32. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:

Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium

Oldalak: « 1 2 ... 10 11 [12] Le | Téma száljai | Témaleírás
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



offline
RPG hsz: 270
Összes hsz: 539
Írta: 2019. november 6. 21:39 | Link

Rileydrága
meglepi betoppanás még tanévkezdés előtt

Az egyik felé pillantásnál már vöröske énjeként tündököl, számomra legkedvesebb alakjában. Legyünk pontosak: abban az alakban, ami nekem ő. Amilyennek mélyen belül látom, akkor is, ha épp egyáltalán nem olyan.
- Kész szerencse - bólogatok nagy egyetértően, a székében terpeszkedve, lábam lógázva le a karfáról, aztán összevonom a szemöldököm.
- De várj, akkor most mégis szeretnél ilyeneket? Összezavarsz teljesen - intem le, majd hasamon összekulcsolom kezeimet. Hiszen a kis csipkelődéséből nem úgy tűnt, hogy pályázna efféle lehetőségekre, juttatásokra, hiába nem tudta akkor még szegény, kivel van dolga. Mindegy, nem nagyon várok választ erre különben, részemről vége a hülyéskedének. Mármint ennek legalábbis.
- Úgyhogy ez van. Elsejétől itt fogok lebzselni - folytatom úgy, mintha teljesen felnőtten, komolyan és normálisan jelentettem volna be az imént kedvesemnek, hogy elnyertem a Bagolykő Mágustanoda igazgatói posztját. Dehát tőlem ez még viszonylag annak számított.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 334
Összes hsz: 474
Írta: 2019. december 7. 19:02 | Link

Anton
most mi lesz a házi nyúllal? | #buzzkill


- Hmpf,-*grimaszolok a leintésre, úgy határozva, nem méltatom feleletre, ha már szándékosan nem és nem akar érteni. S ha már a játéknak vége szakadt, visszatérek előbbi alakomhoz, szórakozottan beletúrva kusza hajamba és szusszanva egyet.
- Merjek hozzá gratulálni?-*billentem oldalra a fejem, némileg kiskutyát tanácstalansággal - mármint azt látom, hogy nem nyomja túlzottan ez az új feladatkör, de hogy ő választotta-e vagy ez egyfajta kényszeres száműzetés, képtelen lennék megmondani. Na meg így valahogy távolságtartóbbnak hat, ahogy az irodám berendezésével foglalkozott, ahogy most is abban a fotelben gubbaszt, ahol esélyem sincs mellé telepedni. Fészkelődöm egy kicsit. Bár tény és való, az egy roppant kényelmes karosszék...*
- Hanna mit szólt? Tudja már?-*terelem aztán gondolataimat másfelé, mielőtt túlságosan szétszaladnának. Elég sok kérdés mocorog bennem, de mielőtt mindet rázúdítanám a trónbitorlóra, előbb kirostálom azokat, amikre csak az idő adhat majd választ. Azt remélem, megered a kedves nyelve és nem kell majd egyesével húznom belőle a válaszokat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



offline
RPG hsz: 270
Összes hsz: 539
Írta: 2019. december 8. 23:55 | Link

Rileydrága
meglepi betoppanás még tanévkezdés előtt

Ó. Volt vöri, nincs vöri. Aprót sóhajtok.
- Persze, vagy te olyan bátor - bólintok jelentőset. Ne kíméljen!
- Áh, nem, különben ez tényleg nagy dolog - mondom, szavaimmal ellentétben kissé nyűglődősen, orrnyergemet ujjaim közé fogva, meg aztán megmasszírozva arcomat is. Így már kezdek végre kicsit igazgató formát ölteni. Mármint ezzel a látványos szenvedéssel. Vagy mivel.
- Kriszpin ugye leköszön, szóval keresték a jelölteket és elég sokan rám kezdtek mutogatni. A legmeglepőbb ujjak - állok neki mesélni, hogyan alakult ez így. Közben lendületesen felkelek a székből és folytatom járkálásomat. - Én meg úgy voltam vele, hogy... - tartok egy kis szünetet, és a sétálásban is megrekedek, grimaszok közepette keresve a megfelelő szót. - Persze - teszem szét kezeimet, ahogy rátalálok erre az igen bonyoult kifejezésre.
- Ettől még a Parancsnokságra is besegítek majd továbbra is - tisztázom azért ezt. Nem csapok fel itt non-stop tanárbácsinak. Meg semmilyen tanárbácsinak. Órákat nem fogok adni. Egyelőre biztos nem. Csak dirigálok. Jé, ebben ott a diri! Nem véletlen.
- Igen, őt örvendeztettem meg a hírrel először - felelek a lányomat illetően. - Azt mondta, szerinte csak azért vállaltam, hogy kicsesszek vele, de legnagyobb bánatomra bejelentette, hogy az nem fog menni - taglalom egykedvűen ezt a koránt sem mindennapi párbeszédet, ami számunkra viszont az. Ami meg még jellemzőbb, hogy ő is csak hülyéskedett ezzel, meg nekem sem baj, hogy nem fogom megkeseríteni a döntésemmel az életét. Ezeket pedig mindketten tudjuk. Csak imádunk szemtelenkedni egymással. - Meg gratulált is. Látod, ő mert - mutatok rá a kedvesemre, hogy vegyen csak példát egyszem kölkömről. Utána pedig felhagyva a lődőrgéssel, ledobom magam a kanapé szélére. Hátam a támlának döntve ülök, nem fekszem, lábaim a padlón, karom a karfán, a másik mellettem. Meg kéne mérni a lázam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 334
Összes hsz: 474
Írta: 2020. január 19. 23:15 | Link

Antonkedves


- Azért kíváncsi lettem volna, mi volt a teljes felhozatal,-*engedek meg magamnak még egy kis pimaszságot, bár annyi igazságmagja van a dolognak, hogy nem épp egy aktív szolgálatot teljesítő, nem éppen simulékonyan emberbarát aurort szokás javasolni. Aztán tudja a fene, mi szerint választanak errefelé, nem ez lenne az első, számomra érthetetlen fejlemény az iskola és igazgatásának történetében.
A kijelentésre, hogy ezentúl is a parancsnokság jobb(és bal-)keze, mindössze fejet hajtok, hiszen ez magától értetődő. Egyikünknek sem igazán munkája van, sokkal inkább hivatása, s elképzelni is nehezen tudnám Anton nélküle. Elválaszthatatlan része, akár a bőrén kígyózó vonalak.
- Az alma meg a fája,-*bólogatok roppant megértően, ám annál vidámabban, mert kész élvezet az apa-lánya páros mindennapos játékait figyelni. Néha én is becsatlakozom, a fairplay jegyében hol egyikük, hol másikuk pártját fogva, vagy épp gondolok egyet és mindkettejükkel kitolok, "lankadatlan éberség" jelszava alatt. Az utolsó odavetett mondat szinte kihívás, mert pontosan tudja, milyen csábító számomra felkapni az elém dobott kesztyűt. Mégsem ugrom rögtön, s mikor mozdulok, abban sincs dac - amint ő letelepszik, előre dőlök és ellököm magam, hogy egy fél fordulattal elébe kerüljek. Karjaim Anton térdén egymásra fektetem és rátámasztom állam, kissé féloldalasan nézve fel rá.
- Gratulálok!-*mondom egyszerűen és teljes őszinteséggel, sosem változó zöldjeimben szeretettel, lassan szélesedő mosollyal, ami puhán elterül arcomon. Örülök neki, ha ő is;  hiszen közelebb tudhatom majd, közösen dolgozhatunk és sok új lehetőséget nyit ez. Bonyodalmat hozhat, sőt le merném fogadni, hogy biztosan fog is, ám ebben a pillanatban képtelen vagyok aggódni miatta.*
- Ha vacsorázni vinnélek, akkor mostantól időpontot kell egyeztetnem?-*érdeklődöm aztán, ha már így szóba került az ünneplés és egyebek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



offline
RPG hsz: 270
Összes hsz: 539
Írta: 2020. január 25. 00:12 | Link

Rileydrága
meglepi betoppanás még tanévkezdés előtt

És milyen csodás almafa lehet az, aminek ilyen termése van! Igen, ha a lányom nem lenne, ki kéne találni. Ám szerencsére van, mindünk nagy örömére, így nem kell ezzel vesződnünk. Ha belegondolok, pimasz fehérnépek közt telik el az életem. Szurkálnak állandóan, amit talán még a lelkemre is vennék, ám a rossznyelvek szerint nem lenne, mire. Meg hát még ha nem is feltétlen én kezdem a szadizást ott és akkor, egyszer régen valamikor én kezdtem el az egészet. Meg én is fejezem be, mint a mellékelt ábra mutatja. Repül a kesztyű, ki tudja, hol áll meg?
Megemelt szemöldökkel várom, mi a nagy helyezkedés vége. Mer. Ő is mer gratulálni. Hüvelykujjam megsimítja a kis gördröcskét szája szélén. Ez a köszönöm. Akármilyen rideg fráter vagyok, azért hiányzott volna, ha nem gratulál. Ha nem fejezi ki valahogy.
- Ártani nem árthat. De egyelőre még szabad vagyok. Hova megyünk? - térek is rá a lényegi részre. Mondjuk, ha rajtam múlik, tök nem fog változni semmi sem a viszonyunkban, sem abban, mit hogy osztok. Nem szokásom másképp bánni az emberekkel azért, mert a főnökük vagyok mostantól vagy mert bárhogy változik a rangsor. Miért pont a kedvesemmel kezdeném ezt az alakoskodást? Az meg, hogy mire jut majd időm: amire teremtek. Nem áll nekem semmiből lepasszolni a sok kis hülye feladatot. Én úgysem hiszem, hogy ez lenne egy igazgató feladata. Az igazgató feladata, hogy összefogja az iskolát. Márpedig mi késztetne nagyobb összetartásra, mint egy közös ellenség? Ezt a munkát nekem találták ki.
Turbékolunk még kicsit, aztán búcsút intünk estig.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nakahara Daisuke
KARANTÉN


Wannabe artist boi
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 184
Írta: 2020. augusztus 27. 21:35 | Link

I think I need your help

Görcsösen tördelem ujjaimat, szemeimmel olyannyira fixírozom a padlót, hogy tekintetem bármelyik pillanatban lyukat égethet a kastély kőpadlójába. Nem követtem el semmi hibát, arcom mégis ég a szégyentől, füleim a tövükig pirosodnak feketének ható sötétbarna fürtjeim alatt.  Felemelem kezem, hogy kopogásra bírjam ujjaim, ám hamar ismét testem mellé esnek vissza karjaim. Azért jöttem, hogy segítséget kérjek, hisz… beteg vagyok. Mi mással magyarázná az ember, hogy fiú, férfi létére női ruhákba bújik? Én… beteg… vagyok…
Összeroskadok, térdeim a kemény kövön csattannak, ahogy szemeimből is lassan az eddig tartogatott könnyek kezdenek el záporozni. Az a sok bántalmazás, amit az elmúlt hónapok során kaptam, most mind egyszerre kerítenek hatalmukba. Nincs senki a közelemben, hisz a kastély ebédidőben elég kihalt szokott lenni. Nekem is most ott lenne a nagyteremben a helyem a többiek mellett, de egyszerűen nem tudok bemenni oda. Nem merek. Mi van, ha ott, mindenki előtt kezdenek el engem megalázni? Úgy gondolom, ennél rosszabb nagyon nem lehet, de ki tudja. Bármi megtörténhet már mostanság.
Szemeim a mellettem heverő táskámra vetődnek, melyből kikandikál az a barna loknis paróka, amit legutóbb viseltem. Jóllehet minden lányos dolgomat jól elrejtettem, mégis ez az egy darab túlságosan is sokat jelent nekem ahhoz, hogy csak úgy megszabaduljak tőle. Óvatosan kihúzom a tárolóból, miután körülnéztem, valóban egyedül térdelek a folyosón. Mellkasomhoz szorítom, szemeimet becsukom. Vizualizálok, ez mindig segíteni szokott, ha egy kis bátorságra van szükségem. Most pedig elég sok kell, hogy bemerjek kopogni azon az ajtón. Magamba szívom a virágillatú parfümöt, amelyet ez magából áraszt. Muszáj meglépnem ezt. Valakinek beszélnem kell erről, egy embernek, aki esetleg tanácsot is tud adni, hogy ilyenkor mitévő legyek. Mindemellett pedig meg akarom tudni, tényleg beteg vagyok e.
Felkelek hát, lábaim az idegtől remegni kezdenek. Először, mint újszülött indulok el, néha meg-megbicsakolva, mígnem ismét a bejárat elé kerülök. Felemelem öklöm, hosszú pillanatokig csak bámulom a kezem és az ajtó közti területet, mígnem közelebb emelem azt, s halkan, bátortalanul kopogni kezdek.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


grey wind
offline
RPG hsz: 773
Összes hsz: 4454
Írta: 2020. augusztus 29. 00:22 | Link

valami új kezdete. a gyógyulás újabb fejezete.


Javasolt látogatás, amit, annak idején, noha nem vele és nem itt, de megtagadott. Van az emberben egy ösztönös félelem és tartózkodás a pszichológusoktól, mert mintha az ember lelkébe, fejébe látnának, minden mágia nélkül. Elég csak az, hogy megnézi, hogyan ülsz, hogyan és mit válaszolsz, csendben beszélni kezd és rájössz, basszus, igaza van. És megint. Ettől pedig pánikszerűen menekülne az ember, mert na, ezek el voltak rejtve, vagy fel se ismerte és megijedt tőle. Amikor először szóba jött, beszélgetett is vele több ízben egy, hogy fel tudja dolgozni, miután az összeomlásból úgy-ahogy kimászott. Nem volt kellemes, magába zárkózott és nem fogadta el, hogy valaki segíteni akar, még ha kötelességből is. Idegen volt, nem az ő világából, ne akarja elérni, se megérteni. Talán hiba volt, nagy hiba, mert akkor nem menekült volna el a világ elől, nem sínylődött volna évekig a semmiben és tért vissza egy csonka, sérült lélekként. Hogy most micsoda? Minden kicsit. Minden új volt, rémisztő, de egyben fel-fel is dobta, felvillanyozta. Sok kapcsolatot alakított ki, mindenfélét és kapott segítséget is, abból is sok fajtát. Ki hogyan. Megtanult együtt élni valakivel és nem magát helyezni előre, megtanult gondoskodni vagy csak közel engedni és amolyan átvitt értelemben családként kezelni, megtanult mélyen és intenzíven szeretni, szerelmes lenni, veszíteni, győzni. Valami azonban mégis kusza, a félelmei, a pánik, a rémálmok, a rossz része, amelyet a támadás és ez az egész a felszínre lökött. Igen, eltemette kicsit a jóval mindazt, ami ide hozta és amiért elfogadta az ispotályban kapott javallatot. Noha, nagyon nehezen és nagyon nem remél tőle semmit, de mindent megtesz, hogy a minisztérium is lássa, nem veszélyes. Még csak az kéne, hogy emiatt is valamit alkossanak, és bár fognak, de rosszabb legyen, mint lehetne. Már talán akkor kellett volna, mikor azon a téli teliholdon Zinával kapott össze. Vagy mikor ideérkezett. Mégis, mindenre most, a második felvonás után kezd időt adni és kezdi felismerni. Valami változik, ő is, mindene is.
Miután rendbejött fizikailag, felkereste őt egy időpont reményében és meg is kapta. Nem mondott sokat, az annak a része, ami majd most jön, ahogy közeledik az ajtó felé. Oldalán lazán lóg a táska, beletett pár papírt, a régiekből is, amikor bekerült a világba és mi történt a fejében, hátha kíváncsi rá, fogalma sincs, hogy működik ez, kellenek-e „leletek” arról, mi volt eddig vele. Káosz. Bensője kavarog, hogy mégis jó-e ez, ne forduljon-e vissza? Fogalma sincs. Végül, majdnem csak lenyomja a kilincset, azt szorongatva jön rá, hogy ide nem illik csak úgy benyitni. El is engedi, majd kopog hármat, hogy jelezze, itt van.
- Öhm, Belián vagyok – maga se tudja miért beszéli bele ezt az ajtóba, de már mindegy. Izgul. Nem is kicsit és talán fél is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

we all eat lies
when our hearts
are
hungry
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 334
Összes hsz: 474
Írta: 2020. augusztus 29. 23:39 | Link

Daisuke
I'm so sorry in advance about butchering your name...

Amikor senki sincs a rendelőben, az ajtó átengedi a hangokat - ami kiváltképp mókás, ha szabadabb napokon tevés-vevés közben denszelek végig az irodán - ma azonban legfeljebb egy-egy fiók záródása hallatszik ki. Távollétem alatt felhalmozódott a papírmunka, mert bár az ülések javát megtartottam, majd' minden szabadidőmet a tengeren túl töltöttem. Igyekszem utolérni magam, egyik jelentést a másik után diktálva le a pennának, rendszerezve a mappákat, egészen amíg egy fura, súlyos puffanás nem vonja magára a figyelmem. Akár egy fülelő szarvas, megdermedek és lélegzet-visszafojtva hallgatózom, nehogy megriasszam azt, aki a váróban motoz. Mert apró, valahogy szívfacsaró neszek kúsznak be hozzám, s bármilyen nehéz, várakozom, gondolatban bátorítva az ismeretlent.
Tudom, hogy nehéz. Tudom, hogy ijesztő. De már itt vagy, egészen a küszöbig jöttél, csak egy egészen kicsi kell, egy utolsó lépés. Képes vagy rá, hiszen idáig elküzdötted magad. Itt vagyok. Érted vagyok itt. Engedd, hogy segítsek, hogy elkapjalak, hogy megtartsalak! Bátor vagy, csak még egy kicsit szedd össze magad!
A kilincset szuggerálom, ugrásra készen, s ahogy - egészen halkan - koppan a fa, szinte azonnal suhanok, hogy nyissam az ajtót. A könnyes szemek látványa, ami fogad, belém markol. Hányszor, de hányszor láttam ezt az elkínzott, csontig hatoló fáradtságot, ezt a félelmet és zavart.*
- Szia,-*egészen halkan és puhán üdvözlöm, kezem nyújtva felé  nem is annyira kézfogásra, sokkal inkább kapaszkodóképp, leereszkedve, hogy arcunk egy magasságba kerüljön.*- Gyere be, ülj le egy kicsit. Nem kell beszélned, ha nem akarsz,-*mentem fel azonnal, mert annyira sápadt, mozdulatai riadtak és erőtlenek. A legfontosabb, hogy megnyugodhasson, pihenhessen, akár csak egy órácskát, s a szoba egyetérteni látszik velem, ahogy átalakul, őt hívogatva beljebb.

//A rendelő olyan környezetté változik, amire az adott pillanatban a leginkább szükséged van; formáld hát kedvedre.//
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 334
Összes hsz: 474
Írta: 2020. szeptember 25. 22:37 | Link

Belián

A név nem ismeretlen számomra - bár sosem beszéltünk, azonnal felrémlik előttem a hozzá tartozó arc; s sziluettjének szelíd, már-már bizonytalan imbolygása. Lélegzet-visszafojtva olvasom tovább a cikket, míg belsőm valamiféle jeges iszonnyal telik meg. Ritkán érzek megbánást, főleg ennyire lényegtelennek tűnő apróság miatt, hiszen rajtam kívül még két-három lektora van az idegességemben összegyűrt Edictumnak. Mégis, ha nem mondok le, megakadályozhattam volna.
Megakadályozhattam volna, hogy a kényszerűség hajtsa küszöbömig, fáradtan és tele friss hegekkel. Elrejthettem volna az őt követő árgus szempárok és éles nyelvek elől. Ám ezt a hibát már semmilyen kiigazítás nem hozza helyre, vezeklés vagy bűntudat nem forgatja vissza az idő kerekét. Időpontot adok hát, telefonszámommal egészítve ki - ennyit tehetek, hiába mardos belülről a többet akarás.

*

- Bújj be!-*szólok ki, mivel épp tele a kezem, az előző ülésem némileg elhúzódott. A kartotékos szekrénybe süllyesztem a friss jegyzetekkel bővült aktákat, gondosan bezárva, mielőtt az ajtó felé fordulnék. Tekintetem Beliánét keresi, kedves mosollyal köszöntve.*- Pont időre. Innál valamit?-általában ezzel kezdem, s az itt töltött évek során egész jól felszerelkeztem már teákkal, kávéval, forró csokival, hogy a bögregyűjteményemről ne is beszéljünk.
Nem lenne szabad nekem ürügyet adni rá, hogy minden utamba akadó cuki csuprot hazahozhassak.

   
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


grey wind
offline
RPG hsz: 773
Összes hsz: 4454
Írta: 2020. szeptember 27. 15:35 | Link

valami új kezdete. a gyógyulás újabb fejezete.


Teljesen elbizonytalanodott. Amennyire eldöntötte, hogy megy és időt kért, úgy vált benne megint minden egy hatalmas kérdéssé, kell-e, szükséges-e, vagy…? Mindig elűzte, mindig arra jutott, hogy csak azt kell megnézni, mi történt akkor, amikor nem élt vele. Mi lett abból, aki elment egy nyaralásra és megtámadták. Mi lett abból, akinek annak idején semmi gondja nem volt, mert minden könnyedén ment, hogy aztán, amikor a jelenben valami történik, alig tudja kezelni vagy nehézkesen. Akinek, eleinte az ismerkedés is nehéz volt, pedig tudja, hogy könnyen vette, könnyen ment és most… most már könnyebb, de ehhez nem egy hónap kellett. Évek. És ezen van a hangsúly. Semmi sem a legjobb, van egy alap, aki vidám és szerethető, de mögötte ott a szorongás, a félelem, minden, amit ez a támadás a felszínre lökött, álmaiba invesztált. Amelytől most megint bizonytalan egy ajtóval szemben, hát még aki mögötte van. Pedig, felfigyelt arra, hogy megadta telefonszámát annak esetére talán, ha valami azonnali kellene, de itt még nem tartanak. Nem tudja, valaha fognak-e, ennek kell időt adni. Nagy levegő.
Bebújt, ahogy kéri, remegő ujjaival nyomja le a kilincset, majd már bent is van, halk kattanással csukódik be mögötte az ajtó. Kissé riadt kékjeivel keresi meg Riley sziluettjét, majd végül arcát és egyelőre az ajtótól nem messze áll meg.
- Jó napot – biccent felé, táskájának szíját babrálva lépked előre, majd kérdésére pillant el a kis készlet felé. Legszívesebben alkoholt mondana, mert úgy néz ki, eddig az az egyetlen, amely teljesen fel bírja oldani a nyelvét és lényét, de részegnek sem szeret lenni, nem is lenne idevaló, így végül bólint.
- Kávét szeretnék. Tej nélkül, két cukorral – azzal legalább már kényelmesebben érzi magát, csendben szemléli a rendelőt is, amelytől feszeng és amely sok dolgot húz fel benne. Talán túl mélyről is. Hol kellene majd kezdeni? Hol ér majd véget? Meddig tart? Mit kellene mondania? Mert lehet annyi minden van, hogy talán megijesztené a másikat.
- Hova ülhetek? – teljes tanácstalanság, felőle ácsoroghat is, ismeri ő a filmes, fekvős klisét, de arra most képtelen lenne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

we all eat lies
when our hearts
are
hungry
Návay Fanni
Prefektus Eridon, DÖK tag, Művészetis tanonc, Másodikos mestertanonc


sziporka
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 107
Írta: 2020. október 1. 11:18 | Link


az új tanév első napjaiban | mi van velem?!


Összébb húzom magamon a mustársárga kardigánt, ahogy a csoportokba verődött diákokat kerülgetem a folyosón. Hűvös van, hiszen hirtelen váltással csöppentünk a nyárból a hideg őszbe, mégis inkább azt érzem, hogy a hideg helyett valami mást szeretnék távol tartani magamtól.
Valami elromlott bennem. Vagy valószínűbb az, hogy valami mindig is romlott volt, csak sosem tudott megjavulni? Őszintén fogalmam sincs. A múlt tanévnek változásokat kellett volna hoznia. És ha jól belegondolok... végülis hozott is. Csak nem olyanokat, amire számítottam.
Felhúzott lábakkal, hátamat a falnak vetve ülök az Eridon toronybeli szobámban. A hajókabinra emlékeztető terem üres, csak az én torkomból feltörő zihálást verik vissza a falak. A hevesen verő szívem rendezetlen dobbanásai a fülemnek kész hangrobbanásokkal érnek fel, amin a fülemre tapasztott kezek sem segítenek. A számban egyszerre keveredik a veríték és a könnyek sós íze. Nem vagyok jól. Nyomást érzek a mellkasomban, és attól félek, hogy pillanatokon belül elveszítem az eszméletemet. De nem. Az izmaim feszültsége pár perc múlva alábbhagy, érzem, ahogy a testem elernyed az előbbi állapothoz képest, és a szívem is majdhogynem újra normális tempóban működik tovább. Elmúlt. Még néhány pillanatig csukott szemmel, a fejemet a falnak döntve pihegek, majd amikor már készen állok rá, végre kinyitom a szememet. Haragosan leborítom a tankönyveket az ágyamról, és elnyúlok a takaró alatt.
Bizonytalan lépésekkel közelítem meg a rendelő ajtaját. Még nem jártam odabent, de a korábbi tapasztalataim alapján azért van némi fogalmam arról, hogy mire számíthatok. És ha minden igaz, mostantól gyakori vendég leszek errefelé.
Óvatos mozdulattal nyomom le a váróterem kilincsét, be-bekukkantva mielőtt teljesen be is lépnék. Nagy kő esik le a szívemről, amikor rájövök: a váróban most nincs senki. Időpontra jöttem, talán ezért van szerencsém. Halkan becsukom magam után az ajtót, és újból végigpillantok a termen, most már kicsit elidőzve a látványon. A váróterem a meleg sárga színeivel egészen nyugtató hatást kelt, ami minden bizonnyal szándékos. Az alsó ajkamat kissé beharapva foglalok helyet a kanapén, és várakozva pislogok hol az egyik, hol a másik ajtó felé, végül mégiscsak leköti a figyelmemet a kanapé aljában létrehozott kis polcrendszer. A két lábam közé hajolva, fejjel lefelé olvasgatom a könyvcímeket.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 334
Összes hsz: 474
Írta: 2020. október 7. 19:25 | Link

Belián
#cuteAF #Idontbite #comeonin

Tudom, hogy talán kicsit aljasnak tartanának érte, de ma próbáltam a lehető legkevésbé fenyegető külsőt ölteni - se smink, se konty, még magassarkú sincs rajtam, így jóval kirívóbb, milyen fiatal is vagyok. Mégis, még így is azt látom, hogy Belián gyakorlatilag úgy tapad a küszöb-kilincs kettőséhez, mintha megmágnesezték volna. Bátorító mosolyt dobok felé, összekulcsolva magam előtt a kezem, hogy ne érezze kötelezőnek a kézfogást. Testtartásom és mozdulataim is azt sugallják, nem sietünk sehová.
Kávé, bólogatok pár aprót. Pompás, az mindig van lefőzve és Seth volt olyan kedves, hogy megbűvölte a masinámat, hogy melegen is tartsa, amíg ki nem töltöm. Csuprokat szedek hát elő, némi mélázás után két összeillőt választva.*
- Mmmáris hozom,-*nyújtózom a csatos üveg után - na igen, ezt férfiként egy fokkal jobban elérem - hogy aztán kimérjem a két kanálnyit és elkeverjem. A sajátomba semmit sem teszek, így aztán nem fenyeget, hogy összekeverném az egyébként hasonló, éjszakai és-mintás bögrét. A kérdésre már kezemben az italokkal válaszolok.
- Ahova szeretnél. Az az én székem,-*intek a mindenhonnan és mindig kirívó fotel felé fejemmel, így vendégeim mindig eldönthetik, milyen közel szeretnének letelepedni. Csak akkor indulok el, amikor Belián már kiválasztotta a neki kényelmes ülőhelyet, hogy kezébe adhassam a kávét. Utána továbbsasszézok a székem felé, reflexszerűen lesimítva szoknyámat, hogy ne legyen csupa ránc, miközben elhelyezkedem. Érdeklődve figyelem, ahogy a rendelő erdő formáját ölti fel - az ülőalkalmatosságok pedig valamiféle tisztáson helyezkednek el, ha jól értem. Arcom felvillanyozódik és lerúgom a cipőmet, hogy talpam a puha fűbe eresszem. Néha elfelejtem, milyen részletes tud lenni az illúzióbűbáj, talán mert keveseknél bukkannak fel kültéri helyszínek.*
- Így tényleg jobb,-*mosolygok aztán a fiúra fel, s mielőtt még fejest ugranánk bármibe, megteszem a szokásos disclamer-t.*- Ha úgy érzed, férfi alakban jobban vagy szívesebben dolgoznál velem, csak egy szavadba kerül.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


grey wind
offline
RPG hsz: 773
Összes hsz: 4454
Írta: 2020. október 25. 22:01 | Link

valami új kezdete. a gyógyulás újabb fejezete.


Nem akarja, hogy úgy tűnjön, ellene szól ez az egész para, ami szinte üvölt, ha ránéz. Nem neki szánja, saját maga kínja ez, hogy oly sok év után eljött valaminek az ideje, valami újnak, valami… réginek. Mert tudja, hogy nem lesz egyszerű, de így biztosan meg fognak nyugodni, biztosan érezni fogják a minisztériumban is, hogy igen, megtörtént a baj, de dolgozik azon, hogy jobb legyen, ne törjön bele, ő ne kövessen el sosem ilyet. Mivel a bájitallal eddig sem volt gond, ezt is elvarrja, tipikusan úgy, hogy belekötni ne tudjanak. Attól még viszont, parázik. Nézi az alakot, amelyről nem süt, hogy keresztbe fogja lenyelni, mert itt talán nem is lesz rossz válasz, csak egyszerűen ki kell bontania. Lassú lesz és talán rosszabb, mint képzelte vagy ellenkezőleg. Mély levegő.
- Rendben, köszönöm – figyeli közelebb érve, hogy mit ügyködik és milyen bögréket választ, mert hát, van miből. Meg tudná irigyelni, ha így se lenne már túl sok, pedig nem is járt olyan helyeken, hogy Visegrád, Balaton és hasonló feliratú legyen, nem is nagyon kapott, mint a legideálisabb és legsablonosabb ajándékként, pedig meglepődnének, hogy mennyire tud örülni neki, mert sokszor még így is eltöri, amikor a Hold előtt hisztis és a mosogatóba csapja, vagy béna és elejti. A kávéért kár, mindig. – Menő bögre – mutat is felé, egy kicsit bátrabb hangszínben megszólalva. Alakul ez, vagyis, legalább lekötötte figyelmét, majd azzal, hogy nézi, hova telepedjen. Ahova szeretne. Neki a föld is jó, de végül, kis hezitálás után a közelebbi helyet választja, odalépkedve ül le végül, helyezkedve, mintha hirtelen kaktusztüskék lennének a feneke alatt és azt kellene elrendezni, hol nem szúr annyira. Pedig amúgy kényelmes, sőt, ahogy elnyugszik és kissé hátra is dől, megérzi. Elveszi végül a felé nyújtott bögrét.
- Köszönöm. Illetve, itt, itt jó lesz nekem – mintha nem látná, hogy hova ült le. Aprót kortyol, nem túl forró, de nem is hideg, a legjobb állapotban van. Épp egy pillanatra hunyja le a szemeit, mire feleszmél, valami változik. Fejét lassan felemelve figyeli végig az illúziót, ajkai kissé elnyílnak, ahogy egyenesben látja a változást. Majdnem elejti a bögrét is, de épp szorongatja, ahogy végül a rendelő helyett pontosan ott vannak szinte, ahova akkor vonul el, amikor senkit sem akar látni. Talán kissé riad tekintettel figyeli a felismerést, talán csak ámul, nem tudni. Halkan csusszan ki elsőre száján egy káromkodás.
- Ez… ez ho… ez valami eszméletlen. De nem értem – pislog, hogy mégis honnan tudta, hogy pont EZ kell, nem valami más. Kérdőn pillant rá, nem vádaskodik, hiába az eltöltött évek, a mágia még mindig megannyiszor meglepi. De igaza van, jobb. Szinte érzi, hogy az illúzió annyira becsapja őt is, hogy lassan, de biztosan ringatja nyugalomba.
- Nekem nem fontos, mármint, amelyik kényelmesebb. Bár nem egészen értem, de mégis. Meteormágus vagy micsoda, tudom, tudom. Én… nem tudom – zavartan nevet, hogy mégis melyik alak. Hát, jó kérdés. A sajátját nem lehetne alakítani? Valami fecsegősebbé. Inkább a kávéba kortyol.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

we all eat lies
when our hearts
are
hungry
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 334
Összes hsz: 474
Írta: 2020. december 25. 20:12 | Link

Belián

Ügyelek rá, hogy tekintetem ne időzzön vendégemen hosszasan - időbe telik, míg megszokja nemcsak jelenlétem, de kisugárzásomat, mozdulataimat is. Idegenek vagyunk, s tudom, milyen nehéz elfogadni a kiszolgáltatottságot, amit az első találkozások jelentenek.*
– Köszönöm,–*derül fel arcom - szeretem a bögrét és jó, hogy találtunk egy közös apróságot. Egyelőre elég ennyi, idővel sok kicsi sokra megy, szóval folytassuk a kávéval és egy kényelmes pont keresésével. Ha nem kerekedne olyan komikusan nagyra a szeme, még kedvező jelnek is tekinteném a kiszökő káromkodást.
- Illúziómágia. Olyan helyet próbál választani, amit a belépő szeret, hogy ne aggódjon a rendelő idegensége miatt,-*némileg leegyszerűsítem ugyan, mire is képes a varázslat, de ez a fő feladata. Ha a környezet ismerősnek tűnik, könnyebb arra figyelni, amiről beszélünk, s talán kevésbé vagyok félelmetes én magam is.*
- Mindegyik kényelmes; mindkettő én vagyok, nem álcaként öltöm őket.-*Kívülről ez nem feltétlen egyértelmű, főleg ha a másik csak egy arcommal érintkezik és nincs viszonyítási alapja, de ettől függetlenül is, még mágusoknak sem feltétlenül könnyű összeegyeztetni két ennyire más megjelenést, hiába ugyanaz a "töltelék". Finoman megvonom a vállam, apró, cinkos mosollyal,*- És ha jólesik vagy segít, káromkodj nyugodtan. Már amennyire az ilyesmi lehetséges...-*Az első ülésen a fő cél csupán annyi, hogy meggyőzzem a látogatót arról, biztonságos, védett helyen van velem; legalább annyira, hogy másodjára is elmerészkedjék hozzám.*
- Milyen kérdéseid, aggályaid vannak?-*fordulok hozzá, ujjaimat a bögrémre fonva.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 334
Összes hsz: 474
Írta: 2020. december 25. 20:32 | Link

Fanni

Kisegér jár az előtérben - halkan oson, motoszkál, szimatol, s ha tehetné, talán az ajtórésen is átbújna. Meg se hallanám, ha épp nem csendben ülnék, jegyzeteim rendezgetése helyett az ablakon bambulva ki, de ilyenkor minden nesz valahogy élesebb, könnyebben visszaránt fotelembe. Kíváncsivá tesz, ki lopakodik így a váróba, s cipőmből kibújva mezítláb közelítek az ajtóhoz, hangtalanul nyomva le a kilincset. Kilesve épp elcsípem, amint a lány jóformán tótágast állva olvasgatja a könyvek gerincét.*
- Ha valamelyik tetszik, szólj és kölcsönadom,-*mosolygok rá az ajtórésen át.*- Fanni, ugye? Ha szeretnél, gyere be, főzök egy teát vagy csokit kezdés előtt,-*van még vagy tíz percünk, de sosem sajnálom a plusz időt a diákoktól, ha épp nincs más, halaszthatatlan tennivalóm. Ha ő is jónak látja, szélesre tárom előtte az ajtót és a bögrés polc felé veszem az irányt, az egyelőre jellegtelen rendelőn átvágva.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


grey wind
offline
RPG hsz: 773
Összes hsz: 4454
Írta: 2021. január 3. 00:29 | Link

valami új kezdete. a gyógyulás újabb fejezete.


A bögre. Jelenleg azt szorongatva igyekszik nem betoji alaknak tűnni, hiszen aki magát nem féltve cselekszik meg hasonlót, mint ami nemrég történt vele, annak egy másik ember, egy segítség jelenléte nem kellene, hogy ilyen „ijesztő” legyen. Az a baj, hogy talán az elején lett minden elrontva, hiszen kórházban ébredt, ispotályban folytatta, ott és akkor kapott meg minden infót egyben, amikor épp sebláz és más problémák kínozták. Akkor is volt valaki, akit mentális épségének megóvására jelöltek ki, de végül beleroppant és egy időre fel is adta. Azt szereti mondani, hogy önerőből húzta fel magát, nem holmi segítséggel, amit kapott, csendben megfogadott, de úgy adta elő, hogy tagadja. Aztán, hamar meg is szűnt az a kapocs, elmaradt minden, miután egyszerűen csak állapota miatti kedélyromlást és „mindenki megérti, mint mész keresztül és miért vagy depresszív” vonulattal békén is hagyták. De most már sok volt és ezzel nem tudja már azokat terhelni, akiket szeret. Mert egy idő után ők sem tudnak többet, jobban, elfáradnak és aztán vége. Ezt pedig, nem érheti el. Nem.
- Ajánlom ezt egy fogorvosi rendelőbe is, biztos kevésbé lenne ijesztő – mert az igaz, a sok fehér eltűnt, olyan, mintha kisétált volna vele az egyik kedvenc helyére és leülne vele kávézni és beszélni. Mintha csak Odettel tette volna meg ezt a sétát, csak úgy, mert mind a ketten erre vágytak és közben témába jönne minden. De ő nem Odett, nem is akarná, hogy Odett arcát viselje, mert azzal megint magát csapná be és annak semmi értelme, ha később megint nem bízik senkiben, mert idegen az arca.
- Én tényleg nem akarok ilyet megszabni, sőt… maradhatunk így, nem a külső miatt nehéz ez – aprót nevet, hogy lehet férfi, nő, szőke, vörös, a lényeg – nem rosszból – de nem rajta van, hanem saját magán és gátlásain. Sokat beszél már egy ideje, sokat társalog, mégis vannak tabuk, olyanok, amelyeket senki sem tud. Nem nagy dolgok, csak saját magának.
- Ühm, rendben, nem fogom vissza magam – bár nem tervez, így is kicsit szégyelli magát, hogy rögtön alpári volt. Kezében megremeg kicsit a bögre, ahogy hosszasan kortyol egyet, a kérdést emésztve. Egy pontra fókuszálja tekintetét, csak ül és ajkai pihennek a bögre porcelánján. Talán pár perc is beletelik, ha közben a másik nem szólal meg, mire leereszti és rá pillant. Óvatos, kissé riadt tekintet.
- Van pár… de elsőnek, talán a legfrissebb. Én… tettem valamit, ami miatt sokan „hősként” kezelnek akár, de mi van, ha tévedtem? Mi van akkor, ha… Emlékszem, a vérre, nem kéne, de emlékszem. Az íze, a Hold hogy sütött oda, képek. Nem alszom… jól. Mi van akkor, ha… ha a bestia fog győzni? – bukik fel benne az első, amióta csak kinyitotta a szemét, amin már annyiszor átrágta magát. Nem ezzel akarta kezdeni, de, egyelőre, ez a legnagyobb.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

we all eat lies
when our hearts
are
hungry
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 334
Összes hsz: 474
Írta: 2021. január 3. 14:36 | Link

Belián

A legtöbb velem szemben ülőnek talán vígaszt nyújtana, ha tudná, kucorogtam én is abban a székben, azon a kanapén, kisírt szemekkel, megtörten, félve. Mégsem említem, mert nem lehet összehasonlítani két embert így - másak a körülmények, maguk az emberek, s ugyanaz az esemény máshogy csapódik le bennük. Sejtem, ám nem tudom, mi zajlik le bennük, maradéktalanul érteni-érezni sosem fogom és ezt elfogadtam.*
- Hmm, megfontolandó, bár sajnos a foghúzás fájdalmát aligha ellensúlyozná,-*merengek egy sort, öntudatlanul is megdörzsölve az állkapcsomat, miután volt szerencsém megválni a bölcsességfogaimtól, amik semmiféle természetfeletti hatalomnak nem hajoltak meg. Az orvost lepte meg a legjobban, hogy majd' két méteremmel sem nőttem akkorára, hogy az a pár plusz fog elférjen a számban.
Bólintok, felesleges több szót fecsérelni erre, s puha mosollyal jelzem, semmi gond. Mindez egyetlen jel a jegyzeteimben, áthúzott nulla, mely annyit tesz, nincs preferencia. Aztán Belián elmereng, talán bátorságot gyűjt, talán szavakat keres. Hangtalan kortyolok kávémból s teszem vissza az asztalra, ügyelve, hogy csak az ismerős, barátságos neszek járjanak körbe: levélsusogás, ágak zörrenése, szél- és madarak halk hangjai. Máskor kedvtelve merülnék el bennük én is, most azomban egyenes, fesztelen tartással ülök, felsőtestemmel Belián felé fordulva, karjaimat ölemben nyugtatva a tablet mellett.
Bármitől is tart a riadt tekintet, zöldjeimben nyugalmat talál, vonásaim sem vesztik el nyílt, őszinte lejtésük. A kimondottak nem változtatnak azon, hogy itt és velem biztonságban van. Komolyan bólintok, tudomásul véve a kérdést.*
- Ha emlékszel a történtekre, akkor foglalkozni fogunk velük és segítek feldolgozni őket. Jóslatokba vagy ígéretekbe nem bocsátkozhatok, azonban úgy látom, időben fordultál hozzám és minden esélyed megvan, hogy ne történjen ilyesmi. Értékelem az őszinteséged és a józanságod,-*kimondatlanul hagyom, de érezhető, milyen fontosak; nem mindenki küzdötte volna le félelmét vagy viszolygását ilyen gyorsan. Némán jegyzem fel, hogy külön lényként, bestiaként hivatkozik magára az átváltozás alatt, ami kérdéseket vet fel a bájitala kapcsán; megfontolandó a főzet finomhangolása, adagolásának újraértékelése. Asszisztált átváltozás és megfigyelés szükséges.*- Mi foglalkoztat inkább, a lelki vagy a gyakorlati oldala a folyamatnak? Rengeteg lehetőséget és információt tudok felkínálni, nem akarlak egyszerre elárasztani vele.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


grey wind
offline
RPG hsz: 773
Összes hsz: 4454
Írta: 2021. január 3. 17:11 | Link

valami új kezdete. a gyógyulás újabb fejezete.


Nem ismerik egymást, de az ilyen apró mondatok, dolgok azok, amelyek könnyítik majd a helyzetet, az egész légkört. Könnyebb, ha lesznek olyan dolgok, amiket mind a ketten értenek és akár átéltek, legyen csak az most a tetszetős bögre, vagy épp a fogorvos kellemetlen emléke. Figyeli, ahogy állához ér, mint aki épp most emlékezne, milyen rossz az, amikor kiszednek onnan valamit. Saját maga is átélte, amikor a nyála csordult ki az érzéstelenítő miatt, amikor az egyik lyukas őrlőt kellett kikapni onnan, hogy mennyire érzékeny volt és érezte mégis néha, hogy ott van még.
- Biztos arra is van valami mágia. Vagy… fogalmam sincs, hogy erre milyen egy fogorvos – mert nem volt még szerencséje hozzá, amikor sajgott, nem volt vészes, az ember akár mugli, akár nem, mindig addig húzza a fog dolgot, amíg elviselhetetlen. Ez örök, íratlan szabály, de jó, az emberek nagy részénél csupán. Bár nem azért jött, hogy fogorvosi tanácsokat kérjen és osszon meg a másikkal, nagyon nem. Sokkalta mélyebben van a gond, mint egy fog, ebben mind a ketten biztosak, mégis, akaratlan tolja nyelvét abba a mélyedésbe, ahol a fog helye pihen. Nem tudja, miket jegyzetel, ír, csak a kézmozdulatot látja. Ez is kissé feszélyezi, az ember ösztönösen kíváncsi arra, hogy valaki mit lát rajta és ez le is kerül jegyzésre, de nem épp olyasmi ez, hogy odahajoljon és belepillantson. Próbál elvonatkoztatni, úgy, mint a rendelő az eredeti képétől, attól, hogy miért is ücsörög itt. Nem a legkönnyebb, mert egy része annyi mindent mondana, a többi pedig csak azt, hogy hallgasson, ahogy eddig. De amikor valaki nem bír aludni, érzi, hogy egyre fáradtabb, kevesebb és álmai már nem agyatlan butaságok, hanem olykor vérvörös művek, nincs mese, valami kell. Használhatna rá főzetet, de ha arra kap rá és egyszer nélküle kellene, minden rosszabb lenne. Leás hát a halomba, beletúr és a legutóbbi, a legfrissebb sebről kaparja le a vart. Mire a végére ér, hangja erőssége kicsit elgyengül, ujjait kaparássza a megszokott módon, frusztrált. Mert lehet ebből, ebben is sok mindent lát már.
- Nem mindenre, nem mindig, de ez jobban… - szusszan egyet, örül, hogy foglalkoznak vele, ámbár feldolgozni valamelyest megtette, de lehet, hogy mégsem. – Általában nincs sok meg, apró képek, de ez éles. Mint mikor, mint amikor megtámadtak, sok éve, ott láttam vért, a sajátom – meghatározhatatlan állapot, ahogy kibuknak belőle a szavak, riadtan kapja felé a tekintetét, mint aki nincs tisztában azzal, hogy beszél. Hogy tényleg ezeket mondta. Jó jel, hogy őszinte és józan jelzőket kap és hogy esélye van, időben. Mégis, ahogy ássa bele magát, egyre nehezebb.
- Van… gyakorlat. Bírom a fájdalmat, tudom mikor kell menni, mit hogyan. Megtanultam. A lelki? Arra, annak idején azt mondták, nem készültem fel, nem… nem sikerült. Én csak nem szeretnék bajt, senkinek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

we all eat lies
when our hearts
are
hungry
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 334
Összes hsz: 474
Írta: 2021. január 3. 19:35 | Link

Belián

Miközben azt latolgatom, vajon a "nem alszom jól" mennyire súlyos gondot is jelenthet valójában, Beliánt fürkészem - a néhány lejegyzett szó szemlátomást aggasztja, de belátására bízom, szeretne-e rákérdezni vagy inkább szoktatja mgát hozzá.
Nekem ellenben egyetlen pillanat alatt több oldalra rúgó kérdéstermésem kezd érni.*
- Nem mindig vagy tudatodnál az átváltozások alatt?–*igyekszem nem vonni össze a szemöldököm, ami meglehetős erőfeszítésbe kerül - ez az egyik utolsó, amit hallani szeretnénk az ilyen beszélgetések során, mégis közel sem olyan ritka, mint a legtöbben hinnék. Mindezt félretéve, emlékeznék, ha ez szerepelt volna Belián aktájában, mert életbevágóan fontos, hogy a bájital jól hasson, ehhez képest immáron másodjára szembesülök ilyennel.*- Figyelmeztettek vagy rákérdeztek erre valaha?-*toldom meg a kérdést még eggyel, rossz előérzettel telve. A feljegyzések szerint elutasította a kiutalt pszichológus segítségét, bizalmam azonban kezd megrendülni a leírtakban. Túl fekete-fehér.
- Teljesen félreérted,-*simítom futólag halántékom, azon tallózva, hol kezdjem a magyarázatot, az előző mondatok fényében. Mi mindent kell elmondanom valakinek, aki ennyire normálisnak tekinti a fájdalmat, a kontroll csaknem teljes hiányát és indokoltan véli bestiának magát az órákban, amikre nem emlékezhet? Előrehajolok a karosszékben.*
- A gyakorlati megközelítés, hogy először a fiziológiát és a körülményeidet mérjük fel: a bájitalt, a sérüléseket, bármilyen szervi gondot, ami befolyásol, hogy megteremtsük a lehető legjobb feltételeket. Ami sürgős, mint az alvásprobléma, prioritást élvez a kisebb kellemetlenségekkel szemben. Átszámolom, helyes dózist és megfelelő minőségű bájitalt kapsz-e, szükséges-e hangolni rajta. Az átváltozásod során melletted leszek, hogy megfigyeljelek és hogy vadászat helyett a társaságom enyhítse az ösztönös késztetést,-*veszem sorra, ujjaimon számolva a lépéseket, amik közül a legfájdalmasabb a vérvétel. Erőnek erejével kényszerítem a hangom tárgyilagosságra, mert a hitetlenség és a frusztráció arra sarkallnának, hogy neveket követeljek, tehetetlenül rázzam a fejem vagy hogy dühösen markoljam a karfát. Belián arckifejezése tart vissza, a tekintet, mely úgy szegeződik rám, mint amikor az út közepén álló őzet elvakítja a reflektorfény.*
- A lelki folyamat hosszabb és összetettebb, ez tény; de nem is egyedül kell végigcsinálnod. Ez a legalapabb, aki még nem tanulta meg vagy épp gyengélkedik, azt nem hagyjuk magára teliholdkor,-*azt akarom, hogy egy pillanatig se gondolja, hogy ez az ő hibája volt..
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


grey wind
offline
RPG hsz: 773
Összes hsz: 4454
Írta: 2021. február 28. 10:52 | Link

valami új kezdete. a gyógyulás újabb fejezete.



Most mégsem fáradt, ellenben még mindig tele kétellyel, hogy mégis mihez kezdhetne, azon kívül, hogy kiönt mindent, amit csak lehetséges, amit csak tud. Mert nem is az, hogy ez kell, a másik ezért van, hanem talán mert ideje volt. Olyan dolgokat cipel magával, amely már régi, poros, de fel-felbukkant és most, hogy közel hasonló eseményt élt át, bőven megvan rá az alkalom.
- Nem, nem igazán – rázza meg a fejét, de ez neki természetes, úgy tudja, nem is kell. Lehet azonban, téves az információ? Minden tudása nagyrész tapasztalat, amikor azt mondták, nagyon fog fájni, ez a szókapcsolat nem fejezte ki azt, ami valóban történt. Semmi sem fejezi ki jobban, mint egy mélyről jövő, hangos kiáltás. – Egyszer, kétszer, nem tudom. Azt mondták a nagy részére nem fogok emlékezni, ez ilyen – idézi fel nagyjából a régen, a messzi távolban hallott, frissen, értetlenül, mert azt sem tudta felfogni, hova keveredett, nem még azt is, vele mi minden fog történni. Aztán az évek teltek, ő választott egy utat, nem lett teher és ennek mindenki örült, hogy nem kell egy huszonéves srác kezét fogni, amíg felfedezi a világot.
- Tessék? – pislog, hogy mit értett, mikor értette félre? Csendben figyeli, kissé meglepett vonásokkal, aztán lassan kapcsol, hogy mire is szeretne kilyukadni a másik. Teljes mértékben át akarja nézni, talán az egész életét, nemcsak azt, hogy azon a bizonyos napon mi történik vele. Számított rá, hogy valami ilyesmi lesz, hogy jobban előveszik, mint máskor, ahol ránéztek, két kérdés és mehetett tovább. Ez most más, itt megkérdőjelezhető az, hogy biztonságos őt a kastély körül tudni, legalább is, most ő ezt véli kiszűrni ebből az egészből. Szusszan végül.
- Értem és rendben. Nincs szervi bajom, azt hiszem. Az alvással már rég megbarátkoztam, hogy mikor hogyan megy – enged egy féloldalas mosolyt, majd bólint egyet. A bájital nem az ő dolga, neki azt meg kell inni, ezt az elején is jól az eszébe vésték.
- Hogyan lennél mellettem…? Az… Azt nem kellene – korlátolt képzelete egyelőre ezt az alakot képzeli maga mellé és egyáltalán nem tartja jó ötletnek. De nem is tud mindent, talán van valami, mint a karkötője, ami jelez. Apropó, a karkötő.
- Én akartam egyedül lenni a végén, kaptam egy helyet, az erdőben. Ott maradtam, néha jöttek figyelni, de… könnyebb volt nekik, sok volt a dolguk, nem tudom. Engedték. Ezt kaptam. Ez jelzett, jelez, ha gond van és akkor jönnek – emeli meg a kezét, hogy a rúnákkal átszőtt ezüst ékszert lássa is csuklóján pihenni. Láthatóan, ahogy lejjebb csúsztatja, látni, hogy ott a nap sem sütötte bőrét, vékony, fehér csík jelzi, hogy ez már régóta vele van.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

we all eat lies
when our hearts
are
hungry
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 334
Összes hsz: 474
Írta: 2021. március 23. 23:22 | Link

Belián

- Nem. "Ez" nem ilyen.-*Fuhuhuhuhuhúúúú de tudnék most káromkodni, leginkább jeleléssel, hogy a feszültséget jobban kiadhassam a mozdulatokkal. Vérforraló ezeket a töredékeket hallani, hát még megemészteni - minél kiszolgáltatottabb az, akivel szemben elkövetik az igazságtalanságot, annál erősebben háborog a belsőm. Adja Merlin, hogy sose jussak el oda, ahol csak fásultan tudomásul veszem.*
- A bájital lényege pont az lenne, hogy segítségével az átváltozás alatt is megőrizd a tiszta tudatod. Az emberekkel szembeni agressziót, a vérfarkas ösztönöket nem képes elnyomni, azonban az irányítást az ember kezébe adja a kóré helyett.-*Átirányítom a bennem fortyogó indulatokat, hogy arra koncentráljak, ami most a legfontosabb. Belián éveket töltött úgy, hogy teljesen inadekvát bájitalt kapott, jószerivel feleslegesen és azt hitették el vele, ez így rendjén van. Mert varázs nélkül nőtt fel, hogyan is kérdőjelezte volna meg a kapott utasításokat? Dühönghetek ezen, vagy elkezdhetem helyrehozni az okozott károkat.*
- Az alváshiány hosszú távon komoly problémákhoz vezet, szóval azzal a jó hírrel szolgálhatok, hogy a végére fogunk járni,-*szögezem le, mert egy dologban biztos lehet Belián - nincs kő, amit ne mozgatnék meg annak érdekében, hogy jobban legyen. Ha az én tudásom netalán meghaladná, keresek szakembert, bájitalfőzőt, javasasszonyt; valakit, aki segít.*
- Animágus vagyok, rendszeresen asszisztálok átváltozásokhoz. Ha akarnál, se tudnál kárt tenni bennem,-*nyugtatom meg, mert bár itt és most nem áll módomban szemléltetésképp felvenni jámbor alakom, az elmúlt majdnem tíz évben majdnem minden teliholdat abban töltöttem.
- Belián,–*köszörülöm meg a torkom, igyekezve a lehető legszelídebb tónust használni, annak ellenére, hogy iszonyatos düh dobol épp bennem, mert ez a harag nem neki szól.*- Ez csak arra elég, hogy ne halj meg. Ez...embertelenül kevés,-mondom ki végtelenül őszintén, ezen nincs mit szépíteni. A minisztérium életben tartja és azon túl mossa kezeit. Mély levegőt veszek, s lassan kifújom. Tovább kell lépnem, hát néhány nyomtatott lapot számolok le az odakészített dossziéból. Ezek tartalmazzák többek közt a használati utasítást ahhoz a találmányhoz, amit karcsú tokban velük együtt adok oda Beliánnak, előrehajolva fotelemben.*
- Az lesz a házi feladatod, hogy ezt viseld és lejegyezd mindazt, amit nem képes rögzíteni. A karkötő figyelni fogja azokat a szomatikus tüneteket, amik a ciklus során felbukkanhatnak, hogy értékelni tudjuk az állapotod, figyelni az alakulását és hozzáigazítani a főzeted.-*Ennek a célja, hogy levegye a terhet a megfigyelt páciens válláról, mert nem kell állandóan résen lennie. Olyan, mint egy okoskarkötő mágikus megfelelője, speciálisan lykantróp igényekre szabva.*- Ezen kívül segíteni fog emlékeztetőkkel, ugyanis az ideális eredményhez az kellene, hogy rendszeresen egyél és elég folyadékot vigyél be; illetve ha esetleg valamilyen vitamin- vagy nyomelemhiányt találunk, akkor azokat pótold,-magyarázom még, s a papírokon rajta van az is, mikor jelentkezhet vérvételre az alapítvány egyik medimágusánál. Ennek a folyamatnak heteken belül javulást kell hoznia, bár a bájital finomhangolása beletelhet néhány holdciklusba.*
- Attól függően, hogy érzed szükségét, bármikor megállhatsz nálam, de rendszeresen csak a papírokat fogom bekérni az elején. Szóval a te tempódban fogunk haladni,-*fejtem ki, hogy átfogóbb képet kapjon arról, hogy is fog zajlani az egész.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


grey wind
offline
RPG hsz: 773
Összes hsz: 4454
Írta: 2021. március 28. 00:26 | Link

valami új kezdete. a gyógyulás újabb fejezete.


Olyan ez, mintha visszamentek volna az időben, friss sebei gyógyulása közben hallgatná, nem pedig évek múltán, amikor már azt mondhatja: van egy rutinom, eddig bevált.
- Akkor nem értem, miért mondták azt, amikor pár alkalommal utána mentem, hogy ez jó lesz, jó vagyok így – ereszti le a kezeit és úgy tekint rá. Mintha amúgy ő tudná a választ, oda lenne írva a lapokra, hogy „igen, elbasztuk”. Nem lenne meglepve, ha kérdőre vonná azokat, akik annak idején döntöttek és alkottak, majd csak egy vállvonást kapna rá válaszul. Mert elfoglaltak, mert sok az eset, nem ő az egyetlen vérfarkas, bla, bla, bla. Szinte tudja előre a sablonszöveget. Sóhajt egyet, mert akkor most jön valami új majd, amitől nem tudja, mit reméljen. Féljen, legyen izgatott? Jó kérdések ezek a fejében megülve. – Egy picit mégis mintha én irányítottam volna akkor. Amikor meg akartam menteni – de lehet, hogy csak képzeli. Most már nem biztos a válaszában és az érzésében sem. Kezdik kirángatni alóla a talajt, megint.
- Az már régóta ilyen, diákkoromban is szerettem éjjeli bagoly lenni, biztos azt szokta meg a szervezetem – aztán meg azt, hogy alkalmakkor meg tizenórákat húz le egyhuzamban. Abban persze nincs semmi, amikor telihold után teszi, akkor egyszerűen kell. És lehet szimplán mégis, ez is rossz, mint ahogy az előbb, kiderül lassan, minden rossz amit csinált. Pedig csak egy valamiben érezte, abban, hogy belement és félig-meddig kérte az elszeparálást, illetve, hogy évekig benne maradt. Látszik az eredménye. Kezd kiakadni, talán látszik a szeme sarkában meg-megülő könnycseppek kezdeményében. Mert mi igaz akkor? Mi a helyes?
- Ééééértem. Animágus, ezt ismerem. Állattá tud változni – bólogat, hogy érti. Valamit szedett magára az idő alatt, mióta aktívan részese a világnak. Ennyi a biztos és biztonság, mielőtt kap egy gyomrost a szavaktól. Pillái rebbennek, ahogy ujjaival matat zavartan, tekintetét süti le. Érzi, hogy a kedves, könnyed hangnem mögött ott az indulat, minden. Benne pedig szép lassan omlik össze minden. Hát csoda, hogy sose mert beülni egy rendelőbe? Tudta, nagyon jól tudta, hogy semmi sincs rendben.
- Tudom. Elég volt, nem kértem többet – mert az elején talán élni se akart ezzel a kórsággal. Ki akarna? Főleg úgy, hogy előtte annyi köze volt hozzá, hogy megnézett hangzatos filmeket, amikben a szörnyekként szerepeltek, de jöttek a jófiúk és kész, vége. Csak akkor pillant fel, amikor valamit nyújt felé. Állát megemelve néz megszeppenve a tokra, a lapokra és óvatosan veszi el, mintha törékeny lenne. Nem is tesz semmit, csak csendben hallgatja, hogy mi is ez, minek is ez. Nem teszi ölbe egyelőre, leakadt, a levegőben áll, két tenyere között pihenve, ő pedig pislog Riley-ra, mintha most közölné vele, micsoda ő.
- Hogy micsoda – motyogja, ekkor teszi ölbe és nyitja ki a tokot. Kivéve belőle a karkötőt, ujjai között forgatja meg, majd a másikra néz, amely állandó szereplője csuklójának. – Hú… egy pillanat. Mit is kell lejegyeznem? – mert oké, amit nem rögzít, de sok minden van. – És mit figyel ez a… ketyere? Mikor vagyok ideges, éhes, vagy szakadok szét? – talán kicsit agya most ledobta az ékszíjat. Érti, viselnie kell, ha már segítséget kért, így aztán, miközben tovább magyarázza a dolgokat, felügyeskedi a csuklójára. Nem tudja, most jó-e így, vagy ezt is tölteni kell, esetleg kell neki idő.
- Emlékeztetők, értem. Enni, inni, aludni. És csak abból tudja, hogy viselem? – még mindig nem a legjobb odabent, zavarodott, a papírokat fürkészi át, majd nyög fel. – Kell orvoshoz is menni? Jaj – nem szereti a vizsgálatokat, mint egy gyerek. Nem fáj neki, egyszerűen csak… csak. Sóhajt egy nagyot, fészkelődik a fotelben. Sok mindent érez, de nem meri kimondani. Csak piszkálja a csuklóján a karkötőt.
- Oké, oké. Jövök ha valami van meg… leadni ezeket. Remélem el se felejtem leírni amit kell – szusszan egyet, majd ekkor pillant a másikra jobban. – Nagyon rossz a helyzet? – bukik ki végül belőle, félénken.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

we all eat lies
when our hearts
are
hungry
Alexander Burton
Mestertanonc Navine (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Művészetis tanonc, Harmadikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 118
Írta: 2021. szeptember 26. 15:02 | Link


egy kis mentális frissülés


Riley hírének igencsak sok formája és fajtája akad, azonban nekem egyiket sincs se jogom, se akaratom megkérdőjelezni vagy épp rosszba forgatni. Hiszen nekem is ezer meg ezer arcom van, csak éppenséggel én azokat vászonra festem, nem pedig arcom helyébe húzom. Mégsem emiatt tartok most felé, még ha a késztetés meg is van rá. Vannak bennem kérdések, igazából minden, és ebben ő sokat segíthet vagy csak egy kellemes délutánt töltünk el kellemes szavakkal. Nekem más a szemléletem, a gondolkodásom, mint a világé, mégis néha muszáj az, hogy kiadjam magamból az aggályokat. Testvérem már korábban hazaköltözött, nem bírta tovább az itteni tömeget, a nyomást talán, ezzel együtt elvitte azt, aki iránt szívem nyitott volt. Nem váltunk el kedvesen, nem tudom, talán összetörtem bent vagy csak továbbléptem. Tudom, hogy nem volt a legegészségesebb, hogy nem volt a leghelyesebb és mégsem ártott senkinek sem. Nem tudom, hogy ha itt maradok, az az utam vagy utána kellene mennem és csakis vele. Remélem, ha beszélek róla, segít válaszokat lelni.
Rövid egyeztetés után, már szinte egy üresjáratú nap délutánján tartok felé. Tudom hol találom, azt már korábban néztem és figyeltem, azonban akkoriban nem volt szükségem rá. Most, hogy talán másnak kezdek, akaródzok segíteni, nekem is szükség van a biztos talapzatra, a nyugodt gondolatokra. Nem tudom, hogy emiatt nem mennék el vagy mert megszerettem itt lenni. Az, hogy Lilla szavai gondolva, kellene még kezdenem valamit. A jóslás sosem lesz a mesterségem, már tudom, ismerem mi lakik bennem, de az erősebb nem lesz, sosem nyílik ki teljesen a harmadik szem. Kicsit most nekem kell kapaszkodó.
Sóhajtok egy nagyot, mert először csinálok ilyet. Mindig testvéremnek öntöttem ki mindent, könnyeket akár vagy a hangos szavakat, de ő messze van. Haza fogok repülni a szünetben, azonban akkor lehet már késő lesz, elillan a szándék, a pillanat. Lehet látni sem kíván. Nem tudhatom, amíg vele nem beszélek, mégis, most itt vagyok. Kezemben két gőzölgő papírpohár, melybe kávét kértem, igazi különlegességeket a faluból, a pohár bűbája pedig melegen tartja apró gesztusomat. Szabad kezem emelem meg hát és kopogtatva várok bebocsátásra. Hiába, véremben az illem, amely nem enged berontani.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 334
Összes hsz: 474
Írta: 2021. szeptember 26. 19:16 | Link

Alec

Amikor annakidején - idestova több, mint tizenöt éve - elhatároztam, hogy ezt a hivatást akarom követni, sokat és hosszan beszélgettek velem a szüleim. Féltettek, leginkább, bár visszatartani egy pillanatig sem szerettek volna. Az affinitásom vagy a képességeim sosem kérdőjelezték meg, azonban muszáj volt meggyőződniük róla, hogy tényleg tudom, mire vállalkozom. Időről időre újra előkerült a téma - minél többet tanultam, annál jobban átláttam a dolgokat, s nekem is, nekik is jót tett, hogy nyíltan megbeszéltük az aggályainkat. Rengeteg lehetséges buktatót, hibát elkerülhettem így, s amibe mégis belefutottam, nem ért felkészületlenül. Könnyebbé nem vált, ó, naivitás lenne azt hinni, hogy kevésbé fáj valami csak mert előre látjuk; de időben gondoskodhattam kapaszkodókról.
Már nincs szükségem a százfűlé-főzetre, s ha a dolgok nem is tértek vissza a régi kerékvágásba, kezdem ismét otthon érezni magam a bőrömben.
A kopogásra ellököm magam az ablakpárkánytól, visszazökkenve a jelenbe és az ajtóhoz sietek, kitárva vendégem előtt.*
- Alexander, fáradj beljebb!-*invitálom, s kezet nyújtok, ha nem bánja, mert élőben most először találkozunk. Aztán bezárom mögötte az ajtót, odakint magától elfordul az ülést jelző tábla és aktiválódnak a hangszigetelő bűbájok, míg odabent az iroda elkezd alakot ölteni.*
- Foglalj helyet, ahol jólesik,-*mosolygok rá, majdnem megkérdezve, kér-e valamit inni, mielőtt a szokás hatalmán felülkerekedne, hogy látom, felkészülten érkezett.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alexander Burton
Mestertanonc Navine (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Művészetis tanonc, Harmadikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 118
Írta: 2021. október 17. 20:00 | Link


egy kis mentális frissülés


Az első lépések mindig nehezek. Emlékszem, amikor először fogtam ecsetet úgy a kezembe, hogy nem csak valami iskolai feladatot másoltam vagy hajtottam végre, hanem éppen mert ki akartam engedni azt, ami odabent megrekedt. Amikor először közöltem, hogy merre akarok tovább menni, vagy amikor először indultam el ebbe az országba. Azóta rengeteg minden történt és valahol mégsem álltam meg igazán ott és arra, hogy kicsit átgondoljam, átrágjam és átdolgozzam a történteket. Valahogy ez… elmaradt. Vagy nem is tudom, inkább nem volt rá idő?
Befejeztem egy szakot az iskolában, amely inkább nyitottam fel a szemem arról, mi van bennem és mi az, amit talán nem jól döntöttem el. Nem tudok vele mit kezdeni, ahogy a képességnek csúfolt valamivel sem. Csak van, létezik, mint jelenleg én is kicsit ezen a vidéken. Hiszem, hogy azokkal, amiket teszek, segítek valakin és közben lehet, hogy nem találom az utam. Mármint semmit sem akarok Zsófira terhelni, semminek sem hiszek, amit hallani, leginkább az a problémám, hogy közben mihez kezdjek. Ekkor kezdtem el keresni egy olyan szakot, ami talán utat ad. Mégsem hagytam időt magamra úgy, ahogy kell. Ezért is vagyok itt, többek között. Hogy mit segít majd? Az jó kérdés, hiszen hamarost kiderül. Az ajtó nyílik.
- Üdv, Riley – köszöntöm és hamar beljebb is térek. Gyors varázsolom szabaddá a kezem, hogy kezet tudjak nyújtani a férfinek – hiszen most ebben a formában fogad. Valamennyit tudok róla, a képességét bőven, de nekem ez nem akadály. Én is azt az arcom hoztam, ami ide való.
- Egy pillanat – emelem fel az egyik poharat és nyújtom felé. - Csak, hogy ne igyak egyedül, mint az ökör – mintha alkohol lenne, azonban köze sincs hozzá és csak egy kedves gesztus. A szoba végül – meglepetésemre ugyan, de nagy hangot nem adok neki – hozzám idomul. Így hamar egy kissé homályos, behatárolhatatlan galériában foglalunk helyet. A képek falon nem konkrétak, pont olyan sötétek és titokzatosak, mintha direkt fedték fel őket, azonban a csalfa, tágasnak mutató térben hamar helyet foglalok egy fehérre festett fotelben. Ennek párja velem szemben foglal helyet, a főfalra nézve.
- Gondolom, egy kicsit izgulni előtte teljesen normális – kortyolok bele az italomba, majd ölembe fektetem a kezem. Fogalmam sincs mikor és hogyan kezdjem így egyelőre úgy ülök a székben, mint egy korholásra váró elsős kisfiú.
- Remélem eltaláltam az ízvilágot - mutatok végül a másik pohár felé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 10 11 [12] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium