Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

#csajoseste
#sütimegminden
#énvásároltambe
#Léda

Amikor Léda a kezébe vette a sört, csak szimplán leült a két lába közé Marina, és úgy várta, hogy megtörténjen a csoda. Bár őszintén az az egész szituáció önmagában felért egy csodával, hiszen a barnahajú dán meg se mukkant. Egy kis hang se jött ki a torkán, csupán meredt a lányra. Talán kicsit furcsán is nézett ki, de a világért nem mondott volna le a pillanatról, amikor elveheti valaki sörszüzességét. Újfent. Csak míg Kiscsibében nem bízott nagyon, hogy tetszeni fog neki, addig Lédában egészen biztos volt. És lásson csodát az ember, igaza volt.
- Ugye? És a karácsonyi verziónak van egy kis gyümölcsös íze mellé. Baromi jó cucc - mondta. Ezeket a szavakat is haverjaitól tanulta. Valahogy a szótárak rejtekén nem bújnak meg ilyen aranyszemek. Most pedig, hogy végre meggyőzte a másikat is arról, hogy egy csoda azaz ital, már léphetett is tovább a kövi topikra.
- Egy foltos szalamandra. Ott voltam, amikor néhány kölök ráöntötte a bájitalt. A hátán húzódó sebből pattogott a tűz, mindent felgyújtott maga körül. Nagyon meg volt rémülve, és segítettem rajta. Együtt edzettünk, hogy végül maga tudja befolyásolni a tüzet - magyarázta Marina, és felhelyezte a vállára, ahol mindig szokott lenni. A kis gyík rögtön kényelembe helyezte magát, és onnan kémlelte a kis kettőst. Tetszett neki a szituáció, látszott messziről.
- Na rakjuk azt a bigyót - kapta a kezébe az egyik zacskót, és a tükörhöz lépett. - Csak egyszerűen elkenem az ujjammal? Vagy kell hozzá valami speckó spatula? - kérdezte. Utóbbi szóra nagyon büszke volt, csak nemrégiben tanulta meg a jelentését.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A gondolatok szép lassan emésztettek fel, és a kibaszott életben sem tudtam tőlük elfutni. Bárcsak soha nem jött volna oda az a gyámügyes. Bárcsak soha nem ajánlotta volna fel a függetlenedést, a jobb lehetőséget. Hiszen már beletörődtem a sorsomba, így kellett lennie. A többi kölyökért, akiket kivetett magából az élet. Attól még bunkó egy dolog volt a karmától, hogy mégis velem mondatta ki végső soron a halálos ítéletet.
Felpillantottam, még csak a hangjától is hatalmasat dobbant a szívem. Felpattantam, és a karomat válla felett átvetve szorosan öleltem magamhoz. Nem érdekeltek a kérdései, hogy ezzel túl sokat elárulok, szükségem volt arra, hogy ott legyen mellettem. Önző voltam? Meglehet. Talán gyenge is, de ha csak egy pillanatig is, de megérdemeltem.
- Most már jól vagyok - suttogtam bele a nyakába a válaszom, mélyen beszívtam illatát. Csak még egy kicsit. Aztán elengedtem, és megigazítva felsőmet visszaültem a padra. Úgy tűnt az a szent hely lesz a titkok részlege. Közel a tanárihoz, mégis hallótávolságon kívül.
- Valamit el kell mondanom neked. Bár már elég biztos vagyok benne, hogy már hallottad is. Ez az iskola elég pletykás - húztam el a számat. Tudtam, hogy csak idő kérdése, hogy Ádám felbukkanjon, és így is lett. Elméletben már felkészültem erre a beszélgetésre, mégis ahogy azokkal a bizalmas barna szemeivel rám nézett, egyszerűen összekuszálódtak a gondolataim is. - Szóval hogy… most volt nálam… - összeszorítottam az ajkaimat. Ez így nem lesz jó. De mégis van bármilyen tankönyvi példa egyáltalán, hogy ezt hogy kéne csinálni? - Tudod mindig mondom, hogy milyen nagy családban élünk, mert sok a testvérem - kezdtem inkább a történetet az elején.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Ennek ez a menete. Semmi rosszindulat nincs benne vagy épp gúny, a nevetés ösztönös, főleg utána az, ahogy segít is. Most mindegy, hogy trutyi vagy nem trutyi, nem zavarja, mivel még mindig nem egy finnyás gyerek. Egyszerű matek, valaki elesik, fel kell szedni. Szerencsére nincs olyan erőben a csaj, hogy lerángassa maga mellé a koszba, már csak az hiányozna. Nem mintha sírna, vagy annyira rossz lenne, de akkor már kettejüket kellene felszednie. Azt nem tudja, hogy mi történt és miért, vagy éppen miért hunyorognak ennyire rá, talán elhagyta a szemüvegét és alig lát. Lábát jól megvetve lesz támasz, a többit meg majd utána kiokoskodják ha kell, ha meg nem, akkor mindenki mehet a dolgára.
- Ja ez ilyen hülye mondás – engedi el, mikor vetkőzni kezd, majd azzal törli magáról a retket. Lehet van nála zsebkendő, viszont az pontosan annyit érne, mint halottnak a csók, így nem ajánlja fel oly nagylelkűen. Lehet abba csomagolta a rágót és akkor még pluszban kellemetlen is lenne az egész a trutyi mellett. - Ha valaki elesik, akkor mondják, hogy biztos pénzt talált – mutogatja közben, hátha leesik a poén, de ezek szerint az most kikerülte szerencsétlen lányt. - Amúgy pénz meg azért kell, mint mindenki másnak: elkölteni – mondjuk a mugli pénz része a kérdés, de csak kapcsol ebből, hogy tudja mi az, sőt, használni is szokta. Elengedi a dolgot és közelebb hajolva szimatol párat, majd leguggolva vizslatja a trutymó maradékát a padlón. Nemes egyszerűen nyúl ki és dugja bele a mutatóujját. Nem, nem kóstolja meg.
- Nyehh. Ez nem hányás, inkább olyan… műtakony. Lehet még jól is tesz a bőrnek – egyenesedik fel és törli a mocskos ujját a nadrágjába. Szerencséje volt, bár úgy néz ki, itt vannak olyan kulturáltak az emberek, hogy egyéb végtermékeiket nem a falakra, folyosókra helyezik el. Tök jó, még a fiú vécébe is be lehet menni anélkül, hogy rettegni kellene.
- Áhhá! Eltévedtél – bólint egy nagyot, a feje ugyan nem esik le persze. - Ha most prefektus lennék, nem hinnék neked. De mivel nem vagyok, nekem mindegy miért vagy kint – vigyorodik el szélesen. Még hogy ő meg egy jelvény. Az lenne az iskola egy olyan napja, ahol el kellene gondolkodni a bezáráson, mert a vezetőség megzápult. Heccnek jó lenne, de ő és a szabályok? Be nem tartja egy részét – mint most –, miért várná el, hogy más is megtegye. - Árnyék? Nocsak – néz körbe látványosan, mintha ő is keresné azt, miközben nem is hisz ebben. Végül csak megvonja a vállát. - Lehet, hogy kísértet. Vannak erre – pillant le végül a trutyira. Neki is új volt meg sokk, amikor látta és találkozott egyel, majd végül röhögve rohant át rajta, hogy a jeges érzet a feje búbjáig elöntse. A kísértet nem volt boldog tőle, azóta is inkább kerüli.
- Enni voltam a konyhában. Aztán sétáltam, ellőttem egy cigit meg ilyenek. Csak a szokásos – mintha arról magyarázna, hogy órán volt, tök normális, hogy ő idekint van és teszi a dolgát. Ahogy asszonyosan a csípőre vágja a kezét a másik, felröhög. - Nocsak! Friss prefektus vagy csak erkölcsrendész? - nem hagyja annyiban, sőt, ő is csípőre teszi a kezet és ki is tolja azt kicsit. Hogy lehet így állni? - Ágyban lehetek bármikor, de éhesen? Neeem, nem szabad – rázza meg a fejét, majd leengedi a kezeit. - Olyan ügyes vagy, hogy egyedül visszatalálsz vaaagy kísérjelek el? Te döntesz – elhiszi ő, taknyon elcsúszni mindenki tud.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Riley hírének igencsak sok formája és fajtája akad, azonban nekem egyiket sincs se jogom, se akaratom megkérdőjelezni vagy épp rosszba forgatni. Hiszen nekem is ezer meg ezer arcom van, csak éppenséggel én azokat vászonra festem, nem pedig arcom helyébe húzom. Mégsem emiatt tartok most felé, még ha a késztetés meg is van rá. Vannak bennem kérdések, igazából minden, és ebben ő sokat segíthet vagy csak egy kellemes délutánt töltünk el kellemes szavakkal. Nekem más a szemléletem, a gondolkodásom, mint a világé, mégis néha muszáj az, hogy kiadjam magamból az aggályokat. Testvérem már korábban hazaköltözött, nem bírta tovább az itteni tömeget, a nyomást talán, ezzel együtt elvitte azt, aki iránt szívem nyitott volt. Nem váltunk el kedvesen, nem tudom, talán összetörtem bent vagy csak továbbléptem. Tudom, hogy nem volt a legegészségesebb, hogy nem volt a leghelyesebb és mégsem ártott senkinek sem. Nem tudom, hogy ha itt maradok, az az utam vagy utána kellene mennem és csakis vele. Remélem, ha beszélek róla, segít válaszokat lelni.
Rövid egyeztetés után, már szinte egy üresjáratú nap délutánján tartok felé. Tudom hol találom, azt már korábban néztem és figyeltem, azonban akkoriban nem volt szükségem rá. Most, hogy talán másnak kezdek, akaródzok segíteni, nekem is szükség van a biztos talapzatra, a nyugodt gondolatokra. Nem tudom, hogy emiatt nem mennék el vagy mert megszerettem itt lenni. Az, hogy Lilla szavai gondolva, kellene még kezdenem valamit. A jóslás sosem lesz a mesterségem, már tudom, ismerem mi lakik bennem, de az erősebb nem lesz, sosem nyílik ki teljesen a harmadik szem. Kicsit most nekem kell kapaszkodó.
Sóhajtok egy nagyot, mert először csinálok ilyet. Mindig testvéremnek öntöttem ki mindent, könnyeket akár vagy a hangos szavakat, de ő messze van. Haza fogok repülni a szünetben, azonban akkor lehet már késő lesz, elillan a szándék, a pillanat. Lehet látni sem kíván. Nem tudhatom, amíg vele nem beszélek, mégis, most itt vagyok. Kezemben két gőzölgő papírpohár, melybe kávét kértem, igazi különlegességeket a faluból, a pohár bűbája pedig melegen tartja apró gesztusomat. Szabad kezem emelem meg hát és kopogtatva várok bebocsátásra. Hiába, véremben az illem, amely nem enged berontani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Amikor annakidején - idestova több, mint tizenöt éve - elhatároztam, hogy ezt a hivatást akarom követni, sokat és hosszan beszélgettek velem a szüleim. Féltettek, leginkább, bár visszatartani egy pillanatig sem szerettek volna. Az affinitásom vagy a képességeim sosem kérdőjelezték meg, azonban muszáj volt meggyőződniük róla, hogy tényleg tudom, mire vállalkozom. Időről időre újra előkerült a téma - minél többet tanultam, annál jobban átláttam a dolgokat, s nekem is, nekik is jót tett, hogy nyíltan megbeszéltük az aggályainkat. Rengeteg lehetséges buktatót, hibát elkerülhettem így, s amibe mégis belefutottam, nem ért felkészületlenül. Könnyebbé nem vált, ó, naivitás lenne azt hinni, hogy kevésbé fáj valami csak mert előre látjuk; de időben gondoskodhattam kapaszkodókról.
Már nincs szükségem a százfűlé-főzetre, s ha a dolgok nem is tértek vissza a régi kerékvágásba, kezdem ismét otthon érezni magam a bőrömben.
A kopogásra ellököm magam az ablakpárkánytól, visszazökkenve a jelenbe és az ajtóhoz sietek, kitárva vendégem előtt.*
- Alexander, fáradj beljebb!-*invitálom, s kezet nyújtok, ha nem bánja, mert élőben most először találkozunk. Aztán bezárom mögötte az ajtót, odakint magától elfordul az ülést jelző tábla és aktiválódnak a hangszigetelő bűbájok, míg odabent az iroda elkezd alakot ölteni.*
- Foglalj helyet, ahol jólesik,-*mosolygok rá, majdnem megkérdezve, kér-e valamit inni, mielőtt a szokás hatalmán felülkerekedne, hogy látom, felkészülten érkezett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

