Van egy aprócska váróterem, ahol legfeljebb 2-3 diák ücsöröghet egyszerre egy hosszú, színes párnázással ellátott padon. A pad alja könyvespolc, mindenféle újságok és ismeretterjesztő irodalommal feltöltve, de akad néhány nagyon puha pokróc is. A fal leginkább élénk színekben pompázik, ám a legtöbb berendezési tárggyal egyetemben, szereti váltogatni a színeit.

A váróteremből két helyiség nyílik - az egyik egy használaton kívüli iroda/lakrész, a másik Riley irodája. Ez utóbbi csak rá van kötve a kastélyra, egyébként a doki házában van és a faluból is elérhető. Mivel így átjárót képez, az ajtók csak Riley jelenlétében (vagy engedélyével) nyílnak.

A rendelő első pillantásra egy gyéren bútorozott helyiség benyomását kelti, egy kényelmes gaucstól, két karosszéktől és két kis asztaltól eltekintve nincs bent más, mint falba süllyesztett szekrények. Amint belép azonban valamelyik páciens, a tér átalakul - a kopár falak, a bútorok huzata, puhasága és még a szőnyeg is alkalmazkodik ahhoz, amit látni szeretne. Természetesen nagyrészt illúziókról van szó, amelyek segítik, hogy az ide látogatók ellazuljanak és biztonságban érezzék magukat. Az egyetlen változatlan pont Riley ülőhelye - egy különös karosszék és a hozzá tartozó nyúlánk asztalka.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=859450#post859450][b]Máltai Ramóna Emese - 2023.02.20. 18:50[/b][/url]

Maga sem tudja pontosan, hogyan is jutott arra az elhatározásra, hogy idejöjjön. Csak itt van. Áll az ajtó előtt, és próbálja magát rávenni, hogy kopogjon. Arra számít, hogy itt neki kell majd beszélnie. Mesélnie kell majd magáról. El kell majd mondania, miért kereste fel a pszichológust. Utóbbira pedig még maga sem tudja a választ pontosan. Ráadásul nem szeret beszélni. Otthon náluk sosem volt szokás érzésekről beszélni, és nem is érezte a hiányát soha. Még most sem érzi igazán. Csupán azt érzi, hogy valamiben nagyon más, mint a kortársai. Eddig is tudatában volt, hogy nem tud beilleszkedni, és egy ponton el is fogadta, ám egyre többször kerül a szeme elé, mennyire másképp is működik. De miért? Erre keresné itt a választ.
Előre látja magát, ahogy makog egy fotelben ülve, ahogy azt is előre látja, mennyire kellemetlenül fogja magát érezni miatta. Talán mégsem kellett volna idejönnie. Csak el kéne fogadnia, hogy sosem lesz olyan, mint mások körülötte. Már fordul is vissza, és menne... ha könyvekkel teli táskája nem csapódna az ajtónak, azt a látszatot keltve, mintha kopogott volna. Behúzott nyakkal és összeszorított szemekkel torpan meg, várva, hogy bent hallották-e a csattanást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=861347#post861347][b]Máltai Ramóna Emese - 2023.03.26. 18:19[/b][/url]

Ő maga is összerezzen a koppanásra. Hallja, hogy odabent valaki mozgolódik. Lehajtott fejjel szorítja össze szemeit, s közben ösztönösen harap rá ajkaira.
Az ajtó nyikorgására fordul meg. Nagyon kicsinek érzi magát, ahogy behúzott nyakkal, kissé meggörnyedve áll ott. Kezei rövid, sötétzöld pulcsija zsebébe süllyednek, közvetlenül azután, hogy idegesen megigazgatta az alóla kilógó, fehér, virágos felsőt.
- Jó... napot! - Nem tudja, mit kéne most tegyen. Elfusson, vagy maradjon? Kellemetlenül érzi magát, nem tudja, hogyan is kéne kezelnie a helyzetet.
Nem is néz fel Riley-ra, hol a saját, hol a pszichológus cipőjét kémleli. Mikor pedig csak felemeli a fejét, az ajtófélfát kezdi vizsgálni. Feltűnik neki, hogy egyik cipőfűzője kikötődött, de annyira leblokkolt, hogy nem mert lehaolni és bekötni azt.
- Én... - kezdené... Na de mit?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=865007#post865007][b]Máltai Ramóna Emese - 2023.06.27. 14:47[/b][/url]

Szinte már reszket, s közben átkozza magát, hogy képes volt belekeveredni ebbe a helyzetbe. Csak a köszönésre néz végül fel, akkor sem a másikra, hanem az ajtófélfára. Tudja, hogy neki is be kéne mutatkoznia, de alig jön ki hang a torkán.
- Ramóna - motyogja végül, és csak bízik abban, hogy Riley valóban meghallotta a nevét.
A kérdés hallatán hezitál, ismét lehajtja a fejét. Legszívesebben megfordulna és elbújna a szobájában, vagy valahol az erdő szélén. Érzi azonban, hogy ezt most nem teheti meg. Legalábbis nem kéne megtennie. Óvatosan bólint hát válaszul. Még lép is egyet befelé, félénken.
Csak ekkor emeli fel a fejét és lassan néz körbe. Szeme hosszabban időzik a két karosszéken. Pont mint a filmekben. Beljebb lépni még nem mer, túl idegen neki ez a közeg, hiába a finom színek.
- Zöldteát szeretnék kérni - dönt végül. Fejével vissza is fordul a pszichológus felé. Megpróbálna halvány mosolyt erőltetni az arcára, de túlságosan be van feszülve. Helyette csak ismét ráharap alsó ajkára, jobbjával pedig idegesen kezdi húzogatni a pulcsija alól kilógó blúzát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=866035#post866035][b]Máltai Ramóna Emese - 2023.08.08. 23:21[/b][/url]

Mikor végre feltekint, szemei akkor is csupán a pszichológus válláig siklanak fel, s onnan néz aztán befelé, mikor Riley a teáért indul. A váróból beljebb viszont csak akkor lép, mikor megkapja az italt.
- K... Köszönöm. - Kénytelen elengedni a blúza szélét, hogy megfogja a tálcát, ám kezei remegnek. Ezért lép beljebb, hogy le tudja rakni azt a kis asztalra.
A szoba halvány, zöld és barna színeket ölt, a navinés pedig óvatosan le is ül a fotelbe bögréje mellé. Nem helyezkedik el kényelmesen, csak a fotel szélére ül, s lábaival továbbra is tarja magát. Teájába citromot nyom, a cukorhoz nem nyúl. Közben lábával kezd dobolni, bár ő nem is veszi már észre. Ahogy a pszichológus újra hozzászól, már a bögrével a kezében fordul felé. Óvatosan iszik bele, hiszen sejti, hogy forró az ital. De legalább takarja az arcát.
Szeme Riley kezét követi, onnan a dobozra siklik. Lassan rakja le a bögrét és áll fel ismét. Szaggatottan bólint a kérésre, majd óvatosan lép kettőt. Ezúttal pulcsija ujját húzza kézfejeire, azokat gyűrögeti. S mivel a teásbögre is kikerült a képből, fogait alsó ajkába akasztja. Lassan hajol le és néz bele a dobozba. Először nem tudja, mit is kezdjen fura holmikkal. Végül egy színes, összetekert, műanyag darabot emel ki. Értetlen arccal kezdi csavargatni. Nem jön rá, hogy mire is kéne használni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=866406#post866406][b]Máltai Ramóna Emese - 2023.08.30. 20:41[/b][/url]

Észre sem veszi, mennyire hozzá igazodik a tér, csupán megállapítja, hogy kellemes hangulata van. A helyzet ettől függetlenül továbbra is igen kényelmetlen számára, és kezdi ismét megbánni, hogy idejött. A tea is segít valamennyit.
A pszichológus hangjára visszaejti a műanyag darabot a dobozba, s fel is tápászkodik mellőle. Még vet egy pillantást a halom fura játékra, mielőtt visszalépne a fotelekhez és a teához. Nem mer a szőnyegre ülni, bármennyire is hívogató számára. Úgy érzi, nem lenne illendő a földre ülnie. A nagymamája is mindig rászólt, ha túl sokáig ült a földön. A fotelbe helyezkedik vissza, már kicsit kényelmesebb helyzetben, ám vállai továbbra is előre esnek, s pulcsija húzogatásával sem hagy fel. Szemei hosszú ideig pihennek a teásbögrén, mielőtt újból felemeli, s kortyol belőle néhányat.
Riley kérdése is kortyolgatás közben éri, és határozottan meg is lepi. Kikerekedett szemekkel, meglepetten bámul a vele szemben ülőre, pontosabban a vállára. Lassan teszi le a bögrét, majd szorítja kezeit térdei közé. Az ajkába harap, s szemei a szőnyegre siklanak. Ritka az, mikor teljesen ő irányít egy helyzetet. Legalábbis ha mások is részesei. Fogalma sincs, mit is kéne mondania, s úgy érzi, nem jön ki hang a torkán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=868075#post868075][b]Máltai Ramóna Emese - 2023.10.07. 00:13[/b][/url]

A félénkség megszokott tőle, ahogy a végtelen zavar is. Ráadásul idegen neki a helyzet, ez pedig tetézi a félelmét. Nem szereti, ha csak rá figyelnek - kivéve, ha az anyukája teszi. Szemei Riley cipője és a szőnyeg között pattognak. Fogai alsóajkába mélyednek. Testtartása egyértelműen elárulja, hogyan is érzi magát.
A kérdésre csak óvatos bólintással felel, majd kibontva magát az addigi görcsből ismét bögréje felé nyúl. Ahelyett, hogy válaszolna a pszichológus kérdésére, inkább kortyol néhány jó nagyon a tea utolsó cseppjeiből.
- Ss... semmi - feleli végül, egészen rekedtes hangon. - Mi... mi számít... érdekesnek? - érdeklődik aztán, hasonlóan halkan és akadozva.
Az a tapasztalata, hogy általában mást talál érdekesnek, mint a kortársai. Sőt, mást, mint a legtöbb ember. Lenyűgözik például az olyan lények és növények, amitől mások undorodnak, vagy félnek. Ez az egyik oka, hogy annyira furcsának tartották mindig is társai. Ez az egyik, ami annyira zavarja. Elfogadta már, hogy ő bizony furcsa, de egyre jobban szeretné érteni, hogy miért is.
Féloldalasan, félve pillant fel a vele szemben ülőre. Kicsit megnyugtatja, hogy Riley mosolyogva néz vissza rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=871102#post871102][b]Máltai Ramóna Emese - 2024.01.02. 00:14[/b][/url]

Vörös szempillái rebbennek, lerakja az üres teás bögrét. Picit ringatózik feszült tartásában, miközben Riley beszél. Érteni véli, hogy hova akar kilyukadni. A szőnyeget bámulja, továbbra is a fotel szélén egyensúlyozva. Egy pillanatra olyan, mintha szólni akarna, ajkai elnyílnak egymástól, ám aztán újra összepréseli őket, mégis csendben marad.
- Szeretek egyedül lenni - nyögi ki végül, rekedten. Picit még meg is vonja a vállát, jelezve, hogy nála semmiképp sem ez a probléma.
Hiába próbálta Riley megnyugtatni, Ramóna még mindig nyomást érez magát, hogy beszéljen, s ettől érzi magát ennyire kényelmetlenül. Még akkor is, ha ez egy belső nyomás.
- Nem vagyok... olyan... mint mások. - Nagyon lassan ejti ki a szavakat, alig hallhatóan. De kibukik belőle az, ami valójában zavarja. Szavait pedig egy szaggatott sóhaj kiséri. Olyasmi, ami zokogás közben szokott feltörni az emberből.