Podmaniczky Andine INAKTÍV
Daloló fecske RPG hsz: 37 Összes hsz: 194
|
Ismerkedős próba Nem tudja honnan jött az ötlet, hogy közel négy itt töltött év után elkezd színészkedni. Valószínűleg a sok le nem vezetett energiája sarkallta erre. Így aztán hogy, hogy nem írt egy levelet a faliújságos hirdetményre és most itt van. Itt az átrium előtt, ahova többnyire a rossz gyerekek mennek, akik büntetőmunkára jelentkeznek, vagy éppen el kell beszélgetniük az igazgatóval. Ő nem rossz gyerek, még csak büntetőmunkája se volt soha, amire igen büszke. Izgatottan lépi át a bűvös küszöböt, talán csak egyszer járt itt, amikor Weaver professzor elhagyott a teremben néhány papírt, ő pedig anélkül, hogy beleolvasott volna, utánahozta, aztán a férfi furcsa pillantásától annyira összezavarodott, hogy lehajtott fejjel és kicsit meghajolva az elköszönés közben, elsietett. Azóta is igyekszik elkerülni, hogy az első sorba kelljen ülnie, mert szerinte hülyének nézi a férfi. Megáll az ajtó előtt, és végignéz magán. Szereti, amikor nem kell talárban lenni, és ez a vidám póló csak még boldogabbá teszi a napot, hiszen aki ránéz, az egyből el is mosolyodik. Még otthon, Győrben vette most nyáron, amikor olyan hirtelen nőtt nagyra. Szóval az utolsó pofavizit is megtörtént egy serlegeket tartalmazó vitrin előtt - nem is érti, hogy ezek miért nincsenek a trófeateremben - majd egy széles mosolyt öltve belép a festék áztatta emberek közé. Elsőre azt hiszi, hogy elkésett, csak később veszi észre a hajbókoló Samut. Ez a kis szellem sok mindenbe bele szokta ütni az orrát. Jobb lenne, ha inkább nem szólna bele, így csak odasétál a lányhoz, akiről úgy sejti a főnök lehet. - Szia, te vagy Tiffany ugye? Andine vagyok, de szólítsatok nyugodtan Annienek. Általában Erikaként szokott bemutatkozni, mert unja azt, hogy furcsán néznek rá a neve miatt. Kinyújtja a kezét is, hogy kezet fogjon vele. - Szívesen elkergetem Samut, ha szeretnétek, még mielőtt megöli a hangulatot. Bár lehet, hogy azt már rég megölte, ebből a kis mitugrász alakból mindent ki tud nézni sajnos.
|
|
|
|
Podmaniczky Andine INAKTÍV
Daloló fecske RPG hsz: 37 Összes hsz: 194
|
MátéNem akarta, hogy így legyen, de aztán csak kellett kölcsönkérnie, ugyanis sikerült az egész tolltartóját elhagyni valamelyik padban, és mire visszament, természetesen már nem volt ott. Még jó, hogy a mobiltelefonját - ami itt ugye nem működik, csak megszokásból tartja magánál - nem cipeli mindenhová, mert már régen elhagyta volna azt is, és akkor oda a sok albumnyi zene, a telefonszámok, a képek, szóval gyakorlatilag oda lenne az élete. Ezen az igen fontos problémán elmélkedve halad a hidegebb időben. Ma még egy farmerkabátot és sapkát isfel kellett húznia ahhoz, hogy ne fázzon. Lehet persze, hogy az időjárásnak nincs is semmi baja, csak őt rázza ki a hideg, valahányszor pénzt kell költenie, ami nem a sajátja. Jó hír azonban, hogy ez már nem lesz így sokáig, mivel van állása. Bizony ám! Dolgozik. Ezer éve nem volt ilyen büszke magára, talán utoljára akkor, amikor kiderült, hogy boszorkány, és, hogy ez a világ tényleg létezik is. A tanszerboltból kilépve hangosan köszön, aranyos a bácsitól, hogy segített megkeresni neki a legkedvezőbb megoldást, hiszen elég sok mindent kellett vennie, hiszen a tollak, pennák és ceruzák mellett pótolnia kellett a tintát és a fogyóban lévő pergament is, mivel mostanában mindenki csak házidolgozatot irat, és az egy dolog, hogy a diáknak leszakad a karja, hiszen van másik, de hogyha akkor fogy el a pergamen, amikor megjön az ihlet, és talál valamit, amit ha kimásol talán elhiszi a tanár is, hogy figyelt, na az már keményebb dió. Az ilyen briliáns segédeszközök tűnnek el egy pillanat alatt. Közel két galleont rejtő szatyraival indul el, füles sapkájában a boglyas tér felé. hiszen még jó lenne ott is körülnézni, hátha valamit elfelejtett. Mondjuk egy kisállatot. Mindig szeretett volna valamilyet, de nem volt rá pénze, így csak nézegeti a kirakatot, majd, tekintve, hogy igen későre jár elindul visszafelé, hogy még takarodó előtt visszaérjen a kastélyba, és azon belül is a hálóba. Nem akar nagy bajt magának, ha eddig sikerült megúsznia.
