36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 6 7 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 13. 19:17 | Link

Antoinette

Érdekli. Hát akkor pláne megmutatom. Főleg mert... mert bennem is ég a vágy, hogy valaki figyeljen rám. Önző dolog, tudom jól. De ilyen vagyok, mostanában legalábbis. Ez persze nem jelenti, hogy neki nem szeretnék örömet szerezni vele. Na de, az ízlését nem ismerem, így lehet, sikítva rohan majd ki, bár remélem, hogy nem.
Gyorsan behozom a keyboardot, s nem is igazán figyelem, hogy mennyire bezárkózik már ettől is, annyira lelkes vagyok, és örülök, hogy végre valaki figyel rám, és a zenémre egy kicsit. Örömmel kezdek bele a dalba, végig sem gondolva, hogy ha a lány esetleg ért koreaiul, bár ennek kicsi az esélye, az mennyire félreérthető is lehet. Az első hang leütésével együtt kezdek énekelni, lágyan, szinte lehelve a szavakat, s a dallam is ezt a könnyedséget adja vissza. Remélem, hogy a zenében is érződik az a kissé fáradt, de boldog hangulat, amit teremteni szerettem volna.
Nem jutok azonban messzire. A refrén első szakaszánál, ahogy felpillantok rájövök, hogy valami nagy gáz van. Elbizonytalanít, de még játszom pár ütemet, mielőtt leállnék. Addigra már láthatóan fájdalmakkal küzd, de nem tudom, hogy a zeném fáj neki, vagy mástól van-e rosszul.
- Jól vagy? - kérdezem meg ijedten és a természetesnél gyorsabban termek mellette, bár ezt ő valószínűleg nem fogja felmérni. Pillanatok alatt visszapakolok mindent, amit levert, aztán az ő kezét fogom meg. Talán nem veszi tolakodónak, hogy így próbálom meg a kanapéhoz vezetni.
- Nincs semmi baj - mondom, ahogy bocsánatot kér, aztán beharapom a számat, mert nem igazán tudok mit kezdeni a helyzettel - Rossz volt nagyon?
Kérdezem meg végül a zenére utalva, abban bízva, hogyha más zavarta, akkor ezt viccnek veszi és a nevetéstől jobb kedvre derül. Ha pedig valóban a zene volt rá rossz hatással... Nos akkor azt hiszem, egy darabig nem nyúlok a billentyűkhöz, és a számat is biztos befogom.
Utoljára módosította:Choi Min Jong, 2015. szeptember 13. 19:17 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Antoinette Myra Blackburn
Független boszorkány


Magyar Mennydörgő | anya
offline
RPG hsz: 479
Összes hsz: 5688
Írta: 2015. szeptember 14. 13:21 | Link

#elefánt #porcelánbolt

A szervezetem elég nehezen viseli a költözködést. Nehéz elképzelni milyen volt a beköltözésem anno Angliában. Minden idegen és félelmetes és ezek a hangok nem segítenek a láthatatlanná válásban legalább addig amíg beilleszkedek. Ez az első délutánom, erre máris sikerül felhívnom magamra a figyelmet szerencsétlen ember üzletében.
Igyekszem összeszedni a levert eszközöket amiket kész vagyok megfizetni is ha szükséges, na de Ő gyorsabb. Hagom, hogy megfogja a kezem és egy ülőalkalmatossághoz vezessen. Nem biztos, hogy képes lettem volna megállni a saját lábaimon. A hangját elnyomja a fejemben dübörgő hangzavar. Sok-sok emberi, természeti hang keveredik, de egyet sem tudok kiszűrni.
Értetlenkedek kicsit. Összevont szemöldökkel, de behunyt szemmel emelem kicsit fel a fejem. Végigsimítok sajgó halántékomon és ezzel együtt elhúzom a hajamat is.
- Elnezést. Nem á zene volt rossz. Megsérült á fejem - nem nézek rá. Lesütött szemmel mondom ki és a hajamat visszaengedem a heg fölé, hogy eltakarja azt. - És félek á mugli eszközöktől - toldom meg ezzel a kis extrával a magyarázatot. A fejfájásom ahogy jött, úgy száll el egy pillanat alatt és már sokkal jobban érzem magam. Elmosolyodva állok fel.
- Eltörtem válámit? Kifizetem - őszintén nem tudom miket vertem le, de már veszem is elő a zsebemből a zsákocskát. Halkan csörögnek benne az érmék amíg a tenyerembe nem fogom.
- Ajánljon nekem...bármit. Vásárolnék - mosolygok a tulajra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 19. 10:20 | Link

Lilith

Folyékony. Mosolygok és nem röhögöm el magam, mert amúgy ahhoz lenne kedvem. Mégis milyen lenne a ragasztó, ha nem folyna? Tudom, tudom vannak ezek a stiftes változatok, de azért azokkal többnyire csak papírt lehet ragasztani... Na mindegy. Rosszul kérdeztem. Egész biztos erről van szó. Esetleg az univerzális-mágikus van neki, ami mindent ragaszt, de nem tudom, hogyan máshogy kéne megkérdeznem és igazán nem tűnik olyannak, akivel jobban bele kéne mennem a témába. Bólintok és ráhagyom. Persze, hogy folyékony. Hülyeségeket kérdezel Min Jong.
A festménye már más kérdés. Az érdekes, és az arra vonatkozó kérdésemet már jobban is érti. Bár ezt sem teljesen. Vagy nem is tudom. Többet kell gyakorolnom a magyart, ez már szinte biztos.
- Egyszer elhozod? - kérdezek vissza, mert persze sejtettem, hogy nincs most nála, nem is rögtön akartam megnézni, de azért kíváncsi vagyok hogyan fest. Kicsit hebrencsnek tűnik elsőre, a hebrencs képek pedig érdekesek és vidámak. A telihold-hebrencs kombi pedig izgalmasnak tetszik, persze lehet nagyot tévedek.
Az angol időjárás sem olyan szörnyű, mint amilyennek lefestem, de ez egy általános nézet, és mindenki elhiszi, ha ezt mondom. Legalábbis úgy tűnik.
- Szívesen - felelem vidáman, ahogy rájövök célba ért a bók. Azt mondjuk nem tudom miért kell rácáfolnia. - Nem mindig? Te ismersz nem szép lányt? - kérdezek vissza, mert azért ez furcsa. Én még csak csinos és szép lányokat láttam, de lehet csak szerencsés vagyok és jó helyen jártam eddig. Igazából nem is fontos. Csak kíváncsi lettem, milyen lehet egy "csúnya" lány, szerinte.
- Gitárhúr nincs. Megmondod milyen kell. Holnapra lesz - felelem a kérdésére, aztán intek neki, hogy kövessen. Palettám van. Több forma, szín és méretben. Válogathat, amennyit csak szeretne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 19. 12:57 | Link

Antoinette

Leültetem és várok, amíg összeszedi magát, bár a kérdéseimet felteszem, mert hát... aggódom. De nem akarom letámadni kérdés özönnel, és szerencséje, hogy nem beszélek jól magyarul, mert ez erősen meg is gátol abban, hogy bombázni kezdjem, válaszokra várva. Ahogy a haját igazítja a sebhelyet is látom, de nem szólok rá semmit. A magyarázat nem sokkal később meg is érkezik. Nem lenne értelme faggatni miatta.
- Gyakran fáj? - kérdezem, mert hát ez sokkal fontosabb. A seb már beforrt, fura, hogy még mindig szenved tőle. Főleg, hogy nem idős, reumás meg tudom is én. Szóval ez egy érdekes jelenség. Na meg kellemetlen.
- Borogatás, orvosság? - érdeklődöm tovább, mert szeretnék valahogy segíteni, hiszen egyértelműen szörnyen fáj(t?) a feje. A másik dolog meg... Nos meglep. Persze találkoztam már nem egy emberrel, aki viszolyog a mugli szerkezetektől, de azért csak ki bukik belőlem a miért kérdés:
- 왜? - kérdezem meg koreaiul, aztán kapcsolok, hogy ezt valószínűleg nem is érti, így gyors fejrázás után, újra megpróbálom - Mért? Mi baj a mugli dolgokkal?
Én mindig úgy állok hozzá, hogy nem tudnak bennem kárt olyan kárt tenni, amit ne lehetne valahogy helyrehozni... Aztán lehet naiv vagyok és nem ismerek minden mugli eszközt. De egy keyboardban tényleg nincs semmi ijesztő. Sőt. Praktikusabb mint egy zongora, amit mondjuk le kell kicsinyíteni, ha magammal akarom vinni, aztán méretet vissza állítani. És tegyük hozzá, hogy utóbbiban én nagyon, de nagyon béna vagyok. Sosem voltam jó benne, most meg már meg sem merném próbálni. Na de... visszatérve a lányhoz, meg az aggodalmához, csak a fejem rázom.
- Nem tört semmi, ha csak te nem - felelem mosolyogva, aztán végig nézek rajta még egyszer, hogy valóban nem esett-e komolyabb baja. Majd némileg elgondolkozom, az ujjait figyelem, hogy van-e rajtuk valami árulkodó jel, mit is szeretne csinálni.
- Festés vagy rajzolás? - kérdezek végül vissza, és ha megkapom a választ, akkor felállok mellőle és a megfelelő polchoz megyek, hogy tudjak ajánlani valami neki valót.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2015. szeptember 20. 12:05 | Link

MJ <3

Most már tényleg muszáj lesz megtanulnom ezt a fordító bűbájt, de elsősorban az alapokat kellene normálisan elsajátítanom. Jared ebben nagy segítség, már így is. A pillangóra levakarhatatlan vigyorom maradt az arcomon, a körberepülést pedig szemeimmel követtem, és mosolyogva nyugtáztam az egész akciót, mikor a papírállatka leszállt MJ kezébe. A szokott kíváncsisággal néztem a sorokat, és még mindig hiába, mert semmit nem értettem belőle, de a jelek tetszettek. Hamarosan a végére ért, ezt abból feltételeztem, hogy a hajamba túrt, amire zavartan pislogtam. Már mint nem volt azzal baj, hogy ujjai a tincseimbe merültek, csak mégis… nem sokan piszkálják, és zavarba ejtő, hogy… na mindegy. Felkelt a kanapéról, intett, hogy kövessem a példáját, és készségesen fel is pattantam. Azt hittem, hogy már megyünk is hajat festeni, ehelyett körbejárt, majd visszaült. Vörös képpel ültem vissza mellé, miközben ugyanolyan vörös színű pólóm alját gyűrögettem. Furcsa egy érzés kavargott bennem, de némi szellő keltés segítségével lehűtöttem magamat, és arcszínem is rendeződött. Farmeromba töröltem izzadt tenyereimet, és utána vettem csak el az üzenetet, amin máris a magyar szavak sorakoztak egymás mellett.
– Majd… egyszer… –zártam le ennyivel a tesós dolgot, az előtte lévőre meg már nem is reagáltam szavakkal, csak egy mosolygós arcocskával. Akárhogyan is nézem, Zsombor megérdemelte azt, amit kapott, és bár tényleg a testvérem, jelen helyzetben nem érzem azt, hogy bármiért is bocsánatot kellene kérnem. Egy csepp bűntudat sincs bennem, talán ha eljutok addig, akkor esetleg megbeszélem vele a dolgokat, de addig is hagyjon engem békében élni, és lábadozzon. Az órás dolgon viszont jót derültem. Ennyire türelmetlen? Megértem, én is nagyon várom a következő órámat Aileen tanárnővel, de sajnos az nem mostanában lesz.
– A következő tanévben csak, de addig utána tudok járni mindennek, hogy jöhetsz-e, meg ilyesmi. –csillogó szemekkel rendelkező, és vigyorgó arcocska is helyet kapott a sor végén, ismételten. Ez a téma még mindig közel áll a szívemhez, és egyre boldogabb leszek. Azt meg már meg sem említem, hogy a bőrömből is kiugranék, ha MJ is járhatna az órára. Végül elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ami miatt szerintem körbejárt, és megnézett MJ, én meg rákvörös képpel, és zavarodottan ácsorogtam előtte, majd ültem mellette. A kérdésen egy percig sem gondolkodtam, az meg már jót jelentett, ha tudta, hogy milyen színt fog belevinni a hajamba.
– Buta kérdés: most rögtön akarom. –a sor végén is, és az arcomon is megjelent a vigyor, végül nem volt más hátra, minthogy visszaadjam neki a papírt, és minden más kelléket, ami a kommunikáláshoz kellett, és várjam a további sorait. Na meg a hajfestést, mert az fontos.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 20. 14:03 | Link

Ádi

Tetszik neki a lepke, nekem meg az arcán a vigyor. Mosolygok én is, aztán gyorsan végig futom a sorokat, őt pedig felállítom, hogy jobban szemügyre vegyem. Elpirul és ez még inkább megerősít abban, amit kigondolok színnek, de persze nem kötök semmi konkrétat sem az orrára. Ahogy valamiféle szellőt idéz, felkapom a fejem, próbálok rájönni, hogyan csinálta. S mi lehet az, ami őt különlegessé teszi. Elvégre ha állítása szerint nem boldogul a bűbájokkal... akkor van valami más, amivel megoldja nagyon is ügyesen a dolgokat. Tippjeim persze vannak, de azok mind-mind ritka képességek, én legalábbis senkit nem ismerek, leszámítva a volt tanáromat, aki birtokában lenne ilyesminek. Nem firtatom. Egy pillanatig csak ámulok, aztán visszatérek a laphoz, s írni kezdem a válaszomat, majd át is adom neki, s várom, hogy ő is elolvassa, majd visszaadja. Ezúttal, nem hajtogatok. Annyira szeretném tudni, mikor lesz lehetőségem festős órára menni, egyszerűen teljesen meg is feledkezem róla.
Mohón kapom magam elé a lapot, s egy másodperccel később már a koreai sorokat olvasom.
Elhúzom a számat a testvérével kapcsolatban, de csak sóhajtok egyet, megcsóválom a fejem, s inkább nem írok rá semmit. Valószínűleg én is ilyen voltam Kwonnal csak nem vettem észre magam akkoriban. Majd megkérdezem az öcsköst.
Az újabb mondat leolvasztja egy pillanatra a mosolyt az arcomról. Drámaian szipogok is egy sort, lebiggyesztett szájjal, aztán erőt veszek magamon, beszívom az ajkaimat s leírom a választ.
Igazán kár, de rendben. És köszönöm! - Majd rajzolok egy hálásan hajlongó alakot. Ami a kezében egy táblát tart, rajta koreaiul, köszönöm felirattal: 고마워요. Ezt nem fogja lefordítani a bűbájom, mert rajz. De nem is baj. Szerintem fogja érteni. Legalábbis remélem.
Aztán elérek az utolsó sorokhoz is, és az arcomra visszatér a korábbi mosoly. Gyorsan leírom, hogy "rendben". Aztán visszaadom neki a lapot, hogy elolvashassa a sorokat. Közben már fel is állok, jelezve, csak arra várok, hogy a válaszom végére érjen, aztán neki kezdhetünk. Felkapom a pálcámat is, aztán a nyelvpiercingemmel játszva várom, hogy ő is felálljon. Amikor végre megteszi, ismét a hajába túrok, kicsit átfésülöm, még egyszer megállapítom, hogy kifejezetten jó lesz. Fogom hát a pálcámat és leírok vele pár kört meg nyolcast, miközben épp csak a számat mozgatva, de hangtalanul mondom ki a varázsigét, amit a saját hajamra szoktam szórni. Lehunyom a szemem, elképzelem a színt a haján, aztán nyitott szemel suhintok még egyet. Bonyolultnak tűnhet, de nem az. A jó pedig az benne, hogyha nő a haja az is olyan színű lesz, amilyennek én képzeltem, egészen addig, amíg nem kéri, hogy csináljam vissza. Tehát mondjuk két perc múlva, amikor tükörbe néz, és nem tetszik neki...
Nekem kifejezetten tetszik.
Széles mosolyra húzom a számat, és elteszem a pálcámat. Elégedetten nyitom ki a számat. Mondanék valamit, de csak a fogaimat nyalom végig, miközben bólogatok, hogy ez így bizony tökély.
Élénk. Vidám. Erőteljes. Mégis könnyed, fiatalos, és leginkább: piros.
Kell másodperc, hogy észbe kapjak ő bizony nem látja magát, így ismét pálcát rántok s egy invitoval tükröt hívok magunkhoz, majd a kezébe nyomom, hogy dönthessen, tetszik-e neki, vagy sem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2015. szeptember 20. 22:31 | Link

MJ <3

A várva várt mozdulatai elmaradtak. Csalódottan és kifejezetten szomorkodva néztem rá, de csak nem jött a papírállatka hajtogatása. Pedig ez volt a legkedvencebb részem, na meg természetesen a koreai jelek olvasása, még akkor is, ha nem értettem őket. Ám ahogyan Min arcára néztem, ő is csalódott volt valamiért. Feltételezni tudom csak, hogy miért, de nem teszem szóvá, ameddig nem vagyok biztos benne. Helyette arcára simítottam a kezemet, és vigasztalóan végigsimítottam rajta, végül mosolyogva vártam vissza a lapot, amit hamarosan meg is kaptam. Jó volt a sejtésem. A művészetek miatt búslakodott, vagy inkább csak tettette, de ki nem hagytam volna, hogy hozzáérhettem. Na nem úgy… az arcához, értitek, nem? Nem? Mindegy, nektek nem is kell.
– Ha az vigasztal, akkor mindent el fogok követni, hogy megengedje. –már csak az a kérdés, hogy miként tálalom majd Aileen tanárnőnek az egészet, de az még a jövő zenéje. Még van egy kis időm, addig is ide fogok járni, mert már most tudom azt, hogy MJ jó társaság.
Ezután jött a legmókásabb rész: a hajfestés. Egy pillanatig se gondolkodtam azon, hogy visszatáncolok, és ez később lehet rossz döntésnek fog bizonyulni. Eszembe jutott, hogy mit szólnának hozzá anyáék, ha így állítanék be, de jelen helyzetben haza se akarok menni. Jobb nekem itt, a szünetet is Védánál fogom tölteni, akkor meg kit érdekel a szülői vélemény. Izgatottan keltem fel, és egyik lábamról a másikra ácsorogva vártam, hogy a bolt tulajdonosa nekikezdjen a műveletnek. Botor módon azt hittem, hogy a mugli módszerrel fogja megváltoztatni a hajam színét, de mikor megláttam a kezében a pálcát, mosolyra húztam ajkaimat. Próbáltam kitalálni, hogy milyen igét mond, mert a száját figyeltem, de nem jött össze. kevésbé összpontosítottam a szájról való olvasáshoz, annyira izgatott voltam a színnel kapcsolatban, hogy csak na. Pillanatokkal később már készen is voltam, de nem tudtam még meg az alkotás végeredményt. Szemeimmel tükör után kutattam, talán emiatt is, de Min már varázsolt is egyet, ami a kezemben kötött ki. Vettem egy mély levegőt, lehunytam a szemeimet, mielőtt belenéztem volna. Elsőnek csak az egyiket nyitottam ki, amolyan gyermeki kíváncsisággal, de az eredmény meglátva a másikat is kinyitottam. Ámultam, emelgettem a tükröt, hogy minden szögből megnézhessem a végeredményt. A kicsodálkozás után felkaptam a papírt, hogy leírhassam a véleményemet.
– Nagyon tetszik, imádom és köszönöm. Meghálálhatom valahogy? –firkantottam a kérdést is a végére, aztán átadtam az irományt, de nem igazán vártam meg, hogy elolvassa: közel léptem hozzá, kezeimet derekán átfonva húztam magamhoz egy ölelésre, arcomat pedig a nyakába fúrtam, és jó ideig nem engedtem el.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 21. 19:41 | Link

Ádi

Vannak dolgok, amikben én is türelmetlen vagyok. A festés és főképp az esetleges órák lehetősége... nos az pont ilyen. Épp ezért is hagyom ki a már hagyományos hajtogatást s csak a sorokra koncentrálok, hogy aztán kissé lelombozódva, egy pillanatig bánkódva meredjek a lapra. A szomorkodásból az térít magamhoz, hogy egy kéz végig simít az arcomra. Megrezzenek, majd lassan felé fordulok. A szemeimben kérdés látszik, mert bár jól esik ez a gesztus, nem igazán tudom félretenni. Nem egy férfias hátba veregetés, vagy váll szorítás volt. Hanem gyengéd simítás. Rövid, mire rápillantok már csak a hűs levegő marad az érintése nyomán. Kutatóan pillantok a szemeibe, hogy vajon a korábbi pirulások és most ez, valóban azt jelentik-e, amit gondolnék, hogy jelent? Rámosolygok, de nem találgatok. Inkább csak visszafordulok a levélkéhez és elolvasom, mit válaszolt a hajfestés kapcsán. Ez már visszacsalja a korábbi széles vigyort az arcomra. Leírom, hogy kezdhetjük s visszaadom neki a levelet, és felkészülök a festésre.
Maga a dolog nem tart olyan sokáig. Nem is festem be az egész fejét. Kezdetnek az lehet túlzás lenne. De néhány élénk piros hajtinccsel is elég feltűnő jelenség lesz, az egyszer biztos. Nekem tetszik a végeredmény, ha őszinte akarok lenni, talán túlságosan is. Vigyorogva hívok neki egy tükröt, hogy ő is megcsodálhassa, aztán várom a reakciót. Az arcán csodálkozás, majd valamiféle öröm jelenik meg. A szemei máshogy kezdenek csillogni. A lapot kapja fel, amin eddig leveleztünk és valamit ír rá. Amikor oda adja, csak a mutatóujjammal böködöm meg a szöveget, hogy koreaiul jelenjenek meg előttem a betűk. Csak most veszem észre, hogy még a festős órákkal kapcsolatban is írt, de végig olvasni nem tudom a levelet, mert egyszercsak átölel. Első meglepetésemben, majdnem elejtem a papírost, de végül sikerül a kezemben tartani és ahogy az arcát a vállamhoz fúrja, már nem tudok nyugodt lenni. Átölelem én is. A levelet tartó kezemmel a derekán, míg a másik kezem az imént pirosra festett tincseibe téved. Beszívom az illatát, és tudom, hogy hibát követek el, mert ez már rég túl megy azon a bizonyos határon, de jól esik. S ismét rá kell jönnöm, hogy nem nekem való az egyedüllét.
Több mint félpercig állunk így. Talán van egy perc is, esetleg több is, nem tudom. Az időérzékem sosem volt jó. De szép lassan lesimítok a gerincén, aztán bízva benne, hogy veszi a lapot ellépek tőle. Visszaülök a kanapéra, és elolvasom a levél végét. Kivételesen nem írok le semmit. Ránézek, megvárom, míg ő is rám néz. Akkor pedig válaszolok neki.
- Köszönöm! És nincs mit – ezeket már rég megtanultam, nem okoznak gondot. Remélhetőleg le tudja olvasni a számról. Aztán persze lefirkantom a szavakat, a biztonság kedvéért. A hálálkodós kérdést figyelmen kívül hagyom. Helyette, egy másik, kissé talán direkt kérdést teszek fel, de tudni szeretném... Először majdnem azt írom, tetszem-e neki, de az utolsó pillanatban inkább megváltoztatom.
Mindenkivel ilyen közvetlen vagy?
Írom végül a lapra, s ezúttal egy egyszerű kutyafejet hajtogatok belőle, úgy adom vissza és ráhagyom, hogy széthajtogassa. Addig elteszem a tükröt, vissza a helyére. Így van ideje választ is írni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2015. szeptember 22. 00:32 | Link

MJ <3

Próbáltam a lehető legtovább elhúzni az ölelést, azt viszont magam sem tudom, hogy miért. Amitől féltem, az nem más volt, minthogy ellök magától, mondván miért is ölelgetem, de nem tette meg. Ez megerősített bennem egy dolgot, és picit szorosabbra is fogtam az ölelést, mikor viszonozta a gesztusomat. Óvatosabbnak kellene lennem, de azt hiszem ez alapból velem jár… már mint… megmagyarázhatatlan az egész, és amúgy sincs kivel megbeszélnem ezt. Talán Viktorhoz szaladhatnék a problémáimmal, de nem szeretném minden nyűgömet a nyakába akasztani. A gondolataimba merülten észre sem vettem, hogy végigsimított a gerincemen, ami miatt csak jólesően felmorrantam. Vajon…? Inkább követtem a példáját, miután elengedett, és mellé ültem a kanapéra. Figyeltem az arcát, és mikor ajkain volt a tekintetem, mondott pár szót, amire elmosolyodtam. Közben le is írta a szavakat, meg ahogy láttam mást is, majd jött a hajtogatós rész, amit továbbra is csillogó szemekkel néztem. Egy kutyusfejet nyomott a kezembe, és magamra hagyott vele. A tükröt is elvitte, én nem kíváncsian hajtogattam kifelé a papírt, hogy a rajta lévő magyar szavakat el tudjam olvasni. Közben lerúgtam a cipőimet, és hanyatt feküdtem a kanapén, lábaimat felhúzva, hogy MJ azért visszaülhessen, amint visszaért. A kérdést nem tudtam mire vélni. Mármint én mindenkivel ilyen vagyok, vagy most nem is ezt érti alatta? Szeretem öleléssel kifejezni a hálámat, meg vigasztalni a szomorú arcokat, szóval vagy bennem van a hiba és nem értelmezem jól a kérdést, vagy passz. Mindenesetre nekikezdtem a válasz írásának. Egy béna repülőt hajtogattam belőle, és némi aeromágia segítségével reptettem a kezébe, amit ha kinyit, a következő sorok olvashatóak rajta:
– Igen. Mármint, szeretem öleléssel kifejezni a hálám, meg mindenféle gesztust kimutatni. Siket-néma gyerekként nagyon sok módon nem tudja kifejezni az ember a háláját és a törődését. –illetve volt ott egy rajz is, ami nem egy részletes alkotás, de szerintem jól sikeredett. Kíváncsi voltam, hogy így értette-e a kérdését MJ, ha nem, legfeljebb pofára esik. Abban már úgy is nagy tapasztalatom van.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 22. 07:30 | Link

