Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Alex sosem...najó, talán egyszer-kétszer hordott szoknyát, nem is volt vele különösebb baja, csak azt nem szerette, hogy így még esetleg egyből észrevehető lenne, hogy lány, vagy hogy éppen fiú, furcsa stílussal. Ma nagyon meleg volt. Az az igazi, átkozni való nyári idő, Alex pedig engedett a lelkében dúló nyomásnak és hát, talán évtizedek után először bújt újra szoknyába, de azért most sem hagyta ki belőle a stílusát. Rá is vett egy baromi bő pulóvert, hogy úgy nézzen ki, mint akit átvertek, mikor naptárt vásárolt. Na mindegy. Alex hozzácsapta a mostanában hozzánőtt szeművegét is, ami nem volt igazi, csak úgy divatból hordta. Hát nem vicces a mi Alexünk? Antiszociális hősünk a kastélyban nem mert volna nagyon így mutatkozni, ezért inkább lebattyogott a faluba. A legújabb művészeti ág, ami újabban szerelmes volt, az a fotózás, szóval vitte a kis tatyójában a háromévmilliárdos, ócska, de megmagyarázhatatlan okból Alexnek nagyon is kedves polaroid fényképezőgépét, hátha talál valamit, amit érdemes lefotózni. Hát, kedves Alexünk annyira igyekezett elkerülni minden emberi lényt, hogy végül kijutott a faluból is, azonban ezáltal ráakadtegy kis tóra. Na nem baj, majd itt talán talál egy-két jó beállítást. Neki is kezdett a helyezkedésnek, azt viszont érdemes tudni, hogy Alex szeret mindent szívvel-lélekkel csinálni, ezért aki ebben a pillanatban találta volna meg, az bizonyosan azt gondolta volna, hogy nincs ki mind a négy kereke. Alex remélte is, hogy erre nem kerül sor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Alex mostanában egyre többször merészkedik társaságba....jó, mondjuk azt, hogy rászánja magát, hogy társaságba merészkedjen. Talán ezért is járkál (szabadidejének nagy részét ezzel felemésztve) a kastély folyosóin kísértet módjára. Na, nem mintha sok eredménye lett volna eddig ennek a műveletnek, csak szegény...mondjuk ki a tényeket, elég logikátlan, de mindegy is. Így barangolt viszonylag cél nélkül a folyosókon, míg egyszer csak felfigyelt egy addig ismeretlen, ám csodásan megmunkált ajtóra. Egy életem, egy halálom, gondolta magában (igen, lassan kezdi elsajátítani a magyar közmondásokat) benyitok. Lassan megmarkolta a kilincset, sóhajtott egyet és benyitott. Amint meglátta, hogy a szobában már vannak páran egy pillanatra minden vér kifutott az amúgy is sápadt fejéből. Végiggondolta, mit tehet. Még van esély, esély, hogy nem látta meg senki és még ismeretlenként eliszkolhat. Nem, ez így nem mehet tovább. Nem parázhat örökké. Marad. Maximum idegességében elájul. Még mindig elég sápadt fejjel, mereven beljebb lépett, lassan, a lehető legzajmentesebben becsukta az ajtót és mindent figyelmen kívül hagyva gyorsan beslisszolt a hozzá legközelebb lévő, szabadon hagyott sarokba. Amint helyet foglat, félve a többiek felé pillantott. A szeme sarkából végig nézett rajtuk. Mind idősebbnek tűnt őnála. Összeszedte minden bátorságát, felemelte a fejét, egy halovány mosolyt erőltetve az arcára, felemelte kicsiny kezeit és valami integetés-szerűt produkált, de egy hangot nem tudott kicsikarni a torkából. A hangtalan kudarc miatt, rögtön visszatért az alap-helyzetbe, s várta a reakciókat, nem kevés idegességgel...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Alex nem éppen kétbalkezességéről híres. Sőt, fürge kis ujjai egész ügyesen oldják meg a rájuk ruházott feladatokat. Nos, a mostani alkalom kivétel volt. Félénk főhősünk ugyanis kivételesen nem pálcával, hanem kiskéssel vagdosta le az arra megérett virágokat, ágakat, amiket vagy díszítésre, vagy valami másra szánt volna. Éppen ezért nagyobb volt az esélye, hogy belevág a kis ujjbegyébe. Hát, ez meg is történt. Ahogy a baj bekövetkezett, halk, rövidke sikítással kiejtette az eszközt apró kezei közül, a vágásból pedig pillanatok alatt rubinvörös