Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A hasonló csínyeket komolyan kell venni. Megértem azt, hogy ilyen korban a viccelődést visszafojtani nehezebb mint a fingást. Én sem voltam jó gyerek. Azonban a cselekedetet mindig következmények követik.
Nem kellett sok, hogy néhány csiripelő kismadár megtaláljon engem és Tányát, így elég hamar elkezdhettük a felelősök felkutatását, most pedig az első gyanúsította várunk. Máriának már elküldtük a baglyot, hogy haladéktalanul jöjjön ebbe a terembe pontosan ebben az időpontban.
Mi Tányával már nagyjából öt perce várunk. Kicsit előbb érkeztünk, úgy tűnik egyikünk sem az a típus, aki ilyenkor megül a fenekén. Az én kezemben a szokásos napi adag kávé. Míg bele-belekortyolok oroszlán köreimet járom a terem egyik végétől a másikig.
- Egy levitás képes lenne ilyesmire? Azt hittem nyugodtabb személyiségek - gondolkodok fennhangon. Néha fejem az ajtóra téved, aztán az órára. Minden pillanatban megérkezhet. Nem szabad megijesztenünk, mert akkor talán megapad a beszélőke. Nekünk pedig minél előbb kellenek azok az információk. Hogy valakivel nap végére már felnyalathassuk a fürdőszobai padlót büntetésből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Igaz ami igaz, az elmúlt időben bátorkodtam felfedezni, hogy animágusként nem csak Bencét tudnám ám meglátogatni, de bármely másik házba is belopakodhatok ha épp kedvem úgy tartja. És melyik majom tudna ellenállni pár ingyensiminek nem igaz? Így mikor végre kiszabadultam a gyengélkedőről, többé kevésbé felépülve a kviddicsmeccs okozta sérüléseimből, hopp! Fogtam magam, és kioldalogtam, felfedezni a még ismeretlen területeket. Legutóbbi navinés látogatásom nem sült el a legjobban, ám ez nem szegte kedvem, kíváncsiságtól, csínytevékenykedési kedvtől buzogva osontam be, hogy kicsit szórakoztathassam a sárgák népét.
Lehet nem kellett volna. A bagoly által hozott levelet gyűrögetve ácsorgok az ajtó előtt, miközben lassan már két perce kések, mégsem merek igazán benyitni. Mancsom a kilincs fölött habozik, aztán végül sikerül meggyőznöm magam, hogy jobb úgysem lesz, szóval idegességemben elpirult fülekkel nyitok be, hogy aztán már-már cincogó hangon köszönjek a bent lévőknek.
- Jó napot! - még nem akarnak megenni talán... Kezdetnek jó. Izzadt tenyeremben megfeszül a papír, bátortalanul pislogva állok, épp csak belépek s behúzom magam mögött az ajtót, de ezután nem moccanok. Szám bátortalanul nyílik el mentegetőzni, de aztán be is csukom. Előbb kérdezzenek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Lépés, lépés után. Tyúklépés, hosszú lépés, yard, ujj. Hol egyiket, hol a másikat csináltam, hogy ezzel is lefoglaljam magam. Közben megnézegettem a padokat, van-e rajta új firka, kosz, bármi, amivel elbabrálhatok. Társam közben hasonlóképp járkált, és szürcsölgette kávéját. Eleinte én is azt kívántam, bár hoztam volna magammal egy bögrével, aztán rájöttem, hogy már hármat megittam, és még csak kora délután volt.
- Tinédzserekről beszélünk. Teljesen mindegy, hogy melyik házba tartoznak. Ráadásul Masáról a tanáriban is hallottam ezt-azt - vontam meg a vállamat. No nem mintha én előítéletes lennék. A lány az óráimon mindig tisztességtudóan viselkedett, és az egyik legügyesebb kis boszorkány volt az évfolyamán.
Újra az órára néztem. Késik. Hát, nem indítja jól ezt a beszélgetést. Ahogy ezt kigondolom, már nyílik is az ajtó. A félelem körüllengi, és én bármennyire is úgy gondoltam, hogy kemény leszek, azonnal egy biztató mosolyt küldök felé. Hiába, szimpatikus lány, akiről még nem tudjuk, hogy bármi rosszat tett volna.
- Szia! Kérlek fáradj közelebb. Ülj le nyugodtan, ahova tetszik - tárom szét a kezemet a terem bármelyik padját felajánlva.
- Ne aggódj, nincs semmi gond, csak fel szeretnénk neked tenni pár kérdést - biztosítottam, és hogyha helyet foglalt, akkor vele szembe én is leültem. Kellett, hogy egy szintbe legyek vele, nem akartam megrémíteni.
- Azt hallottuk, bementél a navine területére a minap. Igaz ez? - tettem fel az első kérdést bemelegítésnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

  Ez az interakció elég érdekesen indult. Mondhatni adta volna magát, hogy ellenségek, vagy riválisok, vagy mi a fenék legyünk. De nem, az nem én vagyok. Szerintem semmi értelme a rivalizálásnak, vagy annak, hogy egymásra fújunk, hisz vagyunk minimum 14 évesek. Vagyis maximum három év van köztünk (hogy fitogtatom itt a nemlétező matematikai tudásomat) szóval meg tudjuk mi ezt beszélni. Legalább is meg kellene, hogy tudjuk. Te eddig úgy érzem, sikerült is. Remélem ez a nem mindennapi kezdet egy kivételes barátsághoz vezet majd. Úgy érzem hasonló dolgokon mentünk keresztül és megérthetjük egymás miért-jeit és hogyan-jait.
  Látszik is rajta, hogy olyan kis ártatlan, vagy legalább is nem az a "beletúrom az orrom mások dolgába" típus. Legszívesebben csak poénból rákérdeznék a csillagjegyére, de nem akarom, hogy egy újabb előítélet alakuljon ki rólam a fejében, hiszen az egyiket szerintem sikerült nagyrészt eloszlatnom. Majd lehet valamikor később.
- Jap, mikor még nem tudtam a mágiáról, ez volt a kedvenc sorozatom, szóval képzelheted, mekkora gag volt, amikor rájöttem, hogy ez tényleg így van! - teszem zsebre a visszatulajdonított ketyerét, mialatt nézek magam elé lágy arccal, felszítva magamban az érzést, amikor először végigolvastam a levelet. Szerintem életem egyik legboldogabb pillanata volt.
- Ahm, átjöhetsz hozzám is. Lehet, hogy véletlenül meghallod a jelszót, vagy valami. - kacsintok rá - Vagy kereshetünk el elhagyatott mosdót, vagy tantermet... majd út közben eldöntjük. - invitáltam egy laza kézmozdulattal, majd szépen elkezdek előre csoszogni, remélve, hogy követ majd engem egy chilles, filmnézős délutánra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Apró bólintás, mert megértem. Varázstalanként találkozni alapból a mágiával, nem lehet könnyű, főleg nem feldolgozni, hogy ezek a dolgok bizony nem csak a mesekönyvekben van, hanem a való világ, és téged is körbevesz, csak nem tudsz róla. Vagyis nem tudtál, mert mindezek mellé olyan különleges lényekkel, növényekkel találkozol, amik néha még magán a mágián is túlmennek. Sárkányok? Merlinre, maximum Süsü a sárkány oké, belefér, mert aranyos és nem létezik. De amikor esélyed van szemtől szemben állni egy Magyar mennydörgővel mondjuk, akkor azért beleremegsz, nem? És nem feltétlen az örömtől, mert végre látsz. Szóval igen, átérzem, főleg, hogy nagyjából majdnem olyan varázstalan vagyok, mint Belián, mert az én erősségem a vélamágiában rejtőzik, nem a pálcámban, amit teljesen feleslegesen hordok magamnál, mert aligha veszem hasznát bármikor is.
Ismét bólintok, hiszen szavaknak itt már aligha van helye. Mit mondhatnék még? Ennél többet felesleges szájtépés lenne mondani, mert a lényeg benne van. Senki nem értheti, senki nem tudja milyen érzés lehet a másságod miatt mindkét világban máshogy élni. Mert szép lenne, ha csak a mugliknál működne ez így, de nem. Amíg a karkötő teljesen elnyomta a mágiámat, egy senki voltam, akit folyamatosan terrorizáltak, és amikor a mágia segített helyrerakni a gyökereket, én húztam a rövidebbet. Fáj bevallani, de igazuk van. Nem kell a mágia ahhoz, hogy legyek valaki, hogy figyeljenek rám az emberek, de azért valaki csak-csak kell melléd, hogy érezd, nem egyedül vagy mindkét világban. Talán. Vagy megint csak magam elől menekülök, mert ez a legkönnyebb megoldás, mintsem azt mondani, hogy igenis érek valamit mindenhol. Mert végül is nem lenne baromság. A muglik között híres modell vagyok, akiért harcolnak a modellügynökségek, és még csak azt sem tudják megmagyarázni, hogy miért teszik, egyszerűen kellek nekik, míg a mágusok között véla vagyok, akire irigykedve tekintenek, esetleg vágyakoznak utánam, egyszerűen csak akarnak, az iskolában is DÖK elnök lettem egyik pillanatról a másikra, a tanulmányaim sem haladnak rosszul, sem az egyetemen, sem a kastélyban. Szóval... meghatároz-e engem? Megrázom fejemet, tekintetem Beliánra esik.
- Te átérzed - bökök mellkasa azon pontjára, ahol a hegek vannak, majd ujjam álla alá nyúl, miközben közelebb lépek. Nem akarok törődni magammal most, a lényeg előttem áll, aki lehet akaratlan fedte fel nekem valódi mivoltját, de megtette, én pedig ha kicsit is, de segíteni szeretnék neki, ha már magamon aligha segíthet a mágiám. - Igen, egyedül vagyok - suttogom a szavakat, mert itt és most nem ez a lényeg, hanem ahogy ajkaim érintik az övéit, ahogy keze mozdul az engedélyem után, hogy hozzám érjen, mert szabad neki. Tarkójára csúsztatott kezem alatt a pihés szőrök az égnek merednek, libabőr játszik Belián minden porcikáján, még ott is, ahol aligha érhetnék hozzá. Belemosolygok a csókba, amely olyan, mintha előtte soha nem csináltam volna még. Fájdalmasan lassú, ismerkedős, mert végül is az történik most kettőnk között. Ismerkedünk egymással, miközben csak húzom magamhoz közelebb, ujjaim csuklójára kulcsolódnak, mert ha eddig nem ment el, akkor most már nincs visszaút. Elveszem a fájdalmat, még akkor is, ha utána utálni fog, megvetni, amiért visszaéltem a belőlem áradó tökéletességgel. Nem foglalkoztat, mert ha ezzel kicsit megkönnyíthetem neki, akkor mégis ki a faszt érdekel az, hogy mi a helyes megoldás erre? Mert nem minden megoldás jó és rossz. Túl lesarkított, túl drasztikus, hiszen a világ sem csak fekete és fehér, ahogy az sem, hogy egy emberen hogy tudsz segíteni, milyen módszerekkel. Ez az én módszerem. Hogy óvatosan, lágyan érintve ajkait hagyom, hogy elvesszen az érintésemben és bennem, hogy bensője értem remegjen és csak velem foglalkozzon, mert így a benne élő fájdalom háttérbe szorul és nem törődik vele. Mert hozzám simul, belesimul az egészbe, amely csak arra ösztönöz, hogy óvatosan kényszerítsem a fal felé, aminek neki koccan, de egy pillanatra sem eresztem el ajkait. Nem, nem tehetem meg, képtelen vagyok rá, főleg, amikor gyengéden húzza ki kezét ujjaim közül, hogy végig simítson arcomon, nyakamon, vállamon, végül hátamra csússzanak ujjai. És ahogy ő aprót szusszan, az én ajkaimat egy halk nyögés hagyja el. Keze megállapodik hátamon, tarkóját tartó kezem ujjai csúsznak tincsei közé, mert többet akar, vágyik rám, és én megadom neki azt, amire vágyik. Tincsei között szánkázik ujjam, a falnak préselem, mialatt a csókot elmélyítem. Falom ajkait, mert talán már én is akarom, hogy valaki újra szeressen, és ha a mágia miatt, akkor azért, csak... csak akarjon. És ő akar. Engem akar. Eltávolodom tőle, halkan szusszanok egyet, míg kinyitom szemeimet és acélkék pillantásomat fúrom az övéibe. Halványan elmosolyodom, amíg lágy csókot lehelek ajkaira, hogy aztán tincsei közé csúsztatott ujjaimmal kicsit határozottan biccentsem oldalra fejét, hogy nyakához férhessek, szavaimat oda suttoghassam, miközben ajkaim érintik nyakát minden egyes szónál.
- Elmúlt a fájdalom? - lehelem a szavakat, mert minél több az inger, minél nagyobb a vágyakozás, annál türelmetlenebb lesz. Gyerünk, Belián, mutasd meg mit tudsz, amikor a kezedbe adom azt, amit szeretnél. Mutasd meg, mit szeretnél valójában. Mutasd meg, hogy szeretnéd elérni azt. A válaszra türelmesen várok, de addig sem vagyok hajlandó tétovázni; szelíd csókokkal hintem a puha bőrfelületet, pólóját szabad kezemmel húzom arrébb, hogy vállához is hozzáférhessek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Tánya szavaira mordulok egyet. Igaza van, ez alapján nem ítélhetek, ahogy az alapján se feltétlen, hogy van híre a tanáriban. Ez a szomorú a könyvtáros posztban, hogy nem hallok pletykákat, amik ott lézengenek, esetleg néha egyet-egyet a helyettesemtől, de csak akkor, ha az nagyon odavág egy témához, ami engem is érint.
A lány késik, de épp egy kicsit.
- De légy szíves gyorsan - mordulok oda. Ez azért mégsem teadélután. Akkor sem az, ha láthatólag Tányának erről halvány lila gőze sincsen. Úgy mamáskodik a megszeppent lány körül, mint valami tyúkanyó. Nem akarom ráhozni a frászt a lányra, csak azért a valóság hálóin belül tartani. Érezze, hogy bajban van.
Átengedem a kicsikét Tányának. Hátratett kézzel megállok mögötte. Szigorú tekintetem Márián nyugtázom. Nem fogok kedveskedni neki, amúgy is ahogy látom kedves helyettesem a jó zsaru szerepét játszani, vagyis én vagyok akkor a rossz. Így enyhén rá is játszok arra, hogy nagy, ijesztő bácsi vagyok, aki képes reggelire gyerekcombot enni rántottával és bacennel. Még a kávémat is hangos koppanással leteszem az asztalra, hogy ez már annyira komoly úgy, hogy szürcsölgetni sem érek rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Tánya & Misha

Beharapott szájjal kapkodom tekintetem a két felnőtt között, habozásomat kívül rúgva a képből szedem össze magam annyira, hogy legalább lábaim megmozduljanak. Első blikkre simán levetném magam egy padra itt, a terem végében, azonban Misha bá szigorú hangja hallatán inkább nem játszom az agyalágyultat, és egy alig észrevehető kitérő után közelebb megyek hozzájuk. Hát, úgyis elől szoktam ülni... Nincs ebben semmi különleges, semmi különleges. Lehuppanok a második padba, így Tánya kényelmesen elém tud telepedni, ami azonban már annyira nem tetszik, az a bácsi beállása mögötte. Tekintetem lesütöm, még mielőtt megérkezne az első kérdés, bár pontosan tudom, hogy ezzel nem a legbiztatóbb képet alkotom magamról.
Eszembe sem jut bocsánatot kérni a késésért, annyira nem az van már a fejemben, pedig lehet javítana siralmas helyzetemen. Ha kérdéseket akarnak feltenni ott már baj van. Nem mondom ki hangosan félelmemet, azonban végre felpillantok, és ha a mosolyt nem is tudom viszonozni, erőszakkal kicsit lejjebb nyomom vállaimat, legalább ne nézzek ki annyira rémültnek mint amilyennek érzem magam.
- Ööö - na erre most mit mondjak. Hazudni nem akarok, jártam bent, de eleve ugye ez is tilos... Fene. Túl szép volt, hogy igaz legyen. - Hát... Nem tagadhatom. Igen, igaz.
Szavaimat bólintások kísérik, de nem kezdem el megtoldani mentegetőző mondatokkal, itt bizony most harapófogót kell játszaniuk, ha bármit is meg szeretnének tudni tőlem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem tagadom, volt még mit tanulnom Mishától. Fogalmam sem volt, hogyan is kéne szigorúnak lenni a diákokkal. Általában jobban szerettem, ha valaki olyat látnak bennem, akivel megoszthatják a gondjaikat, és segítséget kérnek. És ezzel nem is volt semmi gond. De ilyenkor el kellett volna nekem az a picike képesség, amit a férfi olyan jól művelt. Csak attól féltem akkor a végén olyan leszek, mint az anyám. És hadd ne mondjam, inkább voltam lágyszívű, minthogy olyan legyek, mint ő.
Őszinte. Igaz, ezzel megszegett egy házirendi pontot, most mégsem ez a fő téma. - Mond csak, milyen gyakran jársz be más házakba? És ki adta meg neked a kulcsot? - tettem fel a két összefüggő kérdést. Ahhoz, hogy bejusson az ember, kellett valaki, egy belsős ember, aki vagy magától beengedte, hogy megadta neki a jelszót. Tehát nem egy, hanem két embert kerestünk, még akkor is, ha csak egy valaki követte el a tettet.
- Mond el nekünk pontosan, mit csináltál odabent, és volt-e valaki veled. Valamint azt is, hogy az este folyamán mikor értél vissza a saját klubhelyiségedbe. - Előzetesen megkérdeztük a portrékat, ki és mikor használta az átjárókat. Habár erre nem emlékeztek, arra igen, hogy melyik az utolsó időpont este, amikor kinyitották kapuikat, és reggel mikor mentek ki az első emberek. Ha ennél későbbi időpontot mond, biztosak lehetünk benne, hogy nem a levita körletében töltötte az estét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Hát nem tudom, hogy eddig hol tanult a lány, de nekem nem biztos, hogy így menne ez a táncoltatás. Végül is mindegy, a célunkat elértük, és még egy gyönyörűség is csatlakozott hozzánk! Hát milyen szerencsés nap ez! Csak nézek rá, amikor a hogylétemről kérdez, hát ennél jobban már csak meztelenül az ágyban lehetnék vele, de talán még korai lenne felvetnie ezt az ötletet. Kell még hozzá egy-két perc, amikor már teljesen eldobom az agyamat tőle. Piri kérdése bennem is felvetődött, szóval mikor odaviszem a sót a fekete démonnak, akinél remélem, minél hamarabb elkárhozhatok, vagy amit csak akar, én is megkérdezem tőle. A válasz kicsit lelombozó, de végül is valamennyire érthető.
- Én hat éve nem voltam itt, de a hírem itt maradhatott, talán azért hitted, hogy másokra vesztegetném a drága időmet, nem pedig mondjuk egy ilyen intelligens és belevaló Rellonos lányba – közben, hogy odaférjek, el kell távolítanom egy gólyát, amire a drága, mint egy igazi anyuka, aki a gyermekeit védelmezi, rám szól. Igazán igaza lehet, talán goromba voltam, kicsit el is szégyellem magam.
- Bocsánat öcsi, kicsit túlreagáltam – még rá is kacsintok a kissrácra, aki erre egy picit belefehéredik a bocsánatkérésembe és egyenes vonalú gyorsuló mozgást végezve, a legrövidebb úton távozik a közelemből.
- Oké Ajtai Brigitta L… ezt nem mondom ki, hehe – mosolygok és bele is pirulok, hogy majdnem elrontottam a kérését annak, a szívem ilyen nagymértékben megdobogtatja. Annyira kifordít önmagamtól, hogy kezdem megérteni az itteni Valentin napos csőrözőket. Nem, hogy megérteni, irigylem őket, és felkacagok, ahogy helyre teszi Piroskát.
- Amúgy ő tényleg Piroska, eltaláltad, de nagyon jó szójátékot hoztál össze ám! – kisöprök egy tincset a szeme elől, hogy jobban láthassam azokat a csodálatos lélektükröket. Lenyűgöző, ahogy megrebben a szempillája, és akkor még lejjebb sem csúszott a tekintetem. Milyen kincseket rejt ez a ruha, nem igaz? Lehet, hogy a barlangfürdőbe viszem elrandizni, ahol egy ablakon át beszűrődik a Hold fénye, és aww megcsókolom a szája helyén lévő gyümölcsöket, te jó Merlin!
- Minden, de főleg te. Nagyon szép a hajad – elkezdem felfűzni az ujjaimra pár szexisen leomló tincsét, a puha haj, körbefon, magához láncol és az illata is vadító. Soha nem offolta még senki sem ennyire le az agyam, és ez a viselkedés olyan idegen volt eddig tőlem, hogy nem is tudtam, hogy van ilyen bennem. Most viszont nem érdekel semmi, csak ez a fekete hajú csoda, akihez egy kicsit közelebb húzódok és „észrevétlenül” a combjára teszem a bal kezem. Nagyot sóhajtok és lángrózsák gyúlnak az arcomon, ahogy őt bámulom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Tánya & Misha

Ehehe, na igen, ezért kéne megtanulnom hazudni. Behúzott nyakkal nyitom a számat, hogy válaszoljak - tuti nem fog nekik tetszeni -, de megakadok, ahogy Misha bácsi közbeszól. Immár teljesen elpirult arccal nézek fel rá, és biccentek, szemkontaktust tartva, csak utána adom meg a konkrét válaszomat Tányának is. Minek hazudjak? Most már úgyis tök mindegy.
- Néha, de nem gyakran, és a naviban csak most voltam... - mentegetőzök, hátha ez enyhítő körülménynek számít. - Nem adta meg senki. Besurrantam. Animágia.
Úgy bököm ki, mintha ez a pár ragozatlan szó mindent megmagyarázna. Így is van, nem segített a bejutásban senki, azaz senki nem tudott róla, hogy ezt teszi. Sóhajtok, nyirkos tenyerem a szoknyámra simítom, kínosan ficeregve a széken.
- Egyedül mentem be, azaz besurrantam egy elsős-másodikos alak nyomában, majd meglapultam, mert bár eredetileg azt terveztem, hogy majd jól összekuncsorgok magamnak egy kis simit, végül nem volt bátorságom előbújni, hátha felismer valaki. Szóval ott a portré környékén megbújtam, figyeltem kicsit a többieket, nevettem pár poénon, de azért ez így elég uncsi volt, úgyhogy kiszaladtam, amikor többen is megindultak vacsorázni. Valószínűleg akkor láttak meg, de velem nem volt más, akinek ne lett volna ott a helye.
Lebiggyedt szájjal motyogom el mi történt, hiszen így tuti fény fog derülni rá, hogy az eridonban is meg-megjelenek néha. Pedig olyan büszke voltam magamra, hogy ilyen ügyesen nem buktattam még le magam... Erre tessék, valaki babrál a berendezéssel, és máris gyanúba keverik a csíkos bundám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Komolyan, ha nem ismerném Mishát már ennyire, még én is azt mondanám, hogy olyan a hangja, mintha mérges lenne. Persze az is, csak nem a lányra, hanem a szituációra, ami kialakult.
Animágia, hát persze. Tudtam róla, hogy a lány elsajátította már ezt a tehetséget, de valamiért nem merült fel bennem, hogy ezt használva jut be a különböző klubhelyiségekbe. Igyekeztem, hogy arcomon ne látszódjon nagyobb érzelem, de igazából egészen megsajnáltam a lányt. No persze ez nem jelenti, hogy nem fogjuk büntetőmunkára, de valamiért nem hittem, hogy ő tette.
- Miután kijöttél a klubhelyiségből lementél vacsorázni? - kérdeztem meg, ugyanis azt könnyű bizonyítani, hogy lent volt. - És ezek után mit csináltál? - fűztem tovább a gondolatfonalat. Egy kicsit reménykedtem benne, hogy majd azt mondja valakivel tanult, vagy ehhez hasonló, csak hogy legyen egy szemtanú, hogy nem mászott ezek után vissza a sárgákhoz.
- Mikor a klubhelyiségben tartózkodtál, csak majom alakban voltál? - Talán ez még egy sorsfordító kérdés lehet.
Hátranéztem Mishára, hogy most ő jön. Sosem voltam igazi kutató elme, még csak apa bűnregényeit sem szerettem annyira. Nálam itt kifújtak a kérdések, felőlem mehetne a lány, amerre szeretne. Nem ő az egyetlen, akit ki kell hallgatnunk, és ha később még felmerülne valami, akkor ugyanúgy elő tudjuk majd szedni érte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Ennél hülyébben már nem is érezhette volna magát Lili. Illetve de, csak azt még nem tudta, milyen lesz.
Pedig kezdetben még izgalmas volt, hogy nem tudta hol jár, és új helyekre tévedhet, olyan ajtók mögé kukkanthat be, melyeket eddig nem volt alkalma nemhogy kinyitni, de egyáltalán látni, hogy van, de most már azokon a folyosókon is égett a fáklya, melyeket amúgy a természetes fény kellően megvilágított egyébként. Csakhogy közben esteledni kezdett, ha pedig már a Hold fényében caplatott volna a köveken, nem csak bosszús lett volna, de még rendkívül ijedt is, ugyanis olyan későn már büntetést is kap a nyakába, nem csak a frászt, ha egy prefektus vagy tanár elcsípi.
Lili pedig szegény csupán más úton szeretett volna visszajutni a Levita házba, erre sikerült úgy belegabalyodni a folyosók és átjárók alkotta rengetegbe, mintha csak valami labirintusba tévedt volna. És így, ahogy sötétedett, már eléggé egyformának is hatott minden. Az egyik fal épp olyan sötét volt, mint a másik, és ugyanolyan hangos hortyogás érkezett a festmények lakóiból is, melyeket szintén nehéz volt felismerni. Mind régi és fura gúnyában feszített, némelyiknek még a haja is olyan volt, mintha valami halott állatot ültetett volna a kobakjára.
Nem volt az a könnyen pánikba eső típus, a legtöbb érzelem egész lassan kerítette hatalmába, de most már elég rég nem tudta, merre tovább, és az erkély, melyre kilépett annak reményében, hogy majd onnan lenézve legalább azt be tudja majd talán lőni, az épület melyik részében tévelyeg, sem segített. Illetve nem sokat.
Megtudta, hogy az északi szárnyban van, de nem volt elég magasan, hogy innen kikövetkeztesse, merre induljon vissza, ami egyébként sem ment volna, mert tájékozódni nem igazán tudott jól. A tájoló bűbájt megtanították neki ugyan, de nem tudta, mi hasznát veszi, hogy tudja, merre van észak, ha nem tudja, melyik irányba kell mennie.
- Mindjárt másodikos leszel, és eltévedsz a kastélyban.. tök ciki, Lili, tök ciki - csóválta a fejét, és tehetetlenségében inkább lekuporodott a földre gondolkodni kicsit. Illetve sajnálni magát, mert az jobban ment jelenleg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Az animágiát a még tanuló diákok csak így szabadon használhatják - kérdezek rá meglepődve. Persze benne van a pakliban, hogy igen, ezért sem úgy mondom, mint aki valamit számon kér, csak úgy mellékesen érdeklődik. Azután jön a többi kérdés, csakhogy valami szemet szúr nálam. Tánya úgy kérdezi ki Máriát, mint egy szemtanút. De Mária jelenleg nem szemtanú. Mária A gyanúsított.
- Elég - mordulok fel - jelen esetben Mária nem úgy áll a szénád, mint egy enyhe bűnt elkövetett szemtanúé. Tisztában vagy vele, hogy mi történt a navinében ma reggel?  - kérdezek rá közelebb lépve egy lépést. Kit izgat, hogy mikor ment le vacsorázni? Hát előtte is szétpakolászhatta a rúnákat. Akár majom formába is, hiszen azoknak a lényeknek még kezük is van hozzá. Míg várok a válaszra szigorú tekintettel nézek rá. Amúgy is én vagyok a rossz zsaru. Ideje egy kicsit annak is tettetnem magam és nem csak szigorú apukának.
- Honnan tudjuk, hogy nem te követted el azt? - a reakcióját akartam látni, a jeleket az arcán, az enyhe rezdüléseket, amik képesek árulkodni akkor is, ha az illető néma marad mindvégig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Tánya & Misha

Hááát nem igazán Misha bácsi nem igazán, azonban ezt már nem bököm ki, nem súlyosbítom a dolgot. Az újabb kérdéeknél gondolkodnom kell, hogy hogyan hangozzon mondandóm a legkevésbé gyanúsnak, de hát nincs túlzottan nagy mozgásterem.
- Nem mentem le, felmentem a körletbe, tea, alvás - foglalom össze gyorsan a napom. A teakonyhában még iszogattam, de mivel a legtöbben a nagyteremben voltak épp, nem is beszélgettem senkivel. Aztán meg gyorsan elmentem aludni, hogy a lehető legjobb formámba kerüljek a következő meccsünkre. Tánya majmos kérdésére csak bólintok, s jól is teszem, hogy nem kezdek bele semmibe, mert a férfi veszi át a szót. Mordulása hallatán észrevehetően húzom be a nyakam, és kezdek pislogni felfelé. Gyakran járok a könyvtárban, és megrótt már hangoskodásért, de azt hiszem most épp ellenkezőleg, úgy kell majd a szavakat kihúznia belőlem.
- Csak annyit hogy valami volt és azt hiszik közöm van hozzá - emelem meg a levélpapírt, hiszen tény ami tény, annyi dolgom volt ma, fene figyelt a sustorgó hangokra. Vissza kellett mennem a gyenguszra, hogy mindenem jól gyógyul-e, aztán meg szépen elkezdtem edzeni, hogy rendbehozzam magam teljesen a kövi meccsre. Szemeim elkerekednek következő kérdésére, döbbenten nézek fel, talán kicsit elhűlt arccal. Mi az, hogy honnan tudják, hogy nem én voltam? Nem azt kéne bizonyítaniuk, hogy én voltam? Az az alap, hogy nem én... Nem is tudom miről van szó pontosan! - Mit?
Mondja ki, legalább tudni fogom mit csináltam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Ha nem szólna közbe Misha, talán már el is engedném a lányt. Ismerem, és nem olyannak, mint aki nem mondaná el a teljes igazságot. Ráadásul Várffy-tól hallottam micsoda sérüléseket szerzett a legutóbbi meccsen, így nem is akartam még én is, hogy szenvedjen. De legyen így. Ha játsszunk, akkor játsszuk rendesen a jó zsaru, rossz zsarut.
- Nyugalom kolléga. Mindenki ártatlan, amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője - ismertettem vele az emberi jogi törvényt megkeményített hangon, mint aki tényleg mérges a társára, amiért kijött a sodrából.
- Az a helyzet Masa, hogy valaki eltüntette a mágiát a navine területén. Se fény, se víz, semmi nincs, amit eddig mágiával oldottunk meg. Még átváltozni sem tudnál ott. És okunk van feltételezni, hogy ez az egyik diák műve. És mivel te tartózkodtál ott engedély nélkül aznap, ezért kérdezünk ki. Mostanra már sikerült alternatív módokat kitalálnunk, azonban tudnunk kell, ha te voltál - próbáltam kedvesen fordulni Masához, és már előre vártam Misha kitörését ezért. Egyrészről, mert tudtam, hogy akár illetlen szavakat is mondani fog, másrészről, mert utána, ahogy a jó zsaru-rossz zsaru forgatókönyvben áll, kiküldhetem őt a teremből, hogy a lánynak legyen lehetősége négy szem közt elmondani az igazat. Aztán pedig jöhet a függöny és a taps a hatalmas alakításért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Furcsa lesz számomra, ahogy oldalra pillantgat, mintha szándékosan nem akarna a szemembe nézni. Jobb szemöldököm felszalad, aggódó arcommal pedig gyanakvóan fürkészem Petyáét. Mibe keveredtél, pajti? Remélem nem külső nyomásra, netán kényszerből rángattak bele ebbe a veszélyes sportba. Jól tudom róla, hogy milyen srác, elvégre együtt szívtunk a folyosón, nem is olyan régen. Hát, hiába nagyobb darab nálam, szerintem egyformán a gyengék közé tartozunk, annyi különbséggel, hogy én még vele se mernék ujjat húzni, ha nem tudnám róla, hogy helyén van a szíve, és eddigi ismereteim alapján a légynek sem tudna ártani. De pont ezért, olyan fura... Nem gondoltam volna, hogy a haverom meghajol ennek a vad sportágnak, főleg ilyen fiatalon. Mestertanoncok is vannak a csapatban, akiknek sokadik évadjuk a következő, tudnak egyet, s mást. Biztos, hogy közéjük akarna tartozni Petya? Mintha túlzottan félteni kezdeném őt belül, vagy talán azt is, hogy ezentúl elfoglaltabb lesz, nem lesz ideje összejárni kalandregényeket olvasni, vagy akár az újabb szerepjátékait kipróbálni. Én ezt így nem akarom.
- Hát, izé... - de hát ő is kellett, hogy halljon már a balesetekről, meg minden. Annyi szemétség és feszültség van a csapatokon belül, hogy az valami hihetetlen. Ezek állandóan marakodnak valamin. De amúgy nagyon izgi sport, meg látványos is. - És melyik csapatban leszel? Majd kimegyek szurkolni - vagy imádkozni érte. Mosolyt erőltetek az arcomra, hogy valamivel legalább biztatni tudjam, aztán lerakom egy pillanatra a súlyokat, hogy nyújtani tudjam az idő közben túlságosan befeszülő karjaimat.
- És mondd csak, mennyi idő van a következő meccsig? - puhatolózom, hogy mégis meddig kell összeszednie magát a valódi mérkőzésig. Aztán gondolom legrosszabb esetben a kispadra ültetik, de ott legalább ragad rá valami hasznos. Tény, hogy bátor húzás ez a részéről, nekem nincs hozzá elég önbizalmam, jár neki a tisztelet.
- Mi?! - kapom oda a fejem ijedtemben. A frászt hozza rám, rögtön a legrosszabbra gondolok. - Hol fáj? Te jó ég... Próbálj meg nyújtani. Vagy nem tudom - nézek körbe szerencsétlenül, de tanácsot kérni senkitől nincs pofám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Miután rájött, hogy a lány egyedül is képes lesz lárba állni inkább hátrébb húzodótt és biztonságos távolságból figyelte az eseményeket. Kicsit fél, hogy a szöszke a nagy kapálózásban magával rántja őt is, vagy esetleg megrúgja, vagy ki tudja milyen módon keveri bele ebbe az egészbe.
- Gyakran esel el? Béna vagy, vagy sportoló? - kérdezte kuncogva. Az utóbbiban bízott, mert ha kiderül, hogy a lány a kissé ügyetlen kategóriába tartozik, akkor igen nagy az esélye annak, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, amikor a földre kerül a következő pár órában.
- Igazából egyáltalán nem zavarsz, ha megígéred, hogy nem árulsz be senkinek még akár maradhatsz is. Már amennyiben szereted a balettet - vonta meg vállait közönyösen, majd felült a színpad szélére. Kibújt eddig viselt tornacipőjéből és a nadrágja egyik elrejtett zsebéből előhúzott egy pár furcsa, messziről zokninak tűnő valamit. Igazából a vadiúj fekete balettcipője volt az, amelyet még frissen hozott a posta. Nagymamája egyik barátnője készítette számára a csodálatosabbnál csodálatosabb fellépő-és gyakorló cipőket, amelyekből már egy egész gyűjteménye volt. Az első cipőjétől kezdve az összes előadáson viselt darab megvolt a gyakorlólábbelikkel együtt. Mindegyikhez érzelmi kötelék fűzte és nem tudott volna megválni tőlük.
- Hát gondolom igen, vissza kéne tenni, bár én nem vagyok illetékes a dolgokban. - Valószínűleg ez a kérdés inkább saját magához szólt, mintsem Sárihoz, de azért készségesen válaszolt, mintha számítana amit mond. Közben nagyterpeszbe helyezkedett, hogy nekikezdhessen a nyújtásnak, ami számára a legutáltabb feladat volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Megvoltak a forrásaim az alapanyagok beszerzéséhez. A tejet végül Alíztól sikerült beszereznem, ő imádott főzőcskézni, otthon is sokat konyhaművészkedett mugli módra. Azt nem kérdeztem tőle, hogy honnan halászta elő a hozzávalókat, de gyanítottam, hogy a mostohaanyjából, bár ez csak feltételezés volt részemről. Igazából nem is firtattam a dolgot, a lényeg, hogy megvolt az, ami a sütéshez szükséges volt.
- Nem szoktam. Ez jó, akkor hasonlóképp vélekedünk erről - mosolyogtam rá, majd figyeltem, ahogyan a tojásokhoz hozzáad egy kis lisztet. Láttam, hogy ő se méricskél, hanem érzéssel adagolt, ebben is hasonlítottunk.
- Szerintem hagyjuk kicsit állni, még kibírok egy kis időt, míg el nem készül - feleltem vidáman, majd miután Lena áttolta a tálat nekem, elkezdtem óvatos mozdulatokkal adagolni a tejet a megfelelő mennyiségben. Miután leraktam a tejesdobozt, kezdetét vette a káosz. A kutyus gondolt egyet hirtelen, majd a macska után vetette magát, én pedig csak pislogtam nagyokat. Figyeltem, ahogyan Lena kézbe veszi a dolgokat, nem tudtam hirtelen mit tegyek, hülyeséget pedig nem akartam csinálni. Magamhoz szorítottam a tálat, mintha el akarná venni valaki, pedig nem leselkedett rá veszély, majd kíváncsian szemléltem az eseményeket. Nem akartam a blöki után rohanni, mert láttam, hogy a lány sem teszi, jobbnak láttam, ha egyelőre csendes megfigyelő vagyok, persze, ha nagyon eldurvulna a helyzet, közbeavatkoznék, de reméltem, hogy erre nem fog sor kerülni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Szerencsémre Tánya érti, hogy mit művelek. Legszívesebben elvigyorognék, de akkor lebuktatnám magamat. Nem nekem most a nagyon mérges, nagyon harapós rossz zsarut kell játszanom.
- Így is sok mindenért kaphatna már büntetést, talán ha fél évig kellene minden áldott szombaton a könyvtár padjai alól rágógumit kapargatnia megtanulná a leckét - jegyzem meg. Nem mintha olyan sok rágó ragadna a padok aljára, de ha csak ezen múlik én ismerek egy könyvtárost, aki ezért nagyon szívesen vesz pár csomag rágógumit és kiosztja a nép között.
- Tudnunk kell, hogy te voltál-e! Ha most derül ki még jobban ki tudsz jönni, mintha később derülne rá fény. Én a helyedbe minél előbb bevallanám. Persze, amennyiben te voltál - teszem még hozzá, mert azért mégse fair akár színjáték akár nem. Nem emelem fel a hangom, azonban higgadtan is van olyan fenyegető mintha más kiabálna. Pláne az orosz akcentus miatt. Szerencsére az a hangnak elég sok élet és keménységet ad. Valószínűleg mert az agy összekapcsolja a gengszterek hangjával, a filmek és könyvek történetei miatt. Akárhogy is, nekem ez pont kapóra jön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Ismertem olyan embereket a környezetemben, akik nem fogyasztottak állati eredetű ételeket, én viszont igen. Úgy gondoltam, hogy az az ő dolguk, ez meg az enyém, mindig is figyeltem arra, hogy tiszteletben tartsam más szokásait, véleményét, hiszen mindenki úgy élte az életét, ahogyan akarta. Voltak bizonyos ételek, amelyeknek én is szerettem a vegán változatait, mert nekem sem volt mindig kedvem húsos kaját enni. Ezek az ételek pedig tökéletes alternatívaként szolgáltak arra, hogy egyek valami finomat, ha épp ráuntam a húsos étkekre.
- Na, majd egyszer meghallgatom, ha nem bánod - feleltem neki kíváncsi tekintettel.
- Szeretnék még egy szelet málnaszeletet, és narancslevet - adtam közben le a rendelésemet a manóknak. Nagyon megkívántam az édességet, ennyi pedig belefért, amúgy is mentem másnap az edzőterembe, szóval nem hagytam lerakódni azokat a fránya kalóriákat.
- Dana. Dana Straw Berry - mutatkoztam be neki, miután megkérdezte, hogy mi a nevem. Ha idáig nem tudta, akkor most bizonyára megjegyezte egy életre a gyümölcsös nevemet. Az emberek zöme legalábbis nem tudta elfelejteni. Igaz, kis koromban sokat gúnyolódtak rajta, de idővel valahogy ez szerencsére abbamaradt, igaz ezen a családom legtöbb tagja átesett.
- Jól tetted. Én késő este is képes vagyok enni, ha rámtör az éhség. Sokan azt mondják, hogy nem tud utána jól aludni az ember, ha bekajál, hát én tudok... meg kell egy kis szünet őrjáratozás közben. Nagyon monoton az egész - meséltem Matt-nek nagy beleéléssel.
- Persze. Elég sokszor. Szerencsém volt, hogy nem kaptak el, általában megúsztam a dolgot. Egyébként meg jó móka, szóval nem bántam meg egy kihágást sem - vontam meg a vállamat vidoran. Közben megérkezett a rendelésem, melyet jóízűen kezdtem el eszegetni. Közben hangokat hallottam kintről, reméltem, hogy senki se nyit be a konyhába, mert akkor lehet, bajban leszünk, sőt biztos. Nem sok kedvem volt bebújni az asztal alá, de ha nem lett volna más választásom, éltem volna vele, magammal húzva a fiút.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Úgy tűnt, közös nevezőre jutottunk akaratunkon kívül is a lánnyal, mert egyikünk sem volt még farkaséhes. Ennek köszönhetően pedig sikerült rögtön megegyeznünk abban, hogy még pihentetjük egy ideig a tésztát.
- Nem gondoltam, hogy itt lesz Kardos a macskájával. Igaz a kutyus is meglepetés volt, hogy hoztad, de annak örültem, nem gondoltam, hogy összekerül majd egy cicussal - közöltem a lánnyal őszinte arccal. Reméltem, hogy sikerül megoldania ezt a kis kellemetlenséget, illetve a cica is ép bőrrel megússza a dolgot. A negatív opcióba bele se mertem gondolni...
- Rendben! Sok sikert! - feleltem a barátnőmnek, majd egy almahámozót elővéve elkezdtem meghámozni az almát. Ezután pedig reszelővel elkezdtem apró darabokra nyesni a gyümölcsöt. Készültem ám erre a sütős délutánra. Hogy miért nem varázslattal csináltam? Talán azért, mert meg akartam dolgozni azért a finomságért, hogy aztán élvezhessem a munkánk gyümölcsét. Túl egyszerű lett volna csupán a pálcát elővéve megoldani mindent, szerettem a kihívásokat. Miután lereszeltem az adott mennyiségű almát, összekevertem azt a tálban lévő hozzávalókkal. Ezután elővettem a palacsintasütőt, majd pár perc várakozás után, csak hogy összeérjenek kellőképpen az ízek, rátettem azt a lángra, hogy összesüljenek a dolgok.
- Na, mi újság? - kiáltottam oda a barátnőmnek, miközben arra koncentráltam, hogy ne égessem oda a tésztát, hiszen ez a művelet igencsak nagy koncentrációt igényelt. Csak remélni tudtam, hogy Lena jól halad a kutya elkapási projekttel, aztán ha minden rendben megy, akkor újra ide tud jönni asszisztálni a sütéshez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Tánya & Misha

Tánya szavai megerősítik gondolataimat, habár nem ez az amiért végül nyugodtabban dőlök hátra. Misha fenyegetőzése a büntetéssel igazából én esküszöm mindenkinek nem hat meg annyira, fele olyan megalázó lenne fél évig a könyvtárban nyünnyögni, mint akár csak egy percig összezárva lenni Henrikkel. Szemöldököm felszalad, és kicsit el is töprengek azon, hogy miért nem nyúltam én még bele göcsörtbe, ha állítólag ennyi van, de a nő hangja visszaterelget a jelenbe. Végighallgatom a mesét arról mi is történt a sárgáknál, és mire a végére ér, már szám diszkrét kis ó-ra kerekedik. Jahát. Én erről nem tudok semmit. Igazán kezdhették volna ezzel is.
- Nem - rázom meg a fejemet, és végre picit van érkezésem hátrébb dőlni. - Azt hittem csak azt fedezték fel, hogy beszöktem és azért ilyen morcik - töprengek el. Viszont mivel onnan továbblendültünk, és láthatólag nem ott határozták meg a beszélgetést drámai tetőpontját így van okom kicsit kifújni magam. - Mármint khm, természetesen az sem szép tőlem, hogy beszöktem, tudom, de na. Ez nem én voltam, nem engem keresnek.
A végére még egy kis mosoly is felkúszik az arcomra, miközben hiszek abban, hogy ez így már bőven jó lesz. Elmondtam mit tettem, olyan nagyon nem csaptak le érte, ellenben ugyanolyan őszintén megmondtam azt is, hogy innentől már nem én vagyok az emberük. DIPLOMÁCIA. DIPLOMÁCIAI ÉRZÉK, hát én, olyan király vagyok, ez a szó nem jutott eddig eszembe!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem kelt ki magából Misha annyira, mint amennyire én azt elvártam tőle. Talán nem is egészében gonosz és harsány, mint ahogy beállítja magát. Látszólag Masa is valami hasonlót vehetett észre, mert mintha kicsit megnyugodni látszik. A szavak, amik újfent elhagyják a száját, sokkal kevésbé összeszedettek, sokkal inkább... Masásak.
- Esküszöl, hogy nem te tetted? Ez nagyon fontos Masa, értsd meg - keményítettem meg én is egy kicsit a hangom, csak hogy érezze a súlyát a dolognak.
Nem volt mit tenni, ennek a szálnak úgy tűnik a végéhez közelítettünk. Legközelebb majd hozunk be egy zseblámpát is, hogy azzal riogassuk a diákokat, annak a fénye olyan, hogy még én is színt vallanék csak azért, hogy távolabb vigyék tőlem.
- Nos, ebben az esetben már csak egy dolgot kell elmondanunk. Sajnos kénytelenek leszünk a többi ház vezetésének is elmondani, hogy gyakorta belógsz hozzájuk. Habár azt mondtad a navinébe ez volt az első alkalom, azt nem tudhatom, hogy például az eridonba milyen gyakran mész - közöltem vele a kegyetlen igazságot, és felálltam, hogy Misha mellé sétáljak. Beszéden közben többször rá-rásandítottam a férfire, hogy lássam, egyetért-e velem. Végül is ha minden vezető kitalál neki valami büntit, akkor aztán már nem lesz szabadideje, amiben más klubhelyiségekbe lógjon be.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

A zene ütemére dobol lábfejével, miközben erőteljes vonalakat húzott a papíron. Teljesen belefeledkezett az alkotásba, azt sem tudta volna megmodani, melyik univerzumban van, ha valaki ilyesm kérdésre vetemedett volna. A papírlány haját két különböző bordó ceruza segítségével alkotta meg. Felhosszú göndör tincseket kreált a lánynak, majd művét magától eltartva messzebbről is megszemlélte. Hümmögött egy sort majd visszahelyezte az asztalra és belefogott az apró javításokba és ismét elmerült a saját kis világába. Elgondolkodott, jó és rossz emlékek cikáztak fejében. Totyogós korától kezdve mostanáig végig pörögtek előtte élete meghatározó eseményei.
A ceruza nagyot koppant a kemény fa padlón, ahogy a nagy bambulásban elfelejtette megtartani. Összerezzent az éles hang hallatán és felvette a színest a földről.
Váratlanul érte a vastag tölgyajtó nyikordulása, riadtan kapta fel fejét, mintha valami rosszban sántikálna éppen. Nagy kerek szemekkel vizsgálta meg az érkező, rendetlen hajú fiút.
- Salut! - válaszolt csípőből. A Herzberg svájci fekvésének köszönhetően legalább annyira volt francia nyelvű, mint német, így némi gyakorlati nyelvtudást magára szedett ott.
- Je m'appelle Heléna vagy Sára? Qui est-ce? - válaszolt - vagyis kérdezett vissza elbizonytalanodva, majd rájött, hogy nem is jó kérdést tett fel. A ki ez? talán kissé bunkónak hathatott így első találkozáskor.
- Merlinre öhm... Comment tu t'appelles? Je suis désolé - Végre kitalálta a jó kérdést és még bocsánatot is kért. Elégedetten dőlt hátra annak tudatában, hogy bár sokat felejtett, de azért még mindig nem olyan szörnyű a franciája. Mint mindenhez amit tanulni kellett természetesen a nyelvekhez is baromi lusta volt, ezért bár lehetősége lett volna rá, sosem hozta fel a franciatudását. A némettel is az volt az egyetlen szerencséje, hogy az anyanyelvi környezetben úgy ragadt rá, mint a kosz. Ezt használta a mindennapokban, az iskolában és a magánéletben is egyaránt. Két év alatt végre visszaállt az anyanyelvi szintű magyar nyelvtudása, de ritkán még mindig megesik, hogy valamit nagy hirtelenjében németül mond ki.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Bírtam Bencében, hogy értette a humoromat, sőt, egészen egymásra voltunk hangolva a hülyeséget illetően.
- Jól van, Mr. Nem hivatalos - ötlöttem rá ki a nyelvem poénosan, jó fej volt, hogy ennyire a szívén viselte a státuszunkat.
- Ígérem, nem leszek többé ennyire hivatalos, Bencus - néztem rá vigyorogva, még a vállát is megpöcköltem játékosan.
- Én is simán el tudom képzelni, hogy aztán végül összejönnek. Én legalábbis nagyon bírnám a szitut - kacsintottam a másikra vidoran. Ha már egy ágyban aludtak, legyen bármilyen cikis is a szitu, az már azért csak jelentett valamit. Legalábbis számomra, aztán más számára nem biztos, de bírtam volna nagyon, ha a két barátom összejön végül. Talán Bencének igaza volt, túl nagy volt köztük a bolondság ahhoz, hogy ne történjen végül semmi... sose lehet tudni.
- Abban biztos lehetsz, hogy sokat fogunk csacsogni egymással, ha meglesz az a telefon - csacsogtam neki hatalmas mosollyal, végtére a telefon arra volt való, hogy kommunikáljon az ember a másikkal, az már nem volt előírva, hogy ez mennyi időt fog igénybe venni...
- Okés! Hozd a szellemidézős tábládat is! Jó móka lesz, remekül fogunk szórakozni! - dörzsöltem össze játékosan a kezeimet. Mindig is kíváncsi voltam a kísértetházra, most pedig a fiúval is ellátogathattam oda, ha valóban benne volt a mókában.
- Menj már a tudod hova.... - öltöttem rá a nyelvem gúnyosan, majd keresztbe font karokkal ültem rajta, miután helyet foglaltam a porondon.
- Igen, ezt eltaláltad. Nagyon is a kedvemre való, amit most művelsz - feleltem neki negédesen, még egy kis buksisimit is kapott, csak úgy ösztönzésként.
- Jól van, akkor mínusz tíz pont az Eridonnak - válaszoltam vigyorogva, majd felkeltem az ülőhelytemből, hogy  kapjon végre egy kis levegőt a másik fél is.
- Amúgy nehogy már elhidd! Tök jó voltál és nem is kellett volna fekvőtámaszoznod! Csak szívattalak, drága! - közöltem vele vidoran, majd miután egy oltári mosolyt villantottam a srácra, kissé hátrébb léptem tisztes távolságba, csak hogy ne legyen egyszerű bosszút állnia rajtam, már ha akart. Bírtam benne, hogy akár a végtelenségig képes voltam húzni az agyát, ez pedig fordítva is így volt, én is vevő voltam a humorára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Nem kell megmagyaráznia és ez a jó, mert nem tudná értelmesen megtenni. Nincs rá jó magyarázat, mert ez olyan alapvető dolog, mint ahogy amúgy élnek a tudatlanok a világban anélkül, hogy bármi is kiszűrődne feléjük vagy tudnának róluk. Mert nem, alapesetben ő sem kapott volna soha tudomást erről és most mégis itt van, néha visszakívánva az áldott tudatlanságot, máskor pedig, szinte követeli némán a válaszokat, kíváncsi és kutat, amennyire csak tud. Mert ő ilyen, a szélsőségek netovábbja, mert neki van egy menetrend, amit diktál a világ és ahhoz idomulva cselekszik. Mégis, alapvetően kíváncsi, kíváncsi arra, amit a másik mond arról, amiért ő most tényleg itt van, hogy itt akart lenni és vélhetően mindig is fog valamit akarni, finoman, óvatosan, a késztetéstől vezérelve. És ezért lehetne dühös, nem most, most nem, de majd. Lehetne mérges, utálhatna. Tud ő utálni egyáltalán akárkit, ami nem a maga helyzete, gondja? Mind mind olyan dolog, amely szép lassan eltörpül, mert sosem tudná utálni, mert ahogy nem is olyan rég, nem akarja sem dühösnek, sem semmi másnak látni azon kívül, amelyet most. Amilyen közel. Nem lehet rosszabb, mert abba talán belerokkanna, mintha az ő dolga lenne, hogy minden rendben legyen. Minden rendben kell legyen. Muszáj. Talán még saját magának is, minden mellett. Mert nem mindig nyugodt, vidám, nem mindig van ereje akármire. Ez is eltűnne vajon? A felhők, a rossz? Képes lenne elsöpörni azt is? Most úgy érzi, igen. És akarja. Képes ismét rá. És ez meglepi. Ijesztő. Mit tudhat még?
- Igen, át, amennyire tudom – bólogat aprókat, a bökésre aprót, szinte csak ő érzi, akkorát rezdül. Nincs is idő a bizsergető érzéssel törődni, hiszen hamar terjed szökik át mindenhova is, szöknek ki belőle igazságok, veszíti el az olyannyira fontos irányítást egyhamar, amit mindig uralt, ami mindig a sajátja volt, kivéve mikor a Hold úgy kel fel, de ehhez mindig ragaszkodott. És most kirántják alóla, mint holmi szőnyeget, egyszerre feszíti valahol és önti el boldogsággal. Néha a könnyebb út is lehet jó, még ha kicsit csalás is. Kicsit más. Kicsit... új ez is. Mi történik vele manapság? Nincs ideje nagyon felfogni sem. Jelenleg még annyi sem. Egyedül van, mert ahogy felfedezi az igazat, ahogy kimondja, úgy jön rá arra, amire. Hogy ez most igaz vagy sem, nem tudja mérlegelni. És nem is fontos.
- Nem kell... - motyogja. Miért ne kéne? Nem mondhatja azt, hogy vigye őt, itt van saját maga és mégis. Ez a halk mondatocska azt takarta. Itt van most is, mert hirtelen a világ legnagyobb hülyesége az, ahogy az előbb menekülni akart a helyzetből. Mert már mit számítanak a társadalmi normák, mi helyes és mi nem, hogy tapasztalatlan, hogy talán Mihail nem is sejti, mennyire olyan terepre terelte, ahova senki más, ahol nem járt senki, nem lépte, lepte meg és volt mersze cselekedni. Fogalma sincs, mennyire nyúlt bele a dolgokba, saját magának sincs. Nem is lesz. Ahogy simul hozzá, úgy érezheti vadul kapáló szívét, emelkedő és süppedő mellkasát, apró rezdüléseit. Lába lassan, de eddig egész biztosan mozdul, ahogy finoman tereli, felforrósodott bőre pólón keresztül is megérzi a hideg fal érintését, amelybe most már talán bele is vacog. Vagy már miatt reszket? Nem akar rájönni. Valahogy az első apró érintésnél elveszett minden és minden épeszű gondolata. Most olyan, mint a buta libák. Csak egy és csak Ő létezik. Kihúzza magát, háta nyomódik a falnak, ő pedig hozzá. Egy centire sem engedi, az eddig puha és tapogató ajkai kicsit bátrabban mozdulnak. Nem érdekli, ha levegőhöz sem jut, ha már akár órák teltek el így. Karján pihenő ujjai kissé rászorulnak, de így sem fájdalmasan, csak inkább azt mondják, hogy nincs megállás. Tőle nem lenne, nem úgy néz ki, hogy abba akarná hagyni. Mint akinek ez nem új, nem furcsa, nem más. Csak a tökéletes befejezés. Ajkaik végül mégis, halk cuppanással válnak szét, ő pedig kissé kábán és értetlen néz rá végül. Arca teljesen kipirult, még fülcimpája is ég, kérdő tekintete fürkészi az arcát. Az apró csókba rezzen össze, hátán pihenő keze kissé az anyagba markol. Feje végül, mielőtt bármi kérdést tehetne fel, készségesen mozdul a noszogatásra, dönti oldalra, most már nagyobb sóhajt tör ki belőle, mint egy nagy levegővétel. A másikétól nedves ajkai kissé még mindig eltátva pihennek, végül beharapja hunyja vissza szemeit. Ahogy odaér, ahogy épphogy csak súrolja... Leírhatatlan. Mindig is érzékeny volt, most pedig, most egyenesen lángol. Szorosabban fog az anyagra, szinte várja, kívánja, hogy ott csókolja. Mindenhol. Bensőjében hatalmasra dagad az ismeretlen jó, terjeszkedik, gyomra ficánkol, teste olyanokat produkál, amelyet rég nem és amelyek miatt zavarba jönne. De most nem. Most éltetni akarja a vágyat. Élnie kell.
- Igen. El – nem hazudik, most nem érez mást, csak őt, szavait, illatát, teste porcikáinak mozdulatát. Hagyja, hogy elöntse csókokkal, hogy vállára haladjon, hogy akár tépje le, mintha a gátlásossága nem lenne, amely semmit nem enged mutatni. Hogy tudja, ő nem tökéletes, a közelében nem lehet, de akarja, hogy lássa. Mindent. Nem bírja. Beleremeg a csókba, fel-felsóhajt, úgy, ahogy eddig sosem. Hogy kér még, hogy kell még, hogy visszakéri az ajkait. Hátán pihenő keze elengedi a felsőt, arcára simul, hogy visszakanyarítsa hozzá, hogy aztán most mintha bátor lenne, de ismét ajkaira tapadva, eddig sosem látott elánnal kezdje el azokat falni, hogy ma már nem akar gátakat. Semmit. Csak... csak örökké élni a pillanatot. Ahogy teste ismét hozzá simul, ahogy a csók egyre mélyebb és egyre mohóbb. Ahogy neki Ő fontos, ő a minden, úgy ne akarjon másra se gondolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Vékonyka ujjaimmal óvatosan fonom körbe a bögrém, amikor az már nem annyira forró. Elég volt a nyelvemet leforrázni a finomsággal, nem hiányzik még, hogy a tapintásom is kinyiffantsam. Ezek után az is kérdés marad, hogy miként fogom én jóízűen elfogyasztani a csokit, ha nem fogok érezni semmit. De nagyon erősen reménykedem benne, hogy nem égettem meg annyira az ízlelőbimbóimat, hogy a teljes élménytől megfosszon. Lehettem volna egy kicsit elővigyázatosabb is.
- Látszik valami? - kérdezem ártatlanul, ha már szemlélőm akadt Lili személyében. Nyelvet öltve látványosan áthajolok hozzá az asztal felett, természetesen vigyázva arra, hogy ne lógjon bele a felsőm az italomba. Kíváncsian pislogok rá, hogy vajon lát-e valami furcsát rajtam, esetleg piros foltokat, amik arról árulkodnak, hogy bizony nagy a baj. Kicsit lihegek így a számon át lélegezve, aztán visszasüppedek a székembe és hagyom, hogy kiszáradt nyelvemhez érjen a nyál, majd az akrobatikáról kezdünk el beszélni.
- Igazán? - húzom össze a szemem kételkedően. - Na jó, ebben igazad van - röhögök fel hangosan, mikor végiggondolom. Annyira hülye sport ez a kviddics. Nem elég, hogy egy seprűn kell egyensúlyoznod, még egy masszív golyó is üldöz, ha nem a többiek löknek fel a magasban. Hát, ha valakinek ez a perverziója, akkor nem állok útjába a boldogságának, de engem sürgősen hagyjanak ki ebből. Maga a repülés persze foglalkoztat, mert nagyon menő lehet suhanni a felhők között, de még rettentően félek tőle.
- Hát, majd kíváncsi leszek, hogy mit műveltek. Elmehetek megnézni az egyik edzéseteket? - érdeklődöm, a sajátos kis poénjára pedig csak forgatom a szemeimet. Megejtem az első kortyomat, ami már fogyasztható hőmérsékleten ér, aztán válaszolok a rá jellemző, gúnyos szurkálódására.
- Nos, hát... azon meg igyekszem változtatni. Keresem a megfelelő személyt, aki korrepetálhatna - húzom magam össze szégyenemben. Elszomorít, hogy híre ment a félelmemnek, mondjuk nem meglepő úgy, hogy a fél csoport rajtam röhög az órákon. Persze nem szabadna megérintsen, mert a többi órán a legjobbak között vagyok, de akkor is.