Ádi

Szerencsére elenged, na nem mintha zavarna az ölelése... Csak egyelőre nyitva a bolt, és furcsa látvány lennénk, ha most jönne be valaki. Igaz, nincs tolongás. Most még kevesen tudják, hogy nyitva vagyok. Napi 2-3 embernél több nem szállingózik be ide. Szóval elenged én meg visszaülök a kanapéra vele együtt, hogy folytassuk a levelezést. Igaz már nem kell sokat írnom, a mondandóm egy részét még el is tudom mondani, hibátlanul magyarul, csak a biztonság kedvéért írom le. Aztán a hajtogatós ceremónia után átadom neki a papírt, s egy rövid időre magára hagyom, amíg a tükröt visszaviszem a helyére. Sosem értettem, hogy vajon az invitonak miért nincs egy ellen varázslata, ami visszaviszi a tárgyakat oda, ahonnan hívtuk, de hát a varázsvilág sem volt sosem tökéletes...
Hamar végzek, s ahogy a pult mögötti ajtótól visszalépek a boltba egy papírrepülőre leszek figyelmes. Feltartom neki a kezemet és bele is száll. Ádira pillantok, mert pálca még mindig nincs nála, s ha a bűbájtannal tényleg problémái vannak, akkor szinte biztos, hogy valahogy máshogy kárpótolta érte az élet, mert én ilyesmit nem tudok. De nem agyalok ezen sokat. Kíváncsian, még jó pár méterre tőle, állva nyitom szét a levelet. A szemem egy rajzon akad meg, a sorokat elsőre észre sem veszem mellette. Elforgatom a lapot, hogy vajon minden irányból az-e, aminek elsőre látszik, de erősen annak tűnik. Lejebb eresztem a lapot és a srácra pillantok, aki láthatóan kényelmesen fekszik a kanapémon. Felhúzom a szemöldökömet, aztán ismét a lapra pillantok. A magyar sorokat kezdem olvasni, de az agyam nem képes felfogni a szavakat, így türelmetlenül megbökdösöm a szöveget, mire az koreai vált, így el tudom olvasni, mit is írt. A szavai logikusnak tűnnek, és egyáltalán nincs bennük semmi olyasmi, amit a rajza közöl. Valószínűleg sokáig nézem a lapot, miközben teszek néhány bizonytalan lépést a kanapém felé. Előtte aztán megállok, lepillantok a srácra, kérdő tekintettel. A lapot félbe hajtom, majd negyedbe, közben pedig végig őt nézem. Így piros tincsekkel, fekve a kanapén, eléggé beindítja az ember fantáziáját. Az enyémet legalábbis biztosan.
A farzsebembe tömöm a levelezésünket, majd a pálcámért nyúlok. Kár, hogy a varázslást segítő eszköz, nem ott van, ahol keresem. Körbe nézek, miközben tapogatom a zsebeimet, hiszen az előbb még meg volt. Aztán megtalálom egy másik zsebben és megkönnyebbülten suhintok vele az ajtó irányába, mire a nyitva tábla megfordul, s ez után a zárva felirat virít az utáról idepillantók arcába. A zár is kattan, jelezve számomra, hogy ezentúl tényleg nem jön be senki sem. Legalábbis nem akadálytalanul, így végre, ismét, Ádi felé fordulok. A kanapéhoz lépek, de nem ülök le a szabadon hagyott helyre. A fekvő fiú mellé térdelek, felé magasodom. A pálcámat a kanapé háttámlájára teszem, ahonnan legurul s koppan a földön, de nem foglalkozom vele. A szemeit nézem, az arca rezzenéseit figyelem. Balkézzel a kanapén támaszkodom, a jobban a haját simítom félre, aztán közelebb hajolok, hogy már majdnem összeér az orrunk.
Várok egy pár másodpercet, s ha nem lök el, akkor a szemeit figyelve, kikerülve az orrok ütközését, apró puszit adok a szájára. Ha pedig lehunyja a szemeit, én is becsukom a enyémet, hogy megcsókoljam rendesen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Tüszőfűi Lilith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 244
Összes hsz: 4696
Írta: 2015. október 8. 19:55 | Link

A kedvenc eladómnak


Ragasztó.Hát, talán nem azt kellett volna mondani, hogy folyékony. Mert az a tégelyes kell, ami ilyen fehér és van benne kb. 400 ml. Nagyon jó vele ragasztani, kár hogy nem tudom a nevét. Min mosolyog, ez jó jel. Mosi-mosi-mosoly! Be happy! Fel kellene jegyeznem majd a naplómba. Mosi-mosi-mosoly. Tök jól hangzik. Amúgy szerintem nem is olyan vészes a beszéd. Igen, itt ott van egy kis hiba a ragozásban és ennyi. Nekem is van, pedig én magyar vagyok eleve.
- Hát, még az is elő fordulhat. Igen, egyszer elhozom. Oké? - Igen, ő kérdezi, de akkor is. Megkérdezem. Mert így a jó. A farkasok cukik. Nagyon cukik. Szerintem legalábbis. Bár, ki tudja. Lehet, hogy szerinte is. Nem, nem kérdezem meg. Még a végén őrültnek  nézne, amiért nem hibáztatom. Ilyen vagyok. Vigyorogva megölelem, majd mikor azt mondja, hogy szívesen, elpirulok. Te jóságos ég. Ilyen nincs. Na mindegy.
- Igen, ismerek. A volt osztálytársam, Franciska, mindig egy vakolatnyi smink volt mindig a fején. Na, az minden, csak nem szép. Tudod, ő mugli amúgy - kárörvendő vigyorral mondom ki. Imádtam neki, és az utánfutójának keresztbe tenni. Sose tudták rám bizonyítani. Nagyon jó érzés az, amikor egy általad utált személyt felbosszantasz. Vagy legalábbis szerintem. Régi, szép emlékek. Nyáron megint felbosszantom, csak azért is.
- Kár. Hát klasszikus gitárból mind a hat húrra. De nem olyan fontos, csak majd kelleni fog valamikor a közeljövőben. Na mindegy.  Amúgy félvámpír vagy? Csak mert egész nem lehetsz és hasonló a kisugárzásod, mint egy vámpírnak - megkérdezem tőle, miközben nézem. Ez is egy jó kérdés, grat Lith.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. október 14. 20:02 | Link

Lilith

Vicces egy lány. Vagy nem is tudom. Az biztos, hogy teljesen más a gondolkodásmódja, mint az átlagnak. Vagy csak nem magamból kéne kiindulnom? Ha tőlem kérdeznék milyen ragasztó kell, rögtön az anyagokat sorolnám, amiket ragasztani szeretnék, nem a ragasztó állagát. Az változtatható. De pont ez, hogy ilyen - számomra furcsa - teszi érdekessé, s emiatt is kezd érdekelni, hogy milyen egy általa festett kép. Az pedig, hogy elhozza majd, kifejezetten feldob.
- Oké. Várni fogom - felelem vidám mosollyal és még a hüvelyk ujjam is feltartom, hogy mutassam neki, hogy mennyire oké.
A kedvességem is jó fülekre talál nála, viszont meglep, hogy azt állítja van csúnya nő, és a magyarázatát sem értem pontosan. Fel is húzom a szemöldököm, mert hát, a sminknek lehet több oka is, és ha a lány jól érezte magát vele, akkor nyilván nem volt ronda, a mugliság meg...?
- Mi van, ha valaki mugli amúgy? - kérdezek vissza, mert a szavaiban valamiféle fellengzősséget éreztem, de remélem, hogy tévedek. Nem szeretem az aranyvér témát, túl sokat próbálták teletömni vele a fejem. Természetesen sikertelenül.
Viszont váltunk a lányokról a gitárokra, és ismét ott vagyunk, mint a ragasztóknál, hogy megkérdezem, milyen húrt szeretne s a választól minden leszek csak okosabb nem.
- Hozd el gitár, és utána szerzek neked húrt! - mondom végül mosolyogva, csakhogy a végén tényleg olyat kapjon, amilyent szeretne. Ha ráér, akkor amúgy is mindegy. Mindegy lenne, ha nem vágna be egy kérdést, amitől kikerekednek a szemeim. Mert hát... khm... hogy...?
- Tessék? - kérdezek vissza, mert nem vagyok biztos benne, hogy jól hallottam. Egészen biztos nem tudhatja, semmi jelét nem adtam annak, hogy mi vagyok, s bár nem tervezem titkolni azért... azért jó lenne nem szétkürtölni a faluban, amikor még egyáltalán nincs vevőköröm.
- Hideg vagyok? - kérdezem végül nevetve, mert a kisugárzásból ezt szűröm le, s a kezeimet az arcomra teszem, csakhogy még inkább eljátsszam az értetlent. Nem, ha valakinek el is mondom, az egész biztos nem ő lesz. Vagy legalábbis nem ma.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Kaszás Lith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 244
Összes hsz: 4696
Írta: 2015. október 25. 20:17 | Link

Jong

- Várd is! - Felnevetek. Ez csak természetes. Jó érzés vele lenni. Vicces. És víí! Valakit érdekel a festményem, ez csúcs szuper! Most mi az, ritkán van ez. Eléggé. Meg, szinte soha se mutatom meg senkinek és nem is mondom el. Így az egyszerűbb.
- Semmi. Apám mugli, anyám mugli. Bár, őket pont nem szeretem. De, amúgy mugliszületésű vagyok. Azt a lányt pedig utálom. Bizonyos, nem publikus dolgok miatt. Épp ezért mindig bosszantottam. Direkt - lehunyom a szemem, régi emlékek. Viccesek, szépek, jók. Régi, már-már elfeledett emlékek. De, hagyjuk. Ez a múlt zenéje, nem pedig a jövőé.
- Oksi!  Úgy egyszerűbb - mondom, és magamban pedig feljegyzem. Gitárt elhozni hamarosan. Come on, meg fogom csinálni. Kell nekem mindkét gitár, ha tetszik ha nem. Fontos dolgok miatt. Zenész leszek, dalt nevelek.
Vajon milyen lehet a varázspálcája? Mogyoró, bükk, tölgy, hárs, esetleg valami egzotikus? Sárkányszívizom húr, véla haj, főnix toll, egyszarvú szőr, vagy valami nagyon különleges? És mekkora? 13, 14, 13, 1 negyed, 12, 3 negyed hüvelyk, vagy más? És ha nem is ember? Biztos, hogy nem vámpír, fent van most is. Észre se veszem, felteszek egy kérdést. Rögtön megbánom.Nem ezzel kellett volna kezdenem. Lehajtom a fejemet.
- Bocsi, elgondolkoztam. Azon gondolkoztam, hogy milyen a varázspálcád és teljesen a gondolataimba merültem. Biztos nem vagy az. De, ha az lennél, az sem zavarna.  Néha van ilyen, hogy észre se veszem mit mondok. Bocsánat még egyszer - mondom és ránézek. A fenébe. Ezt nem kellett volna. Nagyon nem.
- Nem vagy hideg, nyugi. Vagy legalábbis szerintem -   felnevetek és megölelem. Így jobb.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. október 30. 10:24 | Link

