Leo segge.

Valamivel mg egyértelműen meg kell koronáznom ezt a napot. Kezdenek elévülni a verekedős-reflexeim, a májam is talán kezd regenerálódni, ám ez most nem az a nap volt, hogy bármelyiket is edzésbe akartam volna hozni. Nem, ma pusztán alkotni akartam még valamit. Először azonnal eszembe jutott a fecsegő portrék folyosója, ami nem csoda! Hisz mikor legutóbb ilyen vágyam támadt, akkor még társaságot is kaptam, bár fogalmam sem volt az illetőről, hogy honnan szalasztották. Elismerően bólogattam magamban, miközben egy ecsetet és egy tubus rózsaszín festékes üveget vett a kezébe, majd pingálni kezdte a vénasszony haját. Jó darabig elszórakoztunk egymáson és a helyzetünkön is. Lettek ott csíkos csontvázak, felrobbantott frizurájú modernista költők, narancssárga szakállú tudósok, lila és pink hajú öregasszonyok kék-citromsárga kockás macskákkal..egyszóval szépeket alkottunk. Azóta nem mentem arrafelé, de kétlem, hogy a társam megközelítette volna azt a terepet.
No, így aztán hamar kitaláltam az esti programomat, de mivel az ilyet nem jó egyedül és magányban csinálni, hamar Leonardra is rátörtem az ajtót felvázolva neki a lehetőséget, és mikor belement, mondtam, hogy mikorra menjen és hova. Én visszamentem a magam kis rezidenciájába, és egy nagyobb méretű, fekete sporttáskába belehajigáltam az összes festéket, flakont, dobozt, üveget elég változatos színeket összeválogatva. Némi gondolkodás után belecsúsztattam még egy üveg Jack Daniel's-t is a többi mellé, becipzároztam a táskát, átvetettem a nyakamon, majd a fekete nadrág-fekete póló kombóban leindultam a színjátszókörösök próbaterméhez. Ismertem a járást, de a belépéssel akadtak némi gondok. Először is rossz oldalon kerestem a kilincset, majd azt nem bírtam lenyomni. Cibáltam ide-oda, feszegettem, míg teljesen véletlenül kicsit megemeltem és a szó szoros értelmében beestem a terembe. Szépet koppantak a dolgok a táskámban, míg lábbal gyorsan visszalöktem a helyére az ajtót. Kibújtam a táskám pántjából, és mialatt az órámra néztem - még öt perc volt Leo érkezéséig - addig talán tudatosan, talán nem, de a lényeg, hogy felkapcsolódtak a lámpák. Elismerően hümmentettem egyet, feltápászkodtam a földről és most már kézben vittem az üres, vakítóan fehér falig a motyómat. Azt a halomnyi ruhát, ami vállfákon lógott, az egész sort arrébb löktem, ami csak kis híján nem borult fel. A másik 4-gyel hasonlóképp cselekedtem, míg végül karba font kézzel álltam a 'vászon' előtt. Észre sem vettem, hogy bólogatni kezdtem, mialatt megterveztem, hogy erre mit fogunk iderittyenteni Leonarddal.

David


A régi, jó ismeretségek, ugyebár. Elég sok akad belőle, szerencsére, de persze külön vannak olyanok, amelyek még jobbak. Mert ők azok, akik nagyon, és régóta a szívem csücskei. Ezek tudatában érzem azt, hogy nem maradtam magamra, hogy nem kell egyedül lennem sosem, hacsak én nem úgy akarom azt. Márpedig kezdek feltámadni hamvaimból, mint valami főnix, aki igazából el sem ment, csak a színfalak mögé húzta be magát. Hogy ez rossz tett volt-e, vagy sem, nem mérlegelem, nekem jó, másoknak meg.. krumplibogár.
De mégsem szőttem világmegváltói terveket, sem csak-úgy-jött, spontán beütő dolgokat. Remeteként húzódtam vissza a szobámba, mélyedtem bele a szépirodalmi művekbe, és átmásztam egy kitalált, ámbár roppantul érdekes világba. Sajátos szórakozásnak tökéletes volt, jobb volt a semminél. Mélyen viszont éreztem, hogy ez nem fog így maradni, hogy nem lesz nyugodt, csendes a mai, nem is bántam, nem erről volt szó. Elsőre ugyan volt semmi, peregtek a percek, lassan az órák is, és az ajtó egyszeriben nyílt meg. Elsőre szobatársaimra gondoltam, hogy bizonyára ők tértek vissza, hogy lepihenjenek, vagy csak mert szükségük volt valamire, de a röpke pillantásból az ajtó felé egyhamar kiderült, hogy tévedtem. David keresett fel, hosszú idő óta elsőre, és nem kertelek, igencsak megörültem neki. A gyors köszöntés után jött az ok, amiért megtette a látogatást, az ötletet, hogy mit eszelt ki. Remeteéletemnek már unalmas volt az ücsörgés amúgy is, és ő aztán tudja jól, hogy az ilyesmikben általában készségesen benne vagyok, és mióta lekerült rólam a jelvény, még jobban. Így, nem is volt kérdés arra, mit válaszolok, megtárgyalva a részleteket, ki ment a maga dolgára, én még ücsörögtem, olvastam kicsit, majd csak azután készülődtem. Tőlem szokatlanul időben megindultam a megbeszélt találka helyszínére, nem volt nálam semmi, csak a pálca, és én, de nem is emlékeztem olyanra, hogy bármint vinnem kellett volna. A kastélyt egyhamar átszelve, már közeledtem is a cél felé, késést mellőzve érkeztem a ajtóhoz, ami mögött már bizonyára várt, és már csak a bejutás volt hátra. Nem volt nehéz - tekintve, az általam amúgy nem ismert előzményeket -, megnyílt a terem, ugyan, volt egy olyan érzésem, hogy ha kicsivel erősebben lököm az ajtót, a kezemben marad, de nem riadtam meg. Bezártam magam mögött, vagy inkább betámasztottam, és körbetekintettem. David már bent volt, ahogy sejtettem, már készült arra, amit kitervelt, amit véghez akart vinni, így közelebb lépkedtem hozzá.
- Hahó, hahó, Művészúr. - kúszott egy árnyalatnyi vigyor a képemre, amikor leparkoltam mellé, és a motyóra tekintettem. Felszerelkezett rendesen, amint látom, semmit nem bízott a véletlenre.
- Akkor, pontosan mi is a terv, amihez patyolat tiszta kezeim kellenének? - tettem fel a kérdést visszatekintve rá, és vártam, startra készen a választ, hogy mit, hogyan, és merre teszünk. A miért engem már nem is érdekelt.

Leoka

Fél éve, ha valaki megkérdezte volna azt a kissé fura napot a pingálással kapcsolatosan, mármint az,t hogy az egész hogy jött, vagy miért tettem, valószínűleg vagy vonogattam volna a vállamat. Az első fegyelmi tárgyalásomon is, Amerikában, ugyanezt tettem, mármint csak néztem bután magam elé, mint aki nagyon nincsen képben és nem tudtam válaszolni az egyébként primitív kérdésekre, mint miért csináltam ezt meg azt. De mázlink volt akkor Lévaival, hiszen nem kellett bíróságra vonulnunk vagy meginnunk egy pohár veritasérumot.. Tehát, hogy mégis mit is akartam pontosan ettől az egész pingálósditól? Passz. De mikor megláttam Leonard arcát, biztos voltam benne, hogy semmi pénzért nem mondanám vissza. Valahogy elhanyagoltam nagyjából mindenkit, ahogy Amira is. Lett volna kifogásom, hogy csajoztam, de azért Leonard kicsit többet jelentett nekem, mint Mira. És az a felvillanyozott, örömteli tekintet rám meredt a srác szemeiből, engem is ugyanezek az érzések támadtak le.
Keresztbe font kézzel álltam egyik lábamról a másikra, mikor Leo hasonlóan beesett a terembe. Persze, kicsit kecsesebben és kevésbé bukott orra, plusz úgy bánt azzal a kilinccsel, mintha üvegből lenne és pusztán az tartja még egybe, hogy nem eresztette el. Végül betolta ő is maga mögött ezt a berendezést, ezt követően, még mielőtt elmosolyodhattam volna a köszönésén, bezártam az ajtót. Egyre könnyebben ment, már szinte elég volt annyi, hogy magam elé képzeltem a zárat és a műveletet. Sokat gyakoroltam, ami egyértelműen az előnyömre vált.
- Üdv, nyuszikám.
Nevettem el magam, mialatt odahajtott mellém és szintén szemügyre vette a fehér falat.
- Pff.. Te meg a patyolat tiszta kezeid.. Na ne röhögtess!
Az elejét még sikerült egész érthetően mondanom, a vége felé már inkább röhögtem, mint beszéltem. Sok mindenhogy  tudnám jellemezni Leot, de valahogy ez a patyolat tiszta.. Nem igazán illett hozzá. Mély levegőket vettem, míg kibontottam a tatyóm cipzárját.
- Unalmasak ezek a falak, nem gondolod? Az első benyomásom az lenne, hogy egy kórházban vagyok, majd mikor meglátom a tükröket, minden bizonnyal egy balett terem berendezéseit vélném felfedezni a tereptárgyakban. Tehát, hogy tutira jól nézzen ki, valami gettós mintázatra gondoltam ezekre a falfehér...falakra.
Értetlenül pislogtam fel rá a flaskáim közül tekintve, hogy nem igazán egyeztettem a szavaimat, mielőtt kiejtettem volna őket. A táska egy zsebéből elővettem néhány rajzot, vagy festékkel készített graffitit, A/3-as, mugli méretű papírokon ábrázolva őket, majd kiterítettem Leo elé.
- Ezekre gondoltam, hogy felfirkanthatnánk őket pálcával plusz festékkel, hogy minél nehezebb dolguk legyen, ha le akarják őket vakarni. Nyulam-bulam mire gondolt, mi lenne szíved vágya falra festeni?
Ez a mondat is helytelen volt, de megint ki tudtam volna magyarázni. Valahogy. Na, felegyenesedtem, mire lábamban pár pillanatig fel-alá rohangáltak a hangyák és kérdőn, kaján vigyorral tekintettem a másik rellonosra.

Szinjátszósok.

Ha a lány azt gondolta, hogy könnyű dolga lesz, hát akkor nagyot tévedett. Amikor elvállalta ezt a feladatot, nem is gondolta, hogy a semmiből kell felépítenie a szakkört. Első dolga az volt, hogy diákokat toborozott, hogy álljanak be amatőr kis társulatába. Mikor már épp elegen jeleztek vissza, akkor kihirdette ezt a próbát. Az első és egyben utolsó próbát az előadás előtt.
Lassan lépkedve ment le a próbaterembe, kicsit mintha félt is volna. Soha életében nem irányított még semmilyen csoportot, és ez most kemény dió volt. Határozottnak kellett lennie, hogy mindannyian kövessék az utasításait. Nem akart akaratosnak vagy fennhéjázónak tűnni, de keményen kellett fogni a társulatot ahhoz, hogy jók legyenek.
Szép lassan megérkezett a terembe. Lassan ráhelyezte kezét a kilincsre, és lenyomta az öreg vasat, ami után az ajtó nyikorogva kinyílt. A terem hihetetlen volt, szép nagy és tágas, pont megfelelő ahhoz, hogy több ember is elférjen.
Szépen körbesétált, és mindent szemügyre vett. Először a babzsákfotelek felé indult, amik egymás hegyén hátán voltak odadobva a fal melletti részre. Nem bírta megállni, hogy ne huppanjon beléjük. Miután ücsörgött egy kicsit, fel is pattant és körbenézett a jelmezek között is. Máris megtalálta a megfelelőket a darabhoz.
Miután itt is végzett a színpadhoz ment, ami inkább volt katedra mint színpad, de a célnak tökéletesen megfelelt. Letörölgette a port a varázsgramofonról, a ruhaujjával, majd egy pöccintéssel bekapcsolta. Pattogós kalózmuzsika szólt a régi gramofonból. A lány nem állt meg itt, azonnal táncra perdült, és körbe pörögte a termet. Ha esetleg valaki rajtakapja, akkor azonnal megáll és elszégyelli kicsit magát.
Nagyon remélte, hogy mindenki el fog jönni, ahogy megígérték. Kicsit még táncikált, amíg a többieket várta.

Próba

Izgatottan futottam végig a folyosókon. Az úti célom a Déli szárnyon, az első emeleten található próbaterem volt. Még sohasem jártam itt, de ezen kívül már rengeteg darabot próbáltam, illetve rengeteg musicalt láttam, a megformálás stádiumában anyukámnak köszönhetően. Az alma nem esik messze a fájától, amiből következik, hogy hozzá híven én is örököltem valamennyit az ő rendkívüli tehetségéből. Az arcomon a mosoly fülig szaladt, mert eszembe jutott, milyen viccesek voltak olykor azok a próbák, amiket láttam, és amiken szereplőként én is részt vettem. A nevetések, amikor már annyira fáradtak voltunk, hogy legszívesebben otthagytuk volna az egészet, persze végül sohasem hagytuk ott és a munka végül meghozta ragyogó gyümölcsét. Rohanó lábaimat és gondolataimat egy ajtó állította meg. Itt vagyok! Vettem egy mély levegőt és egy csöppnyi habozás után benyitottam és a fejemet berakva bekukkantottam a helyiségbe. A teremben muzsikaszó hangzott.  Előttem megjelent az egyik, számomra legjobb dolog a világon, a színpad. Picike és otthonos, gyönyörű bársony függönyökkel és lépcsőkkel, hogy fel lehessen rá jutni. A tekintetemmel megkerestem a művészbejárót is. Milyen otthonos! A színház varázsa, mint mindig ugyanúgy most is elfelejtetett velem mindent és szinte öntudatlanul, kábultan és megbabonázva léptem be, miközben finoman becsuktam az ajtót magam után.  Beljebb hatalmas ablakokra lettem figyelmes, melyeknek párkányaira kényelmesen le lehet ülni. Ez nagyon jó megoldás! Ezek mellett székek is vannak természetesen, de az az érzésem, hogy a párkányt jobban fogom kedvelni. Annyival hangulatosabb!  A jelmezek tárolására szekrényeket helyeztek el. Ahogy megfordultam, hirtelen azt hittem, hogy otthon vagyok. Az ajtó mellett egy hatalmas tükör állt, pontosan ugyanolyan, mint otthon a szobámban. Emlékszem, hány órát töltöttem előtte a tánclépéseket gyakorolva vagy épp spárgára tágítva. Három éves korom óta táncolok, hamarabb, mint járni meg tanultam volna! A tükörben egy alakra lettem figyelmes. Ahogy abba az irányba fordultam megláttam Inedrát.
-Szia!-Köszöntem neki. Nem vagyunk még valami sokan, biztos a többiek kicsit később futnak majd be. Remélem nem fog fennhéjázónak tartani, de egyszerűen nem bírom megállni, hogy itt van ez a tükör! Fogtam magam bemelegítettem és sorban lementem bal-, jobb- majd angol spárgába. Majd, egy hirtelen felindulásból oldalra fordultam és lehúztam a lábamat a fülemig. Örültem, hogy még mindig meg tudom ezeket csinálni, ugyanis itt nem sok idő jut a táncgyakorlásra. Na, majd most! Majd egy hídból hátra boglival felálltam é forogtam egy fuettét. Majd boldogan távolodtam el a tükörtől. Az izmaim kellően bemelegedtek és Inedrán kívül még úgy sincs itt senki, aki láthatta volna.  Ő meg szerintem nem nagyon figyelte, legalábbis remélem, most azonban ideje abbahagyni, mert nem akarok feltünősködni...

Színjátszósok - Megismerkedő Próba

Június 5., Szerda, 17:44

Az izgatottság nem kifejezés arra, ahogy Tiffany átvészelte azon a napon a már eltelt órákat. Színire akart menni. A baj már csak az volt, hogy még órák voltak a kezdésig. Már reggel beállítottak Domival és Vaníliával Mauricehoz, és engedélyt kértek a délutáni kiruccanáshoz, amire mosolygós bólintást kaptak. Így is hamarabb indultak el, csak miután már betrappoltak a terembe jöttek rá, hogy még legalább 15 percet kellett várjanak a többiekre. Sebaj. A vöröske leült a színpad szélére, úgy fixírozva az ajtót, és várva az esetleges érkezőkre. Büszke volt magára, hogy színjátszósok vezetője lett, ugyanakkor ismeretlen érzés furakodott bele - talán félelem? Maga sem tudta pontosan leleplezni. Nem öltözött ki, sőt, szinte hanyagnak lehetett nevezni a ruháit. Egy egyszerű, fekete nadrágot, és bő pólót vett fel, azokat, amiket a Tusások lakrészében szinte házi ruhának használt. Haját a reggel mosta meg, így még jobban sétált, mint általában. Feláldozóan egy kis sminket is kent az arcára, pedig egyáltalán nem volt szokása. Ma mintha még is késztetést érzett volna, hogy megmaradjon az embereknek.
 Vegyes érzelmekkel fogadta a hírt, hogy két segítőt kell választania. Részben nem akarta, hogy valaki belekavarjon a munkájába, meggyőződése volt, hogy egyedül is sikerülne neki minden. Más részt viszont, még ha nagyon mélyen is, de örült, hogy nem rá hárul minden felelősség. Mikor megtudta, hogy Eric is társul a kis klubhoz, azonnal hozzá fordult segítségért, így az egyik jobb keze már meg is volt. A második segítőt Amira segítségével választotta ki, mivel a feketeségnek sikerült megszereznie a régi színisek listáját, és együtt kutakodták át, míg végül Gál Boti mellett döntöttek. Ami vicces volt az az, hogy Tiff még életében nem hallott a fiúról, ezért csak küldött neki egy baglyot, amiben értesítette, hogy a színibe helyettes lett Eric M. Chabottal együtt.
 A lány egyre türelmetlenebbül dobolt ujjaival a pódiumon, s egyre csak az ajtót bámulva várta az új érkezőket.


Ruha

/Szeretném, ha egy szálba fűznénk a próbákat! Köszi! /

Színjátszósok - Megismerkedő Próba

Már nagyon vártam, hogy eljöjjön ez a nap, annyira, hogy olyan lassan telt az idő, hogy az csak, na. Főleg a mai délelőtt. Már nagyon korán fenn voltam az izgalom miatt, és nem tudtam visszaaludni. És még az órák is olyan lassúnak, és unalmasnak tűntek.
De végre elérkezett a délután. A ruha kiválasztásával nincs gondom, bőven elég egy egyszerű fekete felső és nadrág.
Egy nagy vigyorral az arcán indulok el a szobájából, egyenesen az átrium felé, mert elvileg ott van a próbaterem. Remélem meg fogom találni, csak nem lehetek olyan szerencsétlen. Hamar megtalálom a próbatermet, ahol már hárman is vannak. Közülük az egyiket nem ismerem, viszont a másik ismerős, ő a prefink, a harmadik pedig Vanília.  Örömmel látom, hogy Vani is itt van, mert így nem kell a tusa végéig várnom, hogy végre láthassam. Odamegyek hozzájuk, és örömben Vanit megölelem.
- Sziasztok - köszönök egy nagy mosollyal az arcomon. - Jaj, Vani, olyan jó hogy látlak, nagyon örülök, hogy itt vagy. Hányan leszünk? - kérdem a vörös hajú lány felé fordulva, mert most ő itt a főnök.


ruha

Ismerkedős próbamóka

---

 Saját magát is kicsit meglepte azzal, hogy benyújtotta a jelentkezését a színjátszó körbe, amikor olvasta a faliújságon a hirdetést. De nem bánta meg, sőt. Bízik abban, hogy ez a csoport is olyan jó lesz, mint amikhez eddig tartozott, és bizonyított benne. Egyhamar ki is került egy újabb cetli az első próbát illetően, ami csak a szimpla ismerkedésről szólt. Amint eljött a napja, meglepetésszerűen futott be hozzá a bagoly, épp mikor már készült arra, hogy elinduljon. Nem kis meglepetéssel fogadta, hogy lesz az egyik segítő a csapatban, Eric mellett, akit szerencsésen ismer már, csak épp a főnökasszony személyével nem futott még össze itteni pályafutása során. De ami késik, az nem múlik.
A levéllel a zsebében indult meg végül, felkészülten, legjobb formáját hozva - ami remélhetőleg meg is marad -, és az átrium felé haladt. Már nem tájékozódik olyan szörnyűen a kastélyban, egészen jól ellavíroz egyik helyről a másikra, így a próbaterem sem jelentett már kihívást számára. Utólag belegondolva kávéhiánya volt, így kicsit faragva az időből, a konyha felé rohant, hogy megszerezze azt. Végül, miután megszerezte azt, elégedett pofival indult a terem felé, majd ahogy odaért, kopogva az ajtón, belépett. Végignézett a már itt lévő arcokon, megkönnyebbülve, hiszen sokan ismerősök és még a háztársai is voltak.
- Sziasztok, skacok. - csukta be az ajtót, miközben a kis csoport felé köszönt, majd odalépkedett a vörös lányhoz, akit nem ismer, és aki valószínűleg az ismeretlen főnökasszony számára, és bögrementes kezét nyújtotta felé.
- Gál Botond, a levita vénséges prefektusa. - mutatkozott be neki, mosollyal megtűzve, miközben a kezét nyújtotta kézfogásra, és ha a lányt él is vele, megejti azt. A röpke ismerkedés után kortyol bele kávéjába, hümmögve ízlelgeti az ízt, hogy milyenre sikerült eltalálnia, és a többiekre pillant.
- Na, mi helyzet a bajnokokkal? Volt már valami izgi? - nyit egy témát, ha már itt van és ha már ismerkedés van. Csak jelenleg még, helyzeti előnyben van a kékségekkel.

Ismerkedős Próbácska

  A nap hosszasan telt. Már alig vártam a Színjátszókör első próbáját. Tiff kikért engem és Domi Mauricétól, és akkor nem is olyan sokára elindultam. Kiléptem az ajtón, és átmentem a Déli szárnyba, és Boti és Keiko.
  - Sziasztok! Én is örülök neked Kei! - jó erősen megszorongattam. - Kábé hányan leszünk? 20 25-en? Vagy ez túl sok - néztem rá a Főnökasszonyra. Vártam, hátha cvalaki jön, mert léptek zaját hallottam.
  Botihoz fordultam:
  - Azon kívül, hogy reggel, kiestem az ágyból semmi - mondom turpisan. Furán hangzik. Na, mindegy! - Na, és mi van a Levtában? Történt valami fura? - kérdeztem, hátha többet is megtudok barátaimról. Nagyon hiányoztak már.

 Mikor az első lány besétált a terembe Tiff erőt vett magán, s egy, a tőle telhető leg barátságosabb mosollyal ajándékozta meg. Örült neki, hogy ismerik egymást Vanival, így legalább nem lesz mindenki mindenkinek ismeretlen.
-Körülbelül tizenöten kéne legyünk -válaszolta a vágott szemű kiscsajnak. A színpad szélén maradt, a lábát lógatva, és továbbra is az ajtóval nézve farkasszemet.
 Hamarosan egy srác trappolt be a terembe, kávéillatot árasztva maga körül. Amint kiderült, hogy ő Boti, a vöröske azonnal lábra ugrott, és odasétált, majd mosolyogva kezetfogott vele.
-Tiffany Elswood, de gondolom ezt már tudod -nevetett rá- Hálásan köszönöm, hogy elfogadtad a helyettesi pozíciót. -vigyorgott rá.
-Azon kívűl, hogy kicsit közveszélyes a berendezés minden okés -magyarázta- habár szerintem ki akarnak minket nyírni még a feladatok előtt -vonta meg a vállát, majd visszaült addigi helyére, hisz onnan tökéletesen belátta az egész termet, és az ajtót is fel tudja vázolni maga előtt.
Nincs órája, de érdekli az idő, mert tudni akarja, hogy miért nem jönnek már. Reménykedik, hogy tényleg mindenki eljön, mert örülne, ha első próbán jelen lenne az egész társaság.
-A fél társaság Levitás, ugye? -kérdezte az addig megérkezettektől, hisz látja, hogy jól megvannak, és tudja, hogy egy házba vannak.

Próba-móka

A napjaim unalmasan teltek, ezért úgy döntöttem, hazautazok. Senkinek nem tűnt fel, de apámék nem nézték jó szemmel, hogy meglógok a suliból. Sajnos Csengével nem találkoztam, pedig jó lett volna egyet hülyülni, mint régen. Igaz, anyuéknak egyedül is elég voltam, mire eljöttem, szépen kikészítettem mindkettőjüket a folytonos pattogásommal, és be sem állt a szám, csicseregtem nekik az iskoláról -amiben egyébként még mindig nem érzem magam olyan jól, mint a Roxfortban-. Amikor már nagyon nem tudtak velem mit kezdeni, lementem segíteni apunak az üzletbe. Amíg jöttek hozzá a kisdiákok, és vénemberek új pálcát venni, én fütyörészve és dúdolászva, na meg táncolva portalanítottam minden egyes dobozt. Oké, azért nem mindet kézzel, csak a negyedét. Utána meguntam, és egy pálcaintéssel lerendeztem a maradékot.
Mire visszaértem, már olyan információk jutottak a fülembe, hogy el sem hittem. Mágustusa, meg bál, és újra megalakuló körök? Ráadásul olyanokat is hallottam, hogy állatkertet akarnak a faluba... Ebből nem tudom mi igaz. Az összes közül a tusa érdekelt legjobban. Nem jelentkeztem volna rá, de szívesen figyelemmel kísérem, és szurkolok a legjobbnak.
A másik a színjátszókör visszavezetése, ami érdekelt. Ennek is utánajártam, és hát nem tudom mennyire volt jó döntés, de csatlakoztam a körhöz. Az amúgy is unalmas napjaimat talán kitölti a társaság, a színészkedés pedig azt hiszem, elég jól megy. Isabelle már hetek óta nem bukkant fel. Azt akartam, hogy meglepődjön Dmitri amikor visszatérek, és egy szóval sem fogom említeni, hol voltam.
Szerdán volt az első óra, amire hatalmas mosollyal készültem a szobámban. A kedvem mostanság az egekben van, örülök mindennek, és várom, hogy vége legyen a fránya sulinak. Mondjuk még nem tudom, mit kezdek magammal... Majd kiderül.
Sem az öltözködést, sem a sminkelést nem vittem túlzásba. Egyszerű fekete pólót, és farmert húztam, hozzá flipflop papucsot, és indulhatott a menet. Illetve, még mielőtt megérkeztem volna, kimentem a rétre, és a legszebb rózsaszín virágot a hajamba tűztem.
Hatalmas mosollyal léptem be a próbaterembe, és egyből kiszúrtam a már jelenlevő társaságot.
-Sziasztok! Bogár vagyok -a köszönéssel együtt be is mutatkoztam, ugyanis még szinte egyiküket sem ismertem. Na de majd ez megváltozik a jövőben.

Kinézet

Próba

Izgatottan száguldottam a folyosókon. Végre újra indult a színjátszókör. Már nagyon hiányzott! Feltéptem az ajtót és berontottam. Már sokan voltak ott és fele bagázst ismerem is. Ott volt Boti, Vani, Keiko és csapat vezetője Tiff is, akit igazából még csak látásból ismerek. Éppen a bemutatkozás zajlik, így lehuppanok közéjük.
-Sziasztok, Katniss vagyok, szintén a Levitás.-rámosolygok, a többiekre, hiszen mi Levitások tesszük ki a színészkör, nyolcvan százalékát, ha nem többet.
-Milyen a lakrészetek?-Fordulok Vaniék felé. Nagyon kiváncsi vagyok,milyen helyen laknak. Valahol belül én is akartam tusázni, de sajnos nem fért volna bele az időmben, hiszen pont akkor én nem leszek az iskolában. A szüleim kikértek, egy családi nyaralásra. Alig várom már. Azt, hogy hova megyünk pedig meglepetés lesz. Furdalja az oldalamat a kíváncsiság, de egyenlőre még itt vagyunk és ide kell koncentrálnunk...

Ismerkedős

Mert ugyan miért ne lenne ideje még egy kis színjátszásra is, mindamellett, hogy próbál jó prefektus módjára viselkedni, vagy Keith-t megsétáltatni éjszakánként, és esetleg a cukrászdában is munkát vállalni, ha már egyszer Herci is ezt teszi. De közben még a tanulás… áhh, az valahol lecsúszott a listáról, jobb híján becsüccsen az utolsó padba, és nyitott szemmel alszik, mikor teheti.
Ahhoz képest viszont, hogy egyik helyről rohangál a másikra, a kialvatlanság nem látszik meg lankadatlan jókedvén és pörgésén, esetleg az lehet feltűnőbb, hogy a szokásosnál is jobban szét van esve a kislány, és a legtöbbször azt sem tudja, merre hány óra.
Most is nagyban rohan erre az ismerkedős próbára, amiről valaki még korábban tájékoztatta, és amire egyik szobatársa emlékeztette alig tíz perccel ezelőtt, különben eszébe nem jutott volna, hogy megjelenjen. Így is útközben kapja össze magát. Miközben a lépcsőkön rohan lefelé, húzza az egyik virágos mamuszát, aztán a következő lépcsőn a másikat, és páff! Tízpontos esést mutat be, épp csak nyakát nem szegi, hogy maradandó élménye legyen, miután szellemként visszatér a kastélyba, hogy Hercit kísértse örökkön örökké.
A terem ajtaján fél lábon ugrálva zúg be, miközben sebbel-lobbal a haját fonja, igencsak kusza művet alkotva vele, de a lényeg azon van, hogy kevésbé melegítse a hihetetlen mennyiségű séró. Végül a fonatot hátradobva, lihegve, egyik lábára sántán fékez le a kisebb társaság mellett.
-Áhh, sziasztok! Késtem! Vagy nem késtem? Nem késtem! Vagy mégis? – épphogy körbenéz a társaságon, és elvigyorodva mindenkihez odavágtat, hogy jól bemutatkozzon.
-Leonie vagyok, szia! Hello! Leonie, örülök, üdv, szia, Leonie! - mindenki kap egy kézrázást, mert van belőle raktáron bőven, de pacsit is lehet kérni, hiszen ma olyan jó a kedve, hogy mindet ingyen osztogatja a népnek. Bogárkát és Tiffany-t még meg is ölelgeti, ha akarják, ha nem, hiszen csapattársak voltak vagy vannak. Kinél hogy... Boti pluszban egy vállba bokszolást is kap, mert mint egyetlen jelenlévő hímnemű, megérdemli, hogy vele olyan fiúsan bánjanak, a vállba bokszolás meg olyan kőkemény férfias megmozdulás. Szerinte.
-Hűű, ti itt mind nem-eridonosok vagytok! - állapítja meg roppant bölcsen, mivel háztársainak nagy részét ismeri már látásból. Aztán lehuppan a földre, és miközben nagy érdeklődéssel füleli a tusa részleteit, rövidnadrágja zsebéből előkaparászik egy csokit, és kibontja. Nem egy nagy darab, de azért körbemutogatja mindenkinek, hogy kérnek-e. Mindenesetre ő ma még nem evett, úgyhogy nem zavartatja magát túlzottan, miközben az édességet csócsálja.

 Próba

 Álmosan nyitom ki szemeimet, mert az éjjeliszekrényemen magas frekvncián kezdett cseregni a mugli-órám, amit a mugli-unokatesómtól kaptam tavaly nyáron. ÁÁ, mégis miért csereg ez a fejembe? Van ma valami? Nem emlékszem, hogy programom lenne mára.. tűnődtem, amikor megpillantottam a tenyeremre irt parányi, már elmosódott szócskát Szinjátszókörhát persze, ma van az első próba... basszus, de jó, hogy eszembe jutott. de vajon hánytól van? Azt bezzeg nem irtam a tenyeremre. Na mondhatom okos vagyok... Öt perc bambulás után úgy döntöttem, hogy inkább elrendezem magam, s majd utána gondolkodom. Azzal kotorászni kezdtem a kulimban, és hélrehajitva néhány felesleges holmit ( mint például a gyikomat, aki eddig békésen aludt a bőröndöm tetején) és előhalászok némi a mai napnak megfelelő ruhát.Lerázva magamról a ,, Ma mit vegyek fel'' dilemmát, végül egy fekete fehér pöttyös miniszoknyánál, és egy hozzá illő fehér topnál maradok, s miután felrángatom ezeket magamra, nekiállok kifésülni loncsos, oroszlánsörényszerű hajamat, amivel van mit vivódni. Egy hosszas harc után azonban végre győztesen állok fel, hajammal aránylag rendben, benne egy fehér masniszerűséggel. Ezután gyorsan megmosom a fogam, és visszaülök az ágyamra a gyikom mellé, gondolkodni. Hirtelen felindulásból azonban eszemb jut, hogy talán most van a próba, s kissé szétszórtan csapom be magam mögött az ajtót, elindulva az általam sejtett próbaterem felé.
  Kicsit zihálva érkezem meg az átriumba, s megállok az ajtó előtt hát, nincs vesztenivalómgondolom, és magabiztosságot verve magamba benyitok a terembe. Csodálkozva veszem észre, hogy jó helyre jötte, mert ez nálam nem megszokott, és  hogy legyen meg a bemutatkozás is, hangosan, érthetően, hogy mindenki rám figyeljen, kijelentem:
  - Helló. Sheilah vagyok.S minthogy nem tudom, kire nézzek,mert nem nagyon ismerek senkit, kivéve Tiffanyt, akivel volt egy kis nézeteltérésem, határozott léptekkel odamegyek egy székhez, és lehuppanok rá.
 

Próba

---

Végre valami nekem való is akad a kastélyban, ami nem távolodik el annyira a mugli világtól és még jól is érzem magam benne. Ez a színészek mozgalmas és színes földje, ahol kedvedre eresztheted ki a gőzt és adhatod elő magadból a benned rejlő önmagad, elveszettnek hitt személyiséged vagy eddig lapuló tehetséged, s közben még jól is szórakozol az egészen.
Én, Ágoston, köztudott, hogy nagyon szeretek izgulni és aggódni. Ez tipikusan olyan alkalom, amire már jó előre félhet az ember! Így voltam én is... Nyűglődve forgolódtam az ágyamban, amikor a hajnali napfény első sugarai átszűrődtek az ódon kastély üvegablakán. Hunyorgó tekintettel felültem, - ehhez nagy hasizom kellett ám! - ásítottam és nyújtózkodtam egy nagyot. Persze csak óvatosan, mert ilyenkor rándul görcsbe az ember teste a legkönnyebben. Nincs itt anyu kalciumtablettája, hogy meggyógyítson! Az legalább finom gyümölcsös ízű volt. Itt valami katyvaszt adna egy ijesztő tekintetű indián bácsi, akitől a múltkor gyorsan el kellett bújnom a folyosón, mert lófrált!
Néhány percig tartó pipiskedés a tükör előtt... Ezt már nap közben, addig úgy voltam, ahogy reggel felkeltem. Megfésülködtem, rendbe tettem magam, kimostam a szemeimből a megbújt csipákat és már illatosan, barátságosan álltak készen arra, hogy átöltözzek egy kényelmes ruhába. Miután ez is megvolt, lementem.
Úgy álltam hozzá, hogy lesz ami lesz, csak nem harapják le a fejem. Így akár a szél, lefutottam és megtorpantam a próbaterem bejárata előtt. Először bekukucskáltam a kulcslyukon. Hát, mit mondjak, nem sok dolgot láttam, de azért lejött, hogy már vannak benn. Mozgott a kilincs, az ajtó kinyílt, Ágoston pedig megjelent!
- Hali! - kacsintottam a jelenlévőkre, ahogy óvatosan becsuktam magam után az ajtót. Picit huzat volt, szal sikerült hangosan becsapnom, de nem baj - Bocsesz...
Összetett kézzel a többiek felé vettem az irányt és egy kicsit furcsálló tekintetben, illetve hangnemben kezdtem kérdezősködni.
- Már elkezdődött? Már be kellett volna mutatkozni? Ez meddig fog tartani? Itt fogunk mindig próbálni? Most mi lesz? Várunk még valakit? - fordultam hol az egyik illetőhöz, hol a másikhoz, de ügyeltem arra, hogy mindenki hallja, amit mondok és valamelyikre legalább választ kapjak. -

Én és a színészet… hát nem egy műfaj, de mégis érdekesnek találtam a dolgot. Noha nem azt a részét, hogy tanuld meg a szöveget, állj ki több száz ember elé valami maskarában, és add elő tökéletesen a jelenetet. Nem, én ilyet az égadta világon semmi pénzért nem fogok csinálni. Így aztán jogos a kérdés, hogy akkor mit is keresek az iskola Színjátszósai között. Erre egyszerű a válasz: én leszek az, aki beállítja a fényeket, a hangot, segít a díszletben, a jelmezekben, és súg, ha valaki elfelejti a szövegét. Meg ha kell, akkor koreografálok, és ennyi. Ezek a feladatok mellett nem lehet színpadi szerepet is vállalni, bár talán egy vagy két alkalommal vállalok kisebb karakteri alakítást, de csak olyat, akinek alig van szövege.
Az első próba napja is elérkezett, így Tiff-el, és Vanival az oldalamon hagytam el a lakrészünket. A landolás már egész jól megy, a gyomrom se émelyeg annyira, de azért még megvisel az ilyen utazás. A lányok mögött ballagtam, és azon gondolkodtam, hogy mit kellene majd még tanulnom a tusa ideje alatt. Hamarosan meg is érkezünk a teremhez, ahol próbálni fogunk. Körbenézek, majd leülök a többiek mellé, hogy én is velük együtt várakozzak. Az első befutó Keiko, akinek egy mosollyal is megtoldom a köszönést. Sokáig nem jön más, így felkelek, és járkálni kezdek, hogy megtudjam, mit merre fogok megtalálni. Eléggé elcsatangoltam a társaságtól, és mire visszaértem a lányokhoz, már Boti, Tony és még másik 4 ismeretlen is ott volt. A nevüket nem hallottam, de nem kérdezek rá, majd megpróbálok beletrafálni.
– Sziasztok érkezők. Nagy Bátor Đominic vagyok. –mindenkinek integettem, és hatalmas mosollyal léptem oda Tony mellé. – Jó itt látni téged. –pacsira tartottam a kezemet, és vártam, hogy belecsapjon. Tonyval nagyon egy hullámon vagyunk, hiszen mind a kettőnknek ismeretlen ez a világ, így jobban meg tudjuk érteni egymást. Ha nem találkozunk a vasútállomáson, akkor nem hiszem, hogy ennyire jóban lennénk. Puszta véletlen az egész, de tudom, hogy benne egy nagyon jó barátra leltem. – Hogy vagy? –hangomban a kíváncsiság cseng, és ameddig a válaszra várok, megnézem magamnak a többieket is, hogy megalkothassam róluk az elsődleges képet.

Színjátszósok-első próba

Az első színjátszós próba napján –mint mindig- fáradtan keltem fel. Ennek nem volt különösebb oka, 12 óra alvás után is fáradt vagyok. Most viszont volt bennem egy kis sietség, nem akartam elkésni a próbáról, mint azt egyébként mindig megteszem. Úgy vagyok vele, hogy tíz-húsz perc késés mindig belefér.  De mivel nem rég Tiff megkért, hogy legyek a jó keze egyből igent mondtam, és magamban hozzátettem, hogy így nem fogok késni a próbákról. Egész sokáig így is állt a dolog. A baj csak ott kezdődött, hogy indulás előtt még elmentem edzeni, és onnan késve értem vissza. Csak pár perc volt, ami a zuhanyzás után vált csak biztos késéssé. Nem tudtam, hogy amolyan majdnem főnökként miben kéne mennem, ezért nem is vacilláltam sokat, egy sima rövidnadrágot, és inget vettem fel, aminek az ujját felgyűrtem, és csak félig gomboltam be. Egy gyorsabb tempóban megúsztam volna pár perc késéssel a dolgot, de út közben a konyhából érkező finom illatok eltérítettek. A manók jó kedvükben voltak, egy egész tál perec alakú ropit nyomtak a kezembe, mondván, hogy vigyem el, nehogy elkéssek. Így út közben ropi eszegetés közben azon agyaltam, hogy így mint „Tiff jobbkeze”, mit kell majd csinálnom? Meg hogy a darabokban milyen feladatokat, szerepeket kaphatok. Mint itt a legtöbbünknek, nekem is a főszerepre fáj a fogam, csak hát mégis… Zenélni szívesen zenélek, ha olyan darabról van szó, viszont a szövegek nehezen mennek nekem. Vagyis nem mennének, csak az elég erős akcentusom sok helyzetben furcsán venné ki magát.  Végül is ezt majd Tiff eldönti. Lehet jól is fog hangzani, ha valami olyan darab lesz, amiben a hősszerelmes srác a szerelmesek nyelvén beszél.
Időközben megérkeztem a próbateremhez, és miután lenyeltem a számba tömött nagy adag ropit, beléptem a terembe.
- Üdv, megjött a főnök! –Óriási vigyor kíséretében léptem közelebb az összegyűltekhez.
- Eric vagyok, ha valaki nem ismerne. Ki kér ropit? –Utolsó mondatom után körbenyújtottam a tálat, hogy vegyen, aki kér. Eközben kezet ráztam a csapat férfi tagjaival, aztán megálltam Tiff mellett, a tálat továbbra is úgy tartva, hogy tudjanak belőle venni.  

Épp tegnap történt, hogy baglyot küldött Tiff a színjátszókör újraindításáról. Tiff nagyon kedves lánynak tűnik. Mivel még nagyon új vagyok, aligha felfedeztem a sulit, szóval kérdezősködnöm kellett, merre is találom pontosan a színjátszókör próbatermét.
Mindig is érdekelt a színészet. Eleve elég művészi alkat vagyok, színházba járni egyenesen imádok. Főleg zenés színházakba.
Vajon itt adunk majd elő zenés darabokat?
A régi mugli iskolában heti két drámaóránk volt. Minden évben betanultunk valamit, bár mi az improvizációkra mentünk rá. Nem egy meglévő szövegkönyvet kaptunk, hanem szituációs gyakorlatokon belül improvizáltuk a szövegünk, míg össze nem állt egy teljes darab. Nagyon izgalmasnak találtam azokat az órákat. Alig várom, hogy megismerkedjek a Bagolykőben lévő színjátszósokkal, illetve színjátszással.
Bizonytalanul bolyongtam egy darabig a kastélyban, mire betaláltam a déli szárnyba. Eléggé félénken néztem be a próbaterem ajtaján. Nem ismerek itt még senkit.
- Sziasztok. - köszöntem viszonylag hangosan, de nem túl határozottan. - Sophie vagyok. - ez már kicsit halkabbra sikerült, éreztem, ahogy elpirulok. Valószínűleg a fél társaság meg se hallotta a nevemet. Zavarban voltam. Félénken beljebb húzódtam. Sok tekintet fordult felém, de legtöbben beszélgettek egymással. Kicsit megkönnyebbültem, mikor láttam, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki izgul. Körbenéztem és a terem hangulata fantasztikus volt. Sokkal jobb, mint a mugli sulimban. Miután a helyszínt megcsodáltam, végigfürkésztem az embereket. Valaki ropit evett, valaki izgult és csendben várakozott, valaki beszélgetett. Ezeket állapítottam meg. Nem tudtam, hogy mit kéne tennem. Félénkségem miatt nem mertem senkihez odamenni, beszélgetést kezdeményezni. Gondoltam, megvárom míg Tiff megmondja, mit csináljunk. Idővel biztosan összebarátkozom a többi színjátszóssal.

Színjátszós bagázs!

[Lucus]


Jelentős lépésre szánta el magát, ami már jó ideje érik benne. Egyszerűen már nagyon zavarja sok minden az életében, és semmit nem segít az, hogy a feszültséget triplán van hol levezetnie, hiszen kviddicsezik, pluszban Kornéllal edz, és még az elemi mágiai mozdulatokat is gyakorolja - amire nem lenne szüksége, de nagyon tetszenek neki. Ez a fajta tánc nagyon tetszik neki, és jót is tesz a néhány év amíg járt. Mégis sok minden ott motoszkál benne, mindig, amikor próbál észrevétlenül elosonni a piszkálódó rellonosok mellett, amikor próbál feltűnő lenni egy-egy fiúnak, és akkor is, amikor feltűnik nekik, és végül ő fordul el, mert annyira zavarba ejtő és szégyenletes számára az áltatás. Nem az, hogy mást áltat, hanem az, hogy saját magát.
Szóval a próbaterembe sétál, ahol az utóbbi időben nem a színészkedést gyakorolta, mert próbájuk nem igen volt, hanem a táncot, azaz az elemi mágiai mozdulatokat, és az extrémebb elemeket. Elképzeli, ahogy kézenállásban besétál, majd átlendül hídba, amiből végül spárgába lemegy, és aztán húzza csak törökülésbe a lábait - de ennyire még nem ügyes. Kár volt abbahagynia évekkel ezelőtt, de akkor nem szerette, pedig most mekkora hasznát venné!
Leül a tükörfallal szemben, és hosszasan nézi önmagát. Kihúzza a hajgumit a hajából, majd leveszi a talárját is, összerázza a haját. Természetesen jóval hamarabb ideért, mint amilyen időpontra Lucát hívta. Úgy érzi magát, mint akkor, amikor a Rellonba készült felosonni Kornélhoz Amandaként - nagyon nagyon ideges, és retteg.

Barátnőcske;;

Sálálálálá...
Kicsit összecsaptak a feje felett a hullámok mostanában. A prefektussággal, a kapitányoskodással és úgy az egész iskolával a hócipője tele van már. Nagyon szeret ide járni, de most lett egy picit sok neki, túl nagy volt rajta a nyomás az utolsó meccsen is, teljesen ki is borult a végére. Rájött, hogy minden tisztelete eddig is Kristófé volt, de ezek után minimum szobrot érdemelne, hogy fogóként, kapitányként, összetartó erőként ennyire helytállt éveken át. Ajh, inkább megpróbálja elfelejteni a buta gondolatait, elég neki, hogy Véda néni a nyomában van rendszeresen, nem kell még, hogy saját magát is kikészítse. Le is pihent ma délután egy órácskára, amiből csat a tudat keltette föl, hogy Ashleytől levelet kapott, amiben találkára hívta.
Furcsa volt neki a dolog, az utóbbi hetekben elég keveset látta a lányt, amit szintén főleg magának köszönhet, borzasztó. Nem érzi jól magát, talán még sosem volt ennyire kedvetlen és gondterhelt. Dühíti a képessége is, hogy nem beszél róla, nem képes irányítani, nem ért hozzá, pont ezért fel kéne keresnie, Gyuri bácsi ajánlata okán, Ash anyukáját, ő elvileg tudna segíteni rajta. Hogy mennyi baja van ma.
Karba font kézzel, kissé leszegett tekintettel, cipője orrát bámulva vonul végig a Déli-szárnyon, még a megbeszélt helyhez nem ér, ahol belépve jó alaposan körbenéz. Nem járt még itt, a színházas, színjátszós dolgok inkább a bátyja világa, neki ott a kviddics, ami… Ne kezdjük újra! Ekkor emelte barátnőjére tekintetét, akit észrevett, el is indult felé, kissé mosolygósabban, mint eddig.
- Megjöttem, hoppláhopp! Mit keresünk itt?
Érdeklődött Luca, mert egyébként fogalma sincs, mit szeretne pont itt a barátnője. Beszervezné? Á, ki van zárva, tudja, hogy így is mennyi ideje van, talán, később. Mondjuk alapból nem áll tőle annyira messze a dolog, csak nincs előtérbe helyezve, ő nem Benji, na. Nézte a tükörben önmagát, nem örült a látványnak, kócos volt és némi morc is volt a tekintetében. Lezuttyant barátnője mellé, aki láthatóan nem most érkezett meg.
- Sokat vártál rám? Igyekeztem ám!
Tette még gyorsan hozzá, miközben a tükörből visszatekintett magára. Törökülésbe csusszant, úgy figyelte mi is lesz itt most. Érdekes dolog, hogy Ashley azon kevesek egyike a családján kívül, akivel ennyire bizalmasan közvetlen, nem csak felszínesen, és ezt pont az utóbbi időben tapasztalta meg. Ugye volt a nagyok játékának felkutatása, aztán Ashley-Kornél, végül pedig a Zorával kiegészült háromszög. Ajh, kicsit furcsa is így Ashleyre nézni, hiszen ahogy mesélt neki a fiúról, benne totálisan az a kép alakult ki, amit ki is mondott, hogy biztos számít neki Ash, aztán ez lett… Mély levegő után mosolyog biztatóan az eridonosra, miközben gondolatait félresöpri a teljes figyelemmegadás érdekében.

[Lucus]

Szüksége van a legjobb barátnőjére. Nem, nem Anyára, és nem Faithire, vagy Apára, vagy Kornélra, hanem Lucára. Nagyon szereti a lányt, az esetek többségében annyira könnyű megértetnie magát vele, amire szüksége is van, mert ha még vele is görcsölnie kéne... épp elég az emberiség maradék 99,999999soksok százalékával.
-Szia!- néz rá azonnal elmosolyodva, amint a lány belép. Tetszik neki Lucus szófordulata, 'hoppláhopp', meg is jegyzi magának, habár mintha barátnője szívét is nyomná valami... szóval majd rákérdez nála, ha megfelelőnek érzi rá az időt és a helyet. Nem szokott erőltetni ilyesmit, elvégre nehezebben ért meg másokat, szóval nem csoda, ha nem sokan mondanak el neki sok mindent.
-Dehogy vártam sokat.- mondja, hiszen Luca szinte nem is késett, ő jött előbb, és jót tett neki egy kicsit bámulni a tükörbe. Vannak szilárdabb elképzelései, mit szeretne.
-Mutatni akarok valamit...- kezd bele a mondandójába, és azért is hívta ide Lucust, mert úgy érzi, ennyi idő után szavakkal elmondani nem tudná, hogy metamorf mágus. Ennyi titkolás után... habár Luca is titkolja előle a képességét, de ő tud róla mégis, szóval az valahol más egy kicsit.
-Van valami, amit eddig nem árultam el neked, és ezt nagyon sajnálom, de...- sóhajt egyet, azon tűnődve, hogyan is folytathatná, amit szeretne, hogy a legpontosabban fejezze ki önmagát.
-Nem miattad nem mondtam el eddig, hanem magam miatt.- mondja végül egyszerűen, mert ez a lényeg. Aztán a tükörbe mutat a lánynak, a saját tükörképére, és behunyja a szemét, koncentrál kicsit, majd a barna tincsek még hosszabbá válnak, és egy csapásra kiszőkülnek. Kinyitja a szemeit, de csak a tükörben mer Lucára nézni, várva, hogy mondjon valamit.

Színjátszósok

Nem gondolta volna, hogy még egyszer erre kerül a sor, de most újra itt volt, a próbateremben. Legutóbb nem igazán vette komolyan ezt az egészet, ezért most szerette volna bebizonyítani, hogy ez a csapat is igazán jó lesz, ha össze tudnak kicsit szokni. Ezzel a próbával nem annyira az összeszokás volt a cél, mindinkább a tehetségek felmérése, és a csapat összetételének megismerése.
Voltak már tervei a jövővel kapcsolatban, de ezt több emberrel is meg kellett még beszélnie. Nem akarta bonyolítani a dolgokat, csak szerette volna, hogyha az iskola megismeri legalább őket.
Pontosan tudta, hogy hol van a terem, úgyhogy könnyen idetalált. Szépen körbesétálta a termet, megnézte a jelmezeket és a kellékeket, de sajnos nem voltak már épp jó állapotban, de legalább volt elég mindenkinek. Nem számított amúgy sok emberre, hiszen az iskola még semmit nem tud a csoportról.
Felment a színpadra, megnézte az oldalsó bejárót és a zongorát. Felnyitotta és játszott pár dallamot, ezután lement, hogy berendezze az asztalt, és magát a termet is. Szembe a színpaddal letett egy asztalt, vele két széket is, elővette a papírjait és leült, hogy átnézze az eddig tagokat. Volt egy listája a régi tagokról, és volt egy adatlapja az új tagok számára, amit mindenkinek ki kell majd töltenie.
Amint megérkezik az első pár ember, már kezdi is szólítani őket szép sorban, és felírni, hogy mit tudnak a színpadon bemutatni.


//Szóval mindenki aki szeretne színjátszózni írjon egy kezdő hsz-t és megkapja a feladatát, amit a következő hsz-ben ki kell játszania.Remélem érthető.
Szálakra figyeljetek! A Jelentkezős Próbát egybe szálazzuk.//

Forevör színjátszósok

ruhácska

---

Színjátszósok

Mindig is szerettem kreatív dolgokat csinálni. Kötöttem sapkát, rajzoltam, és festettem is. Talán azért lettem ilyen, mivel sok időt töltöttem a nagyszüleimnél. Ők tanítottak meg ezzel kapcsolatban mindenre.
Igazából már idejét sem tudom, mikor éltem ki úgy igazán a művészetek iránti hajlamaimat. Amikor értesültem arról, hogy a színjátszósok közé új embereket keresnek, felkaptam a fejem. No nem a szerepekért, sokkal inkább a díszlet és jelmeztetvezés miatt. Valójában sosem szerettem szerepelni. Nem voltam sosem olyan fajta, aki imád a rivaldafényben lenni.
Azonban ha megadnák a lehetőséget, aktívan részt vennék a színjátszósok életében, mint díszlet, vagy jelmeztervező.
Ilyesmi gondolatokkal léptem be a terembe, ahol még csak igen kevesen voltak.
Két lányt láttam csak, egy szőke és egy vörös hajú lányt.
- Sziasztok! -köszöntem a bent lévőknek.
Igyekeztem halkan helyet foglalni, hogy meg ne zavarjam a szőke lányt, aki éppen valami papírokkal foglalatoskodott.
Hamar leültem hát egy üres területen, és csendben vártam, hátha történik valami.  

Nagyon megörült, mikor észrevette a faliújságon a kiírást, eddig még nem volt pontos elképzelése, melyik szakkört válassza is. Eddig. A mugliskolában, balettezett, és nagyon hiányzott neki. Ezért is volt olyan boldog a plakát láttán, hiszen a balett is egyfajta színészet, így úgy gondolta, egy kicsike szeletet visszakap a táncból. Mindenképpen az elsők között akart lenni, így felsietett a szobájába, hogy áttudjon öltözni. Pár pillanatig tanácstalanul álldogált a szekrénye előtt, végül egy fekete cicanadrág és hosszú ujjú, hosszított felső mellett döntött.  Szőke haját átfésülte és a fejtetején lófarokban összefogta. Úgy okoskodott, hogy ez tökéletes öltözék lehet egy ilyen meghallgatáshoz. Mi van ha esetleg fejen kell állni? De miért is kéne? Majdnem hangosan kinevette magát a képtelen gondolat miatt. A sminkkel nem bajlódott sokat, nem szerette kencézni magát. Eltüntette a sötét karikákat a szeme alól amit az elmúlt vizsgaidőszak okozott a sok álmatlan éjszaka miatt. Az ágyán összegömbölyödött görényét, Ellát szórakozott mosollyal megsimogatta és már ki is lépett a szobából.  A kijelölt termet csak sokszori próbálkozásra tudta megtalálni, végül egy kedves Navinés lány igazította útba. Kissé félve nyitott be, mindig izgult, hogy mi várhatja egy csukott ajtó másik oldalán. Hát itt már hárman ültek bent. Egy vékony, szőke hajú lány éppen a kezében tartott papírokat rendezgette a másik kettő meg feszengve várakozott.
- Sziasztok – köszönt halkan és lecsüccsent a vörös hajó lány mellé.  Mivel még korán volt, így csendben várakozott a többiekre.

Ahogy kikászálódott a zuhanyzóból rápillantott a kagyló szélére ledobott karórára, majd egy cifra káromkodással tovább is állt a szoba felé, hogy felkaphasson magára valami ruhát. Ma, mivel lassan kezdődik az új tanév, meghallgatást tartanak a színjátszókörben. Köztudottan a pontosság nem tartozik a vöröske erényei közé, így csak remélni tudta, hogy Inedra ott van már, s hogy ő sem fogja túlságosan megvárakoztatni a lelkes jelentkezőket. Egyszerűen öltözött, fekete nadrág, fehér blúz, sötétzöld kabátka, és illő magassarkú. Ahogy ezzel megvolt, visszahátrált a fürdőbe, megigazította a haját, és kevés sminket kent magára, hadd ne látszódjon olyan nagyon, hogy csupán fél órája esett ki az ágyából.
 Még belepillantott a nagy tükörbe, majd elégedett félmosollyal felszedte lapjait és jegyzeteit az asztalról, és nyugodt léptekkel megindult a próbaterem felé. Örült, hogy új tanév kezdődik, s megint toborozhatnak új tagokat, bár az utóbbi időben nem igazán volt ideje erre koncentrálni, a vizsgák miatt. Rutinprogrammá vált az egész napos tanulás és rohangálás a könyvtár és a szobája között, sőt, néha még Mirához is benézett segítségért, ha valami nem ment úgy, ahogy szerette volna.
 Bár az idő sürgette, úgy döntött kis kerülőt tesz, méghozzá a konyha irányában. Halvány mosollyal elmondta a jelzőt, majd egész barátságosan ráköszöntött az izgő-mozgó házimanókra, felkapott két palacsintát, és már indult is visszafelé.
 Már a folyosó elejéről észrevette a próbaterem tágra nyitott ajtaját, és megszaporázva a lépteit kopogott végig a megmaradt kis távolságon.
-Reggelt! -köszönt egy mosoly kíséretében a jelenlévőknek, majd megindult Inedra felé. Lecsapta dolgait az asztalra, majd komótosan kinyújtózott.
-Bocsánat a késésért -mondta a szőkének, bár elég hangosan, hogy mások is hallják. Neki igazán nem állt szándékában későn jönni, csak kissé nehezen barátkozik a reggelekkel. Még mindig.

Ruha



//Jó lenne, ha a feladatot, amit kaptok a meghallgatáson minnél reálisabban próbálnátok meg kijátszani. Tudjuk, hogy mindenki le tudja írni, ahogy karaktere egy tökéletes és hibátlan bemutatóval mutatkozik be nekünk, de érdekesebb lenne, ha leírnátok pl. a karakter érzéseit, amikor meghallja a feladatot, lehet az félelem, öröm, kétségbeesés, sőt, akár kisebb hibákat is követhetnek el a színpadon, nem jár érte feltétlenül pontlevonás. Csak ügyesen! //

Színjátszósok
Hattyúk tava

A meghallgatáson résztvevők száma csak néhány fővel növekedett az érkezésem óta.
Érdekes, hiszen a színjátszó szakkör jó, és manapság sokakat érdekel a téma. Szóval egy kicsit meglepődtem.
A létszám miatt hamar sorra kerültem. Bemondták a nevem, és már kezdhettem is dolgozni.
A színpadon megjelent sokféle anyag, csillámpor, festék, ragasztó és hasonlók.
A feladatom nem volt egyszerű, de talán kivitelezhető. Varázslás nélkül, nyolc perc alatt készíteni egy komplett díszletet a Hattyúk tavához.
Egy kicsit nehéznek találtam a feladatot, de hát a dolgokért meg kell küzdeni.
Végignéztem a rendelkezésemre álló anyagokon, és rögtön ötletelésbe kezdtem.
No mármost a Hattyúk tava ugyebár egy csapat lányról szól, akiket gonosz módon elvarázsoltak, így minden éjjelen hattyú alakot kell ölteniük. Persze, mint minden történetben, megjelenik a jóságos királyfi, aki örök hűséget fogad, blabla, és ahogy egy jó történetben, itt is vannak cselszövések. És mivel egy mese csak happy end-del zárulhat, természetesen a királyfi végül hűségesen cselekszik, megtöri a varázslatot, így a lányok szabadok lesznek.
A történetet igazából nagyon is sablonosnak tartottam mindig. Próbáltam más szemszögből újra átpörgetni az agyamon, de sosem sikerült megszeretnem.
A munka viszont munka, így hát sietve nekiláttam a dolgoknak. Időközben ötletek tömkelegei vándoroltak át a gondolataimon, gondoltam arra, hogy lefesthetném a tavat egy kartonra, növényekkel és a hattyúkkal, aztán gondoltam arra is, hogy a kastélyt készítsem el, végül pedig minden ötletemet beleollóztam a végeredménybe.
Amilyen gyorsan csak tudtam, felskicceltem egy nagy barnás színű kartonra egy kastély alapjait, és nekiláttam kivágni. Készítettem neki egy talpat, ami megtartja állva, (olyasminek kell elképzelni mint egy képkeret támasztóját) és nekiláttam még a maradék perceimben egy közepes méretű vászondarabra megfesteni a tavat a hattyúkkal, ahogy eleve kiterveltem. Az időm fogytán volt, ezért rögtön a festékkel láttam neki az alapok rajzolásának.
Az asztalon megkerestem azt az ecsetet, amit a falak festésekor szoktak használni, és belenyomtam a kék festékbe. A tükröződéseket fehérrel értem el, a hattyúk fehérségén pedig dobtam azzal, hogy egy adag csillámport raktam rájuk, így szépen csillogtak a fény felé tartva, mintha a víz csillanna meg a tollukon.
Az utolsó simítások sajnos elmaradtak, mert az idő fogytán volt, de én így is elégedett voltam a kastéllyal, és a vásznammal.
Könyékig ragasztósan és festékesen álltam vissza a színpad közepére, magasra nyújtva a karom, hogy a vászon ne súrolja a padlót. Felemeltem a vásznat, és a közönség reakciójára vártam.

Miután leléptem a színpadról, visszaültem az addig foglalt helyemre, és megvártam a többiek produkcióját is.