Szuper Alex

Uuutálom az éjszakát. Sötét van, meg hideg is, és senki nincs a folyosókon. Kinek jó ez? Nem elég, hogy folyton attól rettegek, hogy melyik folyosó végén futok bele egy unatkozó szellembe, már rég elmúlt a takarodó ideje is, így még a prefektusokra is ügyelni kell... Csodás. Na de ha Bogárka hasa korog, akkor nincs mit tenni, indulás a konyhába!
Kimásztam a sárkányokkal tarkított ágyból, hogy kilopakodjak a gólyákkal teli szobából, ami nem is ment olyan egyszerűen, mint gondoltam. Répa az ágy melletti kis szőnyegen feküdt, én meg a sötétben botorkálva nem vettem észre. Tökéleteset bukfenceztem, csak ennyit mondok.
A szobatársak közül valamelyik sötét hajú lány morogni kezdett, de átfordult a másik oldalára, és aludt tovább, mint a bunda.
Szuper meleg, szőrös, bundás, szinte bohóccipőnek tűnő mamuszomban csoszogtam ki a hálókörletből, és mint aki se hall se lát, úgy vonultam végig az egész Rellonon. Valahonnan hangos horkolást hallottam, és elég nagy késztetést éreztem rá, hogy rádobjam a háztárs arcára Buksit, a madárpókomat. Éjféli nevetés...ki lehetett volna pipálni. Kár, hogy nem volt velem a pókica.
Fogalmam sem volt, hogy pontosan hol van a konyha, annyi helyiség található az iskola falai között, hogy én sosem fogom megjegyezni... Elég volt az évek során megtanulni a Roxfort alaprajzát. Ó Griffendél, hogy hiányzol!
A bóklászásom közepette vagy hatféle olyan helyre nyitottam be, ahova nem kellett volna. Még meg is kergetett egy...valami állat. A sötétben nem láttam mi volt az.
Hetedikre azonban sikerült befutnom a konyhába. Jobban mondva esnem. Fél óra alatt összehoztam, hogy már másodszorra essek pofára. És ebben az volt a ciki, hogy mint kiderült, nem egyedül voltam odabent...
-Bigyó, szia! -meglepetten pislogtam az ismeretlen fiúra, olyannyira, hogy még a padlóról is elfelejtettem összevakarni magamat. Eléggé ostobán nézhettem ki, ahogy szinte a lábai előtt hevertem, lábaim a magasban, félig az ajtón kívül.

Zachary

Az éjszakai kis kiruccanásom a konyhára olyannyira jól sikerült, hogy elhatároztam, ideje kicsit többet sétálgatni a kastélyban. Persze már csak reggel.
Lusta voltam felkelni, jól éreztem magam a jó meleg takaróm alatt. Testileg maradtam volna még, viszont az én lelkecském belülről azt üvöltözte, hogy "menj már". És hát a belsőBogárral nem merek szembeszállni, a végén valami rosszat csinál velem...
Hangosan énekelgetve a tükör előtt megsikáltam a fogacskáimat, hogy ezerwattos mosolyomat felöltve induljak kirándulni az iskolában. Nem mintha nem lenne mindig vigyor ott a képemen...
A hajamat úgy hagytam ahogy volt, nem érdekelt, hogy olyan tökéletesen beállított legyen, mint azoknak a néniknek, akik olyan felsőbbrendűen mászkálnak a folyosókon. Úgy hallottam, hogy ezek a nénik között még akad olyan is, aki fiatalabb nálam. Hát...én inkább maradok az örök vigyor, aki mindig is voltam. A beképzeltség nem rám vall, hiába hiszik ezt azok, akik tudják, honnan származom.
Meleg, pöttyös kötött garbóban, meg piros nadrágban indultam útnak. Szerettem volna lemenni a faluba, de még időben figyelmeztettek, hogy itt sem szabad csak szó nélkül kimenni. Nem vagyok szabályszegő...ugyan...ártatlan bárányka vagyok. Mindenesetre inkább választottam azt az utat, hogy kimegyek arra a szép kis erkélyre, ahol már egyszer-kétszer jártam. Onnan belátni a világot!
Az ajtó nyitódott, a friss, hűvös levegő pedig olyan hirtelen csapott meg, hogy még a hajam is meglibbent. Enyhe kifejezés. Majdnem levitte a barna fürtjeimet az az átkozott.
Jobbra néztem, majd balra, aztán...megint jobbra. Ugyanis megpillantottam valakit, akire nem számítottam.
-Heló! -köszöntöttem a srácot vigyorogva, integetve. Egy szó nélkül lehuppantam mellé a másik helyre, és a kezemet nyújtottam feléje.
-Abonyi Szelina Bogárka -illően bemutatkoztam, úgy érzem. Nagyokat pillogattam hatalmas szempilláimmal, míg azt vártam, hogy egyáltalán feldolgozza az érkezésemet, és megismerhessem

Szuper Alex

Nem is tudom mit gondoltam, amikor papucsban indultam el ételt szerezni. Csoda, hogy a nyakamat nem törtem ki. Szép kis este lett volna egy törött nyakkal, a padlón fekve ismeretséget kötni.
-Nem, nem, megoldom -vágtam rá gyorsan, kissé nyögdécselve miközben úgy ahogy feltápászkodtam a földről. Automatikusan leporoltam magam, aztán megigazítottam a rózsaszín nyuszikkal ellátott pizsamámat. Hajamat kisöpörtem a szememből, hogy barna szemeimmel megnézzem, mit alkot éjnek évadján az idegen.
-Titkos? Hamburger? Huhú! -tapsikolni kezdtem, és szélesen vigyorogtam, mint valami elmebajos. Imádom a hamburgert, főleg olyankor, amikor nem szabadna. Ez amolyan bűnös időszak, mert mi lányok mindig figyelünk rá, hogy azért ne éjfélkor álljunk neki zabálni. Hiába nézek ki úgy, ahogy éppen kedvem tartja, a pocim is kifejezi nemtetszését ha nem a megszokott napirendben folyik az étkezés és nasizás. Viszont egy ilyen alkalmat ki hagyna ki?
-Vigyázz paradicsom, Bogár jön! -hangom határozott, és aranyos volt, olyan bogaras. Nem tudom, hogy az előttem a konyhát elfoglaló fiú mit szólhatott a jelenségemhez, de én tutira körberöhögném magam, vagy szimplán elfutnék. Illetve...hát az ő helyében nem.
-Ó, a nevem Bogárka, és téged hogy hívnak? -felvont szemöldökkel néztem rá, és késsel a kezemben hadonászni kezdtem felé. Az első paradicsomnak már egy húzással vége volt. Szegény meghalt...kinyiffantottam.
-Óh, szegény pari -ujjammal búcsúzásképpen megsimogattam az egyik felét, majd tovább kezdtem aprítani. Pontosan nem tudtam, hogy mi ez a hamburgerparti, de a gyorsítást megkísérelve szeleteltem a paradicsomkarikákat.

Szuper Alex

-Kétbalkezes nem vagyok, csak kétballábas, megnyugodhatsz, Alex -mosolyogva hangsúlyoztam a fiú nevét, és megcsóváltam a fejem. Persze, egy dolog, hogy hadonászok, de szoktam zsonglőrködni, ezért egy kést sem fogok kiejteni a kezemből. Bár most, hogy a rellonos bandát erősítem, talán még jobban ki is nézhető belőlem, hogy hoppá, véletlenül kinyírok egy ártatlan srácot, csak úgy totál véletlenül. Habár ő még nem is tudja, hogy zöld vagyok...jobb is.
Lökött vagyok, ez tény, szegény srácon láttam is, hogy párszor elég furcsán nézett rám. Csendben vagdaltam a hozzávalókat, vagyis hát...hangosan dúdolni kezdtem, de nem beszéltem. Nem szerettem volna levágni az ujjaimat.
A kérdésre felemeltem a fejem, és egyik szemöldökömet felvontam. Értetlenül néztem rá, de vállat vontam a végén.
-Minden jó. Vannak barátaim, Kurdi Domu a legeslegjobb, de mindig eltűnik... -szomorúan lebiggyesztettem ajkamat, ugyanis nem szeretem, ha a kis göndör hajú barátom felszívódik. Mindig találok magamnak valakit, akit ideig-óráig elszórakoztathatok, de az mégsem ugyanaz, mint amikor egy igazi baráttal játszik az ember. Hozzá még régi szálak is fűznek, nem úgy mint a többiekhez itt...
-Kicsaptak a Roxfortból, mert rossz voltam...pedig tanultam, én nem akartam leégetni a tanár úr haját... -szinte megjelent a glória a fejem fölött, olyan édesen pislogtam Alexra. Mint egy ártatlan kis angyalka nyuszis pizsiben.
-Mesélj te is. Nem nehéz neked itt? Érted mire gondolok -kíváncsi vagyok, és nem félek nyíltan rákérdezni bizonyos dolgokra. Nem tudtam, hogy a fiú hogyan fog viszonyulni a kérdéshez, de hát próba cseresznye.
Közben letettem a kést, és a deszkával együtt a paradicsomot odébb toltam.

Karácsonyi bál - Leo

Nem nagyon szeretem a bálokat. Az a sok tánc, meg sürgés-forgás olyan sok egyben szerintem... Minek? Mindig megszédülök amikor bemegyek egy ilyen helyre. Tuti, hogy pont belefutok egy száguldozó sminkhadjáraton levő lánycsordába, de ha enni akarok, muszáj lemennem.
Ilyen gondolatok fogalmazódtak meg bennem miközben a fürdőszobában a tükör előtt mélybarna szemeimet festegettem. Kaptam egy nagyon szép ruhát, és ahhoz illő, enyhén csillámos szemfestéket is küldtek. Halkan dúdoltam, és már tervezgettem, hogy mit fogok csinálni annak érdekében, hogy jól érezzem magam...
A hajam könnyen meg lett csinálva, szép kis hullámokban omlott a vállamra, majd belehelyeztem a tiarát, amit semmi pénzért nem hagytam volna a szobámban. A ruhába bújás eléggé furcsán jött össze, sehogy sem tudtam felhúzni a cipzárt...de aztán megoldottam! Igen.
Még indulás előtt járkáltam picit a cipőben, ami először volt a lábamon. Kényelmes volt, de azért nem mondtam volna rá, hogy az életemet is rábízom. Buksi terráriumához sétáltam, és amikor már a kezemen volt akkor esett le, hogy nincs zsebem, nem tudom hova rakni. Lőttek a tervemnek... Szomorúan raktam vissza a helyére, majd Répának megvakargattam a füle tövét, és elindultam a Nagyterem felé.
Még csak éppen kezdett gyűlni a tömeg, szóval még várhattam volna. Még sok beszéd van így akkor hátra... Felnyögtem, de csak halkan, és leültem a Rellon asztalához. Unottan hallgattam végig az összes beszédet, és már csak azt vártam, hogy elkezdhessek enni. Egész nap egy falatot sem ettem, erre tartogattam a pocim.
Répás előételt, répás főételt, és répás desszertet ettem, és pukkadásig teletömtem magam. Semmi kedvem nem volt táncolni, ezért a vacsora után is csak egy pohárral a kezemben ücsörögtem az asztalnál, és bambultam a táncparketten andalgókat.

Kinézet

Leo

A zene kellemes volt, de ettől függetlenül még nem éreztem úgy, hogy itt a helyem. És hogy miért nem mentem akkor el? Mert ha már felvettem ezt a gyönyörű ruhát, és kiöltöztem, kihasználom az estét egy kis ideig.
Iszogatásomat egy hirtelen jött ismeretlen szakította félbe. Két poharat tartott a kezében, és az egyiket felém nyújtotta. Visszafojtottam a nevetést, és inkább egy ilyen "ez most komoly?" arckifejezéssel, de közben széles mosollyal néztem rá pár másodpercig, majd jelentőségteljesen a hátam mögött az asztalon hagyott rengetegféle italra pislantottam. Fejemet megcsóválva néztem vissza rá, és mosolyogva bólintottam. Szerintem eléggé hülyének nézhetett, ahogy ott legalább fél percig egy hang nélkül ültem. Ő már be is mutatkozott közben...
-Köszönöm, elfogadom -bólintottam egyet, majd elvettem tőle a puncsot. -Szelina vagy Bogárka, ahogy szeretnéd -szabad jobbomat nyújtottam a srác felé.
Ismerős volt nekem ez a Leo, de meg nem mondtam volna, hogy honnan. Biztos valamelyik órán láttam. Annyian járnak ebbe a suliba, hogy tényleg iszonyú nehéz megjegyezni az arcokat. A neveket meg még annyira sem tudom megjegyezni. Persze nem is akarom minden esetben, mert aki nem fog meg, és nem érdekel, azt inkább elkerülöm.
-Totál unalmas ez a bál, mi értelme? -kérdeztem egy sóhajtás közepette. Nem konkrétan Leotól kérdeztem, leginkább csak hangosan gondolkodtam. Eléggé bántam, hogy nem rakattam zsebet a ruhámba, különben legalább Buksi feldobta volna a hangulatot. Én tutira jól szórakoztam volna, a régi iskolámban is eljátszottam egyszer-kétszer a ruhában, és kajában véletlenül megjelenő pókos incidenst. Visszagondolva, nem is értem miért vágtak ki.
-Lecsapták a kezedről a barátnődet? -ezt viszont már tényleg neki szántam, kissé felvont szemöldökkel vizslattam a szemeit.

Próba-móka

A napjaim unalmasan teltek, ezért úgy döntöttem, hazautazok. Senkinek nem tűnt fel, de apámék nem nézték jó szemmel, hogy meglógok a suliból. Sajnos Csengével nem találkoztam, pedig jó lett volna egyet hülyülni, mint régen. Igaz, anyuéknak egyedül is elég voltam, mire eljöttem, szépen kikészítettem mindkettőjüket a folytonos pattogásommal, és be sem állt a szám, csicseregtem nekik az iskoláról -amiben egyébként még mindig nem érzem magam olyan jól, mint a Roxfortban-. Amikor már nagyon nem tudtak velem mit kezdeni, lementem segíteni apunak az üzletbe. Amíg jöttek hozzá a kisdiákok, és vénemberek új pálcát venni, én fütyörészve és dúdolászva, na meg táncolva portalanítottam minden egyes dobozt. Oké, azért nem mindet kézzel, csak a negyedét. Utána meguntam, és egy pálcaintéssel lerendeztem a maradékot.
Mire visszaértem, már olyan információk jutottak a fülembe, hogy el sem hittem. Mágustusa, meg bál, és újra megalakuló körök? Ráadásul olyanokat is hallottam, hogy állatkertet akarnak a faluba... Ebből nem tudom mi igaz. Az összes közül a tusa érdekelt legjobban. Nem jelentkeztem volna rá, de szívesen figyelemmel kísérem, és szurkolok a legjobbnak.
A másik a színjátszókör visszavezetése, ami érdekelt. Ennek is utánajártam, és hát nem tudom mennyire volt jó döntés, de csatlakoztam a körhöz. Az amúgy is unalmas napjaimat talán kitölti a társaság, a színészkedés pedig azt hiszem, elég jól megy. Isabelle már hetek óta nem bukkant fel. Azt akartam, hogy meglepődjön Dmitri amikor visszatérek, és egy szóval sem fogom említeni, hol voltam.
Szerdán volt az első óra, amire hatalmas mosollyal készültem a szobámban. A kedvem mostanság az egekben van, örülök mindennek, és várom, hogy vége legyen a fránya sulinak. Mondjuk még nem tudom, mit kezdek magammal... Majd kiderül.
Sem az öltözködést, sem a sminkelést nem vittem túlzásba. Egyszerű fekete pólót, és farmert húztam, hozzá flipflop papucsot, és indulhatott a menet. Illetve, még mielőtt megérkeztem volna, kimentem a rétre, és a legszebb rózsaszín virágot a hajamba tűztem.
Hatalmas mosollyal léptem be a próbaterembe, és egyből kiszúrtam a már jelenlevő társaságot.
-Sziasztok! Bogár vagyok -a köszönéssel együtt be is mutatkoztam, ugyanis még szinte egyiküket sem ismertem. Na de majd ez megváltozik a jövőben.

Kinézet

Yannick - bál
Ruha

Annyi minden megváltozott! Végzős vagyok, és azt hittem, amíg ide járok a Bagolykőbe, a szobatársaimmal kell osztoznom egy szobán a pincében. Nem sok időt töltöttem igazából velük, sőt. Szerintem még egymás nevét sem tudjuk igazán... Több időt töltöttem Dmitri szobájában. Igazából nem tudom, mi ez ami köztünk van. Jól elvagyunk, ő tökéletesen megelégszik Isabelle-énemmel, szóval...talán sosem fogja megtudni az igazat, hogy az a lány csak egy kitaláció. Mint ahogy más sem. Még a család sem tudja, hogy mit művelek én a képességemmel, és valószínűleg az új lakótársaim sem tudják, hol vagyok éjszakánként ha nem az ágyamban. Ja igen! Hát leköltöztem a faluba. Jamie, az unokatesóm pár hónapja vett itt egy kis házat, és a csárda is az ő kezei alatt működik. Részmunkaidőben ott dolgozok én is, suli után, Yanickkal szoktuk általában ellátni a kiszolgálóskodást. Nem egy álommunka, de legalább van, és segíthetek vele Jamie-nek.
A napokban csatlakozott hozzánk az öcsém is. Szegény kölyöknek nem volt hova mennie az anyja halálát követően, és szerintem ez így tök jó, legalább többet látjuk egymást. Mióta kiraktak a Roxfortból, csak egyszer találkoztam vele, amikor Csengével is.
Az idilli családi kis hangulatot megöli, hogy mint már mondtam, keveset vagyok otthon. Azt hiszem kezdek kinőni az aranyos kislány szerepéből. Kedvelem azt a titokzatos életet, amit Isaként élhetek, így nem véletlen, hogy nem a saját énemben indultam a bálra. Mivel a kapcsolat nem szakadt meg Yannal a mestertanoncbuli után -semmit nem tud, szerintem munkatársaként egyáltalán nem érdeklem-, elhívott erre a reneszánsz bálra. Eléggé elhíresült a mágustusa, még a Roxfortoson is ott voltam. Durva volt, szóval ezt is követtem próbáról próbára, a bált meg főleg nem akartam kihagyni. Amikor mondták, hogy milyen lesz a témája, anyukámra bíztam a ruhakészíttetést. Az Abszol úton vannak a legjobb szabászatok, és apu befolyásával könnyen ment a dolog. Egy nagyon szép, fehér ruhával leptek meg, így hát a bál napján még Bogisan ebbe bújtam bele, és így köszöntem el a fiúktól otthon. Kicsit késében voltam, de a köszöntőről még nem késtünk le. A kastélyba érve mosolyogva nézelődtem a jelmezek között, mígnem kiszúrtam a páromat is, a bejárat előtt.
-Szép estét, elnézést a késésért. Oh, nagyon jól néz ki a ruhád -inkább vicces, de nem lett volna poén körberöhögni, nem tehet róla, hogy ez nem az ő stílusa.