37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Átrium - Agárdi Kornélia Auróra összes RPG hozzászólása (15 darab)

Oldalak: [1] Le
Agárdi Kornélia Auróra
Prefektus Eridon, Egyetemi hallgató, Másodikos mestertanonc


be Lilith. never Eve.
RPG hsz: 309
Összes hsz: 466
Írta: 2021. augusztus 21. 16:14 Ugrás a poszthoz


Ahogy festek. || Zenebona|| Piros-zöld tincseim is vannak, csak hátul.


Ez is egy hosszú nap volt az ifjú eridonos számára. Vizsgái felét letudta már, de a másik fele még mindig hátra volt. Fáradt sóhajokkal szedte lábait, hogy végre visszatérhessen az Eridon oltalmazó falai közé s elpanaszkodhassa szobatársainak, mennyire fejvakarós volt a Sárkánytan vizsgája. Ami azt illeti, úgy érezte, egész tűrhetően sikerült, legalábbis megbukni belőle nem fog.
Nem is figyelte merre vitték lábai, még mindig a sárkányok csontszerkezetén gondolkodott, hogy eleget írt-e vajon vagy kifelejtett valamit belőle. Az utóbbi elképzelhetőbb volt. Azonban már kár volt rajta szorongania, hisz beadta Brightmore professzornak.
Auróra hirtelen megállt és gyanakvóan lenézett. Az a zöld pocsolya, mintha látta volna már. - Biztosan csak képzelődöm. - motyogta duzzogva. Végül vállát vonva tovább ment, aztán még vagy kétszer látta feltehetően ugyanazt a pocsolyát, amely alakra és színre megegyezett emlékeivel. - Ez lehetetlen - gondolta.
Szeme sarkából ismét furcsán mozgott a kivetülő árnyéka, mintha integetett volna neki. Amilyen gyorsan csak tudta, odakapta a fejét, azonban az árnyék már nem csinált semmit. Lehet csak az agya rosszalkodott a fáradtsággal és paranoiával együtt. Már megint. Mindenesetre a hirtelen fordulat nem tett jót az amúgy se stabil testtartásának, egyszóval eltaknyolt. Bele a zöld, ismeretlen trutymóba, könyvei pedig kitudja merre szálltak el.
- Most komolyan? - hasalt fel, míg homlokáról egyenesen orrnyergén keresztül vándorolt lefelé az ismeretlen cucc. Nagyon remélte, nem hányás volt. - Ó, az istenit!
Agárdi Kornélia Auróra
Prefektus Eridon, Egyetemi hallgató, Másodikos mestertanonc


be Lilith. never Eve.
RPG hsz: 309
Összes hsz: 466
Írta: 2021. augusztus 22. 22:15 Ugrás a poszthoz


Ahogy festek. || Zenebona|| Piros-zöld tincseim is vannak, csak hátul.


A lány nagyon el volt foglalva pillanatnyi rémületével, melyet agya okozhatott és mindez egy mellette integető árnyék formájába ötlött képet. Hisz nem látta, csak a periférikus látásában, ott meg azért valljuk be, nem lát tisztán az ember fia-borja-lánya.
Kacagás ütötte meg füleit s már tudta, hogy nem egyedül volt, illetve valaki biztos végignézte, ahogy az ágrólszakadt elsős megijedt a saját árnyékától és jobbára úgy döntött kicsit meghempereg a földön lévő ismeretlen trutymóba, had gyakorolhassa a ruhatisztító bűbájt. Biztos sok haszna lesz, ha például egy mosodába helyezkedik el.
Szégyellve magát feje ismét lebakkant, homloka hangosan koppant a folyosó kövén. Aztán csak felnézett, had lássa már ki volt ilyen jókedvű. Hunyorogva vizslatta és egy bozontos fiú sziluettjét vette ki, mely egyre tisztábbá vált. Ki volt az? Jogos a kérdés, de nem. Nem az előző árnyék izé. Igen, húsvér ember volt. Szintén igen, ismerte már őt látásból, plusz ma az ő hajába is landolt Teddy borsójából, amit alig tudott kifésülni.
Megragadta hát a segítő kezet és nyöszörögve, de leginkább a fiúra támaszkodva felállt, ismét kétlábra majd levéve magáról ujjatlan, kötött mellényét és azzal kezdte orcáját törölgetni.
- Hmm, százas? Talán a tárcámban van, de minket neked mugli pénz? - vette el arcától az immáron ronggyá vált ruhaneműt s felnézett a fiúra. Nem értem.
- Nagyon remélem, hogy nem hányásban hemperegtem, mert lehet Vuk az én számon is kiszalad a végén. - bár szagra nem tűnt hányásnak és igazából állagra sem annyira, de erre azért nem vett volna mérget.
- Én csak... az Eridonba tartottam visszafelé és lehet icike-picikét eltévedtem. Ja, és lehet ez a folyosó extrája de.... integetett nekem egy árnyék! Aztán elestem, ide. - mutatott a földre, ahol még akkor is látszott az elkenődött paca. Ismételten, a lökött tyúk úgy vágódott hasra pontosan a folyosó közepén, ahogy egy kilapított béka szokott feszenkegi az országút közepén. Nem fair - gondolta, azonban az élet olyan, mint egy gyermekingecske. Rövid és általában szaros.
- Na és te? - vonta fel a szemöldökét, kezeit csípőjén megpihentetve, teljesen elfelejtve azt, hogy a még mindig trutymós pulóverét épp szoknyába törölte. Persze, erről mit sem sejtve.
- Azt ugye tudod, hogy diákoknak ilyenkor már ágyban a helyük - pimaszul vigyorgott a szőke hercegre fehérlovon. Bár ez a fiú nem volt se szőke, se herceg és a lovát is elhagyhatta valahol. De jó fej volt vele és felsegítette. Ez nem elfelejtendő. Az inkább, hogy rendesen kiröhögte.
- Amúgy ügyesebb vagyok a látszatnál! - mentegetőzött.
Agárdi Kornélia Auróra
Prefektus Eridon, Egyetemi hallgató, Másodikos mestertanonc


be Lilith. never Eve.
RPG hsz: 309
Összes hsz: 466
Írta: 2021. október 5. 01:10 Ugrás a poszthoz


X zene   X ruha   X készüjjé' fő', kisanyám!


Egy évvel ezelőtt nem merte volna kijelenteni, hogy ő valaha úgy fog bulizni a többi diákkal, ahogyan azt épp teszi a Trófeateremben. Mármint ő csak bekeveredett, de több ismerős láttán megnyugodott. Nos igen, talán Masa volt az egyik legmaradandóbb főkolompos, akire egyébként felnézett a kis főnix. Azért valljuk be, a kis lelkét magabiztossággal töltötte meg, hogy a felsősökkel rophatta mindenféle mulatósra. Talán ez is volt a legjobb helyszín, pláne, ha az iskolát dicsőítő dalokat fogják most egymás után elénekelni.
Hangosan, füttyögve tapsolta meg a levitást, ahogy előadta azt a bizonyos havas nótát, melytől már a pálcájával szurkálta volna halálra a torkát régebben. Tudniillik az unokahúga annnnnnnyira rá volt pörögve Elsa és Anna kalandjaira, hogy még be is kellett öltözni és Jégvarázsosat játszottak egész nap. Na tippeld meg, ki volt Kornélia? Pontosan, Sven, a szarvas. Ha jobb kedve volt a húginak, lehetett Korni akár Olaf is. De azt mindig az undok chihuahua kiskutya kapta, mert ő volt a pici "Anna" legjobb barátja. Micsoda könnyfakasztó emlékek, ugye?
Megkapva a mágikus eszközt be is állította egyik kedvenc nyári slágerét, mellyel imádott az otthoni mugli barátai idegein táncolni. A dal nem másé, mint az ország új feltörekvő énekesnőjének első videóklippes, saját dala.
Amint meghallotta a dallamot, egy kaján mosoly ült ki arcán, míg Masára bámult. Fel sem fogta a Jalapenói nyelv furcsaságát igazából. Bár, ha jobban figyelne néha, tényleg nem tudta volna hová tenni ezt a furcsa nyelvet. Talán a saját tudásában is kételkedne. Ez biztos valami Mexikói testvérnyelv lehetett.
- Egy különleges dalhoz - nem tudta, hogy Masa vagy a többiek mennyire voltak tisztában a Fahéj királynő dalával, de úgy volt vele, ideje megismertetni a mágusokkal is ezt a hadat üzenő nóta sajátos csodát.
- Kisapám-kisapám! Gyere, mondd mi a baj, kisapám! A bulám, a bulám - ekkor finoman ringatni kezdte hátsóját, hogy éreztesse, bizony a buláját kellett nézni - látom nézed a bulám! - aztán csak folytatta kettő jobbra, egy balra tánclépéssel, ahogy szólt a szöveg, megpördült és úgy dalolta tovább - Kettőt jobbra, egyet balra: így jön ki a kör. Lá-lá-lá-lá-lá-lá,  ez a nő soha meg nem tör!
A refrén után odaszambázott egy-két diákhoz, akiket talán nem ismert, de hű eridonosként hozta bohókás formáját, majd vissza a helyére s Masa felé vette az irányt, a refrénkor pedig felé tartotta a pálcát, hogy együtt énekeljék a bularázást.
Agárdi Kornélia Auróra
Prefektus Eridon, Egyetemi hallgató, Másodikos mestertanonc


be Lilith. never Eve.
RPG hsz: 309
Összes hsz: 466
Írta: 2021. október 7. 00:48 Ugrás a poszthoz


X  Ahogy festek.   X  Zenebona   Piros-zöld tincseim is vannak, csak hátul.


- Műtakony? - rázta ki a hideg, hisz elég undorítónak hangzott. Bár nyugodtabb volt, amiért tényleg nem hányásról volt szó, de talán annak már meglett volna a következménye: Ő is behányt volna a fenébe.
- Áh, szóval a nem prefektus szerint kísértet? Hát nagyon remélem, hogy csak egy kopogószellem akar belőlem hülyét csinálni. Mert akkor jelzem: SIKERÜLT! -hangsúlyozta bele a semmibe, mintha csak tényleg valami szellemnek szánta volna. Nem, nem volt őrült. Igen, kicsit se normális. Nem, tényleg nem normális. Azonban valószínűleg csak a saját képzelete volt a felelős mindazért, ami nem is volt ott, de azt állította, hogy ő bizony látta.
Nem vagyok őrült. Láttam!
Valóban elég asszonyosan állt be, ahogy számon kérte Teddyt, de be kellett vallja, így azért hangulatosabb volt az egész szituáció. Olyan anya-fia. Bár nem voltak rokonok. És fiatalabb is volt a sráctól. A prefektusi rangot meg felejtsük is el. Szégyelld magad össze, Korni!
- Enni és cigizni? - mintha nem értette volna tisztán, úgy csinált. Nagyon is jól hallotta, csak furcsa volt, hogy mások milyen lazán megengedték maguknak a kinti csellengést, míg ő meg a többi beszari elsős körmeiket rágva vacognak, hogy "JaJ, MiKoR fOg ElKaPnI eGy PrEfEkTuS, Ó MÁJ DZSÍZÜSZ" vagy valami hasonló. Ja.
Végülis tökre tudott hinni Teddynek, látszott rajta, hogy az a tipikus laza srác volt, akivel tök jól el lehet bohóckodni. Megérte a társasága. Talán. Nem tudta. Remélte.
- Hát... ha te is visszafelé tartasz, célszerű elmenni együtt, nem? És.... még szórakoztathatnánk is egymást. Elvégre az eridonosok a legviccesebbek, azt mondják. És te is vicces vagy meg elvileg én is... általában rajtam csak nevetni szoktak. Nem jó indulattal, szóval valamennyire viccesnek számítok még így is. Viccesen vicceljünk vicca.... érted? - vicca-vissza, haha. Humor Herold jött visszakérni a rangját Kornélia!
Gyorsan a folyosón végig kémlelt, majd vissza Teddyre és megint végig a folyosóra kandikáltak szemecskéi.
-  Merre kell menni? - kérdezte tök ártatlanul, nem tudta pontosan merre is volt az arra. Vagyis de. Előre vagy hátra! Na ez volt a nem mindegy.
- Próbáljuk meg előre! -mutatott ki maga elé és NAGYON merte ajánlani a folyosónak, nem ugranak békák a nyakukba vagy haskolnak el valami taknyon. Immáron duóként.
Utoljára módosította:Agárdi Kornélia Auróra, 2021. október 7. 00:49
Agárdi Kornélia Auróra
Prefektus Eridon, Egyetemi hallgató, Másodikos mestertanonc


be Lilith. never Eve.
RPG hsz: 309
Összes hsz: 466
Írta: 2021. október 9. 20:01 Ugrás a poszthoz


X zene   X ruha   X készüjjé' fő', kisanyám!


Bularázás itt, bularázás ott és már a party hangulata hamar az egekben volt. Magából kifordulva jobban élvezte ezt, mint eddig bármely hasonló random kis összeröffenést, ahol általában csak a sarokban gubbasztott maga előtt összefont karokkal és macskaként fújtatva bárkire, aki szocializálódni próbált volna vele.
Tiszta gáz voltam.
Masa ahhoz képest, hogy úgy tűnt nem ismerte a Kisapámat nagyon jól lereagálta. Kori látta rajta igen jól mulatott. Nem táncolt sajnos annyira vadul, mint ő ezért kicsit zavarba is jött, viszont remekül telt a nóta hátralevő része. Még kornyikált egy keveset és tovább passzolta a mikrofont egy számára ismeretlen álldogáló akárkinek. Eléggé magányosnak tűnt, kicsit emlékeztette a tavalyi önmagára. Muszáj volt bevonni a dalolászásba.
-Én csak szeretnék a Te szinteden lenni - vigyorogta vissza Masának, hisz ő nem tette sehova se a lécet, de hihetetlenül csodálta a lányt. Plusz meg szerette volna mutatni, hogy mennyire jó kis mugli nóták vannak még. Igaz, az eredeti előadóján a fél ország röhög, a másik pedig megveti, de Kornéliát ez nem érdekelte. Neki tetszett a dal. Szívesen előadta volna még a Bikicsunájt vagy a Sárkány Éva nyári dalát, azonban benne volt a pakliban az eltanácsolás fennálló esélye is, a végén megsüketül valaki!
- Ú... Masa! Mit szólnál, ha Várffy-Zoller Úrnak énekelnénk valamit? Nagyon sok trófeán ott a neve, biztos örülne neki. Valami olyat kéne, amiért akár házpontokat is kaphatunk! Na? - vonogatta szemöldökét, a háttérben pedig repedezett a plafon, mivel az épp éneklő delikvens sem rendelkezett Beyoncé hangi adottságaival.
Agárdi Kornélia Auróra
Prefektus Eridon, Egyetemi hallgató, Másodikos mestertanonc


be Lilith. never Eve.
RPG hsz: 309
Összes hsz: 466
Írta: 2021. október 19. 02:26 Ugrás a poszthoz


X  Ahogy festek.   X  Zenebona   Piros-zöld tincseim is vannak, csak hátul.


