Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nagyon kényelmetlenül érezte magát. A tetejébe minden más bajának, egyáltalán nem hiányzott ez most neki. És nem az tartotta vissza attól, hogy fizikai erőszakhoz folyamodjon, hogy még néhányan nem hagyták el a termet, hanem az, hogy ahogy arra sem vágyott, hogy hozzáérjenek, úgy ő is a legutolsó pillanatig igyekezett ezt elkerülni mással szemben.
Szerencsére úgy tűnt, Alexander azonnal észlelte, hogy túl közel merészkedett a darázsfészekhez, de arra nem eszmélt rá, hogy még így is a közelében áll. Mégis mit akarhat?
Lilla csupán egy apró fejrázással reagált a bocsánatkérésre, az azt követő kérdésre azonban kissé fennakadtak a szemei, és nagy levegőt kellett vennie. Főleg azért, mert az imént elég sokáig bent tartotta azt.
- Jaj nem, azért mondtam, hogy menj hátrébb, mert nem másztál bele a nyakamba, és még bőven közénk fért volna egy toll keresztben - felelte ingerülten. - Gondolom, ha csak szólsz, hogy hol van, az nem lett volna eredményes, mert nem találtam volna meg a fülem segítség nélkül.
El se akarta hinni, hogy Burton azt képzeli, az imént segítőkészségéről mutatott tanúbizonyosságot. Hogy valóban csak az számít, hogy a pálca előkerült. Most talán hálásnak kellene lennie neki? Köszönje meg, vagy mi? Ennek is teljesen kisütötte az egója a processzorát, vagy csak direkt játssza az agyát? Azon a Zétény nevű idiótán legalább látszott, de Alexandert normálisnak tartotta. Igaz, ez volt az egyetlen közös órájuk, mert egyébként tökéletesen más irányban tanultak mindketten, és nem is látta máskor, legfeljebb futólag a folyosón.
Időközben a terem kiürült, csak ketten maradtak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Kapunk pár, érdeklődő és meglepett pillantást, miközben azok ott távoznak, de csak egy áll meg egy pillanatra, mintha szólni akarna, de végül csak táskája szíját igazgatja meg és már lépked is tovább. Persze, hisz mi dolga lenne velünk, elvégre, semmi olyan sem történt, amiért szólni kéne, vagy netán aggódni, hogy valami olyasmi történik, amely miatt valakinek baja esne. Bár lehet, hogy én ma még a szemem közé kapok egy átkot, mert a tekintete már megtette, ezerszer is talán, mióta csak hozzáértem. Távolról csodálható ő, üveg mögül, ahol biztos nem érik el kíváncsi kezek, ujjak, bárki. Továbbra sem mentem hátrébb, hiszen akkor ennyi erővel a helyemre is visszaülhetnék, én is távozni készültem éppen, csak aztán, hogy is szokás mondani? Jobb dolgom lett? Nem, nem egészen. Ez az egész csak egy apró intermezzo, vélhetően kettőnk közül ez őt sokkal jobban szétveti és mérgezi, talán az is, hogy könnyedén a padnak dőlve figyelem őt, kezeimet mellkasom előtt fonom karba, mintegy megbizonyosítva őt arról, hogy nem fogok illetlenül ujjakat simítani bőrére.
- Nem volt célom a nyakadba mászni, de mindenhez szűkösek a padok közötti helyek. Ezekkel vélhetően az igazgatóságot keresd meg, hogy kellene még tér – nem gúnyolódok rajta, de a katedra előtti téren bőven könnyebb lenne távot tartani, de nem vagyunk ott. Apró mosoly ül meg ajkaim szegletében a módszeremre és kezeim feltartva vonom meg kissé a vállam. Mit ne mondjak, talán nem a legjobb ötleteim közé tartozik? Lehet.
- De, bizonyára. Csak túl egyszerűnek gondoltam, nem hittem, hogy ennyire… mélyen érint – csak nem a jó értelemben, ugyebár. Mint egy vérmes bestia, kinek idegen a kéz, pedig szinte semmit sem csináltam. Lustán járatom körbe tekintetem a termen, ahol már csak mi vagyunk, majd vissza rá.
- És most?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem tartozik a kedvenc városai közé Párizs. Egyrészt, mert amennyire tele van tolva a romantikával és minden egyéb, nyálas hozammal, annál jobban ébredhet rá mindenki, hogy kevésbé rózsaszín. Az utcák koszosak, a nevezetességek csak a fotókon néznek ki jól, amúgy tömeg és még annyi szemét, kiabáló árusok, akik a centet se érő kulcstartóikat sózzák rá a turistákra. Az emberek koránt sem kedvesek, nyilván nekik van a legjobban elegük abból az áradatból, amit egy bizonyos vasépítmény hoz magával, és szinte látja, hányan döntenék inkább le és szurkolnak a rozsdának, hogy örökre eltűnjön. Már korántsem akkora szám egy ilyen helyen történő lánykérés, olyan klisés, hogy csak az álomvilágban élők szava akad el, ha kedvesük véletlen letérdel cipőt kötni és törik össze a kép a fejükben, ahogy értetlen áll fel és néz rá, hogy miért hagyott ki egy ütemet a szívverése.
Ritkán jár is erre, általában gyorsan és célirányosan tölti el az idejét, ami élete üzleti felét érinti. Egy egyszerű vacsora, valódi mivoltának atyja szavait ismételve és minden mehet tovább. Nem ostoba, a tag olyan arcot lát minden évben maga előtt, amelyet nehezen tudna összekeverni azzal, amivel a napjait tölti ki és amely az eredeti. Nem új játék ez és sosem múló óvatosság, amelyet jobb, ha megtart magának, mintsem megint megtörténhessen a baj. Vékony a jég, amin táncolni képes, de talán már kevésbé repedezett, hogy biztosan lépkedhessen rajta. Levetve azonban a vacsoránál használt mivoltát és arcát, könnyed öltözetbe bújva indul, hogy keressen egy helyet, ahova beülve elkölthet egy kellemes italt. Tudomása szerint, ma már senki nem lepi meg és mivel innen majd az útja a bár helyszíne felé fog vinni, hogy az utolsó simításokat nézze meg, van ideje bőven a kora hajnali járatig, ugyanis innen már repülni fog, az emberek, akik várják, a reptéren fognak találkozni vele. Majd ott pihen.
A kellemes lebúj jól elrejti, ahova betért, az elsők között. a pult szélén ücsörög és egy korban hozzá álló sráccal társalog teljesen átlagos módon, a politikáról, mintha csak ő is egy lenne az itt létezők közül. Senki sem tudja, ki ő, micsoda ő, mit tudna tenni, ha akarná és néha, ezek az elszakadások kellenek is, hiszen amolyan pihenők, két fejezet között. Épp vétózná a másik szavait, amikor hangosabb szó üti meg a fülüket. Mind a ketten arra fordulnak, ahol a fiatal lány fennhangon kéri ki magának a közeledést. És akkor még azt hitte, ez egy nevesebb hely, de igazából, burkolhatják bármibe, az emberek nem változnak. Egy kis alkohol, aztán, mint a veszett állatok, máris mindent akarnak. Nem lenne ő ma hős, ha nem érezné és értené meg azonnal azt, ami történik. Ajkaira apró vigyor kerül, amikor az illúzió hatására emberek fordulnak és néznek furán egy pillanatra, majd szinte már ott sincs. De a nő sem gondolta, hogy van valaki, akit másképp mozgat meg-e apróság. Elköszön beszélgetőpartnerétől, kikér egy mimózát és egy whisky-t, majd célegyenesen a nő után indul, a boxhoz fordulva, az italt teszi elé.
- Bonsoir – foglal vele szemben helyet, saját italát maga elé téve. – Talán nem veszi zokon, ha férfitársam nevében ezzel az itallal kérek elnézést – mutat a pohár felé. Nincs benne semmi, semmi veszélyes, ha kell, előtte iszik bele, hogy méreg sem fogja kínozni testét. – Ha tanácsolhatom, kicsit óvatosabban bánjon a tehetségével, ilyenkor célszerűbb valami apró de hatásos – mintha kérte volna a véleményét, úgy céloz elég egyenesen, pohara felett somolyogva felé. Franciája ugyan már egész érthető, de kiejtése még mindig hagy kivetni valót, reméli, hogy válthat valami kellemesebbre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Ilyen elfoglalt valaki? – hüledezik, mintha elképzelhetetlen lenne, nem az, hogy tart ilyet, hanem, hogy nem fér bele. Mert az, aki úgy véli, övé a világ minden ideje, másoktól is elvárná? Ugyan, rég megtanulta, hogy ilyen sehol sincs, de szeret úgy mutatkozni, mint akinek semmi sem szent és kikövetel mindent. Az pedig, talán meg sem fordult a fejében, hogy a másik ezt komolynak venné és egyszer azzal keresné, hogy hétfő este szabad, készítse az ujjait. Ha mégis, akkor az lepi majd meg.
- Mint mindig. Az ötleteimre főleg büszke vagyok – mert van sok, széles körben, csak sokat, sőt, nagy részét, nemigen kell megosztania senkivel sem, mert nem az ő kategóriája, de válogatni lehet, így aztán, nem kell aggódni, hogy bármelyik „oldal” kárára megy. Ez az ötlet épp ellenkezőleg, könnyed alkalom arra, hogy felfedezzék a másikat, az utolsó részletig. Még, a madzagot húzni kell, ahogy a nő teszi, úgy teszi vele maga is. Kérdés, meddig, és ki tépi el először?
- A valóság elől? – búgja, mintha annak szörnyűsége kínozná, de nem teszi. Ellenkezőleg, hiszen ma mulat, talán holnap is, nincs kínkeserves pillanat manapság, amely miatt menekülnie kellene. Egy kis kóstoló, leginkább magának, tudja, hogy nem elég, hogy semmis, apróság, mégis, többet egyelőre nem tesz. Még mindig az úriember álcája, a türelmesé, aki ráér, mert, ahogy nem olyan rég ötlött fel benne, az idő az övé.
- Egy kis kóstolás sosem árt, nemde? Mindig egy kicsivel több és több, a végén pedig… mindenki tudja, mi történik. Úgy érzem, neked eddig türelmetlen alakokkal volt dolgod, akik… - elhaladnak a sor mellett, a tömeg mellett, akik mint holmi kellélek, tekintetét sem viszik oda, tovább is állnak, mindenki éli a maga mámorát épp ott, ahol neki jól esik. Mintha azok az alakok csak színek lennének az éjszakában. A pult felé menetelve nyúl ki karjáért, hogy óvatosan húzza be maga elé és simítsa ujjait a törékeny alakjára.
- …akik mindent azonnal akartak és ki sem élvezték az egészet. Igyál velem egyet, aztán had meneküljek abba az ölelésbe – nem mintha most távol lenne és mozdulatlan. Aprókat mozdul, mozdít a másikon a ritmusra lágyan ringatózva, fürkészve a benti fények homályában a bájos arcocskát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Örömtelen kis nevetést hallatott Lilla, és még a fejét is megcsóválta kissé. Alex már környezeti tényezőket sorolt, amiért kénytelen volt ilyen közel lépni hozzá, és kezdett úgy tűnni, hogy a végén még őt hozza ki hibásként, amiért nem azokkal vitatkozik, akik ilyen szűkre szabták a helyet nekik. De persze azt a szívességet már nem tette meg, hogy kisétál a padok elé, és a többiek nyomában távozik a teremből, hogy Lilla is tudjon menni. Anélkül, hogy el kellene előtte slisszannia, vagy kerülnie kellene, vagy valami sokkal egyszerűbb módhoz kéne folyamodnia.
De felpiszkált aggyal nem tudott racionálisan gondolkodni.
- Ahhoz elég széles, hogy fájdalmat okozzak - morogta az orra alá, és a bizonság kedvéért eldugta pálcáját, mielőtt meggondolatlanságra vetemedne. Persze így se maradt fegyvertelen, de eggyel kevesebb kockázati tényezővel kellett számolnia.
Nem maradt ideje azonban még megnyugodni, és a következő szavakat nem is tudta hova tenni, hát megismételte őket:
- Hogy mélyen érint? Nem gondoltad? - Hitetlenkedés csengett ki hangjából, de aztán színtelenül folytatta: - Nem érintett mélyen. Ahhoz hatással kéne legyél rám.
Touché. Legalábbis úgy képzelte, igazából fogalma sem volt, milyen szándék vezérelte Alexet, flörtölni akart-e vagy csak szórakozni, esetleg kísérletezni rajta. Nem értette, miért állnak még mindig ugyanott, és hogy mit akarhat még tőle.
Kérdésére elnyílt a szája, aztán becsukta. Egy pillanatig az arcát fürkészte, mintha legilimentor lenne, és az agendát keresné Alexander tettei és szavai közt.
- Most mi? - kérdezte végül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

A kávézók nagyon népszerű helyekké váltak a tanuláshoz, főleg így, hogy közeledik a vizsgaidőszak, ráadásul az időjárás is hidegre áll. Ráadásul most, hogy nem olyan régen adták ki az új, téli ízeket különösen zsúfolttá vált a hely, így nem tud beülni a kedvenc kávézójába. Persze nincs sok hely a környéken, de egészen megkedvelte a szóvicces nevével együtt. Felmerült benne a teaház is, azonban az épület előtt elhaladva szomorúan kellett tapasztalnia, hogy hely ugyan még maradt neki egy-kettő, azonban tele van nyüzsgő, beszélő diákokkal. Előfordult már, hogy illúziómágiával csinált magának nyugodt légkört, viszont ha tanulni szeretne, akkor nem tud egyszerre a saját kis atmoszférájára és a tananyagra is koncentrálni. Az utcán tovább haladva megpillantja a Noé bárkája éttermet. Azt mondják, hogy ennek egy pap lett a tulajdonosa. Talán kaphat egy kis áldás a beadandójára, amit ír és akkor nem fogják visszalökni. Vagy imádkoznak felette. Mindenesetre a kirakaton át bepillantva elviselhető mennyiségű embermennyiséggel találja szemben magát. A zene különösebben nem zavarja, legyen az bármilyen is, amikor az előadásokat tartják, olyankor is folyamatosan szól és neki koncentrálnia kell a vetítésre, már egészen megszokta más élethelyzetekben is.
Az étlapról amerikai palacsintát, házi barackszörpöt és vajsört választ. Nem azért, mert annyira szomjas, hanem mert ezek érdekesnek hangzanak. Kíváncsi, hogy milyeneket készít Balázs atya.
Mikor a rendelését kedvesen mosolyogva megköszöni azt, majd mielőtt nekilát a tanulásnak még egy kicsit húzza az időt. Komótosan kipakolja tankönyveit az asztalra, előveszi az órai jegyzeteit, azokat, amiket a tanárok adtak neki pótlásra, sőt még a könyvtárból kivett olvasmányt is. Vannak nála színes tinták is, hogy látványosabb legyen a jegyzet. Ambrózy nem értékelte a múltkor, amikor nagyon színessel írta a címeket, mert nem illik a témához. A meleg vajsörbe kortyolva végigfuttatja tekintetét az étterem vendégein. Szeme megakad Odetten. Nem túl sokat beszéltek eddig, de nagyon szereti a zenéit. Nagyon éhesnek tűnik, nem akarja zavarni. Vajsörös bajusszal az ajka fölött vág egy darab palacsintát, hogy még mindig húzza az időt a tanulás elől.
Megbuksz, Sophie. Megint megbuksz.
Lesz szereped, ha megbuksz?
Drámaian sóhajtva felírja végül az anyag címét, amiből jegyzetelni fog. Miért is akarta ő mélyíteni a tudását?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Apró vigyorral válaszolok a nevetésre, még ha a gúnytól is teszi, attól még, már egy aprócska, halovány jobb jel arra, hogy értette a mondat poén részét, ami kellemetlenebb, mint az átlagos, hiszen, a tipikus „angol-humort” nemigen értik meg sokan, vagy ha igen, akkor fájdalmas sóhajokkal próbálják kitörölni emlékeikből. Ez meg olyan, mindenes fajta volt, ami a különböző kultúrák keveredése hozott össze bennem. Nem, nem volt jó, de mint az előbbi is megmozdulásom, már szinte elmegy a többi közé. Lassan kaparom fel magam a lány egy olyan listájára, akiket nem fog majd szívesen látni.
- Arra semmi szükség – hunyorgok, mert csak remélem inkább azt, hogy jól hallottam, nem pedig félre, mert nem épp nekem szánhatta talán azokat a szavakat. Vagyis, nem oly értelemben. Most rajtam a sor, hogy a fejemet csóváljam meg arra, amit hallok, meg úgy az egészre. Nem értem ezt a mérhetetlen ellenszenvet, egy bugyuta kis mozzanat iránt, bár tény, hogy teljesen más világban mozogunk, létezünk.
- M-mm– ismét a fejem csóválom, ahogy pedig folytatja, egy mulatságos „ha” hangocskát hallatok. Se sértettség, se más nincs benne, de talán mégis közelebb vagyok ahhoz, hogy megértem őt. Hogy félre lettem értve talán.
- Mégis, valahol megérintett, ott a bőrödön, egy pontban, hogy aztán a fejed búbjáig elkapjon a méreg. Szóval, ez nem egészen igaz, te is tudod – toldom meg egy apró vigyorral, hogy tessék, akkor itt a szerva vissza, de amúgy, nem fogok leállni vitázni. – Nem így ismerkedem, valószínű ezt értetted félre – mert az se lenne igaz, hogy ránézni sincs kedvem, de óra után, ilyen bugyuta indokkal, tinidráma lenne, abból pedig, már kinőttem és bizonyára ő is. Elsüthetnék pár, iszonyatosan klisés szöveget, de valóban nem ezért vagyunk itt, de azt tudom, amennyire tiltakozik, olyannyira akarok maradni mégis.
- Mehetünk, hadakozunk, talán tényleg előhúzok egy érmét a füled mögül. Bármi lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Miután már nem figyelte senki, kissé könnyedebb volt, van valami feszélyező érzés abban, ha valakit figyelnek és valaki figyel, ő pedig nemigen volt biztos a dolgokban, bár, nem is kellett talán, hiszen, ha bármi olyan történt volna, akkor, és ebben holt biztos, azt a tudtára adták, adta volna. De csend volt, és minden haladt tovább. Nagy fa ez, melybe a balta bele-beleakadt, azonban kirántva újabb lehetőségekkel tele. Nem ragadtatta el magát, nem úszott át abba, amely hivalkodó és túl sok lehetne, sőt mi több, ha kész lesz, hűen tükrözi majd azt a vonulatot, amit megismert a másiktól és annak láncolatától, mégsem egy másolat, egy ötlettelen, üres kopírozás, amelybe láthatóan időt sem fektetett. Ó nem, olyat nem adna ki ujjai közül. Nem volt rest tanácsot kérni, vagy azt, amit lehetett, olyanokra bízni, akikre kellett, a kereteken és határokon belül maradva. De mindent, minden apró lépést lejegyzett, megjegyzett a lapok halmán, a sorok egymás utáni kavalkádjában. Mert tudja, az eredményesség mellett a precízió is fontos a másiknak.
Letelepedve, némán pillant az ablak előtt állóra, annál az ablaknál, ahol egyszer, nem is olyan régen mutatta meg, hogyan honorálja meg a botlásokat. Az egész iroda lénye emlékezteti azokra a lépésekre, amelyek miatt nyugton helyezkedik el a széken, tekintetét félrevezeti az ablaktól, mintha ott épp olyan intim képek sorakoznának, amelyet látnia sem szabad, nemhogy megjegyezni. Látni látta, azonban kérdései némán maradnak, ki az ott, mi a szerepe, ez számára, a másik szavaival élve, nem lényegi információ.
- Remélem semmi gond – nem kéri, hogy meséljen, megteszi, ha arra érdemesnek tartja a témát. A pohárra pillant, majd felé veszi el, egy apró kortyra, hogy aztán, előrébb csusszanva, az idáig magánál tartott mappát fektethesse az asztalra, kettejük közé. Laza mozdulattal löki oldalra a fedelet, ahol ott sorakoznak a számok, adatok, úgy, mint a kávézóban előtte a kockázatok halmai.
- Nos, akkor ha a nap rossz, talán javítanék rajta – apró mosollyal teszi le a poharat. – Amint láthatod, minden a legnagyobb rendben, se a költségek, sem pedig a már akkor tárgyalt, kellemetlenségek sem zavartak bele a munkálatokba. Kérlek, azért nézd át – emeli el a kezét a lapoktól, nem kell sok időt szentelni neki, vagy akár most. – Lejegyeztem mindent, magam is meglepődök azon, hogy ennyire – veszi vissza a poharat magához. – Jó, az egyik adót épp felemelték, nem is tudom hirtelen, hány százalék, de elenyésző. Lassan gondolkodhatok, vagy gondolkodhatunk egy megnyitón? – issza ki a pohara tartalmát, hiszen nem kíván több időt eltölteni itt, mint amennyit ez igényel. Kényelmesen ül, tekintete kíváncsian pihen a másikon. Hisz mi lehetne?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Szerette volna letörölni azt a vigyort, de szerencsére Burton nem hagyta sokáig fent az arcán. Jobb is, mert Lilla valójában nem szeretett volna neki fájdalmat okozni. Előfordult, hogy nem volt a legkedvesebb embertársaival, de nem volt benne szándékos ártó szándék. Szavait sem gondolta komolyan, és nem is hitte, hogy a másik meghallja őket, de hát.. közel voltak egymáshoz, ez is csak megerősítette.
Szóval maradt a szavakkal verésnél, pálcáját is inkább elrakta, nehogy valóban tettlegességig fajuljanak a dolgok, de úgy tűnt, még sértései sem igazán találnak be, vagy ha mégis, azokat Alex kiforgatja, és a maga kedvére alakítja. Bosszantó volt, és Lilla össze is húzta szemeit, ajkait pedig összepréselte egy pillanatra. Kezét az emlegetett területre helyezte, mintha attól tartott volna, hogy a másik újból megérinti ott, miközben beszél róla.
- Nem vagyok mérges - jelentette ki, bár nem volt túl hiteles az előadása. De nem kívánt igazat adni a navinésnek.
Kicsit felvonta a szemöldökét következő szavain, de nem reagált másként azonnal. Ő maga sem tudta, hogy milyen szándékot feltételezett először Alexről, mikor az előbb közeledett hozzá. De az ismerkedést nem számolta a lehetséges opciók közé. Nem tartotta magát vonzónak, érdekesnek sem igazán. Szóval miért akarna bárki is ismerkedni vele?
Megforgatta szemeit Vizsnyiczky és sóhajtott. Már nyugodtabb volt, szóval hátat tudott fordítani Alexnak, hogy elkezdje összeszedni a holmiját az asztalról, és elrakhassa azokat táskájába.
- Nem hiszem, hogy hadakozni akarnál velem. Nem jó móka - mondta kissé fáradtan csengő hangon, mintha már a gondolat is kimerítette volna. - Ami pedig az olcsó mugli varázstrükköket illeti.. Stefan öcsém talán még vevő lehet rá, én viszont nem igazán.
Bármi lehet. Nem tudta, mit akarhat ezzel, de jobbnak látta nem rákérdezni. Egyetlen lehetőséget hagyott meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem mérges. Mondja ezt az, aki éppen úgy néz rám, ahogy egy mérges ember tenné. Nem akarom felróni neki, hogy ezzel igazából pont az ellenkezőjét mutatja, mint amiről bizonyosságot akar adni, de ám legyen, ha ő így, akkor így. Nincs semmi abban, ha mérges, lehet, hogy előbb fogynának ki a szavaim, mint ahogy alapvetően tennék meg azt. Nem tudom, még mindig nem, miért állok még mindig itt, de valahol ott lehet a válasz, ahol az szerepel, nem kell mindig az egyszerű és a könnyű. Még ha csak, beszédről van szó. Könnyű azokkal a lányokkal, akik mosolyukkal, nevetésükkel akarják azt elérni, hogy csakis rajtuk maradjon a figyelem. De amikor valakiről ordít, hogy nem, a legtöbben egy kicsit mindig többet akarnak. Valahogy én is így vagyok ezzel.
- Akkor nem vagy mérges csak… bosszús? Ne aggódj, nem érek hozzád – mert láttam azt a kósza mozdulatot is, amit karja felé intézett. Ez van, ha valaki művésszel próbál bármit, művészszem elől elrejteni a nyilvánvalót. Többet, jobbat, másképp látom a dolgokat és őt is. Az benne lehet a pakliban, hogy mivel nem épp egyszerű és kellemes eset, talán mások nem is próbálnak meg akár fele annyit is, mint az előbb én, mégis, aztán sosem tudni, mennyire érzi ezt ő is, ha ennyire idegen neki egy kis apróság.
- Nővel sosem jó hadakozni, de észben tartom – bólintok felé, miközben a dolgait szedi össze, nem lépve el az asztaltól. Valahogy el tudom hinni, hogy mennyire nem jó ötlet, ha, az előbbi közelségre a pálcát fordította felém – még ha, azt én rendeztem részben úgy. Nincs ezzel gond, akkor távolabbról.
- De nem ő van itt, hanem te és gondoltam, legalább megmosolyogtat – mintha csüggedt lennék, de nem, korántsem. – Vagy talán csak velem van a gond – nyilván más hasonló „viccén” mulatna, nem? Ellépek a padtól, hogy szemben, az övé melletti padnak dőlve immáron mellette ácsorogjak, és onnan pillantsak felé.
- Gondolom nincs is alkalmam arra, hogy „jóvá” tegyem a vétkemet – mutatom a macskakörmöket a levegőben. Ki tudja, talán akad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Tudta jól, hogy miként hangzik jelenleg a szájából az, hogy nem mérges, így aztán nem is lepődött meg, hogy Alex kétségbe vonta állítását. Ugyanakkor nem csak kötekedett, de azt is a lány tudtára adta, hogy nem kell tartania tőle, hogy ismét hozzáérne. Nem mintha Lilla rögtön teljes bizalmat szavazott volna neki, és ezzel lezártnak tekintette volna az iménti, érthetetlen interakciót, de elhitte neki, hogy nem fog, legalábbis most azonnal újból hasonlóra vetemedni.
Miközben a táskájába pakolta írószerszámait, és jegyzeteit, a navinés, mellé szegődött, bizonyára nem akart a hátának beszélni. Lilla viszont csakazért se nézett rá. Volt a hátat fordításának másik üzenete is azon kívül, hogy el kell rámolnia az asztaláról.
- Ennek semmi köze a nememhez, Alexander. Kérdezd csak meg a húgom, mennyire élvezi a velem folytatott szóváltásait.
Sári gondolata felért egy gyomorszájon ütéssel. Nem is értette, minek emlegeti fel mindkét testvérét a gyakorlatilag idegen srácnak. Mintha büntetni akarta volna magát. Burton szavai viszont egyre inkább bocsánatkérően, sőt, szinte esdeklően csengtek. Nem ahogy kimondta őket, hanem amiket mondott. Lilla ráemelte pillantását végül, próbálta kifürkészni szándékait, de nem jutott sokra. Túlságosan émelygett.
- Nem veled van a baj. Legalábbis nem a vicceiddel, ha annak szántad őket - mondta, de érezte, hogy nagyon nem sikerült megnyugtatóra mondandója.
Ugyanakkor nem is értette, miért akarná, hogy Alex jobban érezze magát. De aztán arra jutott, hogy nem erről van szó, sokkal inkább arról, hogy magára jobban haragszik, mint rá tudna. De azt nem tudta hová tenni, hogy miért akarja a navinés jóvá tenni az előbbit. Miért számított neki Lilla véleménye? Csak elsétál, és holnaptól ugyanúgy keresztülnézhetnek egymáson, mint eddig. Legalábbis Lilla eddig azt tette. Ő is, nem?
Fáradt sóhajjal húzta be a cipzárt a táskán, és lendítette a vállára.
- Mondd, mit akarsz? Nem fogom leátkozni a hajad, amint hátat fordítasz nekem, ha ettől tartasz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Végre valahára havazott! Sűrű pelyhekben hullott alá, és Lilkót az sem érdekelte, hogy valószínűleg már másnapra elolvad az egész. Csak az számított, hogy most esik, és az ablakon kinézve az is jól látszott, hogy kifehérítette a tájat, megült a fák ágain, és maga alá temette a kastélyt körülölelő fűvel borított parkot is. Fiatal és idősebb diákok egyaránt kint sétáltak, nevettek, és örültek az égi áldásnak.
Lili sem soká teketóriázott, félredobva eredeti terveit, melyek közt szerepelt némi tanulás, és kutatómunka bájitaltanra, de sokkal inkább szobatársaival való társasjátszás, mindezt persze egész nap pizsamában, úgy döntött, hogy neki is odakint van a helye. Fekete harisnyát húzott, fekete szoknyával, viszont felülre kiválasztotta az egyik legélénkebb piros pulcsiját, és egy sárga sálat is a nyakára dobott, mire az gyorsan el is rendezte magát, jól védve az odakint rá váró hidegtől bőrét.
Szólt Csengének, de a többieknek is, hogy ő bizony kimegy, de nem várta meg, hogy a lányok csatlakozzanak hozzá, előreszaladt, kettesével szedve a lépcsőfokokat. Közben a szintén sárga kesztyűjét igyekezett felrángatni ujjaira, de rendre mellé vagy rossz helyre dugta őket, mivel közben arra is próbált figyelni, hogy lehetőleg ne essen hasra, vagy rohanjon neki valaminek vagy valakinek.
Bezsebelt néhány meglepett vagy épp lenéző tekintetet, de nem törődött velük, nem vette fel őket, nem is igazán jutott el tudatáig, hogy miként festhet. Kiérve aztán a tölgyfakapun első dolga volt csizmájában megcsúszni a friss, de már kissé letaposott havon a bejárat előtt. Seggreült, és csúszott még pár centit, de aztán nevetgélve fel is pattant egyből. Ez azért nem volt akkora bukta, mint karácsony előtt a seprűvel, de azért vetett egy gyors pillantást immár kesztyűs ujjaira, hogy mind a helyén van-e.
Aztán fogta magát, és elindult keresni magának a réten egy olyan részt, ahol az ő lábai hagyhatnak elsőként nyomot a fehérségben. Elég sokan mászkáltak kint, így ilyen, szűz rész a kastély közelében egyre kevesebb volt, de Lili nem adta fel, tovább ment. Szeme a havat fürkészte maga előtt, és a sok cipőnyom közt megpillantott pár mancslenyomatot is, melyek keresztül-kasul ide-oda vezettek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Több dolog van, ami miatt aggodalmaskodott az utóbbi időben. Az egyik, hogy vajon Pannának milyen az előkészítőben? Tudja, hogy a húga talpraesettebb nála, de azt is, hogy ezzel együtt fiatalabb is. Visszaemlékszik, hogy őt is mennyit csúfolták, amikor idekerült, és a szíve szakad meg érte, hogy ha arra gondol, hogy a húgicájával is ez történik. Vagy ha nem bántják, akkor  mi van, ha nincsenek barátai?
Miért ne lennének? Elvégre Panna a legtökéletesebb testvér a világon. Kedves, vicces és nagyon jól lehet szórakozni Vele.
Azonban ezek a gondolatok mindig újra és újra gyűrűznek a fejében. A másik, hogy szeretne valamivel a szüleik kedvére tenni, amiért elengedték a húgát. Nem sok mindent tud innen csinálni, készül az óráira, ahogy tud, bajba nem nagyon keveredik, szökési kísérletei nincsenek. Viszont egy dolog még van, amire tudja, hogy vágynak: az angol nyelv. Sosem akarták, hogy franciául tanuljon, ám 9 éves Carmen rajongó Pollikával nem lehetett beszélni, ő érteni akarta, amiről szó van. Ez egészen addig tartott, amíg nem kellett komolyabban tanulnia az igék alakját különböző igeidőkben, illetve a szavak leírását sem. Utána nagyon hamar elszállt a lelkesedése, azonban az angolhoz sem jött meg a kedve.
Matyi bácsit kereste a tanáriban, ahol azt mondták nem látták egész nap. Kért kimenőt az előkészítőbe, bizonyosan ott igazgatóskodik. Kedveli a férfit, biztosan jól meg tudják beszélni a dolgokat, még ha kényes kérdéseket is feszeget.
A hidegben történő séta után átfagyva, talpáról a piszkos havat a lábtörlőre lerugdosva az iskola jobb oldali szárnyába terelik. Talán fel sem nagyon tűnik senkinek a maga 152 centijével, hogy nem ide való. Fülét éles gyerekzsivaj csapja meg, a bölcsisek előtt elhaladva. Mély levegőt szív, s egy nagyot nyelve halad tovább az igazgatói irányába, ahol a titkárnőnek előadja, hogy fontos ügyben szeretne beszélni Matyi bácsival. A készséges nőtől azonban megtudja, hogy a férfi most épp az egyetemen van, nem itt, de egy pillanatot várjon, megnézi, hogy a helyettese elérhető-e.
A csöppnyi eridonos a döbbenettől nem is tud utána szólni, hogy de neki... Matyi bácsi kell csak. Kezét felemeli, hogy hé, álljon meg, száját is szólásra nyitja, azonban a boszorkány mögött már záródott is az iroda ajtaja.
Pirosodó arccal emeli le sapkáját a fejéről.
Ajaj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Egészen különleges élmény a bentlakásos iskola, elvégre egyetlen szobatársát leszámítva nincs, aki megzavarhatná álmát - talán csak kutyája, de ő meg addig meg sem moccan, míg gazdája életjelet nem ad. Márpedig a másik oldalára fordulás nem számít annak, így kimondottan jól elvannak. Mikor tíz óra környékén már érez magában annyi energiát, hogy legalább felüljön ágyában, nem tudja nem észrevenni azt a hihetetlen világosságot, mely az ablakon keresztül szobájukba árad. Császár persze azonnal őrült módjára elkezd randalírozni a szobában, míg a fiú konstatálja, hogy leesett az első hó. Nyilvánvaló, hogy ez egyidejűleg azt is jelenti, le kell menniük, hiszen kutyája nem egyszerűen szereti, hanem meg van veszve a hóért, amiben minden évben ezer és egy órát kell fetrengenie, mígnem őt vagy gazdáját el nem kezdi fenyegetni a teljes fagyhalál. Ennek örömére Ervin sem tétlenkedik, magára kapja farmerját, vastag téli bakancsát, egy pólót, arra kötött pulóverét, majd a belül szőrrel bélelt kabátját. A sálat hanyagul dobja nyakába, ahogyan a sapkát is épp csak megigazítja fején - lesz ez még másképp is, mikor kiér a szabad levegőre.
A mellette közlekedő corgi nem szimplán menetel vagy tappancsol, egyenesen ugrándozik, alig várva, hogy végre valahára beletapicskoljon a hűvösre dermedt vízbe. Mielőtt kirontanának a kapun, a rellonos a konyha felé kanyarodik, hogy magához vegyen egy kis kávét és így induljanak meg a cudar hidegbe, mely kint fogadja őket. Már épp nyitná a száját, hogy Császár nyugodtan mehet, amerre lát, de az az igazság, hogy ezt nem kell kétszer mondania. A kutya fejvesztve rohan előre, mint valami őrült vadállat és akkora fejest ugrik a hóba, hogy az alatta lévő földben koppan. Ha ez nem volna elég, legalább négy hengeredéssel megmártózik a fehér tengerben, hogy aztán lábra küzdje magát és mint akit speeddel küldtek meg, elkezdjen körbe-körbe rohangálni.
A fiú már abban elfárad, ahogy nézi a történteket, így belekortyol kávéjába és utána indul. Meg sem próbál lépést tartani barátjával, hagyja, hogy még látótávolságon belül őrüljön meg teljesen és totálisan. Ezzel egyidejűleg persze azt is látja, hogy ebbe a hihetetlen játékba belefér az, hogy egy épp a szó szerint lába elé néző lányhoz rohanjon fejvesztve. - Császár, ésszel - hiába hangzik el a figyelmeztetés, mire Lili észbe kap, oldalról a lábának csapódik egy lihegő, hancúrozó corgi. Ha nem vigyáz eléggé, akkor egyből rá is mászik és elkezdi nyalogatni az arcát, majd körbeugrálni a hóban. Ervin a tőle megszokott módon rezignáltan figyeli a jelenetet és egy rutinos facepalm kíséretében indul meg feléjük, de abszolút kényelmes tempóban. - Császár, hagyd békén - a kutya egy pillanatra ugyan leül, de továbbra is csóválja a farkát és látszik rajta, csupán egy jelre vár, hogy ismét megőrüljön. - Ne haragudj, nem ütötted meg magad? - mire a kérdést felteszi, oda is ér és kedvesen elmosolyodik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Úúúúúúú, annyira fellelkesedtem, hogy egyből két lábbal ugrándozni kezdtem a beszökés gondolatára. De aztán rájöttem, hogy bárki megláthat, hogy ennyire örülök, így leálltam és Polka fülébe súgtam: - Mikor szöktetsz be? Amúgy előbb kérdezd meg és ha nem, akkor szökünk, izé, szökök! Már alig várom - mégsem tudok lelkesedés nélkül elmenni a dolog mellett, mert milyen menő lehet már a kastély? Amúgy is jó lenne valami bejáratot találni Pollihoz, hogy máskor is együtt lehessünk, ha mondjuk annyira nem izgi az előkészítő. Márpedig biztos nem lesz mindig izgi, mert az elősző sem volt az, és ez hiába mágusfalu, attól még a dögunalmas órák úgyis azok maradnak.
- Vagy mind a kettő - és akkor meg van oldva, hiszen, ha Polli szereti őket, akkor én is fogom, minden bizonnyal. - Tutira, mert ha te szereted őket, akkor jó fejek lehetnek csak - ezt már mint húga mondja, mert ennyire ismeri Polkát, hogy bárkivel nem barátkozik, akik pedig elfogadják őt, soha sem csalódnak benne, eddig legalábbis nem tették, azaz soha. Panna levezette, mert jó matekos… nem.
- Hát nem tudom. Remélem lesznek - fintorgok összecsücsörítve a szám, mert én nem vagyok ezirányban olyan lelkes, mint Polli. Remélem legalább egy normális lányka lesz, mert a fiúk mind buták és éretlenek, szóval csak lány lehet. Bár egy vérfarkas barát menő lenne, nem? Lehetne vele ijesztgetni másokat. Abba nem tudok belegondolni, hogy egyáltalán lehetnek-e vérfarkasok a suliban, de biztos, miért ne?
- Ha nincs kiírva valahová, akkor biztos szabad - vonok vállat, én ezen nem szoktam igazán gondolkodni. Az igibá miért lenne cukorból, ha fogdossák elolvad, vagy mi? Nem hiszem, hogy egy kastély igazgatója ennyire törékeny dologból lenn és amúgy is már rég nem lenne, ha cukorból volna. Akkor meg biztos nem abból van, nem? De.
- Jobb ez így, mert akkor vagy ők lennének itt, vagy én ott. Ez mindenkinek jobb, mert így legalább nem annyira figyelnek és nem kell visszafogni magunkat, nem? Dehogy is, ügyes vagy te, megtanulod az előkészítős órákon biztos tök béna még az angol. Megoldod, mert szuperügyes vagy! – lelkesítem, mert tudom, hogy kicsit önbizalomhiányos, és nekem kell ezt csinálni. Nekem túl sok van, szóval simán adok neki az enyémből, hogy mindenkinek pont elég legyen. Szerencsére Áronka sem veszik el közben, sőt, még igazi őrnek is elmehetne, ha ennyi lenne a dolga egy őrnek, hogy ott üldögéljen, ahová tették. Azt sem tudom, hogy ki tette oda, de a lényeg, hogy mindenem megvan és oda tudom adni a levelet is Pollinak, azt sem felejtettem el, de szuper vagyok ma!
- Már kaphatok pálcát? - egészen elhűlök, mert erre nem számítottam. Hát lehet, hogy már most meg kell venni, de nem hiszem, hogy sok mindent fogunk vele csinálni. - Oké, mindegy mi leszek. Széles, vagy Shaneszes, de menjünk huhúúú - ugrok egyet a levegőbe és kicsit túlzásba is viszem, mert sokan odafordulnak felénk, már azokból, akik még maradtak, azokból sokan.
- Volt valami levél erről, de majd, ha bemegyek a koliba, akkor tudom megnézni, mert gőzöm sincs, hogy hová tettem. Szerintem holnapnál előbb nem kell bemennem – sétálgatok Polli előtt, és láthatóan gondolkodóba esek. Anya biztos valami jól elérhető helyre tette be, nem kell majd sokat keresni szerintem. Végül megérkezünk egy térre, ami Boglyas, juhúúú, de vagány! Kész vagyok teljesen, de valószínűleg inkább Polli látványa az, ami lenyűgöz, nem pedig az új hely. Az majd később.
- Váóóó – nézek a sulira, hát, nem egy kastély, de már csak két évet kell kibírnom benne, szóval nem lesz valami nagy szám ezt véghez vinnem. – Rengeteget késett, még most sem érkezett meg - teszem szét a kezeimet, majd hangosan nevetni kezdek. Aztán ráugrok Pollira és jó erősen megszorongatom, még egy könnycsepp is kigördül a szememből.
- Nagyon hiányoztál nővérkém! – engedem el végül, majd végigmérem. – Nagyon jól nézel ám ki, ha én is ilyen leszek, akkor mi leszünk a Palotás szépséges tesók. Ja nem, már vagyunk! Hova megyünk először? – ugrálom körbe Polkát, odalra sasszézva, és nagyon örülök magamnak, meg a tesómnak. Bogolyfalva, megjötteeeeem!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem szegény Rudolf tehet arról, hogy Ervint mélységesen hidegen hagyja a bájitaltan. Egészen pontosan annyira közönyös, hogy az eddigi órákat is úgy töltötte, hogy nyitott szemmel aludt rajtuk, s csak egészen hipotetikus esetekben sikerült bárminemű életet lehelnie saját magába. Persze voltak olyan tárgyai, amik bizonyos okokból felkeltették érdeklődését: az SVK például ilyen volt, hiszen ki szerint ne lenne izgalmas? Vagy a káros szerek ismerete, ahol meg kell hagyni, az anyagon túl inkább a tanárnő volt az, aki megragadta a tanulók tünékeny figyelmét. No de a bájitaltan? Száraz anyag, férfi tanár, dögunalom. Arra azért még ő is felkapta a fejét, hogy párban kell dolgozniuk az órán, így, mint aki szívességet tesz, kicsit összeszedi magát és normálisan felül székén.
Körbepillantva a termen összenéz az egyik haverjával, aki biccent az egyik lány felé, aki tetszik neki. Ervin somolyogva csóválja meg a fejét, ám nem tart sokáig néma diskurzusuk, hisz Rudi megszólal, miszerint a rellonos párja nem más, mint... Bernáthy Zsófia. Ismeri már korábbi órákról, de nem sokat beszélgettek. Az biztos, hogy a lány nála jóval többet tud ezekről a löttyökről, így megmentve érzi magát, hisz gondoljunk csak bele: amíg Ervin alszik tovább, az eridonos összedobja a feladatot és minden gond nélkül tovább állhatnak.
Feltápászkodik, hogy odasétáljon párjához - elvégre ilyenkor neki illik megmozdulnia és nem tőle várni a megváltást -, majd könnyeden lehuppan mellé a székre. - Hello - hanyag módon int a kezével és figyelmének egy apró töredékét a tanár felé fordítja, aki ismerteti velük, hogy a tavaly tanult álomtalan álom főzetet kell elkészítsék. Dramaturgiailag tökéletes pillanatban kezd el ásítani, melyet baljával fed el, hogy aztán megkezdhessék az órai munkát. Lustán fordul a lányhoz és még a vak is leolvashatná róla, hogy nem egyhamar tervez megmozdulni. - Te tudod, hogy kell elkészíteni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Két évvel ezelőtt még, ha egy kutya nekiront, valószínűleg sikítófrászt kapott volna, és rövid úton felmenekült volna az első fára vagy oszlopra, mint valami rémült macska. Épp csak a szőr nem állt volna fel a hátán. Azonban miután Masa megismertette a Levita házikedvencével, és egyre többször találkozott a kutyával, egyre inkább kezdte megkedvelni az ember legjobb barátját is.
Különös volt ez egyébként, mert egyébként nem félt semmilyen más, akár legendás, mágikus bestiától sem, ha nincs Bence, még a doxy-k elől sem futott volna el, és talán már nem is lenne itt. De a kutyák valahogy ijesztőek voltak számára egész kiskorában, ugatásuktól Lili ki tudott volna ugrani a bőréből.
De ez már a múlté volt, rájött, hogy nem véletlenül ragaszkodott oly sok ember, varázstalan és varázsló egyaránt ehhez a négylábú jószághoz. Így mikor a hóban megpillantotta a mancsnyomokat, szeme felcsillant, és követni kezdte azokat. A nyomok persze ide-oda cikáztak, itt-ott hempergés áldozatává váltak, vagy visszatértek önmagukba. Bármilyen kutya is csinálta, talán még őnála is sokkal jobban örült a hónak. Lili csak remélni tudta, hogy még idekint találja, és épp, mikor felnézett volna, hogy hátha a távolban, avagy közelben kiszúrja a játszadozó állatot, valami nakicsapódott oldalról a lábának.
Egy kicsit megbillent, és karját felemelve, kettőt oldalra lépdelve tudta csak megőrizni egyensúlyát, de már azelőtt elnevette magát, hogy barnái a virgonc kis energiabombára fordultak volna. Megvagy! - gondolta és bár hallotta, hogy valaki a közelben rendre próbálja inteni, ő nyomban leguggolt, és magához hívta a kutyust.
Persze az állatka nem érte be annyival, hogy szépen odasátál hozzá és hagyja megsimogatni a fejét, körberohangászta a lányt és össze-vissza nyalta az arcát, amitől Lilinek csak méginkább nevethetnékje támadt, és el is dőlt, fenékkel lehuppanva a földre. A közeledő léptekre egyelőre ügyet sem vetve simogatta, lapogatta a vidám kis szőrmókot, aki azért láthatóan hallgatott a gazdájára. Valamennyire.
Lili végül felpillantott, de közben jóformán magához ölelte az állatot, annyira simogatta, ahol csak érte. Egy nála idősebb srác állt mellettük, mosollyal arcán. Ezt látta meg először Lili.
- Ó, szia! Nem, dehogy, semmi baj! - mosolyodott el ő is szélesen, a corgi füleivel játszva. - Olyaan édes a kutyusoood! Császár?
Figyelmét ismét ráfordította a kutyára, aki mintha tűkön ült volna, annyira várta, mikor pattoghat tovább, mint gurkóval keresztezett gumiladba.
- Tee.. te Császármorzsa! - gyömöszkélte tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Szerencsére komolyabb sérülés nem történik, mi több, Császár szokás szerint leveszi a lábáról áldozatát, először csak átvitt, majd fizikai értelemben is. Kávéjával melengetve kezét érkezik meg, hogy most már közelről szemlélhesse a kialakuló szerelmet kutyája és az ismeretlen között. Azt mindig is tudta, hogy imád másoktól simogatást kunyerálni, de ennyire odalenni nem szokott senkiért, így feltételezhetően csak a hóból fakadó flash érzés lesz az, ami ennyire a levitás karjaiba hajtotta.
- Kicsit szeleburdi néha - megvakarva tarkóját rosszalló pillantást vet a corgira, aki természetesen rá sem hederít, csak hagyja, hogy dögönyözzék. A hátára fekszik és mutatja a pocakját, hogy bizony azt kell ott nagyon-nagyon megsimizni, mert hát az egy fontos stratégiai pont habtestén. Egy szemforgatás közepette guggol le ő is hozzájuk, hogy végül mosolyogva figyelje őket. - Igen, Császár. Egy igazi rosszcsont - egyébként meglepődne bárki, hogy mennyire szófogadó. Ha mennek valahová, szigorúan igazodik Ervinhez, szorosan mellette megy, a piros lámpánál megáll, leül és lefekszik, valamint marad, plusz nem eszik össze mindent, ezzel elkerülve, hogy mérgezés áldozata legyen. Ez a kutya itt nem piskóta kérlek szépen, csak hát leesik egy kis hav, aztán meg van őrülve.
A zsebébe nyúlva elővesz egy labdát és megmutatja barátjának, ezzel magára vonva a figyelmét. - Ha gondolod, játszhatsz vele. Ez a kedvence, szerintem a szomszéd országig is elfutna, hogy visszahozza neked - odanyújtja a lánynak a játékot és megvárja, hogy tegyen vele, amit szeretne, s ha nem venné el, jobbára maga dobná messzire. - Egyébként Ervin vagyok - miközben bemutatkozik, tengerszín kékjeit a lány íriszeibe fúrja, hogy el is mosolyodjon. Az a különleges benne, hogy nem kell kitüntetett figyelmet szentelnie senkire, tekintete annyira intenzíven fúródik bárki máséba, hogy az már zavarba ejtő. Mégsem húzza a pillanatot sokáig, felegyenesedik és a kezét nyújtja, hogy felsegítse Lilit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Hisz abban, hogy a hivatás választja az embert és nem fordítva. Van, aki a kezdetektől érzi, hogy merre hívja az útja és megállíthatatlanul halad a céljai felé, míg van, aki sötétben tapogatózik, nem érezve a tagjaira nehezedő kényszert, ami a helyes, számára kitaposott ösvényen tartaná. Sajnos az utóbbiak vannak túlnyomó többségben és mint tanár, az ő dolga, hogy fényt gyújtson a vakon tapogatózó diákoknak és lehetőség szerint a helyes irányba terelje őket. Ő pedig erejéhez mérten próbál eleget tenni e kötelességének is. Mosolyogva fogadja minden tanítványát, aki bármivel kapcsolatban megkeresi, akár a tananyagról van szó, akár az élet egyéb területeiről. Szeretne segíteni és biztos támasznak bizonyulni a számukra, hogy ha elakadnak az élet rögös ösvényein, nála megpihenve, újult erővel masírozhassanak tovább.
Margarétának is szeretné biztosítani ugyanezen lehetőségeket, főleg, hogy ha a lány előtt még nem is, előtte kristálytisztán fénylik a számára kijelölt út. Kevesen vannak a világban olyanok, mint ők. Olyanok, akik meghallották Odin hívását és engedelmeskedve annak az ő csodálatos kreálmányainak szentelik életük egy részét. Akik kellő hittel és kreativitással, alázattal fordulnak eme hivatás felé és alkotnak maradandót és valami egészen csodálatosat a legmindennapibb rúnával is. Mert minden alkotás más és egyedülálló.
- Ne csak a rúnák erejében higgy, hanem saját magadban is, Margaréta. A saját magadba vetet hit ad erőt minden máshoz, hogy olyasmit alkoss, ami téged is ámulatba ejthet - mondja kedvesen, majd pálcáját baljába véve int az asztal felé, hogy egy tollat és egy üres papírlapot lebegtessen maga elé. A pálcáját a pennára cseréli, hogy pár pillanat erejéig némán fürkéssze a lapot, majd precíz mozdulatokkal álljon neki a rúnaalkotás folyamatának. Mozdulataiból árad a magabiztosság, miközben a toll hegye halkan serceg a vásznán. Pár röpke perc múlva helyezi az asztal lapjára az eszközt, hogy hátradőlve csodálhassa a művét.
- Ha hiszel magadban, bármire képes lehetsz, hisz elmédet nem korlátozza a félelem, szabadon szárnyalhat a képzeleted - mosolyogva figyeli a lassan felemelkedő lapot, ami origami daruvá hajtogatja magát és szárnyalni kezd körbe a teremben. Igen összetett és soklépcsős kötésrúna eredménye, de ahogy mondta, bármi lehetséges.
- Csodálatos az, amit adni szeretnél - vezeti vissza tekintetét a madárról Margarétára, hangja immár ismét komolyan csendül kettejük között. - De sajnos vannak szabályok, amiket, mint rúnahasználó, be kell tartanunk. Amit adni szeretnél neki, egy kétélű penge, ami akaratod ellenére árthat is neki. A halállal sajnos még a rúnamágia sem dacolhat - próbál a lehető legóvatosabban fogalmazni. Nem szeretné letörni a lány lelkesedését, mégis óvnia kell, ha kell, akkor a saját makulátlan lelkétől. Minden segítő szándék ellenére, túlságosan ingoványos talajon mozog.
- Most már igen - ajkaira kedves mosoly kerül majd kíváncsian figyeli a lány ténykedését. Kékjei megakadnak a sebtiben továbblapozott jegyzeteken, mégis csendben marad, csak tekintetében csillan meg a büszkeség és az öröm édes egyvelege.
- Bőven a társaid előtt haladsz így is, nincs okod szégyenkezni - veszi maga elé a füzetet, hogy megszemlélje az eddigi alkotásokat. - Lenne egy ajánlatom. Mit szólnál, ha a tanársegédem lennél? Persze, ez több feladattal jár, órák utáni kötelezettséggel. De így lenne lehetőséged az osztálytársaid előtt haladni, többet tanulni és segíthetek ezekben is, úgy, hogy saját magad leld meg a megoldást - tekintete a rúnákról a lány arcára siklik, arcán kedves mosoly uralkodik. Egyáltalán nem szeretné Margarétára erőltetni ezt, a döntés joga teljes mértékben nála van. Csak szeretné megadni a lehetőséget, hogy minél hamarabb Odin útjára léphessen. A sorsát ugyanis senki sem kerülheti el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A hajnal sugarai beragyogják a teret, kirajzolva minden hajszálrepedést a macskaköveken és reflektorfényben füröszti a múltat, ami jelenné nőtte ki magát. Az árnyékok bolondos játékot űzve kergetik egymást az ismerős arcon, amin a vonások markánsabbak lettek az idő múlásával, mégis jótékonyan meghagyta a gyermeki ártatlanság sugallatát. A mindent elárasztó fény vakító árjában az összes apró, bagatell részlet eposzi nagyságot kap, a lényeget mégsem láthatja. Hiába nézi a nálánál szálkásabb testet, a mosolya körüli parányi gödröcskéket, nem pótolhatják azt, aminek az észlelésére való képességét hosszú évekkel ezelőtt elvesztette és sosem kaphatja vissza. Kékjeit alig pár pillanatra veszi le róla, míg lehunyva azokat keresi magában az emléket. Azt az egyetlent, de meghatározót, ami miatt most a viszontlátás nem lehet örömteli. Reszketegen engedi ki a benn rekedt levegőt, ahogy az aranyló tekintet őrá szegeződik, majd szemeit újra kinyitva keresi ugyanazt az árnyalatot, majd’ tizenöt évvel később, mégsem lelheti. Hiába a reggeli ragyogás, amit Reece feketéi tükröznek vissza, az aranyos csillogás örökre elveszett előle. De jelentene bármit is, ha láthatná? Félő, hogy túl sokat is.
A kérdés hallatán ugyanaz a döbbenet ül ki az arcára, ami Reecére is. Néma csend a válasza, kékjei fürkészik az arcát, keresve a nem létező árulkodó jeleket. Egy pillanatra uralma alá vonja tagjait a bizonytalanság, ami évekig sziklaszilárd alapokon nyugodott. Tekintete zizeg az arcán, eddig szabad ujjai a táska szíjára markolnak, elfehéredő ujjbegyekkel fojtogatva azt. Lehetséges volna? Lehetséges volna, hogy több, mint egy évtizedig rossz embert gondolt fájdalmának okozójának? Az nem lehet… tisztán emlékszik a zuhanás előtti, a sötétség előtti utolsó pillanatokra. Csak egy kósza másodpercre szakította el tekintetét a cikeszről, mint mágnes, úgy vonzotta Reece az övét. Tekintetük összefonódott, még akkora távlatból is pontosan látta, érezte a szándékot…
Gondolatainak megálljt parancsolva hajtja le a fejét és mosolyodik el. Mi értelme, ugyan? Sosem hibáztatta a cselekedetért, sőt, valahol, egy része még hálás is érte, hogy ezáltal észhez térítette és olyan ember válhatott belőle, aki egyenes háttal képes járni a világban. - Nem emlékszel, hogy mi miatt hagytam ott a Roxfortot? - hangja kedvesen száll, apró mosolyt hagyva maga után arcán. Hiába minden próbálkozása önmaga meggyőzése érdekében, tudni szeretné a válaszokat. Felesleges találgatásokba bocsátkoznia és magyarázatokat kitalálnia saját maga nyugtatására vagy épp kétségbeesésének generálására. Ennyi idő után lehetőséget kaptak mind a ketten, hogy egyenlítsék a számlájukat. Végre, a kegyetlenül hosszú percek elteltével sikerült ráeszmélnie és tudatosítani magában azt, amiben hisz. A kezdeti pánikot és a múlt iránti félelmet legyűrte a józan ész.
Kissé elnyílt ajkakkal hallgatja Reecet. Hitetlenség ül a kék tekintetben, képtelen felfogni, hogy van bármi, amit az előtte álló férfi neki köszönhetne. Mégis… talán mindketten a másik hatására nőttek fel igazán. Még ha drasztikus cselekedetek is vezettek mindehhez.
- Maximilian… édesapád, ugye? - kérdi óvatosan. Mintha hallotta volna ezt a nevet több ízben az iskolás évei alatt. Tudta már akkor is, hogy honnan származik Reece. Túl jó kapcsolatot ápolt a tanáraival, így olyan információk is a birtokában voltak, amik mások előtt homályba merültek. - Megkérdezhetem, hogy merre vitt az utad?
Szemeit lehunyva emésztgeti a másik szavait, hogy egy apró sóhajjal eressze ki a még benne maradt kételyeket. Mosolyogva emeli rá ismét tekintetét, jobbját nyújtva a férfinak, aki az emlékeiben élő gyerekből lett.
- Lehet, hogy nem a szokványos módon, de ezek szerint mindketten mérvadók voltunk egymás életében… bármennyire is sajnálom mindazt, amit tettem, változtatni nem tudok már rajta. Én is általad válhattam azzá az emberré, aki most vagyok. Magunk mögött hagyhatjuk a múltat? - kékjeit Reece tekintetébe fúrva, kitartó mosollyal várja életük újabb fejezetét. Mert van egy olyan érzése, hogy ha az élet ismét összesodorta őket, kitartóan meg fogja tenni újra és újra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Azt mondják, hogy Párizs után sok kínai turista szorul terápiára, mert olyan nagy csalódás nekik, hogy évekig gyűjtik a pénzt és élőben egyáltalán nem olyan, mint amilyennek elképzelik. Valóban, nagyon piszkos, zsúfolt, tele van mindenféle alakokkal, az emberek kezéből ki sem lehet ütni a fényképezőgépet meg a telefont. A belváros szinte járhatatlan az idegenektől, s nekik köszönhetően minden irreálisan drága. Ezért jó a Montmarte, ide már kevésbé merészkednek el azok, akik csak a kötelező köröket akarják látni a francia fővárosból, így az árakon is látszik ez a különbség.
Hiába ez a sok negatív dolog, neki ez az otthona. Itt nőtt fel, nagyon sok szép emlék köti a kissé romos külvároshoz, ahová a színházuk a maga sajátos hangulatával tökéletesen beillik. Már megszokta Magyarországot és Bogolyfalvát, de a szíve mindig ide fogja húzni, itt sokkal otthonosabban mozog. Ha nem érezte volna úgy, hogy szüksége van még fejlődésre varázslóként, akkor valószínűleg már visszaköltözött volna, így viszont marad a kétlaki élet.
Akármennyire is rajong az országért és a városért, sajnos őt sem kerülhetik el a furcsa emberek, főleg fiatal nőként. Igyekszik úgy mozogni, hogy minél kevesebb, a férfihoz hasonló egyénnel fusson össze, azonban egy ilyen lélekszámú helyen ez néha elkerülhetetlen. Párizsnak is vannak eldugott kis varázsló utcácskái, ahol jobban el tudna rejtőzködni, viszont a lány szeret a muglik között is mozogni.
Persze nem ma. Ez nem egy könnyű nap, ha nem félne a nagyanyjától meg attól, hogy hogyan lesz képes hazajutni, akkor most lehet leinná magát, pedig ez egyáltalán nem volt szokása. Hatalmas kékjeivel szikrákat szórva kortyol az enyhe italból. Picit így is marja a torkát, de nem bánja, legalább segít kijózanodnia az idegességből. Az emberek tanácstalanul kérdezgetik egymást, hogy mi történt. Nem remegett a föld, nem lehetett földrengés. Talán az jön? Kintről hallatszott be? Karambol?
Szemét forgatva újabbat kortyol az italból, néhány mély levegő után már sokkal nyugodtabban kezeli a történteket. Mohóbb volt az itallal, mint egyébként lett volna, de egye fene. Azonban békéje nem tart sokáig, hiszen egy újabb pasas csapódik oda hozzá. Kezével idegesen kitúrja arcából az odalógó tincset, ám ábrázatáról határozottság tükröződik. Ezzel is elbánik, ha kell, most már az alkoholtól még bátrabb. - Bonsoir! - Köszönti tekintetét kerülve. Nem hiányzik egy újabb férfi ma estére. Erre a helyre sem fog többet jönni, ettől még a bogolyfalvi csehó is jobb. - Már van italom, de köszönöm. - Hangja határozottan cseng, de egyáltalán nem lekezelő. Sem nem bízik a férfiben, sem pedig innia nem kéne többet. - Hogy micsoda? - Kapja oda döbbent pillantását, mert nem tudja eldönteni, hogy jól hallotta-e. Ez az ember felismerte, hogy mit csinált? A többiek éppen csak abbahagyták az eset kitárgyalását. - Ezt hogy érti? - Kérdezi ártatlanul még mindig franciául. A hangereje már halkabb lett, van egy sejtése, hogy a férfi nagyon is tudja miről beszél és nem csak véletlenségből hadovál itt mindenfélét. - Nem túl jó az angolom. - Teszi hozzá angolul kicsit pironkodva. A mondat nyelvtanilag helyes ilyen szinten, azonban a kiejtés erősen franciás.
Az előbbi hangos figura egy újabb kör piát kér magának, éles kacaja elnyomja a zenét is egy kis időre. Fejét odafordítva egy ronda pillantást küld felé. Ma rossz napja van, még nem végeztek. Ez valószínűleg látszik is a pillantásán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Marina & Móric
Miért is keltem én ma föl?
Szó sincs arról, hogy ne tudná, mire képes a két fiatal, de még mindig jobb, ha itt órán, felügyelet alatt csillapítják tudásszomjukat, mintha ne adj Merlin magukban próbálkoznának meg hasonlóval. Tisztában van azzal, hogy a két hebehurgya esélyes lehet egy-egy kiadós fejfájásra is, ha elviccelik a dolgot, mégis, szeretné megadni az esélyt a fejlődésre, a bizonyításra. Miben lehetnének a legjobbak, ha nem pont abban, ami érdekli őket? Kicsit sem lepődik meg azon, hogy ajánlata elfogadásra kerül, tenyereit összecsapva rázza fel picit magát (valamint a padban nyitott szemmel szendergő másik Móricot), és lép le a katedráról.
- Marina - mutat maga elé a földre, jelezve ezzel, hogy hová is álljon a lány - Móric - majd tesz ugyanígy jó három méterrel arrébb. A korábbi kérdés regisztrálásra kerül, a fiú jutalma egy bátorító mosoly, ami kétségtelenül jelzésként bukkant fel: mindent el fog magyarázni. - Nézzetek egymás szemébe, egyelőre a pálcátok legyen leeresztve - dől neki asztalának óvatosan, miközben figyeli a két lókötőt. - Ne szakítsátok meg a szemkontaktust - ismétli el az alapvető szabályt, s tesztként lelöki tolltartóját a falapról. A fém hangos csörömpöléssel ér földet, a tollak kigurulnak, megállva a páros között. Matyi figyel, s ha valamelyikük a zajra elkapja tekintetét, egy rosszalló pillantást zsebelhet be magának. Egy kérés volt, kölykök.
- Ki szeretné kezdeni? - teszi fel a kérdést, majd ha válasz megérkezik, a gyorsabbik félhez kezd el beszélni. - Ürítsd ki az elméd, koncentrálj csak arra, aki veled szemben áll. Figyeld a szemét, érezd meg mikor fog pislogni már azelőtt, hogy meg is tenné. Végy egy mély lélegzetet, és lassan emeld fel a pálcád, szegezd rá. Tartsd bent, vágyj rá, hogy bejuthass a gondolatai közé, majd amikor készen állsz rá, fújd ki a levegőt és mondd ki a varázsigét.
Lágyan, megnyugtató hangon beszél, majd elhallgat, hagyja, hogy a gyerekek koncentrálhassanak. A másik félnek egyelőre nincs teendője, de minek sietni amikor még az sem biztos, hogy az egyik irányba biztonságosan létrejön majd a kapcsolat?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Tényleg nem volt semmi étvágyam, a gyomrom egy kicsit még forgott az előző este elfogyasztott italmennyiségtől, meg a stressz is összemorzsolta a gyomromat egészen apróra. Emma azonban rávilágított arra, hogy muszáj lenne energiára szert tennünk, mert ha nem eszünk, akkor aztán futni sem tudunk majd. Emiatt, még ha nehezemre is esett, de megpróbáltam letuszkolni néhány falatot a rántottából, meg a kenyérből, s hogy jobban csússzon, ittam hozzá egy pohár vizet is. Az idegesség azonban nem hagyott alább, főleg nem akkor, amikor Emmát újra megkörnyékezte ez a tag. Fogalmam sem volt arról, hogy mi történhetett, mert nem emlékeztem az éjszaka részleteire, az viszont lejött, hogy valami történt kettejük közt. De vajon mégis mi? S miért kacsintgatott rám még mindig az a másik?
Emma viselkedése mondjuk meglepett, először nem értettem őt, de aztán rájöttem, hogy színlel, s próbál nem úgy nézni, mint aki halálosan fél ezektől az alakoktól. Nekem is így kellett volna tennem, így őt utánozva, egy mosolyt erőltettem az arcomra, bár inkább a döbbenet ült volna ki attól, amit hallottunk a srácoktól. Ezt követően nyomult megint a fürtös Emmusra, így nem tudtam máshogy megvédeni, hirtelen cselekedtem. S bár azt mondják, hazudni bűn, ebben a helyzetben inkább életmentő akciónak számított. Ami jött, azt próbáltam előadni nagyon is hihetően, direkt említettem meg egy srácot is, hátha majd leakadnak rólunk ezek ketten. A fürtös látszólag megkönnyebbült, mikor megtudta, hogy Bence nem Emma pasija, én viszont értetlenül kaptam rá a tekintetem, s szívem szerint megrúgtam volna a lábfejét, hogy hahó, mit művelsz? Ő volt bajban, rá mászott a pasi, erre azt mondja, hogy csak a bátyja. És hogy micsoda? Hogy Bence az én pasim??
Ebbe más helyzetben egész biztos, hogy belepirultam volna, most viszont csak a meglepettséget próbáltam eltüntetni az arcomról, s tovább folytattam a hazugságot, már amennyire ment ez ebben a pillanatban. - Öhm, igen, az én...én pasim - nyögtem ki végül, mintha ezzel megerősíteném Emma állítását, s csak azt reméltem, hogy most már végre leszállnak rólunk.
- Akkor most már értem, hogy te miért nem akartad.. - hogy mi? Mit nem akartam? Ekkor megint meglepetten pillantottam Emmára, de nem akartam visszakérdezni a srácoknál, hogy mégis, most mire is célozgatnak. Aztán Emmus meg hirtelen az ő segítségüket kérte, megint csak megtapostam volna a lábfejét, nem értettem ezt a taktikát, legalábbis elsőre nem,s kellett pár perc, hogy megértsem őt. Ha úgy tett, mintha nem lenne gond a fiúkkal, akkor valószínűleg ők sem akartak velünk szemben erőt alkalmazni. S bár nem nagyon tetszett nekik a hír, hogy elveszítenek minket a mai estéről, végül bólintott a fürtös.
- Jól van, bár én imádnám, ha még maradnátok legalább egy hetet, de legyen, nem szabad megvárakoztatni a bátyót - mondta, majd felállva a reggeliző asztaltól, megropogtatta a vállait. - Kocsival kiviszlek titeket az állomásra - dobta be, s egy pillanatra megkönnyebbültem. - De a számotokat azért adjátok meg, hogy rátok tudjunk csörögni - mondta a másik, s mellém lépve a fülembe súgott, amivel meglehetősen zavarba hozott.
 - Nekem...az enyém elveszett a buliban - nyögtem ki, mert nem akartam megadni ennek az alaknak a számomat, így Emmára hárult a feladat. Én inkább már csak azon voltam, hogy minél előbb elhagyjam ezt a helyet, így sietve kaptam össze magam, majd ha végre elindultunk, azon rimánkodtam, hogy épségben érjünk vissza Bagolykőre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Oké, csak biztos, ami biztos. Volt már olyan, aki nekem jött, mert azt hitte, hogy direkt ijesztettem meg - bár a srác nem kérte, hogy elnézést kérjek, de így tartottam helyesnek. Az utcán élve sok mindenre rádöbbentem, az egyik legfontosabb szabály az volt, hogy inkább kérjek bocsánatot, mint később abból félreértés legyen. Nekem nem volt pálcám, míg minden itt élő ember kabátja alatt az lapult. Beszéd közben felmértem a srácot, minden hátsó szándék nélkül, csak a ruháit néztem, jó cuccai voltak, nekem meg szakadtak. Jó lett volna egy ilyen kabát, vagy egy cipő, látszott, hogy jól öltözött kölyök, biztos jó helyen lakott, és megvolt mindene. Szerencsés.
- Mióta? - szakállas államat kezdtem vakarni, miközben felemeltem pillantásom a csillagos égboltra, majd visszanéztem a srácra - Lássuk csak, fogalmam sincs. Egy nap magamhoz tértem, és bamm, az utcán találtam magam, de nem tudom, hogy ez most hetekkel, vagy hónapokkal ezelőtt volt, a napok egymásba mosódnak- Ezt követően kértem egy cigit, de ez a gyerek nagyon szórta ám, így sietve kaptam össze a csikket is, meg kezéből elvettem a felkínált dobozzal is. - Figyelj, elmondom, hogy ezek a csikkek még igen jók. Amit ti eldobáltok, azokat szoktam szívni, minimum két-három slukk van mindegyikben. De azért köszi, ez mégis csak ízletesebb falat - jegyeztem meg a jó állapotú, nem használt cigire, és meg is köszöntem azt. - Nagyon szuper, megmentőm vagy, haver! - nem csak, hogy cigihez jutottam, de még egy öngyújtót is kaptam, amit használtam is, s végül kicsit köhögve, de végre pöfékelni kezdtem.
- Khkh akkor csak nekem erős, rég szívtam már - köhögés ide vagy oda, azért jól esett a cigi. Tekintetem közben megakadt azon, hogy valamit nagyon keres a zsebében a srác, aztán hallva a csörömpölést, már sejtettem, hogy mire is készül. - Nem igen láttam másokat rajtam kívül - mondtam, látva, hogy mások után kutat a tekintetével. - Szerintem másoknak nem lenne ez jó hely, most már én is rájöttem, hogy itt éhen lehet halni - halovány mosoly kúszott az arcomra, nem akartam panaszkodni, de tény, hogy itt nehezebben jutottam élelemhez, mint a nagyvárosban. - Tényleg megmentő vagy! Nem akartam pénzt kérni, de ha már így adod, nem mondok rá nemet - hülye lettem volna elutasítani, így tartottam is a markom, s elvettem tőle a pénzt, amit aztán átszámolás nélkül csúsztattam a nadrágzsebembe. - Amúgy mivel foglalkozol, vagy miből lehet itt megélni? Nem tudsz valamerre egy fedett helyet, ahová nem esik be az eső? - úgy tűnt, hogy a srác helyi lehet, biztosan nagyobb ismerete volt a környékről, mint nekem, így jól jött volna néhány ötlet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

A bögre. Jelenleg azt szorongatva igyekszik nem betoji alaknak tűnni, hiszen aki magát nem féltve cselekszik meg hasonlót, mint ami nemrég történt vele, annak egy másik ember, egy segítség jelenléte nem kellene, hogy ilyen „ijesztő” legyen. Az a baj, hogy talán az elején lett minden elrontva, hiszen kórházban ébredt, ispotályban folytatta, ott és akkor kapott meg minden infót egyben, amikor épp sebláz és más problémák kínozták. Akkor is volt valaki, akit mentális épségének megóvására jelöltek ki, de végül beleroppant és egy időre fel is adta. Azt szereti mondani, hogy önerőből húzta fel magát, nem holmi segítséggel, amit kapott, csendben megfogadott, de úgy adta elő, hogy tagadja. Aztán, hamar meg is szűnt az a kapocs, elmaradt minden, miután egyszerűen csak állapota miatti kedélyromlást és „mindenki megérti, mint mész keresztül és miért vagy depresszív” vonulattal békén is hagyták. De most már sok volt és ezzel nem tudja már azokat terhelni, akiket szeret. Mert egy idő után ők sem tudnak többet, jobban, elfáradnak és aztán vége. Ezt pedig, nem érheti el. Nem.
- Ajánlom ezt egy fogorvosi rendelőbe is, biztos kevésbé lenne ijesztő – mert az igaz, a sok fehér eltűnt, olyan, mintha kisétált volna vele az egyik kedvenc helyére és leülne vele kávézni és beszélni. Mintha csak Odettel tette volna meg ezt a sétát, csak úgy, mert mind a ketten erre vágytak és közben témába jönne minden. De ő nem Odett, nem is akarná, hogy Odett arcát viselje, mert azzal megint magát csapná be és annak semmi értelme, ha később megint nem bízik senkiben, mert idegen az arca.
- Én tényleg nem akarok ilyet megszabni, sőt… maradhatunk így, nem a külső miatt nehéz ez – aprót nevet, hogy lehet férfi, nő, szőke, vörös, a lényeg – nem rosszból – de nem rajta van, hanem saját magán és gátlásain. Sokat beszél már egy ideje, sokat társalog, mégis vannak tabuk, olyanok, amelyeket senki sem tud. Nem nagy dolgok, csak saját magának.
- Ühm, rendben, nem fogom vissza magam – bár nem tervez, így is kicsit szégyelli magát, hogy rögtön alpári volt. Kezében megremeg kicsit a bögre, ahogy hosszasan kortyol egyet, a kérdést emésztve. Egy pontra fókuszálja tekintetét, csak ül és ajkai pihennek a bögre porcelánján. Talán pár perc is beletelik, ha közben a másik nem szólal meg, mire leereszti és rá pillant. Óvatos, kissé riadt tekintet.
- Van pár… de elsőnek, talán a legfrissebb. Én… tettem valamit, ami miatt sokan „hősként” kezelnek akár, de mi van, ha tévedtem? Mi van akkor, ha… Emlékszem, a vérre, nem kéne, de emlékszem. Az íze, a Hold hogy sütött oda, képek. Nem alszom… jól. Mi van akkor, ha… ha a bestia fog győzni? – bukik fel benne az első, amióta csak kinyitotta a szemét, amin már annyiszor átrágta magát. Nem ezzel akarta kezdeni, de, egyelőre, ez a legnagyobb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Mi? – ráncolja a homlokát arra, amit hall. Jól hall? – Megütöttek, mert valakinek szóltál és megijedt? – oké, hogy nem mindenki kedves és jólelkű a világon, de egy ütéshez azért kellene egy erősebb ok annál, hogy mert megszólalt. Ráncolódó homloka, értetlen tekintete elárulja, hogy ez neki abszolút nonszensz, a fejét rázva dörmög valamit, ami hangzik „hihetetlennek” vagy épp káromkodásnak, a kettő elegyének. Ez neki valahogy magas. Nem akar sajnálkozni, valahogy érzi, hogy a férfinek az az utolsó, hogy sajnálkozó tekinteteket kapjon, azzal nem megy semmire. Sóhajt végül és reméli, nem hitte róla a férfi, hogy ilyenre képes. Inkább tovább lapozva érdeklődik, ezzel is meg lehetne saccolni, mennyien bántak el vele hasonlóképp, de szemöldöke emelkedik ismét a magasba, ahogy megsaccolni sem tudja a másik, mióta.
- Magadhoz tértél és az utcán. Amnéziád van? – mint a filmekben, komolyan. Olvasott vagy látott egy sztorit, ahol a pasas felkelt, nem tudott semmit magáról, még a nevét sem, csak élt ahogy tudott. Aztán egy szép nap lettek emlékei, de nem úgy tűnik, hogy a pasas ebben jár. – Hogy a francba? Semmi, egy igazolvány se? Kicseszett krimi ez az egész, te meg csak élsz. Senki sem keresett? – hirtelen megszaporodó kérdései árulják el, hogy kíváncsi, kissé zaklatott. Miért nem kereste a másik önmagát, az emlékeit? Nem olyan nagyszerű a hajléktalan élet, hogy ne keressen semmit, ha egy luxusházban élne, megérteni, hogy a fenét se érdekli, hogy ügyvéd, utcaseprő vagy akármi más volt előtte. Ez neki nem áll össze.
- Éééértem, szóval dekkezel. Jó mondjuk, a helyzet… - szusszan egyet, mert nem hiszi, hogy ha van pár knútja, akkor azt bagóra fogja költeni. Bár piaszagot nem érez, már ha be tudja határolni, milyen a bukéja, talán abból eszik. – Ugyan már, dehogy vagyok megmentő. Inkább le kéne szoktassalak, akkor talán, de magamat sem tudom. Ez csak apróság – kicsit talán megilletődik ennyi és ilyen hálálkodástól, mert nem a banki aranyletétjeit – amik nincsenek – adja át éppen, hogy vegye meg a legszebb házat és éljen boldogan. Csak pár szál cigi és öngyújtó. Bólint hát, hogy neki erős, majd egyszeriben gyújt rá ő is, amolyan kényszermozdulatként.
- Hát én sem láttam, pedig sok éjjel, hajnal járok kint, de te vagy az első. A lakók is alszanak nagyrészt, de nap közben sem láttalak, így nem olyan rég lehetsz erre – saccolja, majd arra is bólint, hogy éhen halhat. – Azt egy házban is lehet, de nem hiszem, hogy ez megtörténik – mert valaki, ha nem ő, talán ugyan úgy segít. Egy tál étel is elég lehet, most egy maréknyi érme is azzá válhat. Nem sok, de nem is ellenkezik, így aztán, csak könnyebb.
- Nem is fogadok el nemet, akkor beleraktam volna a zsebedbe – mert akármilyen rongyos, zsebe az van. Visszaül végül, onnan pillant fel rá, a füstöt fújva hallgatja és gondolkodik végül el. – Hmmm… van egy elhagyott, romos ház a falu végén. Azt hiszem, te nem félnél a kísértettől, ha nem esik rád az eső, nem? – mert lehet, hogy ótvar, de az a kísértetház üres és az alsó szint talán be se ázik. – Sok mindenből. Felszolgálás, eladó, én tanítok az előkészítőben miközben tanulok, öhm… sok féle munka van. Senki… nem akar alkalmazni, gondolom. Te tudsz… varázsolni? – bukik ki belőle a kérdés végül. Mert az, lehet sokat segítene.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Az üres lakás előnye, hogy annyi kacatot vehetsz, amennyit nem szégyellsz. Azonban, arra rá kellett jönnöm, hogy nem hozhattam el az otthoni készletek felét, így úgy döntöttem, nem bízom magam egy nőre sem, majd beszerzek apránként mindent magam. El kell majd mennem abba a svéd láncolatba, amiről bent is beszélt az egyik kolléga, mugli helyen van, ahol ritkábban járok, de egyelőre ez nem zavar. Csak az a mondata, hogy hatalmas és eltévedhetsz benne, arra pedig lehet, hogy ha nem is a bátyámat, de valakit el kellene vinnem. Kevés ismerősöm van itt, barátaim zömére a születési helyemen élnek, ahol éltem én is eddig, szóval egyelőre, a helyi erőkkel próbálkozom. Az Antikvitással már kettő napja szemeztem, volt egyszerre egy giccses érzete, de az is, hogy odabent kincsek lapulnak. És milyen igazam lett! Az eladónő kedves teremtés, érdeklődtem tőle, hogy tart-e igazi, mugli-féle írógépet, amelyben semmi mágia, csak tinta és a papír varázslata jön létre, de egyelőre ilyet nem talált, csak aminek diktálni kell, nekem pedig az nem kellett. Így, megbeszéltük, hogy értesít, amint talál egyet, én pedig cserébe, vásároltam. Lett egy új lámpám, az íróasztalra, össze nem illő, azonban annál jobbnak ígérkező kávéskészletem, egy apró kép, melyen egy kutya szivarozik és néha mormog valami olyasmit, hogy az „üzletben nincs barátság” és hasonlók. Elvileg valami filmes utalás, de olyat se láttam nagyon, viszont, a nappaliban jól fog mutatni. Egy kartondobozban pihennek a kincsek, én tartok hazafelé, amikor egy, vélhetően megbűvölt hógolyó csattan a tarkómon. Sok hó esett, a gyerekek örülnek, kicsik és nagyobbak, én meg feljajdulva kapok oda és forgatom a fejem, merről jöhetett.
- Hé! – kiáltok oda, és ha nem lépek előre, akkor a következő is felém reppen. Nem tudom, hogy véletlen, vagy direkt, a nevetgélésük pontosan arra az ördögi érzetre segít rá, hogy én most áldozat vagyok. - Na megállj – Bertalan vagyok, auror és épp leteszem a dobozom, hogy lehajoljak. Nem akarok bűvölni, mert az lehet erősebb lenne, amit ildomos kiskorúak felé intézni, csupasz kezem azonnal átfagy, ahogy meggyúrom azt. Talán most feladják, talán nem, de egy pillanatra minden gondolkodás nélkül leszek újra egy közülük, ahogy felegyenesedve, készen állok a „bosszúra”. Hamar történik mindez, amint derekam egyenes, úgy már hajítom is, kézzel, amúgy nem olyan erősen, de a cím helyett valaki egészen máshol landol. Mondjuk úgy, mágia nélkül nemigen tudok célozni.
- Basszus – szisszenek fel, amikor látom, hogy egy nő vállának, remélem vállának csattan a hirtelen gyúrt labdacs, a gyerekek kinevetnek, én meg, az új kávéscsésze alátéteimmel majdnem megegyezőre nyílt szemekkel szaladok a nő felé. – Ezt azt hiszem sehogy sem tudom kimagyarázni. Ne haragudjon, nem volt szándékos – bűnbánó tekintettel segítek szívesen lesöpörni a havat, ha engedi és ha nem nyel le keresztbe. Barátokat kellene szereznem, igen, de így nem lesz egyszerű.
- Nem fáj?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Láttam már havat, valamikor kislány koromban, de ilyen sokat egyszerre még nem, így hát, amikor elkezdett lehullani az a rengeteg gyönyörű puffancs pihe, csak ültem egy éjjelen át az ablakban, és gyönyörködtem mindabban, ahogy a táj változott. Ahogy előbb még ki-kibukkant a lámpafényben megvilágított szürke út, a barna föld, az apró, zöldszín próbálkozások, a tavasz incselkedése. Aztán minden eltűnt, és a táj érintetlen leple alá bújt. Azon az éjjelen képtelen voltam aludni, észre se vettem, ahogy forró kakaómat szorongatva telnek az órák.
Valamikor hajnalban aztán megengedtem magamnak annyi szabadságot, hogy a konyhába lépve vajas-mézes kifliket csináljak magamnak, de mielőtt a nap felkelt volna, újra ott termettem, hogy lássam a mesékből ismert szikrázó csillanást. Szerelmes vagyok a hóba, semmi kétség. Aznap fáradtnak kellett volna lennem, de engem minden csodával töltött el, a roppanás, a hóember építése, az, hogy megérinthetem, megízlelhetem.
Még minidig nem választottam magamnak otthont, pedig tudom, hogy kivel kell beszélnem ez ügyben, és valószínűleg szerencsésebb is volna valamely utcában lakni, mert a panzió messzebb van, hosszú távon pedig drágább is lehet, mint kibérelni egy házat. A megvásárlás egyelőre fel sem merülhet, mert amikor útnak indultam ide, kevéske félretett pénzem akadt csak. Kesztyűm se volt! De mostanra vettem, egy szép bordó és melegítő bűbájjal átszőtt darabot, hogy aztán tudjak én is játszani a gyerekekkel.
Néhány papírszatyorral a kezemben sétálgatok, még ismerkedem az üzletek elhelyezkedésével, hogy hol mit lehet kapni. Nem kell mindig mindenért a vegyeskereskedésbe rohannom, olykor lehetek egy kicsit költekezőbb is. Az első fizetésemből például megvettem a kesztyűhöz tartozó sapkát és hosszú sálat is, amit a kedves eladóhölgy félretett nekem, így most a teljes szettben lépegetek és merülök el a gyerekekben, miközben egy hóember alakú csokis nyalókát eszegetek, már a végénél járva egészen. Egy nap majd én is szeretnék gyerekeket. Sokat, mindig is sokról álmodoztam. De amíg nem lesz sok gyerekem, addig is van, hiszen óvónéniként minden gyerek egy kicsit az enyém is. A gondolat megmosolyogtat, így ér az orv támadás is, ám amikor megjelenik előttem az elkövető, kitör belőlem a nevetés. A szám csokis egy picit, látszik a vörös rúzson, arcom piros a hidegtől, vörös hajam egy részén pedig ott a támadás nyoma. Én pedig vidáman nevetek.
- Ez vicces volt! Azt hittem, hogy ilyet csak a gyerekek csinálnak.
A mellettünk lévő padra leteszem a szatyrokat, és hátra lépve picit én is felveszek egy kis havat, megpróbálom golyóvá gyúrni, de ahogy eldobom, csak egy pici része ér célt a másik mellkasán, a többi menet közben válik porrá, de így is megnevettet a jelenet, és arra sarkall, hogy újabb golyót gyúrjak.
- Aki veszít, az fizet egy forrócsokit!
Kiáltom, és újabb orv támadást intézek a másik felé hangosan, kislányosan kacagva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nevetve vette tudomásul, hogy bizony Császár nem éri be akármilyen simivel, és hátára fordulva adott félreérthetetlen jelzéseket. Lili két kézzel kezdte el borzolgatni a szőrt az állat hasán, aki mit sem törődve vele, hogy egy merő hó lesz, vígen hempergett a lány és gazdája simogatása alatt.
Lili egyetértően bólogatott, nem tudta cáfolni, hogy valóban kissé szeleburdinak tűnik a corgi, de véletlenül sem jutott volna eszébe, hogy ezzel bármi gond lehet.
- Igeen? Rosszcsont vagy? Naagyon rossz? - kérdezte Császárt, a nyakát, fejét, füleit borzolgatva, és persze hasát sem kímélve. A corgi nem tiltakozott, sem a kényeztetés, sem a szavak ellen, de a hangsúly, mellyel ejtette Lili őket, a legkevésbé sem voltak rosszallóak, szóval a kutya jogosan hihette, hogy épp agyba-főbe van dícsérve.
A labdát megpillantva aztán az állat felült, és Lili is előbb a játékra, majd Császár gazdájára fordította tekintetét. Elvette a játékot, majd elgondolkodott, merre kéne dobnia a legközelebbi országhatárt megcélozva, de persze nyilván nem hitte, hogy akkorát tudna lendíteni. Ügyetlen kis dobása alig pár méterre vitte el a labdát és vele együtt a lelkes kis corgit.
A srác bemutatkozását hallva fordította csak vissza Lili a tekintetét, és nézett első ízben rendesen a szemeibe. Ervin kékjei pedig szabályosan megfagyasztották a lányt, egyszerre érezte azt, mintha mezítelen lenne előtte, és azt, hogy elönti valamiféle melegség. Zavarba jött, és hirtelen nem is tudott megszólalni, de aztán Ervin elfordította róla a tekintetét, Lili pedig elmosolyodott.
- Én meg Lili. Süveges. Mármint Süveges Lili. Ez a nevem, tudom, furi - magyarázta vállvonogatva, miközben figyelte, ahogy havat kavarva maga után rongyol vissza hozzájuk Császár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

A doboz ott ázik a hóban felfele, nekem meg csak az volt mára a tervem, hogy felavatom azt a készletet egy jó kávéval és hátradőlve olvasok valamit, vagy talán elnézek a testvérem felé, fogalmam sincs, mert nem sok szabadnapom van és azokat sosem tudom ésszerűen beosztani, mindig valami olyan lesz belőle, amelyre nem számolok és amely nem olyan hasznos. Egyszerre vagyok az a felnőtt, akit apám lát és aki az auror, még ha annak tényleg nem is örült annyira, hogy a faluba delegáltam. Szerinte nekem a fővárosban a helyem, központi helyen, hogy minél előbb léphessek előre, úgy véli, akik vidéken, eldugottabb helyen vannak, azok kevésbé érvényesülnek és persze, nem is olyan tehetségesek, de én megnyugtattam, hogy nem azért raktak „félre”, mert bajt okoztam. De a dobozom továbbra is a földön, én pedig mégsem viselkedem úgy, ahogy azt apámnak lefestettem. Mintha azzal, hogy távolabb kerültem, én is más lennék, pedig sosem voltam más és nem is akartam az lenni, nekem elég volt, ami „jutott”. Itt van minden, ami kellhet, hamarosan még írógépem is lesz és itt nem kell fiókba rejteni, hogy mivel ügyködöm, hagyhatom az asztal közepén, a nappaliban és azt hiszem, ez a fajta szabadság az, amely miatt én lehajoltam és gyúrtam a havat, hogy aztán szegény, szerencsétlen erre haladót találtam el azok helyett, akik még küldenek párat az irányomba, mielőtt eltűnnek, de én ugye, a fiatal nőhöz siettem. Riadt tekintetem még nagyobbra nyílik, hogy aztán egy pillanat alatt párologjon el a riadalom, és költözzön helyébe a megnyugodás kellemes érzete. Eltalálhattam volna azt a furcsa kalapos urat is, aki érdekesen ráncolt homlokkal néz felénk, ahogy végül én is nevetek egy aprót. Túlreagáltam, azt hiszem, hiszen ez csak hó, nem egy átok, amelyet valami bandita felé küldtem és civilt talált el. Szerencsére.
- Hát én is, de… szerencsére borzasztóan célzok – szelídül mosollyá a nevetés, mert mind lehetünk gyerekek, valahol egyszer hallottam, hogy nincs igazán életkorhoz kötve, ki meddig érzi magát annak. Én hamar elvesztettem és őszintén, soha nem mentem ki a többiekkel havat gyúrni, mert tanultam inkább, néztem őket az ablakból, néha a párkányra tapadt havat hajítottam el feléjük, majd mentem és olvastam a többi fejezetet. Lehet, hogy amiért kimaradt ez, azért tartom én is most már viccesnek? Nézem, ahogy leteszi a szatyrokat, már kérdezném, hogy mit szeretne, vagy csak letakarítani magát, de tincsein hamar olvad a hó, ő pedig lehajol. – Ha! – kapcsolok, hogy mire készül és karjaimat kitárva várom a viszonttámadást, amit „megérdemlek”, úgy igazán. De csak egy apró gombóc csapódik mellkasomnak, lepillantva nézem, hallgatom csilingelő nevetését. Saját ajkam beharapva fojtok el egy vigyort, majd hátrálok pár lépést.
- Rendben, hölgyem, ön akarta – mint valami ádáz csatajelenet a hasábokon, úgy nézünk egymással farkasszemet, ahogy az újabb adag gombóc csapódik kabátomnak. Fejem csóválom meg és veszem fel a havat. – Kicsit erősebben, így – mutatom, hogy nyomom össze, pedig közel sem tökéletes. A gyerekek simára is tudják lapogatni, az enyém göcsörtös, azonban feleakkora erővel hajítom el, mint ahogy az előbb, mégis a pad támláját találom el.
- Uhh… - úgy néz ki, talán kancsal lettem, de nem adom fel, újabb és újabb adagot veszek lassan átfagyott ujjaim közé és dobom felé a havat, arra azért figyelve, ha eltalálom, az valahol a karja, és lábtája legyen. – Na még egyet! – és hirtelen, már talán nem is vagyunk olyan felnőttek, egyikünk sem. Mik nincsenek erre.