Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Viharmadarak
Edzés

Vidáman indulok a pálya felé, ahol az edzést tartjuk. Egyetlen dolog miatt izgulok egy kicsit, és az az, hogy Theon Delacroix-val egy csapatban vagyok. Amikor az öltözőkhöz érek, egy gyors körbekémlelés után megnyugszok, hiszen nem látom a fiút. Talán el se jön. Szórítok magamban, hogy így legyen. Egyáltalán nem azért, mert félek tőle, vagy ilyesmi, egyszerűen csak nem szeretném, hogy az ellenségeskedés megzavarja az edzést, vagy - Merlin ments - akár a meccset.
 Igaz, ennek nem nagy a valószínűsége. Nagy baj akkor lenne, hogya mind a ketten ugyanazon a poszton játszanánk, vagy terelő lenne. Így talán még túlélhető a helyzet.
 Közben átöltözök, és kilépek a pályára.
 Széles mosoly kíséretében köszönök a csapatnak, hallgatom Bencét. A rellonost kiverem a fejemből, és elhatározom, csak az edzésre koncentrálok.
 Amint vége a bemelegítésnek, hiába keresem a másik fogót, Coltont. Nem baj, így is elkezdhetem az aranylabdát kergetni, majd később csatlakozik.
 Elrúgom magamat a földtől, és nyomban a golyó után eredek. Csak szépen lassan, nehogy gyanút fogjon. Már amennyire egy labdának lehetnek érzései. Nem hinném, hogy vannak, de azért fő a biztonság.
 Közben észreveszem, hogy a rellonos megérkezett, ezért talán kicsit hirtelen és abszolút indokolatlanul felgyorsulok. Így sikeresen elvesztem szem elől a cikeszt, úgyhogy néhány kereső célú forgolódásba, majd körözésbe kezdek a kezdőkörtől távolodva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Theon Delacroix - VHT tanterem

*Magához ölelve órai jegyzeteit toporog szinte a küszöbön, enyhén vörös arccal, mindenhová nézve csak rellonosra nem. Ujjaival az egyik lap széleit gyűrögeti, melyen egy sütemény receptje található Csenge kerekded, apró betűivel írva. Egy pillanatra felles az előtte álló fiúra, akit csak látásból ismer, és akit ennek ellenére épp most kért meg arra, hogy süssön vele muffint.
De hogyan is került ebbe a helyzetbe? Hát az úgy történt... Mivel a Levita konyháját túlzsúfoltnak találta, mert az általános használat mellett most még a varázsháztartástan vizsgára gyakorlók is igyekeztek lefoglalni maguknak némi helyet ott, kénytelen volt másik helyet keresni a saját felkészüléséhez. Az iskola konyhájába vezetett a második útja, de épp csak belépett, aztán már fordult is ki onnan. A manók kitörő örömmel fogadták, de Csengének éppenséggel nem olyanokra volt szüksége, akik megsütik neki a tésztát, hanem csak egy helyre, ahol ő maga megcsinálhatja.
Így jutott el végső megoldásként a varázsháztartástan óra termébe. Végül is hol lehetne egyszerűbb gyakorolni, ha nem ott, ahol minden feltétel adott ehhez? Ott azonban már talált valakit. Nem akart innen is továbbállni, elvégre több alternatívája nem volt a helyszínt illetően, így önmagához képest bátran, nekiszegezte a kérdést a srácnak, hogy nem lenne-e kedve a vizsgára felkészülésként közösen muffint sütni. Egy szuszra elhadarva még a végeredményt is felajánlotta neki, elvégre a verseny közeledtével neki úgyis vissza kell fognia az édességfogyasztását.
Nem mintha egyébként nem férnének el akár egymás mellett is a teremben, de Csenge úgy vélte, kínos lenne külön-külön bénázni, ha pedig a fiú sokkal ügyesebb nála, legalább elleshet tőle ezt-azt.
Mivel egyelőre nem lett sem elzavarva, sem elutasítva, hozzáteszi még:*
 - Csinálhatunk csokisat, krémeset vagy gyümölcsöst.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Áldásos tudatlanság helyzete az, ahogy belebonyolódva némítja el a nő valódi személyét és kreál egy olyan valamit, ami neki kedves, csakis neki, senki másnak. Mert valóban, olyannyira sokszor és sokfélét játszott és játszik akár mai napig is, a pillanat heve, amelybe más is belekeveredik, mégis mindig az övé volt, csak a sajátja és ő diktált mindent. És akkor van itt most ő, ez az egész, amelyről fogalma sincs ugyan, de ha lesz, akkor az örömteli emlékei között hiába fogja majd keresni. Tenni nem tud ellene, most és jelenleg semmit, mert ha van is pillanat és alkalom arra, hogy valahogy kimásszon belőle, már rég olyan mélyen benne van, hogy képtelenség. Hogy feje tetejétől, talán még a polcokra vetülő árnyékát is olyannyira vegyíti át, hogy az nem a napot, hanem a nőt követi. Áldatlan tudatlanság, de még tart és él. Nagyon. Ahogy a nő végül mozdul, simul hozzá és szinte összetapadnak, ez már biztos és erős, egyre jobban tör fel belőle, gurgulázik és követel, mert ő nem nyugodt, nem az a férfi, akinek rajongása kimerül abban, ha bámulhat, ha beszélnek, ha rámosolyog. Nem, ő nem ilyen. Ő sokkal másabb, sokkal… hevesebb, olyan heves, mint a báj, amit kivetített, és amellyel becsapja minden érzékét. Baj lesz belőle, az, hogy kinek, hogyan, az jó kérdés. Elválik. Vágyik arra, vágyik rá, vágyik mindenre, amit csak lehet. És a másiknak fogalma sincs, hogy ha ő akar valamit, azt mennyire is követeli ki magának.
Talán dőre dolog volt a nőtől, hogy ennyire belement. Ő csak a mocskos szemétládát látta, akire büntetés és persze megtorlás vár, többet nem is láthatott, mert nem mutatott, és most mégis belekóstol, falatozik és ezzel utat is enged. Megérzi a tincsek közé fúródó ujjakat, tarkóját azon nyomban elönti a libabőr és a bizsergés, ujjaival megint csak enyhén növelve szorongat rá, tartja magánál, és bár csókja nem durva, mégis, olyan elánnak kóstolja az ajkakat, mintha az lenne számára a mennyei manna. Elméje teljesen ugyan nem üres, de ritka mód csak a nő tölti ki, vele minden vágy, akarat, vagy épp késztetés, hogy bármit mond, neki azt meg kell tennie. Máskor nincs egyszerű irányító, nincs az, hogy bárki jön, és csak úgy megmondja, nem. És ez kellemetlen, erős kellemetlen, azonban, az általa nem észlelt, éppen feltámadó mágiahullám azt is elnyomja.
Felmordul. Szinte csalódottan és követelőzően, ahogy eltávolodik tőle. Ő ezt akarja, a nő mást, és az ő kedvére kell tenni. A vágy, hogy érintse, hogy még közelebb legyen, erős, hangos a fejében, szemei csillognak, ugrásra készen, azonban mennie kell. Követni kezdi, míg amaz sebes, az ő lépései nyúlánk módon könnyedén veszi fel tempóját, vissza sem nézve hagyja el az üzletet és a megszokott mozdulat, miszerint cigaretta után nyúl, elmarad. Mert most csak Ő van, senki több. És megy ő, erre, amerre csalja, amerre… Ahol mosolya széles és azt hiszi, másképp játszanak kissé.
- Mondtam, hogy nem biztos, hogy kibírom – igen, innen kéne most eljutni bármerre, azonban mégsem. Ismét magához vonja, közel, finoman tolva az épület falának, ahonnét nem tud könnyedén meglépni. Ahol mindenhogy eléri.
- Csak egy kicsit, ígérem – mert ugye menni kellene, haza, de hát… és ismét odahajol, odakap, most mégis vadabb tempóban kapja el ajkait és mielőtt bármit szólhatna ez ellen, a sajátját rátapasztva folytatja szinte ott, ahol odabent abbamaradt. Egyiküknek sem veszélytelen ez. Vagy mégse?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Alex jót mosolyog azon, hogy Alíz apját egy pusztító, mindent magába kebelező fekete lyukhoz hasonlította. Mert az is volt. Egy trauma emésztette üres lélekmaradék, aki szépen lassan beleesett egy szakadékba, dementorként magával rántva hősünk összes boldog gondolatát, csak szorongást és kételyeket hátra hagyva. Bár a kamasz dac nagyrészt negatív érzéseket, többek közt haragot pumpált a kislányba a férfi iránt, legmélyen belül hiányzott neki az apja. Sosem voltak olyan jóban, sosem volt olyan érzelmektől túlfűtött és kifejező, Mint Alex vagy édesanyja, de azért akkor még érzett a kis morgásaiban szeretetet és törődést. Mindig megnevettette, ahogy már kissé túljátszva is próbálta lekaparni magáról az érintés szeretetnyelvének megnyilvánulását. Csak most kezdte realizálni, hogy majdnem hogy mindkét szülőjét elvesztette. De az előbbi sok sírás után mintha valahogy kiürült volna. Még sosem érzett ilyen. A lelke hátterében ott bujkált ez a kis foltocska, még akkor is, ha épp fülig ért a szája Alíz haj-téma iránti lelkesedése miatt.
- Én imádom a halvány rózsaszínt! Habár az én hajam többször kék volt, de én minden színt szeretek! - mosolyog kissé fáradtan, de még mindig széles szájjal - Igen, mi körül tudunk nézni! - viszonozza a kacsintást laposan. Az akvárium gondolata viszont visszacsepegtetett belé egy kis energiát. Régen náluk is volt akvárium az üvegházban. Alex imádott ott lenni, nyáron sokszor kint is aludt a különféle zöld növények és színes virágok közt, miközben félálomban próbált pampogva kommunikálni a halacskákkal.
- Ohh, az szerelmes lenne, majd énekelnénk nekik, de pampogva is, szóval tudnak hallani zenét az ő saját nyelvükön. - magyarázott sugározva, de hangjában érződött egy olyan gyermeki komolyság, mint amikor elmondják neked a fontos játékszabályokat, amiket nem szeghetsz meg, mert ez fontos! Alex laposakat pislogva hallgatja Alízt. A cica személyisége, szokásai hallatán, ha ez most egy rajzfilm lenne, teljességgel biztos, hogy kis felszálló szívek jelentek volna meg hősünk feje fölött. Helyeselni is akart, ám hatalmasat ásított az igenbe.
- Én kezdek fáradni. Talán nekem mennem kéne vissza a kastélyba. - néz el az említett hatalmas épület irányába, majd laposakat pislogva visszafordul Alízhoz - Tudnád te nekem adni a címed, szóval mi tudunk majd beszélgetni a részletekről? - törölte meg kis öklével a bal kezét, mindkét lábát pedig ügyesen igyekezett maga alá gyűrni a padon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Hanyaguk dőlök hátra, lábaim a pult lapján koppannak, kezeimet tarkómon keresztezem. Előttem olyan a helyiség, mintha tornádó söpört volna rajta végig: liszt és egyéb por és folyékony halmazállapotú hozzávalóktól úszik a kicsinyke konyhapult, hajamba tojás ragadt, kezeimre pedig valami beazonosíthatatlan űrlénygenya. Még egyszer a kezembe veszem az órai, jócskán hiányos, no meg szinte már olvashatatlan jegyzeteimet, hátha azoktól okosabb leszek. Hunyorítok, hogy ki tudjam venni, mi van a lapokra írva ám így sem járok sok sikerrel. A furcsa kacifántos betűk mintha csak gúnyolódnának ügyetlenségemen, csak nem segítenek a helyzeten. Fújok egy nagyot, majd ezt a papírhalmot is a többi szemét közé küldöm. Egy jól irányzott mozdulattal sikerült is letarolnom vele néhány kisebb konyhai eszközt. A fakanál azzal a lendülettel esik le, mint amivel az én lábam is lekerül az asztalról. Beletúrok hajamba, számat nagy sóhaj hagyja el. Kezeim bőszen zsebemben kutatnak, mígnem előkotorászom onnan a cigis dobozt, meg az öngyújtót, hogy aztán fittyet hányva az etikettre, no meg a valószínűleg a tűzjelző bűbájra, rágyújtsak. Jólesően eresztem ki a füstöt, kezeim közt a bláz meg-megremeg a bennem felgyülemlett feszültségtől. Aggaszt, hogy van valami, amiben nem vagyok jó.  A varázslásban már rég elvéreztem, ilyenkor pedig azt hinné az ember, hogy majd egy olyan egyszerű feladat, mint a főzés akkor menni fog. Nos… nem így van. Kész katasztrófa vagyok a konyhában. Vagyis lehet nem lennék az, ám hanyagságom nagyobb úr, így a tojást hajastul rakom rántottába, a megadott mértékegységekkel mit sem törődök, valamint inkább játszom a telefonomon, mintsem hogy azt figyeljem, mikor sül meg a süti. Így nem meglepő, ha azt mondom, hogy a végeredmény totál K.O. lesz mindig.
Hatalmas durranásra leszek figyelmes. Ahogy már említettem, nem nagyon szoktam figyelni se a sütőt, se a mikrót, mely’ utóbbi most minden bizonnyal a ludas lehet. Talán nem kellett volna héjastól bedobni a tojást? Hupszi. Lustán mászok el a felrúnázott ketyeréig, s elég csak bepillantanom a kis ablakon, hogy tudjam; hatalmas bajba fogok kerülni JG előtt, ha megtudja, hogy tönkretettem az egyik órai biszbaszját. Méreggel vegyült aggodalom terül el testemen, ahogy először kínomban jobbra, majd balra forgatom el fejem. Pilláim megállapodnak a nemrég még hanyagul ledobott táskámon. Sietős léptekkel kapom fel, hogy aztán az ajtó irányába baktatva, megfogjam a kilincset. Elfordítani azonban már nem marad időm, hisz valaki más lép be rajta. A kiscsaj jóval mondva inkább nekimegy a bordáimnak.
- Mi a szösz? – Nem hőkölök hátra, mivel nekem egy kis testi kontaktus mit sem jelent, ellenben vele, aki egészen a küszöbig ugrik vissza. Unottan vonom karba kezeim, szemöldököm megemelkedik, hogy gyerünk, takarodj már az utamból, dolgom lenne, mikor is hebegve elkezd hozzám beszélni. Először zsigerből jön a „Te szeretni mit?” fejem, ám pillanatnyi megdöbbenésemet felváltja a valami olyasmi érzés, mint amikor valaki egy nagyon jó viccet hall.
- Ugye ezt te sem gondoltad komolyan? – Horkantok fel, miután kellően kinevettem magam. – Tipli – azzal lököm is félre, azaz csak tenném, mikor újabb durranás rezgeti meg a termet, immáron nem a mikró, hanem a sütő felől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

*Naivitását még mindig nem sikerült maga mögött hagynia, ahogy félénksége sem az a könnyen lekopós fajta, így hát nemcsak meglepődik az otromba válaszon, de kellően zavarba is jön tőle. Most már szívesen félreállna a srác útjából, egy "egyedül mégiscsak jobb lesz" gondolatot követően, mikor valami robbanásszerű hang érkezik a terem egy távolabbi vége felől. Odakapva a pillantását a sütőt azonosítja be a hang forrásának, amiből most lassan kanyarogva indul meg egy füstcsík a plafon felé.
Tekintetét lassan körbehordozza a terem többi részén is, hogy tudatosuljon benne, tényleg nem éppen a legjobb embert találta meg az ötletével.*
 - Igazad van, egyáltalán nem gondoltam komolyan *rázza meg a fejét, majd kissé arrébb is lép, hogy a továbbiakban ne akadályozza a rellonost a távozásban. Ugyanakkor felmerül benne, hogy ha a fiú egy gyakorlás során - hacsak ez a káosz nem szándékos rongálás akar lenni - ekkora rumlit képes csinálni, mihez fog kezdeni a vizsga során? Már-már meg is sajnálja őt, bár eddigi reakciói alapján sejti, hogy a fiú ennek a gondolatnak koránt sem örülne.*
 - De, ha esetleg mégsem szeretnél megbukni, engem nem zavar, ha netán segíteni szeretnél *jegyzi meg egyre halkulóan, mivel időközben elhagyja az a kevés bátorság is, amit sikerült összeszednie. Közben el is lép a fiú mellett, hogy a pulthoz érve előhúzza zsebéből a pálcáját, és néhány Suvickusszal tisztára varázsolja a felületet. Aztán eszébe jut még valami, amit jó lenne közölnie vele, mielőtt elhagyja a termet. Oda se nézve szól utána, így lehet már csak az üres helyiségnek mondja:*
 - Amúgy... van egy kis tojás a hajadban.
*Közben leteszi a kezében tartott pergamenköteget, és előkeres egy tiszta, közepes méretű tálat.*

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Megmosolyogtat az aggodalma, az első meccsemet juttatja eszembe, én is kint voltam, készítettem a testem a megmérettetésre. Akkor még nem tudtam, hogy jó vagyok, csak azt, hogy élvezem a repülést. Keserédes emlék, mert akkor még hittem benne, hogy minden apai szigor ellenére, minden tiltás ellenére, ha működik a dolog, lehetek nagyágyú a kvidddicspályán.
Mégis édes az emlék, így hosszú év távlatából, és édes, mert ha valaki, akkor Layla őszinte és tiszta érzelmeket áraszt, ami megmosolyogtat. Korábbi terveimmel ellentétben, mely szerint a navinésektől olyan távol tartom magam, mint a tűztől, mostanra egy navinés feleséggel és egy navinés plátói szerelemmel is rendelkezem. Rendben, az utóbbi előbb volt, minthogy navinéssé vált volna, de úgy érzem, a világ egyensúlya helyre van billenve. Egészen rendben vagyok én is lelkileg, és nem, ez nem olyan dolog, hogy akkor most itt a világ vége, és majd szegény Edit mit kap tőlem. Mivel hűséget fogadtam, hiszen így helyes. De attól még a múltamat nem tagadhatom meg.
- Egyetlen szerencséd van, hogy a világ tovább létezik akkor is, ha a cikesz Ábel kezében végzi.
Mosolyodom el, és bár nem olyan flancos seprűm van, amint amilyennel ők dolgoznak az aktobatika világában, de ő is, és én is ügyesen mozgunk, ezért merem meg meglépni azt, hogy kétlábra állva, felhúzom magamhoz, és a nyél két szélén állva kezét a kezemben tartva, nyugtatóan nézek zöldesszürkéimmel az ő zöldesbarnáiba.
- Egyensúly. Ez a titka mindennek Nyuszi. Mindig annyira légy ideges, amennyire nyugodt is tudsz lenni. Annyira légy vakmerő, amennyire óvod magad. Válj eggyé a seprűddel, és lehetőleg ne nyírd ki magad.
Hüvelykujjaimmal a kézfejeit simogatom, megnyugtatóan beszélek hozzá, nem, nem úgy, mint egy idiótával, hanem tényleg szépen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

*A mosoly egy pillanat alatt ráfagy az arcára, hogy aztán örömét felváltsa az ijedtség. Tekintete a hozzá szólóra rebben, és bár fejében rengeteg mentő gondolat felmerül, rá kell jönnie, hogy ez pont az a helyzet, amiből nem tudja kimagyarázni magát. Mint mikor a gyilkost a hulla mellett találják, véres késsel a kezében. A kérdések igazából már csak formaságok, a büntetés elkerülhetetlen.
Csenge nyel egy nagyot, és várja a képzeletben feje felett lebegő lesújtó kardot, de évfolyam- és háztársának láthatóan - és hallhatóan - eszébe sem jut semmi negatívat hozzátenni mutatványához. Sőt érdeklődőnek tűnik, így hát Csenge megrázva fejét jelzi neki, hogy cseppet sem zavarja, majd kissé előredőlve karjaival megszorítja a nyelet, hogy aztán egy feszes, de egybefolyó mozdulattal átemelje egyik lábát a másik mellé, és leengedje testét a seprű mellett.
Mikor lábujjai újra talajt érnek, elfogja az ilyenkor mindig rátörő, kissé kesernyés érzés: a pillanat, amikor a repülni képes ember rájön, hogy valójában nincsenek szárnyai, s a könnyedség, ami addig sajátja volt, hirtelen súlyként jelenik meg.*
 - Még csak most érkeztem *válaszolja halkan a kérdésre, majd rájön, hogy azt másként is lehetett volna érteni.* - Illetve, hát... izé... gyerekkorom óta seprűakrobata vagyok.
*Kissé bele is pirul a beszédbe. A seprűn komoly, magabiztos fiatal nő benyomását kelti, de arról leszállva, félénksége megmutatkozik, hogy aztán lerombolja a látvány által felmerülő csalóka előfeltevéseket.*
 - De amúgy nem olyan nehéz, amilyennek tűnik *próbálja fenntartani a csevegést, melyre egyébként alkalmatlannak tartja magát.* - Könnyebb kezelni, mint egy kviddics seprűt. Megpróbálsz ráülni? *kérdezi, és közben kicsit arrébb is lép, hogy ha a lány úgy dönt, megkísérli, odaférjen az eszközhöz.*

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Ez a tánc nyugodtabb, megfontoltabb, nem olyan, mint amit a téren leejtettünk idegenekkel körbevéve, valamikor akár velük is. Az heves volt, szinte felperzselt körülöttünk mindent és mindenkit, míg ez egy olyan lelki nyugalmat ad nekem, amit elképzelni sem tudtam volna soha. Kérdés nélkül mennék vele bármikor és bárhol táncolni. Van egy olyan érzésem, hogy ezt ő is tudja, nem véletlen vagyunk itt ismét, nem véletlen találkoztunk megint. Szeretném hinni, hogy ahogy én, úgy ő is gondolt rám, legalább egy futó pillanatra eszébe jutottam, ahogy testünk a ritmusra mozgott, ami a rádióból szállt a téren.
Ahogy most. Határozottan von magához, akaratlan lépek közelebb hozzá, mert ugye, akár akarom, akár nem, még mindig vonzz magához. Van benne valami megmagyarázhatatlan, egy olyan rejtély az egész férfi, ami nem engedi, hogy egy pillanatra is elfelejthesd azt, hogy meg akarod fejteni. Soha nem tudnám elfelejteni. Érintésére éppen hogy megborzongok, a jóleső érzés szalad végig gerincem mentém, fejemet mellkasára hajtom, szélesen mosolyodom el, amikor megérzem fejét sajátomon. Na igen, így jár az, aki majdnem mindenkinél alacsonyabb és majdnem mindig magassarkút kell húznia ahhoz, hogy valami emberi mérete legyen. Ám ez most cseppet sem zavar, csak kiélvezem, hogy testeink tökéletesen illeszkednek egymáshoz, mintha a nagy könyvben is ez lett volna megírva. Követem a mozgását, beleveszek a pillanatba, de kénytelen vagyok megszólalni. Vágyom Quinn hangját, halkan kuncogok, amikor lassan kipörget, majd mindkét kezemet csúsztatom vállára, miközben tekintetünk találkozik.
- Azt-azt - bólintok egy aprót, oldalra pillantva mosolyodom el, ahogy ajkai súrolják arcomat. - Ennek nagyon kevés nő tudna ellenállni. Tudod... rejtélyes férfi, aki mellé jól bánik a testével és még helyes is. Főnyeremény - fordítom fejemet hirtelen felé, így utolsó szavamat már Quinn ajkaiba suttogom, de a minket elválasztó pár milliméter még mindig ott van. Barnáimat fúrom tekintetébe, egy halvány, de elég egyértelműen szemtelen mosoly mellett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Apró bólintás, többet nem érdemel a téma, hiszen már teljesen irreleváns is. Elképzelni sem tudtam volna azt, eszembe sem jutott az opció, hogy Márk véletlen nekem esne. Így visszagondolva sem tudnám elképzelni róla, hiszen bármennyire is ellenségesen viselkedett, nem hülye a srác. A magához való esze meg van, egyszerűen valamiért ezt a helyzetet kezelte indulatosabban. Lényegtelen, elmúlt, már elmentek, a verekedés meg ahogy akkor, úgy sem opció bennem, mert egyszerűen nem. Lehet nem vagyok a kedvesség mintapéldánya, de azért nem az agresszivitásomról és az indulatosságomról kellene elhíresülnöm az iskolában? Maradjunk a DÖK-ös tevékenységeknél, azok segítenek eleget.
- Szóval nem tudod - ismételt apró bólintás. Alsó ajkamba harapva fürkészem az arcát, mert nem hazudik, valóban nem tudja mi az a véla. El kellene magyaráznom neki, nemde? Illene, hogy tudja, mivel áll szemben, hiába nem tud védekezni ellene, hacsak nem készül fel rá tudatosan, de nem visz rá a lélek. Elmondtam neki mi vagyok. Innentől ráhagyhatom, hogy eldöntse, érdekli-e mi ez az egész vagy sem. Megadom a választási lehetőséget ezzel, nem nyomom le a torkán a csúf igazságot, egyszerűen időt hagyok neki arra, hogyha érdekli, ha kíváncsi, ha felkészült, akkor utána nézzen, derítse ki mi vagyok. Ennyiben hagyom a dolgot. Nem tudja, csak sóhajtok egyet, de nem kezdem el magyarázni a vélaság mivoltját, csínját-bínját. Nézzen utána, és ha semmi nem változik, akkor megadok neki mindent, amit csak kér.
- Nem olyan titkos ez - mosolyodom el halványan. - Gyakran nem tudják megmagyarázni az emberek maguknak, hogy miért, de nem kérdeznek rá, én pedig nem mondom el - nem kérdeznek, nem válaszolok, felesleges, ha rákérdeznek akkor meg elmondom az egyértelműt, ami az orruk elé van téve. De soha nem kérdeznek rá, mert annyira nem értik, annyira elvesznek a pillanatban, hogy nem tudnak rákérdezni, vagy egyszerűen már nem is foglalkoznak vele, mert elvesznek a kék tekintetemben, az érintésemben, a mosolyomban. Nagyon helyes.
- Igen, a kisugárzásom. Gyakorlatilag ezt jelenti vélának lenni - mosolyodom el halványan. - A DÖK meg igenis jól áll neked, sokat segítesz benne, de valószínűleg az miatt jelentkeztél, igen - a mosoly megindul, de arcomra fagy, ahogy folytatja a kis mondandóját. Kékjeim kikerekednek, ajkaim kissé elnyílnak egymástól. Hogy ne haragudjak rá, amiért úgy tűnik, mintha, pedig nem azért van itt, mert véla vagyok, mert a kisugárzásom. Olyan őszintén mondja, olyan hihető, hogy szinte már elhiszem, a szavai visszhangzanak fülemben, beékelődnek agyamba, és soha a büdös életbe többet nem mennek ki onnan. Mert elhiszem neki. Miért hiszem el neki? Miért más ő, amiért azt tudom mondani, hogy elhiszem a szavakat, amiket kiejt a száján, főleg ilyeneket. Az első pár másodpercben kérdőjeleztem meg mindösszesen, de annyi bőven elég volt ahhoz, hogy valami hirtelen elkattanjon bennem és elhiggyem neki a kiejtett szavakat. Ne haragudjak rá. Nem tudok rá haragudni, mert őszinte. Hogy csinálja?