- Hogy mit láttam? A saját árnyékom!- na, ez így nem jó, ha nem fogja körül írni valószínűleg az jön le Teddynek, hogy Kori annyira betoji, hogy még a saját árnyékától is tele lesz a liberója.
- Mármint az árnyékom integetett nekem, de én nem integettem magamnak. Miért integetnék magamnak? De az árnyékom megtette ezt helyettem – próbálta bizonygatni. Nem, valóban nem volt normális egy kölyök, de holdkóros sem. Az, hogy integető árnyékokat látott… hát igazából a fények játéka is lehetett, pillanatnyi figyelmetlenség vagy álmosság és ezek egyvelege keveredhettek a fantáziájával, melyek miatt rémeket látott. Megesik az ilyen.
Szóval csak kajálni volt meg bagózni, elvileg. Igazából őt sem érdekelte annyira, hiszen nincsenek sem összenőve, sem pedig olyan helyzetben, hogy a másik előtt igazolniuk kelljen magukat. Szóval ezt végül belátta és hagyta a fenébe az asszonykodó felkérdezéseket. Ha egyszer valamilyen hiba kerülne a gépezetbe és kinevezné egy gyenge pillanatában a vezetőség őt prefektusnak, na, akkor lenne értelme. Addig persze megül a fenekén, issza a kakaóját és megpróbál nem lebukni, ha hülyeséget csinál.
- Na jó… csak a saját tapasztalatom. Elvileg tényleg a bátrak háza, de itt leginkább bohókásabb emberekkel találkoztam leggyakrabban. Nagyon kedvesek – vallotta be füllentését, azonban már nem tudta mit és kinek higgyen. Szerette volna jobban ismerni az odajárókat, de nem mindenki volt kíváncsi egy elsős fárasztó kérdéseire, melyek amúgy egyértelműek lesznek idővel.
- Szarvaid? –torpant meg, és ha a fiú is megállt kezeivel a homloka felé nyúlt, hogy megtapogathassa azokat a bizonyos szarvakat.
- Erre... balra… mi? – összezavarodott és a folyósón bámult végig. Totális labirintusnak érezte, amely még bánthatja is.
- Jaj már! – forgatta a szemeit és könyökével finoman meglökte annak karját – Nem kell szívni ám a vérem! – nyújtogatta nyelvét és vigyorgott ő is – Legyen bal! – fogalma sem volt, mi lesz balra, de a döntést rábízták ezért nyugodtan döntött. Egyszer úgyis kilyukadnak valahol és remélte, takony meg minden undi trutyi nélkül meg is ússza azt.
Agárdi Kornélia Auróra
Prefektus Eridon, Egyetemi hallgató, Másodikos mestertanonc


be Lilith. never Eve.
RPG hsz: 309
Összes hsz: 466
Írta: 2021. október 19. 02:36 Ugrás a poszthoz


X zene   X ruha   X készüjjé' fő', kisanyám!



Ahhoz képest, hogy egy rögtönzött előadás volt, kifejezetten jól sikerült és még bókolni is tudott egyik bálványának, aki nem volt más, mint Masa. Egyszerűen csodálta az energikussága, kedvessége és cserfessége miatt. Nagyon szeretett volna már elsősként is barátkozni vele, de túl félénk volt, hogy egyáltalán odamenjen bárkihez is. Szerencsére ez múlóban volt már és nagyobb magabiztossággal megy oda bárkihez is. Persze, ez nem jelenti azt, hogy berobban mások köztudatába, mint egy meteor, csak finoman odaslattyog szívesen boldog-boldogtalanhoz.
- Úúú! – pupillái hatalmasra tágultak, ahogy hallotta Masát és az ő jókívánságát. Mosolyogva, ugrálva tapsolt, örömét ezzel akarta kimutatni és már jött is az ötlet, mivel fűszerezhetnék meg az estet. Hát Várffy-Zoller urat kell dicsőíteni egy himnusz keretein belül! Hátha csurran-csöppen egy-két házpont is, ha jól sikerül.
- Nyajj – nyekkenve vonszolódott Masa után és épp, hogy csak le tudta passzolni a mikrofonbigyót valakinek, ahogy éppen odébb vonultak. Telifogas vigyorral bólogatott, tudta ám a levitás, mire gondolt egészen pontosan a kis Kori.
- A szám… hmm... azon még gondolkodom, de sajna nem ismerem a beceneveit. Gondolom, nem sokan hívják Zorrynak vagy Vállernek. Elég hülye nevek – kezdte dörzsölni állát miközben az égbe tekintett. Ha Várffy helyében lett volna, ő sem örülne ilyen s más hasonló buta neveknek.
- Mi lenne, ha a fekete listásai lennének a gonoszak, akiket a himnusz alatt legyőz. Vagy… Ú várj! Alakítsuk át a magyar himnuszt. Akkor a dallal nem kell foglalkozni, csak a szöveggel! – jött egy meg vadabb ötlet, amellyel már kevesebb gondjuk volt. Azonban elénekelni nekik kell, ezért vicces lesz a végkifejlett. Bár duóban jobb volt, magabiztosabbá vált.
Agárdi Kornélia Auróra
Prefektus Eridon, Egyetemi hallgató, Másodikos mestertanonc


be Lilith. never Eve.
RPG hsz: 309
Összes hsz: 466
Írta: 2021. november 27. 22:56 Ugrás a poszthoz


X  Ahogy festek.   X  Zenebona   Piros-zöld tincseim is vannak, csak hátul.


Látta Theddy arcán, aki nem igazán értette őt. Valószínűleg Kori sem csak értetlenkedő, hanem konkrétan bamba fejjel nézne vissza a másikra, ha Theddy helyében ő lett volna. Nem tudta, hogy magyarázza el neki, hiszen még ő maga sem tudta, hogy egyáltalán látta-e és ha igen, mit magyarázzon el. Valószínűleg a lánnyal csak a fények és az agya játszott. Ennyi történhetett, amit úgy fogott fel, mintha az egy valós dolog volt ott. Vajon tényleg az volt?
- Tuti, hogy nincs? - kérdezett vissza félénken, ujjait tördelve s megrezzent, ahogy a másik forgolódni kezdett. Ő is látta? Mit látott? Mit keresett?
Aztán az asszonykodással együtt jött a témaváltás és megtudta, merre járt a találkozás előtt Theddy.
- Gyászház - megismételve a szerinte mókás szót, felkacagott. Erre reagálván az egyik folyosón lakó kép válaszként visszanevetett és Kori arcára fagyasztotta a vigyort egy pillanaton belül. Miért nem szólt senki neki, hogy egyébként nem csak vigyázni kellett ott, de liberót is hozni magával annak, aki félős?
- Melyik az a gyásszház? Csak hogy tudjam... Nem nagyon vágom még ezeket a házas témákat. Először tényleg azt hittem, egy kis házikóban leszek a többi elsőssel meg egy tanárral - ismerte be szégyenkezve. Nem tehetett róla, muglik közül jött, ott nem szokás ilyen személyiség alapján szétosztott megoldás.
Óvatosan nyúlt oda és tapogatta meg Teddy homlokát, ám ő nem érzett semmilyen szarvat, még pattanásból származó dudort sem. Úgy hallgatta, ahogy bevallotta nem az odajáró fiúk egyik másolata. Erre nagyot bólintott. Tényleg nem volt.
- Igaz, eddig nem sokat dumáltunk, de szerintem te így vagy jól és egyedi! Nem kell mindenkinek Ken babának lenni, ha akarnék egy Ken babát... vennék  -vonta meg a vállait és igyekezett úgy dicsérni, ne legyen félreérthető. Ő valóban így gondolta és szerette volna, ha Teddy érezné, Korival lehet barátkozni és beszélgetni.
Miközben elindultak vissza, majd a fiú rászólt, hogy várjon, ő abban a pozícióba megdermedt, ahogy volt. Nem mert megmozdulni mert... mert mi van, ha épp belelépett valamibe, amiről jobb ha nem tudott?
- Azért ne szívd, mert csak a vámpírok szívnak vért! - mutató ujjait ajkaihoz helyezte, szemfogakat imitálva velük egy ostoba grimasszal együtt - Ha vámpírrá válnál, akkor szívhatod nyugodtan, de cserébe engem is vámpírrá teszel! - jelentette ki és feltartotta a kisujját, mert ő bizony kisujj esküt óhajtott.
Magabiztosan irányította magukat balra, nagyot bólintott és hálás volt, hogy nem egyedül kellett kóborolni ezeken az őrült folyosókon.
- Hékás! Az árnyék kergetés nagyon is jó muriii - újabb nyelvöltés volt látható a lány részéről - Egyébként ma volt a sárkánytan vizsga és annnyira elrontottam -csattant homlokán a mancsa - De szerintem meglesz, csak gyengén - vonta meg vállát - Ja és sétáltam is még kint - tette hozzá.
- Mondd csak, milyen érzés cigizni? Már a mugli sulimba is sokan szívták, de itt is sok diákot látok. Milyen? A vámpírok is cigizhetnek? Olyan menő! - ámuldozott.
Agárdi Kornélia Auróra
Prefektus Eridon, Egyetemi hallgató, Másodikos mestertanonc


be Lilith. never Eve.
RPG hsz: 309
Összes hsz: 466
Írta: 2021. december 24. 00:35 Ugrás a poszthoz


X  Ahogy festek.   X  Zenebona   Piros-zöld tincseim is vannak, csak hátul.


Megnyugodott. Egy kicsit.
A másik nevetése hallatán Teddyre pillantott, aki... aki nem nevetett. De akkor ki? Mire meghallotta, a fogatlan paraszt jelzőt, már tudta, hogy egy festménynek vált a napja csúcspontjává és ijedten nézett fel. A szitokszavak hallatán, egy pillanat  alatt Teddy mögé szökkent és a lapockájánál elkezdte előre tolni, nehogy a festményhez csatlakozzon más is a rikácsolásban. Nem lett volna jó. Nem tudta, hogy a fiú mennyire volt heves vérmérsékletű, de jobb félni, mint megijedni.
- Aaaaha - próbálta feldolgozni egy rövid válasszal a gyors jellemzést a kastély házairól. Nyilván úgy gondolta Teddy is, hogy a java, tehát nem mindenki, mert például Zalán is kék és ő pont nem az az okoskodós típus. Sőt, ismer egész kedves rellonost is, Maet. Tehát itt is élt, hogy a kivétel erősíti a szabályt. Príma, megértette.
- Ugyan! Én a nevelőid szemébe is megmondom, hogy ez egy ilyen dolog. Valaki lehet tök normális punk ruhával és lehet egy idióta pöcs Ken babaként - vonta meg a vállait. Mindig is a megbélyegzés ellen tüntetett. Szerinte az nagyon gáz volt, ha valakit csak azért ítélnek el, mert nem úgy néz ki, mint ahogy a sablonnak kell. Bár Kori is sablonnak érezte magát, de mentségére szóljon, ő még kereste a stílust, ami neki jól állhat.
Szemeit forgatta vigyorogva az egyszerű válaszon. Ez körülbelül úgy hangzott, amikor szól az ember az eladónak, hogy szóljon már, ha le van árazva a tej és akkor jön. Na, pont úgy hangzott, de Kori nevetett rajta.
- A-a! Én kergetem az árnyékot, ez nem egy oda-vissza játék. Nincs Kori kergetés , nem-nem! - mutogatta mutatóujjával és határozottan tiltakozott. Elég volt a mini szívrohamokat átélni a szemei sarkában osonó fantom alakok miatt.
- Kapar? Köhögök? - kérdezett vissza értetlenül, mintha baj lenne a felfogásával. Mit szeretnek akkor benne, ha ez ennyire szar? Ki szereti, ha füst szagú és fáj utána a torka aztán meg már nem is érzi?
- Hát... de csak azért, mert nem értem. Mármint értem, csak a miértjét nem. Mert annyi negatívum van róla és... mégis annyi ember szájából látom lógni. Csak kíváncsiságból akarom…- hallott olyat is, hogy elvileg az első két szál után hányni is szoktak meg elájulni. Kori melegen ajánlotta a szervezetének, hogy el ne merészeljen ájulni, mert egyrészt nem kellene megint takonyban hemperegni, másrészt Teddyt sem kéne megijeszteni azzal, hogy a szeme láttára pereg össze a lányka.
- Merre menjünk tovább? Előre vagy vissza? Nem tudom, merre van a nyugati szárny...
Agárdi Kornélia Auróra
Prefektus Eridon, Egyetemi hallgató, Másodikos mestertanonc


be Lilith. never Eve.
RPG hsz: 309
Összes hsz: 466
Írta: 2022. január 13. 18:29 Ugrás a poszthoz


X  Ahogy festek.   X  Zenebona   Piros-zöld tincseim is vannak, csak hátul.


- De akkor igazából senki sem normális, csak azok a sznobok, akik ők maguk is - húzta el a száját és mélyen magában szintén megvetette az ilyen nevelőket, akikről Teddy is beszélt. Ahhoz, hogy agymosott zombi legyen valaki, elég egy lobotómia is, persze ez betiltott beavatkozás már. Ezzel sajnos valóságos szobanövényeket tudtak csinálni az emberekből. Undorító dolognak tartotta a lányka.
Két arcára csapott kezeivel, úgy festett, mint maga a Sikoly című kép.
- Hát akkor mi biztos a varázsvilágban? Ha van semmi, akkor lennie kell valaminek is! - vigyázat, hatalmas filozofálások következnek a kislány fejében. Az élet nagy kérdései fordulnak meg abban a koponyában. Melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Mi a célja az életnek? Miért ragad az ember nyelve a fagyos oszlophoz? Milyen lesz a Föld ötszáz év múlva? Mennyi ideje lehet hátra az emberiségnek? És létezhetnek valódi zombik?
Fejben szorgosan jegyzetelte, a másik tapasztalatait a cigarettával kapcsolatban. Büdös, káros és köhögsz tőle, de mégis kell a szervezetednek. Oké. Ki kell próbálnia egyszer.
- Összepisálják - ismételte meg ezt az egy szót kacagva és el is morzsolt egy könnycseppet mellé.
- Hát... majd, ha felértünk az eridonba, ott az erkélyen kipróbálnám. Most itt nem - az kell még neki, hogy beájuljon a füsttől és megint a takonyba hempergőzzön. No-no senior.
- Nem inkább... arra? - mutatott az ellenkező irányba. Fogalma sem volt, de a prefi szó hallatán szedni kezdte a lábait.
- Akkor inkább egy árnyék legyen - nyekeregte s arra folytatta az útjuk, amerre Teddy mutatta.
- Lehet igazad volt... kezd ismerős lenni a folyosó ezen része - jelentette ki, míg a falakat bámulta. Ezeket a festményeket máskor is látta már.
- Ha a folyosó végén jobbra fordulunk,  akkor elvileg kijutunk és onnan egyszerű az út - állát dörzsölve elmélkedett.
Agárdi Kornélia Auróra
Prefektus Eridon, Egyetemi hallgató, Másodikos mestertanonc


be Lilith. never Eve.
RPG hsz: 309
Összes hsz: 466
Írta: 2022. február 1. 01:49 Ugrás a poszthoz


X  Ahogy festek.   X  Zenebona   Piros-zöld tincseim is vannak, csak hátul.


Ha lett volna Kornéliánál más jegyzetfüzet a zsebnaplóján kívül, akkor szorgosan jegyzetelte volna mindazt, melyet Teddy bölcsen osztott meg vele. Ő felsős volt Kori pedig nem, biztos jobban tudta a dolgok menetét, mint a lány. Ebben egy percig sem kételkedett.
- És szerelmet sem! – jelentette ki izgatottan. Igaz, mugli családból származott a lány, de a tévében akárhány varázslós filmet vagy sorozatot nézett, mindből az ömlött, hogy szerelmet és holtak feltámasztását szigorúan tiltott bűvészkedni. Nem szabad baszakodni a természettel és az univerzummal, ezt a lányka is tökéletesen tudta.
- Láttam már, nem is egyet. De azok nem pisiltek be csak irtó büdik voltak és hánytak meg nem tudtak egyenesen járni – jellemezte gyorsan pár szóban azokat a lokál alkoholistákat, akiket Pityunak és Józsinak neveztek szülei. Állandóan a közeli garázsbolt ajtajában gubbasztottak a Mátyás keserűjüket szorongatva egy üveg olcsó sörrel együtt reggelente.
- Nem mert… mert ott jobb. Nem tudom megmondani. Az erkélyen szeretném – felelte félénken, ahogy a cigaretta kipróbálása mellett döntött. Hajtotta a kíváncsiság és nem a folyosón akarta, ahol mindenféle festmények lennének szemtanúi egy „kiskorú megrontásának”.  Természetesen, semmi olyan dolog nem történne, hacsak a cigarettába kóstolás nem számít annak.
- Nem félek csak... csak nem akarok büntetőmunkára menni. A legutóbb is Gábriel bácsinál takarítottam, amiért kint mászkáltam éjszaka és leköptem a Bibircsókos banya portréját papírgalacsinnal – nevette el magát, az egyébként teljesen megérte a vadőrlak kipucolását. Megérdemelte a vén szipirtyó.
Kiértek végre. Nem akarta elhinni, vagyis de. El akarta hinni és el is hitte.
- Jó lesz erre! A végén visszamegyünk arra a fránya folyosóra! – karolt bele Teddy felkarjába.
- Menjünk a megszokott úton és akkor egyenesen mehetnénk az erkélyekre is, mit szólsz? – pislogott rá nagyokat, ő nem mondott le tüdője rombolásáról. Túlságosan kíváncsivá vált.
Agárdi Kornélia Auróra
Prefektus Eridon, Egyetemi hallgató, Másodikos mestertanonc


be Lilith. never Eve.
RPG hsz: 309
Összes hsz: 466
Írta: 2023. március 11. 03:32 Ugrás a poszthoz


X TalárAlatt   X MIIVAN   X Elakarokszublimálniagyászba

Még most sem tudta kiverni fejéből a néhány napja történt kiruccanását Jeremy társaságában, aki mellékesen nem is Jeremy, hanem Elias volt. Kori agyában sok minden motoszkált, de sértettségétől perpill fontosabb volt Aladár csitítása. Le kellett nyelnie mérgét, a végén megvonják a segítséget és pisloghatnak egymásra a szeszélyes árnyékkal.
Csendes délutánnak nézett elébe, fent ücsörgött az ágyán és az altatók hatásait véste fejébe, hogy  a vizsgán legalább makogni tudjon róla valamit és ne várja a maximális pontszámot neve felírása után. Bár egész sok pontot kaphatna érte, hisz hosszú a neve. Ha egy betű egy pontot érne, hamar meglenne az E.
A folyosóról nagy zsibongás hallatszott. Nagyobb, mint általában. Dorián megint készült valamire, Kori pedig tudta: more, ebbű baj lesz. Becsukva hát könyveit, a hangokat követve osont lefelé. Egyre erősödött susmus, amelyet egy vezetéknév üvöltése tört meg. Bakkerka - sutyorogta és immáron nem Dorián megfékezésén gondolkodott, hanem megmentésén… valahogy. Állítólag Kakasi nem volt az a fajta professzor, akitől könnyű megszabadulni. Ha szarban vagy, ő ezt megduplázza, négyzetre emeli, gyököt von és megint dupláz rajta. Ha sétál a folyosón, még a festmenyek is vigyázzban állnak vagy lefagynak, simán megnevel bárkit. Korinak szerencséjére eddig nem volt vele összetűzése, így nem is állíthatott semmit tapasztalatból. Az előbb elhangzottakat is a többiektől hallotta. Ilyen ronda pletykákat magától sosem terjesztene. Gyerekes dolog.
Odaért hát a tömeghez, ott Kornél sziluettje rajzolódott ki messzebb, jobbnak látta először a másik prefektust meginterjúvolni.
- Hát te meg hova osonsz? Ne segítsünk Doriánon? Kakashi-sensei élve megeszi… - dünnyögte orra alatt.

Utoljára módosította:Agárdi Kornélia Auróra, 2023. március 11. 15:09
Agárdi Kornélia Auróra
Prefektus Eridon, Egyetemi hallgató, Másodikos mestertanonc


be Lilith. never Eve.
RPG hsz: 309
Összes hsz: 466
Írta: 2023. március 11. 16:59 Ugrás a poszthoz


X TalárAlatt   X MIIVAN   X Elakarokszublimálniagyászba

Kornélt vizslatta kérdőn. Láthatta ő is, hogy az eridonos bajban volt, mégis elinalna? Szép. A levitás mesélt ugyan Korinak és Zalánnak Gabi néniről, de nem gondolta, EKKORA traumát okozott neki a sensei.
Teddy jelenlétére felé fordult, nem hallotta mikor állt mögé és... turistáskodott as always. Épp nyitotta volna ajkait, hogy köszöntse a helyzethez illően, ám Kornél akciója végett a Teddy-féle nyálas nyalóka egyenest hajában landolt az eltéved bűbájnak köszönhetően és ott is maradt rendesen. Miféle cukorból volt az? Hát a rágó nem ragadt ennyire.
- Teddyyyyyy - nyüszített fel, ahogy próbálta ő is kiszedni az édes veszedelmet hajából, fel se fogta Kakasi megrovó szavait, amit Pankával szinkronban kaptak meg. Egyedül annyit érzékelt, hogy Kornél megint Allah Akbart -némán- kiáltva próbálta megöngyilkolni magát mindenki előtt a bokájára mért csapás miatt. Utána nyúlt, szerencsére épp időben tette, ezért sikerült is megtartani barátját.
- Neked már úgyis mindegy. De nyugi, tartalak - sziszegte vissza, majd fejét felemelve pásztázott körbe és úgy hallgatta Kornélt a baziliszokról, egyetértően hümmögött. Talán Kakasi mégis túl nagy falat lenne a negyedikesek két ügyeletes csicskájának? Csicskáról beszélve eszébe jutott a harmadik grácia is, Zalán. Tuti megint Rue vagy Rami után koslat. Általában Zalán és a baj kézenfogva járnak. Neki csaj se kell, ha a baj állandóan vele van. Szép barát.
- Jaj, ne húzd a hajam, Teddy. Áh, inkább hagyd, majd Kasza professzort megkérem, segítsen - hesegette el az ötödikes kezét feje rángatásával, aki addigra már bőszen túrta zsebeit.
Merlin szerelmére, valaki robbantsom már fel valamit, hát Kakasi tömeggyilkosságra készül! A legrosszabb, ő lesz az egyetlen, aki látni fogja a thesztrálokat, én meg nem! - gondolta. Aladár ezalatt alattomosan kezdett nyúlni, kúszott a földön a diákok lábai között észrevétlenül, Merlin tudja hová.
Ismételten: More, ebbű' baj lesz.
Agárdi Kornélia Auróra
Prefektus Eridon, Egyetemi hallgató, Másodikos mestertanonc


be Lilith. never Eve.
RPG hsz: 309
Összes hsz: 466
Írta: 2023. március 12. 11:43 Ugrás a poszthoz


X TalárAlatt   X MIIVAN   X Elakarokszublimálniagyászba

- Azt mondják fodrász volt. Remélem, ismer valami kutyulékot, mert nem akarok rövid, fiús hajjal lézengeni. Onnantól tényleg fiúnak hinne Kornél és Zalán - felelt Panka kérdésére, szemei viszont laposan az előbbi fiúra terelődtek egy percre, majd vissza az elsősre. Kedvelte Pankát. Olyan kis extrovertáltnak találta, igazi eridonosnak. Bezzeg egyre inkább érezte már, ez belőle apadozik és egyre jobban kezd elhalni.
- Te is fiam, Kornél - sipított fel újra, ahogy barátja is megkísérelte kiszedni hajából az ádáz édességet. Szemei bekönnyeztek, ahogy buksijához nyúlt és úgy hüppögött a kitépett hajszálai után. Egyetlen szerencséje az volt, hogy Gabi néni megkegyelmezett neki és a fiúkat nyugvásra intette, így nem rángathatják tovább sötét tincseit.
Az események felgyorsultak, jöttek a pontlevonások, dorgálások, még Holló professzor is befutott, oldalán Miksával. Kori úgy vélte, jobb kedvre derítették Kakasit, mert utána kapott az Eridon még plusz húsz pontot Teddy mamusza miatt. Hogy miiii? Ha ez az ára, ellopja az örödikes mamuszát és ő is abban fog mászkálni.
Az egész tetejében pedig még két személy befutott, bár ne tették volna. Bellától állt a hátán a szőr. A strasszköves táskától pedig egyenesen kiégtek a szemei valamelyik nap, amikor a fény megcsillant rajta és az egész klubhelyiség úgy nézett ki, mint egy diszkó. Így is érzékenyebbek szemei a fényekre egy ideje, erre jön a csaj meg a virító táskája. Aztán itt a másik gyöngyszem, Jacob. Kori ereiben a vér is megfagyott, ahogy a navinés megjelent, fejében újra felelevenedtek a bálon történtek és nagyon szeretett volna valahol nagyon messze lenni tőle.
- Te jóságos Merlin - látta, ahogy elvágódott Jake, mire Kori fülig vörösödött a szégyenérzettől, ahogy a fiú félholtan is az ő nevét nyögdécsetei. Azt hitte, sikerült megértetni vele a bálon decemberbe, hogy nem lehet köztük semmi.
- Ne hari Kornél, de nekem most mennem kell. Zalán… - szólt elhalt hangon barátjának, de már nyúlt is karjáért, hogy magukhoz húzhassa és átpasszolja a sánta Kornélt. Neki elege lett abból a délutánból. Aladár pedig kitudja, mikor kezd önszórakoztatásba.
- Vigyázz rá légyszi, én meg megyek és megkeresem Kasza tanárnőt - azzal sarkon fordulva átszökkent Jacob paradicsomain és magán a fiún, aztán egy árnyékba húzódva eltűnt.
Utoljára módosította:Agárdi Kornélia Auróra, 2023. március 12. 11:49
Agárdi Kornélia Auróra
Prefektus Eridon, Egyetemi hallgató, Másodikos mestertanonc


be Lilith. never Eve.
RPG hsz: 309
Összes hsz: 466
Írta: 2024. április 21. 00:44 Ugrás a poszthoz


X SzigorúAHaj X Rostás Szabika - Vettem a piacon X betanítalak X Aladárindahaus X KarnéliaKorina


Mellkasa előtt fonta össze karjait, úgy rótta Karina mellett az éjszakai járőrözés alatt a folyosókat. Útközben magyarázott, mutogatott egy-egy jó búvóhelyet - amit még ő is használt prefektusi titulusa előtt elsősként. Szerencsére akkor sem őt, sem pedig Zalánt nem kapták el, mert kint lófráltak. Mára erre abszolút nincs szüksége, viszont továbbra is számontartja a praktikusabb helyeket.
- Te mit csi... - villantak szemei az eridonosra, aki akkor konstatálta, hogy belelépett valami....be. Kornélia tekintete Karina cipőjére siklott tova, az a valami barna volt és nagyon olyan állagú, mint a fekália.
Mégis ki szarik a folyosó közepére?
A mestertanonc gyomra egyébként sem bírja az ilyeneket, öklendezve fordított hátat a másiknak, csak amíg feltörekvő hányását próbálta visszafogni. Szemei emellett megállás nélkül könnyeztek, és csak orrán igyekezte beszívni a levegőt, hogy megnyugtassa magát - már amennyire sikerült.
- Főleg a Fejetlenség folyosója, ahol most is vagyunk - tette hozzá két, majdnem róka között. Bal kezét szájára tapasztotta, míg pálcájával intett, hogy megtisztítsa Karina cipőjét. Remélte, ennyi elég lesz.
Átrium - Agárdi Kornélia Auróra összes RPG hozzászólása (15 darab)

Oldalak: [1] Fel