- Helló drágám, megjöttem! - köszönök bele túlzott vidámsággal az üresen tátongó irodába. Ajtónállóm... akarom mondani az én kedves titkárnőm sehol. Miért is lenne? Még el sem kezdődött a tanév. Jó, ettől mi már töltöttünk bent pár szép, közös napot, hogy előkészítsük az elkövetkezendőket, mára viszont nem kérettem be. Igazából magamat sem kérettem be, csak úgy alakult, hogy bejöttem.
- Igen, te is nekem - simogatom meg székem karfáját, miután lehuppantam rá. Pálcám pár intésével melegítek egy keveset a két napja megmaradt kávén, ízesítek rajta és már kortyolgatom is, miközben fontos ember módjára magam elé rántok egy mappát és hozzáértőn lapozgatom. De mégis mi a frász ez?
- A Mágiaügyi Minisztérium hatályos rendele... pff - söpröm el az iratot, felhagyva ügyviteli magasztosságommal, azonban egy pillanat múlva már megint felveszem szerepem. Félrerakom a csészém, vagyis hát hagyom picit odébb lebegni, majd magam elé vonok egy üres pergament és pennám hegye máris táncba kezd rajta. Írni kezdek talán? Nem, ezek nagyobb vonalak. Egy táblázatot alapozok meg? Nem, annyira nem egyenesek. Egyáltalán nem azok. Ide-oda hajlanak, kanyarognak. Rajzolok. Rajzolok, de azt méltósággal. Belefeledkezve, ügybuzgón. Ami pedig a művész vásznára kerül, az nem más, mint egy... krikszkraksz. Absztrakt, mondjuk inkább azt. Az alkotás közben hanyagul a csészémért nyúlok, oda se nézve, s kortyolok olykor, ameddig már nincs mit. Viszont a penna serceg tovább. Végül elégedetten hátradőlök és avant-garde alkotásomra tekintek. Csodaszép. Semmihez sem hasonlítható. Mármint tényleg nem.
Gyönyörködöm művészetemben egy darabig, majd papírrepülőt hajtogatok belőle és egy pálcasuhintással útjára engedem. Jó hosszan fog szállni. Igazából addig, amíg valaki el nem kapja. Erre valószínűleg holnap fog sor kerülni, amikor a kastély falai ismét megtelnek élettel. Amikor az új tanév is beköszön: helló drágám, megjöttem!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Tökéletesen manikűrözött, mandula formájú körmökben végződő kezeit kosztümje zsebébe csúsztatva sétál végig a folyosón. Mellette két jókora és tisztességesen megpakolt kartondoboz lebeg komótosan, mintha csak láthatatlan hordárok cipelnék őket a nő utasítása szerint. Egyszerű bűbájról van csupán szó, amit kimondott rájuk indulás előtt. Még nem talált megfelelő lakhelyet. A tanoda falai között nem akar élni. Túl zajos és több az egy négyzetméterre eső emberek száma annál, mint amennyit hosszútávon tolerálni képes. Míg rá nem lel új otthonára, addig a Mátra Máguscsárda egyik legszebb szobájába költözött be ideiglenesen.
Onnan jött most is, ezen a párás, koraőszi napon. Kinézett magának egy asztalt és le akarja foglalni, hogy mielőbb a sajátjának mondhassa. A legpompásabb helyet, amit -úgy gondolja- természetesen meg is érdemel. Kijár neki, hogy mindig és mindenből a legjobbat kapja. Itt legalábbis így kell lennie. Állát felszegve halad. Céltudatos lépteit magassarkúja intenzív, határozott és egyenletes ritmusú koppanásai jelzik. Hűvös tekintetét olykor végig hordozza a mellette elhaladókon, akik ösztönösen kitérnek az útjából. Aurája tekintélyt parancsoló, egész megjelenésében van valami magától értetődően felsőbbséges. Elvégre egy igen nagy múltú, aranyvérű, nemesi család sarja. Kétség sem férhet hozzá, hogy ő tett szívességet azzal, hogy elvállalta a tanítást. Az igazság egy kicsit más, de az maradjon csak titokban. Rajta kívül nem kell tudnia senkinek, hogy mit jelent számára az a tény, hogy itt lehet és oktathat.
Lenyomva a patinás rézkilincset az ajtó hangos nyikorgással enged utat a tanárnőnek. Nem sokat változott a környezet ahhoz képest, amikor még diákként tért be néhanapján. Az ilyen helyeken az idő, mintha mindig megállna töprengeni és az istennek nem akaródzik tovább haladni. Elszaladnak az évek a helyiségek felett úgy, hogy ugyanaz a páfrány van még mindig a sarokban és lehet, hogy a könyvespolc tetejére is rég odakövesedett a húsz évvel ezelőtti pókháló. Nem ő fogja leszedni. Ebben teljesen biztos. A házimanók majd megteszik helyette. Ma már persze ők is fizetett alkalmazottak. Náluk már egy sem szolgál jó ideje.
Hella megindul a kiszemelt asztal felé. Azt is vastag por fedi, már innen látja, ahogy lapján megcsillan a jellegzetes kvarcos réteg. Körülötte már pár kolléga befoglalta a maga területét. Nem fordít rájuk figyelmet. Nem lassít le, hogy megnézze kikkel osztozik a légköbmétereken. Olyan érdektelenek számára ezek az emberek, mint a járókelők kinn a városban. Ahhoz van szokva, hogy egymaga boldoguljon és ez itt sem fog változni. Az önálló munkavégzés egy gemmológusnak olyan, mint másnak a lélegzés. Csak a kövek, meg a műszerek és ő létezik. Senki és semmi más.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

A szünetben ugyan nem tudtam a tanoncokkal értekezni, de ez nem jelenti azt, hogy nem foglalkoztam velük, legalább fejben. Ugyan van, amit majd egyeztetnem kell, illetve, elrendezni, de a magánéleti hülyeségeim nem kell, hogy befolyásoljanak bármit. Ugye nem? Frissen érkezem inkább a falak közé ismét. Egyelőre a diákokat hagyom pihenni, pár jegyzetet, iratot készülök leadni és mára itt sem vagyok. Mostanság a munkával foglalom le magam, mert vannak dolgok, amiket úgy cseszek el, mint annak a rendje, legalább azt nem. A minisztérium így is több hullámvölgyem tolerálta, mint illene. Ha rajtam múlna, már rég nem ott lennék, de ők nem voltak restek annak idején ismét esélyt adni és ugyan más pozícióban, de alkalmazni. A következő kör később velük lesz, addig is, van időm kényelmesen lépkedve haladni. Utálom a sietséget, már nem vagyok mostani darab hozzá és minek. Semmi értelme. Mégis, szaporábban szedem a lábaim, mert minden előtt még valahova, valakihez be szeretnék nézni. Tudom, hogy látni sem kíván, de talán most már hajlandó lesz beszélni? Ha nem, akkor talán jobb lesz, ha feladom és nem ülök a nyakára.
Bekanyarodok a tanárihoz vezető folyosóra, átvágok rajta, ruganyos léptekkel. Vegyesen diákok és további kollégák sora van jelen erre, csak biccentek feléjük, nem állok le egyikükkel sem. Amint beérek, kinézem az asztalt, ahova a papírok kívánom tenni, majd gondolok egyet. Kávé. Nos, az most jól esne. Már indulok is készíteni, amikor hallom, hogy nyílik az ajtó, de hátra sem nézve ügyködöm tovább. Ez egy átjáróház, hiszen azért van, főleg most, hogy a régiek és az újak keresik a helyüket, így nem meglepő, hogy se most, sem később nem lennék egyedül. Megkevergetem a fekete nedűt és hátrébb lépkedve engedem oda egy mást most nyúzott arcú, fiatal suhancot. Szerencsétlen, talán most végzett és még benne van a vérében a mulatás, amit túl is tolt vagy beteg. Mindenesetre, mivel nem esik össze, az én dolgom itt véget is ért és fordulok. Ekkor koccanok valaminek.
- Hogy azt a drótos jó istenit – káromkodom el magam, mert a kávé a kezemre löttyen, jó forrón és már égeti is a bőröm. Nem akarom eldobni a bögrét, mégis rászorítok, így ahogy rántok kezemen, újabb adag fröccsen, sziszegve teszem le az első üres helyre, majd rázom kézfejem. Arra nézek, aminek ütköztem: doboznak. Hogy a jó életbe.
- Kicsit tessen már óvatosan becuccolni nagysága – nem nézem, hogy kié és mit akar ezekkel, próbálom egy zsebkendővel letörölni a kezem. Remek. Ha még a lábamra is ejti, meg a bűbáj megtörik, lehet, hogy lenyelem keresztbe. Jól ismerkedem én is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Most komolyan? Ilyen kétbalkezes fajankókat is felvesznek ma már ebbe az iskolába tanárnak? Gondolja, ahogy a káromkodásra hátrapillant és felméri a helyzetet. A férfi úgy tűnik, hogy nekiment a dobozának és magára borította a kávéját. A forró fekete meg biztos leégette a szőrt a kezéről, mert úgy hisztizik, mint egy ötéves. Tiszta szégyen, ahogy viselkedik. Merlin szent szakállára, hová lett a tartás a teremtés koronáiból, de tényleg. Gondolatai nem tartják vissza attól, hogy nemes egyszerűséggel hátat fordítson és folytassa megkezdett útját a kiszemelt asztal felé. Meg kell szereznie és kész.
- Ön uram, most hozzám beszél? - szólal meg Hella, kimért hűvösséggel, miután hallja az alak beszédét. Pillantásra sem méltatná legszívesebben, de már kecses jobbját rátette az asztal szélére és az egyik doboz is szép lassan leereszkedik rá, rövid zörgés kíséretében, így mégis felé fordul. A másik dobozra várnia kell, mert az késében van az ütközés miatt. Nem fog leesni. Emiatt egy cseppet sem aggódik. Jól tart a bűbáj. A tanárnő nagy erejű boszorkány, de ezt a férfi persze, biztosan nem feltételezi róla. Nem szokásuk.
- Maga volt az, aki majdnem kárt tett a holmimban - jegyzi meg metsző pillantást vetve a kávéfoltra a második doboz oldalán. Ezután már fordul is vissza és pálcájának pár intésével letakarítja a poros felületet. A kipakolással fog a legtöbb időt eltölteni. Mindennek meg kell találnia a tökéletes helyet. Elvágólag fogja lerakni a szakkönyveit. Precízen teszi melléjük az értékes, lopás és sérülésgátló bűbájjal védett eszközeit.
Két dolgot viszont nem fog itt tartani. Bögrét és családi fényképet. Úgy ítéli meg, hogy senkinek semmi köze a magánéletéhez és ahhoz sem, hogy mivel oltja a szomját. Az igazgatón és helyettesén kívül senki sem tud arról sem, hogy hidromágus. Ez majd úgyis ki fog derülni. Egy olyan munkahelyen sincsenek titok, ahol kettőnél többen dolgoznak. Nem újdonság. Az előző pozíciójában, amikor ispotályi tanácsadó volt is hamar híre ment, hogy azért olyan hatékony, mert a köveket képességének segítségével tisztítja. Itt is így lesz.
Óvatosan emeli ki spektroszkópját és teszi a legvilágosabb területre. Aztán mellé rakja a mikroszkópot is és a karctű készletét. Méregzöld bőrtokján családjuk címere és nevének monogramja látszik. Minden tulajdonán ott van ez a két jelzés. Van amin látható és van amin rejtett formában. Ezek alapján azonosíthatók, ha valaki mégis megpróbálná ellopni őket az asztaláról. Fenntartásokkal kell kezelnie mindent, mert sosem lehet tudni kinek épp mi forog a fejében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

szeretném azt mondani, hogy én nem így nézek ki, és nos, legalább férfi tényleg nem vagyok
Nincs csodálatos hangom. Olyan csodálattalan sem, de nem mennék énekesnek, és nagy sikerem se lenne - maximum ha óvodásoknak áriáznám rappelve a boci boci tarkát, de őket egyébként is szinte minden lenyűgözi. Ennek ellenére egy jó karaoke sose rossz, a házak szerinti klikkesedés ellenben igen, úgyhogy amikor kitaláltuk, tudtuk, hogy valamilyen semleges területre kell vonulnunk. A szöveggel és a dallal nincs gond, mikrofonként is ott a pálcánk, a hangulatnak viszont meg kell adni a módját - nem ám csak úgy a folyosó közepén akartunk nekiállni, hanem akkor már dicsőségünkhöz illő környezetben. Díjak között. Érmek között. Levegőben vibráló szinte hallható szellemtapsok között. Trófeák között. A trófeateremben. Még nincs itt a takarodó ideje, szóval nem tessékelhetnek ki innen, de van egy olyan érzésem, hogy tíz óra előtt öt perccel a fél tanári kar ott fog állni az ajtóban, keselyűként várva a pillanatra, amikor jó kis büntimunkára küldhetnek bennünket.
- Legyen hó, legyen hó, benne játszani oly' jó! Legyen hó, legyen már hóó, várja minden varázslóóó - engedem szabadjára a fantáziámat, elvégre ne már, hogy csak a muglik érezhessék magukéinak a meséket. Pillanatokon belül véget is ér az első - de biztosan nem utolsó - szám, amit magamra vállaltam, így már passzolom is tovább a kitűzőszerű mágikus eszközt, amely segítségével szinte bármilyen alapot el lehet indítani.
- Kori? Neked mihez lenne kedved? - vonogatom a szemöldököm az eridonos felé, kíváncsian várva, mit fogunk hallani tőle. - Gyors? Lassú? Magyar? Angol? Jalapenói? - olyan nincs is, realizálom, de nem javítom ki magam, hátha elsikkad felette a figyelem. Nem vagyunk sokan, de azért van kinek továbbpasszolni is, ha még nem szedte össze a gondolatát vagy a bátorságát... Bár ahogy a vigyorát elnézem, nem lesz ilyen probléma.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

Egy évvel ezelőtt nem merte volna kijelenteni, hogy ő valaha úgy fog bulizni a többi diákkal, ahogyan azt épp teszi a Trófeateremben. Mármint ő csak bekeveredett, de több ismerős láttán megnyugodott. Nos igen, talán Masa volt az egyik legmaradandóbb főkolompos, akire egyébként felnézett a kis főnix. Azért valljuk be, a kis lelkét magabiztossággal töltötte meg, hogy a felsősökkel rophatta mindenféle mulatósra. Talán ez is volt a legjobb helyszín, pláne, ha az iskolát dicsőítő dalokat fogják most egymás után elénekelni.
Hangosan, füttyögve tapsolta meg a levitást, ahogy előadta azt a bizonyos havas nótát, melytől már a pálcájával szurkálta volna halálra a torkát régebben. Tudniillik az unokahúga annnnnnnyira rá volt pörögve Elsa és Anna kalandjaira, hogy még be is kellett öltözni és Jégvarázsosat játszottak egész nap. Na tippeld meg, ki volt Kornélia? Pontosan, Sven, a szarvas. Ha jobb kedve volt a húginak, lehetett Korni akár Olaf is. De azt mindig az undok chihuahua kiskutya kapta, mert ő volt a pici "Anna" legjobb barátja. Micsoda könnyfakasztó emlékek, ugye?
Megkapva a mágikus eszközt be is állította egyik kedvenc nyári slágerét, mellyel imádott az otthoni mugli barátai idegein táncolni. A dal nem másé, mint az ország új feltörekvő énekesnőjének első videóklippes, saját dala.
Amint meghallotta a dallamot, egy kaján mosoly ült ki arcán, míg Masára bámult. Fel sem fogta a Jalapenói nyelv furcsaságát igazából. Bár, ha jobban figyelne néha, tényleg nem tudta volna hová tenni ezt a furcsa nyelvet. Talán a saját tudásában is kételkedne. Ez biztos valami Mexikói testvérnyelv lehetett.
- Egy különleges dalhoz - nem tudta, hogy Masa vagy a többiek mennyire voltak tisztában a Fahéj királynő dalával, de úgy volt vele, ideje megismertetni a mágusokkal is ezt a hadat üzenő nóta sajátos csodát.
- Kisapám-kisapám! Gyere, mondd mi a baj, kisapám! A bulám, a bulám - ekkor finoman ringatni kezdte hátsóját, hogy éreztesse, bizony a buláját kellett nézni - látom nézed a bulám! - aztán csak folytatta kettő jobbra, egy balra tánclépéssel, ahogy szólt a szöveg, megpördült és úgy dalolta tovább - Kettőt jobbra, egyet balra: így jön ki a kör. Lá-lá-lá-lá-lá-lá,  ez a nő soha meg nem tör!
A refrén után odaszambázott egy-két diákhoz, akiket talán nem ismert, de hű eridonosként hozta bohókás formáját, majd vissza a helyére s Masa felé vette az irányt, a refrénkor pedig felé tartotta a pálcát, hogy együtt énekeljék a bularázást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

szeretném azt mondani, hogy én nem így nézek ki, és nos, legalább férfi tényleg nem vagyok
Hangos huhúzás kíséri a lányt szavai után - bizony, én vagyok a leghangosabb, ki más lenne, no meg ki hitte volna másképp? A különleges egy olyan varázsszó nálam, mint a csel, vagy a véletlen, esetleg a szerencse, ezek bármelyikére alapozva csodálatos estének nézek elébe mindig. Jó, majdnem mindig, de azok a bizonyos esetek a kivételek, amelyek erősítik a szabályt, és biztosítják, hogy ha módosan is, de néha azért próbáljak meg gondolkodni. Állítólag egy agy nevű szervvel kell, ami a fej nevű fura kitüremkedésben kap helyet a váll felett, ha az átlagos humánanatómiát nézzük - de hát én nem vagyok átlagos, szóval nálam hol ott, hol a szívem körül, hol pedig (főleg reggel, délben és este) a gyomornál található.
- Űűű - hangzik a csodálkozás, ahogy belekezd az arcpirító számba, amit legnagyobb sajnálatomra, nem ismerek. MÉG. Mert hogy ezek után meg kell hallgatnom, és minden egyes alkalommal el is kell táncoltatnom a lánnyal, amikor találkozunk, az olyan biztos, mint hogy a tündérek csillámport tüsszögnek, ha megfáznak. Tapsolok, a körben állókkal együtt, és ha nem is olyan gyakorlottan, de igyekezzük is másolni Kori mozdulatait - nincs egyedül, igazán hálás közönségként fogadjuk a műsort. Akkor azonban, amikor felém vette az irányt, csak nevetve vontam meg a vállam, és a dalszöveg helyett nanázni kezdtem, próbálva legalább a dallamot eltalálni itt-ott. Nem jövök én zavarba ettől sem, különösebb szívbaj nélkül állok bele olyan dalokba is, amiket még életemben nem hallottam előtte, hát nekem mi rossz van abban, maximum a társaság süketül meg kicsit, és kér meg, hogy JÓL VAN, most már elég lesz Masa. Még arra is kapható vagyok, hogy előre lépve tényleg beszálljak a táncba, bár azért  visszafogottabb az én rázásom, mint az eridonosé - kínos, nem kínos. - Magasra teszed a lécet kislány! - harsogom túl az utolsó taktusokat, kihívóan nézve körbe a többieken, ezek után ki mer színpadra állni majd, ha véget ér. És legfőképp mit tart érdemesnek arra, hogy felvegye ezzel a remekművel a versenyt!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

X  Ahogy festek.   X  Zenebona   Piros-zöld tincseim is vannak, csak hátul.

- Műtakony? - rázta ki a hideg, hisz elég undorítónak hangzott. Bár nyugodtabb volt, amiért tényleg nem hányásról volt szó, de talán annak már meglett volna a következménye: Ő is behányt volna a fenébe.
- Áh, szóval a nem prefektus szerint kísértet? Hát nagyon remélem, hogy csak egy kopogószellem akar belőlem hülyét csinálni. Mert akkor jelzem: SIKERÜLT! -hangsúlyozta bele a semmibe, mintha csak tényleg valami szellemnek szánta volna. Nem, nem volt őrült. Igen, kicsit se normális. Nem, tényleg nem normális. Azonban valószínűleg csak a saját képzelete volt a felelős mindazért, ami nem is volt ott, de azt állította, hogy ő bizony látta.
Nem vagyok őrült. Láttam!
Valóban elég asszonyosan állt be, ahogy számon kérte Teddyt, de be kellett vallja, így azért hangulatosabb volt az egész szituáció. Olyan anya-fia. Bár nem voltak rokonok. És fiatalabb is volt a sráctól. A prefektusi rangot meg felejtsük is el. Szégyelld magad össze, Korni!
- Enni és cigizni? - mintha nem értette volna tisztán, úgy csinált. Nagyon is jól hallotta, csak furcsa volt, hogy mások milyen lazán megengedték maguknak a kinti csellengést, míg ő meg a többi beszari elsős körmeiket rágva vacognak, hogy "JaJ, MiKoR fOg ElKaPnI eGy PrEfEkTuS, Ó MÁJ DZSÍZÜSZ" vagy valami hasonló. Ja.
Végülis tökre tudott hinni Teddynek, látszott rajta, hogy az a tipikus laza srác volt, akivel tök jól el lehet bohóckodni. Megérte a társasága. Talán. Nem tudta. Remélte.
- Hát... ha te is visszafelé tartasz, célszerű elmenni együtt, nem? És.... még szórakoztathatnánk is egymást. Elvégre az eridonosok a legviccesebbek, azt mondják. És te is vicces vagy meg elvileg én is... általában rajtam csak nevetni szoktak. Nem jó indulattal, szóval valamennyire viccesnek számítok még így is. Viccesen vicceljünk vicca.... érted? - vicca-vissza, haha. Humor Herold jött visszakérni a rangját Kornélia!
Gyorsan a folyosón végig kémlelt, majd vissza Teddyre és megint végig a folyosóra kandikáltak szemecskéi.
-  Merre kell menni? - kérdezte tök ártatlanul, nem tudta pontosan merre is volt az arra. Vagyis de. Előre vagy hátra! Na ez volt a nem mindegy.
- Próbáljuk meg előre! -mutatott ki maga elé és NAGYON merte ajánlani a folyosónak, nem ugranak békák a nyakukba vagy haskolnak el valami taknyon. Immáron duóként.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

---

Igazából kész rejtély, miért nincs minden éjszakára ő beosztva. Más dolga úgysem akad, ideges sem lesz amiért igazságtalanul sokszor kell a falak között keringenie, meg hát... amúgy is folyton ezt teszi. Természetesen abban is van ráció, hogy önmagában nem sokat érne a rendbontók ellen, mert hát mit tehetne? Addig lebeg fölöttük, amíg testéből áradó hűvös el nem kezd túlontúl kellemetlen lenni? Ugyan, annak nincs semmi haszna, ha nevetségessé teszi magát.
A körleteket ilyen kései órában már nem szokta megtisztelni jelenlétével, tananyagot írnia se szüksége, se lehetősége, rendszerint a birtokon suhan hát végig komótosan - kivéve a maihoz hasonló éjjeleket. Tanári kinevezésével egyidőben más jellegű kötelezettségeket is magára vállalt, s így esett, hogy Nadia partnereként élete (mondható ez így ebben a formában egyáltalán?) első hivatalos járőrözésére indult. No persze ha nem tekint rá a kifüggesztett hirdetőre, akkor könnyedén siklik el az információ felett - nézzétek el neki, valahol a kétszázadik halálév után kezdték a napok elveszteni jelentőségüket. A padló irányából érkezik meg a tanári előtti folyosóra, a tanterme felől, ahol legtöbb idejét tölti. Külleme, hangulata, jellege teljes mértékben a szokásos: rendezett, finom, egyszerű, kicsit talán katonás is (utóbbi férje nyomán viszonylag hamar beépült öltözködésébe). Bár már nem foglalkozik vele, anno nem egyszer adott hálát annak, aki halála előtt megmosdatta, sebeit bekötözte, rendesen felöltöztette - mennyivel jobb így élni az örökkévalóságot, mint holmi pőre hálóköntösben.
- Minden nagyobb csoport figyelmét ilyen nehéz megtartani? Ettek az órámon - csendül lágyan karcolt hangja a folyosó nyugalmában, megszólítva a másik nőt. Nem is gondol arra, hogy esetleg bármilyen más módon is jelezhetné érkeztét, és szájából is a pár órával korábbi töprengése bukik elő - de ki hibáztatja, pár pillanat, pár óra, mi a különbség a kettő között?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Harmat Betti – Elkapnak
Fejetlenség Folyosója
Kezdő hozzászólás
Este kilenc órakor úgy döntök, hogy elmegyek a panzióba az ottani bulira. Odaérek, és gyorsan elragad a buli hangulata, így nem veszem észre, hogy már majdnem fél tizenkettő felé jár az idő. Amikor az órámra nézek, látom hogy túl késő van. Gyorsan elfutok, mint Hamupipőke, csak én nem vesztem el a fél pár cipőmet. Na mindegy.
Odaérek a kastély bejáratához, gyorsan feltérképezem az épületet, aztán bemegyek, és elkezdek futni a bal oldala felé. Biztos vagyok a lépteimben, de már útközben rájövök, hogy nem jó felé fordultam, és eltévedek. Egy számomra ismeretlen folyosóra érkezek, ahol elkezdek előre futni, de valakivel összeütközöm, és a földre esek. Gyorsan felállok, kicsit leporolom a ruhámat és felsegítem a lányt is. Megvárom míg ő is rendbe teszi magát egy kicsit, aztán szólalok csak meg:
– Szia! – Köszönök neki, majd bemutatkozom. – Az én nevem Fekete Nonó és harmadikos eridonos vagyok. – Veszek egy mély levegőt és folytatom. – Téged hogy hívnak?  És hanyadikos vagy? – Kérdezem meg az első kérdéseket, majd utána a tekintetem a ruháján lévő csillogó jelvényen akad meg. Amire az volt írva hogy “Prefektus”. Óó! ez nem jó Nonó, ő egy prefektus. Gyorsan kimagyarázom magam.
– Öhm. öhm. Én a panzióba mentem… az ottani… bulira… De nem… néztem… az órát... és ezért vagyok… most… itt. – Mondom dadogva. És halálra rémülve várom hogy lekiabálja a fejem
vagy kioszon egy kicsit hogy miért nem vagyok a hálókörletemben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

Bularázás itt, bularázás ott és már a party hangulata hamar az egekben volt. Magából kifordulva jobban élvezte ezt, mint eddig bármely hasonló random kis összeröffenést, ahol általában csak a sarokban gubbasztott maga előtt összefont karokkal és macskaként fújtatva bárkire, aki szocializálódni próbált volna vele.
Tiszta gáz voltam.
Masa ahhoz képest, hogy úgy tűnt nem ismerte a Kisapámat nagyon jól lereagálta. Kori látta rajta igen jól mulatott. Nem táncolt sajnos annyira vadul, mint ő ezért kicsit zavarba is jött, viszont remekül telt a nóta hátralevő része. Még kornyikált egy keveset és tovább passzolta a mikrofont egy számára ismeretlen álldogáló akárkinek. Eléggé magányosnak tűnt, kicsit emlékeztette a tavalyi önmagára. Muszáj volt bevonni a dalolászásba.
-Én csak szeretnék a Te szinteden lenni - vigyorogta vissza Masának, hisz ő nem tette sehova se a lécet, de hihetetlenül csodálta a lányt. Plusz meg szerette volna mutatni, hogy mennyire jó kis mugli nóták vannak még. Igaz, az eredeti előadóján a fél ország röhög, a másik pedig megveti, de Kornéliát ez nem érdekelte. Neki tetszett a dal. Szívesen előadta volna még a Bikicsunájt vagy a Sárkány Éva nyári dalát, azonban benne volt a pakliban az eltanácsolás fennálló esélye is, a végén megsüketül valaki!
- Ú... Masa! Mit szólnál, ha Várffy-Zoller Úrnak énekelnénk valamit? Nagyon sok trófeán ott a neve, biztos örülne neki. Valami olyat kéne, amiért akár házpontokat is kaphatunk! Na? - vonogatta szemöldökét, a háttérben pedig repedezett a plafon, mivel az épp éneklő delikvens sem rendelkezett Beyoncé hangi adottságaival.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Nagyot ásítva támasztottam a folyosót a hátammal, miközben összefonott karjaimon járattam ujjaimat, mintha csak dobolnék. Doboltam is, tamm-tatamm-tamm-tatamm, ugyanazt a ritmust újra és újra, hogy ezzel is ébren tartsam magam, ha már a járőrözés előtt benyomott bögre kávé nem volt rám hatással. Ami azt illeti, nem is nagyon voltam hozzászokva az ilyen éjszakai tevékenységhez, mert többnyire a faluban töltöttem az éjszakát a saját házamban, a lányommal és az anyámmal. Ritka pillanatok egyike volt ezért az, ha velem éjszaka is össze lehetett futni a kastélyban. Most is csak azért került rám sor, mert az egyik kolléga huzamosabb időre lebetegedett, s kellett valaki, aki helyettesíti a kastélyban. Ez voltam én, beáldoztam az időmet, csak hogy segítsek.
A gondolataim azért időközben elkalandoztak, eszembe jutott, hogy valamelyik nap süthetnék egy almáspitét, mert már nagyon rég ettem olyat, és a lányom is kedvelte. Aztán bevillant az is, hogy Zéténynek is készíthetnék, mert amilyen szerencsém lesz, éppen akkor fut majd be, mikor sül a pite, s az illatok nyomán már nehéz lenne tagadni, hogy micsoda finomság készül. Nem, mintha megérdemelné.
Újabb ásítást kellett elnyomnom, tenyeremmel tompítottam hatását, s ekkor tűnt fel az új kollegina, Zsuzsanna. Eddig nem sokat beszéltem vele, csak általánosságban érintettünk néhány témát két szünet között a tanáriban, de elég értelmes nőnek tűnt, meg egy kicsit titokzatosnak is.
- Igen, ez egy általános jelenség a diákság körében, és addig jó, ha még csak ettek. Nálam jellemzően előszedik a mobilkészüléküket, mert azt gondolják, hogy csak azért, mert mugliismereten vannak, máris megengedett az eszköz használata. Megjegyzem, egyes diákokat ez kifejezetten zavarja, akik nem szívlelik a rúnázott eszközöket. Szóval örülj, hogy nálad csak esznek - mondtam egy kedves mosollyal, s ellökve magam a faltól, becsatlakoztam Zsuzsanna mellé, hogy megkezdjük a körünket.
- Ilyenkor nagy a béke és a nyugalom, de napközben fülsüketítő a zaj a folyosó egyes részein. Hogy érzed magad egyébként, sikerült beilleszkedned? - kíváncsi voltam arra, hogy vajon hogyan fogadta őt a többi kolléga, s mennyire érzi magát otthonosan ennyi idő után.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Bólint egyet, mint valami értelmező szótár. Műtakony hát, abból is egy egészen fasza fajta, mert ahogy tapogatta, fel sem tűnt, hogy akár az lehet. Szóval biztos nem az, de ezt már nem teszi hozzá.
- Igen. Az is ilyen ragacsos, nyúlós valami, néha kicsit szagos, de alapvetően se nem szar, se nem hányás, így maximum csak azért leszel hiszti, mert alig akar lejönni – mert van annak egy ilyen kellemes tulajdonsága, hogy fene mód ragaszkodik. Valamit valamiért elv, könnyebb a gyomornak befogadni. Bár amivel ő találkozott, legtöbbször formázva volt és a falra, plafonra dobálták fel.
- Hah, hát mi lenne? Zsákosember? A jeti? Mit láttál? - mert most már kezd érdekes lenni az, amin ennyire kiakadt. Meg van róla győződve, hogy nem látott mást, mint azt, amikor közeledett felé, de… hát ez már csak ilyen. Láttak már elegen ufót vagy rosszabbat is, és azokat sem lehetett csak úgy meggyőzni az ellenkezőjéről. Nem is ez a célja, egyszerűen kíváncsi. Felőle a csatkai Szűzanyát is láthatta, ha az esik jól a lelkének, akkor rajta.
- Ja. Ebben a sorrendben. De ha valaki kérdezi, akkor korrepetáláson meg miafaszom szakkörön voltam – vigyorog egy sort. Nem hülye ő, bár tudja, nem menti ki semmi, ha egy prefektus elébe kerül, főleg nem attól, hogy idekint kóborol. Legalább a csaj is tudja, hogy nem éppen eminens példánnyal került egy légtérbe.
- Nem tudom mi a célszerű – vakarja meg a fejét. Az, amit a csaj mond, ez tökre egyértelmű, csak neki muszáj a szavakon lovagolnia. Még mindig a fordítórúna segíti, ha levenné, kevésbé lenne ilyen érthető, de amúgy egészen jól ismerkedik a nyelvvel és mindennel. Káromkodni már segítség nélkül is tud, viszont kötve hiszi, hogy a lánynak arra van szüksége, hogy öt percen keresztül mocskos szavakat hallgasson egy olasz szájából. Pedig amúgy menő, szerinte. - Azt mondják? Én úgy hallottam bátor meg merész meg ilyen. A vicces is jó, végül is, nekem bejön – ízlelgeti magában a jelzőt, mintha érdekelné. Ezek olyan retek skatulyák, amiknek sok értelme nincs: hülye is kerülhet a levitába, nem beképzelt gazdag a rellonba, fapofa az eridonba és nem épp cukorfalat a navinébe. Szóval, ezek csak jelzők, amiket valakik anno kitaláltak és azóta mindenki ezeken lovagol. Tegyék. Akkor se érdekelte hova kerül, miközben beosztották. Emlékszik, ahogy egy másik elsírta magát, mert az egész családja egy helyre járt, ő meg nem. Erre Teddy mit csinált mikor beosztották? Megvonta a vállát és ment tovább.
- Téged kinevetnek, rám meg úgy néznek, mintha szarvaim lennének és úgy hívnának, hogy Lucifer. De egye kutya, tegyék. Értem én, értem. Nos, akkor… szórakoztass – mintha valami úr lenne, úgy legyint egyet felé, majd röhögve fordul irányba és átlépve a taknyot, halad előre.
- Hát elvileg erre, aztán balra. Ööö, kerültem egyet, várj – megvan egy szokott út, de úgy néz ki, azt mindig sikerül éppen eltévesztenie vagy van ott valaki. - A menetel lényege, hogy előre történik. Kiváló felfedezés – vigyorogva lépked hát, rajta ne múljon, nem hátra. Közben azért is szívja a vérét. - És akkor jobb vagy bal?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

szeretném azt mondani, hogy én nem így nézek ki, és nos, legalább férfi tényleg nem vagyok
Dehogy voltál gáz, csak másképp menő! Ha valamihez nincs kedved, vagy éppen csak bezárkóznál macskamód egy befőttesüvegbe duzzogni, hát ki ítélhetne el emiatt? Szíved joga, uccu neki, még kucorgok is veled egy szomszédos üvegben. Lehet hogy majd be fogom verni a homlokom amikor megpróbálok kikászálódni, és a cucc elkezd gurulni alattam, én meg rákapnék a szőnyeg rojtjára, de még mindig bent vagyok nem kint, és üveg minden, de akkor majd homlokon tapasztom magam egy spongyabobos ragtapasszal, és ebcsont beforr. Antiszockodj hát nyugodtan - nem gáz, dehogy gáz, hisz' ha egyszer jól esik?
Bár félig mágus félig mugli családba születtem, az utóbbi években inkább húzódott a figyelmem a varázsvilág ügyes-bajos dolgai felé a mugli sztárok helyett, így sajnos ezen a téren nem mutathatok fel olyan műveltséget, mint például Kori teszi. Nem ismerem akitől idéz, és nem ismerném valószínűleg azokat sem, akiken még töpreng, de ezen könnyedén lépek túl, és tudatlanságomat felvállalva érzem magam pontosan ugyan olyan jól. - Minden kívánságod így teljesüljön! - csettintek nevetne, hiszen nincsenek itt szintek, vagy ha van, akkor is csak egy, amin mi állunk.
- Úristen! - fagyok le, de szememben már rögtön látszik az izgatottság, és Kori karjára ragadok. - Gyere, ezt meg kell beszélnünk - kezdem el húzni magam után - addig folytassátok csak - kiáltok a társaságnak, s biccentek, hogy az eridonos adja csak át a csudaeszközt. Nem húzom azért messzire, nem kell aggódni, egy vitrinnel arrébb már meg is állok, suttogásra húzódva közelebb. - Kell egy alapszám, kell egy alapszám, meg kellenek a becenevei, meg a hőstettei! A hőstettei! Írhatnánk a hőstetteiről, egy sor, egy csoda amit véghezvitt! Várffy-Zoller, Várffy-Zoller... neki nem kell lopott roller- NEM TUDOM, de érted, érted?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Leila

Leilát nagyon is jól ismertem, olykor láttam őt szarul, de ennyire  rossz állapotban talán még soha azelőtt. Ezért is lepett meg, s ezért is éreztem aggodalmat érte, mert történt bármi is, még mindig nagyon szerettem, sőt…
Hirtelen ölelése egyszerre lepett meg, s esett jól,  mert azt hiszem, ez olyan volt, mint alkoholfüggőnek egy üveg lángnyelv whiskey. Mostanában pedig igen csak hosszú Leila elvonokúrán voltam, hisz jó ideje nem is beszéltünk egymással. Most viszont ösztönösen öleltem vissza a lányt, tenyeremmel meglapogattam a hátát, mintha csak nyugtatni próbálnám, pedig még csak azt sem tudtam, hogy pontosan miről lehet szó.
- Nem tűnsz úgy - mondtam őszintén, miután kiengedett az öleléséből, s egy ideig még figyeltem a padra ülő alakját, majd pillantásom a tekintetébe fúrtam, s aztán letelepedtem mellé a padra és közelebb fordultam hozzá.
- Igen, valamit hallottam, mi történt? - tényleg lehetett ezt-azt hallani, de én tőle szerettem volna megtudni végre az igazat. Ha most nem is voltunk annyira jóban, mégis hosszú évek barátsága kötött hozzá.  
- A gyámügyes - egészítettem ki a szavait, láttam rajta, hogy nagyon nehezen tud megszólalni is, éppen ezért csak még inkább nőtt az aggodalmam, miközben mindenféle gondolat megfordult a fejemben. - Igen, azt már mesélted, hogy nagy a családod és hogy sokan vagytok. Tök sokszor haza is utazol, és olyankor szinte elérhetetlen vagy - emlékeztem vissza, mert tényleg így volt. A szünetekben sosem tudtunk találkozni, mert bármikor hívtam meg hozzánk, mindig azt mondta, hogy családi programjuk  van. Szóval igen, tudtam hogy nagy a családjuk. - Valami történt a szüleiddel Leila? - megérintettem a kézfejét is, s ha engedte, rászorítottam gyengén az ujjaimat, hogy érezze, ott vagyok vele, s bármit elmondhat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Rengeteg titkom volt. Piszkosak, bűnösek, rosszak. Olyanok, amelyektől megkíméltem mind a tanáraim, mind a társaim. És leginkább Ádámot. Utáltam, hogy titkaim vannak előtte, mégis biztosan állíthattam, hogy minél többet elárulok neki, annál jobban megváltozik majd a tekintete, amivel rám pillant. Bűnösként díszelegnék előtte, vagy ami még rosszabb, áldozatként.
De mindennek ellenére is ő volt a legjobb barátom, és ismert. Nem tárgyilagosan, de szellemileg. Ahogy most is érezte, hogy hiába mondom, hogy jól vagyok, mégse voltam. Hogy hiába próbáltam fél mondatokkal kerülni az azonnali tényeket, ő átlátott rajtam. Nem csak sürgetett, de kérdezett, kiegészített. A szavakkal, amelyek az én ajkamra sose jöttem volna. Gyámügy. Elérhetetlen. Mégis a kérdések valahogy túl sokak lettek a végére, ő pedig túl ideges.
- Ádám, nekem nincsenek szüleim - jelentettem ki magabiztosan. A szemébe néztem, hogy lássa szikla szilárdan mennyire komolyan az ügy. - Amikor megszülettem a kórházban hagytak, akikről pedig meséltem a mostoha szüleim meg a többi árva, akit örökbefogadtak. - Éreztem, hogy minden egyes szóval csak újabb sebet tépek fel. Már nem voltam labilis, mint mikor megjelent, legalábbis nem külsőleg. Mert ezt a részt már ismertem. A mondatokat még rengetegszer elismételtem már a fejemben.
- A nő azért volt itt, mert nagykorú lettem - fejeztem be. Vártam, hogy szóljon valamit. Bármit. Szükségem volt rá, még akkor is, ha sejtettem, hogy nem lesz olyan szép amit hallani fogok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Itt már csak fővesztés terhe mellett lehet létezni? Lehetséges, hogy én vagyok utóbbi időben harapósabb, sokkal jobban, mint kellene, de na. Legalább próbálok nem akkora pokróc lenni, mint amennyire tudnék lenni. Egy nagy adag levegő be és ki, ezzel kezdeni az itteni létezést, nem éppen a legjobb, viszont lehetne rosszabb is. Az, hogy itt sem lehetnék. Erre azonban inkább nem is gondolok, mert akkor biztos, hogy olyan fancsali képek fogok vágni, mint akinek elvették a játékát.
Tehát, a tőlem telhető legnagyobb pozitivitással vágok bele a rövid mai ittlétemnek, erre, persze, hogy kifogok valami olyasmit, amit jobb lett volna, ha nagyon elkerülök. Mert beszélni unalmas dolgokról, még semmi. Hallgatni azt sem, vagy épp bármit, de ennek a napnak a forgatókönyve más szart takar. Remek. Ezek szerint tényleg meg lettem átkozva és le sem tudom magamról vakarni. Azonban ettől a nőtől nem kapok újabb szitkot, csak rám néz, mintha egy darab rongy lennék és mintha mi sem történt volna, megy is tovább. Ez miért irritál jobban, mintha azt tenné, hogy semmis arccal, kamu-bocsánatot kérve elfelejtjük egymást? Fene se érti.
A kezemet törölgetve emelem vissza rá a tekintetem, amikor leesik neki, hogy maradtam néma és a káromkodásokon kívül más szavakat is formáltam.
- Nem, a Szűz Anyához – mégis kihez? Lehet süket vagy kicsit visszamaradt az értelme? Lepakolta az egyik dobozt, míg a másik miattam akadt fenn. Nem zuhant le, aminek nagyon örülök, mert pont a lábam találta volna el és annak nagyon de nagyon nem örülnék. Megúszom, sőt, még félre is állok, hogy a doboz tudja folytatni az útját, nehogy még ez is rajtam múljon. - Igen, magához beszéltem az előbb – váltok egy kicsit nyugodtabb, normálisabb hangra, már csak azért is, mert nem kéne mindenki előtt taplónak beállítani magam. Megint veszek két mélyebb levegőt, biztos ami biztos alapon, de már a következő mondata megint felhúz. Szemöldököm szökken magasabbra, ahogy látványosan a dobozra nézek.
- Már megbocsásson, de egy kávéfolt a dobozon semmiség. Ellenben az égési sérülés kellemetlen – jó, nem lett hólyagos a kezem, ennek örülök, de elég vörös és égő ahhoz képest, amilyennek lennie kellene. Lerázom megint, hátha ettől jobb lenne. - De, igaza van. Én kérek elnézést, hogy nem gondolok  a lebegő dobozokra – persze, egyáltalán nem vagyok őszinte. Ledobom magam az asztalhoz, hogy ameddig a húzódó vörös bőrréteg jobb lesz, elrendezzem, amit akartam eleve. Fél szemmel figyelek arra, amiket kipakol, kész garmada, és ha két doboza van, még több is lesz. Jesszusom, minek?
- Nem félti a csecsebecséket, hogy olyan béna szerencsétlenek leverik, mint én?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Az első lépések mindig nehezek. Emlékszem, amikor először fogtam ecsetet úgy a kezembe, hogy nem csak valami iskolai feladatot másoltam vagy hajtottam végre, hanem éppen mert ki akartam engedni azt, ami odabent megrekedt. Amikor először közöltem, hogy merre akarok tovább menni, vagy amikor először indultam el ebbe az országba. Azóta rengeteg minden történt és valahol mégsem álltam meg igazán ott és arra, hogy kicsit átgondoljam, átrágjam és átdolgozzam a történteket. Valahogy ez… elmaradt. Vagy nem is tudom, inkább nem volt rá idő?
Befejeztem egy szakot az iskolában, amely inkább nyitottam fel a szemem arról, mi van bennem és mi az, amit talán nem jól döntöttem el. Nem tudok vele mit kezdeni, ahogy a képességnek csúfolt valamivel sem. Csak van, létezik, mint jelenleg én is kicsit ezen a vidéken. Hiszem, hogy azokkal, amiket teszek, segítek valakin és közben lehet, hogy nem találom az utam. Mármint semmit sem akarok Zsófira terhelni, semminek sem hiszek, amit hallani, leginkább az a problémám, hogy közben mihez kezdjek. Ekkor kezdtem el keresni egy olyan szakot, ami talán utat ad. Mégsem hagytam időt magamra úgy, ahogy kell. Ezért is vagyok itt, többek között. Hogy mit segít majd? Az jó kérdés, hiszen hamarost kiderül. Az ajtó nyílik.
- Üdv, Riley – köszöntöm és hamar beljebb is térek. Gyors varázsolom szabaddá a kezem, hogy kezet tudjak nyújtani a férfinek – hiszen most ebben a formában fogad. Valamennyit tudok róla, a képességét bőven, de nekem ez nem akadály. Én is azt az arcom hoztam, ami ide való.
- Egy pillanat – emelem fel az egyik poharat és nyújtom felé. - Csak, hogy ne igyak egyedül, mint az ökör – mintha alkohol lenne, azonban köze sincs hozzá és csak egy kedves gesztus. A szoba végül – meglepetésemre ugyan, de nagy hangot nem adok neki – hozzám idomul. Így hamar egy kissé homályos, behatárolhatatlan galériában foglalunk helyet. A képek falon nem konkrétak, pont olyan sötétek és titokzatosak, mintha direkt fedték fel őket, azonban a csalfa, tágasnak mutató térben hamar helyet foglalok egy fehérre festett fotelben. Ennek párja velem szemben foglal helyet, a főfalra nézve.
- Gondolom, egy kicsit izgulni előtte teljesen normális – kortyolok bele az italomba, majd ölembe fektetem a kezem. Fogalmam sincs mikor és hogyan kezdjem így egyelőre úgy ülök a székben, mint egy korholásra váró elsős kisfiú.
- Remélem eltaláltam az ízvilágot - mutatok végül a másik pohár felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

X  Ahogy festek.   X  Zenebona   Piros-zöld tincseim is vannak, csak hátul.

- Hogy mit láttam? A saját árnyékom!- na, ez így nem jó, ha nem fogja körül írni valószínűleg az jön le Teddynek, hogy Kori annyira betoji, hogy még a saját árnyékától is tele lesz a liberója.
- Mármint az árnyékom integetett nekem, de én nem integettem magamnak. Miért integetnék magamnak? De az árnyékom megtette ezt helyettem – próbálta bizonygatni. Nem, valóban nem volt normális egy kölyök, de holdkóros sem. Az, hogy integető árnyékokat látott… hát igazából a fények játéka is lehetett, pillanatnyi figyelmetlenség vagy álmosság és ezek egyvelege keveredhettek a fantáziájával, melyek miatt rémeket látott. Megesik az ilyen.
Szóval csak kajálni volt meg bagózni, elvileg. Igazából őt sem érdekelte annyira, hiszen nincsenek sem összenőve, sem pedig olyan helyzetben, hogy a másik előtt igazolniuk kelljen magukat. Szóval ezt végül belátta és hagyta a fenébe az asszonykodó felkérdezéseket. Ha egyszer valamilyen hiba kerülne a gépezetbe és kinevezné egy gyenge pillanatában a vezetőség őt prefektusnak, na, akkor lenne értelme. Addig persze megül a fenekén, issza a kakaóját és megpróbál nem lebukni, ha hülyeséget csinál.
- Na jó… csak a saját tapasztalatom. Elvileg tényleg a bátrak háza, de itt leginkább bohókásabb emberekkel találkoztam leggyakrabban. Nagyon kedvesek – vallotta be füllentését, azonban már nem tudta mit és kinek higgyen. Szerette volna jobban ismerni az odajárókat, de nem mindenki volt kíváncsi egy elsős fárasztó kérdéseire, melyek amúgy egyértelműek lesznek idővel.
- Szarvaid? –torpant meg, és ha a fiú is megállt kezeivel a homloka felé nyúlt, hogy megtapogathassa azokat a bizonyos szarvakat.
- Erre... balra… mi? – összezavarodott és a folyósón bámult végig. Totális labirintusnak érezte, amely még bánthatja is.
- Jaj már! – forgatta a szemeit és könyökével finoman meglökte annak karját – Nem kell szívni ám a vérem! – nyújtogatta nyelvét és vigyorgott ő is – Legyen bal! – fogalma sem volt, mi lesz balra, de a döntést rábízták ezért nyugodtan döntött. Egyszer úgyis kilyukadnak valahol és remélte, takony meg minden undi trutyi nélkül meg is ússza azt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

Ahhoz képest, hogy egy rögtönzött előadás volt, kifejezetten jól sikerült és még bókolni is tudott egyik bálványának, aki nem volt más, mint Masa. Egyszerűen csodálta az energikussága, kedvessége és cserfessége miatt. Nagyon szeretett volna már elsősként is barátkozni vele, de túl félénk volt, hogy egyáltalán odamenjen bárkihez is. Szerencsére ez múlóban volt már és nagyobb magabiztossággal megy oda bárkihez is. Persze, ez nem jelenti azt, hogy berobban mások köztudatába, mint egy meteor, csak finoman odaslattyog szívesen boldog-boldogtalanhoz.
- Úúú! – pupillái hatalmasra tágultak, ahogy hallotta Masát és az ő jókívánságát. Mosolyogva, ugrálva tapsolt, örömét ezzel akarta kimutatni és már jött is az ötlet, mivel fűszerezhetnék meg az estet. Hát Várffy-Zoller urat kell dicsőíteni egy himnusz keretein belül! Hátha csurran-csöppen egy-két házpont is, ha jól sikerül.
- Nyajj – nyekkenve vonszolódott Masa után és épp, hogy csak le tudta passzolni a mikrofonbigyót valakinek, ahogy éppen odébb vonultak. Telifogas vigyorral bólogatott, tudta ám a levitás, mire gondolt egészen pontosan a kis Kori.
- A szám… hmm... azon még gondolkodom, de sajna nem ismerem a beceneveit. Gondolom, nem sokan hívják Zorrynak vagy Vállernek. Elég hülye nevek – kezdte dörzsölni állát miközben az égbe tekintett. Ha Várffy helyében lett volna, ő sem örülne ilyen s más hasonló buta neveknek.
- Mi lenne, ha a fekete listásai lennének a gonoszak, akiket a himnusz alatt legyőz. Vagy… Ú várj! Alakítsuk át a magyar himnuszt. Akkor a dallal nem kell foglalkozni, csak a szöveggel! – jött egy meg vadabb ötlet, amellyel már kevesebb gondjuk volt. Azonban elénekelni nekik kell, ezért vicces lesz a végkifejlett. Bár duóban jobb volt, magabiztosabbá vált.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Ugyan, ez csak egy szokásos, soviniszta hím, kontra értelemmel rendelkező nő, típusú nap az életében. Aminek fénypontjaként egyenesen a mennybéli Máriát emlegeti a másik. Szemöldökét rosszallóan vonja fel. Döbbenet, hogy mekkora tuskók vannak ebben az erdőben. - Szegény Miasszonyunk...nem csoda, hogy lassan teljesen elfordítja tekintetét rólunk - jegyzi meg gúnyosan majd folytatja kiszemelt asztala befoglalását. Az idegesítő alak viszont, csak nem hagyja abba a sápítozást. Jellemző. Az erősebbik nem. Ja, nem. Gyengék ők, csak jobb a marketingjük, Ádám óta sajnos. Azért látszik, hogy a világ akkorát mégsem változott az eltelt évezredek alatt, ami szánalmas. Meglett férfiak viselkednek gyerekesen és gyerekek meg úgy mintha mindenki felett állnának. Ezzel szembesült mindenütt és ma itt is ezzel kénytelen. - Már megbocsásson, de egy többszáz galleon értékű, felrúnázott elektro mikroszkóp és egy hasonló értékű spektroszkóp valamint egy igen ritka csakra és aura leképező berendrzés lekávézása nagyobb kár, mint egy kis bőrpír, amit akár Strakhova professzor is pillanatok alatt helyre tud hozni a gyengélkedőn - veti oda, türelme elfogyta után, majdnem foghegyről szavait, amik mégis udvariasnak hangoznak. Nem mellesleg igazak is teljesen.
Az eddigiektől eltérően, Hella tudományos alapokra fogja helyzeni a gemmológia oktatását, amikhez ezek az eszközök nélkülözhetetlenek. Beszerzésük pedig költséges és nehézkes. Apja támogatta meg velük az Erdődy család vagyonából az iskolát. Erre ez a figyelmetlen vadember a bibis keze miatt toporzékol, mint egy óvodás. Elképesztően hisztisek a hímek manapság. - Bűbájt fogok vetni az egész asztalra, ha ez megnyugtatja - válaszol tömény cinizmussal és akvamarin szín szemeit felpillantva a férfiéba vájja. Ha volt olyan bolond, hogy saját magát lejáratta, hát viselje a következményeit. Azt már nem is reméli Hella, hogy mindezt méltósággal teszi majd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Türelmetlenül fürkésztem a tekintetét, mert borzasztóan aggódtam érte, s látszott, hogy van is okom erre, Leila teljesen kiborult. Az az erős lány, akit mindig is ismertem, most fogalmam sem volt, hogy hol lehet, hirtelen csak egy megtört és kétségbeesett csaj ült velem szemben.
- Hogy mi? - vallomása nagyon megdöbbentett, kiskorunk óta ismertem már, legalábbis azóta, hogy elsőben összeismerkedtünk a nagyteremben, s azóta nagyjából elválaszthatatlanok voltunk, mint borsó, meg a héja. Ő volt, aki néha seggberúgott, meg cukkolt és cikizett, de meg is védett, ha valaki gúnyolódni próbált. És ez visszafelé is így ment, tényleg összenőttünk, szinte mindig mindent megbeszéltünk egymással, éppen ezért teljesen lesokkolt ezzel az új infóval. Hogy lehet, az, hogy én erről semmit sem tudtam?
- Dehát…a szüleid..mármint akikről meséltél izé, ők akkor az örökbefogadók? - hallottam ám, hogy mit mond, hisz röviden elmesélte a történetet, mégis ezt elég nehéz volt ilyen rövid idő alatt csak úgy feldolgozni. A legjobb barátomnak volt egy titka, amire most fény derült. A legjobb barátom titkolózott előttem. Persze ezernyi kérdés pörgött egyből koponyám belsejében, többek közt az is, hogy miért is nem mesélte el nekem ezeket a dolgokat Leila, ám ahelyett, hogy számon kértem volna, inkább csak döbbenten pislogtam rá.
- Várj, most akkor úgy érted, hogy ennyi és hogy mostantól már nem lakhatsz az örökbe fogadó szüleiddel, hanem külön kell menned, vagy mi? Dehát…ez az örökbefogadásos dolog ez izé, ez nem örök életre szól? Ésés…miért nem mondtad ezt nekem soha? - nagyon sok kérdést tettem fel neki, hisz szerettem volna megérteni, hogy most pontosan mivel is jár ez a szitu, s miért viseli meg ennyire a lányt. Kérdésem azonban nem volt erőszakos, sőt, számonkérő sem, egyszerűen csak érdekelt, hogy mi van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Lehet, hogy nekem nehéz volt feldolgozni az egész szituációt, mégis meg kellett emberelnem magam. Tovább kellett adnom azt, amitől egészen eddig féltem kimondani is. Bármennyire nehéz volt is Ádámnak ezt felfogni, mégse támadt le. És ezt mindennél jobban értékeltem jelen pillanatban.
Meséltél. Egyszer kétszer talán beszéltem róluk. De inkább a testvéreimről, mert Borbélyékről még én se tudtam semmit, csak hogy hagyják az erőszakot bekopogni a bejárati ajtón, és meleg szívvel üdvözlik is, mintha rabszolgájuk lennének.
- Igen. Nekik... nem lehet saját gyerekük. - Vajon a sajátjukkal is azt tennék, amit velünk? Kihasználnának, majd rongyként Konstantin elé dobnának?
Sóhajtottam egyet a sok kérdés hallatán. - Igenis meg nem is. Várj, inkább... - túrtam bele idegesen a hajamba. Még én se teljesen dolgoztam fel az eseményeket. A zavarom, ami felszínre tört a gyerekkori énemre emlékeztetett. Arra, aki legtöbbször belül voltam, és akit senki nem ismert.
- Amikor örökbe fogadnak, akkor csak 18 éves korodig kötelesek téged ellátni. Addig egy bizonyos összeget az állam ad, támogatásképp. De amikor felnőtt leszel, akkor a szülő és a gyerek egyaránt eldöntheti, hogy szeretne-e további kapcsolatot, vagy teljesen külön megy az életük. Az év végéig még fizet utánam az állam, de utána már nem. A gyámügyis azért jött, hogy megkérdezze, hogy én szeretnék-e továbbra is... hát... Borbély lenni - próbáltam minél egyértelműbben elmondani a jelenlegi állást. Nehéz volt a szisztémán kívülieknek átadni az egészet. Rohadt magyar állam és a bürokráciája olyan körmönfont, hogy még a benne élők se értik sokszor mi történik.
- És ami az elmondást illeti... - húztam el a számat, és felálltam mellőle. Nem bírtam egy helyben maradni. Túlságosan ideges voltam. - Én... én nagyon sokszor akartam. De tudod eleinte nem mertem. Aztán attól féltem, hogy megváltozna a viselkedésed, ha tudnád. Aztán meg csak nem volt rá jó alkalom - magyarázkodtam. - Nagyon sajnálom, én... csak nagyon nehéz, tudod? Nyolc éves koromig egy lepukkant épületben töltöttem száz másik gyerek társaságában. Nem éppen olyan emlékek, amiket szívesen mesél az ember - szökött ki a szó egyenesen a mellkasam mélyéről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Értetlenkedő fejet vág, mert valahogy nem áll össze neki ez az egész. A takony sem, de azt elengedte, már csak maximum cipője talpán van egy kevés, a többit pedig tökéletesen kerülte ki. Nem is azon van a hangsúly, hanem az árnyékon. Meg a fejét is megvakarja, hátha kijön az egyenlet. Sehogy sem sikerül neki.
- A saját árnyákod? De azt én is látom – a fényektől bőven vetül, most is kicsit, nappal meg bőven. Aztán rájön a csaj is, hogy olyat mond, ami nem egészen kerek, így kiegészíti. Továbbra sem nagyon vágja, azonban azt a részt igen, amikor már kicsit nő a parafaktor. Az már mondjuk komolyabb eset, van az a szint, amikor elszáll az ész és mindent lát az ember, de nem hiszi, hogy a másikat ez fenyegeti.
- Váááágom. Lehet csak a fények vagy sok volt a süti vacsira. Nyugi, nincs itt semmi – persze, ennek ellentmondva forog körbe és nézelődik, mintha keresne, hallana valamit. Majdnem hozzá is lehetne tenni, hogy „ugye?”, viszont most is csak játszik, szórakozik, hátha kicsit még növeli azt a faktort. Nem hiszi, hogy valóban lett volna bármi más, így elengedi a dolgot. Majd akkor akciózik, ha lesz valami.
Elregéli ellenben igencsak könnyen, hogy merre járt, pedig néha jobb lenne, ha szépítene és csak a kaját mondaná. Aztán tök mindegy valahol, hogyan ássa el jobban magát, szebb renoméja nem mostanság nem lesz.
- Hát ki hogy bátor, igazából – hümmög párat, ahogy elgondolkodik. Végtére is, ez is olyan, mint minden: más látja és határozza meg, hogy ki az, akire bátran néz. - Persze, ez nem a gyászház. Van arra másik, szóval dögivel botlasz bele ilyenekbe – van elég alak rá, nem is kell feltétlen Teddy-t keresnie érte. Ezek szerint most ismerkedik a hellyel, a népekkel. Nem a legegyszerűbb dolog, ezt ő is ismeri, végigment rajta, hogy aztán eldöntse, neki néha jobb egyedül, akkor senki sem károg. Szerencsére mostanság azonban bőven megleli azokat az alakokat, akikkel lehet mókázni. Tuti nekik is kellet idő arra, hogy rálássanak, külsőleg vad, amúgy lehet vele mulatni.
- Aha. De nem igaziból – pislog fel a tapogatásra. - Értem úgy, hogy furán néznek, mert hát… nem vagyok olyan csinoska, mint a srácok nagy része ugye – mutat itt az oldalán csörrenő láncra, a kicsit már kopott, de még feketére festett körmeire. Így csak érti, mire céloz. Közben megpróbálnak eljutni valahova, kicsit forgolódik, mi merre, de megleli azt, hogy hol van. Azt, hogy merre tovább, még nem.
- Vááárj – este van, ilyenkor más, mert kevés a fény, nem úgy működik, mint nappal. Jó, olyankor legtöbb esetben a nyájat követi. - Miért nem? Olyan jóóó – vigyorog egyet, majd felröhögve elindul balra, ha már az a válasz. - Nem kell félned, megvédelek a szörnyektől. Oszt mesélj, minek jöttél ki árnyékot keresni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Mielőtt elindult, belenézett a tükörbe, és megigazgatta magán egyenruháját. Furcsán állt, mintha lepattintották volna a fejét, és egy másik testre nyomták volna vissza. A barbijaival néha csinált ilyet - mármint még régen! - úgyhogy most pont így érezte magát. Pedig szerette a piros színt is, néha el is kérte Polli talárját heccből, de az más volt. Most már ez a sajátja volt, ami kifejezte hovatartozását. Sőt, annál többet is. Például azt is, hogy eddig nem jó helyen volt.
Pedig ő úgy érezte, de hiába, tudta, hogy ő jóval nagyobb valószínűséggel téved, mint szülei, vagy tanárai, akik a váltást javasolták. Nem tehetett mást, minthogy bízik bennük, mert azt tudta, hogy valami nincs a helyén, csak nem hitte volna, hogy épp ő lenne az.
És jó volt a főnixek közt, szó se róla, sőt. Olyan fogadtatást kapott, amit el sem fog egyhamar felejteni, és ott volt a házban neki Pollin kívül Sári is meg Elijah, és persze az újabb ismerettségekről nem is beszélve. Szóval nem ez volt a baj, sőt, talán nem is volt baj. Mégis olyan furcsa volt ez az egész. Nem tudta, kivel beszélhetne róla, de Rudi bát nem akarta aggasztani, meg hogy attól féljen, nem érzi jól magát itt. Így jutott arra, hogy felkeresi az igazgató urat, neki bizonyára jó rálátása lehetett az ilyesmire, és független, semleges véleménye. De aztán az is eszébe jutott, hogy inkább egy nővel osztaná meg a gondolatait.
Nem azért, mert kevésbé bízott a férfiakban, csak azt tapasztalta, hogy kevésbé reagáltak jól az ilyesmire, esetleg zavarba jöttek vagy - és itt jött közbe, hogy már első nekifutásra inkább Rosales tanárnőt nézte ki magának, aki ezévtől már igazgatóhelyettesi pozíciót tölött be - azt javasolták, hogy egy nőhöz forduljon inkább. Az igazgató úr bizonyára el is van nagyon foglalva valami igazgatással, mondjuk a hegyezőjének keresi a helyét az asztalán, vagy ilyesmi, és a mugliismeret tanárnő úgyis rettentő cuki. És már régóta ki akarta faggatni arról is, hogy Kállay tanár úrral végül is csak kavarnak vagy már kezdheti nézni, milyen ruhát vegyen fel az esküvőjükre.
Bekopogott hát a tanáriba, majd amint valaki beszólította, köszönt, tekintetével gyorsan megkereste a professzort, majd integetve kettőt-hármat és vigyorogva odasietett hozzá.
- Csókolom, Tanárnő! Zavarhatom? Ugye most már tökre igihelyettesnek tetszik lenni? - Ezt azért nem ártott tisztázni, mert nem egészen muglis problémája volt.