Van egy aprócska váróterem, ahol legfeljebb 2-3 diák ücsöröghet egyszerre egy hosszú, színes párnázással ellátott padon. A pad alja könyvespolc, mindenféle újságok és ismeretterjesztő irodalommal feltöltve, de akad néhány nagyon puha pokróc is. A fal leginkább élénk színekben pompázik, ám a legtöbb berendezési tárggyal egyetemben, szereti váltogatni a színeit.

A váróteremből két helyiség nyílik - az egyik egy használaton kívüli iroda/lakrész, a másik Riley irodája. Ez utóbbi csak rá van kötve a kastélyra, egyébként a doki házában van és a faluból is elérhető. Mivel így átjárót képez, az ajtók csak Riley jelenlétében (vagy engedélyével) nyílnak.

A rendelő első pillantásra egy gyéren bútorozott helyiség benyomását kelti, egy kényelmes gaucstól, két karosszéktől és két kis asztaltól eltekintve nincs bent más, mint falba süllyesztett szekrények. Amint belép azonban valamelyik páciens, a tér átalakul - a kopár falak, a bútorok huzata, puhasága és még a szőnyeg is alkalmazkodik ahhoz, amit látni szeretne. Természetesen nagyrészt illúziókról van szó, amelyek segítik, hogy az ide látogatók ellazuljanak és biztonságban érezzék magukat. Az egyetlen változatlan pont Riley ülőhelye - egy különös karosszék és a hozzá tartozó nyúlánk asztalka.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=837343#post837343][b]Alexander Burton - 2021.09.26. 15:02[/b][/url]

Riley hírének igencsak sok formája és fajtája akad, azonban nekem egyiket sincs se jogom, se akaratom megkérdőjelezni vagy épp rosszba forgatni. Hiszen nekem is ezer meg ezer arcom van, csak éppenséggel én azokat vászonra festem, nem pedig arcom helyébe húzom. Mégsem emiatt tartok most felé, még ha a késztetés meg is van rá. Vannak bennem kérdések, igazából minden, és ebben ő sokat segíthet vagy csak egy kellemes délutánt töltünk el kellemes szavakkal. Nekem más a szemléletem, a gondolkodásom, mint a világé, mégis néha muszáj az, hogy kiadjam magamból az aggályokat. Testvérem már korábban hazaköltözött, nem bírta tovább az itteni tömeget, a nyomást talán, ezzel együtt elvitte azt, aki iránt szívem nyitott volt. Nem váltunk el kedvesen, nem tudom, talán összetörtem bent vagy csak továbbléptem. Tudom, hogy nem volt a legegészségesebb, hogy nem volt a leghelyesebb és mégsem ártott senkinek sem. Nem tudom, hogy ha itt maradok, az az utam vagy utána kellene mennem és csakis vele. Remélem, ha beszélek róla, segít válaszokat lelni.
Rövid egyeztetés után, már szinte egy üresjáratú nap délutánján tartok felé. Tudom hol találom, azt már korábban néztem és figyeltem, azonban akkoriban nem volt szükségem rá. Most, hogy talán másnak kezdek, akaródzok segíteni, nekem is szükség van a biztos talapzatra, a nyugodt gondolatokra. Nem tudom, hogy emiatt nem mennék el vagy mert megszerettem itt lenni. Az, hogy Lilla szavai gondolva, kellene még kezdenem valamit. A jóslás sosem lesz a mesterségem, már tudom, ismerem mi lakik bennem, de az erősebb nem lesz, sosem nyílik ki teljesen a harmadik szem. Kicsit most nekem kell kapaszkodó.
Sóhajtok egy nagyot, mert először csinálok ilyet. Mindig testvéremnek öntöttem ki mindent, könnyeket akár vagy a hangos szavakat, de ő messze van. Haza fogok repülni a szünetben, azonban akkor lehet már késő lesz, elillan a szándék, a pillanat. Lehet látni sem kíván. Nem tudhatom, amíg vele nem beszélek, mégis, most itt vagyok. Kezemben két gőzölgő papírpohár, melybe kávét kértem, igazi különlegességeket a faluból, a pohár bűbája pedig melegen tartja apró gesztusomat. Szabad kezem emelem meg hát és kopogtatva várok bebocsátásra. Hiába, véremben az illem, amely nem enged berontani.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=838262#post838262][b]Alexander Burton - 2021.10.17. 20:00[/b][/url]

Az első lépések mindig nehezek. Emlékszem, amikor először fogtam ecsetet úgy a kezembe, hogy nem csak valami iskolai feladatot másoltam vagy hajtottam végre, hanem éppen mert ki akartam engedni azt, ami odabent megrekedt. Amikor először közöltem, hogy merre akarok tovább menni, vagy amikor először indultam el ebbe az országba. Azóta rengeteg minden történt és valahol mégsem álltam meg igazán ott és arra, hogy kicsit átgondoljam, átrágjam és átdolgozzam a történteket. Valahogy ez… elmaradt. Vagy nem is tudom, inkább nem volt rá idő?
Befejeztem egy szakot az iskolában, amely inkább nyitottam fel a szemem arról, mi van bennem és mi az, amit talán nem jól döntöttem el. Nem tudok vele mit kezdeni, ahogy a képességnek csúfolt valamivel sem. Csak van, létezik, mint jelenleg én is kicsit ezen a vidéken. Hiszem, hogy azokkal, amiket teszek, segítek valakin és közben lehet, hogy nem találom az utam. Mármint semmit sem akarok Zsófira terhelni, semminek sem hiszek, amit hallani, leginkább az a problémám, hogy közben mihez kezdjek. Ekkor kezdtem el keresni egy olyan szakot, ami talán utat ad. Mégsem hagytam időt magamra úgy, ahogy kell. Ezért is vagyok itt, többek között. Hogy mit segít majd? Az jó kérdés, hiszen hamarost kiderül. Az ajtó nyílik.
- Üdv, Riley – köszöntöm és hamar beljebb is térek. Gyors varázsolom szabaddá a kezem, hogy kezet tudjak nyújtani a férfinek – hiszen most ebben a formában fogad. Valamennyit tudok róla, a képességét bőven, de nekem ez nem akadály. Én is azt az arcom hoztam, ami ide való.
- Egy pillanat – emelem fel az egyik poharat és nyújtom felé. - Csak, hogy ne igyak egyedül, mint az ökör – mintha alkohol lenne, azonban köze sincs hozzá és csak egy kedves gesztus. A szoba végül – meglepetésemre ugyan, de nagy hangot nem adok neki – hozzám idomul. Így hamar egy kissé homályos, behatárolhatatlan galériában foglalunk helyet. A képek falon nem konkrétak, pont olyan sötétek és titokzatosak, mintha direkt fedték fel őket, azonban a csalfa, tágasnak mutató térben hamar helyet foglalok egy fehérre festett fotelben. Ennek párja velem szemben foglal helyet, a főfalra nézve.
- Gondolom, egy kicsit izgulni előtte teljesen normális – kortyolok bele az italomba, majd ölembe fektetem a kezem. Fogalmam sincs mikor és hogyan kezdjem így egyelőre úgy ülök a székben, mint egy korholásra váró elsős kisfiú.
- Remélem eltaláltam az ízvilágot - mutatok végül a másik pohár felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=817&post=838741#post838741][b]Alexander Burton - 2021.11.01. 16:11[/b][/url]

A kávéval a legtöbb esetben nem lehet melléfogni, már azért sem, mert igencsak népszerű „doppingszer”, amellett pedig, szerencsére, már igencsak finom ízekben léteznek. Van már minden mentes is, csak az íznek, vagy olyan erős, amelytől akár egész éjjel csak meredt szemekkel bámul maga elé az illető, bár ott lehet más is szerepet játszik. A kávé, amit hoztam, mondjuk átlagosnak, semmi olyan nincs benne, amelytől egyesek a fejüket csóválnák és a mögöttes tartalomban sincs. Egy jó beszélgetés kelléke, nekem pedig amúgy is szükségem volt egyre, egyedül iszogatni viszont számomra illetlenség lenne. Mióta itt élek, jobbára átszoktam a kávéra, hiszen kevés hely tartogat angol teákat a fiókjában, de azokból is akad otthon, így ha csak vágyom rá, összedobok egyet.
- Ugyan, semmiség. Ez kihagyhatatlan íz – adom át, miközben a sajátomat tartom magamnál, miközben a helyiség változik. Otthonosabbá válik, nekem pedig néma elismerésem a bűbáj ügyességén, hiszen valóban, egy tipikus, rendelő-szerű beállításban nehezebben nyílik meg az ember, mint mondjuk kedvenc fotelja és falikárpitja mellett. Nekem más ugyan, nem is tudtam, hogy ennyire más, de elfogadom, nem érzem magam kényelmetlen. Elhelyezkedve kortyolok egy aprót, csak kóstolásképp, hogy kell-e valamit pótolni, mivel én már ott helyben kértem bele mindent, ami kellhet, de el lettek találva az arányok.
- Félreértés és tévhit. Ez mondjuk igaz, mert mindenki azt hiszi, ha ide kell jönnie a beteg és gyenge. Pedig én úgy tudom, egy teljesen mentálisan egészséges embernek se árt néha, ha kicsit karban tartja magát. Mégis, ezt ha így is vélem, bennem van egy kis feszültség - teljes mértékben elhiszem, hogy engedni fog, csak idő kell hozzá. Nem is feszengek vagy éppen az órát nézegetem, mikor szabadulok innen. Elhelyezkedem, miközben a másik a kávéjába kortyol és arcomra mosoly kúszik, hogy sikeres volt a találat.
- Ennek örülök! És valóban. Ez az ízvilág valahogy nagyon bejött elsőre is – nem volt az olyan régen sem, mert mindig volt egyfajta tartás a különleges hangzású ital ellen, de aztán engedtem neki és tessék. Most már terjesztem, másokra is. Ennyi gond legyen, nem hiszem, hogy rosszat tettem.
- Ez ellen nem is volt kétségem, hogy nem jut ki innen. És rendben, csak őszintén, bár én általában abban mozgok, talán néha ezzel mások lelkébe tiporva, de mégis jobb. Akkor, kötetlenebb – legyek is az. Újabb korty, most már igencsak iható hőmérsékletű.
- Van elég erőm – bólintok, majd keresem magamban a fonalat, honnan akarom kezdeni. Sóhajtok egyet, majd végül elindulok. - Leginkább azért jöttem ide, mert úgy érzem, akadnak dolgok, amiket kiadnék, hogy ne menjen rá a művészetemre. Festek, és mivel sok minden kavarog bennem, néha úgy érzem, hogy belezavar. Leginkább a döntéseimben. Nem tudom, jól döntöttem-e, hogy maradtam, hogy fontolgatok egy igencsak erőteljes dolgot és mégis, közben elveszítek valaki fontosat. Azt hiszem, kicsit nem találom a jó utat – vezetem fel, elsőre ennyivel. Nagyobbat kortyolok, próbálom kibogozni addig is, hogyan legyen a folytatás.