Nekem kissé több idő kell a visszatéréshez az előző témából, nem is reagálok rá érdemben, csak rendezem vonásaimat, majd kissé talán zavartan dörzsölöm meg szemeimet mutató- és hüvelykujjammal, mielőtt a kérdés elhangzana, majd érdemtelen válasz érkezne rá. Belián arca belesimul tenyerembe, elégedett mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy eddig kissé görcsös teste elernyed, csak átadja magát az érzésnek, annak ami vagyok. Mert én most nem az a Mihail vagyok, aki miatt a DÖK-be jelentkezett, hanem az a Mihail, aki gátlástalanul él vissza a vélamágiájával, hogy neki megkönnyítsék az életet, hogy ne kelljen kideríteni mindent, csak egyszerűen mondják el. De így is hazudik, nekem pedig mosolyom szélesebb lesz, akaratlan kerül több mágia bele, észre sem veszem, ahogy azt sem, hogy a némaság pillanatába talán több ideje burkolózik, mint kellene, esetleg illene. Ujjam folyamatosan cirógatja a bőrfelületet, egy pillanatra sem hagyom abba. Érezd a vélát, Belián, hogy megmutathasd nekem ki is vagy. Követem kezed nyomát, ami lehúzza a póló nyakát, éppen annyit felfedve a hegekből, ami elég ahhoz, hogy a kép, amely eddig darabokban hevert a földön, pillanatok alatt álljon össze újra eggyé, és kerüljön fel a falra. Egy farkast ábrázol. Mosolyom lelankad, eltűnik arcomról, miután a póló visszapattan nyakához, kezei lehullanak maga mellé, én meg még mindig a hegek helyét bámulom, szinte látom őket a pólón keresztül. Kezem, amely arcán pihen, abbahagyja a cirógatást, miközben másik kezem álla alá nyúl, hogy biztosan szemtől-szemben álljak a kérdő tekintettel.
- Mindenkinek van keresztje - hangom mély, rekedtes, akárha csak most ébredtem volna fel. - Neked ez, nekem az, de attól még te, te vagy - arcán pihenő kezem csusszan tarkójára óvatosan, ahogy közelebb vonom magamhoz, hogy még egy hajszál se férkőzhesse be kettőnk közé, ujjaimat nem veszem el álla alól. Azt akarom, hogy lásson. Csak engem lásson. - Elvehetem egy pillanatra a fájdalmad? - tekintetem kérdőn fürkészi arcát. Csak őszintén, kérlek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

- Óóó!
Ajkaim csodálkozásra nyílnak, ahogy kifejti a különbséget, és meg is értem egy pillanat alatt. Az intimitási faktor más. Így már értem, hogy miért inkább a csuklómat kéri. Valljuk be, ez egy teljesen logikus döntés, mert bőven Dwayne Warren poklába bérelünk helyet már csak azzal is, hogy én azt mondtam neki, vegyen a véremből, ő meg azzal, hogy akárcsak elgondolkozott az opción. Most viszont már nem csak elméleti szintről beszélhetünk, hiszen éppen a gyakorlati megvalósításon ügyködünk.
- Nem zavarna, ha megmaradna, csak a jel miatt aggódom.
Arra még nem kérdeztem rá, hogy mi van, ha az elemi mágus jelem sérül. Azt se tudom, hogy sérülhet-e, ahogy azt sem, hogy ha igen, akkor vajon hatással van-e az elememre. Én tényleg eléggé kezdő atomfizikus vagyok ezen a téren, szóval inkább nem kockáztatnék. Ezt nehezebb lenne kimagyarázni azt hiszem.
Izgatott vagyok, és azon dolgozom, hogy még csak véletlenül se csukjam be a szemem, mert látni akarom. Túl azon, hogy ezt már gyerekként eldöntöttem, felnőttként előtör belőlem a tanulmányozó-megfigyelő énem is, aki látni akarja, hogy mégis hogyan működik ez. Csodálatos dolognak tartom, hogy átérezhetem, megtapasztalhatom, megismerhetem a világ ezen kis apró szegmensét. Az apró fájdalomra nem is reagálok, a hang az, ami megakasztja egyenletes légzésem egy pillanatra, de utána minden megy tovább a maga kerékvágásában, egészen addig, míg tarkómra nem fog, ott kissé mintha megint beszűkülne a levegővétel, érintése kirántott a magam köré zárt kis csend-buborékból, és így már nem csak látok, de morranását is hallom.
Ajkaimra lassan szökik egy apró mosoly, érzem, ahogy egy gát átszakad bennem, ahogy eggyel közelebb kerülök hozzá, és ahogy eggyel közelebb kerülök magamhoz is. Bal kezem felemelve, óvatos, lassú és végtelenül finom mozdulatokkal kezdem el el simogatni a haját. Van bennem egy ösztön, ami arra sarkall, hogy ez a helyes lépés. Másrészt így akarom jelezni, hogy minden rendben van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A negyedik héten… vagyis kettő héttel ezelőtt, ami azt jelenti, hogy én egy borzalmas anya leszek. Az anyám a húgomat már a negyedik héten érezte, én viszont itt vagyok a hatodik héten, és nem érzek semmit. De, valamit mégiscsak: Nem akarok anya lenni. Nem vagyok hívő, de most azért nagyon szeretném, ha minden vallás összes istene és Merlin az én oldalamon állna. Esküszöm, ha ott tartunk majd, mindegy, hogy hány gyerek jön, csak egészségesek legyenek, de én most nem akarok egyet sem. Nico-t szeretném visszakapni, vele lenni, és csak vele lenni. De így a közelébe se mertem menni igazán, mert mi van, ha megérzi rajtam? A filmekben a férfiak szoktak ilyeneket mondani, hogy: “Nem vagy te terhes?” És ez nyilván alapból vicces, de én tuti ziher, hogy elbőgném magam, hát már most is érzem, ahogy könnyek gyűlnek a szememben. Én nem érzem a babát, és ha ott van, akkor a baba egy borzalmas anyát fog kapni. Azt hiszem, ez az információ jobb lett volna, ha nem derül ki számomra. Mivel tudom, hogy anya nem volt éppen a legkiválóbb szülő, akit gyerek kaphatott. És igen, ez volt a finom megfogalmazásom.
Tudom, hogy muszáj megcsinálnom a tesztet, és azt is, hogy nem egyedül akarom. Hogy tudatosan jöttem ma ide, mármint, hozhattam volna másik táskát is, de nem, én ezt hoztam, amiben a tesztek vannak. És bár tudtam, hogy azt mondja, mellettem áll, mégis, hallanom kellett. De nem, fogalmam sincs, hogyan tovább, csak ne. Mármint, oké, nem lesz baj, hiszen ha terhes vagyok, attól vagyok terhes, akit szeretek, és aki szeret, és ha kisbaba lesz belőle, akkor egy csodálatos és tökéletes helyre fog születni. De én még nem érzem megfelelőnek az időt, ennyi az egész. Tudom, hogy Nico jó apa lesz, sőt, csodálatos, és hogy mellette én is jó anyává válok majd, ezen a részén nem aggódom, csak az időzítésen. Én ezt az egészet nem akarom még összetörni.
- Ha ez pozitív lesz…
Nem tudom, hogy mit akarok mondani, el is harapom a mondatot, mert nem akarom bevonzani a pozitívságát. Legyen negatív. Nem eltitkolni akarom, mert nem. El fogok menni Nicohoz, és őszintén el fogom neki mondani, hogy attól féltem, terhes vagyok, és hogy mostantól sokkal inkább oda fogok figyelni arra, hogy forduljon ez elő. Csak had mondhassam neki ezt.
- Oké. Kicsit remeg a kezem.
Nem kicsit, inkább, mint aki alkoholista és már három napja egy kortyot sem ivott, de próbálom tartani magam amennyire csak lehet.
- Azt mondja, hogy a kék kupak eltávolítása után azonnal el kell végezni a tesztet. Öt másodpercig kell rápisilni, vagy, ha ez nem biztos, hogy kivitelezhető, akkor egy tiszta tégelybe kell pisilni és abba mártani, amíg a színváltó vég el nem színeződik. Ez az utóbbi jobb lenne, nem?
Most kell rájönnöm, hogy sosem pisiltem még a testvérem előtt, és olyan furcsa lesz most elkezdeni, de ha terhes vagyok, akkor meg olyan mindegy, nem? Akkor úgyis mindig pisilni fogok. De ha nem vagyok terhes, akkor ez egy óvó jel, hogy ne egyek ennyi mindent.
- Ha ez megvan, akkor egy-három percet kell várni, és kijön az eredmény. Ha egy csík, akkor nem vagy terhes, ha kettő, akkor terhes vagy. A két csík az ilyen keresztben jelenik meg, és lehet egészen halvány is. Plusz nézni kell, hogy az ellenőrzőben is megjelenik-e a csík. Ha tíz perceben belül nincs csík, akkor nem jó a teszt. Szóval, hogyan csináljuk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Nem tervezett hülyét csinálni magából, de bizonyára sikerült, legalábbis biztosra vette, hogy ekkora zakót (és nem az öltöny felső részére kell gondolni, melyből amúgy volt pár példány az öltözőben) csakis egy jókora kinevetéssel lehet jutalmazni. Ő legalábbis biztos jót kacarászott volna fordított esetben, bár azért előtte ő is meggyőződött volna róla, hogy a másik túlélte a borulást.
- Jól vagyok! - nyögte, miközben kapálózott, még jobban belegabalyodva a ruhába, melyet a fején át kezdett lehúzni magáról az előbb, és mely tevékenység közepette elvesztette egyensúlyát.
Nem ütötte meg magát ugyan nagyon, mégis kicsit rossz érzés fogta el, amiért láthatóan megijesztette a balerinát. És elfogta némi bűntudat is, mert ő ekkor már biztosan nevetett volna fordított esetben, ez a lány meg bocsánatokat kért tőle ehelyett, pedig nem tehet róla, hogy ő, Lili ilyen kis béna.
- Ne aggódj, nagyon ügyesen tudok esni - bizonygatta, miután végre sikerült kikecmeregnie két szék közül, és felegyenesedett.
Azért persze még végigtapogatta magát, mintha a nyilaló fájdalom hiánya nem lenne elég biztosíték rá, hogy valóban semmilye se tört el, majd zavartan rávigyorgott a másik lányra.
- Már itt se vagyok, nyugodtan készülhetsz, nem zavarok tovább! - hadarta aztán és remélte, hogy ezért az incidensért nem fog büntetőpontban részesülni. Nem tudta, hogy a még nevét-se-tudja lány ugyancsak nem a színjátszókör tagjaként volt jelen.
- Ezeket visszategyem..? - kérdezte felemelve a parókát a földről, aztán persze kapcsolt, hogy naná, hogy vissza kéne tegye.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Lehet, hogy az elmúlt időszakban nem voltunk sülve-főve együtt, s megcsappant a találkozásaink száma, de ez nem jelentette azt, hogy már ne ő lenne az egyik legjobb barátom. Voltak barátnőim is, de egyikük sem állt hozzám olyan közel, mint Beni. A fiú talán azt hitte, hogy nem figyelek rá, vagy már nem érdekel, de még ha nem is találkoztunk, lopva azért csak rajta tartottam a szememet, s bizony amikor megláttam azt az újságcikket, aggodalmas gondolatok lepték el az elmémet. Nagyon nem örültem annak, hogy Theon Delacroix-al került egy lapon említésre, mert ég és föld volt köztük a különbség. Beni egy csupaszív srác volt, az a rellonos azonban elbújhatott mögötte.
Nem is tudtam sokáig magamban tartani ezeket a gondolatokat, túlságosan féltettem őt, s tőle akartam hallani azt, hogy minden rendben van-e. Már csak azért is, mert nem túl kellemes találkozásom volt azzal a tejfölszőke hajú sráccal, s még most is borsódzik tőle a hátam, ha csak rágondolok.
- Azt inkább nem fejteném ki, hogy miket hallottam róla, de hidd el, hogy nem jó dolgokat. Az a fiú képes átgázolni másokon, és fura is.- hogyan is mondhatnám el neki, hogy az egyik barátnőm azt mesélte, ahogy ez a srác meg akarta neki mutatni a micsodáját.
-  Mindegy, felejtsd el, mert nem akarok beleszólni abba, hogy kivel barátkozz, csak féltelek, hogy rossz hatással lesz rád. Te annyira jófej srác vagy, nem szeretném, ha átformálna valami bunkóvá - jegyeztem meg az aggodalmamat, miközben felpillantottam rá.
Szerencsére nem környékezte meg őt, legalábbis nem hinném, hogy történt volna ilyesmi, mert azt Beni biztosan elmondta volna, így némiképp megkönnyebbültem ezzel kapcsolatban. Ezután viszont következett a fekete leves, ugyanis volt valami, amit be kellett vallanom Beninek. Nehezen vettem rá magam a vallomásra, egy kicsit tartottam is a reakciójától, főleg azután, hogy ilyen szép karkötőt kaptam tőle, de azért úgy döntöttem, hogy lesz ami lesz, nem fogok előtte titkolózni, hisz joga van ahhoz, hogy tudja, mi történt velem az elmúlt időszakban.
- Légyszi ne legyél ideges, azért nem tudtál róla, mert még én magam sem értettem ezt az egészet, szégyelltem is, ami történt , és cikinek tartottam róla beszélni. De volt időm rajta gondolkodni és így most már sokkal jobban látom magam is a helyzetet - fűztem hozzá szavaimhoz, remélve, hogy Beni talán megnyugszik és nem lesz rám dühös.
- Kérlek - sóhajtottam, mert látva a járkálását a legrosszabbtól tartottam. Már én is kezdtem ideges lenni, aztán felálltam, s Beni után léptem, hogy ne tudjon előlem elmenekülni.  
- Mit hittél el neki? - erre kicsit összeráncoltam a homlokomat, de a következő kérdésére már hitetlenül vontam fel a szemöldökömet.
- Ajjh Beni, dehogy nyúlt hozzám! Nem, nincs semmi következmény, semmi olyan sem történt , hidd el. Márk egy úriember, de tényleg. Én sem hittem volna, de végig vigyázott rám, nagyon rendes volt, szóval légy szíves, ne gondolj róla rosszat. - próbáltam meggyőzni a barátomat arról, hogy azon az estén semmi sem történt és ne is próbáljon efféle dolgokon gondolkodni.
- Nyugi, ennyire ne félts - szelíden mosolyogtam rá, látva a kétségbeesését, majd még a kezét is megérintettem, s ezt követően vallottam be neki azt, hogy mennyire tetszik nekem ez a srác.
- Mit nem néztél volna ki belőlem? Hogy megcsókolom? - kérdeztem vissza, s egy pillanatig csak csöndben fürkésztem őt, mert nem tudtam, hogy mit gondol rólam Beni. Tartottam attól, hogy csalódott bennem.
- Ha őszinte akarok lenni veled, akkor én sem gondoltam volna ezt magamról, mert soha nem viselkedtem így. De mellette teljesen becsavarodom, nem tudom ezt neked elmagyarázni...- kezdtem bele, s azt hiszem, erre tényleg nem volt értelmes magyarázat, csak az, hogy nagyon vonzódtam a levitáshoz.
- Hogy mit? Nem tudom - vállat vontam, majd egy mosoly ült ki az arcomra, amiből ő is láthatta, hogy ha Márkról beszélek, akkor még a szemeim is csillognak. - Tetszik, nagyon jóképű és tényleg nem tudom - még bele is pirultam, hisz ez volt az a kérdés, amit tényleg nem tudtam neki szavakkal megfogalmazni. Ezt érezni kellett.
- Ezt mondta? - egy kicsit meglepett az, hogy rólam beszélgettek, meg az is, hogy Márk furának tart. Nem is tudtam, hogy emiatt rosszul kéne-e éreznem magam, vagy nem.
- És hogy értette, hogy fura vagyok? - kérdeztem vissza, hátha megtudom, hogy ezzel mit akart Beni mondani. Lehet, hogy Márk még sem kedvelt annyira, mint amennyire legutóbb mutatta?
- Ami azt illeti, már elhívott - mondtam egy mosollyal a fiúnak, de utóbbi megjegyzésére felkaptam a fejemet. - Hogy én is? Miért, te mibe keveredtél? Csak nem? Van valami lány a láthatáron? Na, mesélj! Mindent tudni akarok! - nevetve böktem oldalba, mert nagyon meglepődtem azon, hogy talán Beni is becsajozott. Nem azért, mert nem volt helyes srác, csak nem gondoltam volna róla azt, hogy máris elkezd udvarolni valakinek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

- Olyan vagyok, mint az újszülöttek, minden új – nem nagy dolog nem tudni, csak általában meglepődnek. Itt van, nem gyerek, alapvetőnek hiszik, hogy tud mindent, vagy legalábbis majdnem mindent és úgy magyaráznak, mintha az már adott lenne és neki csak bólogatni kell. Bár tekintetében ott van a finom várakozás, hogy akkor na, rágja a szájába az értetlennek, miről is van szó, de nem teszi. Egymást figyelik, ki és miért, kicsit kérdőbbre sikerül a pillantás, mikor úgy harap a saját ajkába, mintha zavarban lenne, hogy ki kell mondania ilyesmit és mégsem folytatja. Oké, ő nem erőlteti, felesleges követelőzni, mert akkor csak a baj van és bár mindig imád kérdezni, most azonban mégis a nyugalom a fontos, hogy az őrizze, ne zavarja meg és ilyenek, ugye a láthatatlan és ismeretlen mágia is kicsit erre tereli, de egyelőre csak finoman. Nem akar tolakodó lenni, inkább ez, ez pedig nagyon is ő, mert másokkal sem az, ha ki kell várni, akkor kell. Meg hát, maximum egyel több dolog, amiért kinyit egy könyvet, a kíváncsiság nem bűn, az meg, hogy mit olvas, az ő dolga, szóval, megoldja, csak utólag, nem kell annyira félteni. Csak ugye általában az a legjobb, ha maguktól és az mondja, aki miatt kell ezt tenni, de nem akarja, így marad a B-terv. Nincs azokkal gond, szinte már majdnem kimondja, hogy nem kell semmit se mondania róla, hagyják is, de inkább csendben marad.
- Ajj de cseles – enged meg magának egy apró nevetést és valahol mégis megérti. Amikor nincs jó napja és valaki udvariasságból kérdi, mi a gond, ő csak legyint, tudja, hogy látják rajta, van, aki aztán el is engedi, de ha nincs kérdés, ő sem mond semmit. Amúgy sem őszinte, nem mondja ki, hogy épp mi a gond, pedig csak egy van és az elég nagy, egyetlen és ha még ezen kívül van valami, akkor jobb is, ha senki nem kérdez semmit. Most nem fenyegeti, elmúlt épp és kisimultak az idegei, bár könnyebben fárad, most azt sem érzékeli, jól van, meg van, ez a lényeg. És ma is tanult valamit szinten van. Nemde? Még ha nem is magyarázták el neki, az alap a lényeg.
- De értelek, értem. Minek ha nem is teszik fel a kérdést, mert hát, gondolom jól érzik magukat és tök felesleges. Vagy hogy mondjam – hümmög párat, mert ez így kicsit most tényleg eléggé furán hangzik, bevallja. – Mindegy, nem tudom értelmesen kifejezni magam ma már, ellőttem a szócsata alatt. Én se tudtam megmagyarázni és nem is kérdeztem, ez a lényeg. Hogyhogy most mégis? – azért sikerül mégiscsak egy kérdés, egy fontos, mert ha alapvetően senkinek sem kérdés nélkül, most akkor miért jött fel? Nem bántja, nem haragos, pedig lehet kellene, mert ne vannak csapva az érzékei, de ez tipikus, amíg kicsit is benne van, fel sem merül és utána sem volt az, csupán tényleg értetlen és kicsit összezavart. Pedig alapvetően semmi se történt ezidáig, egy fura és gyors késztetése volt amely el is illant, leginkább az van, ami. Hogy bírja, elvan vele és milyen jókat beszélnek, ő meg alig gondolkodik, csak löki. Ez pedig még nem is annyira vészes. Ja, hát lehet könnyebb belecsapni ebbe a csapdába.
- Ohh. De gondolom ezt nem lehet csak úgy kiszúrni. Szép. Na nem mintha terveznék én végignézni mindenkit – mert fogalma sincs, hogy a külső, amely a szemet ott tartja, ahol kell és amely még az ő szemeivel is különleges, az is egy olyan jel, amelyre ügyelhetne. Ő azt hiszi, emellé csak úgy társul a dolog, lehetne akár sötét hajú vagy vörös, mivel még tudatlan, nincs számba véve az egész. – Jól áll? Okoskodok folyamat, hagyd el. Most már mindegy, miért vagyok ott igazából, annyira nem rossz, mint elsőre hittem. Jobban szeretek programot szervezni, mint elmenni bármire – ez mondjuk kicsúszik, de ha eddig figyelt rá a másik, rájöhetett, hogy nem olyan egyszerű lélek ő, mint aminek kinéz. Mert beszélget, teszi a dolgát, mégis, be van zárva, hátrébb áll és csendesebb. Agya pörög, ha kell ő is, de félreáll, háttérben marad, nem követeli ki a figyelmet. Ha nem figyelt erre, akkor meg így járt, nem kötelező. Most viszont saját maga teszi meg, ahogy a kissé elnyílt ajkak és meglepett arc kerül vonásaiba, mintha csak valami hatalmas dolgot mondott volna. Agya jár, mert tud, és szinte kikívánkozik belőle valami.
- Sose… gondolom mindig a véla dolog miatt vannak veled? Sose azért mert csak? – talán kicsit túl indiszkrét a kérdés, érzi is és le is süti tekintetét. Mégsem szólal meg, mert komoly ez. Komolyan gondolja. Mennyire határozza meg az akár ezt is. Mert akkor, lényegében, átlát bizonyos részeket. Mert még mindig tökéletesen olvas másokban, míg magával szemben vakfolt.
Ahogy az is, ezt most hogy oldja meg. Sosem tette és sosem volt rá alkalom, de most felfestődik. És bár csalás, Mihail részéről nagyon is, nem érzékeli, pontosan eléri a mágia azt, amit akar és amit követel szépen, komótosan. Ő beleballag, belegabalyodik, mint a pókhálóba, melynek édeskés az illata és kell, de közben talán gyilkos és nagy a veszély. Mert nem gondolkodik ebben, pedig fejében pörögnek a szavak, újra és újra, mert nem az ő döntése, mert mindenkire hat. De kit érdekel? Csak az forog benne, hogy ne hazudjon és kiskaput talál. Nem kell akkor beszélni, nemde? Mégis fáj. Ez erős dolog, mint legyűrt minden jót és minden mást is, mintha kicsit a mágiát is elnyomná, de csak addig, hogy megcsípje, hogy a jelenben él, még mindig. És cselekszik. Lassan, fájdalmasan, de átlép valamit, valamit, amiből ha kivesszük mi és hogyan történik, mégiscsak nagy dolog. Mert ha kérték, ha nem, sosem hozta fel és sosem volt őszinte. Mindig eltakarta, elrejtette és most sem vetkőzik, csak egy kis szelet. Ez ő, ez a valódi ő, nem a tudatlan, vigyori srác, aki a mágia miatt kicsit kába. Nem. A tekintetében ülő melankólia, mert bár sokan vannak a világon, sokan élik jól az életüket, ő más utat kapott. És megtörténik. Nincs visszaút. Már nincs.
Szinte összerezzen, amikor eltűnik a mosoly. Akaratlan arra emlékezteti, amikor felkelt, először kelt fel így és rápillantottak. Amikor először mondták ki és ő nevetett, hogy ne vicceljenek vele. Egy akcentussal beszélő javasasszony volt, akik a muglik között tevékenykedett a kórházban. Az ő arcáról is eltűnt minden. Már-már lépne hátra, ki ebből az egészből, amikor ujja is megáll, a bizsergető érzés szűnni kezd. Ki innen, az lenne a legjobb, mint mindig. Aztán… álla emelkedik, tekintete megtalálja a másikét, soha olyan közelről nem, mint ahogy most. Szinte már neki is simul, ahogy tarkójánál fogva irányítja azt és nemigen tud megjegyzést tenni arra, azokra, amit mond. Felesleges. Arcát lehelete cirógatja végig, minden tagja libabőrös. Fogalma sincs, mit csináljon, akaratlanul és esetlenül emeli a kezét, de csak a levegőben tartja, fogalma sincs, mibe és hogy akar kapaszkodni. Egyelőre, egyikkel az ablakpárkányig jut, arra esik rá. A másik úgy marad.
- E… el. Igen – bár fogalma sincs, hogy a válasz automatikus. Nem tudja elvenni, nem lehet, ezt akarta mondani és hátrálni. De nem tud. Most tényleg csak őt látja, őt akarja látni. Mocsok mágia ez, csak most… nem figyel a józan eszére. Bár tudna. – Kérlek… - de ha valóban képes rá, ha csak egy kicsit is, tudni akarja, milyen. Mindig vágyott rá, mindig ez volt a cél. Csak egy kicsit olyannak lenni, mint régen. A bajok nélkül. Lehetséges lenne?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem zavartatom magam, hangos hahotába kezdek, hisz mást nemigen tehetnék. Aztán a még égő cigaretta maradványát a számhoz érintem, hogy még egy slukkot szívjak. Lazán engedem ki a bennragadt füstöt, majd azzal a lendülettel bökök egyet fejemmel a kiscsajnak, hogy húzzon el melegebb éghajlatra. Nem kell unszolni, el is lép, én pedig egy hümmögéssel konstatálom, hogy bizony kemény csávó vagyok. Vagyis a levitások szemében minden bizonnyal, bár nem valami nagy elismerés, tekintve, hogy Benettet is milyen könnyű volt megfélemlíteni. Beszari könyvmoly mindegyik.
Már éppen mennék tovább, mikor is hangos durranásra leszek figyelmes. Arcmimikám valamelyest lefagy, vonásaim kissé gondterheltek lesznek. Szemimmel direkt nem nézek a mellettem tobzódó lányra, inkább próbálok az ellenkező irányra koncentrálni, miközben még szám is elhúzom. Pontosan úgy, mint egy kisfiú, akit az anyukája csínytevésen ért.
- Na csá – azzal táskámat féloldalast a hátamra csapva lépek is tovább, meg sem várva a lány reakcióját. Az ajtó kitárul, én pedig kilépek, de mielőtt még bebasznám magam után olyan stílusosan, fülemet megragadják szavai. „Ha nem akarsz megbukni” – visszhangzanak fejemben lexémái. Arcomra undor ül ki, elhúzom szám, hüvelykujjam alsóajkamhoz érintem, majd körmömet kezdem el rágni. Fáj beismernem, de a kis szarosnak igaza van. Nagyon bukásra állok VHT-ből és még ezen kívül még négy tantárgyból. Igen, a legutóbb, hármat tudtam felsorolni, de ugye azóta én rászoktam a cigire és a zombis gyilkolászásra, ergo még két indok, amiért nem ücsörgök benn a sok lúzerrel. Magamnak se mondom ki, de eredetileg is azért érkeztem a terembe, hogy vagy puskát írjak a vizsgára – ami valljuk be, egy gyakorlatorientált tárgynál nem sokat segít -, vagy valahogy feljavítsam a tevékenységem. Aztán ebből mind tudtuk, mi lett. Robbanó mikrók, füstölő sütők, amikért akár JG még meg is baszhat jó keményen. Na nem úgy, akárhogy is szeretném. Nem, ő az iskolából fog kicsapatni, ha ezt megtudja. És tudod kinek van kedve hazamenni és a Beauxbatonsba járni a sok francia faszkalappal? Hát nem nekem.
Mérgemben és a bennem felgyülemlő hisztit leküzdve dobbantok egy nagyot, számból kicsit sem férfias nyüsszögés tör fel. Nem akarom én ezt, nagyon nem. De muszáj lesz. Így hát, feltépem a már becsukódott ajtót, majd a lány mellé állok. Az okosan észreveszi a hajamban megbúvó, valamikor még tojásra hajazó anyagot, mire én durcásan kapok oda. Kezem rögtön létyós lesz, számat elhúzom a belőle áradó természetszagtól.
- Mindent te csinálsz. Pont. Én csak itt leszek – nem, ez nem kérdés és nem is kérés, kifejezett parancsot és tényállást helyezek elé. - És ha valakinek szólni mersz az itt látott rendetlenségről, nem hogy az iskolai életed teszem pokollá, de még ki is fingatlak – sziszegem, szemeimet összehúzva, ahogy az imént elhangzott szavaimnak próbálok gesztusaimmal súlyt adni. Aztán megfogom a hátamon pihenő táskát, majd egy kézzel az egyik pult alá dobom. Hanyag, nemtörődöm mozdulat ez, ahogy az is, ahogy lerogyok az egyik székre, majd azt kezdem el figyelni, ahogy a kislány előkészül a sütéshez. És hogy én mit fogok csinálni, amíg ő főz? Nos, játszok a Zombie apocalypse ultimate frissített változatával.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Lili-mili is vigyorgott egy sort, mert tudta, hogy megjegyzését Beni pont ott raktározta el fejben, ahol ő szerette volna. Remélte, hogy a fiú annyira belelendül a karkötő készítésbe, hogy azzal a lendülettel neki is csinál egyet, csak úgy. Mert megérdemli, vagy mert cuki, és szép, vagy valami ilyesmi.
Természetesen hallott Lilkó is Karoláról, meg sok más háztársáról is, meg azon kívül egy-két név már azért bevésődött kis fejébe, de ezen emberek egymáshoz való kapcsolati hálóját még nem rajzolta fel tudatában. De persze az is lehet, hogy tudta, hogy róla van szó, csak nem épp nem sejtette.
Miután Lili megcsodálta Beni nyelvét, és próbált sajnálkozó kifejezést ölteni arcára, mindketten forró italuk fölé hajoltak kicsit, amiből csak az újonnan kélt remek vagy épp meggondolatlan ötlet zökkentette ki a kétszemélyes csoportosulást. Mérlegelte, rágódott rajta, de csak így kimondva tűnt valódi elhatározásnak a lány számára a seprűakrobatika, melyről Csenge révén szerzett tudomást. És ami most egészen belelkesítette.
- Áh, nem olyan vészes! - rázta meg haját. - Persze, seprűn repkedve kell hajmeresztő dolgokat művelni, de legalább közben nem próbál senki ütővel vagy vasgolyóval kinyírni.
Repülni imádott, de a kviddiccsel szemben voltak aggályai, miután pár éve látte kedvenc sportolóját nagyon szabálytalanul álló végtagokkal földet érni. Szóval emiatt letett sportolói karrierjéről, melyet azóta dédelgetett, hogy először kimászott a rácsos ágyból és megrágta a családi seprűt otthon.
- A magasság nem zavar, inkább az, ha nagyon hirtelen elmúlik - nevetett, és azzal szemléltette, hogy az asztal fölé emelte kinyújtott tenyerét, majd rácsapott.
- Azt hiszem, még nem sokan művelik itt. Legalábbis én még csak Csengétől hallottam róla. De arról tényleg mindenki tud, hogy téged hozzá kéne ragasztani egyhez, hogy két percnél tovább kapcsolatban legyél vele.
Remélte, hogy nem bántja meg cukkolódásával Benit. Kedvelte őt, de ugyanakkor szeretett mókázni is, és ez mókás téma volt. Amúgy is ő hozta fel, hogy reszket rajta!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Akár a piaci árut, úgy vizslatom végég Sárát. Jóllehet a járőrözés után nekem még kuncsaftjaim vannak, mégis most éhes fény csillan fel szememben, ahogy először a mellén, utána pedig a lábai között akad meg a tekintetem. Mondhatnám, hogy tipikus férfi vagyok, de én még talán azoktól is egy fokkal rosszabb helyen állok. Pofátlan köcsög vagyok. Nincs ezen mit szépíteni.
- Na mi van, nem szereted, ha rád nyitnak? Pedig abban van az élvezet. Sokkal jobban felviszi az adrenalin szinted – illegetem meg rosszallóan fejem a válaszára. Biszex vagyok, mégsem tudtam sosem megérteni a nőket, vagy női fejjel gondolkodni. Valahogy túlságosan túlreagálnak mindent. Ez alól persze Anna kivétel, mert neki egyszer elég volt elmondanom, hogy csak szexet és nem kapcsolatot kérek, míg más fajtársai már rögtön ordítanák a szerelmes vagyok beléd szavak bűvös kombinációját.
Csalódottan húzom el szám, szememből kialszik a bűvös fény és ismét üres és érzelemmentes lesz. Hogy most csalódott vagy e? Nos… nem. Megszoktam már, és akármennyire is fáj elfogadni, de vannak olyanok, akikre bizony csáberőm vagy nem hat, vagy nem akarnak tudomást venni róla. És megtanultam, ha ilyenkor tovább erőltetem, akkor úgy járok, mint Benettel. Azt pedig megpróbálom inkább elkerülni.
- Igaz. Nekem is vevőim vannak még ezután – azt már nem kötöm orrára, mifélét árulok. Gondolhat a testemre, de a lopott árumra is, ami már kész feketekereskedelemmé nőtte ki magát a rosszalkodó ifjak számára. Tény, mindkettő igaz lenne.
Csettintek egyet nyelvemmel, majd megvárom, hogy ő menjen előre. Na, nem azért, mert akkora úriember lennék. Nem. Így ingyen és bérmentve kukkolhatom a seggét, ami azért valljuk be, nem az utolsó. Kicsit löttyedt meg ebben a cuccban nem igazán látszódik, de az én röntgen szemem mindent látnak. Még a kis almácskákat is.
Ahogy befordulunk az egyik folyosóvégen, én zsebembe nyúlok, majd kiveszek még egy cigit, majd fittyet hányva az iskola szabályaira, na meg a minden bizonnyal működő füstjelző bűbájokra, rágyújtok.
- Na és… - fújom ki a füstöt jólesően, belsőm megremeg a pillanatnyi örömtől – javíts ki, de elég szűznek látszol. Kell néhány használt pasi alsó? De csaj buggyijaim is vannak, ha az érdekel – szemöldökeimet megemelgetem, ahogy az alsó szint egyik kisebb termébe lépünk be.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Látom, ahogy nem tetszik neki a válaszom, de most tényleg, minek menjek bele egy újabb felesleges dumálásba. Inkább csak nézem őt, szinte látom a gondolatait, ahogy kifejeződnek az arcán. Hát csuda egy húgocskám van, de mégsem imádja, ha éppen becézgetem. Nem baj, azért fogom, haha. Cuki na, miért ne tenném?
- Mindig, mi? Nem tudom ki dobált meg a múltkor is néhány keze ügyébe akadt dologgal, mert annyira hallgatott rám és nem féltem kinyilvánítani a véleményem. De jó, miattam öltöztél konszolidáltan, bár nem tudom minek. Nem mintha bármikor is beleszóltam volna… - vonok vállat, mert azt hiszem, hogy még nem jegyeztem meg, hogy mit vesz fel. Nem is tudnék úgy ránézni, mint egy másik lányra, hiszen mégiscsak a tesóm, tehát más szálak kötnek össze, mint bármelyik más lánnyal. – Ja, de ez nem jogosít fel arra, hogy túlságosan kirívóan öltözz… illetve, nem örülnék neki, de nem szólok bele, na – sóhajtok megint, most hogyan is mondhatnám el neki, hogy szeretnék vigyázni rá. Mindig azzal jön, hogy meg tudja védeni ő magát, és nem kell nekem pesztrálnom őt. De hát a húgom! Kötelességem valamilyen szinten vigyázni rá, és meghallgatnom, ha van valami kínja. Oké, ennyire nem rossz ám a viszonyunk, mint, ahogy lefestem, sőt egészen jó. Néha ugyan ordítozással jár, de alapvetően szeretem őt, remélem, hogy ő is engem.
- Ha nincs, akkor itt az ideje, hogy kifejleszd és az ötlet miatt kapok majd részletesedést. Jó, elismerem, hogy vakolat feltevése nem lehet könnyű – belegondolva, én biztos nem tudnék ott állni a tükör előtt még tíz percet sem, hogy jobban nézzek ki, mint amilyen vagyok. Mert amúgy, mi értelme lenne? Masa is tudja, nem is sminkel.
- Szerintem csak nem érdekli, nem szerencse kérdése – vonok vállat és kortyolni kezdem a kávémat. Olyan jól esik, de tényleg, ahogy a fekete forróság keserűen végigharapdálja a nyelvemet, egyszerűen imádni való. Imádom is, természetesen. Az utolsó megjegyzésére nem felelek, nincs mit. Ha festené magát Masmas, mint a többi lány, hát úgy is tetszene nekem. Mármint sosem igazán a külseje miatt szerettem, habár az évek során azért sokat nőiesedett és ugye vonzódok is hozzá, nem is kicsit, de a kis bohósága és spontaneitása sokkal többet jelentett mindig is. Na, meg az, hogy számít rám, én pedig rá. Nem nagyon mondtuk még le egymás programját soha. A kellemes cseverészésünk eljutott a baglyos dologig, de úgysem tudtam volna előle elrejteni. Főleg ha kitudódik és jobb, ha már tudja, mintha mintha más mondaná el neki. Az ilyen jóféle információkat első kézből a legjobb megkapni.
- Ó, pedig akartam kérni – húzom el a számat, mert tényleg akartam kérni, de talán majd Anthon bá megérti az érveinket és meg is zsaroljuk, ha gonoszkodni akar, bizony! Baglyok! Aki ezt nem érti meg, nem is szereti őket!
- Hogyhogy miért? – teszem szét a kezemet értetlenül, és ha már a „csak” nem volt elég válasz neki, akkor elmondom. – Ott voltak bezárva! – érted már húgikám?! Most már ez az adu mondatra, úgysem tud mit válaszolni majd és szépen megnyugszik, valamint mély egyetértést tanúsít. Érzem.
- Olyan idősen még nem értheted meg az állatok lelki szabadságára vágyó vágyakozásának eltéréseiből adódó teljességének összességét elemi szinten – mondom gyorsan a szavakat, amik eszembe jutnak. Ezt a játékot Zipphzar kisasszonnyal szoktuk játszani, és a végén mindig jókat nevetünk. Most így belegondolva, nem nagyon van olyan, hogy komolyak vagyunk. Hmm, azt meghagyjuk másoknak.
- Nem akarok vizsgázni – tör ki belőlem, mert tényleg. Ha sikerül, márpedig sikerülnie kell, mert Márk azt hiszem, hogy a nézésével megsemmisítene, ha egy „ilyen bukott gyerek” jár a tesójával, meg rohadt sokat tanultam már, amit eléggé utálok. Befejezem közben a kávémat és babrálom a csészét. Forgatom az ujjaim között, döntögetem, nem igazán koncentrálok a tesómra. – Ötödéven biztos minden sokkal nehezebb! – morgok egy kicsit még, és most már ránézek. – És a fene tudja, hogy mit akarok – az arcvonásaim bosszúsak maradnak, mintha ő tehetne róla. De már keresztülnézek rajta, csak a gondolataimban vagyok el. Talán tényleg jó lenne valami állatos cucc.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nem tudtam eldönteni, hogy mit is kéne erre reagálnom. Szimplán sót kértem, nem pedig mézes-madzagot. Mert hát… Zétény az Zétény, valljuk be.
- Zétény drága, jól vagy? – homlokára tettem a kezem, hogy megnézzem, nincs-e láza véletlenül. – Öt éve ide járok, valószínűleg azért, mert az egóddal voltál elfoglalva, vagy a könnyen kapható, üres fejű libákra, akik melegedni járnak suliba.
Aucs, ez erős volt, de igen, nagyjából ez az, amit kinéztem a srácból, meg ugye, itt még a falnak is füle van. Az pedig csak rossz jel lehet, ha Zétény, az a Farkas Zétény – tessék, meg a neve se áll jól –, engem megközelít.
Valentin napon, tegyük hozzá.
- Na! Ne legyél pofátlan a kicsikkel! – horkantam fel kissé mérgesen. A gólyát áttessékeltem a mellettem levő helyre, Zétényke miatt csak ne hagyja abba a táplálkozást, nem ér ennyit.
- Ajtay Brigitta Luca vagyok – forgattam a szemem. – De ha Lucának mersz hívni, véged. Ez szól neked is, „Piroska”. Nem tévesztettél asztalt? Épp egy farkas készül itt lakomázni.
Csak tippeltem, mert mintha az eridonosok között láttam volna a kis csajt. Nem voltam a legjobb hangulatomban a szakítás óta, és valószínűleg, a mosolynak szánt grimasza alapján a csajszinak se voltam épp szimpi.
- Köszi. – A sót gyorsa megkaparintva igyekeztem a reggelimre koncentrálni. Az fix, hogy ma jobb, ha nem a Nagyteremben fogyasztok italt, mielőtt még bárki megitatna velem valami borzalmat, és olyat tennék, amit még én is megbánok.
Gyanús ez a bárgyú vigyor, és a bámulás, amivel Zétény engem illet. – Mi ilyen érdekes?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

  ruha

- Akkor medvét lövök – kacsintok rá jelentőségteljesen, mert ha ismeri Medve Lászlót, gyermekkori nevén Maci Lacit, akkor magától is rájöhet, hogy mire gondolok. Azért a pusziért nem tudom, hogy megérné-e bármennyit is melózni, hogy beférkőzhessek bárki kegyeibe. Igaz, az sem mindig mindegy, hogy hová kapod azt a puszit, de oda meg ugye kevés egy. Nem tudom mi lesz ma este, de kezdek belelkesülni, hogy talán mégiscsak nem lesz unalmas, mert társaságban sokkal jobb minden. Pláne, ha a társaság egy szívdöglesztő csajszi, akinek mindenféle titkai vannak. Itt van ugye, hogy miért nem az igazi hajszínével van itt, meg miért van itt, de a válaszai nagyon cselesek és váratlanok. Szeretem, ha valaki kreatív, mert az minden téren megmutatkozik valamilyen formában.