vércseppek serkentek ki. Nem holmi szeleburdi, óvatlan kisgyerek a mi Alexünk, tudta, mit kell tenni: gyorsan összecsukta "fegyverét", és  felsőjével leszorította a vérző sebet, és mivel úgy ítélte meg, hogy egy kis, polipokkal díszített sebtapasz nem megfelelő kezelése ennek a sérülésnek, egyből rohant is a gyengélkedőre. Igyekezett minél gyorsabban és feltűnésmentesebben közlekedni, mint mindig. Érezte, hogy inge ujjához szorított sarkán egyre növekszik a vörös folt. Végre elérte a Gyengélkedőt. Mivel elfelejtette, hogy van egy szabad keze, először a kis vállával próbálta belökni az ajtót, aminek csak egy nagy puff lett a vége, illetve, hogy az ajtó visszalökte. Így már egy vágott ujjal és fájó vállal nyitott be a betegellátó helyiségbe. Azok akik bent (és ébren) voltak, azoknak mind feltűnt sebesült hősünk érkezése, aki ettől szokás szerint lefagyott, és akár a teljes vérmennyisége is kifolyhatott volna, ő akkor is úgy maradt volna és tartotta volna az akaratlan szemkontaktust a lánnyal, aki épp a táskáját próbálta elérni. Alex teljesen el volt veszve, nem tudott egy szót sem kierőltetni fehér kis fogai közül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Végre nyár van.....vagy legalább is jó idő. A gyerekek kint rohangálnak a szabadban. Kis, holtsápadt hősünk is így tett. Ja, a rohangálást azért mellőzte, viszont ő is a szabad levegőn töltötte az órák utáni szabadidőt, hátára csapta kis hátizsákját, és neki is indult. A reményről sok évnyi próbálkozás után lemondott, ami azt a tévképzetet sugallta neki, hogy valaha is lesz a frissen meszelt faltól eltérő bőrszíne, szóval csak szép nyugodalmasan baktatott. Olyan jó kedvre derült a verőfényes napsütéstől és a saccperkábé 800 foktól, hogy még a szokásos szorongás is távol maradt tőle, mikor lebaktatott a faluba...pontosabban keresztül a falun, egészen a tavacskáig. Szeretett ott lenni. A hely atmoszférája tökéletes volt sárgába burkolt kis sárgánknak. A partnál meg is torpant, kezét könyékig elnyelte a táskája, majd elővett egy könyvet és olvasni kezdte. Illetve olvasni kezdte volna, de hirtelen a háta mögül valami frontálisan neki ütközött. Alex könyve kirepült a kezéből, majd gyönyörű ívű, ám rövid időtartamú zuhanás után a víz tükrének csapódott és egy csobbanással el is merült. Maga Alex pedig hasra esett, arca pedig épp a tó partjára, az orra hegyén látszott is egy kis gyűszűnyi sár, pár hajtincs vége pedig szintén találkozott a víztükörrel. Amint hősünk érezte, hogy nem zuhan tovább, villámgyorsan felkapta a fejét, és mivel a sikításán keresztül is hallotta a csobbanást, realizálódott benne, hogy a könyvének egyszerűen kampec. Feltérdelt, szeme könnybe lábadt és sírni kezdett, csak így, csettintése, oly keservesen, mint akit agyon ütöttek. Látta, hogy elgázolója bocsánatot kér, de nem foglalkozott vele, sőt, könnyek és sár áztatta arcát kezébe temette, ne kelljen ránéznie a másikra. És csak ott, térdelve sírt, sírt, keservesen...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Gyerekként mindig azt tanítják, hogy a sírás nem old meg semmit. Node az is igaz a sírásról, ha egyszer elkezded, nagyon nehéz abbahagyni. Különösen igaz ez a könyvét gyászoló kis Alex-re. Tetszik tudni az imént épp nekiütköztek, de ez őt jelen pillanatban fikarcnyit sem érdekelte. Sem a sár az orra hegyén, sem a most már eléggé fájó térdével, vagy a kissé fűfoltos felsőjével. Még azzal a lánnyal sem (idő közben kiderült, hogy lány az illető) a ki pedig nagyon is törődött vele. A porcelánbőrű kis arcát a karjába temető Alex csak akkor riadt föl (de akkor nagyon) amikor letarolója megsimogatta a karját és vizsgálni kezdte. Hősünknél egyből visszakapcsolt a személyes tér ("aura", ha úgy tetszik) és egyből az ellenkező irányba mászott, lesöpörve magáról a nem kívánt karokat, majd mikor a hátrálás után megtörölte