38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Samu összes hozzászólása (54 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Samu
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 71
Írta: 2012. október 29. 22:38 Ugrás a poszthoz

Amira! Zach!

HALLOWEEN!
Ez Samu kedvenc ünnepe. A kedvence! Haha! Valaki meglepődött? Úgy érzi, ez legalább annyira az ő napja, mint az összes többi tisztességes kimúlté, és ilyenkor kétszeresen kötelességének érzi, hogy kifogástalanul (vagy éppen jó sok kifogással) teljesítsen kopogószellemi feladatkörében. A körülmények tökéletesek; ilyenkor sokkal nagyobb a tömeg, a tömeg pedig mágnesként vonzza Samut. Euforikus örömében visongva repdes a folyosókon, úton-útfélen káoszt és zűrzavart kelt; a mai napja például azzal kezdődött, hogy az este kirakott tököket rádobta a kába diákokra, akik megzavarodva császkáltak az elvarázsolt kastélyban, aztán gondos kutatómunka után elárasztotta pókkal az egyik lányvécét. Délután menetrendszerűen lement, és kiborította a leveseket, amiket a manók az ünnepi lakomára főztek, majd dolga végeztével úgy döntött, hogy a bálban is tiszteletét teszi. Egyébként is eljött volna, de most, hogy néhány szellempajtása csúnyán legorombította állítólagos szemtelenségéért, a bál már egyszerűen kihagyhatatlan eseménnyé lépett elő az életében, hiszen az említett kollégák is jelen lesznek. Majd meglátják, milyen is az, ha Samu igazán szemtelen!
Menet közben durcásan megzavart még két szerelmespárt egy sötét sarokban, és legalább négy lány, a bálra gondosan elrendezett hajkoronáját tette tönkre a töklével, amit a nagyteremből cipelt egy hatalmas bólés tálban. Aztán egyszerre kireppent a kastélyból, és a hatalmas, gonoszan vigyorgó töksátor felé vette az irányt. Még kevesen értek le a bálba; a legtöbben még a jelmezükkel bajlódnak, vagy az ünnepi vacsorát ülik örülve, hogy Samu végre továbbhaladt. No de azért akadnak játszópajtások; ilyen például az a szépséges menyasszonyruhába bújt lány, aki a jelek szerint nagyon szeretné elnyerni a bálkirálynői címet, meg a vele táncikáló úrfi.  
- HAHHÓ! Szépségem, hát ilyen rút férjecskét választottunk magunknak? Sok boldogságot az ifjú párnak! - Üvölti felettük, miközben egy nagy adag rizsszerű anyagot szór ki a zsákjából; a pici rizsszerű izék esés közben 5-6 centisre nőnek, és a diákokra érkezve életre nyomban kelnek, hogy megcsikizve őket vidáman bekússzanak a ruhájukba és a hajukba. Ezek egyébként elvarázsolt cukorkák, 5-10 perc múlva elmúlik a virgoncságuk, de utána meg egyenletes, kesernyés szagot kezdenek árasztani. Az ilyen nyalánkságok pont az olyanoknak valók, mint Samu! Nem árt, ha mielőbb eltüntetik őket, a szag nehezen múlik el.
- Táncoljatok, bolondgombák! - Visítja gonoszan nevetve a szellem, majd sietve átszáll a zenészek felé. Ma még rengeteg dolga lesz.
Samu
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 71
Írta: 2012. október 29. 22:49 Ugrás a poszthoz

Hagyd itt Vanda ezt a neveletlen társaságot, gyere bálozz velem!  Angel Majd én segítek beleszokni a kastély légkörébe!
Samu
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 71
Írta: 2012. október 29. 22:52 Ugrás a poszthoz

Hú! Nem egy szellem kisasszony, hanem Samu! Samu!
Magácska mikor teszi tiszteletét a bálocskán?  Evil

Amira, felőlem aztán megpróbálhatsz lelőni! Ha nem fogok a kezemben semmit, szinte légnemű vagyok.  Kiss
Utoljára módosította:Samu, 2012. október 29. 22:55
Samu
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 71
Írta: 2012. október 29. 22:57 Ugrás a poszthoz

Nem baj, akkor figyelni fogom mikor játszik a hölgyemény.  Smiley

Amira, életem bolondgombácskája, mielőtt a sírbak kergetlek, még rengeteg szép élményünk lesz együtt.  Cheesy
Samu
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 71
Írta: 2012. október 29. 23:00 Ugrás a poszthoz

Nem tűrhetem idegesítés nélkül az előbbi sértést, bennem is van szellembecsület! De még milyen! Egyenesen Samubecsület!  Afro Remélem megérti.  Smiley
Samu
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 71
Írta: 2012. október 29. 23:14 Ugrás a poszthoz

Már késő, Faraday kisasszony. Rendezzük a számlát, és azután már csak úgy foglak boldogítani, mint mindenki mást!  Grin

Ó, a kicsike Rita, szervusz. Várlak a bálban!
Hektor az elődöm.  

Nem elégítjük ki az elvárásaidat, drága Amira?  Cheesy

Utoljára módosította:Samu, 2012. október 29. 23:15
Samu
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 71
Írta: 2012. október 29. 23:20 Ugrás a poszthoz

Ó, Hektor valami, de Tamás barátom igazán szelíd természet! Gyere el a bálba, hogy találkozhass még igazi szellemekkel.  Wink Úgy tudom, hogy rajtunk kívül is jönnek páran.

Áhm, Amira, az élvezetek embere vagy, mi? Remek, én is!  Grin Majd meglátjuk, mennyire tudjuk közös nevezőre juttatni a szórakozásainkat.  Angel

Utoljára módosította:Samu, 2012. október 29. 23:21
Samu
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 71
Írta: 2012. október 29. 23:28 Ugrás a poszthoz

Egyszerűen briliáns a meggyőzőképességem!

Öltözz amazonnak! Vagy csinos ápolónak, rövid szoknyában!
Vagy Napóleonnak! Vagy öltözz méhecskének! Egy 70-es évekbeli aerobikedzőhöz mit szólsz? Öltözz muglinak!  Grin Hm. De lehetsz hercegnő, istennő, szupernő, macskanő, vagy akár rock n' roll táncos leányzó is, nagy piros szoknyában. Ötleteljek még?  Grin

Nekem az, Amira. Nekem igazán, bőven elég, ha én élvezem.  Cheesy
Samu
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 71
Írta: 2012. október 29. 23:33 Ugrás a poszthoz

Szervusz Emandorie, gyere bálozni. Angel
Samu
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 71
Írta: 2012. október 29. 23:36 Ugrás a poszthoz

Ó, gyere Faraday kisasszonnyal.  Smiley
Akkor téged is beveszünk a mókába!

Amira, te semmit nem tudsz a kopogószellem-létről.  Grin
Samu
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 71
Írta: 2012. október 29. 23:41 Ugrás a poszthoz

Jó kis bál lesz.  Smiley

Rita, kedves tanítványom, mit szeretnél?   Cheesy

Még úgyse hallottam olyat, hogy egy szellem kísértene egy szellemet... Angel
Samu
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 71
Írta: 2012. október 29. 23:44 Ugrás a poszthoz

Gyatyapecér, jaj ne! Ezért még egy meglepetés kijár! O_O  Cheesy

Első körben úgy gondoltam, hogy Emandorie, Rita. Faraday kisasszonnyal saját ügyem van.  Cheesy
Samu
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 71
Írta: 2012. október 29. 23:50 Ugrás a poszthoz

Mindenki imád téged, Faraday kisasszony!  Kiss Épp ezért részesülsz kitüntető figyelmemben.

*Ördögi kacaj*
Soha, Amira. Be kell valljam, hogy vonzódok a piszkálásodhoz.  Cheesy
Samu
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 71
Írta: 2012. október 29. 23:57 Ugrás a poszthoz

Kivaman *felcsillan a szeme* Kivi-Kivaman *lelkesedve körbeugrál, megtapsolja magát.*
Samu nem hagyja.  Smiley Ritának gyakorolnia kell.


Még nem is tudod mennyire, Amira.  Cheesy
Samu
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 71
Írta: 2012. október 30. 00:22 Ugrás a poszthoz

Olyan óvatos lesz, mint én!

Boldog új napot mindenkinek! ^^
Samu
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 71
Írta: 2012. október 30. 20:44 Ugrás a poszthoz

Amira! Zawimawi!

Milyen csodás egyszerű, vidám szellemként lebegni a hátul, középen berendezkedett zenekar fölött s nézni, ahogyan minél több és több játszópajtás érkezik! Rengeteg szétrombolható frizura, tönkretehető jelmez, ilyen jó társaságban Samu igazán elemében érzi magát. Úgy dülöngnél előre-hátra a levegőben, mintha ő lenne a bál Királya, és tulajdonképpen az is előfordulhat, hogy ma még megkoronázza magát - mikor elér eddig a gondolatig, gyanúsan körbe is pillant a teremben, hátha meglátja a koronát. Sajnos a DÖK-ös kis bolondgombák számítottak Samu jelenlétére is, így egyelőre eldugták valahová a fejdíszeket.  
Ám ebben a nagy nézelődésben kedvenc házaspárja ismét magára vonja a figyelmét.
- Hát nem tudnak élni nélkülem! - Ordít fel vidáman, és már száguld is a táncparkett felé. Láthatóan nagyon tetszik neki Zachary kiszolgáltatott helyzete, a legkevésbé se aggódik az egészségéért.
- Nicsak! - Szól vidoran, miközben figyeli Amirát, ahogy éppen családon belüli erőszakot követ el. Sajnos mire odaér, addigra a kicsilány felpattan s már félúton jár a kijárathoz. Samu nem rohan rögtön utána, elvégre előtte segítenie kell bajba jutott honfitársán, Billyn.
- Nicsak! - Másodjára már sokkal több gúnnyal és visítással kiált fel. Nagyjából 3 másodpercébe kerül ellopnia az egyik versenyre készített bájitalt, hogy aztán azt az aggódó emberek felett egyenesen a fiú arcába borítsa. Az üst szerencsére újratölti magát, de Samu csak kétszer árasztja el a diákokat a lével. Őszintén, fogalma sincs milyen anyaggal szórakozik, de talán nem lesz belőle gond. Aztán majd meglátjuk.
- Szerelmem! - Trillázza fars hangon, elhajítva az üstöt, nehogy túl könnyű célpontjává váljon valakinek a tömegből. Nem várja meg, hogy magához tér-e a kis ficsúr, a kiáltás után rögtön Amira után rebben.

A szabadban légnemű szellemalakján a Hold különös fényben törik meg; olyan, mintha egy kicsit csillogna. Ám ha egy fa árnyékába húzódik, szinte alig látszik, és Samu már mestere az álcázásnak.
- Hopp...Bolondgomba! - Suttogja, miközben megtalálja a rikító kis menyasszonyt és könnyedén átlibben rajta. Ez bizony nála se párosul kellemesebb érzéssel, mint minden más szellemnél.
- Hát így ott hagyni a férjecskénket...Szegény Samu gondjaira. Szegény Samunak kellett ápolnia. - Mondja tettetett sajnálkozással, egészen közel a lányhoz.
- Persze Samu mindent elkövetett. - Biztosítja kincstári vigyorral, szemtelen hangon, majd elővigyázatosságból a lány felé lebeg. Ma este nem akarja békén hagyni őt.

//A hajlékonysági főzetet öntöttem Zach-re, ő dönti el, hogy a bájital belement-e a szájába, lenyelte-e, hogy egyáltalán hatásos lesz-e//
Utoljára módosította:Samu, 2012. október 30. 20:48
Samu
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 71
Írta: 2012. október 30. 20:50 Ugrás a poszthoz

Sihu-sihu siihuuu *beszambázik*  

Jó estét mindenkinek!
Samu
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 71
Írta: 2012. október 30. 20:58 Ugrás a poszthoz

Már írtak.
Inkább arra vársz, hogy még többet és többet írjanak, ugye?  Cheesy
Samu
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 71
Írta: 2012. október 30. 21:01 Ugrás a poszthoz

Külön szép estét a tisztelt Tanár úrnak! *földig hajol*
Jöjjön-jöjjön a bálba! Van ott már minden; ájult diákok, nagy tomporú lányocskák, fincsi menyecskék... Wink
Samu
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 71
Írta: 2012. október 30. 21:05 Ugrás a poszthoz

A Tanár úr igen-igen prűd.
No nem baj!
Samu finom sütit is tud adni.  Afro

Így igaz, Rita.  Wink
Utoljára módosította:Samu, 2012. október 30. 21:06
Samu
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 71
Írta: 2012. október 30. 21:12 Ugrás a poszthoz

Ne mondd, hogy nem akarsz minket társaságnak! O_O
Persze, tudom honnan fúj a szél. Izgulsz, hogy nem vagy elég jó fej hozzám, és nem vagy méltó a társaságomra. Samu tudja. *elnéző mosoly*  Grin

Szerencsédre elég sűrű a menetrendem, de azért megpróbálok helyet szorítani neked is! Ne érezd magad elnyomva!

Gyertek, gyertek, tisztelt Tanár úr *földig hajol* és Szégyellős úrfi, várunk mindenkit!  Cheesy
Samu
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 71
Írta: 2012. október 30. 21:23 Ugrás a poszthoz

Rendben, megsértetted Samut.
Megjegyeztelek magamnak, Leroy. *duzzog*

 Én el tudom rólad képzelni, kis menyasszony, hogy belekeversz egy-két dolgot a Tanárod sütijébe.  Cheesy
Utoljára módosította:Samu, 2012. október 30. 21:26
Samu
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 71
Írta: 2013. március 23. 19:38 Ugrás a poszthoz

Tolland Clotan

 - Unatkozom, UNATKOZOOOOOM!
Rikácsolva lebeg végig az egy emelettel lejjebbi folyosón. Láthatatlan, így nyomát  a csörömpölve felboruló páncélok jelzik. A képek egymás után ferdülnek el a falon, melyeknek lakói szitkozódva csúsznak le keretük mentén.
Unatkozik, nagyon, szörnyen és kiábrándítóan unatkozik. Annyira, hogy azt elképzelni sem lehet ép ésszel.
Vihogva bukfencezik a levegőben, majd átsuhan a plafonon át, az egy emelettel fölötte húzódó folyosóra. Most már q Banya híres-neves folyosóján járunk.
Továbbra is láthatatlanul úszik a levegőben, háton, mintha egy láthatatlan tóban lubickolna. Magában dúdolgat, morfondírozik.
Hohó! Egy fiú!
Szélesen vigyorogva ereszkedik lejjebb azonnal, ahogy meglátja a csukott szemmel heverésző diákot. Hangtalanul lopakodik oda, egészen addig, amíg az szellem-orra alig pár centire kerül a fiúétól. Ekkor válik csak láthatóvá.
 - BÚÚÚÚÚ! Hétalvóóóó!
Samu
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 71
Írta: 2013. március 23. 19:55 Ugrás a poszthoz

Tolland Clotan

 - Víhíhíhíhíhíhí!
Vihogva hőköl hátra, rikácsoló nevetése nyomán az ablakok üvegei is megremegnek. Most már szinte remekül szórakozik.
Vízszintesen elfekszik a levegőben háton, ismét kényelmetlen közelségbe lebeg a fiú arcához.
 - Psssszt, te... - egészen lehalkítja a hangját, így fejjel lefelé bizalmaskodón hajol a diák füléhez - Te most bepisiltél, ugye? UGYE? VÍHÍHÍHÍHÍHÍHÍ!
Utoljára módosította:Samu, 2013. március 23. 19:56
Samu
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 71
Írta: 2013. március 23. 20:12 Ugrás a poszthoz

Tolland Clotan

Ilyet ő még nem látott.
Várná a hisztériát, a kiabálós, csapkodós kiborulást, amit az élők szoktak rendezni ilyenkor. Az szórakoztatná igazán, ó, az lenne ám a móka!
De nem.
Nem.
Ez a gyerek hogy képzeli, hogy megfossza őt ettől a szórakozástól? Hogy képzeli?
Döbbenetében olyasmi történik, ami több száz éve nem: néhány pillanatra csendben marad. Meghökkenve ereszkedik le az ismét fekvő fiú fölé. Az arcára ismét rendellenesen széles vigyor telepedik.
 - Csak nem fééééélsz, kicsi fiú? VIHIHIHIHIHIHIHÍ, hát féééél! Bújj elő a rejtekedből, úgysem menekülhetsz Samu elől!
Hiába fogja be a fülét, ezt a hangot talán még az igazi holtak is hallják.
Utoljára módosította:Samu, 2013. március 23. 20:12
Samu
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 71
Írta: 2013. március 23. 20:35 Ugrás a poszthoz

Tolland Clotan

 - Légy szíves hagyd abba, amit csinálsz!
Utánozza a fiút elvékonyított hangon, amit természetesen követ az elmaradhatatlan vihogás. Karba is teszi a kezét, felhúzott orral utánoz egy duzzogó, sértődött háromévest, hátha ezzel sikerül kihoznia a diákot igazán a sodrából. A passzív sértődés nem szórakoztatja, neki igazi móka kell!
 - Alexandra Flaviu tanárnő portréja ha jól sejtem, kissé lerobbant mostanában.
Kuncog a portréra sandítva. Nem bírja a tanárnőt, ó, egyáltalán nem, mindig elkergeti szegény Samut, pedig ő csak megviccelné a gyerekeket.
 - Ááááá, uncsi vagy!
Egy pillanat alatt eltűnik. Pár másodpercig gyanús, néma csönd van, majd a kanapé fölött függő, páfránnyal teli virágcserép magától a fejére fordul: jócskán földdel  és levelekkel borítva be a fiút, mintegy búcsúzóul.
Hamarosan pedig a páncélok csörömpölnek ismét, egyre távolabbról és hallatszik a "VIHIHIHIHIHI".
A Kopogószellem tovaszállt.
Samu
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 71
Írta: 2013. március 23. 20:36 Ugrás a poszthoz

Semmi sem fog ki rajtunk!
HIHIHIHIHI!
Samu
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 71
Írta: 2013. június 25. 19:14 Ugrás a poszthoz

Színjátszós bagázs!

- Hohó, itt valami készülődik! - állapítja meg Samu sokat sejtetően vigyorogva, miközben a dél szárnyban repked azon morfondírozva, hogy az igazgató bácsit, vagy éppen a bájos pszichológus nénit örvendeztesse meg a látogatásával. Na, de a nagy jövés-menés - mert indokolatlanul sok diákot lát a folyosókon egy bizonyos terembe igyekezvén - azonnal eltereli a figyelmét a nagy dilemmájáról. Azonnal úgy dönt, meglesi, mi ez a nagy gyülekezet. Először csak a fejecskéjét dugja be a falon keresztül a terembe, mert nem szeretné idejekorán felhívni magára a figyelmet. Valamiért ugyanis nem kifejezetten szoktak örülni a diákok a megjelenésének. Felméri a helyzetet, és már reppen is befelé, hogy némi színt vigyen ebbe az unalmas ismerkedésbe. Nem lehet őt hibáztatni, mégis kinek lenne türelme végighallgatni, hogy miket beszélnek?!
- Mélyen tisztelt publikum, a színpadon egyetleeeeeen... - jelenti be magát kiabálva, miközben egy jól irányzott dobással Leonie fejéhez vág egy vízibombát. Igen, csak eggyel kínálja meg a lányt, mert hát hagyni kell a többieknek is! Na és miért van nála vízibomba meg olyan is, ami festékkel van töltve? Mert vendégségbe nem illik üres kézzel menni, ő pedig eredetileg oda indult. De ha már itt van, az itt lévőket ajándékozza meg.
- ...utánozhatatlaaaan -  Tiffany hátán egy piros, Vaníliáén pedig egy rózsaszín festékkel töltött lufi csattan.
- ...a nagyszerűűűű... - Sheila kap egy vizes lufit. Samu immár összevissza repked a diákok felett, nem szeretne kihagyni senkit a buliból. Bár az más kérdés, ők mennyire akarnak bulizni...
- a csodálatoooos... - Katniss felé hajít egy zöld festékes lufit.
- Samúúú - Erichez vág egy citromsárga festéket tartalmazó bombát, majd kissé csalódottan konstatálja, hogy csak ennyi muníció volt nála. Ezután a színpadra reppen, és kajánul vigyorogva meghajol a közönsége előtt.
Samu
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 71
Írta: 2014. április 7. 16:26 Ugrás a poszthoz

Elena és Sophie

Ragadós dagonya


Milyen egy unalmas hely ez a kastély! Ezek a kis diákocskák alig csinálnak egész nap valamit, csak órákra járnak, és lézengenek a folyosókon, mint valami zombisereg - semmi móka és kacagás. Pedig viccelni jó! Márpedig Samu barátunk ma nagyon huncut hangulatában van, és ezt be is fogja bizonyítani, csak néhány kedves gyermeket kell találnia, akik értékelni fogják a próbálkozását. Hangosan vihogva, és sivítva suhan végig a folyosókon, hatalmas zajt csapva maga körül, hogy még a holtakat is felébressze álmukból. Háhh. Hiszen ő bizony nem alszik! Az ördög maga sosem. S ha eddig még azt gondoltuk volna, valami kedves játékon töri a fejét, nagyot tévedtünk, ugyanis útközben sikerül beszereznie egy vödörnyi folyékony ragasztót. Ugyan mi mindent talál a szellem, ha kicsit körbenéz a szertárban? Egyből bevillant a világmegváltó ötlet: neki most be kell kennie az összes padot a kastély területén, hogy mindenki beleragadjon, aki le merészelne ülni pihenni valahova.
Hangos hahotázástól kísérve kezd ülőalkamatosságokat keresni, már most maga előtt látja a sok szerencsétlent, amint megpróbálnak majd felállni, aztán rá kell döbbenniük, hogy maximum akkor tudnak szabadulni, ha nekivetkőznek, vagy rájönnek, mi semlegesíti a ragasztót. Menet közben a legkevésbé sem zavarja, hogy a folyosókra is kilötyögteti zsákmányát. Már a kastélyból is kijutott, s csak akkor torpan meg, mikor egy leányzót pillant meg az erdő felé haladva. Hoppácska! B terv! Észrevétlenül követi Elenát egészen a faházig, s megvárja, míg a lány felér a lépcsőkön, s szóba elegyedik az ott tartózkodó másik kisdiákkal. Már magában kuncog saját poénján.
Nagyjából három percig bírja ki, hogy ne lépjen közbe, s a következő pillanatban beront a faházba.
-SZABÁLYSZEGŐŐŐK! – kiabálja hisztérikusan, s meglendíti a vödröt, aminek tartalma a faház kis méreteit tekintve mindent beterít.
-Esti lófrálókat fogtaaam! Háháááhá! – elhajítja a vödröt, és bukfencezve körbesuhan a két lány körül. Gyönyörűségében természetesen tovább üvöltözik.
-Ilyenkor kijárunk!? Most megvagytok ti huncutok! Prefektusooook! Ide! Prefektusoook, lógósok ragadtak a faházban! – gonosz vigyort villant a diákokra, majd hangosan röhögcsélve elsuhan vissza a kastélyba, mielőtt bármit reagálhatnának kedves áldozatai. Bár a gyorsan száradó ragasztónak köszönhetően nagyon kell vigyázniuk, hova mozdulnak egyáltalán, ha nem szeretnének tökéletesen összeragadni mindennel, és itt maradni, amíg rájuk nem talál valaki.
Samu
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 71
Írta: 2014. május 24. 01:16 Ugrás a poszthoz

A BETOLAKODÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ, vagyis Gwen

 Az utóbbi napokban annyira unatkozott. Rá lett szólva, hogy hagyja békén a diákokat. Nem mintha különösebben érdekelné, hogy a diri bácsi mit mond  neki, de most elég komolyan meg lett fenyegetve, hogy kiteszik a szűrét. Hát szabad ilyet kérem szépen? Egy tiszteletben álló szellemmel, igen?!  Nagyon el vannak már szemtelenedve az élők a kastélyban, cöh! Majd beszélni fog Kittinával, hogy árasszák el a kastélyt mérgező csigákkal, és akkor kezdődhet a játék. Meg fogja kérdezni az összes kísértet arról, hogy szerintük jól van-e így, hogy az élők mindenbe beleszólnak.
Az elmúlt héten csak összefonta két elsős navinés haját, meg eldugított néhány vécét a harmadikon… és betört pár ablakot a tetőtérben. Nem mondhatják, hogy nem viselkedett jól, mindent megtett azért, hogy eleget tegyen a vén félnótás marhaságainak.  
A nyugati szárnyban dalolászva riogatja a diákokat. Ilyenkor már nincsenek túl sokan a folyosókon, mert behúzódnak a klubhelyiségeikbe, meg néhányan már a vacsorához készülnek. Óóóó, a vacsoraaa. Mintha Wickler azt mondta volna, hogy a diákokat ne piszkálja. Hohó!  A kis tapsifüles gülüszemű manócskákról nem szólt a fáma. Csontig hatoló hangerőre vált és úgy kacarászik-vihorászik, mialatt leér a földszintre. Ahogy halad pár diák már futva menekül, ismerik már milyen az, amikor Samu akciózni készül.  A konyha közelében elhalkul, meg fogja lepni a kis csicskásokat.  Robbanásszerűen libben át a falon, és derűs hangon elkiáltja magát.*
 - TAPSIFÜLESEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEK! Na, ki jött meglátogatni titekeeet?
 Kérdezi ijesztő vigyorral a képén, a tőle telhető legélesebb hangon. A lármától néhány manó elejti az épp kezében lévő tálat, ami darabokra törik, az egyikük pedig még a pult alá is bemászik.
- Nem örültök Samu bácsinaaak?
Teszi fel az újabb kérdését, amikor megpillant egy oda nem illő obijektumot. Szúrós tekintettel fut végig a lányon. Nem kéne itt lennie. Vajon egy kicsit elégedettebb lenne vele a tata, hogy ha segítene elkapni a kis komiszokat?
- BETOLAKODÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ! A konyhában!!!!! Neked nem szabadna itt lenni kisanyáááám, BETOLAKODÓÓT FOGTAAM!
Rikkantja jó nagyokat dobolva a hozzá legközelebb lévő asztalon.  Már eszében sincsenek a manócskák, talán velük majd a következő alkalommal fog szórakozni. Ez egy sokkal jobb lehetőségnek ígérkezik.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Samu összes hozzászólása (54 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel