Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Nevetek, mert szeretek nevetni. Még gyerekként tanítottak meg rá, hogy a legjobb orvosság a nevetés, és az sem baj, ha néha párosul egy kocka csokival. Így hát, ezt teszem én is. A csoki már megvolt, most a nevetés követi. Néha, mikor azt érzem, hogy nem történik semmi, felidézem magamban az egyik kedvenc viccemet, és nevetni kezdek. Vagy mesét nézek, vagy...BART! Te jó ég! A kis fekete gombóc az előbb még a vállamon volt. Most pedig nincs sehol. Egy pillanatnyi, vagy annyi se riadalom után nevetek újra, mert meglátom, ahogy a hótól magát borzolva ül ő is a padon a szatyrok mellett. Jaj Bart!
Az Anastasia a kedvenc mesém, talán azért, mert külsőre rá hasonlítok a legjobban, a haja, a bőre, a szeme, az alakja, szerintem őt idézem meg a legjobban. Jellemre azt hiszem, inkább Aranyhaj vagyok, de Hófehérkére is lehet gyanakodni. Semmiképpen sem vagyok Mulan vagy Pocahontas. Talán még Wendy? Mondjuk ő nem tartozik a klasszikus hercegnők közé. Bart is ezért lett Bart. Az Anastasia miatt. Most viszont, még mielőtt nagyon megijedtem volna, hogy elvesztettem karmos kis társam, már újfent nevetek, és élvezem az életet. Figyelmesen nézem, hogy hogyan csinálja a hógolyót, és nyelvem kidugva, nagyon rákoncentrálva gyúrom össze, lemodellezve a kézmozdulatait, miközben ő sikertelenül dobja a sajátját. Az enyém még nem olyan, ami egyben maradna, mert főleg nevettem, szóval muszáj egy picit még dolgoznom rajta. Jó tanítvány vagyok, csak az a baj velem, hogy elveszek a részletekben és szöszölőssé válok.
- Na kész!
Jelentem ki büszkén, nem tudom, hogy hallott-e mert újabb golyót gyúr. Remélem, hogy én is ilyen rutinos leszek hamarosan. Célzok, és jó erővel meghajítom, éééés talált. Én pedig, számmal O alakot formálva nézem, ahogy az egész arca havas lesz, aztán, sajnálom, tényleg, de újfent nevetni kezdek, ahogy közelebb lépek, hogy leütögetett, tiszta kesztyűimmel leporoljam róla a havat. A mellkasára céloztam, vagyis oda, ahol emlékeztem, hogy van a mellkasa, de ezek szerint egy félóriás méreteivel ruházhattam fel.
- Nagyon fáj?
Kérdezem kétségbeesetten, óhatatlanul is mosolyra húzódó ajkakkal, miközben tisztogatom az arcát, a mellkasát. A magyaromon érződik, hogy nem itt tanultam, és hogy nem ejtem olyan szépen a szavakat, de nem akarok a fordítóékszerek miatt ellustulni. Kicsit talán esetlenné tesz, de ez csak plusz egy a többi bénaságom között.
- Legalább az orrodat nem törtem el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

A legtöbb velem szemben ülőnek talán vígaszt nyújtana, ha tudná, kucorogtam én is abban a székben, azon a kanapén, kisírt szemekkel, megtörten, félve. Mégsem említem, mert nem lehet összehasonlítani két embert így - másak a körülmények, maguk az emberek, s ugyanaz az esemény máshogy csapódik le bennük. Sejtem, ám nem tudom, mi zajlik le bennük, maradéktalanul érteni-érezni sosem fogom és ezt elfogadtam.*
- Hmm, megfontolandó, bár sajnos a foghúzás fájdalmát aligha ellensúlyozná,-*merengek egy sort, öntudatlanul is megdörzsölve az állkapcsomat, miután volt szerencsém megválni a bölcsességfogaimtól, amik semmiféle természetfeletti hatalomnak nem hajoltak meg. Az orvost lepte meg a legjobban, hogy majd' két méteremmel sem nőttem akkorára, hogy az a pár plusz fog elférjen a számban.
Bólintok, felesleges több szót fecsérelni erre, s puha mosollyal jelzem, semmi gond. Mindez egyetlen jel a jegyzeteimben, áthúzott nulla, mely annyit tesz, nincs preferencia. Aztán Belián elmereng, talán bátorságot gyűjt, talán szavakat keres. Hangtalan kortyolok kávémból s teszem vissza az asztalra, ügyelve, hogy csak az ismerős, barátságos neszek járjanak körbe: levélsusogás, ágak zörrenése, szél- és madarak halk hangjai. Máskor kedvtelve merülnék el bennük én is, most azomban egyenes, fesztelen tartással ülök, felsőtestemmel Belián felé fordulva, karjaimat ölemben nyugtatva a tablet mellett.
Bármitől is tart a riadt tekintet, zöldjeimben nyugalmat talál, vonásaim sem vesztik el nyílt, őszinte lejtésük. A kimondottak nem változtatnak azon, hogy itt és velem biztonságban van. Komolyan bólintok, tudomásul véve a kérdést.*
- Ha emlékszel a történtekre, akkor foglalkozni fogunk velük és segítek feldolgozni őket. Jóslatokba vagy ígéretekbe nem bocsátkozhatok, azonban úgy látom, időben fordultál hozzám és minden esélyed megvan, hogy ne történjen ilyesmi. Értékelem az őszinteséged és a józanságod,-*kimondatlanul hagyom, de érezhető, milyen fontosak; nem mindenki küzdötte volna le félelmét vagy viszolygását ilyen gyorsan. Némán jegyzem fel, hogy külön lényként, bestiaként hivatkozik magára az átváltozás alatt, ami kérdéseket vet fel a bájitala kapcsán; megfontolandó a főzet finomhangolása, adagolásának újraértékelése. Asszisztált átváltozás és megfigyelés szükséges.*- Mi foglalkoztat inkább, a lelki vagy a gyakorlati oldala a folyamatnak? Rengeteg lehetőséget és információt tudok felkínálni, nem akarlak egyszerre elárasztani vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Egy percre megállok, amikor úgy látom, keres valamit, hirtelen ötlik eszembe, hogy talán a fülbevalót, amit az első, rosszul irányzott gombóc üthetett ki a füléből, még ha nem is volt olyan erős, megeshet. Aztán szép lenne keresni a hóban, azonban, ahogy továbbra is nevet, úgy nyugszom meg, hogy semmi gond nem történt, ami elveszett, ha elveszett, az meg is lett, így nem kell aggódni tovább. Valami apróságot látok, kicsi, sötét pamacs, azonban időm nincs megnézni jobban, hiszen, a forrócsoki tét. Nem mintha földhöz verne, ha nekem kellene megvennem, sőt, ez inkább, csak móka. Furcsa, hogy az ember néha mennyivel később jön rá, hogy ami másoknak természetes és megvolt, az a saját életéből mennyire hiányzott. Mármint, Ákossal bőven borítottuk be egymást hóval gyerekként, azonban a közeli iskolába érve, háztársaimmal már koránt sem volt rá alkalom, ők megtették, én meg… Érdekes lesz megint a falak között sétálni, egyelőre még nem mentem be a papírokat elrendezni, ott is téli szünet volt, az ünnepek után most kezdenek majd visszaszállingózni a diákok és az ott dolgozók is. Majd rákérdezek Ákosnál, hogy mi merre pontosan, neki jobb naptára lehet az enyémnél, addig az irodában nézek át mindent, mi és merre. Új feladat ez, amellyel olyan elszántan nézek szembe, mint a jelenlegi hógolyó-csatával. A nevét sem tudom, ami vicces, mégis úgy viselkedünk, mint akik egymás melletti házban nőttek fel és felveszik ott a fonalat, ahol abbamaradt az egyik téli reggelen. A célt tévesztett golyóm nem tesz kárt semmiben, abban a pici, fekete pamacsban sem, de talán a rá hulló hódara nem lehet a kedvence. Biztos valami apróság, mert mintha mozogna. Egyelőre, oktatok inkább.
- Úgy, úgy, jó sima lesz – bólogatok, közben a magam darabját is kézbe veszem, hogy hasonló módon járjak el. Csakhogy ezt már eldobni nincs időm, ugyanis, ahogy feljebb egyenesedem és fejem fordítom, emelem felé, csakhamar csattan valami az arcomnak. Egy apró koppanás, a hideg és a fájdalom szétáradása. Azt tudom, hogy amikor realizáltam, hogy mi is közeledik felém, szóra nyitottam a szám, így most abban is van egy adagnyi hó, amit félrefordítva a fejem, kiköpök, hogy aztán hűs, ajakamat zsibbasztó érzéssel nyammogjak.
- Áu? – a golyó a kezemben szétroppant, ahogy a pillanatnyi riadalommal rászorítottam, így elengedem, amúgy is már szinte fájnak a hidegtől. Sűrűn pislogva szabadítom meg szempilláimat is a hótól, mire tisztán látok, már előttem áll és arcomról takarítja a havat. Csakhamar aprót nevetek, hogy semmi gond, hogy nem lett belőle baj. Ezért nem szerettem hógolyózni, eszembe jutott.
- Nem, dehogy is. Csak hideg – de az nagyon. Egyhamar eltűnik a hó, kicsit magam is besegítek, amikor átdörzsölve arcom, az utolsó vízcseppeket is próbálom eltüntetni. Mint valami nyúl, úgy mozgatom meg az orrom, párat szipogok is mellé. – Nem, határozottan nem – villantom mosolyom felé, majd szusszanok. – Én becsülettel feladom, lefagytak az ujjaim – mutatom fel vörös, vizes kezemet, amelyeknek jót tenne, ha ilyen időben kesztyűt húzok. – Szóval, állom azt a forrócsokit, rendben? Nyert, egy igencsak pontos találattal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Hinni magamban. Bár tekintetem tanáromra siklik, ahogy mozdul, mégsem látom magam előtt teljesen tisztán, amit csinál. Csendben bólintok egy aprót, gondolataim messze járnak. Hinni magamban. Olyan sokan mondták már ezt nekem. Minden napom arról szól, hogy higgyek. Ha nem is magamban, de másokban mindenképpen. Dodiban, hogy képes lesz túllépni Teó elvesztésén, édesanyámban, hogy minden viszontagság ellenére a kedves mosolyával fog visszatérni hozzám, és… és Anubiszban. A hitem nagy része benne van, abban, hogy miatta képes lehetek olyanokat megcselekedni, amit várnak tőlem. Hinni magamban. Ebben is segít majd, igaz? Az idő múlásával képes lehetek erre, anélkül, hogy valami félresiklana. Képesnek kell lennem rá, hiszen Sébastien tanár úr éppen erre kért, és tudom, Anubisz támogatása nélkül nem sikerülhet.
Ujjaim siklanak a medálra, hogy arra rámarkolva hallgassam tanárom szavait, majd kövessem tekintetemmel a lapot, ami elemelkedik az asztalról. Elnyílt ajkakkal figyelem, ahogy az egyszerű lapból lesz egy madár, arcomra hatalmas mosoly kerül, a levegő tüdőmben reked, ahogy fejemet forgatva követem annak mozgását. Halkan nevetve fordulok vissza a férfi felé, mosolyom és kipirult arcom árulkodik boldogságomról. Felkapom fejemet, ahogy a madár felettem halad el. - Ha hiszek magamban… - szavaim halkan hagyják el ajkaimat, majd a hirtelen jött érzést elkapva, csillogó tekintettel pillantok vissza Sébastien tanár úrra. Elhatározás csillan benne. Hinnem kell magamban.
Zavarban hajtom le fejemet, alsó ajkamba harapva bólintok párat. Igaza van. Tudom, hogy az van, mégis olyan nehéz bevallanom magamnak, amikor éjt nappallá téve a saját ugyanilyen gondolataimmal vívom meg harcaimat. Nem hagytam, hogy elbizonytalanítsanak, továbbra sem fogom hagyni, de tudom, hogy a férfinak igaza van. Túlságosan veszélyes lenne, hiszen… mi van, ha ezzel Dodi szétszaggatott szívét ott, ahol már elkezdtek beforrni a sebesülések, csak ismét felszakítom? Igaza van. Mégsem hagyom, hogy elbizonytalanítsanak szavai, ezt nem tudom hagyni, így kerül elő a legféltettebben őrzött füzetem valaha, amit tanárom elé csúsztatok óvatos mozdulattal, várva az ítéletet, hogy mégsem vagyok alkalmas arra, hogy rúnamester legyek.
A szavak villámcsapásként érnek. Felkapom fejemet tanáromra, a meglepettséget akarva sem tudnám eltüntetni róla, ajkaim elnyílnak egymástól, ahogy levegő után kapok. Én, mint tanársegéd? Én, mint Rúnatan tanársegéd? Sébastien tanár úr mellett? Szívem hangos dobogása betölti bensőmet, akaratlan nyúlok mellkasomhoz, lazán ökölbe szorított kezemmel, fülemben zúg vérem, mintha csak rosszul hallottam volna.
- Komolyan? Komolyan gondolja? - pár oktávval magasabban hallatszik hangom, de nem tudok ellene mit tenni. Mégis… hogyan? - Én, mint a tanársegédje? Biztos- Biztosan vannak nálam ügyesebbek és idősebbek, és nem szeretnék a tanár úr terhére lenni, hiszen van elég dolga, az iskolán kívül rúnamesterként foglalatoskodik, csak láb alatt lennék - hangom ugyanolyan magasan szól, hadarok a zavartól, de nem tudok elpillantani tanárom arcáról és kedves mosolyáról, amitől szívem csak még hevesebben kezd el verni. Azt sem tudom, hogy volt-e értelme annak, amit mondtam, hogy érthető volt-e egyáltalán. Rúnákkal foglalkozni tanítás után is.
Hirtelen merevedek meg, ahogy fejem hátsó részénél érzem meg a puha érintést, ami óvatosan simít végig tincseimen. Higgy magadban, Margaréta. Én azt teszem, ahogy Sébastien tanár úr is. Apám szavai visszhangoznak fülemben, ahogy szám elé kapva kezemet, akaratlan engedek utat egy könnycseppnek, mégis mosolyogva válaszolok. - Szer-szeretnék a tanársegédje lenni, tanár úr. Nagyon szeretnék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Van valami ebben az egészben, ami amúgy csak egy bugyuta, óra utána jelenet, amelynek már rég vége kell legyen, rég már nem is kellene itt állva folytatnom újra és újra, de csak nem enged, nem hagyom magam, pedig ez nem egy csata, nem holmi harc, csupán csak beszélünk, jobbára beszélek, ő pedig még a szavakat sem akarja közel engedni. Ismerek másokat, akik hasonlóak, az emberek nagy része nem olyan nyitott és nyílt mint én és sokan mások, ezt is meg kell érteni. De azt is, hogy ilyenkor általában, mindig így viselkedünk, mintha ki akarnánk őket csalni, vagy csak mert nem tudjuk elfogadni, hogy ennyi és bezárult minden. Nem tudom pontosan én melyikbe tartozom jelenleg, vagy melyikbe akarnék tartozni, de semmi ártó szándék. Nem én fogom megváltani őt, ezt tudom. Egyelőre beérem ezzel is, bár tudom, hogy pont oda kíván, a háta közepére, amit meg is mutat, de én mindig is makacs öszvér voltam. Nem sétálok el, csak helyet váltok, de még ez is kényelmes távolságban van. Tessék, figyelek most erre.
- Nem hiszem, hogy nekem abba bele kellene folynom, elvégre, a rokonotok sem vagyok, hogy a testvéri dolgokba beleszóljak – rázom meg a fejem, hogy bár amúgy sem komoly egy ilyen mondat, nem fogom felkeresni a kisebbik lányt, hogy meséljen nekem arról, mennyire bír acsarkodni a nővére. Eleve nem lenne szép húzás, illetve, akkor biztosan azt hinné, hogy kajtatok utána egész nap és akkor lehet, hogy pontosan azt hinné, hogy meghibbantam és nem tud magáról levakarni sem. Nem nyúzom tovább a testvérével, sem a vitával, továbbra sem az a célom. Némán pakol, elvan a gondolataival, fogalma sincs, hogy épp mi folyik le benne, ennek nem vagyok mestere. Sőt. Érdeklődve billentem kissé oldalra a fejem, amikor elhangzik, nem velem van a baj. Akkor vele lenne? Van valami, ami akaratlan bukkant fel benne?
- Gondoltam, nemigen látlak mosolyogni, hátha ez előhúzza, nem is annyira vicc volt – nem tudom, miért fejtem ki neki, talán épp az, amit mondott. – Miért lenne veled baj? – nehezen érti, vagy talán más van és feszült? Nem lelkizni bírom rá, egyszerű kérdés, ha nem akar válaszolni, kikerüli, nem is veszi fel. Nem akarok mindenkit megmenteni, csak ott a fura érzés; valamiért őt mégis szóra akarom bírni.
- Nem félek, hogy leátkozol – nevetek aprót, hogy nem az tartott itt, hogy félek, valami csúnya jön felém. – Nem akarok semmit, maximum szeretnék. Már elég régóta látlak, ismered a nevem, én a tiéd, egyszerűen csak én szeretek embereket megismerni, téged pedig mindig egyedül látlak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Amikor azt mondja, hogy hideg, fejemmel egyetértően bólogatok, mert valóban az, hideg. Nekem nagyon tetszik, de be kell vallanom, leginkább a nagy hópihék, meg az, ahogy reggel és este csillog a napban, már amikor van nap, ugyebár, mivel néha csak olyan komor, szürke az ég, mintha szomorú lenne. De én becsülettel mindig felmosolygok rá, hátha picit megenyhül és engedi a napot, hogy süssön. Ha picit is, de eddig minden nap sütött, és szeretem azt hinni, hogy ez az én személyes varázsom.
- Ó, tisztára rózsaszínek is. Nincs kesztyűd?
Ez a tegeződés - magázódás a magyarban nekem még nagyon furcsa, valahogy mindig keverem, és most, hogy így belegondolok, azt hiszem, rosszul kezdtem el használni, de már nem javítom ki magam, mert nem tűnik olyannak, mint, aki kioktatna miatta. Viszont, ha nincs kesztyűje, akkor lehet, hogy abban kellett volna fogadnunk, nekem veszíteni, és akkor vehetnék neki egyet. Most kaptam fizetést, telik rá.
- Köszönöm.
Pillantok rá vidáman, a szemeim felcsillannak, és már el is felejtem azt, hogy lehet, hogy szegényebb, mint én. Viszont, ha látunk valahol kesztyűt, akkor fogok venni neki egyet, nehogy nagyon megfázzon a keze.
- Amikor hazaérsz, ne tedd azonnal forró víz alá, mert akkor könnyen megsebesítheted, először csak langyossal moss kezet, és fokozatosan növeld a hőt, amíg úgy nem érzed, hogy jó. Mert akkor igazából nem is kell olyan magas, mint amit eredetileg engednél rá.
A padhoz lépve előbb Bartot várom meg, hogy visszakapaszkodjon a vállamra, és amikor ő már a helyén van, akkor veszem fel a papírszatyrokat. Ez tetszett. Máskor hosszabban szeretnék hógolyózni. Talán majd a gyerekekkel.
- Merrefelé laksz? Keresem a tökéletes otthont, és nem tudom, hogy melyik utcában lelhetem meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Nem ismerik egymást, de az ilyen apró mondatok, dolgok azok, amelyek könnyítik majd a helyzetet, az egész légkört. Könnyebb, ha lesznek olyan dolgok, amiket mind a ketten értenek és akár átéltek, legyen csak az most a tetszetős bögre, vagy épp a fogorvos kellemetlen emléke. Figyeli, ahogy állához ér, mint aki épp most emlékezne, milyen rossz az, amikor kiszednek onnan valamit. Saját maga is átélte, amikor a nyála csordult ki az érzéstelenítő miatt, amikor az egyik lyukas őrlőt kellett kikapni onnan, hogy mennyire érzékeny volt és érezte mégis néha, hogy ott van még.
- Biztos arra is van valami mágia. Vagy… fogalmam sincs, hogy erre milyen egy fogorvos – mert nem volt még szerencséje hozzá, amikor sajgott, nem volt vészes, az ember akár mugli, akár nem, mindig addig húzza a fog dolgot, amíg elviselhetetlen. Ez örök, íratlan szabály, de jó, az emberek nagy részénél csupán. Bár nem azért jött, hogy fogorvosi tanácsokat kérjen és osszon meg a másikkal, nagyon nem. Sokkalta mélyebben van a gond, mint egy fog, ebben mind a ketten biztosak, mégis, akaratlan tolja nyelvét abba a mélyedésbe, ahol a fog helye pihen. Nem tudja, miket jegyzetel, ír, csak a kézmozdulatot látja. Ez is kissé feszélyezi, az ember ösztönösen kíváncsi arra, hogy valaki mit lát rajta és ez le is kerül jegyzésre, de nem épp olyasmi ez, hogy odahajoljon és belepillantson. Próbál elvonatkoztatni, úgy, mint a rendelő az eredeti képétől, attól, hogy miért is ücsörög itt. Nem a legkönnyebb, mert egy része annyi mindent mondana, a többi pedig csak azt, hogy hallgasson, ahogy eddig. De amikor valaki nem bír aludni, érzi, hogy egyre fáradtabb, kevesebb és álmai már nem agyatlan butaságok, hanem olykor vérvörös művek, nincs mese, valami kell. Használhatna rá főzetet, de ha arra kap rá és egyszer nélküle kellene, minden rosszabb lenne. Leás hát a halomba, beletúr és a legutóbbi, a legfrissebb sebről kaparja le a vart. Mire a végére ér, hangja erőssége kicsit elgyengül, ujjait kaparássza a megszokott módon, frusztrált. Mert lehet ebből, ebben is sok mindent lát már.
- Nem mindenre, nem mindig, de ez jobban… - szusszan egyet, örül, hogy foglalkoznak vele, ámbár feldolgozni valamelyest megtette, de lehet, hogy mégsem. – Általában nincs sok meg, apró képek, de ez éles. Mint mikor, mint amikor megtámadtak, sok éve, ott láttam vért, a sajátom – meghatározhatatlan állapot, ahogy kibuknak belőle a szavak, riadtan kapja felé a tekintetét, mint aki nincs tisztában azzal, hogy beszél. Hogy tényleg ezeket mondta. Jó jel, hogy őszinte és józan jelzőket kap és hogy esélye van, időben. Mégis, ahogy ássa bele magát, egyre nehezebb.
- Van… gyakorlat. Bírom a fájdalmat, tudom mikor kell menni, mit hogyan. Megtanultam. A lelki? Arra, annak idején azt mondták, nem készültem fel, nem… nem sikerült. Én csak nem szeretnék bajt, senkinek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Mert a meleg havat még nem találták fel, így más nem is lehetne. Ki és be hajítgatom az ujjaim, majd egyenesen a zsebembe dugom, bár tudom, hogy sétálni, zsebre tett kezekkel nem  a legjobb, mert ha valaki esik, akkor semmi esélye annak, hogy támaszt keressen, de egyelőre ácsorgunk, így ennyit megengedek magamnak.
- De, valahol a szekrényben, nem gondoltam, hogy havazni fogok és amúgy simán bírtam eddig – húzom el a szám, hogy ugyan sapkát semmiképp sem szeretek hordani, a kesztyű még oké és viselem, ha olyan szeles, hideg idő van, amitől bőröm repedezik a bütykökön és hiába kenegetem, nem lesz szebb, de cserébe random pillanatokban reped fel és kezd vérezni. Tapasztalat? Az. – Ezentúl inkább zsebre vágom, ha nem is használom – ez inkább magamnak ígéret, ahogy közben kihallom, hogy a magázódás tőle elmarad és ez nem baj, egyáltalán nem, de meg szoktam adni a nőknek azt, hogy előbb hagyják el, mert úgy illik. Ha nekik nem gond, onnantól nem erőltetem, de valahogy a hivatali évek alatt rám ragadt, hogy ezt a hangot üssem meg elsőnek. Apám szerint így a legjobb, Ákos néha csodálja, hogy tudok olyankor is higgadt és nyugalmas hangnemet megütni, amikor más már üvöltene, nekem meg ők a meglepőek, hogy ez szóba jön. Nekem természetes.
- Ugyan. Most, vagy későbbi alkalom? – mert én ráérek, csak a dobozt kellene már felvennem a földről, mielőtt teljesen használhatatlan lesz. Pillantásommal jelzem, hogy egy szekundumnyi időt kérek, amíg odalépve kapom fel, nem nagy, így elfér a kezemben, de még időben, nincs meleg, hogy a hó olvadt legyen annyira, hogy ezzel gond legyen.
- Ó, ezt így kell? – mert amikor hideg, akkor mindenki meleget kíván, hallottam én már intelmet arra, hogy ha nagyon ki vagyok melegedve, ne igyak nagyon hideget sem, de őszintén, kinek van kedve a langyos vízhez, amikor ott a hűs is. Nem vagyok torokfájós, viszont van benne igazság, amikor két napig krákogok utána. De ezt az átfagyott ujjas dolgot sosem így csináltam. – Akkor én köszönöm. Sose gondoltam volna, hogy ebből lehet sérülés, bár arra emlékszem, hogy fáj – gondolkodok el a dolgon, ahogy közben a másik vállára kapaszkodik az a kis pamacs, akit korábban láttam. Arcom felderül, mert kicsi, szőrös és aranyos dolog, az ilyeneket szeretik az emberek, én meg állatbarát vagyok, olyannyira, hogy meg sem eszem azt, amit mások igen.
- Haláli kis figura – bökök a válla felé, majd ha forró csoki, ha nem, teszek egy pár lépést, leginkább azért, hogy ne az út közepén ácsorogjunk. – Én a Macskabagolyban vettem ki egy lakást, az elég kellemes környék, de ahogy sétáltam a többibe, mikor nézelődtem, igazából kicsit mind egyforma, de nem sűrűn lakott. Szép telkek, sok a zöld, a közeli erdő miatt. Miféle hely lenne a tökéletes?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Vagy keresd meg a kesztyűdet.
Kacsintok rá cinkosan, de nem, ez nálam nem flörtölés, vagy ilyesmi, én csak nagyon sok időt töltök gyerekek között, és a felnőttekkel is, ha félek, hogy nem találom meg a közös hangot, úgy beszélek, mint a gyerekekkel. Nem az öregekkel, velük azért jóval tisztelettudóbb vagyok, de a velem egy korúakkal nem nagyon szeretnék vaskalapos lenni. Ez nem az én stílusom. Talán inkább Giselle a Bűbájból? Igen, esélyes, hogy rá hasonlítok a leginkább.
- Később, mert most nagyon sok csomagunk van.
Mivel ő is felveszi a magáét, meg én is, látható, hogy egyikünk kezébe se fér még el egy forrócsoki is, ráadásul ott van még a beülés lehetősége is, ami meg azért nem jó, mert akkor meg mindenki minket nézne, hogy milyen sok holmink van, ami azokat a furcsa tekinteteket okozza, szóval tényleg, mindenféleképpen azt szeretném, hogy inkább egy másik alkalommal forrócsokizzunk, mert akkor beszélgethetünk is nyugodtan, és tekintve, hogy szinte senkit sem ismerek itt, lehet, hogy elindítana a barátkozás útján. Sosem volt sok barátom, de örülnék neki, ha itt is lenne pár, akikkel tudok beszélgetni, és nem érzem magam egyedül. Mondjuk, én sosem érzem magam egyedül, mert ha szomorkodós kedvem kezd lenni, akkor beteszek egy mesét, és máris boldogabb vagyok.
- Igen, erre sokan nem figyelnek oda, de én ezt tanultam, szóval tudom, hogy így a jó, gyógyító vagyok, gyerekekre specializálódtam, de ez a felnőtt bőrre is igaz.
Csak a gyereknél az ember még jobban odafigyel, hogy hogyan nem szabad, míg a felnőtt esetében már más a helyzet, ott hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a mi bőrükre is vigyázni kell.
- Bart. Mielőtt elhagytam Amerikát, akkor láttam meg egy kereskedésben, nem kellett senkinek, egy sarokba volt berakva, még ára se volt. Sajnos génhibával született, és a puffskeinek amúgy se drága jószágok, így nem akart érte senki pénzt adni, én viszont nem jöttem el nélküle, szóval végül huszonöt dollárt adtam érte, hogy lássa, tényleg komolyan gondolom. Azóta mindig együtt vagyunk.
Megsimogatom kicsit a puffancsomat, amire kis ciripelős hangot ad ki. Egy pillanat alatt egymásra hangolódtunk, aminek nagyon örülök, mert nélküle nem tudnám ezt az egészet végigcsinálni.
- A Macskabagolyba sokan járnak, nekem zsúfolt. Olyat szeretnék, ami természetközelibb. Picike házat, egy embereset, ami bájos, elvarázsolt, illeszkedik hozzám. Közelebb van ez előkészítőhöz, hogy ne sötétbe járjak haza.
Én is elindulok, lépegetek vele, hogy haladjunk, tényleg nem lenne rossz, ha nem állnánk el az utat másoktól, nem lenne illendő.
- Akkor elkísérhetlek odáig, mert a panzióba lakom, onnan elvisz az út oda. Virginiának hívnak, de a legtöbben csak Niának, szóval, ha van kedved, szólíthatsz te is úgy. Nem muszáj persze.
Nem tudom, hogy itt mi a szokás, de gondoltam jó az, ha opciókat adok neki. Az olyan kedves dolog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Miközben azt latolgatom, vajon a "nem alszom jól" mennyire súlyos gondot is jelenthet valójában, Beliánt fürkészem - a néhány lejegyzett szó szemlátomást aggasztja, de belátására bízom, szeretne-e rákérdezni vagy inkább szoktatja mgát hozzá.
Nekem ellenben egyetlen pillanat alatt több oldalra rúgó kérdéstermésem kezd érni.*
- Nem mindig vagy tudatodnál az átváltozások alatt?–*igyekszem nem vonni össze a szemöldököm, ami meglehetős erőfeszítésbe kerül - ez az egyik utolsó, amit hallani szeretnénk az ilyen beszélgetések során, mégis közel sem olyan ritka, mint a legtöbben hinnék. Mindezt félretéve, emlékeznék, ha ez szerepelt volna Belián aktájában, mert életbevágóan fontos, hogy a bájital jól hasson, ehhez képest immáron másodjára szembesülök ilyennel.*- Figyelmeztettek vagy rákérdeztek erre valaha?-*toldom meg a kérdést még eggyel, rossz előérzettel telve. A feljegyzések szerint elutasította a kiutalt pszichológus segítségét, bizalmam azonban kezd megrendülni a leírtakban. Túl fekete-fehér.
- Teljesen félreérted,-*simítom futólag halántékom, azon tallózva, hol kezdjem a magyarázatot, az előző mondatok fényében. Mi mindent kell elmondanom valakinek, aki ennyire normálisnak tekinti a fájdalmat, a kontroll csaknem teljes hiányát és indokoltan véli bestiának magát az órákban, amikre nem emlékezhet? Előrehajolok a karosszékben.*
- A gyakorlati megközelítés, hogy először a fiziológiát és a körülményeidet mérjük fel: a bájitalt, a sérüléseket, bármilyen szervi gondot, ami befolyásol, hogy megteremtsük a lehető legjobb feltételeket. Ami sürgős, mint az alvásprobléma, prioritást élvez a kisebb kellemetlenségekkel szemben. Átszámolom, helyes dózist és megfelelő minőségű bájitalt kapsz-e, szükséges-e hangolni rajta. Az átváltozásod során melletted leszek, hogy megfigyeljelek és hogy vadászat helyett a társaságom enyhítse az ösztönös késztetést,-*veszem sorra, ujjaimon számolva a lépéseket, amik közül a legfájdalmasabb a vérvétel. Erőnek erejével kényszerítem a hangom tárgyilagosságra, mert a hitetlenség és a frusztráció arra sarkallnának, hogy neveket követeljek, tehetetlenül rázzam a fejem vagy hogy dühösen markoljam a karfát. Belián arckifejezése tart vissza, a tekintet, mely úgy szegeződik rám, mint amikor az út közepén álló őzet elvakítja a reflektorfény.*
- A lelki folyamat hosszabb és összetettebb, ez tény; de nem is egyedül kell végigcsinálnod. Ez a legalapabb, aki még nem tanulta meg vagy épp gyengélkedik, azt nem hagyjuk magára teliholdkor,-*azt akarom, hogy egy pillanatig se gondolja, hogy ez az ő hibája volt..

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Mondtak már rá rosszabbat a bolondnál. Kende halk nevetése mélyül az elképzelésre, amint Bossányi anyu döglött halat megirigylő csuklómozdulatokkal hessegeti a lányát. – Egyel több ok, hogy megközelítsük a terepet – és így is tettek.
 Hiszen még szép, hogy tetszik neki az ötlet! – Felderítettem már pár vizes placcot, de még nem tudom, hol lehetne tisztességesen edzeni – Rosszul is volt. Képes volt az úszással átlagembert megirigylő módon foglalkozni és két hét felemésztő időnek tűnt a kihagyáshoz. Amit, már csak az elemi mágiája miatt sem kellene elhanyagolnia. Épp erre a témára nincs kedve gondolni, amikor barátja apró érintése vállán ki is zökkenti. Kende büszkén elmosolyodik a visszajelzésen, amit Boska idegeiről kap, majd hallgatja a levitás tervezgetését. Végig mérné a csajt, de bele se fog, mert a nagykabát úgy is eltakarja pennától edzett testét. – Jaja, így is lesz. Kitalálok valamit Neked, arra mérget vehetsz – a Kende-féle megnyugtatás után már a sapkavásárláson is átlendülnek.
Ha valaki, a srác meg tudja érteni milyen rossz azt érezni, ha az ember kimarad, nem csak heteken, de éveken át. Érdekli Boska milyen baráti kört épített ki magának a kastélyban. – Felőlem rendben van. Akkor többet járok a szfinx felé, nehogy lebomolj a könyvek felett – vállával óvatosan meglöki a lányét, miközben kedvesen rámosolyog – De amúgy nincs gáz, ugye?
Igen határozottan közelítik meg a forralt boros árust, akinek Kende nem hagy sok időt a nézelődésre, már kéri is a meggyest. Közben összefut a nyál a szájában, a balatoni lángos emléke, a kolbász és az illatok hatására. – Átúszásig csak a zöldséget esszük a büfé sajtbureszből – szól és várakozva a bódé tetejét tartó fa gerendának támaszkodik. Egyértelműen mindketten éhesek lettek, így miután beszerezték a bort, Kende megvárja amíg Boska dűlőre jut a kívánságaival. Megesküdne rá, hogy hallja a csaj nevetésén túl a barna fejében kattogó kerekeket, amikor vállat vonva szembe lép vele – Az edzésterved első lépése az energia raktárak növelése. Szóval, ha koccintottunk, tied a palacsinta, enyém a kolbász és a kusza ágú fánál lévő asztalnál ütközünk – vázolja fel a hadműveletet, mint egy sport cselt
Együtt nevet Boskával, ahogy a papírpoharak sziszegve találkoznak és gyorsan a szájához emeli az italt, mielőtt bármelyik cseppje kárba veszne. Kár volna érte. Eltöpreng a kérdésre és félre biccenti a fejét – Frankó. Adhatunk neki egy próbát – beleegyezése után még megköszöni a meghívást és messziről a kolbászos előtti sort méregeti, ami lassan kezd megfogyatkozni. Mielőtt elindulna még Boska szemeibe nézve megvárja az érdeklődő kérdést, amit újabb mosollyal fogad. – Egész jó - a válasza nem tiszta, hisz nem nagyon ismeri a többi házat. - Mellettem lakik két srác, Zsolti és Dominik… – inkább kérdezi, mint mondja, az emlékezete néha megtréfálta. – A rellonosok jó fejnek tűnnek, onnan már összeszedtek maguknak. - biccent - A levitát, hogy kell elképzelni? Fellendül szabad kezének ujja, mint aki hatalmas felfedezést tett. - Totál egyedül vagyok a 2-es szobában. Ha átlógsz chillezni, vagy zenét hallgatni, nincs, aki beköpjön! - Örült volna a társaságnak, mert házon belül nem ismert még nagyon senkit.
Szeme újra a sorra tévedt. – Na, irány a munícióért. Ügyelj majd a sapkás sráccal, gyanús, hogy balról cselezni akar majd a nutellás palacsintákért. – figyelmezteti Boskát és ügyelve a poharának tartalmára megindul a paprikás, füstölgő illat után.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Azt szokták mondani, azt lehet megijeszteni, akinek bűntudata is van - nos ha az nem is, de még mindig kellemetlen visszagondolni a történtekre. Mégsem panaszkodhatok, az elég durva álszentség lenne, de ami igaz, az igaz. Nem tudom benne hogyan csapódtak le az elmúlt hónapok. Nem akar azonban megenni, macskáját sem ragadja vissza úgy, mintha leprás lennék, így hát valamivel kényelmesebben, nyugodtabban nyúlok ismét a feketeség álla alá, hogy azt cirógatva még hangosabb dorombolásra késztethessem. - Mint minden macska - szúrom közbe elmosolyodva az igaznak érzett gondolatot. Lysander is ezt csinálja állandóan, bóklászik a toronyban, és mint valami szellem egyszer csak felbukkan az ember háta mögött. Domca macskájával folyton összeveszekszik, az egyik hangosabban fúj mint a másik, és bár szerencsére még egymásnak nem ugrottak, azért álltunk már fölöttük tanécstalan fejjel. Azaz álltam én tanácstalan fejjel, és Domca mellettem két fejjel magasabban szintén tanácstalanul. Mikor is fog elérkezni az a beígért növekedés? Siethetne.
- Még szerencse, hogy megtaláltad - pislogok fel egy pillanatra, majd már hajtom is vissza a fejem a bundáshoz. - Még a hálóból oké, hogy kiszökik, de azért az már para, ha a körletből is kicsászkál. - Lys legalább ebben a tekintetben jó fiú. Legalábbis amennyire tudom...
- Jó lesz az négynek iiis - nevetek magamban, és mintha velem egy véleményen lenne, a kis éjfekete hercegnő elégedetten ásít egy hatalmasat. Megmosolygom, és csak azután válaszolok a feltett kérdésre, visszadőlve a hűvös kőfalnak. - Minden a legjobban van, hamarosan itt a szünet is, a torony még tele van káoszban magolókkal, de hát ez ilyenkor még... érthető. Hogy mennek a vizsgáid? Rendben lesz minden? - érdeklődök, s hangom mögé érthető az is, hogy ha valamihez kellene, szívesen ajánlom segítségem. Nem ismeretlen már tőlem a korrepetálás, bár nem én vagyok benne a legjobb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

#nemvéletlenülszaladtamarra
#jademégis
#LostBoi
#Loki

A barna egymás után sorolta a jobbnak jobb ötleteket erre mit kapott? Lehurrogást. Hát mi baja van ezeknek a magyar fiataloknak? Puhányak mind akik vannak. Bár Loki felvetésére már ő is hevesen bólogatott. Egészen a festmények kiválasztásáig.
- Nee... csak a dámákat nee. Ők meg se érdemlik, hogy lábakat adjunk nekik lábak helyett - biggyesztette le alsó ajkát Marina, és úgy nézett kérlelően szőke barátjára - mármint a régebbire -, hogy kímélje meg az idegrendszerét. Aztán tekintete a másik srácra villant. - Ismersz már elég embert, akiről pletykálhatsz? És elég "megbízható" forrást? - rajzolt macskakörmöket a levegőbe a lány, majd sóhajtott egyet. - Ahh... hihetetlen vagy. Jó, majd segítek neked. Menjünk a dámákhoz - egyezett bele anélkül, hogy kérni kellett volna. Igazából sose rontotta el a mókát, az nem az ő reszortja volt. Szimplán csak szerette, ha a többiek érzékelik mekkora áldozatot tesz ilyenkor. Meg hát nőből volt. Kicsit kéretnie kellett magát. Csak az ő logikájában a váratás kimerült abban, hogy egy másodperc alatt ráun, és tovább lép.
- Hogy Csibével miért szerettek ennyire keresztbe tenni egymásnak... - ingatta a fejét a lány. - Komolyan, egyre gyanúsabbak vagytok nekem - ráncolta össze homlokát, csak hogy egy pillanat múlva ugyanolyan mosolygós ábrázata legyen a hirtelen felkapástól. Annyira szokványos volt neki a mozdulat, hogy az izmai szinte már gondolat nélkül cselekedtek.
- Az hagyján, de mit szól majd a dán szerenádomhoz - mosolygott gonoszan a lány. Loki pontosan tudta, hogy mennyire pohártörően hamis hangja van.
- Várjunk. Ha mi visszük a dámákat, akkor te kit hozol? - pillantott ezúttal Lokira a lány, már amennyire képes volt, onnan hátulról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Az még egy ésszerű megoldás, igen – nevetem el magam, ahogy felém kacsint és igazából a leglogikusabb megoldást veti elém, mert hát, az egyszerű a legkönnyebb, de néha az nem jut elsőre az ember eszébe, pedig nem is kell valami igazán bonyolult témáról gondolkodni. Most elég csak a kesztyűmről, amelyet remélem nem fogok elfelejteni sem, mert valami otthon jobban lefoglalja a gondolataim.
- Rendben van. Beszéljünk le valami nagyjából időpontot? – érdeklődöm, hogy erre van-e ötlete, vagy valami teljesen véletlen időpont és találka legyen belőle, mert ugye, ez a városka nem olyan nagy, hogy elvesszen benne mindenki hetekre, hónapokra. Jártam külföldön, láttam akkorákat, hogy abba az én gondolatom szerint egy országnyi ember is elfért volna, amelyek nagyobbak a mi fővárosunknál bőven. Nem mintha gondot okozna ez, hiszen nem kell nekem ott élnem, valahogy mindig is a kisebb közösség és hely volt az, amely körbevett, nem tudom mennyire érezném biztosnak azt, hogy én ott létezem. Senki elől nem zárom el magam, így előle sem, csak örülök, hogy olyasvalakit talált meg az eltévedt hógolyóm, aki vevő volt rá, aki végül felvette és folytatta, bár nem terveztem, hogy ilyet csinálok, de társaságban jobban működik ez. Ákos is biztos örülne, hogy nem kuksolok a lakásban a könyveimet bújva, hanem kicsit kiszabadulok.
- Szóval gyógyító és gyerekek. Az szép kettős, a rendelőben dolgozol? – mosolygok egyet, mert fontos a gyógyítás, igazából nem szoktam nagyon megkülönböztetni, hogy ki és mire szakosodott, hiszen azok is egyformán fontosak a társadalomnak. Még a bűnösök is, elvégre, akkor én nemigen tudnék mit munkálkodni. Lenézek a kezemre, hajlítgatom, eléggé hideg és valóban kelleni fog valami módszer, nem voltam felkészülve a hóra, így nem. Leengedve, dobozomat fogva pillantok a kis barátjára, aki immáron a vállán ücsörög ismét és látványosan jól érzi ott magát.
- Mint a kávéskészletem, nem összeillő, senkinek se kellett, nekem meg egy kincs és viszem haza éppen – persze, ez sarkalatos hasonlat, de igaz. Ami másnak hibás, van akinek kincs. Félszemű, félfülű kutyák és macskák, vagy épp lábuk vesztett, akárhogy is, de nehezen kelnek el, mások pedig alig várnak egy ilyen társat. – Akkor főképp hálás kis kedvenc, bár inkább azért, mert hála neked, nem kell többé a sarokban kuksolnia. Merre éltél Amerikán belül? – nem jutottam még el odáig, de egyszer szeretnék, úgy majdnem minden országba, kontinensre el-eljutni, kicsit körbenézni és hazajönni. Nincsenek terveim, hogy máshol keresek boldogságot, utazni annál inkább mókásabb. De legalább, lehet, hogy tőle megtudok majd pár olyan helyet, ami nem biztos, hogy turista paradicsom, viszont annál inkább érdekes.
- Áááh, megértelek. Mondjuk én is csak azért ott vagyok, mert a többi lakásban három hálószoba volt, nekem a kettő is sok, de még meg tudok vele békélni, mert lett belőle dolgozószoba. Szóval természetközelibb és nyugodt. Hmm… a város végén a Mennydörgő? Az egészen új, ha jól tudom – vakarom meg az állam, mert oda is mentem lakást nézni, de már tömve voltak az apró, agglegénylakások – köztük bátyáméval együtt. Sétálva vele idézem fel az utca képét, egész jól lefedi azt, amit ő keres.
- Ó, milyen ostoba vagyok – torpanok meg egy pillanatra. – Bertalan, de elég akkor a Berti. Örvendek, Nia – nyújtom felé a jobbom, majd ha elfogadja, egy apró kézrázás után lépkedem tovább vele. – Rendben, gyere, ha kicsit kerülünk, meg tudom mutatni azt az utcát, amit mondtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

#kellakarácsonyisöröm
#Julebryg
#kiakadok
#Kiscsibe

Érdeklődve hallgatta a magyarázatot. Tehát a magyarok is minimum annyira oda vannak az ivásért, mint az északi országok. Csak ők nem valószínű, hogy versenyt rendeznek belőle, mint ahogy ők teszik. És vajon náluk a sör az számít? Mert akkor biztosan a dánok nyernének.
- Ha nem tudnám, hogy ez lehetetlen, akkor azt hinném kezdesz kiismerni - mosolygott a lányra Marina, miközben átvette a cetlit. No nem azért mondta, mert nem hiszi, hogy Amélia elég okos lenne hozzá, hanem mert szimplán még ő maga sem tudta bizonyos időközönként, hogy mit csinál. Csak vitte a lába, a keze, a mindene. - Köszönöm - gyűrte a lapot a zsebébe.
- Cefrézünk - ismételte meg a szót. Azt tudta, hogy a végén az -ünk az arra utal, hogy ők kettén végzik azt a cselekvést de... - Mi az a cefréz? - mondta ki hangosan a kérdést, és közben leugrott az asztalról, hogy elmenjen megmosni a gyümölcsöket, ahogy Amélia kérte. Végre hasznos lesz valamiben.

Alig pár óra elmúltával már egészen jól ment neki. Mármint véletlenül sem a dallam, sokkal inkább a szöveg. Mert hát ez elég sok memorizálandó szó magyarul, aminek ha őszinte akart lenni nem minden részét értette.
- Pálinka szerelemem légy az enyém - próbálta újra a barna. - Gyümölcsfáim tetején - illesztett hozzá egy sort, ami legalább rímelt, és tudta, hogy valahol benne van a dalban, csak azt nem tudta, hogy jó helyre rakta-e. Vagyis. - Várj! Ne segíts. Fordítva igaz? - kérdezte egy sóhaj közepette. Az ideg miatt már fel-alá járkált az üst mellett. Olyan meleget csináltak a konyhában, hogy barna pulcsija már az egyik pult tetején terült szét, és haját már laza kontyba kötötte.
- Megint elfelejtettem... - vallotta be őszintén, és leroskadt egy székre. Sose lesz Loki büszke rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Töprengések, elkalandozások, talán a legjobb barátaim voltak, így nem idegen érzés számomra, ha egy időközben tovább gurult gombolyag fonala után kell kapnom, mielőtt még elveszne. Felismertem az általam már komfortossá vált helyzetet, amibe Benett belecsöppen, és csak helyeslően bólintok egy apró mosoly kíséretében. Az lesz az. Félre biccentett fejjel hallgatom a történetet, amibe belekezd, majd végére érdeklődőn pislogó szemeim kikerekednek. Én is hallottam az állatkájáról, de kíváncsiságom hatására nem éppen a ketrecestül rázogatás ötlött az eszembe. – Eszementek, istenem… - rázom a fejem. – Jajj, elképzeltem, hogy velük történik ez meg. Szerintem cseppet sem találnák szórakoztatónak. – pillantásom a kisállatra téved, akinek közben a nevét is megtudom. – Ne csináld, legalább illik hozzá – teszem csípőre a kezeimet. – Jobb, mint egy Jenő, mondjuk – húzom el a számat és nagyon remélem, hogy nem pont így hívják a testvérét, vagy az apukáját, vagy én nem is tudom kiét.
– Libresszió – bólintok. – Mondjuk a kávézó csak nemrégen nyílt mellé - csípőre tett karom összefonom magam előtt. - Azért sem tudhatsz róla, mert nem a közelben hanem otthon, Tölgyhegyen van – és nem is sokaknak említettem. Aki jobban ismer, az tudja, hiszen a természetemet és jellememet jobban formálta a hely, mint a családom maga és most újra kétesnek érezem, hogy valóban olyan jó e nekem, vagy sem. És, nem ennek semmi köze a rellonos megjegyzéseihez.
– De, de, remélem így lesz – nézek újra a közelünkben ólálkodó Kamcsira. – Benett? Olyat lehet, hogy rárepüljön az alkaromra? – kérdezem óvatosan éppen csak a fiúra sandítva a kisállatról. Megvárom a válaszát úgy kérdezek vissza – Neked milyen terved van a szünetre?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Szabad vagyok. Nagy árat fizetek érte, de végre talán kiléphetek Károly árnyékából. Példás magaviselettel bocsátottak el, meg egy halom irattal. Ezeket be kellett hoznom, ahogy visszaérkeztem a városba. Így is tettem. A fogadóban lepakoltam, majd hónom alatt a vaskos dossziéval a hivatal felé vettem az irányt. Jó rég jártam erre. Minden ugyanaz, mégis minden egészen más lett. Már nem dolgozóként léptem át a kaput. Egy lettem az ügyeiket intéző lakók közül. Hiányzik néha, de közel sem annyira, mint a Tanoda. Tudom sosem mehetek már oda vissza, mégis néha azon kapom magam, hogy vágyok a dossziéhalmok mögé és szívesen hallanám újra Anton hangját, aki megbízott bennem és hagyta, hogy rendet teremtsek. Azonban most a jelenben a jövőm felépítésére kell koncentrálnom. Megharcoltam érte és az a sanda gyanúm fogok is még, de minden nap csak azt a napot élem ami van. Békésen várom, hogy szólítsanak. Megmaradt ruháim téli holmikat is tartalmaztak, így fekete kizipzárazott kabátom alatt fehér, kötött pulóverben, szürke szövet nadrágban és fekete bőrcsizmában vagyok. Hetente egyszer jelenésem lesz itt, hogy ellenőrizzenek és be kell majd számolnom a fejlődésemről. Biztos jövedelmet adó, hosszútávú munkát kell keresnem és lakhatást szereznem. Ez a legfontosabb. Az önéletrajzomat még ma igyekszem majd beadni pár helyre, amiket az Edictumot átlapozva találtam. Remélem akad valaki, aki alkalmaz. Bármit elvállalok, hiszen mielőtt titkárnő lehettem, voltam kézilány és kórházi takarítónő, meg árufeltöltő is többek közt. Nem fog nehezemre esni levetni a szép ruhákat és eltűnni a toalett ajtók mögött. Nincsenek sem hiú reményeim, sem nagy elvárásaim. Csak álmaim.egy konyháról, ahol azt mondhatom, igen séf.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

#tobeornottobe
#legilimencia
#Keserűprof
#Loki

Nevetve figyelte a jelenetet, ahogy Loki kutatott a táskájában. Ismerte már annyira barátját, hogy ne kérdőjelezze meg a bot felbukkanását, de nem mindenki volt ennyire elmés. A mögöttük ülő csávó, akit hát majdnem arcon talált a fadarab mérgesen kérdezte, hogy az ugyan mi a rák. Kár hogy senkit nem érdekelt különösképp az ő létezése.
Odament, ahova Keserű prof mutatott, és ujjai között végigpörgette a pálcát, mielőtt felemelte volna. Már régóta gyakorolta ezt a műveletet, hogy majd mindenki előtt bevethesse, és mások is lássák milyen menő. Kár, hogy egy pillanat múlva a tanár közölte, hogy pálcát le. Azért a mozdulat még mindig menő volt.
Loki szemébe nézett, és közben a fejét a benne lévő ritmusra kezdte el mozgatni. Mimikája is kicsit a szám szerint kezdett el mozogni, például elhúzta a száját, felvonta a szemöldökét, vagy tulajdonképpen bármit, ami nem befolyásolja a szemeinek a nyitva tartását.
Olyannyira sikerült lelazulnia a zenétől, hogy a tolltartó csörömpölését ahelyett, hogy valami zajforrásként érzékelte volna, csak hozzátette a dalhoz, és tovább bugizott magában.
- Én - jelentkezett, már a kérdés elhangzása közben. Lehet, hogy bunkóság beleszólni a tanár szavába, de látta, hogy Loki levegőt vett a jelentkezéshez. Hát azt nem hagyhatta csak úgy. Szóval még egy győzedelmes mosolyt is megvillantott barátja felé.
Nagyon szerette volna, hogy ez most sikerüljön, szóval gondolatban búcsút mondott Jessie J-nek, és egy hatalmasat sóhajtott. Valószínűleg úgy nézhetett a koncentrációja közben, mintha nem megfejteni, hanem megtámadni akarja a szöszit, de éppen nem érdekelte. Mélyen íriszeibe nézett, és akkor pislogott, amikor a másik is. Érezte, hogy a teste reagál a srácéra. Lassan emelte fel kezét, és szinte motyogva mondta ki a varázsigét:
- Legilimens!
Elméje érezte a másik gondolatait, habár csak nagyon halványan. Marina azonban most először érte el, hogy valakinek tényleg képes legyen a fejébe látni. S habár legszívesebben már most örömködve ugrált volna körbe-körbe, tudta, hogy annak még nincs ideje. Koncentrált, hogy a gondolatait továbbra is tudja szűrni, és ne vegyék el a figyelmét Loki kicsit sem meglepően furcsa gondolataitól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Kérvények szempontjából az ember mindig azt hiszi, hogy csak a december a húzós, de ez nem igaz, a január is igen pörgős. Így most is a hivatalban vagyok, hogy nekiveselkedjek egy újabb adagnak. Szerencsére a patikát elég jól elirányítják, én többnyire csak a zárás előtti másfél-két órában érek oda, de panaszra igazán nem lehet okom. Lefoglal a munka, és azt hiszem, hogy most erre van a leginkább szükségem, főleg, mert a másik dolgot, azt, ami mindig segített, ha összecsaptak a hullámok a fejem felett, nem csinálhatom. nem lenne illendő házas asszonyként, azt hiszem, bár, lehet, hogy segítene. Azt hiszem, legyen az ember tizenhárom vagy harminchárom, bármikor is megy férjhez, ha aranyvérű, akkor nem készítik fel eléggé rá. Hogy mit lehet és mit nem? Jó kérdés. De a házasság számomra annyira intim intézmény, hogy senkitől, a saját testvéreimtől se kérdeznék olyat, ami valójában érdekel jelen pillanatban. Patthelyzet.
Egy tekintélyes iratkupacot magam előtt lebegtetve, határozott lépésekkel haladok végig a folyosószakaszon, melyben nem kellene, hogy ennyire visszhangot verjenek a lépések. Biztos megint rendetlenkedik az a fránya bűbáj, mindenképpen jeleznem kell majd a karbantartóknak.
- Ezeket átnéztem, aláírtam. Elméletileg Szélesné érkezik hozzám délután. A legfiatalabb.
Kell egy kis pontosítás, mivel egészen konkrétan hárman is élnek a városban. A nyugdíjasmaffiaként elhíresült nénik egyik legnormálisabb tagja, a fia felesége és a fia unokaöccsének a felesége, szóval nem árt tisztázni, hogy nekem mégis melyik Széles asszonysággal lesz dolgom. A recepción ülő lány új, egy kis türelmet kér, amíg előkeresi az ügyféllistát, addig van időm nézelődni, köszönök azoknak, akikkel találkozik a tekintetünk. És akkor… egy pillanatra megakad, majd továbbsiklik a pillantásom, de végül visszatér rá.
- Daróczy asszony?
Nem hallom, hogy a recepciós lány hozzám szól, annyira próbálom lekövetni a vonásokat. Nem szoktam bámulni, azonban van olyan, amikor meghökkentő a hasonlóság. Egy festményen láttam őt, majd élőben is, de élőben a sokkal idősebb kiadását. Ez biztos csak egy rossz tréfa.
- Daróczy asszony!
Kicsit  erélyesebben szól rám, amire befejezem az illetlen bámulást, és visszafordulva felé pislogok párat. Látom a felém tartott papírt, gyorsan hitelesítem, hogy valóban én várom megbeszélésre Széles Adorján feleségét. Lopva elpillantok felé. Talán mókás kedvében van a néni, és korkorrigálót ivott.
- Um, a férjem bent van?
Tudom, hogy nincs, de amíg a lány utánajár, addig nekem is van okom itt maradni, és addig kitalálhatom, hogy mi folyik itt. Csak azt remélem, hogy kívülről nem tűntem úgy, mint egy örült, elvégre az egyikünknek sem hiányzik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Pakolás közben Lilla megpróbálta összeszedni a gondolatait, felidézni, milyen teendői vannak még, minek kell utánanéznie, milyen beadandót kell elkezdenie, vagy épp befejeznie, ám mivel az előbbi közjáték olyannyira nem ért még véget, hogy Alex jelenleg is hozzá beszélt, kissé megzavarta ebben. Komolyan nem értette, mit akarhat még tőle a navinés, miért nem hagyta már abban a pillanatban faképnél, hogy úgy küldte el maga mellől, mint a leprást. Pedig nem volt büdös, és látványra sem volt taszító Burton.
A lány bólintott, a másik ugyanis azzal tisztában volt, hogy nincs semmi oka belefolyni a Vizsnyiczky-ék életébe. Lilla kénytelen volt belátni, hogy az önmarcangolása, ami felszínre, és szóba hozta Sárit. Pontosan ezét nem látta értelmét beszélni gondjairól másoknak. Úgyis csak saját maga tudja megoldani, egy külső szemlélődő legfeljebb valami általános érvényű, semmitmondó ötlettel áll elő, vagy még annyival se, csak a megértő látszatot hazudja arcára, miközbne bólogat.
Miután Alexander azt találta mondani, hogy talán vele van a baj, és Lillából előtört egy ellenkezés, még fel sem fogta, hogy kimondatlanul ezzel esetleg magára vállalja azt. Nem állt ugyan szándékában, de nagyon is sok mindenért hibáztatta magát, vagyis, hogy vele baj van, az sziklaszilárd tényként magasodott elméjében, árnyékot vetve gondolataira.
Kérdésére azonban azonnal falat rántott maga elé, és szinte megvetően felelt.
- Egy szóval nem mondtam, hogy velem baj van. - Szúrós pillantását néhány pillanatra a másikéba fúrta.
Aztán elgondolkodott rajta, hogy vajon ezt az érmetrükköt, amiről azt remélte Alex, hogy talán megmosolyogtatja, milyen helyzetben találná valóban mulatságosnak. Utána azonban már azon gondolkodott inkább, hogy miért akarná megnevettetni őt egyáltalán. A rákövetkező szavaira pedig újfent ráncba szaladtak szemöldökei egy pillanatra.
Elpillantott oldalra, a terem kijárata felé, melyhez immár szabad út vezetett.
- Nézd, Alexander.. - fordult még vissza felé, sóhajtva egyet. - Ha egyedül látsz, annak valószínűleg az az oka, hogy nem sokan szeretnének barátkozni velem. Ez intő jel lehetne, nem gondolod?
Ellépett eddigi helyéről, és lassú, de határozott léptekkel elindult kifelé. Útközban megfordult, és egy darabon hátrafelé sétált, hogy szavait a hátrahagyott, vagy talán nyomába szegődő navinéshez intézhesse, ne csak vaktában maga elé.
- Nem akarsz te engem megismerni - jelentette ki, de nem fenyegetően, se nem szomorúan. Inkább keserű volt a hangja, olyan, mint mikor egy olyan igazságot mond ki az ember, ami megváltoztathatatlan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Meglepő módon a nagyközönség egyáltalán nem volt olyan ideges, mint ő. A smokingos férfiak és parfümfelhőt árasztó nők ugyanúgy csevegtek tovább, mintha nem történt volna semmi. Ezzel ellentétben Zsombor alig tudott megmaradni a fenekén. Ha egyedül van, valószínűleg még el is kezdett volna fel alá járkálni, hogy valahogy levezesse a feszültséget.
Jó pár perc eltelt így. Zsombor azzal foglalta le magát, hogy a "nemes elit" arckifejezéseit tanulmányozta. Pontosan meg tudta mondani belőlük ki kit kedvel, és melyiküknek van rendes mosoly az arcát. Be kellett vallania, meglepően keveseken. Aztán végre mozdult az ajtó, és - köszönhetően magasságának - azonnal megpillantotta Rara mosolygós pofiját. Szíve azonnal megnyugodott, és ő maga is mosolyogva tárta ki karjait a lánynak, hogy megölelhesse. Csakhogy....
Megfagyott a mozdulat, és ahelyett, hogy édesen megölelte volna a barnát, megfogta a vállát, és mélyen a szemébe nézett, mintha csak az tudná elárulni neki az igazságot.
- Hogy mit csináltál? - képtelen volt visszafogni magát. Szemei kidülledtek a hitetlenségtől. - De... ezt akartad csinálni. Táncot - mondta tovább Zsombor, és a hajába túrt. Általában nem tudták meglepni az emberek, kivéve Rarát. Vele valahogy képtelen volt elbírni.
Arca elkomorodott egy pillanatra, és egy grimasszal az arcán nézett a lányra. - Ugye nem miattam mondtál nemet... - hangja inkább volt suttogás, mint rendes kijelentés. Félt, hogy túlságosan igazak a szavak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Igen sűrű, és egyben unalmas napot hagytam magam mögött. A tanárok annyi anyagot borítottak ránk, mint az előző két hétben összesen. Nem is volt sok óránk, viszont ami volt, azok a lehető legunalmasabbak voltak. Kezdve a mágiatörivel, amit félálomban hallgattam végig. A prof szerencsére nem vett észre, nem is kérdezett semmit. Az egyik túlbuzgó levitás válaszolta meg szinte az összes kérdést. Miután sikerült kicsit felébrednem, szenvedtem még egy sort átváltoztatás tanon. És ekkor még korántsem voltam a nap felénél. Kikapcsolódásképpen viszont meg kellett nézhettem egy-két lakást a faluban, amihez viszont fel kellett hurcolnom magam, hogy külön engedélyt kérjek.
A lakásnézés végül egészen jól ment, annak ellenére, hogy nem tudom még, melyiket engedhetem meg magamnak. A fáradságom viszont nem múlt el, és a pizzéria felé indultam, hogy legalább valami élvezet is legyen a napomban.
A hely viszonylag üres volt, tekintve, hogy a diákok most nem lepték el teljesen. Kedvemre válogathattam az üres asztalok között.
Először azonban rendelnem kellett valamit, mert a gyomrom már hangosan korgott. A kínálaton végig futva hosszas tanakodás után kiválasztottam az étlapon szereplő első nevet, meg egy narancsos limonádét. Az italt szinte rögtön meg is kaptam, így a pultra támaszkodva vártam a pizzámat is. Csak egy valaki várakozott mellettem, valami papírokat vizsgálgatva. Talán ő ihletett meg, de én is előhalásztam a hátizsákomból az albérletek listáját, és elkezdtem kihúzogatni azokat, amik biztosan túl drágák lesznek nekem. Egy nagyobb mozdulatomnál azonban túlcsúszott a kezem, és egyenesen beleütöttem a teli poharamba. A limonádé persze kiömlött, egyenesen a mellettem várakozó csaj papírjaira, teljesen beborítva azokat, nem csak vízzel, de narancs- és citrom darabkákkal is. Egy pillanatig csak lefagyva bámulok az elázott lapokra, majd pálcámat előkapva próbálom menteni a menthetőt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A bájitaltan azon kevés tantárgyak egyike, amelyek érdekelnek. Pláne az idei év kezdete óta, mióta az öreg Felagund prof elhagyott bennünket, helyét pedig Farkasházy töltötte be. Házvezetőm sokkal érdekesebbé tette számomra a dolgot, mint azt az eddigi években éreztem. Jobban is figyeltem az órákon,
az eredményeim pedig látványosan felfelé íveltek bájitaltanból. Talán mégis megéri nem elaludni az órákon. Mindenesetre egy mágiatörit nem bírok ki így sem nyitott szemmel. Persze arról sem Min Jong tehet, egyszerűen unalmas amit tanít. Plusz sokkal jobban érdekel a defenzív mágia, vagy a sárkánytan, esetleg a káros szerek ismerete. A bájitaltan idén került csak a listára.
A mai alkalommal egészen ébren voltam, és azonnal fel is fogtam, hogy mi a feladat, ami tőlem igen gyors reakciónak számít. Szememmel megkerestem Ervint, aki tőlem nem is olyan messze ült. Elsőre nem úgy tűnt, mint aki szívesen mozdul, ám mindenképp kénytelen lett volna, tekintve, hogy én makacsul a fenekemen maradtam.
- Szia - talán egy kicsit lelkesebb volt a hangom mint az övé. Éljen, ez nehéz menet lesz! Ervin szemhéjai mintha túl nehezek lettek volna, szemeim majdnem lecsukódtak. - Fogjuk rá - motyogtam válaszképpen, és kikerestem a könyvemből a receptet.
Ha jól emlékszem, azt az órát éppen átaludtam, amelyiken ezt a bájitalt vettük, ám bíztam a tapasztalatomban (mintha annyi lenne), és neki is láttam előkészíteni az alapanyagokat. A rellonos ásítását lereagáltam egy stílusos szemforgatással. Akkor még nem sejtettem, hogy többet fogok szenvedni vele, mint egy ilyen udvarias mozzanat.
Óvatosan kezdem felvágni a foghagymát, közben pedig Ervin elé tolom a könyvet, mintegy jelzésként.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Nehezen veszi rá magát, hogy emberek közé menjen, de tudja, hogy néha muszáj rászánnia magát. Végül is, nem olyan nehéz ez. Csak leül oda. Nem kell szóba állnia senkivel. Olyan, mintha csak órán lenne.
Mindenesetre magával viszi a telefonját és a fülhallgatóját, az előző nap készített sütit, és egy kellemes szakkönyvet, a jégkorong technikai részéről. Nem kifejezetten szeret olvasni, de az ilyen irányú olvasmányokat szívesen fogadja. Mindig aláhúzza benne a legérdekesebb részeket, megszamárfülezi azokat az oldalakat, amikhez később vissza szeretne térni. Egy vérbeli könyvmoly ezért biztosan átharapná a torkát, de ő nem foglalkozik ilyenekkel.
Az egyik kedvenc szürke pulcsijában és egyenesfazonú nadrágjában érkezik meg. A pulóver elején ott díszeleg a kedvenc hokicsapatának címere és neve. Elhordott már néhányat ezekből, ahogy nő úgy veszi sorra az egyre nagyobb és nagyobb darabokat. De úgy tűnik ez a férfirészlegről darab már kitart, amíg a minta olvashatatlanná nem kopik rajta.
Vöröslő arccal foglal helyet, hajzuhataga szabadon omlik a vállára. Legalább ez eltakarja, ahogy a könyv fölé görnyed. Jobbjával az egyik arcába hulló tincset csavargatja, míg baljával szorgosan jegyzetel a lap szélére. Mármint jegyzetelne, ha valaki nem kezdene már el az ajtóban üvöltözni, és utána nem bukna fel, egy... vödörben? Hogy kerül oda az a vödör? Összevont szemöldökkel bámul a fiúra, majd halkan felkuncog, ahogy a felsőbb évesek egyszerűen átlépnek rajta. Jobbját azonnal ajkai elé kapja, nem, ezt nem szabadna. Hiszen szegény most esett keresztül ezen a vödrön, ki tudja, nem esett-e valami bántódása. Azonban nincs ideje és lehetősége azon gondolkozni, hogy odamenjen-e segíteni, mert a - már épp ülésbe helyezkedő - fiatalember tekintete egyenesen rá és az előtte álló sütisdobozra szegeződik. Paradicsomszínűre pirul és ajkát beharapva aprót bólint. Igen, itt határozottan van kaja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Na majd legközelebb – engedtem el jó levitás haverom, aki hamar összepakolta a varázsló-sakk készletét, amellyel tavaly ősz óta ismerkedem. Nem hiszem, hogy akkora mestere leszek, mint az a híres tag, akiről néha beszél, de nem jegyzem meg a nevét akkor sem, ha ütnek. Állítólag egyszerre három embert is megvert benne, ahogy mondta, ő is erre készül és ezért, engem rendszerint megver. Bár őszintén, nekem mindvégig az tetszett és tetszik, hogy nem én tologatom a bábukat, hanem, csak dirigálok nekik és azok megteszik, odamennek, lecsapják és kész is. Szóval, teljes mértékben csak a szórakozás, pedig próbál nekem trükköket, taktikákat tanítani, csak épp az agyam nem mindig fogja fel. Intek neki, távozik, én pedig elnyújtózom a kanapén, elférünk így is azokkal, akik erre vannak. Van, aki tanul, van, aki beszélget, én meg a magam mellett őrzött képregényért nyúlok és eldöntöm, hogy a bájitalok és mágiatöri helyett ma ezt lapozgatom. Egész friss, csak pár oldalig jutottam belőle, mire ideért a sakk-mérkőzés.
Épp lapozok, nagy szemekkel követem a sorokat, amikor az elolvasott „BUMM” a valóságban is csattan. Olyan erővel csapódik az ajtó kifelé, hogy a közelében elhelyezett portré is csúnyát mond, én meg megugorva, ültömben, kvázi kissé lesápadva meredek az ajtó felé, hogy melyik futóbolond csapkod épp erre.
- Mi a… - sziszegem felé, halkan, amikor a füst terjeng, elsőre, bevallom, azt hiszem, kigyulladt az iskola és fejben már készülök arra, hogy ablakon fogok kimenekülni, amikor egy, színpadias belépő keretében jelenik meg egy sziluett, majd a hozzá tartozó alak és hang. Majdnem tapsolnék, esküszöm, arra áll a kezem, de a komikus jelenet láttán, csak szám elé kapom, hogy akaratlan rötyögjek bele halkan.
- Azért egyben vagy? – kérdem, miután át is lépték és mozogni is látom, feljebb ülök én is, visszadobom az asztalra a képregényt és a másikat vizslatom. Egyben van, de ja, hát ez… - Simán bejöhettél volna a vödröd nélkül is amúgy – világosítom fel, hogy ja, lehet ezt anélkül is, hogy kitöri valamijét. De én beszélek? Én a saját lábamban esek el. Az említésre a kajára siklik a tekintetem nekem is, majd, mint a vöröshajú lány, aki talán jobban megijedt, mint illene, bólintok. – Akad. Eszel a nagy izgalomra? Te is? - fordulok a lány felé. - Vagy igyál, nagyon kivörösödtél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

A hosszú és nehéz napok egymást követték. Az idegeim egyébként tartósak, de persze nekik is megvannak a határaik. Mindig máshol van ez a határ, de tudom, hogy időről-időre el jön az a pont. Amikor elpattannak a dolgok. A szilveszteri buli ugyan feltöltött valamennyire, de a felfoghatatlan mennyiségű tananyag azonnal leszívta minden erőmet. Otthon is rám szálltak közben, hiszen "Jön a VAV, tudnom kell mihez kezdek utána!". Lídia még a Bagolykőben is zaklat miatta. Felkeresett többször az étkezések alatt is, sőt, egyszer megvárt bájitaltan után. Csak éppen az a nagy büdös helyzet, hogy én pontosan tudom, mi az, ami érdekel. Egyszerűen nincs kedved kitalálni vele nekik, mert tudom, hogy úgyis csak hegyibeszédet kapnék utána. Arról, hogy milyen fontosak a jó kapcsolatok, egy minisztériumi munka, magas pozíció, és a többi és a többi... Ehhez pedig rohadtúl nincsen kedvem.
A társasági életem sincsen a csúcson, tekintve, hogy - bár nem mindenki veszi véresen komolyan - tanul. Ráadásul összevesztem az egyik negyedéves sráccal is, aki többet akart, mint ami eleve volt köztünk. Egyenesen megmondtam neki, hogy nekem tökéletes, ami van, mire ő totálisan megsértődött, és otthagyott. Nem rázott meg különösebben a dolog, de így felé sem fordulhatok vigaszért.
Nem tudtam már mit kezdeni magammal, miután kiszabadultam végre sárkánytanról. Ráadásul a nővéremet is megpillantottam a folyosó túloldalán, így kilencven fokos fordulatot véve elrohantam inkább. Az egyik földszinti folyosón lyukadtam ki menekülésem végére. Lelassítva próbáltam eldönteni, mennyire omolnék össze, ha nekilátnék a temérdek házinak. Nem kellett sokáig agyalnom a dolgon. Végül a Fénylő Lelkek Udvarán találtam magam. Az iskola többi pontjához képest a hely egész nyugodt volt. Ennek ellenére az udvar egyik sarkába húzódtam. A táskám rögtön a földön landolt, rajta pedig a talárom.
Idegesen kifújtam a levegőt, és a falnak támasztottam a hátam. Nem vagyok nagy dohányos, és vagy egy hónapja nem is volt a kezemben cigi, most mégis azon kaptam magam, hogy rágyújtok egy szálra. Idegesen fújtam ki a füstöt, miközben az öngyújtómmal játszottam. Azon kevés muglitárgyak egyike, amiket használok. Nem mintha szükség lenne rá, hiszen egy egyszerű bűbájjal elintézhető, mégis viccesnek tartom a kis tárgyat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Elmosolyodom, miután biztosít róla, hogy nem untatom. Meg is könnyebbülök kicsit.
- De, most, hogy mondod, ez lehetséges. Viszont sokkal több lehetőségem lenne újabb és újabb dolgokat kipróbálni. Minden életemet máshogyan leélni, és másképpen megélni az eseményeket. - sosem gondoltam még bele, milyen lény lennék szívesen. A főnix volt az első, ami beugrott. A pontos indokon azonban eddig még nem gondolkodtam. A sellő pedig... Igazából arról sem tudom, mit jelent számomra pontosan. Biztosan érdekes lehet a víz alatt élni. Egy teljesen más környezet. - Az ember pedig változik abban a rövid életben is, amije van. Ha örökké élnék, akkor sokkal többet változnék, és mindig másképp lennék önmagam - nagyon bölcsnek érzem magam, ahogy ott fekszem, a csillagokat bámulva. Talán az éjszakai levegő váltotta ki belőlem, vagy a nagy csend, ezt a hangulatot.
- Engem is érdekelnek - nyugtatom meg.
El is komorodom azonban kicsit. Hiszen eszembe jutnak a szüleim. Akiket elvesztettem. Bele se merek gondolni, mi lenne velem, ha... Ha a szemem előtt...
Nem tudom, Zina észre veszi-e, hogy kicsik megnémultam. Illetve nagyon, tekintve, hogy eddig be nem állt a szám. Nem akarnám, hogy lássa, mégis hatott ráma téma, ám nem tudok ellene tenni. Az évek alatt eljutottam odáig, hogy már nem sírom el magam, ahányszor eszembe jutnak. A szemeim most is szárazak maradnak, torkom viszont összeszorul, ahogy mindig, ha a halálról van szó. Érdekes, hogy mit képvisel egy Thesztrál. A dolgok végét, az elmúlást. Meg talán kicsit a láthatatlan, szellemi világot is. Érdekes, hogy a Thesztrál a természet része, mégis olyan nehéz meglátni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara