Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

A számok csak úgy repkednek a fejem felett, ám sajnos egyik sem értem szól. Eredetileg sarlókban meghirdetett licit vége felé már galleonokkal kezdenek el dobálódzni, én meg azon kapom magam, hogy egyelten ember adott le rám szavazatot, akit a felépített pódiumról csak homályosan látok. Aztán ahogy az aukciónak vége van, s leengednek minket a párjainkhoz, bennem meg még a szar is megfagy. Túlságosan is ismerős az a mosolyogós kis coronavírus hordozó, aki most kezét felém nyújtja.
Oké, hivatalosan kijelenthetem, hogy a karma egy büdös ribanc. Így jár az, aki random csávókkal fekszik össze, nem foglalkozva azzal, hogy az bizony akár a tanára is lehet. Jelen esetben könyvtárosa vagy mi a szösz. Bizony-bizony, randira megyek MJ-vel. Ugye milyen röhejesen hangzik, hogy a nagy kurafi, félredobva eddigi magatartását csak úgy elmegy pizzázni azzal a csávóval, akivel nemrég még a vízesésnél nyomta jó keményen? Nos… igen, számomra is elég hihetetlen. Eleinte csak egy jó bulinak indult az egész. Azért adtam magam fel az aukcióra, hogy szerezzek egy csinos csajt, vagy egy helyes pasit egy gyors menetre, nem pedig azért, hogy jó pofizzak neki egy randevú keretei között. Na meg számításaim közt az is szerepelt, hogy a rám licitált összegeket begyűjtve lelépek a büdös francba, de ugye ezt nem lehet, mert a menhelynek meg annak a szaros alapítványnak több szüksége van rá, mint mondjuk nekem. Holott ugye én árultam a testem, nem más. Eskü a késő esti kuncsaftjaimat több ésszel áldotta meg az ég, mint ezeket, aztán van olyan, aki még a kakaskáját se találja.
Mérgesen kirántok egy zöld karszalagot az ajtóban ácsorgó DÖK-ös kezéből, majd veszek egy jó mély levegőt, mielőtt megfordulhatnék, hogy MJ szemeibe nézhessek. A kis cukinak pipiskednie kell, hogy felérjen. De nem baj, úgy is azt mondják, hogy a kis ember nagy bottal jár… És nekem már volt szerencsém ráülni erre a botra. Mondhatom, varázslatra képes, még ha többé már nem is tud mágiát használni. Cink.
- Itt az a kérdés, te kibírod e. Nekem nélküled is megvan a napi adagom – mosolyodom el, ahogy megsimítok feje búbját. Legutóbb nem tűnt fel a méretkülönbségünk, lehet azért, mert akkor mindketten ültünk, most viszont nagyon is szemet szúr. Bizonyára őt a szülei nem tömték azzal a zsiráftáppal, mint engem, vagy nyújtották éjszakánként. Bár apám és anyám utóbbit nem tette, mégis faterból simán kinézem, hogy ilyet meglépne. Azok után, amit tett, főleg.
- Húst-hússal. Olyan pasisan. Csak semmi zöldség, ha nem akarod, hogy a reggelim is rád kerüljön – indulok meg utána, ahogy belekarolok, majd seggemet rázva megindulok vele a pizzéria felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

- Az a jobbik eset, de sose tudni, a másik mennyire ment volna el. Mindegy, felesleges. Nem hiszem, hogy lesz ilyen – vagyis reméli csak, mert tényleg nem akar minden program után ülni és figyelni a lecseszendő feleket vele szemben. Az igen rossz fényt vetne a dolgokra, nemde? A csikk útját követve bámul ki és le, ahogy az apró fehér folt még utoljára feltűnik a bentről kiszűrődő fényben, majd örökre eltűnik, hogy elmossa majd egy eső, eltapossa a diáksereg, akármi. Visszafordul hát, amikor vall. Arca meglepett, nem sokkos, agya forogni kezd, keresi a definíciót magában, de erről nem hallott. Olvasta a dementorokat, akiktől a hideg rázza most is, olvasott sellőkről és még pár egyéb dologról, de ez sose került elé. A kiegészítésre még kicsit ráncolódik is a homloka. Neki a vértisztítás inkább orvosi fogalom, mintsem... faj?
- Csak vérmérgezés utáni cuccról hallottam, szóval... Nem, nem tudom, mi az a béla, izé véla. Nemhogy a tisztított – rázza meg a fejét, a hideg rázza, de most nem a széltől. Milyen ironikus nem? Ő is V, vér is, és egy elharapott, eltitkolt szócska szerinti valami. Kicsit talán nagyobb levegőt vesz és sűrűbbet, mert nos, igen, van az a pillanat, amikor talál valami olyat, ami egy apró kapocs, de ő nem tudja így kimondani. Inkább hagyja beszélni, ilyenkor az kell. Ő meg nem olyan, hogy adja a drótot, de lehet sokan meg tudják mi ő, mit tud. Mintha leleplezné magát, vagy nem is érti, hogy jött elő.
- Azért jobb, hogy nem, mert az a valami vagy? Nem értem, azt sem, hogy elmondtad. Úgy hangzik, mint valami titkos dolog, vagy épp nem az, csak én vagyok vak rá – tehát elzárja magát ő is dolgoktól. Lehunyja pár pillanatig a szemeit, mert ez már több, mint egyező. Apró mosoly van ajkain, de nem a gúnyos. Megint azt érzi, hogy abban már jó, hogy megérti. Ő erre a mintapéldány, elzárva mindentől és most itt van, tudatlanul, ismeretlenül, majdnem újként, ingerek közé zárva. Felnyitja szemeit, arcát fürkészi, miközben folytatja. Kérdésekre válasz. Mert apró kis megvilágosodás olyan dolgokra, amiket nem értett. Hogy miért történik, miért érzi és miért más ha nincs ott. Talán a múltkori villámlátogatást is kezdi érteni, mindent, mert nem hülye, csak a kirakós darabjai kellenek. Fejét enyhén billenti oldalra és amúgy sem kezdene el dühöngeni, most ugye képtelen is rá. De már, legalább vannak válaszai.
- Ó... hogy szimpatikus – kicsit elharapja a mondatot, saját nyelvét is, szinte már elszégyelli magát, ahogy tekintetét a padlóra vezeti. - Akkor abba... beleestem, amikor jelentkeztem. Nem értettem eddig, mit keresek itt, a DÖK- ben, mi a dolgokra a válasz és miért, de... azt hiszem értem. Van egy ilyen.... kisugárzásod, ami megfogja az embert. Értem – bólogat, miközben visszaemeli rá íriszeit. Igen, benne van ő is, de alapvetően olyan alkat, aki másokra figyel. Nem azért teszi, többnyire. - Ne haragudj rám, ha úgy tűnik, hogy én is ezért vagyok itt. Mert nem. Voltak pillanatok amik furák, de alapvetően... nem – mert valamiért meg akarja magyarázni, hogy ne érezze rossznak, annak, hogy na, ez a hülye is csak azért van itt, mert bevonzotta. Jó, a magyarázkodás is talán segítve van ezzel, de igazi. Mert könnyű összerakni a dolgot. Mint a népszerű embereknél, akik mellett csak a név és pénz miatt vannak, de ha az nincs, eltűnik mindenki. Kimondana valamit, de lenyeli, nem akar sértő lenni. Inkább örül a más témának, rá is kap.
- Jaj hagyd el, nem emiatt nem fogok aludni, vagy mert valaki a hátam mögött köpköd. Had tegye – legyint egy nagyot. - Védte a lányt, meg ja. Valami van abban, amit nekik mondtál, de nem rágódom ezen, meg fogják tudni oldani – nem is érdekli a szerelem témája arról a részről, nem rá tartozik. Csak felbukkant, mert látható volt és érezhető, persze, hogy idegességében kapott arra is. Ahogy ő most a humorra. Az mindig megy, általában, mostanság. Hazudna, ha kiismerné magát, mert ez is új dolog önmagának, mik a határok, mik a gátak. Mert abból több van, és bár elmagyarázta, mi miért van, miért érzi felszabadultabbnak és könnyebbnek a dolgokat most, mégis, a végletekig nem menne el. Csak lazább, elégedett vigyor arra, hogy tetszik neki és csűri-csavarja tovább. Nem akar most kényszeresen megfelelni, vagy hasonló, adja magát, a lazát, ami meg mégsem igaz. Nem egészen.
- Megegyeztünk. Akkor semmiről semmit, és én vak voltam. Nem baj, hogy ugyanúgy mint én dobtad  ki – nevet fel, mintha tényleg ez lenne a legnagyobb bűn, amit valaha, valaki elkövetett az iskola falai között. Talált már a mosdókban elég csikket maga is, nem kell álszentnek lenni. A komoly arc lenne az, nem is sikerül, de bár inkább sikerült volna. Az könnyebb, mint kimondani valamit, ferdítve. Annyira idióta, hogy nem tud egyenletesen, mindenkinek egyfélét mondani, mert már maga se tudja, kinek mit mondott. Ez jár a hazugoknak, ugye? Megérdemli, hogy belekeveredjen egyszer, tanulhatna belőle, hogy csakis az igazat. Erre nem. Sosem. Csendben figyeli, ahogy közeledik felé, egyre közelebb. Most bukott le? Nem akart. Eddig is közel volt, most aztán végképp, ujjakat érez meg az arcán, vigyora eltűnik, ajkai nyíltak el egymástól, tekintete már-már riadt és zavart. Hátrálnia kellene, de nem tud, most már nem és hirtelen nem is akar. Szégyelli magát, hadakozik odabent a nemrég megismert indokkal és magával is. Mert a torkán van. Ne hazudjon, semennyire sem. Hatalmas szusszanás törik ki belőle, eddig feszült tartása kicsit elernyed. Szinte mintha belesimítaná arcát a tenyerébe, a cirógatásba, amelytől úgy bizsereg a bőre, mint soha. Mint amit szeretne érezni, amikor nincs jól. Egy ideig néma, túl hosszú ideig, mire képes látni is őt, nem csak nézni. Arca most nem vidám, pedig az akarna lenni. Valami történik, és bár inkább egy kínos jelenet lenne, megmagyarázhatatlan vágy, tilos dolog. De ami lesz, az lesz. Nem hazudhat, nem engedi.
- Nem mehetek máshova – hangja halk. Mehetne, de nem akar, és ez őszinte. Ha magának tiltja, az is tiltás. - Nem akarok hazamenni, vagy máshova, ide sem akartam jönni. Nem az vagyok, nem csak az, akinek hiszel. Nekem is van keresztem. A bőrömbe van sütve. Örökké - fog rá saját pólójának nyakára, a késztetés erős. Ne hazudjon, nem hazudhat. A nyakkörre szorít, lefele húzza azt, az anyag enged, engedi láttatni azt, amit takar. Nem egy tetoválást, nem egy anyajegyet, hanem annak a nyomát, ami ő. Nem a teljeset, de ami látszik, azon észlelni, hogy mély és folytatódik. Elengedi az anyagot, ujjai elernyednek, keze maga mellé hull. Reszket és hevesen ver a szíve. Ő ismeri a varázsvilágot, talán ennyi elég is. Elég, hogy az ujja majd eltűnjön bőréről, hogy a jóleső érzés eltűnjön. Lehunyja a szemeit. Elég volt a hazugságból, mégis, most szeretne ismét eltűnni. Vagy fogalma sincs. Mit kéne tegyen. Rápillant, kérdőn. Látni akarja mozdulata hatását, nem akar többé... és zavarja. Nem mondja ki, hogy fejezze be, mert nincs rá ereje. Hat rá, ez már biztos. A többi, már nagyon nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Mert ez aztán akkora hely, hogy most hanyatt kellene vágjam magam a változatosságától – maró gúny ez, de nem neki, hanem a helynek. Mert mint eddig, most sem rajong érte, szinte ordít róla, hogy ez nem az ő közege, nem az ő világa és nem is lesz sosem. Eladja annak, mert el kell, de talán senki sem veszi be sosem, hogy neki ez tényleg kellett és nem mondjuk valami „elvonókúra” vagy épp terápiás akármi, amelybe bele van kényszerítve. A külső sok mindent mond el, jó dolog a vélemény és sokszínű. Csak épp az a bökkenő, hogy őt nem érdekli, ki és mit gondol róla, ameddig az nem veszélyeztet dolgokat, és ha nem tesz semmi olyat, nem is fog. Csak ugye, arra meg néha kell valaki. Jobbik eset, ha a szebbik módja.
- De jó, oké, legyen. Elismerem a hasznos sétáidat – hogy ez mennyire komoly, ítélje meg a másik, ugyebár. Nem hordoz hangja semmi pluszt, de ez nála nem jelent biztosat sem, azonban azt tudja, már hozzá van szokva, ismeri és talán már bőven jobban igazodik ki ezen húzásain, mint bárki más. Ez érthető a fura humorára, vagy viselkedésére, amely szélsőséges, mint az időjárás. Most egészen kezes. Már-már undorító, hogy nyugtatja meg a falu hatása vagy sem.
- Hmm. Nem, valóban nem rossz dolog az, ezt elismerem. Érdekes ínyenc, aki játszik a falatokkal – talán ebben van a varázsa az egész kijelentésnek, vagy semmi sem, nem nevet fel, mert nem fájdalmas pont az, hogy erre is használva van. Kellemeset a hasznossal címen történik az egész, mert nem egy fájdalmas dologról van szó, amely alatt üvöltenie kell, mintha valóban késsel kanyarítana ki egy szeletet a combjából és tűzné villára. Szavaira már majdnem sértett horkanással néz felé, mocorog kicsit a fogásban, tarkóján még mindig bizsereg kissé, nemhiába, ha jó helyen van simogatva, mint valami kisállat.
- Persze. Lazítok én eleget. Arra mindig van alkalom. Tanulni meg... tudod, hogy a motivációm érdekes. Nem találtam semmit itt, ami leköthetne, egyelőre. Értelek én, legyek ennél is jobb, értem. A végén aztán te se bírsz velem, hát kell ez neked? - tanulhat ő, de akkor az olyan lesz, ami nem épp szép és kellemes, ha belelovalja magát, akkor meg még veszélyes is. De oké, nyugodtan lehet őt motiválni, aztán lesz ami lesz. Apró, aljas kis mosolya is ezt mutatja, ami kíséri a gondolatmenetét. De egyelőre nem gondolkodik semmin, a helyzetben marad és a jelenben, ha már kell valami, akkor legyen is, máshogynem ő harcolja ki úgymond, hogy ne az ücsörgős, csendes valami, mert az neki nehéz. Mintha mindig tennie kellene valamit és mindig tesz is, ő is mozgásban van, másképp vagy másfele. Nem nézelődik, nem múzeumozik, hanem cselekszik. De hát háborgó bensője nem is engedi, az pedig kiváltképp kedvező, hogy az ifrit erre is vevő, felveszi úgymond a ritmust és hasonul. Mert, mert kell. Ez igazából már az elején is érdekes volt, ahogy azonban szép lassan felfedezte és felfedte a dolgokat, annál jobban azzá vált. Mondhatni ahelyett, hogy üvöltve visszakozott volna a dolgok ellen, inkább belement, bele a játékba és még élvezte is. Mert ő is ínyenc. Feje kissé oldalra billen, kíváncsian, mit is művel, ahogy mozdul, ahogy közelebb érve szusszan az ajkakra és ahogy ismét változik. Szemeit lehunyva hagyja a dolgot mozdulatlan, lusta pillanatok ezek, mindig kivárja a végét, általában tudja is, merre halad. Aztán néz csak rá, mert megérzi végül ujjai alatt is, mi pihen és nem is ő lenne, ha a combokra nem szorít rá erősebben. Cisszegve csóválja meg a fejét, mintha mégse ezt választotta volna, főleg nem így. De hát, játék. Izgalom. Kellenek.
- Nem. Igazad van, minden mást lehet utána is művelni. A győzelmi mámorban, vagy épp a veszteség vigasza. Gyere kedvesem, akkor játszunk egy jót – nyújtja oda kezét, mint valami illedelmes ember, hogy lesegítse a pultról, miután hátrébb lép, hogy kényelmesen megtehesse. Nem kell sok, de mégis. Aztán kell csak magára pillantania, sokat nem kell variálni és mégis, elgondolkodva hümmög, amint megindul, hogy kicsit rendbe húzza magát.
- A vörös a nyerő szín, vagy legyek a visszafogott szerencsétlen flótás? - mintha számítana, mit is akar magára húzni. Egészen felvillanyozódott azonban, ez nem vitás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Csak nevetek, ahogy visszapiszkál, megszoktam már ezt tőle, és valószínűleg el is várom. ha nem tenné, biztosan rákérdeznék, hogy mi baja van. Örülök, hogy ő volt az egyike azoknak, akiket megismertem, és valamiért mégsem gondoltam vele többre barátságnál. Csak olyan fiúsan, hogy na, de az már régen volt. Tökre örülök, hogy van egy igazi lánybarátom is, aki hasonló habitusú, mint Masa. Hmm, lehet, hogy ezen el kéne gondolkodnom… de például Alízka, vagy Lau – jujj, de régen láttam már őket, jó Merlin – teljesen más karakterek, szóval mégsem csak a bolondos embereket kedvelem. Ami kicsit furább, hogy srácból, meg nemigen van. Falkont már egy éve nem láttam a szobán kívül, akkor is csak köszöntünk, a többiekre maximum órákról emlékszem, és nagyjából szünetekben dumálunk semmi értelmesről.
- Oké, oké, de ne legyünk hivatalosak a státusszal. Persze, hogy legjobb barátok vagyunk te. Még akkor is számíthatsz rám, amikor utálsz éppen – na, most már ezt tényleg kibeszéltük ezt, szóval inkább térjünk át az ő szerelmi életére, az enyém úgysem olyan változó, mint az övé. Azt viszont nem mondanám, hogy nem érdekes az enyém, mert tele van élménnyel. A nyelvnyújtásból már szerintem medált csinálhatna és mutogathatná, hogy éppen mire gondol. Nevetek a lükézésre, mostanában a csípős szája is visszatért, de egy kicsit moderáltabb formában.
- Nem állom, mert szerintem is lesz. Túl nagy bolondság az, ami köztük van, nem lehet, hogy ne legyen semmi – persze más kérdés, hogy Karola az unokahúgom és még csak tizenöt éves, Márkó, meg annyi, mint én. De persze, miért is ne lehetne szerelem belőle, nem korhoz kötött ez, kérdezzétek meg Theont. Fujj, inkább mégse kérdezzétek meg azt a srácot! De a telefont nem hagyhattam ki, és finoman célozgatok is, hogy nem kéne állandóan dumálni, de persze fognak.
- Jó, majd külön csevegőbe – most rajtam a sor nyelvnyújtás-ügyileg, és rám jön a nevethetnék is, mert tuti lesz külön csoportjuk a csajoknak, amikor arról van szó, ami nem rám tartozik. Nem tudom, hogy mi lehetne ilyen, de biztos van.
- Oké, menjünk – csapok le az alkalomra, még úgysem voltam a kísértetházban, nem tudom, hogy milyen lehet, de mindig kíváncsi voltam rá. Aztán egyedül nem volt kedvem, meg gondolom valamennyire rémisztő is, nem baj, ha van valaki még velem, úgy nagyobb az Eridonos bátorság is.
Miért is ne büntetne meg?! A legjobb barátját?! A fene sem érti a csajokat. Nem beszélve arról, hogy szurkolni kezd. Tíz fekvőtámasz miatt, mi ütött belé?
- Jobb poénjaid voltak eddig – csinálom tovább, és odalép hozzám, majd rám ül. Nem mondom, vagy háromszor még kinyomom, de utána így bemelegítés nélkül nekem elegem lett az egészből, így nem mozdulok a földről. Annyira nyomom ki magam, hogy kapjak még levegőt, mielőtt szépen a lelátóba építene.
- Remélem tetszik, te perszóna – nyöszörgöm alatta, pedig biztos vagyok benne, hogy egy mozdulattal le tudnám lökni magamról, ha nagyon akarnám. De most belemegyek a játékba, hogy ő a nagy prefektus. Amúgy tényleg vicces, hogy olyan hülye vagyok, hogy megcsinálom.
- Többet nem csinálok, akár le is vonhatsz – próbálok felé fordulni és olyan arcot vágni, amitől remélhetőleg megijed. Most én jövök a szívatással, kisanyám!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Lefoglal a saját kis mentegetőzésem, amiért túl nagy jelentőséget tulajdonítottam Márk megjelenésének kettőnk kapcsolatában, na meg a tudat, hogy a karkötővel pontot tehetek a félreértésünk végére. Ami azt illeti, néha meglehetősen túlreagálok valamit, máskor betegesen ragaszkodom azokhoz, akik a biztos pontot jelentik számomra. Utálnám magam, ha egy rossz húzásom végett veszíteném el őt. Sok szarságon megyek keresztül, és bár az otthoniakat jegelni tudom a következő hazautazásomig, a Tejföllel való vívódásaim során jólesik az ő támogatása, még ha sajnos nem is vallhatom be neki, hogy mi szövődik közöttünk. Szerintem érthető, hogy a mostani lelkiállapotomban nem igazán vagyok felkészülve arra, hogy beleszerelmesedjen valakibe, aki elvonná tőlem Karola figyelmét. Egyébként is távol akartam őt tartani a kis problémáimtól, amíg ki nem szedte belőlem nagy nehezen, hogy mi a helyzet. Azóta úgy érzem, hogy őszintének kell lennem vele. Szeretném neki azt is elmondani, hogy aggódom a jövőnkért, de szavak helyett ezúttal tettekben fejezem ki, az ajándék formájában. És ha tudat alatt is, de leplezem vele azt a kötelezettség-szerűségemet, ami a zöld prefektussal való történésekről való beszámolást jelentené.
- Ahogy gondolod - hagyom rá egy szerény mosollyal, mert úgyis tudom, hogy milyen akaratos személyiség tud lenni. A kitartása nem fogja hagyni, hogy ne lepjen meg előbb-utóbb valamivel, ahogy amúgy is meg szoktuk hívni egymást például, ha a faluban járunk. Az öröm, amit a gesztussal szerzek neki, megakadályoz egyúttal abban is, hogy észrevegyem rajta az apró jeleket, amik már valamiféle zavartságról árulkodnának. Helyette egyik kezemmel az asztalnak támaszkodom, szemeimet pedig a földre szegezem.
- Igen... Ismerem - vallom be neki egy nehéz lélegzetvétel után. És azt is tudom, hogy számára sem ismeretlen, nem csak a varázslóújságnak, hanem a legutóbbi, állítólag nem valami kellemes találkozásuknak köszönhetően sem. Egyébként is, mindketten prefektusok, talán együtt is mentek járőrözni korábban, vagy valami. De tény, hogy a jól sikerült születésnapi meglepetésem részben Karola közbenjárásának köszönhető. Szóval eleve gyanúsnak gondolom, hogy a cikkben leírtak alapján próbál puhatolózni róla. Vagy csak nem esett még le neki, amit még én is csak sejtek, s nem száz százalékra tudok, miszerint érdeklődik és többet érez irántam a barátom. Ha viszont így halad, akkor hamar összeállhat neki a kép.
- Mit hallottál róla? - kérdezek vissza feszülten, a többi kijelentését viszont elengedem a fülem mellett. Majd pont ő mondja meg, hogy kivel barátkozzak? Megint csak azzal jön, amivel mindenki más is, holott egyikük se olvasta a naplóját, kivéve én. Azért mondjuk rendes tőle, hogy aggódik, lehetetlen haragudni rá emiatt. - Hm? - lepődöm meg a vallomása kezdetén, mikor már nem tudja magába fojtani az igazságot. Lerakom az asztalra a cuccaimat, úgy állok meg előtte tátott szájjal, érdeklődően. Egyre idegesebb és türelmetlenebb leszek, ahogy felkészít a legrosszabbra.
- De... mi a szar?! És miért nem tudtam erről? - túrok bele a hajamba idegesen, ahogy pánikszerűen kezdek fel-alá járkálni a padsorok között. Próbálom higgadtan végiggondolni, de nagyon közel vagyok ahhoz, hogy elveszítsem a fejem. - Tehát... Oké, gondolom ezt is szégyellted, de hogy Márknak is elhittem... És tényleg biztos, hogy nem nyúlt hozzád? Ennek azért lehetnek ilyen-olyan következményei - nézek rá kétségbeesetten, felidézve a tavalyi bioszon tanultakat.
- Hát, ha tetszik neked, akkor amúgy is megcsókoltad volna egyszer szerintem. Nahát, ezt nem néztem volna ki belőled. Mármint Márkot. Mit eszel rajta amúgy? - érdeklődöm, de ezúttal már inkább csak elmosolyodom a helyzetén, és kedvesen nézek rá. - Nekem amúgy azt mondta, hogy fura vagy - mondanám, hogy segítek nekik, de azzal elveszíteném Karolát. Egy kicsit nem baj, ha belekavarok a dolgaikba, ha már titkolóztak. Persze nem akarom, hogy a legjobb barátom csalódjon, úgyhogy összességében mellettük vagyok.
- Hát, próbáljátok meg. Szerintem az se gáz a mai világban, ha te hívod el randira. Te is mibe keveredtél... - tanácsolom neki, elszólva magam, hogy nálam se egyszerű a helyzet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Ohó! Ezt jó tudni - dőlök hátra elégedetten. Csillogó szemeimben az öröm jelével valóban természetesnek veszem, hogy hallott már Karoláról, ezért meg se kell említenem neki név szerint. Ha más nem, a házon belüli tevékenységével biztosan mindenki által ismert személlyé nőtte ki magát, velem ellentétben. Mindenesetre addig jó, amíg nem vagyok reflektorfényben. Az mindig megosztó figurává tesz valakit, én pedig nem vagyok kész a negatív kritikákra. Próbálok persze edzeni a rosszindulatú támadók ellen, de hiába gyúrok Petyával, ha belül a többiek jó tanácsa ellenére is egy érzékeny elsőéves maradok. Egyébként Lili se panaszkodhat, hiszen elég sűrűn csevegünk, s a közös programunk is azt erősíti, hogy nyitott vagyok a folytatásra. Jó megfigyelőnek gondolom, nem hiába faggatom szegényt, hogy miként cselekedne a helyemben.
- Csak egy kicsiiit - nyújtogatom ki megégetett nyelvemet. Valószínűleg nagyon siettek az elkészítésével, de legalább valóban frissen kapom a finomságot. Én voltam türelmetlen, nem az ő hibájuk. A kapott kiskanállal kavargatni kezdem a bögrét, hogy fogyasztásra alkalmas hőmérsékletűre hűljön a csoki.
- Seprű akrobatika? - ismétlem meg a sportágat, mintha nem értettem volna jól az előbb. - Nem igazán, hogy őszinte legyek. De biztos veszélyes, ha seprűn kell egyensúlyozni. Nem félsz a magasban? - fonom keresztbe a karjaimat, ahogy eltűnődöm a dolgon, és próbálom őt elképzelni a gyakorlatok közben. Iszonyú, hogy ennyire ódzkodok a repüléstől, holott szinte minden varázslóban természetes ez a közlekedési módszer.
- Nem is tudtam, hogy van a suliban. De egy próbát lehet, hogy megér. Rólam szerintem mindenki hallotta, hogy reszketek a seprűn - mosolygok beletörődően.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Jól van, jól van... Akkor majd mellé teszek még kilencet - motyogom, mert hát akkor is, nem velem kéne lennie, hanem Bencével. Bár hazugság lenne azt mondani, hogy nem élvezem, ahogy csüng rajtam. - Jó, de aztán ne vesd a szememre, hogy miattam nem Bencéztél - mondom egyáltalán nem úgy, mint aki aggódik, hogy felhánytorgatják ezt neki, pedig egyébként simán megteszi, de nem fog zavarni akkor sem. Tök jó lesz együtt pizzázni. Persze nekem vannak más gondolataim is, amiket nem igen tudok kiverni a fejemből, így kérdezek rá - pusztán véletlenül - a csókra is.
- Mi? - kapom oda a fejem, hogy milyen csókról beszél, és érzem, hogy pirulok, de megrázom a fejem - az nem számít - toldom hozzá, csak úgy mellékesen, mert akármire is gondol, az nem számított eddig és ez után sem számít. Legalábbis nem akarom, hogy számítson.
Közben sikerül asztalt is találni maguknak, és kényelmesen le is csüccsenünk, s legnagyobb megdöbbenésemre feltűnik Mihail is, a másik személy, aki egészen eddig elterelte a gondolataimat.
- Mi? - kérdezem ismét nagyon értelmesen, mert teljesen összezavarnak. Előbb Maris, most meg ez a srác. Nézek is mögé, mellé. De Karola sehol. Hát hol hagyta el a lányt? - Nem? Miért nem? - kérdezem és bár nem akarok aggódónak tűnni, azt hiszem hallatszik, hogy aggódom. Mert mégis csak együtt kéne legyenek, de nincsenek és ez a srác most itt jó pofizni akar nekem? Hát elmebeteg, vagy mi?
- Szia... - nem értem továbbra sem, de valahogy ő annyira nyugodt, hogy az már szokatlan. Valahol pedig engem frusztrál, bár ez nem olyan, mint amikor a tanulószobába hívott minket, de mégis van benne valami zavaró.
- Ja - vágom rá, mert a kérdés is hülyeség. Több mint egy hónap telt el. Miért rugózna még mindig ezen az agyam? - Te amúgy miért is vagy itt? - kérdezem, enyhén idegesen, bár meg nem tudnám mondani, hogy a jelenléte az, ami frusztrál, vagy az a fura mosoly az arcán, esetleg az, hogy Karola nincs itt, és nem tudom hol van. De talán az összes együtt. Valami nagyon fura és rossz, de talán az a legrosszabb, hogy nem érzem azt, hogy különösebb bajom lenne a DÖK-elnökkel, pedig január óta biztosan tudom, hogy nem bírom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Állítólag a gyermeki kíváncsiságnál nincs aranyosabb dolog. Már akinek. Mert engem általában egyszerűen idegesít a sok miért, vagy egyszerűen a rengeteg feltett kérdés. Na igen, mondom általában, de ez a nap más, mert meglepően hamar végeztem a kötelező viziten, nem cseszték még fel az agyamat, és bár nem garantálhatja senki, hogy az előttem toporgó és kalimpáló srác sem teszi ezt meg, de jól haladunk, nemde? Élvezzük ki, ő is, meg én is, amíg tart a vidámságom, mindenféle felesleges kör nélkül. És bár a Révész véletlen került a beszédtéma közé, mert egy gyökér vagyok, és elszóltam magam, de azt hozzá kell tenni, hogy a képességet nem övezi titok. Rajtam kívül még vannak páran elvileg, akik ugyanúgy birtokolják ezt a borzalmat, de soha nem találkoztam velük, és nem is akarok. Jó program lenne, beszéljük meg, ki mit látott a legutóbbi hullánál. Ha egyáltalán tud arról, hogy ezzel a képességgel rendelkezik. Bassza meg, de messze visz ez is. Fejemet kissé megrázva emelem barnáimat a srácra, hogy felvegyem a fonalat, halkan nevetgélek azon, ahogy mutogat felém, mert muszáj szemléltetnie.
- Valami ilyesmi, igen - bólogatok egyetértően, immár csak halvány mosollyal szám szegletében, mert a kalimpálás valóban nagyon találóan visszaadja azt, amit érzek. Először csak fényt látsz, majd kitisztul a kép, és kezdődhet a film, aminek rendezője az élet. Elég lehangoló.
- Én csak filmnek hívom - vonom meg vállaimat nem törődöm stílusban. Talán egy gyereknek még ennyit sem kellett volna mondani. A szülei boldogok lesznek, ha hazamegy és elmeséli nekik, hogy találkozott egy férfival, aki az emberek halálát premier plánba, jobb felbontásban, mint a 4K-s tévé, nézi vissza, valamikor nap, mint nap. Nagyon boldog történet, bár az Lacika mellett szóljon, hogy tekintetében tényleg érdeklődés csillan. Beletenyereltem rendesen.
- Igen, kell az érintés, de az mindegy melyik testrészhez érek hozzá, ám talán a kéz az, ami elfogadhatóbb. Legalábbis nekem biztosan az - nyilván vannak olyan esetek, amikor az ember keze nincs meg, ja, egyik sem, akkor jó lesz a lába, feje, törzse, combja, teljesen mindegy mije, csak valamerre haladjunk. Vannak ilyenek, igen, de ritkán, amiért igencsak hálás vagyok, mert bármennyire is tapogatom a hullákat nap, nap után, én sem szeretem minden testrészüket megfogdosni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Mi… baja… van… ennek… a… szarnak? – lihegem, miközben próbálnék végre a magasba repülni seprűmmel. Jelentkezni szeretnék a Red Squadron csapatába, és mivel eddigi életem során nem igazán próbálkoztam a seprű szakszerű lovaglásával, ezért is annyira kétségbeesett a hangom. Habár nem hallja senki sem. Körülbelül két méterre ringatom magam a földtől, de látszik, hogy nem gyakran csinálom ezt. Ide-oda imbolygok rajta, s néha dühömben meg-megcsapom a „nyergét”. Kisfiús megoldás? Eléggé. De egyelőre ne is várjunk tőlem többet. A dolgok általában jól sülnek el, amikbe belefogok, de ez annyira távoláll az én teljes lényemtől, hogy nem is tudom miért jelentkeztem. Vagyis totálisan tisztában vagyok vele, hogy mégis mi a tervem, hiszen nem hiába kezdtem el kondiba járni Benivel. Valamennyire már erősödtek a karjaim elvégre, ha nem így lenne, már réges-régen lepottyantam volna a seprűről. Torkomat köszörülve, elégedett képet vágva húzom ki magam „paripámon”. Megy ez akár a biciklizés. Márpedig az igencsak jól megy.
~ Na mi van, mi? ~ gondolom magamban bízva. Ám ekkor elengedem jobb kezemmel a nyerget, s félig-meddig lefordulok a seprűről.
- Hó! – kiáltom el magam, mintha egy lovat próbálnék megnyugtatni. De nem javul a helyzet, nem hallgat rám a söprű, ezért kétségbeesetten kezdek kapálózni. Próbálom a föld közelébe terelni magukat, hiszen két méter magasból nem lenne fájdalommentes a landolás. Szemem sarkából mintha egy alakot vélnék felfedezni, noha ő most a legkevesebb bajom, ezért folytatom magam mentését, amikor már majdnem a gyepet érzem lábaim alatt… és hopp, nem bírja tovább a karom; a földön végzem. Vagy mégsem. Valaki megfog, érzem ujjait pulóveremen, amire annyira zavarba jövök, hogy azonnal felpattanok, finoman bár zavartan ellököm magam tőle, és vöröslő arccal fordulok felé. Ismerem őt. De honnan?
- Szia – köszönök bambán, miközben vonásait kezdek fürkészni. Amikor érzem, hogy már túl sok idő telt el azóta, hogy csak bámulom őt, gyorsan megrázom a fejem és feszülten tarkómhoz kapok. – Kösz amúgy – mutatok kezemmel felé, mintha nem tudnám kordában tartani azokat. – Éppen egy új trükköt gyakoroltam – próbálnék menőzni. Elvégre nem mondhatom, hogy még meg sem tudom ülni a seprűt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nem lett volna kötelessége segíteni a fiúnak, ő mégis automatikusan rohant oda, egy őz magabiztosságával szökellt a seprűhöz, majd kapta el a zuhanó testet. Szerencsére épp jókor érkezett, máskülönben Petyával együtt esett volna ő is, így viszont meg tudta támasztani és ismét egyenesbe forgatni. Hatalmasra nyílt szemeivel kíváncsian fürkészi a másikat, aki láthatóan zavarban van, ezen pedig nem sokat enyhít a tény, hogy Layla nem nagyon mozdul mellőle.
- Nagyon szívesen - kedvesen mosolyog rá, mert nem veszi magára az eridonos viselkedését. Maradjunk annyiban, hogy nem tűnik túl őszintének, de nem baj. Emlékszik, ő is ilyen volt, mikor először ült seprűre és jó akart lenni, de a nagyok mentek neki segíteni - vagy akár csak olyan, aki ügyesebb volt.
- Hát persze - próbálja visszatartani azt a mosollyal egybekötött nevetést, amit egyébként képtelen, így pár pillanatig halálos komolysággal bólogat, utána viszont csak kiszalad egy apró kuncogás. Mivel nem akarja kellemetlen helyzetbe hozni Petyát, így úgy dönt, nem kezdi el aszerint tanítgatni, ahogy szerinte érdemes lenne. Helyette kezében tartott seprűjére ül és könnyedén száll fel vele. - A dolog titka az egyensúly - mindkét kezével elengedi a nyelet, hogy megmutassa, pusztán a lábával és súlypontjának irányításával is biztonságosan tud rajta ülni. Furcsa is lenne seprűakrobataként lepotyogni a járgányról. - Add ide a kezed, segítek - kedvesen nyújtja ki jobbját, hogy a fiú megfoghassa, mert ha így tesz, akkor a magasba emelkednek mindketten. Layla pedig egy pillanatra sem engedi el az eridonost.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Annyira elidőzök a lány vonásain, hogy biztosan megnyernék egy bugyuta „troll-utánzó” versenyt. Nagyot nyelek, és miután menőn rendeztem magam – és teljesen hihetően – újra megpróbálkozom azzal, hogy normális ember módjára tekintsek rá. Ismerős valahonnan. Persze, buta; egy iskolába jártok. De nem. Valami szakkörről vagy edzőteremből. A fene sem tudja. De ismerem őt, és már többször figyeltem fel rá. Biztosan a szokatlanul szép vöröses hajkorona teszi. Ritka ez a szín természetes formájában Magyarországon, ezért feltételezem, hogy nem is teljességében magyar származású a hölgyemény. Túl sok gondolat. Megrázom magam.
- Komolyan – mondom megjátszott felháborodással, amikor meghallom azt a bizonyos mosolygós hangsúlyt abban a „hát perszében”. Eddig tág szemeim összeszűkülnek, és játékosan kutatom a lány tekintetét bocsánatkérésre várva. Nagyon átlátszó volt, tudom. De fenn kell tartani a látszatot. Éppen magyarázkodni kezdenék, amikor azon kapom magam, hogy a lány hűlt helyét bámulom magam előtt. Gyorsan kapom fel a fejem, és nézek utána. Szerencsémre nem esik az eső, mert úgy járnék, mint a buta libák; nyitott szájjal nézek felfelé, és csodálatból belefulladnék az esőcseppekbe.
- Aha, neked könnyű – mutatok rá felháborodva. – A húsz kilóddal – teszem hozzá gyerekes duzzogással, alig hallhatóan. Ekkor magam mellé tekintek. A seprűm. Meg kéne próbálnom? Ajkaimat összeszorítom, majd egy halk utasítással máris a kezembe ugrik a seprű. Ahogyan a repüléstan órákon is mutatták. Vicces lehetek.
Mikor végre az ujjaim között érzem a nyelet, felpattanok rá. Néhány „hé” és „hó” közepette emelkedek meg a földtől, miközben ijedt tekintetemet a lányéba fúrom.
Ekkor jön ismét jól a segítség, mert elveszítem az egyensúlyomat – amiről éppen tanulnom kellene –, de gyakorlótársam megfog. Erősen, mégis sajátos finomságommal fogok kezére, aki olyan bikamód tart meg engem, hogy le a kalappal.
- Innen már ne erőltessem a dumát, hogy trükköztem az előbb, ugye? – kérdem egy fancsali mosoly kíséretében, szemeim kedvesen csillognak. – Petya vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Határozottan szórakoztatónak találja a fiú erősködését, ám a végére az is világossá válik számára, hogy mindez pusztán komédia. Nem is teketóriázik hát sokat, a lélekápolást meghagyja a sportpszichológusoknak, ő seprűre pattan és már a levegőben is van. Nincs csodálatosabb érzés ennél, csak ne lenne ilyen hideg!
- Ugyan már, ne viccelj. Nálam háromszor nagyobb emberek is úgy repülnek, akár a madár. Ne add fel - kedvesen mosolyogva nyújtja ki kezét, míg arra vár, hogy Petya végre megülje a járgányát és megpróbáljon elrugaszkodni a földtől. Nem kell szemüveget vennie, hogy pontosan jól lássa, mennyire bátortalan és ingatag a fiú pozíciója, mi több, könnyedén lehet belőle esés is - pedig hol van még az igazi magasság?! Csillogó szeme találkozik a másik kétségbeesett íriszeivel, mosolya még inkább kiszélesedik, vékony ujjai pedig finoman, ámde határozottan kulcsolódnak az eridonosra.
- Eddig is felesleges volt - végre valahára őszintén, mélyről jövően nevet fel, csilingelő hangját visszhangozza a teljesen üres kviddicspálya. Nem tehet róla, a hősködést mindig is inkább mulatságosnak vagy aranyosnak tartotta, hozzátéve, hogy némiképp gyermetegnek is. De érthető. Ki akarna beégni más előtt? Talán Layla is füllentett volna, ha arról van szó. - Én pedig Layla - kedvesen biccent egyet, elvégre a kézfogás részen már rég túl vannak. Szemeivel végigméri Petyát, ami elsőre talán zavarba ejtőnek is tűnhet, a valóságban nem bújik meg mögöttes szándék.
- Először is húzd ki magad. Nagyon fontos, hogy tudd, hol van a súlypontod. Ezt úgy fogod tudni megtalálni, hogy picit kísérletezel, hol fogd meg a seprűt, egészen pontosan milyen szögben ülj rajta. Egy idő után rá fogsz érezni - nem igazán tud konkrét instrukciókat adni, az viszont biztos, hogy nem engedi el az eridonos kezét. Bár nincsenek magasan, épp csak a föld felett lebegnek, de innen is lehet nagyot és rosszul esni. Szívére venné, ha az ő mentorálása alatt esne baja, így kicsit eltolja a saját edzését, hogy a fiú magabiztosabban repkedhessen. Vagy egyáltalán repkedhessen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Hangosan felnevet, én pedig kiskutya módjára döntöm oldalra mosolygó fejemet. Nem teljesen értem, hogy miért nevet, amit zavart mosolyom egyértelműen elárul. Azonban egy idő után nem is érdekel, csak a nevetése visszhangzik koponyámban. Hangja csilingelő, és őszinte, ami manapság igen ritka. Elvarázsolt tekintetemmel követem őt egy ideig, majd amikor visszavándorol rám tekintete, egy mosollyal hálálom meg az élményt, amit nevetésével adott nekem. Legbelül furcsa érzés fog el egy pillanatra, de nem tart tovább a pillanat tört részénél. Mindenesetre nem tapasztaltam ilyet az utóbbi időben. Nyugi! Nem kell ennek nagy jelentőséget tulajdonítani. Pusztán szeretem a kedvességet. Az őszinte kedvességet. Ezért vált jó barátommá Thomas is.
A bemutatkozásnál kékjeimet le sem veszem a lányról. Kíváncsian várom, hogy meghalljam a nevét, és végre azt is tudjam párosítani a karakteres archoz.
- Nagyon örülök, Layla – mondom felnőttesen biccentve, ami furcsamód keveredik gyermeki finomságommal. Egy mosolyt még ejtek felé, azonban szemeim hamar kidüllednek, amikor kissé meg is ingok seprűmön. Elvégre teljesen elfelejtettem, hogy mit is próbálnánk gyakorolni éppen. Nincsen kamu, nincsen megjátszott baromság. Gyakorlás van. Teljesítenem kellene a kviddicscsapatban, és itt van Layla is. Végigmér. Ahogyan én is végigmértem őt. Nincsen ebben semmi furcsa. Ismerkedünk.
Ekkor kapom az utasításokat. Kihúzom magam és nagyokat pislogok a lányra.
- És azt honnan tudom meg? – kérdem a szakmai pontosítás érdekében. Honnan érzem azt a súlypontot? – Az az lenne, ahol már nem nagyon ingok, ugye? Mert azt el tudom mondani, hogy egy test egyenlő, elsőrendű nyomatékú részre osztó egyenesek metszéspontját nevezzük annak. De hogy hogyan találom meg? Fingom nincs.
A koncentrációban összehúzom szemeimet, szemöldökömet, és olykor még nyelvem hegye is előbukkan szájam jobb szegletében. Ekkor megkapom az instrukciót, amire újra kihúzom magam, és megpróbálom megtalálni a pontot, de csak ide-oda imbolygok. – Ez… - hallatok egy két „hé”-t és „hó”-t ismét. – Így jó? – kérdem, de nem nézek a lányra, csak magunk alá, hiszen úgy érzem, hogy egyre magasabbra kerülünk, pedig még nem is emelkedtünk. – Te… - kezdek bele. – Mióta repülsz? És… - ekkor megtalálom a pontot, ahol kevésbé ingok. – És miért?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Csak meg ne bánd - felelem mosolyogva, mert bár mindenhova nem akarom követni, lehet a mai nap az agyára fogok menni, mert most egy darabig biztos nem ráz le.
A kávé finom, minden egyes kortyot lehunyt szemekkel élvezek. Kedvem lenne ahhoz is, hogy lehunyva tartsam őket, bizonyára nem is ártana, egész biztos vörösebbek, mint kellene. De ez van, ha az ember - khm damfír - keveset alszik. Hiába, pszichológia esettanulmány vagyok ez egyszer biztos. Még jó, hogy utólag Kwon elintézte a pszichiátriát és nem kell oda vissza mennem. Nem vagyok elmebeteg, tényleg nem, csak vannak depisebb időszakaim, de kinek ne lenne? Igaz azt ígértem, hogy rendszeresen járok pszichológushoz, amit hanyagolok egy ideje... de hát nem lehet minden tökéletes. Azt sem tudom, hogy jutottam ide a gondolatokban, mert eddig tök másról beszéltem. Csak a pillanatnyi szünet után, a csendet és a kávézás szent pillanatát megtörő hangra jövök rá, hogy nem vagyok egyedül.
- Nehezebb lenne nem elszólni magam - felelem nevetve - na meg... nézőpont kérdése, lehet te szerencsésebbnek érzed magad, de honnan tudod, hogy nem én jártam-e jobban? - jó ez egy abszurd kérdés, mert bármit megtennék, ha a pálcám újra működne a kezeim között, de próbálom elfogadni, hogy már nem. Ő meg nem tudja, hogy nem mondtam igazat és nagyon is beletrafált a legérzékenyebb pontomba - Nem vagyok jó titok tartásban, lépten-nyomon elszólnám magam, aztán bajba lennék a minisztériumban. Vagy a muglik őrültnek gondolnának és bezárnának a diliházukba. Egyik sem kellemes. - magyarázom, hogy miért is nem döntöttem úgy, hogy elhagyom a varázsvilágot - Ebben nőttem fel. Mondhatni, hogy így természetes és.... hát... megszoktam? - utóbbi inkább magamnak kérdés, hogy megszoktam-e már, hogy nem varázsolok, hogy egyenlő vagyok a kviblikkel, akiket amúgy a családom évezredeken át lenézett és megtagadott. Jelenleg én magam vagyok az, aki megtagadja őket, de nyilván ha tudnák mi a valóság és Kwon nem segítene annyit, akkor az örökségemet is megvonták volna.
A kávém is ezt választja arra, hogy elfogyjon. Pedig ilyen szomorú témák után - mert ez akkor is az! - jó lenne egy kis extra biztatás, meg melegség. Ezért is csekkolom újra meg újra, hogy nem a csésze lyukas-e de nem, s valóban úgy látszik, mindent megittam.
- Tényleg - csillannak fel a szemeim, ahogy újabb adag kávét ajánl - Nem, nem... ilyet igazán nem illik - sütöm le a szemem, elgondolkodva, de aztán csak rá pillantok újra - Na jó, de akkor tényleg Pukwudgie leszek egy napra - győzöm meg magam, most már tényleg és örömmel veszem el az ő poharát is, hogy felhörpintsem az abban lévő feketét is. - Áh, ez mennyei! - mondom nagyon vidáman, aztán hallgatom, hogy ő miért a könyvtárat választotta. Bár ő feleannyira sem bőbeszédű, mint én.
- Értem. Kedvenc könyv? Vagy író? Esetleg műfaj? - kérdezem, ha már magától nem megy bele részeltekbe. Igaz lehet inkább a korábbi tapasztalatairól kellett volna kérdezni. De nem baj. Mindenkit más érdekel, nem igaz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Ösztönösen elmosolyodom, amikor megismétli a becézést, mert ez egy nagyon különleges szó, és nagyon tetszett, amikor Kazanov professzor felajánlotta, mint opciót. Senki másnak nem engedném, hogy így hívjon, szóval ez csak az övé, de mivel most én kottyantottam el, elnézem a srácnak, hogy a szájából kijött ez a szó. De ez tényleg egy kis titkos dolog, az én kis privát dolgom a mesterrel, így hát nem véletlenül hivatkozom rá úgy, mint az apám. Egyrészt nem akarom elárulni, hogy diák vagyok, majdnem a legvénebb - hah jó popó Devereux idősebb, mint én -, másrészt pedig minden házvezető szülő.
- Ah, oké. Ha lősz nekem egy macit, talán adok egy puszit.
Talán. Több kell ahhoz, hogy engem meggyőzzenek a dologról. Ami meglepő ezen a helyen, hogy tele van szexuális feszültséggel. Lehet, hogy ilyen a világ, csak én kimaradtam belőle, ezért ér most szinte sokként, hogy mennyire mindenki tolja a macsót, meg van mindenkinek szexelhetnékje, vagy lehet, hogy tényleg velem van a baj, és a farkasvér magában hordozza a szexuális vágykeltést. Ha most nem lenne vérciki, összedörzsölném a két kezem, hogy mekkora egy Istennő bírok lenni itt. De azt hiszem, hogy a vérfarkaskór nem kelti fel így a vágyat. Szóval marad az, hogy a világ ennyire furcsa. Mondjuk én meg valószínűleg akkor tök frigid vagyok, mert nem vagyok én se méhecske, se pillangó, hogy csak szálldogáljak virágról virágra.
- Lehet, hogy rokonok vagyunk. Az én rokonaim is azt hiszik, hogy a megvonás a kulcs a magukhoz láncolásban.
Állapítom meg elgondolkozva, és na, hát senki se mondta, hogy nem tudok én lohasztó lenni, és persze, amikor egy srác fel akar vinni magához, én akkor dobom be a rokon kártyát. Jelen pillanatban pedig nem kizárt, hogy a rokonom, ha harminc éves elmúlt, erre minden esély megvan. De olyan kis hamvas babapopsi feje van, hogy a franc se tudja eldönteni, mégis, hány éves. Elnevetem magam, amikor leszexizik, de nem szaladok el a másik irányba, csak még odasúgok valamit Eszternek, aki kuncog egy sort, én pedig nyugodtan lépkedek fel a lépcsőn utána. Hát lássuk, hogy miből élünk.
- Hm.
Igen, a tisztaság egyből fel is tűnik, ahogy belépünk, könnyű szerrel hagyom el a cipőmet, először cicalépésben sétálok tovább, és csak fokozatosan ereszkedek rá a teljes talpamra. A járásom átlagos, emberi. Nem vagyok se dromedár, se balerina. Próbálok valami kecsességet belevinni a történetbe, de nem vagyok az a magát megerőltető típus. Lassan sétálok körbe, szépen megnézve mindent, húzva az időt. Végül kipillantok az ablakokon, és tudom, hogy be nem nagyon látnak az emberek.
- Tévézzünk. Ez izgin hangzik, mit ajánlanál egy magam fajta lánynak?
Tényleg érdekel, hogy vajon mit gondol, mi az, ami megfog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Vicces vagy - mondom neki nevetve, ahogy azt mondja neki meg van a napi adagja. Közben pedig a zsebembe nyúlok és kihúzom a két kártyát, amit két zöld karkötőstől szereztem. A lány elég rámenős volt, a férfi valamivel félénkebb, azt saccolom, most először vállalhatta fel, hogy inkább a zöld kategória, de nem firtattam. A kártyán az elérhetőségük, így nekem is meg van mondhatni a napi adagom - Látod, van B meg C tervem is - libbentem meg a szemei előtt a lapokat aztán gondosan visszateszem őket a zsebembe, mert ha nem is ma, holnap meg egy hét múlva is jól jöhetnek még. Sosem lehet tudni. De azért vigyorgok én Theonra is, mer élvezem, ahogy a hajamba túr. Legutóbb még szöszi voltam, most barna, élvezem ha így is nyúlkálni akarnak hozzá. Pedig tudom sokan utálják. De na, meg tudom mosni, ha koszos lenne... szóval semmi gond.
A pizzáról kérdezem útközben és a válaszán is csak nevetni tudok. Pasisan. Jó szöveg.
- Még szerencse, hogy én nő vagyok - felelem még mindig nevetve, majd hátrapillantok a fenekére, amit riszál - habár... lehet mégsem én vagyok az - nézek fel rá, kihívóan, mert hát, mégis csak a lányok riszálják így a hátsó felüket. No nem baj. - Megoldjuk, te eszel valami húsos borzadályt én meg valami finom zöldségeset. Vagy hármat. Mégis csak két óránk van vagy mennyi. Az sok nem? - magyarázok, de az idő kapcsán azért elbizonytalanodom. Nekem a telefonom az életem, ha az nem mondja meg mindig, hogy mit csináljak nem lennék ott időben sehol sem. De hát na. A számok bonyolult dolgok. Az okos telefon meg okos, mert ha én nem is értem néha, hogy mit kérdezek tőle, azért a készülék tudja. Éljen a mugli technológia.
Szerencsére hamar megérkezünk a pizzázóba. Kivételesen nem érdeklődöm hol szeretne ülni, biztosan tudom, hogy bár sötétedik azért nem ülök ablak mellé, ez már csak ilyen megszokás, inkább a sötétebb zúgok felé húzok, így egy hátsó, félreesőbb asztalt szemelek ki és ahhoz tartok. Lazán dobom le a zakóm az a székem támlájára, aztán megvárom amíg Theon is helyet foglal azután ülök le én is.
- Hey google, ébresztő, két óra múlva - mondom a telefonomnak, ami szépen vissza is szól, hogy beállítva, én pedig elégedetten teszem el - No, akkor mesélj valamit - nézek a srácra félredöntött fejjel, aztán amikor megjön a pincér, akkor egy zöldséges pizzát kérek, megkérve, hogy még véletlenül se tegyenek rá húst, viszont duplázzák meg rajta a spenótot. Mellé rendelek még egy narancslét, aztán újra Theonnak szentelem a figyelmem. Nem tudom miért, de nagyon érdekes srácnak gondolom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

A szavak még így leírva is égetnek. Félek attól a szótól, hogy siket, attól hogy az miket von maga után. Nem arról beszélek, hogy zavarna, hogy nem hallok. Nem, ahhoz már rég hozzászoktam. Ami valóban bántja belsőmet, az mások reakciója. Hisz az nem jó, ha bántanak, de azt is szeretném elkerülni, hogy sajnáljanak. Otthon éppen elégszer megkapom, hogy nem engednek saját utamra, mert túlságosan féltenek. Ami szép meg minden, de mikor már lassan tizenhét éves leszel, akkor egy kicsit sok.
- Kö… - megint elakad a ceruza a kezemben, másodpercekig csak bámulok a már majdnem betelt papírra, mígnem lapozok egyet, és lefirkantom japánul és magyarul is a köszönömöt. Aztán bőszen elkezdek mutogatni rá, hogy valóban nagyon hálás vagyok, nézd még az anyanyelvemen is leírtam neked, hogy mennyire nagyra tartalak. Mert így van. Piszok mód hálás vagyok a fiúnak, amiért ő nem olyan, mint a legtöbb srác ismerősöm odahaza és sajnos itt a kastélyban is. Nem, ő kedves, és törődő, noha picit számomra merev. Szó se essen róla, én vagyok az antiszociálisság mintadiákja, szóval pont nekem nincs jogom beleszólni abba, hogy milyen valaki. Mégis, egy tizennégy éves fiúcskának nagyon érett viselkedés ez. Csak baja ne essen miatta. Könyörgöm.
- Valóban. Kár, hogy más nem így látja – forgatom meg még egyszer az íróeszközt, miután a papírra kerültek a szavak. Aztán szemem felcsillan, mikor ismét a fiúra tekintek. Nagyon is szép, szinte már helyes ebből a szögből, nekem meg úgy is gyakorolnom kell a félalakos rajzok produkálását. Szóval üsse kő!
- Lerajzolhatni? Lenni nagyon fotogén – teszem még ezt is mellé, nehogy tolakodásnak vegye ajánlatom. A világért sem szeretném elrontani a kialakult hangulatot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Tisztában vagyok azzal, hogy nem lesz egyszerű beleszoknom a kviddics világába, de azt is tudom, hogy a javamat fogja szolgálni. Ott egy csapatért leszek felelős, nem csupán magamért. Ez adja majd meg számomra a motivációt – legalábbis ebben reménykedek. Elvégre nagyon sok önfegyelmet kell tanulnom, hiszen eléggé szétszórt egy kölyök vagyok, valljuk be. Illetve Eli is jelentkezett. Nagyon szeretnék vele egy csapatban lenni, együtt edzeni akár a kviddicspályán vagy bármi. Nem mintha nem töltenénk elég időt együtt a szobánkban, de akkor is szeretek kihasználni minden pillanatot, amit szintén bongyor pajtásommal, az eridonon kívül is tölthetek.
Arcizmaim megfeszülnek, amikor meglátom Benett aggódó arckifejezését. Nekem is izgulnom kellene emiatt az egész kviddics-láz miatt? Nemt’om.
- Dehogynem – mondom halkan, kerülve Beni tekintetét. A rellonos diákok közös félelmünk tárgyát képezik, eddig bele sem gondoltam, hogy valamelyikkel szembe is kerülök majd a pályán. Nagyot nyelek, és visszafordítom kipirosodott arcomat a levitás felé, miközben leengedem a súlyzót mindkét kezemben. – Az vagyok kicsit – vonom meg a vállam. – De annyira nem vészes. Napról napra magasabbra repülök a seprűmmel. Csak megszokom egyszer – vágok fancsali képet, ahogyan társam tekintetét kutatom, s abban reménykedek, hogy néhány bátorító szó fogja elhagyni ajkait. Igazán jól esne, hogyha támogatna ebben, hiszen ő is tudja, hogy mennyire nagy döntés ez a részemről. Szeretném megmutatni, hogy máshoz is értek, mint a játékok.
Felcsendül az egyik kedvenc nótám a teremben, amire szélesen elmosolyodok, és ismét megmozdítom karjaimat. Megpróbálom, hogy milyen állapotban is van az a tricepsz.
- Aú! – kiáltok fel, amikor fejem fölé emelem a súlyt, és nyakam mögött próbálnám kinyújtani, hogy ne csak bicepszem kapja a mai napon. De valami rosszul sikerül. – Baszki, ez fáj – mondom, miközben a földre eresztem a súlyzókat, és aggódó kék szemeimet Benettre emelem. Lehet, hogy nem kellene ennyi pofázni közben, hogy elvonjam a saját figyelmemet arról, amit éppen csinálok. – Szerintem meghúztam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Sokan azt hinnék, hogy seprűakrobata karrierje és a bajnokságokon elért sikerei egy beképzelt, önző és flegma emberré tették, azonban érdekes módon a verseny sem tudta annyira megkeményíteni, hogy ilyenné váljon. Mi tagadás, neki is vannak pillanatai, amikor kibírhatatlan, de őszintén? Tinédzser. Az a minimum, hogy néha napján fellázad és elviselhetetlenül viselkedik, hisztizik és toporzékol. Akkor kéne megijedni, ha ilyesmi nem fordulna elő.
Igyekszik hasznos tanácsokat adni, bár nehezére esik. Tulajdonképpen seprűre született, apja onnantól kezdve szoktatta a járműhöz, hogy biztonsággal ráültethette, így előbb tanult meg repülni, mint biciklizni. A fene se emlékszik már, hogy találta meg először az egyensúlyát.
- Mondjuk onnan, hogy nem akarsz leborulni a seprűről - beharapja alsó ajkát, megpróbálva visszatartani a feltörni készülő nevetését. Nagyon édesnek találja Petya első bizonytalan mozdulatait, ahogy mindent beleadva koncentrál arra, hogy megmaradjon a nyélen. - Mmm, elvileg az izmaidnak segítenie kéne. Mármint a hasizmod és a deréktáji izmaid elég sokat segítenek a stabilitás megtartásában. Vagy legalábbis szakmailag ez a lényeg - megvonja vállát, mert igazából belemehetne konkrétan abban, hogy mely szervei milyen létfontosságú részét képezik az egyensúlynak. Nem valószínű, hogy az anatómia lesz a súlypont kérdés megválaszolásának kulcsa, de bármikor szívesen tart kiselőadást, ha erre van szükség.
Érdeklődve figyeli, ahogy az eridonos lassanként, bátortalanul kezd ráérezni a dologra. Csak ne nézne állandóan lefelé! Layla-nak szent meggyőződése, hogyha folyton a mélybe tekintünk, előbb-utóbb oda is jutunk. Szóval már tudja, mi lesz az első dolog, amiről leszoktatja majd Petyát.
- Egész jól alakul - biccent egyet, de nem engedi el a fiú kezét, lévén túlzottan ingatag a helyzet ahhoz, hogy hagyja csak úgy lepottyanni. Próbál segíteni a megfelelő pozíció felvételében, miközben azt is kisilabizálja, hogy mire akarnak utalni a mondatrészletek. Tudjátok, bármennyire jól beszéli a magyart, alapvetően még mindig francia, akadnak nehézségei alkalomadtán. - Óóó, én már nagyon kiskorom óta repülök - több se kell neki, azonnal csicseregni kezd, mert erről aztán naphosszat tudna mesélni. - Apukám nagyon szerette volna, ha a bátyám kviddicses lenne, de az nem jött össze, így engem szoktatott a seprűhöz. Anya szerint viszont túl durva lett volna az a sport, kellett valami más. Imádok táncolni és nem is megy rosszul, úgyhogy kisütötte, menjek el seprűakrobatának, de ennek most már tizenkét éve. Tavaly megnyertem az ifi bajnokságot is - kipirult arccal, csillogó szemekkel, enyhén hadarva mesél, amikor pedig eldicsekszik eredményével, még jobban elvörösödik. Nem az a figyelemhajhász típus, de valamiért úgy érezte, Petya nem érti majd félre. Nos, reménykedjünk benne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Azért tettem némi pénzt az okkamikra, de nem olyan sokat, hogy mondjuk hiányozzon a családi költségvetésből. Nem mintha lenne most nekünk olyan, hiszen Editnek is mondtam, hogy verjen el egy kis pénzt a valentin napi vacsorázóson, hát meg én is valahogy sikeresen elvertem egy keveset. Olyan háromszázhúszezer jó magyar forintot. Ja, hát, igen. Erről inkább azt hiszem, ne beszéljünk. Mondjuk úgy, hogy nem volt olyan rossz befektetés az, csak legközelebb inkább okosabban költsem a pénzt. Sőt, ha lehet, inkább ne is költsem.
De azért egy öt galleon az nem a világ, szóval ötöt feltettem az okkamikra, lesz, ami lesz. Lehet, hogy ez már szerencsejáték-függőség? Valószínű, mert hajnali hatkor nem sokan álltak sorba, hogy téteket játszanak meg. Még arra is tettem, hogy tiszta győzelem lesz, de arra csak harminc sarlót. Nem vagyok én őrült. Viszont most, hogy ilyen jól végeztem a dolgom, és a jobb szemem alá, az orcámra, ahogy a nők mondják felkentem a rúnakígyók színeit, míg a balra az okkamikét, és a kis nimbuszomon ülve - akárki akármit is mond a kétezres a legjobb modell belőle - suhanok vissza a faluba, hogy felvegyem az asszonyt. Csakhogy... ó igen, mindig van egy csakhogy, olyanba botlok, akitől azért kicsit jobban megdobog a szívem. Valljuk be, vannak nagy szerelmeim, akik sosem teljesültek be, mint Gerda, Layla, de azért valamilyen szinten örökké a szerelmeim maradnak.
- Azt hallottam, az okkamik ma történelmet írnak, Ms. Robillard.
Osonok egészen közel a lányhoz, aki már messziről vibrál a feszültség miatt. Tudom, hogy mi kell ide: Én.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Egyetlen versenye előtt sem volt még ennyire ideges. Na jó, de, akkor, amikor életében először kellett bemutatnia élesben, mire is képes a seprűn. De jó ég, nyolc éves volt, mikor először egy piti versengés okán belevágott a szereplésbe, most meg itt áll tizenhat évesen és teljesen szét van esve. Nagyon fél, egyenesen retteg attól, hogy valamit el fog szúrni, ami amúgy teljes mértékben benne van a pakliban. Elolvasta legalább tízszer az iskola kviddics szabályzatát, beszélt már a két csapatkapitánnyal és bár mind Maja, mind Henrik roppant kedvesek voltak, tudja jól, hogy nyerni jöttek. Ajkát harapdálva kezdi el ismét felmondani a vonatkozó részeket, miközben fel-alá járkál a réten. Fehérjeturmixát a kezében szorongatja, a reggeli edzésén extra korán túl van.
Már épp tenné meg a következő pár méteres távot, mikor valaki szinte már a frászt hozza rá: annyira elmerült ugyanis gondolataiban, hogy a rellonos egy aprócska sikkantást vált ki a lányból, amikor az végre észreveszi, hogy nincs egyedül. Pedig nem mondhatnánk, hogy a másik osont volna, vagy ilyesmi.
- Jaj Berci, én annyira ideges vagyok - gondolkodás nélkül vág is bele in medias res a dolgok közepébe, közben egyik lábáról a másikra áll, kulacsát szorongatja hűvös kezeivel, tekintetéből kiolvasható a rémület. Hatalmas, zöldesbarna szemei szinte már kétségbeesetten keresik Bercel íriszeit, hátha abban nyerhetnek némi megnyugvást. - Mi van, hogyha nem tudom elkapni a cikeszt? És... És... Ha egy gurkó eltalál? - arca lesápad, mert egyből elképzeli, ahogy a gyengélkedőn fekszik, szerez egy olyan sérülést, ami után soha többé nem jön helyre és befuccsol a seprűakrobata karrierje és mindenki csalódni fog benne, de leginkább a csapata és... Oké, Layla eddig bemelegített a parázásban, most már tényleg parázik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Anno, de még most sem értem, miért lettem prefektus. Semmi olyan tulajdonság nincs bennem, ami valakit azzá tesz. Szemtelen pofátlan, szabályszegő, makacs és mindezek mellé erőszakos is vagyok. Ha valaki egyszer megfülelné, hogy mit tettem Benettel azon a végzetes estén, tuti nem csak a jelvényem, de az iskolába járás lehetőségét is elveszíteném. Szerencsém, hogy a srác elég beszari ahhoz, hogy tartsa a száját.
Egyetlen jó dolog van az egészben; a járőrözés. Na, nem azért, mert olyan piszok jó lenne az éjszaka közepén bócorogni  holott mondjuk a kenyered is kereshetnéd, nem. A kifizetődő benne az, hogy egy, bárkit megbüntethetsz, ergo szétszívathatsz a francba, kettő pedig az, hogy néha napján olyan jóképű vagy esetünkben csinos lányokkal osztanak egy műszakba, mint amilyen Sára is. Pofátlanul mérem őt végig, tetőtő-talpig, el-elidőzve a fontosabb részeknél. Nem rossz, kifejezetten szemrevaló egy teremtés. Mondhattam volna csúnyábbat is, de az nem lenne gyerekbarát tartalom. Bár mondjuk eddig tetteim kilencven százaléka sem az. Na, mindegy.
- Úgy hallottam a csillagvizsgáló elég „romantikus” hely egy kis esti kalandra – mosolyodom el gonoszul, szemöldökömet kacéran megemelgetem. Jómagam még nem csináltam ott, de valamelyik ismerősöm elmondása szerint sokan járnak oda egy-egy kiadós unga bungára. És ki lennék én, ha nem Theon Delacroix, aki bárkit belevisz a rosszba, csakhogy meglegyen a napi adagja. Lehet úgy hangzom, mint valami rossz drogos, hisz valamelyest az is lennék. Függője vagyok a szexnek, mint elképzelésem szerint minden korombeli fiatal. Nincs ezzel semmi gond.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nem értem én ezt az életet néha. Hogyan lehet az, hogy egy ilyen magas szintű bárd, mint én, akinek már dualban lassan több agility-je van, mint egy normál tolvajnak nem tud megülni egy seprűt? A gondolatra elmosolyodok, hiszen eszembe jut, hogy ma este bizony lesz egy kis szerepjáték a srácokkal az eridon toronyban, s az biztosan millió meg egy tapasztalati ponttal fog megajándékozni engem. Nem úgy, mint ez a halandó forma, amiben próbálok megmaradni a levegőben. Layla nagyon nagy segítség és eléggé jó tanárnak és társaságnak bizonyul, már szinte kezdem is elfelejteni, hogy nem a talajon vagyunk. Zöldesbarna szemei után kutatok, miközben zavartan fel-felnevetek vele együtt, hiszen csilingelő nevetése teljesen elvisz engem egy olyan irányba, ahol minden olyan felhőtlen és boldog, hogy nem tudom nevetés nélkül hagyni – még ha nem is vagyok benne teljesen biztos, hogy min is kacagunk. Szabad kezemmel tarkót vakarok, miközben a boldog zöldesbarna szemekbe tekintek. Szemeim csillognak, arcom felveszi azt a furcsán bájos fogatlan ábrázatot, habár fogsorom teljesen jól van, köszönöm szépen. Most nem sajog, nem fájlalom.
Ahogyan finom ujjai hozzáérnek kissé kiszáradt kezemhez kellemesen kiráz a hideg, majd egy már sokkal bátrabb mosolyt engedek meg felé, és kihúzom magam paripámon. Szinte büszkén, piperkőc módon ülöm meg.
- Esküszöm, hogy gyúrni fogok deréktájra – ígérem meg egy széles mosollyal.
Nem rossz kezdet, hogy Benettel elkezdtünk lejárni a terembe…. várjunk csak! Kékjeimet összehúzom, s egy pár másodpercig Layla arcát vizsgálom, hiszen kezd kirajzolódni előttem, hogy az elmúlt pár hétben bizony ő is megfordult a gymben.
- Nem vagyok én olyan reménytelen – mondom megjátszott komolysággal, majd ismét picit megingok. Lehetséges, hogy első órának ennyi elég is volt.
Szüntelen fogjuk egymás kezét, s az, hogy egyre inkább bújok bele személyes kis aurájába, nagyon közeli barátok képét festi rólunk akárki szeme elé. Ekkor kezd bele a csacsogásba, amire elvarázsolt mosolyra húzódnak vastag ajkaim.
- Tánc? – kapom fel a fejem, mintha a többi nem is lenne olyan nagy dolog. Pedig igenis. Hatalmas teljesítmények, de egyelőre csak ezzel a résszel tudok azonosulni. – Majd egyszer megforgatlak – húzom ki magam bátran, majd fülig vörösödök, amikor eljut agyamig, hogy mit is mondtam. – Öö, tudtad, hogy az iskolának is van kviddicscsapata? Itt… ööö… kipróbálhatnád magad, ha anyukád megengedi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Nehéz nem észrevennie, hogy – és ahogy végigmérik, Theon nem igazán titkolja vagy próbálja diszkrétté tenni a gesztust. Egyrészt, bár nem ül ki az arcára, de inkább kényelmetlen számára ez a mustrálás, mintsem hízelgő, másrészt az ő helyzetlátását még nem vágták tönkre az úgynevezett hormonok, így átérezni sem nagyon érzi ezt az izgatottságot, amit Theon közvetít. Sára számára ez a járőrözés a maga lehetőségeivel és kötelességeivel sem másabb, mint ami: egy egyszerű séta a kastély számukra kijelölt területén, amely során ellenőriznik, járkálnak-e illetéktelenül idekint diákok takarodó után.
- Mi van? – Böki oda homlokráncolva egy idő után, mikor megelégeli Theon szuggesztív bámulását és már nem hagyja szó nélkül. Lehet nem volt annyira jó ötlet megkérdezni az előzőt, sőt, mikor a rellonos srác válaszol rá, már biztos benne, hogy felesleges volt.
- Ja, persze, nagyon izgalmasan hangzik fűtetlen kövön, bezárásra alkalmatlan szobában dugni, Theon, mindenki álma. – Nem mintha végtelen kényelmes lenne számára a téma, de azért nem arról van szó, hogy nem merne róla beszélni vagy szégyenlős lenne. Talán pont azért nem szégyenlős, mert kevésbé érdekelt az egészben. Ahogy nézi vele szemben-sréhen álló srácot, nem igazán érez ellenszenvet vagy utálatot, nincs rá oka, viszont ennek az ellentétét sem. Merthát – meglepetés – arra sincs oka.
- Inkább menjünk végig a kijelölt folyosókon, hogy aztán aludhassak, holnap korán kelek. – Sára minden nap korán kel. Ezt főleg a szobatársai, de még a háztársai, illetve a tanárok is tudják, illetve azok, akik reggel-hajnalban még vagy már fenn vannak vagy az udvaron cigiznek. Addigra a lány már felkel és még az órák előtt kimegy futni egy kört, még most télen is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nem kell sokat várnia, hogy rajta kívül mások is feltűnjenek a pályán, először Bence fut be, hasonlóan lelkesen, mint Sára, csak mondjuk kettejük közül az utóbbin nem annyira látványos ez a lelkesedés. Így hát mikor a srác lerakja a telefonoknak fenntartott dobozt, lejjebb ereszkedik és landol, hogy a készüléket immár lehalkítva ideiglenes helyére rakja.
A bemelegítést hallva először az egyik, majd a másik karjával köröz egyet, aztán csatlakozik a Bennce által vezényelt bemelegítő körhöz. Hozzászokott a testmozgáshoz, így se hirtelen nem éri a dolog, sem pedig kellemetlenül. Ami azt illeti, az mozgás egy kicsit mindig megnyugtatja, segít neki koncentrálni, levezet mindenféle olyan feszültséget és frusztrációt, amit amúgy nem is tudna konkrétan artikulálni, ugyanakkor kétségtelenül az életének részét képezik. Mire végeznek, már kellemesen kimelegedett, ugyanakkor érzi, hogy az edzés további része már nem fogja utólag leterhelni az izmait úgy, mikor majd holnap felkel reggel.
A bemelegítés végeztével aztán az ütőkhöz lép és felkapja az egyiket, megpörgeti a nyelénél, mintha nem is ütő, inkább rövidkard lenne, de nem játszik sokat.. inkább mintha megszokott, reflexszerű mozdulat lenne, mintsem felvágás vagy unalomból tett kényszercselekvés. Be is áll Bencével szemben, egyértelműnek tűnik a választás, tekintve, hogy Theont nem látja sehol, pedig elvileg a rellonos srác is a csapat tagja. Vagy lehet, csak rosszul látta a csapatbeosztást, érdekes. Ennél jobb szokott lenni a memóriája.
- Najó, Bence, engedd ki a gurkót, aztán lássuk. Úgy üsd, mint aki tényleg el akar találni. – Erre azért elmosolyodik, ha már amúgy is csak lebegve, nem különösebben éles helyzetben gyakorolnak, legalább valami kihívás legyen benne vagy mi. Már készülne átvetni a lábát a seprű nyelén és felszállni, amikor Theon bukkan fel teljesen váratlanul, nincs sem átöltözve, a kezében is még cigaretta van, összességében mindenféle edzésre teljesen alkalmatlan, már csak a seprű hiánya miatt is, és teljesen váratlanul megragadja és húz… ná maga után Sárát. Na igen, húzná, ezen egy kicsit mindig meglepődnek az emberek, de az eridonos lány nem olyan törékeny nádszál és a legtöbb lustálkodni inkább hajlamos tininél jobb kondiban van.
Így hát már az első rántás alkalmával megveti a Theon felé eső lábát a földön és határozottan ellentart a mozdulatnak, majd hacsak nem felkészülten és kifejezetten erősen tartják a csuklóját, akkor valószínűleg ki is rántja. Legalábbis megpróbálja.
- What the hell, dude? Edzenék…