az arcát a könnyektől és a kosztól, látta, hogy a karambol-kreátor egy egész miniatűr kórházat cipelt magával, egy ideig furcsállva és erősen szipogva nézte a gyógyszer pikniket, de rövid idő múlva felpattant, ezt a lépését pedig egy erős felszisszenés követte, lenézett és ekkor látta, hogy igencsak felhorzsolta a térdeit, de mind ez most nem számított. Csak vissza akart menni a kastélyba, a szobájába és a párnáját ölelgetve tanakodni, hogy mi tévő legyen, meg is indult nagy sebbel-lobbal, faképnél hagyva az őt letaroló lányt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Alex számára kb. 3 hely létezik, ahonnan kis híján vontató kötéllel lehet elhozni: valamilyen vízpart, a szobája és a művészellátó. Szinte már az is egy motivációvá vált számára, hogy minél hamarabb elfogyjanak a festékei, vagy üres fotó papírjai és így felkerekedhessen meglátogatni hőn szeretett helyét. Az apja mesélte az édesanyjáról, hogy a dolgozó szobája is pontosan úgy nézett ki, minthogyha a teli rakott polcok több száz embert szolgálnának ki. Néha kis hősünk elvegyül a sorok között és azt játssza, hogy édesanyja holmija között matat és amikor talál egy neki tetsző mütyürt, megkérdezi tőle, mi az és mit csinál. Szerencséjére nincsenek sokan az üzletben. Utált sok ember között tolongani. A kastélyban már valamennyire hozzászokott, de ha teheti, kerüli az ilyen szituációkat. Apró kis varázsló-tanoncunk a már megszokott irányba baktatott a szükséges szükségletekért, amikor valaki neki ment. Ez nem volt ritka jelenség, mert elég aprócskának tetszett lenni, s mióta a hosszú kék hajból természetes barna rétegekre váltott, a többiek még nehezebben vették észre. Mivel mindig bocsánatot kért, függetlenül attól, hogy ő okozta-e a karambolt, vagy nem, most is így tett:
- Ne haragudj, nem direkt volt. - makogta halkan, pontosan egy időben a lánnyal, amire meglepetten tágra nyitotta szürke szemeit, egyenesen a másikéba nézve. A megszokott félelem és megilletődés helyett azt se tudta, hová legyen, csak várt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Alex azon morfondírozott, hogy vajon a másik számára is ugyan olyan nem mindennapi a szituáció, mint számára. Mennyi esélye van ugyanis annak, hogy egy olyan apró lény, akinek alig hagyja el valami a száját, ugyan azt mondja valakivel. Mondjuk a másik fél hangerejéből ítélve ő se lehet sokkal közelebb az extrovertáltsághoz, mint jómaga. Mázlijára a szemben álló fél folytatta, szóval nemcsak megtörte Alex "áramszünetét" hanem lerótta róla a kezdeményezés felelősségét. Szemével követte, merre néz a másik, aztán kicsit kihasználta az alkalmat, hogy szemügyre vegye: nagyon szép és bájos lány állt előtte, serdülő éveinek legelejét taposhatja. Látván, hogy nemigen lehet nagy kalamajka belőle, hősünk ki tudott préselni magából még egy kis mondatot:
- Ugyan, ez az én hibám volt, jobban kellett volna magam elé néznem. - motyogta és belül rettenet kellemetlenül érezte magát a sántikáló nyelvtudása miatt, ezért inkább igyekezett a földet nézni, imádkozva, nehogy látszódjon az arcán a szégyen lenyomata, illetve hogy a másik ne űzzön belőle gúnyt. Gyakorolna ő szívesen, de mások előtt nehézkesen fakad szóra, önmagában meg mi értelme lenne, hisz nem tud jobban beszélni önmagánál. Fránya helyzet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Alex szinte érezte, hogy az amúgy is lágy eper színű pofija szép lassan, lépésről-lépésre átmenetel a rózsaszín majd a vörös élénkebb árnyalatain. Ott állt, mint pálca bűbájtanon, nézve, ahogy a véletlenül belé botló lány is ugyan olyan (ha nem sokkal) kellemetlenül érzi magát. Érezte, hogy kis kezébe kell vennie a szituációt, de hogyan? Mit mondjon? Mit tegyen? A végén már annyira elmerült a sok gondolatban, hogy a mondat egyszer csak kibukott belőle, mintha valaki hátba vágta volna egy péklapáttal.
- Az egy jó festék, ennek szép színei vannak. - motyogta, utána úgy kikerekedtek a szemei, mintha nem tudta volna, milyen nyelven szólalt  meg, aztán egyből visszahelyezte tekintetét a padlóra, mintha arra várt volna, hogy ezúttal a lány üsse le az imént említett péklapáttal. Ráhúzta kezeire a hatalmas pulcsija ujjait és a maradékot a tenyerével próbálta összegömbölyíteni, mint valami hógolyót. Most igazán hasznát vette volna a láthatatlanná válás képességének, jobban, mint bármikor. De e híján most itt áll egy kínos szituáció kellős közepén magában segítségért esedezve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Kész, itt, ebben a minutumban, ebben a művészellátóban Alex úgy érezte, hogy itt mindennek vége, foglalás a Mennybe megtagadva, kész vége, ő a leggonoszabb ember, aki ezen a planétán valaha is téblábolt. Olyan tekintettel nézett a lányra, mintha azt mondta volna neki, hogy holnaptól lekapcsolják a napot. Szürke, tágra nyílt szemei lassan elvizesedtek, szája legörbült és kész, eltörött a mécses. Lehet az egész helyzet kínossága alatt rogyott össze, de az is lehet, hogy mélységes bűntudatot érzett, mert valamikor azt tanulta, hogy egy ilyet felhozni nagyon sértő a másik egyén számára. Lehet kicsit mindkettő.
- Énh....énh....sajnáh....én nem akh.... - szipogta,krokodil-könnyeit pedig a nagy pulcsiujjába törölgette. Azzal a ténnyel nem foglalkozott, hogy ezt az információt sehonnan sem tudhatta, nem ő egy undok szemeteszacskó. Mindenesetre így legalább a másik fél megtudhatja, hogy egy lelkiismeretes valakivel van dolga. Nem is mert ránézni, arcát keserves zokogással a pulóveres tenyerébe temette és halálra vártan várta, hogy elküldjék melegebb területekre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ledermedt. Újra és újra átfutotta a kapott sorokat, de valahogy mégsem hitte el. Egyszerűen hogy teheti ezt? A saját apja. És most? Hova tovább? Ezernyi ilyen és ehhez hasonló gondolat és kérdés röpült át a tudatán. A kezében szorongatott papír lassan egyre vizenyősebbnek tűnt. Kezei remegni kezdtek. Elsírta magát. Egy ember kevésszer sír olyan keservesen egy életben, mint a kis navinés akkor és ott. Talán az édesanyja halálakor sírt így utoljára. Csak állt és sírt. Megszűnt a külvilág, csak ő volt és a mérhetetlenül nagy érzelmi keverék fájdalomból, félelemből és egy csipet gyűlöletből. Érezte, hogy egyre fogy a levegője. Ki kellett jutnia innen. Futásnak eredt. Hova? Az mindegy volt. El. Ki a kastélyból. El. Az se érdekelte volna, ha út közben esetleg halálra fagy így, egy szál kötött kardigánban. Úgy sincs már senki, akit érdekelne, mi van vele. De valahogy mégsem fázott. Csak zokogott és loholt, ahogy az apró, vékony lábai bírták. Nem törődött senkivel és semmivel, csak futott, mintha muszáj volna. Mintha maga, a helyzet elől menekülne. Mintha a tényt akarná lerázni, hogy az apja kirakta és többet hallani sem akar róla. Tudta, hogy nem rázhatja le, nem futhat el előle. Mégis mintha kicsit gyógyító lenne, hogy lohol. Hogy kopog a lába alatt a hideg kő. De a sós könnyek végeláthatatlan zuhataga csak nem akart abbamaradni.
Ereje a Boglyas téren hagyta el végleg. Lihegve, szipogva, hüppögve vörös, könnyáztatta arccal lerogyott egy padra. Csak meredt maga elé.
- Mi....mit én fo..gok csinh..nálni mosth.huh..huh... - bukott ki a száján, s nem tehetett róla, a krokodilkönnyek megint elkezdtek zúdulni a szeméből. És csak sírt és zokogott, zokogott és sírt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nehéz dolog szembe nézni a ténnyel, hogy az embernek nincs hova mennie. Nem kap támogatást sehonnan, minden gyerekkorától ismert kapcsolat egyszer csak megszűnik létezni és az ember csak ott ül, egymagában, egy magányos, már csak az isteni jóakarat által összetartott kishajón, a ködös, félelmetes jövő felé csörgedezve.
Így érezte magát hősünk is. Ott ült egy padon, épp kisírva könnycsatornája összes megmaradt tartalékkönnyét, kvázi hajléktalanul. Megannyi kérdés követte magát egymás után tolakodva Alex fejében. Akármennyire is ki nem állhatta az apját, azért ezt a lépést nem nézte volna ki belőle, pláne nem előzte volna meg a helyzetet azzal, hogy elszökik. Most hol fog élni ezentúl az iskolán kívül? Az édesanyja fényképeivel? Hogy lesz pénze ezután az iskolaszerekre? Ahogy egyre több kétség öntötte el hősünk szívét, úgy esett vissza minél inkább a keserves zokogás zuhatagába. Lassan rájött, hogy a falat kis kötött kardigán nem tartja igazán kint a hideget. Egyre jobban fázott és egyre inkább húzta magára a kis ruhadarabot, kis kézfejére húzott ujjával pedig megpróbálta eltörölni a könnyeket, sikertelenül. Apja levelét pedig még mindig ott szorongatta a kezében.
Ahogy ott itatta az egereket (mondjuk ennyi könnyel már egy kiscicát is minden probléma nélkül megitathatott volna) egy ismerős hang csendült fel mellőle, s foglal helyet a padon. Alex a könnyek mögül először csak egy táskában kotorászó kezet látott, ám szépen lassan körülbelül be tudta azonosítani a hölgyet. Tudta, hogy a Navinéből kéne ismernie, de annyira sosem volt közösségi személy, hogy akárkinek a nevét is megjegyezze. Most minden idegenektől való szorongása a háttérbe szorult és kibukott belőle a szavak zuhataga.
- Az....az én apám ki...kirakott enh..gem. Éh..és én neh...em tudom, mit csih...náljak mo..host! É..hés a fotók az éh..én anyukámról... velük mi..hi lesz, én ah...karom őket mo..host, ne...hem szabad, ho...hogy bajuk essen! - próbálta hüppögve, szipogva elnyögni bánatát, de a könnyek csak nem hagyták szóhoz jutni. Hirtelen felindulásból, minden félelmét félretéve szorosan magához ölelte a félig ismerőst. Jól esett, hacsak egy kicsit de legalább úgy érezte, hogy egy pillanatig is van valami biztos pont, amibe kapaszkodhat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Anyja mindig azt tanította, hogy akármilyen sötétnek is érezi a jelent, mindig keresse a fényt, akármilyen mélyre is süllyedt, hol a nyomás már elviselhetetlen a nyomás, s úgy érzi, hogy lassan megsemmisíti őt fizika valójában a nyomás, keresse a felszínt, ahol az említett fényre törhet. Most megint eljött az idő, hogy ebből az anyai jó tanácsból megoldást kovácsoljon a problémára, ám megakadt. Úgy érezte magát, mint egy csöppnyi magzat, akit leválasztottak a köldökzsinórról és csak úgy sodródik az űrben. Eddig is úgy érezte, sőt, tudatosan nyújtotta egyre csak ezt a köldökzsinórt, de elszakítani sohasem akarta. Szerette az apját, de az akkor történtek után már csak megpróbálta szeretni, ám a férfi más, lányánál csalfább dolgokban találta meg a vigaszt, velük próbálta befedni az űrt, gyógyítani a sebet, ám ez a magát gyógyszernek hazudó méreg megfertőzte sebét, s mára már egész testét behálózta. Alexnek jól esett, hogy háztársa az általa hirtelen adományozott ölelés viszonzásával jelezte támogatását. Ez végre be tudta torszaloni a könnyek hatalmas csatornáját. Mintha a nyugalom kezdett volna visszaszökni kicsiny szívébe.
- Hát... mi soha nem vo..holtunk el egymás mellett. Az én ah..nyuhkám nélkül semmink nem volt azonos. Én ú...hugy értem belül. Az én anyukám után az én apukám elkezdett inni. A vitá..hák jobban súlyosabbak lettek. Mielőtt én idejöttem, összeütköztünk du..hurván. Szavakkal. - hüppögte kis hűsünk, miután a társa kivált az ölelésből, s neki adta a kabátját. Jól esett egy kis melegség, Alex belé is burkolódzott, törökülésbe is húzta a lábát a padon és meleg dolgokon járt az esze. Teákra, kandallókra, a régi, együtt töltött telekre, ünnepekre, karácsonyokra. Jó volt egy pillanatig kiszakadni ebből az egész rémálomból.
- Köszönöm szépen! - nézett a lányra a csak a szeme sarkából. De kis szájának egyik csücske mintha kicsit felfelé kunkorodott volna. Végre megint érzett egy kis biztonságot, ami most a legfontosabb számára és ezt ő is tudta, mélyen belül, még ha szavakba önteni nem is volt képes.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Alexnek egész életében szélsőséges élményei voltak más emberekkel. Vagy nagyon pozitív hatással voltak rá, mint például az édesanyja, vagy az a lány, akinek lényegében a barátságról kialakított képét és fogalmát köszönheti, vagy pedig fájdalmat okoztak neki, mint... lényegében a legtöbb ember a mugli világból, most már az apjával az élen. Most, hogy kicsit megnyugodott, már az eddig szomorúság által háttérbe szorított érzelmei is utat nyertek. Egyik közülük pedig a harag volt. Sosem volt egy igazán indulatos típus. Az egyszerűbb magyarázat erre az, hogy ez egyszerűen csak nem az ő természete, ami nagyjából még fedi is a valóságot. Az igazsághoz viszont hozzá tartozik, hogy esetenként haragját már csak azért sem mutatta ki, mert érezte, hogy nem igazán vennék komolyan, hisz sosem tették. Elvégre egy másfél méternél alig magasabb, vékony tinédzser nemigen kelt rettenetet egy ember szívében. Így hát ezeket magában tartotta, amíg a felgyülemlett őrjöngés bánattá alakul át, amit aztán kisírt, ha senki sem látta. Ám most erre kevés esély látszott. Nem csak az apjára, hanem a muglikra összességében. Miért okoznak annyi fájdalmat? Miért élvezik, hogy bánthatnak másokat? Ez annyira kiábrándító.
Ekkor az édesanyja fotóiról kérdezték. Alex megtörölte az eddigiektől már rózsaszínesre dörzsölt szemeit és aggodalmas arccal meredt maga elé a földre, miközben még jobban magára húzta a kapott kabátot.
- Én azt hiszem, igen. Én tárolom őket a szobámban, anyukám gyönyörű dobozában az összes kis dologgal, amiket ő hátra hagyott. - kúszott kicsit felfelé a szája csücske fájdalmasan - Én a legtöbbet a cuccomból elhoztam ide az év elején, de van, amit én otthon hagytam. Ah, hogyan tudtam én otthon hagyni? És most kit tudja, mi fog történni velük? - kapott a fejéhez kétségbeesetten. Hihetetlen bűntudat vette át a harag helyét. Hogy is hagyhatta a számára legértékesebb dolgokat otthon, amikor indulás előtt pont összevesztek az apjával. Érezhette volna, hogy nem lesznek ott biztonságban. Szóval csak ott meredt maga elé és csak fél füllel hallotta, amit mondtak neki. Ám amikor megütötte a fülét a felajánlás, hogy elkísérik, villám sebességgel vigasztalója felé fordult, álla pedig a földön hevert, szemei pedig tágabbra nyíltak, mint a Nagyterem bejárata.
- Komoly vagy? Te megtennéd ezt értem? Like.... valóban? - teljesen meg volt hatódva az egész felajánlástól. Olyannyira, hogy minden eddigi, emberektől való félelmét és magánszférához való ragaszkodását félredobva jótevője nyakába ugrott, kis híján le is rántotta a padról.Soha sem hitte volna, hogy idegenek lehetnek ilyen kedvesek és aranyosak. Talán többet kéne velük beszélgetnie. Ekkor vette észre, hogy a nagy ölelkezésben a kabát lerepült a válláról, szóval elengedve megmentőjét, ismét magára tekerte a meleg ruhadarabot.
- Hát... Nekem volt egy gyerekkori barátom, de ő elköltözött, én nem tudom, mi történt vele. Aztán én nekem lett egy barátom itt, de ő is elköltözött messzire el, de levelezünk. Ez az. - sóhajtott fájdalmasan maga elé Alex. Magára húzta a kabátot és szépen, lassan egyre lejjebb csúszott a padon. Eléggé nagy slamasztikába került.Eléggé esélytelen, hogy itt, a kastélyban lakhat egészen addig, ameddig a saját lábára nem áll. Eléggé kilátástalanak és reménytelennek érezte a jövőjét. Szomorúan, tanácstalanul felnézett a lányra, hátha neki támad valami ötlete, mert hősünket jelenleg lebénította a tanácstalanság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Olyan szürreálisnak tűnt az egész szituáció. Alex lassacskán elkezdett azon gondolkodni, hogy megcsípje magát, meg megbizonyosodjon róla, hogy az a levél és ez a beszélgetés ezzel a végtelenül  kedves lánnyal mind csak a fejében született és ott is fog maradni, s miután felébred, szerte foszlik majd. De nem, ez mind valóság. Alex lassacskán érezni kezdte, hogy egy új fejezet közeleg, sőt, már meg is nyílt, el is kezdődött. Egy fejezet, amiben fel kell nőnie az élethez, s maga mögött kell hagynia minden rosszat, ami volt. Azt kívánta, bár ne fájna annyira a múlt. Bár ne tűnne ennyire nagynak és ijesztőnek a jövő. De belátta, hogy a legjobb, ami tehet, ha a jelent veszi irányítás alá.
- Oh, az a férfi egy igazi leejtett vajas kenyér. Avas vajjal! - tette durcásan karba a kezét hősünk, elég nagy hangsúlyt téve a tényre, hogy avas a vaj az apja lelkében - Megromlott cukor, savanyú tej. Én nem akarok semmi csinálni vele! Én elvágom a kontaktust! Én még az én nevemet is megváltoztatom! Én nem akarom tovább vinni az ő nevét! - gondolkodott hangosan, morcosan nézve most már maga elé. Habár hirtelen felindulásból mondta ezeket, utólag nem is tűntek akkora ostobaságnak. Mindig is szerette édesanyja nevét. Erőt és magabiztosságot sugallt a neve, ami hű volt a legerősebb, legjólelkűbb  asszonyhoz. De, amit most hallott, nem hitte el. Ez egyszerűen nem lehet igaz. Egy versenyautó gyorsaságával fordította beszélgetőpartnere felé a fejét, csodálkozásában akkorára tátva száját, hogy egy bowlinglabda is könnyű szerrel kipottyanhatott volna rajta.
- Komoly vagy? Én... Én... Te vagy a legjobb, legszuperebb, legkedvesebb, legcsobásabb lány, akivel valaha találkoztam! - hadarta, boldogságtól sugárzóan, majd felpattant a padról - Huuh, ez annyira izgalmas lesz, nekem még soha sem volt szobatársam! Én majd festek neked és csinálni fogok barátságkarkötőt! Szeretek takarítani! Neked nem kell aggódnod! - járkált fel, s alá a pad előtt. Aki eddig többször látta Alexet,jogosan gondolhatta, hogy elrabolták és ez csak valami gyenge imposztor. Valami váltás talán tényleg történt benne.
- A te neved Alíz, igaz? Te vagy a napfény, ami életet hoz a földhöz! - állt meg a lány előtt és nézett a szemébe hálától csorduló tekintettel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Alex örült, hogy valaki megért. Eddig is kereste hozzá értő emberek segítségét, hogy hogyan lehetne máshogy, jobban viszonyulni, esetleg elviselni apját, ám amikor sírva, érzelemtől fűtve szörnyű jelzők hagyták el a száját, mindig leteremtették, hogy hogy beszélhet így a szüleiről, illetve az egyikről, hisz mégis csak szerepe volt a születésében. És igazuk is van, de az a ember, aki piaszagú lehelettel üvöltözött vele, az nem ugyan az a férfi, akihez az anyja hozzáment, akit ő szeretett. Amikor Valeria elment, valami meghalt Alexben is, de az apjában is. Azóta a férfi nem önmaga. Ezért nem is beszélt róla ugyan úgy. Jó esett neki, hogy Alíz ennyire egy nézőponton volt vele. De kíváncsi volt, mitől? Remélte, hogy vele nem bántak úgy, vagy esetleg rosszabbul, mint vele.
- Igen. - csúszott lejjebb egyetértően bólogatva - Hogyan tud valakinek, mint ő, olyan neve lenni? Rainbow. Ez túl édes neki. Ő szürke. - gondolkodott el az irónián Alex. Voltak halvány emlékfoszlányai arról, hogy megkérdezi az anyját, hogy miért is az a neve, ami? Mintha az anyja azt mondta volna, hogy ez a téma szított is egy kis vitát a két szülő közt, de végül Valeria, konfliktuskerülő és könnyen alkalmazkodni tudó nő engedett a tradicionális dolgokat kedvelő férfinak.
- Igen, fel-osz-ta-ni. Én alig használtam ezt a szót, talán mert ez nehéz. Na mindegy, szóval igen, mi tudunk majd festeni együtt. Ha te nyitott vagy, mi tudunk hajat festeni, én tudok! - dicsekedett el tudományával, majd visszagondolt, hogy a kék hány árnyalatában pompázott már a feje. Kicsit hiányzott is neki kicsit. Mióta a dolgok nagyon rosszra fordultak, azóta nem is színezte nagyon a haját, csak hagyta lenőni természetesre. Meglepően gyorsan nőtt a a szénaboglya a fején, habár kísérletezgetett pár növesztő bájitallal. Így kicsit elterelte a figyelmét az otthoni dolgokról.
- Szomorúan nem, de nekem van egy plüssöm, Tengeri-csillag. Én imádom az óceánt és a sellőket! - ült vissza izgatottan, csillogó szemmel Alíz mellé. Eddig nem sok embernek mesélt imádatáról, mert félt, mi van, ha kinevetik, hogy 10 éves kora után is vallás-szerűen imádja a tenger szülötteit, de a lány mellett már 100%-ban biztonságban érezte magát és meg mert vele osztani mindent.
- Micsodaaa? Neked van egy macskád? - csillantak fel az eddiginél is jobban hősünk szemei, s nyitódott akkorára kis szája, hogy egy sárgadinnye is könnyű szerrel belé fért volna - Oh, én Istenem! Én imádom a cicákat, hát, Én imádok minden állatot, de cicák! Awww! - tette rá kis kacsóit kerek arcára és lágyan benyomta őket - Mi a neve? - kérdezte elbűvölve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Alex jót mosolyog azon, hogy Alíz apját egy pusztító, mindent magába kebelező fekete lyukhoz hasonlította. Mert az is volt. Egy trauma emésztette üres lélekmaradék, aki szépen lassan beleesett egy szakadékba, dementorként magával rántva hősünk összes boldog gondolatát, csak szorongást és kételyeket hátra hagyva. Bár a kamasz dac nagyrészt negatív érzéseket, többek közt haragot pumpált a kislányba a férfi iránt, legmélyen belül hiányzott neki az apja. Sosem voltak olyan jóban, sosem volt olyan érzelmektől túlfűtött és kifejező, Mint Alex vagy édesanyja, de azért akkor még érzett a kis morgásaiban szeretetet és törődést. Mindig megnevettette, ahogy már kissé túljátszva is próbálta lekaparni magáról az érintés szeretetnyelvének megnyilvánulását. Csak most kezdte realizálni, hogy majdnem hogy mindkét szülőjét elvesztette. De az előbbi sok sírás után mintha valahogy kiürült volna. Még sosem érzett ilyen. A lelke hátterében ott bujkált ez a kis foltocska, még akkor is, ha épp fülig ért a szája Alíz haj-téma iránti lelkesedése miatt.
- Én imádom a halvány rózsaszínt! Habár az én hajam többször kék volt, de én minden színt szeretek! - mosolyog kissé fáradtan, de még mindig széles szájjal - Igen, mi körül tudunk nézni! - viszonozza a kacsintást laposan. Az akvárium gondolata viszont visszacsepegtetett belé egy kis energiát. Régen náluk is volt akvárium az üvegházban. Alex imádott ott lenni, nyáron sokszor kint is aludt a különféle zöld növények és színes virágok közt, miközben félálomban próbált pampogva kommunikálni a halacskákkal.
- Ohh, az szerelmes lenne, majd énekelnénk nekik, de pampogva is, szóval tudnak hallani zenét az ő saját nyelvükön. - magyarázott sugározva, de hangjában érződött egy olyan gyermeki komolyság, mint amikor elmondják neked a fontos játékszabályokat, amiket nem szeghetsz meg, mert ez fontos! Alex laposakat pislogva hallgatja Alízt. A cica személyisége, szokásai hallatán, ha ez most egy rajzfilm lenne, teljességgel biztos, hogy kis felszálló szívek jelentek volna meg hősünk feje fölött. Helyeselni is akart, ám hatalmasat ásított az igenbe.
- Én kezdek fáradni. Talán nekem mennem kéne vissza a kastélyba. - néz el az említett hatalmas épület irányába, majd laposakat pislogva visszafordul Alízhoz - Tudnád te nekem adni a címed, szóval mi tudunk majd beszélgetni a részletekről? - törölte meg kis öklével a bal kezét, mindkét lábát pedig ügyesen igyekezett maga alá gyűrni a padon.