37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Nakahara Daisuke
INAKTÍV


Wannabe artist boi
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 184
Írta: 2020. augusztus 27. 21:35 | Link

I think I need your help

Görcsösen tördelem ujjaimat, szemeimmel olyannyira fixírozom a padlót, hogy tekintetem bármelyik pillanatban lyukat égethet a kastély kőpadlójába. Nem követtem el semmi hibát, arcom mégis ég a szégyentől, füleim a tövükig pirosodnak feketének ható sötétbarna fürtjeim alatt.  Felemelem kezem, hogy kopogásra bírjam ujjaim, ám hamar ismét testem mellé esnek vissza karjaim. Azért jöttem, hogy segítséget kérjek, hisz… beteg vagyok. Mi mással magyarázná az ember, hogy fiú, férfi létére női ruhákba bújik? Én… beteg… vagyok…
Összeroskadok, térdeim a kemény kövön csattannak, ahogy szemeimből is lassan az eddig tartogatott könnyek kezdenek el záporozni. Az a sok bántalmazás, amit az elmúlt hónapok során kaptam, most mind egyszerre kerítenek hatalmukba. Nincs senki a közelemben, hisz a kastély ebédidőben elég kihalt szokott lenni. Nekem is most ott lenne a nagyteremben a helyem a többiek mellett, de egyszerűen nem tudok bemenni oda. Nem merek. Mi van, ha ott, mindenki előtt kezdenek el engem megalázni? Úgy gondolom, ennél rosszabb nagyon nem lehet, de ki tudja. Bármi megtörténhet már mostanság.
Szemeim a mellettem heverő táskámra vetődnek, melyből kikandikál az a barna loknis paróka, amit legutóbb viseltem. Jóllehet minden lányos dolgomat jól elrejtettem, mégis ez az egy darab túlságosan is sokat jelent nekem ahhoz, hogy csak úgy megszabaduljak tőle. Óvatosan kihúzom a tárolóból, miután körülnéztem, valóban egyedül térdelek a folyosón. Mellkasomhoz szorítom, szemeimet becsukom. Vizualizálok, ez mindig segíteni szokott, ha egy kis bátorságra van szükségem. Most pedig elég sok kell, hogy bemerjek kopogni azon az ajtón. Magamba szívom a virágillatú parfümöt, amelyet ez magából áraszt. Muszáj meglépnem ezt. Valakinek beszélnem kell erről, egy embernek, aki esetleg tanácsot is tud adni, hogy ilyenkor mitévő legyek. Mindemellett pedig meg akarom tudni, tényleg beteg vagyok e.
Felkelek hát, lábaim az idegtől remegni kezdenek. Először, mint újszülött indulok el, néha meg-megbicsakolva, mígnem ismét a bejárat elé kerülök. Felemelem öklöm, hosszú pillanatokig csak bámulom a kezem és az ajtó közti területet, mígnem közelebb emelem azt, s halkan, bátortalanul kopogni kezdek.

Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 469
Összes hsz: 615
Írta: 2020. augusztus 29. 23:39 | Link

Daisuke
I'm so sorry in advance about butchering your name...

Amikor senki sincs a rendelőben, az ajtó átengedi a hangokat - ami kiváltképp mókás, ha szabadabb napokon tevés-vevés közben denszelek végig az irodán - ma azonban legfeljebb egy-egy fiók záródása hallatszik ki. Távollétem alatt felhalmozódott a papírmunka, mert bár az ülések javát megtartottam, majd' minden szabadidőmet a tengeren túl töltöttem. Igyekszem utolérni magam, egyik jelentést a másik után diktálva le a pennának, rendszerezve a mappákat, egészen amíg egy fura, súlyos puffanás nem vonja magára a figyelmem. Akár egy fülelő szarvas, megdermedek és lélegzet-visszafojtva hallgatózom, nehogy megriasszam azt, aki a váróban motoz. Mert apró, valahogy szívfacsaró neszek kúsznak be hozzám, s bármilyen nehéz, várakozom, gondolatban bátorítva az ismeretlent.
Tudom, hogy nehéz. Tudom, hogy ijesztő. De már itt vagy, egészen a küszöbig jöttél, csak egy egészen kicsi kell, egy utolsó lépés. Képes vagy rá, hiszen idáig elküzdötted magad. Itt vagyok. Érted vagyok itt. Engedd, hogy segítsek, hogy elkapjalak, hogy megtartsalak! Bátor vagy, csak még egy kicsit szedd össze magad!
A kilincset szuggerálom, ugrásra készen, s ahogy - egészen halkan - koppan a fa, szinte azonnal suhanok, hogy nyissam az ajtót. A könnyes szemek látványa, ami fogad, belém markol. Hányszor, de hányszor láttam ezt az elkínzott, csontig hatoló fáradtságot, ezt a félelmet és zavart.*
- Szia,-*egészen halkan és puhán üdvözlöm, kezem nyújtva felé  nem is annyira kézfogásra, sokkal inkább kapaszkodóképp, leereszkedve, hogy arcunk egy magasságba kerüljön.*- Gyere be, ülj le egy kicsit. Nem kell beszélned, ha nem akarsz,-*mentem fel azonnal, mert annyira sápadt, mozdulatai riadtak és erőtlenek. A legfontosabb, hogy megnyugodhasson, pihenhessen, akár csak egy órácskát, s a szoba egyetérteni látszik velem, ahogy átalakul, őt hívogatva beljebb.

//A rendelő olyan környezetté változik, amire az adott pillanatban a leginkább szükséged van; formáld hát kedvedre.//
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium