Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

- Tudod mikor viccelnék ilyennel, hát a hóbakancsom is tele van már ezzel, ne tegyél idegbe - háborodik fel, hogy még ő van hibáztatva. Értitek, az ember várná a buksisimit, kekszet, csokit, amiért itt görnyed ezen a kibebazsalyintott fatákolmányon, erre mit kap? Még az ő nyakába varrják a sikertelenséget. Szégyen Móric. SZéGyEn, szÉgYeN!
- Nem sikíthatsz, mert ránk találnak - szögezi le, és kezd el gondolkozni vajon meg merjen-e próbálkozni egy silentiummal, ha a legrosszabb mégis bekövetkezne. Pro, hogy lehet, hogy működne, és akkor megússzák a kalandot, kontra; hogy még nem igazán... Hogy is mondják szépen? Szóval nem igazán gyakorlott a dologban. Aztán jól néznek ki, ha sajtot csinál a testvéréből, ki felel majd le helyette a VAV-on? A nyugtató (legalábbis annak szánt) frázisokra csak feldünnyög, érthetetlen morzsái ezek a hagyjmárnak, a hagydelnek és a hiszem ha látomnak egyaránt.
- Zseblámpa? Ja, Darwint? Dunakavics? Van. - Bizonyítékként rá is csap hátsó farzsebére, amiben megzördül a cukorkászacsi. Amilyen jól működik bizonyos esetekben a híres ikrek közti telepátia, olyannyira nehezen veszi fel a fonalat máskor - sebaj, mindenkinek vannak vakfoltjai. Móricom fejben is végigköveti magában ezt a gondolatsort, sőt, egészen oda lyukad ki, hogy ha fejben gyenge, az fájdalom, viszont mindenkinek az fáj, ami a leggyengébb... Bámul tehát Móricra, várva az alkalmat amikor az bevágja majd a tarkóját a polcba, ami alá éppen elvackolni készül magát, és lecsaphatja ezt a csodás labdát.
Egy pillanatra megtörténni látszik a legjobb, ami csak megeshet (nem a fejbeverés - még), elvégre Móric diadalittas mozdulattal ránt elő valamit a semmiből, de sajnos még mindig nem járnak ott, ahol szeretnének. - Add azt ide, ha nem találjuk meg, ez is jobb mint a semmi - bújik elő a racionalitás, és kezét nyújtja a szerszámért.
- Annyira nem értem miért kell megnehezíteni a dolgunkat, és lezárni az üvegházakat... Senkinek sem fájt volna, ha pár órácskára kölcsönveszünk egy metszőollót, majd visszarakjuk! Vagyis, hm - küldetésük végcélja jut Móricom eszébe, és kicsit megtorpan, átgondolni állítását.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Hangosan, felfújt arccal fújom ki a levegőt, hogy nagyon határozottan lelegyintsem. Jól van már, nem kell itt a felesleges bomlás, mint a komposztba rakott bármik. Felfogtam, mer' ha nem vette volna észre, azóta változott a felállás és éppen én szívok a poros, pókhálós, dohos, mindenes, néhol undorítóan ragacsos polcokon. Komolyan, ide nem jár valami takarító brigád? Mondjuk fair enough, miután elmentünk, nem is kellenek majd ide olyan csili-vili lesz minden, mint Salamon tö- kföldje. Ami valószínűleg nincs neki, de a fejemben már van, szóval szigorúan véve, akkor van. Na, ezt hamar megoldottuk.
- Hallod?! Ki a bánatot érdekel, ha valami éppen le akarná rágni a karomat? - rendesen felháborodva beszélek, csoda, hogy nem vágom csípőre a kezemet, mint ahogy anya szokta, amikor éppen megszid minket, mi meg egymásra sandítunk és kitör belőlünk a röhögés. Pedig anya teljesen komolyan gondolja a szidást, amit meg is érdemlünk, de hát, ha komoly szituba kerülsz, akkor ki tudja komolyan venni? Na ugye? Hirtelen állok meg a mozdulatban és pillantok le rá értetlen tekintettel hónom alatt.
- Komolyan? Elhangzott a zseblámpa? - összeszűkült szemekkel rázom meg a fejem értetlenül, majd visszatérek a turkáláshoz, immár sokkalta nyugodtabban, mert van I tervünk, ha az azt megelőzőek rosszul sülnének el. Márpedig rosszul fognak, ezt mindketten tudjuk, de amíg meg sem próbáltuk, mégis ki adná fel? A válasz egyébként nagyon egyszerű: mi nem. És ez a lényeg. Vállat vonva nyújtom felé a nem kincsnek minősülő kincset, mer' ha szerinte ez használható, nekem aztán mindegy.
Serényen bólogatok minden szavára, aminek hatására párszor halkabban koppan fejem a felette lévő polcnak, de ne törődjünk vele, koncentráljunk az akcióra. Csak előre! - Nem lenne mive- TALÁLTAM VALAMIT! - kiáltok fel hangosan, mégis halkan, mert a fene sem akar lebukni. Csak rakd össze, engedd el, és lépj tovább. Kösz. Szóval a polc hátuljába kapaszkodva húzom fel magam kicsit jobban, jobb lábammal támaszkodom a létrán, míg balom el-elemelkedik a létrafokról. Ha most nem töröm el valamimet, akkor soha, de én kitartóan turkálok a polc hátulja felé. - Nem, megint téves riasztás. Soha nem fogjuk megtalálni ezt a retket. Mi lenne, ha inkább lerágnánk Darwinról? Végül is... kettő az egy ellen - húzódom vissza a polcról teljesen, arcomra rendesen felül a töprengő arckifejezés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

A hirtelen mozdulatok tapasztalatai alapján elég komoly megingásokat tudnak előidézni, így még mielőtt ráripakodnának fentről, hogy nem végzi rendesen feladatát, határozottan markol rá a létra száraira. - Van belőle mááásik - pislog hát ártatlanul, de lefelé, mielőtt megvakul a kikotort portól. Az anyai szidás hasonlata egy dologban tehát teljesen releváns: ugyanúgy könnyelműre van véve.
Most rajta a sor, hogy lenyűgözetlen legyen, elvégre abból Mórickám, hogy "tartalék izé" az ember elég szabadon tud még asszociálni, már hogy ne is haragudjál meg. Nem, nem hangzott el a lámpa, de elhangozhatott volna, azért mert a tanár nem mondja el minden dolgozat előtt, hogy tilos öníró pennát használni még nem lesz szabad- oh, várjunk csak. Jó nem, Móricnak nincs ilyesmire szüksége, mennyivel egyszerűbb már ha amit nem tud, a körülötte ülőktől kérdezi meg, nem? És olcsóbb. És kevésbé könnyű vele lebukni, elvégre még mindig tisztább radírt vagy zsepit kérni kölcsön, mint észrevétlen kicserélni az íróeszközt.
Móricom automatikusan csittetgetni kezd, ahogy Móric felkiált, de felelősségérzete úgy száll el ahogy jött, mikor felfogja, a kiáltás nem egy éppen felé repülő beazonosíthatatlan állatformának szól, hanem egy lehetséges győzelemnek. Bosszúsága annál nagyobb hát, még arról is megfeledkezik, hogy olyan csodásan kigondolt tervét végrehajtsa - mondjuk amíg maga Móric nem szisszen fel, mondván, hogy fáj, Móricom sem tehet sokat -, fáradtan rúg a földbe, és kezd el körözni fejével, levezetve tehetetlen ingerültségét. Tekintete megakad egy dobozon a sarokban, egészen lent, annyira, hogy eddig talán észre sem vették. Egy dobozon, amin az "eszközök" felirat áll. Miközben fentről folyamatosan ömlik a nyakába a morgás, és a tengernyi - egy - valószerűtlen lehetőség, Móricom csak összeszűkült szemmel nyúl fel, hogy megkocogtassa a másik fiú bokáját. Ha amaz elhallgat, lassan, és egészen gyanakvó tónussal szólal meg.
- Te Móric. Azt az eszközök feliratú dobozt néztük már? - Móricomnak nem rémlik, bár persze ez sem jelent semmit; ugyanúgy, ahogy a felirat ellenére is simán lehetnének élő skorpiók a szigszallag alatt. Tudjátok, mint ahogy a cukor feliratú kakaóporos dobozban csirkepác-fűszerkeverék. Mégis... Egy eszközök feliratú doboz... A jackpot gép sem csilingel hangosabban Vegasban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Értem én, hogy páros szerv egyébként az ember karja, de kettővel könnyebb, mint egyel. Ez tény. Nem véletlen születünk amúgy is kettővel, szóval csak egyszerűen hagyjuk azt, hogy elvesztem az egyiket, mer' valami bármi úgy dönt, hogy megszabadít tőle. Ja, mázli, hogy ez nem történik meg egyébként, mert nagyon lenyűgözetlen lennék tőle, jobban, mint Móric attól, hogy komolyan közölte a zseblámpát. Mit csinálnék a zseblámpával vajon? Maximum belevilágíthatok Darwin szemébe, elvakul pár pillanatra és testvéremet elé lökve el tudnék futni. Rendben, ez a terv valami zseniális, szóval kell szereznem egy zseblámpát rövid időn belül.
Csodálatos gimnasztikázásom közbe nyalom szinte végig a polcokat, csak mint kiderül, nagyon feleslegesen. Ismét téves riasztás, és ha ez így fog folytatódni, akkor hamarosan tikkelni fog a szemem. Tikkelne a szemem. Testvérem megszólal én pedig a kérdésre kapom fel a fejemet, aminek hatására akkorát koppan a polcban, félek, még az igazgató is meghallja. - Aztaleborultrohadtalmafájátnekidefáj - ez így egybe kimondva húzom ki a fejem, azonnal kezemmel kezdem dörzsöli a területet, mintha ez enyhíthetné a fájdalmat. Körkörös mozdulatokkal simogatom fejem búbját, miközben hónom alatt pillantok le ismét Móricra. Kissé meggörnyedve fordulok körbe, hogy megtalálhassam a dobozt, de sikertelenül, mégis felcsillannak kékjeim, és szélesen vigyorogva trappolok le a létráról.
