36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Choi Min Jong összes RPG hozzászólása (260 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 7 8 9 » Le
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 3. 07:27 Ugrás a poszthoz

Ádi
zárt

Egészen zökkenőmentesnek mondható a megérkezésem a faluba.  Bár a boltomat sehogy sem bírtam megtalálni, még annak ellenére sem, hogy a Fő utczán van. Félre értés ne essék, amikor már az utcán voltam nem volt gond, de bizony az állomástól sikeresen rossz felé indultam. De mit lehet tenni? Tájékozódásban sosem voltam legjobb. Még szerencse, hogy volt pár kedves ember, aki útba igazított. Egyelőre nem is merek messzire menni innen, de nem is lenne nagyon hova. Lakást még nem találtam, így egyelőre marad a bolt raktára, meg egy kanapé, mégsem panaszkodom.
Csendben nyitottam ki, minden különösebb felhajtás nélkül. Egy ideje már kint volt a tábla, hogy hamarosan nyílik az üzlet és szerencsére azok, akiket felbéreltem, hogy elrendezzék a dolgokat, majdnem mindenben tökéletesen teljesítették a kívánságaimat. Nekem csak egy-egy apróságot kellett helyre tennem. Na jó... A polcokat is át kellett rendeznem, de ez utóbbit én rettentően élveztem, szóval... Szóval jó volt.
Többnyire elégedett is vagyok, bár be kell vallanom a festős rész jóval hangsúlyosabb lett, mint a többi, s egész biztos levágós, hogy az áll hozzám is a legközelebb. Ha másból nem, a falon lévő pacákból, amik nem a véletlen művei, hanem az én tudatos alkotásom. Még ha egy hozzá nem értő számára úgy is tűnhet, hogy elmebeteg vagyok.
Egyébként meg óriási a bolt. Szerintem. Valahogy kisebbnek képzeltem, viszont kifejezetten örülök, hogy egy nagyobb teret tölthetek ki, így nincs túlzsúfolt érzésem, és sokkal átláthatóbb is minden.
Vevők? Egyelőre nem tolonganak. De ebben sincs semmi meglepő. Különösebben nem hirdettem, hogy megnyitottam, bár tervezek felmenni az iskolába, hogy kitegyek egy kisebb plakátot, meg a falu egy-egy pontján is ki kéne tenni néhány hirdetést, de nem tudom, hogy ahhoz kitől és hol kell engedélyt kérni, így várat még magára pár napot. Na meg, ez egy művészeti bolt. Nem könyveket árulok, mint régen, tehát tényleg nincs min csodálkozni, hogy csak hébe-hóba téved be egy-egy kóbor lélek s az is inkább csak nézelődik, mint hogy valóban vegyen valamit.
A most berontó srác viszont más. Rajta látszik, hogy konkrét céllal jött. Vagy csak menekült? A tempója alapján még az is megeshet, nem tudom biztosan. Mindenesetre csendben figyelem, ahogy körbenéz. Lassan nyugszik le, s végül a festékek felé indul. Mosolyra húzom a szám és akaratlanul is az jut eszembe, hogy jól választott. Várok még egy picit, hadd nézelődjön, aztán rászánom magam, hogy meginduljak felé. Pár lépés után azonban én is megtorpanok. Hirtelen nem jut eszembe, hogyan kell magyarul megkérdezni, hogy mire van szüksége. Jobb híján a pénztárhoz sietek, az asztal fiókjából kikapom a szótáramat és átfutom a dolgokat. Közben pedig rájövök, hogy ez így tulajdonképpen rettentően komikus lesz. S hogy találnom kell egy magyar tanárt, mert nem fogok boldogulni. Visszadobom a szótárt a fiókba, s helyette abban reménykedem, hogy minimális magyar tudással és angollal is megoldjuk majd. Ennyi idő alatt, a srác is kinézelődhette magát, épp ezért, miután még az egyik vitrinben leellenőrzöm, hogy az éppen kékeszöld hajam nem kócos, a fehér ingem pedig tökéletesen tűnik el a fekete farmerben, határozottan lépek oda hozzá és  szólalok meg.
- Jó reggelt! – mondom mosolyogva, ezt még magyarul, majd angolul folytatom, hogy megkérdezzem tudok-e segíteni – How can I help you?
Remélem, nem ijesztem el rögtön a nyelvi bénaságommal. Na igen... Nem ártott volna előbb nyelvet tanulni, mint csak úgy idejönni. Meg nem ártott volna jobban utána néznem, hogy mennyire nehéz is ez a magyar. Mert bár a szerbnél biztos könnyebb, azért nem annyira könnyű, mint elsőre gondoltam...
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 4. 21:36 Ugrás a poszthoz

Lilith

Lassan de kezd beindulni az üzlet. Diákok persze többnyire a hétvégén jönnek és emiatt erősen gondolkodom rajta, hogy meg fogom hosszabbítani a nyitvatartási időt szombaton és vasárnap, hogy az ő kedvükben is járjak kicsit. A falusiaknak annyira nincs szüksége az itt kapható dolgokra, így talán hétközben alhatok majd picit tovább. Még nem tudom pontosan hogy legyen, de mivel ez a bolt csak az enyém, senki sem szólhat bele, hogy mikor nyitok ki vagy mikor zárok be épp.
Most azt sem tudom, hogy hány óra van. A nap már lemenőben, így a vérnarancsommal, amit éppen pucolok, kimerészkedem a bolt elé, hogy csak egy rövid időre is, de szívjak a nappali levegőből is. Ha van valami a véren kívül, ami szörnyű ebben a félvámpírságban, az ez. Hogy nem lehetek napközben annyit a napon, mint szeretnék. Pedig a festéshez nagyon kell a természetes fény! na meg nekem amúgy is lételemem - volt eddig - a napfény. És hogy fogok így nyaralni, meg strandolni ezek után? A végén megutálom a nyarat...
Nehezet sóhajtok, ahogy megállok a nyitott ajtó mellett, s az utcán elhaladó embereket figyelem, hátha valamelyikük megihlet egy új képhez. Ahogy őket bámulom észre sem veszem, hogy lelkes pucolásom közben a vérnarancsom leve az ingemre is ráspriccel, így az már nem teljesen fehér, mint lennie kéne. Bár nem tudom, itt mi a véleménye az embereknek a hozzám hasonló alakokról. Elvégre lehet nem díjazzák az inget, a sötét nadrággal, amiért a hajam kék, a fülem többszörösen ki van lőve az ujjaimon gyűrűk, meg a többi kis apróság. De továbbra sem izgat az ő véleményük.
Egy fiatal lány jelenik meg, én meg a narancsomba harapok, ahogy követem a tekintetemmel, hogy belép a boltomba. Még a narancsot rágva, de mosolyogva sietek én is vissza mögötte, hogy ha szüksége van valamire akkor rendelkezésére álljak. A pulthoz sietek, ott eltűntetem a narancsom és megtörlöm a kezeimet, várva, hogy kell-e a segítségem, vagy boldogul egyedül is.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 4. 22:34 Ugrás a poszthoz

Lilith

Ecseteket nézeget. Nem tud választani - állapítom meg, ahogy figyelem a ténykedését az ecsetek körül. Magamban pedig sorolni kezdtem a szavakat, amikre szükségem lehet, ha kérdezni fog. Merthogy majdnem biztos vagyok benne, hogy ide fog jönni és kérdezni fog, csak még nem határozta el magát. Persze arra, amivel végül odaállít igazán nem számolok, így elsőre bár bólintok, hogy segítek nem igazán jutok szóhoz. Az agyam próbálja feldolgozni az információt, amire nem volt szükségem. Végül aztán, ahogy reményeim szerint jól, értelmezem a mondatot, visszakérdezek.
- Mihez kell? - mert ugye rengeteg féle ecset van. Van mágikus és hagyományos mugli is, meg amúgy ragasztó ecset is. Attól is függ milyen technikával fest és persze még sorolhatnám.
- Tegezhetsz? - mondom kicsivel később bizonytalanul, mert egyrészt nem vagyok biztos benne, hogy így kell mondani, másrészt abban sem vagyok biztos, hogy az illemben így van megírva a dolog. Koreában összetettebb ez a rendszer, az angolban egyáltalán nincs - nekem amúgy az szimpatikusabb - szóval a magyarral bizonytalan vagyok. De én egyelőre tegeződve tanulgatok, s az  igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy nehezebben értem a magázódást meg a többiudvariassági formát.
- Neved van szép. Vagy mi... - állapítom meg, ahogy bemutatkozik, de kimondva, nem hangzik olyan jól a mondat, ami azt jelenti, rosszul mondtam. Remélem azért érti, hogy mit akartam mondani.
- Én Choi Min Jong vagyok - toldom hozzá, ha már bemutatkozás, utána pedig, ha megkaptam a választ az ecsetekre vonatkozóan, akkor visszaterelem az ecsetekhez, hogy segítsek kiválasztani a megfelelőt.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 5. 18:19 Ugrás a poszthoz

Lilith

A beszélgetési próbálkozásom kudarca ez, érzem. Mi másért kérdezné, hogy beszélek-e angolul vagy japánul? Na meg miért pont japánul? Remélem ő nem ilyen anime-fan és uuu cuki ázsiai srác kategóriás, mert akkor megharapom. Na persze nem úgy... Annak még a gondolata is ijesztő, így inkább csak pislogok kettőt, majd lenyelem magamban, hogy valamit rosszul mondtam, elvégre biztos csak az én dolgom szeretné megkönnyíteni azért tesz ilyen ajánlatot, hogy egy másik nyelven beszéljünk.
- Tudok angol és japán is. De én most gyakorlok magyar, te meg segítesz, jó? - felelem az angol kérdésre magyarul, gondolom még mindig hibásan, de ha megérti, és belemegy, akkor jó. Ha meg nem... Nos akkor még mindig válthatunk angolra. Japánul nem biztos, hogy mindent megértenék, régen próbálkoztam vele, de ezek szerint azt sem árt majd újra elővenni.
Mindenesetre elmondja, hogy mit is szeretne, bár nem teljesen úgy ahogy várnám, azért mégis jobban tudom már, hogy mit fogok neki mondani. Az ecsetekhez fordulok és kikapok párat, majd elkezdem sorolni neki.
- Benti falakhoz ezt használd - adok a kezébe egy vastagabb, kecskeszőr ecsetet - ha minta is lesz, akkor ezek a vékonyak - mutatom a többi ecsetet, a polcon, ahonnan levettem az előbbit, persze, ha csak simán le akarja festeni... Nos akkor inkább egy festőhenger kéne neki, de mivel nem falfestésre specializálódtam, olyanom éppen nincs.
- Temperához és vízfestékhez jók ezek - mutatom meg a korábban általa is nézegetett ecseteket, a különböző vastagságokkal. Egyelőre nincs az a benyomásom, hogy nagyon elmélyülten szeretne festeni, így nem is próbálom a drágább, különlegesebb eszközöket elmagyarázni neki.
- Sima ecset nincs - vonom meg a vállaimat, mert fogalmam sincs, mit ért ez alatt. Aztán eszembe jut, hogy ragasztást is említett, így a kezébe nyomok egy másik ecsetet - Ragasztó-ecset - mondom mosolyogva, aztán megkérdezem, mert hát kíváncsi vagyok...
- Mit ragasztol?
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 5. 19:43 Ugrás a poszthoz

Zoé


Ez a szökőkút már akkor is lenyűgözött, amikor leszálltam a vonatról, lévén azonban, hogy tökéletesen napos időben futott be a vonat, ellenálltam a késztetésnek, hogy hosszasan megbámuljam... Most viszont lemenőben van a nap, a boltot már bezártam, s bár lakást kéne keresnem, ezúttal nem tudok csak úgy elsétálni mellette. Tetszik a formája, a vízen megcsillanó napsugarak játéka, a bagolyok elrendezése. Van benne valami, valami igazán különleges. Az itt lakók számára egész biztosan teljesen megszokott látvány, engem mégsem enged tovább. Körbejárom, meg-megtapogatom, és újabb és újabb ámulatba esek tőle. Mindez a kalapom alatt elrejteni próbált szemeimben is tükröződik, ha valakinek a vigyor nem lenne elég az arcomon.
Le is térdelek, úgy simítok egy helyen végig a peremen, aztán nem foglalkozva senkivel és semmivel sem, hirtelen felindulásból felpattanok, a tenyereimet rátámasztom és kipróbálom milyen rajta kézen állni. Vagy ha éppen úgy tetszik, megnézem, hogy milyen az egész, fejjel lefelé. Ehhez persze meg kell fordulni, de az ilyesmi nem okoz gondot. Kis srác korom óta tudok kézen járni.
Mindezzel nem is lenne különösebb gond, ha nem felejtettem volna el, hogy a kalap nincs a hajamhoz ragasztva, így az szépen a vízbe pottyan a mutatványom közben, na meg az ingem is lecsusszan, s szép lassan az arcomba hullik, megakadályozva abban, hogy én bármit is lássak. A legkínosabb mégis az, hogy így az egész felsőtestem közszemlére kerül és a napsugarak is szépen körbe nyalogathatják a fehér bőrömet. Nem, nem vagyok szégyellős és nem zavar az sem, ha az egészfalu engem bámul, de lévén teljesen tapasztalatlan vagyok, hogy mit bír el a szervezetem és mit nem napfény kapcsán, enyhe pánik lesz rajtam úrrá, és ettől meg is billenek, s a kalapom után a vízbe zuhanok.
Jól megütöm magam, nem olyan még a víz, mint lehetne, de szerencsére sikerül valahogy a fejem a víz fölé tornászni, hogy aztán végre köhögő rohamban törjek ki. Tudom, nem vízbe érkezés után kellett volna levegőt venni... De már mindegy.
Csak arra van erőm, hogy megkapaszkodjak a peremben. Hogy ki látott és ki nem, az már nem számít. Élek. Még jó, hogy már nincs vízfóbiám...
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 5. 21:17 Ugrás a poszthoz

Ádi

Nem vagyok hozzászokva, hogy nem vesznek észre. S bár van, hogy örülök neki... most kissé furcsállom, hiszen meg is szólaltam. Már épp megböködném vagy valami, amikor felpillant és megijed. Utóbbi azzal jár, hogy elejt egy festékes flakont, ami után én gondolkodás nélkül nyúlok, s el is kapom, kapnám, de valamiféle varázslattal kirepül a kezemből vissza fel a helyére. Kell néhány másodperc, hogy felfogjam ezt ő csinálta, és hogy ez nem egy hétköznapi varázslat. Ugyanakkor kifejezetten tetszik, hogy ennyire vigyáz a dolgaimra. Némi ámulattal mérem végig, ahogy felegyenesedem ismét, és csak lassan jut el a tudatomig, hogy bocsánatot is kért.
Megrázom a fejem, s tiltakozóan felemelem a kezem, mondanék valamit, de nem találom hirtelen a szavakat. Közben pedig ő megszólal, s bár nem teljesen értem, a lényeg, hogy csak magyarul tud átjön. Bólintok neki lassan és a jelbeszéd szón agyalok közben, és be is ugrik a jelentése de hát jelbeszédet nem tudok sajnos, így maradni fog az írás.
Én már nyúlnék is, hogy egy üveg festéket a földre öntsek, mert az nagyon érdekes és izgalmas lenne, sokkal menőbb, mint a toll meg a papír, de ő a pulthoz lépked, én meg utána sietek s a fiókból kapok ki papírt meg tollat, majd firkantom le rá koreaiul a mondandómat, mert az megy a leggyorsabban, majd a pálcámmal, amit néhány másik papír alatt egy másik fiókban találok meg, rákoppintok, hogy magyarul el tudja olvasni a fiú is, a rövidke üzenetet.
Csak érdeklődtem, tudok-e valamiben segíteni?
De mire végzek, már az ecseteknél van. Mosolyra húzom a számat, hagyom a cuccokat, amiket a pultra pakolt és utána megyek. Most, hogy újra szemügyre veszem a fiút, már látom a fülében a hallókészüléket és össze is áll a kép. Bízva benne, hogy ezúttal nem ijed meg elé nyújtom a papírt és egy tollat is nyújtok mellé, hogy a választ leírhassa, aztán majd fordítgató bűbájozunk, vagy ilyesmi. Olyan még nem volt, hogy nem oldottam volna meg egy ilyesmi helyzetet.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 6. 01:57 Ugrás a poszthoz

Zoé

Ami hamar kiderül számomra, hogy a magyarok nem a segítőkészségükről híresek. Vagy ha mégis, akkor bennem lehet a probléma, mert bár nem várok sokat, azért nem is terem mellettem kisebb tömeg, hogy ellenőrizze jól vagyok-e. Szépen lassan kiköhögöm magam, aztán már csak pihegek a szökőkút peremén. Ekkor lép oda mellém valaki, s egy furcsán ismerős, kellemes érzés melengetni kezd belülről. Bár nem igazán tudom meghatározni, hogy mi is ez. Vicces, hiszen alig néhány hete hagytam el Angliát, s vele együtt azt a bizonyos vélát. De hát ez van.
Egy pillanatra lehunyom a szemem. Még átfut a fejemen, hogy ez nem velem történik, felnézve ugyanis, megállapítom, hogy egy csinos lánynak jutottam eszébe, ez pedig igazán nem álmaim ismerkedési módja.
- Nem-nem. Oké vagyok! - Mondom gyorsan a feltett kérdésre, s fel is állok, hogy mindezt bizonyítsam, a ruháimból meg csavarni kezdem a vizet. Ellépkedek a kalapomért is, azt is kirázom, de rá kell jönnöm, hogy nem sokat használ, mégis a fejembe nyomom, aminek hála lefolyik még pár vízcsepp az arcomon.
- Köszönöm, én... - elakadok. A magyar tudásom is kevés és egyébként sem tudom pontosan mit is kéne mondanom ennek a lánynak, azon túl, hogy gyönyörű. Mert persze hálásan a szemeibe nézek és ennyi bőven elég ahhoz, hogy elállítsa a lélegzetemet egy pillanatra. Aztán csak sikerül becsukni a számat, meg újra kinyitni is, csak a hangok maradnak el, amiket odaképzelnék a számba.
Megrázom a fejem, majd határozottan teszem fel az életem jelentősen megkönnyítő kérdést, hogy beszél-e angolul.
- Do you speak English? - Reménykedve nyitom ki a szemeimet ezután, s nem csak a pozitív válaszban reménykedem, hanem egy kellemes beszélgetésben, egy szép estében. Bármiben, amit ez alatt a néhány pillantás alatt éreztem.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 6. 13:34 Ugrás a poszthoz

Zoé

Mi történt. Na ez az a kérdés, amire fogalmam sincs, mit válaszoljak. Főleg azt nem tudom, hogyan. Mert a magyarom ehhez egészen biztosan kevés. Ezért maradok az egyszerű igazságnál, amit remélhetőleg jól mondok ki.
- Belées...tem? - Vagy az most inkább beléd? ezek az előtagok meg az utó tagok fognak a sírba vinni egyszer. De remélem érti így is.
Aztán ha már azt mondja beszél angolul, akkor folytathatom is a magyarázatot, jelentősen megkönnyebbülve egy általam folyékonyabb nyelven. Csakhogy inkább magyarul szeretne, amitől kissé lelohad a kedvem, de bólintok, mert hát hogy mondhatnék pont neki nemet?
- Jó... - mondom és megpróbálok kimászni a kútból, csakhogy megcsúszom és lecsüccsenek elég rosszul, fél lábbal kint, másikkal bent. Nem jó ez az állapot, ráadásul jó eséllyel rá is fröccsen egy kis víz a mutatványomnak hála. Így kell jó benyomást tenni első találkozáskor, ebben úgy látszik nem változom.
- Köszönöm - motyogom halkan, ahogy a segítségét ajánlja fel és elfogadom a felém nyújtott kezet. Kisebb melegség jár át, ahogy hozzámér, de igyekszem nem különösebb jelentőséget tulajdonítani neki. Hiába létezik szerelem első látásra, már tapasztalt vagyok, tudom, hogy az csak nálam működik a lányoknál meg szinte soha.
Neki hála sikeresen kimászom, és le is roskadok a földre, hogy aztán a hátam a szökőkút peremének dönthessem. A kalapom, ami valószínűleg az újabb eséskor pottyant vissza a vízbe, most neki hála szárazon landol a fejemen, én meg hálásan pillantok fel rá. Ha pedig hagyja, akkor elkapom a kezét és lehúzom őt is a földre. Csak mert kényelmesebb lenne beszélgetni. Már amennyire tudok.
- I... - kezdek bele angolul, elfelejtve, mi a szitu, de aztán eszembe jut, mire kért, és megpróbálom újra - Choi Min Jong vagyok! Te? Meghívlak valamire? Kávé, tea, vé... - upszika, mit is akartam mondani. Azt biztos nem, amit - vajas kenyér?
Vágom ki magam, mert ez az egyetlen "étel", aminek tudom a nevét is, és el is tudom készíteni. Legalábbis magyarul.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 6. 16:42 Ugrás a poszthoz

Antoinette

Megnyugodva terülök el a kanapén, amit a boltom közepén állítottam fel. Mellettem a festőállvány és már gondolkozom az újabb képen, de most jól esik kicsit lazsálni. Tulajdonképpen mozgalmasabb ez a hely, mint az első napokban gondoltam. Örülök neki, de azzal is tisztában vagyok, hogy segítségre lesz szükségem. Már láttam is egy-két olyan arcot, akit szívesen látnék gyakrabban. Talán a jövőhéten meg is hirdetem az állást, egyelőre nem akarok ezzel foglalkozni. Csak fekszem, lehunyt szemekkel és újra játszom magamban a hét eseményeit. Hála a vevőimnek volt lehetőségem egy kis magyart is tanulni. Szimpatikus mennyire nem zavarja őket, ha én épp nem tudok valamit és ahogy segítenek megtalálni egy-egy szót, ha éppen elakadok.
A gondolatokból egy furcsa zaj zökkent ki. Nevezetesen olyan, mint mikor valaki lenyomja a kilincset. S ahogy felülök a kanapén s az ajtó felé pillantok meg is bizonyosodom, hogy ez történhetett. Egy lány áll ugyanis az ajtóban. Csinos, kissé talán szomorú, hogy nem jutott be. Mosolyra húzom a számat és gyorsan pattanok fel, majd sietek az ajtóhoz, s szinte egy percet sem kell várnia, hogy az előbb még zárt ajtó feltáruljon előtte.
Bár nem ellenőriztem magam, biztosan nem bánja, ha kicsit kócosabb már a kék hajam, vagy ha a fehér ingem kicsit gyűröttebb, mint máskor, s nincs is olyan tökéletesen betűrve a fekete farmerbe, mint általában.
- Segíthetek? - kérdezem némi akcentussal, mert még nem sikerült úgy elsajátítani a nyelvet, ahogy szeretném. Mégis biztos vagyok benne, hogy érthető, amit mondtam, így csak rajta múlik, hogy mit felel. Ami engem illet, a nyitvatartási idő, inkább csak tájékoztató jellegű, ha valaki vásárolni szeretne, nem fogom elküldeni. Egyébként is. Alig negyedórát "késett".
Utoljára módosította:Choi Min Jong, 2015. szeptember 6. 16:42
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 6. 18:35 Ugrás a poszthoz

Ádi

Elpirul. Kedvem lenne szélesebben mosolyogni, de elfolytom. Árulkodó? Nem tudom. Nem szeretnék téves következtetéseket levonni. De hazudnék ha azt mondanám nem mozgatja meg a fantáziám s ezt azért magamban jó jelnek könyvelem el. Talán nem is változtam annyit, mint gondoltam.
Hagyok neki egy kis időt, amíg leírom gyorsan azt a pár szót, aztán amikor már úgy látszik rendben lesz elé nyújtom a papírt, hogy elolvashassa. Meglepetés ül ki az arcára, nem tudom pontosan mitől, de jó jelnek veszem, hogy elfogadja a tollat és válasz írásba kezd. Figyelem, ahogy körmöl. Sokat ír. Az én rövid üzenetemhez képest legalábbis. Az arca nyugodt, nem tűnik úgy, hogy zavarná a választott kommunikációs módszerem és...
Épp elvenném a lapot, de visszahúzza és újabb sorokat firkant rá. Mosolyogva figyelem, s közben azt hiszem rájövök az lehetett a meglepetése oka, hogy számára érthető nyelven írtam. Valószínűleg nem látta a varázslatomat, és így nem is tudhatja, hogy nem volt olyan egyszerű a dolog. Mikor ismét felém nyújtja a lapot, az előbbi feltételezésből kiindulva csalok egy picit.
Ahelyett, hogy egy mozdulattal átváltoztatnám a szöveget koreaira, félbehajtom a papírt, és mint valami mugli bűvész leírok egy kört felette a pálcámmal, majd rákoppintok, hogy kibontva immár koreai betűkkel olvashassam az általa írt sorokat.
Időnként fel-fel pillantok rá mosolyogva, ha rápillant a lapra láthatja ő is, hogy mi történt a betűivel, hogy a "mutatvány" mennyire hatotta meg azt nem tudom, de én élveztem, és ez számít. A levélke végére érve, elveszem tőle a tollat is és lekörmölöm a válaszomat neki.
Tértágító bűbáj a szobádba? Egyébként benézhetsz bármikor, vagy ha küldesz baglyot, fordulj-távval küldhetek is bármit, ami épp hiányzik.
Én Min Jong vagyok, örülök, hogy benéztél!
Teszek egy mosolygós fejet is utána, aztán egy újabb sort írok:
Mi érdekel pontosan? Valahogy nem pontosan értem, mit ért az egész alatt, de tetszik a lelkesedés, ami a szavaiból átüt még a papíron keresztül is. Kifejezetten jó érzéssel tölt el.
Ja és tegezz nyugodtan!
Írom még oda gyorsan az utolsó mondatot majd a végére még odarajzolók egy kacsintós-mosolygós fejet, ami hol a jobb, hol a bal szemével kacsint majd rá.
Ezúttal kihagyom a showműsort egyszerűen csak átnyújtom neki a papírt, s mire a kezébe veszi, magyarul sorakoznak rajta ismét a sorok. Visszaadom a tollat is, várom a választ, addig pedig az ecsetes polcokat szemlélgetem. De tulajdonképpen rendben vannak.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 6. 19:05 Ugrás a poszthoz

Fannival bezárva Cheesy

Ideje ismét friss levegőt szívni és a határaimat feszegetni. Persze lehet célszerűbb lenne felkeresni valakit, aki pontosan fel tud világosítani, mit és mennyit bírok, de... lássuk be az túl egyszerű lenne. Meg amúgy sem képzelem magam olyannak, mint a többi átlagos ember. Izé. Félvámpír. Mondhat bárki bármit nekem kell a napfény. D-vitaminon nőtte fel, és így sem lettem magas, mi van ha a sötét szobában még jobban összemegyek?
Furcsa gondolataim támadnak így sétálás közben, de ez nálam nem meglepő. Az mondjuk meglepőbb lehet, hogy kalapban, napszemüvegben, hosszú ujjú csíkos pólóban és farmerban, zárt cipőben mászkálok. A többség még egészen nyárias. Pedig már ősz van. Ennyire nincs meleg, még ha szeretném akkor sem. Vagy csak én hiányolom nagyon a nyarat, ami állítólag tilos?!
A kezeim zsebre vágva a fejem is lehajtom, úgy sétálgatok. Esélyes, hogy eltévedtem. Mert ahogy felpillantok rájövök, hogy erre még nem jártam. Egy pillanatig ijedten pislogok körbe, aztán egy hang üti meg a fülem. Arra fordulok, amerről jön és gyors léptekkel sietek közelebb a lányhoz, aki a kutyájához beszél.
Régebben szerettem volna kutyát, de az az sejtésem mostanában, hogy azok nem rajonganak a fajtámért. Azért bízom még a kivételekben, mégis megállok tisztes távolságban, mert nem szeretném, ha az eb esetleg megkóstolna. Amúgy nem látom a blökit, egyelőre csak az ugatását hallottam... Na mindegy.
A lány ismerős, és hamar rájövök, hogy azért, mert benézett a boltomba. Ez jó jel, tudja, hol a boltom. Talán azt is, most hol vagyunk és akkor vissza is tud vezetni. Ugye?
- Helló! - köszönök oda neki, tartva a távolságot, és épp csak kikapom a balkezem a zsebemből, hogy intsek oda neki, aztán meg is akad a beszélgető tudományom. Hurrá.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 6. 19:21 Ugrás a poszthoz

Antoinette

Mintha egy más világban járna. Lassan vesz észre, a szavakat keresi ő is. Szimpatikus. Nem tudom megmondani mitől az, de van benne valami, ami azzá teszi. Talán ahogy elnézést kér, valamiért, amiért teljesen felesleges.
Követem a tekintetét és az ujját a nyitvatartási táblámra. Egy pillanatig csak meredek rá én is, aztán nemes egyszerűséggel leveszem a táblát a kis akasztóról és elhajítom. Hangosan koppanva ér földet valahol a hátam mögött de nem foglalkozom vele. A lányra pillantok az ajtómban, és elmosolyodom újra.
- Problem solved! - mondom kissé megfeledkezve magamról angolul, de aztán kapcsolok és magyarul folytatom, ahogy elállok az útból és szélesre tárom az ajtót.
- Gyere nyugodtan. Bentről látni jobban - toldom még hozzá, s a kezemmel is mutatom, hogy jöjjön csak be. Elvégre az üvegen keresztül nem biztos, hogy mindent lát. Az, hogy valamit esetleg nem pont jól mondtam már nem izgat, viszont, arra rájövök, hogy zárás után talán furcsa, hogy beinvitálom, ezért még hozzá fűzöm.
- Leszek még itt kicsi, nem zavarsz - Ha pedig belép, akkor becsukom utána az ajtót és elindulok, hogy felvegyem az előbb elhajított táblát. A pulton mégis csak jobb helyen lesz, mint az üzlet közepén. De lehet valóban változtatni fogok az időkön. Ki tudja, talán nagy forgalmam lesz. Megcsóválom a fejem magamnak, ez még mindig nem a könyvesbolt. De nem baj. Nem akarok több könyvesboltot. Felkapok a pultról egy ecsetet, s elindulok, hogy visszategyem a helyére, közben pedig a lányra is rá-rápillantok, szüksége van-e bármi segítségre, vagy csak nézelődik.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 6. 20:06 Ugrás a poszthoz

Zoé

Lehet meg kéne mutatnom, hogy mi történt, de azért még egyszer, nem szívesen mutatnám be az előbbi mutatványt. Egyébként is, így is mosolyog, akkor meg nem is kell. Én hálás vagyok ő pukedlizik, nekem nevetni támad kedvem. Meg is szárít, és így duplán hálás vagyok, mégsem érzek elég erőt, hogy felálljak, s jó lenne ha picit ő is leülne. Az persze lehet, hogy a módszerem nem a legjobb, hogy ezt elérjem nála. Nekem viszont teljesen természetesen jön. A szavaira viszont rögtön elengedem, s ijedten pislogok rá.
- Mit ne? Fáj valahol? - kérdezem gyorsan, mert azt hiszem, beütötte a térdét, ahogy lehúztam. Erre bizony nem figyeltem. Most lepillantok, a lábát figyelem, van-e rajta sérülés. A szemei is csillognak mint ha sírni szeretne, s ahogy ezt látom, kicsit meg is világosodom. Láttam már ezt a tekintetet, és akkor is valami egészen hasonlót éreztem. Lehunyom a szemem, majd nagyot sóhajtok.
- Sajnálom - mondom halkan, de nyilván ez nem elég. Sosem volt elég. S ahogy kinyitom a szemem, már meg is hívom egy italra, bármire. Mert nem akarom, hogy menjen. Tökre irónikus, hogy egy ilyen szituációból menekültem ide, és megint egy ilyenben találom magam. Az agyam egy része veszi a lapot, a másik képtelen reálisan gondolkozni.
- Vérnarancsos? - kérdezek vissza és akaratlanul is megnyalom a szám szélét, aztán a nyelvpiercingemmel kezdek játszani, de csak egy pillanat az egész - Most? - Kérdezek megint, mert hát mikor máskor. Felállok és felsegítem őt is, már ha nem állt fel, már réges-régen.
- Még nem tudom neved - folytatom, ahogy kissé leporolom magam, mert bár kérdeztem, nem válaszolt erre. Aztán ahogy ismét ránézek, valami kimondatja velem, amit Kittennek sosem mondtam, de talán nem is kellett. Ő biztos rájött.
- Don't worry. I can moderate myself - valószínűleg megérti. A mondatot biztos, hogy mire gondolok pontosan, nos... talán azt is.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 6. 20:30 Ugrás a poszthoz

Lilith

Segít. Mosolyra húzom a szám, bár eddig is mosolyogtam, nem tudom lehet-e ezt még fokozni. Aztán persze ki is javít és próbálom megérteni, hogy mi a hiba, de igazság szerint, nem pontosan értem. Mármint hallom, hogy máshogy ejti, de mi az a kis plusz a szavak végén? Nem ígérem, hogy holnap is tudni fogom. Mindenesetre bólintok neki. Próbálom megjegyezni.
- Köszönöm! Igyekezek! - vagy valami ilyesmi. Toldalékolásban nem leszek a legjobb, de jó hallani, hogy nem tart reménytelen esetnek. Mégis csak rossz lenne, ha annak tűnnék.
Megmutatom neki az ecseteket és ellátom pár tippel, aztán a ragasztásról kérdezem, mert vannak ugye ragasztóhoz való ecsetek is, így ha beavat a dologba, tudok talán segíteni neki, hogy ebben is jól válasszon. Arra hamar rájövök, hogy bár beszédes, nem a legjobb abban, hogy a lényeget közölje.
- És milyen ragasztód? - mert ugye a ragasztó fajta is fontos, abból is van rengeteg nekem is, pár polccal odébb. Fához, papírhoz, kerámiához, textilhez... szóval van bőven. Mindenesetre leveszek egy műanyagnyelű rettentően olcsó, de szívós ecsetet, aminek biztos, hogy nem fog kijönni egyetlen szála sem, így nem dugul el a ragasztója. A kezébe nyomom, aztán a festményére koncentrálok.
- A telihold szép. Mire festetted? Megnézem? - mármint, megnézhetem-e. Nem akarok tolakodónak tűnni, csak érdeklődőm, nyugodtan mondhat nemet is. A telihold nekem is kedves témám, főleg mostanában, hogy nem tölthetek annyi időt a napon, mint szeretnék.
- Angliában sok az eső. Nem szeretem - felelem könnyedén. A valódi okokba meg nem fogom beavatni. - Egyébként, a magyar lányok a legszebbek! - ezt a mondatot tanultam, de igazán nem tudok vele ellenkezni. Persze ő még fiatal, de azért rákacsintok, csak nem veszi rossz néven.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 6. 20:47 Ugrás a poszthoz

Antoinette

Miért is lenne baj? Aranyos, ahogy visszakérdez, de csak megrázom a fejem és mosolyogva intek ismét, hogy jöjjön csak be nyugodtan. Talán valahogy jeleznem kéne, hogy nem harapok. Ki tudja, talán nem kékhajú, piercinges alakokhoz van szokva. Én viszont nem is tudom milyen lehetnék, ha nem ép ilyen. Mindenesetre belép és nézelődni kezd, én meg teszem tovább a dolgom. Vagyis, épphogy elkezdem tenni a dolgom, hiszen az előbb még lazsáltam.
- Nincs mit - felelem könnyedén, ahogy köszönetet mond s tovább pakolok. Nem foglalkozom vele, hogy engem néz-e vagy mással foglalatoskodik. Ellopni úgysem fog semmit sem. Tőlem nem. Ha meg mégis... egész biztos, hogy visszaszerzem. De hát ezek apróságok. Sosem aggódom ilyesmi miatt.
Helyre teszek egy két könyvet, amit miután megnéztek rosszul raktak vissza, közben érkezik a kérdés. Zene? Zeném is van. Bár nem sok, és egész biztos nem olyasmi, amire ő gondol. Nem ismerem még az itteni zeneivilágot, de tervezek elmerülni benne.
- Köszönöm. Igyekeztem - felelem a későbbi kérdésére, aztán némi habozás után az elsőre is válaszolok - Zeném... csak saját van. Érdekel?
Bár választ nem különösebben várok. Igazából szeretek másoknak zenélni, hiányzik a banda a színpad, a nyüzsgés. De mostanában nem is írok olyan vad pörgős dalokat. A legutóbbit szívesen megmutatom neki. A raktárba sietek hát és kihozom a keyboardomat. Fel kellett rúnáznom, hogy működjön, de igazán megérte. Leteszem a pultra, és ha csak nem kezd heves ellenkezésbe, akkor elkezdek játszani rajta.
Az már részlet kérdés, hogy a koreai dalból nem fog sokat érteni. Azért remélem tetszik majd neki.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 6. 21:06 Ugrás a poszthoz

Zoé

Nem ütötte meg magát, ez megnyugtató. A szavai már kevésbé. Hiszen ezek szerint átléptem nála máris egy bizonyos határt. Pedig nem akartam. Egyébként is először ő ért hozzám, amikor segített kimászni a kútból. De persze az más volt. Neki. Nekem nem. De tudom, hogy nem vagyunk egyformák.
- Értem - mondom ismét, és már-már újra elnézést kérnék, de nem teszem. Kissé kifakad, s ez ismét Kittent juttatja eszembe. Kedvem lenne mosolyogni, de tudom, hogy nem venné jó néven. Vagy talán igen? Nem tudom, hogy szeretném-e tesztelni. Ráhagyom. Mintha nem értettem, nem hallottam volna.
Elhívom inni, de ez sem úgy sikerül, ahogy képzeltem. Ami persze nem fura, ilyenkor mindig ez van, csak engem zavar, hogy nem akar rendesen összejönni a dolog. A fejemet rázom.
- Én hívlak! - vágom rá ellentmondást nem tűrően, de egyáltalán nem olyan határozottan vagy valami, ahogy kéne. Gondolom, hogy kéne. A grimasz az arcán pedig frusztrál. Lehet meg kéne mondani neki, hogy nem kötelező. Nem kell velem jönnie, ha nem akar. Nem szokásom erőltetni semmit sem. De persze nem teszem. Ahhoz azért nincs elég akarat erőm most.
- Nem haragszom, Zoé - felelem és ismétlem utána a nevet, magamban megállapítva, hogy amúgy szép név. Felállok és mennék is. Csak éppenséggel nem tudom az irányt. Épp ezért várok, s közben kimondom, amit régen kiakartam mondani. Nem neki, de akartam.
- Zavar - felelem őszintén, és kell néhány másodperc, hogy összeszedjem a gondolataimat, bár nem vagyok benne biztos, hogy így kell ezt mondani magyarul, a kedvéért viszont igyekszem nagyon - De, tudok, hogy nem választottad, hogy így legyen. Én sem akarok érezni semmit, de érzek. És ez lenni jó. Jó érzés. Most.
Remélem, hogy érthető. Persze biztos azt gondolja, hogy nekem könnyebb. Én nem gondolom, hogy neki könnyebb, azt sem, hogy nekem az. Elfogadom, hogy ez a helyzet. Többet nem igazán tehetek. Elmehetnék, ha képes lennék rá. De nem vagyok.
- Nem tudom merre megyünk? - kérdezem meg, hogy akkor mi lesz, mert szerintem túl régóta ácsorgunk. Részemről mehetünk hozzám is, de talán azt nem venné jó néven. Ha pedig tud jobb helyet, én szívesen vele megyek.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 7. 11:23 Ugrás a poszthoz

Ádi

Ha tudom, hogy ennyire lenyűgözi egy fordító bűbáj, lehet hattyút hajtogatok előbb a lapból... De így sem rossz. Nekem meg kifejezetten tetszik, hogy ennyivel le lehet nyűgözni, és bár sokáig tudnám csak a reakcióit figyelni, inkább visszaveszem a lapot, hogy elolvassam, mit is akart közölni velem.
Követem a példáját és én is leülök a kanapéra, magamhoz hívok egy rajztáblát is és arra teszem rá a papírt miközben a választ kezdem körmölni neki. Amikor végzek felé nyújtom a lapot immár rajztáblástól, tollal együtt és félig felé is fordulok. Felhúzva az egyik lábam a kanapéra, a könyöklőt használva háttámaszként, várom a választ. Gyorsan körmöl, s bár egymás mellett ülünk és látom én is a mosolyát azért jópofa dolognak tartom, hogy mosolygós fejekkel tűzdeljük tele a szöveget. Amikor újra elkészül, megint összehajtom a levelet, de ezúttal nem félbe hanem hajó formájúra, a pálcámat nem is nagyon használom. Hogy erre mi szükség, azt nem tudom, talán a plusz várakozás miatt tetszik nekem annyira. Lopva azért őt is figyelem, s miután a hajóm kész, egyetlen mozdulattal nyitom szét újra a lapot. Végig simítok rajta, s egy pálcamozdulattal később a hajtás nyomok sem látszanak, csak egy szép lap, rajta koreai betűkkel. S rögtön olvasni is kezdem a sorokat.
Nekem sem az erősségem. Úgy általában semmilyen varázslás sem...
Írom le a papírra a két mondatot, aztán elhúzom a szám. Látványosan. Persze, sokan mondták, hogy ne sajnáltassam magam, meg hogy nem látják a problémát a varázslataimban. Attól én még érzem a különbséget. S ha korábban úgy éreztem, semmi szükségem mágiára, most biztosan tudom, hogy a varázserőm is, az egyéniségem része. Viszont őt nem akarom a személyes problémáimmal nyaggatni, így egyszerűen tovább írok.
Kérdezd meg. Hátha mégis belemegy! Írom le könnyedén, aztán rajzolok egy újabb mosolygós fejet. Az én öcsém mindig húzta a száját. De tudom, hogy titkon az bántotta jobban, hogy ő nem képes úgy festeni, mint én. És azt is tudom, hogy minden fenyegetése ellenére ő vigyázott jobban a cuccaimra. Még apánk elől is elrejtette... Habár nem is az apám, és Kwon is csak unokaöcs. De ez megint csak részletkérdés.
Valószínűleg meglátszik rajtam, hogy el-elkalandoznak a gondolataim egy-egy mondat után. De igyekszem gyorsan visszatérni a jelenbe és válaszolni Ádámnak.
Igazán nincs mit. Csak jó a marketingem. Toldom hozzá az újabb sort és ezúttal egy sírva nevető fejecskét rajzolok, aki az öklével veri az asztalt, miközben majd leesik a székről. Legalább is bennem ezt a benyomást kelti a rajz, remélem ő is így fogja látni, és érteni fogja, hogy ezt egyébként nem gondoltam komolyan.
Van ilyen óra? Vicces, hogy mondatonként haladok az olvasásban és rögtön a választ is írom neki. De ezen a részen megakad a szemem. Világ életemben szerettem volna ilyesmire járni. Fel is pillantok rá csillogó szemekkel, szegény pedig valószínűleg nem is érti minek örülök hirtelen ennyire. A lapra is kerül egy csillogó szemű chibi-én és már írok is tovább.
Én is szívesen járnék ilyesmire. Szerinted lenne rá lehetőség? Még ha az én képeim mozognak is, tudom, hogy van még hova fejlődni. Becky képe például folyamatosan olyan dolgokat mond, amiket az igazi Beckstől sosem hallottam. Mozog és beszél, de nem úgy, mint az igazi. Pedig a cél, határozottan az lenne.
Folytatom az olvasást, s az utolsó szavaknál pislogok kettőt, aztán halkan kuncogni kezdek. Felé fordulok és egy laza mozdulattal összekócol a haját. Aztán leírom az utolsó mondatokat.
Sok sikert és köszönöm! Befessem a tied is? Rajzolok egy utolsó nyelvnyújtós-kacsintós fejet, aztán számára olvashatóvá varázsolom a szöveget és visszaadom neki a lapot. Kicsit közelebb hajolok, próbálom elolvasni a magyar soraimat. Egy-egy szót megértek, s ahogy ezt felfedezem, arra a következtetésre jutok, hogy később, ezzel a lappal, sokat fogok tudni gyakorolni.  
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 10. 14:37 Ugrás a poszthoz

Zoé

Megadja magát. Ezt nem pontosan értem, de azt szűröm le belőle, hogy értette én hívom meg őt és nem fordítva. Alapból is én hívtam el előbb, még ha nem is sikerült tökéletesre a próbálkozásom.
Felállok és indulásra készen is vagyok, de ő nem indul. Ránézésre azt gondolom rágódik valamin. Próbálom neki elmondani, mi a helyzet és igyekszem őszinte is lenni, a dolgokkal kapcsolatban. Azt mondani, hogy nem zavar, milyen hatással van rám, hazugság lenne. Még akkor is, ha jelen pillanatban semmi másra sem vágyom, csak hogy velem legyen és maradjon és... Nem gondolom tovább. Tudom, hogy később hülyén fogom magam érezni. Hogy utólag máshogy fogom látni a dolgokat. S ezt próbálom közölni is. Meg azt, ami miatt elfogadom a helyzetet. A kérdésére megrázom a fejem. Nem akarom, hogy elmenjen.
A kezem megindul, hogy az álla alá nyúljak és felemeljem a fejét, de nem érek el az arcáig, mert eszembe jut, amit korábban mondott. Csak inteni próbálok neki, hogy ne lógassa az orrát. Aztán tovább magyarázok és várom a válaszokat is, de azok nem érkeznek. Elsőre nem tudom eldönteni, hogy nem értett meg, vagy inkább nem figyelt, másodjára inkább az utóbbira tippelek.
Nagyot sóhajtok, és megcsóválom a fejem, majd elindulok a Fő utcza felé, arra mintha láttam volna több kis vendéglőt is. Valamelyikben csak lehet kapni vérnarancsos limonádét, vagy valami ahhoz hasonlót. Remélem Zoé is megindul. De ha nem... nos, azt is érteni fogom: meggondolta magát.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 11. 21:37 Ugrás a poszthoz

Ádi

Szórakoztat, mennyire lenyűgözi egy egyszerű hajtogatási művelet. Pedig az valójában nem része a varázslatnak, mégis mintha őt ez varázsolná el a leginkább. Amíg a válaszát várom, már gondolkodom is, mit hajtogatok legközelebb a papírból. Szimplán csak azért, hogy lássam a szemében újra meg újra az ámulatot, mert egy – egy ilyen apró reakció is boldoggá tesz, még mindig.
Figyelem, ahogy a válaszomat olvassa, a szeme mozgását, az arckifejezéseit követve, próbálok rájönni, hol tarthat a szövegben, de nem igazán boldogulok. Csak azt látom, hogy a vége felé jár, s hirtelen még a korábbinál is jobban felderül az arca. Mire észbe kapok, már meg is ölel. Meglep vele nem is kicsit, de egyáltalán nem zavar. Épp csak nincs időm reagálni rá, már el is enged, mire felfogom, hogy mi történt. Aztán a bólogatás és a mosoly az arcán, az én arcomra elégedett mosolyt csal. Bár továbbra sem tudom pontosan, hogy az üzenetem melyik része tetszett neki ennyire. Hamarosan viszont visszakapom a lapot s ekkor leesik, hogy a haja színén vidult fel ennyire. Amitől megint vigyorogni támad kedvem. S fejcsóválva kezdek bele az újabb hajtogatási akcióba, ezúttal egy pillangót hajtogatok, amit picit meg is bűvölök, hogy röpködjön egy kört a feje körül aztán, amikor visszaszáll a tenyerembe, kibontom a papírt, ismét simára varázsolom s olvasni kezdem a koreai sorokat. Ezúttal átfutom az egészet, mielőtt válaszolni kezdenék. Az első néhány mondat meglep. Először ki is kerekednek a szemeim, aztán azon gondolkodom, hogy a bűbájommal van-e a baj, vagy komolyan gondolja, hogy szó szerint felkente a testvérét a plafonra. Mert ugye, a vajat lehet kenni, de egy testvért... Megkocogtatom párszor a papírt a pálcámmal, hátha az javít az értelmezésen... De nem, így végül lemondóan sóhajtok s arra jutok, hogy nyilván valami hiba csúszott a rendszerbe. Vetek azért rá is egy kíváncsi pillantást, próbálom kitalálni, mire gondolhatott, aztán ahogy végigmérem, eszembe jut, ahogy a flakont felvarázsolta a polcra az előbb, s arra jutok, hogy valami hasonló történhetett a testvérével is.
Ebben megnyugodva tovább olvasok, s ahogy ahhoz a részhez érek, hogy talán mehetek én is az említett órákra, rajtam a sor, hogy örömködjek. Én azért nem esem túlzásba, nem ugrok a nyakába, csak a lábaimmal dobogok, s egy hálás pillantást küldök felé, amiért hajlandó lenne megkérdezni. Utána a haja kapcsán elgondolkodva nézek rá, megdörzsölöm az állam is közben, majd a hajába túrok, előbb jobbra, majd balra fésülve a tincseit az ujjaimmal. A művelet végén határozottan bólintok, aztán a tollat veszem a kezembe, hogy leírjam neki a válaszaimat.
Sokat gyakoroltam, de nem működik hibátlanul. Írom le az első gondolatot s a végére egy fejecskét írok, ami elhúzza a száját.
Nincs hozzá sok közöm, de szerintem bocsánatot kéne kérned tőle. Tudom le a testvérével kapcsolatos megjegyzést röviden, s bár továbbra sem tudom pontosan, mire gondolt, azt azért megértettem, hogy nem beszélnek azóta, ezt pedig nem tartom jó dolognak. Talán mert nekem egyedül Kwonnal maradt meg a jó kapcsolatom az otthoniak közül.
Köszönöm, hogy megkérdezed! Mikor lesz a következő óra? Nem mintha türelmetlen lennék vagy ilyesmi... Próbálom szépíteni a dolgot, aztán nevetni kezdek magamon s odaírom pluszba:
Na jó. De. Türelmetlen vagyok! Utána pedig rajzolok egy nevető fejecskét, hogy értse majd min derültem olyan jót: Magamon.
Ezt követően ismét felé fordulok, újra az arcát, a haját kezdem nézni, aztán felállok, a papírt, táblástól tollastól a kanapéra teszem s intek neki is, hogy álljon fel. Ha megteszi, megyek egy kört körülötte. Azt már tudom, a hajának milyen szín lenne jó... Már ha tényleg komolyan gondolja, de eddig annak tűnt... De a többinek is stimmelnie kéne, s abban nem vagyok biztos, hogy az meg lesz. Végül aztán észbe kapok, visszaülök a kanapéra és leírom az utolsó sorokat is.
Most rögtön szeretnéd, vagy később? Már tudom, milyen színű lesz.
Nem árulom el neki az elképzelésemet. Ha már rám bízza magát legyen meglepetés. Átfutom újra, amit írtam, aztán egy pálcaintéssel magyarra fordítom neki a sorokat s felé nyújtom a lapot, hogy elolvashassa, amit írtam.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 13. 19:17 Ugrás a poszthoz

Antoinette

Érdekli. Hát akkor pláne megmutatom. Főleg mert... mert bennem is ég a vágy, hogy valaki figyeljen rám. Önző dolog, tudom jól. De ilyen vagyok, mostanában legalábbis. Ez persze nem jelenti, hogy neki nem szeretnék örömet szerezni vele. Na de, az ízlését nem ismerem, így lehet, sikítva rohan majd ki, bár remélem, hogy nem.
Gyorsan behozom a keyboardot, s nem is igazán figyelem, hogy mennyire bezárkózik már ettől is, annyira lelkes vagyok, és örülök, hogy végre valaki figyel rám, és a zenémre egy kicsit. Örömmel kezdek bele a dalba, végig sem gondolva, hogy ha a lány esetleg ért koreaiul, bár ennek kicsi az esélye, az mennyire félreérthető is lehet. Az első hang leütésével együtt kezdek énekelni, lágyan, szinte lehelve a szavakat, s a dallam is ezt a könnyedséget adja vissza. Remélem, hogy a zenében is érződik az a kissé fáradt, de boldog hangulat, amit teremteni szerettem volna.
Nem jutok azonban messzire. A refrén első szakaszánál, ahogy felpillantok rájövök, hogy valami nagy gáz van. Elbizonytalanít, de még játszom pár ütemet, mielőtt leállnék. Addigra már láthatóan fájdalmakkal küzd, de nem tudom, hogy a zeném fáj neki, vagy mástól van-e rosszul.
- Jól vagy? - kérdezem meg ijedten és a természetesnél gyorsabban termek mellette, bár ezt ő valószínűleg nem fogja felmérni. Pillanatok alatt visszapakolok mindent, amit levert, aztán az ő kezét fogom meg. Talán nem veszi tolakodónak, hogy így próbálom meg a kanapéhoz vezetni.
- Nincs semmi baj - mondom, ahogy bocsánatot kér, aztán beharapom a számat, mert nem igazán tudok mit kezdeni a helyzettel - Rossz volt nagyon?
Kérdezem meg végül a zenére utalva, abban bízva, hogyha más zavarta, akkor ezt viccnek veszi és a nevetéstől jobb kedvre derül. Ha pedig valóban a zene volt rá rossz hatással... Nos akkor azt hiszem, egy darabig nem nyúlok a billentyűkhöz, és a számat is biztos befogom.
Utoljára módosította:Choi Min Jong, 2015. szeptember 13. 19:17
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 19. 10:20 Ugrás a poszthoz

Lilith

Folyékony. Mosolygok és nem röhögöm el magam, mert amúgy ahhoz lenne kedvem. Mégis milyen lenne a ragasztó, ha nem folyna? Tudom, tudom vannak ezek a stiftes változatok, de azért azokkal többnyire csak papírt lehet ragasztani... Na mindegy. Rosszul kérdeztem. Egész biztos erről van szó. Esetleg az univerzális-mágikus van neki, ami mindent ragaszt, de nem tudom, hogyan máshogy kéne megkérdeznem és igazán nem tűnik olyannak, akivel jobban bele kéne mennem a témába. Bólintok és ráhagyom. Persze, hogy folyékony. Hülyeségeket kérdezel Min Jong.
A festménye már más kérdés. Az érdekes, és az arra vonatkozó kérdésemet már jobban is érti. Bár ezt sem teljesen. Vagy nem is tudom. Többet kell gyakorolnom a magyart, ez már szinte biztos.
- Egyszer elhozod? - kérdezek vissza, mert persze sejtettem, hogy nincs most nála, nem is rögtön akartam megnézni, de azért kíváncsi vagyok hogyan fest. Kicsit hebrencsnek tűnik elsőre, a hebrencs képek pedig érdekesek és vidámak. A telihold-hebrencs kombi pedig izgalmasnak tetszik, persze lehet nagyot tévedek.
Az angol időjárás sem olyan szörnyű, mint amilyennek lefestem, de ez egy általános nézet, és mindenki elhiszi, ha ezt mondom. Legalábbis úgy tűnik.
- Szívesen - felelem vidáman, ahogy rájövök célba ért a bók. Azt mondjuk nem tudom miért kell rácáfolnia. - Nem mindig? Te ismersz nem szép lányt? - kérdezek vissza, mert azért ez furcsa. Én még csak csinos és szép lányokat láttam, de lehet csak szerencsés vagyok és jó helyen jártam eddig. Igazából nem is fontos. Csak kíváncsi lettem, milyen lehet egy "csúnya" lány, szerinte.
- Gitárhúr nincs. Megmondod milyen kell. Holnapra lesz - felelem a kérdésére, aztán intek neki, hogy kövessen. Palettám van. Több forma, szín és méretben. Válogathat, amennyit csak szeretne.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 19. 12:57 Ugrás a poszthoz

Antoinette

Leültetem és várok, amíg összeszedi magát, bár a kérdéseimet felteszem, mert hát... aggódom. De nem akarom letámadni kérdés özönnel, és szerencséje, hogy nem beszélek jól magyarul, mert ez erősen meg is gátol abban, hogy bombázni kezdjem, válaszokra várva. Ahogy a haját igazítja a sebhelyet is látom, de nem szólok rá semmit. A magyarázat nem sokkal később meg is érkezik. Nem lenne értelme faggatni miatta.
- Gyakran fáj? - kérdezem, mert hát ez sokkal fontosabb. A seb már beforrt, fura, hogy még mindig szenved tőle. Főleg, hogy nem idős, reumás meg tudom is én. Szóval ez egy érdekes jelenség. Na meg kellemetlen.
- Borogatás, orvosság? - érdeklődöm tovább, mert szeretnék valahogy segíteni, hiszen egyértelműen szörnyen fáj(t?) a feje. A másik dolog meg... Nos meglep. Persze találkoztam már nem egy emberrel, aki viszolyog a mugli szerkezetektől, de azért csak ki bukik belőlem a miért kérdés:
- 왜? - kérdezem meg koreaiul, aztán kapcsolok, hogy ezt valószínűleg nem is érti, így gyors fejrázás után, újra megpróbálom - Mért? Mi baj a mugli dolgokkal?
Én mindig úgy állok hozzá, hogy nem tudnak bennem kárt olyan kárt tenni, amit ne lehetne valahogy helyrehozni... Aztán lehet naiv vagyok és nem ismerek minden mugli eszközt. De egy keyboardban tényleg nincs semmi ijesztő. Sőt. Praktikusabb mint egy zongora, amit mondjuk le kell kicsinyíteni, ha magammal akarom vinni, aztán méretet vissza állítani. És tegyük hozzá, hogy utóbbiban én nagyon, de nagyon béna vagyok. Sosem voltam jó benne, most meg már meg sem merném próbálni. Na de... visszatérve a lányhoz, meg az aggodalmához, csak a fejem rázom.
- Nem tört semmi, ha csak te nem - felelem mosolyogva, aztán végig nézek rajta még egyszer, hogy valóban nem esett-e komolyabb baja. Majd némileg elgondolkozom, az ujjait figyelem, hogy van-e rajtuk valami árulkodó jel, mit is szeretne csinálni.
- Festés vagy rajzolás? - kérdezek végül vissza, és ha megkapom a választ, akkor felállok mellőle és a megfelelő polchoz megyek, hogy tudjak ajánlani valami neki valót.

Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 19. 13:15 Ugrás a poszthoz

Fanni

Észrevesz és mosolyog, már nyert ügyem van. A kérdése alapján még fel is ismert. Ami mondjuk jó, mert a boltban nem szoktam így elbújni szemüveg-kalap mögé, és hát... nem is tudom. Lehet feltűnő jelenség vagyok? Mondjuk nála nehéz feltűnőbbnek lenni, de pont emiatt olyan szimpatikus.
- Én? ööö... tó? - reagálok nagyon értelmesen a szavaira, és csak most veszem észre, hogy valóban van itt egy tó is. Elsőre végig fut valami hűs borzongás a gerincemen, aztán rájövök, hogy évek óta nem vagyok vízfóbiás, és semmi okom az aggodalomra, főleg, hogy úszni is tudok, így csak kicsit lejjebb tolom az orromon a szemüveget és megnézem anélkül is a terepet. Igazán hangulatos, nem is értem, hogy nem tűnt fel eddig. Talán mert túlságosan lekötött a napfény iránti hiány érzetem. Sóhajtok egyet és ismét megállapítom, hogy vissza kell térnem a fényképezéshez, ha a nappalokból is meg akarok valamit örökíteni.
- Öhm... sétálok. Igen. Ammm... ööö... Hol vagyunk? - szólalok meg ismét, visszapillantva rá, miközben visszatolom az orromra a napszemüvegemet. Egy pillanattal később ismét a zsebembe süllyesztem a kezem s néhány lépéssel közelebb megyek, mert a blöki nem tűnik halálosnak. Na meg ha mégis megpróbálna megkóstolni, van egy tippem, hogy én futok gyorsabban. Persze ezt nem akarom mindenki orra alá dörgölni, de meg van mindennek a prioritása.
- Az hiszem én eltéved itt - toldom meg a korábbi mondanivalómat egy még az én fülemnek is förtelmes magyar mondattal, majd elhúzom a számat. - Ezt nem így mondjátok.
Állapítom meg a nyilván valót, aztán megrántom a vállam, mert már úgy sem tudok változtatni a helyzeten.
- Te mit csinálsz? Kutya sétáltatsz? - találom meg végül a beszélgetős hangot s lassan kezdem magam jól érezni. Nincs az az érzésem, hogy mindjárt elporladok, pedig lehet elég régóta vagyok itt kint. Szóval... szóval jó a kedvem. Határozottan jó.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 19. 15:33 Ugrás a poszthoz

Zoé

Már épp meggyőzném magam, hogy nem jön, s már-már magamhoz térnék a kábulatból, amit okoz, amikor meghallom a cipő kopogást magam mögött. Pár másodperccel később pedig már mellettem lépked, s beszélni is kezd. Halvány mosolyra húzom a szám. Nem tudok nem elégedettséget érezni, pedig lehet jobb lenne nekem is, ha egyedül lennék. De még mindig szeretem az érzést, amit a szemébe nézve kelt bennem, ahogy azt a tudatot is, hogy "szüksége" van rám. Valószínűleg nincs. De én ezt gondolom, s nekem elég ez is.
- Azt hittem limonádét iszunk - felelem könnyedén, de végül bólintok - A tea jó is - fűzöm gyorsan hozzá, hogy ne gondolja kötekszem vagy nem szeretnék vele teázni. Épp csak eddig nem erre voltam rákészülve. Persze belegondolva teázni hívtam, úgyhogy nincs okom panaszra. Na meg nőből van, természetes, hogy félperc alatt háromszor meggondolja magát. Engem meg nem zavar. Könnyen alkalmazkodom.
Bólintok ismét, aztán a teázó felé fordulok és meg is indulok, aztán elbizonytalanodom, mert fogalmam sincs, hogy most illik őt előre engednem, vagy nekem kell bemennem? Figyelem őt, ha csak egy pillanatig is habozna ő is, akkor előre megyek és nyitva tartom számára az ajtót, aztán szétnézek, hogy hova ülhetnénk le. De végül inkább megkérdezem őt.
- Ablak vagy hátul? - a gyors körbepillantás alapján ezek az opciók. Ha meg talál köztes helyet, nekem az is jó. Pincsi módban van az agyam, úgyis az lesz, amit ő akar. Bár még titkon reménykedem, hogy az ablakot választja.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 19. 18:50 Ugrás a poszthoz

Fancsa

Tó. És még szép is. Bólintok neki, jelezve, hogy értettem. Bogolyfalvi-tó. Ez is logikus, vagyis nem, de ezek szerint nem keveredtem annyira nagyon messzire. Talán ha nem egy sötétített üvegen át bámulnám a világot, a falut is kiszúrnám nem messze ide. De egyelőre ez az opció eszembe sem jut. Inkább próbálok reagálni a lány szavaira, na meg elmagyarázni az amúgy cikis helyzetemet.
- Ah. Úgy - mármint nem tudom mit akart mondani, de eltévedtem. Az biztos. Vagyis nem biztos, mert ha figyeltem volna lehet tudnám merre kell visszamenni, most viszont fogalmam sincs. Hogy a morcossága minek is szólt pontosan azt nem tudom, kicsit meg is ijeszt, de hamar visszavált mosolygósra, így eltekintek a pillanatnyi hangulatváltozástól és egy mosolyt küldök felé, amiért bíztat. Tudom, hogy belejövök. Egyre kevesebbet hibázom, legalábbis én így érzem. Persze vannak dolgok, amiket még nem tudok, de például a levelezésünk Ádámmal is nagyon sokat segít, hogy tanuljak. Sőt azóta ezt a fordítós módszert saját magam fejlesztésére is használom. Nem tudom korábban miért nem jutott ez a lehetőség az eszebe, mindenesetre most nagy hasznát veszem.
A sok szövegből, amit elhadar, például nem értek mindent. Egyrészt gyorsan is beszél, másrészt... hát nem tudom, kicsit összefüggéstelennek tűnik, de azért a lényeget megértem. Segít, ha kell. Erre tehát ismét bólintok.
- Az jó van, ha segítsz. De nem sietek - felelem, mert nem szeretném megakadályozni semmiben sem. Ahogy pedig folytatja, még nyilvánvalóbb lesz, hogy ő bizony még maradna. Legfeljebb a blöki akadályozza, akit közben fel is kap.
- Rajzolj, addig vigyázok kutyára? - mondom bizonytalanul és elszánom magam, hogy a jószág felé nyúljak. Lassan tartom elé a kezem felkészülve rá, hogy szimatolás helyett heves ugatásba és harapásra támad kedve, de bízva benne, hogy tudja, imádom már most is. Még mindig szeretnék kutyát. Csak hát... nem tudom mennyire lennék jó gazdi. Simán megeshet, hogy festés közben megfeledkeznék róla. Kellemetlen lenne.
- Én? Jól. Az hiszek - felelem a kérdésre, ami először kicsit meglep, aztán visszakérdezek, hogy ne legyen olyan feltűnő a bizonytalan válaszom - Te hogy vagy?
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 19. 19:54 Ugrás a poszthoz

Oké, akkor én értettem félre. Előfordul. Lassan esik le, hogy mi van, de talán elnézi nekem. Elvégre tudhatja, hogy milyen hatással van az emberekre. Pontosítok: a férfiakra. Akkor azt is tudja, hogy nem jár olyan gyorsan az agyam, ahogy szeretném. Nekem legalábbis nem. Vannak bizonyos apróságok, amik sokkal jobban lekötnek vele kapcsolatban. Persze nem teszem szóvá.
- Áh, oké. Adnak limonádét is. Értem - felelem végül kissé lassan, aztán nyitom az ajtót s mivel előre megy, megoldja a dilemmámat is. Utána megyek, s a kérdésemre szerencsésen gyors és kedvező választ kapok. Apró mosolyra húzom a számat. Nem annyira bújkálós, mint amennyire mutatja magát. Vagy bennem nem bízik? Igazából mindegy. Az ablak mellett kellemesebb lesz. Nézhetek én is kifelé, már ha képes leszek levenni róla a tekintetem, aztán akkor, talán, rendesen is tudunk beszélgetni.
Követem az ablak melletti asztalhoz, amit választ, de azért nem sietem el. Jól esik picit nézni, ahogy sétál. Szép az alakja, kecsesek a mozdulatai. Ez jut eszembe. Meg hogy jó lenne megfesteni. S erre a gondolatra mosolyogva de elhúzom a számat, s meg is csóválom a fejem. Ő ezt minden bizonnyal nem látja. Utána sietek és kihúzom neki a széket, majd be is tolom, aztán ülök le vele szemben, s ha nem jönne valaki rögtön, hogy felvegye a rendelésünket, akkor intek, hogy észre vegyenek minket.
Addig pedig az ital lapot veszem a kezembe. S bár képes lennék lefordítani, nem teszem. Helyette Zoé felé fordulok a választékot soroló könyvecskével a kezemben és megkérdezem.
- Segítsz választani? - hiszen ő már járt itt, ha jól értettem, biztos jobban tudja mit szerente. - Én az hiszek, meleget inni. Hideg a víz a kútban.
Magyarázom még könnyedén, miközben próbálok nem túl feltűnően bámulni rá, bár nem hiszem, hogy ez sikerül. De mit lehet tenni? Ha egyszer most éppen, majdhogynem szerelmes vagyok?
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 19. 21:11 Ugrás a poszthoz

Fancsa

Bólintok. Egyelőre nem érzem, hogy rossz hatással lenne rám a nap, szóval miért ne feszegethetném pont ma a határaimat? Maradok, és ha szerencsém van nekem is jut egy kis rajzolás. Persze először meghagyom neki az élvezetet.
- Igen - erősítem meg szóban is az előbbi fejmozdulatot, aztán a kutyussal próbálok ismerkedni. A vakkantásra visszarántom a kezem, a kérdésre meg eltátom a számat, mert annyira meglep. Hát ilyen kutyalopkodósnak látszanék?
- Én? Nem! Soha! - felelem végül a tőlem telhető legmeggyőzőbb hanggal, még a szemüveget is lekapom, meg a mellkasomra teszem a kezem, úgy toldom hozzá - I promise! - angolul, hogy ígérem, mert magyarul ezt még nem igazán tudom, de remélem, így érti, hogy mit akarok mondani.
Valószínűleg igen, mert leteszi a kutyulit a földre, az meg szaglászni kezd, s mivel nem kóstol bele rögtön a lábamba, felbátorodom én is. Mosolyogva guggolok le hozzá s megsimogatok a buksiját, aztán elnevetem magam, ahogy felpillant rám, kinyújtott nyelvvel. Eszméletlen egy pofa ez a kutya. A gazdi bizalmat szavaz nekem, a kutyával együtt. S ez engem is megnyugtat. Az eb érzi, hogy azért több bennem az emberi, mint... mint a más. Nem akarok rá gondolni. Elveszem a pórázt, aztán egy kicsit még figyelem a lányt, ahogy kipakol. Némi irigység kúszik a mellkasomba, aztán megrázom a fejem. Hülyeség. Én is festhetnék most, hiszen itt vagyok. A saját baromságom, hogy nem hoztam hozzá semmit. Legközelebb megteszem. A kutyus vakkant egyet, én meg észbe kapok. Mosolyogva fordulok vissza hozzá, s ezúttal koreaiul kezdek gagyogni neki.
Arról, hogy édes és zabálni való, de nem kell félnie, mert nem eszem kutyát, még akkor sem, ha Koreában ez egy bevett dolog.
Egyébként a kutya szerintem nem érti, de nem baj. Leülök vele szemben, kinyújtom a lábaimat, közrefogva őt, és úgy kezdem el simogatni, meg úgy finoman nyúzni, s ahogy magyarázok, ő a farkát csóválja, bennem meg az az őrült gondolat támad, hogy ha már zabálni való csak megkóstolom. Persze játékosan, és nem is harapok bele, meg semmi ilyesmi. Szimplán bekapom a fejét. Igen. Min Jong, játszik, és rosszabb, mint egy óvodás.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 20. 09:12 Ugrás a poszthoz

Igyekszem nagyon elviselhető lenni. Szerintem egyébként jól csinálom. Kicsit randiszerűen kezelem, de olyan koreai stílusban. Még csak hozzá sem érek, hiszen nem szereti. A választással viszont a segítségét kérem. Mert bár ismerek bűbájokat, amivel lefordíthatnám magamnak a menüt, ha már együtt jöttünk, akkor szeretnék beszélgetni. Ez nem lehet olyan szörnyű.
- Teát. Zöldteát - válaszolom egyszerűen, aztán próbálom megkeresni az ilyen jellegű teákat az itallapon, és kitalálni, hogy a sokféle ízesítés közül melyik lenne a jó. De itt már biztos szükségem lesz a javaslatára, meg az értelmezésére, hiszen minden íz megnevezést még nem ismerek magyarul.
- Van amit ajánlsz? Vagy elmondod milyen vannak? - kérdezgetek, és ha mond pár javaslatot, akkor lehet az alapján már rendelni is tudok majd.
Figyelem, ahogy a menüt nézegeti és közben a kezét tördeli. Kedvem lenne rátenni a kezem a kezére és megállítani, de helyette, az államat támasztom meg a tenyeremben, így biztosítva, hogy véletlenül sem érek hozzá.
- Ideges vagy? - kérdezek ismét, mert ez tűnik lehetséges magyarázatnak, bár nem teljesen értem miért ideges. Vagy ha a helyzet teszi azzá, akkor miért jött el? Sok ilyen és ehhez hasonló kérdés felmerül bennem, egyelőre viszont nem faggatom tovább. Valamiért mégis úgy érzem, talán szeretne róla beszélni. Kis idő után kényszerítem magam, hogy az ablakon nézzek ki, s ne őt bámuljam. Sóhajtok egyet, aztán ha jön egy pincér, leadom a rendelésemet.

Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 20. 09:28 Ugrás a poszthoz

Fancsa

Pislogok rá nagyokat, bár szerintem a napszemüvegben ezt nem látja. Nem értem, hogy miről hadovál, hiába próbálom követni az észjárását, egyszerűen nem megy. A lényeget viszont megértem, hiszen megkapom a kutyát, s ő szépen nekikészül, hogy rajzolgasson. Én is rajzolnék, de aztán a blöki emlékeztet, hogy neki ígértem játékot, s bizony be is tartom az ígéretet. Jól elszórakozunk, én koreaiul beszélek hozzá, ő vissza csipog, játszunk. Csóválja a farkát, és akárhogy is nézem, zabálni valóan édes. Még akkor is, ha nem eszem húst. Hirtelen nagyon jó ötletnek tűnik bekapni a fejét, persze vigyázva rá, hogy ne sértsem fel a nóziját a "gyönyörű" szemfogaimmal. Az egész csak egy pillanat, aztán már engedem is el. Kissé megszeppen, én meg megnyalom a számat és nevetni kezdek rajta, miközben próbálok valamiféle bűnbánást varázsolni az arcomra. Hogy melyik működik nála, azt nem tudom, de pillanatokkal később már az ölemben van, s én lehajolok hozzá, az orromat nyomom az orrához, hátha kapok egy puszit, miközben a nyakán, hátán dögönyözöm, s vagy ezredszer mondom el neki, hogy nagyon, de nagyon helyes kis jószág. S ahogy erre vissza csipog, hirtelen új ötletem támad. Úgy kezdek beszélni hozzá, mintha valami régi jó barátom lenne. Nevetgélek, magyarázok, ő pedig reagál mindenre. Aztán énekelni kezdek, felkapom úgy simogatom, majd vissza leteszem a földre én pedig hason fekvésre váltok, a lábaimat kezdem lóbálni, miközben tovább játszom vele. Bele-bele vakkant a dalomba, de nagyon jó zenei érzékkel teszi.
A rajzoló lányról meg teljesen megfeledkezem közben. Csak a dal végén jut eszembe, hogy ő is ott van. Fel is pillantok arra, amerre rajzol, vajon hallott-e vagy belemerült annyira a művébe, hogy fel sem tűnt neki a kis közjáték mögötte?
Utoljára módosította:Choi Min Jong, 2015. szeptember 20. 10:02
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 20. 14:03 Ugrás a poszthoz

Ádi

Tetszik neki a lepke, nekem meg az arcán a vigyor. Mosolygok én is, aztán gyorsan végig futom a sorokat, őt pedig felállítom, hogy jobban szemügyre vegyem. Elpirul és ez még inkább megerősít abban, amit kigondolok színnek, de persze nem kötök semmi konkrétat sem az orrára. Ahogy valamiféle szellőt idéz, felkapom a fejem, próbálok rájönni, hogyan csinálta. S mi lehet az, ami őt különlegessé teszi. Elvégre ha állítása szerint nem boldogul a bűbájokkal... akkor van valami más, amivel megoldja nagyon is ügyesen a dolgokat. Tippjeim persze vannak, de azok mind-mind ritka képességek, én legalábbis senkit nem ismerek, leszámítva a volt tanáromat, aki birtokában lenne ilyesminek. Nem firtatom. Egy pillanatig csak ámulok, aztán visszatérek a laphoz, s írni kezdem a válaszomat, majd át is adom neki, s várom, hogy ő is elolvassa, majd visszaadja. Ezúttal, nem hajtogatok. Annyira szeretném tudni, mikor lesz lehetőségem festős órára menni, egyszerűen teljesen meg is feledkezem róla.
Mohón kapom magam elé a lapot, s egy másodperccel később már a koreai sorokat olvasom.
Elhúzom a számat a testvérével kapcsolatban, de csak sóhajtok egyet, megcsóválom a fejem, s inkább nem írok rá semmit. Valószínűleg én is ilyen voltam Kwonnal csak nem vettem észre magam akkoriban. Majd megkérdezem az öcsköst.
Az újabb mondat leolvasztja egy pillanatra a mosolyt az arcomról. Drámaian szipogok is egy sort, lebiggyesztett szájjal, aztán erőt veszek magamon, beszívom az ajkaimat s leírom a választ.
Igazán kár, de rendben. És köszönöm! - Majd rajzolok egy hálásan hajlongó alakot. Ami a kezében egy táblát tart, rajta koreaiul, köszönöm felirattal: 고마워요. Ezt nem fogja lefordítani a bűbájom, mert rajz. De nem is baj. Szerintem fogja érteni. Legalábbis remélem.
Aztán elérek az utolsó sorokhoz is, és az arcomra visszatér a korábbi mosoly. Gyorsan leírom, hogy "rendben". Aztán visszaadom neki a lapot, hogy elolvashassa a sorokat. Közben már fel is állok, jelezve, csak arra várok, hogy a válaszom végére érjen, aztán neki kezdhetünk. Felkapom a pálcámat is, aztán a nyelvpiercingemmel játszva várom, hogy ő is felálljon. Amikor végre megteszi, ismét a hajába túrok, kicsit átfésülöm, még egyszer megállapítom, hogy kifejezetten jó lesz. Fogom hát a pálcámat és leírok vele pár kört meg nyolcast, miközben épp csak a számat mozgatva, de hangtalanul mondom ki a varázsigét, amit a saját hajamra szoktam szórni. Lehunyom a szemem, elképzelem a színt a haján, aztán nyitott szemel suhintok még egyet. Bonyolultnak tűnhet, de nem az. A jó pedig az benne, hogyha nő a haja az is olyan színű lesz, amilyennek én képzeltem, egészen addig, amíg nem kéri, hogy csináljam vissza. Tehát mondjuk két perc múlva, amikor tükörbe néz, és nem tetszik neki...
Nekem kifejezetten tetszik.
Széles mosolyra húzom a számat, és elteszem a pálcámat. Elégedetten nyitom ki a számat. Mondanék valamit, de csak a fogaimat nyalom végig, miközben bólogatok, hogy ez így bizony tökély.
Élénk. Vidám. Erőteljes. Mégis könnyed, fiatalos, és leginkább: piros.
Kell másodperc, hogy észbe kapjak ő bizony nem látja magát, így ismét pálcát rántok s egy invitoval tükröt hívok magunkhoz, majd a kezébe nyomom, hogy dönthessen, tetszik-e neki, vagy sem.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Choi Min Jong összes RPG hozzászólása (260 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 7 8 9 » Fel