Van egy aprócska váróterem, ahol legfeljebb 2-3 diák ücsöröghet egyszerre egy hosszú, színes párnázással ellátott padon. A pad alja könyvespolc, mindenféle újságok és ismeretterjesztő irodalommal feltöltve, de akad néhány nagyon puha pokróc is. A fal leginkább élénk színekben pompázik, ám a legtöbb berendezési tárggyal egyetemben, szereti váltogatni a színeit.

A váróteremből két helyiség nyílik - az egyik egy használaton kívüli iroda/lakrész, a másik Riley irodája. Ez utóbbi csak rá van kötve a kastélyra, egyébként a doki házában van és a faluból is elérhető. Mivel így átjárót képez, az ajtók csak Riley jelenlétében (vagy engedélyével) nyílnak.

A rendelő első pillantásra egy gyéren bútorozott helyiség benyomását kelti, egy kényelmes gaucstól, két karosszéktől és két kis asztaltól eltekintve nincs bent más, mint falba süllyesztett szekrények. Amint belép azonban valamelyik páciens, a tér átalakul - a kopár falak, a bútorok huzata, puhasága és még a szőnyeg is alkalmazkodik ahhoz, amit látni szeretne. Természetesen nagyrészt illúziókról van szó, amelyek segítik, hogy az ide látogatók ellazuljanak és biztonságban érezzék magukat. Az egyetlen változatlan pont Riley ülőhelye - egy különös karosszék és a hozzá tartozó nyúlánk asztalka.

Javasolt látogatás, amit, annak idején, noha nem vele és nem itt, de megtagadott. Van az emberben egy ösztönös félelem és tartózkodás a pszichológusoktól, mert mintha az ember lelkébe, fejébe látnának, minden mágia nélkül. Elég csak az, hogy megnézi, hogyan ülsz, hogyan és mit válaszolsz, csendben beszélni kezd és rájössz, basszus, igaza van. És megint. Ettől pedig pánikszerűen menekülne az ember, mert na, ezek el voltak rejtve, vagy fel se ismerte és megijedt tőle. Amikor először szóba jött, beszélgetett is vele több ízben egy, hogy fel tudja dolgozni, miután az összeomlásból úgy-ahogy kimászott. Nem volt kellemes, magába zárkózott és nem fogadta el, hogy valaki segíteni akar, még ha kötelességből is. Idegen volt, nem az ő világából, ne akarja elérni, se megérteni. Talán hiba volt, nagy hiba, mert akkor nem menekült volna el a világ elől, nem sínylődött volna évekig a semmiben és tért vissza egy csonka, sérült lélekként. Hogy most micsoda? Minden kicsit. Minden új volt, rémisztő, de egyben fel-fel is dobta, felvillanyozta. Sok kapcsolatot alakított ki, mindenfélét és kapott segítséget is, abból is sok fajtát. Ki hogyan. Megtanult együtt élni valakivel és nem magát helyezni előre, megtanult gondoskodni vagy csak közel engedni és amolyan átvitt értelemben családként kezelni, megtanult mélyen és intenzíven szeretni, szerelmes lenni, veszíteni, győzni. Valami azonban mégis kusza, a félelmei, a pánik, a rémálmok, a rossz része, amelyet a támadás és ez az egész a felszínre lökött. Igen, eltemette kicsit a jóval mindazt, ami ide hozta és amiért elfogadta az ispotályban kapott javallatot. Noha, nagyon nehezen és nagyon nem remél tőle semmit, de mindent megtesz, hogy a minisztérium is lássa, nem veszélyes. Még csak az kéne, hogy emiatt is valamit alkossanak, és bár fognak, de rosszabb legyen, mint lehetne. Már talán akkor kellett volna, mikor azon a téli teliholdon Zinával kapott össze. Vagy mikor ideérkezett. Mégis, mindenre most, a második felvonás után kezd időt adni és kezdi felismerni. Valami változik, ő is, mindene is.
Miután rendbejött fizikailag, felkereste őt egy időpont reményében és meg is kapta. Nem mondott sokat, az annak a része, ami majd most jön, ahogy közeledik az ajtó felé. Oldalán lazán lóg a táska, beletett pár papírt, a régiekből is, amikor bekerült a világba és mi történt a fejében, hátha kíváncsi rá, fogalma sincs, hogy működik ez, kellenek-e „leletek” arról, mi volt eddig vele. Káosz. Bensője kavarog, hogy mégis jó-e ez, ne forduljon-e vissza? Fogalma sincs. Végül, majdnem csak lenyomja a kilincset, azt szorongatva jön rá, hogy ide nem illik csak úgy benyitni. El is engedi, majd kopog hármat, hogy jelezze, itt van.
- Öhm, Belián vagyok – maga se tudja miért beszéli bele ezt az ajtóba, de már mindegy. Izgul. Nem is kicsit és talán fél is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=816311#post816311][b]Helvey Belián Balázs - 2020.08.29. 00:22[/b][/url]

