Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Már hogyne tudná. Mindig is tudta. De az ilyesmit nem tudatosítja magában senki, aki hűséges választott szerelméhez. Vak volt a férfi múltbeli összes jelére, pont úgy, mint Daredevil, aki ha az eső cseppjei hulltak mindent látott maga körül. Hozzá hasonlóan érzékelte hősnőnk is az összes apróságot, csak tudomást nem vett róluk sohasem. Helyesen cselekedett, hiszen szerette elhunyt férjét. Végül a soros mégis úgy fonta a szálakat, hogy itt kössenek ki az utcán, egy fakó, sárgás fényű lámpa alatt, csókban összeforrva. Ez így mind szép és jó, ám adódik a kérdés: Hogyan tovább? A levegő egyre hidegebb - éjszaka talán még fagyni is fog - a sötétség pedig percről percre mélyül körülöttük. Valamit tenniük kell, mert nem állhatnak itt egész éjjel. Már épp kezdené erre felhívni a férfi figyelmét hősnőnk, amikor a nevezett ezüst tálcán nyújtja kívánságával elé a megoldást. A kulcsa természetesen Elda kezében van, s bár Marcell áll elő vele, ő lesz az, aki elfordíthatja a zárban, már ha képletesen szeretnénk kifejezni, ami kettejük problémamegoldó készségének mibenlétét illeti. - Ha megígéred, hogy nem csapsz zajt, akkor hazamehetünk hozzám - húzódik kissé szemtelen, de boldog görbére Elektra szép ívű ajka, majd kisvártatva komoly arcot vág és két karjával a férfiéra fogva kicsit eltartja magától. Nem akar más lenni vele. Nem akar megváltozni attól, hogy szívét neki adta. Így alsó ajkába harapva szemöldökét kicsit felhúzva ad nyomatékot szavainak, ha azok nem lettek volna eléggé egyértelműek. - Tudod, semmi sóhajtozás, ágynyikorgás, meg hasonlók - néz rá szúrós, már-már feddő tekintettel, - mintha annyira bánta volna hőse legutóbbi, igen "hangos" sikert aratott ottlétét - hogy azután bársonyos hangon, mélyről jövő vidámsággal nevesse el magát. - Azt pedig vésd az eszedbe, hogy én még mindig ugyanaz a nő vagyok, aki nem esik menten hanyatt attól ha csak rámosolyogsz. Szóval ne bízd el magad - közli ironikusan évődve, hogy azután nyomban el is vegyen kijelentése éléből - Csak legyél mindig ott, hogy elkapj, ha mégis megteszem - mondja pimasz csókot adva Marcell szél által fagyosra cserzett, borostás arcára, és ha csak ő másként nem tesz, hát belé karol, s így indulnak el a Holdfény 33. felé ketten. Komótosak a lépteik, hiszen nem sietnek. Azt azonban hősnőnk jól tudja, hogy mire hazaérnek majd, már minden lélek az igazak álmát fogja aludni. Ezt persze nem árulja el a mellette bandukolónak. Meghagy némi rejtélyt, hiszen úgy érzi, minden cseppjére szüksége lesz ezután. Van annak előnye, ha egy barátba szeretsz bele, de a zsarátnokot illik táplálni, hogy tűzzé váljon és néha fellángoljon. Ismerik egymás jó néhány szokását, ám a lefekvési és alvási rítusok mindeddig kimaradtak közös történetük sorai közül, így van Elektrában némi izgalom emiatt. Mi van ha horkol? Adja az ég, hogy ne tegye, mert akkor esküszik, hogy - szeresse bármennyire - lerúgja az ágyról, minden komolyabb lelkifurdalás nélkül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

A csípős reggeli időjárás ősszel nem lepi meg az embert általában. A Nap sem kelt még fel, hogy legalább egy kicsit segíthessen felmelegíteni magunkat, de még az érzetét sem adja meg, hiszen a sűrű és mogorván figyelő szürke felhők fölül nagyon nehéz lehet érvényesülni. Ez van reggel. Reggel még elfogadod, hogyha a hideg szél csal kellemetlen libabőrt rád, még az emberek komorsága is sokkal érthetőbb, akik munkába igyekeznek. Reménykedsz abban, hogy a nap végére valahogy normalizálódik az időjárás, hogy ne legyen olyan nyomasztó, mint reggel, de amikor kilépsz az irodából és ugyanaz a látvánnyal kevert érzet fogad, kicsit még jobban leeresztesz.
Sajnos kitart hazáig. Nem véletlen állok még mindig az ablakban és figyelem elhúzott szájjal a kinti világot, miközben Hádész a hátam mögött toporog célzásértékkel, majd sétál arrébb, dob a lábamhoz még egy játékot és folytatja a toporgást. Nagyot sóhajtva hunyom le szemeimet, kutyám felé fordulok, majd már szinte már könyörgő pillantásomat emelve rá szólalok meg. - Muszáj? - mintha értené a szavaimat vakkant egyet. Hát akkor az anyád kiskésit! Sután túrok bele hajamba, aprót kortyolok a még gőzölgő teából, majd lebegtetem a bögrét a dohányzóasztalra. Mindig bepróbálkozom, és mindig alul maradok, de legalább elmondhatom, hogy megpróbáltam. Pillanatok alatt kerül a nyakörv, az addig nyakamban lógott póráz az ebre, aki az ajtó előtt ülve, türelmesen várja, hogy végre dűlőre jussak a cipőmmel, majd a pulóveremmel, amíg legnagyobb örömére indulunk meg végre. Lassan haladunk, ha már vesztettem, valamint egy kissé viseletes plüss majom lóg ki pulóverem zsebéből, megadom a lehetőséget, hogy mindenki élvezze a látványt. Gondolataimba merülve kanyarodunk be az utcába, ajkaimon féloldalas mosoly pihen, amíg pár gyermek nyúzza meg kutyámat, majd sétálunk tovább, Merlinre mondom, nem többet, mint két méter, amikor a póráz megakad. A nagy lendülettől rántódik vissza karom, megszeppenve fordulok kutyám felé, aki teljesen természetesen ül farokcsóválva egy nő előtt. Ne. Na ne. Csak kérlek ne. Ne most.
- Hádész, menjünk már… - visszalépek kutyámhoz lepillantok rá, aprókat rántok a pórázon, hogy felkeltsem figyelmét, de ő csak ül, és mosolyogva nézi a nőt. Mint aki csodára vár. Legalább már ketten vagyunk, mert én is arra várok. Csoda lesz, ha tovább indulunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Angelica
Meglepődtem, hogy felajánlotta a segítségét, elfogadjam, vagy ne?
– Nem kell, de köszönöm. Jó, megyünk a konyhába?

És aztán elgondolkozok, hogy megkérdezzem-e, hogy hol a konyha, azért, mert ugye most jöttem, és ezért nem ismerem nagyon a kastélyt. Végül megkérdezem.

– Te tudod, Angelica, hogy hol a konyha? Én egy kicsit tudok főzni, de nem sokat, csak annyit, amennyit otthon tanultam főzni. De sütni jobban tudok egy kicsivel.

Amikor odaérünk a konyhába, odajön hozzám három ráncos arcú kis izé, biztos ezek a manók, és vagy nyolcféle ennivalót az arcomhoz nyomnak. Angelica figyelmeztet, hogy nem fognak továbbengedeni, amíg nem veszek belőle.
– Értem – mondom Angelicának, és a manókhoz fordulok. – Ezt kérném. De ha nem vagyok annyira éhes? Vagy is ha nem kérem.
Leülök az egyik székre Angelicával szemben.
– Hát jó, de szerintem inkább kérdezz te. Mindig én kérdezek, most te kérdezz, Angelica.

Lehet hogy meglepő neki hogy azt mondtam amit. És akkor most akkor mi legyen?
– Hova menjünk evés után majd, csak kíváncsiságból? Van ötleted hogy hova induljunk? Egy terembe vagy nem tom, kint vagy bent szeretnél lenni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Egy teljesen átlagos délutánnak indultam neki. A táskám fél vállamon lógott, és amint beértem az SVK tanterembe, le is dobtam egy közeli padra. A szemem felcsillant, ahogy körbe néztem. Párbajozni fogunk. A diákok lassan szállingóztak be a terembe, én pedig felültem az egyik asztalra, hogy onnan hallgassam, mit mond a prof. Ahogy becsukta az ajtót, már beszélni is kezdett, és megerősítette, a gondolatomat a feladatot illetően. A taláromat már le is vettem, hogy ne zavarjon a mozgásban, ha majd sorra kerülök, a pálcám pedig megmarkoltam. Oldalra néztem, ahogy Wayne elhaladt előttem, miközben beosztotta a párokat.
- Zsófi - mosolyogtam a mellettem ácsorgó lányra. Sokszor láttam már, a klubhelyiségben, meg Nagyteremben is étkezésekkor. Mintha a neve is rémlett volna valahonnan, bár abban biztos voltam, hogy még egy szót sem beszéltünk. - Nem igazán. Szeretek párbajozni. Jól megy - igen, egészen egyszerű indoka van a dolognak. Talán nem segítettem Fanninak azzal, hogy az orrára kötöttem ezt a tényt. Ennek ellenére viszont jól esett, hogy tudtam, most én vagyok a jobb valamiben.
Leugrottam az asztalról, ahogy Wayne intett nekünk, és komótosan a terem közepére sétáltam. Ujjaim közt éreztem az szépen megmunkált ébenfa markolatot. Lelógattam a combom mellé a pálcám, és megvártam, hogy Fanni elém álljon.
- Kezdhetjük? - néztem a prof felé, majd mikor az bólintott, vettem egy nagy levegőt. Színpadiasan meghajoltam, majd felegyenesedve Fanni szemébe néztem. Rászegeztem a pálcámat, és már mozdultam is. - Capitulatus! - nem mondtam nagyon hangosan, de annál határozottabban. Ahogy pedig pálcámmal leírtam egy kis hurkot léptem egyet előre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Bólintok párat arra, amit Belián mond. Tudom, hogy igaza van, hogy tényleg nincs semmi, de tényleg semmi értelme annak, hogy emésztem magam, azonban mégsem olyan egyszerű ugyebár az, hogy ne emésszük magunkat. Így tehát, marad az a bizonyos nyomás, amit akkor érzel, amikor nem tudod eldönteni, hogy a tetteid következményei hosszútávon a jó célt szolgálják-e?
- Megleptem és megkínoztam. Beültem az egyik egyetemi előadására, és kényszerítettem rá, hogy úgy koncentráljon a sárkányokra, hogy közben ott vagyok mellette.
Rendben van, ez az ötletem még mindig az egyik legzseniálisabb mind közül, szóval nagyon büszke vagyok rá, hogy végül nem a vasútállomáson, a vonatfüstben megjelenő, lassított jelenet mellett tettem le a voksom, hanem inkább ezt választottam. Mert tessék, így vagyok most itt, mint egy sikert aratott nő, akinek valóban sikerült meglepni a férfit, és aki örül a visszatérésének.
- Meglepődött, de örül is. Kellett nekünk ez az egy év, úgy érzem, jóval felnőttesebben tudunk egymáshoz állni. Milyen volt addig, amíg nem voltam itt?
Mert érdekel, hogy volt-e más is, ami ide vezetett. Én csak örülök neki, hogy az életünket már nem feltétlen csak a dráma határozza meg, bár úgy érzem, hogy hamarosan ez is eljön. Mintha zsigeri szinten tapintható volna az az apró kis feszültségmorzsa, amiből a veszekedésünk kibukik. Most még minden éden kerti nyugalommal azonosítható, de ismerem magunkat, el fog jönni a pillanat, amikor ennek az egésznek vége szakad, és akkor bizony nem lesz kérdéses, hogy üvölteni fogunk egymással.
- Köszönöm, az is vagyok. És nem, nem csak te. Rendszeresen úgy beszélek hozzájuk, mint az anyjuk. Nem tudom, hogy a gyerekemmel is ilyen leszek-e majd, de ha ennyire sikerül majd a kooperatív szövetség, akkor nem is lesz kérdéses a dolog, hogy jó vagyok-e anyának.
A gyerek. Na igen, ha van sarkalatos pont az ember életében, akkor ez az. Másokkal ellentétben azonban én nem aggódom. Mert nekem erre az egyre nagyon határozott terveim vannak. Amikor betöltöm a huszonkilencet, akkor fogok terhes lenni. Denistől szeretnék, de ezt vagy nem mondom el neki, és úgy esek teherbe, hogy ne tudjon róla, vagy elmondom, ő ellenkezik, elkábítom és ellopom a mintát, és úgy esek teherbe, vagy egy random katalógus fickótól, akinek nem olyan gázos a leírása. De az a lényeg, hogy ez huszonkilenc éves koromban fog megtörténni. Ha a nemét is meghatározhatnám, nyilván egy lány mellett döntenék, de azért ennyire pontosan semmit sem lehet kivitelezni. Igazából a teherbeesést sem, de adjuk meg a lelkemnek azt a békét, hogy azt én irányítom.
- Furcsa elképzelni, hogy meditál.
Nagyon furcsa, de elhiszem neki, mert ilyennel nem viccel az ember, különösen nem olyan őszintén, ahogy ő mondja. A változások együtt járnak az idő múlásával, ahogy haladunk előre, úgy lesz minden egyre jobb és jobb. Így remélem, hogy ez a bizonyos meditálás is erre lesz majd tökéletes.
- A szerelem pont olyan, amilyennek leírtad. Ettől olyan jó. Főleg, ha jól csináljátok.
Mert lehet a szerelmet nagyon rosszul is csinálni. Kérdezzen valaki minket Denisszel. Mi igazán rosszul is tudtuk csinálni a dolgokat, rengeteg időt elvéve magunktól. Az érzéseink pengeélen táncoltak, és talán a szerencsének köszönhetjük csak, hogy nem csapott át gyűlöletbe az egész.
- Igen, taktikai. Tudod, hozzuk össze az aranyvérű családokat. De én nagyon nem illettem volna hozzá, szerintem meggyűlöltük volna egymást idejekorán. Viszont, ahogy elnéztem, a befutó korban és stílusban is olyan, aki illik hozzá, és akit megszerethet a nép.
Daróczy valahol negyven felé járhat, én meg huszonöt se vagyok. Bármennyire is megnyerő férfi, ő már élt, én még élni akarok. Hogyan is illeszkedhetne a harsány természetem az ő patyolat világába? Sehogy. A mostanival látva viszont tudom, hogy boldog lesz, mert jó őket együtt látni, nem megjátszottak, hitelesek. Szeretem az ilyen párosokat, nagyon el tudom hinni nekik, hogy igaz, amit közvetítenek.
- El. A határozatot nem kaptam meg, lehet, hogy elveszett valahol, de én aláírtam a válási papírokat, hogy Denis szabad ember lehessen, nem hiszem, hogy tétovázott volna ezzel, elvégre olyan sokszor hangoztatta, hogy csak két évig lesz a férjem, aztán vége.
Magamtól nem írtam volna alá őket, ám az, hogy tényleg ennyire sokszor mondta, arra motivált, hogy megtegyem. Mert éreztem rajta, hogy vissza akarja kapni a szabadságát, és ehhez az kellett, hogy én elengedjem őt. A szívemből képtelen vagyok, de legalább papíron ne érezze azt, hogy nem független. A kérdésre, hogy híres tervező lettem-e kuncogva bólogatok párat. Vannak saját kollekcióim, és terveztem már ruhákat menyasszonyoknak. Az utóbbi fogott meg inkább, így mindenképpen azzal szeretnék foglalkozni a jövőben. Most Liziét tervezem, aztán Liliét fogom, nagy dolog, hogy ilyenekre felkérnek, és büszkén vállalom őket.
- Nem is értem, hogy hogyan lehet egy ilyen csodálatos ajánlatot visszautasítani.
Rázom meg a fejem ciccegve, de vigyorogva, elvégre ki ne szeretne a furcsa hajú néni unokája lenni. Naugye.
- A bort elfogadom, egy jó beszélgetéssel. Csinálok majd egy vacsit, ilyen családi-baráti összeröffenést. A kipakolást muszáj leszek egyedül megoldani, mert ha az nem megy, akkor eléggé rosszul áll a szénám. A vacsiban benne vagy? Tudom, hogy jól főzöl, de lehetne egy nap, amikor téged kényeztetnek. Hozd a párod is, ígérem, kiváló fogásokkal készülök.
Az órára pillantva sóhajtok egy nagyot, mert nagyon elszaladt az idő, és el kell lassan köszönöm kaktusz-gyermekemtől és Beliántól is. Így előbbit jelzés értékűen az asztalra helyezem.
- Indulnom kell, de péntek este? Addigra összeszedem magam meg a házat teljesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

- A Bagolykőbe nem. Az egyetemen pont azt tanulom, amire szükségem van.
Nem titkolt célom, hogy itt rendezkedjek be, hogy amikor a mostani főnököm nyugdíjba megy, akkor én legyek az utódja. Remélem a polgármester is szívélyes örömmel fog fogadni, mert úgy vélem, hogy bosszantom. Ez hol szórakoztat, hol a frászt hozza rám, mert a reakciója olykor igazán meglepő. Nem az a fajta ember, akivel lehet viccelni, és nagyon örülök neki, hogy én nem egy ennyire sótlan politikust szeretek. De lehet, hogy ő is csak hivatalban ilyen, amúgy laza. Áh nem. Képtelen vagyok elképzelni szakadt pulcsiban és mackóban, ahogy fát vág, vagy, ahogy otthon lazít és nincs rajta minimum ing. Néha megpróbálom persze, unalmas óráimban elmélkedem, hogy vajon milyen pizsamát hord, hogy hogyan néz ki otthon. Biztos vagyok benne, hogy nem főz, éppen ezért vesz el házias asszonyt. Úgy képzelem el őt otthon, hogy súlyos barna bőrfotelben ül egy pohár Maker’s Mark whiskey-vel, mely édes, lágy és könnyed. A karamellszín csodához mindenképpen nicaraguai szivart szív, hiszen ő is tudja, hogy az passzol hozzá a legjobban. Nehéz olvasmányba merül el, olyanba, amit sokan nem értenek, talán ő sem, ám ezt sosem vallaná be, mivel kiváló beszédkészségének hála sosem tűnne fel senkinek, hogy nem tudja, miről is értekezik. Valahogy így képzelem el őt, úgy, hogy mentesül minden emberi esendőségtől.
- Megpályázhatsz állást, amikor van kiírva, és beleírhatod, hogy vállalod, hogy öt éven belül elvégzed az egyetemet, csak ugye ezzel arányosan csökken az esélyed arra, hogy fel is vesznek, mert jöhet egy olyan, aki már tanul vagy már meg is szerezte a papírt. Ez próba cseresznye. Veszíteni valód nincs.
Tudom, hogy sokan azt mondják, hogy a papír kell, meg, hogy legyen minél több. Én néhány ráképzésre szívesen elmennék, és megcsinálnám a kötelezőket, de, hogy kifejezetten arra hajtsak, hogy minél több és több, az nem fér bele az életembe. Itt van ez, Ricsi, a korcsolya, a színház, a lovaglás, a tánc, a háztartás. Sokminden, ami számomra fontos és sokkal előrébb van, mint az, hogy papírokat halmozzak. Tisztelem azokat, akik képesek erre, meg arra, hogy gyerek mellett csinálják, én nem tudnám, nem is áltatom magam.
Arra, hogy milyen is Ricsi, akivel az előbb még szerencsém volt, most meg a hű a legjobb jelző rá, kuncogni kezdek. Ricsi tényleg hű. A veszekedéseink, a szakításaink, a kibéküléseink. Nálunk van minden, amit csak az ember el tud képzelni, és igen, néha jó erről beszélni valakinek. A legmélyebb dolgainkat sosem teregetném ki, sosem árulnám el, de tudom, hogy neki is kell egy harmadik fél és nekem is kell. Így, ezzel együtt, most úgy érzem, rendben vagyunk.
- Ne arra gondolj, hogy pszichológusnál vagy, hanem mondjuk gondolj arra, hogy éppen egy történetet mesélsz egy kedves ismerősnek. Csakhogy a történet éppenséggel igaz. Vagy, akár le is írhatod. Kiírod magadból, naplót vezetsz. Az sem hülyeség, én is csináltam.
Közben pár könyvet a kezemre pakolok, szám szerint hármat, és úgy érzem, ezek igazán jók lesznek.
- Őket ajánlom. Szeretnél még valamit?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Furcsa, különleges érzés volt számára a féltékenység, de sajnos nem ismeretlen. Régi barátként üdvözölte az ereiben meghúzódó kígyót, amely ujjbegyeiből elindulva végigkúszott egészen a szívéig, hogy azt megkeserítse. Fájdalom és gyötrelem társul minden alkalommal ehhez az érzelemhez, melyet később a megbánás követ. Így volt ez Lucával, és később Laurával is. Félt, hogy ha most kiengedi, újra valamit romba fog dönteni egy pillanat alatt. Azonban érezte, hogy mégsem képes magában tartani ezt.
A lány válasza bár megnyugtatta, elsőre nem volt világos számára. Persze, hogy egy csapatban játszanak, hiszen most mondta neki, hogy jó ideig párban voltak. Hogy mind a ketten táncolnak. Hogy... oooo....
A megvilágosodás szinte villámcsapásként érte Zsombor, és nem csak magában, de az arcán is látszódott döbbenete. Kissé elnyúlt a feje, és ajkai egy meglepett kört formáltak.
- Szóval hogy ő... - elemezgette a dolgot magában a göndör. Semmi gondja nem volt a más nemi identitásúakkal, csak egyszerűen még egyel se találkozott. Vagy legalábbis nem olyannal, aki nyíltan bevallotta volna. Tudta, hogy a Bagolykőben is vannak, akik másmilyenek, de egyikkel se beszélt még személyesen. Ez a rossz az introvertáltságban. Az ember kevesebbet tapasztal.
- Hát... most már nem - vigyorgott Zsombor, és egy puszit adott a lány feje búbjára. - Hogy van a lábad? Nem kéne visszamennünk? - kérdezte inkább elterelve abba az irányba a szót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Dr. Szakács Veronika az a fajta nő, aki szereti rendben tudni az életét. Rendezett családi háttér, két gyermek, két év korkülönbséggel, egy férj, aki magas beosztása révén többet keres nála. A gondok nála a küszöb két oldalán helyezkednek el. Kívül marad minden, ami a családdal van összefüggésben, belül pedig a munkája. Olykor, ha fáradt, áll a küszöbön néhány percet, hátát az ajtófélfának vetve, és ilyenkor megengedi magának, hogy ne gondoljon semmire. Ezek a percek azok, melyeket én-időnek könyvel el. Ilyenkor feltöltődik, létezik, de nem él. Újrakezdi abban a pillanatban, ahogy érzi, elég időt szánt arra, hogy a semmiben legyen.
Mint mindig, most is, gondosan előkészíti az irodát, mely a hely legbarátságosabb pontja. Nincs benne semmi steril, szívesen játszik a pasztell színekkel, különösen a bézs és a barna árnyalataival. A vidámságot a türkiz, mint ellenpólus adja, vidám, energikus, de nem zavaró szín, hasonlatos hozzá a nő szeme is. Nem szereti a pirosat, sem a sárgát ilyen helyszínen, mert túl hivalkodó, túl frusztráló. A zölddel is sokáig kísérletezett, de végül hamar belefáradt az árnyalatok és a hangulat összeférhetetlenségében. Maradt a türkiz, amivel nem lehet mellélőni.
A kanapé és a fotel egy mélyebb árnyalatban játszik, míg a finoman odaterített vékony pléd és a díszpárnák inkább a barnában jeleskednek. A mintájuk természetesen szintén a kék ezen ritka, de szép tónusát képviselik. Szereti a színekkel való játékot, olyan, mintha egy régi gyermekkori vágy, a lakberendezés is teret kapott volna életében. Azonban nem lett volna elég, sokkal jobban szereti a hivatását holmi hobbimunka helyett.
Öltözete a helyhez illeszkedik, világosbézs egyberészes, szigorúan térd alá érő, rövidujjú, V nyakú ruha, apró kék virágokkal, és színben illeszkedő, hosszított, láthatóan egy-két számmal nagyobb kötött kardigán. Kikészíti a teához a csészéket, filtereket hat ízben, mézet, citromot, tejet, cukrot. Vizet forral és kancsóba tölt. Tollakat és jegyzetfüzetet helyez a széles karfára. Amíg a hölgy meg nem érkezik, az asztalánál ül, és a korábbi feljegyzéseket futja át. Nem egy könnyű esetről van szó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nem bánom kérdéseit, de ha kérdez igyekszem mindet, magamtól telhetően hasznosan megválaszolni. Főleg, hogy tanácsra van szüksége. Szeretnék segíteni neki, de eszemet nem tudom mikor volt valaki utoljára kíváncsi a tanácsomra. Nevetését pedig újabb kérdés követi - Nem, de lehet megfordul egy kettő fejében - válaszolom teljesen komoly arccal, aztán előhívom mosolyomat - Hunor, nem nyírjuk ki egymást sem gurkókkal, sem sehogy. De attól még kemény sport. - bólintok határozottan. Még örülhetek, hogy a seb a fejemen nem látszik a sűrű hajam miatt, főleg most, hogy lófarokban van.
Nevetésem hangosan felcsendül vicces megjegyzésén. Nem tudom megállapítani, de remélem nem vagyok érzéketlen. - Na igen, a testalkatod miatt is gondoltam egy fogóra. Bár, nem tudom milyen szemeid vannak - karomat széttárom, majd felmutatok a levegőbe - majd ott kiderül - mondom, mint valami kihívást. Helyezkedni kezdek, ami nem is baj, mert érkezik a további kérdés zuhatag. Bólintok - Azért vagyunk itt. - amúgy sem bírom, ha haszontalanul telik az idő. Lizával mindig kitalálunk valamit, a Tökfejékkel is legalább zajlott valami, de mondjuk egy olyan tanóra, ahol konkrétan felolvassák, amit magamtól is megtehetek tejesen fölösleges.
A kérdései remekelnek. Kezdjük ott, hogy én repülni sem tudtam, úgy hoppantam ide - Ismételtem amit repüléstanon vettünk, aztán egyre többet jártam ki gyakorolni. De én hátránnyal indultam, szóval nekem sokat kellett gyakorolni. - válaszolom meg első kérdését, majd visszább a homlokomra húzom a szökni készülő kapucnimat - Az idény előtt jelentkeztem, szerintem akkor érdemes. Igaz, most változások is lesznek nálunk. - töprengek - Ha már biztos leszel, akkor utána járok most hogyan mennek pontosan a dolgok. - kérdőn pillantok rá, hogy ez így jó lesz e neki is. A tekintetem az égre merészkedik. - Szeretnél felmerészkedni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Egy kicsit megüt a megjegyzése, hogy ne aggódjak már annyira, nem nyírják ki egymást az ellenfelek - sem a pályán, sem azon kívül. Úgy tűntem, mint aki ezen görcsöl? Biztosan egy gyáva féregnek alaknak tart. Pedig tényleg nem. Mármint, az csak olyan szarkasztikus kérdés akart lenni a gurkóval. A másik meg csak érdeklődő... Mindenki tudja, hogy félek a szellemektől. Vajon anyámasszony katonájának ismernek az emberek? Vajon tényleg az vagyok?
Aggyal felfogom, hogy túl sokat tépelődöm, de mégsem tudok ellene semmit tenni - most sem. Annyira belelovalom magam ebbe a gondolatba, hogy töketlennek tűnök Róza szemében, hogy nehéz visszazökkennem.
A szél őt szembe, engem hátba kap, fellibbenti a csuklyámat. Megigazítom, méginkább a fejemre húzom, de egy rakat tincs mindig kikandikál alóla. Megzabolázhatatlan haj.
Zavaromban persze teljesen hülyén kezdek viselkedni, és ezt tudom is magamról, csak remélhetem, hogy kívülről nem tűnök annyira furának. Elsütök egy poént a satnya alkatomról, amikor meg a fogó-kvalitásomat forszírozzuk, hirtelen előre dőlök és tágra nyílt szemmel az övébe nézek.
- Mint a sasé!
Mondom, teljesen hülyén kezdek viselkedni. Megsorozom még néhány kérdéssel, de talán jobb is lesz, ha kezdek magammal valami mást, úgyhogy kapva kapok a seprűre pattanás lehetőségén. Ennél hülyébbet még reptemben sem csinálhatok magamból.
- Persze! - vágom rá, pedig a cudar idő nem sok jót ígér. Térdemre csapok, felállok és a lejáró felé veszem az irányt.
- Odalent láttam egy ládát elöl hagyva.
Onnan beszerezhetjük a labdákat, és a tárolóban láttam a gyakorló seprűket is.
- Milyen változások? - kanyarodok vissza a korábbi beszélgetéshez, és a jelenetváltással igyekszem visszapaszírozódni egyszerű önmagammá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

a bál után

- Igen! - kelek ki magamból én is, mert rosszul esik, hisz a húga fekszik az ágyán, mégis én kapom a fejmosást, pedig ennél józanabb nehezen lehetek.
- Képzeld most már ilyen. És ne csinálj úgy, mintha valaha is szentek lettünk volna. Idehoztam, mert a kastélyba nem vihettem, és mert valami miatt a segítségedre számítottam, de nekem nem vagy a bátyám, ezt majd rendezd le Lédával, ha életképes lesz - fújtatok dühösen, és persze, mi is lehetne a legjobb reakció, mint a fejéhez vágni, semmi köze hozzám.
- Sajnálom - mert bocsánatot kérni is tudok, és megy is, amint lenyugszom valamicskét. Nem tudom, miért csinálja ezt, mikor tudja, velem feleslegesen futja a köröket, én nem leszek más.
- Miért annyira meglepő? Talán csak te nem voltál ott. Fogalmad sincs, mit hagytál ki - mosolyodok el halványan, továbbra is szilárdan állítva, ő ilyen helyekre tuti nem jár, mert ellenkezik azzal,... ami ő.
- Vagy csak félúton meggondolta magát - vonok vállat, mert ez az aprócska részlet oly' mindegy. A jelenlegi állapoton már nem változtat.
- Így is mérföldekre vagyok attól, aki voltam. Miért akartok mindig többet? Majd az idő elrendez - rázom meg a fejem, hisz szerintem már bőven eleget változtam. Mindig más volt a forgatókönyv, mindig én voltam az, aki úgy feküdt az ágyon, hogy saját magáról se tudott, nem hogy arról, mi folyik körülötte. Én voltam az, aki napokra, hetekre felszívódott, hogy aztán egy hulladékként térjen haza, akit Léda összekanalazott, és felszedett a padlóról.
- Úgy viselkedsz, mintha legalább egy tanga lenne - forgatom  meg a szemem. Nem mindent tudok megszokni tőle, például azt se, hogy úgy néz arra a maszkra, mintha ördögtől való dolog lenne.
- Esküszöm nincs megvoodoozva - teszem szépen hozzá, hogy biztosítsam róla, ez az, aminek látszik. Nem több.
- Te? - nézek rá, amint sikerül úgy helyeznünk Lédát, ahogy ő akarja. Az sem szokása, hogy félbehagyja a mondatokat, engem meg általában mindig érdekel az, ami vele van. Berögződés.
- Hát volt ott valaki... ő... más volt, és tetszett, és jól éreztem magam vele... Aztán meg Hamupipőkét játszottam... megcsókoltam és leléptem, de tökmindegy, talán így volt jó, úgyse tudom meg az életben, hogy ki volt... Mit érdekelnek a pasi ügyeim? - szegezem neki hirtelen a kérdést, látszólag, hogy tereljem a témát.
- Nyugi, én beletörődtem ebbe... - mutatok végig rajta esetlenül, mert amúgy nem vagyok benne teljességgel biztos, hogy sikerült megértenem ezt mind, ami ő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Úgy kikelt magából ez a lány, ahogyan már nagyon rég nem láttam, bevallom, meg is lepett, még a homlokom is összeráncolódott kicsit, ahogy tekintetébe fúrtam komor pillantásom. Nem tagadom, rosszul esett az, hogy ennyire megemelte a hangját, bár az is igaz, hogy talán én sem a legmegfelelőbben kezeltem a mostani helyzetet. Túlságosan feszült voltam az esti történések után ahhoz, hogy még ezekkel a problémákkal is szembesüljek.  
Nem is vágtam közbe, hisz utólag beláttam, hogy neki is volt oka fennakadni a megjegyzésemen. Inkább csak vártam, hogy elcsituljon magától, ha ez nem történt volna meg, úgy biztos felszólaltam volna, ám szerencsére erre nem volt szükség, mert egy fújtatást követően bocsánatot kért. Nocsak, Ráhel erre is képes? Ez már jól esett, pozitívan is könyveltem el, s tény, hogy az elmúlt időszakban rengeteget változott. Néhány éve még rosszabb volt a húgomnál, most meg…mintha kicserélték volna, sok esetben felnőttnek tűnt, leszámítva a stílusát.  - Nem gond, azt hiszem, hogy a kelleténél én is hevesebben reagáltam, te se haragudj rám - úgy éreztem, nekem is bocsánatot kell kérnem tőle, így volt korrekt ez.  Az mondjuk meglepett, hogy ugyanazon a bálon voltunk, s véletlenül ezt majdnem el is árultam, de az utolsó pillanatban mégis sikerült elharapnom a mondat végét.
- Igazad van, tényleg jó irányba változtál Ráhel, és ezt már akartam mondani neked. Ha néha noszogatlak, nem azért teszem, mert meg akarlak változtatni, csak…próbálok rád jó hatást gyakorolni, de talán már nem kell - jegyeztem meg egy kedves mosollyal, mert annak ellenére, hogy olykor úgy beszélt, mint a kocsis, helyén volt a szíve, és ez sokat számított.  - Remélem, hogy egy napon majd Léda példát vesz rólad, és rájön arra, hogy ez, amit most művel, rossz irányba sodorja - sóhajtva telepedtem le mellé az ágy szélére, a húgom miatt még mindig aggódtam. A maszk ezután került a kezeim közé, mely hirtelen kavargó emlékekkel árasztotta el az elmémet, s megijesztett. Kellett néhány másodperc, hogy összeálljon fejemben a kép, furának is tűnhettem a kérdéseimmel. - Te jó ég - szökött ki számon, amint meghallottam további szavait, még inkább idegesség lett úrrá rajtam, hirtelen le is dobtam a maszkot az ágyra, majd ugyanolyan gyors mozdulattal keltem fel a lány mellől, s fordítottam neki hátat. Arcomat ha most látta volna, talán Ő is rájön. Melegem lett, az idegességtől izzadni kezdett a tenyerem, s közben hevesebben vert a szívem, miközben arra gondoltam, hogy mit tettem? Eszembe jutott a csók, ahogy ajkai az enyémekhez értek, ahogy ágyékomban éreztem a tüzet, melyet már rég nem csiholt fel bennem senki sem.
- Nem érdekelnek a pasiügyed! Akarom mondani…nyilván csak úgy érdeklődök, mert mégis a húgom legjobb barátnője vagy, te vigyázol rá, én meg rád. Csak ennyi - vetettem oda a választ, miközben felé fordultam, közben gondolataimban újra magam előtt láttam őt a báli ruhában, s ahogy most megfigyeltem, valóban. Gyönyörűek voltak a szemei, az ajkai. Miért nem vettem ezt eddig észre? Mit művelsz Balázs?
- Ebbe? Mármint mibe? - gondolataimból kizökkentett a kérdésével, őszintén mivel nem igazán figyeltem, nem tudtam, hogy mire gondol, de miután végig mutatott rajtam, már rájöttem. - A papságomba? Miért olyan nehéz azonosulnod ezzel a dologgal?- értetlenül ráncoltam a homlokom, miközben gondterhelten masszírozni kezdtem a tarkómat, mert nem tudtam, hogy elmondjam-e neki, hogy engem csókolt meg, vagy tartsam inkább titokban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

a bál után

Számomra ez sem újdonság. Újonnan megtanultam kiállni magamért, főleg akkor, ha úgy érzem igazságtalanul bánnak úgy velem, ahogy most ő. Persze Balázst is megtudom érteni, biztos nem túl jó érzés neki így látni a húgát, de akkor sem kenheti rám. Nem, tőle nem fogom eltűrni, hogy ő is a fejemhez vágja, rossz hatással vagyok Lédára. Hisz a lány is felnőtt, kiválóan el tudja dönteni, mit akar csinálni, és a barátnőjeként maximum ott leszek mellette, megállítani nem fogom. Az amúgy is álszentség lenne részemről.
- Érthető... - nézek újra az alvó lányra, megvonva a vállam. Mert mégsem olyan sérelem ért, aminek nyoma életem végéig rajtam marad, és a kezdeti feldúltságot letudva, túl tudok rajta lendülni. Apu miatt profira fejlesztettem ezen képességem.
- Bőven elég hatást gyakorolsz rám enélkül is - tagadni viszont felesleges, így csak sóhajtok egyet. A szemébe viszont nem fogok nézni, nem akarom, hogy lássa, ezt a kijelentésem még komolyan is gondolom. Nem szabad, tudom.
- Léda még Léda, nem változott semmit, csak egy olyan időszakon megy keresztül, amihez nekem korábban szerencsém volt. Ha pasi van a dologban, az illető csúnyán elbánhatott vele. Én csak hálás lehetek azért, mert abban az időszakomban botlottam belétek... lehet ha nem így van, még nála is rosszabb lennék - komolyan beszélek, mert tudom milyen az, mikor a földre rúgnak, aztán még jól meg is taposnak....  majd mikor olyanjuk van, felbukkannak egy csokor virággal, vagy egy nyúllal, és azt hiszik, minden rendben.
- Nehogy te is rosszul legyél nekem - kerekedik el a szemem, és csak néztem rá. Egyszerűen lövésem nincs arról, mi baja van, úgyhogy ez az állapot megijeszt kicsit.
- Csak ennyi... - biccentek egyet, aztán keserűen nevetve, rázom meg a fejem, hisz jó tudni, hogy is állunk akkor.
- Tudod, miért volt az az idegen annyira más, olyan furcsa? Pontosan olyan volt, mint te... Balázs... a  nyamvadt atya nélkül, akivel tök jókat szórakoztam, akivel könnyedén beszélgettem át éjszakákat, és akit szerettem. Pár órára, de legalább visszakaptalak... egy kicsit. Na, ezért olyan nehéz. Itt állsz előttem, szinte semmit nem változtál, bennem megint feltámadtak érzések, és dobhatom őket a kukába egy nyamvadt kereszt miatt - halkan beszélek, nyugodtan, mert egyszerűen jól esik ezt ki is mondani, annak ellenére, hogy a szemébe most sem tudok nézni, csak a szőnyeg mintáit fixírozom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Megkaptam a büntetésemet. Nem börtönben kell raboskodnom, hanem az elmegyógyintézetben. Jobb-e ez, vagy sem? Nem tudom. Talán igen. Annyiból biztosan, hogy itt sok a fény és erősebbek a színek. A tárgyaláson, ami megjegyzem egészen eseménytelenül zajlott, megállapítást nyert, hogy bár nem vagyok őrült - persze ezt szakszavakkal fogalmazták meg - mégis be fognak zárni, mert amit tettem, azért meg kell fizetnem. Megöltem a férjem. Elvettem egy életet. Ilián vallomása és a naplóm bemutatása segített és bizonyította, hogy Károly sem volt ártatlan. Éppen ez a tény volt az enyhítő körülmény. Emiatt nem a rácsok mögött töltöm napjaimat és emiatt élhet bennem a remény, hogy hamarosan visszatérhetek és élhetek tovább egy békés és csendes életet. Ezt a célt szolgálják a terápiás beszélgetések. Legalábbis ezt mondták. Ezekből fogják tudni, hogy képes leszek-e visszailleszkedni a társadalomban, valamint, hogy nincsenek-e erőszakos hajlamaim. Nincsenek. Ezt ki merem jelenteni, csak a baj az, hogy ezt pont nekem senki az ég egy adta világon nem hinné el. Papír nélkül semmiképp. Lehet, hogy még azzal sem, de ez maradjon a jövő titka.
 Eddigi napjaimat olvasgatással töltöttem és szobámban énekelgettem, hogy a hangom ne menjen teljesen tönkre. Mindezt természetesen piano tettem, hogy senkit se zavarjak. Nem szerettem volna bajt okozni. Méltósággal igyekszem viselni tettem következményét. Egy dolog rossz, hogy nem főzhetek. Nem azt mondom, hogy nincs jó koszt, de a saját magam által készített ételeket sokkal jobban szeretem. Ízesebbek és változatosabbak volnának, ha magamnak csinálhatnám őket. Itt sok a főzelék és az egészséges étel, ami az én ízlésemnek nem elég intenzív. Persze nem egy hotelben nyaralok épp, szóval csendben maradok és mindent megeszek, amit elém tesznek. A véleményemet pedig megtartom magamnak.
 Az ítélet meghozatala, egyúttal az ide való bekerülésem óta senki sem jött el hozzám. Nem érdeklődtek utánam. A Bagolykőből is csak egy levelet kaptam, melyben udvarias hangnemben közölték, hogy tekintettel jogi és erkölcsi státuszomra, megfosztanak eddig betöltött munkakörömtől, melyet sajnos, esetleges visszatérésem után sem áll módjukban visszaadni. Megköszönték a kiváló munkámat és minden jót kívántak. Nagyon elkeseredtem akkor, de ma már úgy gondolom, hogy igazuk van. Nem lenne nyugtom ott az iskolában. A csendes életnek az a hely nem záloga. Így eltettem a levelet és hálás szívvel gondolok vissza az Igazgató titkárnőjeként eltöltött hónapokra. Ami viszont a legjobban fáj az, az, hogy Ilián sem jött el meglátogatni. Be kell vallanom, hogy hiányzik. Ő volt az első ember, ráadásul férfi, akiben újra bízni tudtam. Biztosan sok a dolga. Megértem. Nekem is van épp elég. Csak azok mentális és nem fizikai természetűek.
 Ma is egy ilyen munkát kell elvégeznem. Egy újabb elbeszélgetésre tartok, egy ápoló kíséretében, aki csak csendes gólemként sétál mellettem. Egészen az ajtóig eljön velem, amin ő kopog be helyettem. Az intézet által adott fehér pulóvert és nadrágot viselem, vörös hajam kiengedve terül szét hátamon, arcom kifejezéstelen, de kék szemeim annál beszédesebbek. Szomorúság csillog bennük és az a mérhetetlen magány, amit érzek. Amennyiben megkapom az engedélyt a belépésre, őröm kitárja előttem az ajtót, melyen belépve be is csukja mögöttem azt. - Jó napot Doktornő! - köszönök érthetően és tisztán ejtve ki a szavakat, miközben egyenesen tartással, karjaimat testem mellé zárva állok meg és várom, hogy megkapjam a hölgytől az utasítást, hogy mit tegyek. Tekintetemet közben - mint mindig amikor ide jövök - körbejáratom a barátságos kisugárzású helyiségen. Szeretem a színeit és a hangulatát. Nem olyan, mint azok a patika tiszta szobák, amikben a legtöbb foglalkozást tartják. Itt otthonosan érezheti magát az ember. Gondolom ez is a cél. Könnyebb nekem is megnyílnom egy ilyen támogató környezetben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

#tobeornottobe
#legilimencia
#Keserűprof
#Loki

Hogy öt perce vagy fél órája magyarázott már Keserű prof, azt nem hogy Marina, de valószínűleg senki nem tudta megmondani. A mostanában egyre szürkébbre váltó kinti időjárás úgy tűnt, hogy kezdett rámenni a magyarok hangulatára. Nem is csoda, ők hozzá vannak szokva az állandó napsütéshez. Azonban akinek dán vér folyik az ereiben, az nem hatódik meg ennyitől.
Ránézett kusza jegyzetére, amelyben valószínűleg több volt a helyesírási hiba, mint egy elsős diák füzetében. Aztán jobbjára, ahol a mindig pörgő szöszi azzal küzdött, hogy ne aludjon el azonnal. Keserű meg csak magyarázta az elméletet. Összepréselte a barna a száját, és kicsit elkezdte ingatni a fejét. Aztán mint derült égből villámcsapás, felcsapta kezét a levegőbe. Még ő maga sem tudta mit fog tenni, csak hogy nem tetszik neki ez a punnyadás, és valamit tennie kell ellene. Közben könyökével megbökte padtársát, hogy ne bukjon le, amiért olyan mint egy hervadt mikulásvirág nyáron a kánikulában.
Amint megkapta az engedélyt a felszólalásra, felpattant a helyéről, közben ügyelve rá, hogy széke biztosan zajt csapjon, és mindenki felfigyeljen a változásra.
- Tudja tanár úr, azon gondolkodtam - kezdte lassan, hiszen egyenlőre fogalma sem volt róla mi fog kijönni a száján. Gondolkozz, Marina! Körbetekintett a termen. Sok szempár nézett rá, mindenki érdeklődve. Valamit muszáj alkotnia.
- Hogy mi történik akkor, ha egy legilimentor megpróbálja kiolvasni egy másik ember elméjét, de a másik emberről is kiderül, hogy legilimentor, és véletlenül pont ugyanabban a pillanatban próbálja kiolvasni annak az embernek a gondolatait, aki szintén legilimentor - rakta szépen össze a mondatot, és kezeivel közben folyamatosan mutogatott, hátha úgy értelmesebb lesz. - Akkor kinek a gondolatait hallják? Vagy egyáltalán hallanak gondolatokat? - fejezte be fejtegetését. Hogy az órához kapcsolódott-e? Nem valószínű. De legalább a tantárgyhoz igen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Mellettem kell szólnia annak, hogy az első percekben komolyan figyeltem. Értelmes jegyzetek is kerültek a füzetbe, amit magaménak mondhatok, de valahogy az ihlet teljesen elszállt. Ez nem a prof hibája - dehogyis! -, csak valahogy az érdeklődés úgy szállt el belőlem, mint Katiból a nyolcadik gyerek, szóval… nagyon könnyen. Tenyerembe támasztott arccal, bamba képpel figyelek Matyi bácsira, de fejem előre bukik néha akaratlan, ahogy az álom akar jönni, de hősiesen küzdök. Arcomat felfelé nyomom, ahogy támasztom kezemmel, külső szemmel valószínűleg úgy nézhetek ki, mint egy lecsúszott drogos, bár valószínűleg ez nem az én hibám. Jó, talán, de mindegy. Próbálok ébren maradni és, ha jegyzetelni nem is vagyok képes, de legalább figyelni és hallgatni Matyi bá’t, hogy valami azért megragadjon, amiből gazdálkodhatok majd következő órán. Vagy órákon. Vagy az év hátralévő részében. Arra kapom fel fejemet, hogy Rin meglök, így azonnal ránézek, amolyan nem is alszok, hagyjál pillantással, vaknak kéne lennem ahhoz, hogy ne vegyem észre, ahogy keze a magasban van, majd mint elefánt a porcelánboltban kel fel a székről, ahogy felszólítják. Szememet eltakarva nevetek halkan, mert Merlinre, ez botrányos lesz, de tudja, hogy bármi is legyen az, benne vagyok.
Ahogy megszólal szorítom erősebben kezemet ajkaimra, nehogy kitörjön belőlem a röhögés. Gyorsan rendezem vonásaimat, már komoly arccal pillantok fel, hogy erőteljes bólogatással erősítsem meg Rin szavait, amiket értek. Hogy lehet, hogy ezt értem, de az óra fonalát elvesztettem? Wtfdude?! - Szóval, ha egy legilimentor legilimentál, de a másik legilimentor is legilimentál, akkor lehet kiütik egymást, és senki nem legilimentál senkit, vaaaagy… - nyújtom el a szót, miközben felemelem mutatóujjamat, mielőtt folytatnám. - Mindkettő legilimentálja a másikat, csak nem látnak semmit a másikban? De ennek így nincs semmi értelme - Rinről emelem kékjeimet a tanár úrra, esküszöm, hogy már kíváncsiság csillan benne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Elmondhatatlanul sok szörnyűség van a világban. Sokszor olyan mélységek, melyekre az ember gondolni is képtelen, mivel olyan lélekkel született, mely képtelen befogadni a borzalmakat. Veronika, bár gyengének tűnik, mint a harmat, gyengédnek, mint egy puha takaró, mégis erős asszony, olyan, aki vizuálisan látja maga előtt a rémeket. Hajszál híján nyomozó lett, helyszínelő, aki vallomások alapján rekonstruálja a helyszíneket és ezáltal fedez fel ellentmondásokat. Majdnem a helyszínelést választotta, a szülei azonban féltették tőle, így lett végül pszichológus.
Sokan azt hiszik, hogy ez nem más, mintcsak egy alibi szakma, ugyanakkor ez hatalmas tévedés. Sokkal több annál. Emberek életét befolyásoló minden kérdés. Elég egy rossz szó, és másnap az, aki megoldást vár, holtan esik össze, önnön keze által. Veronika szerint nincs olyan, hogy alibi szakma, szerinte mindenki egyaránt fontos, hiszen így működik jól a világ. Halvány mosollyal az arcán, maga elé tekintve állapítja meg, hogy a kukásokat és a szobalányokat vagy takarítónőket szereti a legjobban. Miattuk nem lepte még el az emberiséget a mocsok. Ebbe az idültségbe érkezik a kopogást, és ad engedélyt a belépésre. Nem éri váratlanul az érkező, elvégre időpontra érkezik. Szokás szerint pontosan. Kiváló.
- Üdvözlöm, kérem, foglaljon helyet.
Mutat a már jól megszokott kanapéra, miközben ujjai közé veszi, majd a nyakába akasztja, mélykék, szinte fekete keretes szemüvegét. Mostanra a munkához, a kötéshez muszáj viselnie, illetve akkor is szokta, amikor receptjei között bogarászik. Felkelve lelapítja a szoknyáját, közelebb lép, és helyet foglal a fotelben, bokáit fonja keresztbe, a jegyzetfüzetet ölébe fekteti.
- Teát?
A maga részéről iszik, egy kellemes gyömbéres-narancsos átmelengetőt, a mostani idő, az itteni hely, megkövetelik, hogy extra melegséget juttasson a szervezetébe. Amennyiben a hölgy is kér, neki is készül, bármely ízből, amit megkíván. Jegyzetfüzetét a megfelelő üres oldalon kinyitva, felhelyezi orrára a szemüveget, aztán felpillant a nőre.
- Hogyan telt a hétvégéje?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

A helyzet az, hogy igen sok mindent akarok ebben a pillanatban. Szeretném a gondolataimat minduntalan kitöltő aprócska tárgyat -ami már jóformán méteres lyukat égetett az oldalamba- ordítva eldobni, vissza annak tulajdonosáig, hogy lehetőség szerint soha többé ne is kelljen látnom. Ha bárki megkérdezné, hogy mi kifogásom van Fenyvessy ellen… nem biztos, hogy tudnék érdemben válaszolni, apámnak is azóta tartozom az érveimmel, hogy bemutatott neki. Igen befolyásos, jó családból származik, karizmatikus és elismerem, hogy remek példánya a férfi nemnek, de mégis… van benne valami megmagyarázhatatlan, ami menekülésre késztet, pedig még nem is tettem szét a lábam előtte.
Szeretnék mindent eldobni, nemes egyszerűséggel felgyújtani a világot és Sztravinszkij szobájának néma csöndjében élvezni a minket körbevevő káoszt, ami az ablakok túloldalán tetőzik. Csendben, ujjainkat összefonva létezni csupán, minden tehertől és ránk váró nehézségektől mentesen, csak élvezni a szabadságunk korlátozott óráit.
És most Darik próbálkozásait hallgatva… Merlinre, végtelenül ki akarom használni a jelvényem adta lehetőségeket. Ajkaim akaratlan húzódnak édes mosolyra, ahogy kékjeimmel fogva tartom az övéit. Szemöldököm tökéletes íve megemelkedik kissé, ahogy a nyelvi nehézségeket próbálja áthidalni és észre sem veszem, hogy akcentusa hallatán alsó ajkamba mélyesztem fogaim, hogy alóluk lassan kicsusszanva egészítse ki a megtört mosolyt. Gondolataim elengedik Fenyvessyt, hogy utat engedjenek az előttem ácsorgó lánynak adja át a főszerepet. Ki akarom használni, érezni akarom, hogy hatalmam van felette, hogy ha csak a következő három percben, de tőlem függjön. Én leszek a mumusod, Darik.
Kibukik belőlem a nevetés a szemtelensége hallatán. Mit ne mondjak, kedvelem, mikor valakibe szorult némi kurázsi. Bár azt még nem tudom eldönteni, hogy tényleg bátorság lapul-e a vakmerősége mögött vagy pusztán meggondolatlanság. Ne okozz csalódást, Darik.
- Ne ronts a saját helyzeteden - édesen búgom a szavakat, de hangomban mégis van egy kis mellékzönge, amitől az ember hátán végigfut a hideg. Kékjeim zizegnek az arcán, izgatottan lesnek minden reakciót, amit kiválthatok belőle.
A koncentrációtól szemöldökeim között apró ránc jelenik meg, gondolataim kuszasága miatt mégsem vagyok képes kellőképp összpontosítani. Egyre-másra tolulnak a képek agyam különböző csücskeibe, amik akaratlan terelnek el és fokozzák feszültségemet. Lemondóan szusszanok egyet, ahogy Darik szitkozódik. Még van hova fejlődnöm. Lassan nyitom ki újra szemeimet és egy pillanatra tisztán leolvasható arcomról a közelség okozta döbbenet, de azon nyomban rendezem arcvonásaim és ahogy rám emeli tekintetét, már csak fölényes mosolyommal találhatja szemben magát.
- Rendben van - szavaim hívogatón csusszannak le ajkaimról, miközben fogva tartom Darikot a tekintetemmel. Elnyújtom a csendet kettőnk között, majd kissé még közelebb hajolok hozzá. - De semmi sincs ingyen, mi amor. Mutasd meg, hogy mennyire akarod.
Elégedett mosolyra húzódnak ajkaim. Gyerünk, Darik, mutass valamit, csalogass számomra vidámságot ebbe a szar napba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

#smellliketeenspirit
#nemlehetgond
#későiséta
#ombozi

Kiskorában volt egy lány az utcában. Már elsőre felkeltette Marina érdeklődését, mikor még csak az ablakból nézte elhaladni. Aztán addig kérlelte Madam Lykke-t, míg át nem mentek hozzájuk egy doboz sütivel. Aznap rengeteget játszottak, és titkokat suttogtak egymás fülébe. Mígnem Mae közel nem hajolt a szőkeséghez, és be nem vallotta, hogy nagyon tetszik neki. Még egy arcra puszit is adott a másiknak, azonban a dolog nem úgy sült el, ahogy ő gondolta. Kicsúfolta őt a copfos, és ez még akkor is folytatódott, mikor már a Roxfortba jártak. Marina pedig sose próbálta újra.
Most azonban, mintha az évek alatt elfojtott érzelmek egyszerre akartak volna kitörni belőle. Reszketett a lába, a levegőt nehézkesebben vette, és a gondolatai olyan kuszák lettek, mint egy tíz oldalas számmisztika dolgozat után.
Próbált laza maradni. Minden erejével azon volt, hogy visszatuszkolja gyomorgörcsének okát oda, ahonnan jött. A cigarettára figyelt, a fájó talpára, a lány válaszára, a lány ajkaira, a lány pillantására, a lány illatára... Nem Marina!
Egy pillanatra lehunyta szemét, egy hatalmasat nyelt, és mire felnézett, Boróka már még közelebb volt hozzá. Ajkai elváltak egymástól, kiszáradt szája közül a cigaretta szál kiesett, és hangtalanul a kőre pattant. Pillák, ajkak, szemek, száj. Marina tekintete ide-oda járt, a pillanatok óráknak tűntek, ő pedig anélkül reagált, hogy átgondolta volna.
Jobb tenyerét végigcsúsztatta a lány nyakának oldalán, füle mögött tarkójára vezette, és közelebb húzta magához. Ajkai résnyire elváltak egymástól, és apró csókkal illette a másikét. Nyelve lassan előre kúszott, és megízlelve a másik száját kért engedélyt a bejutáshoz. Félénken pillantott fel Boróka szemeire, mintha csak az újabb elutasítást várná. Gyomra talán még az eddigiektől is jobban kavargott, tőle szokatlan határozatlanság uralkodott el rajta.
Egészen addig, míg meg nem kapja az engedélyt. Ha ez megtörtént, már sokkal magabiztosabban csókolja Borókát, nem csak fejjel, de egész testében közelebb húzódva hozzá. Szemeit lehunyva, és teljesen átadva magát az élménynek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Izgatott leszek a repülés gondolatától. Az utóbbi időszakban annyi minden mást keleltt csinálnom, hogy nem jutott rá időm. Hiányzott már. Lelkesen szinte ugrok fel helyemről, hogy aztán Hunor mellett haladva megközelítsük az eszközöket.
 Nincs annyira vészes időnk. Hűvös van, szürke az ég, de nem ködös, és nem is fest úgy, hogy alkonyat előtt ránk szakadna. Na nem mintha értenék a meterológiához, de a szél sem fújt túl erősen. Mindenesetre fura érzés fog el - Szerintem egyelőre maradjunk meg a kvaffnál - vetem fel az ötletet, kapucnimat ledurva a fejemről.  Hangosan nem ismerem be, csak magamban érzem a bizonytalanságot a többi labda kapcsán. Jó lesz nekik még a lábádan pihenni. - A játékvezetőnkkel kapcsolatban, de többet szerintem még s... - megakadok, hiszen kezem alatt a fa tároló ajtaja nem akar mozdulni. Nincs bezárva, hiszen felső részénél rés van - Beszorult. - állapítom meg a helyzetünket. Feltűröm a pulóverem ujját, majd erősen nyomni kezdem az ajtót, de az éppen csak mozdul. - Nagyszerű. - motyogom az orrom alatt - Megpróbálod? - fordulok Hunor felé. - Addig idehozom a kvaffot!- hátrálok sietősen. Remélem mire visszaérek már mehetünk is fel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Igen kíváncsi természet vagyok, mindig is az voltam. Magabiztosan, olykor csak vakmerően, meggondolatlanul mentem a saját fejem után, hogy felfedezzem a számomra ismeretlent, utána járjak mindannak, ami egy óvatlan pillanatban befészkelte magát agyamba. Már egészen kicsi lányként voltak álmaim, gyermekiek, könnyen elérhetőek… amiket egy füzetbe gyűjtögettem és húztam ki őket büszkeségtől dagadó mellkassal, mikor sikeresen elértem aprócska céljaim. Az évek során a lista folyamatosan bővült, egyre nehezebb kihívásokkal és vágyakkal, amik igen széles skálán mozogtak már. És mióta feléledt bennem a nő és a gyermeki kívánságokat a háta mögött hagyta… egészen újszerű lista kezdett alakulni a kis füzetben.
Már azelőtt tudtam, hogy mit fog tenni, mielőtt győzött volna benne a vágy. Kékjeim kíváncsian tanulmányozták arcát, az ordító jeleket, amiket én váltottam ki belőle. Egy kósza pillanatra megfordul a fejemben, hogy nem lenne helyes, tekintve, hogy mennyivel fiatalabb nálam, de… mindenki tudja, hogy nem épp az erkölcsöm az, ami miatt szóbeszédek suhannak a kastély minden csücskében rólam. Ajkaim ravasz mosolyra húzódnak, ahogy várom, hogy melyik énje kerül ki győztesen a saját magával vívott harcban. Nem vagyok rest meggyorsítani a csatát, ahogy előre hajolok és a szavaim szinte belesuttogom Darik ajkaiba. Nem vagyok más, mint az ördög maga, kinek karmai mindjárt egy angyalba vájnak bele.
Tekintetem zizzen a cigaretta után, majd egyből visszatalálnak a barnákhoz. Végigfut rajtam a  borzongás, ahogy ujjait megérzem a nyakam ívén. Ajkaim számító mosolyra húzódnak, mielőtt övéi elérnék az enyém, majd kissé elnyitva azokat engedek utat a néma kérésnek. Az újdonság okozta izgalom megremegteti a bensőmet, szemeim akaratlan csukódnak le, ahogy hagyom, hogy a kezébe vegye az irányítást. Ajkaim puhán érintik az övét, engedem, hogy nyelve lágy keringőt járjon az enyémmel.
- Darik... - lehelem nevét ajkai közé, hogy alig egy pillanattal később a karját megragadva ösztökéljem egy gyors helycserére és taszíthassam a falhoz. Testemmel a hideg felülethez szegezem, jobbomat a feje mellett támasztom meg, elzárva minden egyes egérutat előle.
- Nem tanítottak meg arra, hogy ne játssz a tűzzel, ugye? - búgom egész közel hajolva hozzá, forró leheletem cirógatja ajkait. A másik oldalon lógó lámpa fénye kísérteties játékot űz arcomon, csillogó tekintetem szinte keresztül döfi az övét. Most az enyém vagy.
- Ha ezt akarod, nincs visszaút - mély, érzéki hangon gördülnek le ajkaimról a szavak közvetlenül az övéibe. Nyelvem hegyével cirógatom meg az övét, míg válaszra várok. Szívem izgatottan dörömböl és érzem, végre érzem, hogy uralom őt.
Gyerünk Darik, képes vagy táncba menni az ördöggel?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

#smellliketeenspirit
#nemlehetgond
#későiséta
#ombozi

Az agyában sokáig jártak a gondolatok, talán túlon túl sokáig is. Éveken keresztül érezte, hogy valami nincs rendben vele, hogy egy részét a lényének el kell nyomnia ahhoz, hogy érvényesülni tudjon. Barátot szerzett magának, hogy mindenkivel elhitesse, a pletykák nem igazak. Hogy azt mondhassa, hogy ő nem más.
Azonban mikor ajkai végre a másikét érték valami kiteljesedett benne. A mellkasa végre nem szorította úgy, ahogy éveken keresztül, ereiben pedig a zabolázatlan érzelmek egész skálája járt végig. Boróka hangját valahonnan egészen távolról hallotta, ahogy kimondja a nevét. Az övét, és senki másét. Hirtelen érintése úgy hatott a Marinára, mintha csak egy édes álomból ébresztenék. A hideg kő már egyáltalán nem zavarta, fűtötte az a belső tűz, mely egész eddig kialudni látszott. Ajkain gyermeteg mosoly táncolt, ahogy a másikét fürkészték. Olyan szépen alkották azokat a szavakat. Tekintetét végül átvezette Boróka szemeire, bennük játékos magabiztosság csillogott.
- Másra se próbáltak megtanítani. De látod mennyire nem ment nekik - vonta meg vállait. Ártatlan volt ő a legtöbb bűnben. De most ebben az egyben nem akart. A lány ajkait nézte újra, az azok közül kikandikáló nyelvet. Szemeire a vágy aranyos ködöt húzott, bele se gondolt mit tesz éppen, csak hagyta, hogy vágyai vezessék.
Épp egy arasznyival közelebb tolta fejét, hogy ajkai végre újra birtokba vehessék Boróét. Mélyen és hosszan csókolta. Közben egyik karja visszacsúszott a lány arcára, a másikkal pedig derekánál ölelte, hogy minél közelebb húzhassa magához. Teste reagált a másikéra, érezte, ahogy még a sejtjei is vibrálni kezdenek az új élménytől.
Csókjai egyre lejjebb araszoltak, Boróka füle tövéhez, arcának éléhez és végül nyakához. Eddig a másik derekán nyugvó karja előbb felkúszott a másik hátán, majd le, hogy a barna farzsebébe állapodjanak meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Vágyom az újat, az ismeretlent és ha az élet lehetőséggel kínál, nem vagyok rest két kézzel, szorosan megragadni azt és kifacsarni belőle minden apró élvezetet. Sokszor neveznek vakmerőnek, meggondolatlannak emiatt és aláírom, vannak megmozdulásaim, amiket lehet kétszer kéne átgondolnom, mielőtt megcselekszem őket. Lehetséges… de a biztonsági játszmát meghagyom annak, aki négy fal között tengeti le egész életét úgy, hogy az ablakot se tárja résnyire se soha. Szeretek élni, még ha veszélyekkel is jár olykor és bizony, a szakmámat tekintve nem ritkán futottam már bele, illetve fogok is olyan szituációkba, mikor minden tett hatalmas súllyal bír. Vakmerő vagyok, de nem meggondolatlan, mert nem engedhetem meg magamnak. Egy apró hiba és a játszmának vége.
Darik barna, őzike szeme kiűz belőlem minden gondolatot és most az egyszer megengedem magamnak, hogy az ösztöneim hajtsanak az észérvek helyett, mert tudom, nincs semmi veszítenivalóm, vele ellentétben. Ő jelenti azt az újat, ami kellemes borzongással billent ki a hétköznapok fullasztó tömegéből és Merlin a tanúm, ezt nem hagyom, hogy most bárki vagy bármi elvegye tőlem. Élvezni akarom minden reszketeg lélegzetvételét, amit érintésem okoz, falni a tekintetét, ami csakis engem lát. Érezni akarom, hogy kellek neki, hogy ácsingózik utánam… de legfőképp azt, hogy önkét adta nekem a csupasz önmagát. Azt, amit más nem láthatott még.
Akaratlan nevetek fel pimaszságán és hunyom le szemeim egy pillanat erejéig. Lassan nyitom ki őket újra félig, hogy szemhéjjam alól kitekintve gyönyörködhessek a tinikre oly jellemző hevességben. A levegő vibrál körülöttünk, érzem, ahogy karomon végigfut a borzongás, ahogy az előző csókból szerzett magabiztosságával talál rá ajkaimra, én pedig hagyom neki. Testemmel teljesen a falnak szegezem, nem hagyva közöttünk teret. Ujjbegyeim végigsiklanak meztelen karján, fel egészen a tarkójáig, hogy körmeimet a lágy húsba vájhassam pontosan úgy, hogy megérezze. Egyre mohóbban csókoltam, a puha, édes, de a dohánytól füstös ajkakat.
Ujjaim lazítanak a tarkóján a szorításon, ahogy csókjaival felfedező útra téved a bőrömön. Elégedett sóhaj szakad ki belőlem, ajkaim mámoros mosolyra húzódnak, miközben szinte saját mellkasomon érzem a szívének heves kalapálását. Hogy is mondtam? Már nincs visszaút.
Karomat elemelem a faltól, két kézzel simítok lassan végig az oldalán, hogy ujjaimat végül nadrágjának szegélyéba akasszam, kissé aláférkőzve. Nüansznyit távolodok csak el tőle, lenézek a vágytól kipirult arcára, majd barnáit nem eresztve ereszkedek félig térdelő helyzetbe, testemmel végig érintve az övét. Ujjaimmal megpöckölöm nadrágjának gombját, majd egy hosszúra nyúlt másodperccel később nyúlok el mellette és veszem fel a földről a cigarettát, hogy ajkaim közé csippentve gyújtsam meg azt úgy, ahogy ő kérte tőlem. Felegyenesedek, lépek egyet hátra, de úgy, hogy még ne kerüljek ki a személyes teréből. Barnáit fogva tartva szívom meg a szálat, majd eresztem ki felfelé billentve a fejem, hogy végül átnyújtsam neki.
- Kiérdemelted - búgom közelebb hajolva hozzá, majd elégedett mosollyal fordulok el tőle, miután átvette a szálat. Egy tételt ismét kihúzhatok a listámból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Hihetetlen megkönnyebbülés sodort végig rajta, ahogy sikerült minden információt gyorsan megosztania főnökével. Mintha már csak ezek tudása is hatalmas terhet jelentett volna neki, pedig ez nem volt így. Legalábbis nem szándékosan. Azonban kiadva magából, sóhajtott egy aprót, alig lehetett észrevenni.
- Mind a két gyereknek megmutattam, és egyikőjük azt mondta, hogy mintha látta volna egyszer a városban. Ami lássuk be, reális, tekintve, hogy ott lakik. A másik még ennyit se tudott róla - vonta meg a vállát Zalán. Elég kevés információ, ami mentén el tudnak indulni. De azt szokták mondani, hogy a remény hal meg utoljára. Még mindig volt egy ember, akit ki tudtak kérdezni.
- Esetleg az is lehet, hogy a terjesztő régi diák. Ha pár éve ballagott el, még mindig lehetnek bent ismeretségei a felsőbb évfolyamokon - vetette fel Zalán, ahogy végre ő maga is helyet foglalt a széken. Eddig csak azért nem tette meg, mert annyira pörgött benne a bizonyítási vágy és a kávé egyvelege, hogy ha leteszi formás kis fenekét, lába attól még ugyanúgy járt volna.
- Vagy ha a családból valaki oda jár. Például a húgom most kezdte ott, és amikor érte megyek elég sok diákkal találkozom - vetette fel Zalán. - Na nem mintha én.... sose tenném - kezdett el magyarázkodni azonnal. Nem ismerte még annyira mélyre menően Zlatant, és a férfi sem őt. Pedig Zalán tényleg azok között a ritka emberek között volt, akik soha még csak ki sem próbálták a hasonló dolgokat. Amikor abban a korban volt, épp már problémákkal kellett küzdenie. Az ideje egyszerűen nem engedte, hogy egy pillanatra is más utakon járjon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

#smellliketeenspirit
#nemlehetgond
#későiséta
#ombozi

Ombozi Boróka. Hogy is lehetne leírni őt? Egy jelenség. Egy ideál. Egy rég vágyott kincs, ami nem mindenkinek jár. Azonban azon az estén valamiért Marina mégis abban a tiszteletben részesült, hogy neki megadta magát. Azok a gyönyörű, íves ajkak az ő nevét ejtették ki, és csak az ő száját csókolták, tökéletes teste az övének feszült neki a hideg éjszakában és szemei csak a a lány barnáiban leltek megnyugvást.
A pillanatban Marina egyszerre érezte a teljes megnyugvást, amiért valaki elfogadja, és a hihetetlen hévet, amely elöntötte feje búbjától a kislábujjáig. Csókjaiban nem volt megbánás, csak színtiszta vágy. Többet akart, és még többet. Érezte a tarkójába fúródó körmöket, de ahelyett, hogy azok fájdalmat okoztak volna neki, csak még inkább felperzselték. Bőrén és belsőjében egyaránt jelen volt számára a bizsergés, mely a gyomrában kezdődött és annál egy picivel lejjebb fejeződött be. Sose volt még része a könyvekből és történetekből ismert érzésekben, de amint Boróka megragadta nadrágja szélét, már el tudta képzelni miről beszéltek neki.
Kissé remegve fújta ki a levegőt. Mellkasa fel-le járt a csók okozta oxigénhiánytól, és hirtelen már egyáltalán nem érezte hűvösnek az éjszakát. Beharapta alsó ajkát, ahogy érezte, hogy teste reagál Borókáéra. Lehunyta pilláit, és hatalmasat nyelt. Most vajon tényleg megtörténik vele?
Hirtelen még idegesebb lett, mint a csók előtt. Érezte, hogy nem áll rá készen, hogy neki ez még túl sok lesz, de mikor ránézett Borókára, egyszerűen mégsem tudott neki nemet mondani. Megszólalni se volt képes. Csak nézte Ombozi Borókát. A jelenséget. Az ideált. Aki ott térdelt előtte. Aki játszott vele mint egy macska az egérrel.
Tökéletes ajkai a cigarettához értek. Bár értek volna újra ajkaihoz. De hang nem jött ki a torkából. Némán átvette a szálat, és csak hagyta, hogy a nagybetűs nő ringó csípővel elhagyja. Remegő karja óvatosan behelyezte a szálat szája szegletébe, és nekidőlve a falnak lassan lecsúszott. Összekuporodott, és várt. Hogy szíve megnyugodjon, hogy lelke újra megerősödjön. Hogy képes legyen felállni. Vajon ez csak az ő, Boróka és a fényes Hold titka lesz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Észre sem vették, ahogy a Hold, bevégezve aznapi zarándokútját, tűnt el a fekete égboltról, hogy lassan átadhassa helyét a fényesen ragyogó társának. Anyja és fia egy egész éjszakán át görnyedtek a dolgozóasztal fölé, lázasan ecsetelve a probléma gócpontját és némán tanakodva a lehetséges megoldásokon. Kate ritkán kér segítséget Sebitől, nem szereti kiadni ujjai közül a munkát és pontosan ezért is becsüli meg annyira ezeket a pillanatokat. A hosszú órákban vele szemben ülő, barázdált homlokú kedves, de határozott asszony volt az, aki akaratlanul vált életének legmeghatározóbb alakjává, holott Kate magától sosem várta volna el ezt a megtisztelő pozíciót. Emlékszik, ahogy kisfiúként, még a londoni házban ott ült a nő mellett és el-ellesve munkájának részleteit, próbálta zsírkrétával életre kelteni ugyanazokat a véseteket. Akkor még nem, viszont mára már sikerült nevet szereznie magának a szakmában, így immár egyenrangú félként vehetett részt a közös feladatban.
Orrnyergét dörgöli meg, már ki tudja hanyadjára. Az útját szegélyező lámpák fényében homlokráncolva, kissé összeszűkült szemekkel próbálja kisilabizálni a kezében tartott régi könyv kopottas betűit, de közben gondosan ügyel arra, hogy a lapok közé tűzdelt jegyzetek a helyükön maradjanak. Lassan, olykor bizonytalan léptekkel halad a néhol egyenetlen úton, vállát makacsul húzza a rajta pihenő kopottas bőr oldaltáska, amiben ugyancsak a közös munka eddigi gyümölcse, valamint még a megfejteni való talányok pihennek.
Szemei lecsukódnak egy kósza pillanatra, míg elnyom egy ásítást. Lábai megállás nélkül viszik tovább, fel se pillantva követi a már berögzült útvonalat és fel se tűnik neki, hogy ugyanazt a sort olvassa legalább negyedik alkalommal. Ahogy a kövön pattogó karmok sem jutnak el a tudatáig.
Az ütközés ereje letaglózza és kibillenti a biztos pontból. Akaratlan nyög fel, arcán végigsuhan a fájdalom és a meglepetés egy különös elegye. Ujjai közül kiszabadul a könyv és a föld felé hullva, mint ősszel a fáról a színes, halott levelek, úgy szállnak mindenfelé a lapjai között megbújó jegyzetek hada. Tekintete a karját megragadó kézre zizzen, majd hálás sóhajjal nyugtázza jelenlétét.
- Semmi baj, én is - mondja kedvesen. Hangja egyből egyesül az őket körbe velő néma csenddel. Kékjei a szétszóródott lapokra siklanak, majd egy fáradt sóhaj kíséretében vezeti fel őket az idegen arcára, immár mosolyogva.
- Nem... - hangja azonnal elhal, szemei tágra nyílnak, ahogy a múlt szelleme néz vissza rá. Ajkai kissé elnyílnak egymástól, érzi, ahogy kiszárad a torka és képtelen megszólalni. Emlékek árja préseli ki tüdejéből a levegőt és mintha sajogni kezdene a gerince is…
Haláli lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Észre sem vettem igazán, hogy gondolataim a számon is kiszöktek. Vicces, hogy pont Jolcsi nénnye neve mellé nem biggyesztem oda a jelzőt - na nem úgy most -, ellenben a velem szemben ülő lányt mindenféle lelkifurdi nélkül ugratom ezzel. Nem mondhatnám átgondolt tervezés eredményének, de ha tudnám, hogy mik járnak a fejében, valószínűleg innentől kezdve mindig, csakazértis alapon, egy elsős előkészítős utánozhatatlan duzzogó ábrázatával nénizném le. Nem is vagyok olyan nagyon meghökkentően különlegesen ártatlan. Csakazértis.
- Hjajh, ha Jolika ezt meghallaná, azt hiszem bajban lennénk - harapom be a szám szélét, hogy elfojtsam vele a kitörni készülő vigyort. Lelki szemeim előtt már látom a papucsát lengetve felénk sprintelő átkozódó szitkozódó morgolódó nénit, és azt hiszem ha ez tényleg valóra is válna, ott nem kéne küzdenem a nevetés lent tartásával. Ott halál komolyan futnék az életemért.
Valahol keresem a könnyebb utat, a módszert amivel majd kevésbé sérülök még a legrosszabb esetben is, plusz a makacsságom miatt érzem, nem is lenne egyszerű a levélírásról lebeszélni. Legalább megpróbálni! Ha nagyon rossz úgyis kidobom, összegyűröm, elégetem, szétcincálom, átsatírozom a nevet... Persze nem ebben a sorrendben, mert az nem lenne éppen praktikus. Szavai nyomán az én arcom is változik, mintha csak ezt akarta volna, tekintetemet zavartan kapom el, fülcimpámat morzsolgatni kezdem, hogy elűzzem mocorgási kényszerem. Nem, nem tudnék így beszélni mint most ő, nem lenne annyi erőm, hogy a semmiből ilyen gondolatokat fogalmazzak meg. - Értelek. Csakhogy még mindig lehet, hogy jobb egy szépen megírt levél, és oké, mondjuk, hogy szomorú levél lesz, de még mindig jobb, mint egy se eleje se vége mód elhadart katyvasz, amiből csak annyit lehet kihámozni, hogy felfedezték Amerikát, miközben India kasztrendszeréről akartam beszélni. - Ártatlan mégis érzékletes hasonlat.
Felsóhajtok, a feltett kérdésre csak megrázom a fejem. Az elutasítás gondolatára kényelmetlenül kezdek ficeregni, szavai miatt összeugrik a gyomrom, hirtelen már a korábban elfogyasztott ital sem esik olyan jól, túl édes, túl savanyú, túl... Nem ezen kéne rágódnom. - Lehet - motyogom csupán titokzatosan, de összeszorított számon talán jól látszik, hogy ennél nagyobb beismeréseket ma már nem fogunk tőlem hallani. Idő kell még, legfőképp egymagamban arra, hogy leülepedjenek a hallottak, hogy megrághassam Lili véleményét, ami olyannyira különbözik a sajátomtól, melynek kiegészítésére használnám.
- Köszönöm, hogy meghallgattál, és a tanácsokat - nézek fel végül pár pillanatnyi csendes őrlődést követően. Mosoly most sem ül az arcomon, látszik, hogy kavarognak a gondolataim, úgy kergetik egymást mint a snake-es kígyó a farkát. Ettől függetlenül vállam nem olyan merev, lábaim lazábban vannak magam alá pakolva, úgy összeségében elmondható, hogy csökkent bennem kicsit a feszültség - hiszen ha még elhatározás nem is született, legbelül már tudom, hogy mit kellene cselekedjek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Olyannyira belemerülök a kismacska kényeztetésébe, hogy nyelvem egészen kidugva marad, füleim pedig mintha süket lennék klapp, bezárulnak a külvilág számára. Se hall, se lát Dömötööör, buta volt mint hat ökör kezdenék el énekelni ha észrevenném mennyire elbambultam itt. A közeledő lépteket elnyomja az éjszaka csendje, no meg a figyelmem eltereltsége, így aztán nem csoda, hogy a magasba szökkenek, mikor hirtelen megszólítanak. Ügyetlenkedve nyerem vissza egyensúlyomat - rátapostam a saját lábamra na -, mindeközben biztos kezekkel tartva a kisállatot fordulok immár teljesen az ablak fénykörébe lépő lány felé. - Ema - harapom el egészen a nevét, meglepetten, csodálkozva. A bocsánatkérésre enyhén félredöntöm a fejem, ugyanis nem nagyon tudom azt hová tenni, ám úgy döntök inkább rá se kérdezek, mert csak vitaalapot szolgáltathatnék vele. Az meg van így is bőven, minek tetézni?
- Nos, inkább ő talált meg engem, mintsem én őt - kezdek bele a válaszba, arcom pedig érezhetően ellágyul, ahogy lepillantok a kis feketére. - Aztán amíg a szagolgatásommal volt elfoglalva, cselesen felvettem. A tiéd? - kérdezek rá végül arra, amit sejtek a hitetlenkedés óta, bár azt egyelőre nem tudom mit fogok csinálni, ha igennel felel. Odaadjam és meneküljek? Neem, nem, ez gyerekes hozzáállás, mégis mit tehetne velem Emma a folyosó kellős közepén? Éjszaka...? Amikor senki sem jár erre...? Ah, nem, Emma is csak Emma, üldözöm el a rémképeket, amiket fantáziám erősít fel igazán, nem is az emlékek. Picit közelebb lépek, mellkasom kidüllesztve tartom közelebb a kis bundást, hogy könnyű legyen elvennie, ha szeretné. Azután nem tudom mi lesz, hogy lesz, felkóricálok a csillagvizsgálóba, esetleg visszamegyek a körletbe, és ott fekszem ki a kilátóban a pokrócok közé... Az ágyam még mindig nem vonz, de mindenki szerencséjére a rosszalkodás sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Pislognom kell egy pillanatig, hogy biztosan ne essek bele a csapdába, amit Lau valószínűleg még csak nem is tudatosan állított nekem. Képes lettem volna habozás nélkül elismerni, hogy veszélyes vagyok? Óh igen, már csak azért is, mert jól hangzik az, hogy "Masa a veszélyes" meg a "Veszélyes Masa", de még épp időben bevillan, hogy eredetileg mintha nem pontosan így értettem volna.
- Neeeem - nevetek fel végül amikor rájövök mit kavartunk meg. - Úgy értem még a prefektusi kinevezés előtt voltam visszafogottabb, aztán... elromlottam? - mondandóm vége kérdésbe megy át, és mint valami cuki kisállat, oldalra biccentem a fejem, mintha így fülemen keresztül a fejembe szállna a válasz a kérdésemre.
Annyira... Annyira nem is vicc a felvetésem, egy-két büntivel több vagy kevesebb nekem már tényleg nem igazán oszt vagy szoroz. Próbára tenném a tanári és prefektusi kar kreativitását? Mondanám, hogy igen, de az a baj, hogy ennyire még nem vagyok nagymenő szabályszegő. Nem is tervezek az lenni igazából.
- De várj, a mestertanoncoknak sem szabad, csak őket a prefik nem büntethetik meg csak tanárok, nem? - próbálom visszaidézni emlékeimet, amik alapján én bizony találkoztam már MT-kkel takarodó után, és általában a tanárokhoz is lettek kísérve. - Várj, inkább hagyj meg abban a hitben, hogy nem szabad, mert ha kiderülne, hogy akkor és oda megyek ahová akarok, azt hiszem nagy bajban lenne a kastély. - Mosolygok, látszik, hogy viccelek, de a kérés komoly. Van amit jobb nem tudni, hiszen ha járkálni akarok, akkor így is fogok, vállalva a büntetést, ami ezek szerint vagy érkezik majd, vagy nem.
- Abban biztos lehetsz, hogy szívesen sétálok veled - vigyorgok mindentől függetlenül hát. - Majd azt mondom neked, hogy tanár vagyok, és el kell hinned, akkor pedig már biztosan nem büntethetsz. - Ördögi csodaterv, én mondom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Azért az, hogy ilyenkorra sokakat ismerek, már nem olyan meglepő. Minden háztársammal ettem már szerintem, a legtöbbekkel virrasztottam már át éjszakákat közös magányban, miközben ki-ki a maga tárgyára tanult, vagy készített beadandót. Leginkább ilyen csendes ismerettségeim vannak, oda tudnék menni bárkihez, de közös élményeink leginkább iskolával kapcsolatos dolgokra koncentárlódnak, így nem teszem sem én, sem ők, ha éppen nincs rá "motivációnk".
- És meg kell jegyeznem, hogy ezt a dolgotokat egyébként kitűnően teljesítitek - szólok közbe lágyan, hátha a halk, nyugtató tónus lenyugtatja a verekedni kívánókat. - Az egyetlen baj akkor van, amikor így felmérgelitek magatokat - dorgálok kedvesen, cinkosan rámosolyogva a mellettem ülő kislányra.
- Igenis 'sszonyom - szalutálok mosolyogva a felkérésre, és szépen egyik szemet a másik után ejtem a víztükör felé. Igyekszem nem ugyanoda dobálni, és figyelni arra, hogy biztosan kapjon mindegyikük is, az is, aki elől egyébként gyorsabbak lévén elennék társai. Erősödjenek csak azok is, akkor lesz itt igazán nagy harc, ha mind egy súlyban lesznek. Úgy lesz igazságos.
- Rágófagyit? - gondolkozom el, enyhe meglepettséggel az arcomon. - Lehet, hogy nagyon furának tűnök most, de nem rémlik, hogy ilyet kóstoltam volna, pedig abszolút szenzációsnak hangzik. Hogy lehet mégis, hogy nem tudok róla? - süt rólam az értetlenség. - Most már csak azért is meg kell mutatnod, ha eddig ki is maradt, hát most bepótolom. - Egyre jobb ötletnek tűnik, hogy kijöttem a vízhez.
Elgondolkodva nézek magam elé, próbálva eldönteni, hogy elmondjam-e a lánykának mennyire nem egészen jó ötlet ez a kacsafürdő dolog, de inkább úgy döntök - s milyen jól teszem -, hogy várok kicsit a szkeptikussággal, ő hogyan szövi tovább a gondolatmenetet. Bizony, ő is helyrerakja magában, hogy nem lenne okos dolog, így csak aprót bólintok rá, mielőtt megszólalnék. - Biztos nagyon váratlanul érné őket, megijednének tőled. Lehet azt gondolnák magukban, ki ez itt aki ránk akar hasonlítani, és miért mozog ilyen furcsán?
Amennyire tudom, igyekszem utánozni a sápogó hangot, megállva, hogy egészen Donald-bácsi-kacsa szintig eltorzítsam a hangokat.
- Ó hát akkor nagyon jól el vannak látva ezek a kacsákok - szusszanok fel nevetve a vallomásra, közben beszórva még egy marék szemet. Kukoricaszemet, mielőtt bárki másra gondolna.
- Szóval Polli - nyugtázom, és már kérdez is. - Hát a teljes nevem Dominika, sőt, Somogyi Agáta Dominika, de ez ugyebár elég hosszú lenne - sandítok oldalra -, lemenne a nap, mire valaki utánam szól, szóval - vállat vonok - aranyos becenév csupán. A Polli is? Mármint aranyosnak mindenképp aranyos, de becenév-e - húzom össze szemeimet kérdőn. Nem tudnám megmondani, hogy ez egy teljes név-e, a kérdése miatt arra tippelnék, hogy igen... de hát simán lehet becenév is.