Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Neki megvolt az a különleges ajándék a kezében, hogy a kezdetektől fogva pontosan tudta, hogy mi szeretne lenni. Mikor épp csak felérte az asztalt, ott ült Kate melle és zsírkrétái segítségével másolta sutácskán a nő által lerajzolt mesterműveket. Évek kellettek hozzá, hogy végre az egyik akárcsak hasonlítson az eredetihez, de sosem adta fel és az az alkalom olyan lelkesedéssel árasztotta el, ami a mai napig sem veszett el. Folyamatos tanulással halad az egyre simább úton előre és gyermeki csodálkozással szemlél minden újat, ami mások által vagy akár saját keze nyomán életre kel. A rúnamágia maga az örök misztikum.
Ugyanezt a rajongást látja Margarétában és ez olyan kincs, amit óvni és fényezni kell. Már az első tanórán felfigyelt a lányra, saját zavara közepette, hisz mindkettejüknek új volt akkor a terep. Mégis meglátta Margaréta tekintetében azt, amit a teremnyi diák közül senki máséban; ő értette és érdekelte mindaz, amiről beszélt. Meglátta azt, amit régen az anyja őbenne.
- Ha ugyanilyen lelkesedéssel tanulsz és kísérletezel, hamarabb is elérheted a mesterség szintjét, mint én - hangjából őszinteség cseng, arcán bátorító mosoly játszik. - Nem tudom gondolkodtál-e már azon, hogy esetleg ezzel foglalkozz a jövőben. Megvan benned a tehetség, a hit és a kreativitás is, hogy sokra vihesd -  baljával felkönyökölve, arcát abban nyugtatva fejezi be a mondatot, miközben kékjei kíváncsian fürkészik a lányt. Természetesen nem hajol bele Margaréta személyes terébe, kellő távolságból szemléli, hogy végül tekintetét átvezethesse a közöttük heverő jegyzetekre.
Kedves mosollyal arcán hallgatja az akadozó beszédet, tekintetével a kezdetleges kötésrúnákat bontogatja, próbálja visszafejteni alkotóelemeire, hogy meglássa mindazt az összefüggést és egyedi nézőpontot, amit a lány fantáziája szült. Gyönyörű munka egy ennyi idős lánytól, aki tanulmányai elején jár csupán, mégis őt hallgatva mosolya szomorkássá válik, homlokára barázdák szöknek. Mint tanára, pontosan tudja Margaréta körülményeit, pontosan tudja, hogy mennyire erős a lány, főleg, hogy nem önmagáról beszél. Sejti, hogy kinek szeretne ezzel kedvezni Margaréta, talán ezért is húzza a kelleténél hosszabbra a kettejük közé beálló csendet.
- Tiszteletre méltó az, amit szeretnél. És azt kell, hogy mondjam, hogy némi finomítással már most képes lennél működővé is tenni ezt úgy, ahogy szeretnéd - hangja komolyan, szavai kissé elnyújtva töltik ki a teret körülöttük. Ujjaival az érzékeny pontokra mutat közben a rúnán. - De arra kérlek Margaréta, jól gondold meg, mielőtt elé állnál. Egy ilyen rúna a legnemesebb szándék mellett is veszélyes lehet, hogyha a használó lelkileg nem képes feldolgozni a látottakat és a helyén kezelni azt. Talán olyan sebeket tépne fel, amikkel csak hátráltatnád a tovább lépést - kékjeit beszéld közben végig a lány arcán tartja. Hangja kedves, mégis komolyan csendül a helyzet súlyának megfelelően.
- Talán más úton kéne megközelítened és lépésenként haladnod. Úgy láttam, gondjai vannak az alvással… mi lenne, ha erre próbálnál megoldást találni? Lépésenként - ajkai cinkos mosolyra húzódnak, ahogy a mögötte lévő padnak dől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Nagyon vicces vagy drága barátom! - böktem nevetve vállon, mert értettem ám a célzást, csíptem is Beni humorérzékét. - Egyébként már elgondolkodtam rajta, valamilyen szinten érdekel az újságírás, főleg a pletykarovat - tettem hozzá egy mosollyal, s csak ezt követően karoltam belé, hogy így folytassuk utunkat az imádott cukrászda felé. Séta közben feltűnt, hogy Beni már megint magasabb lett, s mintha még izmosabb is lenne, bár a fene tudja, hogy gyúr-e, vagy sem, mindenesetre a nyár azért csak megtette a hatását. Most már nem biztos, hogy belé mertem volna kötni, mert a végén még nyakon csap. - Na akkor majd én felmelegítelek, meg egy jó kis forrócsoki - mondtam nevetve, minden hátsó szándék nélkül, s nyilvánosan meg is ölelgettem őt, mit sem törődve a pletykásokkal, hisz aki ismert minket, az pontosan tudta azt, hogy milyen jó barátok vagyunk Benivel.
Útközben azért még éreztem rajta a feszültséget, de ezt betudtam a témának, így inkább hanyagoltam is a sulis dolgokat, mert ezektől a kérdésektől amúgy én is nagyon falra másztam, csak hát na, mégis tudni szerettem volna, hogyan is mennek Beni dolgai. Az viszont nem tetszett, hogy még mindig ennyire maga alatt volt, szerencsére nem sértődtem meg a szavain, tudtam ám, hogy nem gondolt ő rosszat. - Ne aggódj, nem haragszom, nyugi, lazulj kicsit - nyugtatva vállon veregettem, közben beálltunk a sorba, hogy rendeljünk magunknak valami finomságot. Az előttünk álló srác valahogy nagyon bénázott, nem igen találta a galleonjait, a kasszás is forgatta már a szemeit, a barátnője meg még mindig azon vacillált, hogy dobos vagy puncstortát kérjen. Micsoda gondok...
- Én ezt pontosan tudom, mert még ha nem is látod rajtam, de nekem is akad némi önbizalomhiányom. Neked viszont jócskán, pedig hidd el, nagyon klassz srác vagy - biztattam őt, mert tényleg tök cuki volt, aranyos, és még helyes is. Hogy jobb kedvre derítsem, szóba is hoztam azt, amit legutóbb hallottam, s kiszélesedett a mosolyom látva, hogy sikerült őt zavarba hoznom. - Tuti, akitől hallottam, az nem szokott hazudni - kezdtem bele, viszont ekkor kerültünk sorra, így megvártam, míg rendel Beni, majd én is rendeltem egy szelet tiramisut, és egy forrócsokit. - Hogy éééén? - ezzel igen csak meglepett, pedig eddig nagyon vigyorogtam, most viszont kicsit meglepetten pillantottam rá, mert nem tudtam, hogy ilyenkor mit kéne válaszolni a legjobb barátomnak. Lehet, hogy azt szeretné hallani, hogy nekem tetszik? Vagy csak vissza akar szúrni picit, és így akar cukkolni? Merlinre!
- Jajj Te dinka, nem én, Elizának hívják. Szerintem randiznotok kéne - mondtam lelkesen, közben tekintetemmel már egy üres asztalt kerestem, s látva egyet, meg is indultam, letelepedve fürkésztem Benit. - Miért kérdezted, hogy én? Tetszem neked? - kérdeztem nevetve, kicsit komolytalanul, mert hát ezt el sem tudtam képzelni. Mióta találkoztunk elsőben, azóta volt az egyik legjobb barátom, ilyesmi meg fel sem merült bennem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Ja, hogy ja... - kapok a szám elé, ahogy kínos nevetésem megtöri az udvar pillanatnyi csendjét. Ismét csak emlékeztetem magam arra, hogy a másokkal való kommunikáció sosem volt az erősségem, és még mindig jó lenne, ha a lehető legkevesebbet szólalnék meg. Pedig nehéz néha, főleg ha belendülök, és kicsit elengedem magam. De az elmúlt évek során mindig rájöttem, hogy csak bajt hozott rám a bőbeszédűség, és akkor volt az igazi, amikor még ennél is jobban éltem a szürke kisegér életformámat. De fogjuk csak arra, hogy zavarban vagyok.
-  A legjobban inkább attól félek, hogy ellopják. Tudom, hogy van egy kis híre a kastélyban, és hát valóban elég különleges. Képzeld, egyszer már elvették tőlem ketrecestül, és nekiállták rázogatni benne. Ott visított a szerencsétlen... Ezek után gondolhatod, hogy mennyire vigyázok rá! - feledkezem meg arról, hogy az esetemben hallgatni inkább aranyat ér, de mindmáig nagyon eleven emlék számomra a legutóbbi hazautazás körüli műsor, amit Theon vágott le. Csak utána csapok a homlokomhoz, hogy Amélia kérdezett is tőlem. - Kamcsi a neve. Kamcsi, a kaméleon. Nem voltam valami kreatív - vonok vállat szerény mosollyal, aztán felkapom a fejem.
- Na várj! A szüleiteknek könyvesboltja van? És erről nem is tudtam eddig? De jó neked - csillan fel a szemem. Min Jong jut eszembe, akinek a sorsa bizonyára hasonló lehet Améliához, és talán még ismerik is egymást korábbról. Tény, hogy sokat láthat olvasni, ezért tudja, hogy a könyvekkel meg lehet fogni engem. - Értem. Hát, a vásárlás nálam sem egyszerű. Jó lesz azért kicsit hazamenni és pihenni, nem? - kérdezem bizonytalanul. Nos, tavaly nem voltam valami nyugodt, amikor haza kellett utaznom, de idénre már sokkal több családi vita oldódott meg, ezért azt hiszem, hogy nem fognak bántani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Eleinte próbált csendben félrehúzódva megfigyelővé válni az iskolában, hogy tudja, mit kell tegyen. Mert nem mindegy, hogy most az ember milyen szituációban hogyan cselekszik. Készültek különböző helyzetekre, arra, hogy nem mindenki egyforma, de egészen más élőben megtapasztalni. Viszonylag sokakat megismert így az Eridonban, de még így is számtalan új arccal találkozik a folyosón. Ha marad a suliban, lesz még pár éve mindenkit megismerni, ha szeretne. Egyelőre boldog a kacsáival, még ha vitáznak is. Fejét felemelve mosolyog vissza a mellette ülő nagylányra. - Nagyon szeretem őket. Mindig fogok jönni hozzájuk. - Bele sem gondolt, hogy mi lesz velük télen. Akkor minden nap kétszer ki kell szöknie? Ráadásul meleg kenyeret kéne hozzon, hogy átmelegedjenek? Egyáltalán a kacsák költöznek, vagy maradnak? Számtalan kérdést vetődik fel benne, de ez ki fog derülni pár hónap múlva. - Egy néni azt mondta, hogy nem jó nekik, ha sokat etetik őket. De nem mondta miért. - Hangjában tanácstalanság hallatszik. Nem tűnik úgy, hogy elhíznának az ételtől a jószágok, meg ez csak kukorica. A zöldség nagyon egészséges, mindenkinek több ilyet kell ennie. Legalább is mindig ezt mondták neki, amikor kisebb volt. Az előbbi megjegyzését figyelmen kívül hagyva ő maga is dobálja tovább a szemeket, a nagylányhoz hasonlóan jól elosztva, hogy ne legyen ok a vitára. Jó lenne, ha tudnák az utat a kastélyhoz, és nem kéne mindig megtennie ezt az utat. Szívesen jön és szakad ki a suliból, de nem biztos benne, hogy mindig ki fog tudni lógni hozzájuk... az meg szomorú lesz, ha csak a morcos nénik jönnek erre, akik nem etetik meg őket. - Ühümm... - Helyesel úgy mindenre. Csudálatos a rágófagyi, pedig egyébként utálja a ragacsos dolgokat. De a rágó az egyetlen, amivel szívesen elnyammog és lenyugtatja. - De csak egy ízben van, nem úgy, mint a rendes rágó. Ha jól laktak a madarak megmutatom melyik helyen vettem. - Nem bánja, hogy újból magába tömheti, pedig egyébként nem egy nagy étkű, de ebből akár két gombócal is betolna egy nap, annyira finom.
A saját szájába tömködve pár szemet bólogat Domca felvetésére, miszerint furcsának találnák az érkezését a vízeben. - Ha animágus lennék és kacsa, akkor szerintem nagyon szeretnének... - Magyarázza teli szájjal, majd gyorsan hajít is be, mert páran türelmetlenek, hogy nem jut nekik a szemekből. - Vagy méregesek lennének, hogy megeszem a kajájukat. - Teszi hozzá nevetve elnézve a kunyerálós társaságon.
- Milyen hosszú a neved. Mint az ilyen.... nemeseknek... tudod Mária Teréziának is több neve volt ennél. - Gondolkodik a homlokát ráncolva. Fogalma nincs, hogy honnan tud ilyeneket. Biztosan hallotta valamerre és megmaradt. Talán, amikor a zenetörténelmet tanulta és a császári udvar is szóbajött. Biztosan! - De tetszik. Én csak Palotás Polli vagyok. Egyszerű. - Azt gondolná az ember, hogy az ilyen kis rövid nevet nem lehet elfelejteni, pedig de. A környékükön az egyik idős néni folyamatosan Pannikának hívta. Aztán megszületett a húga, aki tényleg Panna, de őt már nem ismerhette a néni. Persze, ehhez semmi köze nincs Pollinak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Majd rálesek a határidőnaplómra - somolyodom el. A mókás benne, hogy amúgy tényleg van ilyenem. Elvégre viszonylag sok találkozóra kell elmennem, a megrendelt adagokat, formátumokat nem felejthetem el. Illetve az sem mindegy, hogy kivel találkozom és hol, hiszen mindenkinek más alakban jelenek meg. Tehát egy ilyen kis noteszke nélkül valószínűleg elvesznék. Jó a memóriám, de nem akarom túlterhelni.
- Remek ötleteid vannak ma - elvégre aki egy nőt akar megmasszírozni bárhol és bármikor, az rossz ember nem lehet. Különösen ha ingyen van, bár gyanítom ez nem lenne, természetben ugyanúgy magas bért kérne mint a többi kp-ban. Még szerencse, hogy ilyen pofának szívesen fizetek én természetben bármit is ki.
Abban reménykedek, esetleg a fizetés most is hamarosan eljön.
- Az ölelés a menedék - felelek, s igazán sietnem kell, hogy be tudjam fejezni, mert megindul,s ajkait az enyéimre helyezi. Puha, aprócska csók. Olyan gyermekcsók, ami nem, hogy enyhítené az éhséget, hanem olaj a tűzre.
Felnevetek a kijelentésre.
- Buta fiú - indulok el utána, megrázva a fejem - hiszen egy csepp bortól sem részegül meg az ember - adom meg a választ, miért nem érzi bódultnak magát. Hiszen az én csókomra reklamáció nem lehet, még akkor sem, ha olyasmit híresztelek róla, ami lehetetlen.
Miután elindul hamar mellé lépek, a magassarkú nem tud lelassítani. Ahogy haladunk befelé a tömeg is egyre nő, eleinte néhányan cigarettával a kezükben és halk zene, azután már részegek poharakkal, fagyoskodó tiniribancok a gazdag paliukba kapaszkodva, s az izzadó emberek szaga is hamarosan feltűnik, ahogy átlépjük a küszöböt. Hirtelen hatalmába kerít az érzés, hogy igyak, sokat, aztán eszemet nem tudva táncoljak valamelyik asztalnak a tetején. Felnézek a srácra, azt hiszem ma maradok annyira józan, hogy kiélvezhessem, ha az előjáték az este végére áthajlik valami egészen másba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem gyakran fordul meg bárokban, kocsmákban, mert úgy gondolja, hogy az nem egy magafajta lánynak való. Könnyű célpontnak érzi magát, annak ellenére, hogy a muglik ellen azért valljuk be egyáltalán nem fegyvertelen a leányzó. Ha iszik is valamit, azt általában a társulattal közösen teszi a színházban, azonban ma úgy érzi, hogy ki kell szellőztetnie a fejét, mert elég nagy káosz volt odabent a próbán. A rendező nagyon paprikás hangulatban volt, mert nem úgy haladt a munka, ahogy azt elképzelte. Nem szokott hepciáskodni, de ma valamiért csúnyán odaszólt mindenkinek. Tudja, hogy nem szabad magára vegye, ha adott esetben rondán beszélnek vele, akkor nagyon ritkán szól a személye, vagy a teljesítménye ellen, azonban akkor is úgy érezte, hogy ki kell szabaduljon kicsit. Elköszönt a családjától, azonban Bogolyfalva helyett egészen másfelé indult. Nem nyúlt túl későre a próba, volt még ideje Párizs utcáin elveszni. Sokkal otthonosabban mozog ebben a közegben, mint Magyarországon abban a kis varázsló településen. Montmarte dombján kötött ki, ahol régebben sokat sétáltak a családjával, amikor kisebb volt. Először nem szeretett volna inni, azonban amint megpillantott egy modern, kevésbé zsúfolt vendéglátó egységet, úgy döntött, betér.
A hely modernséget áraszt magából, pont sikerült elcsípnie egy olyan időszakot, amikor még nincsenek túl sokan. Elég sok idegen szót hall, valószínűleg több téli turista is itt melegszik meg útja során. A teret modern zene tölti meg, épp nem zavaró a hangerő, de Fofi nem ilyet választana. A bárpulthoz lépve egy egészen enyhén alkoholos koktélt kér, mert szeretne még ma hoppanálni. A hopp-por hálózatot is használhatná, azonban a nagymamánál már egy ideje használaton kívül van az a kandalló, ráadásul ebben az esetben vissza is kéne mennie a belvárosba, hogy használhassa a hálózatot.
A pultnál állva egy fiatalabb, már nem szomjas férfi szólítja meg. Kezében gyöngyöző fehérbort lötyögtet, ahogy beszél. - Drágaság, hadd hívjalak meg! - A  szőkeség ösztönösen hátra lépve nagyot nyel. A fejét rázva, karjait maga elé téve utasítja el az ajánlatot, azonban a barna hajú ember nem tágít, sőt megérinti a lány kezét, hogy közelebb húzza. - Hagyjál! - Szól rá franciául, ahogy emberünk tenyere feljebb kúszik a lány karján. - NEM! - Kiáltja el magát szikrázó szemekkel, erőből eltaszítva magától az embert. A férfi épp meg akarna szólalni, amikor pár másodpercig tartó, dübörgésszerű hang hallatszik, melybe üvegcsörömpölés vegyül. A zaklatottságtól nem képes túl sokáig összpontosítani, de ennyi épp elég ahhoz, hogy megzavarja a férfit, ő pedig egy távoli fülkében tudjon helyet foglalni. Innen, ha kihajol látja az embert, de pont jól tagadják a háttámlák.
Az emberek értetlenül kérdezgetik egymást. Földrengés? De nem is remegett semmi. Mégis úgy hallatszott. Sophie idegesen belekortyol az italába. De a bosszút sokkal jobban szomjazza ennél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Talán rendben van, hogy akkor Masa szakított velem. Igaz, nem volt egyszerű túltennem rajtam, de formált engem végül is. Megköszönni mondjuk sohasem fogom ezt neki, mert eléggé összetörte az én akkor még azt hittem valódi világom. Az ő részéről mindenképpen indokolt volt, és most így visszagondolva, talán már én sem éreztem úgy magam a kapcsolatban, ahogy kellett volna. De az is lehet, hogy csak elhittem, hogy ez a legjobb kapcsolat, ami lehetséges, pedig Babettel szerintem sokkal jobb. Ez köszönhető annak is, hogy idősebbek vagyunk, meg valahogy ő jobban szeret engem, mint Masa szeretett. De lehet, hogy ez a kép csalóka, hiszen ami most van közöttünk, az nagyon intenzív és az emlékek pedig megfakulnak. Az viszont gáz, hogy hasonlítgatom őket egymáshoz, úgyhogy, ha hallotok, akkor bocs mindkettőtöktől. Csak valahogy el kell terelnem a gondolatimat az éppen megcsókolt ajkakról, és jó lenne, ha nem bámulgatnék lejjebb sem. Pedig akárki akármit mond, van mit nézni az én drágámon. És akkor ez még csak a teste, pedig ami odabenn van, az még inkább szeretnivaló. Az, hogy ő mit szeret bennem, még nem tudom, de nekem minden okom meg van rá.
- Hát, már régen volt – vonok vállat könnyedén, mert tényleg igaz, hogy akkor megszenvedtem az egészet, de azóta már a fájdalom emléke is elhalványult, nem beszélve arról, hogy inkább nem akarok visszaemlékezni azokra a dolgokra, amiket fájdalmamban csináltam. Viszont nagyon sokat tanultam belőle, amit egyelőre nem tudok hova tenni, mert ugyanúgy fejest ugrottam a következő szerelembe, ahogy biztosan sokan óva intettek volna. De ha valamit csinálsz, akkor tedd szívvel-lélekkel és most a szívem, lelkem kiteszem ennek az édes lánynak, ha már ő is ezt adja cserébe.
- Persze, hogy tudom, drága – vigyorgok, és nem veszem zokon, nem is értem félre, ahogy ő azt hitte, hogy igen. Azért tudom én, hogy pontosan mit gondol, és esze ágában sincs beszólogatni, vagy ilyesmi. Ha pedig van, akkor azt csak kedvességből, szúrkálódásból tenné, de a jóféle módon. A legilimenciára pedig nagyon aranyosan reagál, imádom, ahogy eltakarja a kezével a homlokát. Nincs nálam kés, hogy felvágjam és turkálni kelljen benne, de ezért már megérte elmondani neki.
- Van ám. Flóribá tartja és igen tehetséges. Azt mondják a többiek – hát igen, mivel még mindig nem toltam be a képem oda, így csak a hallomás maradt. – Nem is baj, jobb azt a srácot minél jobban elkerülni, nem éppen egy jófej. Bár egyszer megszállhatta valami, mert tanított és rendes volt – mosolygok, miközben Babunak újabb ötlete támad.
- Induljunk is. Köszi a figyelmet – hajolok meg sután, hiszem az egyik karomban, már édes égetőn ott van a barátnőm karja, így a mozdulat picit béna lett, de biztosan nagy örömet okoz majd a többiek. Mármint az, hogy végre nyugodtan ehetnek. Aztán hirtelen odafordulok és hosszan, szenvedélyesen megcsókolom Babut.
- Hagyni kell itt nekik valamit desszertre. De… miféle érdekességről beszéltél? – kérdezem, ahogy elindulunk kifelé. Remélem csók lesz benne, az sem baj, ha kicsit több is. Fene, már megint ezen jár az agyam…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Vajon saját készítésű süteményt hozna - tűnődött -, vagy csak megvenné valahol, és azt hozná? Az édességel Lillának valóban nem volt gondja, legfeljebb az, hogy időnként többet megevett, mint kellett volna, és ezt némi hasfájás jelezte, de nem volt biztos benne, hogy bármit is el kéne fogadnia Zsófitól.
Persze, Lilla általánosságban nem közeledett az emberekhez, de ez a lány igazából nem csinált semmit, amivel ezt az ódzkodást kiváltotta volna, úgyhogy akármi is volt a háttérben, Lilla próbálta elhessegetni azt. Nem akart valakit valamiféle megérzés alapján megítélni, vagy mert természetellenesen nézett ki a szeme. Leginkább nem akarta, hogy bármilyen érzést bárki kiváltson belőle, akit nem is ismer.
És Zsófi még azt is megígérte, hogy időben visszahozza a könyvet. Erre persze, csak mert az ujját is felmutatta, még nem vett volna mérget Lilla, de őszintén szólva nem is igazán érdekelte a dolog. Ha késik vele, hát késik, neki attól nem lesz rosszabb, és legalább addig sem kell ezt a könyvet kerülgetnie.
Sőt, majdnem meg is mondta neki, hogy nyugodtan tartsa meg inkább. De hát nem az ő tulajdona volt, így végül mégsem tette.
Az mindenesetre, ha más nem is, kicsit megnyugtatta, hogy láthatóan a francia lánynak se igazán tetszett a kötet, melyet máris a kezében forgatott.
- Nem is igazán értem.. azt hittem általános képzésen vagy - mondta Lilla elmerengve, miközben megkerülte a pultját, hogy jobban megnézze az odakint tomboló vihart is. - Ha még szakosodva lennél valami átoktörő vagy aurori irányba..
Na persze, ahogy arra emlékeztetni akarta magát, egyáltalán nem akarta ebbe beleütni az orrát. Csak akarva-akaratlanul is járt az agya, próbálván kiugrasztani a nyulat a bokorból, hiszen valóban gyanúsan sokan kezdtek mostanában egy bizonyos tanár úr sötét praktikákkal fűszerezett tantárgya iránt hevesen érdeklődni.
Zsófinál már csak az időjárás volt különösebb, meg az, hogy hirtelen el is kezdett alábbhagyni. Lilla homlokráncolva elfordította tekintetét az ablakokról, és Zsófira fókuszálta őket.
- Még kéne egy utolsó aláfirkantás - mondta és az asztalon maradt papírlapok felé pillantott. Aztán tekintetét egy másik, távolabbi ablak irányába kezdte fordítani, továbbra sem nagyon tudnán hováteni ezt a különös időjárást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Az a nevetséges gondolat fogalmazódott meg benne, miközben szétpakolászták a könyveket, hogy ha nem viselkedik kedvesen az atyával, az még a végén fogja, és bepanaszolja őt a főnökénél. Egy mosoly meg is bújt arcán egy pillanatra, és szemét forgatva megcsóválta a fejét. Ilyen marhaságoknak ritkán engedett teret.
De nem is kellett komolyabban erőlködnie, hogy elterelje gondolatait, a férfi megjegyzésére ugyanis felkapta a fejét, és elgondolkodott egy kicsit.
- Igen.. bár másban cseppet sem hasonlítok rá - mondta végül, és közben azon rágódott, hogy ezzel vajon mit is akarhatott Balázs atya, már ha ugyan akart bármit is. Isten útjai kifürkészhetetlenek, szokták mondani, de olykor az igéket hirdetők szavai is azok voltak.
Azért is volt rá különös hatással a férfi jelenléte, mint rájött, mert valóban, a varázslók világában ritka madár volt az ilyen, aki ráadásul tudatosan érintkezett is velük, sőt, maga is varázshasználó volt, méginkább. Mintha két külön, és egymást taszító világ találkozott volna, és csak azt kellett megvárni, mikor alakul ki belőle valami természeti csapás.
Azonban a férfi hangja nyugodt volt, kisugárzása kellemes, és bizalomgerjesztő. Talán ezt is tanulták. Ilyennek lenni. Világítótoronynak az éjszakában.
Megrázta a fejét, egyrészt tiltakozásul, másrészt, hogy gondolatait is kitisztítsa.
- Dehogy, semmivel nem tartozik. Ez a munkám - mondta. - És nem jelent gondot, utána fogok nézni odafent még a bibliáknak.
A férfi közelebb lépett közben, és Lilla felkészült rá, hogy újabb hálálkodásokat kell majd elhessegetnie, de aztán meglepetten pislogott néhányat.
Hogy részt vegyen egy ilyen vallásos.. izén? És még énekelni is fognak, történeteket mesélni? Mégis miért akarna ő...
- Be tudok ugrani szerintem. - Mi van!? Ezt meg mégis miért...
Lefagyott, majd egy-két pillanat múlva bólogatva megfordult, hogy a maradék egy-két könyvet is lekapkodja a kocsiról. Nem volt semmi különösebb dolga, ez igaz. De mégis mit remélt attól, hogy ilyesmit hallgat, néz? Nem hitt benne. Nem volt se értelme, se haszna. Nem oldott meg semmilyen problémát. Nem adott.. feloldozást?
- Mondja atyám, szokott.. gyóntatni? Lehet azt templomon kívül? - kérdezte, de olyan hangon, mintha port nyelt volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem látok neki, mert a folyosóról meghallok egy éneklő lányhangot pont, amikor elkezdeném kibogarászni az akkordjaimat. Felemelem a tekintetem, de még nincs itt a gazdája, nem látok senkit az ajtóban. Még a dalt is felismerem, ami nagy szó, ugyanis nincs semmiféle kütyüm, amivel zenét játszhatnék le, csak otthon hallgatom a rádiót. Így sokszor késéssel, vagy nem is érnek el a dalok, ha nem játsszák a rádióban a szünetekben. Vagy ha valaki direktben meg nem mutatja őket. De ezt a dalt játszották a rádióban tavaly, és már akkor is tetszett. Nagyon menő lenne, ha rá tudnék gitározni, de persze fogalmam sincs így hirtelen, melyik hangokra lenne szükségem, annyira nem vagyok profi.
A lány az énekével együtt közeledik, végül megjelenik előttem is, belép az ajtón. Ugyanannyira meglepettnek tűnik, mint én. Ő az új lány a Navinéből - Hayden az igazi neve, de Rókaként utalnak rá a csoporttársaink -, aki elvileg nem beszél.
Azért nem akarom ezt így az orra alá dörgölni, ezért nem azt mondom, ami először eszembe jut: "Te beszélsz!" Csak remélni tudom, hogy hamarosan megérthetem, mi áll a háttérben.
- Szia! - mosolygok rá ehelyett. - Én is szeretem ezt a számot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Nem volt túl sok kapcsolata Lillával korábban. Amikor idekerült első ötödikben, akkor az már egy csonka év volt, ő pedig szégyenkezve bújt el mindenki elől a Bagolykőben, hiszen meggyőződése volt, hogy a homlokára van írva: elbocsátott. Idegen. Furcsa. Különc. Háztársa sem volt különösebben egy barátkozó ember, ráadásul annyival okosabb volt Zsófinál, úgyhogy nem volt sok közük egymáshoz. Ő is próbálta bepótolni a lemaradást, amit generált magának az illúziómágia gyakorlásával, ráadásul nagyon rossz lelki állapotban volt, egyáltalán nem szeretett volna barátokat szerezni. Otthon sem sikerült, akkor itt miért ment volna? Azóta van pár pozitívabb kapcsolata, de mindig igyekszik időben behúzni a kéziféket. Az illúziómágia meg a hoppanálás egyébként is nagyon sok idejét felemésztette, jelenleg pedig itt van végre újból a Cirque de Nuit. Ez tökéletesen elég a számára.
Most meglepően pozitív meglepetés számára a lány. Neki nem sokat beszélnek másokról, de amennyire ért az emberek megfigyeléséhez, Lilla sincs túl jó pozícióban az iskolai hierarchiában. Nyilván, a tanárok sokkal, de sokkal jobban szeretik, mint őt, hiszen nagyon okos és szorgalmas.
- Vettem fe‘ átoktöréset meg okkult mágiát is. - Feleli ő maga is a vihart figyelve. Igen, ezt tényleg túltolta, nem számított arra, hogy Lilla nagyon érdeklődő lesz az időjárás irányába. Minden színészi tehetségét bevetve érdeklődik az általa keltett anomália iránt. Hát hogy fog ő ebben az időben hazamenni? Nagyon át fog fázni. - De még nem tudom mi érdeke’.- Teszi hozzá tekintetét leemelve az ablakról, lassacskán öltözve, ahogy apránként csökkenti a vihar illúzióját. Pedig tudja ő, hogy mi érdekli, ezeket direkt azért vette fel, hogy a színházhoz hasznosíthassa, mert nagyon sokszor jönnek elő okkult dolgok a darabjaikban. Illúziókat akar csinálni, amíg csak él.
A könyvtáros háztársa viszont nagyon is tudja, hogy mi érdekli. Egy pillanatra le is fagy a szőkeség, ahogy az ablak után rábámul Lilla. Vajon tudja? Esetleg legilimentor lenne? Szemeivel idegesen kutatja a korábbi irószerszámot, majd a mutatott helyre egy gyorsat aláfirkál. - Ázt ’iszem má‘ csökken á ’óvihár. Köszönöm, és boldog kárácsonyt! Szia! - Darálja le, minél gyorsabban. A tollat visszateszi a helyére, zavartan bólint és mosolyog még egy kínosat és sietősen becsukja maga mögött az ajtót. Még út közben ügyel arra, hogy amíg elér az ereje az ablakig vetítse az illúziót, azonban távozása után pár perccel helyreáll a természet rendje.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Annyira nevetnem kellett, mikor Kende elkezdte utánozni az anyukáját, hogy egyik kezemet a szám elé kaptam, s jóízűen nevettem tovább a sok hülyeségen. Bírtam a srácban azt, hogy ilyen laza volt, és ennyire jó humorral rendelkezett. Szerintem még a színjátszóban is megállta volna a helyét, meg is fordult a fejemben az, hogy majd bemutatom Beninek, hátha lenne rá szerep a következő darabban. - Olyan bolond vagy hallod - jegyeztem meg egy mosollyal. - Anyám még a szemeim is eltakarná, sarkon fordítana és lökdösne a távoli irányba, hogy minél távolabb kerüljek ezektől a sátáni dolgoktól - mondta nevetve, bár nem igazán voltak vallásosak, de az anyja mégis mindig ilyen jelzővel illette a neki nem tetsző embereket, vagy szituációkat. - Úgy tudtam, hogy neked legalább tetszeni fog az ötlet - feleltem lelkesen, ezért is gondoltam Kendére, mert ő is imádta a vizet, s nem atyáskodott felettem. - Hahaaa, dehogy is, na jó, néha kicsinálod az idegeimet, de nem mindig - barátságosan vállon veregettem őt, mert annak ellenére, hogy jóban voltunk, tényleg akadtak pillanatok, amikor képes volt kiakasztani valami hülyeséggel. Mondjuk egész biztos, hogy nekem is voltak olyan zizzenéseim, amikkel felőröltem az idegeit, de mindennek ellenére jól kijöttünk. - Ezt akkor egy igennek veszem. Kezdetnek kitalálhatnál nekem valami karizom erősítőt, mert az utóbbi időben a pennán kívül nem sok mindent emelgettem - mondtam nevetve, most ha belökött volna a vízbe, tuti, hogy odafulladok néhány csapás után. Közben, a sapikat nézve rájöttem, hogy milyen hülye kérdést is tettem fel, mert hát mikulássapi az mind egyforma, alapból piros, fehér bojttal, szóval abból nem igen lehet lányosat vagy fiúsat választani. - Jó, nézd el nekem, túl sok mézeskalácsot ettem - mondtam nevetve, s ha fizetett , utána célba vehettük a következő állomást.
- Jajj igen, de ez is miattad van, mert ha te nem mondod azt, hogy jöjjek le veled sapit venni, akkor szerintem még mindig valamelyik tankönyvet bújnám. De most úgy érzem, hogy nagyon sok mindent hagytam ki az utóbbi hetekben, szóval ezeket szép sorjában be is iktathatjuk. Majd bemutatlak a barátaimnak  - lelkes lettem, hisz Kende még új volt a suliban, szerintem neki is biztos jól jöttek az új ismeretségek, és egy baráti kör. Abban meg biztos voltam, hogy gyorsan befogadják majd, hisz nagyon közvetlen, jó fej srác volt.
- És ez így jöhet is ilyen sorrendben? - kérdeztem felvont szemöldökkel, mert ez így lehet hogy sok is lett volna, legalábbis nekem, de tény, hogy bármilyen formában is volt a bor, mindenhogyan kedveltem.
- Uhh, de jól néz ki az a kolbász. Egyszer lementünk néhányan egy vidéki faluba, ott kóstoltam ilyet, de az illatta...mennyei - jegyeztem meg, amint végig pillantottam a kínálatot, közben Kende kért nekünk egy-egy pohár finom bort. Míg várakoztunk, nosztalgiázni kezdtem, ahogy eszembe jutottak a régi, balatoni emlékek. - Igen, alig várom, hogy megint nyár legyen, és újra ott kössünk ki a büfében - nem tudom miért, de a kaja az mindig jó téma volt, nagyon szerettem enni, s olyankor nem számított az, hogy figyeljek a vonalaimra. A franc fog pufirizst enni, meg csökkentett szénhidrátot, mikor ilyen finomságokkal tömhetem az arcomat. - Ha már így kérdezed...megkóstolhatnánk azt a kolbászt...húúú vagy a palacsintát, nézd, most sütik! - lelkesen böktem ujjammal a nénire, aki nagyon ügyesen pörgette a levegőben a finom tésztát. Emellett kenyérlángos, és egy tál étel illata is az orromba kúszott, akárhova is néztem, mindenütt láttam valami finomságot. - Ajh, nem is tudok dönteni, szívem szerint mindenből kóstolnék egy falatot. Majd légyszi, iktass be az edzéstervembe valami fogyasztó progit is, mert ha most végig eszem a karácsonyt, akkor kizárt, hogy induljak a versenyen - feleltem nevetve, aztán koccintásra emeltem a poharam.
