Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

- Akkor kezdheti is, mert imádok pimasz lenni.
Imádom, ahogy puffog, nevethetnékem támad tőle, ahogy szinte felfújja a tökéletes kis arcocskáját. Egy ilyen nő, ó Istenem, segíts meg, valóban a végzetem lehetne. Éppen ezért nem lesz. Nem szabad, mert ha az enyém lenne, akkor a józan eszem kihagyna. Éppen olyan lenne, mintha Leilával lenne köztünk valami, ha megtörténne, véget érne az addigi életem, és minden összeomlana. Belesüppednék a kellemes tudatlanságba, de nem lenne hosszútávon szerencsés. Egyáltalán nem lenne szerencsés. Milyen kár, de legalább még azt tudom, hogy pillanatnyi örömért az én koromban már nem szabad elcserélni a józan észt. Hamarosan meg kell történnie, meg kell állapodnom. Azt akarják majd, hogy hagyjak fel a kártyával, a pubbal, ám, ha ezeket megvédhetem, készen állok elvenni egy nőt, aki megadja a családomnak, amit annyira akarnak. Illedelmes feleséget, és unokákat. Nem magamnak, hanem a családomnak keresek feleséget, az
ő vágyaikat veszem figyelembe.
- Szóval úgy véli, egy kéjsóvár nőfaló egyetlen erkölcsöt erkölcstelenítene újra és újra? Elárulom kiskegyednek, nem vettem még el egyetlen hölgy erényét sem. Az, hogy nőfaló vagyok, egy elég érdekes pletyka, melyet nem kívánok sem megerősíteni, sem cáfolni.
Főleg, mivel, ha megtenném, elkezdődne a boncolgatás, és abból egyenesen arányosan következne többféle, és egyáltalán nem hízelgő feltételezés. Lenne, amelyik a teljesítményemre, más a tapasztalatomra menne, míg a harmadik arra, hogy együttléteim során, már persze, ha feltételezzük, hogy voltak, mennyire tiszta nőkkel voltam együtt. Itt szeretném leszögezni, hogy van, rendben van, egyáltalán nem. Köszönöm a figyelmet.
- Ha olyan lennék, mint amilyennek feltételeznek, akkor naponta három... olykor inkább öt nőt elégítenék ki. Bordélyházakba lenne bejárásom, orgiákon vennék részt. Mondjuk, talán igaz minden. Talán olyan élményt adhatnék önnek, hogy a fellegekben járna és mozdulni és képtelen volna, talán önhöz se érnék. A pletykák mókásak, én a sajátjaimon is igen jót derülök. Egyet azért engedjen meg, hogy észrevételezzek. Ön tapasztalatlan, hiszen a kéjsóvár nőfaló között a legveszélyesebb az ínyenc. Gondoljon csak bele, egy megrögzött nőfaló, akinek magasan kvalifikált igényei vannak. Hát nem riasztó a helyzet, ha maga megfelel nekik?
Direkt szinte suttogok bizalmasan, hogy kirázza a hideg, hogy beleborzongjon a gondolatba, szavaimba. Zavarba akarom ejteni, ezt a nőt nekem le kell győznöm. Mekkora kihívás, milyen csodás diadal is volna.
- Gondolja, hogy tudna szeretni? Annyira, hogy sírna a síromra borulva?
Közel vagyok, ajkaiba suttogok, de nem csókolok, válaszra várok. Mit lépsz, Abigél? Akarlak téged, de nem érintelek. Viszont nem kizárt, hogy ma éjjel egy olyan nővel leszek, aki hasonlít rád, és aki egy éjszakára a neved viseli. Mert megőrjítesz. Tönkreteszel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Ha nem lenne annyi idős, amennyi, szíve szerint nyelvet öltene, mint azt oly sokszor tette testvéreinek. Nos, igen, ám a férfi túlságosan erős ellenfél ahhoz, hogy mindezt a valóságban is megtegye, inkább csak lesajnáló pillantással sugallja: nem adom meg ezt az örömet.
- Ha tudni akarja, az én erényemet már nem is vehetné, így némiképp irreleváns az ezzel kapcsolatos védekezése. Az erény és az erkölcs nem ugyanaz, még ha kéz a kézben jár is egymással - olyan felsőbbrendűen, szinte orrocskáját égnek emelve felel, mintha maga is egy járkáló értelmező kéziszótár lenne. Hozzáteszem, igencsak szemrevaló, csinos kis kötet. Azt pedig, hogy mennyiben igazak a pletykák, nem kell sem megerősítenie, sem cáfolnia a férfinak, elvégre itt lovagolnak a naplementében, kettesben, tiltott körülmények között, ám ez egy cseppet sem tántorítja el attól, hogy folytassa, amit elkezdett, sőt! Ahogy az korábban történt, szoknyája alá merészkedjen, majd pedig arcátlanul ajkát ingerelje és mágnesként próbálja magához vonni.
Azon bizonyos élmények említése libabőrössé teszi karját, s szerencse, hogy azt a fehér blúz puha anyaga takarja, hisz rögvest elárulná Benedeknek, milyen tiltott vágyak ébredtek bensőjében. Márpedig nem hajlandó felfedni titkát, miszerint nem kissé vonzódik ehhez a veszélyes, kiszámíthatatlan férfihoz. Fogalma sincs, hogy boldog lenne-e mellette, hiszen ők annak ellenére is tűz és víz, hogy rengeteg hasonlósággal bírnak. Mégis, ha arra gondol, ezek az erős kezek tartják szorosan, fonódnak derekára, szorítják csípőjét, s az az ajak kényezteti melleit, majd odalent... Szíve meglódul, majd kihagy, szemeit szinte elborítja a köd, mégsem enged a csábításnak. Erős, mert nem veszíthet, s ez a cél jóval fontosabb holmi fellángolásnál. - Én vagyok az egyik legínyencebb nő, akit magának kívánhatna, mi sem bizonyítja jobban, minthogy férfiúi büszkeségével próbálja palástolni azon vágyát, hogy megérintsen - mintha csak saját helyzetét vázolná, Benedek ajkába suttog, de továbbra sem csökkenti vagy növeli a köztük lévő távolságot. Szinte érzi a forró bőrt csusszanni bőrén, az enyhén dohány ízű mentát keveredni orrában és szájában... Ó igen.
- Ugyan Benedek, tőlem ezt, ha száz évig él sem fogja hallani - nem kell lepillantania rá, hogy tudja, Abigél elmosolyodik. Tán csak kacérkodik vagy komolyan mondja? Akárhogy is, a fizikai vonzalom, az égető vágy sokkal kézzelfoghatóbb, mint bármilyen sértés vagy tagadás, mely elhangozhat tőlük. Mert a szívnek a szó nem parancsolhat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

- Valójában nem nagyon tudom, hogyan is vehetném el az erkölcsét. Kényszerítsem ketrecbe, hogy pénzért táncoljon, vagy használjam úgy, mintha játékszer lenne.
Érdekes dolog ez, azt mondják, az emberek, a férfi emberek többsége izgalomba jön már magától a gondolattól is, hogy egy nő példának okáért nyakörvvel a nyakán, kiszolgáltatott helyzetben van az aktus során. Én, ha elképzelem őt, szörnyű szégyent érzek a saját gondolataim miatt is, nem, hogy még meg is valósítsam ezeket. Elgondolkodva vizslatom az arcát, és közben fogalmazom meg a kérdést, ami nem cseng nagyon máshogy, mint, amit az előbb kimondtam.
- Valóban érdekel, hogy én, Ballay Benedek, hogyan tehetném erkölcstelenné Önt, Wass Abigélt.
Hirtelen nem ugrik be a legkézenfekvőbb opció, mégpedig az, amit éppen csinálunk, hogy együtt, gardedám nélkül, a sötét kerten egy lovon végigügetve, most itt vagyunk, távol mindentől és mindenkitől. Erkölcstelenné így is válhat egy úri kisasszony. Csak nehogy aztán házasság legyen a vége, mert ez a pimasz nőszemély simán kiforgatna a vagyonomból.
- Szóval már ilyen jó ismer?
Mosolygok, halványan, de a hangomból kicseng az incselkedés, mely a következő pillanatban haraggá vált, ahogy közli, hogy nem mondaná, hogy szeretne. Száz évig? Vele? Merlin és minden szentek mentsenek meg attól, hogy vele kelljen töltenem még száz évet. Vagy hetvenet, valahol harminc felé jár, nem? A helyzet az, hogy tudnom kéne, hiszen számon kellene tartanom a megfelelő korú feleségjelöteket. Ha harminc, akkor benne van, de ha nincs huszonöt sem, akkor nem játszik. Akkor nem szabad, hogy érdekeljen. A nők tizennyolc és huszonnyolc között a legveszélyesebbek. Ez egy bizonyított tény, én csak hevesen szoktam bólogatni rá.
- Jöjjön.
Ahelyett, hogy kedves és finom mozdulatokkal szedném le a lóról, kissé talán túl határozottan is nyúlok hóna alá, hogy szinte lehúzzam az állatról. Itt zárójelben szeretném megjegyezni, hogy a nem ilyen, de van, aki kéri az ostort, és Abigél éppen ilyen. Szívem szerint olyan váratlanul és erősen orron pöckölném, hogy órákig piros maradjon.
- Melyik a szimpatikus?
Teszem fel hanyag módon a kérdést, mint, akinek nem számít a múlt, de valójában forrong a vérem, és leüvölteném a fejét. De nem lehet. Milyen társadalmi mocsok ez. Nem üvölthetünk nővel, de állítólag még a házastársunknak sem. Baromság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Képtelen vagyok rá koncentrálni, mert az egyik pillanatban még határozottan a háta nyűgöz le, a következőben meg már a tetoválása, ami mozog. Egy komolyságra alkalmas felnőtt nő vagyok, aki azonban többnyire szeret gyermeki naivitással létezni a világban. Ennek eredményeként pedig elkerülhetetlen, hogy ne azzal foglalkozzak, ami magára vonzza a tekintetemet, ez pedig a tetoválása. El is felejtem hirtelen, hogy férfi, meg félmeztelen, és csak a repkedő madarakat figyelem. Meg aztán, tényleg az van, hogy nekem inkább a Teodorféle férfiak jönnek be, de meg kell hogy mondjam, nagyon elégedett vagyok azzal, hogy most láthattam egy ennyire szép férfit. A negatívuma, hogy eszembe jutatta, hány éve is nem voltam együtt senkivel. Mire is várok? Van egy férfi, aki bekattant nálam, de amúgy körül is nézhetnék. Csak nem akarok... sosem nézegettem az esélyes férfiakat. Annyira nem vagyok életképes szerintem, hogy az már művészet. Szép hát, repülő madarak, Virginia eszméletét veszti képletesen. Remek alapok a mai napra. Egy biztos, fáradt már nem vagyok.
- Aludni jöttem. Én is gyakran járok ide.
Vonom meg a vállam aprón, de azért a fene is essen belém, hát nő vagyok, és szeretném ezt kifejezésre is juttatni. Különben is, ez most nem olyan dolog, mert, ha esetleg egy férfi úgy dönt, hogy randevúra hívna, hát akkor már legalább az alapvető női jegyeim legyenek már meg. Mondjuk, hogy szépen állok, picit kijjebb tolom a cicijeimet, meg behúzom a hasam. Nem feltűnően, finoman adagolom a tény, hogy nő vagyok. Erről jut eszembe? Miért nem akar senki sem randizni velem?! Olyan elérhetetlennek tűnök? Elérhetetlennek, és nem foglaltnak, ahogy Jolika néni kifejtette legutóbb nekem, eléggé keresetlen nő vagyok, de ne aggódjak, mert vénkisasszonyokra is szükség van. Persze erre Bözsi néni reflektált, de aztán Jolika visszavágott, hogy ő legalább volt férjnél. Alig volt kínos. Viszont mégsem estem akkor kétségbe, de most? Jaj, most hirtelen nagyon szeretném, ha lenne valaki, akit érdeklek. Olyan bonyolult a női lélek, tudom, de ahh, nagyon tetszenek a tetoválásai.
- A gyerekeknél vagyok önkéntes. Azokat a kisbabákat és pici gyerekeket szeretgetem, akiket hosszú kórházi kezelésre ítéltek, vagy elhagytak. A babákat ölelgetni, simogatni szoktam, beszélgetni velük, a nagyobbaknak mesét is mondok. De igazából óvónő vagyok. Meg gyógyító.
Így olyan, mintha lenne életem? Nem, egyáltalán nem, így olyan, mintha csak a munkámnak élnék, de ha most hozzátenném, hogy szoktam bulizni, az kínos lenne, és hazudnék is. Olyat pedig nem szabad csinálni.
- És te? Modell vagy?
Valljuk be, ilyen alkattal az ember nehezen következtet másra. Oké, ez valószínűleg eléggé butus kérdés volt, de azért remélem nem néz teljesen őrültnek. Maximum egy picit, az meg belefér.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Lilla
Rózsafa| Szünetben
Hogyan győzzük le a félelmeinket csalással
______________________________________________________

Ugyan a község alig háromszázhúsz emberrel büszkélkedhet, a kocsmákból akad jó pár. Néhány düledező öreg úr piros pozsgás arcocskáján kívül azonban a Fekete macskában ma igazán senki sem tartózkodott. Ideális volt hát ez, hogy iszogatás mellett beszélgetni is lehessen hallási problémák nélkül.
- Én mondom, ahhoz képest, hogy Rózsafa nem mágusváros  elég sok itt a banya... itt is vén csont, ott is. Mindenhol csak öregasszonyok - ráztam meg a fejem a sörömet nyalogatva. Itt gond nélkül kiadták nekünk az italt, más szokás van érvényben mint a nagyobb városokban, igyanak csak a fiatalok is, úgy is kevesen vannak, hát akik vannak élvezzék az életet.
Lusta testtartásom, unottan a csehót pásztázó tekintetem nem árulta el, hogy mennyire boldog voltam abban a pillanatban. Lilla volt a mindenem. Aki életben tartott, aki inspirált, aki boldoggá tett. Ugyan mióta bagolykőre kerültem hónapok is elteltek egy-egy találkozás között, amikor meglátom mindig elönt az az izgatottság, amit gyerekkoromban éreztem minden nap. Volt egy társam, akinek mindent elmondhattam, akiben megbízhattam. Senki más nem tudott Vattai Júliáról annyit, mint ő. A lány mindennel tisztában volt. Nem kellett titkolóznom előtte. Tudta természetemet, tudta a játékokat amiket űztem, tudta amit szégyelltem és azt is, amit a múltamban tettek velem.
- Amúgy mostanában elég faszán megy az üzlet. Sok új kuncsaft, a régiek meg rákapcsoltak jobban - vigyorodtam el. Azt nem mondtam, hogy most már néha én is szoktam. Mert leszidott volna. De tudtam a mértéket. Nem leszek függő.
- Ha pedig minden jól megy év végére animágus leszek, meg repülni is megtanulok, utána jön az okklumencia, onnantól meg kvázi legyőzhetetlen leszek!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Lilla a falnak dőlve helyezkedett el az asztallal derékszögben. Olyan volt számára a hely, mint egy második otthon, lévén, hogy sokkal többet járt vissza, mint Júlia. Ujját a sör felett mozgatta körkörösen, mire az üveg is táncra kelt, szinkronban mozogva a kézzel. A félhomályos helyiség pontosan elegendő takarást nyújtott a lányoknak, hogy még a mugli csapos se figyeljen fel az aprócska varázslatra.
Prüszkölve nézett Júlia szemébe a szőke. - Ne is mond. Egyik nap elmentem az ifjabb Hegedűs mellett, az meg már magában morgott mintha épp meg akarna átkozni - kontrázott Lilla. Nem is értette miért tartotta meg a falucska a férfire az "ifjabb" jelzőt. Az örege már azelőtt elpatkolt, hogy ők megszülettek volna.
- Épp ideje volt, kislány - vigyorodott el a szőke a jó hírre. Két nap különbség volt közöttük, és amióta megtudta az információt szólította így Júliát. Eleinte csak az orra alá akarta dörgölni az információt, mostanra azonban szokássá vált. Pedig mind a ketten nagyon jól tudták, hogy már nem férnek bele a "kislány" kategóriába. - És az aurorok? Mondtad, hogy próbálkoznak.
Bólogatva hallgatta a fejtegetését, aztán megállt. A sör inogva próbált megmaradni a lábán hirtelen, hogy a varázslat eltűnt körüle. - Hogy érted, hogy megtanulsz repülni? Már nem segít neked a trükkös picike? - utalt a tündérre Lilla. Ha volt valami, ami miatt irigykedett Júliára a lány, hogy mennyire segítőkész az iskola ha illegális dolgokban utazik az ember. Nem elég, hogy a saját szobájában képes a lány a szert megcsinálni, de még egy kis segítsége is van mindenben. A manókról nem is beszélve.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Lilla
Rózsafa| Szünetben
Hogyan győzzük le a félelmeinket csalással
______________________________________________________

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Sajnálom... - dehogy sajnálta. - ...de elég unalmas az élet egy ilyen kis helyen. Csoda, hogy a szél nem fúj keresztül ördögszekereket - vonta meg a vállát, de azért szája szegletében egy kis huncut mosoly megbújt. Csínytevő volt gyerekkorában, és most is. Csak épp az évek múltával komolyodtak a tétek.
- Már akinek. A mi bizniszünk elég jó pénzt tud hozni, ha jól csinálja az ember - emlékeztette Júliát a szőke. A tündérpor nem volt a legdrágább áruk egyike, épp ezért választották sokan, mikor ki akartak próbálni valamit. Egyetlen alkalom elég volt, és olyan függést tudott kialakítani az emberekben, hogy aztán sokkal többet vásároltak. Már akik hajlamosak voltak rá. Éppen ezért nem fogyaszthatták soha ők. Lillában sokszor megfogalmazódott a gondolat, hogy hogyan lehet eladni valamit, amit magad még ki se próbáltál, de amikor látta az emberek hogy néznek ki a hatására, már nem is akarta. És Júliának is megtiltotta. Ők jobbak voltak annál, minthogy drogok miatt legyenek boldogok.
- Tudod, a kis tündér. Azt hittem még mindig segít neked - vonta össze a szemöldökét a szőke. - Nem, nem, nem - pattant fel a helyéről, nem is figyelve Júlia további fejtegetésére. Nyakában a láncok csörögni kezdtek, és kérdés nélkül kerülte meg az asztalt, hogy barátnője haját arrébb lökve nézze meg a nyakát. - A kurva életbe! - engedte végül el másikat. - Átalakult a rúna. Bajba kerültél? Valaki lebuktatott? - kérte számon aggódva Lilla. Főleg az okozott benne kétségeket, hogy a lány emlékei is eltűntek a repülésről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Lilla
Rózsafa| Szünetben
Hogyan győzzük le a félelmeinket csalással
______________________________________________________

- De csak azért, mert faszák vagyunk - vigyorodtam el. Különben sem lehetett azt mondani, hogy egyszerű dolgunk volt. Nehéz volt idáig eljutni. Pláne, hogy az egészet gyerekként kellett elkezdeni, úgy, hogy a felnőtteket akartuk kijátszani.
Amikor elkezdte magyarázni a kis tündéres részt már nagyon elvesztettem a fonalat. Tudtam, hogy a naviba van egy tündér, aki segít információkat gyűjteni, de már miért segítene nekem repülni? Aztán Lilla még furcsább lett. Ahogy felállt, és a hátam mögé lépett.
- Mit csinálsz? - kérdeztem zavartan. A mozdulataiban semmi gyengédség nem volt, egyszerűen csak félretette a hajam és csendben mustrált valamit.
- Mi van? Milyen rúna? - ráncoltam a homlokom, most már szembe fordulva vele. Lilla nem szokott ilyesmivel viccelődni. Ezért volt nagyon para a szituáció.
- N..nem? Nem történt semmi sem. Még csak aurórokat se láttam már ezer éve. Milyen rúnáról beszélsz? - megpróbáltam hátra tekinteni, bár tök logikusan nem láttam semmit. Zavart, hogy a lány valami miatt ennyire aggódott. Nem volt szokása hülyeségeken tépelődni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem tudta eldönteni a szőke, hogy most melyik izgatja jobban: a rúna átalakulása, vagy a tény, hogy a barátnője nem emlékezett belőle semmire. Hátrébb lépett, hogy megnézze a másik arcát is, nem csak szívatja, de mind a ketten halál komolyak voltak az ügyben.
- A rohadt életbe, Júlia, mondtam, hogy vigyázz magadra - korholta azonnal Lilla, kicsit hangosabban is, mint kellett volna. A csapos egy pillanatra feléjük bambult, de a tekintete olyan üveges volt, hogy csoda lett volna, ha bármit felfog a történésekből. Ő is szerette a tündérport.
Lilla nagyot sóhajtott, és tehetetlenül vágódott vissza a helyére. A kalapján levette a fejéről, és az asztal bal sarkára akasztotta. - Nem hiszem el, hogy nem emlékszel - ingatta a fejét, és beleivott a sörbe. Szüksége volt rá, hogy kicsit lenyugodjon. Ahogy letette közelebb hajolt, mintha félne, hogy bárki meghallja.
- Amikor elmentél Bagolykőre csináltattunk neked egy rúnát, hogy ne félj a repüléstől. Minden emléket kitöröltünk. A kis tündér meg segített repülni, így biztos volt, hogy senki nem fog elkapni, amikor elhagyod a helyet. Mégis mi az isten történt veled, ami képes ilyesmit megváltoztatni? - kérte számon Lilla, nem is inkább Júliát, mint magát az életet. Keze idegesen dobolt a keményfa asztalon, és beletúrt állít érő hajába.
- Helyre kell hoznunk - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Lilla
Rózsafa| Szünetben|1 2
Hogyan győzzük le a félelmeinket csalással
______________________________________________________

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Sok mindent átéltek már együtt, mondhatni csak egymásnak voltak. Jó, Lilla egy fokkal szerencsésebb volt, mint Júlia, és talán ezért is óvta őt mindig jobban. Mintha a nővére lett volna, csak közben mégis a legjobb barátnője maradt.
- Mi az hogy... - kuncogott a lány, és ujjai a sörös üveg nyakán táncoltak, hol jobban ráfogva, hol gyengéden elengedve. - Az ablakon ugrottál ki! A trükkössel egyetemben - világosította fel Lilla. Olyan érzés volt ez neki, mintha egy újszülöttnek kéne megmutatnia a világot. Furcsán viszketett tőle a bőre alatt a hús, főleg mivel képtelen volt rájönni, hogy mi történhetett.
- És nem volt senki, aki követett volna? Rád támadt? Semmi? - kérdezte a lány egymás után, mintha éppen kihallgatná barátnőjét. Puffogott egyet, és újra meghúzta az üveget. Ha ezt tudja, talán valami erősebbet kér ki. Vodkát, amitől ő is elfelejti, hogy ez éppen megtörténik.
- Hoho kislány. Még seprű nélkül is menni fog - mosolygott már-már büszkén. - Na, húzd fel. Elviszlek a spanomhoz. Ő csinálta neked először is, biztos megvan még neki a minta - nyúlt a kalapért, és visszatette a helyére. Nem is nagyon szeretett nélküle lenni, talán ha képes lett volna, az összes pénzét rájuk költötte volna.
Felhúzta a maradék italt, és a szoknyája egyik redőjéből egy kétezrest húzott elő, és ledobta az asztalra. - El kell mennünk Pécsre. Még jó, hogy tíz perc múlva indul a busz - nézett a karórájára Lilla. Az egyetlen családi relikvia, amelyet nagy becsben tartott. Mindig pontosan járt, és egy olyan bizniszben, mint ami az övék, szükség volt rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Lilla
Rózsafa| Szünetben|1 2
Hogyan győzzük le a félelmeinket csalással
______________________________________________________

- Az ablakon? - elsápadtam a gondolatra. Nem hangzott jól, s biztos, nagyon nehezen venném rá magam, hogy megtegyem. Olyan hihetetlennek hangzott az egész,hogy lassan muszáj volt elhinnem.
- Hát...volt egy valaki aki leleplezett. De ő egy kis szőke gyerek volt akivel randizgattam előtte, levitás, nagyon ártatlan, mint egy nyuszi, és töröltük utána az emlékeit is, szóval biztos, hogy nem ártott nekem, bár szerintem ha elengedtem volna csak úgy, akkor is tartja a száját - Hunorról nem tudtam elképzelni, hogy hátba támadott volna. Ő volt a megtestesült ártatlanság, a hófehér lepedőbe bújt alak a sok szürke és fekete csuklya között.
- Oké - engedelmesen lehúztam. Igazából nem számítottam másra Lillától mint a most azonnal fél tízkor induljunk neki a dolognak, szóval néhány pillanattal később már le is tettem az üres korsót és felállva magamra terítettem a kabátomat.
- Azt pont elérjük akkor is ha a pultnál még kérünk valami erőset húzóra, gyere azt én állom - le akartam győzni a félelemeimet, és nem érdekelt, hogy csalással fogom megtenni vagy nélküle. Leszartam, hogy valamiért meg kell szenvedni, a faszt, ha egyszer van rövidebb akkor ép eszű ember nem a kerülőútról közelít.
Nemsokára újra semmi hiba nem lesz a bátorságomban és ez csodálatos érzés lesz, már látom előre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Van az a pont, amikor éjjel van, már megnézted az összes meme-t, cicás videót aznapra és random pörgeted az oldalakat csak. Ilyenkor jönnek a kétes Wish és AliExpress hirdetések különféle játékszerekkel, a fekete humor, amit nem illik közösségben nézni, meg olyan cikkek, amiket mindenki letagad. Tökéletes randi, szex, ruhatár, pattanásnyomogatós videók és receptek. A babaételeket nem érti mai napig hogyan érte el, talán arra gondolt, ha egyszer nem lesznek fogai, mit tudna turmixolni vagy eleve a kicsikre gondolt Dimiéknél. Örök rejtély.
- Is-is. Nekem lehet jó, nekik lehet nem. Tartok egy próbát holnap, mit szólsz? Csinálok csirkét, zöldséget párolok, kis krémleves, aztán átviszem és megnézzük, melyiket vágják a falhoz. Na? - adja be az ötletet, nehogy valaki tényleg éhen maradjon, mert annál rosszabb aligha akadhat. Persze érti ő, hogy miért nem akarnak enni, ilyenkor van az, hogy a mama, szomszéd tányérja mindig ízletesebb. Amit nem evett meg annak idején, azt másnál igen. Ez már csak ilyen. Annyit megjegyzett, hogy mindent ehetnek a kicsit, csak kevesebb sóval meg cukor nélkül lehetőleg, szóval majd úgy kombinálja azt, amije van fejben.
- Ó, mert nem ismer engem – nevet fel, mert hát tény, ő sem tudna megenni, de hát mire nem jó a palacsintázó hétvége, a kenyér és bármi, amihez a lekvár megy. - Kár, hogy a sütikhez nincs érzékem. De ronda piskótát tudok, meg igazából… Nos, el fog fogyni az, bízd ide – persze nem úgy érti, hogy mind az összeset, az elég merész lenne még tőle is. Bár Dimi sejti, bármi, ami ehető, azt rábízhatja, megeszi még a spenótot is, csak kicsit hisztizik miatta. Vagy süt rá szalonnát és minden rendben van. Lehet a bánatát ő igazán nem italba, hanem ételbe dobja, de amit lekoplaltatott magáról, az üvöltve követeli a pótlást.
- Palacsintából nem is érdemes keveset. Korán kelek majd és akkor mire jöttök, már kész is lesz. Hozz abból a lekvárból is kérlek – mondjuk neki a kakaós az örök favorit, így azt is kell majd vennie. Ma csak azt, amiből alkot is valamit, de az majd az út végén megejti. Elgondolkodik az új dolgok lehetőségén, az ágyra pedig lecsap. Lehet, hogy valami ostoba dolog, de talán akkor másabb lesz éjjelente, talán megtanul újra aludni és nem forgolódva keresni. Ki tudja. Mégsem ezt, hanem kicsit másabb részét ragadja meg a történetnek.
- Tudom, tudom. Még emlékszem rá milyen – és ezt lehet bármire érteni. Vert már elég szöget a szobája falába, mikor fel-felakaszt képeket, kaspókat, szóval… hol is tartott? - Az micsoda? Várj… az a másik iskola, ahol művészkednek? - értetlenkedik egy sort, miután elengedi a mentőakció után.  Most nem esik le neki, nemhiába, a pálcikaembere kevés lenne oda.
- Hát ez egy jó kérdés… - néz végig a kínálaton, majd szusszan egy nagyot. - A hamburger vagy valami keleti dolog ami foglalkoztat most. De azon belül, nem tudom… Te mit? Adj ihletet – fordul felé, mert épp ott tart, hogy azt a marhás burgert fogja enni gong bao csirkével és az lehet nem jó ötlet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Hidd el nekem, hogy ez mennyei lesz. – Hogy mit keresünk a Telekgerendási Káposztafesztiválon? Hát az egy nagyon nagyon jó sztori. Beli azt mondta, sosem volt még Kaczor Feri koncerten, én meg tökéletesen kiakadtam ezen. Mi az, hogy kettőnk közül ő a mugli és még nem látogatott meg egyetlen ilyen csodálatraméltó, lélekemelő magaskulturális eseményt sem? Nyilván már itt eldöntöttem, hogy elviszem valami jó fajta falunappal, bekajálunk bográcsosból, aztán az első sorban tombolunk Feri báttyára’.
Zseniális módon kiválasztottam ezt az igazán felemelő rendezvényt, bár nem falunap, de hát ilyenkor már egy épp eszű falu se tart falunapot. Ellenben káposztafesztivállal meg egyéb ilyen szarságokkal. Kaja van, Kaczor van, a többi meg már lényegtelen. Neki persze nem mondtam meg, hogy hova viszem. Azt mondtam, hogy kirándulni megyünk, ami alapján nyilván valami olyasmire gondolt, mikor leruccantunk Egerbe vagy Székesfehérvárra, vagy mikor túrázni vittem a Mecsekbe. Hát ez most minden eddiginél sokkal, de sokkal jobb lesz.
Persze, mikor odaárunk nem tudom tovább titkolni, mi a stájsz, de nem bánom, hogy eddig nem mondtam meg, mert arckifejezése egyelőre nem valami biztató. Mármint lehet ez csak az első sokk, de nem látom azt az őszinte örömet – még – amit szeretnék. Na majd később, egy-két kör házi után megjön az ő hangulata is, ha tényleg nem csak beképzelem ezt a búvalbaszottságot, és olyan a kedve is, mint amilyen fejet vág. Itt kérem jól fogjuk érezni magunkat, ettől legfeljebb akkor állok el, ha a telekgerendásiak végig kergetnek minket a falu főutcáján. Bár szerintem én akkor is vihognék, mint aki megkergült, főleg ha tényleg pálinkázunk egy kicsit előtte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Baromi régóta hozzá van szokva, hogyha itthon van napokig azt hallgatja: hagyja abba a csapodár életet, gondoljon a jövőjére, járjon el a megtervezettek szerint, vigyázzon és ne kockáztasson mikor ennyi minden múlik rajta. Hát haver, ami egyeseknek minden, az neki nem élet. Mert a pénz beszél - mondanák az idióták, akik nem tudják, hogy valójában Kende világa az idióták parádéja, vagy paradicsoma. Így is van, ha mondja! Poén, mert az emberek, akik leadják a drótot Reineréknek mindent tudni akarnak, közben semmit nem tudnak valójában. Nem tudhatnak, ha Kende maga sem teszi. Csak élni akarja az életét, mert a barack se tudja, lehet ez élete legjobb napja. Mint a dudenak. Minden harmadik nap az új legjobb nap, ami valaha letelt! Az egész szövegelés lényege annyi, hogy úgy nevet fel a fogyatékos hernyóra, mint egy állat, amíg kicsit előre is görnyed. - Baszdki - húzza ki magát levegőt szerválva a tüdejének, ami viszonylag még hasznos is lehet.
Aztán itt a másik. - Nem a közös szótár ötlete, pedig a következő sorok is csak azt dobják alátámasztéknak mennyire aratnának vele. Jó igen, lehet szó szerint is érteni és akkor ajtótámasz lesz a szótárból, de legalább a huzat nem csapja be! - A hajót alattuk a gyengébb hullámok nem képesek megmozdítani, de időnként jön egy-egy, ami dob a dolgokon és bármekkora is ez a vasrakás, a víz dönthet úgy, hogy maga alá temeti az erejével. Szavai kiesnek száján, amiknek Sztravinszkij ad jelentést és Kende onnan megragadja a helyzetet. Fejében hirtelen ugrik be az újabb ötlet: bedobja, hogy vetődjenek le a hajóról. Ruha nélkül. Izgalmas. Viszont meg sem szólal, csak gödröcskéje bukkan elő ahogy a másik közelebb lép hozzá. A suttogásra rezonál bőre, a szavak ahogy célba érnek aprót nyel, de élvezi így mégsem tudja a mosolyát levakarni az arcáról. Sőt, még van képe izgatottabbá válni egy pillanatra lesütött tekintete alatt, amíg felnyúl megdörzsölni a tarkóját. - Felőlem neonnal is kiírhatod az égre - halkan szólal meg, gyomra remeg meg kissé, de elmúlik mikor már a kék tekintettel szemezik. Lassan vezeti le Mihail nadrágját gomboló kezeire, onnan pedig csak felfelé halad a másik csupasz felsőtestén. Kende hitetlen nevet halkan, nem rejti el, annál már jobban bízik a másikban. Ez a helyzet új, és a barackba de esztelen, fesztelen és már egy kicsit meztelen is! Úgy lép közelebb hozzá, ő meg minimálisan löki el magát a korláttól teljesen automatikus válaszként. Fogalma sincs mit csinál, pusztán csinálni akarja és egyre türelmetlenebbül várja hova fut ki az egész áramlat. Még. Az érintés bizsergetően marad az állán, azzal ajkai nyílnak el. Csak néz utána és a kacsintásra csillan valami szemében mielőtt még eggyel sötétebb árnyalat futna át rajta amíg végignézi, hogy megteszi, amire ő csak éppen gondolt. Vízbe ugrik a hajóról, Kende pedig a hajába túrva kuncog. Hogy ne kívánná, ha ilyeneket csinál? Merthogy, flörtöl Mihailal és úgy fest a labda visszapattan a térfeléről.
Felfogja, és éppen két pillanatig kapaszkodik inge nyakába, amíg az érzés elhatalmasodik rajta. Esze ágában sincs lemaradni. Átrántja fején az ing anyagát, kikapcsolja az övét, a nadrág mire lecsúszik már kilép a cipőből. Egyetlen mozdulattal lendül fel a korlátra és néz lefelé a vízre. Szíve hevesen dobog, majd mindenféle technika nélkül, rajt nélkül kezd zuhanni az elemébe, amibe elmerülve hagyja, hogy azt tegyen vele, amit csak akar. A hajóról szóló zene egyszerre válik tompává, a ritmus kapaszkodik minden apró hullámba, ami körbeveszi. Fordul, lábával rúg és aligha kap levegőért felérve. Nevetve ráz a fején és csapja mindenfelé a Bala csappjeit nedvessé vált tincseiből. - De kurvajó! - vigyorog még mindig lehunyt szemekkel és fekszik fel a vízre. - Hideg, de jó - teszi hozzá totálisan felvillanyozódva, míg feje aprón mozdul Sztravinszkij felé. Hátúszásban húz rá karjával, hogy közelebb érjen, majd néz fel az égre. - Azért ez így eléggé bejövős - szemöldöke rezzen, ujja mutat is arra, majd csattan vissza a vízbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A hülye is tudja, hogy Kitti energiaszintje túl van pörgetve Kendéhez képest, így a navinés annyira nem lepődik meg, hogy Móric mellett máshogy élte az életet a húga. - Nyugi, haver, rád is fog - biztosítja azért, hogy minden is tiszta legyen itt a terepen, de Kende fejéről nem tud eltűnni a vigyor. Móric tényleg találkozott Kittivel és ahogy azt tippelte volna, mindkettő a legmagasabb fokán pörgött. Hangsúly a múltidőn. - Hallod, repülő varázsszőnyegről már hallottunk, de ha ezt szörfdeszkával ugyanúgy megcsinálhatjuk, akkor tényleg megröptetlek - gondolkodik el egy pillanatra, mielőtt még megint elkezdenének röhögni, mint két barom. Legalább két innovatív barom.
A vállpaskolása pillant oda, majd tovább a barátja fejére. - Ja, vágom. Nem lopom a pozíciódat, csak fedezlek inkognitóban - bólogat komolyan, hogy teljes mértékben értve van hogyan is működik ez a balansz.
Mélyen röhögi el magát. - Kösz-kösz, de ezt skippelem - emeli meg lazán jobbját, hogy majd máskor ölelgetik egymást. Majd éppen elfordul feje, amikor vízcseppek csapódnak arcán és ruháján. Érzi a bőrén, de tökmindegy, mert ebben a dögmelegben mire ránéz a nadrágján lévő foltokra, azok meg is száradnak. Gyűlöli ezt az időt és a mágiája is. - Ha meg lesz az elemem, jeges vödrökkel fogunk rohangálni - néz a másikra, aki mint egy kutya eső után csapatja le magáról a felesleges vizet. Így is van! Majd egy és két pillanat. Nagyon nem így lesz! - Dude, most nem tudom eldönteni, hogy szerezzek e majd alpakát a húgomnak, vagy se - neveti el magát, hajába túr közben. - Ja várj már… dude, hát ha igyekezni fog, holnap már férj leszel - könnyedén közli, visszapillant haverjára a lányokról és ezúttal ő paskolja meg a vállát mielőtt még felkelne és elindulna a beállni készülő vonathoz.
Aztán egészen Csermelymenedékig szervezik a legénybúcsút.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Csak sokat sejtetően elmosolyodom, mikor elég egyértelműen kerül kiemelésre a minden. Nos, az hamarosan kiderül, nem lövöm le előre a poént, mert az máris nem meglepetés, és elméletileg a születésnapja van. Vagy mi. Szélesen vigyorodom el a gratulációra, kicsit meg is hajlok előtte, hogy a helyzet még nevetségesebb legyen, mint amilyen alapból. Bólogatok a feltett kérdésre.
- Tényleg az. Remélem színművészetire akar tovább menni, mert nagyon jó benne. Adnám, ha odamenne - mosolyodom el féloldalasan, hangom sokkalta halkabb lesz. Süt belőle a büszkeség, mert igenis az vagyok a testvéremre. Amit a színpadon leművel az elég pöpec, és az tutika, hogy én nem tudnám csinálni. Megvonom vállaimat, mert tényleg nem tudom hibáztatni Malvint azért, amiért furcsállja, hogy normálisan viselkedem. És igen, nálunk tényleg az a furcsa, ha nincs velem baj, és ezt aztán nem róhatom fel neki. Szemöldököm is ráncba szalad a zöld ogréra - mi a fasz az az ogre? Arcom még értetlenebb lesz, de hamar váltja fel a meglepettség, meg sem hallom, hogy Kiscsibe kecsegtet egy kerülő úttal. Pöpi lenne megkerülni, de idejöttünk.
Mélyeket lélegzek a fal mellett, ismét ott tartunk, hogy nem hallom meg, amit Kiscsibe beszél. Kendét kellett volna elhoznom, hogy a chilles vibe-jai összekapkodják az enyémet, de én voltam olyan barom, hogy még el sem mondtam neki. Rinnek sem. Fogalmuk sincs, hol vagyok jelenleg, mert nem akartam nekik elmondani. Kékjeimet emelem a kezemre, ami köré Kiscsibe aprócska ujjai fonódnak. Utolsót szusszanok, bólintok egyet, majd jobban rászorítva a törékeny kézre egyenesedem fel, felveszek egy mosolyt és indulok el a terem felé. Belépve azonnal alsó ajkamba harapok, ahogy meglátom, hogy nem egy, hanem három képem van kiállítva.
- Ez sokkal rosszabb, mint gondoltam - kapom el a képekről a tekintetem, és ahogy fordulok el tőlük találkozik pillantásom a tanároméval. Mindkét kezének hüvelykujját mutatja felém, már-már zavarba ejtő vigyorral, tőlem meg egy vérszegény mosoly telik. - Izé… - szabad kezemmel túrok tincseim közé, ahogy lepillantok Kiscsibére. - Boldog születésnapot. Bocs, tudom, hogy nem a legjobb ajándék egy kiállítás, de… éppen mára esett az enyém is, és kötelező a megjelenésem, szóval akár körbe is nézhetünk, ha van kedved - köszörülöm meg torkomat zavartan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem lepődött meg, amikor felöltött, bár aligha indult el az év, az idő még túl jó ahhoz, hogy bent tespedjenek, így menni kell. Vagyis menni akarnak. Eddig bízott a másik választásaiban és hagyta, hogy vezesse; nem is csalódott. Bár a legtöbb helyen vagy a környékén járt már, elég más felnőtt fejjel, más élethelyzetben végigmenni, mint gimisnek, gyereknek. Mást lát a szem, más az érdekes, amit akkor fintorogva nézegetett, azt most megélte. Így hát, ráhagyta, hogy bökjön a térképre és már mehettek is. Fogalma sem volt, mibe mászik bele.
Arca nemes egyszerűen azért nem tükröz semmi jót, meg a hoppanálás utáni pillanatokban szeretné nem lehányni a másikat. Elengedi, hiszen ehhez kapaszkodni kell, majd ellépve vesz pár nagyobb levegőt. Csak egy köpés lesz végül, a gyomra megnyugszik, szédelgése az, amely jobban kitart. Hiába. Ha minden nap, legalább ötször tenné, akkor sem szokná meg és nem is fogja. Mágiamentes – a farkast kivéve – szervezete nem fogadja be, mint valami idegen test, újra és újra begyullad és kínozza. Szerencsére a faluban – városban nem kell, ha meg utazik, többnyire ott a vonat. Viszont be kell látnia, könnyebb így ideugrani és vissza, csak éppen ügyelnie kell. Menni fog ez.
- Én mindent elhiszek, öt perc múlva. Addigra leszek jobban – bólogat, majd követi, a hangok irányába. Mert vannak. Egyre hangosabb zene, mert ez valami zene, csak nem ismeri fel. Aztán mégis. Szemei nyílnak nagyobbra, amikor végül valami istenverte fesztivál bontakozik ki előtte, de nem nagyszínpad és társaival, hanem az a hamisítatlan vidéki elánnal: a kábelek a földön futnak, valaki dobott rá valami szőnyeget, a savanyú sörszag kajaszaggal vegyül, egy kisöreg pedig valami veszett táncot jár vagy lehet áram rázza. Ajkai nyílnak el, ahogy végül Aleksz felé fordul.
- Hova a jó istenbe hoztál te engem? - ekkor esik le neki a mulatós üteme, talán valami roma nóta, nem ismeri fel, mert a hangosítás is vidéki, kicsit torz, kicsit hangos. Még nincs itt a fő attrakció, ezek szerint, jobb is, ha nem egyszerre kapja meg. Arca megdöbbent vonásait járatja körbe, ahogy forog, nézi a standokat és nyel egy nagyot.
- Hát imádom – nevet fel végül. Nincs az a rosszullét, amit egy jó kaja ne ütne ki. - Úristen, van lánchinta! - mutogat, mint egy gyerek. Akkor kell lennie savanyú cukornak, valami street food utánzatnak, mindennek? Megragadja a másik karját és elindul. Ennyi volt a bámészkodás.
- Honnan jött ez neked? Vagy most… miről maradtam le? - áll meg a sor végén, ami a kajás pultot jelzi talán. Vagy italt. Bánja fene, ameddig nem kap választ, körbeforog ismét és nevet. Mintha csak hazaért volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Lesütöm tekintetem, elnéző mosoly kerül ajkaimra, ahogy hallgatom az első kérést. Már-már sértésnek is felfoghatnám, de ha fontosnak tartja tisztázni a nyilvánvalót, nem szólalok fel ellene. Felkönyökölök az asztalra, összekulcsolt ujjaimra támasztom államat, ahogy hallgatom a nőt. Aprókat bólintok megerősítésképpen, hogy minden szava világos, a folytatás is mindössze egy bólintást eredményez tőlem. Tehát újságíró. És ezek szerint vagy valami sokkal nagyobba vágta a fejszéjét, mint kellett volna, vagy csupán sokkal elővigyázatosabb, mint az indokolt lenne. Hallgatom a nőt, aki képes az életét feláldozni a hivatásáért, még ha ez azt is jelenti, hogy elhagyja azokat, akik a legfontosabbak neki. Így is lehet élni tulajdonképpen ezt az élet nevű dolgot. Pillanatnyi csend telepszik ránk, a szavak lebegnek kettőnk között, míg várok pár másodpercet. Meghagyom a nőnek az időt, hogy a fiolába csempészett emlékek tömkelegében vesszen el kicsit, mielőtt megszólalnék.
- A titkai biztonságban vannak nálam, Elektra. Megteszem, amit kér tőlem a lehető legdiszkrétebben - felelem nyugodt hangszínnel. - Felkeresem az Ön által leírt személyeket, amint eljön az ideje - erősítem meg a nő szavait. Soha nem kaphat az ember elég visszajelzést attól az embertől, akire éppenséggel a legnagyobb kéréseit bízta pár másodperccel ezelőtt. Halvány mosolyom ékesíti arcomat ugyanúgy, amolyan biztonságérzetet szeretnék sugározni a nő felé, ámbár lehet nem érek vele sokat.
- Nem rabolnám tovább az idejét, mint amennyire szükséges, így amondó vagyok, hogy térjünk a továbbiakra - engedem lejjebb kezemet, a pennáért nyúlva húzok egy vonalat az eddig felmerült költségek alá, majd pillantok ismét Elektrára. - A módosítások… - mosolyodom el biztatóan felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Felnyúl, mintha érezné, hogy össze van borzolva és megigazgatja azokat a szemöldököket. Nemigen foglalkozik vele, még gimiben volt mánia egy időben, hogy ki-kitépkedtek darabokat belőle, de miután mindig ordított, ha ezt tette, hamar felhagyott vele. Külön öröm, hogy a természet megkímélte és nem nőtt egybe, vagy olyanra, mint valami bokor, így aztán jó ott és úgy, ahol van.
- Hát köszönöm szépen. Én vigyázok – más kérdés, hogy amikor megtörténik a baleset, épp nem vigyáz. Inkább figyel az italra, mint bármi másra és az nem is engedi kalandozni. Kimarja torkát, gyomrát, az odáig vezető utat. Ez a folyékony tűz, meg van róla győződve, mégis megpróbál nem vinnyogni és torz arccal haldokolni. Mimikáját feszíti meg, ahogy végül enyhül az ital aromája. Kellett volna kísérő, úgy egy vödör víz vagy édes lőre, azonban nem kér ki semmit. Ideje sincs nagyon rá.
- Ezt is túl lehet élni – de azért, amikor a lány elfordítja a fejét, egyet azért még némán kiált, vagy csak hűti a nyelvét. Tényleg túléli, eldönti, hogy azért mégis kéne valami, ekkor azonban már húzzak is. Nos, ha már víz, majd nyel pár kortyot úgyis, ahogy ismeri magát, így aztán bőven
- Jó, jó, jó, megyek én – mintha komolyan valami akció lenne vagy vad buli, pedig csak a víz. A bikini a ruha alá rejtve hatásos kis ötlet, azonban ő erre nem gondolt, megoldja másképp. No nem csupaszon, az értéket kitéve avanzsálja a jelenlegit annak, csak felsőtestét és lábfejét csupaszítja le.
- Az ujjaim öregek már ehhez – arra persze csak nevet, hogy segítsen-e, mert végül hamar megvan, minden landol a földön egyelőre, hogy egész lényét, de egyelőre csak lábait engedje bele a vízbe. A hideg rögtön felkúszik, hátán, karján libabőr telepszik meg. Mégsem áll meg nyavalyogni, az erős ital bőven fűt rajta annyit és úgy, hogy már ne érezzen semmit fagyosnak.
- Cápák? - néz le, fordul körbe, amennyire tud vele és visszapillant rá. - Te mit szívtál? A Balatonban delfinek élnek, megmondta a Kozsó is – kényelmesedik el közben a karjában Dóra, bár nem sokáig. Azt mondják legjobb hamar túlesni rajta, így segített neki. Nevet hangosan, majd amint felbukik, úgy veti magát ő is a vízbe: mellette csattan, így kap még egy adagot, amit fröcsköl. Pár másodpercig siklik, úszik a felszín alatt, majd felbukkanva áll fel és rázza meg a fejét. Vizes tincsei állnak annyi felé, amennyire csak tudnak, de hamar nyúl oda és lapítja azokat a fejére, miközben visszalépked mellé.
- Ugyan. Te akartál pancsolni, szóval csak segítettem – vigyorog ismét. Az ital immáron fejében lekapcsolta azt, akit már régen a semmibe akart űzni. Nincs a bociszemű, szomorú mosolyú kis senki, most úgy érzi, hogy kiszabadult végre és azt tehet, amit csak akar. A zene ritmusára mozdul a vízben, majd áll meg, amikor Dóra hátranyúl. Végignézi, ahogy végül lekerül a bikinifelső lekerül róla, szabaddá téve a melleit. Nos, nem rejti véka alá, hogy most biztosan nem a szemeibe bámul, csak ezután vezeti arcára a tekintetét. Egy időre.
- Ó, hát ilyet én nem tudok – pillant le csupasz mellkasára, amire ráfog, mintha hasonló dús keblei lennének. - Szeretnéd, hogy elkapjalak? - mire azonban meg tudná tenni, eltűnik. Csak az apró textil marad, amit felvéve nézeget. Elvigyorodik maga elé, amikor hallja a vizet, ahogy felbukkan. A válla érintésére fordul hirtelen és kapja el a derekát, majd rántja magához, szorosan. Közvetlen közelről fúrja tekintetét az övéibe.
- Megvagy. És most? Játszol tovább? - tartja derekánál fogva, csúsztatja fel mégis rajta finoman ujjait. Szabad kezével finoman tűr el arcából pár kósza tincset, majd hajol közelebb, de egyelőre csak nyaka bőrére szusszant, mintha most ő akarna játszani. Egészen mást, mint eddig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Megforgatom szemeimet csupán a reflektálásra, mert ez rohadtul nem erről szól. Vannak olyan napok, amikor úgy érzem, direkt akarja felbaszni az agyamat, mert élvezi, de aztán mindig emlékeztetnem kell magamat, hogy Helvey-ről van szó, aki egy nagyra nőtt gyerek. Bár nem könnyíti meg, hogy elviselhető legyen, de basszameg! Még életben van. Igen, csak ő. Valamit akkor nem csinálhatunk olyan szarul, ha nekem megmaradt a maradék józan eszem, ő meg még él, ami mondjuk nem utolsó szempont, amit figyelembe kell vennem. Kivéve akkor, ha elhangzik, hogy én hergelem magam, amikor megint ott tartunk, hogy van egy kölyköm, aki rohadtul nem hallgat rám, és úgy szorongatja azt a madarat, mintha minimum milliók lennének a belsejében. De ilyenről nincs szó! Ez csak egy műanyag - és nem mellesleg - haszontalan madár. Morog is, de végül csak a kezeim között tudhatom azt a szart, ami meg a labdáknál köt ki, Belián meg utána kap. Tekintetem tökéletesen tükrözi, hogy mit gondolok erről, még be is durcázik, a titulusra meg csak megremeg ajkam széle, ahogy visszafogom a mosolyt.
- Bassza meg, hogy olyan vagy, mint a tököm, de komolyan - fordulok ismét a labdákat tartó bármi felé, kapom ki belőle a madarat és nyomom Belián kezébe. - Ha valaha ismét eltévedsz, feldugom a seggedbe - engedem el, amikor már biztosabban tartja és nem valószínű, hogy a lábunknál koppanna az undormány. Szemeimet dörzsölöm át, felső ajkamat felhúzom, mert ki tudok készülni az öngyilkos fejétől, ami a szakítás óta előszeretettel van a fején. Lehet empatikusabbnak kellene lennem, csak ez nem fog megtörténni. Másokkal is szakítottak már, másoknak is szar volt, mások is szerelmesek voltak, de ő… Merlinre mondom, hogy meg vagyok áldva.
Párat lépek előrébb, ahogy végre mi kerülünk sorra. A kezéből veszem ki a madarat, a szalagra teszem a két csokival együtt, fizetek, majd ott sem vagyok. Ennyi izgalom elég volt mára, és a gyerek is boldog legalább. Öles léptekkel hagyom el az épületet, onnan kiérve gyújtok rá azonnal. - Annyit kérek, Helvey, hogy ne szem elé tedd, mert borzasztóan ocsmány. Ha emiatt lankadok le, simán rád fogom - rá sem pillantva szívok mélyet a szálból, majd nézek körbe. - Hol szeretnél sörözni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Minden ember életébe kell egy olyan személy, aki alaptalanul utálja. Az én életemben - meglepő -, de sokkal több ilyen jelölt van, mint az valószínűleg normális lenne. Nem tagadom, a legtöbbtől elfogadom, hogy utál, talán még rá is segítettem, hogy megtegye, de Domka nem tartozik ezen emberek közé. Mármint félreértés ne essék, felőlem utáljon, csak akkor mondja el, hogy miért. A nem tudom is lehetne egy válasz, az alapvető mágiám miatt, de egyelőre még ennyit sem kaptam a lánytól, és már igencsak bassza a csőröm az oktalan utálat, ami felém árad. Legalább legyen oka.
Hasonló gondolatokkal csúszok a pulthoz, ahol van akkora mázlink, hogy ismét egymás mellé kerülünk. Minden hátsó szándék nélkül mosolyodom el társaságomra, megszeppenve tapasztalom a kapott reakciót, de nem vagyok akkora tuskó, hogy tovább is vigyem. Legalább tudjuk, hogy elég ennyi, hogy hatással legyek rá, és nem. Eszem ágában sincs ezzel visszaélni. Elszakítom róla kékjeimet, ismét a kínálatot fürkészem, majd Domka után lépek még egyet közelebb, hogy a srácnak intézzem szavaimat.
- Egy jegeskávét. Sima jegeskávé, minden flanc és hab nélkül. Kösz - arcom mosolytalan, kifizetem a két kávét, majd pillantok Domkára, amíg a srác ellép, hogy el is készítse őket. Hátat fordítok a pultnak, derekamat döntöm neki, lesandítok a lányra. - Annyira csak nem esett nehezedre rendelni magadnak egy kávét a társaságomban - rebben meg szemöldököm, ajkam széle rezzen meg, ahogy visszafojtom a mosolyt. Laza öklömet emelem szám elé, ahogy megköszörülöm torkomat, majd elnézek róla, és a mellettünk elsuhanó tömeget figyelem. Többen is erre pillantanak, akiket még mindig könnyedén hagyok figyelmen kívül, ahogy eddig is tettem. Hogy lehetséges az, hogy valóban én érzem úgy, hogy Domka tesz nekem szívességet, amiért meghívhattam? Mosolyom szélesedik a gondolatra, elismerés csillan tekintetemben, de nem fordulok felé, nehogy véletlen meglássa és ezt kelljen hallgatnom az elkövetkezendő nem tudom hány órában. Bár tény és való, hogy elismerésre méltó, amiért ennyire tudja tartani magát mellettem. Azt is megmerem kockáztatni, hogy használhatom az imponáló szót ide. Mert valójában tényleg azt teszi. Imponál, hogy nem olvad a karjaimba és igenis elküldd a picsába. Nem kellene kihasználnom az alkalmat, igaz? Nemrég ígértem meg, hogy nem fogok visszaélni a helyzettel, ehhez kellene tartanom magam. Még akkor is, ha szórakoztató lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kiírnám én neonnal is, minthogy kihez tartozom, azonban vannak olyan cselekedetek, mondatok és érzések - maguk a pillanatok, amiket az ember megtartana magának. Ez is egy olyan pillanat. Önzőség lehet, tudok róla, nem is lenne újdonság, hogy valamit azért cselekszem meg, mert magamnak szeretném az egészet. Most is erről lehet szó, de nem bánom, kitartok amellett, hogy a helyzet hozta érzéseket igenis csak magamnak szeretném. Főleg, hogy a másik valami olyan játékot űz, aminek egyáltalán nincs tudatában, így az egésznek van egy amolyan játékos kimenetele. MÍg én pontosan tudom mit csinálok, addig Kende bizonytalansága, ami felüti a fejét olykor-olykor, egyre biztosabb lesz a tudatalatti cselekedeteivel - mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az automatikus közelebb lépése hozzám a korláttól, ami ismét szemtelen lépésre biztat engem.
A hűvös víz marja bőrömet, ahogy körbeölel. Kicsit olyan érzést kelt az egész, mintha egyedül lennék a világon, nem is gondolok arra, hogy Kende vajon követ-e, míg meg nem hallom a víz alatt, a messzebb lévő tompa csobbanást. Szélesen mosolyodom el. Valószínűleg ez a jele annak, hogy ideje visszatérni a valóságba, így rúgok egyet, majd bukkanok fel. Vigyorogva simítom hátra tincseimet, ujjaimat ott hagyva borzolok rajtuk, miközben kiengedem a halk nevetést. Kékjeim figyelik a vízre felfekvő sziluettet, szemöldököm rebben meg, ahogy közelebb úszik. Látom ujjának mozgását, de nem pillantok fel, mikor megszólalok.
- Elég jól néz ki - szavaim után mozdul fejem, hogy felpillantsak, és bár az érzés nem ugyanolyan, mint a finn tó mellett, de hasonló, így borzongok meg enyhén a hatására. Lábaim folyamatos mozgása miatt fodrozódik a víz, amin meg-megcsillan a hajóról leszűrődő rohadt kevés fény, így jut el a tudatomig: ez tavi víz. Hangosan ciccenek fel, felső ajkam mozdul felfelé, az undor ül ki arcomra. Ezt nem gondoltam át. Egyáltalán nem. Jön a következő borzongás, ami máris nem olyan jóleső, mint az előzőek voltak, pótcselekvésként túrok ismét tincseim közé.
- Csak ilyen remek ötleteid szoktak lenni ruha nélkül? - hiába emelkedik meg szemöldököm kérdőn, mikor nem láthatja. Kékjeim továbbra is az eget fürkészik, ám ha nagyon figyel, meghallhatja hangomban a különösen játékos élt, ami igen sok mindenre engedhet következtetni. Tekintetem zizzen a korlátnak támaszkodó társaságra, majd nevetek fel hangosan kezemet azonnal szemeim elé kapva. A hangok lassan, de biztosan érnek el hozzám, és nem győzik hangsúlyozni mekkora őrült vagyok, miközben pár gyökér még tapsol is. Fejemet ingatom meg, kezem lendül ismételten felfelé a középső ujjammal, ami még nagyobb röhögést vált ki. - Hogy fogtok feljönni, Sztravinszkij? - a kérdés jó. Fejemet kicsit jobban hátra biccentem, elgondolkodom. - Ráérek azon még gondolkodni - legyintek egyet felfelé vigyorogva végül, kezemet ejtem vissza a vízbe, majd pillantok Kendére féloldalas, sokat sejtető mosollyal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Lassú folyamat a gyógyulás. Ezt mondták az orvosok. Közel két hónap teljes mozdulatlanság után szinte mindent újra kell tanulnia az egész szervezetének. Izmai testszerte az elenyészés kezdeti jeleit mutatják. Vérkeringése nem igazán kíván tudomást venni arról, hogy immár nem csak vízszintes állapotban kell ellátnia feladatát. Míg elméje színes vásznán, főleg az első napokban, egy Armageddonhoz merőben hasonlatos, kaotikus mozit vetítettek, nap-nap után. Mára ez kissé megváltozott. A mostani film inkább emlékezteti a Mátrixra. Minden olyan, mintha nem is az ő élete volna. Képtöredékek és hangfoszlányok csapódnak koponyájában ide-oda, hogy amikor megpróbálja megzabolázni őket, széthasadni érezze a fejét. Szülei elmondták neki, hogy mi történt. Balesete volt. Kómában töltötte a szeptembert és az októbert. Amnéziája van, de hogy pontosan mekkora idő intervallum esett ki tudatából és mikre-kikre nem emlékszik, az még nem egészen tisztázódott. Ahogyan az is kétséges, hogy az elveszett időt visszanyeri-e valaha. Kevesebb, mint egy hete tért magához. Azóta elkeseredetten, szótlanul ül a rehabilitációs részlegen lévő aprócska, de tökéletes kényelmet adó szobájában. Tolószékben van jelenleg is, bár már képes bottal járni, mégsem teszi. Fél. Az első alkalommal, amikor megpróbált lábra állni, elájult mert lezuhant a vérnyomása. Azóta csak a gyógytornász jelenlétében kel ki a székből. Arca fakó, máskor eleven, beszédes szemei hallgatagok és elveszett belőlük az a titokzatos értelem, mely annyi csodát igért. Haja hosszú, fénytelen tömegként keretezi csontos arcát. Lefogyott, akár egy soká égetett gyertya. Ablakából az ispotály kertjére lát. Nézi a fákat, ahogy levelenként vetik le színes kabátjukat, hogy kopár pőreséggel vessék testüket a közelgő tél elé, ahogyan eleve elrendeltetett. Hősnőnk is elvesztette színeit. Kopott kópiává lett a multiplexben. Mindenki biztatja. Rendbe fog jönni. A teste teljesen. A memóriája is talán tökéletesen helyre állhat. Bármi megtörténhet. Ezt állítják. Elektra mégis úgy érzi nincs Remény. A kegyetlen Sors kitéptett belőle egy részt. Megcsonkította. Úgy lüktet ez a hiány egész lényében, mint egy mély seb, ami nem képes behegedni. Néhány hét és haza mehet. De mi lesz azután? Miképpen legyen újra önmaga? Hogyan folytassa az életét? Hiszen még azt sem tudja,  Rothstein Elektra igazából kicsoda?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Szeretem a rutint. Az biztonságot ad ezekben a bizonytalan időkben. Mégis váratlan fordulatot vett a reggel néhány nappal ezelőtt. Szokásos körömet futottam, majd betértem a Patronumba. Szokásos, fekete duplaeszpresszó, egy pult végéből kiragadott aznapi újsággal. Érmecsilingelés, fizetés. Újabb érme a befőttesüvegbe, ami akkor a menhely támogatására kérte fel a kedves fieztő vendéget. Ezért helyezték a pultra. Boldog mosollyal fordítottam hátat a pult mögött álló személyzetnek, s a baseball sapkát éppen arcomba húztam volna, amikor elkaptam egy női tekintetet. Egy szőke, középkorú, körülbelül velem egyidős boszorkány lehetett, aki szőke haja ellenére – hiszen ez a szín minden, csak nem zsáner –, szemeivel egy pillanatra meggyőzni látszott arról, hogy ideje lenne más nőkkel is beszélgetni, nem csak Zsófival. Illetve, arról sem ártana ennyi idő eltelte után leszokni, hogy Elektrához beszélek, amikor egyedül vagyok a szobámban. Mégsem szólítottam meg az ismeretlen nőt. Egy sármos mosolyt küldtem felé, igazítottam a sapka siltjén, majd távoztam a kávézóból. A hűs őszi szellő kellemesen bizsergette végig futástól kimerült testemet, s felmelegedésre vágyva kortyoltam nagyot a kávéból. Csábító forrósággal égette meg torkomat, hogy aztán a levegőt kifújva emeljem arcom elé az újságot. De egy férfinak mentem véletlenül. Morcos volt és goromba. Én mosolyogva, udvariasan kértem elnézést. Nem tudtam megnézni teljesen a mai nap főbb hírét. Megpördültem tengelyem körül és bocsánatkérőn fejet hajtva mormoltam el egy „elnézést”. Néhány jókedélyű lépés után találtam egy szimpatikus padot, ami felé céltudatosan indultam. Még egy ismerős. Bumm! Az újság már szinte üvöltött ujjaim szorításában, hogy olvassam, de csak csitítva dugtam hátam mögé, miközben elcsacsogtam az ismerős mestertanonc sráccal. Órájára nézett. Elköszönt és ott hagyott. Nyugalommal szívemben sóhajtottam és dobtam le magam végül a padra, hogy egy újabb korty kávé után magam elé vegyem az újságot. Lábamat által vetettem a másikon, jobb könyököm a pad támláját nyomta. A hírlap csörgése még sosem lassult le ennyire, ahogyan tekintetem elvesztette fényét, szívemet torkomban, majd fejemben véltem hallani, a kávét pedig kiejtettem ujjaim szorításából. Felpattantam. A papír a porban landolt, amin vérszerűn, s szívfacsaró lassúsággal terjedt szét a fekete kávé… „Rothstein Elektra válságos állapotban!”

Őszre jellemző, szélfútta illat lebegi körül megfagyott testemet, ahogyan szövetkabátom zsebébe dugott kézzel, a kórházi ágy lábánál állva figyelem az előttem fekvő nőt. Arcom egyelőre rezzenéstelen, processzálom a látványt. Napok óta próbálok bejutni. De mivel Karsa nem rokona Elektrának, sőt még ismerősének is alig nevezhető, ezért nem szerettek volna beengedni hozzá. Most is csak annyi volt a szerencsém, hogy ma valamiért a „kórházi látogatás világnapja” lehet, mert annyian vannak odalent, a pultnál, hogy nekem csak egy nagyobb „én voltam itt hamarabb” veszekedést kellett kihasználnom, és a tömeg mögött elsuhanva tovább állnom. Így nagy nehezen megtaláltam Őt. Fejemet oldalra döntöm, szemeim egyre nedvesebben csillognak a betegesen mesterséges fényben. Könnyezésem érkeztével egyre nagyobbakat kell nyelnem, ajkaim görbülnek. Fejem zsong. Figyelem soványságát leginkább jelző, kitüremkedő kulcscsontját, majd beesett, sápadt arcára kerülnek fakókék szemeim.
– A rohadt életbe – suttogom a semmibe, miközben lehajtom fejemet és lassacskán eltörik az a bizonyos mécses. Próbálom visszafojtani; egyre mélyebb levegővételekkel szabotálom a sírást, azonban amikor újra feltekintek rá, egy kövér könnycsepp gurul végig kimerültmód ráncos Karsa-vonásaim között. Idegesen túrok vörös tincseim közé, majd teszek néhány lépést a tipikusan „kórházszín” falak felé. Alig bírom visszafogni magam, hogy ne verjek ököllel belé. A kétségbeesés okozta fájdalmas düh egyre jobban terjed szét a szívem felé száguldó vérben, ezért ujjaimmal először homlokomba marok, majd orrnyergemre csípve dőlök az ablakpárkánynak. Lábaimat keresztezem magam előtt, szabad kezemmel – ami nem orromat szorítja – átkarolom felsőtestem, hogy azon támasszam meg az orrnyeregre csavarodott kéz könyökét. Mi jöhet még?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Ide s tova két hónapja van kómában unokahúga. Ma pedig hősünk a soros ügyeletes, aki vigyázza mély álmát. Így nevezik maguk között. Álom. Hősünk kétkedi, hogy csak ennyi volna. Elektra olyan mintha folyamatosan sorvadna, pedig mesterségesen táplálják. Szülei ezt vagy nem látják vagy nem akarnak róla tudomást venni. Lányuk talán örökre így marad. Ennek ellenére Tamás segít. A család az család. Elvitte Imolát az előkészítőbe, ahol egész héten a haloweenre készülnek. A kicsi lánynak nagyon hiányzik az anyja, de hihetetlenül okos. Megértette, hogy beteg. Ezért nem lehet vele. A sajtótól pedig Robi bácsi és Iza néni teljes hírzárlatot kért és kapott. Egy cikk számolt be a hírről, hogy válságos az állapota. Azóta pedig egy másik, ami megerősítette ezt az elsőt. Így nem kell egyiküknek sem minden nap azzal szembesülniük, hogy még a csapból is Elda állapota folyik. Elég a valóságban látni ezt a néma és mozdulatlan alakot, aki talán már nem is él igazán.
Hűvös az idő, de a napnak még van némi melege. Ezért csak egy vastagabb dzseki, alatta favágóing és farmer képezi Tamás öltözékét. Méretes kezében egy kávét hoz befelé. Nem magának. Eldának. Érezze az ismerős illatokat. Ezt kérték. Hősünk teljesíti a kérést. Udvariasságában is morgós baritonján köszönti az őt már messziről megismerő ápolónőket a pultnál, aztán öles léptekkel halad tovább. Meg sem áll a 99-es korteremig. Lendületesem nyit be a szobába. Ismeri a járást meg a látványt, de hirtelen megáll. Valami nem olyan, mint szokott.  Mindig köszön a rokonnak, csakhogy most ez elmarad. Egy vadidegen áll az ágya mellett. Magas, hórihorgas, vörös hajú alak. Elegáns. Tamásnak lilája sincs ki lehet. Élből vált át védelmezőbe, pedig látja, hogy a másik férfi megtörtnek tűnik. - Kicsoda maga? - kérdezi gyanakvón, mert azt feltételezi, hogy egy pletykára éhes firkász valahogy csak bejutott és most még egy jót csámcsog a látványon, mielőtt eladná a történetet. Rokona mesélt hasonló keselyűkről. Zoli halála után is voltak körülötte hasonlók. Méregetve az ismeretlent sétál oda az ágy másik oldalára, majd leteszi a kávét az éjjeliszekrényre. Jellegzetes fahéjas illat tölti be tőle azonnal a tetet, kiszorítva a kórházak jellegzetes aromáját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Érzem, ahogyan csigolyáim megroppannak a teher miatt, amit az utóbbi hónapok történései hagytak vállaimon. Ujjaim már ajkaimat csípik össze, miközben szemem alatti karikáim mintha egyre csak sötétednének. Figyelem a szinte élettelennek ható testet, és a sírás visszafojtása végett most két hatalmas levegőért könyörgő nyögés hagyja el ajkaimat. Arcom eltorzul a szomorúságtól, s ajkaim végül remegve görbülnek, és keserves, ám halk sírásba kezdek. Nem merek közelebb menni. Nem akarok hozzáérni. Félek, hogy jéghideg testet érintenek ujjaim. S a látvány már magában olyan megrázó, hogy soha nem fogom tudni kitörölni emlékeim közül. Nagyot nyelek, miközben félhangosan szívok egyet orromon, hogy tenyeremmel a könnyeket tüntessem el szemeimből, amikor hallom a nyíló ajtó zaját. Megilletődve tekintek annak irányába, ahol egy kisebb hegyomlással találkozik tekintetem. A zavartság azonban gyorsan vált vissza a szomorúságba; legalábbis egy kevésbé drámai verzióba. Amolyan szomorkásan aggódó ismerősnek tűnhetek a nem avatott szemeknek. Valójában annyira elveszítettem a valósággal a kapcsolatot, hogy visszafordulok bárminemű köszönés nélkül Elektra felé, és egy jó ideig – amíg a kérdést nem hallom – bámulom őt. Nem tudom nem magamat okolni minden miatt, ami mostanság történt. Egy szörnyeteg vagyok. Mindenkivel meg kell szakítanom a kapcsolatot, elutazni messzire, és soha vissza nem térni. Önző dolog volt Bogolyfalvára jönni. Undorodom magamtól. A gondolattól perzselni kezd a bőröm, legszívesebben lekaparnám magamról, de… szólnak hozzám. Felkapom a fejem, és megcsóválom a fejem. Már majdnem kicsúszik a számon, hogy „én? senki”. Ám megemberelem magam egy kis idő után.
– Egy aggódó ismerős – felelem a sírástól meggyötört, karcos hangon, majd kicsit megköszörülöm a torkom. – Ez az őszi nátha… – teszem hozzá, majd közelebb lépek az óriásforma férfihez. – Petrovics Karsa. Az Eridon házvezető-helyettese. A szerkesztőségben sokszor összefutottunk – magyarázom meg, elvégre ettől a férfitól nem szívesen kérek egy maflást a jelenlegi, gyenge fizikai állapotban. – Ön pedig? – érdeklődök egy halvány, ám valódinak tűnő megjátszott mosollyal.