Javasolt látogatás, amit, annak idején, noha nem vele és nem itt, de megtagadott. Van az emberben egy ösztönös félelem és tartózkodás a pszichológusoktól, mert mintha az ember lelkébe, fejébe látnának, minden mágia nélkül. Elég csak az, hogy megnézi, hogyan ülsz, hogyan és mit válaszolsz, csendben beszélni kezd és rájössz, basszus, igaza van. És megint. Ettől pedig pánikszerűen menekülne az ember, mert na, ezek el voltak rejtve, vagy fel se ismerte és megijedt tőle. Amikor először szóba jött, beszélgetett is vele több ízben egy, hogy fel tudja dolgozni, miután az összeomlásból úgy-ahogy kimászott. Nem volt kellemes, magába zárkózott és nem fogadta el, hogy valaki segíteni akar, még ha kötelességből is. Idegen volt, nem az ő világából, ne akarja elérni, se megérteni. Talán hiba volt, nagy hiba, mert akkor nem menekült volna el a világ elől, nem sínylődött volna évekig a semmiben és tért vissza egy csonka, sérült lélekként. Hogy most micsoda? Minden kicsit. Minden új volt, rémisztő, de egyben fel-fel is dobta, felvillanyozta. Sok kapcsolatot alakított ki, mindenfélét és kapott segítséget is, abból is sok fajtát. Ki hogyan. Megtanult együtt élni valakivel és nem magát helyezni előre, megtanult gondoskodni vagy csak közel engedni és amolyan átvitt értelemben családként kezelni, megtanult mélyen és intenzíven szeretni, szerelmes lenni, veszíteni, győzni. Valami azonban mégis kusza, a félelmei, a pánik, a rémálmok, a rossz része, amelyet a támadás és ez az egész a felszínre lökött. Igen, eltemette kicsit a jóval mindazt, ami ide hozta és amiért elfogadta az ispotályban kapott javallatot. Noha, nagyon nehezen és nagyon nem remél tőle semmit, de mindent megtesz, hogy a minisztérium is lássa, nem veszélyes. Még csak az kéne, hogy emiatt is valamit alkossanak, és bár fognak, de rosszabb legyen, mint lehetne. Már talán akkor kellett volna, mikor azon a téli teliholdon Zinával kapott össze. Vagy mikor ideérkezett. Mégis, mindenre most, a második felvonás után kezd időt adni és kezdi felismerni. Valami változik, ő is, mindene is.
Miután rendbejött fizikailag, felkereste őt egy időpont reményében és meg is kapta. Nem mondott sokat, az annak a része, ami majd most jön, ahogy közeledik az ajtó felé. Oldalán lazán lóg a táska, beletett pár papírt, a régiekből is, amikor bekerült a világba és mi történt a fejében, hátha kíváncsi rá, fogalma sincs, hogy működik ez, kellenek-e „leletek” arról, mi volt eddig vele. Káosz. Bensője kavarog, hogy mégis jó-e ez, ne forduljon-e vissza? Fogalma sincs. Végül, majdnem csak lenyomja a kilincset, azt szorongatva jön rá, hogy ide nem illik csak úgy benyitni. El is engedi, majd kopog hármat, hogy jelezze, itt van.
- Öhm, Belián vagyok – maga se tudja miért beszéli bele ezt az ajtóba, de már mindegy. Izgul. Nem is kicsit és talán fél is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=817646#post817646][b]Dr. Riley Meyers - 2020.09.25. 22:37[/b][/url]

A név nem ismeretlen számomra - bár sosem beszéltünk, azonnal felrémlik előttem a hozzá tartozó arc; s sziluettjének szelíd, már-már bizonytalan imbolygása. Lélegzet-visszafojtva olvasom tovább a cikket, míg belsőm valamiféle jeges iszonnyal telik meg. Ritkán érzek megbánást, főleg ennyire lényegtelennek tűnő apróság miatt, hiszen rajtam kívül még két-három lektora van az idegességemben összegyűrt Edictumnak. Mégis, ha nem mondok le, megakadályozhattam volna.
Megakadályozhattam volna, hogy a kényszerűség hajtsa küszöbömig, fáradtan és tele friss hegekkel. Elrejthettem volna az őt követő árgus szempárok és éles nyelvek elől. Ám ezt a hibát már semmilyen kiigazítás nem hozza helyre, vezeklés vagy bűntudat nem forgatja vissza az idő kerekét. Időpontot adok hát, telefonszámommal egészítve ki - ennyit tehetek, hiába mardos belülről a többet akarás.

*
- Bújj be!-*szólok ki, mivel épp tele a kezem, az előző ülésem némileg elhúzódott. A kartotékos szekrénybe süllyesztem a friss jegyzetekkel bővült aktákat, gondosan bezárva, mielőtt az ajtó felé fordulnék. Tekintetem Beliánét keresi, kedves mosollyal köszöntve.*- Pont időre. Innál valamit?-általában ezzel kezdem, s az itt töltött évek során egész jól felszerelkeztem már teákkal, kávéval, forró csokival, hogy a bögregyűjteményemről ne is beszéljünk.
Nem lenne szabad nekem ürügyet adni rá, hogy minden utamba akadó cuki csuprot hazahozhassak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=817734#post817734][b]Helvey Belián Balázs - 2020.09.27. 15:35[/b][/url]

Teljesen elbizonytalanodott. Amennyire eldöntötte, hogy megy és időt kért, úgy vált benne megint minden egy hatalmas kérdéssé, kell-e, szükséges-e, vagy…? Mindig elűzte, mindig arra jutott, hogy csak azt kell megnézni, mi történt akkor, amikor nem élt vele. Mi lett abból, aki elment egy nyaralásra és megtámadták. Mi lett abból, akinek annak idején semmi gondja nem volt, mert minden könnyedén ment, hogy aztán, amikor a jelenben valami történik, alig tudja kezelni vagy nehézkesen. Akinek, eleinte az ismerkedés is nehéz volt, pedig tudja, hogy könnyen vette, könnyen ment és most… most már könnyebb, de ehhez nem egy hónap kellett. Évek. És ezen van a hangsúly. Semmi sem a legjobb, van egy alap, aki vidám és szerethető, de mögötte ott a szorongás, a félelem, minden, amit ez a támadás a felszínre lökött, álmaiba invesztált. Amelytől most megint bizonytalan egy ajtóval szemben, hát még aki mögötte van. Pedig, felfigyelt arra, hogy megadta telefonszámát annak esetére talán, ha valami azonnali kellene, de itt még nem tartanak. Nem tudja, valaha fognak-e, ennek kell időt adni. Nagy levegő.
Bebújt, ahogy kéri, remegő ujjaival nyomja le a kilincset, majd már bent is van, halk kattanással csukódik be mögötte az ajtó. Kissé riadt kékjeivel keresi meg Riley sziluettjét, majd végül arcát és egyelőre az ajtótól nem messze áll meg.
- Jó napot – biccent felé, táskájának szíját babrálva lépked előre, majd kérdésére pillant el a kis készlet felé. Legszívesebben alkoholt mondana, mert úgy néz ki, eddig az az egyetlen, amely teljesen fel bírja oldani a nyelvét és lényét, de részegnek sem szeret lenni, nem is lenne idevaló, így végül bólint.
- Kávét szeretnék. Tej nélkül, két cukorral – azzal legalább már kényelmesebben érzi magát, csendben szemléli a rendelőt is, amelytől feszeng és amely sok dolgot húz fel benne. Talán túl mélyről is. Hol kellene majd kezdeni? Hol ér majd véget? Meddig tart? Mit kellene mondania? Mert lehet annyi minden van, hogy talán megijesztené a másikat.
- Hova ülhetek? – teljes tanácstalanság, felőle ácsoroghat is, ismeri ő a filmes, fekvős klisét, de arra most képtelen lenne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=818916#post818916][b]Dr. Riley Meyers - 2020.10.07. 19:25[/b][/url]

Tudom, hogy talán kicsit aljasnak tartanának érte, de ma próbáltam a lehető legkevésbé fenyegető külsőt ölteni - se smink, se konty, még magassarkú sincs rajtam, így jóval kirívóbb, milyen fiatal is vagyok. Mégis, még így is azt látom, hogy Belián gyakorlatilag úgy tapad a küszöb-kilincs kettőséhez, mintha megmágnesezték volna. Bátorító mosolyt dobok felé, összekulcsolva magam előtt a kezem, hogy ne érezze kötelezőnek a kézfogást. Testtartásom és mozdulataim is azt sugallják, nem sietünk sehová.
Kávé, bólogatok pár aprót. Pompás, az mindig van lefőzve és Seth volt olyan kedves, hogy megbűvölte a masinámat, hogy melegen is tartsa, amíg ki nem töltöm. Csuprokat szedek hát elő, némi mélázás után két összeillőt választva.*
- Mmmáris hozom,-*nyújtózom a csatos üveg után - na igen, ezt férfiként egy fokkal jobban elérem - hogy aztán kimérjem a két kanálnyit és elkeverjem. A sajátomba semmit sem teszek, így aztán nem fenyeget, hogy összekeverném az egyébként hasonló, éjszakai és-mintás bögrét. A kérdésre már kezemben az italokkal válaszolok.
- Ahova szeretnél. Az az én székem,-*intek a mindenhonnan és mindig kirívó fotel felé fejemmel, így vendégeim mindig eldönthetik, milyen közel szeretnének letelepedni. Csak akkor indulok el, amikor Belián már kiválasztotta a neki kényelmes ülőhelyet, hogy kezébe adhassam a kávét. Utána továbbsasszézok a székem felé, reflexszerűen lesimítva szoknyámat, hogy ne legyen csupa ránc, miközben elhelyezkedem. Érdeklődve figyelem, ahogy a rendelő erdő formáját ölti fel - az ülőalkalmatosságok pedig valamiféle tisztáson helyezkednek el, ha jól értem. Arcom felvillanyozódik és lerúgom a cipőmet, hogy talpam a puha fűbe eresszem. Néha elfelejtem, milyen részletes tud lenni az illúzióbűbáj, talán mert keveseknél bukkannak fel kültéri helyszínek.*
- Így tényleg jobb,-*mosolygok aztán a fiúra fel, s mielőtt még fejest ugranánk bármibe, megteszem a szokásos disclamer-t.*- Ha úgy érzed, férfi alakban jobban vagy szívesebben dolgoznál velem, csak egy szavadba kerül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=820074#post820074][b]Helvey Belián Balázs - 2020.10.25. 22:01[/b][/url]

Nem akarja, hogy úgy tűnjön, ellene szól ez az egész para, ami szinte üvölt, ha ránéz. Nem neki szánja, saját maga kínja ez, hogy oly sok év után eljött valaminek az ideje, valami újnak, valami… réginek. Mert tudja, hogy nem lesz egyszerű, de így biztosan meg fognak nyugodni, biztosan érezni fogják a minisztériumban is, hogy igen, megtörtént a baj, de dolgozik azon, hogy jobb legyen, ne törjön bele, ő ne kövessen el sosem ilyet. Mivel a bájitallal eddig sem volt gond, ezt is elvarrja, tipikusan úgy, hogy belekötni ne tudjanak. Attól még viszont, parázik. Nézi az alakot, amelyről nem süt, hogy keresztbe fogja lenyelni, mert itt talán nem is lesz rossz válasz, csak egyszerűen ki kell bontania. Lassú lesz és talán rosszabb, mint képzelte vagy ellenkezőleg. Mély levegő.
- Rendben, köszönöm – figyeli közelebb érve, hogy mit ügyködik és milyen bögréket választ, mert hát, van miből. Meg tudná irigyelni, ha így se lenne már túl sok, pedig nem is járt olyan helyeken, hogy Visegrád, Balaton és hasonló feliratú legyen, nem is nagyon kapott, mint a legideálisabb és legsablonosabb ajándékként, pedig meglepődnének, hogy mennyire tud örülni neki, mert sokszor még így is eltöri, amikor a Hold előtt hisztis és a mosogatóba csapja, vagy béna és elejti. A kávéért kár, mindig. – Menő bögre – mutat is felé, egy kicsit bátrabb hangszínben megszólalva. Alakul ez, vagyis, legalább lekötötte figyelmét, majd azzal, hogy nézi, hova telepedjen. Ahova szeretne. Neki a föld is jó, de végül, kis hezitálás után a közelebbi helyet választja, odalépkedve ül le végül, helyezkedve, mintha hirtelen kaktusztüskék lennének a feneke alatt és azt kellene elrendezni, hol nem szúr annyira. Pedig amúgy kényelmes, sőt, ahogy elnyugszik és kissé hátra is dől, megérzi. Elveszi végül a felé nyújtott bögrét.
- Köszönöm. Illetve, itt, itt jó lesz nekem – mintha nem látná, hogy hova ült le. Aprót kortyol, nem túl forró, de nem is hideg, a legjobb állapotban van. Épp egy pillanatra hunyja le a szemeit, mire feleszmél, valami változik. Fejét lassan felemelve figyeli végig az illúziót, ajkai kissé elnyílnak, ahogy egyenesben látja a változást. Majdnem elejti a bögrét is, de épp szorongatja, ahogy végül a rendelő helyett pontosan ott vannak szinte, ahova akkor vonul el, amikor senkit sem akar látni. Talán kissé riad tekintettel figyeli a felismerést, talán csak ámul, nem tudni. Halkan csusszan ki elsőre száján egy káromkodás.
- Ez… ez ho… ez valami eszméletlen. De nem értem – pislog, hogy mégis honnan tudta, hogy pont EZ kell, nem valami más. Kérdőn pillant rá, nem vádaskodik, hiába az eltöltött évek, a mágia még mindig megannyiszor meglepi. De igaza van, jobb. Szinte érzi, hogy az illúzió annyira becsapja őt is, hogy lassan, de biztosan ringatja nyugalomba.
- Nekem nem fontos, mármint, amelyik kényelmesebb. Bár nem egészen értem, de mégis. Meteormágus vagy micsoda, tudom, tudom. Én… nem tudom – zavartan nevet, hogy mégis melyik alak. Hát, jó kérdés. A sajátját nem lehetne alakítani? Valami fecsegősebbé. Inkább a kávéba kortyol.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=823584#post823584][b]Dr. Riley Meyers - 2020.12.25. 20:12[/b][/url]

Belián

Ügyelek rá, hogy tekintetem ne időzzön vendégemen hosszasan - időbe telik, míg megszokja nemcsak jelenlétem, de kisugárzásomat, mozdulataimat is. Idegenek vagyunk, s tudom, milyen nehéz elfogadni a kiszolgáltatottságot, amit az első találkozások jelentenek.*
– Köszönöm,–*derül fel arcom - szeretem a bögrét és jó, hogy találtunk egy közös apróságot. Egyelőre elég ennyi, idővel sok kicsi sokra megy, szóval folytassuk a kávéval és egy kényelmes pont keresésével. Ha nem kerekedne olyan komikusan nagyra a szeme, még kedvező jelnek is tekinteném a kiszökő káromkodást.
- Illúziómágia. Olyan helyet próbál választani, amit a belépő szeret, hogy ne aggódjon a rendelő idegensége miatt,-*némileg leegyszerűsítem ugyan, mire is képes a varázslat, de ez a fő feladata. Ha a környezet ismerősnek tűnik, könnyebb arra figyelni, amiről beszélünk, s talán kevésbé vagyok félelmetes én magam is.*
- Mindegyik kényelmes; mindkettő én vagyok, nem álcaként öltöm őket.-*Kívülről ez nem feltétlen egyértelmű, főleg ha a másik csak egy arcommal érintkezik és nincs viszonyítási alapja, de ettől függetlenül is, még mágusoknak sem feltétlenül könnyű összeegyeztetni két ennyire más megjelenést, hiába ugyanaz a "töltelék". Finoman megvonom a vállam, apró, cinkos mosollyal,*- És ha jólesik vagy segít, káromkodj nyugodtan. Már amennyire az ilyesmi lehetséges...-*Az első ülésen a fő cél csupán annyi, hogy meggyőzzem a látogatót arról, biztonságos, védett helyen van velem; legalább annyira, hogy másodjára is elmerészkedjék hozzám.*
- Milyen kérdéseid, aggályaid vannak?-*fordulok hozzá, ujjaimat a bögrémre fonva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=824026#post824026][b]Helvey Belián Balázs - 2021.01.03. 00:29[/b][/url]

A bögre. Jelenleg azt szorongatva igyekszik nem betoji alaknak tűnni, hiszen aki magát nem féltve cselekszik meg hasonlót, mint ami nemrég történt vele, annak egy másik ember, egy segítség jelenléte nem kellene, hogy ilyen „ijesztő” legyen. Az a baj, hogy talán az elején lett minden elrontva, hiszen kórházban ébredt, ispotályban folytatta, ott és akkor kapott meg minden infót egyben, amikor épp sebláz és más problémák kínozták. Akkor is volt valaki, akit mentális épségének megóvására jelöltek ki, de végül beleroppant és egy időre fel is adta. Azt szereti mondani, hogy önerőből húzta fel magát, nem holmi segítséggel, amit kapott, csendben megfogadott, de úgy adta elő, hogy tagadja. Aztán, hamar meg is szűnt az a kapocs, elmaradt minden, miután egyszerűen csak állapota miatti kedélyromlást és „mindenki megérti, mint mész keresztül és miért vagy depresszív” vonulattal békén is hagyták. De most már sok volt és ezzel nem tudja már azokat terhelni, akiket szeret. Mert egy idő után ők sem tudnak többet, jobban, elfáradnak és aztán vége. Ezt pedig, nem érheti el. Nem.
- Ajánlom ezt egy fogorvosi rendelőbe is, biztos kevésbé lenne ijesztő – mert az igaz, a sok fehér eltűnt, olyan, mintha kisétált volna vele az egyik kedvenc helyére és leülne vele kávézni és beszélni. Mintha csak Odettel tette volna meg ezt a sétát, csak úgy, mert mind a ketten erre vágytak és közben témába jönne minden. De ő nem Odett, nem is akarná, hogy Odett arcát viselje, mert azzal megint magát csapná be és annak semmi értelme, ha később megint nem bízik senkiben, mert idegen az arca.
- Én tényleg nem akarok ilyet megszabni, sőt… maradhatunk így, nem a külső miatt nehéz ez – aprót nevet, hogy lehet férfi, nő, szőke, vörös, a lényeg – nem rosszból – de nem rajta van, hanem saját magán és gátlásain. Sokat beszél már egy ideje, sokat társalog, mégis vannak tabuk, olyanok, amelyeket senki sem tud. Nem nagy dolgok, csak saját magának.
- Ühm, rendben, nem fogom vissza magam – bár nem tervez, így is kicsit szégyelli magát, hogy rögtön alpári volt. Kezében megremeg kicsit a bögre, ahogy hosszasan kortyol egyet, a kérdést emésztve. Egy pontra fókuszálja tekintetét, csak ül és ajkai pihennek a bögre porcelánján. Talán pár perc is beletelik, ha közben a másik nem szólal meg, mire leereszti és rá pillant. Óvatos, kissé riadt tekintet.
- Van pár… de elsőnek, talán a legfrissebb. Én… tettem valamit, ami miatt sokan „hősként” kezelnek akár, de mi van, ha tévedtem? Mi van akkor, ha… Emlékszem, a vérre, nem kéne, de emlékszem. Az íze, a Hold hogy sütött oda, képek. Nem alszom… jól. Mi van akkor, ha… ha a bestia fog győzni? – bukik fel benne az első, amióta csak kinyitotta a szemét, amin már annyiszor átrágta magát. Nem ezzel akarta kezdeni, de, egyelőre, ez a legnagyobb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=824056#post824056][b]Dr. Riley Meyers - 2021.01.03. 14:36[/b][/url]

A legtöbb velem szemben ülőnek talán vígaszt nyújtana, ha tudná, kucorogtam én is abban a székben, azon a kanapén, kisírt szemekkel, megtörten, félve. Mégsem említem, mert nem lehet összehasonlítani két embert így - másak a körülmények, maguk az emberek, s ugyanaz az esemény máshogy csapódik le bennük. Sejtem, ám nem tudom, mi zajlik le bennük, maradéktalanul érteni-érezni sosem fogom és ezt elfogadtam.*
- Hmm, megfontolandó, bár sajnos a foghúzás fájdalmát aligha ellensúlyozná,-*merengek egy sort, öntudatlanul is megdörzsölve az állkapcsomat, miután volt szerencsém megválni a bölcsességfogaimtól, amik semmiféle természetfeletti hatalomnak nem hajoltak meg. Az orvost lepte meg a legjobban, hogy majd' két méteremmel sem nőttem akkorára, hogy az a pár plusz fog elférjen a számban.
Bólintok, felesleges több szót fecsérelni erre, s puha mosollyal jelzem, semmi gond. Mindez egyetlen jel a jegyzeteimben, áthúzott nulla, mely annyit tesz, nincs preferencia. Aztán Belián elmereng, talán bátorságot gyűjt, talán szavakat keres. Hangtalan kortyolok kávémból s teszem vissza az asztalra, ügyelve, hogy csak az ismerős, barátságos neszek járjanak körbe: levélsusogás, ágak zörrenése, szél- és madarak halk hangjai. Máskor kedvtelve merülnék el bennük én is, most azomban egyenes, fesztelen tartással ülök, felsőtestemmel Belián felé fordulva, karjaimat ölemben nyugtatva a tablet mellett.
Bármitől is tart a riadt tekintet, zöldjeimben nyugalmat talál, vonásaim sem vesztik el nyílt, őszinte lejtésük. A kimondottak nem változtatnak azon, hogy itt és velem biztonságban van. Komolyan bólintok, tudomásul véve a kérdést.*
- Ha emlékszel a történtekre, akkor foglalkozni fogunk velük és segítek feldolgozni őket. Jóslatokba vagy ígéretekbe nem bocsátkozhatok, azonban úgy látom, időben fordultál hozzám és minden esélyed megvan, hogy ne történjen ilyesmi. Értékelem az őszinteséged és a józanságod,-*kimondatlanul hagyom, de érezhető, milyen fontosak; nem mindenki küzdötte volna le félelmét vagy viszolygását ilyen gyorsan. Némán jegyzem fel, hogy külön lényként, bestiaként hivatkozik magára az átváltozás alatt, ami kérdéseket vet fel a bájitala kapcsán; megfontolandó a főzet finomhangolása, adagolásának újraértékelése. Asszisztált átváltozás és megfigyelés szükséges.*- Mi foglalkoztat inkább, a lelki vagy a gyakorlati oldala a folyamatnak? Rengeteg lehetőséget és információt tudok felkínálni, nem akarlak egyszerre elárasztani vele.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=824070#post824070][b]Helvey Belián Balázs - 2021.01.03. 17:11[/b][/url]

Nem ismerik egymást, de az ilyen apró mondatok, dolgok azok, amelyek könnyítik majd a helyzetet, az egész légkört. Könnyebb, ha lesznek olyan dolgok, amiket mind a ketten értenek és akár átéltek, legyen csak az most a tetszetős bögre, vagy épp a fogorvos kellemetlen emléke. Figyeli, ahogy állához ér, mint aki épp most emlékezne, milyen rossz az, amikor kiszednek onnan valamit. Saját maga is átélte, amikor a nyála csordult ki az érzéstelenítő miatt, amikor az egyik lyukas őrlőt kellett kikapni onnan, hogy mennyire érzékeny volt és érezte mégis néha, hogy ott van még.
- Biztos arra is van valami mágia. Vagy… fogalmam sincs, hogy erre milyen egy fogorvos – mert nem volt még szerencséje hozzá, amikor sajgott, nem volt vészes, az ember akár mugli, akár nem, mindig addig húzza a fog dolgot, amíg elviselhetetlen. Ez örök, íratlan szabály, de jó, az emberek nagy részénél csupán. Bár nem azért jött, hogy fogorvosi tanácsokat kérjen és osszon meg a másikkal, nagyon nem. Sokkalta mélyebben van a gond, mint egy fog, ebben mind a ketten biztosak, mégis, akaratlan tolja nyelvét abba a mélyedésbe, ahol a fog helye pihen. Nem tudja, miket jegyzetel, ír, csak a kézmozdulatot látja. Ez is kissé feszélyezi, az ember ösztönösen kíváncsi arra, hogy valaki mit lát rajta és ez le is kerül jegyzésre, de nem épp olyasmi ez, hogy odahajoljon és belepillantson. Próbál elvonatkoztatni, úgy, mint a rendelő az eredeti képétől, attól, hogy miért is ücsörög itt. Nem a legkönnyebb, mert egy része annyi mindent mondana, a többi pedig csak azt, hogy hallgasson, ahogy eddig. De amikor valaki nem bír aludni, érzi, hogy egyre fáradtabb, kevesebb és álmai már nem agyatlan butaságok, hanem olykor vérvörös művek, nincs mese, valami kell. Használhatna rá főzetet, de ha arra kap rá és egyszer nélküle kellene, minden rosszabb lenne. Leás hát a halomba, beletúr és a legutóbbi, a legfrissebb sebről kaparja le a vart. Mire a végére ér, hangja erőssége kicsit elgyengül, ujjait kaparássza a megszokott módon, frusztrált. Mert lehet ebből, ebben is sok mindent lát már.
- Nem mindenre, nem mindig, de ez jobban… - szusszan egyet, örül, hogy foglalkoznak vele, ámbár feldolgozni valamelyest megtette, de lehet, hogy mégsem. – Általában nincs sok meg, apró képek, de ez éles. Mint mikor, mint amikor megtámadtak, sok éve, ott láttam vért, a sajátom – meghatározhatatlan állapot, ahogy kibuknak belőle a szavak, riadtan kapja felé a tekintetét, mint aki nincs tisztában azzal, hogy beszél. Hogy tényleg ezeket mondta. Jó jel, hogy őszinte és józan jelzőket kap és hogy esélye van, időben. Mégis, ahogy ássa bele magát, egyre nehezebb.
- Van… gyakorlat. Bírom a fájdalmat, tudom mikor kell menni, mit hogyan. Megtanultam. A lelki? Arra, annak idején azt mondták, nem készültem fel, nem… nem sikerült. Én csak nem szeretnék bajt, senkinek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=824079#post824079][b]Dr. Riley Meyers - 2021.01.03. 19:35[/b][/url]

Miközben azt latolgatom, vajon a "nem alszom jól" mennyire súlyos gondot is jelenthet valójában, Beliánt fürkészem - a néhány lejegyzett szó szemlátomást aggasztja, de belátására bízom, szeretne-e rákérdezni vagy inkább szoktatja mgát hozzá.
Nekem ellenben egyetlen pillanat alatt több oldalra rúgó kérdéstermésem kezd érni.*
- Nem mindig vagy tudatodnál az átváltozások alatt?–*igyekszem nem vonni össze a szemöldököm, ami meglehetős erőfeszítésbe kerül - ez az egyik utolsó, amit hallani szeretnénk az ilyen beszélgetések során, mégis közel sem olyan ritka, mint a legtöbben hinnék. Mindezt félretéve, emlékeznék, ha ez szerepelt volna Belián aktájában, mert életbevágóan fontos, hogy a bájital jól hasson, ehhez képest immáron másodjára szembesülök ilyennel.*- Figyelmeztettek vagy rákérdeztek erre valaha?-*toldom meg a kérdést még eggyel, rossz előérzettel telve. A feljegyzések szerint elutasította a kiutalt pszichológus segítségét, bizalmam azonban kezd megrendülni a leírtakban. Túl fekete-fehér.
- Teljesen félreérted,-*simítom futólag halántékom, azon tallózva, hol kezdjem a magyarázatot, az előző mondatok fényében. Mi mindent kell elmondanom valakinek, aki ennyire normálisnak tekinti a fájdalmat, a kontroll csaknem teljes hiányát és indokoltan véli bestiának magát az órákban, amikre nem emlékezhet? Előrehajolok a karosszékben.*
- A gyakorlati megközelítés, hogy először a fiziológiát és a körülményeidet mérjük fel: a bájitalt, a sérüléseket, bármilyen szervi gondot, ami befolyásol, hogy megteremtsük a lehető legjobb feltételeket. Ami sürgős, mint az alvásprobléma, prioritást élvez a kisebb kellemetlenségekkel szemben. Átszámolom, helyes dózist és megfelelő minőségű bájitalt kapsz-e, szükséges-e hangolni rajta. Az átváltozásod során melletted leszek, hogy megfigyeljelek és hogy vadászat helyett a társaságom enyhítse az ösztönös késztetést,-*veszem sorra, ujjaimon számolva a lépéseket, amik közül a legfájdalmasabb a vérvétel. Erőnek erejével kényszerítem a hangom tárgyilagosságra, mert a hitetlenség és a frusztráció arra sarkallnának, hogy neveket követeljek, tehetetlenül rázzam a fejem vagy hogy dühösen markoljam a karfát. Belián arckifejezése tart vissza, a tekintet, mely úgy szegeződik rám, mint amikor az út közepén álló őzet elvakítja a reflektorfény.*
- A lelki folyamat hosszabb és összetettebb, ez tény; de nem is egyedül kell végigcsinálnod. Ez a legalapabb, aki még nem tanulta meg vagy épp gyengélkedik, azt nem hagyjuk magára teliholdkor,-*azt akarom, hogy egy pillanatig se gondolja, hogy ez az ő hibája volt..

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=826953#post826953][b]Helvey Belián Balázs - 2021.02.28. 10:52[/b][/url]

Most mégsem fáradt, ellenben még mindig tele kétellyel, hogy mégis mihez kezdhetne, azon kívül, hogy kiönt mindent, amit csak lehetséges, amit csak tud. Mert nem is az, hogy ez kell, a másik ezért van, hanem talán mert ideje volt. Olyan dolgokat cipel magával, amely már régi, poros, de fel-felbukkant és most, hogy közel hasonló eseményt élt át, bőven megvan rá az alkalom.
- Nem, nem igazán – rázza meg a fejét, de ez neki természetes, úgy tudja, nem is kell. Lehet azonban, téves az információ? Minden tudása nagyrész tapasztalat, amikor azt mondták, nagyon fog fájni, ez a szókapcsolat nem fejezte ki azt, ami valóban történt. Semmi sem fejezi ki jobban, mint egy mélyről jövő, hangos kiáltás. – Egyszer, kétszer, nem tudom. Azt mondták a nagy részére nem fogok emlékezni, ez ilyen – idézi fel nagyjából a régen, a messzi távolban hallott, frissen, értetlenül, mert azt sem tudta felfogni, hova keveredett, nem még azt is, vele mi minden fog történni. Aztán az évek teltek, ő választott egy utat, nem lett teher és ennek mindenki örült, hogy nem kell egy huszonéves srác kezét fogni, amíg felfedezi a világot.
- Tessék? – pislog, hogy mit értett, mikor értette félre? Csendben figyeli, kissé meglepett vonásokkal, aztán lassan kapcsol, hogy mire is szeretne kilyukadni a másik. Teljes mértékben át akarja nézni, talán az egész életét, nemcsak azt, hogy azon a bizonyos napon mi történik vele. Számított rá, hogy valami ilyesmi lesz, hogy jobban előveszik, mint máskor, ahol ránéztek, két kérdés és mehetett tovább. Ez most más, itt megkérdőjelezhető az, hogy biztonságos őt a kastély körül tudni, legalább is, most ő ezt véli kiszűrni ebből az egészből. Szusszan végül.
- Értem és rendben. Nincs szervi bajom, azt hiszem. Az alvással már rég megbarátkoztam, hogy mikor hogyan megy – enged egy féloldalas mosolyt, majd bólint egyet. A bájital nem az ő dolga, neki azt meg kell inni, ezt az elején is jól az eszébe vésték.
- Hogyan lennél mellettem…? Az… Azt nem kellene – korlátolt képzelete egyelőre ezt az alakot képzeli maga mellé és egyáltalán nem tartja jó ötletnek. De nem is tud mindent, talán van valami, mint a karkötője, ami jelez. Apropó, a karkötő.
- Én akartam egyedül lenni a végén, kaptam egy helyet, az erdőben. Ott maradtam, néha jöttek figyelni, de… könnyebb volt nekik, sok volt a dolguk, nem tudom. Engedték. Ezt kaptam. Ez jelzett, jelez, ha gond van és akkor jönnek – emeli meg a kezét, hogy a rúnákkal átszőtt ezüst ékszert lássa is csuklóján pihenni. Láthatóan, ahogy lejjebb csúsztatja, látni, hogy ott a nap sem sütötte bőrét, vékony, fehér csík jelzi, hogy ez már régóta vele van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=828068#post828068][b]Dr. Riley Meyers - 2021.03.23. 23:22[/b][/url]

- Nem. "Ez" nem ilyen.-*Fuhuhuhuhuhúúúú de tudnék most káromkodni, leginkább jeleléssel, hogy a feszültséget jobban kiadhassam a mozdulatokkal. Vérforraló ezeket a töredékeket hallani, hát még megemészteni - minél kiszolgáltatottabb az, akivel szemben elkövetik az igazságtalanságot, annál erősebben háborog a belsőm. Adja Merlin, hogy sose jussak el oda, ahol csak fásultan tudomásul veszem.*
- A bájital lényege pont az lenne, hogy segítségével az átváltozás alatt is megőrizd a tiszta tudatod. Az emberekkel szembeni agressziót, a vérfarkas ösztönöket nem képes elnyomni, azonban az irányítást az ember kezébe adja a kóré helyett.-*Átirányítom a bennem fortyogó indulatokat, hogy arra koncentráljak, ami most a legfontosabb. Belián éveket töltött úgy, hogy teljesen inadekvát bájitalt kapott, jószerivel feleslegesen és azt hitették el vele, ez így rendjén van. Mert varázs nélkül nőtt fel, hogyan is kérdőjelezte volna meg a kapott utasításokat? Dühönghetek ezen, vagy elkezdhetem helyrehozni az okozott károkat.*
- Az alváshiány hosszú távon komoly problémákhoz vezet, szóval azzal a jó hírrel szolgálhatok, hogy a végére fogunk járni,-*szögezem le, mert egy dologban biztos lehet Belián - nincs kő, amit ne mozgatnék meg annak érdekében, hogy jobban legyen. Ha az én tudásom netalán meghaladná, keresek szakembert, bájitalfőzőt, javasasszonyt; valakit, aki segít.*
- Animágus vagyok, rendszeresen asszisztálok átváltozásokhoz. Ha akarnál, se tudnál kárt tenni bennem,-*nyugtatom meg, mert bár itt és most nem áll módomban szemléltetésképp felvenni jámbor alakom, az elmúlt majdnem tíz évben majdnem minden teliholdat abban töltöttem.
- Belián,–*köszörülöm meg a torkom, igyekezve a lehető legszelídebb tónust használni, annak ellenére, hogy iszonyatos düh dobol épp bennem, mert ez a harag nem neki szól.*- Ez csak arra elég, hogy ne halj meg. Ez...embertelenül kevés,-mondom ki végtelenül őszintén, ezen nincs mit szépíteni. A minisztérium életben tartja és azon túl mossa kezeit. Mély levegőt veszek, s lassan kifújom. Tovább kell lépnem, hát néhány nyomtatott lapot számolok le az odakészített dossziéból. Ezek tartalmazzák többek közt a használati utasítást ahhoz a találmányhoz, amit karcsú tokban velük együtt adok oda Beliánnak, előrehajolva fotelemben.*
- Az lesz a házi feladatod, hogy ezt viseld és lejegyezd mindazt, amit nem képes rögzíteni. A karkötő figyelni fogja azokat a szomatikus tüneteket, amik a ciklus során felbukkanhatnak, hogy értékelni tudjuk az állapotod, figyelni az alakulását és hozzáigazítani a főzeted.-*Ennek a célja, hogy levegye a terhet a megfigyelt páciens válláról, mert nem kell állandóan résen lennie. Olyan, mint egy okoskarkötő mágikus megfelelője, speciálisan lykantróp igényekre szabva.*- Ezen kívül segíteni fog emlékeztetőkkel, ugyanis az ideális eredményhez az kellene, hogy rendszeresen egyél és elég folyadékot vigyél be; illetve ha esetleg valamilyen vitamin- vagy nyomelemhiányt találunk, akkor azokat pótold,-magyarázom még, s a papírokon rajta van az is, mikor jelentkezhet vérvételre az alapítvány egyik medimágusánál. Ennek a folyamatnak heteken belül javulást kell hoznia, bár a bájital finomhangolása beletelhet néhány holdciklusba.*
- Attól függően, hogy érzed szükségét, bármikor megállhatsz nálam, de rendszeresen csak a papírokat fogom bekérni az elején. Szóval a te tempódban fogunk haladni,-*fejtem ki, hogy átfogóbb képet kapjon arról, hogy is fog zajlani az egész.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=828171#post828171][b]Helvey Belián Balázs - 2021.03.28. 00:26[/b][/url]

Olyan ez, mintha visszamentek volna az időben, friss sebei gyógyulása közben hallgatná, nem pedig évek múltán, amikor már azt mondhatja: van egy rutinom, eddig bevált.
- Akkor nem értem, miért mondták azt, amikor pár alkalommal utána mentem, hogy ez jó lesz, jó vagyok így – ereszti le a kezeit és úgy tekint rá. Mintha amúgy ő tudná a választ, oda lenne írva a lapokra, hogy „igen, elbasztuk”. Nem lenne meglepve, ha kérdőre vonná azokat, akik annak idején döntöttek és alkottak, majd csak egy vállvonást kapna rá válaszul. Mert elfoglaltak, mert sok az eset, nem ő az egyetlen vérfarkas, bla, bla, bla. Szinte tudja előre a sablonszöveget. Sóhajt egyet, mert akkor most jön valami új majd, amitől nem tudja, mit reméljen. Féljen, legyen izgatott? Jó kérdések ezek a fejében megülve. – Egy picit mégis mintha én irányítottam volna akkor. Amikor meg akartam menteni – de lehet, hogy csak képzeli. Most már nem biztos a válaszában és az érzésében sem. Kezdik kirángatni alóla a talajt, megint.
- Az már régóta ilyen, diákkoromban is szerettem éjjeli bagoly lenni, biztos azt szokta meg a szervezetem – aztán meg azt, hogy alkalmakkor meg tizenórákat húz le egyhuzamban. Abban persze nincs semmi, amikor telihold után teszi, akkor egyszerűen kell. És lehet szimplán mégis, ez is rossz, mint ahogy az előbb, kiderül lassan, minden rossz amit csinált. Pedig csak egy valamiben érezte, abban, hogy belement és félig-meddig kérte az elszeparálást, illetve, hogy évekig benne maradt. Látszik az eredménye. Kezd kiakadni, talán látszik a szeme sarkában meg-megülő könnycseppek kezdeményében. Mert mi igaz akkor? Mi a helyes?
- Ééééértem. Animágus, ezt ismerem. Állattá tud változni – bólogat, hogy érti. Valamit szedett magára az idő alatt, mióta aktívan részese a világnak. Ennyi a biztos és biztonság, mielőtt kap egy gyomrost a szavaktól. Pillái rebbennek, ahogy ujjaival matat zavartan, tekintetét süti le. Érzi, hogy a kedves, könnyed hangnem mögött ott az indulat, minden. Benne pedig szép lassan omlik össze minden. Hát csoda, hogy sose mert beülni egy rendelőbe? Tudta, nagyon jól tudta, hogy semmi sincs rendben.
- Tudom. Elég volt, nem kértem többet – mert az elején talán élni se akart ezzel a kórsággal. Ki akarna? Főleg úgy, hogy előtte annyi köze volt hozzá, hogy megnézett hangzatos filmeket, amikben a szörnyekként szerepeltek, de jöttek a jófiúk és kész, vége. Csak akkor pillant fel, amikor valamit nyújt felé. Állát megemelve néz megszeppenve a tokra, a lapokra és óvatosan veszi el, mintha törékeny lenne. Nem is tesz semmit, csak csendben hallgatja, hogy mi is ez, minek is ez. Nem teszi ölbe egyelőre, leakadt, a levegőben áll, két tenyere között pihenve, ő pedig pislog Riley-ra, mintha most közölné vele, micsoda ő.
- Hogy micsoda – motyogja, ekkor teszi ölbe és nyitja ki a tokot. Kivéve belőle a karkötőt, ujjai között forgatja meg, majd a másikra néz, amely állandó szereplője csuklójának. – Hú… egy pillanat. Mit is kell lejegyeznem? – mert oké, amit nem rögzít, de sok minden van. – És mit figyel ez a… ketyere? Mikor vagyok ideges, éhes, vagy szakadok szét? – talán kicsit agya most ledobta az ékszíjat. Érti, viselnie kell, ha már segítséget kért, így aztán, miközben tovább magyarázza a dolgokat, felügyeskedi a csuklójára. Nem tudja, most jó-e így, vagy ezt is tölteni kell, esetleg kell neki idő.
- Emlékeztetők, értem. Enni, inni, aludni. És csak abból tudja, hogy viselem? – még mindig nem a legjobb odabent, zavarodott, a papírokat fürkészi át, majd nyög fel. – Kell orvoshoz is menni? Jaj – nem szereti a vizsgálatokat, mint egy gyerek. Nem fáj neki, egyszerűen csak… csak. Sóhajt egy nagyot, fészkelődik a fotelben. Sok mindent érez, de nem meri kimondani. Csak piszkálja a csuklóján a karkötőt.
- Oké, oké. Jövök ha valami van meg… leadni ezeket. Remélem el se felejtem leírni amit kell – szusszan egyet, majd ekkor pillant a másikra jobban. – Nagyon rossz a helyzet? – bukik ki végül belőle, félénken.