Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=837340#post837340][b]Weiss Arion Ruben - 2021.09.26. 14:26[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=837382#post837382][b]Marina Darik - 2021.09.27. 13:37[/b][/url]

#kalandozunk
#kezdődikaszünet
#oldtimesake
#Loki

Fene tudja már merre járnak. Az volt a lényeg, hogy messze. Táskáik a fűben pihentek mellettük elhagyatottan, nem kicsit koszosan. Mindegy, nincs olyan, amin ne tudnának egyszer segíteni, amikor visszaérnek. Most sokkal érdekesebb volt, hogy valahogy megegyék azt az olcsó gyrost, amit az út széli árustól szereztek.
Egy autó söpört el mellettük, teljesen áthajtva az ellenkező sávba, hogy biztos ne menjen rá egyik kölyök lábára se. Telefonjukról szólt AronChupa mixe. Egy életérzés volt, és ezt tökéletesen tükrözte arcukon fel-felfénylő mosoly.
Marina két kezébe fogta a pitát, és akkorát harapott bele, amekkorát ccsak tudott. Az egész szája tele volt a sertéshússal, arca két oldalán pedig folyt lefelé a fehér szósz, tovább a kezére és le a betonra. Még jó, hogy akkora terpeszbe helyezkedett el a lány, amit még egy táncos is megbánna, ha látná.
- Hahhohhad, hogy a... - mondta tele szájjal a lány, de nem bírta folytatni, muszáj volt egy kicsit rágódnia az első osztályú ebédjükön. - Szóval a csávó. Azt mondta a feleségének, hogy ha gyerekeik lesznek azt akarja, hogy olyan jó tesók legyenek, mint mi - nevetett Marina önfeledten, és jobb keze élével megpróbálta felitatni a csöpögő tejszínt. - Remélem azt hitte ikrek is vagyunk, mert ennél jobban nem különbözhetnénk - nevetgélt tovább. Mondjuk a pár akik elhozták odáig alapjáraton is furák voltak. Mintha az ötvenes évekből csöppentek volna oda. Még az akkori sebességhatárt se akarták nagyon túllépni, pedig akkor még ötven volt a megengedett városon kívül is.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=837414#post837414][b]Mórocz A. Móric - 2021.09.28. 16:13[/b][/url]

Szeretném közölni mindenkivel, hogy jelenleg a túlélésért küzdünk. Nem csak azért, hogy az autók ne menjenek át a lábainkon, ahogy süvítenek előttünk, hanem azért is, mert ha ezt a gyrost túléljük, akkor mindent. Akkora terpeszben ülök, minden pornós megirigyelné, miközben a fehér izé folyik mindenfelé. Egy komplett tavat csináltam már magam alá - te huncika, nem azért -, de ahogy elnézem Rin is, úgyhogy annyira nem is vagyok rossz. Ha jól számolok, 4 napja közöltem Malvinékkal, hogy akkor a nyár alkalmából én leugrok a Balatonra Rinnel és pár haverral a Balatonra. Nagyon pöpi szállást találtunk és miegymás, ne aggódjanak, minden frankó lesz - gyorsan kellett csinálni mindent, mert először nem is értettem miről beszél a lány, amikor hajnalban visszaértem a szobába, majd mikor végre elaludtam volna robbant rám. Szóval a legegyszerűbb megoldást választottam: végig hallgattam, közöltem, hogy egy szavát nem értettem, másszon fel nagyon gyorsan az én ágyamra, és alvás. Utána használható leszek.
És elindultunk, hogy most totálisan értetlen fejjel, felfelé sandítsak rá térdem mellől, mégis miről beszél. Nem lettem kódfejtő mióta eljöttünk, úgyhogy... - Kétpetéjű ikrek még lehetünk - gondolkodom el. - Bár ez annyira kétpetéjű, hogy két külön anyában is fejlődtünk ki. Esküszöm, jobban esett volna, ha azt mondják elraboltalak és a szexrabszolgámmá akarlak tenni - röhögök fel teli torokból, ami éppen elég ahhoz, hogy pár pillanat erejéig ne fogjam stabilan a pitát és boruljon ki pár darab hús belőle. Hát akkor az anyád. Diszkrétbe. Röhögésem elhal, betolom az utolsó pár falatot és igyekszem valahogy leszedni a fehér cuccot - te perverz - ujjaimról a szalvétával. Oldalra sandítva nyúlok Rin felé, hogy haját dobjam át válla felett, mert azt nem kellene megennie. Gondolom. Két oldalt támaszkodom tenyereimre.
- Amerről jöttünk láttam az autóból egy kis utat. Fogalmam sincs hova vezet, tábla sem volt kint - nyúlok el mögötte és lopom el a Sprite-ot. - Vagy megyünk egyenesen tovább - mutatok arra, amerre a pár tűnt el, miközben a szívószálat ajkaim közé véve iszok pár kortyot. Kiráz a hideg. - Hülye szénsav. Felment az orromba, bakkerka - fintorgok a pohárra, majd iszok tovább nem zavartatva magam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=837581#post837581][b]Vattai Júlia - 2021.10.02. 14:01[/b][/url]

Lilla
Rózsafa| Szünetben
Hogyan győzzük le a félelmeinket csalással
______________________________________________________

Ugyan a község alig háromszázhúsz emberrel büszkélkedhet, a kocsmákból akad jó pár. Néhány düledező öreg úr piros pozsgás arcocskáján kívül azonban a Fekete macskában ma igazán senki sem tartózkodott. Ideális volt hát ez, hogy iszogatás mellett beszélgetni is lehessen hallási problémák nélkül.
- Én mondom, ahhoz képest, hogy Rózsafa nem mágusváros  elég sok itt a banya... itt is vén csont, ott is. Mindenhol csak öregasszonyok - ráztam meg a fejem a sörömet nyalogatva. Itt gond nélkül kiadták nekünk az italt, más szokás van érvényben mint a nagyobb városokban, igyanak csak a fiatalok is, úgy is kevesen vannak, hát akik vannak élvezzék az életet.
Lusta testtartásom, unottan a csehót pásztázó tekintetem nem árulta el, hogy mennyire boldog voltam abban a pillanatban. Lilla volt a mindenem. Aki életben tartott, aki inspirált, aki boldoggá tett. Ugyan mióta bagolykőre kerültem hónapok is elteltek egy-egy találkozás között, amikor meglátom mindig elönt az az izgatottság, amit gyerekkoromban éreztem minden nap. Volt egy társam, akinek mindent elmondhattam, akiben megbízhattam. Senki más nem tudott Vattai Júliáról annyit, mint ő. A lány mindennel tisztában volt. Nem kellett titkolóznom előtte. Tudta természetemet, tudta a játékokat amiket űztem, tudta amit szégyelltem és azt is, amit a múltamban tettek velem.
- Amúgy mostanában elég faszán megy az üzlet. Sok új kuncsaft, a régiek meg rákapcsoltak jobban - vigyorodtam el. Azt nem mondtam, hogy most már néha én is szoktam. Mert leszidott volna. De tudtam a mértéket. Nem leszek függő.
- Ha pedig minden jól megy év végére animágus leszek, meg repülni is megtanulok, utána jön az okklumencia, onnantól meg kvázi legyőzhetetlen leszek!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=837584#post837584][b]Mesélő - 2021.10.02. 14:23[/b][/url]

Lilla a falnak dőlve helyezkedett el az asztallal derékszögben. Olyan volt számára a hely, mint egy második otthon, lévén, hogy sokkal többet járt vissza, mint Júlia. Ujját a sör felett mozgatta körkörösen, mire az üveg is táncra kelt, szinkronban mozogva a kézzel. A félhomályos helyiség pontosan elegendő takarást nyújtott a lányoknak, hogy még a mugli csapos se figyeljen fel az aprócska varázslatra.
Prüszkölve nézett Júlia szemébe a szőke. - Ne is mond. Egyik nap elmentem az ifjabb Hegedűs mellett, az meg már magában morgott mintha épp meg akarna átkozni - kontrázott Lilla. Nem is értette miért tartotta meg a falucska a férfire az "ifjabb" jelzőt. Az örege már azelőtt elpatkolt, hogy ők megszülettek volna.
- Épp ideje volt, kislány - vigyorodott el a szőke a jó hírre. Két nap különbség volt közöttük, és amióta megtudta az információt szólította így Júliát. Eleinte csak az orra alá akarta dörgölni az információt, mostanra azonban szokássá vált. Pedig mind a ketten nagyon jól tudták, hogy már nem férnek bele a "kislány" kategóriába. - És az aurorok? Mondtad, hogy próbálkoznak.
Bólogatva hallgatta a fejtegetését, aztán megállt. A sör inogva próbált megmaradni a lábán hirtelen, hogy a varázslat eltűnt körüle. - Hogy érted, hogy megtanulsz repülni? Már nem segít neked a trükkös picike? - utalt a tündérre Lilla. Ha volt valami, ami miatt irigykedett Júliára a lány, hogy mennyire segítőkész az iskola ha illegális dolgokban utazik az ember. Nem elég, hogy a saját szobájában képes a lány a szert megcsinálni, de még egy kis segítsége is van mindenben. A manókról nem is beszélve.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=837585#post837585][b]Vattai Júlia - 2021.10.02. 14:48[/b][/url]

Lilla
Rózsafa| Szünetben
Hogyan győzzük le a félelmeinket csalással
______________________________________________________

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=837586#post837586][b]Mesélő - 2021.10.02. 15:18[/b][/url]

- Sajnálom... - dehogy sajnálta. - ...de elég unalmas az élet egy ilyen kis helyen. Csoda, hogy a szél nem fúj keresztül ördögszekereket - vonta meg a vállát, de azért szája szegletében egy kis huncut mosoly megbújt. Csínytevő volt gyerekkorában, és most is. Csak épp az évek múltával komolyodtak a tétek.
- Már akinek. A mi bizniszünk elég jó pénzt tud hozni, ha jól csinálja az ember - emlékeztette Júliát a szőke. A tündérpor nem volt a legdrágább áruk egyike, épp ezért választották sokan, mikor ki akartak próbálni valamit. Egyetlen alkalom elég volt, és olyan függést tudott kialakítani az emberekben, hogy aztán sokkal többet vásároltak. Már akik hajlamosak voltak rá. Éppen ezért nem fogyaszthatták soha ők. Lillában sokszor megfogalmazódott a gondolat, hogy hogyan lehet eladni valamit, amit magad még ki se próbáltál, de amikor látta az emberek hogy néznek ki a hatására, már nem is akarta. És Júliának is megtiltotta. Ők jobbak voltak annál, minthogy drogok miatt legyenek boldogok.
- Tudod, a kis tündér. Azt hittem még mindig segít neked - vonta össze a szemöldökét a szőke. - Nem, nem, nem - pattant fel a helyéről, nem is figyelve Júlia további fejtegetésére. Nyakában a láncok csörögni kezdtek, és kérdés nélkül kerülte meg az asztalt, hogy barátnője haját arrébb lökve nézze meg a nyakát. - A kurva életbe! - engedte végül el másikat. - Átalakult a rúna. Bajba kerültél? Valaki lebuktatott? - kérte számon aggódva Lilla. Főleg az okozott benne kétségeket, hogy a lány emlékei is eltűntek a repülésről.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=837587#post837587][b]Vattai Júlia - 2021.10.02. 15:41[/b][/url]

Lilla
Rózsafa| Szünetben
Hogyan győzzük le a félelmeinket csalással
______________________________________________________

- De csak azért, mert faszák vagyunk - vigyorodtam el. Különben sem lehetett azt mondani, hogy egyszerű dolgunk volt. Nehéz volt idáig eljutni. Pláne, hogy az egészet gyerekként kellett elkezdeni, úgy, hogy a felnőtteket akartuk kijátszani.
Amikor elkezdte magyarázni a kis tündéres részt már nagyon elvesztettem a fonalat. Tudtam, hogy a naviba van egy tündér, aki segít információkat gyűjteni, de már miért segítene nekem repülni? Aztán Lilla még furcsább lett. Ahogy felállt, és a hátam mögé lépett.
- Mit csinálsz? - kérdeztem zavartan. A mozdulataiban semmi gyengédség nem volt, egyszerűen csak félretette a hajam és csendben mustrált valamit.
- Mi van? Milyen rúna? - ráncoltam a homlokom, most már szembe fordulva vele. Lilla nem szokott ilyesmivel viccelődni. Ezért volt nagyon para a szituáció.
- N..nem? Nem történt semmi sem. Még csak aurórokat se láttam már ezer éve. Milyen rúnáról beszélsz? - megpróbáltam hátra tekinteni, bár tök logikusan nem láttam semmit. Zavart, hogy a lány valami miatt ennyire aggódott. Nem volt szokása hülyeségeken tépelődni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=837588#post837588][b]Mesélő - 2021.10.02. 15:52[/b][/url]

Nem tudta eldönteni a szőke, hogy most melyik izgatja jobban: a rúna átalakulása, vagy a tény, hogy a barátnője nem emlékezett belőle semmire. Hátrébb lépett, hogy megnézze a másik arcát is, nem csak szívatja, de mind a ketten halál komolyak voltak az ügyben.
- A rohadt életbe, Júlia, mondtam, hogy vigyázz magadra - korholta azonnal Lilla, kicsit hangosabban is, mint kellett volna. A csapos egy pillanatra feléjük bambult, de a tekintete olyan üveges volt, hogy csoda lett volna, ha bármit felfog a történésekből. Ő is szerette a tündérport.
Lilla nagyot sóhajtott, és tehetetlenül vágódott vissza a helyére. A kalapján levette a fejéről, és az asztal bal sarkára akasztotta. - Nem hiszem el, hogy nem emlékszel - ingatta a fejét, és beleivott a sörbe. Szüksége volt rá, hogy kicsit lenyugodjon. Ahogy letette közelebb hajolt, mintha félne, hogy bárki meghallja.
- Amikor elmentél Bagolykőre csináltattunk neked egy rúnát, hogy ne félj a repüléstől. Minden emléket kitöröltünk. A kis tündér meg segített repülni, így biztos volt, hogy senki nem fog elkapni, amikor elhagyod a helyet. Mégis mi az isten történt veled, ami képes ilyesmit megváltoztatni? - kérte számon Lilla, nem is inkább Júliát, mint magát az életet. Keze idegesen dobolt a keményfa asztalon, és beletúrt állít érő hajába.
- Helyre kell hoznunk - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=837590#post837590][b]Vattai Júlia - 2021.10.02. 16:20[/b][/url]

Lilla
Rózsafa| Szünetben|1 2
Hogyan győzzük le a félelmeinket csalással
______________________________________________________

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=837597#post837597][b]Mesélő - 2021.10.02. 19:49[/b][/url]

Sok mindent átéltek már együtt, mondhatni csak egymásnak voltak. Jó, Lilla egy fokkal szerencsésebb volt, mint Júlia, és talán ezért is óvta őt mindig jobban. Mintha a nővére lett volna, csak közben mégis a legjobb barátnője maradt.
- Mi az hogy... - kuncogott a lány, és ujjai a sörös üveg nyakán táncoltak, hol jobban ráfogva, hol gyengéden elengedve. - Az ablakon ugrottál ki! A trükkössel egyetemben - világosította fel Lilla. Olyan érzés volt ez neki, mintha egy újszülöttnek kéne megmutatnia a világot. Furcsán viszketett tőle a bőre alatt a hús, főleg mivel képtelen volt rájönni, hogy mi történhetett.
- És nem volt senki, aki követett volna? Rád támadt? Semmi? - kérdezte a lány egymás után, mintha éppen kihallgatná barátnőjét. Puffogott egyet, és újra meghúzta az üveget. Ha ezt tudja, talán valami erősebbet kér ki. Vodkát, amitől ő is elfelejti, hogy ez éppen megtörténik.
- Hoho kislány. Még seprű nélkül is menni fog - mosolygott már-már büszkén. - Na, húzd fel. Elviszlek a spanomhoz. Ő csinálta neked először is, biztos megvan még neki a minta - nyúlt a kalapért, és visszatette a helyére. Nem is nagyon szeretett nélküle lenni, talán ha képes lett volna, az összes pénzét rájuk költötte volna.
Felhúzta a maradék italt, és a szoknyája egyik redőjéből egy kétezrest húzott elő, és ledobta az asztalra. - El kell mennünk Pécsre. Még jó, hogy tíz perc múlva indul a busz - nézett a karórájára Lilla. Az egyetlen családi relikvia, amelyet nagy becsben tartott. Mindig pontosan járt, és egy olyan bizniszben, mint ami az övék, szükség volt rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=837608#post837608][b]Vattai Júlia - 2021.10.02. 22:21[/b][/url]

Lilla
Rózsafa| Szünetben|1 2
Hogyan győzzük le a félelmeinket csalással
______________________________________________________

- Az ablakon? - elsápadtam a gondolatra. Nem hangzott jól, s biztos, nagyon nehezen venném rá magam, hogy megtegyem. Olyan hihetetlennek hangzott az egész,hogy lassan muszáj volt elhinnem.
- Hát...volt egy valaki aki leleplezett. De ő egy kis szőke gyerek volt akivel randizgattam előtte, levitás, nagyon ártatlan, mint egy nyuszi, és töröltük utána az emlékeit is, szóval biztos, hogy nem ártott nekem, bár szerintem ha elengedtem volna csak úgy, akkor is tartja a száját - Hunorról nem tudtam elképzelni, hogy hátba támadott volna. Ő volt a megtestesült ártatlanság, a hófehér lepedőbe bújt alak a sok szürke és fekete csuklya között.
- Oké - engedelmesen lehúztam. Igazából nem számítottam másra Lillától mint a most azonnal fél tízkor induljunk neki a dolognak, szóval néhány pillanattal később már le is tettem az üres korsót és felállva magamra terítettem a kabátomat.
- Azt pont elérjük akkor is ha a pultnál még kérünk valami erőset húzóra, gyere azt én állom - le akartam győzni a félelemeimet, és nem érdekelt, hogy csalással fogom megtenni vagy nélküle. Leszartam, hogy valamiért meg kell szenvedni, a faszt, ha egyszer van rövidebb akkor ép eszű ember nem a kerülőútról közelít.
Nemsokára újra semmi hiba nem lesz a bátorságomban és ez csodálatos érzés lesz, már látom előre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=837750#post837750][b]Podlovics Alekszej Mór - 2021.10.05. 20:12[/b][/url]

- Hidd el nekem, hogy ez mennyei lesz. – Hogy mit keresünk a Telekgerendási Káposztafesztiválon? Hát az egy nagyon nagyon jó sztori. Beli azt mondta, sosem volt még Kaczor Feri koncerten, én meg tökéletesen kiakadtam ezen. Mi az, hogy kettőnk közül ő a mugli és még nem látogatott meg egyetlen ilyen csodálatraméltó, lélekemelő magaskulturális eseményt sem? Nyilván már itt eldöntöttem, hogy elviszem valami jó fajta falunappal, bekajálunk bográcsosból, aztán az első sorban tombolunk Feri báttyára’.
Zseniális módon kiválasztottam ezt az igazán felemelő rendezvényt, bár nem falunap, de hát ilyenkor már egy épp eszű falu se tart falunapot. Ellenben káposztafesztivállal meg egyéb ilyen szarságokkal. Kaja van, Kaczor van, a többi meg már lényegtelen. Neki persze nem mondtam meg, hogy hova viszem. Azt mondtam, hogy kirándulni megyünk, ami alapján nyilván valami olyasmire gondolt, mikor leruccantunk Egerbe vagy Székesfehérvárra, vagy mikor túrázni vittem a Mecsekbe. Hát ez most minden eddiginél sokkal, de sokkal jobb lesz.
Persze, mikor odaárunk nem tudom tovább titkolni, mi a stájsz, de nem bánom, hogy eddig nem mondtam meg, mert arckifejezése egyelőre nem valami biztató. Mármint lehet ez csak az első sokk, de nem látom azt az őszinte örömet – még – amit szeretnék. Na majd később, egy-két kör házi után megjön az ő hangulata is, ha tényleg nem csak beképzelem ezt a búvalbaszottságot, és olyan a kedve is, mint amilyen fejet vág. Itt kérem jól fogjuk érezni magunkat, ettől legfeljebb akkor állok el, ha a telekgerendásiak végig kergetnek minket a falu főutcáján. Bár szerintem én akkor is vihognék, mint aki megkergült, főleg ha tényleg pálinkázunk egy kicsit előtte.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=837759#post837759][b]Reiner Kende - 2021.10.05. 20:54[/b][/url]

Baromi régóta hozzá van szokva, hogyha itthon van napokig azt hallgatja: hagyja abba a csapodár életet, gondoljon a jövőjére, járjon el a megtervezettek szerint, vigyázzon és ne kockáztasson mikor ennyi minden múlik rajta. Hát haver, ami egyeseknek minden, az neki nem élet. Mert a pénz beszél - mondanák az idióták, akik nem tudják, hogy valójában Kende világa az idióták parádéja, vagy paradicsoma. Így is van, ha mondja! Poén, mert az emberek, akik leadják a drótot Reineréknek mindent tudni akarnak, közben semmit nem tudnak valójában. Nem tudhatnak, ha Kende maga sem teszi. Csak élni akarja az életét, mert a barack se tudja, lehet ez élete legjobb napja. Mint a dudenak. Minden harmadik nap az új legjobb nap, ami valaha letelt! Az egész szövegelés lényege annyi, hogy úgy nevet fel a fogyatékos hernyóra, mint egy állat, amíg kicsit előre is görnyed. - Baszdki - húzza ki magát levegőt szerválva a tüdejének, ami viszonylag még hasznos is lehet.
Aztán itt a másik. - Nem a közös szótár ötlete, pedig a következő sorok is csak azt dobják alátámasztéknak mennyire aratnának vele. Jó igen, lehet szó szerint is érteni és akkor ajtótámasz lesz a szótárból, de legalább a huzat nem csapja be! - A hajót alattuk a gyengébb hullámok nem képesek megmozdítani, de időnként jön egy-egy, ami dob a dolgokon és bármekkora is ez a vasrakás, a víz dönthet úgy, hogy maga alá temeti az erejével. Szavai kiesnek száján, amiknek Sztravinszkij ad jelentést és Kende onnan megragadja a helyzetet. Fejében hirtelen ugrik be az újabb ötlet: bedobja, hogy vetődjenek le a hajóról. Ruha nélkül. Izgalmas. Viszont meg sem szólal, csak gödröcskéje bukkan elő ahogy a másik közelebb lép hozzá. A suttogásra rezonál bőre, a szavak ahogy célba érnek aprót nyel, de élvezi így mégsem tudja a mosolyát levakarni az arcáról. Sőt, még van képe izgatottabbá válni egy pillanatra lesütött tekintete alatt, amíg felnyúl megdörzsölni a tarkóját. - Felőlem neonnal is kiírhatod az égre - halkan szólal meg, gyomra remeg meg kissé, de elmúlik mikor már a kék tekintettel szemezik. Lassan vezeti le Mihail nadrágját gomboló kezeire, onnan pedig csak felfelé halad a másik csupasz felsőtestén. Kende hitetlen nevet halkan, nem rejti el, annál már jobban bízik a másikban. Ez a helyzet új, és a barackba de esztelen, fesztelen és már egy kicsit meztelen is! Úgy lép közelebb hozzá, ő meg minimálisan löki el magát a korláttól teljesen automatikus válaszként. Fogalma sincs mit csinál, pusztán csinálni akarja és egyre türelmetlenebbül várja hova fut ki az egész áramlat. Még. Az érintés bizsergetően marad az állán, azzal ajkai nyílnak el. Csak néz utána és a kacsintásra csillan valami szemében mielőtt még eggyel sötétebb árnyalat futna át rajta amíg végignézi, hogy megteszi, amire ő csak éppen gondolt. Vízbe ugrik a hajóról, Kende pedig a hajába túrva kuncog. Hogy ne kívánná, ha ilyeneket csinál? Merthogy, flörtöl Mihailal és úgy fest a labda visszapattan a térfeléről.
Felfogja, és éppen két pillanatig kapaszkodik inge nyakába, amíg az érzés elhatalmasodik rajta. Esze ágában sincs lemaradni. Átrántja fején az ing anyagát, kikapcsolja az övét, a nadrág mire lecsúszik már kilép a cipőből. Egyetlen mozdulattal lendül fel a korlátra és néz lefelé a vízre. Szíve hevesen dobog, majd mindenféle technika nélkül, rajt nélkül kezd zuhanni az elemébe, amibe elmerülve hagyja, hogy azt tegyen vele, amit csak akar. A hajóról szóló zene egyszerre válik tompává, a ritmus kapaszkodik minden apró hullámba, ami körbeveszi. Fordul, lábával rúg és aligha kap levegőért felérve. Nevetve ráz a fején és csapja mindenfelé a Bala csappjeit nedvessé vált tincseiből. - De kurvajó! - vigyorog még mindig lehunyt szemekkel és fekszik fel a vízre. - Hideg, de jó - teszi hozzá totálisan felvillanyozódva, míg feje aprón mozdul Sztravinszkij felé. Hátúszásban húz rá karjával, hogy közelebb érjen, majd néz fel az égre. - Azért ez így eléggé bejövős - szemöldöke rezzen, ujja mutat is arra, majd csattan vissza a vízbe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=837762#post837762][b]Reiner Kende - 2021.10.05. 21:20[/b][/url]

A hülye is tudja, hogy Kitti energiaszintje túl van pörgetve Kendéhez képest, így a navinés annyira nem lepődik meg, hogy Móric mellett máshogy élte az életet a húga. - Nyugi, haver, rád is fog - biztosítja azért, hogy minden is tiszta legyen itt a terepen, de Kende fejéről nem tud eltűnni a vigyor. Móric tényleg találkozott Kittivel és ahogy azt tippelte volna, mindkettő a legmagasabb fokán pörgött. Hangsúly a múltidőn. - Hallod, repülő varázsszőnyegről már hallottunk, de ha ezt szörfdeszkával ugyanúgy megcsinálhatjuk, akkor tényleg megröptetlek - gondolkodik el egy pillanatra, mielőtt még megint elkezdenének röhögni, mint két barom. Legalább két innovatív barom.
A vállpaskolása pillant oda, majd tovább a barátja fejére. - Ja, vágom. Nem lopom a pozíciódat, csak fedezlek inkognitóban - bólogat komolyan, hogy teljes mértékben értve van hogyan is működik ez a balansz.
Mélyen röhögi el magát. - Kösz-kösz, de ezt skippelem - emeli meg lazán jobbját, hogy majd máskor ölelgetik egymást. Majd éppen elfordul feje, amikor vízcseppek csapódnak arcán és ruháján. Érzi a bőrén, de tökmindegy, mert ebben a dögmelegben mire ránéz a nadrágján lévő foltokra, azok meg is száradnak. Gyűlöli ezt az időt és a mágiája is. - Ha meg lesz az elemem, jeges vödrökkel fogunk rohangálni - néz a másikra, aki mint egy kutya eső után csapatja le magáról a felesleges vizet. Így is van! Majd egy és két pillanat. Nagyon nem így lesz! - Dude, most nem tudom eldönteni, hogy szerezzek e majd alpakát a húgomnak, vagy se - neveti el magát, hajába túr közben. - Ja várj már… dude, hát ha igyekezni fog, holnap már férj leszel - könnyedén közli, visszapillant haverjára a lányokról és ezúttal ő paskolja meg a vállát mielőtt még felkelne és elindulna a beállni készülő vonathoz.
Aztán egészen Csermelymenedékig szervezik a legénybúcsút.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=837780#post837780][b]Helvey Belián Balázs - 2021.10.05. 23:03[/b][/url]

Nem lepődött meg, amikor felöltött, bár aligha indult el az év, az idő még túl jó ahhoz, hogy bent tespedjenek, így menni kell. Vagyis menni akarnak. Eddig bízott a másik választásaiban és hagyta, hogy vezesse; nem is csalódott. Bár a legtöbb helyen vagy a környékén járt már, elég más felnőtt fejjel, más élethelyzetben végigmenni, mint gimisnek, gyereknek. Mást lát a szem, más az érdekes, amit akkor fintorogva nézegetett, azt most megélte. Így hát, ráhagyta, hogy bökjön a térképre és már mehettek is. Fogalma sem volt, mibe mászik bele.
Arca nemes egyszerűen azért nem tükröz semmi jót, meg a hoppanálás utáni pillanatokban szeretné nem lehányni a másikat. Elengedi, hiszen ehhez kapaszkodni kell, majd ellépve vesz pár nagyobb levegőt. Csak egy köpés lesz végül, a gyomra megnyugszik, szédelgése az, amely jobban kitart. Hiába. Ha minden nap, legalább ötször tenné, akkor sem szokná meg és nem is fogja. Mágiamentes – a farkast kivéve – szervezete nem fogadja be, mint valami idegen test, újra és újra begyullad és kínozza. Szerencsére a faluban – városban nem kell, ha meg utazik, többnyire ott a vonat. Viszont be kell látnia, könnyebb így ideugrani és vissza, csak éppen ügyelnie kell. Menni fog ez.
- Én mindent elhiszek, öt perc múlva. Addigra leszek jobban – bólogat, majd követi, a hangok irányába. Mert vannak. Egyre hangosabb zene, mert ez valami zene, csak nem ismeri fel. Aztán mégis. Szemei nyílnak nagyobbra, amikor végül valami istenverte fesztivál bontakozik ki előtte, de nem nagyszínpad és társaival, hanem az a hamisítatlan vidéki elánnal: a kábelek a földön futnak, valaki dobott rá valami szőnyeget, a savanyú sörszag kajaszaggal vegyül, egy kisöreg pedig valami veszett táncot jár vagy lehet áram rázza. Ajkai nyílnak el, ahogy végül Aleksz felé fordul.
- Hova a jó istenbe hoztál te engem? - ekkor esik le neki a mulatós üteme, talán valami roma nóta, nem ismeri fel, mert a hangosítás is vidéki, kicsit torz, kicsit hangos. Még nincs itt a fő attrakció, ezek szerint, jobb is, ha nem egyszerre kapja meg. Arca megdöbbent vonásait járatja körbe, ahogy forog, nézi a standokat és nyel egy nagyot.
- Hát imádom – nevet fel végül. Nincs az a rosszullét, amit egy jó kaja ne ütne ki. - Úristen, van lánchinta! - mutogat, mint egy gyerek. Akkor kell lennie savanyú cukornak, valami street food utánzatnak, mindennek? Megragadja a másik karját és elindul. Ennyi volt a bámészkodás.
- Honnan jött ez neked? Vagy most… miről maradtam le? - áll meg a sor végén, ami a kajás pultot jelzi talán. Vagy italt. Bánja fene, ameddig nem kap választ, körbeforog ismét és nevet. Mintha csak hazaért volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=837795#post837795][b]dr. Reece Laines - 2021.10.06. 21:00[/b][/url]

Lesütöm tekintetem, elnéző mosoly kerül ajkaimra, ahogy hallgatom az első kérést. Már-már sértésnek is felfoghatnám, de ha fontosnak tartja tisztázni a nyilvánvalót, nem szólalok fel ellene. Felkönyökölök az asztalra, összekulcsolt ujjaimra támasztom államat, ahogy hallgatom a nőt. Aprókat bólintok megerősítésképpen, hogy minden szava világos, a folytatás is mindössze egy bólintást eredményez tőlem. Tehát újságíró. És ezek szerint vagy valami sokkal nagyobba vágta a fejszéjét, mint kellett volna, vagy csupán sokkal elővigyázatosabb, mint az indokolt lenne. Hallgatom a nőt, aki képes az életét feláldozni a hivatásáért, még ha ez azt is jelenti, hogy elhagyja azokat, akik a legfontosabbak neki. Így is lehet élni tulajdonképpen ezt az élet nevű dolgot. Pillanatnyi csend telepszik ránk, a szavak lebegnek kettőnk között, míg várok pár másodpercet. Meghagyom a nőnek az időt, hogy a fiolába csempészett emlékek tömkelegében vesszen el kicsit, mielőtt megszólalnék.
- A titkai biztonságban vannak nálam, Elektra. Megteszem, amit kér tőlem a lehető legdiszkrétebben - felelem nyugodt hangszínnel. - Felkeresem az Ön által leírt személyeket, amint eljön az ideje - erősítem meg a nő szavait. Soha nem kaphat az ember elég visszajelzést attól az embertől, akire éppenséggel a legnagyobb kéréseit bízta pár másodperccel ezelőtt. Halvány mosolyom ékesíti arcomat ugyanúgy, amolyan biztonságérzetet szeretnék sugározni a nő felé, ámbár lehet nem érek vele sokat.
- Nem rabolnám tovább az idejét, mint amennyire szükséges, így amondó vagyok, hogy térjünk a továbbiakra - engedem lejjebb kezemet, a pennáért nyúlva húzok egy vonalat az eddig felmerült költségek alá, majd pillantok ismét Elektrára. - A módosítások… - mosolyodom el biztatóan felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=837799#post837799][b]Helvey Belián Balázs - 2021.10.06. 21:50[/b][/url]

Felnyúl, mintha érezné, hogy össze van borzolva és megigazgatja azokat a szemöldököket. Nemigen foglalkozik vele, még gimiben volt mánia egy időben, hogy ki-kitépkedtek darabokat belőle, de miután mindig ordított, ha ezt tette, hamar felhagyott vele. Külön öröm, hogy a természet megkímélte és nem nőtt egybe, vagy olyanra, mint valami bokor, így aztán jó ott és úgy, ahol van.
- Hát köszönöm szépen. Én vigyázok – más kérdés, hogy amikor megtörténik a baleset, épp nem vigyáz. Inkább figyel az italra, mint bármi másra és az nem is engedi kalandozni. Kimarja torkát, gyomrát, az odáig vezető utat. Ez a folyékony tűz, meg van róla győződve, mégis megpróbál nem vinnyogni és torz arccal haldokolni. Mimikáját feszíti meg, ahogy végül enyhül az ital aromája. Kellett volna kísérő, úgy egy vödör víz vagy édes lőre, azonban nem kér ki semmit. Ideje sincs nagyon rá.
- Ezt is túl lehet élni – de azért, amikor a lány elfordítja a fejét, egyet azért még némán kiált, vagy csak hűti a nyelvét. Tényleg túléli, eldönti, hogy azért mégis kéne valami, ekkor azonban már húzzak is. Nos, ha már víz, majd nyel pár kortyot úgyis, ahogy ismeri magát, így aztán bőven
- Jó, jó, jó, megyek én – mintha komolyan valami akció lenne vagy vad buli, pedig csak a víz. A bikini a ruha alá rejtve hatásos kis ötlet, azonban ő erre nem gondolt, megoldja másképp. No nem csupaszon, az értéket kitéve avanzsálja a jelenlegit annak, csak felsőtestét és lábfejét csupaszítja le.
- Az ujjaim öregek már ehhez – arra persze csak nevet, hogy segítsen-e, mert végül hamar megvan, minden landol a földön egyelőre, hogy egész lényét, de egyelőre csak lábait engedje bele a vízbe. A hideg rögtön felkúszik, hátán, karján libabőr telepszik meg. Mégsem áll meg nyavalyogni, az erős ital bőven fűt rajta annyit és úgy, hogy már ne érezzen semmit fagyosnak.
- Cápák? - néz le, fordul körbe, amennyire tud vele és visszapillant rá. - Te mit szívtál? A Balatonban delfinek élnek, megmondta a Kozsó is – kényelmesedik el közben a karjában Dóra, bár nem sokáig. Azt mondják legjobb hamar túlesni rajta, így segített neki. Nevet hangosan, majd amint felbukik, úgy veti magát ő is a vízbe: mellette csattan, így kap még egy adagot, amit fröcsköl. Pár másodpercig siklik, úszik a felszín alatt, majd felbukkanva áll fel és rázza meg a fejét. Vizes tincsei állnak annyi felé, amennyire csak tudnak, de hamar nyúl oda és lapítja azokat a fejére, miközben visszalépked mellé.
- Ugyan. Te akartál pancsolni, szóval csak segítettem – vigyorog ismét. Az ital immáron fejében lekapcsolta azt, akit már régen a semmibe akart űzni. Nincs a bociszemű, szomorú mosolyú kis senki, most úgy érzi, hogy kiszabadult végre és azt tehet, amit csak akar. A zene ritmusára mozdul a vízben, majd áll meg, amikor Dóra hátranyúl. Végignézi, ahogy végül lekerül a bikinifelső lekerül róla, szabaddá téve a melleit. Nos, nem rejti véka alá, hogy most biztosan nem a szemeibe bámul, csak ezután vezeti arcára a tekintetét. Egy időre.
- Ó, hát ilyet én nem tudok – pillant le csupasz mellkasára, amire ráfog, mintha hasonló dús keblei lennének. - Szeretnéd, hogy elkapjalak? - mire azonban meg tudná tenni, eltűnik. Csak az apró textil marad, amit felvéve nézeget. Elvigyorodik maga elé, amikor hallja a vizet, ahogy felbukkan. A válla érintésére fordul hirtelen és kapja el a derekát, majd rántja magához, szorosan. Közvetlen közelről fúrja tekintetét az övéibe.
- Megvagy. És most? Játszol tovább? - tartja derekánál fogva, csúsztatja fel mégis rajta finoman ujjait. Szabad kezével finoman tűr el arcából pár kósza tincset, majd hajol közelebb, de egyelőre csak nyaka bőrére szusszant, mintha most ő akarna játszani. Egészen mást, mint eddig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=837813#post837813][b]Vattai Júlia - 2021.10.07. 00:30[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=837822#post837822][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2021.10.07. 17:16[/b][/url]

Kiírnám én neonnal is, minthogy kihez tartozom, azonban vannak olyan cselekedetek, mondatok és érzések - maguk a pillanatok, amiket az ember megtartana magának. Ez is egy olyan pillanat. Önzőség lehet, tudok róla, nem is lenne újdonság, hogy valamit azért cselekszem meg, mert magamnak szeretném az egészet. Most is erről lehet szó, de nem bánom, kitartok amellett, hogy a helyzet hozta érzéseket igenis csak magamnak szeretném. Főleg, hogy a másik valami olyan játékot űz, aminek egyáltalán nincs tudatában, így az egésznek van egy amolyan játékos kimenetele. MÍg én pontosan tudom mit csinálok, addig Kende bizonytalansága, ami felüti a fejét olykor-olykor, egyre biztosabb lesz a tudatalatti cselekedeteivel - mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az automatikus közelebb lépése hozzám a korláttól, ami ismét szemtelen lépésre biztat engem.
A hűvös víz marja bőrömet, ahogy körbeölel. Kicsit olyan érzést kelt az egész, mintha egyedül lennék a világon, nem is gondolok arra, hogy Kende vajon követ-e, míg meg nem hallom a víz alatt, a messzebb lévő tompa csobbanást. Szélesen mosolyodom el. Valószínűleg ez a jele annak, hogy ideje visszatérni a valóságba, így rúgok egyet, majd bukkanok fel. Vigyorogva simítom hátra tincseimet, ujjaimat ott hagyva borzolok rajtuk, miközben kiengedem a halk nevetést. Kékjeim figyelik a vízre felfekvő sziluettet, szemöldököm rebben meg, ahogy közelebb úszik. Látom ujjának mozgását, de nem pillantok fel, mikor megszólalok.
- Elég jól néz ki - szavaim után mozdul fejem, hogy felpillantsak, és bár az érzés nem ugyanolyan, mint a finn tó mellett, de hasonló, így borzongok meg enyhén a hatására. Lábaim folyamatos mozgása miatt fodrozódik a víz, amin meg-megcsillan a hajóról leszűrődő rohadt kevés fény, így jut el a tudatomig: ez tavi víz. Hangosan ciccenek fel, felső ajkam mozdul felfelé, az undor ül ki arcomra. Ezt nem gondoltam át. Egyáltalán nem. Jön a következő borzongás, ami máris nem olyan jóleső, mint az előzőek voltak, pótcselekvésként túrok ismét tincseim közé.
- Csak ilyen remek ötleteid szoktak lenni ruha nélkül? - hiába emelkedik meg szemöldököm kérdőn, mikor nem láthatja. Kékjeim továbbra is az eget fürkészik, ám ha nagyon figyel, meghallhatja hangomban a különösen játékos élt, ami igen sok mindenre engedhet következtetni. Tekintetem zizzen a korlátnak támaszkodó társaságra, majd nevetek fel hangosan kezemet azonnal szemeim elé kapva. A hangok lassan, de biztosan érnek el hozzám, és nem győzik hangsúlyozni mekkora őrült vagyok, miközben pár gyökér még tapsol is. Fejemet ingatom meg, kezem lendül ismételten felfelé a középső ujjammal, ami még nagyobb röhögést vált ki. - Hogy fogtok feljönni, Sztravinszkij? - a kérdés jó. Fejemet kicsit jobban hátra biccentem, elgondolkodom. - Ráérek azon még gondolkodni - legyintek egyet felfelé vigyorogva végül, kezemet ejtem vissza a vízbe, majd pillantok Kendére féloldalas, sokat sejtető mosollyal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=837989#post837989][b]Marina Darik - 2021.10.11. 23:14[/b][/url]

#kalandozunk
#kezdődikaszünet
#oldtimesake
#Loki

Sokszor volt a barnának őrült ötlete. És még többször hajtották ezeket végre Lokival. De ilyen mértékű talán az első volt. Hogy nagy félelmében vagy unalmában ihletődött meg ennyire, az kérdéses volt. Mindenesetre teljesen hasztalan volt aludnia rá egyet, mert legjobb barátja kérdés nélkül benne volt. És egyenlőre még mind a ketten megúszták épp bőrrel. EGYENLŐRE.
Elnevette magát a lehetetlen felvetésen. Igen, volt idő, amikor a Mae talán érzett valami többet mint szimpla barátság Loki iránt, de azok az idők elmúltak. - Persze, jót tett volna az amúgy is hatalmas egódnak - nevetett tele szájjal, hogy egy kis darab hús ki is esett a száján. Igen, ez ugyanaz a lány, akit az aranyvérűek dinasztikus felsőbbrendűséggel próbáltak modorra nevelni. Látszik mennyire sikerült nekik.
- Azt mondom kövessük az ismeretlen kis utat. Végülis az országból csak nem sétálunk ki, nem? - vonta meg a vállát hanyagul a lány, mire a Loki által szépen beigazított haja megint előre csusszant. Még jó, hogy csak két falat maradt a gyilkos gyrosából. - Vajon a gyros szó onnan jött, hogy valaki elírta a gyorsat? - elmélkedett a lány, ahogy kézfejéről felszippantott egy leeső répadarabot. Egészen új szint volt ez már tőle, hogy magyar szavak különbségén mélázott el.
Halkan kuncogott barátja bénaságán. Hiányoztak neki ezek az apró dolgok. Mármint persze így is folyton egymás nyakában lógtak, de valahogy mégis más volt. Komolyabbak lettek, ha van ilyen. Vagy csak őt változtatta meg Boróka. De egy biztos. Itt volt az idő visszanyerni a fiatalságukat.
- Szerinted ha megkérem a gyrosos bácsit beenged a furgonjába kezet mosni? - kérdezte meg a lány naivan, és felállt az út széléről, és beljebb lépett egy elhaladó kocsi elől.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=838055#post838055][b]Reiner Kende - 2021.10.13. 22:31[/b][/url]

Szereti azt az érzést, a kemény edzések után, amikor csak lazán a vizet ölelve tesz pár levezető hosszt és szemei szemüveg nélkül nyílnak fel a víz alatt. Előre haladva nézi a csempét, játszik a köztük lévő méterekkel és figyeli ahogy elsuhan alatta, minden megtett húzással és tempózással. Olyankor van ideje magára és minden megvan, ami ahhoz kell, hogy összeálljon egy-egy kép.
Ezidáig ott ragadt abban az állapotban, amikor versenyen kívül alig megy víz közelébe. Az egyszerű, könnyed érzés magával ragadja Kendét, alig hallja meg Sztravinszkij hangját - mintha csak a nyári esti szellő duruzsolna. Sokkal jobban érzi magát itt, mint a fedélzeten vagy korábban a parton. Már a becsapódás is hatással volt rá, de most másabb, ahogy fekszik az ezüstös-fekete hullámokon. A víz minden cseppje nyugtatóan simogatja a bőrét, szürkéskék pillantásában úgy tükröződnek a csillagok, mint a fodrozódó tavon. Gyengén, de ha figyeled ott vannak, mint Mihail hangjában a játékosság - ami Kendének már-már elveszik a víz érzése mellett, csak fátyolosan érzékeli, suttogás ként simogatják füleit.
- Hasonlóak. Közös bennük, hogy kurvajók… és nedvesek - ritka, de mocskos mosolyt virít, ahogy karjai, lábai lubickolva mozdulnak. - Várj már - bootol be, majd nevet fel - Hát el sem mondtam. Te ugrottál be - jókedvét viszik a hullámok a hajó oldalának, ahol egy részét elnyeli a víz, a másik fele pedig visszacsapódik. Frankó a felállás. A pszichológus ugrál le a hajóról, utána meg a páciense. A produkció - ami a dude-al brodukció is lehetne - még tapsot is kap, Kende tekintete elszakad az égboltról a röhögő emberek felé. Lehunyt szemekkel süllyed a víz alá, elnyomja a bántó zajokat, odalent tisztábban kiveszi a hangos változást, amit ennyire még sosem érzett korábban. Felnyílnak szemei, még mindig sötét van, mint a tehénben, de az árny elkapja a figyelmét. Összepréselt ajkai görbülnek visszafogott mosolyra, ahogy halad a felszín alatt, majd Mihail mögött, hozzá közel bukkan fel, olyannyira, hogy nem csodálná, ha a másik megérezné. Mihail fehér bőrén, a cseppekben csillan a nem teljes alakot öltött Hold fénye. Merlinre! Megérinthetetlennek tűnik. Rideg, sötét és gyönyörű. Egy pillanatig tart, majd Kende halkan beszívja a levegőt megszüntetve azzal az oxigén égetni kezdő hiányát.
- Egyszer mondtam neked, hogy bele szoktam menni a játékba - lassan és tisztán ejti ki az újabb kétértelmű szavakat, ahogy oldalán siklik el Sztravinszkij mellett, így vele szemben lehet. Minimálisan lentebb bukik, onnan mosolyog fel rá. - Anélkül a végén lemaradnék, és ki a fene akar félig megtapasztalni valamit, ha meg lehetne az egész? Ezért zseniálisak az ötleteim - nedves ajkába harap, pimasz mosolya széle mégis megremeg. Tekintete Mihail szemeiről ajkaira zizzen, majd Kende mutatóujja kibukik a vízből és pöccintve fröcsköli le a másik arcát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=838139#post838139][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2021.10.15. 21:51[/b][/url]

A válaszra szemöldököm megrebben, bár valószínűleg Kende számára látatlanul, köszönhetően a félhomálynak, ami a vízben uralkodik. Félő, hogy hamarosan olyan határt fog - esetleg fogunk? - átlépni, ami egyáltalán nem összeegyeztethető azzal, ami alapvetően van köztünk, és esetlegesen kapcsolatnak hívható - ennek ellenére tör ki belőlem a nevetés pár másodperc késedelemmel. Kurva jók és nedvesek. Nevetésem csillapodik ugyan, ám hangomon így is érezhető a jókedv, mikor felcsendül további szavaira.
 - Szívesen - felelem egyszerűen arra, ahogy összerakta a képet. A franc sem tudta, hogy mire gondol eredetileg, mindössze az egyértelmű flörtölést - miután minimális elégtételt vettem magamnak - be kellett szüntetni. És teljesen el is hiszem, hogy sikerült, mert míg én a hajón lévőekkel beszélgetek, mintha mi sem történt volna pár pillanattal ezelőtt, addig Kende a maga kis világát élvezi. Szemem sarkából érzékelem csupán, ahogy elmerül, nevetve nézek fel továbbra is a hajóra, azonban megakadok, mikor megérzem a hátam mögött felbukkanó testet. A víz jobban csapódik hátamnak, a nevetésből mindössze egy féloldalas mosoly marad, kissé jobban fordulok balra és pillantok hátra vállam felett, majd fejem mozdul, ahogy követem Kende mozgását magam elé. Fejem biccen félre kicsit, ahogy elgondolkodom, majd ingatom meg, mikor beugrik az információ.
- Mmm - billentem hátra fejemet, kékjeim fürkészik az eget. - Valóban nem úgy ismerlek, mint aki csak félig játszik, ami igencsak… illik hozzád - gördülnek le a szavak ajkaimról, amikkel párhuzamosan nézek ismét Kendére. - Milyen telhetetlen vagy - utalok itt arra, hogy mi értelme annak, ha félig megvan, mikor meglehetne egészben is. Ajkaimra egyértelműen kerül szemtelen mosoly, miközben ő harapdálja alsó ajkát, de a félhomály még most sem engedi meg teljesen, hogy láthassam, ezen kívül mégis mit csinál - mikor megérzem a vizet arcomon. Kékjeim kerekednek ki, arcomon egyértelmű fintor terül el, felső ajkam húzódik fel jól láthatóan, valami elégedetlen hang is kibukik belőlem.
- Ez undorító - nyílnak el ajkaim, ahogy ismét a hajóra pillantok, majd vissza Kendére. Megfogalmazódik a gondolat, hogy esetleg egy ellentámadást kellene indítanom, de… mégis hogy csináljam? Kezem mozdul a víz alatt, annak felszínére emelem - pár pillanatig nézem tenyerem, majd szusszanva emelem ki onnan, rázom le, és simítom hátra inkább tincseimet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=838208#post838208][b]Rothstein Elektra - 2021.10.17. 10:53[/b][/url]

Megnyugtató a tudat, hogy azt látja viszont a férfin, amit várt. Megértést és őszinteséget. Amikor utána olvasott és megnézte a képeket, amiket talált, már akkor azt érzete, hogy jó helyen lesz nála végakarata. Arcolvasóként vizsgálta vonásait, aztán egyszerű, aggódó-gyarló nőként. Mindkét énje helyeselte döntését. Visszamosolyog tehát a férfira és egy mély sóhajt követően kissé kihúzva magát válaszol a kérdésre. Elmondja, hogy annyi a változás a meglévő iratban az előbbi kéréseken túl, hogy lányát Rothstein-Viczyán Imola Elenát nem a szülei, hanem Petrovics Karsa, az ő esetleges halála esetén jogutódja felügyeletére kívánja bízni, amennyiben idő előtt távozna az élők sorából. Igen, azt szeretné, ha gyermekét az nevelné, akit valahol a szíve mélyén mindig és örökké szeretni fog és akiben, mindannak ellenére megbízik, ami kettejükkel történt. Mert tudja, hogy ki lesz Karsából, ha egyszer okafogyottá válik szerepe. Hegedüsh Marcellként támad fel majd hamvaiból, akár egy igazi főnix. Tele tűzzel, erővel és élettel, melyet már nem fognak megosztani. Mielőtt ez az őrület elkezdődött, hősnők titkon arra vágyott, hogy ők hárman egy család legyenek. Félte és kívánta ezt az állapotot, mégsem tudott csak most, a pub mögött lemondani róla. Emlékszik rá, mondhatni tűpontosan, hogy lánya még meg is rajzolta őket úgy, mintha azok volnának. Család. Vajon megvan még az a gyermekien egyszerű, mégis hatalmas és mély tartalommal rendelkező alkotás. Talán ott van a férfi házában? Elektra szentül hiszi, hogy igen. Hege biztosan nem dobta volna ki, hacsak Rudolf meg nem tette helyette. Zsófiáról sem tudna ilyet elképzelni, de a szerelmes emberek néha őrült dolgokra képesek, hogy kiszemeltjük elméjében csak ők legyenek. Megrebben tekintete, míg vele szemben az ügyvédje jegyzetel. Miért kellett ennek az egésznek így lennie? Akárha dominók dőltek volna sorra romba, úgy omlott össze életük. Kezdődött mindez Prágával. Az volt az első pettyes kocka, ami buktatta a többit, egymás után, megállíthatatlanul. Míg végül semmi sem maradt, csupán romok. Megtört lelkek, fájóan keserédes emlékek és nyomvonalukról letért emberi sorsok. Tehát valójában mindegy is már megvan-e még a rajz vagy sem, hiszen elváltak útjaik. Gondolataiból a kedves jogi képviselő vezeti vissza az itt és mostba, akitől néhány mondat és egy kézfogás kíséretében, hálával a szívében végül elköszön. Visszaindul Sporonból, hogy ismét új életet kezdjen Remény és Hege nélkül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=838283#post838283][b]Reiner Kende - 2021.10.18. 00:08[/b][/url]

Tüdeje megtelik oxigénnel, nem kapzsi, az agya is kap belőle, így akaratlan jutnak eszébe a beszélgetéseik éppen csak egy pillanatra, de az elég. Mert aki most itt van vele, ismeri Kende legtöbb félelmét, amelyek az egyedüli rezzenést okozhatják a szürkéskék tekintet csillogásában. Kivételes bizalommal fordult hozzá miután az exrellonos exprefektus felajánlotta, hogy segít neki felállni a padlóról és az egész tényleg bejönni látszik. És még így is, megannyi fontos dolgot és emléket magánál tart és senkivel nem beszél róluk. Ez is illik hozzá. Elmosolyodva bólint egy aprót. Ő  az élet szerencsejátékosa: attól függ mit dob a gép, majd dönt: kitartóan folytatja, vagy hagyja az egészet a francba és röhögcsélve másra szánja az idejét. Még a sors is beleszédülne.
- Az vagyok? - mosolyra húzódó ajka szélesedik sokkal jobban, majd megvonja a vállát. - Szerintem vannak dolgok, amiket nem lehet félbehagyni - mondjuk azok a röhögések, amikor a barátaival már sírva az asztalt csapkodják, mert egyszerűen nem lehet kibírni és már egymás jókedvétől hullámzik köztük a nevetés ingere. Vagy amikor képes megérezni az elemét és az nem csak éppen felcsapódik, hanem kitart és nyugodtan folyik le, míg végül elmúlik. Nem zavartatva magát fröcsköli le a félhomályban kivehető arcot. Ez is mennyivel jobb, hogy elért addig. - Dehát ez víz - hogy lehetne undorító a legfenomenálisabb dolog, ami valaha létezett? Mindegy, hát ezek szerint van akinek nem jön be. Gödröcskéje süpped halványan arcába, vigyorgásról nevetéssé váló nevetése pedig megköveteli, hogy fogai is kibukkanjanak. - Mondanám, hogy sajnálom, de a grimaszod mindent megért! - azzal elmerül, majd ismét hátára feküdve bukkan fel és lebeg a víz felszínén, mint egy hulla...hopp.
- Kérdezhetek valamit? - vicces, szinte minden pénteki napja azzal telik, hogy egy-másfél órán keresztül Sztravinszkij kérdéseket szegez az irányába, aztán ő is saját magának, most mégis zöld jelzésre vár a másiktól. Maga se tudja miért, nem is érdekli, így van és kész.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=838294#post838294][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2021.10.18. 12:41[/b][/url]

Ki gondolná, hogy olyan apróságokon múlik az ember egy estéje, minthogy az ismerősöknek is igencsak nagy túlzással mondható személyek nyüstölésének eleget téve jössz el egy olyan party hajóra, amit a magadénak is mondhatnál már. Túl egyszerűnek tűnik. Valami olyannak, ami arra enged következtetni, hogy ezen a hajón kell lenned, hogy találkozz a nem hivatalos pácienseddel, akinek majdnem minden félelméről tudsz. Olyasmi, amit mások sorsnak csúfolnak. Én inkább szükségnek mondanám. Sokkal jobban hangzik, mint beadni a derekamat valami olyannak, amit nem én irányítok. Ajkaim mellett kékjeim is mosolyognak, mikor ismét rápillantok. A visszakérdezésre ingatom meg fejemet, majd hátravetve fürkészem ismét a fekete eget, benne és/vagy rajta a töménytelen mennyiségű csillaggal.
- Ha ez a véleményed, akkor így van. Csak tarts ki mellette - vonom meg vállaimat aprón. Mert az élet nem olyan könnyű, hogy egy-egy dolgot csak azért, mert foggal-körömmel kapaszkodsz belé, ne hagyhasd félbe. A szükség nagy úr, és ha tudod, mire van szükséged, akkor az elhatározásod elkopik, és haladsz afelé, amire szükséged van. Ez nem önzőség, mindössze a saját magad iránt érzett tisztelet. Fejem billen előre, amivel egy időben érzem meg a vizet arcomon. Természetesen az undor automatikusan látszik is rajta, hangot is adok neki, de inkább csak tincseim közé túrva igyekszem elfelejteni, hogy egyáltalán megtörtént. Nem kapok rá sok esélyt.
- Igen. Azonban nem győzöm felhívni a figyelmed, hogy ez tavi víz. Tudod mit jelent ez? Halak laknak benne - és igen. Ez az a pont, ahol végérvényesen le is esik, hogy valóban egy kibaszott tó vizében hemperegtem nagyjából, mintha én is valami kurva hal lennék. Látványosan borzongok meg, halk hangot is hallatok hozzá. - Örülök, hogy jó a kedved - nyammogok kicsit, majd esnek vissza rá kékjeim, ahogy kitör belőle a nevetés. Akaratlan ugyan, de az én ajkam szeglete is megmoccan, majd felfelé ível kissé, ámbár nem nevetek - sőt, nem is nevetek - olyan jókedvűen, mint Reiner. Szemeimet forgatom meg, fejem megint hátravetem, és mindössze lesandítok rá a kérdésre.
- Kérdezz - mosolygásra késztet a helyzet iróniája, de ennek most nem adok hangot. Ugyanolyan pozícióban várom, hogy elhangozzék a kérdés, mint ahogy az előző közben is voltam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=838351#post838351][b]Reiner Kende - 2021.10.19. 00:23[/b][/url]

Reiner Kende mosolya ritkán rezzen úgy, ahogy ebben a pillanatban. A feje tele van a kis lófasz szitus emlékekkel, ami egyesek szemében simán lehetne jelentéktelen, mire a navinés úgy áll hozzájuk, mintha a világ legjobb dolgai lennének. Így van el, mint hal a vízben, de most Sztravinszkij hangsúlya egy pillanatra elgondolkodtatja: mi van ha a valós vívódásai amikkel hónapok, lassan évek óta küzd, sosem zajlanak majd le nyugodtan? Mint a partot nyalogató hullámok, vágod, azok, amelyek nem baszódnak neki a szikláknak és szűnnek meg hirtelen létezni, hiába való küzködéssel. - Így is van… - nem az a határozott, élettel teli a hangsúlya, amivel mindig is ejti. A végére mégis visszaáll a mosolya az igazira. - Olyasmire gondoltam, mint amikor meghúzom a futamot, ég a tüdőm és frankón savasodok, de csak elérem azt a retek falat - nyugis, mesélős a hangja, pillanatra marad csendben. - Vagy miután akkor is megcsikizem a húgomat, ha megtömtem lángossal az Almádi bódénál - halkan felnevet, mert igazából talán most először említi Sztravinszkijnak úgy Kittit, hogy ne egy pénteki alkalmon ücsörögnek. Más ez így.
Nevetése  csillapodik, még mindig kicsit viszi a víz, de nem tud nem szórakozottan nézni a másikra, ahogy leírja, hogy márpedig a Balaton tavában halak élnek, a barackba! - Tudom! Tiszta jó! - vigyorog szélesebben, ahogy elvan, mint a befőtt. Lepillant Sztravinszkij felsőtestére, amíg megborzong, akaratlan ráncolja a szemöldökét egy pillanatig, majd az újabb megjegyzéssel tör fel belőle a nevetés. Haver, úgy csinál, mintha hering parti lenne és a nyálkás kis cuppogók között kellene vergődnie! - Csak engedd el - táncsolja és már vetődik is fel a víz tetejére. - Ha így csinálsz, tök jó, ahogy dobál - mondja még, majd pici csend után tolja is a kérdést a kérdésről, amit fel sem tett. Na ez olyan macerás, hogy ilyet se csinál többet, majd csak kérdez. Nem csoda, hogy általában úgy szokta, jobb is az a módi.
- Szerinted miért olyan rohadt fontos az embereknek a felszín? - némán vesz levegőt, hogy tuti fennmaradjon és ne süllyedjen alább, egyik kezét még a feje alá is teszi és hagyja, hogy a víz el legyen vele.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=838545#post838545][b]Weiss Arion Ruben - 2021.10.24. 10:52[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=838657#post838657][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2021.10.28. 23:02[/b][/url]

Más a szavak lejtése, feltűnt. Hogyne tűnne fel? A péntekeim szerves része, hogy minden figyelmemet Reinernek szenteljem, szinte már-már ki vagyok rá élezve, azonban eszem ágában sincs megemlíteni neki. A helyzet más - nem egy pénteki alkalommal ülünk egymással szemben, ami esetlegesen kissé bonyolíthatja a dolgokat a későbbiekben, de ezen ráérek akkor aggódni. Ha egyáltalán megteszem. Elgondolkodva hallgatom szavait, és valóban úgy csapódik le az egész, hogy egy kellemes cseverészésben veszünk részt, mint rég nem látott barátok, valami mégis van, ami más.
- A futamot is van lehetőséged félbehagyni - szólalok meg halkan, lassabban. - Más kérdés, hogy eszedbe sem jut megtenni - mosolyodom el halványan, majd szemöldököm szalad ráncba. Értetlen pislogok párat, nézek rá, mintha most látnám először, ajkaim el-elnyílnak egymástól, mielőtt megszólalnék. - Mi az a lángos? - süt rólam, belőlem és hangomból is az értetlenség, ahogy elhangzik a kérdés. Egyértelmű, hogy valami ételre kellene asszociálnom, de valahogy képtelen vagyok magam elé képzelni ezt a lángosnak hívott… bármit is. Undorítónak hangzik.
Majdnem annyira, minthogy éppen halak lakta vízben úszkálok, ami igencsak későn jut el a tudatomig. Nem mintha már bármit is tudnék kezdeni a szituációval, de attól még bosszantó, hogy magamnak kreáltam az egészet - mert olyan jó ötletnek tűnt beleugrani. Sóhajtva emelem fel kékjeimet a hajóra, aminek a fedélzetéről már a különböző színű fények villognak az ég felé. Oldalvást sandítok a jó tanácsra, szemeimet megforgatva pillantok vissza inkább a hajóra. Engedjem el, és fetrengjek még rajta. Persze, azonnal. Csak előbb megvárom, amíg jön a kérdés. Halvány mosoly kerül ajkaimra.
- Biztonságérzetet ad - felelem gondolkodás nélkül. Lehunyom szemeimet, mikor a gondolatok törleszkednek egymás elé, és így is szólalok meg újra. Nem szükséges Reinerre néznem. - A felszín arra van, hogy mutogasd az embereknek, akik nem szeretnének mélyebbre látni, így elfogadják azt. Azonosítanak vele, tehát olyan vagy, amit mutatsz feléjük: erős, határozott, szép, kedves, lényegében mindegy. Ha azt mutatod, akkor az vagy, mikor lehet belül szétesel éppen - pillanatnyi szünetet tartok, ahogy lassan nyitom ki kékjeimet. Elveszek a feketeségben. - Erőt ad - még ha hamisat is -, miközben megvéd a csalódástól és a fájdalomtól - fejezem be végül halkan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=838734#post838734][b]William Martin Krise - 2021.11.01. 14:05[/b][/url]

A kanárisárga kezeslábas csatja visszhangozva csattan a padlón, ahogy először kibújik, majd mezítláb kilép belőle. A huzatos helyiségben megborzong, ahogy meztelenül belép a zuhanyzóba, a csap gombja nyikorogva fordul el, ösztönös szisszenését pedig már elnyomja a csobogás. A hűvös hamar kellemes melegre vált, ő pedig mélázva néz le a lábfejeire, ahogy a víz végigfolyik rajtuk, majd eltünik a mocskos lefolyóban. A fejében egy rég hallott zeneszám dünnyög a monoton háttérzajra, a fehér csempés padlón arrébb rúg egy felázott szappanrögöt.

- Működni fog az a mugli kacat?
William a szemét forgatva pillant fel egy pillanatra,, majd visszagörnyed az állványra állított kamera mögé. A koszos ragtapaszokkal leragasztott ujjai matatnak a gombokon, az apró kijelzőn a fókuszt állítja, míg figyeli a túloldalon egyik lábáról a másikra álló nagyapját. Gyermekkori emlékeiből tudja, hogy Belphengard egykor kifejezetten masszív testalkatú, a zord kanadai zimankó által kimart bőrű és élénk tekintetű férfi volt; ezekből az idő azonban az utóbbin kívül mindet felzabálta. Bár nem mondható kifejezetten idősnek, hetven körül, ha járhat, a testét mintha satuba fogta volna valami megfoghatatlan erő, és az nyomná össze. Le is ül hamar, türelmetlenül igazgatva hűséges, kopott köpenyét, csak akkor pattan fel ismét, mikor az ajtó nyikorogva kinyílik.
Karmok és mancsok súrlódnak a parkettán, a fa megreccsen a lény súlya alatt. William ismét mindössze felpillant a lomhán, megkínzott mozdulatokkal beoldalazó vérfarkasra, még egy utolsót finomít a gépen, majd végül ő is kiegyenesedik.
   -  Anton, hát most jut eszembe, milyen vén bolondok vagyunk! - Belphengard a homlokára csap, ahogy előzékenyen félreáll, hogy a kollégája óvatosan fájdalmas szusszanással felmásszon a kanapéra - Hát így átalakulva nincs hüvelyujjad, hogy fogsz így pezsgőzni velünk?
William ideges horkantást hallat, a vérfarkas a maga módján hasonlót tesz. A félhomályos szobában feszült, ám ünnepélyes várakozás tenyészik, az olajlámpákon túl a Mátra felett bámuló telihold fénye világítja meg az asztalon sorakozó számtalan fiolát. Míg a nagyapja ezekhez lép, ő előhúzza a pálcáját, hogy elővigyázatosan az állvány melletti, keskeny asztalka szélére helyezze. A cipősdobozból, ami eddig a keze ügyében állt, egy régen olajozásra szoruló fegyvert vesz ki, maga elé kitartva hunyorogva néz bele a tárjába, hogy ellenőrizze annak tartalmát. A hatból három rekeszben kékesen csillannak meg az ezüstgolyók.
   -  Fiam, ne húzd már az időt - mordul rá Belphengard türelmetlenül, az ingujját felhúzva többször ökölbe szorítja a kezét, visszasétál a kamera képébe, majd megköszörüli a torkát. Apró bólintása nyomán Will megnyomja a gombot, a fegyvert időközben félretéve, a falig hátrál, hogy hozzádőlve figyelje az eseményeket.
Enyém a megtiszteltetés - folytatja a nagyapja, már a vérfarkasnak címezve a karját kinyújtja felé, tapintatosan oldalra pillant, amíg az kitátja a száját. William arca megrándul, ahogy az agyarak a cserzett bőrhöz érnek, inkább a kijelző fényét figyeli, míg hallgatja Belphengard fájdalmas mordulását.


Pontosan másfél perc telik el, amíg a csengő megszólal, ő pedig kötelességtudóan hátrál ki a víz alól, majd szárítja meg magát. A törölközőjét az egyenruha mellé dobja a csempére, A szoba egyetlen további bútordarabján, egy összevissza-karcolt bükkfa padon a ruhái katonás rendben várnak rá. A pólóról egy rántással tépi le a címkét; ez új, Emma küldte. A farmerja azonban még ugyanaz, amivel három évvel ezelőtt átlépte a küszöböt,. A térdénél apró szakadás, ő hanyagul rángatja magára, a cipője fűzőjén megkeményedett, barna    maszat, szórakozottan kapargatja azt egy ideig, mielőtt megköti.


A füle cseng a durranástól, ami mintha az agyában visszhangozna és morajlana tovább. Hagyja, hogy az ujjai közül a fegyver lehulljon mellé, a fal mellett ültében egy elhaló nyüszítéssel rúgja arrébb a szőnyegen. Feszítő csönd telepszik a szobára, melyet csak a szabálytalan csöpögés tör meg néha, egyre ritkábban, majd halk, rekedtes szűkölés.
Szemébe lógó haján át meg-megremegve pillant fel végül. A vérfarkas, pofáját rendellenesen tágra nyitva bámul rá a padlóról, nyelve a parkettára tapad, világossárga szemei azonban már olyasmit bámulnak, amit földi halandó nem láthat. Még egyszer-egyszer megrándul, megrándul, mielőtt elcsendesülne, Will csak eztán mozdul meg, a tarkóját a falnak támasztva fordítja oldalra a fejét.
Nem messze tőle, a jól ismert, kopott köpeny groteszkül kitekeredett alakot takar le. A kopaszodó fej arca megnyúlt, fakó szemei kidülledtek, a szemhéj nem takarja le őket. Megduzzadt nyakizmai a szétrepesztett bőr hasadékán át vöröslenek a félhomályban.
William nyel egyet, a faltól ellökve magát négykézláb fordul, majd erőlködve a padlóra hány.

A csempékre akasztott tükörben csak egyszer pillant an immáron civilbe öltözött tükörképére, egy újabb csengőszóra az ajtóhoz lép, megvárja, hogy az kinyíljon előtte. A folyosón ismerős arc kíséri végig, lépteik visszhangot vernek, nem szólnak egymáshoz, míg a folyosó végi, rácsos kapuig ér. Atyai érintést érez a vállán, hátrapillant, majd egy vérszegény biccentéssel átlépi a küszöböt.

Október végéhez képest éles, bántó napfény borítja be a falevelekkel fedett domboldalt. Ő összeszorítja a szemét, a táskáját átveszi a baljába, leszegett fejjel indul tovább a kavicsos ösvényen át a Remeteréti úti buszmegálló felé.