- Szedd össze és menjünk! Tökre fáj a fejem - noszogatom Móricot, türelmetlenül, fájó fejbúbbal toporgok az ajtóban, hogy turkálja ki, most amúgy is az ő köre jön, és menjünk innen, mielőtt tényleg lebukunk. Sokkal több időt töltöttünk itt, mint kellett volna amúgy is. Tekintetem zizeg ide-oda, ahogy testvérem pakolja ki a cuccokat a dobozból, majd diadalittas vigyorral bólintok egy elégedettet. Nyertünk. Az ajtót résnyire kinyitom, kikukkantok rajta, majd intek a mögöttem állónak, hogy mehetünk. Sokkalta sikeresebbek voltunk ma, mint arra bárki számított volna.
Volkov liked this.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Hát igen, ez így alakult - feleltem neki szomorúan, jól esett, hogy ott volt mellettem.
- Értelek - feleltem neki komoly arccal. Mi legalább meg tudtuk beszélni a dolgokat, meg rajtunk kívülálló körülmények miatt kellett, hogy véget érjen az egész, míg Bence terén más volt a helyzet, nem is akartam firtatni tovább az egész témát, mert nem szerettem volna kellemetlen helyzetbe hozni.
- Rendben, megfogadom a tanácsodat - néztem rá továbbra is szomorúan, majd arra gondoltam, hogy igaza lehet, az csak rosszabbítana a helyzeten, ha magam zárkóznék teljesen. Talán társaságban könnyebben át tudom vészelni ezt az időszakot, ebben nagyon igaza volt a fiúnak.
- Persze, benne vagyok! - válaszoltam neki, miközben egy halovány mosoly hagyta el az arcom a hajborzolás után. Közben egyre kezdett tőlem távolodni, én pedig mosolyogva után futottam, hogy utolérjem, aztán "jól megkapja a magáét". Tény, hogy Bence jobb kedvre derített, nem is bántam, hogy elmeséltem neki rögvest a bánatom, hiszen nélküle még mindig ott sírdogálnék a szobámban. Jól esett, hogy megpróbált jobb kedvre deríteni, én is mindig mellette voltam, amikor jó, illetve rossz időszaka volt, ő pedig most viszonozta ezt. Úgy gondoltam, hogy jó, ha eltöltök vele egy kis időt, legalább megpróbál felvidítani valamennyire, ráadásul iszunk egy finom italt is, miközben kibeszélhetem még neki a bánatom. Sokat segített ez nekem, hiszen mellette kicsit feloldódhattam, és sikerült kissé jobb kedvre derítenie, hiszen erre valók a barátok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Józan ésszel felfogni ezt a csöpp lánykát más lenne. Nincsenek benne veszett apai ösztönök, annál inkább a testvéri, hiszen hiába NEM akarja kimondani és elfogadni, neki ki lett szaggatva a húga a lelkéből, vagyis mellőle, és mintha folyton folyvást be akarná tölteni az ő hiányát, pedig az nem a legszebb dolog, de úgy néz ki, ezt hívják tudat alatti működésnek. Polli pedig tipikusan az a karakter a létezés könyvében, akinek senki nem tud ellenállni – és akkor semmi rosszra sem kell gondolni -, az ember mosolyog, kedves vele és ő is az lenne, de jelenleg nem éppen beszámítható, így, vigyorog, mint a vadalma.
- A-aa. Nekem nincs. Nem is volt – csak gyereknek, az a tipikus ág, amiből pisztoly lehetett, csúzli, de itt nem adnak fadarabot a kezébe. Mágiátlan, ámbár, ez senkinek nem egyértelmű, hiszen itt tanul, minimum egy alsószintes mágiára nevezik be, vagy kviblinek, de semmiképp annak, aki abból a világból jött, amely elől ennek titoknak kéne lenni. Ezért is olyan, mint a gyerek, aki valamit először lát, pedig látott már varázslatot, de mindig új tud lenni, mindig úgy érzi, látnia kell. Abbahagyja a kis performanszot, hogy előre dőlve hajoljon meg ő is, majd bólogat.
- Az vagyok, az vagyok. Mugli. Meg vicces. Vicces mugli – és valóban, mert a humora ébredt fel elsőnek, emlékszik vissza, hogy mostani lakótársát is hányszor nevetette meg, pedig meg sem erőltette magát. Ismerős szöveg, amit letol, elvégre, sok bűvész-show létezik, látott eleget tv-ben, vagy akárhol, hogy tudja, a nagy beszédek az igazi lényegek, a műsor néha annyira nem.
- Aha, tudom. Simán voltam. Ezer éve deee… voltam – bólogat megint, próbál visszaemlékezni mikor volt az és hol, de nem jut eszébe. Állatos műsor igen, meg az artisták, de bűvész, az annyira nem. A lufihajtó bohóc, az igen, mert már libabőrös is, ahogy elképzeli, pontosabban lelki füleivel hallja a lufi tipikus nyikordulását. Azt a hangot, amitől égnek mered minden szőrszála és belsőleg borzong. Borzalmas, szörnyű. Megrázza a fejét, mintha a mozdulat kiűzni ezt azonnal. Ekkor pislog arra a pontra, ahova a lányka mutat, de ha ütnék sem tudna ott semmi mást látni, mint koszt meg a berendezést. Nincs kecske, vagy csak ő nem azt kapta. Érdekes. Hátradőlve engedi el a fantom-kecskét, magyaráz, igazán szégyelli magát valahol mélyen attól, amilyen hangok jönnek ki belőle. Ronda szavak, amiket nem kéne az apróságnak hallani, megérdemelné a szappant.
- Nem hát. Nem. Én nekem nincs kötelező úgymond, mint ööööö… na nekem nincs mágiám, semmi. Így azokra figyelnem se kell. Van pár órám, nem kell idebent laknom, speckó vizsga. Írok én mindent, amit tudok – máshogy most nem tudná körbeírni, de a lényeg így is átment, ebben biztos. Tovább tetézi csak, hogy úgymond annak az okát is leleplezi, amely miatt egyáltalán erre létezik, mint jelenség. Jó nagy bukta, de már kár visszavonni és nem is lehet, főleg, hogy most nem is tud logikusan gondolkodni.
- Ahaa. Tutira igazából – máshogy nem is lehetne. Persze, ő is nevetett, amikor felkelt és közölték vele, sokáig nevetett, aztán a kezdeti örömködés minden másba csapott át. Nagyon másba. – Ööö… lehet tudom. Nem tudom most, hogy tudom-e – hunyorog, nem érti, hogy jön ide, a logika halála. Talán tovább mondja, talán addig rájön, hogy az-e, amire gondol, vagy nagyon nem. – Polka. Ez nagyon aranyos. Polka vagy – nevet egy sort, tudná még csavarni, de amúgy se az a fajta, aki beceneveket gyárt, azokat csavarja meg. Olyannyira, hogy az már-már idegesítő. Elneveti magát inkább a becenév magyarázatára és igen, a lián köthető oda is, de eddig senkin nem vette a szájára így. Mindig van valami új és legalább nem lányos. Sehogy sem az, borostás, kócos, lerágott körmű, minden. És ez így jó.
- Mennyi a sokáig? Mert közben nagyon, utána is, dee nagyon utána csak fáradt vagyok. Naaagyon. Nincs erőm mozogni se – mintha most sem lenne, úgy van elnyúlva szinte ültében, de a kicsihez képest hosszú lábainak így is van bőven hely. Mintha végtelen lenne a szoba, meg a lábai is. El is nézegeti kicsit, bambulva nyújtja előrébb azokat, de nem, nem érnek tovább.
- Nem. Nagyon kevésre. Mások többet, én buta vagyok a farkashoz – von vállat, mert sose vizsgálta, hogy miért történik ez, hogyan, miképp. Talán mágiahiány, talán pszichés, talán más. – Ú repülni… Ti azt tudtok, seprűvel! Seprű. Istenem. Hogy lehet ilyen baromság – röhögi el magát, mert most, kába agya képzeli el saját magát, az otthoni partvison ülve, ahogy repked az iskola körül. Végül, annyira röhög a saját képein, hogy eldől oldalra, és onnan néz fel a lánykára. – Vagy pióca. Mert az tudod… szíííváááás – és megint röhög. Ha látná magát, a normál fele, már rég sikítana talán. Ki kell másznia ebből, de olyan jól mulat. Felkönyököl végül, szemei a nevetés könnyeitől csillognak.
- Engem is löktek. Nőjek fel, éljek meg, legyenek valakijeim, blablabla. Tudod mit csináltam első este? Sírtam, mint a gyerekek. Sose sírok – lazán beszél róla, pedig eddig sosem. Sírt, félt, egyedül érezte magát, mint sosem, nem akart itt lenni. Kuporgott a szobában, amit bérelt és nem akart itt lenni. De úgy beszél róla, mintha természetes lenne. Nagyon nem kell neki semmi tudatmódosító.
- Nem muszáj felnőni. Nem jó buli – mondja az, aki alapesetben többször gyerekes. – Ó, szegény. Hány éves? És ööö… ha nagyon álmos vagy, jaj, hát visszakísérlek, csak tudja felkelni – mert mintha tagjai túl nehezek vagy túl könnyűek lennének. Fogalma sincs, fekszik még kicsit, bár oldalának hideg a padló.
- Tudsz? De menőőő! Én semmi hangszert nem tudok, csak hallgatni, de azt nagyon. Énekelni szoktam, ha zuhanyzok. De rossz, akkor neked nem fogok – nevetgél, hogy nem kínozza, elég, ha most társaságával. Kezd lassulni, éhes lenni, tipikus high-érzés, amikor minden békés, minden szép és jó. – Értelek, értelek – lassú pislogással bólint felé. Nem érti most, de később fogja. – Buták, korlátoltak. Ami nem olyan mint ők, nem értik. Nem tudják érteni – ez saját magára kevésbé igaz, ő csak befele fordul, nincs olyan korlát, ami nem enged dolgokat. Persze, a lányka mondatai bőven mutatják, hogy mivel nem átlagos, máshogy bárnak vele.
