Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Gazdasági iroda és Tanulmányi Osztály

Veréna
Rendezkedjünk be

Lendületes léptekkel, kedélyesen hümmögve közelíti meg új helyét, karjaiban óvva ölelt kartondobozával. A nyitott tárolóból képek, pennák, és még megannyi személyes vagy éppen szükségszerű csecsebecse kandikál ki, s mindig mikor egy sarkon befordulva lepillant, révült mosoly költözik szeme sarkába. A nyitott ajtón nem látja értelmét kopogni, így bekukkant, majd amikor a bent lévő nő felé fordul, kilép a takarásból, és beljebb somfordál. Először, mégsem kényszeresen sietve köszön a másiknak, majd ahogy közelebb lép, a kartont baljával csípőjének szorítva nyújtja kezét kézfogásra. Tisztán, barátságosan ejti ki saját nevét, leendő, azazhogy jelenlegi pozícióját, majd érdeklődve, figyelmesen hallgatja meg a nő bemutatkozását is. Nevét, jobban mondva becenevét - Éna - utána ismétli, nem adva jelét annak, hogy meglepte volna a furcsa hangzás, majd bár körülnézve könnyedén rájön melyik lehet az ő helye, a biztonság kedvéért rá is kérdez.
- Oda pakolhatok akkor? - s fejével az üres asztallap felé biccent. Nem is csoda, hogy a másik oldalon már kicsit belakottabb a hely, késett ugyanis egy szolid negyed órát. - Bocsánat, hogy így máris késve érkezem - mentegetőzik hát rögtön, amint larakhatja cókmókját -, de valahogy sosem megy a gyerekeknek ez a reggeli felkelés.
Terhétől megszabadulva bújik ki kabátjából, hogy azt a fogasra akaszthassa, majd ingje ujján végigsimítva lép vissza az asztalhoz. Holmijai közül kiemel egy aprócska, bekeretezett fotót a két kis gézengúzról, pár képzeletbeli porszemcsét letöröl a keret tetejéről, majd asztalára, a lámpa mellé állítja.
- Most is - folytatja a kis beszámolót, a bensőséges témával oldva kettejük közt az első találkozás bizonytalan jegét -, úgy kellett könyörögni, hogy öltözzenek fel, azt hajtogatták, hogy ők bizony pizsamában akarnak bemenni az oviba. Bizony mondom, ha nincs a feleségem, mostanra mindenki a Füleses pizsamájukon csodálkozhatna az előkészítőben - kuncog halkan, sorra szedve elő a tárgyakat. Akad ott toll, a mugli és a varázsfajta is, zsebkendő, pár még kihajtogatatlan iratpapucs, egy mappa, személyes papírjaival amiket még le kell majd itt adnia, illetve pár kacatka, ami otthonossá teszi majd számára a helyet. Mert ugye, egy asztal nem is asztal, amíg nincs rajta legalább egy alaplap, aminek szabályos, izgalmas formáiban merengve el-elveszhetne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Gazdasági iroda és Tanulmányi Osztály

Veréna
Rendezkedjünk be
Kíváncsiságból előbb be, majd kikapcsolja a kis asztali lámpácskát, rácsodálkozva, rendeltetésszerűen működik. Valami amit nem rontottak el a kölykök otthon, no lám, hát ilyen is van? Még talán halkan kuncog is egyet  gondolat mellé. Kicsit szórakozottan, ráérősen pakolászik, miközben mesél magáról, bepillantást enged mindennapjaiba. Bár hagy időt, hogy mondandójába a nő beleszőhesse reakcióit, gond nélkül görgeti tovább megkezdett fonalát, ahogy nem állítják meg benne. Vajon ezek a mesereflexek a fiúk mellett alakultak ki, vagy eleve megvoltak? Na többek között ilyen és ehhez hasonló világmegváltó gondolatokon kezdene töprengeni, ha épp otthon lenne. Máshol, egy más időben most épp a konyhaasztalnál ülne, bütykölgetné a kis szerkentyűit, könyvek, tollak, papírlapok és mindenféletre furcsábbnál furcsább alkatrészek között. Tisztára olyan a kép, minta egy őrült tudóst festenék le nem igaz? Pedig sokkal barátibb ám a helyzet, főleg amikor játékautókra szerelgeti fel a körömhegynyi kis kerekeket, vagy épp hunyorogva próbálja eltalálni, hogy a kislámpa falhoz rögzítéséhez hanyas csavarkulcsra lesz majd szüksége.
- Olyankor már biztos nincs akkora élet itt mint később - reflektál csevegősen, miközben egy teababát tol asztala szélére. Az öccse csinálta, imádja is érte. - Mondjuk így a szünetben ez még nem látszik, kíváncsi leszek mennyire pezsdül fel a kastély ha megérkeznek azok a diákok is, akik otthon töltik az ünnepeket - teszi hozzá, elégedetten a doboz állapotával. Egészen jól halad már.
- Ó hát arra gondoltam, hogy ha épp tudok, leszaladok a nagyterembe - fordul hátra, válla fölött mosolyogva, majd ahogy eszébe jut milyen kupi maradt otthon gyorsan helesbít. - Azaz ma nem, ma mindenképpen haza kell ugranom, mert elől maradt pár dolog induláskor, amit délutánra nem lenne rossz elpakolni.
Egy önmegerősítő biccentés után félrebiccentett fejjel hallgatja Éna kérdését, miközben jobb tenyere töprengőn szalad végig rövid borostáján.
- Őszintén - kutat tovább emlékezetében, hátha Rita említett valamit ami hasznukra lehet - nem igazán vagyok ismerős a kastélyban, így sajnos ezt nem tudom.
Azt tudja, hogy felesége nem jár haza délben, hiszen ő az aki ezt teszi, szóval a nő vagy a nagyteremben ebédel, vagy hoz magával otthonról... hmm, furcsa érzés amikor rádöbbensz fogalmad sincs igazából mit csinál az asszony a hátad mögött mi? Jó, azért ezt ne vegyük ilyen pejoratívan. Tudja, hogy vannak otthon olyan kis helyes dobozkáik amikben ételt lehet tárolni (van piros, kék, meg zöld fedeles is, hát figyelt ő), meg azt is, hogy ezekben legtöbbször előre összekockázott húsok, zöldségek kerülnek a fagyasztóba, de hogy ezekből Rita hoz-e el... Hát jó kérdés.
- De ha egy kicsit is hasonlít a Roxfortra - vesz új lendületet segítőkészen -, kell lennie valahol egy konyhának, a konyhában meg hűtőnek.
Ötcsillagos gondolatmenet, mondjuk nem tudom, én inkább arra kérdeznék rá, miért nem akar a nő a Nagyteremben enni, elvégre az kényelmesebb és egyszerűbb lenne neki is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Marina & Móric
Miért is keltem én ma föl?
Az ember azt gondolná, hogy a víziók felkeltik még a legrosszabb csontok érdeklődését is, ha másért nem is, akkor azért, hogy elábrándozhassanak róla, ahogy uralmuk alá hajtják a világot a képzeteikkel. Erre persze nem lennének képesek, mielőtt bárki felbuzdulva rohanna, hogy megalkossa Észak-Korea kettő pont nullát, de a tömeges legilimentálás már két embernél is elég menő azért. Legalábbis Matykó szerint mindenképp, erről árulkodik átszellemült arca is, ahogy éppen egy anekdotát mesél a harmadikosoknak. Egy Steve nevű férfi élete bontakozhat ki azok előtt akik figyelemmel kísérik szavait; a férfi gátlástalan politikai karrierje, törtető személye, céljai. Olyan ügyesen használta a legilimenciát, olyan jó érzékkel választotta ki, kinek a fejébe bújjon bele, hogy szinte pillanatok alatt találta magát a legbefolyásosabb emberek körében.
Matyi bá már éppen elérkezne a fordulathoz, amikoris legnagyobb meglepetésére egy kéz emelkedik a magasba. Kiszakad gondolatai közül, és érdeklődve pislog kettőt, mint aki épp akkor csöppent vissza a valóságba. Hiába tart éppen mondat közepén, int a lánynak, hogy mondja csak, egészen fellelkesül, hogy valakinek kérdése támadt a témával kapcsolatban. Naiv bácsi a Matyi bácsi.
Türelmesen várja, hogy megtudja mire is szeretne kilyukadni a lány, ujjait maga előtt összefűzve dől neki asztalának, érdeklődő tekintettel. A kérdés feltevése közben elmereng, tekintete valamivel Marina fölé siklik, ahogy nem is igazán őt figyeli, hanem a vázolt helyzetet vizualizálja. Móric interpretálására ismét lesandít, és bár nem mutatja, de örül az érdeklődésnek. Megtehetné, hogy egyszerűen megválaszolja a gyerekek kérdését, ám a termen végigfutó érdeklődés láttán inkább úgy dönt, belefér az órába egy kis gyakorlat. - Szeretnétek kipróbálni? - kérdi hát meg a két fiatalt, felkészülve rá, hogy éppen szörnyet készül kiereszteni a palackból. De hát mind tudjuk, a dolgok jobban rögzülnek, ha magunk jövünk rá a válaszokra, és ha magunk próbáljuk ki, teszteljük elméleteinket. Első szinten a legtöbben képesek lehetnek a varázslat alkalmazására, tehát ha egy kicsit is szeretnék, számukra sem jelenthet akadályt. Nos? Készen álltok a katasztrófára?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Marina & Móric
Miért is keltem én ma föl?
Szó sincs arról, hogy ne tudná, mire képes a két fiatal, de még mindig jobb, ha itt órán, felügyelet alatt csillapítják tudásszomjukat, mintha ne adj Merlin magukban próbálkoznának meg hasonlóval. Tisztában van azzal, hogy a két hebehurgya esélyes lehet egy-egy kiadós fejfájásra is, ha elviccelik a dolgot, mégis, szeretné megadni az esélyt a fejlődésre, a bizonyításra. Miben lehetnének a legjobbak, ha nem pont abban, ami érdekli őket? Kicsit sem lepődik meg azon, hogy ajánlata elfogadásra kerül, tenyereit összecsapva rázza fel picit magát (valamint a padban nyitott szemmel szendergő másik Móricot), és lép le a katedráról.
- Marina - mutat maga elé a földre, jelezve ezzel, hogy hová is álljon a lány - Móric - majd tesz ugyanígy jó három méterrel arrébb. A korábbi kérdés regisztrálásra kerül, a fiú jutalma egy bátorító mosoly, ami kétségtelenül jelzésként bukkant fel: mindent el fog magyarázni. - Nézzetek egymás szemébe, egyelőre a pálcátok legyen leeresztve - dől neki asztalának óvatosan, miközben figyeli a két lókötőt. - Ne szakítsátok meg a szemkontaktust - ismétli el az alapvető szabályt, s tesztként lelöki tolltartóját a falapról. A fém hangos csörömpöléssel ér földet, a tollak kigurulnak, megállva a páros között. Matyi figyel, s ha valamelyikük a zajra elkapja tekintetét, egy rosszalló pillantást zsebelhet be magának. Egy kérés volt, kölykök.
- Ki szeretné kezdeni? - teszi fel a kérdést, majd ha válasz megérkezik, a gyorsabbik félhez kezd el beszélni. - Ürítsd ki az elméd, koncentrálj csak arra, aki veled szemben áll. Figyeld a szemét, érezd meg mikor fog pislogni már azelőtt, hogy meg is tenné. Végy egy mély lélegzetet, és lassan emeld fel a pálcád, szegezd rá. Tartsd bent, vágyj rá, hogy bejuthass a gondolatai közé, majd amikor készen állsz rá, fújd ki a levegőt és mondd ki a varázsigét.
Lágyan, megnyugtató hangon beszél, majd elhallgat, hagyja, hogy a gyerekek koncentrálhassanak. A másik félnek egyelőre nincs teendője, de minek sietni amikor még az sem biztos, hogy az egyik irányba biztonságosan létrejön majd a kapcsolat?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Elektra
Kissé nehéz napja van, mondhatnánk. A IV/A-ban vagy valaki viszketőrontással próbálkozott, vagy felütötte fejét mindenki kedvenc fejtetvessége, Flórián délelőttje hát azzal telt, hogy gumikesztyűben simogatta végig a gyermekfejeket, elvégre órája pont nem volt, ketten pedig gyorsabban haladtak Virginiával. Majd amikor ezzel végeztek, küldhette el a jelentést, amit ilyenkor kötelező - a papír beragadt a nyomtatóba, a bűbáj ami arra lett volna hivatott, hogy megjavítsa, csak rontott a helyzeten, a tintapatron kifogyott, a laptopot meg elfelejtette töltőre tenni a bácsi, így az írás is elszállt. De gond egy szál se, világi nyugalommal ismételte meg a teljes procedúrát miután hazaloholt (ez egy elég kifejező szó ám arra ami történt) a töltőkábelért, és mikor minden sikerült, átmasírozhatott a többi osztályba is, meghallgatni itt-ott hányan észlelik még a kellemetlen tüneteket.
De Flóriánnak ez sem kottyant meg. Megtartott még egy varázslástani alapismereteket a harmadik bében, majd az első bében, felügyelte az ebédszünetben egymást borsópürével dobáló rosszcsontokat, elküldte a havi tanszerrendelést, megbeszélte a nyomtatószerelőkkel, hogy mikor jönnek ki megjavítani rajta a rúnát, és... És most hirtelen nem is tudja, hogy mihez kezdjen magával. Ül székében, asztalán még hever egy csomó papír, szülői igazolások, kérvények, kollégái jelentései, saját óravázlatai... Hah, feláll inkább, hogy lefőzzön egy erős kávét (még ha tudja is, hogy Rita ezért biztosan zabos lenne rá), és kinyissa pár percre az ablakot, beengedve ezzel a csípős téli levegőt.
- Tessék - fordul hátra a kopogásra, majd mivel ismét eszébe jut, hogy az újonnan szigetelt ajtón kiszólni mit sem ér, gyorsan visszacsattintja helyére az ablakot, és alig pár öles lépéssel átszeli a szobát, hogy a kilincset lenyomva szembe találhassa magát a nővel. - Jó napot, fáradjon beljebb, miben segíthetek? - Lép túl az első meglepettségén, és az ajtót szélesebbre tárva, oldalra lépve invitálja beljebb az érkezőt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Fiaimnak
Minden olyan jól kezdődött. Felkelt, megkávézott, időben beért, megkávézott, rendet rakott kicsit a klubhelyiségben, a talált tárgyak tálcájának tartalmát növelve egy karórával és egy plüsstehénnel, majd felment a csellengőbe, hogy átnézze azt a csálé kupac papírt, amit Iza hagyott neki. Még dudorászott is, ahogy teltek múltak az órák, közben könyöke alatt heverő tintapecsétes jegyzettömbjébe egy-két házon belüli verseny, program, szorgalmi ötlete került felvésésre.
Arra azonban egy pillanatig sem számított, hogy idilli (időközben feltett egy lemezt a gramofonra is) napját kétségbeesett léptek zaja zavarja majd meg. Az ajtó természetesen tárva-nyitva állt, mint szinte mindig, amikor éppen nem beszélgetett valakivel, így már jó előre hallotta a lihegést és tompa puffanásokat. Még készült is összevont szemmel, elnéző mosollyal kedvesen megróni a rohangálót, hogy ugyan, semmi sem ilyen fontos, lassítson, vigyázzon magára, azonban az ifjú kék ezt megelőzően kezdett el hívón dadogni. Nem volt vidám arca. Ami azt illeti, kifejezetten sápadt és remegős, aminek láttán Flórián szívesebben kínálta volna hellyel, és egy csésze teával, de az elrebegett szavak - és főleg nevek - hallatán úgy érezte, nem ő az, akit most elsődlegesen meg kellene mentenie. Köpenyét nem is veszi magára, ingben-mellényben siet el a diák mellett, elég annyit hallania, hogy Augustine verekszik. Megfordul fejében, hogy előreküldhetné nálánál sebesebb patrónusát, pálcáját elő is veszi, s azzal kezében dobog lefelé, de sajnos még mindig túl naiv, és reménykedik, hogy nem akkora a baj, mint amekkorának a kétségbeesett szavak alapján tűnik. Sok mindenre számít, egy-egy pofonra, netán tán kedves gyomrosra, de hogy törött csontok, és törni készülő pálcák fogadják, az egészen egyszerűen eszébe sem jut. Siet, de nem fordul azonnali megoldásokhoz, amit talán később még meg is fog bánni.
A klubhelyiségbe lépve rögtön utat is adnak neki, de Flórián most nem áll meg mellettük, még csak rájuk sem pillant, csak a portré túloldaláról behallatszódó emelt hangú szóváltásra figyel. Határozott elnézést kérve noszogat arrébb két srácot, majd végre meg is jelenik a szfinx mögött - csakhogy egészen más látvány tárul elé, mint amire számított, első pillantásra nem is érti, hová keveredett, kik állnak és fekszenek előtte. - Mégis mi folyik itt? - dörren fel összehúzott homlokkal, s bizony ez egyike azon kevés helyzeteknek, amikor nem ül mosoly sem szája szélén, sem tekintete zugában. Egyetlen pillanat műve az intés, amellyel megpróbálja kiröppenteni a pálcát Augustine kezéből, s egy újabbé a lépés, amivel immáron közé, és a két kisebb közé kerül. Nem szegezi pálcáját senkire, nem fenyeget, ugyanakkor tisztán érezteti, hogy elég egy moccanás ahhoz, hogy ez megváltozzon. Magyarázatot azonban vár, és döbbent mintázatű baglya ezúttal késlekedés nélkül röppen ki pálcájának végéből, hogy szárnyra kéljen a gyengélkedő felé, gyógyítóért. Dühös. Csalódott. Meghökkent. Zavart. De kivár, robbanás helyett egyre gyülemlő értetlenséggel súlyozott kősziklaként magasodik diákjai fölé, némán követelve a beszámolót. Ez azért mégis átment egy határon, amin nem kellett volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Fiaimnak
Egyszerűen értetlen. Egészen egyszerűen nem tudja elhinni amit lát és hall. Hiába erősítik meg egymás szavát a levitások, az egész történet, a folyosókon összevert srácok maguk lidércnyomásként ülnek Flórián vállára, akinek ebben a pokoli komédiában most rendet kellene tennie.
A francia hírének köszönhetően nem csoda, hogy a férfi fejében motoszkálni kezd a kétely - vajon igazat mondanak-e. Zalánt nem úgy ismerte meg, mint aki ilyen hirtelen tettekre adná a fejét, Zente (ha ezt maga még nem is érti miért, de) nem véletlenül prefektusa, Augustine ellenben... Őt milyen alapon védhetné meg hirtelen? Bárki ezt látná; mégis mit feltételezne rögtön? Vissza kell fognia magát, hogy visszakérdezzen, már csak a fiúk állapota miatt is, és ahogy egy mély levegővel igyekszik csillapítani idegességét, mantrázza magának: ezt most nem kérdőjelezi meg. Első benyomás alapján nem ítélhet, hiába az eltolódott erőviszonyok vagy a diákok múltjai, ezektől függetlenül kell.. Kellene rendet tennie közöttük. Meg fogja őket hallgatni újra, újra és újra, szavaik mögött pedig nem csak a tetteket és beismeréseket, de a miérteket is keresni fogja. De nem most.
Miközben egy ismételt mély sóhajjal orrnyerge felé nyúl, és erősen rászorít, gondolatai között számtalan kérdés visszhangzik - mégis hogy engedhette, hogy a dolgok idáig fajuljanak? Mit nem vett észre? Hol léphetett volna közbe előbb? Mit taníthatott volna másképp? Már magára dühös, ez azonban rögtön át is csap csalódottságba - arcán követhetetlen sebességgel váltakoznak az érzelmek.
Abban az egy, hosszúra nyúlt pillanatban megkérdőjelezi magában az elmúlt éveket, és bizony egészen egyszerűen tanácstalan. Érzi, ahogy a fejére erőltetett kényszerű higgadtság hűvöse visszafogja azt az indulatot, ami megérkezvén lobbant fel bensőjében, és így is tekint fel végül, kifejezéstelen arccal. Míg máskor vidám, bohókás, esetleg döbbent, vagy morcos ráncai közel hozzák diákjaihoz, most mintha éveket öregedett volna egy pillanat alatt. Lassan ingatja meg fejét... Nem is tudja mit mondjon.
- Erről az egészről inkább majd akkor beszélgetünk el, ha biztos lehetek benne, hogy értő fülekre talál minden... kérdésem - sóhajtja végül a "leckéztetés" elhalasztását. Zalán erőtlen szavainak hallatán aggodalom csillan a szemében, amellett, hogy egyértelművé teszi számára, nem lenne értelme most belemenni az "enyém-tiéd" viták konszolidált lerendezési stratégiáiba. - Mindhármótok pálcáját magamhoz veszem addig is - int sajátjával, hogy ami még nincs is nála, most hozzá kerülhessen. A büntetésükről - ha egyáltalán lesz, lehet azt a részt eddigre már elintézték maguknak - is később fog dönteni, ha a beszélgetést megejtették, addig is azonban, amíg a patrónusa meg nem hozza a segítséget a gyengélkedőről, a köréjük gyűltek felé pillant. A szfinxek szerencsétlenségére pedig ismét ingerültség lobban a tekintetében.
- Mindenki, aki csak itt állt, és nem tett semmit; aki végignézte, ahogy háztársai egymásnak esnek, anélkül, hogy megpróbálta volna ezt megakadályozni: elképeszt, hogy ezt kellett látnom. Ha valakinek segítségre van szüksége, nem fordítunk neki hátat, nem állunk tétlenül, akkor is, ha vadidegenekről van szó, akkor pedig pláne, ha azokról akikkel hónapokon, sőt, éveken át együtt élünk. - Már nem emeli fel a hangját, mégis élesebben, fojtottabban beszél a szokásosnál, amiből pontosan kiérezhető, hogy még mindig fel-fellobban benne az ingerültség is. Néhányan cipőjük orrára sütik tekintetüket, s közben végre megérkezvén, Zalán mellé oda is térdel az éppen szolgálatban lévő gyógyító. - Engedjék meg, hogy öt-öt pontot vonjak mindegyiküktől - simul el arca, de ez valami fáradt, szomorú nyugalom csupán, messze a békességtől. Ezután azonban nem foglalkozik velük tovább, int Augustine-nek, hogy szedje össze a dolgait, majd lehajolva így tesz ő is, ha talál még szerteheverő dolgokat, amelyek a három jómadár közül valakihez tartoznának. - Gyengélkedő - int fejével ellentmondást vajmi kevéssé tűrően, és míg a gyógyító Zalán szállítását megoldja, a másik kettőt ő igyekszik a betegszoba felé terelni - ha szükséges, támogatni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Rudi, te kis Bubu
Sokáig nem tudta, mihez kezdjen a tudással, aminek birtokába jutott egy kellemes, házvezetői megbeszélésből kora esti kötetlen bondingba simuló eszmecsere során. A maga részéről teljesen oda és vissza van eridonos kollégája titkos becenevétől, ugyanakkor meg is esküdött rá, hogy nem terjeszti tovább. Ezt - természetesen -, meg nem szegheti, nem is szeretné. De egy ilyen pezsgő, szünet előtti energiákban bővelkedő békésen korai vacsoránál csodálatos ötletként jut eszébe. Még... Még kivár, de kívülről nézve pontosan jól látható, hogy Flórián bizony már állapotot váltott szája sarkába kisfiús mosoly kúszik, s míg levesét gyorsított tempóban kanalazza szájához, a tányér másik oldalán ujjai izgatottan kezdenek dobolni az életlen kés fémesen pattogó pengéjén. Felpillant, mint amikor kisgyerek a játszótéren, mielőtt szájába tömné a homokot, ide-oda tekint.
Nem szép dolog ilyennel piszkálni a másikat, tudja, meg nem szép dolog visszaélni a legilimenciával, ezt is tudja, de nem tervez körbenézni, csupán egy egészen rövidke üzenetet hagyni Rudi fejében, így... Előre is megbocsájtja magának ezt a kis... Kicsapongást. Vannak már abban a viszonyban!
Kivárja, hogy az eridonos házvezető egy újabb kanál levest emeljen szájához, és tudtán kívül ő maga is leköveti mozgását, szintén kanalazva egyet. Amikor aztán szinte tökéletes szinkronban szürcsölik ki a levesüket, szépen besasszézik Rudi elméjébe, hogy egy kedves, mégis harsány - Bubu! - után vissza is vonuljon, a kiváltott hatást figyelve.