Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Felvonom szemöldököm. Kicsit túl konkrét nekem ez a kérdés. Zavart érzek az erőben, nem látszik rajta, hogy viccelne. Ha viccelne is miért viccelne ennyire részletekbe menően. Arcomon nem ül ki a gyanakvás. Inkább értetlenség, hogy miért beszél badarságokat a lány.
- Mit akarna egy diák mások aktáival? Ha esti mese kell, mert nem tudsz aludni olvas Egri csillagokat - rázom meg a fejem mélyet sóhajtva. - A meleg tejnél is biztosabb altatóbomba.
Valószínűleg a túlmagyarázás miatt ilyen a regény, vagy csak az ízlések mások, a kor pedig már változott azóta jócskán. Akárhogy is van, azt egészen biztosra ki merem állítani, hogy diák ezt a művet élvezni nem tudja. Kivéve néhány mazohista Levitást.
- A kiadó gyermeknevelde is lett? - döbbenek meg, pláne, hogy a műbalhék tényleg komoly pénzeket is hozhatnának a konyhára. Persze ha Angyalkám édesem üt először, akkor meg sokat bukhatnak, ez olyan lutri, amit úgy tűnik nem kockáztatnak meg.
- Oh igen, jó is, hogy mondod. Nem kellene rá tanulnod? Már az ajtón kopogtat a rengeteg üres lap, amiből akár titkokat is kihozhat, ha ügyesen írja meg - ez magamnak is figyelmeztetés, a vizsgaidőszak nem csak a diákok számára jelent változást. Házvezetőként jobban oda kell majd figyelnem rájuk, nem akarom, hogy bárki túlterhelje magát. Illetve a meglepetések is kiosztásra kellene, hogy kerüljenek lassan, nem hoznak szerencsét, ha nincs a diákok tulajdonában.
- Van még kérdés?  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Megörültem, amikor kiderült az, hogy nem egy szimpla muglival sodort össze az élet, hanem egy varázslóval, aki ráadásul még kviddicsezik is, nem is akárhogy. Ritkán volt lehetőség neves csapatok tagjaival összefutni, az meg még ritkább, hogy beszélni is lehetett velük. Persze, nem misztifikáltam túl őket, hisz maguk is varázslók, csak valamiben kiemelkedően sikeresek. Egy pillanatra elgondolkodtam, s megfordult a fejemben az, hogy egy napon talán majd én is játszhatnék a Mennydörgők csapatában. Ha jól játszom, és gyakorlok, akkor talán még be is kerülhetek. Ehhez persze szerencse is kell, meg tehetség.
- Annyira nem friss a dolog - mosolyogtam rá, s egy picit meg is lepett a kérdésével. Létezik, hogy nem hallott még a suliról, vagy ő talán más néven ismeri?
- Te hol tanultál, a Roxfortban? - utóbbit halkan kérdeztem, nehogy a közelünkben lévő muglik felkapják a fejüket a szó hallatán. Mondjuk, ettől sem féltem annyira, mert könnyedén ki lehetne ezt dumálni bármivel, de azért biztos, ami biztos, inkább óvatos voltam. Az iskolát meg csak megtippeltem, hisz az sokkal ismertebb volt, mint ahol én tanultam.
- Hű, komoly? Benne vagyok, tök jó! - azonnal fellelkesültem a meccs szó hallatán, s szinte már magam előtt láttam a páholyban szurkoló tömeget, a seprűkön szárnyaló játékosokat és a távolban magasodó karikákat. Az efféle meccsek hoztak csak igazán lázba, s bár a suli játéka is izgalmas volt, azért a profik mérkőzésén rengeteg ember tombolt.
- Ez király, tuti jó meccs lesz - mosolyogtam rá, majd haraptam egyet a burritomból és mellé kortyoltam a kólából is, amihez még szívószál is dukált. Nem volt túl egészséges ez a cukorral tömött sötét lötty, de hébe-hóba azért belefért. Bagolykőn amúgy sem volt ez mindennapos termék, ott leginkább a csapvizet preferáltam, vagy a manók főzte teákat.
- Jogász, hú ez nagyon jól hangzik. Tehát akkor modellkedsz, kviddicsezel és még jogászkodsz is, nem semmi - elismerően biccentettem felé, ehhez nem kevés energia kellett. Sokan mások csak a sportra koncentrálnak, s amellett nincs idejük semmi másra, ennek a lánynak viszont még erre is volt ideje.
- Most elsős mestertanonc vagyok Auror szakon, aztán ha minden igaz, ezután tovább akarok tanulni és a végcél az, hogy auror legyek. Emellett a sport inkább csak hobbi, bár most eljátszottam a gondolattal, hogy bekerüljek a mennydörgők csapatába - jegyeztem meg nevetve, majd újra haraptam a burritomból.
- És mond csak, de komolyan. Ezzel a modellkedéssel lehet keresni? Jó pénzt hoz, vagy inkább csak a nyűg jár vele? - ha pénzről volt szó, akkor gyűjtöttem az infókat, hisz igaz a mondás, hogy több lábon kell élni. Nekem sem ártott volna némi plusz pénzt beszerezni, csak azt nem tudtam, hogy mégis miből, s hogyan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Oké-oké, nézd el nekem. Csak láttam én már simlis alakokat, de igazad van. Ha a suli szervezi, akkor egész biztosan jó helyre fog kerülni az a pénz - rámosolyogtam a lányra, közben kezemet a combjára csúsztattam, hogy ezzel is megnyugtassam, nem feltétlenül a legrosszabbat nézem ki a közösségből. Azt hiszem, mivel elég vacak családban nőttem fel, s egy apának nem nevezhető alak mellett, valamiért mindig ott volt bennem a kételkedés, s a bizalmatlanság, ha efféle, anyagias dolgokról volt szó. De a lánynak valószínűleg igaza volt abban, hogy ez a pénz jó helyre fog majd kerülni.
- Hm, a pizzéria az klassz hely, úgy tudom, hogy nem rég újították fel, és amúgy is az egyik legjobb kaja a pizza. - jegyeztem meg egy mosollyal, az külön tetszett, hogy ingyenes a vacsora. Nem tudom, hogyan sikerült ezt elérnie a szervezőknek, de elismerésem.
- Akkor megússza a srác anyagilag - fűztem még hozzá nevetve, s tényleg nem izgatott az, hogy ugyan ki fog licitálni Danára. Jó, egy-két alak volt, akinek nem örültem volna, de valamiért volt egy olyan érzésem, hogy Benedek nem csinálna ekkora baromságot, Mihail meg...nos,abban biztos voltam, hogy Dana vele még csak be sem ülne abba a pizzériába.
- Ja tényleg, mert ez a licit lényege, igaz? Hogy aki többet licitál, az visz haza..vagyis, vacsizni - egészítettem ki nevetve. - Reméljük, hogy valami jó humorú gyerek lesz, nehogy végig unatkozz azon az estén - fűztem hozzá nevetve, bár ekkor már megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy talán ez lehetne a meglepetés. Ha nem gondolja azt, hogy majd én is licitálok. Szuper, egy ajándék kilőve. Már csak egy másikat kellett kiagyalnom, ami kézzel fogható.
- Ja képzeld, ezt meg még nem is mondtam neked, de...úgy néz ki, hogy hétvégén megyek a Mennydörgők meccsére, tök király, nem? Múlt hétvégén, amikor fent voltam Pesten tudod, a haverom születésnapját megünnepelni, na akkor futottam össze ezzel a csajjal, akiről kiderült, hogy ő is ott játszik, és meghívott. Szóval tök jó, tuti, hogy jó meccs lesz - meséltem izgatottan Danának, hisz tudtam, hogy ő is nagyon szereti a kviddicset.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Először megpróbálkozom az információgyűjtéssel ezzel a gyerek-dologgal kapcsolatban. Istenem, felsőbb erő, vagy akármi, ha létezel, mondd, hogy Ems lefeküdt Nicoval úgy három napja, és ma kellett volna neki megjönnie, de még az este folyamán vérben úszva fog felriadni az ágyában. Jó, nem úgy vérben úszva. Csak menstruáljon.
Hát, nem ez a helyzet. Szusszanok, a megfogalmazáson most nem is tudom idegesíteni magamat, sokkal jobban foglalkoztat, hogy számolni kezdjek.
- Olyan öt-hat hete. - Nyilvánítom ki. - Nem értek nagyon a terhességhez, de Monica egyszer azt mesélte, hogy Valeryvel már a negyedik héten érezte, hogy van valami, és már akkor kimutatta a teszt. Ha jól emlékszem.
Valamiért akaratlanul is eszembe jut, hogy hat hetesen már hallani lehet a szívhangot - onnan tudom, hogy Amerikában ugye nemrég letiltották az abortuszt a hatodik héttől, ezzel az indoklással, ami egyébként szerintem úgy faszság, ahogy van, mert nem lehet minden élethelyzetben bevállalni egy gyereket. A múltkor a csoportban mesélte az egyik lány, hogy terhes lett, mikor masszívan drogozott, úgyhogy elvetette, mert nem tudta volna letenni a cuccot, és azóta sem tudott teherbe esni. Lehunyom a szemem, megrázom a fejem egy kicsit. Ezek közül egyik sem tűnik olyannak, amik vigaszt jelenthetnének egy elkeseredett terhesnek. Engem anno nem vetetett el az anyám, mikor szarrá drogozta magát a terhesség közben, mondjuk őszintén szólva nem tudom, kinek tett jót ezzel, de mindegy. Ezt azért nem mondtam a gyűlésen.
- Aha... - bólogatok a Nicoval kapcsolatos dolgokra. Hát, az alapján, ahogy mesélt róla Ems, baromi rendes fickónak tűnik, szóval abban sem lennének kétségeim, hogy támogatná a húgomat, ha arra kerülne a sor. Jelenleg csak ezen tudok gondolkozni, bekapcsolt bennem a vészjelző.
Ölelem a húgom, amikor újra megszólal, akkor odahajtom a fejem az övére, és simogatni kezdem a vállát. Bólintok egyet óvatosan.
- Érthető, hogy nem merted, Ems. Semmi baj. - Próbálom megerősíteni benne, hogy nem bassza el éppen az életét. Ebben amúgy biztos vagyok, mert... ő iszonyú jó a gyerekekkel. Szeretné, ha lenne neki egy, asszem'.
- Simán lehet a stressz, sok minden volt veled mostanában. - Kis szünet. - De figyelj... addig nem fogjuk megtudni, amíg nem csinálsz meg egy tesztet. - Mondom halkan. Próbálom nem ráerőltetni, vagy mi.
A Rellonban elég sok volt régen a terhesség, volt úgy, hogy három kismama is volt egyszerre a körletben, ők meg rendszeresen dumáltak egymás közt. Egyszer, emlékszem, a női vécéből irtózatosan elkezdett valaki ordítani, egy lány. Amikor feljöttek érte a gyógyítók, és kisegítették onnan, tiszta vér volt az egész nadrágja, csak görnyedten tudott járni, és ordított a fájdalomtól. Szusszanok. Rágyújtanék, de ha Ems terhes, nem akarok mellette cigizni.
Istenem, úgy féltem.
Nem akar még gyereket, azt mondja, aztán Nicoról mond valamit, amit hirtelen nem teljesen értek, de el is siklok fölötte, mert most nem ez a legfontosabb.
- Hey, sis... - Kinyújtom felé a kezem. - Minden rendben lesz, megígérem. Mindent megteszünk érte. - Valahogy meg lehet oldani, hogy boldogan jöjjön ki ebből az egészből. Biztos vagyok benne. Lehet, hogy írnom kéne Mininek...? Ő lány.
Aztán Ems hoz három tesztet, és arra, amit mond, önkéntelenül elröhögöm magam. Megcsóválom a fejem, felpattanok a kanapéból, és átölelem mind a két kezemmel.
- Figyelj, nekem még sosem lettek komoly teszteim pozitívak, de ha ez az lesz, akkor el fogok kezdeni gyanakodni... - Nevetek. - Te hülye. Gyere, csináljuk meg. Én is rápisilek egyre. - Azzal pedig megfogom a kezét, és elkezdem behúzni a fürdőbe. - Olvasd fel a használati útmutatót, mert nekem fogalmam sincs ezekről. Mennyit kell rápisilni? És mennyit kell várni vele?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Hát igen... Köszönöm... - válaszolgatok szerényen a dicséreteire. Még fel is nevetek egy pillanatra a büszkeségtől, hogy ezentúl szemmel látható nyoma is lesz a barátságunknak. Persze nem hiszem, hogy sokaknak fel fog tűnni a csuklónkon virító karkötő, de attól még úgy érzem, hogy időt és energiát nem sajnálva el kellett készítenem számára ezt a kis ajándékot, hogy jóvátegyem a korábbi viselkedésemet. És elsősorban azt, hogy kételkedtem a kapcsolatunkban... Amit persze nehéz volt az elején elhinnem, hogy megmarad, és tényleg találok valakit a kastélyban, akire támaszkodhatok és felvidíthat a nehéz időkben.
- Hát... a rajzolás azért jobban megy, meg úgy az elméleti dolgok - vonom meg a vállam, ahogy elgondolkodom. Meg kéne sértődjek a szavain? Nem hiszem, mert tényleg elég fura, hogy milyen könnyen meg tudtam tanulni a készítését, csak a fonalak helyes sorrendjét kellett memorizálnom, aztán kis segítséggel ment magától pár alkalom után. Még jó, hogy nem tudja a technikát, hiszen valóban nem egy bonyolult művelet, még a végén ő is könnyedén nekifoghat a gyártásnak, de akkor lelőném a poént. Így minden bizonnyal jobban fogja tudni értékelni, hogy kapott tőlem egy saját, személyre szabottat.
- Áh, nincs nekem időm ilyenekre. Kivételes alkalom volt... Jaj, hagyd csak, tényleg. Ezt mondom azért adtam, mert kinéztem belőletek, hogy volt köztetek valami - legyintek a kezemmel, az utolsó mondatot egészen halkan jegyezve meg, mintha csak attól tartanék, hogy valaki visszalopódzik az üressé vált tanterembe.
Kacsintására elvörösödöm, majd azért cinkosul viszonozom, s még a nyelvemmel is csettintek egyet. Szeretem a kihívásokat, ahogy azt is tudom, hogy meglepetések terén őt se kell féltenem. Vagy így, vagy úgy, de csavart tud vinni a történetbe, gondolok például a múltkori megviccelésére a laborban, amivel a szívbajt hozta rám. Vagy a báli viselkedése, na azt se néztem volna ki belőle.
- Valamit megbeszélhetünk - bólogatok a javaslatára, miszerint álljunk neki újra bájitalt főzni. Idegesen billegni kezdek előtte, ahogy belekezd hosszabb monológjába. Egyre inkább elsápadok, mert már szinte rögtön a legrosszabbra gondolok. Tekintetem a földre szegezem, mint aki rá se mer nézni, nehogy kiolvashasson valamit a szememből. Teljesen kétségbeesek, annyira váratlanul érint a megkérdezése. Főleg, hogy a legjobb barátomról van szó, akinek nem lenne szabad hazudnom.
- Én... - hümmögök hosszan, miután egy nagy levegőt veszek. - Hogy ki? - ráncolom össze a szemöldökömet. Delacroix? Furcsa így hallani valakitől Theont, nekem annyira a keresztneve ragad meg.
- Jaaa, Theon. Ezek csak pletykák, Karola. Azért pletykarovat. Ne aggódj, minden rendben - nyelek egy nagyot. Nem szeretném megszegni a fiúnak tett eskümet, főleg a legutóbbi fejlemények miatt. Ezért hát próbálok a lehető legnagyobb határozottsággal válaszolni. Azt hiszem, egyelőre tényleg ura vagyok a helyzetnek, és nincs miért aggódnia Karolának sem. Nehéz helyzetben vagyok, mert tudom, hogy csak jót akar és félt engem, de mintha nem kéne mitől óvnia. Tanácstalanul megvakarom a fejem.
- Úgy nézek ki, mint aki nincs jól? - nevetek kínosan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Hah. Én itt komoly tárgyalásokban akarok lenni, ő pedig csak hah. A sóhajra megforgatom a szemeimet, szinte már-már sértett vonásokkal tűzöm meg, hogy ennyivel rendezi le a dilemmámat, ami elkísér a sírig majd, és akkor is csak hah. Megemelem végül kezem, nem, nem mutatok csúnyát, csak lelegyintem, lustán, hogy akkor legyen hah. Majd én is az leszek, amikor majd valami fontos kell. De nem, mégsem, mert meg fogom hallgatni, annyira ismerem már önmagam. Legalább ennyi. Tény, tényleg nem vele kell majd a hajamról tárgyalni, így elengedve a dolgot, leeresztem a kezem és az asztallapon pihentetem tovább, egész addig, míg azt szívemre teszem és épp olyan arcot vágok, mint aki élete sértését hallja és épp némán, szavak nélkül tiltakozik ellene. Hogy én kamugép!
- Mindig hallgatok rád, nem értem miért mondasz ilyet! De, én elhiszem, mert így volt, te akarsz alaptalan vádakat hozni a... nem tudom mire. Mindegy – még gesztikulálok is hozzá, ami nem szerencsés, mert a süti bánhatja, ha belelovalom magam, így inkább abbahagyom és grimasszal zárom le az apró vitát, vagyis annak végén egy nyelvöltéssel. Jó, tényleg nem miatta, de volt a kezemben olyan darab, amelyre felszisszentem, hogy nem, ezt nem neki kell látnia rajtam. A fiútesók erre érzékenyek, ezt megtanultam, egy is elég volt hozzá, meg akad még évfolyamtársam, aki erről panaszkodott, szóval, ez tény. De persze nem illik rákérdezni, hogy ha kiteszem a melleim, akkor mennyire lesz mérges. Ugye. Hülyén is hangzana és szerencsére az nem szokása, hogy kinézze a fejemből, miket rejtegetek a ruháim között.
- Sminkmágia. Ohh, hát tudomásom szerint olyan nincs. Két kézzel történik és ügyesnek kell lenni, mert a túl sok undorító. De jó lenne három suhintás – bólogatok is mellé, mert tényleg, de mindegy is. Nem viszem túlzásba, nem szeretem. Műanyag arca bárkinek lehet. - Akkor ő szerencsés, én meg kicsit nem csak, ne aggódj, túlzásba sem viszem. Az a jó, ha tetszik neked, fura lenne ha nem – sok fura dolog van és sokat én is annak tartok, már mondtam is, vagy csak akartam, nem tudom. Nekem a lány maga fura, még ha nem is mondom ki hangosan, neki viszont jó. Bizonyára, ha nekem lesz barátom, ő majd minden dolgát utálni fogja, ez így kerek. Furcsa dolog ez, legalább biztos. A kávémba kortyolva azonban hamar elfelejtem, hogy nekem ki és hogy lesz egyáltalán, mert megint csak rájuk gondolok és a fura szóra. Mert ez most már eléggé az. Tényleg nem értem. Pislogok, miközben beszél, amolyan nagy szemes, meglepődős módon és továbbra is értetlen. Csak mondja és mondja, én pedig tenyerembe temetem az arcom. Mélyet sóhajtok. Oké. Oké. Én is egy tucat macskára tudnám költeni a pénzem, csak nem teszem, mert van eszem. Még. Ha nem is teljes.
- Oké. Ooooké – engedem le a kezem. - Miért, ha lett volna annyi, mindet elhozod? Nem adok ám kölcsön bagolykajára! - már kezdem is az undokoskodást, mert ezt ő nevezi így. De komolyan nem. Ez egy nagy hülyeség volt, és talán kicsit ő is érzi, fogalmam sincs, kinek a fejéből pattant ki, azonban ez már mindegy. Megtették. Kell innom, kortyolom is a kávét. Nem, nem akarok egyből veszekedni.
- Miért nem maradhattak ott? Egy bolt, ez a kínálata de... nem bánnak rosszul addig velük. Ajh, Bence, és most mit kezdetek ennyi bagollyal? Ti lesztek a kiscsalád, gyerekek helyett tollas állatokkal? - billen oldalra a fejem. Mert tényleg, mi lehet a terv? Szabadon engedni? Nézegetni? Nem, nem értem.
- Mert csak... Ez, nos, néha hiába a fiatalabb korom, úgy érzem, a több ész mégis nekem jutott ezen téren – csóválom meg a fejem és inkább a sütire koncentrálok, amit enni kezdek. Jobb is így.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Vállat vonok arra, hogy mit is kezdhetnék velük, pedig vicces lenne erre is az őszinte választ adni: Meglesni, hogy ki az én testvérem. De nem teszem, inkább csak csilingelően felnevetek arra, hogy olvassak Egri Csillgokat.
- Azt hittem, nem szeretne megbüntetni.
Márpedig - Sajnálom Gárdonyi - maga lenne a büntetés egy ennyire vontatott művet olvasni. Viszont ha már könyvtáros és könyvet ajánl, akkor megpróbálkozom azzal, hogy a kedvében járjak.
- Ne aggódjon, művelt vagyok. Fejből idézek az Ember Tragédiájából, vaaagy az Aranyemberből.
Kapva kapok az alkalmon, lábaimat leengedem, közelebb hajolok, és az asztal másik felére felfektetve alkarjaimat nézek Kazi mester szép szemeibe. Szeretem, ha meglephetem a másikat, és remélem, hogy ez most sem lesz másként. Tudom, hogy a hangom megváltozik valamennyire, hogy könnyű szerrel tudok incselegni, kedveskedni, és tudok akár vérfagyasztóan kimért is lenni. A kedvenc részem belőle talán kicsit az utóbbira hajaz inkább, van benne szenvedély, bosszú, elégtétel és jég, nagyon sok hidegség. Egy pillanatra se, tétovázok, miközben beszélek, mintha tényleg egy komoly szerepben lennék, mintha ez most a valóság volna.