- Meglepne, de ugye ki tudja. Főleg, ha inkognyitó módban vagy, vagy százfűlében. Ilyen csajt bárki felvenne magára egy főzettel – halványan elmosolyodom, kezdem tényleg jól érezni magam. A rokonaim nem érdemelnek ennél több szót, de még csak gondolatot sem. Főzzenek maguknak otthon, aztán sózzák el. Nem tudom, hogy miért imponál az, hogy a lány kezdeményez, de van benne valami rejtett izgalom. Oké, én hívtam meg egy italra, de valahogy nem érzem, hogy annyira bánná, sőt az első nagyjelenet után, már-már én leszek a bosszú a szép fogú miatt. Legalábbis az arcukból ítélve, azt hihetik. Én nem hiszem, nyilván én vagyok az egyedüli normális egyén itt, meg érdemes is bármikor megismerkednie velem egy ilyen szexi dögnek. A jelzővel fel is invitálom magamhoz, hogy megtapasztalhassa Zétény mennyire egy úriember, hogy egy Farkas beengedi az odújába. Valamit beszél Eszterrel, amire felvonom a szemöldököm egy pillanatra, mert a pultos leányzó jót mulat rajta. Remélem rendelt valami piát. Végül beengedem a birodalmamba Odettet, ha már ilyen nagylelkű vagyok és felhívtam. Mégsem csaphatom az orrára az ajtót, na ugye?! A cipő gyorsan lekerül, ami egyrészt jelzi, hogy maradni szeretne, másrészt nem akarja a rendemet szétvágni, két jó pont egyszerre. Ha meglesz az 5, hangosabb lesz az éjszaka, mint gondoltam. Nem, nem a zene miatt.
- Magam, de annak nincs köze a tévézéshez – vigyorodok el egy pillanatra, miután odasétálok a távirányítóval hozzá, illetve mögé. – Parancsolj, kapcsolj át - hátulról átkaroló mozdulattal – és félreérthető szándékkal, szavakkal - teszem a teste elé a távirányítót, egy kicsit hozzá is érek valójában a testemmel, de ez csak az „így jött ki” mozdulat. Szándékosság nem volt benne, de tény, hogy talán jobban megközelítettem, mint, ahogy illene. Csak hát az illem kicsit kezd elszállni a lány bőrének illatától, meg attól, amit már megjegyeztem magamban korábban. Szexi egy dög.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Szerintem oda fog, bár igazából van benne valami, amit mondasz. De bízom benne - feleltem Somának elgondolkodva. Végül is nem látunk a színfalak mögé, ebben nagyon igaza volt, de mertem remélni, hogyha már a suli szervezte ezt, akkor valóban jó helyre fog kerülni a pénz. Ezen nem is kattogott tovább az agyam, hiszen nem volt semmiféle ráhatásom az egészre.
- Kíváncsi leszek, milyen lett a pizzéria felújítás után. Azóta nem jártam ott, egyszer tényleg elmehetnénk mi is - néztem jelentőségteljesen a másikra, eleve jobban örültem volna neki, ha vele mehetnék oda, de nem hittem, hogy részt venne ebben a licitálós eseményben. Nagyon úgy tűnt, hogy el van foglalva a tanulással, meg egyébként is furin viselkedett, de ezt már nem tettem szóvá, nem akartam összeveszni vele emiatt.
- Hát, én is remélem, hogy jó humorú lesz, nem pedig nyomulós fajta - sóhajtottam egy nagyot, marhára nem hiányzott, hogy egy olyan partnert fogjak ki, mint például Benedek. Ebbe bele sem gondoltam, mikor jelentkeztem a licitre, abban pedig biztos voltam, hogy Soma se díjazná a dolgot, erre a témára egyébként is érzékenyebb volt mostanság. Ezen pedig nem is csodálkoztam a történtek fényében...
- Milyen csajjal? - kaptam fel a fejem, mikor mesélte, hogy kviddics meccsre megy hétvégén. Ezzel nem is volt gondom, hiszen én is szerettem ezt a fajta sportágat, az említett nőszeméllyel sem volt, amíg megmaradt a játékánál. Azonban az érdekelt, hogy miféle nő hívta meg a meccsre, reméltem, nem volt semmiféle hátsó szándéka. Bíztam Somában, bár nem ismertem a körülményeket meg a lányt se. Mindenesetre sose fogtam őt rövid pórázra, oda ment, ahova akart, ezzel pedig én is így voltam, hiszen megbíztunk egymásban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Megenyhültem az együttműködését látva, mikét kezeit a levegőbe emelten elzárkózott a további - gondatlan - bajkeveréstől. Ártatlan szemeitől elégedettség lett rajtam úrrá. Szeretem, ha azt csinálják, amit kérek, bárcsak a munkatársaim vonatkozásában is mindig így tudnánk haladni a projektjeinkkel. Állandóan hadilábon állok azzal, aki nem képes megérteni az igazam, vagy hogy akármit mond, mégis az én érvelésem és megoldási javaslatom bizonyul majd a leghatékonyabbnak - az esetek többségében. Szóval felesleges oktatgatni engem, de persze mindig jól elszórakozom a nevetséges kísérleteiken. És bizony nagy szokott lenni a sóhaj, ha kiderül az igazam. A legszebb öröm a káröröm, nem hiába van ez a mondás a magyarban, szeretem is érte a nyelvet. Szerencsémre a néhány éves külföldi távollétem ellenére a tudás zöme megmaradt a fejemben, így hamar visszarázódtam, amikor a Minisztérium szárnyai alatt álltam munkába.
- Lehetnek rosszakaróid? - puhatolóztam, vetve némi szúrós pillantást személyére. Úgy éreztem magam, mintha csak valami filmbéli nyomozó lennék, holott nagyon nem az én hatásköröm, hogy ilyen téren kérdezősködjek nála. Jól tudhatta ezt ő is, ezért még mielőtt kikérhette volna magának, hogy esetleg túl messzire mentem, előálltam a legbarátibb megoldással. - Elkísérlek a varázsbaj-elhárítókig. Van egy olyan érzésem, hogy előbb nekik kellene megvizsgálniuk - árultam el a meggyőződésem. Intettem, hogy induljunk, majd előzékenyen magam elé engedtem, hogy követhessem az illetékes osztályig, már csak azért is, hogy útközben ne történjen körülötte semmi rendkívüli. Feltételeztem, hogy ismeri a járást arrafelé, ha pedig nem, ezentúl hasznos lesz tudnia a jövőben. Ahogy hallottam, másoknak is voltak kerge napjai. Viszont nagyon aggódtam, hogy ha mégis a tárgyakkal volt gond, azt hogyan tudtuk volna megoldani. Azonban úgy festett, hogy a további közreműködésem nélkül kerülhetett pont a kalamajka végére, s már csak az volt a kérdés, hogy az asztalom mikor pompázhat újra régi fényében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

  Eddig jók vagyunk, minden szuperül halad. Mondjuk még öt perce sem találkoztunk, de voltak már olyan meetingjeim, amik már katasztrófával (pontosabban mondva én, amint épp szerencsétlenkedek) kezdődtek.Mondjuk szerintem ebben a megmagyarázhatatlan, tiszta szerencsén kívül az is közre játszik, hogy ismerem Márkot. Legalább is elmondhatom, hogy beszéltem már vele, az alap infók legtöbbjét tudom róla, de ellentétben a mugli szupersztár-dalszövegíróval, Taylor Swift-el, nem tudom, mi a kedvenc színe, hogy szeret-e vitatkozni (eddig elég chillnek tűnik), hogy tizenhetedikén született-e, hogy szép-e a nővére, hogy van-e egyáltalán nővére, vagy hogy az apja szemét örökölte-e. De ellentétben az említett művésznővel, nekem semmi romantikus háttérszándékom nincs, csak egyszerűen szeretek ismerni embereket. Nem feltétlen a titkaikat, de jól esik, ha az emberek méltónak tartanak arra, hogy a birtokomba adjanak ilyen-olyan információkat magukról. Reméljük ez ma is be fog következni.
  Eleinte egy rövid kis kínos megfagyással fogadom a -teljesen okos és ésszerű- lehetőséget, hogy bemehettem volna. Na mindegy, ennyit erről, majd legközelebb eszembe fog jutni. Nem, valószínűleg nem.
- Na ja, az is egy megoldás, amire nem gondoltam. - szólalok meg végre pár másodperc fagyás után, elismerően bólogatva. De hát valljuk be, az túl egyszerű és hétköznapi megoldás lett volna, én pedig túl cool vagyok ehhez (szarkazmus).
  Általában készen állok lejátszani pár oda-vissza "ne, menj te előre" típusú történetet, de Márk meglepő módon olyan ellentmondást nem tűrően szólít fel, hogy egy gyors bólintás és egy "oké" elartikulálása után besurranok az általa kitámasztott ajtón. Bent kellemes, jó idő és isteni pizzaillat csap arcon, ami szinte felrobbantja az eddig bennem lappangó éhségérzetet. Mikor megkapom a kérdést a letelepedésünkről, vállat vonok.
- Nekem igazából édes mindegy. Legyen az! - egyezek bele, miközben lekapom a hanyagul a tarkómra dobott sálat és a szőkített fejembe nyomott, kötött sapkát. Jó is, hogy ablak mellett ülünk, csak attól félek, hogy gyakran veszek majd el a kinti tájban, így le fogok maradni pár mondat-morzsáról. De sebaj. Elindulok a Márk által kijelölt asztal felé, s lépegetés közben felborzolom a hajamat, amit biztos lelapított a fejfedőm.
  Kérdésére felszalad a szemöldököm és felszisszenek. Na, most jön a feketeleves. Előbb elegánsan ledobom magam mellé a hátizsákom, amit a sapkámba gyömöszölt sálam követ.
- Nos, remélem ettől nem akarsz majd vasvillára tűzni, de imádom az ananászt, főleg kukoricával. - gondolok bele andalgó fejjel, miközben lefejtem magamról a kabátom és a többi cuccom mellé hajítom, majd magam is lehuppanok - Mondjuk az a gáz, hogy ehhez a kombinációhoz általában sonkát is adnak, amit meg nem ehetek, szóval általában szerencsésebb, ha magam készítem a pizzát. - magyarázom. Jézus, mit gondolhat szegény srác? Szereti az ananászt a pizzán és még vega is! Remélem nem pattan fel és hagy itt. Nem ilyen embernek tűnik, habár ki tudja?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Aksel elégedett volt. Nem is, inkább hálás. Eh, maradjunk inkább a megkönnyebbültnél. Igen, ez a három érzelem kavargott benne, mikor megtudta, hogy a Bagolykő Mágustanoda befogadná, mint diák. A szintfelmérő vizsga miatt nem különösebben aggódott, tudásában biztos volt, odahaza a Beauxbatons-ban jó, sőt, remek eredményeket tudhatott magának. Gondolta csak nem taníthatnak homlokegyenest mást itt, a Kárpátok szívében, mint Franciaországban. Inkább a húgán járt az esze. Silje nagyon sírt, amikor megtudta, milyen büntetést vett át a válláról az iker-bátyja. Aksel talán akkor először látta sírni. Persze, a gyermek sír, ha leesik a fáról, sír, ha eltaknyol és felhorzsolja a térdét. De az más. Mikor zokogva magához ölelte, a fiú érezte. Átérezte a szégyent, fájdalmat és szomorúságot a lány lelkében. Mintha füstként átgomolygott volna a fiúba, át a felsőjén, be a mellkasán. Akkor legszívesebben ő is sírt volna, de nem tudott. Nem ment. Nem volt rá képes. Hiszen már nem lehet visszacsinálni. Nem lehet visszacsinálni a szétbombázott mosdót, azt sem, hogy kicsapták, azt sem, hogy egy egész iskolatanácsnak hazudott, csakhogy a húga még egy alkalommal megmeneküljön és ne tanuljon a hibáiból. De most talán megértette. Talán felfogta. Habár nem látta Aksel párnába temetett, sikoltva bömbölő arcát, nem érezte arcán a szülei égő, maró, csalódottságtól és szomorúságtól tocsogó tekintetét, abban az ölelésben tényleg megértés és jobbá válni vágyás érződött. De erről már személyesen nem bizonyosodhat meg. Még kissé meg is könnyebbült, mikor cókmókjával együtt elhagyta a hírhedt francia mágusképző falait. Időre volt szüksége. Távol akart lenni Silje-től, hogy legyen ideje megbocsájtani. A fiú eljátszott a gondolattal, hogy a húga ír majd neki és bagolyban fog érdeklődni felőle. Habár gyorsan elhessegette ezeket a gondolatokat. Mikor egy iskolában tanultak, akkor is csak rövid, felszínes beszélgetéseik voltak, illetve Silje csak akkor kereste, mikor bajba keveredett, mert tudta, hogy a jófej nagy testvére majd kihúzza a slamasztikából. Hát, most már csak magára számíthat.
Egészen tetszett Aksel-nek az új környezet. Eddig mindenki kedves volt vele. Kicsit meglepte, hogy az Eridonba került, de nem látta értelmét sokáig töprengeni ezen, hisz tenni nem sokat tud ellene. Gondolta, még mielőtt beleesik a tanulás sűrűjébe, nem árt körbenézni és felfedezni a kastélyt, hisz kellemetlen lesz elkésni már az első óráiról, pláne, hogy majd azzal magyarázná az egészet, hogy eltévedt. Egy ilyen felfedezés során került a fiú az Északi szárnyba, a Toronyba, ha egészen pontosak akarunk lenni. Úgy császkált végig a folyosókon, mint aki életében először lát maga fölé magasodó falakat. Mindössze csak lenyűgözte az építészet. Igen, merthogy Aksel egy olyan varázslópalánta, aki csodálatra méltat ilyen dolgokat. Látott ajtókat is a falakba belesüllyedve. Nem sok teketória után be is lökte az egyiket. Maga sem értette, miért lepődött meg annyira, hisz nem várhatta el, hogy egy terem üres legyen, ha belép oda, hisz egy ekkora kastélyban embereknek is kell lenniük valahol. Mégis szemei egy pillanatig tágra nyíltak, s dereka kissé hátra hajlott a meglepődésben. De ez csak pár pillanatig tartott, után Aksel megint egy alappozícióban nézett farkasszemet egy lánnyal. Igazából ahogy eddig látta, csak ő volt bent egyedül, szóval igazán hívhatja A lánynak. Mivel úgy tanulta, hogy egy ilyen szituációban köszönni kéne, vagy mifene, valami ilyesmire szánta el magát. Kissé tanácstalanul oldalra fordította a tekintetét, majd vissza a lányra,s nagy nehezen kinyögte:
- Bonjour! - spékelte meg egy csak alkart megmozgató intésben. Ezután eszébe jutott, hogy nem biztos, hogy franciául kellett volna nyitni, de ha a lány esetleg nem beszéli a nyelvet, majd úgy is megosztja ezt vele. Szóval most állunk és várunk az üdvözlés fogattatására.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

- Addig örülj - legyintek egy aprót felé. Sokszor van az a helyzet, amikor azt kívánom bárcsak úgy lennék, mint a mellettem álló. Nem tudni semmiről és senkiről semmit, mert nem mondták el, én meg azt sem tudom hol kezdjem az utána olvasást, ha egyáltalán elkezdem, mert nem is biztos, hogy érdekel. Soha nem akartam vélának születni, és megmondom az őszintét, nem értem azokat, akik kipróbálnák akár csak egy napig is, vagy azt kívánják bárcsak vélák lennének. Tudod miért akarod? Mert nem vagy az, és nem tudod elképzelni milyen kirekesztettként leélned tizenöt évet, majd csak stagnálni a körülötted lévőekkel. Elmondom; szar.
- Ez ilyen - éppen hogy megrezzennek vállaim, ahogy megvonom őket. - Úgysem értenék - főleg, hogy valakinél olyan erős hatást fejt ki már az alapvető mágia is, hogy lehet egy szavamat nem értené, bármennyire erősen akarnám elmagyarázni. Felesleges körök, így inkább fedje homály, azonban álszent lennék, ha azt mondanám nem tudja pár ember, hogy mi is vagyok. Az Elite alap, ők akkor is megtudták volna, ha nem akarom, hiszen majdnem mindent tudunk egymásról. Dana, akinek elmondtam, mert így tartottam fairnek, bár már megbántam, mert ismét ostoba döntést hoztam egy ostoba helyzetben. Nem érdemli meg, hogy tudja mi is vagyok, ámbár már késő bánat. És van Belián. Belián, aki mindezek után talán az egyetlen, aki megértheti milyen is egy másik fajhoz tartozni, aki lehetséges, hogy rábólint arra, hogy milyen érzés magányosnak lenni, és láthatom a szemében, hogy komolyan gondolja, nem csak azért bólint, mert jaj, szegény fehér hajú srác, hanem tényleg átérzi. Nem tudom meddig tart, benne van a pakliban, hogy ezt is megbánom, de ha az ember nem próbálja meg, akkor hova juthat? Próbálkozni kell.
- Mert te megérdemled, hogy tudd - halvány mosoly kerül fel ajkaimra, hogy tökéletesen vonásaim csak még tökéletesebbek legyenek. A higgadtság, amivel Belián fogadja az információáradatot meglep. Egészen eddig tudatlanságban élt, nem tudta, hogy mégis mi vonzza hozzám, mi az a plusz, amiért a közelemben szeretne lenni, amiért egy mosolyom elég, hogy bármit megtegyen, amit kérek tőle. Most tudja, és mégis itt áll, beszélget velem, érdeklődik, kérdezget, mert tudni akarja. Pedig már tudja, és bár nem olyan mélybe menően talán, mint kellene, vagy illene neki elmondanom, de tudja, és mégis itt áll. Mi baja van ennek? Ilyenkor már hozzám vágtak ezer meg egy dolgot, amikor kiderült, hogy mindösszesen a mivoltom miatt akarnak mellettem lenni, mert ők ezt úgy érzékelik, hogy manipuláltam őket. Pedig én nem. Soha nem akartam senkit manipulálni, én csak emberként akartam élni. Átlagos emberként.
- Nem, általában nem azért - rázom meg fejemet, miközben teljes testemmel felé fordulok. - Csak az a lényeg, hogy a közelemben lehessenek, nem az, hogy megismerjenek. Igazából így jobban belegondolva, szerintem a szüleimen kívül senki nem ismer igazán, de ez nem az emberek hibája. Ez van - szomorkás mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy befejezem a mondatot. Meghatároz engem a vélaságom, és félek, hogy ebből nem fogok tudni kitörni, és végül az lesz, amit az öregek akarnak. Egy szintén vélát elvenni, hogy a vérvonal meg legyen tisztítva, a gyermekeimre is ráerőltetni, hogy megtartsák a véla vonalat. Borzalmas, szívem sajdul belé, ha csak arra gondolok, hogy erre leszek kényszerítve. És a remény csúnya dolog, gyakran hagyja el az embert éppen akkor, amikor a legnagyobb szüksége lenne rá. Mostanában engem is. Reméltem, hogy itt más lesz, hogy nem a mivoltom miatt keresik majd a társaságom. És így van-e? Nem mondhatok elhamarkodottan semmit, de kezdek kételkedni benne. Elválik majd, nemde?
Ahogy az is, hogy Belián arca simul tenyerembe, miközben hüvelykujjammal cirógatom arcát arra kérve, ne hazudjon nekem. És nem teszi, mert a póló nyakát lehúzza, ami felfed mindent, amit eddig takart. Felfedi a titkot, amit Belián rejteget mindenki elől olyan gondosan, szinte már fájdalmas. Ráncolt szemöldökkel nézem pár pillanatig, minden mozdulatot befejezve, amíg a képkockák a helyükre pattannak és a kép egész lesz az agyamban. Mert farkas. Vérfarkas. És ahogy tenyerem csúszik tarkójára, úgy közeledik arcom is felé, olyan választ várva, amit mégsem ő dönt el igazán, mert az alapvető vonzalomnál ez már több. Itt akaratról beszélünk, mert ő most akar engem, akarja mindenemet, és pofátlan módon engedek ki még egy kicsit a bensőmből, hogy körbelengjen minket, mintha csak valami védőburok kerülne körénk. De ez semmitől nem véd. Tőlem főleg nem, Belián. Tudatosan léptél bele a csapdába, hiszen tudod mi vagyok? Vagy csak szeretnél valóban megszabadulni attól a fájdalomtól, amit kifelé takargatsz, de mindig benned van. Szomorú. Kezei mozdulnak, egy halvány mosoly ül fel ajkaimra, miközben az egyik keze az ablakpárkányra fog rá, míg másik a levegőben marad. Utóbbira emelem tekintetem.
- Hozzám érhetsz - mert kér arra, hogy elvegyem a fájdalmat, még akkor is, ha csak pillanatokra vagyok képes. De képes vagyok rá, így mindennemű engedélykérés avagy hezitálás nélkül tapasztom ajkaimat az övére. Szabad kezem fog rá csuklójára, ami eddig álla alatt pihent, és húzom közelebb magamhoz, miközben tarkójára csúsztatott kezemmel határozottan nyomom fejét magam felé. A csók óvatos, tapogatózó. Nem sürgető, szinte már lágynak mondanám. Engedd, hogy elvegyem a fájdalmad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

- Hja. Örülök – a legtöbb esetben valóban olyan, mint egy gyerek. Lelkes, kíváncsi és fel van pörögve. De mindig vannak kivételek. - Nem mindig öröm, van, amikor kifejezetten ijesztő ez a „világ” - az, hogy most épp annak érzi-e kicsit, vagy sem, nem derülne ki, mivel nem épp nevezhető teljesen józan helyzetnek. Kicsit az és kicsit mégsem, hiszen, ezzel tud mit kezdeni, tud benne mozogni és nem csak értetlen áll. Magyaráz is neki a másik, ami nem gond, ha fel is nyílik a szeme, egyelőre még minek ezen rágódni, hiszen benne van. Hogy utána? Fogalma sincs. Bizonyára utána néz, lapoz párat és elengedi, ki tudja, milyen állapotban lesz fejben. Az viszont igaz, hogy itt megint megtanult úgymond félni, főleg azután, ahogy belépett ebbe a világba. Mert ha csak hozza valaki, mint hozzátartozó, simaliba, de ha az első kapocs épp meg akar ölni... nos, az igencsak rányomja a bélyegét. De szó se róla, adott esélyt, azért is van itt, lehetőséget, hogy a mágia világa valamennyire kárpótolja azért, ami. Ez hülyeség, mert el is veszi minden hónapban, de azon kívül még érezheti és érzi is jól magát.
- Hmm. Lehet. Én görcsösen tudok kíváncsi lenni, lehet azért értem – mégsem akar mindent tudni és nem kotnyeles, ahogy teszi, az finom és óvatos. Már-már furcsa, de ha úgy érzi, valamit nem kéne, felhagy vele. Mindenhol vannak kivételek, de eddig mindig így történt. Csendben kivárta a lényeget, ha megkapta. Mintha kicsit néha mindenki túl türelmes és kedves lenne ezen a téren, magyaráz, megért és elfogad, pedig tökre azt hitte, hogy egy csomóan le fogják majd nézni, kinevetik, majd ő lesz a falu bolondja és nem. Van, aki egyenesen menőnek tartja, meg akik kedvelik, akik szerint vicces, de ha baj van, ott vannak. És ez meglepő, egyben pedig, ahogy nemrég említette, ijesztő. Nem azok, akik teszik, hanem ami történik. Túl... idilli. Vagy fogalma sincs már. A válasz, amelyet kérdésére kap, meglepi, szemöldöke feljebb szalad, kicsit ajkai is elnyílnak. Megérdemli. Tessék. Megint ez. Nem érti, hogyan működik ez, a mosoly hatására azonban a kétségek elvesznek, a jók maradnak csak. Sóhajt egy aprót, lágyan csóválja meg a fejét.
- És mégis miért? Biztos nem a körben végzett munka miatt – pillant felé, ennyiért még senki nem érdemelt úgymond kitüntetett figyelmet. Vagy de? Még mindig van mit kitapasztalni újra, ez nem vitás. El is mehetne, hogy összerakja a fejében a dolgokat, de marad és tovább folytatja úgy, ahogy elkezdte. Mert miért ne dumáljanak egy jót, ha már a rosszabb részének vége. Neki csak ennyi volt a terve, egy laza kis levezetés, a téma azonban komolyabb lett, az ilyenbe pedig mindig csatlakozik. Szereti az egyszerű dolgokat, az egyszerű életet, de azzal is tisztában van, hogy az csak nagyon kicsiben létezik, a valóság mindig eltér. Vagy nem is létezik. Vele lehet viccelni, de komolyan is beszélni, még mágia nélkül is, bár ezt nem tudhatja róla, annyira nem mutatkozott be. Nincs is teljes tudatában, hogy fel lett tekerve a dolog, vagy épp nincs, láthatatlan ez és olyankor számára mintha nem is lenne. Tudja, nem jó felfogás, de másképp nem megy. Így marad, még ha ez meg is lepi a másikat. Hisztériának helye nincs, az inkább az ő feléről lehetne, mert neki jutott a rövidebb szalmaszál. Arcán látszik, ha meglepődik, ha elgondolkodik, de undor, félelem, vagy bármi ilyen nem jelenik meg. Tény, sokat segít, hogy az mondja, akiről szól és hát... ugye, az apró csalás.
- Ihhh... - szisszen fel egyet, és a szomorkás mosoly az, amely a valódi pont. Ahogy szemei kissé elnyílnak, mint aki most jött rá az élet értelmére. Kicsit lassabban esik le neki, hisz tekintetével minden mást is kutat, vagy épp azt, hogyan fogy közöttük a távolság és terpeszkedik szét valami a mellkasában, ami végre nem az a szörny, akit elásna a legmélyebbre. Ez más. Ez... kellemes. ő csinálja, ő teszi oda, de... nem rossz. Talán direkt, talán nem, nem számít. Kezdi igazán érteni a lényeget, kezdene agya tiltakozni, de nem tud. Csak a pillantása lágyul el, megértő lesz.
- Ez van. De ez nem jó. Egyedül vagy lényegében, nemde? Hiába vannak sokan – mint ahogy az ő, őszinte mosolya mögött is ott ül a fájdalom, vagy épp valami más rossz. Hogy nevet, miközben tudja, hogy pár nap és újra megy összetörni. Hogy amúgy eddig ő is egyedül volt, de ő tudatosan választotta és ha nem löki ki senki, hagyta volna magát a sötétben. Hogy mindezt, a múltat, a sötétet és a rosszat, most kicsit elfelejti. Agya fokozatosan ürül, mellkasában dagad a jó és dorombol, tudatába most már csak ő van. Senki más. És így már egyikük sincs egyedül. Talán erre a pár pillanatra csupán.
Mert tétova és mulandó. Meglépte azt, amit sosem akart és ezt is úgy, ahogy. Nem tett hozzá kitalált szöveget, semmit. Csendben, megadóan, ahogy a láthatatlan erő kéri és ahogy a szavak kérték. Talán erre haragudni fog, hogy így húzta ki, talán nem. Nem tudja. Nagyon közel van és csak azt tudja, hogy tekintetét megkeresve veszik el benne, hogy mennyire és milyen a színe, hogy ajkai vonalai hogyan húzódnak a szavakra, hogy a nemrég kipöckölt dohány mellett milyen illat lengi körbe. És ez nem ő. Nem. Ez valaki más, valaki más vesz mély sóhajt és dönt, valaki más sóhajtja a szavakat a másik ajkaira. Ő nem ilyen, mert nem lehet. Hiszen nem akar, nem akart. Miért is vágta el magát mindettől? Nem jut eszébe, csak az, hogy most mennyire akarja ismét. Hogy valaki legyen mellette, hogy valaki segítse, vagy csak, hogy... legyen. Nem mer mégsem hozzáérni, keze a levegőben, arca pedig bizonyára már színt váltott, kipirult, érzi is, hogy a hideg levegő ellenére mégis mennyire fullasztó a hőség... Hogy már-már akaratlan ér hozzá mégis akár csak lábával, bármely részével... hogy aztán rájön, hogy végképp ott akar lenni, teljesen közel. Áteszi a mágia a gátakat, azt, hogy sosem férfival, sosem férfira akart így vágyni, ledönti a falakat, amelyek mögött a valódi fele ül, aki igenis szeretné a jót, a simítást és a kedves szavakat. Bőre megfürdik benne, mert bizsereg és forró, lelke pedig, melyeken eddig béklyók pihentek, most szárnyal. A farkas pedig messzire költözik. Lehunyja a szemeit, mert várja a csodát, a megváltást tőle. Hogy toporogna, kérné újra, de hangját meghallva ujjai, amit a semmiben állnak, most ökölbe szorulnak, mintha már most szorongani akarna. Kinyúlna felé, vakon, de ekkor érzi meg, hogy nincs tovább. Ajkait érzi a sajátján, odabent pedig felrobban, mert erre várt, csakis erre. Nem elmenni, nem elfutni, ezek elvesztek. Nincs többé. Tarkója, amelyen ujjak pihennek és jelzik, hogy még közelebb, bizsereg, mindene csupa libabőr. És nem ellenkezik. Mint aki engedélyt kapott és adta is, de most hallgat rá. Párkányon pihenő keze indul meg, fog rá puhán arra a karra, amely tartja, egy apró mozdulással immáron minden tagja közel hozzá, odasimul, ott akar simulni. Soha többé nem engedni. Az óvatos csók forró, égető, ahogy feje kissé oldalra mozdul, hogy aztán még jobban engedjen, hogy elmélyedhessen benne, mert azt teszi. Megkóstolja, hagyja viszont, de nem távolodik el, újra és újra kóstol, keze, amit eddig csuklójánál fogott, megindul. Ujjaival lágyan érinti meg a markáns arcélét, ujjbegyével cirógat csak végig rajta, át, le nyakára, azon végig, hogy vállára fussanak. Onnan mennek át hátára, simítják végig, érinteni akarja, érezni, ahogy a ruha rétegén át mégis mi pihen alatta. A csók az ő részéről nem szakad meg, bár bizonytalan valahol, mégis biztos és határozott. Nem megy tovább, egy apró szusszanás, ahogy folytatja, talán kissé intenzívebben, kicsit... hogy ez most csak az övé. Senki másé. És valóban. Elillant. Nem fáj semmi, csak szárnyal, csak bizsereg, csak jót érez. Igaza volt. És milyen rossz lesz ebből kimászni. Nem. Nem akar kimászni, de tudja, hogy kell. Hogy... fogalma sincs, talán csak játék az egész. Most azonban a jóra koncentrál, a könnyedén emelkedő mellkasára, ahogy ott semmi sincs, ami karcol, ami fáj. Csak Ő létezik jelenleg. Csak Őt akarja. Kér még. Kér hát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem mintha valójában firtatni akarnám, hogy mi az, amit Karola hallott Theonról, ahogy a véleményére sem vagyok különösebben kíváncsi erről, mégis éget a kíváncsiság, hogy esetleg olyanról tudhat, ami valamiért nem jutott el hozzám. Pedig ha így fest a helyzet, az igazságot akkor sem akarnám elhinni neki, hiszen teljesen más embernek látom a zöld prefektust. Azt azért nagyon sajnálom, hogy a születésnapom megtudakolása nem zajlott le köztük zökkenőmentesen, hisz érdekemben áll, hogy ők jóban legyenek. Mintha szánt szándékkal nem akarná felemlegetni az incidenst, ami ugyanakkor nagy megkönnyebbülés számomra, hiszen aztán magyarázkodhatnék a történtekről. Alig bírom ki, hogy a haragtól és a sértődöttségtől ne szisszenjek fel csúnya vádjaira. Hát persze, hogy az őt ért sérelmek hatására erősnek akar mutatkozni a srác, de nem kéne félreérteniük, és elkönyvelniük valami kőbunkónak. Belül vajból van a szíve, és ugyanolyan érzékeny, mint én. Csak neki sikerült megedzeni magát, amin még egyelőre dolgozom.
- Aha... - jegyzem meg flegmán. - Figyelj, te ezt nem értheted, de ő nem olyan, mint amilyennek hallottad, hidd el - győzködöm naivan. Felháborítónak tartom, hogy hisz a pletykáknak, holott tudom róla, hogy Karola jó emberismerő. És mégis hagyja magát megvezetni! Először én is féltem tőle, persze. Aztán megláttam benne valamit, magam se tudom pontosan, hogy mit, de onnantól kezdve meg tudtam érteni a viselkedését. Nem hiszem, hogy ez másnak olyan nehéz feladat lenne.
- Nem akarsz beleszólni, mi? - rázom meg a fejem kételkedően. - Nem értem, miért hozod fel őt. Olyannak nézel, aki befolyásolható? - már a feltételezés is sértő számomra. Nagyon feszült leszek, ahogy kényelmetlenné kezd válni számomra a srác szóba hozása. Mintha csak kerülgetni akarna valamit, amit egész egyszerűen nem akar egyenesen megmondani számomra. Mit hallhatott róla, hogy ennyire félt tőle? Értem én, hogy jót akar, de muszáj a védelmére kelnem.
Idegességem, s a témán való kattogásom hamar másra terelődik a soron következő vallomásával. Úgy érzem, hogy túl sok információt mondott, most már egyáltalán nem látom át a dolgokat. Összefüggéstelen katyvasz ez az egész köztünk... Valósággal forrongok belül, még az öklöm is megfeszül, olyannyira felzaklat velük. Hajszálra vagyok attól, hogy belerúgjak az egyik átkozott asztalba. Egyszerre érzem magam megtisztelve és elárulva. A legjobb barátom hazudott nekem, pontosabban elhallgatta a valóságot. Aztán ahogy végiggondolom, hogy azóta mi történt köztem és Theon között a kísértetházban, végül is arra jutok, hogy mindkettőnknek lehet elég vaj a füle mögött, és álszent lennék, ha túlságosan kiakadnék rá.
- És mégis mikor óhajtottad volna elmondani nekem, ha nem adom ezt a karkötőt? - kérem számon indulatosan, teátrálisan megrázva előtte az öklömet, hogy szemügyre vehesse a csuklómon fityegő művemet. Hosszú másodpercekig nézek rá értetlenkedve, szemeimben azonban végig ott csillog a tűz.
- Jó - eresztek egy apró mosolyt felé, mikor egy nagy sóhaj után sikerül lenyugodnom végre. - Igazad van. Hirtelen túlreagáltam. Valószínűleg én is ugyanígy viselkedtem volna - nyelek egy nagyot, a pezsgőzés utáni smárolásomra gondolva, amit gyorsan el is hessegetek.
- Hát azt, hogy nincs köztetek semmi. De jól van, ezt már hallottam párszor. Aztán ki tudja, lehet hamar szintet léptek - vigyorodom el, elvégre nem egy furcsa sztoriról hallani a kastélyban. Vicces lesz, amikor ezeket fogja kitárgyalni nekem, igazi kis lelki szemetesláda leszek.
- Ja. Hát elég durva ez az egész. De én örülök nektek, tényleg. Mármint klassz lenne, ha összejönnétek. És majd azért mesélj néha a fejleményekről - döntöm oldalra a fejem kérlelően. Azt azért még mindig nem vallanám be, hogy mennyire félek attól, hogy ezentúl egyedül fog hagyni. Lecsüccsenek az egyik közeli padra, ahol lábaim lóbálva hallgatom tovább a vallomását. Gyerekesen nevetem el magam, amikor azt taglalja, hogy miért jön be neki. Valószínűleg egy kicsit még éretlen vagyok ahhoz, hogy jól tudjam kezelni az ilyet. Vagy csak fura ezeket a mondatokat a legjobb barátom szájából hallani.
- Öhm, már nem nagyon tudom, hogy hogyan értette. Kicsit kiszámíthatatlannak gondolt talán? - vakarom meg a fejem bizonytalanul, mert a részletekre már alig emlékszem. Ritkán fordul elő, hogy elfelejtek valamit, de akkor sokkal inkább mást akartam tudni éppen.
- Tényleg? És hova mentek majd? Ez jól hangzik, mindenképpen kérek beszámolót! - parancsolok rá lelkesen, de az arcomon lévő mosoly hamar megfagy a visszakérdezésével. Túlságosan szemfüles lány. Érzem, hogy hosszú ideig csak sápadtan ülve hebegek, s mire végül meg tudok szólalni, akkor se vagyok a helyzet magaslatán. - Semmibe. Hogy én? Ne hülyéskedj már... Jó vicc. Tudod, hogy milyen béna vagyok. Inkább felejtsd el, amit mondtam, és örülj az ajándékodnak... - hangzik a nyomatékos kérés a magam rekedtes hangján, ahogy elfordulok az oldalba bökésétől, s a cuccaimért szedelődzködöm. Minden egyes másodperc egyre kínosabb vele. Óriási butaságot csináltam az előbb... Egy karnyújtásnyira van attól, hogy leessen neki a dolog, és összekösse az apró nyomokat. Szörnyű barátja vagyok Theonnak, hogy ennyire óvatlan vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Az átlagosok nem szoktak a tanári szoba melletti falra vésni kreatívabbnál kreatívabb versikéket - oktatom ki házamat meg nem hazudtoló stílusban, amit az egyébként őszinte bókommal próbálok palástolni előtte, mosolya pedig csak megerősít abban, hogy ide tudom szúrni ezt a kis megjegyzést. Ha egy fokkal fejlettebb lenne az önismeretem, talán azt is kapiskálni kezdeném most, hogy miért húzhattam ki a gyufát általánosban a többieknél, s lettem utálat tárgya az osztály bizonyos tagjainak szemében.
Hitetlenkedve mérem őt végig magamnak. Biztos, hogy nem vagyunk egy súlycsoportban. Már a hangjáról hallom, hogy jóval több magabiztosság árad belőle, mint az én bizonytalan nyekergésemből. Maximum szerénykedni próbál, vagy komoly gondja támadt a saját magáról kialakított képével. Aztán elég csak ránézni a szerkójára, hogy levágjam az anyagi helyzetét. Biztos, hogy nem a bátyja kinőtt gönceit kell hordania, mint többnyire nekem. Ilyenkor hét közben ezért is szeretem inkább a taláromat, mert elrejti a mosástól fakuló színű pólókat, és hát nem mindbe nőttem még bele, de legalább nagyon kényelmes ruhák, ez is igaz. Szerencsémre néhány megbámuláson kívül semmilyen atrocitás nem ért ebből adódóan az új iskolában.
- Ah, hát az olyanokból tényleg elég sok van itt. Néha maguk a tanárok is olyan tehetetlenek tudnak lenni - hajtom le a fejem komoly átéléssel, de azért egy szúrós pillantást is megejtek a gárda ajtaja felé. Csalódott vagyok, amiért megannyi bajtársammal együtt sokszor benne hagynak minket a slamasztikában, pedig néhányuknak elég erős a kisugárzása ahhoz, hogy helyretegyék a pimasz rosszalkodókat.
- Jóban vagy velük? - kérdezem őszintén, miután a házimanós megjegyzésére lelkesen bólogattam egy sort. Ezt se tudtam, de majd szóba hozom a nagybátyámnál, Munkácson, hogy akkor most mi az igazság erről, mennyire kell féljek egy lázadástól, de az biztos, hogy ezektől az apró termetű, kissé csúf lényektől a hideg kiráz, akárhányszor a konyhába kell menjek.
- Szóval te vigyázol rá a kastélyban, értem. Neem akarok tőle semmit, tényleg - félénken sütöm le a szemem, noha arra gondolok, amikor a vásárban megfogta a kezem, de azt hiszem azt senki nem látta, és neki se mondta el gondolom, mert akkor végem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Vannak olyan napok, amikor a megszokott környezettel kitörölheted a segged, mert többet árt, mint használ. Pontosan így jártam én ma. Baszhattam, hogy otthon vagyok, még Belián sem volt otthon, Niamey és Cortez is meglepően nyugodtan el voltak, én meg mégis úgy zsibbadtam, mint valami elmebeteg. Sehol nem volt jó, a tévé sem kötött le, unalmamban szívtam a blázt és ittam akkor már a negyedik kávémat. Délelőtt tízkor, ami másnak talán egészséges, de nekem annyira nem, amikor valamikor így is túlpörög az agyam jelentéktelen dolgokon, és akkor jön az, hogy összeveszek Payne-el, valami faszságon, hogy aztán mehessen a huzavona, ki kérjen bocsánatot. Borzalom.
Úgyhogy összeszedtem a jegyzeteimet, Cortezt a nyakamba és megindultam. A pub már ilyenkor is tele van, vagy ha nem is tele, de biztos sokkal többen vannak ott, nekem meg egy családias és csendesebb helyre van szükségem, ami a Csárdában megtestesül, szóval a cuccaimmal együtt robbantam be az helyiségbe. Rögtön a pulthoz lépkedve kértem ki egy whiskyt - szigorúan jég nélkül -, majd a pultnak háttal fordulva lebegtettem végig tekintetemet az asztalokon. Na, azért az már elég durva, hogy minden asztal foglalt, a legtöbbnél idősebbek ülnek, nagyon ráncolt szemöldökkel figyelve az asztallapot, szóval valószínűleg már filozofikusra itták magukat, amire nekem nincs szükségem. És akkor látom meg a csajt, aki törökülésben a padon tekeri magának éppen a cigit. Mi a fasz ez? Cigit tekerni? Fúj már, ha dohányzol legalább add meg a módját, mert ennél lejjebb nincs. Vállat vonva kapom fel a jegyzeteimet és a whiskymet, miután az üveget is kikértem magamnak, majd komótos lépésekkel indulok meg a csaj felé. Szó nélkül vágom le magam vele szemben, egyáltalán nem zavartatom magam. Jegyzeteim az asztallapon csattannak, ahogy levágom őket rá. Italomért nyúlva engedek meg egy apró kortyot magamnak, majd visszateszem az asztalra, és türelmesen megvárom, amíg Cortez elhelyezkedik, majd ahogy a lány kattintja az öngyújtót, úgy lobban fel az én ujjamból is az aprócska láng. Cigarettám vége felizzik, szám szegletébe biggyesztem azt, és tökéletesen olyan higgadtan, ahogy a füst száll fel a felettem lévő felhőbe, kezdem el kibontogatni a jegyzeteimet. Kurva élet, hogy életemben nem tanultam még ennyit, mint ezek a retkes egyetemen, de ha elengedem magam, akkor baszhatom. Mélyet szívok cigarettámból, ahogy az első papírlapot kezdem olvasni, igyekezvén fel is fogni mi van ráírva, és komolyan betudom a környezetváltozásnak, mert használ. Értem, ami le van írva. Elégedetten szusszanva cirógatom meg Cortez állát, majd térek vissza a jegyzethez.