Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Látod? Most képzelj el minket, srácokat… - Röhögnöm kell. Annyira szürreális ez a beszélgetés, közben pedig annyira Ems-Cole. Valahogy képesek vagyunk ezeken lamentálni, ilyen értelmetlen dolgokba ölni a szabadidőnket; kamaszkoromban ez jelentette a menekülést mindattól, ami akkor ért. - Mondjuk a pingvineknél fordítva van, ott a csávók melengetnek. Csordában.
A szavakban szerintem sosem voltam jó. Persze, tudok egy-két szépet mondani, de ezt az évek alatt szedtem magamra, mert kellett a túléléshez - meg kellett tanulnom, hogyan kérjek bocsánatot, még akkor is, ha egyáltalán nem gondolom komolyan, és azt is, hogy hogyan bókoljak valakinek úgy életreszólóan, hogy közben csak egyetlen éjszakára volt rá szükségem. Az eszköztáram tehát valamicskét fejlődött. Emsnél viszont nincs szükség vetítésre, majdnem soha nem is volt rá szükség, és előtte nem is akarok. Amit mondok neki, azt őszintén úgy gondolom. Ezért is pirult el, azt hiszem.
- Ne haragudj, nem akartalak zavarba hozni. De ez az igazság.
Akkor látom, hogy valami van, amikor Ems az önbizalmára hivatkozva elfordítja a fejét. Rögtön kihúzom magam, öntudatlanul még közelebb is hajolok, mert Ems akkor csinál ilyet, ha baj van, én meg elvárom tőle, hogy mondja nekem, ha úgy van.
- Hey… hey gurl, mi a baj? Vagy hagyjalak vele lógva? - Összevonom a szemöldököm, ahogy nézem őt. Tudja, hogy ha annyit mond, “most ne”, akkor nem erőltetem, ez mindkettőnkre érvényes szabály. Nem basztatjuk a másikat fölöslegesen lelki dolgokkal, ha nem alkalmas. Ennyi. Egyszerű szabályrendszer a miénk, és többé-kevésbé könnyen követhető.
A vékony fiúnál való megdöbbenésre ismét felröhögök, Ems őszinte meglepettsége valahogy jól esik az egómnak; hogy ezt se néznéd ki belőlem, és láss csodát…
- Dehogy roppan. Tapasztalat. Különben sem muszáj nekem lenni felül. - Khm, krákogok egyet; eggyel több infó, mint amit Ems hallani akart? - Jézus, dehogyis. Nem vagyok oda a szexuális bűnözésért. Én is sokat hazudtam a koromról, szóval könnyen megállapítom, ha valaki ugyanezt csinálja. - Ekkor felveszem a szűzfiú pozíciót a karjaimmal, enyhén remegni kezdek, ahogy nagy szemekkel nézek a plafon felé. - “Tizenkilenc vagyok”... Hát persze. - Lazítok ki a végére.
Jó, nem csak én tudom meglepni a húgomat. Egy pillanat erejéig dafuq fejjel pillantok véremre, aztán inkább lelazítom az arcizmaimat.
- Hát… jó, hm… - Kell pár pillanat, amíg gondolkozom ezen. Mármint elképzelem magamat, ahogy sikerül behálózni valakit, fantasztikus élmény, aztán bumm, friendzone. Én kezdeményeztem, magamat nem alázhatom meg azzal, hogy megint könyörögni kezdek.
- Hát… én… ha a helyedben lennék… bár nyilván nem ismerem az illetőt… - Hát persze. - ...valószínűleg arra játszanék, hogy rájöjjön, mit hagy ki. Nyilván ha nem az a féltékeny típus, akkor nem a legjobb módszer más csávókkal mutatkozni, de ha véletlen mégis, szerintem az is megtenné. Nem kell hetyegni velük, csak férfiakkal körülvenni magad. Az általában megnöveli a tesztoszteronszintet.
Egy kicsit csöndben maradok, megpróbálok konkrét példát magam elé idézni; valakit, akit magamhoz akartam láncolni, úgy, hogy ő “nem akarja”. Csak Black jut eszembe. Nála például a féltékenység-műsor nem működött.
- Vagy csinálj apróságokat. Rakj kaját az asztalára, vagy vedd fel az egyik pólóját véletlenül… persze, csak ha van neked olyan ruhadarab, amit kölcsönvettél… az például jól hat a moráljukra. Kerülj olyan helyzetbe, ahol ki kell nyitnia neked az ajtót… És legyél boldog. Mosolyogj sokat.
- Aztán próbáld meg újra. Én mondjuk lehet, hogy áldozati szerepben tüntetném fel magam, mondjuk esőben bebotladoznék magassarkúban az udvarára, sírva, vagy ilyenek. De ez elég teátrális, és ne akarj olyan lenni, mint én.
Felmutat nekem egy arcot, akit alaposan szemügyre veszek természetesen. Nézem a szőke hajat, a vonásait, bár nem sok látszik rajta a képből. Megnézem, milyen messze van, hogy hány éves…
...és akkor, mint derült égből villámcsapás, hallok egy mondatot, amit először nem is nagyon fogok fel, hümmgök rá kettőt, aztán viszont rájövök, mit is jelentenek a szavak. Felpillantok Emilyre.
- Gyereket? - Ez csúszik ki hirtelen. Oké, embereld meg magad, Cole. G_Y_E_R_E_K_E_T. Ez, mint valami alarm visszhangzik a fejemben, tényleg, még villognak is a piros fények. - Na egy gyerekkel könnyű visszahódítani egy pasit. - Hoppá. Vagyis, azt kellett volna mondanom, hogy… - Segítenék, Ems. Szar lennék benne, mint az állat, de segítenék. - Komolyra váltok, mármint a tekintetemen is látszik, hogy komolyan gondolom. Még ha egy pillanatig is, még akkor is, ha egyáltalán nem volt időm átgondolni ezt a kérdést, akkor is ezt válaszolom. Hát lenne más választásom? És jó lenne annak a gyereknek, ha egy drogos buzi házában tengődne? Biztosan nem. Jó lenne Emsnek, hogy támogatom? Igen. És ez nekem mindennél előbbrevalóbb lesz, még a teoretikus gyereknél is.
- Hirtelen van egy? - Kérdezek rá inkább a kerülgetés helyett. - Elmondhatod. Segítek. - Azért nyelek egyet. Például abortuszra még sose kísértem senkit. Tiszta gáz, hogy ez az első gondolatom, mi? Sose segítettem még senkit abban, hogy eldöntse, akar-e egy gyereket, vagy sem. Többek közt ezért szexelek férfiakkal. Jó, mostanában nem csak…
- Szívesen lefestelek. - Még mindig nem tudok az előzőektől elvonatkoztatni, ez jár a fejemben. Kismamaképet fessek a húgomról? Rohadt fiatal. Jó, nem _annyira_, hogy kizárt legyen a gyerek, de tudom, milyen. Imád tanulni, pörögni. Most… most pedig itt lenne ez? Egy csecsemő?
- Figyelj… ha lenne baba, akkor is megtiltom, hogy vörös legyen, jó? - Mondom gyengéd hangon. Próbálok viccelni. Hátha az segít.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem tudom elmondani, hogy mi a baj, vagy, hogy baj van-e, ez inkább csak olyan belső szenvedés azért, mert túl jó volt minden, aztán hirtelen lett a semmi. Hirtelen vége lett az egésznek, és még csak bűnös sem voltam. Nem tettem semmi rosszat, és a mai napig azt érzem, hogy rossz vagyok. Nico elképesztően hosszan volt képes haragudni rám, és én meg egyre jobban kétségbeestem, ahogy teltek a napok. Most pedig kezd minden jó lenni, és én ezzel se tudok igazán mit kezdeni. Szóval ez leginkább önmagamnak gerjesztett feszültség. Nem azt jelenti, hogy nem vagyok képes a boldogságra, csak annyira törékeny most ez, hogy nem tudom, mi lenne a helyes lépés. És akkor itt van ez a másik is, ami miatt aggódnom kell. El akarom neki mondani, csak még nem tudom, hogy hogyan lehetne kimondani, még egy kicsit próbálom formálni a szavakat.
- Jó, hát nem tudom, hogy nálatok ez mennyire más, bár, annyira gondolom nem. Én is vagyok mindenhogyan.
Vagyis, ha te megbotránkoztatsz akaratlanul is Cole a túl sok információddal, akkor én is megbotránkoztatlak téged, csak én akarattal. Egy kis odaszúrás, vizuális erőszak, hogy érezze, mennyire szeretem. Nem hittem volna, hogy valaha az életben erről fogunk beszélgetni, de mókás, ahogy megpróbálja elfogadni a tényt, hogy nem vagyok már gyerek, csak inkább hajlik afelé, hogy kb kilenc éves vagyok, és tömöm a fejem, mint egy hörcsög. Néha jobb lenne, ha tényleg kilenc éves lennék, a fejtömés így is megvan.
- Borzalmas vagy, de komolyan. Szerencséd, hogy szeretlek.
Nyomok egy puszit az arcára, és ahelyett, hogy békésen beszélgetnénk tovább, jön a következő agykiégés, ahogy elképzelem Cole-t, esőben, magassarkúban ál-összeomlani a Boglyas téren. Számomra az este itt ért véget, mert komolyan mondom, ez az elképzelt kép egyszerűen összeomlaszt. Nagyon is el tudom hinni, hogy az emberek mindenre képesek, de most egy kicsit meg kell állnom, és el kell kezdenem pónikra, szivárványokra és táncoló muffinokra gondolni.  
- Persze, nyilván nem, éppen csak mindent tudsz róla.
Mert ha valakinek, akkor neki elmondtam mindent, szóval tudja az egész történetet. Jó, most már tudja, hogy hozzácsatoltam ezt a szilveszteri hupsz lefeküdtünk eseményt is, viszont azt nem, hogy újra együtt próbálunk lenni. De igen, mindent is tud.
- Szóval azt mondod, ha simán csak mondjuk fiúkkal lógok, az is felkeltheti az érdeklődését? Először gondoltam olyanra, hogy azt mondom neki, randim lesz, de ez hazugság lenne, és mi lenne, ha azt hinné, hogy elveszített és feladná, pedig pont visszaszerezne?
Na igen, így lesznek a macskás nők, hogy abban reménykednek, hogy most jön el a pillanat, ők várnak, és várnak, meg várnak, aztán a végén megöregednek, a pasi meg régen megházasodott, és nem is emlékszik már rá.
- Van, van nálam pár, végül is, farmerrel nem rossz gondolat. És már egy csomót is mosolyogtam, olyan sokat, hogy szinte görbe állt már tőle a szám.
Jó, én amúgy is annyit vigyorgok, hogy attól görcsbe áll a szám, szóval ez nem újdonság, de tényleg próbáltam Nico tudtára adni, hogy rendben vagyok. És volt időszak, amikor rendben is voltam, csak aztán az olyan sokáig tartott, hogy már attól nem voltam rendben, hogy ő nem volt ott velem. Ez egy ördögi kör, és az is marad örökre. Elmosolyodom, hogy segítene benne, megnyugtatóan hat, hogy mellettem állna a bajban. Bennem olyan, hogy abortusz, fel sem merül, mert sem a magam, sem a másik szemébe nem tudnék nézni soha többet. Csak szimplán nem akarok még anya lenni. Nem akarom, hogy így alakuljon a történetünk.
- Nem tudom.
Ahhoz ugyebár, hogy ez kiderüljön, meg kellene csinálni a tesztet, de minél tovább nem csinálom meg a tesztet, annál jobban halogatódik a probléma. Azért persze a végtelenségig ezt sem lehet húzni. Fel kell nőnöm a feladathoz, és az nem is bonyolult, csak rá kell pisilni egy tesztre, még egy amőbának is megy. Mindjárt meg is teszem, komolyan, csak még érzem, hogy egy kis nyugalomra van szükségem, még legalább egy fiút találnék, aki szimpi, de akkor Cole megint megszólal, és pedig elejtem a telefont - még jó, hogy a kanapéra esik - és riadtan nézek rá.
- MIVAN?! LEHET, HOGY VÖRÖS LESZ?!?!
Felpattnva Cole mellé térdelek, és a két kezemmel riadtan ráfogok a hasamra.
- Hallod baba, ha bent vagy tényleg, megtiltom, hogy vörös legyél, világos?! Nem lehetsz vörös! Ha most vörösnek is érzed magad, akkor barnulj be, de nagyon gyorsan!
Nem is tudom, hogy melyik a rosszabb, ha bent van, vagy, ha vörös lesz a haja. Ne, kérlek, inkább egyik se legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A vékony srácra tett megjegyzésemért azt hiszem, előre kitervelt bosszút kapok a nyakamba. Arcom egy kicsit eltorzul, ahogy grimaszolni kezdek, csóválom is a fejem.
- Ah Ems… oké, bocsi… - sóhajtok, mert arra sem egyszerű rájönni, hogy a húgodnak már van ellened fegyvere, ha a szexuális “too much information”-topikhoz érünk. Vizuális típus vagyok, ha a képeimből nem jött volna le, és nem, a húgomat nem szeretném “mindenhogyan” elképzelni, brr. A hideg ráz tőle, eleget láttam már ezt a lelki szemeim előtt, mikor épp Blackkel volt együtt.
Egyébként baromi jól esik az, mikor így random kinyilvánítja, hogy szeret, meg minden. Ezt például megtanultam így… értékelni, meg ilyenek, sőt, még azt is tudom mondani, hogy…
- Én is szeretlek, Ems. - Épp egy puszit kapok az arcomra, mikor ez elhangzik, aztán köré vetem a karomat, hogy kicsit odahúzzam magamhoz. A pszichológusom javasolta az ilyeneket egyébként, és nyilván nem mindenkivel csinálom, a végén még azt hinnék, hogy nőtt szívem - de Ems minden ilyesmi alól kivétel, mert kivel legyek ilyen, ha nem vele? Mini ugyanolyan balfasz az ilyenekben, mint én, ott furán venné ki magát; Cattel tök más a viszonyunk… Louis meg… róla inkább ne beszéljünk.
- Tényleg nagy szerencsém egyébként, hogy te lettél a kishúgom. - Kicsit még meg is borzolom a haját.
Az, amikor folyton mással hetyegsz, baromi magányossá tud tenni.
Nem is tudom, miért vállaltam be ezt a tanácsadás dolgot. Nem vagyok épp alkalmas életvezetési tippek osztogatására, ugyanis csak azért nem kerültem az utcára egy éve, mert gazdag barátaim vannak, akik kifizetik a számláim, a kajám, ha nem vagyok magamnál. Valljuk be őszintén, hogy az ő segítségük nélkül most épp a saját nyálamban fulladoznék egy nagyadag crack után.
- Jó, gondoltam diszkrét leszek, tudod, mint azok a gyóntató papok… - mondom, majd imapózba rakom a kezeim. - Mit követtél el, leányom…? - Próbálom felhúzni a csaj kedvét, hátha a bátyja állatságaitól legalább annyira feljavul, hogy lepárnacsatázzon, vagy valami. Jót tenne neki.
- Szerintem semmiképp se mondd, hogy randid lesz… ő nem olyan birtoklási mániás, azok alapján, amit meséltél. - Nyilvánítom ki a Dalai Láma bölcsességével, aztán sokatmondóan hümmögök. - Hát, ha nem flörtölsz a srácokkal, az is kiválthatja szerintem azt a reakciót, hogy bazzeg, az az én csajom volt… mi van, ha másoknak is feltűnik, milyen nő? - Egyébként nem szoktam tárgyiasítani a nőket, most sem ezt teszem - érezhető a hangsúlyomon, hogy sokkal inkább gondolok arra, hogy Ems mennyire életvidám, intelligens és szép nő, mintsem hogy “milyenjónő”.
- Látod? Na… Meg szerintem ülj le vele komolyan beszélgetni egy idő után, ha úgy érzed, eljön az ideje. A normális emberek azt szokták csinálni. - Bólogatok, mikor eszembe ötlik ez a gondolat. Láttam már ilyet.
Aztán egy sokkal komolyabb téma következik, amitől egyébként rendesen leizzadnék normál esetben, ha most nem koncentrálnék annyira Ems jólétére, hogy ez mindent elnyomjon bennem. Azért rendesen sokkban vagyok, hogy oké, lehet, hogy kilenc hónap múlva a lakásomban fog üvöltve sírni egy lilás-rózsaszínes gombóc, és látni fogom a húgom amúgy is méretesebb melleit másfélszer akkorára duzzadva, lilán feszülni, miközben eteti a jószágot. Ez nem épp tesóbarát gondolat, de ezen lépjünk túl.
- Nem tudod? Csináltál tesztet? - Kérdezem halkan, a kellő komolyságot megadva a kérdésnek. - Mióta tudod, hogy lehet, hogy…?
Visszafojtok egy nyelést és magamhoz vonom a húgomat újfent. Nem lesz semmi baj, tökre megoldjuk. Apám biztos baromira sokat segítene neki, ha megtudná, hogy unokája lesz, mert akkorát csalódott, amikor megtudta, hogy nekem soha nem lesz gyerekem, hogy hatszor annyira örülne egy új családtagnak. Szóval ő tuti segítene. Meg én is. Tökre meglennénk…
- Mi? Ems… - Szerencsétlen kikel magából, én pedig kiérdemeltem az első hatalmas facepalmomat. Nem így számítottam, azt hittem, röhögni fog, vagy valami. - Ja, meglehet az esélye, de bioszon anno azt tanultam, hogy nem olyan sok… ne már, nyugi, nyugi. - A hasát fogó kezéhez nyúlok, hogy elvegyem onnan. - Nyugi, most nehogy ezen paráztasd magad. Nem ez a legnagyobb problémád, nyugi. Ha vörös lesz, akkor sincs semmi, de nem hiszem, Nico sem vörös, te is barna vagy, te a normális géneket is örökölted, a vörös haj meg egyenlő azzal, hogy őrült vagy, de mivel azt nem örökölheti tőled, a vöröset se fogja. Nyugi. - Majdnem egy levegőre ez egy kicsit durva volt. Szusszanok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Én egy nagyon jó fej csávó vagyok, akárki akármit mond. De most tényleg, ha nem az lennék, szerintetek egyáltalán elvállaltam volna, hogy beiratkozom a helyi hülyékhez a kviddics csapatba? Holott már annak gondolatától is rosszul vagyok, hogy én a szexen kívül valahogy is megmozgassam a testem? A lepedő akrobatika is sport, kérem szépen. Valahol biztos is.
Mondjuk egy dolog miatt örülök nagyon a fejemnek. És hogy mi az, kérded te, aki most ezt olvasod? Nos, Szívecském, hallottál már olyanról, hogy öltöző? Bizony, az a hely, ahol egy csomó pasi vetkőzik szinte meztelenre, hogy aztán ruháikat félredobva vegyék fel az esedékes csapatuk mezét. Persze amikor a szép idomaikat mutogatják, legtöbben nem számolnak vele, hogy vannak olyanok is a helyiségben, mint amilyen én is vagyok. Két kapura játszó genyagép, aki arra izgul, hogy látja a domborodó gatyájukat. Nos igen, mennyire jó már, ha biszex vagy!
Épp egy csomó srác hagyja el nevetve a szekrényekkel teli helyiséget, mikor én kezeimet alaposan megtörölgetve kilépek a mosdó kabinjából. Mancsaim még ragadnak, akárhogy is törölgetem őket, és a mosás se nagyon segít rajtuk. Aztán nem baj, majd jobban fogom a seprűt alapon átveszem a gönceim. A tároló ajtaja hangosan záródik be, ahogy mindenemet, kivéve a telefonomat és a cigis kellékeimet, elteszem belé. Már a melegítőmben feszítek, cipőmet lustán kötözöm be. A francnak sincs kedve edzeni. Minek az? Csak megizzadsz, büdös leszel, meg másnak fájni fog minden porcikád. Semmi előnye sincs. Így mikor haverjaim belökik az öltöző ajtaját, vígan csatlakozom melléjük, hogy a pálya mellé menjek el velük szívni egy kicsit.
Jólesően fújom ki a füstöt, szabad kezemmel bőszen nyírva a zombikat felrúnázott telefonomon. Mostanság órákon is ezt nyomom, s igaz sosem voltam egy figyelmes fajta, legalább most van rá ürügyem is, hogy miért nem. Épp egy élőhalott fejét vágom le hangos csattanással, mikor kiabálásra leszek figyelmes. Ütemes számolás hangzik el a távolban, mire haverjaim nevetésben törnek ki.
- Figyeld a sok kis nyomit. Fuss Forest, fuss! – Kiáltja Oliver, hangjából csak úgy süt a gúny és a megvetés. A támogató pincsijei vele együtt kezdenek el hahotázni, mire én először oda sem figyelek, csak kuncogva elhúzom a szám.
- Amúgy Theon, nem te is ennek a csapatnak a tagja vagy? Jó hogy inkább velünk lógsz. Tuti szétvernék a csinos kis segged a pályán – markol bele a srác birtoklóan, mondatának utolsó hányadát fülemhez hajolva suttogja el.  Én undorodva húzom el szám a háztársam mosolyától, na meg szájszagától. Aztán valami bekattan. Bizonyítani akarok, hogy ez nem így van. Hogy én bizony megállom mindenhol a helyem. Leveszem a fiú kezeit magamról, majd szó nélkül, s bár nagyon morcosan, de elindulok az edző diákok felé.
Jól megkésve érek oda, a bemelegítésnek már rég vége, párokba állva küzdenek társaim a túlélésért. Szó nélkül fogom meg Sára kezét, majd rántom magam után. Labda sincs nálam, telefonom is még a zsebemben krákok, valamint a cigi is még ujjaim közt ég. Egyáltalán nem úgy festek, mint aki tényleg itt akar lenni. Mert valójában nem is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Ez a Valentin-nap dolog, sokkal stresszesebb, mint gondoltam. Eredetileg Karolával akartam lógni, de hát... hát nem úgy lett. A DÖK-ben azt beszéltük meg, hogy MAXIMUM 10 sarlót fogadnak el, aztán mindenki galleonokkal kezdett dobálózni, így hiába volt nálam több mint 10 sarló, nem kaptam meg a három órát, ami járt volna. Pedig reméltem, hogyha adott egy ilyen alkalom, és vannak is körülöttünk, akkor három órát (vagy többet) elbeszélgetünk és helyre rakhatok egy-két darabot abból a bonyolult puzzle-ből, amit Karolának hívnak és még mindig nem értek. Erre jön Mihail, és ő is neki áll galleonokkal dobálózni. Ha tudom, hogy ez lesz, hoztam volna több pénzt is. Ehelyett most annak kell örülnöm, hogy Maris hajlandó volt fizetni értem 9 sarlót. Így legalább nem valami idegen lánnyal kell elszenvednem a következő órákat. Csak abban reménykedek, hogy a randik után még elkaphatom Karolát és beszélhetek vele. Egész biztos, hogy megvárom majd a pizzériában, és ha lejár a randija, akkor majd gyorsan elhívom. Már ha el merem.
No de... Lezárták a dolgot, és én a szemeimmel Marist keresem, s amint megvan, egy mosolyt varázsolok az arcomra. Ezt szeretem benne, mellette könnyű mosolyogni, mert ő olyan kis mosoly bomba.
- Visszaadom ám a 9 sarlót. Szuper húgi vagy! - mondom neki ahogy mellé érek és belé karolok. - Azt hittem Bencével leszel, nem sértődök meg ha lelépsz és inkább vele vagy - súgom a fülébe és még egy puszit is kap az arcára, mert bár igenis szükségem van rá, most is, nem vagyok önző - még ha Bence ezt is gondolja - szóval ha ő inkább a szerelmével van ma, akkor azt is megértem. Szomorúan fogok pizzázni, meg valószínűleg egy falatot sem fogok enni, mert Karolát és Mihailt fogom bámulni...
Ajj... Hol vagy Karola? lehet el kéne kapnom előbb és...
- Maris! - fordulok újra a húgomhoz a lány utáni kutatásból - Szerinted olyat ér, hogy megcsókolom Karolát, mielőtt randizik valaki mással? - csúszik ki a számon a kérdés, s csak amikor befejezem a mondatot jövök rá, hogy én ezt tényleg kimondtam hangosan is - Mármint... izé... Felejtsd el - motyogom miközben az arcom pirosra vált. - Menjünk pizzázni - már ha még akar, mert nem döntött úgy, hogy Bencézik. De azért még egyszer körbe pislogok, hogy Karola nincs-e a közelben. Csak mert... csak mert... azt hiszem, hogy Danának van igaza és én féltékeny vagyok. Valaki segítsen!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

A vizsgaidőszak közepén mi lehetne jobb elfoglaltság, mint a tanulás... Mondaná ezt bárki más, aki nem Heléna. Az ő véleménye szerint felesleges ezen stresszelni, sokkal fontosabb, hogy az ember kialaudja magát, relaxáljon és szakítson időt a hobbijaira. Ezért, és hogy kedves tudásvágytól égő szobatársait ne zavarja, egy kupac régi kottával, egy ősrégi füzettel és a kedvenc színesceruza készletével nekivágott a kastély folyosóinak,hogy ideális helyet találhasson a magányos alkotáshoz.
Fél óra céltalan csámborgás után jutott el a lélekszobáig,miután a klubhelyiséget túl melegnek, a folyosókat pedig túl hidegnek taláta. Odabent kellemes meleg idő fogadta, a falak halvány,a tavaszi napsütést időző sárgában pompáztak. A magával hozott holmit letette a középen álló asztalkára,majd kiválasztott magának egy szimpatikus bézs díszpárnát amit a földre dobott,majd helyetfoglalt rajta. Lábait maga alá húzva kinyitotta a kopottas füzetet,majd a nosztalgia kedvéért végiglapozta. Régi ruhatervek voltak ezek, amelyeket még egészen pici korában tervezett. A divat iránti szenvedélye már nyolc éges kora óta aktívan tartott, ezek a rajzok is még azokból az időkből maradtak meg. Volt néhány év,mikor a tervezés háttétbe szorult, de mostanában ismét elkezdte érdekelni,hogyan lehetne valami újat és extravagánsat létrehozni.
Ahogy a ceruza a papirhoz ért a háttérben halkan felcsendült a Hattyúk tava nyitánya. Heléna ajkai elégedett mosolyra görbültek,amint az ismerős dallamok eszébe juttatták az első balettelőadását. Halkan dudorászva rajzolta fel a hosszúlábú, vékonyka babák körvonalát,majd egy fájdalmas sóhajtás kíséretében a régi,sosem használt kottafüzet felé nyúlt. Felcsapta egy véletlenszerű oldalon,lapozott párat,majd a legszebbnek tűnő oldalt egyetlen határozott mozdulattal kitépte társai közül. Méregette,forgatta egy darabig,majd szépen formára hajtogatva egy egyszerű ragasztóbűbájjal beragasztotta a füzetbe. Elégedett sóhajjal dőlt hátra és messziről is megszemlélte kész művét. A fekete félvállas megoldáshoz csatlakozó kotta-szoknya elégedettséggel töltötte el, végre úgy érezte, hogy valami igazán jót sikerült alkotnia. A háttérben szóló zene váltott, már a Diótörő egy részlete szólt és Heléna nekilátott modellje hajának.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Visszafestettem a hajam barnásra. Úgy döntöttem ideje lezárni a szőke korszakot és komolyodni kicsit. Elvégre lassan két diplomám is lesz vagy mi. Egészen felnőtt vagyok. Ki is csíptem magam. Fehér, simulós ing, fekete nadrág, ami épp csak nem túl feszes, és így pont kényelmes. A zakóm lazán a vállamra vetve. Zöld karszalaggal virítok, és igazából fogalmam sincs, mit keresek itt. Elég régóta tudom, hogy a Valentin-nap a legnagyobb baromság a világon, de ha mást nem arra jó, hogy szórakozzak kicsit, nem? Elvégre, ha valaki más rózsaszín karszalaggal - vagy zölddel - úgy dönt, akkor még jól is érezhetjük magunkat együtt. Ez az, ami itt tart, aztán pedig egész érdekes lesz a dolog. Feldobnak egy licitet - ami egyébként kifejezetten morbid nekem, mert emberekre licitálunk, és hát khm... - én pedig azon kapom magam, hogy rögtön az elején bedobok Theonra 5 sarlót. Nem gondolom végig, meg sem fordul a fejemben, hogy ennyi elég. Olyan árakat dobnak be másokra, hogy csak nézek. Vajon mit tud egy-egy ember, hogy így megvesznek értük? Mert kötve hiszem, hogy jótékonykodni akar mindenki ennyire. Ahhoz nem kell ilyen Valentin-nap meg semmi hasonló. Tőlem ezeket a dolgokat amúgy is havi szinten vonják, vagy hogy mondjam? Ilyen automatikus a dolog, csak úgy leemelhetik a galleonokat a számlámról. Támogatok én mindent, még saját kis jótékonyság alapítványom is van, csak éppen nem híresztelem. De a boltban van kint róla infó, egy-egy művész palántának, aki betéved magam adom a kis kártyát. Na de... visszatérve. Beszélgetek pár emberrel, a rózsaszín szalagosokat viszont láthatóan ijeszti a zöld, ami szerintem vicces, de az is esélyes, hogy így végül egyedül maradok. Maradnék, mert a licit végére senki más nem ad le pénzt Theonra én pedig arra kapom fel a fejem, hogy kihirdetik, hogy én vihetem el pizzázni. Hmm... Érdekes.
- Szia szépfiú! Mit gondolsz ki bírsz két órát, úgy hogy csak pizzát eszünk? - hajolok közel hozzá, lábujjhegyen állva, a fene, hogy ilyen magas. Jó tudom én vagyok alacsony. Hülye gének. Na de, mennyi lehet ez? tíz centi? Azért legalább nem kell attól félnem, hogy elesek. Határozottan lehetne rosszabb is.
- Jössz? - nézek rá kihívóan, és még a karom is nyújtom, mert no mégis csak randizunk vagy mi. Lol. Így akarok én tanár lenni... megrontom a jövőbeli diákjaimat. Jó kezdés. Remélem a vezetőség hamar elfelejti ezt. Egyébként is csak jótékonykodom, meg bohóckodom. Ezt pedig senki sem veszi be.
- Milyen pizzákat szeretsz? - kérdezem, ha mellém szegődik, meg ha nem akkor is. Bár akkor kénytelen leszek a vállamra kapni és elcipelni a pizzériáig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Márk és Mihail
február 14.

Az a nagy harci helyzet, hogy a baglyos akciónk után, konkrétan csak annyi pénzem maradt amennyit a matracom alá elszóródva megtaláltam. Persze kérdezhetnénk ki az aki az ágyában számolgatja a zsebpénzét, de hát ezek szerint én, legalábbis nem tudom másképp elképzelni, hogyan kerültek oda az apró knútok és sarlók. Bárcsak galleonok, bárcsak! Na persze nincs okom panaszkodni, hiszen legfőbb célom teljesült, Márk az enyém, egy booooldog naagy vacsorára, és nem kell amiatt aggódnom, hogy valaki furcsa ember elhappolja az orrom elől. Nem adom. Neeem adom soha de soha. Enyém.
- Dehogy adod, ne add, jó helyen van az! - ugrok a nyakába. Most számít, hogy a borsószem királykisasszonyt játszom az érmékkel, vagy jó helyre kerülnek? Én kibírom a kövi zsebpénznapig, nem kell félteni, néha amúgy is rá kell jönni, hogy nem is olyan rossz az a sulimenza dolog. - Nem lépek le, nem hagylak egyedül - szorítok az ölelésemen, kiérezve belőle a szomorúságot. Megsértődhetnék, hogy nem örül nekem, de kérdés nélkül is tudom, hogy nem erről van szó, így inkább mindent megteszek, hogy az ő kedvén is javíthassak. Ahogy elhúzódok, ujjaim végigcsikizik az oldalát, miközben nyelvet is öltök rá.
- Már megcsókoltad, miről is beszélünk? - nézek rá értetlenül, elvégre technikailag a múltkor is a randi előtt voltak. Kérésére csak felvonom szemöldököm, hát igazi testvér lennék én, ha ezt csak így elfelejteném? - Ha gyűrűt adsz neki, és elfogadja, talán - pislogok mosolyogva, elviccelve a kérdést, majd finoman húzni kezdem magam után, hogy kikérhessük a vacsoránkat. Meglepetés pizzát kérek, remélve, hogy most jófajta meglepiből kapok, majd ha esetleg Márk nem akarna rendelni, noszogatni kezdem, hogy tegyen így ő is. Enni kell, enni fog, enni fog, olyan nincs, hogy ne tegye. Felőlem kérheti a fokhagymásat is, hamár úgysem valószínű, hogy Karola közelébe kerül az este. Jó ezt azért nem mondom ki hangosan. - Hogyhogy feltetted magad a licitre? - kérdezek rá arra ami egy ideje már fúrja az oldalam, hiszen az egy dolog, hogy mi nem tudtuk mi készül itt, de ő DÖK-ösként egészen biztosan képben volt a dologgal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- A legszőrösebb.
Felelem széles mosollyal, mert valljuk be, a legtöbb hímnemű tanárnak van valami szőr a pofiján - talán csak VZR kivétel ez alól -, de az én Macim a legszőrösebb, és én ezt élvezem. Sosem hittem volna, hogy egy nap éppen ez a testi tulajdonság lesz a legvonzóbb a számomra, de ha csak rá gondolok, jóleső borzongás járja át  a testemet. Boldog vagyok tőle, hogy éppen ő az a bizonyos nagy Ő, és hogy nekem alkalmam van valóban szerelmesnek lenni belé, ismerni őt, és talán idővel szépen mindent helyrehozni.
- Nem tudom, hogy mások hogyan gondolnak rá, de mondjuk azt se bánom, ha nem tartják annak, nekem a legjobb.
A kérdésére egy kicsit kuncogok is, miközben megrázom a fejem. Egyáltalán nem bonyolult a helyzet, de igen, mi maximálisan képesek vagyunk megbonyolítani. Azt hiszem, mi tényleg képtelenek vagyunk unatkozni egymás mellett, mert még azt is képesek vagyunk extrán megbonyolítani, hogy megfogjuk egymás kezét. Azt hiszem, valami mind a kettőnk életéből kimaradt kamaszkorunkban, mert olyanok vagyunk, mint az első szerelmes éppen csak pubertások, akik nem is tudják, hogyan kell ezt, de próbálnak úgy csinálni, mintha felnőttek lennének.
- Egyikünk se könnyű eset.
Ismerem el, és azért van abban valami, amikor egy harminchárom centis lányka ad életvezetési tanácsot, és még neki is jobb rálátása van a kapcsolatodra három perc után, mint neked közel egy évvel később. Viszont nekem fontos az, amit mond, mert valljuk be, minden ilyenből rengeteget tanul az ember, és nekem nagyon fontos, hogy tanuljak, hogy fejlődjek, hogy tényleg jó legyek ebben a párkapcsolat dologban, mert eddig nagyon nem voltam a toppon.
- Apukád nem vállalna ilyet? Akkor találkozhattok tanév közben is, és ha ketten mesélnétek el egy történetet, akkor szerintem nagyon nagy sikere lenne. Nem is kellene kitalálni, hiszen az ő munkája szuperizgalmas, a kalandjaitokra biztos nagyon kíváncsiak lennének.
És akkor aztán nem lenne benne semmi, ami nem valódi, hiszen napközben a tanárok által tanított tárgyakból lenne az akadályverseny is, és a végén, így, igazi történeteket hallgathatnának meg a gyerkőcök. Hát nem lenne tökéletes a dolog? De! Olyan jó lenne, ha ez egy ilyen tökéletes keretet kapnának. Nagyon el tudom képzelni, hogy ez valóban így történik majd.
- Június kilenc.
Ismétlem meg elgondolkozva, és bár tudom, hogy lehetetlen, mivel az a hatodik hónap, és biztos vagyok benne, hogy jelenleg nem vagyok áldott állapotban, azonban, az is lehet, hogy a jövőév június kilencedikére utal, akkor meg még van időnk, hiszen az csak szeptember vége felé lesz esedékes. Hogy terhes legyek szeptemberben? Hát nem is tudom. De neki, ha tényleg a gyerekem, hogyan mondom el, hogy annyira nem szeretném, hogy megfoganjon még, de amúgy nagyon kedvelem? Vagy mondjuk Niconak, hogy képzelje, micsoda felfedezést tettem, az összetöpörödő lányka igazából a jövőből jött lányunk, aki ha nem esek teherbe, eltűnik és kitörlődik a világból, mi meg megváltoztatjuk a történelem menetét, szóval irány egy világkörüli út, mert után nagyon elfoglaltak leszünk.
- Ne nevess ki, de felmerült benne, hogy a gyerekem vagy a jövőből. Annyira hasonlítunk, hogy az szinte hihetetlen.
Nem hittem, hogy van belőlem még egy, és annyira furcsa. Olyan könnyen beszélgetünk, olyan sok mindenben egyezünk, olyan jól megértjük egymást. Nekem ez egy teljesen természetes gondolatmenet, egy fél pillanatig se mondom, hogy nem vagyok elrugaszkodott, de hát lássuk be, van alapja a dolognak. Mondjuk, ha beközli, hogy rúdtáncol vagy szeret íjászkodni, esetleg csellista, akkor meg aztán tényleg nem én vagyok az elmebeteg, és van abban valami, amit mondok, és nem vagyok teljesen bolond. Csak maximum egy nagyon kicsit.
- Néha nagyon vad elképzeléseim vannak.
De nem, tudom, hogy ilyen jövőből jött gyerekek tényleg csak a mesékben és a filmekben vannak, mert ha lenne is egy időnyerője, leszakadna a keze, mire visszateker majd húsz évet, szóval ki van zárva, hogy ez igaz legyen. Csak hirtelen nem tudtam mást gondolni. Ez egy annyira kézenfekvő opció volt. Annyira, hogy hirtelen frászt is kaptam tőle. Nem, nincs bajom vele, csak én még nem szeretnék terhes lenni. Még egy pár évig nem szeretnék osztozni Nico-n, legyen ez bármennyire is önző kijelentés, így érzek. Most egy kicsit szeretném, ha csak mi ketten lennénk, hogy működőképessé formáljuk a dolgainkat, és talán, hogy egy kicsit leegyszerűsítsük a sok bonyolultságot, amit okozunk magunknak.
- Ezzel egyetértek, csak kell lennie egy határnak, egy mértéknek.
És mi ezt a mértéket nem találtuk még meg, szóval mindenképpen egy jó pár dolgos hónap áll még előttünk, mire eljutunk oda, ahol lennünk kell. Ezt tudom, és elképesztően nehéznek és kihívásokkal telinek is látom, hiszen ha valami nem vagyok, akkor az a türelmesség. Nagyon sokat kell változnom nekem is ahhoz, hogy tudjam jól viselni a dolgokat, hogy tényleg türelmes legyek. Szeretném jól csinálni, és éppen ezért is aggódom túl a dolgot.
- Szerintem, ha bemész a tanulmányira, akkor tudsz igényelni egyet. Viszont a matematikát tényleg ne említsük, mert az valami borzalmas, nagyon sokat szenvedtem vele, pedig azt hittem, hogy az asztrológia lesz az igazi érvágás.
Mondjuk nem mondom, hogy az sokkal jobban ment, de a matek, az tényleg vért izzadós volt. Sokszor közel álltam hozzá, hogy feladjam, és olyankor, amikor leültem tanulni, nem telt bele hat percbe, hogy úgy érezzem, a világ összeesküdött ellenem, és legszívesebben kifutnék belőle. De bizonyítanom kellett magamnak, és ismerem az elszántságomat, csak ezért tudtam, hogy sikerülni fog.
- Ha jól tudom, a fordító gyűrűk csak együtt hatnak, de most megfogtál, és erre nem tudom a választ. Én csak a kastélyban és a faluban használom, ha elutazok valamerre, akkor az angollal és a magyarral próbálok boldogulni.
Ezzel a kettővel szinte gyűrű nélkül is jól megvan az ember itt, de nem szeretek kockáztatni. Sokkal jobban élvezem, ha nem kell kihagynom egy beszélgetést a nyelvi korlátok miatt, de alapból a gyűrűt is ugyebár elég nehezen szoktam az eszembe juttatni, így a legtöbb esetben csak a tudásomra hagyatkozhatok. Legalább azt nem mondhatom, hogy a nyelvtudásomat hagyom parlagon heverni.
- Elképesztően makacs vagyok.
Tényleg, gyakran már betegesen. Makacs, maximalista és mókás, csupa m betűs dolog igaz rám, még a becenevem is, ha mondjuk nem úgy értelmezzük, hogy “Ems”, hanem csak annyit mondunk, hogy “M(‘s)”, szóval teljesen rendben vagyok ezzel a betűvel, és nem tudom, hogy másnak van-e ilyenje, de nekem a kedvenc betűm is az M. A kedvenc számom meg a hármas, nem a szerencs számom, hanem az a számom, amit szeretek leírni. Abba, amit mond a kijózanításról nem tudok belekötni, így csak egyetértően bólogtok. Igen, teljesen egyet tudok érteni azzal, amit mond.
- Eridonos prefektus, Cuki göndör haja van.
Be tudom én azonosítani az embereket a jellemzőik alapján, ez meg családi ártalom, hiszen Cole mellett én is elkezdtem figyelni a részletekre, például arra, hogy kinek milyen az álla, vagy éppen a hajszíne mennyire van összhangban a bőre színével. Szóval már vannak ilyen kis képességeim is. Azért nem török a babérjaira.
- Tetszik nagyon, szerintem ők is nagyon élveznék, lehetne ez az utolsó állomás, és ott kellene megkeresniük az elrejtett kincset.
Arra, hogy Nicora bízná a sorsom, elmosolyodom. Na ez mondjuk egy nem rossz ötlet. Nagyon benne lennék ebben az alternatívában.
- Megnézém az arcát, ahogy ott ülök a klubhelyiségben. Szerintem leírhatatlan lenne. Nincs kedved elmenni sütizni? Fel tudnám most falni a cukrászdát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Bercel
ruha ami végre nem ruha

- Köszönöm - bólintok mosolyogva, értélekve a szándékát. Tiszteletben tartom, hogy lehet nem az a fajta aki mások előtt próbálkozik, hanem majd ha tökéletesre csiszolta amit szeretne, akkor libben be vele, hogy "ja hát ez? ezt tudom". Persze, tévedhetek, de úgy érzem nem azért kérdezgetett mert nem kíváncsi a válaszra. Magyarázatára szám elkerekedik, egy apró o-t formál, de valahol meg is nyugtat... Hiszen ez megint egy olyan kérdés ami igazából nem is kérdés, ha akarom ha nem, meg fog történni, így se ellenkezni, se töprengeni nem kell rajta. Minek? Elfogadom, a név csak egy név.
- Csak azért, mert úgy gondoltam, hogy ez rajtad is múlik - kezdem el ruhám korcát piszkálni zavartan. - Akkor ezt... Azt hiszem meg is beszéltük - pillantok fel. Jó, hogy szóbakerült, így nem fogok tovább azon gondolkozni ő mit szeretne, vagy mit várnak el tőlem. Így tiszta, egyszerű, egyértelmű, megnyugtató.
Érdeklődve figyelem, ahogy kihúzza magát, és már ott elharapott vigyorral dőlök hátra ahol még csak annyit mond, kedves naplóm. Várom, szinte érzem a csattanókat, a gyerekeken fel is kacagok, de nem, megütni eszem ágában sincs. Aranyos a jövő amit lefest, félrebiccentett fejjel hallgatom, s igyekszem nem belegondolni abba, hogy ha azt mondja öt éve házasok vagyunk, bölcsis gyerekekkel... Mondom nem gondolok bele. - Hazahozhatsz más gyerekeket is,  de akkor te beszélsz a dühös szülőkkel - fenyegetem meg naaagyon morcosan, de komolyan, még talán a szemem is összeszűkül... Se.
A kialakult hangulatba belefolynak a visszaszámlálás hangjai, s kiszakítanak a kis időtlen illúziónkból, amiben eddig ücsörögtünk. Megelevenedik körülöttünk az udvar, s csak onnan tudom, hogy az előző percekben nem csupán álmodtam mindent, hogy ujjamon kitapinthatom a piciny, kecses ékszert. Pislogok a kérésre, szívverésem felgyorsul, arcom ismét kipirul, pedig nemrég hagytam el csupán extra színét. Talán egy pici bizonytalanság is látszik rajtam de ijedtség nem, hiszen tudom, hogy ha nem akarnám nem kötelezne semmire. Általában akkor szoktam megnyugodni, ha valami ki van szabva, most pont az ellentétének örülök... Mi van velem? Látszik melyik az a pillanat amikor elhatározásra jutok, tekintetem egy pillanatra a fiú szájára rebben, majd újra szemeit keresem meg, hogy egy halk, reszketeg lélegzetvétellel tegyem amit javasolt.
Megszűnik körülöttem minden. A fülemben dobogó vértől néma, fekete semmi vesz körül, s szinte csak idegességemtől összehúzódott gyomromat érzem. Pilláim megremegnek, kinyílnának, de nem engedem őket, egy aprót szusszanok. Szedd össze magad.
Még szinte fel sem fogom mi történik, megérzem a könnyű puszit, nem is, nevezzük nevén, csókot. Egy mély levegő bennem reked, s a tűzijáték hangjára picit megrezzenek, de az első apró kis remegés után nem foglalkozok vele tovább. Nem tudnám megfogalmazni mit vártam ettől a pillanattól, az biztos, hogy azt hittem, hogy kínosabb lesz. Ennek ellenére egy rövid simítás után mozdulatlanná dermed, és érzem, hogy a kezembe helyezi a döntést. Vár, hogy megtaláljam a válaszaim, hogy rájöjjek mit szeretnék. Mintha mostanra pontosan érezné hogy milyen bizonytalanul állok az ilyesmihez, hiszen most már bökdösnöm sem kell, mint korábban mikor ujjai lábamat cirógatták végig; érzem, hogy odafigyel rám.
Fejem könnyű, levegős, zavarban érzem magam, mégsem érdekel ki láthat. Közelebb hajolnék, de egy hang megszólal bennem, hogy ne tegyem, majd szinte rögtön pont fordítva, elhúzódnék, de ekkor valami a folytatásra ösztökél. Saját reakciómtól megzavarodva mozdulok meg, épp csak annyival fordítva el fejem, hogy ajkaim alig-alig érintve végigsimítsák az övét, majd egy reszketeg, apró szusszanás kíséretében elhúzódok. Nem messze, nem is hirtelen, alig pár centire, úgy nyitom ki szemeimet, keresve övéit.
- Boldog új évet - suttogom magunk közé, furcsa, lágy hangon, ami hallatán nem is tudom megállni, hogy ne süssem le tekintetemet. Fel sem igazán fogom mi történt, önkéntelenül harapok rá bizsergő alsó ajkamra, iciripicirikét hátrébb húzódva, visszapillantva szemeibe. Nem tudom hová nézzek, mit csináljak, és ez talán látszik is. Már nem emlékszem, hogy én azt mondtam, hogy egy-egy csók az egy-egy és nem kettő, vagy kettő, de az biztos, hogy jelen esetben nem tudnám számokkal jelölni a pillanatot. Se egy, se sok, se kettő se kétszer egy, csak... nem tudom, van egyáltalán értelme ebbe belekavarodni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Kényelmes tempóban kocog a kviddicspálya felé, mint minden reggel és minden második nap délután. Ilyenkor télen különösen nehezére esik a szabad levegőn gyakorolni, de az edzések a bajnokság közeledtével egyre csak sűrűsödnek. Bár tavaly elhozta az aranyat, nem maradhat tétlen, hiszen már csak egy évig versenyezhet ifjúsági kategóriában, s feltett szándéka ezúttal is első helyen végezni. Az erőnlét termében rendszeresen megfordul, sokat nyújt és erősít, mégsem gyúrta magát NDK-s birkózónőre, mi több, kifejezetten vékony, szinte már csontos alakja van.
Az öltözőn átsuhanva egyenesen a pályán találja magát. A hűvös szél belekap kigombolt kabátjába és derékig érő, hosszú szőke hajába. A tél derekán nem túl jó ötlet ilyen lengén öltözve edzeni, másképp azonban nem tud. Sajnos a kívánságok terme nem kifejezetten alkalmas beltéri gyakorlásra, noha tény és való, hogy valóban minden kívánságot teljesít.
Már épp belenyugodna a ténybe, hogy ismét egyes-egyedül fogja szórakoztatni magát, mikor a lelátók alatt egy másik diákot pillant meg. Azt egyértelműen látja, hogy fiú, ahogyan azt is, hogy nem sokszor ült seprűn életében. Elég ingatagon egyensúlyozik rajta és meg-megbillen, mintha keresné a fogási pontot - sikertelenül. Közelebb érve tudja csak kivenni a bongyor fürtök tulajdonosát, aki ismerősnek tűnik számára valahonnan, de nem tudná megmondani, pontosan mikor vagy hol látta. Mire odaér, Petya végképp kibillen egyensúlyából, azonban a lány gyorsabb, mint a gravitáció. Automatikusan nyújtja ki kezét, hogy elkapja a tehetetlenül leboruló testet, ezzel pedig sikerül megállítania az elkerülhetetlent.
- Óvatosan! - megtöri a reggeli csendet, de nem élesen. Mivel még fiatal, hangja némiképp vékonyabb, nem túl érces, inkább csilingelő és fiatalos. Abból már kinőtt, hogy cincogásnak hallatszódjék, de érezhetően lesz ez még erősebb is. - Az a baj, hogy nem jól helyezed a súlypontodat. Fontos, hogy ne csak kézzel, hanem lábbal is kapaszkodj és érezd a seprűt. Álló helyzetben se könnyű, de ha repülni fogsz, akkor simán lepotyoghatsz róla, ha nem vigyázol - a veteránok ösztönösségével magyaráz, bár nem kérdezték. Hatalmas őzike szemei kedvesen csillognak, s ajka is mosolyra húzódik, hisz számára természetes, hogy kedves és segítőkész. A repülés az élete igen fontos része, ha pedig mást is megtaníthat rá, hát megragadja az alkalmat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Lili
ő itt a Tücsi

Bélát éppen fogalmam sincs hol kódorog, Lysander pedig szundizik, így lényegében kényelmes délutáni állatnyüstölési szándékom utolsó reménye Tücsök maradt. A klubhelyiségben szerencsére meg is találom a játékos kutyust, aki farokcsóválva ugrik fel amikor meglátja, hogy felé indulok. Oké, lehet, hogy egy hangos TÜCSÖÖÖÖÖÖK felkiáltás is benne van a dologban, és azért vesz észre. Nem biztos, de lehetséges. Póráza a vállamra fektetve libeg utánam, ahogy lehajolok hozzá, megdögönyözve cuki foltos kis bundáját.
- Na ki jön ki velem a rétre sétálni, na ki? Na ki? - simítok végig újra és újra buksiján, ő pedig mintha csak érezné, hogy bizony játékidő következik, izgatottan vakkant párat, hogy csak úgy belezendül a klubhelyiség. Hát, így akkor már nekem sem kell csendben maradnom nem? - Még valaki? Séta? Lili? - tekintek körbe, majd tekintetem megállapodik az elsős lányon. Kérdőn mosolyogva nézek felé, a pórázt is kinyújtva, csalogatóan. Na? Cicc, gyere kicsilány, tudom, hogy vizsgaidőszak van, de kimozdulni fontos.
Kapucnis pulcsim zsebében egy labda is lapul, kabátot azonban nem húztam, minek az, hát majdnem tíz fok van! Jó idő, itt a tavasz, az üvegházban már virágzanak a növények... Az most mindegy, hogy annak pont az a lényege, hogy egész évben virágozhassanak benne a dolgok. Na jó, max ha fázni kezdenék majd futkározok kicsit Tücsivel.
Ha Lilit végül sikerülne meggyőzni, akkor együtt indulhatnánk el le a rétre, ki a gyönyörű februári napsütésbe. Persze tutibiztos, hogy hétfőre, a meccsünkre leesik majd a hó, mert végülis miért ne tenné, ha megteheti... De pont ezért szeretném most kiélvezni a napocska sugarait. Elvégre a D vitamin kell a csontoknak, hátha ha most sok D vitamint paszírozok beléjük nem törnek majd el olyan könnyen a gurkók alatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nem tűnt kezdetben balszerencsés napnak ez a mai, Lili legalábbis a jobb lábát tette ki először az ágyból, direkt figyelt rá. És szoknyáját se fordítva húzta fel, noha az nem lett volna különösebben katasztrófális, legalábbis könnyebben orvosolhatónak számított, mintha ugyanezt egy nadrággal csinálja. A fürdővizét is sikerült kellemesen melegre beállítania, és a fogkrémét se nyúlta le senki - még véletlenül se. Sőt, üresen találta a mosdót, amire legnagyobb bánatára ritkán volt példa.
Más szóval minden a legnagyobb rendben volt ezen a reggelen, de már-már gyanúsan zavartalanul telt. És éppen ezért Lilike úgy érezte, valami leselkedik rá. Mintha valaki mindvégig a nyomában osont volna, várva, hogy lecsaphasson rá. Még hátra is nézegetett, de nem látott semmit, amitől gyanakvása csak erősödött, mígnem be nem igazolódott balsejtelme. Mindezt egy kisebb sikkantással nyugtázta, és majmokat megszégyenítő fürgeséggel egy szekrény tetején gubbasztva találta magát.
- Hess! Sicc! Valami! - próbálta elkergetni a fenevadat, mely a klubhelyiség közepén ücsörgött, és nagyon barátságosnak álcázta magát. Nyilván azért, hogy magához csalogasson ártatlan kislányokat és -fiúkat, és megegye őket. Vagy valami rosszabb.
Aztán szerencsére felbukkant Masa. Ő már negyedikes nagylány volt, biztosan tudott egy s mást, amivel legyőzhette a bestiát, és mikor megkötötte, Lili kicsit fel is lélegzett. De hogy aztán sétára menjenek vele?! Elég nagy őrültségnek hangzott, és később nem is igazán értette, hogy került ki ő is a rétre a kutyával. Persze nyilván a póráz másik vége Masa kezében volt, és Lili igyekezett végig úgy helyezkedni, hogy a lány mindig a Tücsök nevű lény és őközte legyen.
- Miért vagy olyan biztos benne, hogy nem fog megenni? - kérdezte aztán a napsütéstől kissé hunyorogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Igazat mondok. Én is voltam gyerek, és nagyon utáltam, ha hazudtak nekem.
Egy idő után már csak megpróbáltak, de aztán azt is feladták. Persze nem azért, mert olyan jó szimattal rendelkeztem, mint Lacika, csak ha úgy éreztem, hogy nem mondanak igazat, megemeltem kicsit a szemöldökömet, és eldöntve a fejem néztem rájuk. Onnantól pedig nyert ügyem volt. Aztán elmúlt az, hogy hazudoznak nekem, végleg, most pedig már túlontúl őszinték is. Ami szintén nem annyira  kellemes, de inkább ez, mint az, hogy megpróbálják elferdíteni az igazat.
- Bármelyiket, nyugodtan. Ha nagyon összenyalogatnak, van nálam kézfertőtlenítő.
Ez amolyan munkahelyi ártalom, én egy nap nagyon sokszor fertőtlenítem a kezem, így egyszerűen mindenhol van nálam fertőtlenítő, mert sosem tudom, hogy mikor jöhet jól. Van egy ilyen fogyatékosságom, hogy nagyfokú rendmániával rendelkezem. Egyszerűen nem tudok nyugodtan aludni, ha nincsenek rendben a dolgok körülöttem. Nem kések egyetlen számlával sem, nem tévesztem el a bevásárlást, mindennek megszabott helye van a hűtőben. Tudom, ez valahol nem normális, de bár ez lenne a legnagyobb gikszer velem kapcsolatban.
- Ha apukád megengedi, hozzám bármikor eljöhetsz játszani velük.
Hozzátenném, hogy nincs se férjem, se feleségem, se gyerekem, úgyhogy nem lenne ott más ember, csak ő és én, de nem igazán szeretnék neki magyarázkodni. Jobban szeretem az állatokat az embereknél, ők nem hazudnak, őszinték, nyíltak. Sokkal jobb velük lenni, sokkal nyíltabb és egyenesebb minden cselekedetük.
- Pedig van. Négy elem van összesen, a föld, a víz, a fűz és a levegő. Akik elemi mágusok képesek irányítani a saját elemüket. Ritkán van olyan, hogy valaki két elem birtokosa, még ritkább, hogy három, vagy akár mind a négy.
Nem tudom, hogy mennyire ismeri az elemeket, vannak mesék is róluk, de nem mindenkinek mesélik el, nekem se mesélték, most felnőtt fejjel, friss elemistaként olvastam őket, most kezdtem el megismerkedni azzal, amivel gyerekként is meg kellett volna. Persze, senki sem tudhatta, hogy sikerült összehozni egy elemi mágust, én még mindig tartom magam a “fűbaba” titulushoz. Kinyújtom a kezem, hogy Pamacska könnyebben közlekedjen, Lacika felé oson, én meg hagyom neki, ő sem bánt, sőt, kifejezetten barátságos.
- Hivatalosan igen. Csak pálcával. Illetve vannak olyan kultúrák, ahol kézmágia van, de ők nagyon kevesen vannak már a világban. Az elemi mágia azonban nincs meg mindenkiben.
Mivel látom, hogy elkenődik kicsit a szája, és a pofija olyan szomorú lesz, egy kicsi vízformálással kezet alkotok, ami közelebb oson Lacikához, és finoman megkocogtatja az apró gyerek orrot. Legalább valami kis pluszt adok neki, hogy ne legyen annyira szomorú.
- Eszünk egy sütit? Lizzie-t vagy befogadja valaki, és holnap leadják a munkahelyemen, vagy hazajön vacsoraidőre. Nem tudom őt elveszíteni.
Persze, most nincs meg, de az nem jelenti azt, hogy nem is lesz. Mindig visszatér.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Lili
ő itt a Tücsi

Egészen futcsán érzem magam mindig mikor megijednek tőlem. Mármint itt vagyok a 156,1 kevéske kis centimmel - igen, az az egy miliméter nagyon fontos, tegnap mértem, vastag zokniban, de eskü nem pipiskedtem -, küzdök itt, hogy jó benyomást tegyek mindenkiben, kedves legyek, hát még a nutellámat is osztogatom, erre lesiccegnek itt. Jaa jaaa jaaa, hogy az Tücsinek szólt, nem nekem, vágom vágom.
Érdeklődve figyelem a szekrényen gubbasztó kislányt, s próbálok a lelkére hatni. Na, gyere le szépen, nézd, a kedvedért felrakom a blökire a pórázt, nem megy sehová, ahova nem akarom, nézd milyen jól nevelt! Igyekszem Lilcsók lelkére beszélni, már csak azért is, mert nem túl... hogy is mondjam, nem túl egészséges úgy együtt élni valakivel ha rettegsz tőle, márpedig jól láthatóan ez a helyzet közöttük. Én is macskás típus vagyok, bevallom őszintén, de azt hiszem eléggé rosszul érezném magam, ha minden nap úgy kéne átóvakodnom a klubhelyiségen, hogy egy kis kutyaszagú padlócirkáló bármelyik pillanatban rámvetheti magát, és én ezt nem szeretném. Jó lenne megmutatni az elsősnek, hogy nincs mitől tartania, a leggyerekbarátabb dolog a világon a mellettem lihegő szőrgombóc, és láss csodát! A kitartó rábeszélés végül eredményre vezet.
- Onnan, ahogy néz - vágom rá a félős kis kérdésre, kiélvezve a lanyha, ám mégis kicsit hűs szellőt. - Nézd, most például nem is figyel ránk - mutatok a kíváncsian bámészkodó, pórázát húzó Tüccsre.
- Szimatolja az illatokat, hallgatja a többiek játékát, szocializálódna. És nézd a farkát, hogy legyezi, nagyon örül neki, hogy végre kint lehet a szabadban. Mi az ami megijeszt rajta?
Egyelőre nem nyújtom át a pórázt a lánynak, még had szokja egyelőre, hogy sétálunk egymás mellett. Tücsök az elmúlt napokban úgyis olyan furán viselkedett a toronyban... most meg mintha megnyugodott volna ahogy átléptünk a portrélyukon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Most már könnyedén meg tudom botránkoztatni, és ennek igazán örülök, mert így teljes a móka, ha nem csak én jövök zavarba, hanem képes vagyok őt is zavarba hozni. Imádom, hogy ezt a csodálatos képességet elsajátítottam, és nem, ez nem azt jelenti, hogy megtárgyalnám vele vagy bárki mással a szexuális életemet. Nem akarok kiadni semmit, ami kettőnk között történik Nicoval, elég ha nekem dereng fel egy-egy alkalom, mozzanat, pillanat, ami jóleső érzéssel tölt el, ami megmosolyogtat, ami újra szerelembe ejt.
Ahogy átölel, hozzábújok, ilyenkor szeretem magam visszarepíteni a gyerekkorunkba, igaz akkor én voltam az, aki átöleltem őt, nyugtattam, és szeretetet adtam, némán. Van, hogy nem kellenek szavak, csak az érintések, csak a pillantások, a csend, a másik szusszanásának nyugtató hangja, szívének dobbanása. Örülök, hogy abban a megtiszteltetésben lehet részem, hogy szeret engem, hogy elmondhatom magamról, hogy van egy csodás testvérem, és hogy ő kimondja a gondolatomat a maga szempontjából, csak még szélesebbre húzódik a mosolyom. Egy pillanatnyi csend a káosz előtt. Merthogy a káosz mostanában tényleg olyan, mintha csak a sziámi ikrem lenne, és ennek annyira nem örülök.
- Ittam egy csomó pezsgőt, majd átszexeltem az újévet Nicoval.
Felelem teljesen nyugodtan, mert valóban ez történt. Nem nézek a szemébe, de a szíve ritmusában bekövetkező változást hallom, így ha van, egyértelmű választ kapok onnan is. Mentségemre szóljon, hogy Nicoval csináltam, és tudom, hogy bárki más lett volna ott, nem csináltam volna. Én nem olyan vagyok, mint mások, én ha szeretek, egész szívemben szeretek, és abba nem fér bele olyan, hogy véletlenül lefeküdtem mással, sőt, olyan sem, hogy akár csak megcsókoltam mást. Az én erkölcsi szintem nagyon messze van az átlagtól. Azt nem mondom, hogy a normálistól, mert a saját elvrendszeremben a saját gondolatmenetem a normális. Én Nicot szeretem, rá vágyok, eszemben sincs mással bármit is csinálni.
- Tényleg nem az. Meg nem is bántanám meg. Tudom, hogy nagyon rosszul esne neki, és nekem is az, hogy megbántom. Nem akarok hazudni, nem szoktam, neki meg főleg nem.
Különben is, az ilyen dolgok csak galibát szülnek, vagyis kizárt, hogy ez megtörténjen. Viszont megmosolyogtatnak az opciói, hiszen minden megtörtént, ami szerinte helyes lenne, szóval egyrészt nem lettem okosabb, másrészt viszont megnyugtatott, hogy amit csinálok, azt nem csinálom rosszul, hiszen olyan lépéseket tettünk, amik építik a kapcsolatunkat. A főzés, a beszélgetés, a mosolyok. Mind olyan, ami azt mondja, hogy minden rendben lesz. Egészen addig, amíg elő nem jön életem legaggasztóbb témája, vagyis valami, amit nagyon nem szeretnék most, és amitől nagyon félek. Mi van, ha igen? Nem, erre gondolni se merek, mert még nagyon korai, még ne, még nagyon ne.
- Nem mertem.
Elpillantok a táskám felé, ösztönös pillantás, ott van benne mind a három, hordozom őket, de nem tudom kiemelni onnan, mert ha kiveszem, akkor elkerülhetetlenül meg is csinálom. És nem akarok terhes lenni. Nagyon nem.
- Késik. Tizenkét napja. De ez lehet a stressz is, nem?
Mármint tudom, hogy lehet a stressztől is. Az evés is, a rosszullétek is. Túlhajtottam magam, három államvizsgám volt, sok minden történt mostanában, ami miatt kialakulhatott ez a helyzet. Szeretném, hogy sok minden legyen, ami miatt ez kialakult, és ne egy gyerek. Érzem, hogy a vérnyomásom az egekben, talán egy kisebb pánikrohamom van, hiszen nem elég, hogy lehet, hogy terhes vagyok, az is megeshet, hogy anya hajszínét örökli majd, és én csak arra fogok tudni gondolni, hogy vajon önkínzó vagy pszichopata lesz. Ez nem túl fényes kilátás.
- Nem fér bele Cole, nem lehetek terhes. Még nem. Én nem akarok gyereket.
Ahogy kimondom az utolsó mondatot, már könnyes a szemem, szám elé kapom a kezem, mintha valami nagyon csúnya dolgot mondtam volna. A kanapéra rogyva rázom a fejem, nem tudom kiverni a gondolatot a fejemből, hogy vörös hajú lányom születik. (Amúgy is, egy vörös hajú lányt nem lehet Maria-nak elnevezni - a szerk.)
- Én még nem lennék rá képes, hogy osztozzak Nico-n. Ehhez most még túl önző vagyok.
Különben is, még csak most jöttünk újra össze, nem szabad, egyszerűen nem. A táskám felé pillantok, majd Cole-ra, majd megint a táskát, és mélyen beszívom a levegőt. Na jó.  Felkelve odasétálok, és a három dobozt kivéve, határozott arccal állok meg Cole előtt.
- Csináljuk meg a tesztet.
Egyet felé nyújtok, kettőt magamnál tartok.
- Te jó vagy ebben a tesztcsinálásban, szóval ezt te fogod lepisilni, és együtt várjuk meg az eredményeket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Ugyan még mindig eléggé aggodalmasan pislogott a bogárnevű kutyára, Lilinek jól esett a friss levegőn lenni, mert bár naptár szerint tél volt, tavaszias napsütésben sétálhattak, kiélvezve a se hideg, se meleg időt.
Masa érvelése azonban nem volt olyan meggyőző, mint az időjárás.
- Talán csak megjátssza magát - mondta. - Olvastam olyan növényekről, melyek nyugodtan várnak, és csalogató illatuk meg színük van, mígnem rájuk nem száll valami bogár és hamm, már végük is.
Tücsük mindenesetre látszólag tényleg nem velük foglalkozott, és csak annyiban voltak rá hatással, hogy a póráz miatt nem tudott eltávolodni tőlük. Ezt mondjuk Lili nehezményezte, de ugyanakkor annak se örült volna, ha nincs rajta.
- Leginkább a nagy, éles fogai - felelte a kérdésre. Azok valóban elég ijesztőek voltak, bár még látni nem látta őket túl jól, de ettől még tudta, hogy ott vannak, mert a kutyák szoktak olyanokat hordani a szájukban. - És az ugatásuk is olyan hangos. Akkor is megijedek tőle, ha számítok rá. JAJ!
Tücsük vakantott párat, Lili pedig kis híján kiugrott a cipőjéből.
Kicsit szégyellte magát, vagy inkább nagyon, mert szeretett volna jó képet kialakítani magáról, de lassan az itt töltött első éve végére ért, és még nem igazán voltak barátai, és ki sem tűnt semmivel. Erre most még nyuszinak is mutatkozik egy negyedikes előtt. Lesütötte szemét, és a cipője orrát kezdte nézni, ahogy sétáltak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Lili
ő itt a Tücsi

Épp mikor Lili a megjátszásról beszél, Tüccs egy pillanatra hátrafordul, hogy okos kis szemeivel ránk pillantson. Kinyújtom felé a másik kezem, így oda is jön egy gyors simire, majd mintha hallana valamit, ismét messze figyel, és kihasználva a póráz adta lehetőségeket, eltávolodik kicsit tőlünk. Hümmögve bólogatok a lány szavaira, hiszen ezt nem tudom cáfolni.
- Jó, hát nem tudhatod, hogy mit gondol igazából. Bíznod kell benne, hogy nincs rossz szándéka, ugyanúgy, ahogy minden nap bízol abban, hogy nem gyújtotta rád senki a kastélyt, vagy nem adtak-e előre minden vizsgádra trollt. - Vigyorgok, még ha szavaim nem is a legmegnyugtatóbbak. Oké, engem főleg a toronyfelgyújtós rész zavarna a felsorolásból, elvégre még most is van, hogy néha azzal a rosszul sikerült délutánnal álmodok. Ami azt illeti, mostanában egyre többször fordul elő, hogy eszembe jut, mintha a tudatalattim érzékelne valamit, ami amúgy elkerüli a figyelmemet.
- Ó a fogak - bólintok mindentudóan, de hagyom, hogy befejezze mondandóját, nem szakítom félbe. Nem úgy Tüccs. Talán gyorsabb sétára akar minket ösztökélni, talán valami szagnyom izgatja fel, de visszafordul hozzánk, s mellső lábait combomnak támasztva nyújtózkodik felfelé. - Semmi baj - szólok megnyugtatóan Lili felé, miközben a cukor kis kutyafej tenyerembe simul. Eszemben sincs nevetni rajta, hiszen komolyan veszem, hogy fél tőle, emiatt aztán nem kell aggódnia. Látna csak engem amikor a kaszáspókok elől menekülök sikoltozva! Tücsök élvezi a kis vakargászást, szemét lehunyva kényeztetteti magát, az idilli pillanatban pedig a lányra pillantok.
- Nézd - kezdem lágyan, halkan - tök békés. Biztos nem próbálod meg megsimogatni? Olyan selymes - biccentem félre a fejem. Ha nemet mond, természetesen azt is megértem, de ha összeszedné bátorságát, a négylábú csupán csóváló farokkal jelezné, hogy érzi a plusz simogat kezet, és bizony nagyon is tetszik az neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Ez nem így működik, Denis. Az, hogy tizennyolc évet ráhúztam egy baromi nagy szerencse, egy csoda. De a csodák nem tartanak örökké.
Annyira utálom, nem, nem is utálom, gyűlölöm ezt a felfogást. Jaj, hát túléltél tizennyolc évet, akkor túl fogsz még további hetvenet is. Rosszul vagy? Majd elmúlik. Légszomjad van? Kibírtad már párszor. Ledöntött a lábadról a láz? Az is elmúlik. Igen, elmúlt, sokszor, de nem múlhat el mindig, és lesz egy pont, amikor nem lesz elég erőm ahhoz, hogy ellenálljak, amikor nem leszek elég erős a küzdelemhez. Különben is, miért kell az egész életemet abban a tudatban leélnem, hogy bármikor újra fájhat? Hogy bármikor összeeshetek? Milyen élet az, ahol nem tervezel nyaralást? Nem tervezed a jövődet, mert nagy valószínűség szerint nem lesz? Én vagyok az, aki sajnáltatja magát? Döbbenten nézek rá, amikor ezt kimondja, és szomorúan pillantok rá, a hangomban is ez a lemondó szomorúság cseng, még csak nem is akarom leplezni, hogy mennyire csalódtam benne.
- Nem sajnáltatom magam, csak próbálok ésszerű lenni, ha már rajtam kívül senki sem az. De ha ez neked sajnáltatás, akkor nem tudok mit mondani.
Mindenki azt hiszi, hogy ez az egész nem olyan nagy ügy. Fogalmuk sincs, milyen az, amikor annyira elgyengülsz, hogy a légzőizmaid megbénulnak, nem kapsz levegőt, érzed, ahogy mindened megfeszül, elönt a forróság, miközben ellilulsz, a szíved pedig olyan hevesen ver, hogy görcsbe rándulsz. Egyszerre húzódna össze a tested és mégis merevedik meg teljesen, amikor egymással küzdenek az elemek. De persze, te mindent túlélsz, hát hogyne. Hát akkor, ennyi volt azt hiszem. Ha mindenki úgy gondolkozik, hogy én majd mindent túlélek, akkor nem nagyon van miért küzdenem. Elvégre ez nem annyira vészes dolog nem? Akkor miért is tegyek meg mindent azért, hogy életbe maradjak? Addig úgysem érti meg ezt senki, amíg életben vagyok. Nyilván, akkor majd mindenki azt gondolja, hogy nem is volt olyan rossz ötlet damfírrá válni. Csakhogy akkor már késő bánat lesz. Nem gondolok erre, nem gondolok arra, hogy a halálom után majd meglátják, hogy érdemesebb lett volna megadni nekem az esélyt az életre. Mert nem akarom, hogy ő, vagy bárki azt higgye, hogy ez az egész, hogy ez nem hülyeség az ő csodás ötlete. Mert nem. Eszemben sincs életben maradni azért, hogy azt hangoztassák, hogy ha eddig túléltem, majd ezután is túl fogom. Nem kívánom senkinek, hogy érezze azt a fájdalmat, amit én érzek, de azt hittem ő megérti majd, hogy nem szeretnék úgy élni, hogy ezeket a fájdalmakat újra és újra megélem. Csak a csalódottság, a szomorúság és a lemondás van bennem. Így ha a fejemben is van, nem láthat mást, mint azt, hogy mennyire csalódott vagyok, hogy csalódtam benne, mert simán lemondana rólam. Ez nem a könnyebb út lenne, hanem a reaálisabb út. Az út, aminek a végén megtérül a szenvedésem. Az út, aminek a végén nem a halál, hanem az élet van.
- Biztos szörnyen összetörnének, ha jelen lehetnének a harmincadik vagy az ötvenedik születésnapomon és koszorú helyett ajándékot hoznának. Igazad van, máris elkezdtem sajnálni Thomas-t, Cole-t, Cath-et, meg a többieket. Végül is tízévente egy koszorú sokkal gazdaságosabb, mint évente egy ajándék.
Nem érdekel, hogy ez mennyire hangzik gúnyosan vagy mennyire sértem meg, vagy mennyire érti a keserű motyogásomat. Ugyan mégis hogy érnék meg a barátaim? Eléggé szomorú lenne, ha annak drukkolnának, hogy inkább haljak meg holnap. Mit is érhetünk el? Nem szexelek soha? Nem lesz férjem? Nem leszek terhes? Komolyan? Azért, hogy ne kelljen belegondolnia abba, hogy lefekszem valakivel, inkább haljak meg? Na ne mondja már nekem, hogy én vagyok az önzőbb fél. Mert ezt nem veri rám.  
- Nem érdekel, hogy minek tulajdonítod be.
Felelem csendes nyugalommal. Én élni akarok, ő nem akarja, hogy éljek, és igen, ez egy olyan visszajelzés, ami kellőképpen megtöri az embert. Azt hittem, hogy örülni fog, hogy foggal, körömmel küzd értem. De úgy tűnik a nagy Denis Brightmore életébe nem mindenki fér bele. Szívás. Szusszanva nézek előre, és amikor kérdez, kicsit felhorkanok.
- Az első itt töltött karácsonyomon egy fényképezőgépet kaptam Willtől. Azóta fotózok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Alapvetően Lili jó gyerek volt, nem rosszalkodott sokat, kikapni se kapott ki gyakran, legalábbis nem annyiszor, hogy majd évekkel később, mikor már felnőtt lesz, szülei azt emlegethessék fel unokáiknak, hogy milyen rosszcsont anyjuk volt.
De azért időnként csinált ezt-azt, bement például olyan helyekre, amelyekről tudta, vagy legalábbis tudni vélte, hogy semmi keresnivalója nem lenne ott egyébként. Tette ezt aznap este is, mely a színjátszókör próbatermében találta. Merthogy ő nem volt tagja ennek a csoportnak, és arról sem volt tudomása, hogy tudna színészkedni, így aztán annak biztos tudatában osont be a reményei szerint üres terembe, hogy tilosban jár. De hát kíváncsi volt, és fel szeretett próbálni olyan gúnyákat, melyekhez hasonlóak egyértelműen nem voltak az ő ruhatárának részei.
És ha már ott járt, arra is kíváncsi volt, milyen érzés a színpadon állni. Na persze esze ágában nem lett volna ezzel úgy kísérletezni, hogy tényleges nézői is vannak, de mivel üresen találta a próbatermet, emiatt úgy gondolta, nem is kell aggódnia. Persze Lili gyakrabban tévedett, mint a legtöbb levitás nebuló.
Csinált némi fényt, de nem túl sokat, és hamar ráakadt a parókákra és csili-vili ruhákra is a színpad mögött. Nagyjából öt perc se kellett, hogy szőke fürtjeit vörössel takarja el, és valamiféle középkorias, mustársárga, szélesen elterülő szoknyás ruhában forogjon körbe-körbe a porondon, és fennhangon kérdezgesse láthatatlan partnerétől, hogy mivel érdemelte ki, hogy így bánjon vele. Persze a játéka nem volt túl meggyőző, mert bánatosnak kellett volna lennie kitalált szerepe szerint, de annyira élvezte a bohóckodást, hogy széles vigyora egész más érzéseket közvetített.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Míg Masa Tücsök fejét simogatta, Lili arcára néma rettegés ült ki, és még a levegőt is visszatartotta, nehogy egy rossz szusszanás vagy nesz kibillentse átmeneti nyugalmából a fenevadat, és leharapja a lány karját. Képzelgett ő rosszabbakat is amúgy.
De azok az eshetőségek, melyeket Masa aztán felvázolt, még neki se jutottak volna eszébe. Eltátotta a száját, és ezúttal nem tudatosan nem vett levegőt, hanem elfeledkezett róla.
- Hhhogymicsodaaa..!? - nyögte aztán halálra vált arccal. - Eddig eszembe se jutott, hogy bíznom kellene benne, hogy nem gyújtják ránk a tornyot! Ez tényleg olyasmi, ami megtörténhet? Mármint van rá biztos valami védelmi varázslat meg ilyesmi, nem? Meg amúgy is, ki akarná...? És... és ugye nem mondod komolyan, hogy van olyan tanár, aki direkt trollt ad, mindegy, milyen jól ment a vizsga!?
Látszott rajta, hogy totális pánikba esett, és eddigi magabiztossága a tanulmányait illetően úgy illant el, mint szellentés a tornádóban.
Annyira lesokkolta, amit hallott, hogy még arról is megfeledkezett, hogy egy nyálas, éles fogú bestia társaságában van. Sőt, a közelsége sem foglalkoztatta per pillanat, merthogy Tücsök épp Masának támaszkodva ágaskodott, és hagyta magát kényeztetni. És Lili csak bámult rá meg az őt simogató lányra, és a kérdést hallva csak bólogatott párat.
De aztán tudata lassan összerakta a hallottakat, és kis híján elszaladt. De bizonyára valaki sóbálvány átkot szórt rá, mert mégse tette.
- Megígéred, hogy nem harap meg? - kérdezte némi gondolkodás után. Tudta persze, hogy nem Masán múlik, hogy mit csinál a kutya, de bármilyen logikátlan is volt, megnyugtatta volna egy ilyen megalapozatlan bíztatás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Tavaly, mikor ideérkezett égett a vágytól, hogy kipróbáljon valami egészen újat, ezért elment a színjátszókör meghallgatására, azonban olyan ügyetlennek bizonyult a művészetnek ezen ágában, hogy azonnal el is utasították. Azt viszont jól megjegyezte, hogy a próbateremben található egy kis színpad, ami épp ideális méret ahhoz, hogy gyakorolni tudjon rajta. A varázsgramofonnal még zene is biztosítva volt és nem zavart senkit sem, ráadásul, ha úgy adódott még egy tükör is rendelkezésére állt, hogy megnézze magát és kijavítsa a hibáit. Persze, nem kért engedélyt senkitől, hogy használhassa a termet, inkább kifigyelte a próbák beosztását és mikor üres volt a terem belopózott egy-egy órácskára, hogy a már meglévő koreográfiákat gyakorolja, vagy újakat találjon ki. Most is úgy döntött, hogy egy hét semmittevés után ideje újra színpadra állnia. Felvette tehát kedvenc cicanaciját és egy egyszerű hozzápasszoló fekete trikót, haját egyszerű kontyba csavarta majd spicc cipőjét a kezében lóbálva elindult a szentélye felé.
Halkan, szinte észrevétlenül nyitotta ki az ajtót, majd nesztelen, puha léptekkel besettenkedett. Arra számított, hogy egyedül lesz, ezért igencsak megdöbbentette a vörös hajú, fura ruhás lány látványa a színpadon. Földbegyökerezett lábbal és tátott szájjal figyelte a másik leányzót, magában megállapítva, hogy itt már tényleg senki sem normális.
- Öhm... Szia? - köszönt végül bizonytalanul az ismeretlennek. Tudta, hogy előbb-utóbb észreveszi majd a jelenlétét, ezért gondolta jobb a békesség és inkább felhívja magára a figyelmet, minthogy a kis vörös szívrohamot kapjon ha meglátja.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Lili
ő itt a Tücsi

Oh. Lehet, hogy nem így kéne megpróbálnom megnyugtatni? Eltöprengek azon, hogy a módszerem nem biztos, hogy a legsikeresebb. Márpedig ha az ember jobban belegondol igazából napról napra a másokba vetett vak bizalma miatt él, hogy nem átkozzák meg, nem tesznek mérget a reggelijébe, egyáltalán kap reggelit... És persze, ez így most nagyon dramatikusan hangzik, mégis ez a helyzet. Talán furcsának hathat, hogy pont az én híres rózsaszín buborékom mögött vannak ilyen érdekes gondolatok, de az, hogy tisztában vagyok ezzel nem jelenti azt, hogy ettől én most depibe esnék. Igen, elég para néha belegondolni, hogy bármi elromolhat, de alapjáraton meg nem gondolok... csak bízok abban, hogy minden megy tovább, szokásosan. Ah, megártott nekem az a gyengélkedőn töltött pár nap, túl sok időm volt gondolkozni.
- Nem biztos, hogy gyújtják, de robbanni már robbant - vonok vállat, megnyugtatónak szánt közönyösséggel a hangomban, nem érzékelve milyen ijedtséget váltok ki ezzel a lányból. Végülis a sokkterápia is végeredményben terápia, nem igaz? Kérdésén eltöprengek, majd megrázom a fejem. - Nem, nem hiszem, hogy ilyesmitől félned kellene, az itteni tanárok elég korrektek - mosolygok rá, végre elszakítva pillantásomat Tüccsről, így észrevéve a halálsápadt arcot. Pedig azt nem is mondtam, hogy ha én lenne, Henriktől éppenséggel tényleg akadhatna félnivalója. Ööööö, eeeezt jól megcsináltad Masa, ügyes vagy, gratulálok.
Gondolván majd jó ötlet lesz akkor sebtiben gyorsan továbbterelni a témát, bedobom, hogy simogasson (mármint nem engem, hanem az ebet), s érdeklődve figyelem arcának változásait. Nem sápad, nem zöldül, határozottan bíztató.
- Nöömmm - bólintok bele a szóba, ismét eltalálva mi nem a jó válasz jelen esetben -, biztosan nem harap meg, de nem ígérgetünk ilyesmit. - Masa biztosra megy. - De ha meg mégis, egy két intéssel be tudom gyógyítani a sebet! - vigyorgok bíztató szándékkal a másikra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Tényleg nem értettem a lány heves reakcióját, mert korábban nem úgy ismertem meg, mint aki ilyen hamar megsértődne a dolgokon. Igaz, én sem viselkedtem vele eddig furán, most viszont épp a legrosszabbkor érkezett, amit nem tudtam palástolni előtte, s feltehetően ezzel bánthattam meg őt. De még sem mondhattam neki azt, hogy ó, jó hogy jössz, gyere és ülj csak le, válasszuk ki együtt az ajándékodat. Ez azért elég hülyén jött volna le, s inkább úgy döntöttem, hogy titkolózom előtte, mint sem leleplezzem az ötleteimet.
- De nem zavarsz, tényleg nem - így utólag, most hogy már rejtve volt előtte a könyv, s nem azt lapozgattam, valóban nem zavart. Előtte is inkább csak a lebukástól féltem, s attól, hogy beleolvasott a soraimba.
- Csak nagyon elmerültem a tanulásban, a pszichológia amúgy is nehéz, és hirtelen nem számítottam rád, ennyi történt - adtam némi magyarázatot egy kedves mosollyal, miközben ujjaimmal végig simítottam az arcán, majd egy hajszálat a füle mögé simítottam.
- Na de gyere, és mesélj, mi a helyzet? - kézen fogva húztam vissza a kanapéhoz, majd ha leült, én is mellé telepedtem, s kíváncsian fürkésztem a pillantását. A mondandójával egy kicsit azért meglepett, mert hallottam ugyan a DÖK-ös licitálásról, de nem gondoltam azt, hogy majd ő is benevez erre a rendezvényre. Magam részéről nem voltam biztos abban, hogy a rendezők a befolyt összeget valóban arra költik, amire, de aztán ki tudja. Mindenesetre, az én fejemben meg sem fordult az, hogy részt vegyek egy ilyen rendezvényen.
- Aha, tudom, láttam a hirdetését. Jól van, reméljük hogy tényleg a menhely és a rászorulók részére megy, nem pedig valaki másnak a zsebébe - jegyeztem meg nevetve, miközben újra a lányra pillantottam. Láthatta rajtam, hogy ez a dolog egyáltalán nem zavar, hisz tényleg nem idegesített fel. Csupán egy vacsoráról volt szó, s amúgy is egy szimpla kis játéknak fogtam fel ezt az egészet. Az már más kérdés, hogy nem hittem a dologban, de emiatt nem akartam a kedvét szegni, ha már jelentkezett, érezze jól magát.
- Na és hol lesz a vacsi, valami jó helyen? Azt is fizetik?- kíváncsiskodtam, miközben hátradőlve kényelembe helyeztem magam a kanapén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Csak bólintok, hiszen igaza van. Nem vettem észre, hogy nem ez a hajszíne, de manapság már pár varázslat és fiúból lánynak nézel ki, százfűlé főzet nélkül. Kérdés inkább az, hogy miért rejtegeti magát, és ha rejtegeti, miért jön egy ilyen csárdába? Habár… itt úgysem kérdezősködnek, meg az is valószínű, hogy kevesen ismerik. Eddig nem úgy tűnt, mintha bárki mást akarna tőle, mint egy csinos nőtől, az álca tehát működött.
- Angyalom – mondom ki én biztosan nem vérfagyasztó hangsúllyal, inkább olyan kíváncsi éllel a hangomban. Nagyon furcsák az apák, de én megértem, hogy óvni kell a lányaikat. Fordított esetben valószínűleg nem igazán örülnék, hogy a lányom ilyen helyen van, de megbíznék benne, mert tudom, hogy úgysem lehet mit tenni ellene. Saját tapasztalat, hogy minél jobban tiltunk valamit, annál jobban ragaszkodnak hozzá a kölykök, vagy épp fordítva. Ahogy Lyrával is volt, egyikünk sem kívánta a házasságot a másikkal, sem akkor amikor még utáltuk, sem akkor, amikor már kedveltük egymást. Hiszen nem mi akartuk, tehát szó sem lehetett róla.
- A férfi szerzi a plüssmacit a nőnek, tehát én lövök és megkapod – nevetek fel a céllövöldés megjegyzésre, amit be is fejezek a magam módján. Ha félreérthető, hát az, de nem érdekes, kivételesen tényleg az eredeti jelentésére gondoltam. Gondolataim persze elkalandoznak Esztire, de nem sokáig, mert az álvörös leányzó pont elég ahhoz, hogy a szemeim visszataláljon az elérhető esti partnerre. A kérdése jogos, de nem tudom, hogy a felszolgálók gyöngye mennyire lenne benne, egy édeshármasban, míg Odett valószínűleg igen, ha már felhozta. Nem mondom, hogy nem próbálnám ki-e két szépséggel, de például Nadianal sem éreztem rá késztetést, hogy de jó lenne még valaki. Azt hiszem, az ilyen dolgok csak jönnek maguktól, vagy sosem érkeznek meg.
- Nekem annyira nem kényes. Egyszerűen csak nem fogják fel, hogy engem nem tudnak irányítani. Így megvontak egy csomó mindent, amire már nincs szükségem. Tény, hogy régen bosszantott volna a dolog, de most már annyi minden történt, hogy megváltoztak a prioritásaim, öcsém. Csak hát néha meg kell jelennem hivatalos összejöveteleken – vállat vonok, így is sokat mondtam már. Persze, ha nagyon utánam akar nézni, úgyis rájön, hogy ki lehetek, de szerintem így, hogy csak egy átlagos Farkas lettem – szerintük -, nem igazán érdekes a családom.
- Az érdekes, de menjünk – nem hittem volna, hogy pont ő mond ilyet, de hát mit lehet tudni, hogy mit titkolnak még az ember magukról. Lehet, hogy ez az egy ruhája van, vagy csak lázad és a fába épített kisházában él, hogy bosszankodhassanak a szülei. Fel is állok, ő pedig megvárja, hogy mutassam az utat.
- Kövess akkor, szexi Odett – vigyorodom el, majd elindulok a lépcső felé. Felmegyünk az emeletre és az balra a második ajtó az enyém. A pálcámmal rámutatok a zárra, ami kattan a megfelelő varázslat feloldja a zármechanikát. Óvatosan belököm, majd a bal tenyerem felfelé fordítva a szobám felé intek, hogy merre is mehet tovább.
- Hát, ennyi volna – mutatok lépek mögötte be, majd becsukom magam mögött az ajtót. Nem egy nagy valami, van egy kis teakonyha, egy nappaliszerű egy nagy kanapéval, TV-vel, dohányzóasztallal, és van a sarokba egy franciaágy is. Van még bent egy pár szekrény, amiben a ruháim és Ez mind egy légtéren belül és természetesen van még két ajtó a mellékhelyiségnek és a fürdőnek, ahol egy kád, és egy polcos mosdó található, egy egész nagy tükörrel. Amit mindjárt láthat, az a híres Zétény féle rend: minden derékszög, párhuzam. Ha van is por, az a takarítók hibája, nincs szennyes eldobálva, az ágy be van vetve. Szóval minden elég rendezett és halvány levendulaillat csaphatja meg a belépő orrát, ha odafigyel.
- Elég szerény, de ez egy Csárda – vonok vállat, és ha van kabátja, lesegítem róla és felteszem a fogasra. Egy régi mugli telefonkészülék van a bejárat melleti kisasztalon, odalépek és Odettre sandítok.
- Kérjünk még valamit, vagy TV-zel? – nevetek fel, mert ugye bármit is csinálhatunk, amit egy ilyen szobában lehet. -  Esetleg táncolhatunk – kuncogok, mert nos, nem akarom letámadni. Egyelőre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Kérlek - mély nevetésemből szarkazmus érződik ki. Semmi hasonlót nem várok el tőle, azonban azt sem merném kijelenteni, hogy nem élvezném, ha mondjuk egy napig a sarkamban loholna. Elképzelni azt a néhány arcot, aki komoly beszélgetésbe próbálna lebonyolítani velem. A ház ügyeiről próbálna összemakogni valamit, aminek fele nem is értelmes, mert azt figyeli csak, hogy ahogy én helyet változtatok Min Jong is mögöttem. Rémes orosz humor.
Helyet foglalok a kávém javát kiittam bögrémből. Kicsit félreteszem pihentetni a maradékot, aztán figyelmem a másik könyvtárosnak adom.
Hümmögve hallgatom végig a történetet. Nem szólok bele, akkor sem, mikor szünetet tart néhány pillanat erejéig. A könyvesbolt más téma, kellemes, de nem szívesen űzném, mert akkor sok remek könyvtől kéne naponta búcsút intenem. Ami mindig szomorú számomra. Egy újabb elvesztett történet, egy újabb elvesztett lélekdarab.
- Szóval egy kvibli - jegyzem meg nyersen. Nincs bennem ellenszenv velük kapcsolatban, nem ők tehetnek arról, hogy a mágia nem fogant meg testükben.
- Miért maradtál a varázsvilágban? Nem fáj ránézni nap mint nap arra, hogy mit tehetnél meg, ha szerencsésebb lettél volna? - kérdezek rá, kíváncsiságom nem rejtem véka alá. Még nem volt alkalmam kviblivelel leülni beszélgetni, a kérdés pedig régóta újra meg újra felmerült bennem, ha valakiről kiderült, hogy mi. Ideje már végre válaszokat kapni.
- Kéred az enyémet? Még maradt - ajánlom fel, ha bólint átengedem. Neki jobban kell, legalábbis így érzem.
- Lényegében nem szakmát váltottam csak iskolát, egy ideje már könyvtáros vagyok. Szeretem a könyveket, szeretem a munka nyugodtabb oldalát. Nincs nagy indoka - vonom meg a vállam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Weiss Arion Ruben
well well
Hazugság lenne azt mondani, hogy a nő nem élvezi ezt, még ha tudja is, hogy a férfi szemében csillogó csodálat csupán bűvölet, s nincs mögötte valódi érzés. Mégis ösztönösen simul bele az ölelésbe, engedi, hogy karok határozottan fonódjanak köré, s háta finom, kecses ívbe húzódik, hogy minél jobban idomuljon a másik alakjához. A kocsi keltette apró csattanást kizárja, üdvözli a férfi átforduló érzelmeit, a néma, megbéklyózott vágyat. Nem lenne szabad ezt csinálnia, tudja, csakhogy kivételesen nem érdekli. Úgysem ismeri itt senki. A férfi sem fogja tudni ki is volt ő, és nem is találkoznak soha többé. Azonban még mielőtt eltűnne, felszívódna haragos értetlenséget hagyva maga után, még megenged megának egy apró szórakozást. Mert ez most az számára, bár nem szereti kihasználni képességét, minden porcikája azt sikítja, hogy ez a bunkó alak most megérdemli, és mivel később úgysem lesz belőle baja a férfinak, max egy kis önszégyen és értetlenség... Játssz velem!
Csak halkan felnevet - nem kuncog, nem az a típus - az elrebegett kérdésre, a finomkodó, alázkodó szavakra. Így, hogy a másik már nem küzd, nem is akkora kihívás, Sonja egyre nyugodtabban veszi a levegőt, már kezdi is eleszteni az érdeklődését. Megkapta amit akart, kiélvezte, azonban érzi, hogy ha nem vigyáz, hamarosan feltör belőle a bűntudat, és megsajnálja a másikat. De ó, ne szaladjunk előre.
Jobb lába már épp meglendülne hátrafelé, hogy az ölelésből kibontakozva elinduljon, amikor a férfi közelebb hajol, s száját a nőére tapasztja. Azonnal kapcsol, ujjai határozottan csúsznak a fürtök közé, ajkai elnyílnak, reszkess Ruben, a saját gondolataidat egyszer már elnyomta benned a mágia, most ezeket a frisseket, újakat is el akarja a csók, s a mellette új életre kelő bűvölet. Az érzésbe belesóhajtva támad fel újra a kíváncsiság a nőben, a megkísértő játék bizony hatással van rá is, és ismét visszadobja oda ahonnan indultak - újra a férfi fejének elcsavarása a célja. A tarkón megfeszülnek a hajszálak ahogy végül elhúzza magától, s somolyogva, ellentmondást nem tűrően bontakozik ki a karokból.
Izgalmasabb, mint várta, bár kezdi érdekelni milyen lenne, ha levenné róla a kábulatot, ha különleges mágiájának apró, mérgező csápjai visszahúzódnának bőre alá. - Gyere - szól ismét, s ezúttal már fordul is, kivezeti magukat az üzletből. Léptei szaporák, s a férfit is erre kényszeríti, de ahogy végre kiérnek, lassít. - Erre - csalja tovább a kis molylepkét a láng felé, ellentmondásosan a sötétbe, s ahogy az épület sarka mögött befordulnak, szemepördül vele. Bűbája változatlan, a hold sápadt fényében arca szinte világít, száján fényesen csillan meg korábbi csókjuk. Vacillál, levegye róla az ábrándot mielőtt eltűnik? Látni akarja a férfi arcát, ahogy az magához kezd térni, s mégsem biztos benne, hogy jó ötlet...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Nagyon megkönnyebbültem, hogy végül nem vesztem össze Somával a hisztim miatt. Tudtam magamról, hogy nem vagyok egy egyszerű eset, sosem voltam az, hamar felkaptam a vizet mindenen, de szerencsére a párom derekasan állta a sarat a mostani kitörésemnél.
- Oké, elhiszem. A pszichológia amúgy is elég idegőrlő tantárgy, lehet én is hasonlóképp reagáltam volna - válaszoltam eltűnődve. Simán el tudtam végül képzelni, hogy én is így viselkedtem volna a helyében, ha egy ilyen nehéz, magolós tárgyat kellett volna elsajátítanom. Miután helyet foglaltunk a kanapén, elmeséltem neki, hogy jelentkeztem a DÖK-ös licitálós eseményre, majd kissé aggodalmasan vártam, mit fog reagálni erre. Kissé meglepett, hogy leragadt annál, kinek a zsebébe megy a pénz, az pedig cseppet sem aggasztotta, hogy egy másik fiúval fogok vacsorázni. Szép dolog a bizalom, de úgy éreztem, hogy egyáltalán nem érdekli az egész... vajon már nincs is úgy oda értem, ha ennyire hidegen hagyja ez a dolog?
- Biztos vagyok benne, hogy jó helyre fog menni a befolyt összeg - néztem rá határozott tekintettel. Nem hittem, hogy másvalaki fogja lenyúlni azt a pénzt, ami a jótékonykodás során kerül összegyűjtésre, bár lehet én voltam túl naiv.
- A pizzériában lesz, és igen, fizetik - feleltem neki kurtán szemöldököm felvonva. Érdekes kérdései voltak, annyi biztos, nekem tuti ezen kattogott volna az agyam, ha mondjuk az ellenkezőjét közli velem.
- Azt nem tudom, hogy kivel fogok még vacsizni, szóval nagy meglepi lesz - néztem rá jelentőségteljesen, hátha kiugrasztom a nyulat a bokorból. Nem akartam, hogy nagy jelenetet rendezzen emiatt, a hátam közepére sem kívántam azt, csupán jól esett volna, ha ad valamiféle jelet irányomba, hogy még mindig érdeklem. Azért mégiscsak egy másik férfival fogok vacsorázni...