Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Megnyugtató a tudat, hogy azt látja viszont a férfin, amit várt. Megértést és őszinteséget. Amikor utána olvasott és megnézte a képeket, amiket talált, már akkor azt érzete, hogy jó helyen lesz nála végakarata. Arcolvasóként vizsgálta vonásait, aztán egyszerű, aggódó-gyarló nőként. Mindkét énje helyeselte döntését. Visszamosolyog tehát a férfira és egy mély sóhajt követően kissé kihúzva magát válaszol a kérdésre. Elmondja, hogy annyi a változás a meglévő iratban az előbbi kéréseken túl, hogy lányát Rothstein-Viczyán Imola Elenát nem a szülei, hanem Petrovics Karsa, az ő esetleges halála esetén jogutódja felügyeletére kívánja bízni, amennyiben idő előtt távozna az élők sorából. Igen, azt szeretné, ha gyermekét az nevelné, akit valahol a szíve mélyén mindig és örökké szeretni fog és akiben, mindannak ellenére megbízik, ami kettejükkel történt. Mert tudja, hogy ki lesz Karsából, ha egyszer okafogyottá válik szerepe. Hegedüsh Marcellként támad fel majd hamvaiból, akár egy igazi főnix. Tele tűzzel, erővel és élettel, melyet már nem fognak megosztani. Mielőtt ez az őrület elkezdődött, hősnők titkon arra vágyott, hogy ők hárman egy család legyenek. Félte és kívánta ezt az állapotot, mégsem tudott csak most, a pub mögött lemondani róla. Emlékszik rá, mondhatni tűpontosan, hogy lánya még meg is rajzolta őket úgy, mintha azok volnának. Család. Vajon megvan még az a gyermekien egyszerű, mégis hatalmas és mély tartalommal rendelkező alkotás. Talán ott van a férfi házában? Elektra szentül hiszi, hogy igen. Hege biztosan nem dobta volna ki, hacsak Rudolf meg nem tette helyette. Zsófiáról sem tudna ilyet elképzelni, de a szerelmes emberek néha őrült dolgokra képesek, hogy kiszemeltjük elméjében csak ők legyenek. Megrebben tekintete, míg vele szemben az ügyvédje jegyzetel. Miért kellett ennek az egésznek így lennie? Akárha dominók dőltek volna sorra romba, úgy omlott össze életük. Kezdődött mindez Prágával. Az volt az első pettyes kocka, ami buktatta a többit, egymás után, megállíthatatlanul. Míg végül semmi sem maradt, csupán romok. Megtört lelkek, fájóan keserédes emlékek és nyomvonalukról letért emberi sorsok. Tehát valójában mindegy is már megvan-e még a rajz vagy sem, hiszen elváltak útjaik. Gondolataiból a kedves jogi képviselő vezeti vissza az itt és mostba, akitől néhány mondat és egy kézfogás kíséretében, hálával a szívében végül elköszön. Visszaindul Sporonból, hogy ismét új életet kezdjen Remény és Hege nélkül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem annyira titkos üzenet, nem annyira szállt a szélben, de Kende telefonja épp a franc se tudja hanyadik hossznál jelzett. Ma szokás szerint megint elfelejtette számolni a fordulókat és teljesen elvesztette éppen mikor kellene kimásznia a medencéből. De megtette, hogy aztán azonnal a navinébe skerázzon magára aggatni valami ruhát. Ha a dude csupanagybetűvel kiakadva kiabál, hogy parában van, ő megy. És ez fordítva sem lenne másképp. Egy csapat, számít mi történik, a szerep, amit egymás életében játszanak betonkönyök támogatás. Ha kell akkor ritka, de annál fontosabb hivatalos barackberúgóik a másiknak, amikor szükség van rá, amire most a homokszőre egyértelműen gondol. Méghogy a dude kihagyja a saját kiállítását! Tényleg helyzet van. Felrángatja magára a félig begombolt inget. Mert, hogy inget húz! Így is van!
Aztán bár felül a vonatra nagyon hamar rá kell jönnie, hogy így soha a büdösbe nem ér oda. Szóval szépen leszáll a következő nagyvárosban, a muglik között masírozik és kezd neki stoppolni valami út szerű mellett. Amit még mindig nem ért. Most komolyan. Nézi a bádogdobozokat, hogy tudnak a varázstalanok ilyen idióta módon közlekedni? Aztán egy autó lehúzódik, benne három egyetemistának tűnő lánnyal, meg egy srác sofőrrel, akik közé beülve már annyira nem vészes ez a Pestre kellene jutni történet.
Ami megtörténik, kiteszik a sarkon, Kende pedig nagy lendülettel kocog a bejáratig, ahol aztán hajába túrva mondja meg a nevét. Már nem a sajátját. - Mórocz Móric - bólint végül és sétál be kissé kaotikus levegőkapkodásokban, de fülében még hallva a kocsiban szóló “I look incredible” dalszöveg részletet, szóval nincs gond. Megköszörüli a torkát, haverja göndör fürtös fejét kiszúrva lépked oda, ahol a kisokos is szobrozik. Frankó. -  Sziasztok - biccent le a kiscsajra, majd a dudehoz fordul. - Titkosan betörsz a bizniszbe? - veregeti meg a haverja vállát, majd szorít rá arra. - Gratulálok - vigyorodik el, majd néz az alkotásokra és ugrik a szemöldöke. Bebootol, mosolya máris más ívet vesz fel és büszkén pillant Móricra. - Lekéstem a beszédet? - kérdezi, majd gyorsan folytatja. - Mert még megtehetem ha kibasznak, mert rájönnek, hogy nem én vagyok Móric - mutat hátra válla mögött a bejárat felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hát akkor a szervezők nagyon gyorsan kapják össze magukat, mert nem érdekel különösebben, hogy nem gondolták volna, hogy ekkora érdeklődés lesz, amikor én állok a képek mellett, mint egy kretén. Ahogy a következő kézfogást is abszolválom, van pár másodpercem körbenézni: remek, legalább nem csak engem állítottak ki a képek mellé. Hangosan fújtatok, amikor jön a következő férfi, igyekszem mindenkivel váltani pár szót, hogy legalább egyelőre normálisnak tűnjek. Aztán elkapom Kiscsibe tekintetét, és azt a mosolyt, amit eddig csak egyszer láthattam. Akaratlan kerül az én arcomra is sokkal őszintébb mosoly, mint eddig volt, elé is lépek kissé.
- Nem. Egyáltalán nem ez volt a fő szempont - rázom meg fejemet, Kiscsibe mögé pillantva fogom meg csuklóját és húzom magam mellé, hogy a következő kezet tudjam fogadni, aki ellép előlem és látom meg Kendét. Ó, édes Merlinre mondom, nem hiszem el, hogy tényleg itt van! - Mindenhova török haver, szar érzés a jéghegy csúcsán kezdeni, de hát honnan tudhatnád… - vigyorodom el szemtelenül, kékjeimben azonnal más csillan meg, mint eddig. - Főleg, ha olvad a jéghegy a barackod alatt - Kende jelenléte már bőven elég ahhoz, hogy megnyugodjak, és ez érzékelhető. Még én is érzem és tudom. Istenem, tényleg itt van. - Hogy a faszba engedhettek be még egy Móricot? - röhögök fel hangosan, hiszen mi is így jöttünk be Kiscsibével. Még azt sem kamuzhatom, hogy az ikertestvérem, mert bár hasonlítunk a dudival, de azért ennyire nem.
Fejemet kapom oldalra, ahogy többen is teszik körülöttünk, mikor a mikrofon berecseg. Szemöldököm emelkedik meg, mikor az első lány lépked fel, hogy beszéljen a műveiről. - Nem maradtál le, most kezdődik, de fogalmam sincs mikor jövök én - vonom meg vállamat és máris nem tűnik olyan drasztikusnak a helyzet, mint amilyennek eddig tűnt. A mikrofon előtt állók túlságosan gyorsan váltják egymást, míg nem felhangzik az én nevem, és a hatalmas tapsviharban fagyok le. Nem. Nem-nem. A-a. Kétségbeesve pillantok Kiscsibére, majd Kendére. - Nem fog menni - jelentem ki meg-megremegő hanggal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Nem kedveltem a kórházakat, mikor az orromba kúszott a fertőtlenítő, s a gyógyszerek illata. Nem szerettem látni a sérült és beteg embereket, s én magam sem szerettem beteg lenni a szürkeséget tükröző falak között. Ez most sem volt másként, frusztrált egy kicsit a hely, de elhatároztam, hogy ha már eddig eljöttem, akkor meg is látogatom a nőt.
Persze volt bennem egy kis félsz, hogy majd hogyan is reagál, ha meglát, vagy mire fog emlékezni. A legelső találkozásunk ugyanis nem volt szívderítő, akkor nagyon nem kedvelt, s félő volt, hogy ha csupán arra a fél órára emlékszik belőlem, akkor ez a látogatás csak zavaró tényező lesz életének legnehezebb perceiben, sem mint üdítő látvány.
Ezen morfondíroztam még az utolsó pár másodpercben, de aztán végül vettem egy nagy levegőt, aztán ki is fújtam, s megérkezvén egy gyors köszönés után át is adtam a virágot. A mozdulatomban volt némi sutaság, de ez csak abból adódott, hogy egy kicsit megzavart ez a hely, s azt sem tudtam, hogy pontosan hogyan is viszonyuljak a nőhöz, akit még csak alig ismertem, mégis történt már köztünk sok minden.
- Nincs mit - viszonoztam a mosolyt, igazán meg is lepett, hogy Elektra is mosolygott, de ez talán jót jelenthetett ebben az esetben. Gondolkodtam, mit is mondhatnék, kellene-e bármit is mondanom a látogatásom céljáról, vagy magamról, de míg én ezen agyaltam, addig máris érkezett a kérdés, s ez egyben valamelyest meg is könnyítette a helyzetem. - Igen, Mark vagyok - bólintottam, s újabb kedves mosolyt küldtem felé. Szegény tényleg nagyon megviseltnek tűnt, de ezt nem is csodáltam azután, ami vele történt. Ezt persze nem akartam, hogy leolvassa az arcomról, így nem is adtam ennek jelét.
- Ennek örülök, ezek szerint akkor emlékszel rám? - pillantottam rá kérdőn, mert ez a megjegyzése, és mosolya sokat sejtetett. De vajon mire is emlékezhetett? Halovány mosolyom nem feltétlenül árulhatott el sok mindent, bár egy pillanat erejéig lejátszódott elmémben az a szenvedélyes éjszaka, s az a másnapi ebéd. De kár, hogy nem sikerült megismernem, így hiába is jöttem be most hozzá, feszengtem, mert nem tudtam, hogyan is segíthetném, mikor még nekem sem sikerült Őt feltérképeznem? - Na és…hogy vagy itt? Nem unatkozol? Mikor engednek ki? - próbáltam kérdésekkel oldani a helyzetet, vagy leginkább magamat, de szerintem már ő is észrevehette rajtam, hogy egy kicsit kellemetlenül érzem magam ebben a helyzetben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Emlékezés. Ez a szó új értelmet nyert az utóbbi pár napban. Hősnőnk memóriájában ott volt életének teljes története, színről színre. A gyermekkorától a tanulmányain át egészen addig, míg be nem költözött az ő saját, viktoriánus stílusú házába, aminek lilásszürke fadeszkás fala és türkizszín bejárata van, amitől otthona egyedi és különleges. Aztán jön a kínzó, ködösen derengő sötétség, melyből néha, főleg visszatérő rémálmában elővillan egy vérvörös ajtó. Nem tudja kinyitni. Hiába próbálkozik, mindig éktelen fejfájásra ébred. Pontosan úgy, ahogy ma is tette. Erre most megjelenik ez a férfi, akit hirtelen felismer és az emlékeket, amik apránként eszébe jutnak vele kapcsolatban, igen közelmúltbelinek érez. Különös egybeesés. - Igen, emlékszem - bólint aprót majd szinte félénknek tetsző hangon folytatja - Nagyon jól táncolsz és... - kicsit elakad a szava, mert enyhe sajgás közepette elméje színes széles vásznára felfestődnek egy heves együttlét pillanatai. Újabb részletekre derül tehát fény Markkal közös élményeiből, amik őszintén összezavarják. Teste is reagál a fülledt képsorra. Pupillái mérsékelten kitágulnak, s ajkait is ösztönösen nedvesíti meg miattuk, majd szóra nyitja őket - Mi ugye...mi...voltunk együtt...Úgy... - sötét szemeit lesütve, puhatolózva beszél. Zavarban van, mert fogalma sincs róla, hogy a vele szemben ülő az egyetlen, vagy akadt a kiesett közel két évben más is még, akivel elhunyt férjén kívül nászt hált. Akár állva, akár fekve. Sosem volt ugyanis csapodár fajta, így most a teljes kétségbeesés veszélye fenyegeti. Magát sem érti. Tekintetét Markéba igyekszik fűzni. Nem csak a virágcsokorban keres fogódzót. Tőle vár segítséget. Eltévedt ebben a furcsa útvesztőben. Arcolvasói képessége jelenleg nem használatra kész, ezért csak inkább ösztönből hallja meg a másik fél hangjából, hogy ő maga sem tud mit kezdeni a helyzettel. - Kényelmes a szobám, az ápolók és az orvosok kedvesek - kezd el válaszolni a sutának ható kérdésekre még annál is ügyetlenebben a vállát megvonva - Minden nap jön be valaki a családomból, szóval nem igazán unatkozom - folytatja, de azt nem teszi hozzá, hogy amikor magára marad, szörnyű és nyomasztó gondolatok terhelik - Azt mondják még egy kis ideig maradnom kell, hogy lássák boldogulni fogok-e, amikor majd hazaengednek - magyarázza még mindig sokkal enerváltabban és reményvesztettebben, mint azt Mark várhatja tőle. Összepréseli száját egy vonallá, hogy aztán mély lélegzetet véve szánja rá magát egy kérdésre - Meglátogatsz majd otthon is, ugye? - emeli sötét, halványan fénylő szemeit a férfira kérlelőn, hangjából pedig az hallatszik, méghozzá igen tisztán, hogy nagyon bizonytalan. Mondhatni identitása imbolyog, s nem igazán találja egyelőre önmagát. Rothstein Elektra magabiztossága ugyanúgy talonban pihen, mint tanult szakértelmei. Az orvosok szerint minden visszajöhet, csak motiváció és idő kell hozzá. Egyet viszont már most tud hősnőnk magáról. A türelem sosem volt, s nem is lesz az erőssége.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Tüdeje megtelik oxigénnel, nem kapzsi, az agya is kap belőle, így akaratlan jutnak eszébe a beszélgetéseik éppen csak egy pillanatra, de az elég. Mert aki most itt van vele, ismeri Kende legtöbb félelmét, amelyek az egyedüli rezzenést okozhatják a szürkéskék tekintet csillogásában. Kivételes bizalommal fordult hozzá miután az exrellonos exprefektus felajánlotta, hogy segít neki felállni a padlóról és az egész tényleg bejönni látszik. És még így is, megannyi fontos dolgot és emléket magánál tart és senkivel nem beszél róluk. Ez is illik hozzá. Elmosolyodva bólint egy aprót. Ő  az élet szerencsejátékosa: attól függ mit dob a gép, majd dönt: kitartóan folytatja, vagy hagyja az egészet a francba és röhögcsélve másra szánja az idejét. Még a sors is beleszédülne.
- Az vagyok? - mosolyra húzódó ajka szélesedik sokkal jobban, majd megvonja a vállát. - Szerintem vannak dolgok, amiket nem lehet félbehagyni - mondjuk azok a röhögések, amikor a barátaival már sírva az asztalt csapkodják, mert egyszerűen nem lehet kibírni és már egymás jókedvétől hullámzik köztük a nevetés ingere. Vagy amikor képes megérezni az elemét és az nem csak éppen felcsapódik, hanem kitart és nyugodtan folyik le, míg végül elmúlik. Nem zavartatva magát fröcsköli le a félhomályban kivehető arcot. Ez is mennyivel jobb, hogy elért addig. - Dehát ez víz - hogy lehetne undorító a legfenomenálisabb dolog, ami valaha létezett? Mindegy, hát ezek szerint van akinek nem jön be. Gödröcskéje süpped halványan arcába, vigyorgásról nevetéssé váló nevetése pedig megköveteli, hogy fogai is kibukkanjanak. - Mondanám, hogy sajnálom, de a grimaszod mindent megért! - azzal elmerül, majd ismét hátára feküdve bukkan fel és lebeg a víz felszínén, mint egy hulla...hopp.
- Kérdezhetek valamit? - vicces, szinte minden pénteki napja azzal telik, hogy egy-másfél órán keresztül Sztravinszkij kérdéseket szegez az irányába, aztán ő is saját magának, most mégis zöld jelzésre vár a másiktól. Maga se tudja miért, nem is érdekli, így van és kész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az egyértelmű, hogy ereiben Saint-Venant vér csörgedezik, az azonban egészen meglepő, hogy hazudni ily kevéssé tud, ha pedig jól is tehetné, miért nem fektet bele energiát. Nem mintha egy őszinte hangsúly vagy arckifejezés elhitette volna Norával, hogy a puszta véletlen sodorta ide a fiút, de a látszat kedvéért nem lett volna rossz.
- Én pedig csak erre jártam, véletlenek sorozata - maga is az irónia kényelmes eszközeivel él, s hangjából is kiérezhető némi él. Ha Lafayette rápillant, persze egyből láthatja, hogy egy aprócska mosoly ott bujkál a nő telt ajkainak végében, ám még korainak tartja teljesen szabadjára engedni azt. - Akkor kipróbáljuk, te is olyan érzékeny vagy-e a vélamágiára, mint édesapád - ekkor viszont már némiképp gonosz vigyor jelenik meg arcán, s nem is leplezi, hogy gátlástalan eszközök bevetésére is hajlandó lenne. Egyébiránt halál és hülyeség ellen nincs orvosság, márpedig a levitás korántsem szenved hiányt észben. Ha úgy tartják, mennie kell, a saját jól felfogott érdekében hajlandó lesz beáldozni szabadságának egy szeletét és menteni tyúkszaros kis életét. Pont úgy, ahogy minden emberi lény tenné, mert e tulajdonságukban sajnos nem különböznek egymástól.
- Zöldfülűnek zöldfülű, de alkudozni remekül tud. Elfogadom az italt - a kidobó felé sandít, aki sejtései szerint nem csak azért áll itt, hogy a renitensektől megszabaduljon. Talán ellenőrizné a fiú nagykorúságát is, ha pedig ő nem, a csapos odabent minden bizonnyal igen. - Bármikor engedélyezem a házváltásod, ha ez a szíved vágya. Különben is, hogy lettél Te levitás? - összeszaladnak szemöldökei, s finom ráncok jelennek meg tökéletes homlokán. Érthetetlen dolgok ezek.
Eközben megindul befelé és egy roppant kedves mosolyt villantva el is haladnak a biztonsági őr mellett, aki zokszó nélkül tovább engedi őket. Lafayette bizonyosan rájött már, hogy bár a nő közel sem azokban a körökben mozog, mint apja, azért nem kell félteni. Minden kezében lévő eszközt felhasznál és vissza is él velük, legyen szó fajának jellegzetességeiről, avagy tudásáról. Mert ne legyenek kétségei senkinek, ha az életére törnek, ő lesz az első, aki mérget itat a támadóval. - Nos, mit ajánlasz? Válassz valamit, rád bízom magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

- Mit gondol, egy rosszindulatú pletyka nem vetne rossz fényt rám? Még azt hinnék, házasságon kívül folytatunk viszonyt, ami a mi köreinkben, mint azt Ön is pontosan jól tudja, igencsak erkölcstelen. Elegendő egy apró információmorzsa, melynek igaznak sem kell lennie, mert lássuk be: Ön és Én? Képtelenség - noha hangjából süt a dac, azért mélyen legbelül eljátszik a gondolattal, milyen lehet egy ilyen férfi partnerének lenni. Mindig huncut tekintete, kaján, ámde sármos mosolya, játékos pimaszsága és az a tűz, mely ott ég íriszeiben a nap bármely szakában... Igen, Őt lehetne szeretni, s tudná szeretni, rajongásig imádná, csak éppen a legrosszabb alany erre a célra. Megbízhatatlan, csapodár, nőcsábász, élvhajhász, nem kell közelebbről megismernie ahhoz, hogy tudja, ezek nem pusztán szóbeszédek.
- Noha Ön úgy hiszi, kiismerhetetlen, korántsem az - mosolya egy picit beképzelt, de épp csak annyira, hogy az incselkedésre incselkedésként hasson. A kellemes nyáresti szellő irányt vált, s a férfi kölnijének kellemes aromájával ajándékozza meg a nőt. Ha száz évig él sem fogja hallani. Kinek kellene száz hosszú év, mikor elegendő lenne pár pillanat, hogy tüzes csókban forrjanak össze? Lehunyná a szemét, ujjai elmélyednének a dús, barna tincsekben, melyek már rénézésre is olyan puhák, olyan hívogatók, hogy az ember legszívesebben beletúrna. Önuralom, Wass Abigél, önuralom!
Szólni kíván, de mielőtt megtehetné, Benedek már le is száll a lóról, s láthatóan morcosabbá válik. Hiába ragadják meg és segítik le a nyeregből, az apró kellemetlenség ellenére a szeme sarkában meghúzódó nevetőráncok bujkáló mosolyról árulkodnak. Hihetetlen, hogy ez a férfi még akkor is ily elragadó és bájos, mikor épp kisfiú módjára duzzog! - Mondja, mostantól ilyen hűvös lesz velem? Máris feladta, hogy elnyerje a kegyeimet? - most végre rajta a sor, hogy mézes madzagot húzzon el a férfi orra előtt, s bár partnere kerüli a szemkontaktust, Abigél megállva előtte mutatóujját finoman végig húzza az arcélen. Már azt is lehetne mondani, hogy érzékien és gyengéden, de mire igazán magával ragadhatná őket a pillanat, a szárnyasok felé fordul. - Ön melyiket javasolja? Bizonyára van elképzelése, melyik lehet számomra a tökéletes - hogy tart-e attól, Benedek szándékosan olyan lovat választ majd, mellyel a nő balesetet szenved? Ettől igazság szerint nem. Hogy borsot tör a továbbiakban az orra alá? Attól már inkább, de ez inkább feltüzeli versenyszellemét, semmint riadalmat vált ki belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ki gondolná, hogy olyan apróságokon múlik az ember egy estéje, minthogy az ismerősöknek is igencsak nagy túlzással mondható személyek nyüstölésének eleget téve jössz el egy olyan party hajóra, amit a magadénak is mondhatnál már. Túl egyszerűnek tűnik. Valami olyannak, ami arra enged következtetni, hogy ezen a hajón kell lenned, hogy találkozz a nem hivatalos pácienseddel, akinek majdnem minden félelméről tudsz. Olyasmi, amit mások sorsnak csúfolnak. Én inkább szükségnek mondanám. Sokkal jobban hangzik, mint beadni a derekamat valami olyannak, amit nem én irányítok. Ajkaim mellett kékjeim is mosolyognak, mikor ismét rápillantok. A visszakérdezésre ingatom meg fejemet, majd hátravetve fürkészem ismét a fekete eget, benne és/vagy rajta a töménytelen mennyiségű csillaggal.
- Ha ez a véleményed, akkor így van. Csak tarts ki mellette - vonom meg vállaimat aprón. Mert az élet nem olyan könnyű, hogy egy-egy dolgot csak azért, mert foggal-körömmel kapaszkodsz belé, ne hagyhasd félbe. A szükség nagy úr, és ha tudod, mire van szükséged, akkor az elhatározásod elkopik, és haladsz afelé, amire szükséged van. Ez nem önzőség, mindössze a saját magad iránt érzett tisztelet. Fejem billen előre, amivel egy időben érzem meg a vizet arcomon. Természetesen az undor automatikusan látszik is rajta, hangot is adok neki, de inkább csak tincseim közé túrva igyekszem elfelejteni, hogy egyáltalán megtörtént. Nem kapok rá sok esélyt.
- Igen. Azonban nem győzöm felhívni a figyelmed, hogy ez tavi víz. Tudod mit jelent ez? Halak laknak benne - és igen. Ez az a pont, ahol végérvényesen le is esik, hogy valóban egy kibaszott tó vizében hemperegtem nagyjából, mintha én is valami kurva hal lennék. Látványosan borzongok meg, halk hangot is hallatok hozzá. - Örülök, hogy jó a kedved - nyammogok kicsit, majd esnek vissza rá kékjeim, ahogy kitör belőle a nevetés. Akaratlan ugyan, de az én ajkam szeglete is megmoccan, majd felfelé ível kissé, ámbár nem nevetek - sőt, nem is nevetek - olyan jókedvűen, mint Reiner. Szemeimet forgatom meg, fejem megint hátravetem, és mindössze lesandítok rá a kérdésre.
- Kérdezz - mosolygásra késztet a helyzet iróniája, de ennek most nem adok hangot. Ugyanolyan pozícióban várom, hogy elhangozzék a kérdés, mint ahogy az előző közben is voltam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Mosoly szökött az arcomra, mikor a táncot idézte fel, de aztán a szemöldököm is feljebb szökkent, mikor kiejtette ajkain az és szócskát. Nem tudtam, hogy mennyire emlékszik, mi lehet az utolsó emléke, de ebből azt gondoltam, hogy talán csak ez. Elképzelhető volt, hogy csak a táncra emlékszik, hisz a múlt egy részére szinte nem is emlékezett az orvosok szerint. Én pedig nem tudtam, hogy most vajon folytatnom kellene-e a mondatát, s elmesélni neki azt, hogy pontosan mi is történt. Vagy lehet, hogy jobb lenne, ha megtartanám magamnak?
Miközben efféle gondolatok kavarogtak bennem, nézve a nőt, végül Ő törte meg a csöndet, s tapogatózó szavakkal próbált fényt deríteni a múltunkra.
- Igen, voltunk, ott a Pub-ban, a megismerkedésünk második napján - tettem hozzá még ezt a kis információmorzsát, miközben halovány mosoly húzódott az arcomra. A téma egyáltalán nem volt kellemetlen számomra, inkább csak a helyzet, de azt sem akartam, hogy morcos ábrázatom köszönjön vissza rá, s ez ez megijessze őt. Ezért volt hát a mosoly, de közben azért fürkésztem Elektra vonásait is, hogy kiolvassam azokból a nő gondolatait. Egy kicsit úgy tűnt, mintha zavarban volna, pedig nem kellett volna, hogy ezt érezze, s ahogy visszaemlékeztem magam is arra az éjszakára, nos, ott határozottan nem volt zavarban. - Másnap ebédeltünk egy jót, és elég sok mindenről beszélgettünk - fűztem még hozzá, mert ki tudja, erre talán már nem is emlékezett. Azt viszont nem tudtam, hogy mi mást is mondhatnék, hisz lényegében azon az egy éjszakán kívül nem történt semmi. Még csak lehetőségünk sem volt arra, hogy megismerjük egymást.
Mivel nem akartam csak úgy ácsorogni, körbepillantva szék után kutattam, meg is láttam egyet, azt egy kicsit közelebb húztam, s arra letelepedve érdeklődtem a benti körülményekről. Látszólag tényleg jó helyen volt, bólintottam is a szavaira. - Ez teljesen érthető, nagyon komoly sérüléseid voltak, de szerintem néhány hetet már kibírsz - biztató szavakkal próbáltam egy kicsit jobb kedvre deríteni, bár ha magamból indulok ki, rám ez sem hatott volna, még mindig gyűlöltem a kórházakat. Éreztem is, hogy talán jobb lenne, ha mennék, csak nem akartam bunkónak tűnni, mégis, egy kicsit feszengtem ebben a szituációban.
- Nos..elég sok a munkám, lassan mennem kell - fűztem hozzá, s közben álltam is fel a székről, támlájára helyeztem a tenyerem, hogy visszacsúsztassam azt a helyére. Elektra kérdése meglepett, rá is emeltem a pillantásom. - Öhm, igen, persze - feleltem, némi kis habozás körüllengte a hangomat, s a mozdulataimat. - Remélem, hogy mielőbb jobban leszel! - mondtam mindezt őszintén, de úgy éreztem, mennem kell. Nem tudtam, hogy miről is beszélhetnék vele, mikor alig is emlékezett valamire. Talán még azt sem tudta, amit elmeséltem neki magamról.
- Akkor én..megyek - tarkómat vakarva az ajtóra böktem, ujjaim a kilincsre fonódtak, s lenyomtam azt, de kilépés előtt még visszapillantottam a nőre. - Viszlát, Elektra - azzal kiléptem az ajtót, s magam mögött hagytam a nyomasztót helyiséget. Rengeteg gondolat kavargott az elmémben, eszembe jutott a nejem is, hogy talán Ő is ott fekszik valahol betegen, s talán Ő sem emlékszik a múltjára, úgy, mint Elektra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Bármennyire is nehéz volt a lelkem, nem hagyhattam Bencét egyedül egy ilyen helyzetben, nem tudtam volna megtenni, mert bármennyire is fájt az, amit tett, még mindig szerettem. A sürgető szavakra sem volt idő hezitálni, dönthettem, hogy vele jövök, vagy maradok, s egyértelmű volt az, hogy inkább én tartsak vele, mint a Szőke.
Mindvégig aggódtam érte, az Ispotályba érve máris rohantak vele, s egyedül maradtam a folyosón, tele kétségekkel, és halomnyi aggodalommal, hogy vajon mi történik Bencével, túléli-e.
Még igazán azt se tudtam, hogy miért eshetett össze, hiába léptem a pulthoz, az ott dolgozó nővérek nem sok információval tudtak ellátni, csak nyugtattak, hogy üljek és várjak, majd a Gyógyítók többet mondanak. Persze, nyugodjak is meg, mikor összeesett, s azóta magához se tért. Hogy lehetnék nyugodt?
Hosszú ideig csak mászkáltam a folyosón fel, s alá, próbáltam belesni a kezelő ajtaján, de sok mindent nem láttam. Csak az látszott, hogy az orvosok jó ideig hezitáltak, majd egy óra elteltével érkezett egy sötét kabátos férfi, aztán jóval később távozott.
A gyógyítókkal csak ekkor lehetett érdemben beszélni, azt mondták, hogy most már jobban lesz, s csak órák kérdése, míg magához nem tér.
Ez részben megnyugtató volt, egyfelől megkönnyebbülhettem, hogy Bence nincs életveszélyben, s hogy minden rendben lesz vele. Afelett viszont nem tudtam elsiklani, amiket hozzám vágott, s azt sem, ahogyan az tette.
Fáradtan ültem le a szobájában, ugyanabban a ruhában ücsörögtem órákon át,  néha mintha elnyomott volna az álom, de aztán minden neszre felriadtam. Nem Ő volt, mindig csak egy-egy nővér lépett be, s ellenőrizte az állapotát. Jól végezték a dolgukat, nagyon is figyeltek rá.
Órákkal később, elmerengve bámultam kifelé az ablakon, mikor ismét neszezésre kaptam fel a fejem, ám ezúttal a szobából érkezett a zaj, s úgy láttam, hogy Bence mozgolódik.
Felegyenesedve a fotelből, magam előtt összefűzött karokkal lépdeltem közelebb, s az ágya végében megállva rápillantottam. Arcomról leginkább a gyötrelem tükröződött, mely vegyült a fáradtsággal, s kisírt szemeimmel.
- Azt mondták, hogy rendbe fogsz jönni - mondtam szűkszavúan, s ridegen, mintha tényleg csak a tényeket közölném. Nem is tudtam, mi mást is mondhatnék, pontosabban de, mert még most is ott feszítette a mellkasomat az érzés, s igen is, számon akartam kérni, hogy mégis hogy tehette ezt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ott a pont. Az én saját, különbejáratú (pun intended) Coelhom. Egy pillanatig elmerengek azon, hogy mit és kit és hogyan kéne elpusztítsak, hogy a jó út könnyebben járható legyen. Vannak ötleteim. Lehet, nincs rám jó hatással, hogy egy ex-fejvadász káoszgéppel élek együtt, akitől minden kitelik. Lehet nem kéne jobban belegondolnom a dolgokba. Lehet csak csókolnom kéne őt. Lehet meg is teszem.
Valahol nyálminta-csere közben átcikázik a fejemen, hogy mennyire szeretem, a lüke fejével együtt, s mennyire büszke vagyok arra a lüke fejére, az okos lükeségeire, meg-nem-magyarázom beszólásaira és megmondásaira.

Máskor fogok ebbe jobban belemerülni, most nem hagynak, disznóság, de odafigyelek, hallgatom, mi a dolgunk, s mikor derengeni kezd valami, akarom, hogy Ármin rám nézzen, hogy most magyarázzon és legyen okos, de olyan tüntetűen kerüli a tekintetemet, ami csak egyet jelenthet. Ármin.
Úgyis hamarabb kipiszkálom a titkot, ha elkezdjük a játékot, csak előbb még öltözzünk alkalomhoz illően.
A felkínált lehetőségek eléggé generic cuccok, amit bármilyen kosztümös üzletben talál az ember, úgyhogy sokat nem árulnak el, de nekünk most jó lesz. Ármin végül nagy öltözködésbe nem kezd, szenvedek is rendesen, de jó alaposan végigmérem azért így is. Hmm.
- Az most nem is kell, tudod, kamerák. - Megköszörülöm a torkom nagyon jelentőségteljesen, mintha nem tudná, vagy mintha mi bármi mást össze tudnánk hozni bilinccsel, mint ott ragadni valami lehetetlen helyen, mindketten mozgásképtelenné válva, messze a pálcáinktól.
Szóval nekem legyen akkor az az utolsó, az áll közel a szívemhez, s az fogja a legjobban szórakoztatni Ármint. Leakasztom a rózsaszín parókát, megrázogatom s a fejemre igazítom, aztán még egy kicsit nézegetem a fodros-bodros ruhát, de szerintem nem fogok beleférni, hagyjuk is inkább. Utógondolatként elemelem a rendőrhöz járó napszemüveget, felbiggyesztem és voilá, femme fatale (vagy amit akar). Pipiskedve csókra nyújtom a szám, s ha Ármin nem elég gyors, magamhoz húzom, hogy elvegyem, ami az enyém.
- Együtt. - Nem is gondolkodok ezen, bár lehet gyorsabban kijutnánk, ha nem rötyögnénk minden részleten s nem akarnánk egymásra mászni két percenként. De pont ezek miatt nem akarom, hogy külön fedezzük fel a helyet. Ez a lényege az egésznek. Jó, lehet nem fogom leteperni, túl sok a kamera.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Csendes, nyugalmas élet, másoknak unalmas, neki azonban már többet jelent, mint amit valaha jelentett. Elhiszi már, hogy mi az, amihez kevés volt, mi az, amihez majd nagyon is sokat fog érni. Magához akarja ölelni a jót, és csak a jót. Valahol, valakik biztos azt mondanák: eleget szenvedett már. Elég volt ebből. És ő nekik akar hinni.
- Ez nálam is így volt. Amit otthon köpködtem, azt a szomszédban két pofára tömtem – ott szebb volt az üres, fehér tányér, a foltos kanál is, hát nem finomabb az étel? Pedig nem lehet panasza, édesanyja tökéletes szakácstudománnyal rendelkezett és rendelkezik bizonyára a mai napig. Nem az étellel volt gond, a felszolgálással, bármivel. A gyerekek már csak ilyenek. - Akkor mondjátok azt mindig, hogy mindjárt jövök és hátha akkor kevesebb kerül a falra. Ellenben ha jó színekben pompáznak, akkor még fel is dobja a lakást – mintha azon múlna annak a háznak a fénye, hogy mi kerül a falra és az megy-e az alapozás színéhez. No meg, nem nehéz mágiával eltüntetni, fordított esetben sokkal rosszabb lenne, ha minden nap sikálnia kellene róla valamit. Akkor lehet, hogy morcos lenne kicsit, de a falra inkább és magára, a mágiátlanság miatt. Gyerekre sosem.
- Rendben van, akkor nem. Akkor se, ha kanállal kell enni, tepsiből. De majd nézek videókat – a neten már mindent IS meg lehet tanulni. Ha nagyon akarna, holnaptól tanulhatna burkolni, ácsolni, de még varrni is. Talán egyszer Róka mondta neki, jól állna neki a kötés, hát az is van. Bizonyára, ebből kiindulva lépésről lépésre sütemények is, így nem aggódik, hogy talán a következő olyan remekmű lesz, amelyre mindenki büszke lenne. Vagy nem, de ellenben finom. Annyi minden kerül terítékre ha egyszer odajut, hogy nem győz majd asztalt bűvölni hozzá. Hát még körbeülni.
Egyelőre azonban a terveket a szatyorba teszik. Bár az új ágy gondolata némiképp jobban felcsigázza, mint kellene, nem fog követelőzni, hogy mikor. Mondhatná, hogy már fáj a háta abban, de nem fogja. Vannak elképzelései, kicsit talán tágítani a szobán és olyan igazi, királyi méretűt bűvölni, amin kedvére fetrenghet és oszthat meg a macskával. Igen. Több fényt, tágasabb tért, olvasókuckót. Mindent akar hirtelen, de ejti le a dolgot, most már kerül elébe. Megnyalja a szája szélét.
- Burger. Nekem akkor jöhet az. A szívem még bírja, a kalóriákat pár nap és elégeti a Hold, szóval… - tény és való, van abban valamit, amit mond. Vigyáznia kell, tartani a szintet, mert ha romlik, onnan könnyen dől össze minden. De mint minden alkalommal, úgy újra és újra feláll a földről, túléli és létezik. Egy burger ezen most nem fog változtatni.
- Na szuper, akkor te azt, én brutál burgert fogok. Leszek egészséges és kérek hozzá édesburgonyát. Keressek helyet, míg vársz vagy majd tálcával totyogunk körbe és utálunk mindenkit, aki egyedül ül és társa csak a táskája? - pillant felé. Egyelőre nem mozdul, csak kinézi az irányt a kajáldához. A gyomra persze korog, nem is ő lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Az imént még súlyos dolgokat vágtam Karola fejéhez verbálisan és fizikailag is, most meg úgy érzem, hogy szétrobban a mellkasom és hiába akarom felemelni a fejem, mintha két kézzel nyomják. Amint kinyitom a szemeim, kettészakad a tér és nem akar összeállni eggyé. Valami pokoli a kín, ami a fejembe hasít, - elájulhattam - ismerem fel az érzést. Még mindig kóvájgok, szép lassan kezdenek visszatérni az emlékeim és a szemeim is kezdenek megnyugodni, a fehér plafon látványa viszont nem emlékeztet a pubéra. Meg nem mondanám most, hogy milyen színű, de nem ilyen. A fejem még hasogat, a mellkasom közepe pedig fáj, nem tudom mi lehetett, talán valaki odavert nekem? Ennyire kiütött volna a pia? Táncoltam Lillával, csókolóztunk... mi? Tényleg és nem volt rossz, de nem értem pontosan miért. Aztán pont jött Ka... te jó ég! Felkapom a fejem, és rájövök valamire. Tuti mindent látott, és... még ugyanaz a nap van? A ruha ugyanaz rajta, és a szó bennragad, hirtelen nem is tudom mit mondjak. De valamit kéne!
- Kár - sóhajtok, majd inkább behunyom a szemeim, nem akarok rá nézni, már megint az én hibám minden? Kezd unalmas lenni az egész, valami nincs rendben velem. De akkor menjünk szép lassan sorjában.
- Mi történt? - nézek a barátnőm szemébe, fájdalmas képet vágva, kicsit megmozgatva magam. Szerintem detoxikáltak is, mert semmi hatását nem érzem az alkoholnak. Megpróbálok kicsit felülni és körbe nézni. Mellettem van a kis asztalon a pálcám és egy pohár víz is, így odanyökögöm magam és iszom pár kortyot.
- Sajnálom - szólalok meg végre, de mintha örök szárasságra lenne ítélve a torkom, a hangom elhalkul és nem bírom őt nézni. Mert még mindig szeretem, bármi is történt. A legnagyobb bajom az, hogy nem is értem, hogy miért és hogyan jutottunk el odáig. Lehet, hogy lesz időm ezután a beszélgetés után gondolkodni rajta. Jó sokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Reiner Kende mosolya ritkán rezzen úgy, ahogy ebben a pillanatban. A feje tele van a kis lófasz szitus emlékekkel, ami egyesek szemében simán lehetne jelentéktelen, mire a navinés úgy áll hozzájuk, mintha a világ legjobb dolgai lennének. Így van el, mint hal a vízben, de most Sztravinszkij hangsúlya egy pillanatra elgondolkodtatja: mi van ha a valós vívódásai amikkel hónapok, lassan évek óta küzd, sosem zajlanak majd le nyugodtan? Mint a partot nyalogató hullámok, vágod, azok, amelyek nem baszódnak neki a szikláknak és szűnnek meg hirtelen létezni, hiába való küzködéssel. - Így is van… - nem az a határozott, élettel teli a hangsúlya, amivel mindig is ejti. A végére mégis visszaáll a mosolya az igazira. - Olyasmire gondoltam, mint amikor meghúzom a futamot, ég a tüdőm és frankón savasodok, de csak elérem azt a retek falat - nyugis, mesélős a hangja, pillanatra marad csendben. - Vagy miután akkor is megcsikizem a húgomat, ha megtömtem lángossal az Almádi bódénál - halkan felnevet, mert igazából talán most először említi Sztravinszkijnak úgy Kittit, hogy ne egy pénteki alkalmon ücsörögnek. Más ez így.
Nevetése  csillapodik, még mindig kicsit viszi a víz, de nem tud nem szórakozottan nézni a másikra, ahogy leírja, hogy márpedig a Balaton tavában halak élnek, a barackba! - Tudom! Tiszta jó! - vigyorog szélesebben, ahogy elvan, mint a befőtt. Lepillant Sztravinszkij felsőtestére, amíg megborzong, akaratlan ráncolja a szemöldökét egy pillanatig, majd az újabb megjegyzéssel tör fel belőle a nevetés. Haver, úgy csinál, mintha hering parti lenne és a nyálkás kis cuppogók között kellene vergődnie! - Csak engedd el - táncsolja és már vetődik is fel a víz tetejére. - Ha így csinálsz, tök jó, ahogy dobál - mondja még, majd pici csend után tolja is a kérdést a kérdésről, amit fel sem tett. Na ez olyan macerás, hogy ilyet se csinál többet, majd csak kérdez. Nem csoda, hogy általában úgy szokta, jobb is az a módi.
- Szerinted miért olyan rohadt fontos az embereknek a felszín? - némán vesz levegőt, hogy tuti fennmaradjon és ne süllyedjen alább, egyik kezét még a feje alá is teszi és hagyja, hogy a víz el legyen vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Látszott a viselkedésén, hogy még egy kicsit zavart, aztán ahogy elkaptam a pillantását, abból éreztem, hogy talán már emlékszik. Valószínűleg ő is tisztában van azzal, hogy mi történt, arcvonásai, első szava is erről árulkodott. Nem is értettem. Vajon mire is mondhatta azt, hogy kár? Arra, hogy az orvosok biztatóan beszéltek az állapotáról, vagy azért, mert most nem a Szőke állt az ágya mellett?
- Tényleg nem emlékszel? - higgadtan tettem fel kérdésemet, szemöldököm mégis úgy szökött feljebb, amiből Bence pontosan érezhette, hogy nincs minden rendben. Karjaimat még mindig magam előtt tartottam, védekezőn öleltek át, miközben tettem egy pár lépést, s megkerülve az ágyat, most mellette álltam meg. Látva, hogy messze a víz, a kezébe adtam a poharat, majd ahogy végzett, el is vettem tőle és visszatettem a pálca mellé.
- Semmi lényeges, nagyon jól sikerült a projektmunkád Lillával, kiválót kaptatok érte. Aztán megcsókoltad, nem, várj...először táncoltál vele, magadhoz húztad így jó szorosan, na és ekkor csókoltad meg - ahogy meséltem, még némi színészi játékot is belecsempésztem, mintha tényleg csak egy előadást mesélnék el neki. Hangom közönyösnek tűnhetett, de a tekintetem a valós érzelmeimről árulkodott. - Jajj, várj, majd elfelejtettem! Leszidtál, amiért késtem, meg sem kérdezted, hogy miért nézek ki ennyire pocsékul, de azért azt kiemelted hogy igen szarul festek. Ja, és még a tőlem kapott láncot is hozzám vágtad - foglaltam össze röviden is tömören, de a végén már nem játszott ott arcomon az a kis színpadias mosoly sem, elkomorultam, akárcsak a tekintetem.
- Ugyan, végül is, csak egy féltucat ember előtt aláztál meg - feleltem bocsánatkérésére, aztán el is fordítottam a fejem, mert a szemeimbe könnyek gyűltek, ahogy felidéződött bennem az előző este.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

- Képtelenség? Ezzel most megsebzett, kedvesem.
Hogy lássa mennyire, tenyeremmel lefedem mellkasom azon részét, mely alatt szívem igencsak hevesen dobog. Ez a nő, ez az átkozott, átokverte boszorka képes, és tényleg megsebez. Nem most, óóó egyáltalán nem most, hanem később. Vele lenni, őt imádni, nem úgy, mint azok a ficsúrok, odabent, hanem igazi hévvel, vággyal, szívvel, úgy vélem lassú, kínokkal és gyönyörökkel átitatott halálhoz vezető, igencsak rögös út. De vajon megérné? Minden férfi olyan asszonyra vágyik, mint ő. Olyan tűzre, ami a szemébe ég, olyan ajkakra, melyek akkor a legszebbek, mikor bánt velük, és mégis, újra és újra megcsókolni valók. Az ember olyan asszonyt akar maga mellé, aki megégeti, aki felemészti, ám végül gyáván beéri a jóságos nőkkel, akik rendezett életükkel, türelmükkel, megalázkodásukkal a férfiak kényelmét szolgálják. Kevés az a férfi, aki máshogy dönt, hiszen az én fejemben is ott él a sosem vágyott nő, a rendes, dolgos és derék, aki kiváló anya, nagyszerű háziasszony, aki büszkeséget hoz a házasságba, aki nem trófea, hanem édes megnyugvás. A nő, akire nem vágyom, aki nem olyan, mint a másik, mint Abigél.
- Pedig, ha úgy hozná a sors, hogy lelepleződnénk, én vállalnám a házasság rabságát.
Nem kívánok még megállapodni, és ez a legbosszantobb bennem a családom részéről. Lehetnék részeges, szerencsejáték-függő, asszonyverő is akár, de legyek megállapodott. Hogy milyen kifordult és gusztustalan is a világ, arra ez itt a legjobb példa. Ocsmány és undorító. A függőségek közül a kártya az, amiről nem vagyok hajlandó lemondani.
- Alkosson rólam hát véleményt. És ha igaza van, nem hazudtolom meg.
Ostoba és veszélyes játék az ilyesmi, mert nem biztos, hogy egy nőtől egy férfi véleményt akar hallani, különösképp akkor nem, ha az a nő a legmegátalkodottabb mind közül, és ez a nő az, a legmegátalkodottabb. Éppen ezért változik meg a légkör olyan gyorsan. Vajon mindig ilyen? A tüzes pokol és a dermesztő fagy közötti hullámozva, átmenet nélkül érkező váltások állandósága? Ez a nő egy boszorkány. A szó minden értelmében.
- Mit nyerek, ha elnyerem? Bilincset tehetek a csuklójára?
Kezemet hirtelen felemelve, elkapom a kezemet simító ujjakhoz vezető csuklót. Nem durván, de határozottan fogok rá, és azzal, valamint másik kezem csípőjére téve, egészen közel húzom magamhoz. Ajkaimmal ajkait simítva, de nem csókolva. A francba is, miért félek tőle? Rettegek attól, hogy Abigél olyanná válik a számomra, aki túl sokat jelentene, aki túl fontos lenne, akibe szerelmes lennék. Ördögtől való nőszemély, megátalkodott Édenkerti boszorka.
- Ha egy kicsit kedvesebb lenne, feladnám önért az elveimet. Hajnali dér. Ő tökéletes társ lesz.
Az egyik kedvencem, az első, akinek a születésénél jelen voltam. Az egyik legkeményebb télen történt, hó még nem esett, de rettenetesen hideg volt. Mire megszületett, az ujjaim teljesen elfagytak, alig tudtam őket mozdítani, hosszú idő és sok gyógyital kellett a regenerálódáshoz. De ha nem vagyok ott, az anyja és a csikó is elpusztul, nem hagyhattam. A vele való kapcsolatom különleges. Az első saját, vásárolt unikornisom első csikója. Mostanra már ő maga is több ellésen túl van, de a kor nem látszik rajta, tökéletes, fenséges, ahogy felénk közeledik. Ellépve tőle, a vonásaim megváltoznak, ahogy Hajnal az orrát az arcomnak nyomja, minden feszültség elszáll, és láthatóan jó hatással van rám a jelenléte. Sokan azt mondják, hogy ilyenkor teljesen mássá válok, mintha a valódi arcom kerülne a felszínre. Igazuk van, ilyenkor, amikor itt vagyok kint, nincs álarc, csak kedvesség, és bár nem akartam, hogy így lásson, önmagammal képtelen vagyok harcolni, amikor velük lehetek.
- Segíthetek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Az ébredés eléggé meggyötört minden tekintetben. Ha a mellkasomon lévő fájdalom nem lett volna elég, a fejfájás és az, hogy Karola vádló tekintetének kereszttüzében fekszem, mondjuk úgy, nem a legideálisabb érzés, amikor felkel az ember. Azon mondjuk csodálkozom, hogy Emma még nincs itt, valahogy varázslatos erővel rendelkezik, amikor ilyen helyzetben vagyok és ott terem. Most is arra számítottam, hogy ott áll támogatólag Karola mellett és helyesel, majd ha a drága elmegy, még külön is kioszt. De legalább ez nincs, marad a szenvedés és a számonkérés, amit most nem tudok megúszni, hogy összeszedjem a gondolataimat, mert gyakorlatilag megmozdulni is fáj. Még sajnálhatnám is magamat, de az nem én lennék. Na, essünk túl rajta, meg egy pár korty vízen is.
- Sok mindenre emlékszem, csak azt nem tudom, hogy miért vagyok itt és hol van az itt - mondom nem túl barátságosan, bár nem ingerülten. Inkább beletörődött vagyok, mintsem mérges, vagy ideges. A pubban történtek felett pedig értetlenül állok, most visszagondolva. Nem is tudom, hogy miért csókolt meg Lilla, azt meg pláne, hogy miért hagytam, de azt tudom, hogy megakadályozni mégsem tudtam volna. Az egy olyan pillanat volt, aminek meg kellett történnie. Megátkoztak volna? Kétlem. Nálam ez nem így működik, mert akkor ráfoghattam volna Babunál is, na, mindegy.
- Tényleg jól sikerült és ő csókolt meg. De ez mindegy, a lényeget tekintve - fűzöm hozzám, miközben ő ingerületen folytatja a vádemelést, ahol az alperesnek nincs sok esélye. A tények magukért beszélnek, nehéz lesz bármit is kimagyaráznom...
- Nézd, nem tudom miért történt, ami történt. Változtatni nem tudok rajta, és én sem értem, hogy mi ütött belém. Még csak azt sem mondanám, hogy érdekel ő, mint nő. Bekerültem egy olyan érzésbe, ami oda vezetett, és örülök, hogy megérkeztél. Sajnálom, amit csináltam, csináltunk, megmagyarázni nem tudom és tök fölösleges is lenne, ha tudnám. Téged szeretlek, a látszat ellenére és nem akarok Lillától semmit, maximum a barátságát. Túlléptünk egy határt a pillanat hevében? Fogalmam sincs és nagyon zavar, hogy nem tudom azt mondani, hogy azért, mert mondjuk, szerelmes vagyok belé. Az legalább logikus lenne, de nem így van, téged szeretlek. Akkor is, ha fájdalmat okoztam megint. Úgy tűnik, erről nem tudok leszokni. Pihennem kell - mondom és lehunyom a szemeimet a szomorú arcomra, ami végig jelen van a beszélgetésünk során. Magamban is csalódtam és megmagyarázhatatlan ez az egész, hogy eddig elfajult. Jobb is, ha alszom egy kicsit, addig sem kell a tükörbe néznem. Most biztos nem tudnék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

- A Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotályban vagy, ide hoztak be, miután összeestél - válaszoltam Bence kérdésére, hogy mert látszott rajta még a zavarodottság, s hogy nem tudja, miért is került oda, ahová. Igazából én sem tudtam volna neki megmondani ezt, nekem a gyógyítok nem adtak pontos diagnózist, csak azt mondták, hogy rendbe fog jönni. Lehet, hogy rá kellett volna kérdeznem, de annyira fáradt voltam, hogy nem igazán tudtam értelmesen cselekedni, ráadásul először látni akartam, hogy tényleg rendben van-e. Mert bármi is történt, még mindig szerettem Őt, csak épp most nehéz volt a szívem, s nem is tudtam vele úgy viselkedni, mintha mi sem történt volna, hisz nagyon is sok minden történt.
Emiatt nem is tudtam igazán kedves lenni hozzá, biztosan érezte is rajtam a dühöt és a csalódottságot, de szerintem már ismert jól, és tudta, hogy ha megbánt, akkor tényleg megbántódom. Ennek hangot is adtam, legalábbis a szarkasztikus megjegyzéseimből biztosan érezte, hogy mennyire megsértett.
Még  mindig összefont kezekkel álltam előtte, csak annyi időre emeltem el a balomat, míg néhány arcomba tévedt hajszálat félresöpörtem. Közben próbáltam végig hallgatni a magyarázkodását, ami kicsit zavaros is volt. Ezt mondjuk nem csodáltam, a történtek után, még sem értettem igazán. Az egészből olyasmit szűrtem le, hogy fogalma sem volt arról, hogyan is keveredhetett Lillával ilyen helyzetbe, de nekem ez a történet valamiért sántított. Bármitől is lett rosszul, ilyen véletlenek nem történnek csak úgy.
- Jajj Bence, légyszíves csak ezt ne. Lehetnél mondjuk őszinte, és nyugodtan mondhatnád azt, hogy sokat voltatok együtt, megtetszett, sokat ittál és így alakult, de ezt ne, hogy nem tudod, miért történt, mert ilyen nem történik csak úgy - mondtam még mindig kicsit feszülten, s egy kicsit megingott a bizalmam Bencében. Bár azt mondta szeret, de azzal a hévvel, ahogy s amilyen szavakat hozzám vágott, abból egész mást éreztem.
Hiába kért bocsánatot tőlem, nekem ez nem ment ilyen könnyen, s a legjobban az zavart, hogy még csak normálisan meg sem tudtuk beszélni, mert máris hunyta le a szemét. Órákig feküdt itt, nekem kellett volna lehunynom a szemem, mert már régóta fönt voltam, és nagyon fáradtnak éreztem magam.
- Bence…itt nem csak a csókról van szó. Mert jó, megtörtént, tudom, hogy az elmúlt időszakban én is hisztisebb voltam a vizsgák miatt, és ennek Te ittad meg a levét, de ez elég volt ahhoz, hogy olyan stílusban beszélj velem, és olyan szavakat vágj hozzám? Ha láttad volna magad…én nem tudom, hogy mi történt velünk - sóhajtottam, s egy kis könnycseppet ki is töröltem a szemem sarkából, mert fáj az, hogy ez egyáltalán megtörténhetett közöttünk. Az viszont látszott, hogy ő fizikálisan nincs még jól, így hiába is vártam volna, hogy találjunk megoldást a problémára. Szakítani? Megfordult a fejemben, de talán nem ez lett volna a megoldás, csak épp fogalmam sem volt arról, hogy mennyire őszinte velem.
- Na mindegy, most pihenj. Szólok a húgodnak is, hogy itt vagy, nem akartam őt iderángatni az éjszakában, és a szüleidre sem akartam ráhozni a frászt - mondtam, s  kicsit próbáltam összekapni magam, zavartan simítottam ki újra pár hajszálat az arcomból.  - Megyek vissza a kastélyba, van szükséged valamire? Küldjek be Emmával valamit? - kérdően pillantottam rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

- Oh - nyögöm a válaszára, nem gondoltam, hogy ilyen messzire kell elvinni. Ezek szerint nagyobb a baj, mint gondoltam, azt hittem, hogy mondjuk a sokktól ájultam el, vagy a sokktól és a csóktól egyszerre. Szóval nem volt elég a kastély gyengélkedője, és a falu ispotálya sem, hanem egy komolyabb intézménybe kellett hozniuk. De lám, élek, még ha nem is nézek ki fényesen, szóval biztosan megérte idáig utazni velem. A hárító beállás semmi jót nem feltételez Rolától, de mégis megpróbálok elmondani mindent, amit csak tudok. Tudom, hogy ma ezt úgysem lehet igazán megbeszélni, de valamit mondani kell, nem hagyhatom kétségek között. A ráförmedésre azonban nincs mentségem, egyszerűen akkor úgy éreztem, hogy védekeznem kell, és el kell mondanom, amit érzek. Pedig figyelni szoktam, hogy ha el is mondok mindent, próbáljak kedves maradni. Na, ott a pubba nem hogy nem sikerült, hanem csak úgy törtek ki belőlem a szavak, mintha egymásba kapaszkodtak volna és az egyik húzta volna ki a másikat belőlem. Aztán fájdalmas emlék a medál letépés is... tényleg pont ott volt, ahol fáj, csak nem hatott rám ez az egész lelkileg és testileg is? Valószínűleg csak beképzelem az utóbbit és csak szorít a szívem, ahogy nézem Őt, tele bűntudattal.
- Őszinte vagyok, nem tudom, hogy hogyan jutottunk el oda, amikor nem is szeretem, sőt nem is akartam tőle semmit. Akkor talán igen, úgy, ahogy mondtad. De én nem akartalak sem megbántani, sem lecserélni, sem eltávolodni tőled. Sőt most már kezdem azt sem tudni, hogy miért is lógtam vele annyit. Persze jó fej, meg minden de... mindegy - rántok egyet a vállamon, és láthatóan bűntudat mardossa a lelkem, ami kiül a képemre. Rendesen zavarban vagyok, mert nem tudom megmagyarázni az egész szitut, egyszerűen értetlenül állok az egészhez. Mármint emlékszem a pillanatra és jó volt és akkor azt kellett tenni, de hogy az egész folyamat hogyan jutott el idáig rejtély. Még egy kicsit tetszett is Lilla vagánysága és taszított Karola nemtörődömsége és visszautasításai, de most az egész, mintha bagatel lenne. Miért ne tanulhatna ő, miért vettem addig a szívemre ennyire, hogy ilyeneket vágjak a fejéhez? FuckA picsába.
- Nem, nem kellett volna így beszélnem veled és nem is értem, hogy hogyan és miért csináltam. Úgy éreztem, hogy ki kell adnom magamból, de máskor is volt már ilyen és soha nem akartalak ennyire megbántani. Most akartalak, de nem tudom, hogy miért, mert egyáltalán nem érzem jogosnak ezt a stílust. Sajnálom, nem tudom mi ütött belém - nem kérek elnézést, mert nincs értelme. Vagyis biztos van, de hogy lehetne elfogadni? Majd máskor, amikor normálisabb állapotba leszek, megpróbálom kiengesztelni, ha még lehet. Azért elég durva jelenetet rendeztem, nem lepne meg, ha inkább szakítana velem. Hát rohadtul gáz vagyok, fájna és kurvára megérdemelném.
- Rendben, köszönöm. Nem, nincs, nem kell semmi - csak te, tenném még hozzá, de nem lehetek ennyire önző. Apró mosolyt próbálok kihozni magamból, ahogy felé nézek hálásan. - Köszönöm, hogy megmentettél - bágyadtan intek felé, nincs merszem elköszönni szavakkal, nehogy az utolsó legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Azt mondta, hogy őszinte, hogy nem akart bántani, és ezt el kellett volna hinnem neki, mégis egy kicsit megingott a bizalmam irányába, s teljesen összezavarodtak a gondolataim. Eszembe jutott az, hogy féltékeny voltam a szőke miatt, de mikor szóvá tettem, Bence indulattal reagált, hisztisnek titulált, majd ott hagyott a teremnél. Akkor tényleg úgy éreztem, hogy egy kis hülye liba vagyok, aki csak beképzeli magának a dolgokat, s hogy nincs abban semmi, ha ők ketten ennyit lógnak együtt a projektfeladat kapcsán. Tegnap este azonban, ahogy együtt láttam őket, összetörtem. Mert talán nekem volt igazam, mindvégig ezek a gondolatok cikáztak a fejemben, miközben Bence újra és újra elmondta, hogy sajnálja.
Talán komolyan is gondolta, de ettől bennem még sem szűnt meg a fájdalom, ugyanúgy csalódott voltam, s elárulva érezem magam. - Értem - szűkszavúan ennyit feleltem csak a szavaira, de jelen pillanatban ezzel semmit sem tudtam kezdeni. Fogalmam sem volt, hogy hogyan is lesz ezután, de fáradt is voltam nagyon, hogy ezen gondolkodjak. Bencére is láthatóan bőven ráfért még a pihenés, s talán az sem ártott, ha most egy kicsit pihentettük ezt a témát.
- Jól van - bólintottam, közben összehúztam magamon a kabátot, mert menni készültem. - Lilla mentett meg, ő hívta ki a SÜVEG-et, én csak bekísértelek - ez volt a teljes igazság, bár nézőpont kérdése, végül is, én is elrohanhattam volna segítségért, de abban a helyzetben ott jobbnak láttam, ha vele maradok. - Jó pihenést Bence , most megyek - köszöntem el tőle, épp csak, hogy megemeltem a kezem egy röpke intésre, aztán elhagytam a szobáját, hogy visszatérjek a kastélyba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Igazából értem én ezeket a gyerekdolgokat. Mármint nem azon a szinten, hogy most rögtön alkalmazni fognak az előkészítőbe, mert olyan istenkirály vagyok, hanem csak van néhány hiányos ismeretem, meg egy jó adag intuícióm, a kettőhöz vegyítek egy kis pozitív hozzáállást, s máris tudni vélem, hogy az otthoni rossz viselkedés nem arról szól, hogy minket idegesítsenek meg ereszdelahajam. Ott érzik magukat biztonságban. Ott tudják, hogy megtehetik, s úgyis szeretve lesznek. Főleg mióta mind megkezdték a nagy közösségi életet, méginkább kiélesedett ez a különbség.
Persze attól még nehéz meg fárasztó, s néha nagyon szeretném azokat a kisangyalokat kapni, akik oviban vagy Beliánnál vagy bárki másnál vannak, nem pedig a kis ördögfattyakat.
Sóhajtva jutok a vágyaim elengedéséhez és csak mosolygok Belián optimizmusán. Értékelem ám, de tényleg.
- Nem akarom, hogy te legyél a mumus, hogy majd mindig téged emlegessünk, ha nem esznek szépen. De az lehet, hogy néha beállítok majd hozzád velük, hogy ments meg.
Igazából ez a "majd" nagyon kegyes hazugság; mindketten tudjuk, hogy nincs ebben a helyzetben semmiféle majd. Már eddig is gyakran előfordult, meg jöttem én gyerek nélkül is, csak úgy lazulni, vagy vertem az ajtót hajnalban, hogy jöjjön velem futni.
Ez a futás is kissé hanyagolt téma lett az utóbbi hetekben, szánom-bánom, de lesz ez jobb. Lehet már tényleg használnom kéne azt a határidőnaplót, amit Ármintól kaptam még év elején, s azóta is csak néha irkálom bele, hogy mikor vannak óráim, aztán hagyom a fenébe, megy az fejből is. De ez a része, hogy másra, magamra is figyeljek, ez már nehezebben megy. Hogy a tervek nehogy kiugorjanak a fejemből, hogy esetleg csak havonta kétszer jussak el futni, hogy ne írjam meg azt a baglyot, hogy ne javítsam meg azt a kisautót. Szomorú, de jobb mindent leírni.
- Helyes döntés - nagyokat bólogatok mellé s örülök, hogy nem stresszel, meg neki nem is kell, s hogy azt eszi, amit a szíve kíván.
- Én leadom itt gyorsan a rendelésem, addig szerintem menj te is, aztán keresek egy asztalt, amíg elkészül a spagettim.
Már nyújtom a nyakam s hopp, ki is néztem egy helyet, ott a műfikusz árnyékában, kétfős kis asztalka. Mikor leadtam a rendelést, gyorsan az asztalunkhoz powerwalkolok a buszon kedvenc helyükért tolakodó mamák vitalitásával.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Más a szavak lejtése, feltűnt. Hogyne tűnne fel? A péntekeim szerves része, hogy minden figyelmemet Reinernek szenteljem, szinte már-már ki vagyok rá élezve, azonban eszem ágában sincs megemlíteni neki. A helyzet más - nem egy pénteki alkalommal ülünk egymással szemben, ami esetlegesen kissé bonyolíthatja a dolgokat a későbbiekben, de ezen ráérek akkor aggódni. Ha egyáltalán megteszem. Elgondolkodva hallgatom szavait, és valóban úgy csapódik le az egész, hogy egy kellemes cseverészésben veszünk részt, mint rég nem látott barátok, valami mégis van, ami más.
- A futamot is van lehetőséged félbehagyni - szólalok meg halkan, lassabban. - Más kérdés, hogy eszedbe sem jut megtenni - mosolyodom el halványan, majd szemöldököm szalad ráncba. Értetlen pislogok párat, nézek rá, mintha most látnám először, ajkaim el-elnyílnak egymástól, mielőtt megszólalnék. - Mi az a lángos? - süt rólam, belőlem és hangomból is az értetlenség, ahogy elhangzik a kérdés. Egyértelmű, hogy valami ételre kellene asszociálnom, de valahogy képtelen vagyok magam elé képzelni ezt a lángosnak hívott… bármit is. Undorítónak hangzik.
Majdnem annyira, minthogy éppen halak lakta vízben úszkálok, ami igencsak későn jut el a tudatomig. Nem mintha már bármit is tudnék kezdeni a szituációval, de attól még bosszantó, hogy magamnak kreáltam az egészet - mert olyan jó ötletnek tűnt beleugrani. Sóhajtva emelem fel kékjeimet a hajóra, aminek a fedélzetéről már a különböző színű fények villognak az ég felé. Oldalvást sandítok a jó tanácsra, szemeimet megforgatva pillantok vissza inkább a hajóra. Engedjem el, és fetrengjek még rajta. Persze, azonnal. Csak előbb megvárom, amíg jön a kérdés. Halvány mosoly kerül ajkaimra.
- Biztonságérzetet ad - felelem gondolkodás nélkül. Lehunyom szemeimet, mikor a gondolatok törleszkednek egymás elé, és így is szólalok meg újra. Nem szükséges Reinerre néznem. - A felszín arra van, hogy mutogasd az embereknek, akik nem szeretnének mélyebbre látni, így elfogadják azt. Azonosítanak vele, tehát olyan vagy, amit mutatsz feléjük: erős, határozott, szép, kedves, lényegében mindegy. Ha azt mutatod, akkor az vagy, mikor lehet belül szétesel éppen - pillanatnyi szünetet tartok, ahogy lassan nyitom ki kékjeimet. Elveszek a feketeségben. - Erőt ad - még ha hamisat is -, miközben megvéd a csalódástól és a fájdalomtól - fejezem be végül halkan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem csak legjobb haverja fejére ül ki, hogy nem hiszi el Kende tényleg a helyszínen van, hanem valszeg a navinés arcára is. Legalább viszonylag időben bebootolt. Volt már ennél rosszabb. Mondjuk a barackja alatt olvadó jéghegy, amire csak halkan nevet miközben köszön a Kisokosnak. Aki még mindig itt van - ergo ez egy jó jel.
- Forgolódott párszor az ajtó felé, de nem szúrta ki a szemét a göndör búrád. Nem látott valami jól a néni, nem tudom, nem érdekel, nem kellett többet kamuznom az a lényeg - hát, akkor be sem engedték volna. Amilyen szarul képes hazudni, hátraarcba fordították volna.
- Ha ugyanilyen úriasszonyi tempóban zajlik, akkor talán hat-hét óra - billegteti tenyerét, majd nagy mosollyal legyint. - Figyu, nem rohanunk sehova. Plusz ez a te estéd, haver, élvezd ki - bólintott nyomatékosítva mit gondol a dologról.
Figyeli a kiállókat. Amíg a szőke kiscsaj figyelni mellettük, addig neki figyelnie kell, hogy nyitva maradjanak a szemei. Ezeken a dude csaj segíthet. Aki mondjuk totál máshogy gondolja, mivel fel sem akar menni. Baszdki. Szólna, de ‘o’ betűt alkotva maradnak ajkai és szürkéskékjével nagyokat pislog Améliára. Itt várnak, vette. Anélkül is, hogy a másik úgy nézzen rá, mint aki átkot szórna a nyakába, ha máshogy készülne tenni. - Ja, aha - valami ilyesmi. - Ne skippeld a lehetőséget, az rosszabb mintha ott állva sülnél fel, miközben kurva jók a képeid - csak ne hányjon be. - Minden frankó lesz - problémamegoldó támogatási kurzusokat is tarthatna. A taps viszont haldoklik. A helyzetet elnézve vagy elindul vagy a Kisokos felpakolja a mikrofon elé. Aztán a csaj mást pakol, amikor arccal megy a dude-nak. Így is van! Hát, ő nem puszilgatja a haverját, csak zsebre vágva kezeit pillant körbe. Fejben már azon van, hogy csinál valamit, amivel húzhatja az időt, de remélhetőleg Móric már kiskerázik az emberek elé. Más különben kénytelen lesz felmenni és kiötleni miért ő mond beszédet a művész helyett - hamar elfelejtette, hogy nem mozdulhat. Halkan pedig már a Three little birds-t dúdolja. Minden frankó lesz. A legjobb haverja egy császár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Hittem azt, hogy ha beszélgetünk a beteghez, az meghallja hangunkat, s ha most épp nem is tud reagálni, de talán megindítja a gondolatait, s idővel majd visszahozza hozzánk. Nem voltam ennek szakértője, mégis hittem ebben, s hittem abban is, hogy ha imádkozom, az imáim meghallgatásra lelnek. Így is tettem, ott a nő ágya mellett kértem a felsőbb erőt, hogy adjon reményt Elektra családtagjainak, a nőnek pedig kitartást ahhoz, hogy felvegye a harcot, s leküzdje ezt az állapotot. Épp, hogy csak a végére értem az imának, a szokásos mozdulattal a végén, meglepetten pillantottam oldalra, mikor Tamás rám köszönt.  - Ó, dicsértessék, megleptél - mondtam őszintén, bár azt hiszem, inkább nekem lett volna okom elmagyarázni, hogy mit is keresek unokatestvére betegágya mellett.
Felegyenesedve a székről, közelebb léptem Tamáshoz, s fogadtam baráti ölelését. - Szervusz, nem-nem - mosolyogva ráztam meg a fejem. - Az egyik énekkarosom balesetet szenvedett, elég súlyosan megsérült, de most már jobban van, őt látogattam meg, és az édesanyjával váltottam pár szót. Aztán már épp indulni készültem, mikor hallottam, hogy Elektráról beszélnek, hogy itt van. Olvastam róla az újságban, tragédia az, ami történt, de én bízom abban, hogy helyre jön, erős nő - vetettem egy pillantást az ágyon fekvő beteg felé, aztán vissza Tamásra. - Á igen, stabilak és tartósak, remek munkát végeztél. A házvezetőnőmnek, Margitkának is nagyon tetszik, gondolkodik is azon, hogy ő is csináltasson olyan asztalt. Megadhatom neki az elérhetőséged? - érdeklődtem, miközben fürkésztem, hogy milyen gondosan rendezgeti a virágokat, s mennyire odafigyel rokona környezetére. - Mit mondtak az orvosok, mennyi idő múlva várható javulás? -

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A kanárisárga kezeslábas csatja visszhangozva csattan a padlón, ahogy először kibújik, majd mezítláb kilép belőle. A huzatos helyiségben megborzong, ahogy meztelenül belép a zuhanyzóba, a csap gombja nyikorogva fordul el, ösztönös szisszenését pedig már elnyomja a csobogás. A hűvös hamar kellemes melegre vált, ő pedig mélázva néz le a lábfejeire, ahogy a víz végigfolyik rajtuk, majd eltünik a mocskos lefolyóban. A fejében egy rég hallott zeneszám dünnyög a monoton háttérzajra, a fehér csempés padlón arrébb rúg egy felázott szappanrögöt.

- Működni fog az a mugli kacat?
William a szemét forgatva pillant fel egy pillanatra,, majd visszagörnyed az állványra állított kamera mögé. A koszos ragtapaszokkal leragasztott ujjai matatnak a gombokon, az apró kijelzőn a fókuszt állítja, míg figyeli a túloldalon egyik lábáról a másikra álló nagyapját. Gyermekkori emlékeiből tudja, hogy Belphengard egykor kifejezetten masszív testalkatú, a zord kanadai zimankó által kimart bőrű és élénk tekintetű férfi volt; ezekből az idő azonban az utóbbin kívül mindet felzabálta. Bár nem mondható kifejezetten idősnek, hetven körül, ha járhat, a testét mintha satuba fogta volna valami megfoghatatlan erő, és az nyomná össze. Le is ül hamar, türelmetlenül igazgatva hűséges, kopott köpenyét, csak akkor pattan fel ismét, mikor az ajtó nyikorogva kinyílik.
Karmok és mancsok súrlódnak a parkettán, a fa megreccsen a lény súlya alatt. William ismét mindössze felpillant a lomhán, megkínzott mozdulatokkal beoldalazó vérfarkasra, még egy utolsót finomít a gépen, majd végül ő is kiegyenesedik.
   -  Anton, hát most jut eszembe, milyen vén bolondok vagyunk! - Belphengard a homlokára csap, ahogy előzékenyen félreáll, hogy a kollégája óvatosan fájdalmas szusszanással felmásszon a kanapéra - Hát így átalakulva nincs hüvelyujjad, hogy fogsz így pezsgőzni velünk?
William ideges horkantást hallat, a vérfarkas a maga módján hasonlót tesz. A félhomályos szobában feszült, ám ünnepélyes várakozás tenyészik, az olajlámpákon túl a Mátra felett bámuló telihold fénye világítja meg az asztalon sorakozó számtalan fiolát. Míg a nagyapja ezekhez lép, ő előhúzza a pálcáját, hogy elővigyázatosan az állvány melletti, keskeny asztalka szélére helyezze. A cipősdobozból, ami eddig a keze ügyében állt, egy régen olajozásra szoruló fegyvert vesz ki, maga elé kitartva hunyorogva néz bele a tárjába, hogy ellenőrizze annak tartalmát. A hatból három rekeszben kékesen csillannak meg az ezüstgolyók.
   -  Fiam, ne húzd már az időt - mordul rá Belphengard türelmetlenül, az ingujját felhúzva többször ökölbe szorítja a kezét, visszasétál a kamera képébe, majd megköszörüli a torkát. Apró bólintása nyomán Will megnyomja a gombot, a fegyvert időközben félretéve, a falig hátrál, hogy hozzádőlve figyelje az eseményeket.
Enyém a megtiszteltetés - folytatja a nagyapja, már a vérfarkasnak címezve a karját kinyújtja felé, tapintatosan oldalra pillant, amíg az kitátja a száját. William arca megrándul, ahogy az agyarak a cserzett bőrhöz érnek, inkább a kijelző fényét figyeli, míg hallgatja Belphengard fájdalmas mordulását.


Pontosan másfél perc telik el, amíg a csengő megszólal, ő pedig kötelességtudóan hátrál ki a víz alól, majd szárítja meg magát. A törölközőjét az egyenruha mellé dobja a csempére, A szoba egyetlen további bútordarabján, egy összevissza-karcolt bükkfa padon a ruhái katonás rendben várnak rá. A pólóról egy rántással tépi le a címkét; ez új, Emma küldte. A farmerja azonban még ugyanaz, amivel három évvel ezelőtt átlépte a küszöböt,. A térdénél apró szakadás, ő hanyagul rángatja magára, a cipője fűzőjén megkeményedett, barna    maszat, szórakozottan kapargatja azt egy ideig, mielőtt megköti.


A füle cseng a durranástól, ami mintha az agyában visszhangozna és morajlana tovább. Hagyja, hogy az ujjai közül a fegyver lehulljon mellé, a fal mellett ültében egy elhaló nyüszítéssel rúgja arrébb a szőnyegen. Feszítő csönd telepszik a szobára, melyet csak a szabálytalan csöpögés tör meg néha, egyre ritkábban, majd halk, rekedtes szűkölés.
Szemébe lógó haján át meg-megremegve pillant fel végül. A vérfarkas, pofáját rendellenesen tágra nyitva bámul rá a padlóról, nyelve a parkettára tapad, világossárga szemei azonban már olyasmit bámulnak, amit földi halandó nem láthat. Még egyszer-egyszer megrándul, megrándul, mielőtt elcsendesülne, Will csak eztán mozdul meg, a tarkóját a falnak támasztva fordítja oldalra a fejét.
Nem messze tőle, a jól ismert, kopott köpeny groteszkül kitekeredett alakot takar le. A kopaszodó fej arca megnyúlt, fakó szemei kidülledtek, a szemhéj nem takarja le őket. Megduzzadt nyakizmai a szétrepesztett bőr hasadékán át vöröslenek a félhomályban.
William nyel egyet, a faltól ellökve magát négykézláb fordul, majd erőlködve a padlóra hány.

A csempékre akasztott tükörben csak egyszer pillant an immáron civilbe öltözött tükörképére, egy újabb csengőszóra az ajtóhoz lép, megvárja, hogy az kinyíljon előtte. A folyosón ismerős arc kíséri végig, lépteik visszhangot vernek, nem szólnak egymáshoz, míg a folyosó végi, rácsos kapuig ér. Atyai érintést érez a vállán, hátrapillant, majd egy vérszegény biccentéssel átlépi a küszöböt.

Október végéhez képest éles, bántó napfény borítja be a falevelekkel fedett domboldalt. Ő összeszorítja a szemét, a táskáját átveszi a baljába, leszegett fejjel indul tovább a kavicsos ösvényen át a Remeteréti úti buszmegálló felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

- Óóó Benedek, legyen csak őszinte, Ön sohasem vágyna rám, miért várja hát el, hogy én magam vágyjak Önre? – bár hangja továbbra is incselkedő, játékos, a szavai fájdalmasan igazul csattannak kettejük között. Mert hogyan is szerethetné Őt a férfi, aki szabadságra, nyugalomra, irányítható nőre vágyik? Akinek a családja sohasem lenne boldog, ha olyan nőt venne el feleségül, mint Abigél? Igen, talán egy éjszaka erejéig megégetné magát, mindent odaadna, hogy megkaphassa, de nem szeretné Őt élete végéig, mert az olyan emberek, mint Ballay, tovább állnak, nem hagyják magukat gyötörni és kínozni. Több eszük van annál. A kijelentésre döbbenten fordul hátra, ezt pedig nem is leplezi. – Kötve hiszem, hogy így tenne. Kényszerűségből meglehet, de szívből kétlem – s bár ott a nyelve hegyén, hogy ő bizonyosan inkább elmenekülne, tudja maga is, csupán bántó szavak ezek, melyek mögött nincs igazságtartalom. Ha csak egy fikarcnyi is lenne, már ajkai formálták volna a szavakat, ám tudva, mily igaztalan is lett volna, végül úgy dönt, csupán fölényes dacból nem ad hangot ezen gonosz visszavágásnak.
- Bár nem hiszem, hogy kíváncsi a véleményemre… - kezd bele, s egy lélegzetvételnyi hatásszünet után folytatja is. – Úgy vélem, hogy Ön szenvedélyesen éli az életét. A pillanatnyi örömök éltetik, s mind családja, mind pozíciója csupán gúzsba köti a kezét. Házasságba kényszerülne, de szabadabb szellem Ön ennél, s bár azt állítja, nem él bűnös élvezetekkel, hajhássza az izgalmat. Kedveli a kártyát és nem veti meg a whisky-t, a nők pedig… A gyengéi – noha leírásának egy része tökéletesen igaz volna a nőre is, a hallott pletykákból és a tapasztaltakból erre tud következtetni, mégha néhol helytelenül is teszi. Fogalma sincs, akarja-e még bántani Benedeket, csupán azt tudja, hogy messzire kell elkerülje és jobb lesz, ha minél hamarabb megházasodik, máskülönben végzetesen beleszeret ebbe a csapodár gazemberbe.
Ismét két lábbal a földön állva már kissé bánja, hogy olyan szigorú és gonosz volt Ballay-val, így a maga női praktikáival húzódik közelebb, s incselkedik folyton-folyvást, hogy reakcióra bírja partnerét. Eközben nem kerüli el figyelmét, ahogy a lemenő nap tökéletes szögben világítja meg az átható, mélybarna íriszeket. Ahogy a lovakra pillant, vonásai megenyhülnek, tekintete is lágyabbá, finomabbá válik, mintha a szabadság és nyugalom egyszerre járná át testét. Hol van már az a heves tűz, amely korábban égett benne? Földöntúli csodaként hat, ahogy a természethez közelebb kerülve lélekben is eggyé válik vele. Ezt a Benedeket tudná szeretni bolondulásig, meg akarja érinteni, s arra vágyik, hogy egy nap rá is így nézzen… Nem, azt akarja, hogy rá szenvedéllyel és haraggal vegyített szemmel nézzen, gyűlölje és ragaszkodjon hozzá, akarja és taszítsa el egyszerre, azt a hevességet vágyja, mely saját szívében is szüntelen dúl. – Az attól függ, miként tekint rám, Benedek. Trófeaként vagy kincsként – kissé oldalra biccenti fejét, válaszát a forró ajkakba suttogja, melyek ismét csak évődőn súrolják övéit. Oh, mit megadna egyetlen csókért, hogy megérezze azt, ami a férfiban tombol… Az érzéseket, a vágyat, a kívánást. Ám mire ez bekövetkezhetne, pillanatuk szertefoszlik, s a férfi ismét a lovakra fordítja tekintetét. Szinte lenyűgöző az a változás, ami újfent végbemegy benne. A nő nehezen leplezi csodálatát, ám mégis igyekszik minden érzelmet elrejteni arcáról.
- Köszönöm – biccent a segítségre, ám mielőtt felülne a szárnyasra, odalép hozzá kezét tartja, hogy megszagolhassa. Amikor fejével közelebb nyomul, megsimítja azt, ahogyan oldalát is, s odahajolva hozzá szinte némán suttog neki pár szót. Imádja az állatokat, nem is vitás, lovagolni pedig mindig is imádott, nem csoda hát, hogy tudja, miképp kezelje a fenséges teremtményt. Odalép Benedekhez, hogy elfogadja a felajánlott segítséget, s felkapaszkodjon a jószág hátára.