ijesztő kaszás Lilith

Mosolyogva csóválom a fejem. Eszméletlen csajszi. Nem találkoztam még hasonlóval. S bár elsőre nagyon szimpatikus volt, és szerzett is pár jó pontot, most kicsit furcsán nézek rá, mert tényleg nem értem a viselkedését, meg amit a mugli lányról magyaráz. Az a benyomásom támad, hogy miután kiderült, ő boszi, kissé elszállt vele a ló, de inkább nem teszem szóvá. Pislogok kettőt, nyelek egy nagyot, és ráhagyom a dolgot. Valószínűleg én is csináltam olyasmit kamaszként, amire mások hasonlóan reagáltak, betudom tehát valamiféle kamaszos butaságnak. Közben meg elönt az érzés, hogy gyorsabban öregedtem, mint terveztem.
A gitár téma kedvesebb a számomra. Szeretek gitározni, és pont emiatt a legjobb húrt akarom neki majd megszerezni, de ugye ez nem úgy működik, hogy hat húr... elvégre létezik vastagság, meg az anyag se mindegy, legalábbis nekem nem... és akkor még arról nem is beszéltem, hogy a hangszerelést is figyelembe kell venni.
- Szuper lesz. Játszhatunk majd együtt valamit! - kacsintok rá, csakhogy tudja, én is gitározom. Aztán hozzám vág egy nagyon meglepő, számomra kissé ijesztő kérdést, de logikisan végig gondolva, arra jutok, hogy csak és kizárólag véletlen lehet a dolog és jobb ha eljátszom az értetlent.
- A pálcám? - kérdezek vissza. Most már egyáltalán nem értem. Hogy jön a pálcám, meg a félvámpírság össze? Na mindegy. - Semmi baj! - nevetem el magam végül, s némileg megkönnyebbülök. Ekkor ölel meg, s én kissé ledermedek de aztán nevetni kezd ő is, és meg is nyugtat, hogy nem vagyok hideg.
- Még szerencse. Hideg dolgokat nem szeretem - fűzöm hozzá, csak úgy mellesleg, aztán kutatni kezdem az imént említett pálcát. Természetesen, fogalmam sincs, hogy hova tettem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Mrs. Frost
Független boszorkány


Magyar Mennydörgő | anya
offline
RPG hsz: 479
Összes hsz: 5688
Írta: 2015. október 30. 22:06 | Link

#sárvér #színek #mosoly

Válasz nélkül hagyom, mert nem érzem úgy, hogy ennél jobban be kéne avatnom abba, mi van velem, és mi volt ez a jelenség, amit az imént produkáltam. Elég kellemetlen ez az egész, főleg, hogy magam sem tudom, mit csinál az agyam ilyenkor. Csak fáj, jobbik esetben pedig talpon maradok.
- Nem, köszönöm - utasítom el mindkettőt, hisz haszontalan lenne, és nem akarom őt sem feltartani. Minél előbb túl szeretnék lendülni a dolgokon, a mugli dolgait pedig úgy elkerülni, hogy lehetőleg még a fizetést kibírjam rohamok nélkül.
Elcsendesedik a fejem, már csak tompán fáj. Kár volt belemennem ebbe a magyarázatba, azt érzem.
- Idegen - vonom össze a szemöldököm egy pillanat erejéig. A családom mindig féltve őrzött az ilyen dolgoktól, és valahogy kialakult az az érzésem e ketyerék iránt, ami valószínűleg a muglikban van a mágia iránt. Idegen, fertőzhet, ki tudja, a sárvérűek mennyi mindent találnak fel ellenünk...
Ha már így betévedtem zárás után, és még kis galibát is okoztam, természetesnek érzem, hogy fizessem a károkat, illetve beszerezzek valami különlegeset, vagy legalábbis valamit, amivel talán olyan emlékeket idézhetek fel, amit az amnézia elvett tőlem.
- Rajz - felelem finoman elmosolyodva. Mély levegővételt követően egyenesedek ki, még néhány másodpercig kapaszkodok, amíg biztosnak nem érzem a lábaimat. Már nem fogok elszédülni, elindulok a férfi után a polcokhoz, és szemügyre veszem a sok színt. Értem, miért vonzott ez a hely.
- Csodaszép színek vannak itt - jegyzem meg, utat engedve ezzel az arcomra kiülő széles mosolynak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kaszás Lith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 244
Összes hsz: 4696
Írta: 2015. november 7. 21:18 | Link

Min Jong


Lehunyom a szememet és ránézek. Oké, most biztos azt gondolja, hogy elszállt velem a ló, de inkább itt magyarázom ki, mint akkor amikor már késő lesz és baj lesz.
- Tudod, ő egy beképzelt, flegma pláza cica. Ő kezdte az egészet azzal az oviban, hogy nyilvánosan megalázta az óvónénit, hogy a ruhája ideje múlt. Mindenki utálta őt és a klippjét, viszont senki sem mert tenni semmit. Aztán jöttek a vicceim és a burkolt célzásaim. Egymás életét próbáltuk megkeseríteni, nekem sikerült egy kicsit, neki nem. Mikor kiderült a bosziságom, visszafogtam magamat. Ő biztos annak tudta be, hogy a szüleim szörnyszülöttnek neveztek - magyarázom neki, majd váltok. Ennyi, kész vége. Nem kell tovább ragozni. Már jön is más dolog.
- Nyugodtan! Már banda is van amúgy, amiben gitározok. Kemény három tag van - mondom vigyorogva és mutatom is az ujjaimmal a hármat. Fontos dolog ez, az életemben egy megjegyzett mérföldkő.
Nézem őt, fejemben ezer és ezer gondolat. Nem tehetek arról, hogy egy dologra kevésbé tudok koncentrálni, mint kéne. Néha napján hiperaktív vagyok, ennyi. Oké, most igazán gondolkozhatnék és eltervezhetnék valamit. Valami jót, valami vicceset, valami furát, valami szabály szegést.
- Igen, így megfordult a fejemben, hogy milyen a varázspálcád - válaszolok neki nevetve. Én idióta. Mindenféle hülye kérdést teszek fel neki, pedig igazán féken tarthatnám a nyelvemet. Megölelem. És, lassan már szokásomhoz híven nevetek. Ilyen az élet.
- Én igen. Tudod, nekem teljesen mindegy, hogy ki micsoda. De, jobb szeretem, ha nem titkolóznak előttem. Én sem titkolózok - mondom neki, hátha veszi az adást, hogy engem lehet kérdezni és az a fajta vagyok, aki művész  lélek továbbá szeret segíteni. Hátha veszi az adást.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. november 15. 14:03 | Link

Antoinette

Nem kell neki orvosság, sem borogatás, az megnyugtató. Vagyis nem, de hiszem, hogy tudja mire van szüksége, így ráhagyom. A mugli dolgokra viszont rákérdezek. Nekem fura, hogy valaki megijedjen tőlük. Elvégre engem úgy próbáltak nevelni, hogy elhiggyem, mindenben a muglik felett állunk és a ketyeréik sem árthatnak. Más kérdés, hogy nem igazán sikerült és sok eszközért egyenesen rajongok. De azért bólintok a lánynak.
- 알았어! Vagyis... ööö... értem - mondom végül magyarul is, mert nem is tudom miért koreaiul hablatyolok neki. - Egy pohár víz? - érdeklődöm tovább, mert mégis úgy érzem valamit adnom kéne neki, hogy jobban érezze magát. Fel is állok, hogy még a válasz előtt hozzak is neki inni, mert ha kér ha nem, az ártani nem fog, de aztán megtorpanok és visszafordulok hozzá.
- Én sajnál nagyon! - kérek bocsánatot vagy valami hasonló. Mert mégis csak az én hibám, hogy rosszul lett, még ha véletlen volt, akkor is. Gyorsan szerzek vizet, aztán mivel mindenáron vásárolni akar, megpróbálom kideríteni, mi érdekli pontosan, majd a megfelelő polcokhoz lépek.
- Köszönöm - viszonzom a mosolyt, a dicséretre, hiszen a színekre tett megjegyzése az. Némi gondolkodás után egy átlagosnak tűnő ceruzát veszek el az egyik polcról.
- Tessék - adom a kezébe és várok picit, hogy szemügyre vehesse - Mágikus. Olyan színnel rajzol, amire gondolsz, rajz közben - magyarázom neki, és bízom benne, ez elnyeri a tetszését. Én mondjuk nem szeretem, izgalmasabb számomra kevergetni a színeket és keresni a tónusokat, de nem vagyunk egyformák.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. április 5. 11:52 | Link

Lilith
tőled is ezer bocsi


Bólogatok. Mi mást tehetnék. Bár ettől függetlenül nem értek egyet azzal a viselkedéssel, amit leír. De nem az én dolgom. És nem is kéne amúgy beleavatkoznom. Annyi lenne az össz feladatom, hogy eladom neki, amire szüksége van. Aztán pápá. Persze sosem voltam ilyen és a személyes véleményem, hogy a legtöbb vevő nem is pont így szeret vásárolni. Szükségük van rá, hogy meghallgassák őket, hogy tanácsot adjanak nekik, vagy éppen csak érezzék, hogy valaki együtt érez velük. Jelen esetben azonban akárhogy is próbálom nem megy ez utóbbi. Marad hát a bólogatás.
- Wooow! koncert is lesz? - kérdezek a banda kapcsán, az már érdekesebb téma. Szeretem a zenét és határozottan jó dolognak tartom, hogy próbálkoznak. Ezzel tényleg kíváncsivá tett, még azt is elfelejtem, amit a lányról mesélt az előbb.
- Ah... vagy úgy... ööö... - kutatni kezdek az említett pálca iránt. Fogalmam sincs hol van. Mily meglepő... - Valahol itt volt... egy pillanat - kutatok, benézek a pult alá, végig tapogatom a zsebeimet. - Nem tudom hol van...
Kezdek szokás szerint kétsége esni, de aztán meg is nyugszom, régen volt probléma a varázserőmmel, jelenleg, nem fenyeget a veszély, hogy akaratlanul tönkre teszem a helyiséget.
- Majd megkeres később... - vonom meg a vállam kellően lazán - Cseresznyefa, unikornis szőrrel.
Mondom el inkább, hogy milyen, ha már nem látja, a két kezemmel pedig a hosszát próbálom mutatni, bár nem valószínű, hogy pont 11 és fél hüvelyknyit mutatok, sosem voltam jó az ilyesmiben.
- Ekkora - fűzöm hozzá, ha nem lenne egyértelmű mit mutatok.
A másik dologra meg, csak bólintok. Megértem, hogy nem szereti, én sem. De lássuk be, nem köti az ember (a félvámpír meg főleg nem) minden jött ment orrára, hogy kicsoda-micsoda.
- Van más is, ami te szeretnél? - kérdezem, visszaterelve a témát a vásárlásra. Mert az igazság az, hogy szerintem kezd túl sokat kérdezni rólam, és én ezt pont annyira nem szeretem, mint a titkolózást. Szóval ha nem szeretne mást, akkor finoman ki fogom tessékelni az üzletből.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. április 17. 21:48 | Link

Ágfalvi Elinor
egy szabad hétvégén, szombaton, délelőtt


Fáradtan nyúlok el a kanapén az üzletben, abban bízva, hogy egyik iskolatársamnak sem jut eszébe a délelőtt folyamán betévednie hozzám. Sőt a falulakóknak sem. Egy ideje agyalok rajta, hogy átmenetileg bezárok, vagy hogy felveszek valakit. Mert lopásgátló ide vagy oda... mégis az az igazi, ha valaki itt van és segít az embereknek kiigazódni, hogy mire is van szükségük. Csak így nekem nincs időm aludni. Azért még lehunyom a szemem és arról ábrándozom, hogy Carol végül eljön. Magamban mindent megtervezek... de persze tőle kéne megkérdezni, valóban szeretné-e és nem csak mondta-e, hogy ne rontsa el a kedvem.
Az álmodozásból az apró csengettyű rángat vissza a valóságba, ami jelzi, hogy vásárló érkezett. Még egy darabig azonban szeretném hinni, hogy alhatok. Csak nem olyan sürgős neki. Lehet, hogy csak nézelődni jött, vagy eltévedt.. Ha szüksége van valamire, biztos megtalál majd, nem? De, egészen biztosan. Nem is strapálom magam, eltakarom a szememet is a karommal, hogy nyugodtan tudjak aludni. Megpróbálom kizárni az összes zajt, mint a közeledő-távolodó léptek, kintről beszűrődő kiálltások. Nem akarom semmit. Csak aludni. De munkaidőben, nem nagyon lehet...
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Péter Fanni
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi
offline
RPG hsz: 480
Összes hsz: 3433
Írta: 2016. július 18. 01:30 | Link

Min Jong.
Beveszem a boltot, vigyázz MJ! || Lö outfit


Ismét elővettem a mappámat, amihez már hetek óta nem nyúltam. Elkapott az ihlet, úgy éreztem, hogy nekem naaaagyon rajzolnom kellett. Előszedtem a cókmókjaimat az ágyam alól, volt ott minden, mint a búcsúban. Rotring, grafitceruza, radír, vonalzó, faragó, színesek és a kedvencem, a tustollam. Igazából valami kontúrbigyó volt a neve, de én mindig tusnak neveztem. Fogalmam sincs, hogy honnét szedtem.
Ahogy minden készen állt a rajzolásra, neki is fogtam. A rotringomat halványan táncoltattam a papír felszínén, radíroztam párszor közben, a felmerülendő hibáimat javítva. Az új tetoválás tervemen dolgoztam, amit magamra akartam varratni. Bár apukám már tuti kimenekülne tőlem a világból - jogosan-, ezt nem szeretném igazán. Azon járt az eszem, hogy ezt eladom valakinek, akinek szüksége lesz rá. A rajzon egy, egy szárból kinövő háromfejű rózsát ábrázolt, amiről valami fekete folyadék csöpögött, illetve folyt lefelé. A rózsák körül lóherék és gyémántok virítottak itt-ott. Elég tutin nézett ki. Persze, ezt már csak azután láttam, amint végeztem az alappal. Bal kézzel a kontúrozós tollamért nyúltam, hogy kiemelhessem a főbb vonalakat. A kupakot lekaptam róla, s a papírfelületére nyomtam a hegyét. Kifogyott. Gyorsan ráleheltem, hátha úgy helyre jön. De nem. Utána már meg is nyaltam, de még úgy sem volt jó. Rá kellett döbbennem, hogy muszáj leszek újat venni.
Átöltöztem, s megindultam ki, a faluba. Célirányosan a művészeti boltot vettem célkeresztbe, ismertem a tulajt, így nem érhette meglepetésként a jelenlétem. Szerintem.
A helyiségbe belépve azonnal leesett az állam, a kínálat láttán. Lehet, nem csak tust veszek! Gondoltam magamban. Mire sikerült végre összekaparnom az államat, odamásztam Minjonghoz.
- Háááááj! - köszöntem rá vigyorogva - Nagyon tuti a bolt! - dicsértem. Még nem jártam ott ezelőtt, csak mesélt róla pár eridonos, hogy milyen tök jó dolgok voltak a művészellátóban. Igazuk volt.
Utoljára módosította:Péter Fanni, 2016. szeptember 1. 17:59 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


#Ha dumál #VérKasza #Kolosudvaribolondja #ENFP #Gelembezredes
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. augusztus 28. 11:48 | Link

Fancsa Love

Újra rendezem a polcon a festékeket. Sosem tudom eldönteni, hogy hogy a jobb. Világostól haladva a sötétebb felé, vagy külön rakni a pigmentszíneket és melléjük a többi, másodlagos színt lenne-e a jobb. Kéne nekem Linke. De már nem tudom megkérdezni és igazság szerint egy ideje kétségbeejt ez, mert nem tudom, hogy lesz-e a jövőben művészeti képzés vagy sem. Ha nem, akkor ugye nagyon megszívom... Mármint, nem nagyon, de akkor keresnem kell hamarosan egy másik iskolát. Mondjuk hallottam egy speciális, kifejezetten művészetekre fokuszáló intézményről, de félek, hogy nem vennének fel oda. Mi van ha nem vagyok elég jó?
Mert igen, történt ez meg az, és festettem pár jó képet, de hát az nem elég. Nem mindenhez elég. Ha pedig azt mondanák, hogy MJ bocs, de nem, akkor nem is tudom mihez kezdenék.
Szóval sokadjára rendezem újra a festékeket, megint úgy döntve, hogy a fehértől haladok a fekete felé, közéjük pakolva a többi színt, s bár érzékelem, hogy újabb vevő érkezik, egyelőre nem foglalkozom vele. Épp ezért is jön rám a frász, amikor hirtelen rám köszön. Összerezzenek, és kell pár másodperc, amíg rájövök Fanni az, a kedvenc kutyám gazdija, aki mellesleg dolgozni is akart nálam, aztán nem láttam. Mondjuk ez inkább az én hibám. Azt hiszem nem adtam neki kielégítő választ. De inkább tanuljon, minthogy itt töltse a napjait. Igen. A tanulás fontos.
- Ajj, te lány! Ne ijesztgess! - dorgálom végül szelíden, és felegyenesedem, majd a pálcám felemelve a polcról egy intéssel rendezem el a festékes fiolákat. - Khm... Köszönöm. Igyekszem - köszönöm meg neki végül az elismerő szavakat, mert amúgy nagyon jól esik ezt hallani. Tényleg sok időt és energiát ölök ebbe a boltba, folyton figyelve rá, hogy a lehető legjobban kielégítsem az igényeket.
- Mi járatban vagy? - kérdezem végül, mert biztos nem ijesztgetni, vagy a kínálatot dicsérni jött.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2016. augusztus 28. 18:43 | Link

Délutáni látogató
nyár van


Vasárnap lévén az egész napom szabad volt, azt az egyetlen órát leszámítva, amíg azt vártam, hogy valaki betévedjen, de hiába. Ma nem volt a legjobb napom. És még el is kések a délutánról, pedig eskü, nem állt szándékomban.
Gyorsan összeszedem magam, választok néhány darabot a fogasokról, elvégre úgyis kell már néhány új darab, pár varázslattal meg pont méretre igazíthatom őket, így nem is kell sehova elvinnem. Tökéletes...
Lassan hat óra lesz, szóval ideje, két óra késés után kilépnem az ajtón. Meleg van, a nyár utolsó napjainak egyike, így érdemes lenne kihasználni ezt az alkalmat. A tanévnek nemsokára vége, aztán utána meg kezdődik az új. Én meg nem tudom, mit fogok akkor csinálni.
Nem sietem el a dolgokat, a lépteim kicsik, így még plusz fél óra késéssel érkezem meg az üzlet elé. Benyitni persze nem merek, nem akarok, mert ég a pofámról a bőr, hogy képes vagyok minden szó nélkül így elkésni.
inkább benézek az ablakon, és mivel nem látok senkit, csak lekuporodom a kirakat tövébe. Hát ez így most sokkal jobb, a poros földön ülni, és csak várni. Sok gratuláció.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. augusztus 28. 19:41 | Link

Zoé
outfit

Zoé négyet mondott, és bár nem voltam biztos benne, hogy komolyan gondolja, úgy döntöttem, akkor ma négyig nyitva tartok. Szerencsére akadt is egy lányka, aki lóhalálában érkezett három után egy kicsivel és rettentően boldog volt, hogy még nem zártam be. Azért felvilágosítottam, hogy csak kivételesen van ilyen szerencséje, mert máskor délután kettőkör bezárok, de persze mindegy is volt. Négykor kipillantottam az utcára, de sehol sem láttam a lányt. Az első gondolatom az volt, hogy nem is fog jönni, a második, hogy csak késik. Mert az olyan női dolog. Megfordítottam a táblát nyitva-ról zárva-ra és úgy döntöttem felmérem, miből kell újabb adagot rendelni. Ezzel viszont hamar végeztem és Zoé még mindig nem volt sehol. Végül feladtam és azzal a gondolattal, hogy örök lúzer vagyok leültem a kanapéra, amit a boltom közepén helyeztem el. Ezzel csak az volt a gond, hogy pont ráláttam a képre, amit tegnap kaptam tőle. Mert én lökött kiraktam a boltom a falára. Lehunytam a szemem, hogy ne is lássam, és észre sem vettem, elnyomott az álom.
Arra ébredek, hogy zsibbad a nyakam, mert fura szögben áll. Laposakat pislogva állok fel és mozgatom meg elgémberedett tagjaimat. A kezeimmel a nyakamat masszírozom, a fejem meg jobbra-balra döntöm. Az órámra pillantok. 7 óra.
- Pff... - állapítom meg, hogy jócskán elszaladt az idő, majd sóhajtok egyet és úgy döntök hazamegyek. Megigazítom a pulcsim, kisimítom a pólóm, az ujjaimmal átfésülöm a hajam, mert valószínűleg égnek áll a nem tervezett alvástól.
Az ajtóhoz megyek, kilépek az utcára, ekkor látom meg a földön ülő alakot.
- Zoé? - kérdezem bizonytalanul, pedig egy másodperc alatt hatalmába kerít az ismerős érzés. - Ne haragudj! Régóta vársz? Én... én... azt hiszem elaludtam... - nézek le rá bűnbánóan és a kezemet nyújtom, hogy felsegítsem. Már ha elfogadja...
Utoljára módosította:Choi Min Jong, 2016. augusztus 28. 19:49 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2016. augusztus 28. 20:08 | Link

Miért kell nekem elkésni, azt sosem tudtam megmondani, de valahogy elég sűrűn sikerül. És néha csattanok. Talán most is.
Már indulnék, hiszen fél órát vártam, de hát ez van. Aki késik, az bűnhődjön meg. Lassan állnék fel, már szedem össze a gondolataim, amikor nyílik az ajtó, és én eléggé összerezzenek ahhoz, hogy hirtelen azt se tudjam, fiú vagyok-e vagy lány.
A segítő jobbot elfogadom, naná, hiszen magamtól tuti nem állnék lábra, de aztán el is rántom magam. Ekkora szerencsétlen is régen voltam.
- Ne haragudj, hogy késtem.
Ügyet sem vetek arra, ahogy ő kérdez, elég, ha kimondom, amit én szeretném izegve-mozogva, bűntudatosan, de nem bírok megállni egy helyben. A kezemmel babrálok, a lábaimat egyszer keresztbe, aztán megint egyenesen állva tartom, hiába, ha valamit elszúrok, és tudom, hogy én vagyok a tettes, elég rossz gondolatokat szül, amire fel nem tudok nyugton maradni.
Egy kicsit azonban, amíg sikerül nekem is válaszolni, mégis sikerül, de csak azért, mert a nagy beismerésemen már túl vagyok.
- Csak egy fél órája. Néztem az utcát, a napot, ahogy lebukni készül, és a szökőkutat, amit valószínűleg a képzeletemből halásztam elő.
Viccelődöm kicsit, a humor mindig oldja a feszültséget, talán ez sem lesz kivétel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. augusztus 28. 20:19 | Link

Felsegítem, aztán elkapja a kezét. Egy pillanatig a kezemre nézek, talán hideg? Lehet. Egy ideje mindig az. De nincs ebben semmi meglepő. A vámpírok hidegek, a félvámpírok meg nyilván hűvösebbek, mint az ember. De azért fura, hogy ilyen gyorsan elrántja a kezét. Bűnbánóan nézek rá, mert bár meggyőződésem, hogy késett, mégis csak én aludtam, majd két órát... Megrázom a fejem, hogy kifejezzem nem baj, hogy csak most ért ide, aztán megkönnyebbülten sóhajtok, hogy "csak" fél órát várt.
- Akkor mondjuk, hogy egálban vagyunk - elvégre én is vártam rá több mint fél órát, ő is várt rám... Elég gáz. De ez van. Visszacsinálni már nem fogjuk. A szökőkút említésére elmosolyodom.
- Ott találkoztunk először - állapítom meg és elnézek az szökőkút felé, bár innen nem látom. Végül visszafordítom a tekintetem a lányra és az előbb becsukott ajtót most ismét kinyitom.
- Kerülj beljebb! - invitálom a boltomba, aztán ha bemegy belépek utána. Világosságot varázsolok egy intéssel, majd a kanapéra mutatok, ahol az előbb még én feküdtem.
- Ülj le. Kérsz valamit? Kávét, teát? ööö azt hiszem van narancslé is... - bár utóbbiban nem vagyok biztos. Hátra is sietek a pénztár mögötti kis részbe ahol a minikonyhám van, hogy felmérjem a terepet. A hűtött szekrényben bizony találok narancslét is, és a két szelet krémes is ott van, amit még reggel vásároltam - abban bízva, hogy eljön.
A kérésének megfelelő itallal és a süteményekkel térek vissza hozzá. S remélem, ennyi idő alatt kissé megnyugodott. Nem szeretem, amikor feszélyezve érzi magát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2016. augusztus 28. 20:44 | Link

- Jó.
Bólintok, kicsit nagyon megkönnyebbülve. Bár az én késésem durvább volt a maga két és fél órájával. De sebaj, borítsunk fátylat a múltra. Jó ötlet, hülye lennék vele vitatkozni.
- Tényleg. Csurom vizes állapotban távoztam onnan, hála neked.
Vigyorodom el. Még zöldfülű voltam az itteni dolgokban, a suliban, és minden másban is. Azóta eltelt némi idő, de mintha csak tegnap lett volna, úgy emlékszem rá, mint minden emlékezetes pillanatra.
Az invitálásra kicsit szórakozottabban, de határozottan lazábban lépdelek befelé, és szoknyámat kihúzva magam alól huppanok le a kényelmes, puha kanapéra. De az még meleg. Itt aludt? Vagy mi a fene... Biztos nem volt e legkényelmesebb pihenni.
Elég szűkszavú leszek, kissé feszélyezetten, és csak halkan suttogom el, hogy epres teát kérek szépen. Jobban leköt a hely, ahol még sosem voltam. mindenfele ecsetek, festékek, vásznak, és az illat is olyan... művészi, vagy hogy is kéne kifejezni. Különleges.
- Köszönöm.
Nyújtom a kezem az üdítőmért, ami, ha meleg, akkor villámgyorsan lehűl, a krémest meg észre se veszem. Kínos csend. Hosszú percekig, amit kénytelen vagyok megtörni, mert nem bírom.
- Akkor hallgatlak. Mesélj, mi történt az elmúlt pár hónapban.
Tegnapi ígérete szerint majd elmeséli ma, így nem is teketóriázok, amikor végre kibökheti, hogy mi is volt az a nagy tennivaló és esemény, amivel eltelt az idő. Egy biztos, az enyémnél tuti izgalmasabb és jobb volt, de azért megadom a lehetőséget, hogy bebizonyítsa, nem. De az úgysem fog menni...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. augusztus 28. 21:02 | Link

- Én sem voltam jobb - mondom vidáman, mert bár a vége a találkozónak nem volt tökéletes, az, hogy ma megint találkozunk bizonyítja, hogy olyan förtelmesen rossz sem volt mind amilyennek akkor gondoltam.
Szerencsére hezitálás nélkül lépked be hozzám, aztán kényelembe is helyezi magát. Igaz halkan mondja, de hallom, hogy eper teát kér és igyekszem is jól megvalósítani a dolgot, bár nem vagyok nagy teafőző művész. Azért hamar visszatérek egy bögrével, amiben ott az innivalója meg a két sütivel. A kanapé melletti asztalra teszem őket, aztán leülök a kanapé túlsó oldalára. Nekem is kéne egy tea, de azt elfelejtettem, szóval maradok innivaló nélkül.
- Öhm... Nem sok... - Igazából nem tudom mit kéne mesélnem. De aztán némi gondolkozás után belekezdek. - Elment a kedvenc tanárom, és most nem tudom, hogy lesz-e művészeti oktatás az iskolában. Pedig amiatt jelentkeztem - megvonom a vállam. Azt hiszem ez a legfontosabb esemény.
- Ezenkívül? Ja igen! Prefektus lettem - ezen pedig muszáj nevetnem, mert tök röhej. Én. Prefi. Mondjuk Zoé nem ismer és nem tudhatja, hogy korábban ilyesmit sosem bíztak volna rám. - Igyekszem jól viselkedni... Bejárni az órákra, megcsinálni a házikat... Most ennek hála a vizsgáim is jól sikerültek.
Tartok egy pillanatnyi szünetet, aztán eszembe jut két dolog.
- Jah! Megnyertem a Bogolyfalva csillagát és a végzősbálon bálkirálynak választottak... Nem is értem miért. Nem is vagyok végzős. Mondjuk a királynőim sem voltak azok. Ennek mi értelme van? - kérdezem meg Zoét, elvégre ő talán jobban rálát ezekre a dolgokra, mint a tanári kar tagja. Vagy nem. Nem tudom.
- Kérdezhetek én is valamit? És ne, ne mond, hogy ez is kérdés volt! - kérdezem, majd ismerve a humorát, rögtön meg is állítom, hogy azt mondja, amit. Ha pedig kapok engedélyt, akkor a képre bökök, amit tegnap kaptam tőle és ma már a boltom falát díszíti. - Mi volt az első gondolatod, amikor megláttad?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2016. augusztus 28. 21:15 | Link

Azok ám az események. Méghozzá szép hosszú sor, amiből én csak párral voltam tisztában. Vagyis picit többel, de cseppet sem ilyen részletesen. Még bejárok néha a régi szobámba, na meg más perspektívából is látom a világot, mert rákényszerítettek, hogy felnőjek. Már néhányan azt mondják rám, hogy néni, pedig eskü, nem nézek ki többnek a koromnál.
- Hű. Hát zajlik körülötted minden.
Igazából összevisszaság kering a fejemben, mint a Nap körül a bolygók, csak gyorsabban, és jóval többen, mert azt se tudom, mire feleljek.
- Biztos megérdemelted, méghozzá a saját erődből. Az király dolog.
Ilyenről nem is álmodozom. Na ezért nem járok bálokra. Vagyis nem túl gyakran, és biztos, hogy nem iskolai rendezvényen. Soha nem veszek részt ilyeneken.
A kép viszont, amit hoztam, elgondolkodtat. Nagyon.
- Mert tudom, hogy szeretsz festeni. És azt láthatod benne, amit akarsz. Nézd meg, olyan, mint sok maszat, minden ábra nélkül. Mintha színes pöttyökből állna, amiket elmostak. Színes. És vidám. Olyan te vigyorgós... Annak ellenére, hogy tökre nem tudok rólad kb. semmit sem. De a kedvenc színed tuti benne van.
Utolsó két mondatom egy vállrándítás után csúszik ki, jóval hadartabban, mint ahogy eredetileg beszéltem. De nem rossz értelemben, meg semmi, csak az már nem a miért, hanem maga a helyzet. És azért vagyok benne oly biztos, mert a világ összes színét tartalmazza az a cseppnyi kép.
- És most mihez kezdesz, hogy Aileen nincs már itt? Tudom, hogy valaki átvette a helyét, de gondolom az nem ugyanaz.
Másabb dolog, de tudom, hogy érdekli, és talán még mesélne is róla. Legalább megismerem, ha már pont emiatt panaszkodtam az imént.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. augusztus 28. 21:45 | Link

- Csak azt csináltam, ami érdekelt - megvonom a vállam. Most valahogy olyan könnyű erről beszélni, pedig életemben talán először teszem, tényleg azt, amit én akarok. De valószínűleg ettől is vagyok sikeresebb. Panaszra persze nincs okom. Koreában is elég népszerű voltam, de az nem töltött el sohasem ilyen jó érzéssel. Most végre, tényleg önmagam lehetek. Zoé mellett persze ez is más, de azt hiszem, ez is én vagyok. A férfi, aki örül, hogy egy nő figyel rá és meghallgatja. Főleg, hogy romantikus érzéseket éleszt benne a nő - még ha akaratán kívül is teszi.
- Az. Azt hiszem. Tényleg az. Habár... - elhallgatok. Az a sötét gondolatom támad, hogy talán nem lennék ilyen sikeres, ha tudnák azok, akik rám szavaztak, hogy félvámpír vagyok. Lehet mégsem vagyok annyira önmagam? Megrázom a fejem, és inkább a süteményért nyúlok.
- Egyél sütit is - mondom neki is, és odanyújtom a másik szeletet neki. Aztán a képről kérdezem, így pedig aligha tud enni. Én viszont közben megkóstolom a sajátomat. Édes. Nem, nem a süti. Persze az is, de a szavai azok, amik édesnek hatnak. Próbálom reálisan látni és nem többet belegondolni baráti kedvességénél, de nehéz. Túlságosan tetszik, amit mond. S hogy ezt elnyomjam magamban, még több krémest tömök a számba, miközben próbálom nem őt nézni. Inkább a festményt. Igaza van. Színes, vigyorgós... de nem tudom ez mennyire igaz rám. Persze mosolygok sokat még mindig... Nyelek egy nagyot, aztán ahelyett, hogy mondanék bármit is, a maradék sütit is a számba tolom.
- Nem tudom. Az év végi vizsga alól felmentést kaptam, még az Aileennél végzett munkám miatt... Nem hiszem, hogy Holló úrt különösebben érdekelnék a művészetek - de persze remélem, hogy tévedek. Elhúzom a számat. Aztán mivel elfogyott a krémes a tányért a kisasztalra teszem. A kanapé háttámlájára könyökölök és úgy fordulok Zoé felé.
- Jelentkeztem egy tánc iskolába is, de oda nem vettek fel... Mondjuk számítottam rá. De azért reméltem, hogy egy-két órára bejárhatok majd. - A remény azonban nem mindig elég. - Most az új hobbim a tánc és a festés keverése. De az biztos, hogy megélni nem fogok belőle. És azt hiszem, ez a bolt sem a legjobb befektetés... - nem mintha szükségem lenne bevételre vagy bármire. Kwon szerint az unokáimnak is lesz bőven elég pénze, a jelenlegi vagyonomból... Mégsem szeretném, ha azt mondanák, csak henyélek, vagy ilyesmi. Be akarom bizonyítani, magamnak és persze másoknak is, hogy meg tudok állni egyedül, a két lábamon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2016. augusztus 28. 22:28 | Link

A legmázlistábbak a világon, akik ezt megtehetik. Én is voltam már így, meg most is ez a helyzet. Azt tehetem, hanem is teljesen, de nagy részben, amit szeretnék, így tökéletesen megértem az egészet, ami a szavak mögött megbújik. Veszek egy szeletet a sütiből is, bár nem habzsolom olyan nagy hévvel. Finom, de nem zabálok, csak jóízűen elfogyasztom. Az a kultúra. Ami mostanában mindig kimaradt. De neki meg valami.. áh..
- Ha szeretnél még, megkapod az én maradékomat is.
Nyújtom felé, mert úgy tűnik, még jó pár tonnányit képes lenne benyomni ebből. Nekem még a fele megvan, de ha nem kéri, akkor is félreteszem. Nem kell egyszerre sok a jóból.
- Aileen-nél én is azt kaptam még két éve. Vagy lehet, hogy már három is megvan. Azt sem tudom, mikor jöttem.
Kellemes emlékek, könnyű feladat, és megvan egy vizsga. Az első sikerélmények, ilyen értelemben vett pozitív érzések a kastély falai között, amikre a mai napig szívesen emlékszem vissza. Bár sosem ment a rajz, az az óra tényleg jó volt.
- Neked biztos jobban megy.
Suttogom, ki se akartam mondani, de sikerült. Nem is veszem észre egyébként, úgyhogy csak figyelek, mintha mi se történt volna.
- És végül bejárhatsz órákra? A többivel meg ne törődj. Örülj, míg azt csinálod, amit akarsz. Sokan nem ilyen szerencsések. Nekem is csak félig sikerül azt tenni, amit szeretnék. De ez így jó. Mindig van keserű az édes mögött, és a fanyarban is ott a méz édes.
Én is feltámaszkodom a támlára, könnyebb így azért, mintha csak a nyakamat tekergetném. Gondolkodom. Erősen.
- Ki akadályoz meg abban, hogy táncolni tanulj?
Érdekel, szimplán, egyszerűen, mert ilyen vagyok. Még az arcom is ezt tükrözi, pici szemecskéimről nem is beszélve. És tényleg érdekel is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 6 7 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza