A déli szárny egy eldugottabb szegletében kapott helyet az iskola színjátszó-körének próbaterme. Az épületet elzáró ajtón díszelgő tábla tudatja az erre tévedőkkel, hogy merre is jár, de bejutni nem egyszerű, hiszen nem szeretné egy színészpalánta sem, hogy darabjaikba bepillantást nyerjenek a nem kívánt személyek, vagy épp holmijaik közt kotorásszanak. Belépve viszont elénk tárul a hely nagysága, a széles, magas szoba fénnyel teli, kellemes összhangot áraszt, némi felfordulással. Az első, szembetűnő dolog az ajtóval szemben lelhető, rövidebb oldalon elhelyezkedő színpad. Alacsony, és sokkal apróbb, mint egy igazi színpad, három lépcső vezet fel a deszkákra, a vörös bársony függöny mögé. E mögött rejlik a varázslat hatására szabadon változtatható háttér, mely alapállásban hófehér, tiszta felület. Oldalt, ahol hivatalosan a művészbejáró lenne, csak egy-két, apróbb, és kézileg eszkábált kellék kapott helyet, pár darab elhajigált szövegkönyv, és egy, a háttérzenét szolgáló mágikus gramofon. A terem két hosszanti fala közül, a jobb oldalin helyezkednek el a hatalmas ablakok, melyeknek párkányain puha párnák, babzsákfotelszerű alkalmatosságok láthatók, a kényelmes ücsörgést szolgálva. Ezek előtt, vagy magukra a párkányokra felhelyezve kaptak helyet a székek, melyek a felolvasópróbák, vagy az épp meghívott, vendégnézők ülőalkalmatosságai gyanánt vannak kihelyezve. A próbák során sokszor a terem közepére kerülnek, maradnak is ott, míg helyükre nem pakolják őket egy kis pihenés gyanánt. A szemközti falnál már jóval kevesebb szék kapott helyet, mondhatni elenyésző számú, mivel a teret inkább a mahagóni színű, hosszan elnyúló vállfás szekrény foglalja el, ahol a sokszínű, és méretű jelmezek kaptak helyet. Rendezetlenül, sebtiben odapakolt módon lógnak egymás mellett, alattuk a hozzájuk tartozó kellékek, és cipők sokaságaival. Végül pedig maga az ajtó mellett elterelő falrész maradt hátra, melyen egy hatalmas, tükörfelület látható, belmagasságnak ugyan nem megfelelő mérettel. Ez segíti a színészek mozgásának begyakorolását, a jelmez tökéletes összhangjának tökéletességét, és persze, egy próbaterem nem is létezhetne tükörfal nélkül.
|
|
|
Leo segge.
Valamivel mg egyértelműen meg kell koronáznom ezt a napot. Kezdenek elévülni a verekedős-reflexeim, a májam is talán kezd regenerálódni, ám ez most nem az a nap volt, hogy bármelyiket is edzésbe akartam volna hozni. Nem, ma pusztán alkotni akartam még valamit. Először azonnal eszembe jutott a fecsegő portrék folyosója, ami nem csoda! Hisz mikor legutóbb ilyen vágyam támadt, akkor még társaságot is kaptam, bár fogalmam sem volt az illetőről, hogy honnan szalasztották. Elismerően bólogattam magamban, miközben egy ecsetet és egy tubus rózsaszín festékes üveget vett a kezébe, majd pingálni kezdte a vénasszony haját. Jó darabig elszórakoztunk egymáson és a helyzetünkön is. Lettek ott csíkos csontvázak, felrobbantott frizurájú modernista költők, narancssárga szakállú tudósok, lila és pink hajú öregasszonyok kék-citromsárga kockás macskákkal..egyszóval szépeket alkottunk. Azóta nem mentem arrafelé, de kétlem, hogy a társam megközelítette volna azt a terepet. No, így aztán hamar kitaláltam az esti programomat, de mivel az ilyet nem jó egyedül és magányban csinálni, hamar Leonardra is rátörtem az ajtót felvázolva neki a lehetőséget, és mikor belement, mondtam, hogy mikorra menjen és hova. Én visszamentem a magam kis rezidenciájába, és egy nagyobb méretű, fekete sporttáskába belehajigáltam az összes festéket, flakont, dobozt, üveget elég változatos színeket összeválogatva. Némi gondolkodás után belecsúsztattam még egy üveg Jack Daniel's-t is a többi mellé, becipzároztam a táskát, átvetettem a nyakamon, majd a fekete nadrág-fekete póló kombóban leindultam a színjátszókörösök próbaterméhez. Ismertem a járást, de a belépéssel akadtak némi gondok. Először is rossz oldalon kerestem a kilincset, majd azt nem bírtam lenyomni. Cibáltam ide-oda, feszegettem, míg teljesen véletlenül kicsit megemeltem és a szó szoros értelmében beestem a terembe. Szépet koppantak a dolgok a táskámban, míg lábbal gyorsan visszalöktem a helyére az ajtót. Kibújtam a táskám pántjából, és mialatt az órámra néztem - még öt perc volt Leo érkezéséig - addig talán tudatosan, talán nem, de a lényeg, hogy felkapcsolódtak a lámpák. Elismerően hümmentettem egyet, feltápászkodtam a földről és most már kézben vittem az üres, vakítóan fehér falig a motyómat. Azt a halomnyi ruhát, ami vállfákon lógott, az egész sort arrébb löktem, ami csak kis híján nem borult fel. A másik 4-gyel hasonlóképp cselekedtem, míg végül karba font kézzel álltam a 'vászon' előtt. Észre sem vettem, hogy bólogatni kezdtem, mialatt megterveztem, hogy erre mit fogunk iderittyenteni Leonarddal.
|
|
|
David Benett INAKTÍV
Kinyírta a zenekart. offline RPG hsz: 344 Összes hsz: 1551
|
Írta: 2013. február 8. 21:43
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=420&post=59459#post59459][b]David Benett - 2013.02.08. 21:43[/b][/url] Leo segge. Valamivel mg egyértelműen meg kell koronáznom ezt a napot. Kezdenek elévülni a verekedős-reflexeim, a májam is talán kezd regenerálódni, ám ez most nem az a nap volt, hogy bármelyiket is edzésbe akartam volna hozni. Nem, ma pusztán alkotni akartam még valamit. Először azonnal eszembe jutott a fecsegő portrék folyosója, ami nem csoda! Hisz mikor legutóbb ilyen vágyam támadt, akkor még társaságot is kaptam, bár fogalmam sem volt az illetőről, hogy honnan szalasztották. Elismerően bólogattam magamban, miközben egy ecsetet és egy tubus rózsaszín festékes üveget vett a kezébe, majd pingálni kezdte a vénasszony haját. Jó darabig elszórakoztunk egymáson és a helyzetünkön is. Lettek ott csíkos csontvázak, felrobbantott frizurájú modernista költők, narancssárga szakállú tudósok, lila és pink hajú öregasszonyok kék-citromsárga kockás macskákkal..egyszóval szépeket alkottunk. Azóta nem mentem arrafelé, de kétlem, hogy a társam megközelítette volna azt a terepet. No, így aztán hamar kitaláltam az esti programomat, de mivel az ilyet nem jó egyedül és magányban csinálni, hamar Leonardra is rátörtem az ajtót felvázolva neki a lehetőséget, és mikor belement, mondtam, hogy mikorra menjen és hova. Én visszamentem a magam kis rezidenciájába, és egy nagyobb méretű, fekete sporttáskába belehajigáltam az összes festéket, flakont, dobozt, üveget elég változatos színeket összeválogatva. Némi gondolkodás után belecsúsztattam még egy üveg Jack Daniel's-t is a többi mellé, becipzároztam a táskát, átvetettem a nyakamon, majd a fekete nadrág-fekete póló kombóban leindultam a színjátszókörösök próbaterméhez. Ismertem a járást, de a belépéssel akadtak némi gondok. Először is rossz oldalon kerestem a kilincset, majd azt nem bírtam lenyomni. Cibáltam ide-oda, feszegettem, míg teljesen véletlenül kicsit megemeltem és a szó szoros értelmében beestem a terembe. Szépet koppantak a dolgok a táskámban, míg lábbal gyorsan visszalöktem a helyére az ajtót. Kibújtam a táskám pántjából, és mialatt az órámra néztem - még öt perc volt Leo érkezéséig - addig talán tudatosan, talán nem, de a lényeg, hogy felkapcsolódtak a lámpák. Elismerően hümmentettem egyet, feltápászkodtam a földről és most már kézben vittem az üres, vakítóan fehér falig a motyómat. Azt a halomnyi ruhát, ami vállfákon lógott, az egész sort arrébb löktem, ami csak kis híján nem borult fel. A másik 4-gyel hasonlóképp cselekedtem, míg végül karba font kézzel álltam a 'vászon' előtt. Észre sem vettem, hogy bólogatni kezdtem, mialatt megterveztem, hogy erre mit fogunk iderittyenteni Leonarddal.
|
|
|
|
Leonard Harris INAKTÍV
tartalmas titulus helye offline RPG hsz: 72 Összes hsz: 1629
|
Írta: 2013. február 9. 22:34
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=420&post=60200#post60200][b]Leonard Harris - 2013.02.09. 22:34[/b][/url] DavidA régi, jó ismeretségek, ugyebár. Elég sok akad belőle, szerencsére, de persze külön vannak olyanok, amelyek még jobbak. Mert ők azok, akik nagyon, és régóta a szívem csücskei. Ezek tudatában érzem azt, hogy nem maradtam magamra, hogy nem kell egyedül lennem sosem, hacsak én nem úgy akarom azt. Márpedig kezdek feltámadni hamvaimból, mint valami főnix, aki igazából el sem ment, csak a színfalak mögé húzta be magát. Hogy ez rossz tett volt-e, vagy sem, nem mérlegelem, nekem jó, másoknak meg.. krumplibogár. De mégsem szőttem világmegváltói terveket, sem csak-úgy-jött, spontán beütő dolgokat. Remeteként húzódtam vissza a szobámba, mélyedtem bele a szépirodalmi művekbe, és átmásztam egy kitalált, ámbár roppantul érdekes világba. Sajátos szórakozásnak tökéletes volt, jobb volt a semminél. Mélyen viszont éreztem, hogy ez nem fog így maradni, hogy nem lesz nyugodt, csendes a mai, nem is bántam, nem erről volt szó. Elsőre ugyan volt semmi, peregtek a percek, lassan az órák is, és az ajtó egyszeriben nyílt meg. Elsőre szobatársaimra gondoltam, hogy bizonyára ők tértek vissza, hogy lepihenjenek, vagy csak mert szükségük volt valamire, de a röpke pillantásból az ajtó felé egyhamar kiderült, hogy tévedtem. David keresett fel, hosszú idő óta elsőre, és nem kertelek, igencsak megörültem neki. A gyors köszöntés után jött az ok, amiért megtette a látogatást, az ötletet, hogy mit eszelt ki. Remeteéletemnek már unalmas volt az ücsörgés amúgy is, és ő aztán tudja jól, hogy az ilyesmikben általában készségesen benne vagyok, és mióta lekerült rólam a jelvény, még jobban. Így, nem is volt kérdés arra, mit válaszolok, megtárgyalva a részleteket, ki ment a maga dolgára, én még ücsörögtem, olvastam kicsit, majd csak azután készülődtem. Tőlem szokatlanul időben megindultam a megbeszélt találka helyszínére, nem volt nálam semmi, csak a pálca, és én, de nem is emlékeztem olyanra, hogy bármint vinnem kellett volna. A kastélyt egyhamar átszelve, már közeledtem is a cél felé, késést mellőzve érkeztem a ajtóhoz, ami mögött már bizonyára várt, és már csak a bejutás volt hátra. Nem volt nehéz - tekintve, az általam amúgy nem ismert előzményeket -, megnyílt a terem, ugyan, volt egy olyan érzésem, hogy ha kicsivel erősebben lököm az ajtót, a kezemben marad, de nem riadtam meg. Bezártam magam mögött, vagy inkább betámasztottam, és körbetekintettem. David már bent volt, ahogy sejtettem, már készült arra, amit kitervelt, amit véghez akart vinni, így közelebb lépkedtem hozzá. - Hahó, hahó, Művészúr. - kúszott egy árnyalatnyi vigyor a képemre, amikor leparkoltam mellé, és a motyóra tekintettem. Felszerelkezett rendesen, amint látom, semmit nem bízott a véletlenre. - Akkor, pontosan mi is a terv, amihez patyolat tiszta kezeim kellenének? - tettem fel a kérdést visszatekintve rá, és vártam, startra készen a választ, hogy mit, hogyan, és merre teszünk. A miért engem már nem is érdekelt.
|
müty müty ex-prefektus | ex-hajtó | David védelmezettje | Rambo | Kérdezős
|
|
|
David Benett INAKTÍV
Kinyírta a zenekart. offline RPG hsz: 344 Összes hsz: 1551
|
Írta: 2013. február 9. 23:27
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=420&post=60267#post60267][b]David Benett - 2013.02.09. 23:27[/b][/url] Leoka Fél éve, ha valaki megkérdezte volna azt a kissé fura napot a pingálással kapcsolatosan, mármint az,t hogy az egész hogy jött, vagy miért tettem, valószínűleg vagy vonogattam volna a vállamat. Az első fegyelmi tárgyalásomon is, Amerikában, ugyanezt tettem, mármint csak néztem bután magam elé, mint aki nagyon nincsen képben és nem tudtam válaszolni az egyébként primitív kérdésekre, mint miért csináltam ezt meg azt. De mázlink volt akkor Lévaival, hiszen nem kellett bíróságra vonulnunk vagy meginnunk egy pohár veritasérumot.. Tehát, hogy mégis mit is akartam pontosan ettől az egész pingálósditól? Passz. De mikor megláttam Leonard arcát, biztos voltam benne, hogy semmi pénzért nem mondanám vissza. Valahogy elhanyagoltam nagyjából mindenkit, ahogy Amira is. Lett volna kifogásom, hogy csajoztam, de azért Leonard kicsit többet jelentett nekem, mint Mira. És az a felvillanyozott, örömteli tekintet rám meredt a srác szemeiből, engem is ugyanezek az érzések támadtak le. Keresztbe font kézzel álltam egyik lábamról a másikra, mikor Leo hasonlóan beesett a terembe. Persze, kicsit kecsesebben és kevésbé bukott orra, plusz úgy bánt azzal a kilinccsel, mintha üvegből lenne és pusztán az tartja még egybe, hogy nem eresztette el. Végül betolta ő is maga mögött ezt a berendezést, ezt követően, még mielőtt elmosolyodhattam volna a köszönésén, bezártam az ajtót. Egyre könnyebben ment, már szinte elég volt annyi, hogy magam elé képzeltem a zárat és a műveletet. Sokat gyakoroltam, ami egyértelműen az előnyömre vált. - Üdv, nyuszikám.Nevettem el magam, mialatt odahajtott mellém és szintén szemügyre vette a fehér falat. - Pff.. Te meg a patyolat tiszta kezeid.. Na ne röhögtess!Az elejét még sikerült egész érthetően mondanom, a vége felé már inkább röhögtem, mint beszéltem. Sok mindenhogy tudnám jellemezni Leot, de valahogy ez a patyolat tiszta.. Nem igazán illett hozzá. Mély levegőket vettem, míg kibontottam a tatyóm cipzárját. - Unalmasak ezek a falak, nem gondolod? Az első benyomásom az lenne, hogy egy kórházban vagyok, majd mikor meglátom a tükröket, minden bizonnyal egy balett terem berendezéseit vélném felfedezni a tereptárgyakban. Tehát, hogy tutira jól nézzen ki, valami gettós mintázatra gondoltam ezekre a falfehér...falakra.Értetlenül pislogtam fel rá a flaskáim közül tekintve, hogy nem igazán egyeztettem a szavaimat, mielőtt kiejtettem volna őket. A táska egy zsebéből elővettem néhány rajzot, vagy festékkel készített graffitit, A/3-as, mugli méretű papírokon ábrázolva őket, majd kiterítettem Leo elé. - Ezekre gondoltam, hogy felfirkanthatnánk őket pálcával plusz festékkel, hogy minél nehezebb dolguk legyen, ha le akarják őket vakarni. Nyulam-bulam mire gondolt, mi lenne szíved vágya falra festeni?Ez a mondat is helytelen volt, de megint ki tudtam volna magyarázni. Valahogy. Na, felegyenesedtem, mire lábamban pár pillanatig fel-alá rohangáltak a hangyák és kérdőn, kaján vigyorral tekintettem a másik rellonosra.
|
|
|
|