- Mindkettőre igyunk, meg rád és arra, hogy itt vagy. Komolyan örülök neked, már hiányzott az a vérszívás - nevetve emeltem ajkaimhoz a poharat, még mindig gőzölgött a forró ital, de a kesztyűben szerencsére nem volt vészes tartani a poharat. Kicsiket kortyolva ízlelgettem a meggyből készült finomságot, pillanatok alatt megéreztem az erejét. - Uhh, ez jobb, mint az a macifröccs ott a parton. Annak meg örülök, hogy a deszkád helyrehozták, nekem szerintem többé nem fognak kölcsönözni, mert a nyár alatt hármat is tönkretettem, ééés még mindig nem tudok szörfözni. Két éve egyébként voltam sítáborban, az jó volt, de idén nem szóltak arról, hogy lesz. Ha mégis lenne, nincs kedved jönni? - egyedül nem szerettem táborozni, de ha volt jó társaság, akkor szívesebben mentem. - Tényleg, meg akartam kérdezni, hogy mit szólsz a Navinéhez, jófejek a háztársaid? - nem túl rég érkezett, jobban örültem volna annak, ha ő is a Levitába kerül, de ha már ennyi távolság volt köztünk, érdekelt, hogy befogadták-e, bár nem féltettem őt, úgy éreztem, hamar talál majd magának ott is cimborákat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nagyon sok mindenre fel volt készülve, hogy meg fog történni az iskolában. Magány, egyedüllét. Csúfolódás. Talán a kirekesztettség érzésétől nem is félt olyan nagyon, hiszen elég jól elvan magában is, bár tudja jól, hogy elég társas lény, noha nem mindig a megfelelő módon közelít az emberek felé. Szeretné érteni őket, szeretne mindent úgy csinálni, hogy az jó legyen, azonban ez nem mindig sikerül. Ahogy mondták, mindig egy lépéssel a probléma előtt próbáljon járni.
De hogy előzze meg azt a gondot, amikor a két kedvenc házvezetőjét egyszerre veszíti el és kap helyette két teljesen ismeretlen férfit? Bezzeg a többieknek ugyanaz maradt.
Nehezen ismeri be magának - és ennek nem a korgó gyomor az oka - de Bájitaltanon, így az első óra után egyáltalán nem bánja a változást. Figyelte a fiatal férfi minden mozdulatát, s egyáltalán nem bánta, hogy finomabb,  halkabb, mint a morcos elődje. De ez még nem jelenti azt, hogy kedveli és azt, hogy örül neki. Maximum a Bájitaltan idejére.
A manócskákkal sosincs problémája, ők mindig nagyon kedvesek vele. Talán túlzottan is, még jobban elkényeztetik, mint otthon, amikor egészen kislány volt. De egy kis pirítóst igazán meg tud csinálni magának, nem szükséges a segítsége, ezért csevegve, lehet a normális hangerőnél kicsit hangosabban utasítja el őket. A konyhai hangokat és a manók, sípoló kis beszédét egy mélyebb, rémisztőbb hang hasítja ketté, amire a lány nem is számított. Ösztönösen összerándul, majd a csörömpölésre ugrik és sikolt egyet. Ő maga sokszor hangosabb a kelleténél és észre sem veszi, azonban a hirtelen éles hangokra, a feszültségre nagyon rosszul reagál. Nagyokat pihegve, lassan a hang irányába emeli a fejét, s egy fiút talál ott. Nem meri megbámulni, szinte attól fél, hogy fel fog robbani. A manók bátran tüsténkednek körülötte, bizonyára jól ismerik már. - Megijesztettél. - Préseli ki halkan a fogai közül. Hangja magasabb, mint máskor, a szíve egészen hevesen ver. Finoman távolodni kezd a fiú irányából. - Hangos voltam... nagyon? - Tekintetét a manók és a fiú térde között ingatja, azonban senkinek nem néz a szemébe, nem tudni egészen pontosan, hogy kitől kérdezi. Kezeivel köldök magasságban idegesen kalimpál. A szíve már a torkában dobog. Nem szokta meg, hogy lekiabálják, az éles hangoktól pedig mindig szorongós lesz, ezért szokta a fülvédőjét felvenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Ó, én rendszerint elfelejtek figyelni arra – általában ezért is koccanok annyit a folyosókon, ha nagyon elmélyülök, vagy egyszerűen csak sétálok előre. Nem újdonság, meg amikor tömeg van, nem is nehéz, így aztán nem egyszer mordultak rám és nem is utolsónak. Kicsinek féltem ettől, most már néha vissza is szólok – aztán futok. Jobb ez így.
- Tudom, meg akkor később is kell visszaérni meg minden. Mondjuk, eddig se volt azzal gondom, elvagyok a szobámban – könnyű ott, ahol tele van társassal, képregénnyel, vagy valamivel, amit Petya hoz vagy én. Eldumálunk, vagy elfoglalom magam egyedül, tanulok, szóval igazából, nem azért nincs még kihágásom, mert félek, hanem mert én le tudom foglalni magam és nincs késztetésem rá. Béna vagy sem, ez van.
- Nem rabolom én az oktató idejét tényekkel – nevetek fel, mert nem is érzem magamban az erőt, sem tudást, de nem akarom elviccelni ennyire. – Nekem valami nem oké az alappal sem, én leszek a lassú utazó. Miket néztél ki? – érdeklődöm, ha már hoppanál, akkor nem lesz közel sem, de biztos megéri. Mi kocsival szoktunk menni, vagy ha messzire, akkor repülünk, szóval nem vagyok kétségbe esve, hogy nem lesz mivel kirándulni majd, ha a szüleimnek olyan kedvük lesz. Persze, Petyához már más lesz eljutni, ha sikerül, de az majd akkor és ott kerül megoldásra, lehetetlen nincs, ettől nem félek ugyebár.
- Ááááh és igen. Azt már nem egy helyről hallottam, hogy az emberekkel bánni a legnehezebb – mert elég csak arra gondolni, hogy milyenek az üzletekben, nem kell itt nagyon spekulálni sem. És persze, mindenkinek megvan a maga dolga, amiben nem biztos és nem szeretné, tudom én, hogy mire utalna, ha tenné, így aztán, nem is húzom tovább a témát. Meg hát, semmi se kötelező, annak se lennie, akinek emberekkel kell foglalkoznia.
- Benne ragadni sem kellemes, de ha nem árt, akkor… Ha biztos, akkor legalább nincs az, hogy jaj miből lesz pénz – persze, nekem még állásom sem volt, így aztán nem tudom milyen benne ragadni, de ameddig nem árt, addig nincs gond, azt szokták mondani az okosok is.
- Ez akkor is nagyon menő – engedem el a munka dolgot, hiszen mutat pár formát vízből, nekem pedig okvetlen meg is kell érintenem. Nedves, de nem is esik szét, ahogy odatartom az ujjam, ami fura, de egyszerre érdekes is. Nem is barmolom szét, kezem leengedve pillantok ismét felé, amit a formák eltűnnek.
- A kviddicsre gondoltam, de nem tudom. Hivatásosnak lenni, nem olyan biztos gondolat – vagy hát isten tudja mire tudnám én azt utána használni. Úgy hallottam, van általános, ahol semmi nincs és úgy érzem, nekem az lesz eddig az, ami úgymond tetszik.
- Naugye! Ha az elemnek jót tesz és neked is, akkor főleg. Szerintem utána olvasni megéri a dolgot – nem akarok beleszólni az életébe, én ezt tenném a helyébe. Aztán dönteni, de tény, nem könnyű. Nagyon nem.
- Hát mindenféle, ami nem ide való. Társasok, képregényolvasás, ilyenek. Vannak játékok, azokkal is szoktam. Szóóóval… ide áthozni, nem lehetne szakmának – nevetek fel, ahogy mondjuk társasokról tanulok és miegymás. – Pilóta, mint apa. De már nemigen. Nagyon sok időt elvesz és egyszer szeretnék családot. De… úgy, hogy sokat vagyok velük – az, hogy ez nekem ez most tényleg valós, és hogy azért én megértem apát is, azonban örültem volna, ha többet van velem, igen mélyről jön. Észre se veszem magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Szusszanok egyet, hogy oké, ez még a jobbik eset, legalább nem kell sűrűn szembenéznie ezzel a kínnal. Nem is faggatom tovább, mert lehet a gondolkodás is kellemetlen, nemhogy még beszélni is. Örülök, hogy még nincsenek itt sokan és nem hangosak, bár úgy olvastam vagy láttam valahol, hogy ilyenkor a sötét szoba is segít, meg az alvás.
- És addig, ameddig nem tör felszínre, addig nem is lehet tudni róla? Mármint, mi kell, hogy felbukkanjon? Korhoz kötött? – mert jó kérdés, mi hoz ki egy ilyen erőt, ha egészen addig „csendben” van. A mágia is random jön, mesélte valaki, hogy egész gyerekkorában tudták, mert látszott, jött, másnak alig akart, épphogy az iskolaérettsége előtt mutatkozott meg, nekem meg nem tudni pontosan, mert nem tudtuk mi az, furcsaságok meg néha történnek. De nem volt durva, hogy megijedjünk. – Megvéd? Akkor nagyon is hasznos, amellett, hogy nagy dolog. De azért az életveszély igen ritka dolog szerencsére – és itt nem arról van szó, hogy leesne a lépcsőn valaki, vagy elvágja valamely tagját, hanem az a tipikus veszély, ahol el tudom képzelni, hogy ez az elem az, ami jön és megvédi. Érdekes, de semmi jele annak, hogy nekem lenne, és mégsem vagyok irigy. Örülök annak, ami van.
- Háááát igen, az nagyon nagy mumus. De sokaknak – bólogatok, hogy ahogy órán sem mindig megy, főleg, ha valami rém száraz és unalmas, amikor már a fele banda inkább kiterül a padon és alszik, vagy bármi mást csinál. Vannak jegyzeteim, vagy kerítek, de soknak szélén van akasztófa, firkálmányok, akármi. – Kifáraszt? És mennyire messze lehet elmenni? Azt tudom, hogy ismerni kell – azt hiszem – azt, ahova menni akarok. Tehát ha a világ másik felére akarok, akkor oké az is? – persze, belekalkulálom azt is, amit mond, hogy elfárad az ember és kidől, de ezek szerint lehetséges. Mégis lehet, hogy rá kellene gyúrnom. – Az, amikor más visz, igen. Gyors, persze, annál gyorsabb nemigen van – vagyis ott a zsupszkulcs, de azt nem lehet csak úgy, meg a kandalló, de ott meg fontos, hogy kandalló legyen a másik végen és hát, eleve nincs mind egybekötve, meg egy virágos réten nagyon hülyén is nézne ki. Felírom magamnak, hátha bejön.
- Náááh, ez csak hobbi. Itt jó, oké, megy is, de aztán lesérülnék, ismerem a szerencsém és annyi is lenne. Meg kicsit eleve veszélyes is, szóval tuti benne lenne a pakliban. Így marad hobbi, vannak hobbi csapatok, szóval ha hiányzik később, majd beállok oda – mert ezeknek már utána is tudtam nézni, nem kell a profi liga, ez is olyan, mint a foci, vannak kisebb csapatok, nem olyan komoly tétekkel, de mégis, a játék az játék.
- Hát amennyi fogás van, órákig lehet enni, kipukkadásig. Szerintem a desszertnél vannak, aztán még egy-két szó, gondolom és tipli. Még van egy kis csend-idő – nevetek halkan, nem akarok harsány lenni, hogy az is zavarja a fejfájást. – Nem hát, van a szobámban mindig valami nasi, amit be tudok kapni, ha éhes vagyok. Nem gond – nyugtatom meg, hogy emiatt ne aggódjon, se harag, se károm nem lesz belőle. – Úúú, nagyon szívesen megkóstolom. Nem is kell olyan sok fogás, ez itt más, az meg ott lesz más. Köszönöm! Elfogadom a meghívást. Maaajd… viszek desszertnek valót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

állásinterjú

---

Pislogok pár nagyot, hogy mégis mire gondol most a költő alapon, mi a tiszteletlenség. Mert én nem látok semmi ilyesmit.
- De hát, nem is tiszteletlen – továbbra sem értem igazán, aztán, amikor az ingért nyúl, leesik. Ó, hogy alulöltözöttnek érezte magát! Nem hazudok magamnak, engem nem zavart, sőt, inkább jobb a szemnek, de bizonyára, ő ezt teljesen máshogy éli meg, mert, mert. Nem mindenki egyforma, a srácok nyáron ilyenben vannak az utcán is, nem kell ezen meglepődni, van, aki pedig nem szeret még ujjatlant sem felvenni. Az már más, hogy a vallás mit enged meg mit nem, abba bele sem megyek.
- Az egy kicsit félre lett gombolva – mutatok az alsók felé, hogy eggyel feljebb kezdte így kicsit felemás, vagy valahol kihagyta, semmi rossz szándék nincs bennem, figyeltem őt, még nem is annyira női szemmel, hanem a potenciális „ő lesz a főnököm” tekintettel és pont elkaptam.
- Olvastam a hirdetést, mikor odakint sétáltam, aztán öhm, visszamentem a kastélyba lepakolni és aközben eldöntöttem, hogy akkor megpróbálom – követem a tekintetemmel, majd a kávéra siklik az, ahogy beízesítem, ahogy szeretem és kevergetni kezdem. Nem hallottam sehonnan nagyon még, hogy új a hely, de, ez bizonyára annak tudható be, hogy annyira friss, hogy az egész helynek új illata van. Ujjaim között tartom a kanalat és tovább kevergetem a kávét, figyelmem azonban az övé, ahogy aprókat bólogatva fogom fel, mik is várhatnak itt rám, mik közül lehet választani. Lehet, volt már hasonló helye és tudja, hogyan kell olyan helyen nyitni, ahol sok a diák és kevés a tapasztalat.
- Áhh, jobb, ha nem kerülök kés meg forró dolgok közelébe. Az a biztos – mosolyodom el, mert nem vagyok ügyes a konyhában, bár bűbájjal minden megoldható, de akkor is benne van a pakliban, hogy véletlen magamra rántok valamit, vagy elkap egy apró roham és akkor nem tudom, hogy mi az, amit elfelejtettem. – Igen, igen, a többi tiszta – fújom meg közben a kávémat, fejben pedig vacillálok, a kettő közül melyik az, amelyik biztos. Kávét főzni oké, számlák, italok, már annyira más terep. Lehet, hogy meghagyom előbb másnak, aztán ha mégis tetszik, biztosan lehet vele beszélni.
- A pincér volt az első gondolatom és azt mondják, mindig az az igazi – vagy a legnagyobb hülyeség, de nem ezt előre nem tudhatom. – Van már étlap, hogy mire lehet számítani? – kicsit kíváncsiskodni sosem árt, nem? Abból baj sosem lesz. – A kávé isteni – állapítom meg, a második korty után bőven, majd aprót rázok a fejemen.
- Nem, nemigen. Eddig csak tanultam, ezért is szeretnék felszolgálni. Időm lenne figyelni a számlás dolgot, aztán ha az jobban kezemre áll… Sajnos nincs tapasztalatom – de könnyen tanulok? Vagy valami olyasmi. Barátságos mosolyt küldök felé, az viszont biztos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

éjjel, tilosban, macskásan

---

Kiráz a hideg, az, hogy most a kastély mély csendje, vagy a hűvös falak közötti levegő az oka, nem tudom. Azt igen, hogy van valami megfoghatatlan is ilyenkor, azt hiszem, értem már, miért szeretnek az arra hajlamosak ilyenkor lófrálni idekint, tenni, amit csak akarnak, ami meg változó. Ki rossz, ki csak a kalandot keresi, ki a titkos másikat, ki a macskáját, akit lehet meg kellene inkább nyúzni, mintsem keresni. Eszembe ötlik, hogy hagyom a francba és megyek vissza, de valami, jó kérdés mi, azt súgja folyamat, csak előre és előre. Még egy kicsit, mintha mutatná az utat is a fejemben, merre érdemes keresni, mert a kastély hatalmas, mehetnék jobbra is, egy emelettel lejjebb, feljebb és akkor sosem érek a végére, csak reggelre, hogy aztán kialvatlan inkább kihagyjak mindent és forduljak a másik oldalamra, de attól még, az a nap már nem lenne ugyanolyan. Mégis, szerencse hallgattam arra, amire kell, a benső késztetésre és végül, jutalmam a macska és, nos, valaki más is.
- Masa – nem harapok semmit el, de nem is csilingel a hangom, inkább olyan, semleges. Már sok idő telt el azóta, mióta testvéremtől különvált, hogy a rellonos körleten belül találkoztunk. Ostoba dolog lett volna, ha örökké és azóta is rajta járattam volna a gondolataimat, de nem is hiszem, hogy bármi könnyedebbé vált volna bennem. Mindenkiben van szinte egy kis mértékű, vagy nagyobb hajlam a harag tartására, így aztán, bennem is akadt némi, amely miatt, nem fogom azt mondani, hogy mi valaha rendben leszünk. Ha vége az itteni létnek, majd elkopik minden, lehet, ha majd ráncos öregasszonyokként találkozunk újra, már nem is fogok, fogunk erre emlékezni, de az, még nagyon messze.
- Áhh – hogy úgy. Tehát, a macska botlott belé, nem lep meg. Nem fúj mindenkire ez a kis dög, az, hogy a szobában sem egyedül élek és sokszor mászkál magában a körletben is, így megszokta az „idegeneket”, hogy valaki mindig van a közelében és nem fél bárkitől kikunyerálni a simogatást. – Szokása ismerkedni, igen. Aztán, csak élvezi, ha valaki foglalkozik is vele, annak főleg örül – csóválom meg a fejem, mintha ez olyan nagy dolog lenne. Nem az, macska és ennyi elég is. – Igen, ez enyém. Vélhetően valamelyik idióta kihozta vagy kiszökött és én meg jöttem keresni – húzom el a szám, hogy nem lenne meglepő, ha valamelyik alsós simán felkapta volna, hogy jaj de aranyos és ezzel a felkiáltással cipelte volna magával végig, majd a macska megunta, leugrott és ott sem volt. Nem nyúlok ki érte, nem azért, mert nem akarok egyikükhöz sem érni, hanem mert még ráérek, így már nem kell a fél kastélyt bejárnom.
- És, hogy vagy? – próbálok normális hangnemet megütni, érdeklődni. Megy ez. – Ha akarod, még nyúzhatod. Én most haragszom még rá öt percig – tovább nem is lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

egy laza délután

---

- Oké, ide most kevesebben jönnek – pillantok felé, amint ide terelgettem szerencsétlen lányt, mert bár még olyannyira nincs közel sem a vizsgaidőszak, sem más, mégis, úgy tűnik, hogy minden olyan helyen, ahova legalább két könyvet kitettek, valaki betelepszik és szipog a pergamenje felett. Vagy csak én botlok ezekbe. Vegyek példát róluk, mondaná a lelkiismeretem, de nem teszem, most az év pihenős időszaka jön, majd aztán aggódom olyasmin, mint a jegyeim.
Belépkedve keresek egy kényelmes pontot, bár, akadnak erre is páran, a sarokban, de ők elvannak egymással, úgy látom, valami magazint olvasnak, a másik pedig gyöngyöt fűz. Néha elgondolkodom, hogy már csak a bátyám miatt jobb lenne belógni a kékek körletébe, hátha elkapom Babettet is, hogy trécseljek vele, vagy csak kifaggassam, mert miért ne lennék kíváncsi arra, ami vele történik. Velük. Kotnyeles lennék? Talán. De amint leülve dőlök hátra, nem érzem én ezt olyan rossznak sem. Ezt majd később hozom fel.
- Hallottál valamit mostanság? Kezd lapos lenni a kastély, senki sem forgatja fel igazán – tavaly év elején igencsak nagy durranás volt a tömeges költözés, azt hittem, idén is hasonló lesz, valamelyik részről, de aztán, végül teljesen átlagos volt minden, senki és semmi nem mozdult el a helyéről és kopogott be az ajtón, hogy egy ideig itt szeretnének lakni. Hogy csalódtam? Nemigen, de azt se mondhatom, hogy nem bírom nézni azt, amikor valami történik. Én nem mentem el a maszkabálba, nem éreztem a legjobban magam és nem is szólt senki, majd legközelebb. De hátha ő volt és látott eleget.
- Amúgy, lesz év végén egy buli a faluban. Mész? – fordulok felé, mert én is csak azért olvastam, mert a Bárkába mentem épp és elkaptam a plakátot menet közben. Ezt talán nem hagyom ki, még ha hímnemű nem is akar nagyon velem menni, talán ő igen, viszont ha ő sem, akkor majd egyedül feltalálom magam.
- De ha gondolod, beszélgetés helyett befonhatom a hajad és lakkozhatunk körmöt is – apró vigyorral nézek felé, felhozva a csajos pizsiparti elengedhetetlen kellékeit, bár, nemigen voltam én még ilyenben, viszont mindent el kell kezdeni valahol. Nem, szerencsére nem, ő sem az a fajta. Nem borulunk egymás nyakába, mégis, sok mindenben megértjük egymást, így, több sem kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

illusztráció egy furcsa este másnapjához

---

- Hát ha erre lesz szükség, akkor nagyon nagy a gond – szusszanok, halkan beszélek felé, bár, a kissé kusza fejemben azért annyi nyugalom maradt, hogy ha eddig nem volt gond és erre szükség, akkor talán a későbbiekben sem. Hiszen akkor már este is kellett volna valamely durva módszer, azonban, abból, amit eddig láttam belőlük, nem úgy tűnt, hogy karmolva, harapva lenne bármelyik is, így, talán, nagyon óvatosan kockáztatom meg, hogy annyira nem is lehetnek szörnyetegek, viszont, semmi nem zárja ki, hogy azért valamiféle hátsó szándékuk legyen. Leülve látunk rájuk jobban, illetve érezzük az illatok és a gyomrom nem a félelem miatt, hanem a tegnap este miatt nagyon zavaros és nem hiszem, hogy ha én most nekiállok enni, jobb lesz. Sőt. Nemigen voltam eddig még másnapos, ennyire sohasem, ahogy ennyire ki sem estek a dolgok sosem, egy-két folt, az még semmi, de ez olyan, mint mikor a balesetem volt és amire most sem tudok emlékezni. Ijesztő ez a hasonlóság, akkor is kicsit kiszolgáltatva éreztem magam, most viszont abszolút. Nem tudom, hogyan oldjam meg a helyzetet, mert mennék én, de szeretnék még aludni is, sokat, úgy a nap további részében, de, hát nem itt.
- Valamit kell enni, akkor legalább nem leszünk rosszul – legalább erre tudjam bíztatni, hogy pár falat, és amúgy is, ha el akarunk menni, ahhoz kell majd az erőnk is, nem csak az akaratunk. Bár, hogy mennyire sikerül majd az, hogy el is menjünk innen, az jó kérdés. – Én is – súgom vissza, hogy mennék már bőven, de aztán kicsit késve ugyan, de nekem is leesik az, hogy mi is történt. Hogy mi meztelenül? Ez már bőven elég ok lesz arra, hogy én elsüllyedjek később szégyenemben, mert mindig azt mondják, hogy kellenek a vad dolgok, de azért az, hogy ledobjam minden gátlásom és őrültségeket tegyek, valahogy ennyire és így sosem volt rá indíttatásom. Mire azonban bármit is tehetnék vagy legalább illedelmesen le tudnám tagadni, már ott is van az egyik az aurámban, belemászott, ajkait érzem a sajátjaimon és bizsergek én, csak épp a hidegrázástól és nem a jó érzéstől. Ellökném, de kezem nem emelem, remélem nem most töröm ripityára Karola ujjait, nem lenne kellemes, de bennem se kellemes semmi. Hamar abbamarad, nem tolakszik vissza, meg mert hirtelen kibököm, hogy akkor vizet. Ezt le kell öblítenem… Meztelen fürdés, idegen csók, mi lesz még ma? Gyorsan lepillantok a kezemre, nehogy az legyen, mint valami történetben, hogy gyűrű is van valamelyikünk ujján. Akkor lehet fejhangon sikítanék.
- Köszi – veszem el a poharat és nagy kortyokkal tűntetem el. A fürdőben nem volt kedvem inni, itt annál inkább érzem, hogy kiszáradt a torkom, az ajkaim, mindenem. Egy vödör sem lenne elég most, úgy érzem. Hamar ki is ül a pohár, tovább szorongatva hallgatom a srácot, hogy mi is a helyzet, hol is vagyunk, no meg, mi is történt. Nagyot sóhajtok, hogy nem lettünk elrabolva, Karola felé is nézek, hogy ez legalább kellemes felszabaduló érzés, de mégsem, mert ettől még a helyzet változatlan.
- Nem, úgy néz ki, több pohár sikerült, mint illet volna – teszem is le az üres poharamat, majd kicsit vidámabb ábrázatot húzok magamra, mert nem kellene úgy kinéznem, mint aki temetésen ül. – Értem, tehát a tónál és mi jöttünk. Hát akkor, valóban jó buli lehetett – sandítok a mellém ülőre, és már bánom, így ismeretlen, hogy miféle hülyeségeket beszéltem este. Persze, ezek után koncert. Mondanom se kell, hogy szinte tudom, hogy Karolának mennyi kedve van hozzá.
- Persze, hogy nem bánnád – talán hűvösebbre sikerül, mint kellene, de a fene se bánja, bár tudnám, mi a francot csináltam vele, hogy ennyire tapad. De mire hozzámérne, Karola szólal fel, így a srác megáll a mozdulatban, nekem pedig majdnem nevetni támad kedvem. Tapsolnék, de csak a torkom köszörülöm meg. Szegény srác, ez tényleg belém van habarodva? Jaj, nem néz ki rosszul, csak rosszul indítottunk.
- Nem a pasim – nem mintha meg akarnám nyugtatni. – Bence a bátyám, nagy darab srác, az ő pasija – mutatok Karola felé, és úgy látom, ez nem annyira tetszik nekik, mint amit vártak szöveget. – És igen, ezt felejtettük el. Lehet este vele benézünk a koncertre, de mozit terveztünk. Szóval… bocsánat a kalamajkáért, igaza van. Szórakoztunk és most szeretnénk hazamenni, vissza Pestre. Nem baj, ha segítetek benne, akkor talán máskor is találkozhatunk – ezt intézem a hosszabb hajú srác felé, remélve, hogy bedől és egyszerűbb lesz az egész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Álmatag tekintettel bámulom a terem egyik pontját, ujjaim között már régen lustán pihen az írószer, mert meg sem mozdítom azt, pedig, eltökéltem, hogy jegyzetelni fogok. De nem teszem, mert azon a vásznon jár az eszem, amit ma, minden óra után végre befedhetek, amelynek befedésére alkotott kép a fejemben kezd kialakulni. Se eleje, se vége, nagyon alakja sincs a masszának, tudom, hogy vázlatoltam oda valamit, de nemigen emlékszem hirtelen, hogy az és a fejemben élő színek, amik elég fakók és sötétek, illenek majd hozzá. Nem ez lesz az első, amit el fogok tűntetni, így, nem aggódom ezen. Bambulásomból a tanárnő hangja ránt vissza, noha nem nekem és engem korhol le, egyszerűen csak hallom azt a mondatfoszlányt, ami végre elér agyamig és amitől, kissé megrázva magam gondolatban, a jegyzetem felé fordulok. A fele hiányzik, így, egy új lapra folytatom inkább, amit még tudok, aztán, a gyakorlati résznél már aktívabban kapcsolódom be, de látni, hogy nem vagyok itt teljesen fejben. Nem is órán kell remekelni, vizsgán majd, amikor bemutatom neki élesben és végül elenged, hogy megfelelt, vagy sem. Sosem izgultam ezt túl, a mágia egy adalék, nekem másban van az erőm inkább. Vagyis, másban érzem. Az, hogy mi van plusz bennem, az már más tészta, azt másik órán fejtegetem.
A gyakorlat után már hiánytalanul jegyzem le a maradékot, eltökélve, hogy majd valakitől szépen elkérem és lemásolom, nehogy az legyen, hogy majd pont ez fog hiányozni nekem. Letéve a tollat, nagyot nyújtózok, amint az órára pillantok, hogy annak szépen vége. Az idő legalább gyorsan telik, ilyenkor, máskor még gyorsabban, ha majd nekiállok alkotni, talán reggel is lesz, mire csak annyit érzékelek, hogy eltelt egy óra. Felállva, cuccaimat a táskába pakolva indulok, amint helyem akad rá, majd megállok, mert valakinek sokkal sietősebb, mint nekem, szinte fellök a táskájával, mire kedvesen utána intek középső ujjammal.
- Csak utánad – mert az angol modorosság nem kopik ki teljesen, így, kezem leeresztve lépkedem és akad meg tekintetem a szőkeségen, aki éppen olyan elánnal keres valamit, mintha az élete múlna rajta. Megmosolyogtat, ahogy fordul körbe és körbe, én pedig eddig se siettem annyira, vidám tekintetemmel lépek oda hozzá.
- Ezek a fránya dolgok, csak eltűnnek – állok meg mellette, finoman a karjára fogva, hogy ne forogjon tovább. – Van valami a füled mögött – azzal, óvatosan odanyúlva, tincsei közül, figyelve, hogy egyet se rángassak meg, kihúzom füle mögül a pálcát és elé tartom. – Egy kis varázslat – mintha csak utcai mutatványos lennék és érmét varázsoltam volna ki a füle mögül, még meg is forgatom ujjaim között, hogy a markolat felé nézzen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

- Nos, igen. Elgondolni egy dolog, mi lesz belőle, egy másik. Szurkolok, hogy sikerrel járj – még kezét is emeli, ujjait keresztben tartva, hogy ennyire. Aztán leengedi, nem bohóckodik, messze még az év vége meg a leadások ideje, ezt észben tartja, mert neki is van mit és nem akarja elszúrni. Nincs olyan sok ideje erre, azonban abban egyetért, bármi jöhet, a saját életében főleg, mert ha megint nekiesik egy farkasnak vagy az neki, akkor isten tudja, meddig lábadozik megint, vagy mit csinálnak vele a hivatalos szervek. Ebbe bele se akar gondolni, mert akkor holt biztos, hogy valami bevonzz és erre nagyon nincs ingere se neki, se a világnak. Akkor inkább maradjanak társai a könyvek és a beadandók, azokkal könnyen ki tud békülni. De, hogy a jövőben szerez-e még valami végzettséget, jó kérdés. Lili szavaira azonban akaratlan nevetnie kell, mert el is képzelte, amit felfestett elé szinte.
- Nagyon, nagyon aranyosan kellene néznem és szépen könyörögni, és akkor talán… meghallgatná, hogy mit akarok mondani – mert nem hiszem, hogy arra a férfire ennyivel hatni lehetne. Csak távolról láttam, beszélni sosem, sőt, nem is néztünk egymásra, de annak az embernek van egy olyan kisugárzása, hogy az ember libabőrös lesz tőle és nem tudja eldönteni, hogy jó vagy rossz értelemben. Nem félelmetes, hanem inkább karizmatikus. Annak való, ahol jelenleg is áll, neki meg talán mersze se lenne könyörögni végül neki, és nem csak a saját elvei miatt. De poénnak mondjuk jó volt.
- Linknek link tudok lenni, de a másik nem. Amit csinálok azt becsülettel, nem is akartak nagyon elengedni a pizzériából, amikor felmondtam, mert jött az előkészítős karrier – és nem is volt teljes idős, hiszen a kórság mellett tanult is, így csak akkor volt többet, amikor szünet volt, viszont az valid dolog, ha valaki becsüli azt, aki úgy áll a munkához. – Na ezt elraktározom. És nem is gondoltam, hogy nem korrekt férfi, csak nem olyan, akinek mernék könyörögni – ingatja meg kissé a fejét, majd el is engedi a dolgot, hiszen olyan távoli jövő az, amit már tényleg nem lát. Nem nagyon néz a jövő hétre sem, pedig illene, amit kell, azt megteszi, meglépi, aztán jöhet minden más. Most a tanulásra és tanításra koncentrál, tudja azt, hogy Lilinek jóval több dolga is van ebben, saját maga nem olyan központi ember, akin több dolog és program múlik. Ahhoz lehet kevés is lenne, még mindig inkább zárkózottnak és háttérembernek tartja magát, mintsem központinak. Változott, sokat, maradt mégis abból is elég, amivel idejött.
- Mondjuk ebben van igazság. A fiók nem kritizál – rágja nyelvét, miközben „miért ne?” tekintet néz kicsit maga elé. Nem szokott ennyire aggódni azon, milyen beállítottságú, azt amúgy se nagyon érti magában már jó régen, elengedte a dolgot. De mond valamit, ami arra készteti, hogy hazafelé ejtse meg az írószerboltot. – Kipróbálom. Szánalmas, hogy mindig más mondja meg az okosat nekem – sóhajt, mert a logikus gondolkodás nem mindig az erőssége, amikor kételyei vannak. Ezért vannak a barátok segítségnek, tudja ő, csak nehéz arra is szavakat találni. Sőt, a legnehezebb a saját gátjainak, falainak lebontása. Erre kéne törekednie, hogy semmi sem szégyen, se a könnyek, se a kérés.
- Köszönöm szépen – áll meg, amint kész is van azzal, hogy felvésse neve alá azt, mit visz ma haza. A kupacért nyúlva veszi le azt, és rámosolyog. Azzal a tipikus, könnyebb a lelkem mosollyal. – Rendben, meggondolom. Vagyis inkább megpróbálom. Aztán másnem, a fiókban rohad meg. Köszi, hogy segítettél. Egyszer meghálálom – hogy hogyan, azt nem tudja, majd ki fogja találni. Ha más nem, akkor székeket pakolgatni valami rendezvényen neki. – Jönni fogok, ez biztos. Jó dolgokat mondasz, én meg érzelmi analfabéta vagyok még mindig. Szia, és minden jót addig is! – örül ő is, ahogy integet és végül a könyvekkel felpakolva indul kifelé. Valóban megejti azt az utat, a könyvek mellé egy fekete, egyszerű, sima lapokkal teli napló kerül birtokába, hogy ha ma nem is, de az elkövetkező napokban, átgondolva, elkezdje írni a sorokat, amelyek nyomják odabent. Talán mindent, talán csak pár sort, ezt előre nem tudhatja. És ezért, ha valamennyit is segít, csak hálás lehet Lilinek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Amíg folyt a tanítás, minden figyelmét lekötötte a koncentráció, a jegyzetelés, ösztönös tettei pedig észrevétlenek maradtak számára, így felejthette pálcáját a füle mögött, de ugyanezért feledkezhetett el ideiglenesen a györcsölő hasáról is, és a kezdődő fejfájásról.
Most azonban, ahogy évfolyamtársai zsibongva kivonultak a teremből, egyszerre minden bosszantó dolog utolérte Lillát, és úgy tűnt, hányattatásai csak fokozódni fognak. Kezdve ott, hogy nem találta a varázseszközt, befejezőleg azzal, hogy valaki úgy döntött, megtalálja neki.
Összeszorította fogsorát, szeme ide-oda járt, maga alá, a földre is pillantva, de aztán hirtelen két cipőt pillantott meg közel lépni az ő lábaihoz, és csak a pad, mely mellett állt, tudta meggátolni benne, hogy hátrahőköljön, mikor megérezte a lábbelik gazdájának kezét a karjára fonódni. Megkapaszkodott az asztalban, ujjai elfehéredtek a fán, ahogy nekidőlt, a lehető legtávolabb tartva magát az illetőtől, aki lazán beslisszant az intin szférájába, és még kezét is Lilla arcához emelte. A szőke levitás szemei elkerekedtek, arca megfeszült, úgy festett, mint akire sóbálvány átkot szórtak. Nem akarta elhinni, ami épp vele történik, és szinte látszott, ahogy a méreg szép lassan felkúszik arcán. Orrlyukai kitágultak, de nem vett levegőt, csak a szeme fordult, és fókuszált egy pillanatra a srác ujjai közt megpördülő pálcára.
Felemelte szabad kezét, és három ujjal megfogta pálcájának csúcsát.
- Hátrébb - préselte ki ajkai közül az egyetlen szót, amit még visszafogottan ki tudott ejteni, mielőtt eldurran az agya.
Persze, Alexander. Elvarázsolt művészlélek. Egyszerűen szólhatott is volna, hogy hé, te, a füled mögött van a pálcád! De nem.. miért is vár racionális tetteket tőle?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Sokáig tartott mire megszoktam a boszorkány létet és az azzal járó… igazából mindent. Hiszen a boszorkánysággal magával nem jár együtt a tudás maga, főleg, hogy a semmiből csöppentem bele egy olyan világba, amiről azt hittem világ életemben, csak a mesékben létezik. Mégis benne vagyok, és minden velejárót - még ha nehéz is - szeretek. Vannak olyan tárgyak, amiknél muszáj a tanár minden szaván csüngenem, különben komolyan elvesztem a fonalat, és vannak azok, amik könnyen mennek. A Rúnatan az elsők között szerepel, amire azonnal ráéreztem, és amíg évfolyamtársaim ráncolt homlokkal igyekeznek megoldani egy feladatot, bár engem is megizzaszt, de valahogy könnyebben megy. A rúnáknál csak a képzeleted szabhat határt annak, hogy hogyan alkotod meg azokat, majd a jó érzésed, hogyan használod a megalkotott rúnát. Rengeteget olvastam róla, és voltak olyan mágusok a történelmünkben, akik nagyon rossz dolgokra használták a rúnák végtelen lehetőségét.
Lélegzetem tüdőmben ragad, ahogy hallgatom tanárom szavait. Megvannak bennem az adottságok, hogy rúnamester lehessek. Én? Hogy lenne ez lehetséges? Alsó ajkamba harapok, fejemet lehajtom, ahogy a pír önti el azt, padon pihenő kezem remeg meg, miközben meredten, mégis csillogó tekintettel figyelem a padon maradt jegyzeteimet. Bensőmben majd kicsattanok az örömtől, ajkaim akaratlan mosolyra húzódnak, ahogy végül felpillantok tanáromra. - Kö-köszönöm, de én… én nem hiszem, hogy alkalmas lehetnék ilyenre. Én nem… nagyon szeretem a rúnákat, mindent ami körbelengi őket, csodálatos, hogy vannak nekünk, mégis… tartok attól, hogy nem lennék elég ahhoz, hogy visszaadhassam azt, ami valóban bennük rejlik - kékjeim akaratlan siklanak a befejezetlen kötésrúnákra, amikkel éjt nappallá téve foglalkozom, majd az órán ismét lerajzoltakra. Ujjaimmal simítok végig rajtuk, mintha csak megszólalhatnának. Eleinte észre sem veszem a ránk telepedő csöndet. Pár hosszú másodperc elteltével pillantok csak fel Sébastien tanár úrra, mikor nem szólal meg a vallomásomra, azonnal aggodalom csillan tekintetemben, ahogy szemben találom ráncolt homlokával. Nem kellett volna… Elkapom róla fejemet, a jegyzeteimet kezdem szuggerálni ismét. Bólogatva hallgatom szavait, hiszen igaza van, tudom, egyet is értek vele.
- Tu-tudom, én… ajándékba szeretném. Ha egyszer sikerül működővé tennem... - zizzennek kékjeim azokra a pontokra, amiket a tanár úr mutatott nemrég. - Szeretném, hogyha ott lenne neki az esély, hogy használhassa, ha… ha szeretné, de nem állnék elé. Nem mernék… - hangom sokkal halkabban csendül fel körülöttünk, mint Sébastien tanár úré, ujjaimat kezdem el morzsolgatni a helyzet kellemetlensége miatt, aprót ficergek a helyemen, mintha nem találnám a legkényelmesebb pontot.
Elnyílt ajkakkal kapom fel tanáromra fejemet. Tudja kiről beszélek? Mégis hogyan? Miből? - A tanár úr tudja kiről beszélek - elvékonyodott hangom csuklik el a végére, majd erőt véve magamon nyúlok a táskámba, hogy a fekete borítóval ellátott vastag füzetet vehessem ki táskámból, amiből papírok tömkelege lóg ki már így is. Óvatosan nyitom fel, tudom hol kell keresnem azt, amit mutatni szeretnék, de kezem lágy remegésének és zavaromnak hála így is lapoznom kell, ami elég ahhoz, hogy Sébastien tanár úr megláthassa a töménytelen rúna tervet, mégis igyekszem eltakarni előle, ahogy csak tőlem telik. - Én… én megpróbáltam. Egyelőre eddig sikerült jutnom - lesütött tekintettel csúsztatom tanárom elé a füzetet, hogy megnézhesse. - Valamiért ennél tovább nem tudok - hangom megremeg, félve sandítok fel Sébastien tanár úrra, de kékjeimet azonnal visszavezetem a füzetre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Ásít egy nagyot, holott több kávé is üzemeli a belső motort jelenleg, illetve, aludt is, de valahogy mégis olyan nyomasztó a légkör idebent, vagy csak az utolsó óra termének levegőtlensége volt az, amely elnyomta kicsit. Mára ha minden igaz, bőven szabad, megejt egy kört odakint, főképp nikotinhiányát űzi el, aztán jöhet minden, ami szórakozás. A csütörtök a laza napja, nem kell aggódnia, hogy valami beadandó miatt nem fog aludni, így aztán, az ásítás után víg kedéllyel halad előre. Azért figyelő szemei maradnak, a folyosón lézengő nép azonban teljesen átlagos és olyan, mint minden nap. Csacsognak, kicsit futkosnak, de azért ő nem szól, mert hadd tegyék, akkor kevesebb erejük marad szétszedni mást, élnek.
Azonban, ahogy az szokott lenni, a tervei nagy része mindig ott sül ki, hogy valami közbejön. Épp fordul, hogy a legrövidebb úton lejusson az emeletekről és elinduljon a bejárat felé, amikor zajosabb közegbe érkezik. Nem diákok, azok odébb vannak, inkább a fal felöl érkező alakok azok, akik éppen hevesen diskurálnak valamiről. Mire észbe kap, van, hogy más üres keretet lát, mert egyszeriben átmentek másokhoz, vagy arra, amerre az esemény van. Megáll, a fejét vakarja csupán, hogy valamiről, ezek szerint, le is maradt.
- Mi a tosz – költői kérdését hagyja a levegőben magának, ahogy megindul arra maga is. Pár diák egy ajtó előtt totyorog, fülelnek, és az ajtóhoz legközelebbi festményben sorakoznak azok, akiknek szavait az imént hallotta. Foszlányok csak, többnyire felháborodott portrészavak, a sutyorgás meg halk ahhoz és abba is marad, amint közelebb ér.
- Mi folyik itt? – most komoly hangnemben teszi fel, ettől tartják sokan kicsit ijesztőnek, mert a legtöbb mestertanoncnál de még tanárnál is idősebb, illetve, a pletykák élnek, sokan bőszen tudják, hogy micsoda ő. Végül, a legbátrabb magyaráz neki arról valamit, hogy tépik egymást odabent, párbajoznak, hogy aztán, ahogy az ajtóhoz ér, hallja is a bentről kiszűrődő zajokat. Szemöldöke szökken fel, nem mondják meg, kik azok, mert nem tudják, innen pedig aztán bárkik lehetnek, a hangok tompák, nem teljesen tiszták.
- Mi az, hogy nem nyílik? – néz a hozzá közelebb állóra, amikor már lenyomta a kilincset, többször. El van bűvölve? Vagy rossz? Egyik se érti, sem ő, csak azt, hogy a terem bezárta őket oda, akik lehet, mindjárt egymás torkának esnek. Türelmetlen fújtat egyet, nem akar ő ilyen dologba belefolyni, de a rangja, tisztsége azt kívánja, tegyen rendet.
- Oké, ti oszoljatok – mutat feléjük, akik épp mögötte állnak, kitartóan, kíváncsian. – Nem mondom még egyszer, vagy feladok valami büntetőmunkát – ezt már akkor teszi hozzá, amikor nem akar mozdulni. Tudja, hogy nem mennek messzire, kiskanál víz az erdőtűzre, de ha a seggében toporognak, csak ideges lesz.
- Ti meg odabent! Eresszetek be és hagyjátok abba! – emeli fel a hangját, de választ nem kap, az ajtó sem nyílik. Elengedi a kilincset, sokadjára és már azon van, hogy visszahívja az egyik diákot, hogy nyissa ki neki pálcával, amikor, mert nem normális, de eszébe ötlik valami. – Végül is, mindig is ki akartam próbálni – motyogja magának, majd vacillál. Percekig csak kopog, szólongatja őket, majd végül dönt és hátrál el. A bűbáj addigra megoldódik magától, de ő ezt nem veszi észre, mert lábát emeli és végül, egy tipikusan filmes mozdulattal, meg meggondolatlansággal, nemes egyszerűséggel a lányokra rúgja az ajtót. A fa reccsenve enged, a mágia nélkül csak egy bezárt fadarab, de fel is szisszen, mert bokája azért kicsit belerottyan ebbe. A filmekben ilyen sose volt…
- Na jól van, akkor most abba lehet hagyni mindent és… - ha fáj, ha nem, a terembe cammog, majd megrökönyödve figyeli, hogy KIK is azok, akik miatt ezt kellett cselekednie. Látszik arcán, hogy a szigor mellett, meg is van döbbenve. – Babett… Karola…? Ti meg mi a fészkes… Tedd el azt a vacakot, most! - ekkor szúrja ki, mi is van a lány kezében. Ó, hát, talán most nem olyan békés és mosolygós, de pillanatok alatt terem a két lány között.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Aranyos a lelkesedése, holott, igazából sosem volt tervben az, hogy ennyire fog gyerekekkel foglalkozni, mert oké, hogy már korábban is a tanítás mezejére lépett, de akkor még az volt tervben, hogy gimnazistákat fog majd oktatni. Aztán, az élet úgy hozta, hogy az itteni, általános iskolának megfelelő helyen dolgozik és még azon kívül sem utasítja el a társaságot és, hogy kérjenek tőle segítséget. Fogalma sincs, hogy az életében lesz-e valaha saját gyerek, vagy, hogy mikor jött rá, hogy is érti, előtte miért sütötte mindre, hogy idegőrlők. Nyilván, mert akkor ő is más volt, türelmetlenebb, szétszórtabb, most meg, tele minden olyan érzéssel, amivel sosem, ebbe pedig, úgy néz ki, beleillik, hogy törődő, még a kisebbekkel is. Amúgy is, nem akarna olyan tanár lenni, aki nem bírja a közeget és morcos, örökké ellenséges valaki. Akkor el se kezdi, mert amikor leadta a papírokat jelentkezni, akkor azt érezte, nem lesz az. És tessék.
- Azta, akkor kész állatfarmod van. Ahol én élek, itt a faluban, ott egy macska, egy elemi állat és egy hárpia is él – hogy sorolja, náluk is megvan a változatosság, még ha ebből csak a macska tartozik hozzá. – Pár napig volt egy sünöm is, de aztán, elment. Az kicsit fura eset – mert azóta is tele kérdésekkel, hogy mi volt igaz és mi nem, nem is érdemes ezen megint rágódnia. Elmosolyodik hát, amint ismét lepillant rá. – A szüleid is tudják, hogy fontosak neked az állataid, nem csak dísznek vannak, ha meg otthon vagy, tudsz rájuk ügyelni – bólint, hogy érti ő, akkor miért engednek neki egyet itt is. Mert megtanulta, hogy felelős legyen, ne csak, mint ahogy azt sokszor hangoztatta a média régen is, most is, csak megkapja, majd pár hét múlva rá is unjon, vagy ki legyenek dobva.
- Bent meg fogod találni, aki neked megfelel. Meg ami alap kell hozzá – bátorítja, hogy nem kell aggódni, ha csak egy hörcsög is, de valami biztosan megfogja és nem lesz hiánya többé. Haza is tudja majd vinni a szünetben, így aztán, az sem fog egyedül maradni. Kicsit fura még neki ez a szerep, de szokott ő segíteni másoknak is, más dologban, ez most csak szerepkörben változott, meg abban, hogy amúgy nagyon izgul, mennyire sikerül felelősségteljes felnőttnek mutatkoznia egy kicsi mellett. Az első „megmérettetés”, úgymond.
- Akkor, hajrá – amint besétál, követi ő is. Az eladó felé köszönve lépked beljebb és néz szét a „kínálaton”. Nem egy átlagos, mert vannak azért úgymond mágikus lények is a terepen, de ettől függetlenül, még az illat is olyan, amit ismert, kicsit pontosan olyan orrfacsaró módon, ahogy annak lennie kell. – Ha úgy nézem, itt elől vannak az apróságot, hátrébb a nagyobb állatok. Ó, és még halak is vannak! – mint egy gyerek – ennyit a felnőttlétről – úgy lép az akváriumhoz és követi tekintetével a benne úszkáló lényeket. Aztán kapcsol és köhintve lépked vissza a lánykához.
- Ne haragudj. Te vezess, én figyelek – mert nem magának jött választani, nem örülne neki a lakótársa. Pedig, lát macskákat is. Ajaj, nehéz lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Jaj, hagyd el – legyint egy nagyot, bár még mindig kicsit hevesebben ver a szíve, de végtére is, mivel nem fordult le a padról, fennakadt szemekkel, így további probléma sincs, minden idegszála szépen kisimul és mehet az élet tovább. Annak azért örül, hogy nem lát nála semmi olyat, amivel szúrni lehet és nem is tűnik olyannak, aki ilyenre képes lenne, azért az lenne az igazán szerencsétlen helyzet, ha még küzdenie is kellene, nem csak azzal, hogy nincs hozzászokva ahhoz, hogy őt éjjel, a sötétben csak úgy meglepjék hirtelen. Bár, semmit sem tud a fazonról, hogy erőszakos-e, a hangjából nem ezt hallani, van benne valami olyan csengés, amelyből nem hallani ki azt, hogy olyan rossz arc lenne. Érdekes, kicsit meglepő is.
- Mióta élsz te az utcán? – oké, hogy a szagból kiindulva régen, de attól még, az a rég lehet egy hónap, vagy egy év is, valahogy mégis olyannak tűnik kicsit, aki még bizonytalan ebben a „szerepben”. Nem mintha csöves-szakértő lenne, de akiket Pesten látott, azok másabbak voltak, koszosabbak persze, de máshogy álltak hozzá a dolgokhoz, máshogy volt reszelős a hangjuk. Fogalma sincs, mit érez ebben furának, de frusztrálja, annyi szent.
- Persze, persze – na ez legalább már hasonlít a tapasztalatokhoz, ahol addig nem tágít a fazon, míg valamit nem kap, más nem egy akkora fülest, hogy elered az orra vére. Mert érti ő, hogy nem akar adni, de agyonverni se kell a másikat, mert kicsit jobban tapad. Eldobja a másikat, mire nyúlna a dobozért, a tag pedig úgy kap utána, mintha aranyból lenne. Pislog egy sort, majd szusszan, hova is gondolt, elég lett volna, ha odaadja neki, simán, nem még simán el is tapossa.
- De nem kell felvenni, adtam volna még egyet ám – magyarázza olyan embernek a higiéniát, aki nem tud tisztálkodni, bizonyára simán eszik a kukából és nem, neki ez a csikk nem koszos. Ettől független, hogy csikkje ott pihen már ujjai között, ad neki, nem rest meg is toldani azt, legalább akkor nem szedi fel a többit, ami jól megszokott módon, szanaszét hever a pad és a kukák körül. Nem szid senkit, ő is a földre dobta, suttyó módon.
- Aha. Oda is adom, hogy később is jó legyen – mert nála mindig alapból kettő van, ha egy kifogyna, akkor ne kelljen agyérgörcsöt kapnia, így hát, elővéve a kezébe nyomja, hogy ezzel akár tüzet is tud majd csinálni, ha nagyon fázik, bár nem kellene, de a szükség… Visszadőlve szusszan fel és hát, jobb ha majd megy, amikor eszébe jut valami. Beletúr a zsebébe, és bár most nincs nála sok, előszedi az apróját is, nem számolva, mennyi az.
- Dehogy erős az – mert még a pirosig sosem jutott el, de megmosolyogtatja a dolog. Vagy, lehet, hogy meg van fázva, amire már inkább a száját húzza el. Kezében az apróval áll fel és lép közelebb hozzá.
- Áhh, csak nem hittem, hogy erre megesik, hogy van aki az utcán él. Meg sötét van, mindenki alszik – néz körbe, nehogy aztán valami csapat is legyen a közelben, majd végül vissza rá. – Figyi, ezt is odaadom, enni tudsz belőle, ha nem is örökké. Tedd el – nem törődve a szaggal, mert amúgy se finnyás, a kezébe nyomja a csikk mellé az aprót, ügyelve, hogy ne essen a földre. – Nem kell megköszönni. Tényleg – nem azért adja, hogy hálálkodjon egy életig. Csak mert, ezt érzi helyesnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Többszőr megfordult már a fejemben a színjátszóhoz való csatlakozás, eddigi évek alatt viszont nem jutottam el odáig, hogy meg is tegyem. Idén aztán végül úgy döntöttem neki kezdek. Bizonyára a sok szabadidőm vett rá, miközben próbálok összehozni egy elfogadható VAV eredményt. A "sok-sok" tanulás mellett viszont van idő egy kis drámára is, nem? Szóval beszéltem végül a harmadéves sráccal, és tárt karokkal fogadott egy meghallgatásra. Ahogy - mint utóbb kiderült - Podlovics Natasát is. A rellonos a hét elején keresett fel, és pedig örömmel mondtam neki igent. Hiszen a színház fontos része a közösség, ez az, ami annyira vonz benne. Miért ne csináljuk együtt? Úgy sokkal izgalmasabb az egész. Rögtön meg is beszéltünk egy időpontot.
Eddig nem sok tapasztalatom volt a színészkedéssel, de azt biztosan állíthatom, hogy szeretek színpadon lenni. Mivel pedig nem hivatásként fontolgatom a színjátszást, nem lesz probléma, hogy totálisan amatőr vagyok. Azért reméltem viszont, hogy Natasának van bármi ötlete arról, mit is fogunk csinálni péntek délután. Meg azt is, hogy nem happolták el az orrunk elől a próbatermet. Diáktársaimat ismerve viszont, biztos mindenkinek van jobb dolga, mint drámázni a próbateremben.
A péntekem hosszú nap, így utolsó mágiatörténet után gyorsított léptekkel indultam a próbaterem felé, ami legnagyobb szerencsémre az iskola másik felén található. Bíztam benne, hogy Natasa nem vár rám régen, tekintve, hogy öt perce ott kellett volna lennem.
Majdnem 10 perc késéssel rontottam rá a rellonosra. Gyorsan csekkoltam, de igen, ő volt az, és nagy szerencsénkre egyedül volt a teremben, így nyugodtan tudtunk készülni.
- Szia! Remélem nem vársz rég - nagyot szusszanva ledobtam magam a mellette álló székre, táskámat pedig a földre, ami nagyot puffant a halom könyvvel benne. - Mit olvasol? - közelebb hajolok hozzá, hogy rálássak a kezében tartott papírra, közben pedig kiveszem fülbevalóimat, hogy az ékszerek ne zavarjanak semmiben. Felállva a pénztárcámba rejtem őket, majd Natasa felé fordulok. - Van bármi ötleted, hogyan tudunk gyakorolni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Bájos mosollyal ráztam meg a tulaj kezét, bemutatkozására pedig aprót bólintottam, mint a tisztelet jeléül.
- Örvendek! - mondtam őszintén.
Követtem az egyik asztalig. Kikerülgettem a földön álló dobozokat, majd türelmesen megvártam, hogy helyet csináljon nekem.
- Köszönöm - mosolyogtam rá, és helyet foglaltam a felszabadított széken. - Nagyon szépen felújították a helyet - dicsértem, és nem csak azért, hogy hízelegjek Nemesnek.
Türelmesen végig hallgattam a monológját. Közben néhányszor bólintottam jelezve, hogy figyelek. Miután befejezte, vártam pár pillanatot. Úgy éreztem, kijár egy kis gondolkodási idő ezután. Majd úgy döntöttem, visszafele haladok a kérdéseinek megválaszolásával:
- 19 leszek, decemberben - bólintok. - Viszont, ahogy a levélben is írtam, az idei évben még az alapképzést végzem, és a kastélyban élek, így elsősorban ahhoz kötött az időm - tartottam egy kis szünetet, hogy levegőhöz jussak, majd felhagytam a renddel, és arra a kérdésre válaszoltam, ami témába vágott. - Ennek fényében az idei tanév alatt csak délutáni műszakot tudok vállalni a hétköznapokon. Hétvégén tudok délelőttit is - egy bólintással nyomatékosítottam a mondandómat, és a papra nézve vártam a reakcióját. Nagy részben azért álltam meg, mert még magam sem tudtam, melyik pozíció érdekelne. A konyhai munkát mindenképp kizártam, az egyáltalán nem az én világom. Ám mind a pincérkedés, mind a pultos szerepe vonzó volt számomra. Mindkettő magában foglalja azt, hogy több emberrel találkozom. Az emberekkel való kapcsolat egy fontos része volt az életemnek mindig. Ezért fontolgatom a turisztikai irányt a jövőévtől.
- Akár pincérként, akár a pultban is szívesen elhelyezkednék - válaszolok végül.
Az izgalmam idő közben tejesen eltűnt, pláne miután kijelentette, hogy alkalmasnak tart az állásra. Mind az engedelmes tekintet, mind a kedves és udvarias hangnem könnyen jött, szinte már a részemmé vált, holott nem jelemző rám a nagy visszafogottság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Azt hiszem, tisztában vagyok azzal, hogy sokan nem szeretik azt, hogy hozzáérnek, hozzászólnak, vagy akár csak rájuk gondolnak. Tudom, a legtöbb esetben tartom is, viszont most valahogy ellenállhatatlan vágyat éreztem arra, hogy valamiért érintéssel késztessem arra, hogy ne forgolódjon tovább, de látom, hogy már közeledésemre is úgy reagál, mint aki sarokba szorítva érzi magát, csapdában. Tekintetem nem kerüli el a fehéredő bőrfelület, ahogy erővel szorongat és kapaszkodik. Mindent látok és érzékelem, hogy teljesen ellen megy azzal, amit én csinálok. Nincs bennem rossz indulat, neki az, nekem ez a megszokott, bár, hazugság lenne azt mondani, hogy a tapogatás az új hobbim. Csak nekem, inkább, nem olyan idegen és kellemetlen, mint másoknak. Talán az órai bambaságom az, amely miatt most ilyen szórakozott lettem és meggondolatlan. Jó ez a szó egyáltalán? Hiszen nem bántom, nem is érek nagyon hozzá, hisz karjáról eltűnnek ujjaim, azokat csak akkor látja, amikor a pálca felé nyúlok. Szórakozott mosolyom kíséri, fürkésző tekintetem, amely nem lát mást, csak tagadást, csak az indulatot és azt, hogy ez sem lesz a legjobb tetteim között számon tartva. De nem zavartatom magam mégsem, befejezve a mozdulatsort, rajta pihentetem tekintetem, mintha nem is látnám azt a mérget, amelyet szinte felém fúj. Mintha nem létezne. Hogy ostoba dolog ez? Valahol biztosan, hiszen úgymond, még a pálca is felém fordult, hisz amint ujjai között pihen, úgy engedem el, csusszannak le róla ujjaim és ejtem kezem magam mellé.
- Elnézést – lépek egyet hátrébb, mintha ez sokat segítene, de mögöttem is pad pihen, lazán dőlök neki, nem olyan görcsösséggel, ahogy az előbb a másik. Felesleges.
- Túl sok volt talán? – mintha nem az egyértelműt kérdezném jelenleg, kutató tekintetem kíséri őt, hiszen szólni is lehetett volna, de kinek számítanak az egyszerűbb, könnyebb tettek, amikor, lehet mást is. Talán neki is könnyebb? Miért is? Csak egy szőkeség, a több közül. Lehetne egy, most azonban mégsem.
- Az eredmény a lényeg, segítettem – elismerést várok talán, vagy sem? Egyiket se.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Tulajdonképpen Lilla egész jól ellett volna egymaga is a szobájában, vagy akár a klubhelyiségben, ha nem lett volna ott az rengeteg ember, és a rengeteg kaja, amit az ünnepekre halmoztak fel a népek. Egyszerűen nem bírta elviselni, és nem tudta, melyik volt kibírhatatlanabb a képlet két eleme közül.
Kapva kapott az alkalmon, hogy találkozzon Emmával, aki bár nem egészen képviselte az ő világnézetét, néhány dologban nagyon is egy húron pendült a levitással, sőt, a Vizsnyiczky lány megkockáztatta volna, hogy nem is idegesítette őt. Többnyire.
- Már amikor - motyogta maga elé, de ő is bekémlelt, és mivel nem látta bent Farkas Zétényt, már sokkal szimpatikusabb volt számára a hely, mint egyébként.
Kényelembe helyezkedtek, távol minenki mástól, és bár volt Lillánál tankönyv, nem nyitotta azt föl, sőt, félre is tette egy üres székre. Kezét a gyomrán pihentette pár pillanatig, aztán realizálva, hogy a rellonos beszél hozzá, odafordult.
- Ehm, nem igazán. Csak a szokásos drámák mennek mindenfelé - vont vállat. Nem is érdekelhette volna kevésbé, de kikerülni nem tudta őket, pláne mivel valahányszor madárrá változott és itt-ott letelepedve figyelte azokat, akikre viszont nagyon is nagy érdeklődést mutatott, elcsípett mindenféle mondatfoszlányt. Még a riporternőről, akivel pár hete beszélt, is olyanokat hallott, hogy égnek állt a toll a hátán. De az ilyen pletykák őt rémesen untatták, olyannyira, hogy továbbadni sem kívánta őket.
Ami pedig a bulikat illeti:
- Nagyon kétlem - nézett Emmára kissé beesett szemeivel. - Tömeg lesz, hangzavar, és egy csomó részeg balfasz. Nem igazán hiányzik, hogy valamelyik lehányjon. - Most, hogy ezt így előadta, kicsit összeráncolta a szemöldökét, és rájött, hogy talán egy finom utalást hallott az imént, hogy társaságot keres a másik. De nem, csak nem. Vagy mégis? - Te tervezel menni?
Úgy tűnt, Emma érzékeli, hogy még a szokásosnál is kicsit szófukarabb, és vicceskedve felajánlott más programot. Erre már Lillának is mosolyra görbült a szája néhány pillanatra.
- Mindenképp! És közben dumáljuk ki, melyik professzor a legszexibb - mondta gunyoros hangnemben. Persze tudta, hogy Emmától is távol áll az efféle lányos tevékenység, vagy legalábbis pont annyira nem vallotta volna a világért se, mint Lilla, hogy esetleg hajlandó lenne rá. Ha például Sári szeretne ilyesmit csinálni, arra képtelen lenne nemet mondani. De azok az idők már réges-régen elmúltak, és nagyon nem hitt benne, hogy valaha visszatérhetnek.