|
|
|
|
Podmaniczky Andine INAKTÍV
Daloló fecske RPG hsz: 37 Összes hsz: 194
|
Caleb Nyújtózva halad végig a folyosón. Az élet olyan szép, ma egy kismadár társaságában tanult, akit a pogácsáival etetett, így ő se kap péksütimérgezést, és a madárka is jól lakik. Vigyorogva, lassan sétálgat, majd mielőtt belépne a keresett helyre, még egyszer megigazítja élénkvörös rúzsát, ami még jobban kiemeli a bőre színét. Belépve a könyvtárba egy pillanatra megfeledkezik magáról és hangosan ráköszön a könyvtárosra. - Megjöttem Tidaaaa! Aztán a rosszalló pillantás miatt lehajtott fejjel kuncog, és közelebb lépve átnyújt egy kisebb csomagot. A faluba járva betévedt a cukorkaboltba, és ha már magának kifosztotta, hát hozott mindenkinek, aki neki kedves. Van benne minden, amit csak szeretni és kapni lehet a cukorkaboltba. - Csak nézek valami olvasnivalót. Nem is tudja mihez lenne kedve, így minden szimpibb című könyvet levesz, lassan eljön a vizsgaidőszak, szóval addig szeretné még magát jól kiszórakozni novellákkal és versekkel, melyek nem emlékeztetik arra, hogy bizony vizsgák is lesznek hamarosan. Nem fél tőlük, erről szó sincs, csak maga a tény, hogy el kell kezdeni lassan átnézni az éves jegyzeteket, lehangoló egy kicsit. Az egyetlen pozitívum, hogy ha vége a vizsgáinak hazamegy és kipiheni a fáradalmakat. Hiányzik már neki Győr, az ottani barátai a családja, és ha minden jól megy, addigra megszületik majd a másik testvére is. - Bocsi. Majdnem sikerül a könyvcímek tanulmányozása közben eltaposnia a srácot, aki a földön ül. Szegény, biztos nem örült volna, ha egy Andine-nyi ember rázuhan. Akármilyen romantikus is ez a filmekben, a valóságban határozottan nem olyan jó dolog, mivel mind a ketten csúnyán megsérülhetnek. - Szereted az ilyen verseket? Nem, nem tudja megállni, hogy igencsak illetlenül ne olvasson bele abba, amit a másik olvas, pedig ez igen illetlen dolog, és tudja is, de a betűk valahogy rabul ejtik mindig a tekintetét. Bájos kis bocsánatkérő mosollyal hajol le a fiúhoz, egy könyvet nyújtva felé. - Akkor szerintem ezek is tetszenének neked.
|
|
|
|
Podmaniczky Andine INAKTÍV
Daloló fecske RPG hsz: 37 Összes hsz: 194
|
Nathaniel Blackwood Úgy csinálna valami meghökkentőt. Ez a vizsgaidőszak sosem volt a kedvence. Mindenki a könyvei felett görnyed, a levitások hajtanak, a navinések kevésbé érzik magukat nyugisnak és többet depiznek, a rellonosok pedig már egy hónapja a százfűlé főzetükkel vannak elfoglalva, meg azzal, hogy embereket keressenek – főleg levitásokat -, akik megírják helyettük a vizsgákat. A tanárok erre talán még nem jöttek rá, hiszen a puskázásgátló pennán kívül semmi másra nem fordítanak figyelmet, se tisztítótűz, se tisztítóvíz nincs, ami lemosná a főzetet és kiderülne, hogy egy megszeppent elsős írja a másodéves, fenyegetően fölé tornyosuló rellonos vizsgáját. Kérdezhetné a kedves olvasó, hogy akkor miért nem keresi eridonosok társaságát, de őszintén szólva, ilyenkor a legtöbb eridonos is kiakasztó. Lelkesedésüknek annyi és rájuk tör valami furcsa, megmagyarázhatatlan pánik. Ő is itt tart jelenleg. Három vizsgája van kiírva az ötből. Egy kiváló van már a zsebében, de az nem volt nagy kunszt, önismeretből mindenki le tud vizsgázni, neki meg, állítólag még némi érzéke is van hozzá. Ezen kívül, ha jól látta a vizsgaidőpontokat a sárkánytan és a repüléstan van meghirdetve. Az lesz ám csak a vicces dolog! A sárkánytan még oké, valahogy átverekedi magát rajta, de mit kezdjen a reptannal. Nem vigasztalja, hogy négy éve tanul repülni, mert az elmélet még oké, tanulni képes, de a gyakorlat? Háh, az nem úgy megy. A kanyarokban rendszerint lecsúszik a seprűjéről kicsit, a fékezéseknél előbb áll meg ő, aztán a seprű, ezért ha nem tudja elbliccelni a duplaórákat rendszerint kéktől a lilán át a sárgáig mindenféle foltok megtalálhatóak a fenekén, mivel a seprű ilyenkor jól hátsón billenti. Szeretett volna mindig kviddicsezni, de nem állhat úgy oda az Eridonosokhoz, hogy helló, játszanék, de: elhagy a seprűm, kicsit lecsúszok és van némi tériszonyom, de azt már egész jól kezelem, ha nem látom, hogy nincs szilárd talaj alattam. Ha ráfeküdne menne, de sosem fekszik rá, mindig valahogy átszenvedi csak magát a vizsgán. Ezen agyalva tér be egyik kedvenc helyére, a falatozóba, ugyanis lány létére nem játssza, hogy nem szeret enni és juj a vonalai. Pont nem érdekli. Imád nassolni, rengeteget enni, imádja a sültkrumplit és minél nagyobb egy hamburger annál értékelhetőbb. Épp azon elmélkedik, hogy mit kérjen, amikor meglökik, de nem finoman, szó sincs róla, hanem a pasas, aki távozik, durván nekimegy, annyira, hogy ezekbe a sarkakba, mert hát alap, hogy nem hétköznapian van felöltözve megbotlik, és egy sikítással ha nem is a földre, de egy ember ölébe pottyan, ami egy kicsit váratlanul éri, de gyorsan feltalálja magát. - Helló, finom a pizza? Igen, ennél bénábban kezdeni se lehet egy találkozást, de tényleg, pizzát is enne, most, hogy így a fiú tányérjára pillant.
|
|
|
|
Podmaniczky Andine INAKTÍV
Daloló fecske RPG hsz: 37 Összes hsz: 194
|
Nath
Úgy tűnik, a fiú hasonlóan viselkedik, mint ő az ilyen váratlan helyzetekben, vagyis egy pillanatnyi zavar után, úgy viselkedik, mintha teljesen természetes lenne az ilyen nevetségesnek mondható szituáció. Kicsit kényelembe helyezi magát, kuncogva összefonva a lábait, azért nem szeretné, hogy belássanak a szoknyája alá. - Persze. Nem foglalkozva azzal, hogy a fiú már beleharapott, ő is beleharap, és elégedetten sóhajt egyet. Igen, ez már megint nagyon jól sikerült. Imádja az itteni kajákat, egyszerűen reggeltől estig képes lenne csak enni, még szünetet se kérne. - Rendben, aztán mondjuk rendelhetünk egy másikat is, azt meg mondjuk én fizetem, és ugyanúgy elfelezhetjük. Felkelne, de a fiú épp a szoknyája anyagát vizsgálja, micsoda egy lovag hiszen, hozzá sem ér a bőréhez! Ez aztán tényleg nagy dolog. Nem sok ilyen fiúval hozta össze a sors, sőt eddig nem is nagyon tudta, hogy vannak ilyen fiúk. Érdekes, határozottan érdekes. - Egy bunkó pasas fellökött. Ha láttam volna, hogy jön, félreállok, de most már tuti, hogy ha legközelebb meglátom, akkor jól fel is rúgom, vagyis a bokáját biztos megrúgom. Igen nőiesen tud néha viselkedni. Viszont arra már rájött, hogy talán illendő volna felkelni és inkább a másik szabad székre átülni. - Egy jelmezbálra vettem, de aztán beteg lettem és nem tudtam elmenni. Ahogy elnéztem, mostanában esélyem se lesz felvenni, mert nem lesz olyan program, ráadásul elkezd hűvösebb lenni lassan és akkor megint bukom a dolgot. Khm… Na most már összejön a dolog, sikerül felkelnie, és átülnie a másik helyre, majd egy szelet pizzát felvéve jóízű falatot harap le. - Milyen legyen a másik pizza? Érdeklődik nyugodtan. Addig már eljutott, hogy a srác is eridonos, látta őt a klubhelyiségben, de nem olyan sokat, sőt, ha jól emlékszik az egyik évfolyamtársával látta. - Ismered Tristan Blackwoodot, ugye? Láttalak már vele, ő az évfolyamtársam. Van néhány közös órája a sráccal, egyszer mellette ült, de kb. ennyi volt az ismeretségük az elmúlt néhány hét alatt.
|
|
|
|
Podmaniczky Andine INAKTÍV
Daloló fecske RPG hsz: 37 Összes hsz: 194
|
Telelünk - Tiffany A mai napon kirándulni megyek. Érdekes mi? Nem, én sem gondoltam volna, hogy ilyet teszek. Nem azért, mert én olyan úrilány volnék, csak egyszerűen nem az én műfajom a kirándulás, ám amikor felmerült, valamiért nagyon lelkes voltam, és mostanra se múlt el. Ennek köszönhetően, már a tervezett ébredés előtt egy órával felkeltem, így egy jó hosszú fürdőt vettem, most legalább senkit se zavarok, majd nekiálltam a ruháim összeválogatásának, a végső ellenőrzésnek, hogy mindenem megvan-e és a ma használt cuccaim elpakolásának is. Mivel még így is időben vagyok, ezért halkan kicuccolok a klubhelyiségbe, majd az ottani könyvek között nézelődve keresek valami olvasnivalót arra az esetre, ha egyik program se lenne szimpatikus, bár nem hiszem, hogy ez így történne. Végül eljön az idő. A kabátomat felhúzva, a táskámat felvéve a vállamra hagyom el a helyiséget, és indulok a találkozási pontra. Amira után nem sokkal futok be, biccentek felé, majd a többi érkezőt kezdem el felmérni. Eddig nincs olyan, aki ne lenne szimpatikus, sőt, van egy kifejezett kedvencem is, méghozzá Karsa Bálint…haja. Oké, a srác se lehet unalmas ember. Tiffanynak is biccentek, meg még néhány ismerősebb arcnak, de konkrétan senkihez se húzódok, lehet, hogy az évek során szert kellett volna tennem egy legjobb barátra vagy barátnőre? Viszont, ha így tettem volna, akkor nem lennék az, aki, és én kifejezetten szeretem ezt a senkihez se tartozó énemet. Nem akarom, hogy akárki is befolyásoljon. Lehet, hogy ez a későbbiek során egyszer visszaüt majd, de most még nem érzem a problémáját. Türelmesen várok, majd a sor vége felé beállva a menetbe indulok el én is a többiek után. Nálam nincs bőrönd, idekerülésem után az egyik első intézkedésem az volt, hogy a táskáimat tértágítóvá tegyem, hogy azt a rengeteg mindent, amit magammal akarok cipelni mindenhova, könnyedén el tudjak tenni. Imádom, hogy a varázsvilágban ilyen lehetőségeim vannak, és természetesen maximálisan ki is használom őket. Türelmesen várom, hogy elmondják az első instrukciókat, majd elmosolyodva fordulok Tiffany felé. - Nekünk jutott a legjobb hely. Örülök neki, hogy nem kell annyi emberrel megosztanom a légteret. Amíg Amira beszélt, addig megszabadultam a kabátomtól, amit a karomra terítve viszek magammal, követve az előbb megszólított lányt a szobába. - Az alsót. Nagyon jó ez a szoba, ilyennek kéne lennie kastélyban is. Táskámat az ágyra teszem a piros szövettel együtt. Nem szeretem annyira a felső szinteket, bár be kell vallanom, hogy ez kifejezetten tetszik, így most a lépcsőkön fellépek néhány fokot, hogy megnézzem, hol alszik a lány. Ez a hely tényleg nagyon jó. - Na és mi lesz a darabbal? Érdeklődöm visszalépve az alsó szintre, a táskámhoz lépve egy halom édességet szórva az ágyra. Úgy tudom, ezek szerves részei az ilyen kirándulásoknak, így aztán jól bevásároltam tegnap, hogy legyen nálam mindenféle nyalánkság. Ezeket aztán az asztalra pakolom, majd melléteszek egy cetlit „egyél meg!” felirattal. - Megnézzük a többieket? Nincs kedvem itt ülni, ha már eljöttem, nem szeretnék mindenből kimaradni, annak ellenére sem, hogy esetlegesen nem dohányzom, azért csak találkozunk valakivel, aki még szintén nem műveli ezt, vagy az se baj, ha műveli, legalábbis nekem nem.
|
|
|
|
Podmaniczky Andine INAKTÍV
Daloló fecske RPG hsz: 37 Összes hsz: 194
|
Lethifalva - szobafoglalás Mi maradt meg Bécsből? Töménytelen mennyiségű kép. Imádok fényképezni, így aztán szinte minden percet ezzel töltöttem. Sétáltam egy nagyot, fényképeztem bent is, a többieket is, a helyet is. Aztán persze kipróbáltam mindent, amit ki lehetett, ha már rávettem magam, hogy eljöjjek, akkor már bizony élvezni is fogom. Nem úgy van az, hogy nem. Eddig nem is nagyon bántam meg, még ha annyira nincs is társaságom. Jól elvagyok magamban is, néha váltottam pár szót azzal, aki szembe jött, vagy az étkezések alkalmával a szomszédjaimmal, de ennyi. Este olvasgattam, és már itt is vagyunk, a következő állomásnál. Reggel egész korán keltem, aminek nagyon örülök utólag, hiszen Mira ébresztése enyhén vadnak hatott, és biztos vagyok benne, hogy ha én is akkor kelek, amikor a többség, akkor jól meg is átkozom. Így viszont volt alkalmam egy kényelmes fürdőt venni, a hajam oldalra fonni, kiválasztani, hogy mit veszek ma fel, és az éjjel, illetve reggel még használt cuccaimat összepakolni. A többiek előtt már a találkozási pontnál voltam, így volt alkalmam megfigyelni másokat, akik szintén itt szálltak meg, illetve pár kómás fejet a mieink közül. Kicsit lemaradva fényképezgetek itt is, ezen a csodaszép helyen. Mugliszületésű révén még nem volt lehetőségem hozzá, sőt Bogolyfalván kívül még nem jártam más helyen, ahol csak varázslók és boszorkányok jártak, így ez az egész egy újabb tanulási pont nekem. Jó lenne, ha lenne valami mágusvilágról könnyen, gyorsan, mugliszármazásúaknak óra is, biztos, hogy nagy lenne az érdeklődés rá, hiszen a diákok igen nagy része hasonló hozzám, vagy félig, így van még mit tanulniuk. Nekem is, pedig már öt éve a varázsvilágban töltöm az évem nagy részét. Mikor végre beérkezünk megállok valahol a tömegbe, majd jobbra nézve Noelt, balra nézve Bálintot ismerem fel a mellettem állókból. Aztán jön a szobabeosztás. Van egy egész szintünk, és kettesével lesznek a szobák. Szuper. Már indulnék is eddigi szobatársam felé, amikor közlik, hogy nem ő lesz az. Egy pillanatra megtorpanok, mert az első gondolatom az, hogy fogalmam sincs, kicsoda Carl, a második meg az, hogy rájövök, mégiscsak tudom, ő a tanár, aki most nem tanárként, de velünk van. Mintha valami rosszba sántikálnék, hogy pont mellé osztanak be, holott nem is, de a végén csak szélesen elmosolyodok a férfi felé. Nem lesz ez olyan rossz. Sajnos engem már nem tanít, mivel már végzős vagyok, de a tárgyát érdekesnek tartom. A kulcsot elvéve indulok a szobánk felé, majd belépve a férfi felé fordulok. Egy pillanatra megállva, hiszen nem tudom, hogy magázzam-e vagy tegezzem, elvégre erre annyira nem figyeltem oda, de ha elszúrom, úgyis kijavít. - Alul vagy felül szeretne aludni? Én elég korán kelek és sokáig olvasok, szóval, ha ez zavarja, akkor szerintem jobb, ha maga alszik fönt. Csendesen közlekedek. Ezt még fontos, hogy hozzátegyem, mert nem akarom, hogy azt gondolja, akkor most nekiállok itt trappolni, mert az nem szokásom.
|
|
|
|
Podmaniczky Andine INAKTÍV
Daloló fecske RPG hsz: 37 Összes hsz: 194
|
Lethifalva - Tender prof- Akkor jó. Nekem sem, az volt régen, amikor a húgom mindenáron hozzám akart költözni, de szerencsére nem tartott sokáig, ő navinés, én rellonos, szóval nem nagyon működött a dolog. Szeretek én is elveszni az apróságokban, így nem hibáztathatom a másik felet, sőt örülök, hogy nyitott személy, nem pedig egy mufurc alak, aki azért jött, hogy mindenkit fenyítsen. Az ilyen embereket nem szeretem, elveszik mások szórakozását. Az pedig, hogy a húgommal nem fértünk meg, nem teljesen igaz. Az elején jó volt, csajszoba, csak aztán ő inkább tanulni szeretett volna, én pedig énekelgetni, a kettő pedig ütötte egymást. Ebből csúnya veszekedés lett, az első és talán az utolsó is, ő pedig visszament a saját szobájába. Jobb is így, meg az is, hogy a testvéreim más házban vannak, nem hiszem, hogy tolerálnák az életvitelemet, és abban is biztos vagyok, hogy megérteni semmiképpen sem értenék meg. Jobb ez így, jobb, hogy tudatlanok, és mindenkinek a saját házán belül marad a magánélete. - Én is aludtam ott, jót tesz a hátamnak. Régebben nagyon görnyedten jártam, aztán egyszer megláttam egy képen, és leszoktattam magam róla. Akkor aludtam a földön, sokkal jobb érzés volt reggel felkelni. De jó ezt végre elmesélni! Nem is tudom, mióta szeretném már ezt megosztani valakivel, de eddig féltem, hogy a másik fél nem néz teljesen normálisnak, pedig komolyan jót tett. Aztán egy időben csak matracom volt, nem szerettem a magas ágyakat, majd lett egy alacsony ágykeretem hozzá, olyan, aminek a végére tudok pakolni, mintha valami evolúciós fejlődésről lenne szó. Nem tudom egyébként honnan jött az ötlet, biztos valami tinimagazinban olvastam, hogy csodákat tesz. Régebben faltam az ilyen újságokat, mert a sok furcsa rész között, mindig lehetett kincsre bukkanni. Ilyenek a házi készítésű sminkek, pakolások, melyeket azóta is szívesen készítek, és akkor ez a földön fekvés se volt rossz. - Tudok, és szeretek is. A seprűt nem szeretem. Tériszonyom van, és elég durvának tűnik, ha a kviddics részét nézzük. Örülök, hogy már nem kötelező a repüléstan, elég sokat szenvedtem vele az első években, mert a gyakorlaton mindig csak bukdácsoltam. Inkább igyekszem nem főbenjáró bűnöket elkövetni, vagy csak olyat, aminél lehet mugli tömegközlekedéssel is menekülni. Ott még helyzeti előnyöm is lenne, hiszen a muglikat sokkal jobban ismerem a származásom miatt, mint a varázslókat. A buszt itt nem szeretem, mert gyors és rosszul leszek tőle, a seprű magasan van, talán csak a vonat az, amiben eddig nem találtam kivetnivalót. - Inkább a mugliasabb sportokat szeretem. Lovaglás, vívás, tánc. Ezekben sokkal könnyebben és otthonosabban mozgok. Szerencsére más is van ezzel így, szóval gyakorolni is tudok. Jó a lovaglást nem, de a víváshoz van partnerem, a táncot magamban is tudom gyakorolni, ahogy az éneket is. Erről még mindig nem tettem le. Nem tudom még, hogy minek fogok tanulni, de az biztos, hogy az énekléssel szeretnék foglalkozni. Ehhez pedig már el is kezdtem a kapcsolatok kiépítését. Beszéd közben én is kipakolok, néhány édességet, forró csoki port, illetve fél tucat könyvet. Egyszerre többet is szoktam olvasni, ám most csak egy van folyamatban, amit reményeim szerint ma este be is fejezek. A leeső könyvért nyúlnék, de a férfi gyorsabb, így végül visszalépek, és helyette felveszem azt a könyvet, amit jelenleg én olvasok. - Tessék, ő az. Lois Lowry, Nyáron történt. Nem olyan hosszú, és elég könnyű a nyelvezete, de szeretem az egyszerűbb könyveket két komolyabb között. Ön is váltogatja őket?
|
|
|
|
Podmaniczky Andine INAKTÍV
Daloló fecske RPG hsz: 37 Összes hsz: 194
|
Milan, majd reményeim szerint Olivér A mai napom, határozottan zűrös volt, rengeteg mindent el kellett intéznem, ráadásul a ruhám egy kis része elszakadt, így délután még varrnom is kellett. Ehhez hozzá tartozik annyi magyarázat, hogy a nagy készülődésben annyira elkevertem a pálcámat, hogy nem találtam, így aztán az idő múlása miatt cérnát és tűt ragadtam. Nem akartam felkeresni valakit vele, hogy segítsen, mert azt akartam, hogy senki se lássa. Bálba megyek, és olyan emberrel, akiről beszélhetnek, mert tökéletes, és ha egyszer visszanézem majd a képeket, ha majd egyszer a jövendőbeli gyerekeimnek kell mesélnem erről az alkalomról, büszkén mutogathassam, hogy bizony, anyu a legjobbat kapta. Mire mindennel elkészültem, már szinte indulhattam is, nem akartam sem a kísérőmet, sem a rám az ágyamon ülő embert megvárakoztatni. Mert, hogy az ágyamon is ül egy kedves illető, igaz ő nem azért, hogy elkísérjen, csak, hogy a bálig se legyek egyedül, illetve délután elintéztem neki valamit, és azt szeretné megkapni, de egyelőre még nem jöttem ki a fürdőszobából. Merlinre, mintha igazi randira készülnék! - Mindjárt! Ígérem meg már ötödször a kint várakozónak, aki remélem nem menekült még el, és nem is aludt el a nagy várakozásban. Még egyszer végignézek magamon, majd erőt veszek, és a hajam utolsó igazítása után, kilépek a szobába. A ruhámhoz illő, apró, csillogó köveket helyeztem el a hullámos, helyenként apró fonatokkal ellátott hajamba, mely így most a derekam közepéig ér. - Na, emberi? A kérdés után sóhajtok egyet, és a szekrényemhez lépve előveszem a kis dobozt, melybe a délután az utolsó javításokon átesett kis ékszer van. Hihetetlenül részletesre sikerült. Régebben hobbiként kezdtem el ékszereket készíteni, hogy minél egyedibb legyek, nem hittem volna, hogy egyszer igazi megrendelőm is lesz. A hozzávalókból ítélve Milan tényleg komolyan gondolja ezt a dolgot, hiszen ez a kis mütyür egy kisebb vagyont ér, többet, mint az összes kis kövecske, ami a hajamban csillog. Átadva neki a dobozt megszemléli, majd egész pozitív reakciója után elteszi. Szuper, minden megvan. A tényre, hogy kivel megyek, nem túl boldog, de hát ez van, én élvezem a helyzetet, és tudom, hogy pár óra múlva még jobban fogom érezni magam. A cipőmet felkapva, a fiúba karolva indulok el, hogy a kastélyt átszelve, megérkezzünk a nagyterembe. - Váó mennyi ember. Nem is tudtam, hogy ide ennyien el fognak jönni. Jó kérdés, hogy így hogyan találom meg azt, aki elméletileg velem van, azt persze rögtön kiszúrom, akihez a mellettem álló tartozik. Milant megbökve mutatok a lány felé, aki egy másik párossal beszélget, majd rámosolyogva ellépek, jelezve, hogy menjen csak a dolgára. Remélem hamarosan az én problémám is megoldódik, és felbukkan Olivér.
|
|
|
|
Podmaniczky Andine INAKTÍV
Daloló fecske RPG hsz: 37 Összes hsz: 194
|
OlivérMiután elengedem Milant, kezdem egy kicsit kellemetlenül érezni magam. A legtöbben eleve a párjukkal érkeztek, talán biztosítékként, hogy tényleg eljön a másik. Hirtelen bevillan a lehetőség, hogy mi van, ha nem jön el? Oké, ott van hirtelen lehetőségnek Milan, de én ma este robbanni akarok, olyanná válni, akiről beszélnek. Nem akarok ismeretlenül kivonulni innen. El fog jönni, nyugtatom leginkább önmagam, hiszen fair alkut ajánlottam, amit ő érezhetően elfogadott, így itt lesz. Nincs okom idegességre. Minél tovább nézem a díszítést, annál kevesebb kedvem van sokáig maradni, nem vagyok a bálok híve, akkor sem, ha meseszép a ruhám. Bírom az ilyen csinos, drága cuccokat, és remélem, hogy a leendő foglalkozásom indokolttá teszi majd, hogy sokszor húzzak fel ilyesmit. Nézem a boldog párokat, a tanárokat, akik igyekeznek észrevétlenül végignézni néhány alulöltözött lányon, akik még nálam is kiverik a biztosítékot, pedig ez nagy szó. - A minibárt keresem, de te se vagy rossz megoldás. Válaszolom bujkáló mosollyal a hangomban. Oké, most már teljesen megnyugodtam. Itt van, gyorsan táncolunk, és már itt se vagyunk. Jöhet a tényleges szórakozás. Néhányan már felénk pillantanak, miközben én elégedett mosollyal fordulok meg a fiú felé, hogy szemtelenül végigpillantsak rajta. - Egész jól nézel ki, nem választottam olyan rosszul. Állapítom meg elégedetten, majd a tömeg felé pillantok, aztán vissza a fiúra, aki előttem áll. Mindjárt kezdődik a tánc, és egyszerre vagyok ideges és mégis teljesen nyugodt. Nem akarok leégni, ennyi az egész. - Körülbelül hány lány feni rám szerinted a körmét? Abban az egyben tökéletesen biztos vagyok, hogy holnaptól gyűlölködő pillantások egész sora fog kísérni, és abban is biztos vagyok, hogy én ezt az egészet nagyon, de nagyon fogom élvezni. Tudom, elég fura dolgok tetszenek, de nem vagyok könnyű eset. A fiú vállára helyezve a kezem, fordulok szembe néhány lánnyal, akik összegyűlve néznek rám csúnyán. Kicsit örülök, hogy a tekintettel nem lehet gyilkolni, mert akkor előnyben lennének. A lényeg, hogy látványosan megsimogatom Olivér tarkóját, jelezve, hogy nem csak két mondatot váltani jött ide. - Imádom az alsós lányokat. Aranyosak, amikor azt hiszik, ezzel elérnek bármit is. Iszunk valamit?
|
|
|
|
Podmaniczky Andine INAKTÍV
Daloló fecske RPG hsz: 37 Összes hsz: 194
|
Olivér, Ophelia- Igyekeztem, nehogy leégesselek, ha már eljöttél velem. Széles mosollyal nézek körbe, muszáj néha megtennem, hiszen most tipikus dívaként érzem magam. Jó sokan néznek minket, és ez csak növeli az önbizalmam. A válaszára muszáj elnevetnem magam. Nem semmi, én ennyivel nem büszkélkedhetek. Szabad vagyok, de nagyon válogatós is, ha megnézzük Milan mellett Benji az, aki többször is visszaköszönt, és remélem őt nem vesztem el, mondjuk örülök, hogy az előbbi boldog. - Térdre borulok előtted mester. Mondjuk nem ebben a cipőben, és nem ennyi ember között, mert az irigykedők agyontaposnának. Azt pedig nagyon nem szeretném, hiszen éppen iskolai pályafutásom csúcsán vagyok, és mivel komoly terveim vannak a jövőre nézve, szükségem lesz arra, hogy mindenem egyben maradjon. Élvezem a figyelmet, hogy a körülöttünk állók összesúgnak mögöttünk. Isteni érzés itt sütkérezni. Egészen addig, amíg a bár felé menet Ophelia meg nem löki Olivért, majd Milan a dobozt bele nem nyomja egy lány kezébe, majd ő is elhagyja a termet. - Ajaj, az a doboz egy iszonyat drága ajándékot rejt. Súgom oda Olivérnek, majd ösztönösen a lány után indulok. Ostoba lányos reakciók, ha az egyiknek valami baja van, akkor a másik elindul, hogy megnézze mi lelte. Most van egy olyan sejtésem, hogy én vagyok az, aki tett ellene valamit, akaratlanul is, hiszen Milantól tudom, hogy fúj rám azért, ami régen, még előtte köztünk volt, pedig… kiérve az erkélyre sem engedem el Olivér kezét, szegény srác most támaszfalként funkcionál, pedig biztos lenne jobb dolga. - Ophelia! Kicsit erősebben szólítom meg, mint szeretném, de most ez legyen a legkevesebb, vannak itt sokkal komolyabb dolgok is. - Igazságtalan vagy vele, és velem is, de ez nem érdekel. Ő hozzád tartozik, mert hozzád akar tartozni. Nem mert kezdeményezni, én mondtam neki, hogy ne utasítsa el az érzéseit, ha már végre vannak neki. Viszont én a barátja vagyok, ahogy neked Olivér. Te sem vagy szent, ő sem az, de tisztességes, akárcsak én. Nem kezdek olyannal, akinek van társa. Mert az azt jelenti, hogy van valaki, aki szereti őt. Ez az első kapcsolata, bizonytalan, velem beszéli meg, mint mindent, amióta ismerjük egymást. Az összes megtakarított pénzét rád költi, de te hálátlan vagy vele szemben. Azért találkozott ma velem, mert én készítettem az ékszert. Végre elengedem Olivér kezét, de nem előre, hanem hátra lépek tőle, magam előtt összefonva őket. Az eddigiek feltörtek, régen lenyelt sérelmek kerültek felszínre, a most következők viszont megfontoltak. - Mivel nem bízol bennem, van egy ajánlatom neked. Végzős vagyok, ahhoz, amit csinálni szeretnék, nem kell több papír, ennyi sem. Az átlagom alapján, lehetek cserediák máshol, és ha te azt akarod, élek is vele. Nekem olyan mindegy, hogy hol vagyok, nincs ami itt tartson. Ha eldöntötted, keress meg vagy üzenj. Most itt hagylak titeket, én elmondtam, amit el akartam. Sajnálom, hogy nem táncoltunk, biztos jó móka lett volna, de eljöttél, így az alku rám eső fele még életben van, ha kedved lesz hozzá, keress meg. Ezennel pedig vége ennek a mai estének. Táncoljon az, akinek kedve van, én már csak a pizsamámra vágyok és arra, hogy egyetlen ember se legyen körülöttem, mert azt ma bizisten megátkozom.
|
|
|
|
Podmaniczky Andine INAKTÍV
Daloló fecske RPG hsz: 37 Összes hsz: 194
|
Carl
- Pedig pont úgy tűnt egy pillanatra. Sajnálom, akkor tévedtem. Egy pillanatig se gondolom, hogy nem lenne képes rá, de aranyos tőle, hogy magyarázkodik a dolgot illetően. Halványan elmosolyodom, és egy bólintással jegyzem, hogy értem, amit mond. Érdekes lehet az élet így. Én nem tudnék ennyire elmerülni valamiben, mint ő, aki már rutinszerűen tartja a tárgyát. Nem is tudom, hogy lesz-e valaha olyan, amikor azt mondhatom, hogy ezt vagy azt már rutinból csinálom. Én még az ezerszer elkészített süteménynél is előveszem a szakácskönyvet, mert nem hiszek magamban. Elég szánalmas, tudom. - Mi lenne, ha elmennénk síelni, aztán amikor már kellőképpen elfáradtunk, akkor szaunázni és fürdőzni? Ha már eljöttünk ilyen messze, szeretnék mindent kipróbálni. Gondolom a többiek, vagy legalábbis egy jó részük is ezt a tervet követi, így nézhetjük, hogy mekkorákat esnek. Az mindig vicces. Néha még én is elesek, főleg ilyen nagy kihagyás után. Utoljára talán a Bagolyköves éveim előtt voltam, és az se ma volt. Ebbe eddig nem is szerettem volna belegondolni, hiszen az már öt éve volt. Eddig, mármint az előző helyszíneken inkább a környéket jártam be, és fényképeztem, ténylegesen síelni most először fogok megint, de nem bánom, kell a kihívás. Azért persze hozom a fényképezőm, hiszen minden pillanatért érdemes élni, ami itt történik, és síelés közben is biztos lesz néhány érdekes pillanat. A kipakolást gyorsan befejezem, majd a férfire pillantva szélesen elmosolyodok. - Nos, indulhatunk? Ha neki sincs több dolga, akkor irány a kinti világ. Nagy kaland lesz, tudom én de már nem bírok magammal. Régen éreztem ennyi lelkesedést, és ilyen pezsgő vért magamban, és most egyszerűen nem tudok nyugodt lenni. Mint egy kisgyerek az édességbolt nyíltnapján. Mindent akarok és most!
|
|
|
|
Podmaniczky Andine INAKTÍV
Daloló fecske RPG hsz: 37 Összes hsz: 194
|
Grace – Az utolsó felvonásCsípős hideg van, lazán öltözött, kabátja leginkább csak kiegészítő, sokan nem segít azon, hogy a hűvös a csontjáig hatol. Mégsem fázik annyira, hiszen fűti az új, az ismeretlen, és a boldogság, hogy egy olyan helyen tanulhat tovább, ahol azt tanulhatja, amihez igazán ért. Táncot, éneket és színészetet választott, de menet közben néhány zenei fakultációt is szeretne felvenni, a nyári gyakorlatot pedig ez egyik legnagyobb mágikus színi társulatnál tölti majd, ahova a házvezetője ajánlotta be. Ha minden jól megy, híres lesz és ismert, csilloghat. Amióta az eszét tudja, erre vágyott, és most olyan közel van hozzá, hogy nem tud olyanok miatt aggodalmaskodni, mint a hideg. A másik szuper dolog, hogy nem egyedül megy, Grace is vele tart az ismeretlenbe, és a házban, ahova beköltözik, egymással szemben kaptak kis lakást, így mindig lesz valaki, akihez fordulhat, és szrencsére az iskolában is lesz ismerős arc, még akkor is, ha nem sok közös órájuk lesz. Az elmúlt két hetet otthon töltötte, újra végigsétált az ismert győri utcákon, ellátogatott a kedvenc fagyizójába, és sokat beszélgetett a szüleivel és a testvéreivel, hogy mi lesz ezután. Érzi a törődést és érzi a féltést is, amit akkor is érzett, amikor kiderült, hogy ő boszorkány, egy varázstalan családban. Amikor a testvéreiről is kiderült, már ismerős volt a helyzet a szüleiknek is, így nem fogadták olyan rosszul. Kicsit fáradt, az éjjel szinte semmit sem aludt. Az elmúlt két napban összeszedte az itteni cuccait, az éjszakát Milannál töltötte, kibeszélték az elmúlt éveket, hiszen most el kell válniuk, ami furcsa, hiszen az elmúlt években szinte testvéri kötődés alakult ki közöttük, volt mit átbeszélniük. Aztán eljött a hajnali három, elment zuhanyozni, megcsinálni a haját és az aznapi sminkjét, majd kiválasztotta a ruháját, hogy felöltözzön. Közben a fiú reggelit készített, ami nagyon jól esett a sok egészségtelen kaja után, amit az éjjel magukba tömtek. Friss tojásrántotta, gazdagon megpakolva minden földi jóval és narancslé. Mikor a reggelit elpusztították már szinte hat óra volt, így táskáját a vállára véve elindult az ajtó felé. Tértágítóval megáldott, nehéz bőröndjét a fiú vitte utána. Korábban felajánlotta a lánynak, hogy kikíséri, de a búcsú így talán még nehezebb lenne. Tudja ő is, hogy most valami megváltozik kettejük között, a távolság próbára teszi a barátságukat. Három lépést tesz, majd megtorpan, és visszasiet a fiúhoz, hogy egy hosszú, forró csókot adjon neki, olyant, amilyen az első együtt töltött alkalmak egyikén volt. Milan viszonozza, majd nevetve öleli át. Hajnal van, még csak ébredezik a természet, de szinte biztosak benne, hogy a kukkoló néni – Margitka vagy Marcsika a neve – a túloldalon mindent tökéletesen lát. Most azonban nem érdekli őket. Kibontakozik az ölelésből, visszasiet a csomagjához, majd egy intéssel nekiindul ismét az állomás felé vezető útnak. Lassan múlik el hat, de mire odaér negyed hét is. A vonatuk húsz perc múlva indul, hat negyvenkor. Már bent áll, hiszen itt várakozik húsz percet, ám nem száll fel, amíg nincs itt a másik fél, hiszen a peronon könnyebben megtalálják egymást, mint egy hosszú vonaton.
|
|
|
|