- Igen! Úgy van! Én voltam az, aki meg akartalak ölni! S bánom csak azt, hogy mért nem találtalak jobban! Te voltál életemnek átka - te fehér arcú kísértet! Miattad lettem nyomorult, elkárhozott. Meg akartalak ölni! Tartoztam vele a sorsnak. Nem volna nyugtom a másvilágon, ha ezt meg nem kísérlettem volna. Nézd, ott van méreg elég, hogy akár egész nászseregedet megölhettem volna vele. De énnekem a véred kellett. Nem haltál meg, de én szomjamat kielégítettem, s mármost meghalok én! De még mielőtt a pallos lecsapna a fejemre, adok a szívednek egy tőrdöfést, ami soha meg nem gyógyul; aminek a sebe kínozni fog a legboldogabb ölelés közben is! Most én esküszöm! Ide hallgass, Isten! Szentek, angyalok, ördögök, akik vagytok az égben és a pokolban! Úgy legyetek irgalommal hozzám, ahogy igaz az, amit mondok.
Elmosolyodom, ahogy a végére érek, és remélem csak, hogy tényleg meg tudtam lepni. A színpadon egy énekesnő is szerepet játszik, noha nem olyan jót, mint amilyet egy valódi színésznő, de azért, azt hiszem, nincs oka panaszra.
- A kiadó egy gyáva nyúl lett, de ez magának kedvez. Kapott egy édibédi farkaslánykát.
Nem, ez így nem igaz, de értem a célzást, jobb lesz, ha hagyom és elkotródok tanulni, mert még a végén plusz egy évig a nyakán maradok. Szegény Kazi Mester, így se tudja, mire szerződött.
- Nincs mester. Léptem tanulni.
Még vigyázba is vágom magam, tisztelgek, és csak utána intek, hogy kifelé induljak. Muszáj lesz kiválókat és húsz pontokat gyűjtenem. Micsoda követelmények!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Mielőtt Bagolykőre kerültem, nem volt túl sok barátom, amiről leginkább a szüleim tehettek. Valami oknál fogva igyekeztek megóvni mindenkitől, akitől csak lehetséges, mugli vagy kvibli gyerekek közelébe egyáltalán nem engedtek, előkészítőbe nem járattak, inkább odahaza tanítottak magán úton. Mondhatom, hogy nem is voltak barátaim, s leginkább csak távolról figyeltem a játszótéren szórakozó gyerekeket. Ez viszont megváltozott, mióta megkezdtem a tanulmányaimat, s bár már közel sem vonzott a játszótér, és a fogócska, hisz nem voltam már gyerek, de most legalább lettek barátaim. Benett már az első perctől fogva szimpatikus volt, még annak ellenére is, hogy a maga módján olyan kis zárkózottnak tűnt. A könyvgyűjteményével azonban levett a lábáról, s azt hiszem máig nem láttam annyi könyvet, leszámítva Márk szobáját. A gondolatra enyhe pír festette meg az arcomat, mely még jobban felerősödött, amikor Beni kiejtette a következő mondatot a száján.
- Oh...nem baj, akkor is fogok majd...valamit - feleltem kissé zavartan, ugyanis Beni most közölte velem, hogy miért is kaptam ezt a karkötőt. Eddig azt hittem, hogy barátságból adta, s azért, mert múltkor úgy összevesztünk, most viszont kiderült, hogy Márkra és rám gondolt, s azt hitte, hogy valamit ő értett félre. Pedig, ha tudta volna, akkor most lehet hogy nem is kapok karkötőt. De akkor igazából még fogalmam sem volt róla, hogy mi ez az egész, meg annyira szégyelltem magam, hogy nem mertem effélékről neki mesélni, nehogy valami rosszat gondoljon rólam.
Ezután már nem tudtam úgy szívből mosolyogni, mint néhány másodperccel korábban, mert a bűntudat marcangolta a bensőmet, s nem hagyott nyugodni. Nem titkolózhatok Beni előtt, nem lenne jó, ha mindent másoktól tudna meg.
Ezek a dolgok kavarogtak a fejemben, miközben ő arról beszélt, hogy valahová beülhetnénk majd. Remek ötlet volt, igazából már magam is gondoltam rá, s ami azt illeti, mostanában nagyon hiányzott a társasága. Magam részéről tudtam, hogy sajnos néha a gondolataim másfelé jártak, s talán emiatt nem mindig voltam toppon egy beszélgetéshez, de hogy Benivel mi volt, azt nem nagyon tudtam. Az kiderült a beszélgetésünk során, hogy ezúttal a családjával nincs gond, viszont mégis úgy éreztem, hogy talán van valami más. Rá is kérdeztem arra az újságcikkre, mert néhányan azért pletykáltak erről a folyosón, de emiatt haragudtam is azokra a lepcses szájúakra, hisz valószínűleg csak kitaláció volt minden. Nem hiszem, hogy Beni titkolózott volna előttem, vagy mégis?
Miután feltelepedtem a padra, nem vártam tovább, s feltettem neki a kérdéseimet, közben kíváncsian fürkésztem a tekintetét, néha meg lepillantottam a barátság karkötőmre, ami immár a csuklómat ölelte körbe. Nagyon imádtam.
- Hát Theon, tudod, ilyen vékony, szőke srác, rellonos, akivel a bálon láttalak- igen, most már egész biztos voltam, hogy vele láthattam azon az estén Benit, szóval emiatt egy kicsit ideges is lettem, mert annak a fiúnak nagyon nem volt jó híre. Személyesen nem ismertem, csak láttam őt párszor a folyosón, és ami azt illeti, nem volt szimpatikus. De ettől függetlenül nagyon is érdekelt Beni válasza, így figyelmemet neki szenteltem.  
- Jaj, nem dehogy. Jól nézel ki, tényleg. Csak aggódom érted Beni, de őrülök annak, hogy csak pletykák. Annak a fiúnak nincs jó híre, és nem túl szimpatikus, szóval nem szeretném, ha bántana téged - mondtam őszinte aggodalommal, ahogy rápillantottam.
- Egyébként..- nyeltem egyet, mert úgy éreztem, hogy ezután már tényleg nem hallgathatok tovább, csak nem találtam a szavakat. Olyan nehéz volt valami olyasmiről beszélni, ami igazából képlékeny volt, s talán még magam sem értettem. Vagyis, azt hiszem, hogy magamat már egyre inkább értettem.
- Szóval tudod, mondtad hogy részben miért kaptam ezt a karkötőt - ahogy beszéltem, megérintettem kezemen a díszes anyagot, majd lopva pillantottam fel a fiú tekintetébe, mert borzasztó bűntudatom volt a történtek miatt.
- Nos...a helyzet az,hogy...de légyszíves ne akadj ki, jó?- nem akartam, hogy felkapja a vizet, így próbáltam felkészíteni őt a továbbiakra.
- A bál estéjén nem csak az volt, amit a rellonosról meséltem. A helyzet az, hogy...huh, jó. Szóval nekem egy ideje már tetszik Márk, az a levitás fiú. És miután elmentünk hozzájuk, én ott megcsókoltam őt, azt hiszem az ital miatt. Mert nem csináltam volna ilyet amúgy, vagyis...szóval igen. És aztán mi együtt aludtunk. De nem történt semmi Beni, csak aludtunk! - ezt úgy éreztem, hogy azonnal hozzá kell tennem, még mielőtt rosszat feltételezne rólam.
- Aztán másnap reggel nagyon kínos volt, másnapos voltam, nem emlékeztem a dolgokra, úgy kellett elmondaniuk. Szégyelltem magam, és ott valahogy próbáltam tudtára adni ezeket a dolgokat, de balul sült el. Azt hittem, hogy utál, meg minden ilyen hülyeség. És azért is voltam olyan feszült és rossz kedvű mostanában, csak nem tudtam hogy mondjam el neked. De múltkor azt mondta, hogy én is tetszem neki, de ...hát igazából csak kerülgetjük egymást - sóhajtva vallottam be mindent Beninek, s úgy éreztem, mintha egy nagy kő esett volna le a szívemről. Az más kérdés, hogy ezután amiatt aggódtam, hogy vajon hogyan fog majd minderre reagálni a legjobb barátom, s csak félve mertem rá felpillantani. Mi lesz Beni, most nagyon utálsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Legnagyobb megdöbbenésemre aratott a licit osztatlan sikert. Kicsik, felnőttek, az iskolában oktatót is licitáltak éppen egy-egy diákra, esetleg a felnőttek közül valakire. Miután az első licit elhangzott volt egy húsz perces szünet, senki nem szólt egy szót sem, majd felbátorodtak az emberek, és a 10 sarlós maximumot tökéletesen túlléptük. Galleonok repkedtek ide-oda, de olyan mértékben, hogy először csak az egyik, majd a másik szemöldököm is az egekbe szökött, amikor egy nőt 50 galleonért, majd a következőt 42 galleonért vittek el. Nem akartam elhinni, az állam is majdnem leesett, de ugye hála annak, hogy tökéletesen uralom az érzelmeimet - hah - semmi nem látszott a megdöbbenésemből kifelé. Az egyik DÖK tag szólt, hogy hatalmas összegekkel dobálózik pár felnőtt, amit én is hallottam, és szerinte le kéne állítani az egészet, mert ez így nem lesz jó. Én pedig, mert türelmes vagyok és halálian édes, elmagyaráztam neki, hogy miért nem fog ez megtörténni. Először is, a legtöbb nagyobb összeget felnőttek ordítozták be, egyetlen egy iskola társunk mondott galleonos összegeket, én meg úgy voltam vele, hogy van annyira értelmes, tisztában van a határaival, így nem állítottam le, egyetlen egy diák miatt. Nem hibbantam meg. Az összegek csak úgy csattogtak. Másodszor pedig, teljesen eldöntheti mindenki, hogy az adott illetőért mennyit ad. Az, hogy néhány elszaladt egy bizonyos összegig, nem az én problémám, amíg az illető jön és leteszi az asztalra a pénzt. Onnantól engem nem érdekel.
Ilyen gondolataim kellős közepébe szökött bele az a mondat a csajtól, hogy mennyire meg van lepődve, amiért Karola is jelentkezett. Tökéletesen ívelt szemöldököm az egekbe szökött, majd a listára néztem, és valóban ott virított a neve, én meg, mint akinek elment az esze dobtam be az összeget, amire Márk nagy kegyesen ordította be a sajátját, de a sort sajnos én zártam. Zsebből tettem le az összeget az asztalra azonnal, majd a kártyát is megszereztem. Karola szerencsére vagy nem hallotta, vagy itt sincs, esetleg messzebb van, így nem esett nekem, hogy elválasztom szíve választottjától, szóval győzelemittas mosollyal - se - indultam el a licit lejárta után a pizzázóba, ahova Márkék is betértek, éppen meghallom az ominózus mondatot, nevetgélve lépkedek az asztalukhoz.
- Nem hiszem, hogy érne, de Karola nem randizik mással - állok meg mellettük, egyáltalán nem zavartatva magam húzok oda egy másik asztaltól egy széket, majd megfordítva azt ülök le rá. A szék támlájára csúsztatom kezeimet, összekulcsolt ujjaimra támasztom államat. - Sziasztok - nem mondom, hogy véletlen, mert akkor hazudnék, de egy kevéske vélamágia szállingózik ki belőlem, ahogy elkapom Márk pillantását. Élvezettel nézném végig, ahogy megőrül értem, de ma jófiú vagyok. Komolyan, így csak ízelítőt kap.
- Bocs, hogy zavarok - billentem oldalra fejemet, miközben elpillantok Márkról és testvérének is címzem a bocsánatkérést. - Csak érdekel, hogy lehiggadtál-e a múltkori óta? - és igen. Továbbra is zavartalanul ülök a testvérek asztalánál, egy hamisítatlan mosollyal ajkaimon. Talán nekem ér egy kicsit csalni, ugye? Csak egy picikét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Már nagyon vártam a mai nap eljövetelét, hiszen megbeszéltük, hogy sütünk majd valami finomat. Lena mindig is nagyon jó barátnőm volt, hiszen együtt töltöttük a karácsony előtti időszakot, plusz bájitaltanból is rengeteget segített nekem. Sok mindent elmondhattam neki, amit másnak nem mertem, úgy éreztem, hogy ő mindig megértett, olyan dolgokban is, amelyek terén talán más nem értett volna velem egyet. Legutóbb együtt tanultunk a könyvtárban, éppen a bájitaltan próbálta megértetni velem, amely egyáltalán nem volt egyszerű számomra. Anno még korrepetálást is kértem ebből a tárgyból, most pedig, hogy kiderült, hogy az egyik legjobb barátnőm a bájitaltan professzor unokája, naná, hogy éltem a szolgáltatásaival.
- Jól tetted, hogy elhoztad végül - bólogattam hevesen mosolyogva, a kutyuk mindig is cukik voltak számomra.
- Amúgy aranyos az a tücsök - néztem rá biztatóan. Mindig is állatbarát hírében álltam, egy lénnyel sem volt gondom. Egyedül a nagy, szőrös pókoktól féltem, ráadásul voltak róluk rossz emlékeim is a tiltott erdőt járva Theonnal. De végül szerencsénk volt, és mindketten megúsztuk élve a dolgot.
- Igen, hoztam végül tejet. Ne is kérdezd, hogy hogy sikerült... a lényeg, hogy itt van - néztem a lányra nagy mosollyal az arcomon. Közben felvertem négy tojást, hogy előre haladjunk, majd áttoltam a kész tálat a lánynak, hogy most ő következik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

- Valami olyasmi... - mosolygok vissza rá, de a nagy lehetőséget, hogy nyaggatni kezdjem a képei iránt, valahogy kihagyom. Abszolút semmi közöm a magánéletéhez, maximum olyan szempontból érdekelne, hogy van-e a testének olyan pontján is tetoválás varrva, amit a ruhája miatt esetleg nem láthatok. De meglehetősen abszurd helyzet lenne, ha egy alapvetően varázslósuliban, tehát az elektromosság elől is valamilyen szinten blokkolt helyen állnánk neki nézegetni egy számomra frissen megismert, így tulajdonképpen még idegennek mondható srác diszkrét tartalmait. Hiába vagyok kíváncsi természet, ha ott olyan fotók vannak, amik láttán nem alszom többé nyugodtan, akkor bőven megéri távol maradnom a személyes zónájától. Amekkora érdeklődés eddig is mutatkozott bennem, az másmilyen módon, de utat tudott törni belőlem.
Próbálgatok játékosan nevetni vele, utánozva az ő piszkos mosolyát, ahogy a többi srác szokott hülyülni a másikkal. Ezzel legalább a feszültséget, ha van is, de oldani tudom kettőnk között, de legfőképpen saját magamban. Aztán persze zsebre vágom a kezem, amint visszaadtam a kütyüt.
- Az megvan neked? - csillan fel a szemem. Valóban vicces lenne, már ha rajta van a gépén. Letölteni nem tudom, hogy mikor fogja tudni, vagy hogy van-e hozzá elég internet hozzáférése. Szóval semmiképpen sem akarok tőle olyat kérni, amit ne tudna teljesíteni, mert azzal kellemetlen helyzetbe is hozhatom. - Igazából hol akarsz filmezni amúgy? Most a körletünkbe igyekeztem éppen, de gondolom oda neked nincs bejárásod - pillantok el mögötte a Levita irányába. Jó is lenne ledobnom magam az ágyamba, hogy egy kicsit kifújjam magam, de persze az ötlete továbbra is lázban tart. Na meg tényleg nincs semmi helyszínötletem, ha csak nem akar rögtön a földre ülve, s a falnak támasztva fejünket belekezdeni a programba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Mina
este | a konyhában | x


Nyugodtan figyelem, ahogy latolgatja, melyik csuklóját kínálja nekem.
- Lényegében nem sok minden - felelem neki őszintén. Hiszen nekem nem más onnan inni, nem más a vér íze vagy minősége, nem igazán más a fogyasztás élménye. - Csak annyi, amennyi aközött, hogy valakinek a kezét vagy a nyakát csókolod meg - pontosítok kicsit és remélem, így már érti. A körülmények. Azok a mások. Mindaz, ami a felütheti a fejét bennünk a közelségek eltérésétől. Mindaz, amit egyik és másik jelent, bármilyen érintkezésnél.
Hosszú, hűs ujjaim közé veszem a felém nyújtott kart.
- Nem fog nyomot hagyni - nyugtatom meg efelől, miközben felemelem magamhoz csuklóját, fejem lejjebb hajtva. Nyelek egyet, megnyalom a számat és ahogy kitárom, megvillanak előtűnt, tűhegyes szemfogaim. Ajkaimat bőrére nyomom és egy nedves kis kattanás hallatszik, miközben orromat megráncolom és agyaraim belévájnak. Rögtön szívni kezdem a vérét, csak nagyon lassan, finoman. Lehunyt szemmel iszom, egyre erősödő, morgásszerű hümmögéssel. Bal kezem oldalra nyúl érte. Tarkójára fogok. Hogy kapaszkodok-e belé vagy így tartom magamnál? Talán mindkettő.
Egyszerre érezheti magát a lány kiszolgáltottnak és felszabadultnak. Olyan keveset kortyolok belőle, hogy az nem hiányozhat neki, még szédülést sem igazán okozhat, mégis, mintha egy vékony fonálon húznám ki belőle az életet, ráérős lassúsággal, ő pedig ettől a félelem helyett egyre közelebb érzi magát hozzám. Hajam alkarjára lóg. Nyelvem meleg bőrét éri olykor kicsit, ahogy csöndes, morgó élvezettel szívom. Ám lassan ennyi elég kell legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Itt a végén akkora káosz lesz majd, érzem a zsigereimben, hogy nemhogy öröm, egyenesen életmentő lesz kimenekülni az ajtón. A szokásosnál csendesebb, mégis, élettel telibb a terem a korai órákban, halcuppogás jobbról, balról röhögés, meg az előbbi srác sóhajai. Biztos rossz ajándékot választott, vagy semmit sem, vagy fogalmam sincs, miért kéne kidobni egy pasit. Ja, de van, viszont az ő okát nem tudom kiolvasni a tányérom tartalmából. Nem válaszol továbbra sem, nem akar róla beszélni, én meg megértem. Körbenézve sem nagyobb a felhozatal, ez a csendes sarok, úgy néz ki, sikerült az asztal azon felére ülnöm, ahol még az épp egyedül rostokló tagok vannak, vagy egyenesen a szinglik oldala, fogalmam sincs. Tekintetem elidőzik a szőkén, mert ő az, aki megfogja a pillantást és ott tartja magán, még akkor is, ha épp bóbiskol, majd csak eztán kezdek megint enni. Nem nyugszik a népség, én is figyelek mindenfelé, amint a falatot rágcsálom, vagy épp fülelek, sose tudni, nem-e itt hallok valami olyasmit, amit máshol biztos nem. De túl zsibog, így hamar fel kell adnom.
Réveteg bambulásomból végül az ráz ki, hogy valaki elsüti a mágusvilág ultimate poénját és buligyilkosát – vagy épp annak alkotóját, sose tudni. A sötétségpor akkor lenne jó, ha most én is tudnám, mi a francért kellett eldobni. Már csak a hatás közbeni sikolyok megérték bizonyára a tulajának, szerencsére ülök és semmi más nincs a kezemben, mint egy villa, nagy kárt nem tudok másokban okozni, elvégre, egyikre sem haragszom magam körül, hogy belevágjam akár csak gondolati szinten. Így, nem sikítok, nem szólok semmit sem, csak kinyúlok a poharak irányába. Amint elült minden és a kárfelmérés ideje érkezik el, úgy emelem ajkaimhoz a kupát és kortyolok egy nagyot. Elsőre le sem esik, miért ízlik ennyire az édessége az italnak, talán épp aranyhalmemóriám zavar meg, és nem emlékszem, hogy kissé fanyaron szeretem azt a kávét, de újabb korty, pár siránkozó jajgatás a másik asztaltól visszazökkent a valóságba és mire a korty leér és belebámulok a pohárba.
- Oppá – csendesen jegyzem meg és a szemköztire emelem a tekintetem. A szőke. És ez tuti az ő itala is. Nem, mintha amúgy szájfájós lennék ilyentől, de gyors leteszem és mintha mi sem történt volna, úgy kapok a sajátom után, iszok bele, mintha eddig is azt tettem volna, majd folytatnám a reggelit. Alattomos dolgokról még mindig nem tudok, a lelkem nyugodt, a népség elvan. Nem durran és robban semmi, ami már jó jel, nem? Aztán, a végső falatok közben kezd valami furcsa lenni. Mintha a kávé forró lenne és még mindig innám, úgy terül szét végül valami melegség is odabent, önt el a fejem búbjáig, tölti ki eddig unatkozó és kissé álmos gondolataimat, vagy épp a tervet löki el, miszerint én most felállok és megyek a dolgomra jóllakottan. Nem. Amire én éhezem, az nem ezen a tányéron van.
A villa koppan az asztalon, ahogy kiejtem ujjam közül, tekintetem pedig újra megkeresi Ő-t. Sose éreztem ilyet és ez új, szédítő és... mindent visz. Jó érzés. Ajkaim elnyílnak kissé, sóhaj tör ki belőlük, mert sose ült ilyen közel hozzám, tudom, és ez.. ennél jobb nem is lehetne. Vagyis de. Szívem dobban egy nagyot, az általam nem ismert késztetés forrása pedig nem enged. Cselekedni kell. Lebukom az asztal alá, könnyen megy, beférek, de csak azért, hogy a másik oldalon csusszanjak ki. Nem lát, mert másokkal beszél és háttal, de ott vagyok. Akarom, hogy tudja, hogy ott vagyok. Nem ülök le, valamiféle isteni késztetés miatt térdelek fel a padon és mögé csusszanva, vállaira simítom ujjaim, hogy lassú, finom vállmasszázst kapjon. Olyan feszültnek néz ki sokszor, biztosan... biztosan kell ez, ugye? Kicsit izgulok, sőt, nagyon, de mindig azt mondtam, bátor vagyok, nem a pityergő, piruló kislányok.
- Folytassátok csak – mert páran értelmetlen pillantanak felé, nekem pedig mégis ez a legnagyobb pillanat az életben. Istenem. Nem, nem vagyok olyan bátor, de nem láthatja meg. Ő nem. Ő a minden mostantól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Nem hangoskodott, és úgy tudta, nem is fog ilyenkor már senki sem erre járni, épp csak azzal nem számolt Lili, hogy más is dönthet úgy, hogy bár semmi keresnivalója itt, mégis tiszteletét teszi. Valahogy úgy, mint ő maga.
Épp ezért nagyon meglepődött, mikor a nagy előadása közepette hirtelen lett közönsége is. Méghozzá nem az unalmában elbóbiskoló vagy az oda sem figyelő fajta, hanem az, aki nagyon is őt figyelte.
Ilyenkor az ember két dolgot tehet: vagy adja a természetest, mintha mi sem történt volna, vagy megpróbál kereket oldani a legkisebb feltűnés nélkül. Persze lehetnek egyéb lehetőségek is még, de Lilinek ez a kettő jutott eszébe, de egyiket se sikerült kiviteleznie, mert még előtte megijedt, és felsikoltott, ezt követően pedig földbe gyökerezett a lába.
- Hahó.. - köszönt vissza nem túl magabiztosan.
Észrevette, hogy a lány úgy fest, mint egy balerina, vagy legalábbis szeret úgy öltözni, mint egy balerina, de mivel egy színpadon álltak, valószínűsíthető volt, hogy általában nem így öltözködik, és nem csak véletlenül járt épp erre ilyenkor. Szóval valakinek mégis volt próbája, és Lilkó jól lebukott.
- Bocsánat, én csak.. - kezdett bele a magyarázkodásba, miközben gyorsan lekapta fejéről a parókát, és rájött, fogalma sincs, mit is mondhatna. Nem tűnt kimagyarázhatónak a helyzet, a ruhát legalábbis nem tudta hasonló gyorsasággal lekapni magáról.
De azért megpróbálta, és miközben kibújt belőle, elvesztette az egyensúlyát és beesett az első sorba a nézőtéren.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

A válaszon megilletődök. Nem tudja, hogy mit nem tud. Ez talán így is van rendjén. Nem is kell tudnia, nemde? Mert, ha megtudja, akkor mégis mit érek el vele? Pontosan, leginkább semmit, hiszen a tudás nem mindig áldásos állapot, főleg, ha olyan dolgot kell megtudnod, amit nem feltétlen tudnál helyén kezelni. Akkor nem kell megtudnia igazából. Miért is kellene? Ez... ez nem önzőség, ez nem titok, csak egyszerűen nem kötök az orrára egy olyan dolgot, amitől lehet a falnak menne, esetleg nem is értené, akkor pedig kezdhetnénk az elejétől, a legmélyebb bugyrokba beásva. Mert az elejétől kellene elindulni ahhoz, hogy valami értelmeset ki tudjunk ebből hozni, de végül megszólal. Szemöldököm megemelkedik, arcát fürkészem, miközben türelmesen hallgatom minden egyes szavát. Felmerül bennem a kérdés, hogy valaha figyeltem-e ennyire egy emberre, de hamar el is hessegetem, mert most nem releváns. Halványan elmosolyodom, amikor a végére ér. A döntés gyors, eléggé elkapkodott, de talán egyszer az életben megengedhetem magamnak, hogy ne gondolkozzak azon, mi lesz valakinek a véleménye. Csak most az egyszer szeretnék felhőtlenül beszélgetni valakivel. Aki például pont ő.
- Verekedés nem lett volna belőle - mosolyodom el halványan, cigarettámat gondolkodás nélkül nyomom el cipőm talpán, majd pöckölöm ki az ablakon a csikket. - Véla vagyok. Vértisztított véla. Az tudod mi? - mert nem vagyok ember. Ahogy varázsló sem. Véla vagyok, egy teljesen más fajba tartozó mágikus lény, ami csodálatos élete végéig, de ha elborul az agya, a legundorítóbb és visszataszítóbb dolog, amit valaha láttál. El tudod képzelni ezt a kétélűséget? Nem, nem tudod, ne próbáld meg, ne akard meg tudni. Elképzelni sem tudod, hát meg tudni hogy tudnád akkor? És már mindegy is. Mert ahogy a válasz elhagyja ajkaimat, valami átjár, pár pillanatig, csak értetlen gondolkodom rajta, míg a mellkasomra nehezedő nyomás engedni kezd. Megkönnyebbülés. Megkönnyebbültem attól, hogy nem azért kell kimondanom, hogy valakit felkészítsek a jövőre, hanem egyszerűen csak kimondom. Mint azt, hogy milyen szar idő van, mert nyálkás, esik, hideg van, hűvös szél fúj. Mintha nem számítana.
- Talán jobb is, hogy nem jön össze. Tudod, több inger, nagyobb boldogság, blablabla - forgatom meg szemeimet halkan nevetve. Tekintetem el nem veszem kékjeiről, érdeklődve és talán egy kis kíváncsisággal megspékelve próbálkozom mélyebbre látni azokban a szemekben, mint amennyit engedni láttat. Mit titkolsz Belián? - Általában nem az én döntésem, mert mindenki szimpatikusnak tart, amint meglát. Teljesen mindegy, hogy fiú vagy lány. Valakinél ez erősebb, valakinél gyengébb, de mindenképpen érzi a hatásomat. Ez az én keresztem - vonom meg vállaimat, talán kicsit úgy, mintha nem lenne jelentősége, pedig... van. Sok is, néha túl sokat is adok neki, pedig nem kellene. Nem kellene engednem, hogy ez határozzon meg engem, igyekszem is visszafogni magam, általában sikerül is, de ha egyszer lekerül a karkötő? Hatalmas visszafogó erő az, hogy a Minisztérium elvihet, ha olyat teszek. Szinte már istenítem ezt a kurva karkötőt! Van ennél lejjebb?
- Nem valószínű - ismét apró vállvonás. - Ha már engem nem tisztelnek, ami nem probléma, legalább egy társukkal tegyék meg. Bár meglepően jól viselték, Márk is lehiggad majd, és felfogja a szavaim értelmét. Értelmes gyerek, csak most kicsit elködösült az agya - az apró érzelmek nagyon sokat nyomnak a latban. Karola tagadott, akárha fegyvert tartottam volna a fejéhez, hogy megtegye, Márk pedig csendben kuksolt. És hogy ez mit jelent? Elgondolkodott. Talán túl feltűnően, talán csak én vettem észre, de akkor is járt az agya valamin. És nem kell túl okosnak lenni ahhoz, hogy kitaláljuk min. Elég a testbeszéde.
- Tetszik ez a gondolkodás - mosolyodom el szélesen, miközben vonzom magamhoz akaratlan. Emlékszel? Mondtam, hogy valakinél kevésbé, valakinél sokkalta jobban érem el a kellő hatást. Légy óvatos Belián, mert amit te látsz fényt, megégethet. - Akkor én sem szeretnélek, csak simán megúszom akkor, és felejtsük el, hogy láttad pluszba az ablakon kipöckölt csikket is - és akkor jöhet a színjáték, amit magamhoz képest meglepően sokáig húzok, mielőtt elröhögöm. Belián arcán olyan sok grimasz fut át, ahogy próbálja visszatartani a nevetést, és megragadni a valóban szigorú prefektus szigort, hogy egy kicsit még jobban kell nevetnem, de végül összeszedem magam, és diszkréten kérdezek rá arra, amire az eleje óta kíváncsi vagyok. A válasz meglep, de arcomon a türelmes mosoly ül egyszerűen, mert várom a végét, várom azt, hogy befejezze. Mondandója végeztével csóválom meg fejem lassan, majd az utolsó pár centit is átlépem, ami elválasztott minket egymástól. Vigyorgó arcára csúsztatom tenyeremet és kapom el a már biztosan megilletődött kékeket. Nem eresztem őket.
- Miért hazudsz? - a mosoly halvány, de éppen elegendő mágia van benne ahhoz, hogy a várt hatást elérjem vele. Bőröm alatt bizsereg a jól ismert érzés, ahogy a mágia átjár engem is, miközben távozik belőlem, miközben a mosolyomban benne van minden, amit egy embere kívánhat egy vélától. A késztetés hatalmas aziránt, hogy erősebben engedjem ki, hogy rázúdítsam Beliánra a mivoltomat, de képtelen vagyok rá, mert a pillanat nem szakadhat meg. Nem hagyhatom. És ha kiengedem magamból, akkor oda a pillanat varázsa. Ennyinek elégnek kell lennie. - Ha nem szeretnél, ne válaszolj, honey, de ne hazudj nekem. Még félig se - biccentem oldalra fejemet, miközben hüvelykujjammal cirógatom meg arccsontjánál a puha bőrt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A két srác eleinte alig mert megszólalni, pedig elég nagy hévvel böködte meg egyikük a vállamat. Mosolyogva fordultam feléjük, igyekszem tényleg a kedves mércét kimaxolni mióta itt vagyok, de félő, hogy a lánnyal történt incidens után a szilveszteri bulin, ez nem mindenkinek így jön le. Nem vagyok én olyan rossz gyerek, és bár a hiszti, amit levert ott, automatikusan arra késztetett volna, hogy ott hagyjam, mert nekem ez nem kell, de az elején tanúsított parányi megértése arra vitt végül, hogy visszamenjek és törődjek vele. Még akkor is, ha a megoldáshoz nem vitt közelebb, csak a saját maga bajait szajkózta, és meg kell mondanom, megfordult a fejemben, hogy egy üvegcse tartalma, puszta véletlenségből borul meg az ő pohara felett, és a legnagyobb véletlennek köszönhetően pillant rám pont akkor, mikor az elkezd hatni. Mert ebben az iskolában úgy terjednek a hírek, mint egy fertőzés; hallottam hírét, hogy elég hamar túllépett a dolgon, és ahogy Annie, úgy ez is sérti az egómat, de ugye kedves vagyok.
És sötétség. Nagyon élem a sötétséget, otthonosan mozgok benne, de ez még engem is meglepett. Ajkaimat összeszorítom, mert a szavak nem jönnek ki rajtuk, csak remélhetem, hogy a mozgolódás, ami körülöttünk forog nem a kezdetleges pániknak köszönhető, de hamar oda a bizonyosságom, amikor pár sikoly elhangzik, amit szintén nem értek. Mint ennek a szarnak az eldobását. Édes Merlin, nagyon humoros volt az egyik diák, így Valentin-nap alkalmából. Remélem legalább megérte, és a rellonosok a kipécézett lányoknak az italait teleöntötték mindenfélével, mert ha másra nem, erre legyen hasznos ez az elcsépelt faszság. Pillanatok múlva vagyunk ismét világosban, én rögtön az előttem álló srácokra emelem tekintetem, akik szintén így tesznek, végül csak összeröhögünk. Semmi értelme nem volt.
A beszélgetés tovább folyik a srácokkal, akik szerintem pár perc után rájönnek arra, hogy nem eszek embereket, vagy ilyesmi, és a kezdeti motyogások és nehéz szavak után elérünk oda, hogy kommunikálnak velem rendesen. A bállal kapcsolatban jöttek érdeklődni, bár érthetetlen, hiszen minden információt időben megosztottunk minden felületen, hogy azok eljussanak azokhoz, akiket érdekelhet, de ezek szerint kihagytunk valamit. Végül vállat vonva, halványan mosolyogva és teljesen cuki módon válaszolok a feltett kérdésekre. A beszélgetés hamar átmegy egy egyszerű párbeszédbe három srác között, mert a kezdeti feszültség eltűnt belőlük, és bár gyakrabban fürkészik arcomat elmerengve még így is, de ez simán belefér. Éppen összeröhögünk valamin, amikor megérzem a pad rezgését, majd a puha érintéseket ismét vállaimon. Mi a fasz van már? Ebben az iskolában mindenkinek vállfétise van? Megemelkedett szemöldökkel fordítom el fejemet az előttem állókról, hogy vállam felett pillanthassak hátra. A nemrég még velem szemben ülő lány nyomkodja éppen vállaimat, azért kékjeim a helyére villannak, de ott nincs, szóval valóban éppen ő masszírozgat itt, mintha mi sem lenne természetesebb, és ahogy fordítom vissza a fejemet felé akad meg pillantásom a poháron. Bassza meg! A bájital! Szemeimre teszem kezemet, halkan felnevetek, majd mosollyal arcomon nyúlok a kezekhez, hogy óvatosan toljam el őket annyi időre, amíg felé fordulok. Ha beleivott, akkor... nos, akkor igen. Megitta a szerelmi bájitalt, amit a kicsi Brightmore-nak szántam. Halkan nevetgélve emelem kékjeimet a lányra, a két srác a feledésbe merült már akkor, ahogy megéreztem puha érintését vállaimon. Ez egy fokkal izgalmasabb, és nem ellenük szól. Tényleg nem.
- Fülig szerelmes vagy, mi? - csóválom meg fejemet. Hogy is kell ezt kezelni egészen pontosan? - Ez mondjuk kurvára nem volt benne a tervben, de mindegy... - dörzsölöm meg szemeimet mutató- és hüvelykujjammal. - Mégis mit kezdjek most veled?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

A sebgyógyító bájital fődögél az üstben, szép kis láng fölött, ahogy annak lennie kell és mi addig szakmázgatunk. Fontos dolgok kerülnek szóba köztünk. Mindketten kutatunk, derül ki ez a tény is az elhangzottakból. - Egy olyan eljárás továbbfejlesztési lehetőségeit kutatom, amely a kövek erejét felhasználva segít a muglik szív-ritmusszabályzóinak a mágus világban való működését - igazából ez azért nem ilyen egyszerű, így kicsit inkább úgy döntök kifejtem - A rúnázás nem megbízható, de ha sikerülne köveket használni akkumulátorként, akkor azok jóval megnövelhetnék, sőt talán még tölteni is tudnák majd ezeket a szerkezeteket. Ezzel megkímélhetnénk a telepcsere fájdalmas műtéteitől az ezzel a szerkezettel élőket - nagyra törőek a tervek, a megvalósításuk azonban még ma sajnos csak álom. De egyszer már majdnem működött és ha a hölgy nem halt volna meg, talán most már előbbre járhatnánk. Nem a kísérleti eszköz okozta a vesztét, ezt már a naplójából egy ideje tudom. Más okok vezettek a véghez. Lelki okok, amiket nem láthatott előre senki. Elgondolkozom egy kicsit, ám figyelmem ismét egészen az övé, ahogyan a saját kísérletéről mesél nekem. Áll velem szemben, a pultnak támaszkodva és akaratlanul félrebillen a fejem, ahogy az arcát nézem. - Nagyon nemes szándék és a téma is érdekes - mosolygok rá kedvesen. Komolyan így gondolom. Az pedig csöppet sem zavar, hogy cukorbeteg. Ez jottányit sem csökkent a bennem iránt ébredt erős szimpátián - Megfigyelted már, hogy mindenkinek van valami komoly kötődése az általa választott kutatási területhez? A lélektan nem az erősségem, de ezt mindig is érdekesnek tartottam - kezdem fejtegetni. Valóban különleges az az indíttatás, majd  kötelék, ami egy kutatót az általa kutatott területhez fűz. Mindenki, akiről eddig hallottam, vagy akivel erről beszélgetni tudtam, ahogy most ő is, csak megerősítette bennem ezt a nézetet. Nincs olyan, vagy ha van, hát elvétve fordul elő, hogy valaki "csak úgy" belekezdjen egy kutatásba személyes érintettség nélkül. Persze, hogy ez jó-e vagy sem arról már lehetne vitatkozni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Belemerülök a kötetbe. Poros lapjain a megkopott sorok olyan okfejtéseket, igézeteket és értelmezéseket rejtenek, amik elgondolkodtatnak. A lányka velem szemben hasonlóan elhivatott átszellemültséggel jegyzeteli kifelé saját könyve titkos tudományát. Ez az éteri nyugalom azonban nem tart soká, ugyanis sorban egymás után sikerül hármat tüsszentenem. Fránya allergia. - Köszönöm! - mondom háromszor ezt is, hiszen jó kívánság érkezik a kis hölgytől. - Kívánjak valamit? - nézek rá csodálkozó, ártatlan tekintettel, majd mosolyom kiszélesedik - Rendben - hunyom be a szemem és kívánok, ahogyan azt kell - Remélem valóra is válik majd... - jegyzem meg halkan és kifújom az orromat - Igazából én úgy tudtam, hogy amikor tüsszentünk, akkor valaki ránk gondol éppen - egészítem ki megjegyzésemet még mindig mosolyogva. Remélem ez is igaz és azt is, hogy az gondol rám, akire most én gondolok. Na de vissza a könyvtárba és a jelenbe, ahol is a lányka éppúgy kijött a kutatása sodrából, ahogyan én magam. - Nekem is van egy kutatásom - válaszolom és felmutatom neki a könyvet - A lélek helyét keresem most éppen - vezetem ujjam egy ábrára, ahol egy középkori metszet mutatja a különböző testnedvek fakadópontjait, a lélek helyét, a szervek helyzetét és az aurákat is rétegenként, valamint a csakrákat. Mind a kilenc jobban ismertet. Mindezt színesben és mívesen elkészítve - Ön szerint a szívében van vagy az agyában lakik a lelke? - tudakolom. Egy olyan elfogulatlan ember gondolatai is lehetnek nagyon hasznosak, mint az övé. Fiatal kora ellenére is tudhat sokat. Nézőpontja lehet új vagy éppen pont ugyanaz, mint az enyém.  Ráadásul most azt érzem mindkettőnknek jót fog tenni egy kis kikacsintás a kötetek lapjaiból. - Mit szólna egy kakaóhoz, ha már így ketten maradtunk? - vetem közbe és, ha rábólint az ötletemre bűvölök is mindjárt magunknak egy egy bögrével, amiket utána felruházok kilöttyenés gátló igézettel. Számára természetesen akkora bögrét alkottam, hogy az ideális legyen a méreteihez. Lehet vajszívűnek, vagy baleknak tűnhetek a szemében, mert nem adtam neki büntetőmunkát, hanem inkább megitatom kakaóval. Igen, lehet ez butaságnak tűnik. De én mindig is azt vallottam, hogy ha a diákok felé következetességgel, megértéssel és szeretettel fordulunk, akkor az számukra a későbbiekben sokkal hasznosabb lesz. Mire mentem volna azzal, ha most teszem azt fogkefével elmosattam volna ezzel a lánnyal a bájital labor összes bürettáját, kémcsövét meg Erlenmeyer lombikját? Szerintem nem sokra. Csak azt tanulta volna meg belőle, hogy az őszinteségéért büntetés jár és az minden, csak nem hasznos tanulság. Így marad a beszélgetés és a remélem neki is ízlő kakaó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Dai egyre szimpatikusabb, ahogy látom, ő is kezd egyre jobban felengedni a kezdeti feszültségből. Távolságtartó, szerintem túlzottan is. Amint elmondja, hogy nem hall, egyből be is igazolódott a sejtésem. Számomra nem gond, de eltudom képzelni, miket élhetett, vagy még mindig él át a diáktársai közt. Nem minden gyerek tudja tolerálni ezt a dolgot sajnos.
- Igen, szimpatikus srác vagy. Számomra nem gond a dolog, jelezd amennyiben valami gond van. Megpróbálok segíteni. -
 Szüleim mindig úgy neveltek, hogy segítsen az ember a másikon, hiszen azért vagyunk. Vannak gonosz emberek, olyanok, akiknek semmi nem elég. Meg kell válogatni, ki érdemli meg a segítséget, ki nem.
- Soha nem értettem, miért kell a másikat bántani olyan dolgokért, amin segíteni kellene. Nem értik a dolgokat, szerintem ez a probléma. Félnek az olyan emberektől, akik nem olyanok, mint ők, ezért inkább piszkálják. -
 Nem ragozom tovább. Nem szeretném felkavarni a dolgokat a fiúban. Remélem elfogja fogadni a felajánlásomat. Hozzám bármikor fordulhat, amiben tudok segítek neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

A két diák közül a fiatalabbik, egy lány a sérült. Talárja csatakos. Nedves és sáros is itt-ott. A fiú pedig nagyon jó szándékú. Ölben tartja a lányt majd szép óvatosan lepakolja a vizsgálóasztalra. Ezután illedelmesen elköszön tőlünk, majd ő távozik is a gyengélkedőből. Nem csodálom. Ezt a jellegzetes illatot és miliőt kevesen kedvelik. Ráadásul nem hiszem, hogy testvérek lennének, vagy bármi kötődés volna köztük azon túl, hogy egy azon iskola diákjai. Még a házuk sem közös, ezt is észrevettem, de öröm látni, hogy mégis segített egyik a másikon. - Na jó, lássuk mivel is van dolgunk - húzom elő a pálcám és először egy bűbáj segítségével gyorsan megszárítom a lány ruháját, hogy ne dideregjen - Leesett. Honnan? - nézek a lányra barátságos, nyílt és őszintén kíváncsi tekintettel - Nyugodtan elmondhatja - biztatom, mert úgy látom mintha tartana tőlem - A fájdalmat könnyen tudom csillapítani, de, hogy tökéletesen meggyógyíthassam tudni szeretném, hogy mi történt pontosan - mondom jó szándékúan de azért komoly hangon. Nem szeretném félre kezelni - Köt a titoktartás - teszem még hozzá, hátha ez segít megnyílnia. Tanárként persze szabhatok ki ilyen esetben is büntetést vagy effélét, de ennek nem vagyok híve és inkább szeretném egészségesen és mosolyogva elengedni. A korán belénk plántált félelmeink miatt nem merünk orvoshoz járni vagy mentőt hívni. Ha pedig megtesszük, sokszor nem mondjuk el mink is fáj vagy mi történt velünk, mert biztos találnak valamit, vagy csak még nagyobb bajunk és fájdalmaink lesznek. Ez igaz, főleg ha azt kell találgatnia az orvosnak, hogy vajon mi lehet a bajunk. Sokszor a felesleges vizsgálatok fájdalmasabbak, mint ha a kezelést célirányosan végezhetjük. Fontos a gyógyító-beteg közti bizalom. Ez az alapja mindennek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Mivel a főzet épp olyan stádiumban van, hogy megtehetem, teljes figyelmem a nőnek szentelem. Érdeklődve hallgatom és ahogy a kutatása részleteit kezdi magyarázni, elismerően húzom fel a szemöldököm, bólintok, hümmögök. Ily módon kifejezve mennyire tetszik is a dolog. Kérdezni inkább nem kérdezek. A kardiológiához nagyon alap ismereteim vannak csak, de a szív-ritmusszabályozás önmagában is olyasmi, ami szerintem nehéz dolog. Szóval igazán lenyűgözőnek tartom, amit mesél.
- Ez fantasztikusan hangzik! - mondom végül, mert hát valóban műtét nélkül megoldani egy ilyen macerás mugli eljárást... Szuper lenne. És a kövek végül is nem is annyira mágikus gyógyászat alapjai. Igen, a varázsvilágban elterjedtebb, de a muglik is egy része is felismeri és elfogadja, hogy egy-egy kő gyógyító hatású, így ezt az eljárást a lebukás veszélye nélkül alkalmazhatnánk. Egyszerűen csodálatosan hangzik. - Remélem sikerül - toldom még hozzá, aztán a főzetre pillantok sebtében, de egyelőre pont azt csinálja, amit kell, így a saját pályaindító betegségemről mesélek. Az észrevételén elgondolkodom egy pillanatra, de aztán nagyon könnyedén válaszolok hozzá.
- Ez természetes nem? Próbálhatjuk tagadni, de elsősorban az érzelmeink alapján hozunk döntéseket... Érzelmi hatásra kezdünk bele új dolgokba. Hogy milyen érzelem az mindegy. De valahol ahhoz kötődik. Ebből adódóan, ha nincs kötődés, a téma is elveszti az értékét. - Megvonom a vállam. Nem vagyok pszichológus, bár foglalkoztam egy félévet mélyebben a témával, végül félbehagytam. Valószínűleg nem kötődtem eléggé a témához. Bár lenne most is újabb motivációm rá, egyelőre kerülgetem a dolgot, talán mert félek az esetleges szerzett tudástól.
Ismét az üstben rotyogó keverékre pillantok, s mivel épp átvált zöldre, tudom, hogy most erre kell majd jobban figyelnem. Hozzáadom a már előkészített utolsó hozzávalót, majd kevergetni kezdem. Előbb balra, majd jobbra, pontosan számolva, hogy még véletlenül se rontsam el a kavarást. Ha pedig mindent jól csinálok, akkor egy világos, sárgás-zöldes színű masszává fog válni az üst tartalma, ami aztán mint egy balzsam kerülhet kolléganőm sérült tenyereire.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ez most jobban meglepi, mint valami öblös, a hajszínétől a kislábujja állásáig kitérő öblös válasz, amelybe aztán talán még a hatszáz éves rokonai viszonylatát is beleszövi, de nem. Nos. Csak ennyi és látványos értetlenség. Valljuk be, lehet, hogy most jön rá, hogy nem az egyszerű eset és személy felé próbált nyitni, amúgy aranyosan, csak épp ő olyan, aki mellett elrobog a poén, mint valami gyorsvonat, de ha egyszer koppan... Vagy sosem. Pedig amúgy vicces gyerek ő, próbálkozik és állítólag megy is neki és tessék, most aztán végképp elvágta magát meg az esélyét arra, hogy együtt nevessenek meg minden. Meg kéne oldani valahogy, csak fogalma sincs. Néma, „tessék?” kérdéssel nézi tovább a nőt és vár, mert olyan kis türelmes, csak adja most a szájába a megfejtést kicsit, hogy aztán valahogy, valami hasonlóan kiengesztelje? Erre gondol első körben, aztán mégis, a másik feje koppan az asztalon. Megilletődve néz körbe, mintha már menteni akarná magát, hogy nem, nem ő volt, de mégis, csak nem úgy, ahogy hiszik és fogalma sincs. Figyeli, kicsit közelebb hajol, késztetést érez, hogy finoman megbökje, de nem, csak türelemmel vár.
- Öhm, minden oké? - nem, hogy lehetne, viszont ki kell mondania, ha tovább ül kukán, akkor jöhet az, hogy süket, agyalágyult és a többi. Kicsit az, de nem lényeg. Kínos ez, nézik is őket elegen, ő pedig belebámul a tányérba, lehet követnie kellene, arccal a maradékba és mormogni, mint valami bolhás, akkor lehet olyan szépen összecsengenének, mint a villák csörgése a tányérokon,  de nem, ülve marad, lába kicsit idegesen jár az asztal alatt, a nyelvét rágcsálja. Na ezt hogyan oldja meg? Mondjon viccet? Bármit? Helyette megint a nő mond valamit, ami rosszabb, mint egy igazi, olcsó és fájdalmas szóvicc. Nagyot sóhajt.
- Én neki... vagyis, na. Ne haragudj, korán van még, hogy működjön az agyam – fogjuk erre, mintha másnapos lenne, rosszul aludt, kelt, nem lenne benne a kávé és ilyenek. Amúgy is, tényleg és mégsem, mert mégis ébren van mindene, agya is, csak ugye, tipikus, ott van előtte a megoldás és nem látja, mert a fától az erdőt sosem. Arca pillanat alatt világosul meg, hogy elmondja, hol láthatta. Néha hagynak szanaszét ilyeneket, címlap, vagy épp kinyitva, elég belenézni, meg amúgy is lapozni, mert sose látott előtte ilyet és akkor biztosan ott ragadt meg. Így már kerek. Ez a része.
- Áháháháháá hogy Igéző és te! - vág közbe, kezd büszke lenni mindjárt, de a vigyorkezdemény az arcára fagy. Ha most ivott volna, márpedig kezében ott van, hogy erre készült, sugárban köpné kifelé és milyen jó, hogy várt, azzal olyan mélyre ásná magát, hogy nemhogy nem látszana ki, soha nem kerülne elő többé. Magában ismétli meg a szót, mintha csak káromkodás lenne. Az is.
- Hogy te... hogy az... - lassan fordulnak a kerekek, csikorognak. Mint valami film, úgy pereg vissza az előző két poénra, amit nem értett. Most ő koppan, de csak fejben.
- Ó, bazdmeg... - és ezzel jelzi, hogy leesett neki a poén, fejét fogja, egyszerre rémület, hogy hogy mi is a másik, aztán mégis, válla rázkódni kezd. Először úgy tűnik, mintha sírna némán, aztán jön hozzá a hang. Oké. A kisebbikkel rémületes, hogy találkozott és fájó most is. Vele? Most kezd röhögni. Már-már kínjában, igen. Lehet megőrült az információtól?
- Nem hiszem el, baszki! - dől hátra, nem bírja, igen. Fel kell dolgoznia. Egyre többen vannak körülötte és ez.. egyszerre ijesztő és érdekes. De arra még ráér.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Jó lenne majd elmenni vele korcsolyázni. Én jobban szeretem a természetes jégen való csúszkálást. Veszélyei is vannak, hiszen beszakadhat. Van a falu főterén is egy mesterséges pálya, ott biztonságos.
- Ha gondolod elmehetünk majd korcsolyázni együtt. Én jobban szeretek befagyott tavak jegén lenni, de biztonságosabb a faluban lévő. -
 A cikkezéssel kapcsolatban hallgatom a lányt. Elég régóta csinálja, így nem kevés tapasztalatra tehetett eddig szert. Majd én is belejövök ebbe a dologba. Igaz egy cikket írtam eddig, de dolgozok egy nagydolgon. Remélem, majd elbírok vele.
- Akkor te nagyon tapasztalt lehetsz a cikkírásban, nagyon régóta nyomod. Majd kialakul a dolog, remélem lesz is belőle valami. Bármikor megkereshetsz a kérdéseiddel. Lenne kedved részt venni az én titkos kis dolgomban? Jobban haladnék egy tapasztalt emberrel, mint te. -
 Nem vagyok meggondolatlan, hogy hirtelen indulattól vezérelve felajánlom neki, hogy részt vehet a kis kutatásomban. Persze, ha van kedve hozzá. Nem erőltettem, nem akarom, hogy azt érezze, egyedül nem vagyok képes megcsinálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Lili nem tudta, hogy milyen pályára készült Masa, de abban biztos volt, hogy ha a lány a "mi leszel, ha nagy leszel?" kérdésre azt válaszolja, hogy pszichológus, vagy netán az öngyilkos segélyvonalon dolgozna, határozottan ellenezte volna. Mindent sikerült, épp csak megnyugtania nem az elsős lányt, aki ha amúgy nem vágta volna mindig rövidre a körmét, most biztosan nekiállt volna lerágni, ami csúnya és egészségtelen szokás.
- És gyakran robbantják fel szándékosan itt az épület egyes részeit? - kérdezte, és meg sem próbálta elrejteni aggályait melyek az iskola biztonságát kérdőjelezték meg.
Persze szerette ő az izgalmas, kalandos dolgokat, de nem tudta elképzelni, hogy élvezni tudná, ha több tonnányi kő és fa zúdulna a nyakába. Az se segített, hogy bizonyára lángokban is állt volna közben az egész.
De ennél is ijesztőbb volt belegondolni, hogy a kedvesnek tűnő tanár bácsik és nénik megnyugtató mosolya álca, és valójában alig várják, hogy érdemtelenül trollokat osztogassanak keserű, szomorú életük egyetlen mámorító, felüdülést jelentő tetteként.
- Remélem igazad van - sóhajtott aztán, árnyalatnyit feloldódva.
Masa elvégre már negyedikes volt, valahogy háromszor már megúszta, hogy megbukjon, szóval vagy nem volt minden tanár mesébe illően gonosz, vagy protekciós volt. De ha utóbbi, akkor sincs más tennivalója, mint nagyon jóban lennie Masával, hátha ráveszi neki a tanárokat, hogy ne húzzák meg az összes vizsgáján.
- Nem tértek ki rá specifikusan, de azt hiszem anyuék igen csalódottak lennének, ha megbuknék... vagy meghalnék.
Gondolatait aztán valamelyest elterelte a kutya kérdés, ami hasonlóan aggasztó volt, mint az előzőek, de azoknál sokkal aktuálisabb, mert Tücsök épp karnyújtásnyira volt, a végzetes, és felrobbanással fenyegető torony vagy a vizsgái pedig kicsivel arrébb, az iskola kapuján túl.
- Jó, de ha megesz, azt biztos nem gyógyítod meg! - jelentette ki kissé felpaprikázva magát.
Nagy levegőt vett, és lassan kinyújtotta kezét, centiről-centire közelítve az ártatlanul lihegő és várakozóan figyelő bogárnevű állatka feje felé. Aztán végül elérte azt, simított rajta egyet, és Lilkóból felszakadt egy megkönnyebbült sóhaj. Rávigyorgott Masára, majd simított még egyet a kutyafejen. Aztán még egyet, de többet már nem, mert Tücsök váratlanul fordított egyet a fején, és nyelve végigsiklott Lili tenyerén.
- Ááááá! MEGNYALT! MEGNYALT A KUTYAA! - sikította, és futásnak eredt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Eszembe se jut, hogy ő esetleg alig ismeri az említett személyt. Legalábbis ennyiből biztos, hogy nem tudná kitalálni, hogy kiről is van szó pontosan. Gondolkodóba esem, államat a tenyerembe támasztva könyökölök rá az asztallapra. Nemrég volt karácsony, most megint törhetem a fejem az ajándékokon? Azért valamennyire felvillanyoz, hogy nem egyedül teszem ezúttal. Úgyhogy a mosoly azért ott lapul a szám szélén, még ha haloványan is. De azért megdöbbentő, hogy mennyire zavarba tudok jönni a visszakérdezésétől, elvégre én ismerem őt az egyik legjobban itt a kastélyon belül, és mégis ilyen egyszerű kérdések kifognak rajtam. Mármint, ha tényleg legjobb barátok lennénk, akkor talán tudnom kéne magamtól, hogy minek örülne, vagy csak én vagyok béna, nem tudom.
- Hát... sok mindent - közlöm vele nagy komolysággal a semmitmondó információt. Érzem, hogy mivel ezzel nem megy sokra, csak még kínosabbá kezd válni a beszélgetés, úgyhogy rövidre zárom. - Áh, majd készítek neki egy karkötőt, talán az lesz a legjobb, nem? - azért kikérem az ő véleményét is, hogy a megerősítésével helyretegye az önbizalmamat.
- Sajnáltam őt, hidd el. Még szerencse, hogy nem esett nagyot - taglalom, mikor is végre megérkezik a rendelésünk. Illedelmesen megköszönöm a felszolgálónak a fáradságát, majd belekortyolok az italomba, ami viszont még elég forró ahhoz, hogy rögtön nekilássak. Csúnya nézésem is elárulja, hogy majdnem leégetem a nyelvem.
- És veled amúgy mi újság? Nincs valami izgi sztorid? - húzom közelebb egy kicsit a széket, de azért még előre is hajolok valamivel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

  Ha valaki rám néz, biztos az egyik első gondolata az, hogy milyen bunkó lehetek, meg hogy valami önjelölt anarchista lázadó vagyok, aki minden egyes mozdulatával a rendszer megbuktatásán ügyködik. Pedig közel sem vagyok ilyen. Elég nyomi egy punknak számítok a magam kis csendes, chill, szabálykövető mivoltjával. Na jó, ha leszámítjuk az éjszakai ide-oda mászkálást takarodó után. A lány pedig nagyon kedves, már csak azért is, hogy nem akaszt büntetést a nyakamba. Tetszik, hogy érti a viccet, a kis tapsra grandiózus kézmozdulattal és egy meghajlással válaszolok, majd egy fáradt mosollyal helyet is foglalok, s kisebb tanácstalanság után a manóknak is feladom a rendelést.
- Jap, elég random volt, de a lényeg, hogy vega legyen. - mutatok egy laza béke-jelet és egy lapos vigyort. Ahhoz képest, hogy a varázsvilág még eléggé újkori technikával éli mindennapjait, a Bagolykőben mégis tudnak kezdeni valamit azzal, hogy az ember fia nem fogyaszt állatot. Meglepő módon a többi diáknak kell inkább magyarázkodnom az étkezési szokásaimról. Pedig nem olyan komplikált az egyenlet. Egyszerűen nem eszek húst, vagy akármit, amiben állat van. Ennyi.
- Ahm, indie, acoustic... - nézek el merengve a távolba. Ekkor jöttem rá, hogy a bemutatkozásom nem azt a reakciót váltotta ki belőle, amit vártam, szóval kicsit konkretizálnom kellett - És a te neveeeed....? - könyökölök a pultra, érdeklődő tekintettel. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy Danának hívják, de mondom, azért jobb meggyőződni, minthogy utána szégyenkezzek, illetve pofára essek.
  Hallgatom, ahogy meséli, hogy üres hassal nem lehet dolgozni. Biztos igaza van. Én magam nem nagyon tudom ezt átérezni, hiszen én magam kevés táplálékkal is elmegyek. De azért egyetértően bólogatok.
- Ahm, nem tudom, unatkoztam, kinda éhes lettem, gondoltam elzsalok bekapni valamit. - vakarom a tarkómat, nem találva izgalmasabb választ. Hirtelen meglepve felnézek rá - Te is eljártál anno éjszakánként... már... mielőtt még megtehetted volna? - ráncolom a szemöldököm. Éreztem, hogy cool a csaj, de hogy ennyire?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Ami azt illeti, Lili valóban nem tudta, kiről van szó, ki lehet Beni legjobb barátja, de ezt a világért se vallotta volna be, mert attól tartott, tudnia kéne. Elvégre biztosan látta már őket együtt, vagy a srác mesélt már róla neki korábban. Milyen barát lenne ő, ha Beni azzal szembesülne, hogy nem figyel rá eléggé?
Persze az se volt kizárva, hogy okkal nem tudta kiről van szó, ebben az esetben pedig azért sem akart rákérdezni, mert ha lényeges lenne, vagy Beni azt akarná, hogy tudja, már elmondta volna. Legalábbis Lilkó így gondolkodott, de azt már kezdte kapisgálni, hogy egy lányról lehet szó. Legalábbis nem sok fiú kapott ajándékba karkötőt egy másiktól.
Azt is szokatlannak találta ugyanakkor, hogy egy fiúnak lány barátja van, sőt, vele együtt már legalább kettő, de örült neki.
- Én tutira örülnék neki! - felelte az ötletre mosolyogva.
A karkötő főleg, ha saját készítésű, valóban jó ajándéknak hangzott. Szinte azt kívánta, bárcsak megbántaná őt Beni valamivel, hogy kárpótolnia kelljen.
- Ó, minden oké? Forró? - kérdezte meg a nyilvánvalót, és beleszaglászott poharába. Az illata jó volt, ha majd lehűl kissé, azt remélte, az íze se fogja cserben hagyni.
Hogy volt-e valami izgalmas sztorija? Lili eltűnődött kissé, és hogy időt nyerjen, megfújkodta a forró csokiját.
- Hallottál már a seprű akrobatikáról? Egy nagyon izgi és látványos sport, és mostanában azon tűnődöm, hogy belevágok!
Hangosan azonban most először mondta csak ki, hogy erre vágyik, és ez mintha olaj lenne a tűzre, teljesen felvillanyozta a kislányt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Az előttünk lévő tükörfal az én figyelmemet is magára vonja. Szomorú arccal veszem tudomásul, hogy kifejezetten idétlenül nézek ki ebben a szerkóban... Mintha kötelességem lenne belenőni a lógó ruhákba ahelyett, hogy egy méretemnek megfelelő darabot vennék az egyébként nem túl sok pénzemből. Karjaimon az erek kiduzzadnak az erőfeszítésektől, ahogy a súlyokat emelem, közben pedig zavartan ellenőrzöm magam, hogy mindent jól csinálok-e. Mintha értenék hozzá... Aztán Petyára nézek, hogy ő hogyan boldogul a feladattal. Látszólag feldobja őt belül ez az újszerű élmény, én már kezdek fáradni, de jelenléte motivál a folytatásra. Egyre hangosabban fújom ki a levegőt, mégis mosolyt erőltetek az arcomra.
- Hát... - pislogok magam elé bizonytalanul. Érzem a homlokom, hogy elkezdek izzadni, talán a teremben uralkodó fülledt levegő is rásegít, vagy a pólóm anyaga izzaszt le könnyebben. - Nem tudom, talán - gondolkodom tovább, egy kis szünetet tartva a mozdulatsorban. Amíg lenn lógatom a súlyt a kezemben, nem is tűnik annyira nehéznek. Persze nem mondom, hogy órákig bírnék így ácsorogni, de a gondok ott kezdődnek, amikor meg kell emelni őket. Végül arra jutok, hogy amíg kisebb súlyoknál maradunk, és nem erőltetjük úgy meg magunkat, addig nem hiszem, hogy tragédia fog történni. Főleg, hogy Petya is folytatni kezdi.
- Azt megnézném - röhögök fel a kelleténél egy kissé hangosabban. - Azta! Még nem mondtad. Nem félsz a rellonosoktól? De hát azt hittem, hogy tériszonyos vagy - értetlenkedek egy sort, hagyva némi hatásszünetet a mondataim között. Eltátom a számat meglepettségemben, még le is kell tegyem az eszközöket egy pillanatra. Petya és a kviddics... Én szurkolok neki, de mintha túl nagy fába vágta volna a fejszéjét. Ez egy durva sport, főleg edzettség nélkül. Ha van, ami nehéz tárgy számomra, az a repüléstan. És mintha úgy rémlene, hogy ő félős alkat a magasban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Hirtelen érte a másik lány nagy riadalma, így majdnem ő is felsikított. Valami csoda folytán azonban hang nem jött ki a torkán, inkább csak tátott szájjal figyelte a másik pánikolását.
- Jól van már, azért nem kell itt halálra ijedni, ígérem, hogy nem eszlek meg - nyugtatta Lilit kuncogva. Ügyetlen mozgásából és hirtelen jött zavarából Sári ügyesen megfejtette, hogy nem ő az egyetlen, aki ma tilosban jár itt. Kíváncsian mérte végig ezúttal alaposabban is a másik rendbontót.  Mivel az arca nem tűnt ismerősnek biztosra vette, hogy nem Eridonos, viszont nagyjából egy idősek lehetnek, esetleg Lili picivel fiatalabb lehet.
Észre sem vette a nagy elmélázás közepette, hogy a másik lány mit művel, így már csak a puffanásra kapta fel fejét, amivel Lili az első sorban landolt.
- Jól vagy? - kérdezte, miközben szebb napokat látott cipőcskéjét a színpadra hajította. Egyetlen kecses ugrással lent termett a földön majd odalépett a hasirokkanthoz és a kezét nyújtotta.
- Fel tudsz állni azért? Nem ütötted meg magad nagyon? Annyira sajnálom, nem gondoltam hogy ez lesz vége. - Bűnbánó kiskuyta tekintettel próbálta felmérni, hogy Lilinek esett-e bármi baja, ezt azonban elsőre nem volt valami könnyű megállapítani. Táncedzésen rengeteg kifordult bokát és hátratört csuklót látott már, de ez jelenleg nem sokat segített. Így hát türelmesen várt és felkésült a legrosszabbra. Tudott pár nem túl hatékony gyógyítóvarázslatot, de jobb szeretett mindent a profikra bízni, ezért felkészült arra az eshetőségre is, hogy esetleg rohannia kell a gyengélkedőre.