- A kecske? Elmeeent – legyintve ül fel lassan, elcsigázottan. Feje kicsit koccan a falnak, de észre sem veszi, neki amúgy is ritkán fáj valami. – Öööö passz. Szerintem, aludni kell meg valami gyógyszer. Menjünk ki? Ki kéne menni… mert, mert túl puha ez a padló. Menni kéne – meg a lányka is álmos. Lassan tápászkodik fel, mint az óriás, úgy néz ki mellette. A falba kapaszkodik, lábai elzsibbadtak, térde kicsit megremeg. – Sikeeeer! Akarsz repülni? Vihetlek a hátamon!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A legújabb Edictum még számára is tartogatott meglepetéseket, ugyanis a Color Party-n valóban kiszúrták Őt és Sándort. A cikken természetesen jót mulatott, viszont le merte volna fogadni, hogy a férfi még nem látta és hogy is hagyhatta volna ki, hogy elsőként lássa az arcát? Igen, ugratni tervezte, éppen ezért átfutotta a tanárok személyre szóló órarendjeit és amikor megtalálta, mikor végez, kényelmesen el is tervezte a merényletet. Egyszerűen csak beszambázik a terembe, kicsapja az újságot és jót nevetnek rajta. Terv szerint.
Az óra vége előtt pár perccel indul meg a Számmisztika terem felé, hogy semmiképp se késsen el, hiszen Sándor képes és eltűnik. Ez egyébként kimondottan jól megy neki, ha akarja. A jelző után a diákok kiözönlenek a termekből, ő pedig épp akkor ér a célhoz, mikor az utolsó pár lány sóhajtozva távozik. Összepréseli ajkait, nehogy elmosolyodjon, elvégre nem lenne szerencsés kinevetni a tanulókat, azonban ahogy arrébb somfordálnak, ő belép és be is húzza a bejáratot. Cipője jelentőségteljesen koppan minden lépésnél, vékony ujjai között tartja az újságot és el is mosolyodik, ahogy közelebb ér a férfihoz.
- Szia - ahelyett, hogy egyből kikövetelné a csókját, csak egy könnyed mozdulattal ül fel félig a tanári asztalra, majd hátra söpri a haját. Szemei huncutul csillannak a tanárra és kicsit úgy érzi magát, mint aki tilosban jár. Piszkosul élvezi, amúgy. - Képzeld, benne vagyunk az újságban! - azzal szétnyitja a lapot és leteszi az asztalra, hogy tökéletesre lakkozott körmével rámutasson az őket érintő bekezdésre. - Azt írják, totálisan levettem Önt a lábairól a bájaimmal, mondja, meg tudja erősíteni a pletykát Szigethy úr? - cukkolja. Élvezi. Hihihihi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

– Tehát tekintsünk úgy a számmisztikára mint egy használati útmutatóra az élethez – szólal meg a csengő, amire a diákok azonnal elkezdenek összepakolni. Nem volt a legizgalmasabb a mai óra a tanulóknak, elvégre este valami bulit szervez az egyik lány a faluban. Legalábbis félfüllel ezt hallottam. Ezért nem is csoda, hogy mindenki siet elkészülni, hiszen mára ez volt az utolsó óra. Nem csak nekik, nekem is. Felegyenesedve, hangomat megemelve próbálom még emlékeztetni őket, hogy ne feledjék, a következő órán dolgozat következik, és a heti leadandókat is végre szeretném mindenkitől időben megkapni. De szavaim süket fülekre találnak, ezért csak egy nagy sóhajjal sétálok vissza a tanári asztalhoz, hogy a vaskos tankönyvet az asztalra hajítsam. Jobb kezem hüvelyk- és mutatóujja közé fogom vékony orrnyergemet, s szemeimet összeszorítva sóhajtok egyet. Elfáradtam. Ezért is rendezgetem lassabban az asztalon pihenő jegyzeteket, majd ledobom magam a karosszékbe. Bal könyökömmel támaszkodok meg, hogy zsibongó fejemhez nyúlhassak, és masszírozni kezdjem halántékomat. Az utolsó össze-összesúgó lánypáros is távozik a teremből – akiket észre sem vettem, hogy benn maradtam –, majd körömcipő kopogásra leszek figyelmes. Felkapom a fejemet, és meglátom a felém mosolyogva közeledő Julest. Szívem kihagy egy ütemet, és azonnal felpattanok a székből, hogy meglepett tekintetemet a női szemeibe fúrjam. – Szia – köszönök én is karcos basszusomon, szemeim árulkodón csillannak meg a tanterem félhomályában, majd szemöldökömet gyanakvón összehúzom, és a már asztallapon félig fenn ülő nőre nézek. Akaratlan nézek végig rajta, semmi szemérmesség nincsen benne, ám mégis a magam módján próbálnám leplezni. – Mi? – mutatok magamra és Julesra felváltva, miközben jobb szemöldököm a magasba reppen. – Mi vagyunk az újságban? Mégis miről tudná… – hajolok előre, így némiképp közelebb is kerülve arcommal a nőéhez. Zöldes szemeim azonnal falni kezdik a betűket, majd látványosan elsápadva tekintek vissza Julesra. Nagyot nyelek, és felegyenesedve nyúlok idegesen tarkómhoz. – Ilyen nincs…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nyilvánvalóan nem kerüli el figyelmét, hogy Sándor ma is pontosan ugyanolyan jól néz ki, mint egyébként mindig. Ahogyan az sem lepi meg különösebben, hogy a gyerekek tökéletesen ráéreztek arra, hogy játsszanak az idegeivel, bár tény és való, hogy a férfi hátán akár fát is lehetne vágni. Így hát miközben elhelyezkedik, hagyja, hogy szemérmetlenül végig pillantsanak rajta, még lábait is keresztbe veti, hogy az összehatás tökéletes legyen. Talán mégis csak azzal a csókkal kellett volna kezdenie...
- Mi bizony. Képzeld, szikrák pattognak közöttünk - hangjából kihallatszódik némi él, ahogy utánozza a cikkben leírtakat, s drámaian gesztikulál is hozzá, azonban mosolya egyértelműsíti, hogy ez sokkal inkább a pletykának szól, semmint annak, hogy a valóságban ne lenne meg az a bizonyos plusz. Figyeli Sándor vonásait és kimondottan jól szórakozik rajta, hogy ennyire sokkolja a tény, miszerint publikálásra került róluk egy bekezdés az Edictumban. Félre is érthetné persze a reakciót, de egyelőre teljes bizonyossággal ítéli úgy, hogy az elutasítással vegyes döbbenet pusztán a diszkréció megőrzésének szól és nem kapcsolatuk felvállalása ellen. Mert az gondolom egyértelmű, hogy egy ideje már nem csak a vakvilágba randizgatnak.
- Ilyen van. Híresek lettünk. Arra gondoltam, hogyha a brit királyi családnak beváltak a szuvenírek, mi is lőhetnénk egy szelfit és árulhatnánk. A befolyt pénzből természetesen az Edictumot támogatjuk majd, hisz nélkülük mindez nem jöhetett volna létre - még bólogat is párat, s noha arckifejezése elsőre komolynak tűnhet, szemei és a körülöttük gyülekező nevetőráncok elárulják. Viccet csinál az egészből és kimondottan jól is szórakozik rajta, ennek örömére pedig hamarosan eltörik benne valami és felnevet. Nem tudja komolyan venni a dolgot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Ahogyan kezdem visszanyerni emberi arcszínemet, vonásaim közé kiül a mérhetetlen aggodalom. Az, hogy Jules szokásához híven viccet csinál az egészből nem meglepő, ellenben rendkívül bosszantónak találom. Jámbor vagyok alapvetően, nem szoktam hangot adni annak, ha valami zavar. Mert igazából minden zavar, és ezzel megtanultam együtt élni. Inkább eltemetem, aztán majd lesz valahogy. Azonban smaragdszín szemeim hangszálaim helyett kezdenek szorgos munkába. Nem mondom, hogy kifejezetten csúnyán, de rosszallóan pillantok a nőre, aki úgy látszik, hogy egészen jól szórakozik a pletykarovaton. Én viszont teljes döbbenetben kezdek fel s alá mászkálni, reménykedve abban, hogy ez az egész csak egy rossz vicc. Valami olyasmi, mint amit Jules is épphogy elsütött. Megállok egy pillanatra, úgy fúrom tekintetemet a csillogó, kékszín íriszekbe. – Ez nem vicces, Jules – teszek felé egy lépést, amivel előtte is termek. Combom combjához ér, ahogyan ő az asztalszélnek támaszkodva incselkedik tovább. Gondterhelten figyelem a fiatal nő vonásait, és egy pillanatra el is feledkeznék arról, hogy hol vagyunk és miről beszélgetünk. Kicsit előre dőlök, jobb ujjaimmal a nő bal oldalán megtámaszkodva a tölgylapon. – Emiatt ki is hajíthatnak minket – kezdem suttogva megszokott pánikrohamomat. Ahogyan láthatjuk; most már hivatalos iskolai dolgozó vagyok tanárként, ezért igenis veszélybe kerülhet az állásunk.
Kapcsolatban vagyunk? Én soha nem neveztem még így meg dolgokat. Szégyenszemre, ilyen közel nem sok emberhez kerültem lélekben életem során. Ettől függetlenül, nem tudom kezelni, és nem is keresek rá alkalmat, hogy megtegyem. Most, ebben a pillanatban is csak annyit tudok, hogy azzal, hogy megszüntettem a távolságot fizikailag is közöttünk, nem teljesen tudok a problémára koncentrálni. Mélyeket szusszanok a beállt csendbe, és egyik szeméből a másikra ugrálok zöldjeimmel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Az egész szituáció még viccesebb, ahogy látja Sándort fel s alá járkálni, mint aki teljesen kitért a hitéből - már amennyiben volt neki. Mégis, mikor szúrós pillantást kap feleletként, akkor nevetése csitul és igyekszik rendezni vonásait.
- De, azért egy kicsit az - még mindig szórakozottan lógatja lábait, noha kezdi úgy érezni, hogy ez az egész ügy túl van reagálva a férfi részéről. Elvégre hány tanárt hoznak szóba diákkal, ráadásul nem mestertanonccal, hanem alapszakossal... Még sincs belőle sem botrány, sem kirúgás, sem egyéb. Mi több, mindenki vígan él tovább, le sem reagálják a felröppenő pletykákat. Miért kellene épp nekik, két felnőtt embernek kikérnie magának, főleg úgy, hogy a cikk nem is áll olyan messze a valóságtól? Mosolya akkor fagy le arcáról, amikor Sándor alig pár centire tőle hajol és hirtelen vészesen közel kerülnek valamiféle fizikai kontakthoz. Így is megőrjíti, hogy combjuk összeér, hiszen fel-felsejlenek benne annak az estének az emlékei, amikkel azóta sem bír betelni. Mégis, annyira jegesek a fülét érő szavak, hogy már szinte pofonként hatnak.
- Azért ezt finoman szólva is túlreagálod - hangja ezúttal komolyabban csendül és már nem ível csodaszép görbe az arcára. - Ebben az iskolában még a mestertanoncok is járhatnak a tanáraikkal, ki a fenét érdekel, hogy van-e köztünk valami vagy nincs? - széttárja karjait, bár fejében megszólal valamiféle vészharang, ami egyből feszültté teszi Őt is. Csak nem arról lenne szó, hogy nem hajlandó felvállalni? A felháborodás ugyan várat magára, de a csillogástól mentes íriszek nem sejtetnek túl sok jót egy rossz válasz esetén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Az üressé vált terem csendjét hol Jules, hol én szakítom félbe. A több lyukat mégis a nő vágja a térbe, hiszen én még mindig nem arról vagyok híres, hogy megosszam a bennem tomboló gondolatokat. Inkább csak kattog az agyam, miközben a betűk egyre fájdalmasabban szúrnak bele elmémbe. Bevallom őszintén; soha nem voltam hajlandó elolvasni az Edictum pletykarovatát, mert addig boldog az ember élete, amíg nem teszi. Legalábbis ez az én kódexembe nem fér bele. Az, hogy a magánszférát ilyen szinten sértik, semmibe veszik, egyszerűen vérlázító. Természetesen ez, kívülről teljesen máshogy jöhet le a nőnek, elvégre megszólalás hiányában azt gondol, ami csak megszületik a fejében. Dühös fújtatás távozik széles orrcimpáim közül, míg újfent egy bosszús fejcsóválással egyenesedek fel, hogy combunkat már elszakítva támaszkodjak a nő melletti asztalrészre. – Túl… – kezdem valami teljesen szokatlan hangszínen, s zöldjeim idegen gunyorossággal tekintenek vissza a gyönyörű tengerszín szemekbe. – Túlreagálom – mondom végül amolyan kérdés és kijelentés határán táncolva. Újból közelebb kell kicsit hajolnom, de nem fúrom most smaragdjaimat a szempárba, hanem szinte suttogva nyitom szólásra ajkaimat, elnézve Jules válla felett.
– Így mindenki megtudja – rossz válasz. Érzi az olvasó, míg én magam csupán arra gondolok, hogy megsértették kapcsolatunk intimitását, de meg kell hagyni, ez a legkevésbé sem így hallatszik, amikor a szavak elhagyják torkomat. Igazság szerint azt sem tudom, hogyan kell felvállalni egy kapcsolatot, persze. Ám most nem ez bosszant. Csakhogy ezt valahogy elfelejtem megosztani az egyre inkább feszengő Jules-szal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Vegyes érzései vannak jelenlegi beszélgetésükkel kapcsolatban, ám hagyja, hogy Sándor is kivegye belőle a részét. Az, hogy ez mennyire rossz ötlet, csak akkor derül ki, mikor már kissé távolabb húzódva, némiképp vádlón ismétli meg Jules szavait.
- Igen, túlreagálod Sándor - válasza most már tükröz némi idegességet és dühöt, de hangszíne még mindig a nyugodt, sőt türelmes intervallumban mozog, legalábbis egészen addig, míg a férfi ismét magához nem ragadja a szót. Még csak a szemembe se nézel te seggfej! Lélektükrei életre kelnek, ahogy az eddigi vidám csillogást felváltja valami sötét és szikrázó, ajkait pedig összepréseli. Elegánsan tolja el Sankót, hogy felkelhessen és ösztönösen keresztbe fonja karjait, így nézzen fel rá.
- Érdekes, szex közben ez a kérdés valahogy nem merült fel benned - éppcsak egy leheletnyit szűkülnek össze szemei, ahogy szúrósan szegezi neki a kérdést. Ami azt illeti, nem szándékozott veszekedni, de egyszer mindent el kell kezdeni, így mielőtt még a férfi megszólalhatna, ismét elnyílnak szép ívű ajkai. - Tulajdonképpen igazad van, sohasem beszéltük meg, hogy mi van köztünk, az viszont barokkos túlzás, hogy a szex belefér, de ha kitudódik, akkor letagadsz - szándékosan mondja ki kétszer is a szex szót, ezzel nyomatékosítva a tényt, hogy előbb is felmerülhetett volna benne ez az apró-cseprő részlet. Nyilvánvalóan nem merült, mert épp azzal volt elfoglalva, hogy betegye.
- De ha gondolod, egészítsd ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Immáron sokadjára mutathatom be a nagyközönségnek a kommunikációs készségeimet. Vagyis leginkább azok hiányát. Az idegesség csípős érzéssel száguld végig ereimben, és megjelenik a zsibbadás és zsongás a fejemben; általában ez a testem reakciója, ha nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Annyira önzőmód gondolok csak arra, amit én mondok, hogy a nő első, kissé indulatosabb szavait, miszerint valóban túlreagálom, szinte nem is hallom. Ekkor érzem meg ujjait mellkasomon, amint finom eleganciával tol magától távolabb. Szemeiben valami mást látok most, szemöldökömet összehúzom, s mint valami emberszabású kezdem kutatni Jules tekintetét. És újfent ennyit az emberek érzéseinek értelmezéséről. Elvégre csak azt látom, hogy valami megváltozott. De hogy ez most düh, szomorúság vagy értetlenség… meg nem tudom mondani. S ettől a furcsa érzéstől csak még inkább érzem azt a bizonyos zsongást koponyámon belül. A következő szavakra viszont minden belsőszervem bucskázik egyet, egyedül szívem jár le több kört egészen addig, amíg bele nem vörösödök.
Az éjszakára visszaemlékezve több meleg és hideg hullám szalad végig testemen, mint váltófutóversenyt rendeztek volna bennem. Távolabb állok, és egy ideges mosollyal emelem meg mutatóujjam, hogy én is szóhoz juthassak, amikor a nő folytatja. Leengedem hát jobbomat, és hitetlenkedően dülledő szemekkel hallgatom őt tovább. Nem szakítom félbe, végig hallgatom. Nem mintha lenne más választásom.
– Jules – kezdem a világ legnagyobb „nem-tudom-mit-tegyek” arckifejezésével, miközben méretes tenyeremmel eltakarom néhány másodpercre gondterhelt arcomat, hogy megdörzsölhessem azt. – Ez… ez… nem – csóválom erőszakos tiltakozás közepette a fejemet, de nem tudom megfogalmazni tisztán, amit akarok. Szemeimben a mély tanácstalanság minimális düh-vel keveredik, miközben most már nem is vagyok hajlandó engedni a kék szemeket. – Nem erről van szó – hajtom le végül fejemet, hogy lentről nézhessek fel Julesra zöldjeimmel. Elérkezett a pillanat, hogy most már én is érzem; a szófukarságom nem segít a helyzeten. – Nem tudod mit beszélsz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Mindig tudott volt, hogy stílusa nyers, vagy legalábbis lehetne jóval szofisztikáltabb, mint amilyen úgy egyébként, ám aki ismeri, pontosan jól tudja, hogy Őt ez teljes mértékben hidegen hagyja. Olyan elfojtott indulattal és talán közönnyel vágja Sándor arcába a szavakat, hogy az egész terem visszhangzik azok csattanásától. Nem várta, hogy örök szerelmet fogadjanak, hiszen nem ismerik egymást olyan régóta, mi több, megkérdőjelezhető kapcsolatuk első közös lépéseit teszik meg tyúklépésben, vagy legalábbis próbálták megtenni. De az, hogy a kosárpálya közepén egymásnak essenek, majd a Color Party után nem is akármilyen fergetegeset szexeljenek és még le is tagadja ezek után Jules-t... Na hát ez aztán mindennek a teteje, vagy inkább legalja - ez opcionális attól függően, honnan nézzük.
- Szóval nem erről van szó - kényszeredetten mosolyodik el és elveszi az Edictumot az asztalról, hogy egy kecses mozdulattal összegyűrje a salátapapírt és a szemetesbe hajítsa. Amikor ismét a férfira pillant, arcáról eltűnnek az érzelmek, teljes mértékben semlegesek szemei, úgy is mondhatnánk, hogy kifürkészhetetlenek. - Tudod, a gond az, hogy én pontosan tudom, hogy Te miről beszélsz - hűvös, egyenesen jeges fuvallatként szállnak szavai, hogy aztán nemes egyszerűséggel hátat fordítson és tegyen pár lépést. Csak ekkor torpan meg, hogy a felgyülemlett keserűség és düh egy részét Sándorra borítsa. Féloldalasan visszafordulva gúnyos mosolyra húzza ajkait.
- Ha már ilyen jól értesz a számmisztikához, van valami, aminek a jelentését biztosan megérted - ezzel a lendülettel lendül a jobb keze és középső ujját tökéletesen jól láthatóan tartja Sankó felé. - Ezt számold ki - azzal ismét hátat fordít, ám ezúttal végleg és az ajtó felé masírozik, hogy kilépve rajta teljes erővel bevágja maga mögött. Nem kétséges, hogy a nehéz faanyag megremeg a tokban, miközben emelt fővel, ám láthatóan megbántottan tart a gazdasági felé. Seggfej.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Állkapcsom megfeszül, és továbbra is látványosan összeszűkített zöldjeimmel figyelem őt. Légzésem egyre egyenletlenebb, fogaim össze-összekoccannak számban az idegességtől. Idejét sem tudom, hogy mikor hozott ki belőlem valaki olyan érzést, ami civakodásra sarkallna. Általában ráhagyom másokra a dolgokat – mivel nem jelentenek számomra semmit –, ezért nem jutok el odáig, hogy összeszólalkozzak akárkivel is. Ez az érdektelenség, mindentől függetlenül, a mostani beszélgetésünkre is letelepedett, pedig egyáltalán nem ez volt a szándékom, amikor először nyitottam ma szólásra ajkaimat Jules előtt. A kényszeredett mosolyra görcsbe rándul felsőtestem, és jobban kihúzom magam a megszokottnál. Ösztönös reakció ez, mivel a nő dominanciája egyértelműen azt hozza ki belőlem, hogy megmutassam; én vagyok a nagyobb. Természetesen ez csak kinézetre van így. Most a legkisebb élőlénynek érzem magam a bolygón. Csak meg-megnyílnak ajkaim, de Jules olyan vehemenciával folytatja, hogy esélyem sincsen szóhoz jutni. „[…]én pontosan tudom, hogy Te miről beszélsz”, emelkedik meg erre a mondatrészre a szemöldököm, mert számomra teljesen egyértelmű, hogy fogalma nincsen arról, hogy mire gondolok vagy mit szeretnék felé közvetíteni. Csupán fejemet csóválom, és tarkómra markolva teszek meg néhány lépést a nővel ellentétes irányba, hogy aztán hirtelen visszafordulhassak.
A számmisztikával kapcsolatos mondatkezdésre csak gunyorosan, kérdésképpen megemelem vállamat, hogy kíváncsian várom a feladványt, amikor is Jules középsőujja egyértelműen közli velem, hogy bizony, elmehetek oda, ahová csak akarok. Ha eddig néma voltam, akkor most nem tudom, hogy mivé válok a meglepettségtől. Egyhelyben, kezeimet lomhán lógatva magam mellett figyelem a becsapott ajtót. Fejem kissé lehajtva, arcizmaim végletekig feszülve. Ennyi? Ez még tőlem is silány teljesítmény. Mindkét kezem középső három ujját nyomom homlokomba, szemeimet összeszorítom, majd hagyom egy ideig, hogy felfaljon az ideg, majd egy hirtelen vezérelt érzéstől felrúgom az Edictum-salátával megkínált kukát.
– A rohadt életbe – suttogom idegesen, és a székbe ejtem száz kilómat. Az ülőalkalmatosság fájdalmasan nyikorog fel alattam, én pedig nem is tudom mennyi idő telik el, mire végre összeszedem magam, hogy elhagyjam az üres tantermet. A tölgyfaajtót ma nem kíméljük; mögöttem is hangosan csapódik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Elégedetten döntöm hátra a fejem, örülve a sikeremnek, annak, hogy megnevettettem a lányt. A művelet természetesen apró koccal jár, de már szinte fel sem veszem, én megszoktam, a falnak meg hát... nem fáj.
- Á az a baj tudod, ez nem jön parancsra, csak ha épp olyan a kedv, az idő, a hangulat, meg a cicabajusz meredeksége. - Még bólogatok is mellé, nagyon komoly megfigyelések övezik ezeket a kijelentéseket kérem!
Lehet, hogy Lau nem lenne rám büszke, ha tudná mi történt, sőt lehet, hogy még a részlehajlósága ellenére is furcsán nézne rám egy kicsit. De nem tudja, és én annak érdekében, hogy ez így is maradjon, finoman terelgetem odébb a figyelmet a kényes témáról. Kábé olyan finoman, mint ahogy az elefánt simogatja a bolhákat, de tőlem ugyan mit vártunk?
- Lehet, hogy akartak egy esélyt adni? - vetem fel, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy engem meggyőzne ez a magyarázat. - Kevésbé mertem veszélyes lenni... - dünnyögöm magam elé, hunyorogva, mintha épp a régi önmagamat nézném az összehúzott réseken keresztül.
Nem is vagyok benne biztos, hogy felfogom, mennyit jelentek számára, vagy hogy épp mit jelent az, hogy pont egy hozzám hasonló tichy-touchy lány jár a nyakára. Továbbmegyek, az is könnyedén elképzelhető, hogy én sosem fogom megérteni a helyzetet, és csak... Adom önmagam. Egy kicsit figyelmesebb önmagam, ez igaz, de végső soron önmagam. Most azonban, ahogy félszegen vallomást tesz, valószínűleg a nyakába ugranék, ha nem lennék ennyire álomittas. - Szeretnéd, ha úgy lófrálnék a folyosókon, hogy elkaphass? És akkor még a büntetésemet is felügyelheted, az is idő - somolygok, ám a huncutság el is illan a szememből, és szimplán lágyan nyújtom kicsit előbbre a nyakam, mint egy teknősbéka. - Csak viccelek. Nincs akadálya, nem? Bármikor kitalálhatunk valami programot, kergethetünk szöcskéket a réten, elmehetünk a fürdőbe, kimehetünk az erdőbe sétálni Benitoval... A végén még sok is lesz belőlem. - Olyan ez mint amikor meghúzod a kart a csokiautomatán, és eltörik, ami miatt minden az öledbe potyog, szóval meg kell enni, de az meg már instant gyomorrontás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Hát akkor az úgy nehéz ügy – kész, kifogytam az ötletekből. Meg a Bencés témát is lezártnak tekintem, nem akarok nagyon belegázolni az egészbe. Vagyis hát a lényeget megtudtam, azt hiszem.
- Hm, érdekes felvetés – töprengek el a dolgon. Egy esélyt? Hát, nem hinném. Inkább lehet az, hogy azt a rengeteg energiát, ami a lányban van, remélték, hogy valamelyest levezeti, vagy a prefektusságban éli ki vagy nem tudom. – Na várj, azt mondod, hogy most hogy nem vagy prefi sokkal veszélyesebb vagy? – jut el végül a tudatomig, amit mondott. Majd megrázom a fejemet, nem, ezt inkább nem szeretném tudni. Inkább ne mondjon olyat, amit nem kell feltétlenül tudnom.
- Ne, nem szeretnélek elkapni. Vagyis hát, ha elkapnálak nem akarnálak megbüntetni az meg … - a helyzet az, hogy nem igazán fogom fel, hogy ez csak valamiféle vicc. Vagy legalábbis csak félkomoly. Mert kinézem ám Masából, hogy direkt akkor kolbászol arrafele amerre nem kéne, hogy én elkaphassam. Aztán hirtelen rájövök valamire. – Na várj, a következő tanévben már simán mászkálhatsz éjszaka. Mestertanoncokra nem vonatkozik a takarodó – felcsillan a szemem, mintha hirtelen feltaláltam volna a spanyol viaszt. Hát így majd róhatjuk a köröket éjszakánként a kastélyban gond nélkül! Hát mi ez ha nem szuper?! Aztán csak eljut ám hozzám a lényege annak, amit mond.
- Oh, tényleg. Hát persze! Igazad van. Csak most nagyon a remek kis éjszakai járőrözéseink voltak a fejemben – ciki vagy nem, de eszembe se jutott, hogy napközben vagy a hétvégéken bőven be tudnánk ám pótolni azt a pár órát. – Mindenesetre majd azért tudatom veled, hogy mikor vagyok éjszakás, hátha kedved lesz csatlakozni hozzám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

- Hmmm... erre pont nem gondoltam... próbáltam kitalálni, hogy hívják, és nekem olyan Andrásnak tűnt - mosolyodok el félszegen. Nem, nem kezdtem őrült módon kutatásban, miután találkoztam a férfivel. Talán csak a hazaúton járt a fejemben, hátha a nagyapa mesélhetett róla, de egyszerűen nem találtam ilyen emléket.
- Tudja... nagyon furcsa ezt hallani. Mindenki máshogy hív... Charlie, Lotte, apa Lizinek... senki nem használja a rendes nevem, ez meg most jól esett. Mindig úgy gondoltam, ha az emberek Charlottenak hívnak, akkor már felnőtt leszek.. komoly, és érett - igen, pontosan ezért esett jól, bár feltételezem nagyapám utódja pusztán csak az illemet követi. Körbenézek a szertárban, de nem... még ez sem az a pillanat, amikor nosztalgiázhatnékom támad, leszámítva a mandragórát. Arról egyből eszembe jut az első itt töltött évem, ami most olyan távolinak tűnik. Nem biztos, ha újra lehetőséget kapnék, ugyanazt tenném. Csomó mindentől megfosztottam magam a dacom és a lázadásom miatt. De talán jobb is így... talán mindaz kellett ahhoz, hogy Ricsi betoppanjon az életembe.
- Valószínűleg csak dühében mondta. Megértem. Már bocsánatot is kértem tőle, mert olyasmivel játszottam, ami számára értékes. Tudja... kamaszkor - forgatom meg a szemem, hálát adva annak, van mire azt fogni. És tényleg, főleg az játszódhatott le bennem.
- Nem köszönöm, nálam tényleg csak elpusztulna, az asztalon tuti jobb helye lesz... Hintse el, hogy Fela ezen keresztül figyeli a jövő nemzedékét - vigyorodok el, mert magam előtt látom az itt tanulók reakcióit, meg azt, hogy a legnagyobb ívben kerülik el az asztalt.
- Kérhetek viszont egy szívességet? - visszaveszek, halkan kérdezem meg, miközben kicsit beljebb sétálok, nekidőlve óvatosan az egyik polcnak.
- Vagyis igazából tanácsra lenne szükségem, de Ön ismeri nagyapát, és apuhoz hiába fordulok vele - szontyolodok el, mert ez egy olyan helyzet, ami számomra érthetetlen, és őszintén bízom benne, a férfi se tud tapasztalatból beszélni.
- Hibáztam.. újra... engem annyira maga alá gyűrt a gyász, hogy vele nem is törődtem. Nagyi miatt hagyta abba, tudom... hisz imádta a munkáját, de egyszerűen... és segíteni szeretnék neki, de fogalmam sincs, hogyan tehetném. Begubózott, senkit nem enged még annyira közel sem, mint amennyire eddig. És én még csak elképzelni se tudom, ő mit élhet át most - hajtom le a fejem, mert igazán nem akarom ezt Rudolfra zúdítani, de egyszerűen már nem tudom, kihez fordulhatnék vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Léda szobájában vagyok. Ez egy feletébb megnyugtató, és annál inkább aggasztó tény, mert az éjszaka folyamán valahogy el kellett jutnom ide, ami sajnos kiesett, lévén nem voltam szomjas, és csudijó kedvem is volt, emellett fogalmam sincs, kivel futhattam össze az út során. Az már kevésbé aggaszt, hogy háztársam úgy bújik hozzám, mintha a plüssmacija lennék, épp csak lehámozni nehéz magamról, főleg, hogy amint kinyitom a szemem, belehasít a fájdalom a fejembe.
Az órára tekintve viszont egyből éberebb leszek.
- Kellj már baszki, elaludtunk - belerúgok az ágy lábába, mert ez legalább hatásos, és veszettül keresni kezdem a ruháim, amik....
- Hol_vannak_a_ruháim? - nem, nem vagyok ideges. Pont nem az Ákos órájáról akarok elkésni. Most nyeregben vagyok, mert ha azt vesszük, hülyét csinált belőlem, és nem akarok neki kedvezni olyasmivel, ami miatt még nekem kell bocsánatot kérnem.
- Ííí áúúú fogalmam sincs, vegyél fel valamit - tellegetve mutat a szekrényére, és átfordul a másik oldalára, ezzel mintegy jelezve, ő erről a napról lemondott.
Még jó hogy amúgy vannak köztünk méretbeli különbségek... tényleg. Jó, épp csak egy kicsi, a ruhái kényelmesek, csak túlságosan is feszülnek ott, amit nem igazán reklámozok, így az egész napom felettébb kellemetlen lesz. Jó, aki eszik, annak nagyobb a feneke, na...
- Komolyan, téged az Isten küldött... van most órád? - pislogok a srácra, akit elkapok kifelé haladva a klubhelyiségből.
- Kölcsönadnád a talárod? Esküszöm, egy életre adósod leszek - még ha a talár meg is esz... de legalább takar. Amint kézhez kapom, megnézem magam a tükörben, és gyors pálcamozdulatokkal legalább a külsőm rendbe teszem. A gyomrom persze bukfencezik, és ölni tudnék egy kávéért, mert tudom, arra már nem lesz időm.
Rohanok. Még az sem megy úgy, ahogy kellene, még csoda, hogy nem zakózok mellette egy nagyot. Viszont beérek, és megcélzom a helyem.. feltett szándékom legalább is. Megkönnyebbülve sóhajtok fel, nem törődve azzal, Romhányi ott van-e, vagy tesz-e valami megjegyzést, gyanítom úgyis lesz hozzám pár szép szava.
Elterülök, szinte az egész padot befoglalva ezzel, de a fejem nehéz, és úgyis forog minden, le kell hát hajtanom, és behunynom a szemeim, mielőtt csúnya dolgok történnek itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

M Á C S A I- (It Happens) Sometimes, right Blondie? - || nézz rám

Már éppen kezdem elhinni az üdítő hírt, hogy Mácsai kétlábon járó és sajnálatos módon soha be nem álló szája ma reggel nem ért be órára, tehát adott kétszer negyvenöt perc nyugalom, mielőtt nem, én sem hiszem, de átvonulok Jóslástanra és betegre nem görcsölöm magam a kitörni vágyó ellenvéleményem minduntalan elfojtása közben. Mutter is megmondta, csak egyszer borítom rá véletlen az asztalt arra a félnótás tanárra, egyszemélyes páholyból nézhetem végig, ahogy hipp-hopp ajtón kívül találom magam - először csak a terem- aztán hirtelen a kastély ajtaján kívül, ja, vágom. Csak az kéne, hogy egy ilyen szerencsétlen félreértés miatt baszhassam a jól felépített és igencsak nagyratörő terveimet, amelyek megvizionált jövőképemben szerepelnek. Hogyisne.
Míg én gondolataimba mélyedve bámulok Kállayra, észre sem veszem, hogy a hírekkel ellentétben valaki mégis méltóztatott befáradni, és a pad tekintélyes részén szétterülni. Azosztigen, hello.
Ha jól hallom, épp a feje koppan a fán, mire szemöldökeim feljebb mókuskálnak a homlokomon, de nem mozdulok. Mellkasom előtt összefont karjaim felett, vonásaimban ugyanazzal az unott közönnyel bámulok magam elé, mint egy perccel ezelőtt, az egyetlen különbség, hogy már nem a sorozatgyilkos kinézettel megáldott Kállayt, hanem a térfelemre belógó szőkefejű Mácsai tarkóját szuggerálom.
- Aztán seggrepacsi volt-e, Cinderella? - szólítom meg kedves padtársamat, mikor a tanár úr végre belekezd a mai óra anyagába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem is foglalkozom azzal, ki van bent, ki nincs. Örülök egyelőre, hogy a helyem képes vagyok megtalálni. Mert, hogy az van. Pár bent lézengő szerint még a főnyereményt is megütöttem Romhányival, de igazából bármelyikkel szívesen cserélnék. Egyedül azért nem teszem, mert imádom nézni, ahogy az irigység kiül a képükre, de bocsássák már meg ezt nekem.
- Nem ázhatok el, csak úgy? Mindenképp dugnom is kell? - rekedt nyöszörgés, ennyivel tudok hozzájárulni a beszélgetéshez, de irtó óvatosan fészkelődök, hogy rá tudjak nézni anélkül, hogy a fejemet fel kellene emelnem.
- Jaaaa... kölcsönkértem az egyik háztársamtól... bár elvileg nem volt pasi a képben, fogalmam sincs, hol vannak a ruháim - őszinteség. Azt mondják az egy jó dolog, nem mintha számítana bármit is, a rellonos mit gondol rólam, vagy bárki itt. Szeretem az életem, szeretem kiengedni a gőzt, és bár most gyűlölöm, de a felejtős bulikat is nagyon imádom.
- De ez gyenge volt... jobbra nem futotta? - hallom Kállay hangját, de egyszerűen képtelen vagyok most arra, hogy két felé figyeljek.
- Jegyeztelsz? Tuti, hogy meg fog szivatni és írat belőle... - még így is próbálok bociszemekkel pislogni rá, mert hogy igen... szívességet kérek tőle... én... megéltük hát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Elmerengett egy pillanatra, hogy elmesélje-e az elejéről a történetet, de végül elvetette ezt az ötletet. Egyrészről akármennyire aranyosnak tűnt a lány gyakorlatilag nem ismerték egymást, így nem igazán bízott benne ennyire. Meg hát na, elég szégyenletes olt számára, hogy ilyet tett valaha, még ha puszta véletlenségből is. - Maradjunk annyiban, hogy szegény lány rosszkor volt rossz helyen - vonta meg vállait. Mert végülis ez valahol igaz volt, így nem hazudott, de az igazságot sem árulta el teljesen.
- Dehogy van több eszem. Én nem jegyzetelek sehova, és így mindent is elfelejtek - nevetett fel ő is. Lassanként el is felejtette, hogy milyen pocsék kedvvel indult neki. Hogy a napsütés, vagy az, hogy társasága akadt hozta vissza az igazi, mosolygós Sárit már részletkérdés volt, talán a kettő együtt járult hozzá a visszaváltozás folyamatához. Persze tudta, hogy amint ismét egyedül marad, vagy éppen beköszönt az este a rossz kedv ismét erőt vesz majd rajta, de addig is megpróbálta kiélvezni a délután minden pillanatát.
- Lehet lassacskán elmúlik végre. Mit is mondtál, mióta van ott? - Pedig amúgy tényleg odafigyelt ő a lányra, csak akkor és ott túl sok minden keringett az agyában ahhoz, hogy ilyen apróságok megragadjanak. Valahol mélyen persze emlékezett ő, csak nem tudta elég hamar felszínre hívni ezt az információt, ezért látta jobbnak, ha inkább értetlennek tűnik és visszakérdez. - Azután, hogy itt amúgyis minden évben van valami káosz szerintem már fel se tűnne senkinek. - Összedől a Levita meg ilyen apró finomságok, hát akkor eggyel kevesebb robbantott torony már nem mindegy?
Kelletlenül bólogatott, hogy érti ő, hogy nem olyan jó buli ez az egész, hogy így hirtelen a nyakába zuhant. - Szerencsére azt hiszem még nem. Legalábbis így hirtelen nem tudok visszaemlékezni semmire. Persze, ezzel most gondolom bevonzom - emelte tekintetét rosszallóan az égre. Tipikusan az ő formája lett volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

A rosszkor, rossz helyen akár szlogen is lehetne errefelé, mert nem kell tragédia, de arra elég sok példa akad, hogy mikor lép valaki, akár én, olyan helyre, amire nem kellene. A szerelmespárokra való rányitás már meg sem számolandó, de léptem én olyan folyosóra, ahol épp falat pingáltak, de mestere vagyok annak, hogy nem is figyelek ezekre. Nem vagyok prefektus és ameddig nem az én káromra megy, nem is fontos. Ellenben, most csak haloványan húzom a szám, hiszen, nem fejti ki, csak utal rá és ez bőven elég. Mi, lányok, nem mindig vagyunk kedvesek egymással.
- Elég az néha, több sem kell. Értelek – bólogat, hogy akkor legyen ennyi elég, mert bár tökre érdekelne, hogy hajtépés közben történt-e vagy sem, visszafogom magam és csak aprót mosolygok a vallomására. Én is így kezdtem, az egész rossz után, mert úgy voltam vele, nem kell ilyen, nem fontos, aztán tessék. Oda jutottam, hogy már a karomra is, csak valahova leírva legyen.
- Hát, tanulj a hibámból, a kezedre semmit. És akkor biztos lesz – pillantok is el a karomra, amely még mindig nem lett olyan, mint régen. Talán sosem lesz, már ezzel riogatom magam, nem is kell nekem semmiféle horror. De most legalább már nem vagyok mérges, arra jó volt, hogy berohantam ide és beszélek vele, hogy nem gondolok az idegességre.
- Nem tudom, mondtam-e – ráncolódik haloványan a homlokom, mert valóban, fogalmam sincs, hogy beszéltem-e erről. Tessék, már zavaros, azonban tudom, hogy ez inkább a sokk. – Pár napja, talán három? Négy? Nagyon összefolyik – nem aludtam valami jól, mert nem merek. Lelógatom a karom az ágyról, így vállam mindig elzsibbad, de közel sem merem tartani magamhoz, nem tudom, ha olyat álmodok, akkor csinál-e bármit, szóval, jobb a biztonság. Első nap még vizes törölközőbe is belecsavartam.
- És tényleg. Nincs unalmas év és nem arra gondolok, hogy mindig szerveznek valami bulit. Ha nem a diákok, hát a kastély. Legutóbb is kaptunk egy rakás potya lakost – húzom el a számat, mert eszembe jut, hogy ki volt közöttük és remélem, több ilyen nem nagyon lesz. Elég bolond van így is a falak között a Rellonban is, nem hiányzik még több.
- Na csak nem. Ha ezek után tényleg úgy lesz, keress meg, majd… nem tudom, nevetünk egy jót? – ki tudja. Ennyire lelketlen nem vagyok, csak annak nézek ki néha, de belefér. – Ez sem biztos, hogy valaki műve. Néha mintha a kastély is ellenünk lenne – nézek is a falak felé, mintha attól tartanék, most dől majd ki. De semmi sem történik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Elégedett vigyorral nyugtázom, hogy kedveli, hogy így bízom benne. Én alapvetően amúgyis mindenkihez bizalommal állok, ami mondjuk gyakran azt eredményezi, hogy kihasználják azt a jó szívemet, ugyanakkor ő még nem tett semmi olyat ellenem, ami miatt ne kellene hallgatnom rá és bízni a képességeiben.
- Olyan menő evezős szörfön, vagy az igazival, ami a filmekben is van? - Ez a téma totál lázba hoz, a vízi sportok mindig nagyon érdekeltek. Nem véletlenül úsztam több éven át. Nekem aztán midnegy, hogy mi, aminek vízhez van köze, az csak jó lehet. Ugyanakkor kékjeimben elismerés csillan, hiszen ez azért egyrészről nem átlagos és nem is túl könnyű feladvány. Legalábbis nem tűnik annak. - Jövőnyáron megtaníthatnál engem is - dobom fel a csodás lehetőséget. Bár ahogy hallom, még neki is van hová fejlődnie, de nincs is annál jobb, mintha barátokkal tanul együtt az ember, nem?
- Milyen koncert volt? Valami szuper buliról maradtam le? -  Luca nevét mintha ott sem lenne inkább meg sem hallom, mert az levinné a hangulatot a béka feneke alá. Én örülök, hogy ők jó barátnők, maradjanak is azok, nincs ebben semmi rossz. Amíg nekem nem kell a lányra gondolnom.
Örülök, hogy végül a gyakorlás mellett döntöttünk a feléneklés előtt, így azért mindketten bemelegedtünk kicsit, ha fogalmazhatok így. Rég játszottunk már együtt, szóval ránk fér a közös gyakorlás, bár igazából már elsőre tök szuperül hangzik ez az egész. Tényleg jól kiegészítjük egymást Karolával, zenei téren legalábbis biztosan.
- Imádnám! - vágom rá azonnal lelkesen. Szeretek másoknak örömet okozni a művészetemmel, vagyis azzal a kupac hanggal, amit én a művészetemnek tartok. - A kérdés inkább, hogy mikor és hol? Nem lesz valami király dökös rendezvény? Ott még talán lenne is esélyünk. - Én nem nagyon vagyok képben így előre az ilyesmi rendezvényekkel, de hátha a mellettem ülő lány tájékozottabb. Nem lenne meglepő újdonság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Az igazival, amit a filmekben is látsz , egy ilyen szép hosszú színes deszka, tudod - magyarázás közben még próbáltam mutogatni is, aztán eszembe jutott, hogy nálam van a rúnázott telefonom, így azt elővéve gyorsan kikerestem a galériát, s mutattam pár fotót Marcinak. - Nézd csak, ilyenen, és itt egy kép rólam is, ez azután készült, hogy beestem a vízbe. Nem is egyszer estem be mondjuk, hanem majdnem minden próbálkozáskor - meséltem mosolyogva, majd lelkesen bólogattam. - Nagyon szívesen, addigra már lehet, hogy nekem is jobban fog menni, de ha nem, a deszkáról való esést is meg tudom tanítani neked, abban már profi vagyok - mondtam nevetve, majd tovább meséltem a nyaramról, s szóba jött egy koncert is. Persze nem gondolkodtam, mert kicsúszott a számon az, hogy kivel is voltam ott, de kicsit már bántam is , hogy ezt mondtam, hisz jól tudtam, hogy mennyire összetörte a srác szívét. Igazából mindkettőjüket kedveltem, nem is akartam beleszólni a dologba, s nem akartam egyikük oldalára sem állni.
- Nagyon jó volt, egy külföldi csapat érkezett, ukulele hangszeren játszottak mindannyian, és szenzációs volt. A közönség odavolt értük. Voltak más koncertek is, ilyen rock, meg pop, hip-hop, azok sem voltak rosszak - meséltem mosolyogva a fiúnak, s mivel koncertről beszéltünk, eszembe jutott az, hogy mi is felléphetnénk már valahol. Igaz, nem voltunk még profik, nem is tudtunk túl sok számot, de kellő gyakorlással akár még színpadra is vihettünk volna néhány dalt. - Hú, szuper, ha benne lennél! Hogy hol? Hm, nem is tudom - gondolkodóba estem. - Biztos lesz valami DÖK-ös dolog, de tudod én kiléptem, egy ideje már nem volt rá időm a sok tanulás mellett - azt nem akartam mondani, hogy részben azért is léptem ki, mert Márkkal szakítottam, s ő is dök-ös volt, és nem akartam, hogy emiatt legyen bármi konfliktus a csapaton belül.  - Tudod mit? Megkérdezem majd Beliánt, hátha lesz a közeljövőben valami rendezvény, amin felléphetnénk. Lehetne egy ilyen diákgála is, majd lehet bedobom neki az ötletet. Meg…esetleg megkérdezhetnénk Bogolyfalván az üzlettulajdonosokat, hátha van olyan étterem vagy kávézó, ahol lenne ilyen zenés este. Gondold el, lenne valami klassz nevünk, ki lenne írva, és mondjuk péntek esténként jönnének az emberek, hogy meghallgassanak minket - miközben erről beszéltem, egészen bele éltem magam, szinte már magam előtt láttam a dolgot, s egészen izgatott lettem. - Kéne nekünk egy név is, mit gondolsz? Lehetnénk mondjuk Karcsi és Marci Duó, vagy a Két Muskétás - mondtam nevetve az ötleteimet. - Naaaa, csináljunk együttest - lelkendeztem ott Marcinak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

- Rudolf.
András? Érdekes elgondolás, de nem hiszem, hogy én olyan Andrásos lennék. Habár ezt ugye nem nekem kell tudnom, hanem annak, aki engem lát, én hiába nézek bele az üvegbe, csak azt látom, amit mindig, Farkasházy Rudolf arcát. Bennem nem sok különleges van, sem lovagszerű nem vagyok, sem jóképű, inkább az átlagos férfit képviselem. Hogy bánom-e? A legkevésbé sem, hiszen nem magammal akarok kitűnni a tömegből, sőt, még csak kitűnni se szándékozom. Így igazán elégedett vagyok a nekem szánt fizimiskával, és a ténnyel, hogy nem kell megküzdenem azzal, aki vagyok.
- Akkor… üdv a felnőttek világában.
Pillantok rá mosolyogva, miközben két üvegcsét felemelek és a megfelelő polcra sorolom be őket. A bájitalok és alapanyagok sosem voltak olyanok, melyekkel ne tudtam volna foglalkozni, miközben beszélek valakivel. Hogy miért is hagytak el? Nos, azt hiszem, pontosan ezért. Mert nem figyeltem a másikra száz százalékosan. De megtanultam a leckét, azt hiszem.
- Bár ez is inkább hozzáállás kérdése szerintem. Én világéletemben Rudolf voltam, gyűlölöm a becézést, ellenben az egyik legkedvesebb barátnőm Lizi, és mégis felnőtt, sőt polgármesterné. Szóval, hogy hol az igazság ebben, az azt hiszem, fejben dől el.
De ezt mindenkinek magának kell megítélnie. Ha van olyan beceneve, melyet szívesen használ, akkor természetesen kész vagyok rá, hogy én is azon szólítsam, ami a szívének kedves. Nekem mindegy, nem szoktam ilyen apróságokon fennakadni, mint, hogy ki hogy legyen megszólítva, de mivel magamról tudom, hogy utálom a becézést, tudom, hogy másnak is fontos tud lenni, hogyan szólítják.
- Igen.
Nem. A helyzet az, hogy én nem igazán voltam kamasz, mert már akkor is nagyon határozott elképzelésem volt a jövővel kapcsolatban. Eridonosként meglepően nehezen szocializálódtam, így ahhoz csapódtam, aki szintén egy nehezen szocializálódó Eridonos volt, mi elvoltunk egymásnak. De nem mondhatom, hogy én nem voltam hülye kamasz, mert akkor mindenki furcsán néz rám, ezt már megállapítottam. A mandragóra történetére elmosolyodva biccentek, nem szoktam ilyen mesékkel áltatni, de ezt kifejezetten aranyosnak gondoltam, úgyhogy nem kizárt, hogy valóban ezt fogom mondani. A szívességkérésre felpillantok rá érdeklődve, de ahogy az tanácsba fordul, megint csak bólintani tudok. Nem igazán vagyok jó az emberi kapcsolatokban, de kivételesen ez egy olyan helyzet, ahol nem kell azt mondanám, hogy a bátyám kiváló pszichológus.
- Legyen ott. Más ilyenkor nem nagyon kell. Az embereknek, ha nincsenek erős kötelékeik a rokonaikkal, meg kell tenniük az apró lépéseket, hogy ez megváltozzon. Legyen ott, beszélgessen, kérdezze néha a múltról. Hogyan vette rá a nagymamáját, hogy randevúzon vele. Hogyan készültek az ünnepekre. Meséljen ön is kedves emlékeket, akár mindkettejükről, akár csak a nagyapjáról. Apró lépésekkel erősítse meg a kapcsolatot kettejük között, és legyen mellette, ameddig csak él. Én ezt tudom javasolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Hangjának mély baritonja uralja a termet. A leghátsó padoknál is tisztán cseng minden egyes szó és tanári karrierjének második évében ugyanolyan lelkesen és odaadóan beszél újra az aktuális témáról, mint először. Viszont a kezdeti félsz már rég elmúlt és kíváncsian járatja kékjeit az unatkozó, a szorgalmasan jegyzetelő, az inkább firkálgató és az őt lelkesen hallgató diákok során és keresi azt a pár embert, akiért ismét megéri majd. Pontosan tudja, hogy a többségnek csupán kötelező tanóra és alig várják, hogy túl essenek rajta és végre azzal köthessék le önnön figyelmüket, ami tényleg érdekli őket. Sosem akarta ráerőszakolni senkire a rúnamágiát és annak végtelen lehetőségét. De szerencsére mindig van egy-két olyan nebuló, aki magától rálel az útra és akarva-akaratlan azon halad tovább. Mint ő, hosszú-hosszú évekkel ezelőtt.
Tekintete lassan araszol a padok között, mögötte a kréta halk sercegéssel támasztja alá szavait, a fontosabb információkat és védőrúnákat felvésve a táblára. Pálcája sután táncol az ujjai között, ahogy lefoglalja magát, majd a keringőt meg-megszakítva int a tábla felé, hogy az íróeszköz követhesse akaratát. Kékjei közben rátalálnak arra az egy tekintetre, akiért már tavaly is tudta; megéri. Bátorítón elmosolyodik, ahogy egy kis szünetet tart, majd figyelme tovasiklik Margaréta arcáról a soron következőre.
- ...úgy vélték, hogy a személy, aki a Swastika által lett megáldva, attól a pillanattól fogva szentté és szerencséssé vált, életét jólét és erő övezte, ezáltal az egyik legerősebb jelkép volt akkoriban - szavaival párhuzamosan a szimbólum is a táblára kerül, amire bizonytalan susogás halk moraja tölti ki a rövid szüneteket. Akaratlan mosolyodik el a diákság reakcióján, majd leteszi a pálcáját az asztalra. - Köszönöm szépen a mai órai figyelmeteket. Házi feladat gyanánt egy kis kutatómunkára ösztökélnélek titeket. Keressetek őrző rúnákat, ősi szimbólumokat, mert bizony a mai anyag csupán a jéghegy csúcsa. További szép napot kívánok nektek! - hangja beleveszik a székek nyikorgásába, a pakolás tompa zajába. Csendben, mosolyogva figyeli a sietősen távozókat, míg összesen egyetlen egy személy marad rajta kívül a teremben. Halkan kel fel székéről, kerüli meg a padokat, mik elnyújtják a kettejük közti távolságot, hogy a már jócskán teleírt pergamenre essen a tekintete.
- A szögek is tökéletesek, precíz rajzok - hangja sokkal kedvesebb, mint az óra folyamán, kékjei melegséget árasztanak, ahogy Margarétára siklik a tekintete. - Mit gondolsz, tényleg lakozik még bennük energia? Vagy áldásuk elveszett az idők során? Esetleg soha nem is rendelkeztek erővel? - kérdi kíváncsian, mély hangszíne lágy harmóniában áll kékjei csillogásával. Csípőjét a lánnyal szemközti padnak dönti és ha ránéz, minden kétsége elszállhat; Sebit tényleg érdekli a válasz. A valódi válasz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Egyszer már végig hallgattam ezeket az órákat. Már végig ültem őket, minden egyes szót vissza tudok idézni, ami elhangzott az előző tanévből, mégis ugyanolyan elánnal és odafigyeléssel jegyzetelem Sébastien tanár úr szavait, mintha csak először hallanám őket. Nem tudom, hogy az ismétlés okozta stressz ez-e, vagy valóban az, hogy a téma ismétlése ugyanolyan izgalommal tölt el, mint legelőször. Mert így van. Izgulok, pedig tudom mi fog elhangzani a férfi szájából, éppen ezért engedem meg magamnak, hogy miközben jegyzetelek, pár üres pergamenre firkantsam az általam elképzelt rúnákat. Pár lap már tele van rajzolva, itt-ott kisebb és nagyobb rúnák terveivel, de soha nem befejezettként, mindössze önmagam szórakoztatására. A lapokból felpillantva kapom el az engem figyelő tekintetet, azonnal lehajtom fejemet, hogy meredten szuggerálhassam tovább a jegyzeteimmel kevert rúnákat. Mikor legközelebb csak felsandítok, a férfi már másfelé pillant, így megkönnyebbülten sóhajtok egyet, mielőtt folytatnám a ténykedésem. Nem szeretném, ha azt hinné, hogy nem figyelek, hiszen minden figyelmem az órának szentelem, a tanár úr szavainak, csak szeretném kamatoztatni azt, amit felszedek az órák alatt. Mégis bűntudatom van, amiért nem csak és kizárólag ráfigyelek.
Gondolataim közepette fel sem tűnik, hogy már mindenki elhagyta a termet, annyira belemerültem az előttem heverő lapokba. Csak akkor veszem észre magam, amikor közelről, túlságosan közelről hallom meg Sébastien tanár úr hangját. Összerezzenek, akaratlan mozdulatként terítem rá kezeimet a lapokra, és húzom magamhoz közelebb őket. Felsandítani merek csupán a kedves hangra, zavartan sütöm le pillantásomat, ahogy folytatja. Kezemben remeg meg a penna, észre sem veszem, hogy a még friss tinta pacázza össze alkaromat, amit elkenek a papíron.
- Saj-sajnálom, tanár úr. Én… én figyeltem az órán, csak… - csak? Mégis hogy tudnád ezt megmagyarázni, amikor a tárgyat oktató tanár áll előtted és teszi fel a kérdéseit neked, miután lebuktattad saját magad? Alsó ajkamba harapok, mert nem hallok a hangjában semmilyen különös élt, ami arra engedne következtetni, hogy valóban haragudna rám. Felpillantok, és a felismerés csap le rám azonnal. Nem azért tette fel a kérdéseket, mert vizsgáztat büntetésből, hanem mert tényleg érdekli a véleményem. Az én saját véleményem.
- Ha egyszer megkapták azt az áldást, szerintem kitart örökre, mindössze kissé halványabban pislákolhat az idő múlásával benne, de akkor is ott van. Belé ivódott, és ezt az évek sem vehetik el tőle - hangom halkan csendül az üres teremben, nem olyan határozottan, mint a tanár úré nem sokkal ezelőtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Hát az tényleg baromi menő - meredek ámuldozva a felém tartott képernyőre. Ez az egyik tétel a bakancslistámon, hogy ezt egyszer kipróbálhassam, mert a filmekben mindig annyira menőn néz ki ez az egész. - Tudod, a legtöbb sportban úgyis az a legfontosabb, hogy először esni tanulj meg és utána  többi már gyerekjáték - kacsintok rá biztatóan. Mert ha már tudod, hogy kerüld el a legveszélyesebb helyzeteket akkor onnantól az, hogy fenn is maradja a deszkán már csak egy kis lépés.
- Egyszer meg akarok tanulni ukulelézni - sóhajtok fel sóvárogva, ha már így eszembe juttatta. Mekkora menő már egy hegedűméretű hangszer amin úgy kell játszani, mint egy gitáron. Hát ez az egyik legaranyosabb és legvagányabb dolog szerintem, ami csak létezik. Ez a következő cél a listámon, csak még elég sok minden van előtte, amit meg kéne csinálnom, mielőtt belevághatok. Mert ha én újabb hangszerhez kezdek akkor azt teljes szívvel akarom csinálni és amíg nincsenek meg hozzá a megfelelő feltételeim addig inkább csak vágyakozom és nem fogok hozzá.
- Tényleg? Nem is tudtam. - Addig még meg voltam, hogy Karola DÖK-ös de ezek szerint inkább már csak volt. Mondjuk nem csodálom, hogy a tanulás miatt lépett ki, ha tényleg szeretne odafigyelni erre, nem úgy mint én, akkor valóban nem biztos hogy maradt volna erre annyi ideje és kapacitása, mint amennyit egy ilyen munka megkövetel.
- Szerintem ez szuper ötlet! És akkor így nem csak mi mutathatnánk meg magunkat, hanem lehetne táncolni, meg verset mondani meg ilyenek - csillan fel a szemem. Milyen szuper ötletei vannak! - Ez igazából kölcsönösen hasznos lenne nekünk is és az üzlettulajdonosoknak is. - Már pörög is előttem, hogy melyik üzletben lehetnénk a legjobb helyen. Mondjuk a kávézóban például, vagy valami ilyesmi.
- Akár az is lehetne, hogy keresünk még embereket, mert minél többen vagyunk annál jobb - ragad át rám is a lelkesedése. Ez egy tök jó ötlet lehet akár. - Na mit szólsz? - kérdezem meg őt is erről. Remélem, hogy jól fogadja. Szeretek vele kettesben zenélni, de azért egy nagyobb, kibővül formációval sokkal jobb lenne szerintem.