Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Sohasem értette, hogyan tudnak egy kutyával csajozni a srácok, de Lilit elnézve, ahogy teljesen elalél ettől az idétlen jószágtól, már kezdte érteni. Hát ki ne akarna egy ilyen cuki, plüssre hasonlító, puha ebbel időt tölteni? Még akkor is, ha a csúf igazság az, a gazda pusztán járulékos kellemetlenség, hiszen nélküle nem igen lehetne halálba szeretgetni az állatot. Ettől függetlenül Ervin azon kevés fiú közé tartozott, aki nem vitte emberek közé csak azért kutyáját, hogy elcsábítson, majd jól össze is törjön női szíveket. Az más kérdés, hogy számára igencsak fontos tényező, hogy Császár kedvelje azt, akivel alkalmanként összeszűri a levet, de el sem tudná képzelni, hogy kihasználja leghűségesebb társát, ráadásul ilyen rútul.
- Ha így folytatod, még a végén veled megy haza - mosolyogva csóválja meg fejét, hogy belekortyoljon kávéjába, ám nem tétlenkedik soká, játékra invitálja a corgit és persze a levitást is. A labdát könnyen ejti a másik kezébe és figyeli, ahogy némiképp ügyetlenül arrébb hajítja azt, Császár viszont mit sem törődik ezzel. Úgy veti magát a kis gumijáték után, mintha tényleg a szomszédos ország határából kéne visszahozni, utána viszont meghempergőzik vele a hűvösre fagyott vízben és elkezdi magának dobálni. Tényleg úgy csinál, mint egy eszelős.
- Nem furcsább, mint az, hogy a családunkban mindenki Domi - vállat von, mert hát ha azt kérdezik, mi különös, akkor bizony a testvérnégyesük nagyon is az. Nem mintha versenyt kéne csinálni ebből, de azért valóban nem mindennapi, hogy az otthon elhangzó "DOMI" szólításra csupán négy szempár fordul egyenesen a szülők felé. - A nővérem Dominika, a bátyám Domonkos, az öcsém Domokos, a második nevem pedig Dominik. Bele lehet zavarodni - zsebre vágja egyik kezét, míg másikkal a jól megérdemelt koffeinadagját emeli ajkaihoz. Császár eközben eltűnik egy nagyobb hókupacban, ahonnan néha delfin módjára felbukkan, szinte már kecsesen ugrik ki, majd vetődik bele újból. Hatalmas bohóc, az egyszer biztos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Sikítva ébredtem fel reggel, amikor szembe találtam magam a pattanással. Éppen ma, éppen most, éppen ennyire látványos helyen. Mintha megbélyegzett lennék, mintha... mintha anya tudná. De még a gondolataimban se hozom elő, nehogy meghallja őket a sokadik érzékével. Nem tettem semmi ráutaló magatartást, pedig a dolog - nevezzük csak így a randevúnkat - ma esedékes. Ma. Én pedig a sírás határán állva állok a tükör előtt, és nézem az éktelenkedő piros foltot, ami a két szemöldököm között éktelenkedik. Valószínűleg a stresszevés következtében elfogyasztott csonthüvelyesek eredménye ez, mert hiába szeretem őket, kipattogzok tőlük, de ez akkor is igazságtalan. Szóval üstöt elő, és akkor kotyvasszunk. Mert egy rapid pattanástalanítót megcsinálni nem nagy kunszt, csak éppen nem ezzel akartam tölteni a nap egy részét. De ekkora flekkel az arcomon meg nem mehetek oda, mert illetlenség lenne. Azt hiszem. Szóval az itthoni gyakorlókészletem és a tankönyvem segítségével a fürdőszoba közepén megvalósítóm a piros főzetet, hogy aztán valóban pattanástalanítsam magam. Édes Merlin, és ez még csak az első lépés volt.
A neten nézegettem, hogy emberek miben mennek randevúra, szóval kerestem hasonló ruhákat a szekrényemben, azonban végignézve rajtuk megállapítottam, hogy anya nem, hogy kiszúrja, hogy mire készülök, de valószínűleg meg is eszi Móricot, amiért felveztette ezt az ötletet, én meg igent mondtam. Pedig, amúgy nem is ittam, de nagyon imponált, hogy lányok gyűrűjében ülve, miközben ők sajnálnak engem valamiért, amit én nem is bánok, lép oda hozzám, és veti fel, hogy ő elvinne randizni. Azt hiszem, ahogy én akkor éreztem magam, úgy érzik magukat a méhkirálynők, és ez nagyon tetszett. Végül egy visszafogott, de lányos lány kinézetet csináltam magamnak, a hajamat leengedtem, mert olvastam, hogy a fiúk szeretik, ha lehet piszkálni, fül mögé tűrni a tincseket. Szóval én is ennek megfelelően állítottam be, hogy ha kell, akkor tudjon ilyet csinálni. A szemeimet zölddel festettem ki, mert rellonosok vagyunk, a számra pedig egy újonnan vásárolt csókálló rúzst vettem, arra az esetre, ha csókolóznánk. Szabad az első randin csókolózni? Rákeresnék erre is, de már nincs időm, mivel egy ekkora házból kikommandózni nagyon nehéz, szóval erre szánom az idő nagy részét. Majd Móricra bízom magam. Igen, ő már látszik, hogy tapasztalt.
- Aztaaaaa, ezt te építetted?
Elnyíló, csodálkozó ajkakkal nézek rá, mert ez nagyon komoly tudást sugall, elég ügyes mágus ezek szerint, és jobban kéne figyelnem órán, hogy mit csinál. Na majd mostantól, mert ha jó a randi, lesz újabb, meg még egy, és azt hiszem a harmadik után már lehet a fiúm.
- Tökéletes!
Jelentem ki határozottan, és így is gondolom. Nem félek, sőt, izgat, hogy vajon milyen lehet. Egy pillanatra eszembe jut, hogy a kígyó sokkal könnyebben bejutna oda, mint az ember, de jobban szeretném, ha ez titok maradna, még. Helyette, ahogy mutatja, úgy jutok be én is guggolva, majd felegyenesedve fordulok körbe.
- Nagyon tehetséges mágus vagy, korrepetálhatnál engem is, mert én ilyet nem tudnék csinálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A fiúnak két oldala van - és itt most nem arra a csodálatos viccre gondolok, hogy Móric1 és Móric2, hanem tényleg -, egy ami csak felsikít, hogy ÚRISTEN LÁNY, és hirtelen saját nyálával túrja hátra kócos haját, húzza fel tokáig a nadrágját és tűri be jólnevelten ingjét… És egy, ami olvasott, látott, hallott tapasztalatai alapján próbál nem csinálni semmi hülyeséget. Tehát lehetőleg nem tesz felesleges mozdulatokat, nem süt el ordenáré poénokat, nem locsol magára egy vödör dezodort és nem illetlenkedik. Ezekkel csak egy a baj - mindegyik valamilyen tiltás, de azt már hirtelen nem tudja előkukázni terjedelmessége ellenére felettébb kihasználatlan szürkeállományából, hogy akkor ugyan mit is kéne tennie. Szórakoztatni Borcsát; ez az egyetlen elem a to-do listen, a többi sor fájdalmasan üres, tippek, segítségek nélkül.
Eddig minden prímán halad, találkoztak, Móric természetesen megdícsérte, hogy gyönyörűen néz ki, és szavainak igazságtartalmáról hitetlen mosolyánál jobban csak sapka alá tuszkolt elvörösödő fülei mesélhettek volna többet. Megfoghatta volna a kezét, de azt egyelőre nem merte, nem akarta, hogy tolakodónak legyen nézve, így hát kellemes tempóban vezette el a lányt a bunkerig - épp csak annyival sétálva közelebb, mint egyébként tenné, hogy az még ne legyen kellemetlen. - Én, igen - mosolyodik el boldogan, örömmel véve a látszatot, miszerint a lánynak tetszik a búvóhelyük. - Találtam ilyen raklapokat a növényház mellett, nyáron azt hiszem növényeket szárítanak rajta, és azokat raktam körbe, tetejére, és ahhoz a havat - fedi fel az építés rejtelmeit, miközben bemászik ő is a lány után. Kettesben vannak. Úristen. Egy lánnyal kettesben. Móric egy lánnyal kettesben. Úristen. Meg kell köszörülnie a torkát, hogy meg tudjon maradni nyugton, majd mivel két személynek igencsak szűkös azért félig-meddig felegyenesedve, előkaparja a vízlepergető bűbájjal ellátott pokrócot, hogy leülhessenek. Nagy levegő, nagy levegő, mióta tart, húsz perce? Nem kéne itt elájulni, egy SÜVEGgel végződő randi tuti nem a világ legjobbja. - Ülj csak le - nyújtja oda tenyerét a lánynak reflexből (!!), majd ha ő helyet foglal, Móric is végre lehuppan. Ezaz fiam, csak kecsesen és elegánsan. - Az az igazság, hogy inkább csak időigényes, de egyik bűbáj sem bonyolult - lebegtetés, ragasztás, hűtés, melegítés… A takaró ha úgy vesszük csalás, azt vették még régebben, hogy ha kedvük támadna hóban fekve csillagokat nézni, hát megtehessék. - Ó apropó bűbájok, majdnem elfelejtettem. - Kutakodni kezd zsebében, majd pálcáját elővéve int óvatosan maguk elé - Lacarnium Inflamare.
Furcsa módon pont a varázslat nem tölti el aggodalommal, még kicsit talán megnyugtatólag is hatnak rá a megszokott mozdulatok, begyakorolt szavak. Egy aprócska láng tűnik hát fel, ami nem csak, hogy hangulatosabbá teszi a kis iglut, de szépen lassan fel is melegíti. - Nem gyakran mondják rám azt, hogy tehetséges lennék - vakarja meg zavartan füle mögött, majd inkább le is kapja a sapkáját (ez most belső helyiségnek számít, vagy külsőnek? Inkább biztosra megy, hogy ne legyen tiszteletlen). - Inkább, hogy bajkeverő, felelőtlen, értelen, és a társai - itt már vigyorog, érezhetően inkább szánja ezt a hangulat oldásának mint önmaga fényezésének. Tekintete a kosár felé rebben, és szemöldökét is felhúzza, mintegy felhívásként, hogy ha Borcsa kíváncsi, lessen bele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nagyon okos és szép és kedves és aranyos és illedelmes tanulóként követem Matyi bácsi utasításait, immár pálcámmal a kezemben, mert a bot végül elhajításra került. Majd meg kell keresnem, szerintem nem véletlen került bele a táskámba, szóval örülnék, ha vissza is kerülne igazából. Ki tudja? Lehet még tényleg hasznát is veszem valamire. Egyelőre mondjuk csak annyi a lényeg, hogy azt a botot, aminek most venném hasznát, éppen le kell eresztenem, szóval elhúzott szájjal teszem meg, majd bólintva egyet kapom el Rin tekintetét, és hatalmas önerőről téve tanúbizonyságot, nem tör fel belőlem a nevetés, ahogy nézőkézzük egymást, mint két hülye. A tolltartóra meg sem rezzenek, éppen magamban nevetgélek a viccen, ami ismét eszembe jutott. Kékjeim csillannak fel Matyi bá’ kérdésére, de lassabb vagyok, mint dán barátnőm, aki azonnal le is csapott a lehetőségre.
Nyelvem hegyét kidugva, pf hangokat kiadva, kicsit dobálva magam adok hangot nem tetszésemnek, de azonnal leállok, ahogy Rin készen áll. Matyi bá’ kiadja az ukázt, Rin csinálja, nekem meg rögtön az jut eszembe, hogyha akkor pislog, mint én, de nekem közben belement valami a szemembe, akkor az mennyire kellemetlen lehet már? Érted… szkander helyett ki pislog erősebben? Ennek így semmi értelme, mert a szemhéjad nem csattan az alsó szemhéjadnak, miközben pislogsz, hogy erősebbnek tudd ítélni és meglegyen a győztes, szóval ez amolyan végtelen meccs lenne? Túl sok a kérdés, fel sem tűnik, hogy Rin már a fejemben van, így unatkozni kezdek, ami egyetlen egy dolgot jelent: itt az ideje, hogy mint az órák legtöbbjén, lefoglaljam magam. Na csapassuk!
- Milyen a barátságtalanul kinéző biztonságtechnikai eszköz? - jaj, skacok, jaj, nem bírom! Hát riasztó. Érted! Ha leejtem a vázát, akkor majd felejthetem? - visítok! Rin, bent vagy?! Bent vagy? Figyu-figyu, ezt hallgasd! Mit jelent a puszta ököllel kifejezés? Na? Nananana? Egy létet, legelő malhával lajta - Édes Merlin, végem van! És akkor valahol itt jöhet el a pillanat, amikor kitör belőlem a röhögés és kétrét görnyedve csapkodom a térdeimet, miközben alig állok a lábamon, mert egyszerűen zseniális vagyok. Most mit kell tagadni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Hümmög a válaszra, elgondolkodva szemlélve a felvázolt képet. Mivel neki minden hónapban van szerencséje átélni a szétszedés és összerakás folyamatát nem tűnik vonzónak a főnix mint lehetőség - vajon egy madár elhamvadása is változó, mennyire fáj? Vajon azért gyógyító erejű a könnye, mert csak ezzel tudja túlélni a sebeket, amiket ilyenkor saját magán ejt? Nem, Zina cseppet sem irigyli a főnixeket, inkább élne békésen ha rövid ideig is, minthogy el kelljen viselnie az örökkévalóság bilincsét. - Értem mire gondolsz - billenti oldalra lábfejét lustán. - De vajon akkor is ugyanannyira ragaszkodnál az életedhez, és akkor is ugyanannyira a pillanatnak élnél, ha tudnád, hogy van százezertrillió másik?
Mindkettejükből előbújik a nagy bölcs, ha egy tanár vagy prefektus erre járna, a szavak hallatán lehet, hogy tovább is sétálna, gondolván ezt inkább meg sem zavarja. Mind a két lány saját gondolataival színesíti mondandóját odabent, emlékeikkel, fájdalmaikkal hadakoznak, miközben látszólag csak könnyedén társalognak.
Nem azonnal tűnik fel számára a beállt csönd. Neki magának teljesen természetesek a szünetek, a hallgatás már-már lételeme, így az, hogy Bettit esetleg kényelmetlenül érintette valami, csak nagy sokára esik le. Akkor is ficereg, nem tudja mihez is kezdjen a helyzettel. Oldalra pillant, látóterébe rövidre nyírt fűszálak kúsznak, az egyik meg is csikizi orra szélét, mire kénytelen odanyúlni megdörgölni azt. Gondolkodj Zina, gondolkodj, utasítja magát egyre, és ha nem is tudja miért, de érzi, hogy csak kellemetlen témába tapintott. Annyiszor látott másokat kikeveredni ilyenkor jól, miért pont ő az, akinek sosem jut eszébe ilyenkor semmi vicces, semmi megnyugtató? - Gondoltál már arra, hogy milyen lehet fordítva? - bukik ki végül a félszeg kérdés, majd lassan toldja a magyarázatot is. - Mármint, hogy a lények szeretnének-e emberek lenni. Vagy, hogy ha én egy láthatatlan ló lennék - direkt nem nevezi most nevén -, akkor vajon szórakoznék-e azzal, hogy mások mögé sétálva jól rájuk ijesztek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Mindjárt vége. Fáradtan dörzsöli meg a szemeit, ahogy épp elsétál egy csoki-békás kártyákat cserélgető diákcsoport mellett, majd megigazgatja vállán a táskáját. Leadott mindent, most egy ideig szusszanhat, de érezhető, hogy ez az utolsó féléve. Furcsa belegondolni, hogy nem fog ide jönni jövőre, megszokta már az utat, a diáksereget, mindent. Eljátszott a gondolattal, hogy bukik, bár amennyire van manapság kedve mindenhez, még az is sikerülhet, vagy felvesz valami új tárgyat, elvégre nem kell aggódnia a nyugdíj miatt, olyan magas az a szám, hogy ő az nem éli meg, így eltengődhet az iskolapadban évekig. Kicsit nyomasztó, de persze, ez nem így lesz, végez, dolgozni fog, elvégre ott az Előkészítő, ahol megannyi feladat várja, amint teljes időben csak azzal kell majd foglalkoznia. Ha nem fut ki a világból. Vannak gondolatai, amik ijesztőek és olyanok, amik egyre erősebbek benne. Lili szavai, tanácsa egy fekete borítójú naplóban testesültek meg, amibe manapság mindent beömleszt és jól eldugja, mintha lelkét mostanság kívül hordaná, nem magában. Most viszont csak levegőre vágyik, mielőtt belevágna a következő órájába.
Átvág a bejárati csarnokon, kilökve az ajtót pedig, hamar a hűvös levegőn találja magát. A benti fények után akaratlanul hunyorog kicsit, nem csoda, hogy az udvar a kastélyhoz közeli részén hógolyózó diákokkal van tele, vagy épp kissé csálé hóemberekkel, akik itt-ott, különböző méretekben fordulnak elő. Egy jó horror alapja is lehetne éjjel, de ő élesen balra kanyarodva másfelé veszi az irányt. Nemigen kíván most beszélgetni, egyszeriben ugyan távol van még az időpont, amikor idegei nem hagyják, azonban most nem is érzi magát teljesnek, sőt, csak egy darabka valami, ami most a vadőrlak felé tart, ahol reméli, nincs senki, senki olyan, aki nem arra készül, amire ő. Nem illik, vagyis valahol lehet, de nem emlékszik, hogy a nagykorúak hol, így most ez lesz. Felszusszan, ahogy megállva az erdő felé sandít, ahol megint egyre több időt tölt, mint illene és a szájába biggyesztett cigarettával áll meg, ujjai között egyelőre csak pihen az öngyújtó.
- Idióta – szól magára, hogy hagyja abba, most nem olyan helyen van, majd kattan a gyújtó és egy nagyobb füstfelhőt kifújva dől a ház falának. Lehet, hogy mindjárt vége, csak neki már nincs ereje hozzá. Feje koccan a falnak, tekintetét pedig az égre szegezve, csendben elfoglalja magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Nem tehetett róla, túl ártatlan ábrázata volt, és erre még rá is játszott azzal, hogy nem sok félelemérzet szorult belé, és kissé naív is volt a világ dolgait illetően. Rosszindulat szikrája se volt benne, és másban sem vette észre egyhamar. Magyarán nem volt túl életképes, de egyelőre zökkenőmentes kis élete volt. És eredeti szándéka ellenére úgy tűnt, a kopogószellem-srác sem tervezett ezen változtatni.. egyelőre.
A szőke mindenesetre meghökkent, és egy pillanatra elnézett másfelé.
- Bocsánat! - mondta, bár komolyan nem tudta, mi lehetett olyan szörnyű a nézésében. A járása is rendben volt, szóval teljesen értetlen volt.
További meghökkenés mellett raktározta el az infót, miszerint Ricsi névre hallgat a srác, és kajával lehet lekenyerezni. Vagy kenyérrel lekajázni?
- Ha megnyalod a fejem, én is összenyalom a tiéd! - figyelmeztette azért kedvesen, miközben nekiállt táskájában kotorászni.
Nem fura idegeneknek tervezte adni, de volt nála elég az Erikának szánt finomságokból, szóval miért ne kínálná meg Ricsit? Pláne, ha így kiderül, hogy valóban kopogószellem-e. Azok nem esznek emberi kaját ugyanis, ebben majdnem teljesen biztos volt Lilkó.
- Virslim nincs - rázta meg a fejét, mert fogalma se volt róla, hogy mit kérdezett tőle Ricsi, de leginkább annak hangzott. - Ez jó lesz?
Egy szalvétába csomagolt lekváros buktát nyújtott a másik felé. Nem tudta, milyen lekó van benne, de zöld volt, és remélhetőleg finom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A pillanatnyi lefagyást nem az időjárás okozta, a hideg soha nem zavarta egyébként, szóval más lehetett a dologban, illetve leginkább abban a tekintetben, de aztán el is múlt, Lili pedig ismét Császár felé pillantott, a lelkes kis kutyus láthatóan mindent megtett, hogy a labdát mielőbb visszahozza. Aztán félúton meggondolta magát, a lány pedig hangosan nevetett a hempergőzését látva. Elvolt magában is, jól láthatóan.
- Azta - hökkent meg Ervin szavain. Vagy talán Dominikén? - Még jó, hogy akkor az Ervint használod.
Mosolyogva megcsóválta a fejét, láthatóan nem csak az ő szüleinél gurult el a gyógyszer, mikor a csemeték elnevezésére került sor.
- Nálunk az volt a szempont, hogy a kereszt- és családnevünk összemosása valami viccest adjon ki. A bátyám, Nimród így lett Süni, az öcsém Süti, a nővérem, Víta meg egyenesen Süvít - nevetett, aztán megrántotta a vállát. - Én meg Süli vagyok, ami biztos arra utal, hogy kicsit sületlen vagyok.
Vagy ha elveszik a pontokat róla, Sulinak is olvasható, de lévén, hogy ő volt a családban a legkevésbé jól teljesítő, ha az iskoláról volt szó, ez kicsit túl ironikus volt.
Közben Császár nem felejtett el hihetetlenül mulatságos látványt nyújtani a háttérben, így Lili sem győzött nagyokat nevetni rajta.
- Annyira lökött kutyád van! - jelentette ki Ervinre pillantva, a szó legpozitívabb értelmében.
Persze imádnivaló volt, és szívesen haza is vitte volna, ahogy az előbb célzott is rá Ervin, de tudta, hogy természetesen erről szó sem lehet. És nem csak azért, mert ő képtelen lenne ellátni, hanem mert hát szegény Ervin, biztos hiányolná, vagy mi. Szóval nem, Lili megrázta a fejét, és eldöntötte, hogy nem fog könyörögni, hogy légyszi légyszi, hagy vigye haza, be kell érje azzal, hogy most addig gyömöszkéli, amíg csak lehet. És mellesleg a gazdája is jó társaság, ő is maradhat. Mosolygott erre a gondolatra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Péntek. Négy óra. Bűbájtan tanterem. -I
Azt hiszem ma van egy hete, hogy elküldtem az üzenetet és csak remélni tudom, hogy mindazok után, ami tettem, legalább egyszer elolvasta, mielőtt lángra lobbantotta volna. Abban sem vagyok biztos, hogy eljön-e, vagy teljesen ignorálni fog, amit egyébként meg is értenék.
Péntek van, négy óra. Üres a terem, ma már itt nem lesz óra. Egyedül vagyok, egyedül a gondolataimmal, amik már egy hete nem hagynak nyugodni. Idegesen járkálok fel s alá a padok előtt, ahol van egy kis szabad hely. Frayec unottan ül a tanári asztalon, őt jól láthatóan egyáltalán nem érdekli az idegességem, amely ezúttal egyáltalán nem is hat rá. Magamra maradok a gondolataimmal, a frusztrációmmal, és csak azt pörgetem magamban, amiket akkor fogok mondani neki, ha esetleg hajlandó megjelenni. Hetek óta nem láttam. Eleinte én kerültem, Nadia miatt, és ha igazán magamba nézek, akkor be kell valljam, a további pár hétben is én kerültem, Nadia miatt. Próbáltam annyi időt tölteni a Levitában, amennyit csak lehetett, és minél kevesebbszer megtenni az utat a gyengélkedő és a körlet között, nehogy találkozzunk. A nővel sem találkoztam azóta, ami talán jobb is, tekintve, hogy lelőttem az év meglepetését a rellonosnak. Fogalmam sincs, azóta mi van velük. Hogy kibékültek, vagy rosszabb lett a kapcsolatuk, hogy bármelyikük is hátat fordítana nekem a folyosón, vagy esetleg csak nem vennének tudomást rólam. Nagyon elszúrtam.
Megtorpanok a harmincadik kör közepén, háttal az ajtónak és idegesen pillantok az órámra. Nem számítok rá, hogy megérkezzen, pláne nem pontosan. Nem tartozik nekem semmivel. Biztos nem fog eljönni. Az ajkamba harapva pillantok le a gombóccá gömbölyödött rasekra, aki azon kívül, hogy a fülét hegyezi, nem tanúsít nekem semmiféle figyelmet. Veled is ki vagyok segítve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Elgondolkodva lépkedek a Bűbájtan terem felé, kezemben lassan forgatva a levelet, amit Iza küldött. Simán felismerhető, hogy ő volt, láttam már tőle ilyet, szóval nem meglepetés. Azt nem tudom, hogy miért nem üzenetet küldött a telefonomra. Mondjuk lehet nem is tudja, hogy már van, ez egy nyomós érv lehet, még nem mondtam el neki, hogy vettem. Nati volt az utolsó indok, amivel meggyőztek, hogy kell, mert a bagoly gyors ugyan, de itt azonnal vissza is lehet válaszolni, vagy akár beszélni is az illetővel. Mondjuk egyetlen egy szám van benne, az is Nadia-é, de na... haladok a korral. Nem tudom, hogy mit akarhat Izus épp most, bár kicsit azért még mindig orrolok rá, hogy nem mondta el, hogy van egy lányom. Értem én, hogy miért tette, de meggyőzhetett volna, hogy nem tőle tudom. Persze, én meg nem hazudok, szóval hmmm. Hát mindegy... pár percet így is késni fogok, egyrész messze van onnan a terem, ahonnan jövök, másrészt olyan fura hangulatba kerültem ettől az üzenettől. Valamit meg elcsesztem? Sosem lehet tudni, bár mostanában Lillán kívül elég konszolidáltan viselkedem, ahhoz képest miket hoznának ki belőlem a renitensek. Régen biztosan lenne pár törött orr, hogy legyen dolga a gyógyítónknak is... ja, az pont Iza. Még a végén tudat alatt fogok lebukni, öcsém. Hallottam pár vad dolgot, a szexpózokba állított páncélokon át, a Banya alatt füvező srácokról. De hogy pont nem én jártam arra, az nagy pech. Na, majd legközelebb, gondolom, ha gólyaként, vagy éppen ötödikesként kijön az emberekből ilyesmi, lesz még dolgom, mielőtt elmennék innen. Az utolsó év már kicsit unalmas, szinte nem is kommunikálok senkivel, a lányom és a portfólió eléggé lefoglal ahhoz, hogy ne kelljen szocializálódnom. Pedig Mihaillal is kéne egyet inni, meg átnézni Kimoriah-hoz, hogy mi van vele. Lehet, már elvette valaki, Bogolyfalván ki tudja? Végül csak odaérek a teremhez, kezemben a mappámmal, amit a mai órákra vittem. Benyitok, Izabella háttal áll nekem, megállok az ajtóban és megállapítom, hogy még mindig jól néz ki így hátulról, még akkor is, hogy takarja a hosszított piros kardigánja, vagy mi az.
- Helló - sóhajtok egyet. - Itt vagyok, ugye nincs gond? - kérdezem, miközben odasétálok hozzá, ledobom az egyik asztalra a cuccom és ha engedi átölelem. - Cső Frayec - kacsintok a kis dögre, Iza állandó kisérőjére. Lehet, hogy szerzek ilyet Natinak, biztos örülne neki, mert menő állatka. Kiengedem a karjaim közül Izát, ha kell és kérdőn nézek rá. Nos?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Na nem mintha Lili előszeretettel nyalogatott volna fejeket, elvégre nem volt ő teve, de ha ez a furi srác valamiért tényleg ennyire kettyós lenne, hogy eképp áll bosszút, amiért nem tudja áldozatát lehúzni kajával, akkor a szőke biztos volt benne, hogy hasonló bánásmódban részesítette volna. Nehogy már csak az ő képe legyen nyálszagú!
De szerencsére a retorzióra nem kellett sort kerítenie, elég volt vámolnia egy kis süteményt. Igaz, Ricsi nagyon fura tekintettel méregette, miközben kissé kultúrálatlanul az arcába köpködte a morzsáit. Lili kicsit hátrébb lépett, de aztán majdnem hanyatt is vágódott. No nem egy fűszálban botlott meg, csak elvétette meglepettségében, hogy melyik lába mire való épp.
Fel volt készülve sok mindenre, többek közt arra is, hogy összenyalják a fejét, de erre a kérdésre a legkevésbé sem. És nem csak azért, mert még soha senki nem kérdezett tőle hasonlót, hanem azért is, amilyen pofátlanul kibökte Ricsi, és úgy vigyorgott hozzá, hogy még a fogai is zöldellettek.
Még kapirgálta gondolatait, mint éhes tyúk a kukoricát, mikor Ricsi tovább tetézte a dolgot egy szelfi ötletével, mi másért, hogy felvághasson. Lili arcán pedig a elképedést lassan felváltotta a derültség, és elnevette magát.
- Te teljesen tökkelütött vagy! - állapította meg fejét csóválva, és felvéve egy biztos távolságot, ahol a kajamaradványok már nem súrolják.
Természetesen nem tudta komolyan venni a srácot. Ha nem vigyorog, és tolja az arcába az instáját, még akkor is azt gondolta volna, hogy csak szórakozik vele, de így meg végképp teljesen lököttnek nézte. Amivel a világon semmi baja nem volt, persze. Nem volt szokása a móka útját állni.
- Nekem nincs instám, de képet csinálhatunk - rántotta meg a vállát vidoran. - Miért csicska a bátyád? Az én tesóim tök cukik. Valószínűleg inkább ők szoktak rám mondani ezt-azt.
Víta legalábbis biztos elmorgott olykor ezt-azt a bajsza alatt, ha Lili épp liliskedett a közelében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Valaki épp kiabál, nem épp szép szavakkal és ebből szinte ki is találja, hogy olyan helyen találta el a hógolyó, amely nem éppen kellemes. Vagy éppen belelökték egy kupacba. Emlékszik ő még a teli árkokra, amikor abba ugráltak és derékig, vagy annál magasabban nyelte el őket a hó, hogy csatak vizesen ment haza és néha anyja szidalmai mellett lázasan feküdt a takarók alatt, mégis vigyorgott, mert alig várta, hogy mehessen. Most lehajolni nincs kedve, és nem azért, mert őrli az, ami, hanem mert már túl hideg, túl vizes, de aztán mégis elkapta otthon a hév és a terasz lépcsője mellé alkotott egy hóembert. Nem tudja, ott áll még, vagy már elolvadt, valaki áldozata lett, kalapja egy tejfölös doboz volt, szemei két kavics, igencsak nyomorult, itt van, amelyiknek rendes kötött sitykája van, sállal, komoly kollekció. Komolyan vették egyesek. Valahogy mégsem tud most azonosulni ezzel, mert nem éppen van itt fejben, sőt, nagyon nincs, messze jár, vagy épp mélyen, mert fogalma sincs, hogy mi várja majd ennek az egésznek a végén, hogy mikor lesz vége, mikor lesz az, mi fogja várni. Gyomrába ilyenkor görcs költözik, szíve hevesebben kalapál, ahogy most is kissé érzi, pedig csak elmélkedik a dologról, pedig most nem akar, nem itt van az ideje, majd este, mit mindig, amikor álmatlan forgolódik és keresi a magyarázatokat, vagy csak a megoldásokat, akármire. Mélyet lélegzik, hosszan fújja ki a levegőt, ameddig ismét minden megnyugszik benne, mert tüdejét már nem a pánik levegője, hanem hamarost a nikotin tölti ki.
Éppen lehunyná hozzá a szemeit is, amikor az eddig csendes és mondhatni félreeső kis sarka már tova is illan. Egy éles hang, erre pattannak ki a szemei és fordul a hang irányába, így, pontosan rálát arra a jelenségre, amely másoknak valami burleszk komédiában jutna csak eszébe. Egy furcsa, igencsak színes és amorf-szerű szánkó kerül szemei elé, annyira hihetetlen, bár már csak a végén látja, mégis, kénytelen megdörzsölni a szemeit, mert lehet, de csak lehet, hogy rosszul lát.
- A franc… - mormog maga elé, mert nem lett volna elég a szán, a hozzá tartozó fiatal alak is közelebb reppen. Lényegében, tényleg repül és ezzel letarolja a közeli, nem olyan rég dicsért sityakos hóembert. De nem azt a kis építményt sajnálja, hanem a gondolatra szisszen fel, hogy ez azért nem lehetett olyannyira kényelmes landolás.
- Egyben vagy? – érdeklődik, ahogy lepillant rá, a kérdés már csak meglepi és megint szisszen. Na igen, ezt nem itt kéne és nem előtte. – Ó, hát az nem lenne a legjobb dolog, tudod – azzal bök a jelvénye felé, de magát a félig elszívott dekket a hóba ejti, hogy oké, bort iszik és vizet prédikál. Azért na, nem akar ő kiskorúakat elrontani, bár ezek szerint, már mindegy. – Inkább azt mond meg, hol fáj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Szóval az van, hogy egyébként a legtöbb tantárgyból nem is vagyok olyan rossz, mint arra mindenki számítana, csak ahhoz figyelnem kell. Ami gyakran nem történik meg, de esküszöm, hogy véletlen. Mindössze valahogy a pennám orrom és felső ajkam közti egyensúlyozása sokkal érdekesebbnek tűnik, mint bármi, ami éppen körülöttem folyik. Ennek köszönhetően vagyok teljesen lemaradva, de szerencsére elég hamar sikerül kimagyaráznom magam Rudi bácsinál, így továbbra is nemtörődöm stílusban egyensúlyoztatom a pennát a helyén, mert semmiért nem akar ott maradni, pedig nem olyan nehéz feladat ez.
Szélesen vigyorodom el, ahogy kiderül, tényleg ő a partnerem, kicsit arrébb is helyezkedem, hogy pöpecül elférhessünk egymás mellett, majd ahogy leül könyökölök fel az asztalra. Tenyereimbe támasztom államat, csillogó kékekkel figyelem a lány minden mozdulatát, mert remélhetőleg hamarosan elkezdi a feladatot. Elhelyezget mindent, mint egy igazi levitás, amitől akaratlan pillantok körbe az asztal rám eső részén, ahol totális káosz uralkodik, a földön heverő táskámról meg ne is beszéljünk. Kicsit olyan benyomást kelt, mint egy részeg nagypapa. Aztán… Merlinre, végünk van!
- Mi? Mi az, hogy… Óóó! - azonnal kihúzom magam, ahogy a kérdés eljut tudatomig, tekintetemmel rögtön Móricot kezdem keresni, de… ó, hát persze. Ő nem jár Bájitaltanra. Óbaszkibaszkibaszki! Akkor most felsülünk? Végül kékjeim a szőke fürtökön állapodnak meg. Egy papírt gyűrök galacsinná, hogy amikor Rudi bácsi nem figyel, egy gyönyörű mozdulattal dobjam hátba Reinert, hogy segítsen már mégis mit kell csinálni. Szememet forgatva hagyom kívül felsőbbrendű vigyorát, majd aprókat bólogatok a válaszán.
- Aszondja, hogy Béke elixírt kell csinálnunk, az összetevők pedig amott vannak - mutatok a kihelyezett asztal felé, ahol - van egy olyan érzésem - nem csak olyan összetevők vannak, ami nekünk kell. - Hozok mindent, te maradj csak itt - mosolyogva állok fel, zsebrevágott kézzel battyogok az asztalhoz, hogy összeszedjem a cuccosokat, majd ugyanolyan mosollyal térjek vissza partneremhez. - Ja, amúgy… - borítok ki mindent kezeim közül. - Az idősebbik Móric vagyok - elégedett bólintásokkal nyugtázva ezt az igen fontos információt huppanok vissza mellé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A szívem majd kihagy, amikor hallom nyílni az ajtót. Egy pilllanatig az is megfordul a fejemben, hogy mégsem ő érkezett, hanem egy diák hiszi azt, hogy itt lesz a következő órája. Ijedten perdülök meg, és rögtön le is fagyok, ahogy megpillantom az ajtóban. Na és akkor most hogyan tovább? Az ujjaimat tördelve nézem végig, ahogy végigsétál a padok között felém. Összerezzenek a hangra, amit az eszközei csapnak, amikor találkoznak az egyik asztal felszínével. Teszek hátra egy óvatos, apró lépést, zöldjeim a szemei között cikáznak bármiféle dühöt vagy gyűlöletet keresve, arra azonban nem számítok, hogy a kezeit kinyújtva magához húz. Értetlenül pislogok a válla fölött pár pillanatig, hangja viszont egyáltalán nem hangzik úgy, mint aki haragszik rám. Megnyugtat, és inkább mintha fáradt lenne. Karjaim ösztönösen mozdulnak, arcom a ruhájába fúrva simulok hozzá közelebb. Szóval akkor nem haragszik.
- Nincs gond? – értetlenül visszhangzom szavait a nyakába mormogva. Hiányzott. Merlinre, nagyon hiányzott. - Mármint… Nincs gond – összeszedem végre magam és elhúzódom tőle, hogy bele tudjak nézni a szemeibe. Frayec a neve hallatán érdeklődve emeli meg a fejét, tanulmányozza egy ideig, aztán ahogy felismeri a férfit, értetlen kis hangokkal adja tudtára, hogy ő is örül az ismételt találkozásnak.
- Nem voltam benne biztos, hogy eljössz – és megértettem volna, ha így tesz. Az ajkamba harapva lépek hátrébb tőle, csípőmmel nekitámaszkodok az egyik asztalnak, karjaim összefonom magam előtt. Még bármikor mérges lehet rám. - Sajnálom, ami történt. Sajnálom, hogy olyan furán viselkedtem, hogy tőlem kellett megtudnod, hogy kerültelek, hogy most a gyereked anyja valószínűleg látni sem akar, hogy így kellett megtudnod… Sajnálom, hogy ilyen borzalmas barát vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Ijedséget látok rajta, hogy felém fordul, amikor belépek az ajtón. Tőlem meg megkapja a mosolyomat, nem volt szándékos Izám, bocs. Mármint az, hogy megijedj. Eléggé be van parázva valamitől látom, ami csak azért nem jó, mert így én is kezdek beparázni. Tényleg mi rosszat tehettem, amitől ennyire fél, vagy ő tett volna valamit? Biztos vagyok benne, hogy most nem fogja magában tartani. Az ölelés után még mindig nem az a határozott Iza, aki lenni szokott, szóval már szétfúrja az oldalam a kívácsiság egy ikerfúrótoronnyal. Frayec kap egy kacsintást a "dumájára", de aztán az én figyelmem már teljes egészében az én drága barátomé. Tényleg kevesebb lennék nélküle, és ezt egyedül érte el... hallatlan! A mondandója elején pedig már úgy érzem,hogy az ikerfúrótorony a vesémet ostromolja kíméletlenül. Miért nem jöttem volna el? Hagyom kibontakozni, miközben vele szemben hasonlóan támaszkodom le a padhoz, mint ő az előbb, csak én kiteszem a kezem, hogytámaszkodva kényelmesebb legyen. A szemeim az övére függesztem, és próbálom előcsalogatni belőle ezt a... valamit, amitől tart.
Lassan nyílnak szét az ajkaim, de a gondolatok, csak később jelennek meg hang formájában.
- Á - kommentálom röviden, de a hangsúlyból érzi, hogy mit is gondolok az egészről, már ha egyáltalán felfogható az a sok minden és érzelemhullám, ami kicsap, és egy egyszerű "á"-ban manifesztálódik.De legalább most már értem, hogy miért van ilyen állapotban. Mindig fél mindentől velem kapcsolatban, pedig inkább nekem kellett volna félni nagyon sokszor, hogy elveszíthetem őt. Rengetegszer meg voltam győződve arról, hogy itt a vége, sosem bocsájt meg... de mindig meglepett. Hogy miért ragaszkodik hozzám ennyire, fogalmam sincs, de tényleg. Viszont igyekszem meghálálni neki ezt az igazi barátságot, ami köztünk van, és talán sikerül is, mert tényleg szeretem őt, és ragaszkodom hozzá. Talán kicsit többet gondolkodom ezen, mint kéne, és csak ekkor ocsúdok fel, hogy nem kéne szó nélkül hagyni az egészet, mert még valami butaságot fog gondolni.
- Hát, nézzük - kezdek bele, miközben  megvakarom a jobb állam, hogy hogyan is kellene ezt a gondolatot szépen végigvinnem, hogy most már tényleg megértse, hogy mit jelent nekem. - Zavart, hogy valamit titkolsz. Zavart, hogy nem élvezted a vacsorát és a bort. Zavart, hogy otthagytál magyarázat nélkül - vezetem fel az egészet, a Zétény-féle őszinteség délutánon. - Nem tudtam, hogy kerülsz emiatt, de azt tudnod kell, hogy nem te vagy a hibás abban, hogy nem tudtam Natiról. Nadia elmondta végül nekem, mert azt hitte, hogy elárultad nekem, és  nekem kellett megvédenem előtte. Talán jobb is, hogy nem mondtad el konkrétan, mert akkor másképpen mentem volna szerintem oda. Így tudtunk beszélni, és azóta rendeződött a viszonyunk is. A múlt hétvégén is én vigyáztam a drágára, miközben Nadia randizott. Sajnos nem jött össze neki, de ez most mindegy - a sajnos nagyon mély szarkasztikusságal jött ki, talán túlságosan is, bocsi Rosales tanárnő. - Gondolod, én szeretném, hogy átlépd miattam az elveidet? Megértem, hogy nem mondtad el, persze voltam rád mérges is emiatt. De aztán megoldódott minden és Nati szeret engem, Nadia pedig hálás, mert végre van apukája a lányának, akit szeret. Mármint Nati szeret, ő csak kedvel. Remélem - vonok vállat, de nem akarom függve hagyni szegény Izust. Odalépek hozzá, és elsimítoma közben a szemét eltakaró tincsét. Szeretem a szemeit, még akkor is, amikor mérges rám. Ez már így marad, bármi is legyen később.
- Te vagy a legjobb barátom, és már régen elfogadtam, hogy ennél több nem lesz. Tudom, nehéz elhinni, de boldog vagyok ettől, hogy van kihez fordulni bármilyen esendő esetemben is, mert nem árulsz el. Ez nekem már elég. A kislányom pedig a szemeimet és a csibészségemet is örökölte, minden más érdem Nadiaé. Szóval ezzel csak azt akartam neked elmondani, hogy nem haragszom rád és nem fogsz elveszíteni emiatt. Mindig is nagyra tartottalak az őszinteséged miatt, ne aggódj már, öcsém! - a végére elmosolyodom, mert nem hagyhattam meg ezt a hangulatot, nem lehetett az, hogy ne Zétényes legyen a vége. Akkor is, ha már elég bugyután hangzik ez, de mégis rám emlékeztet. Azt a Zétényt sem akarom soha elfelejteni, mert az is én vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem különösebben nyugtat meg a tény, hogy a kérdésemre egy közömbös de végtelenül magabiztos választ kapok. Nagyokat pislogva erőltetek mosolyt az arcomra, és tekintetemet elszakítom Zsófiról, hogy hozzá hasonlóan az épp párbajozókat figyeljem. Ujjaim között a varázspálcám markolatát morzsolgatom idegesen, ahogy egyre csak fogy a sor előttünk, és végül Zsófi megmozdul mellettem.
- Jaj, nem lehetne hogy... várjunk még? - szólok utána halkan, és az utolsó két szót szinte már csak suttogva teszem hozzá, ugyanis a talárok susogásától esélytelen, hogy hallja amit mondok. Nagyot nyelek, és megmozdítom a padlóba gyökerezett lábaimat, hogy néhány méterrel a lány mögött odakullogjak a terem közepére. Zsófi kérdésére a professzorra kapom a fejem, és a szívem mélyén reménykedek, hogy a válasza egy nem lesz, de hát miért is lenne? Bólint. Nincs menekvés.
Kicsit esetlenül ugyan, de Zsófi mozgásával párhuzamosan én is meghajolok, és kiegyenesedve felveszem vele a szemkontaktust. Nincs időm reagálni, a lány azonnal rám szegezi a pálcáját, én pedig ledermedek, így megkésve bár, de egy Protego majdnem elhagyja a számat, mielőtt a pálcám kiröppen a kezemből. A lefegyverző átok azonban felébreszt az átmeneti réveteg állapotból, és mintha idegesítő hangú vekkerre ébrednék, úgy rázom meg magam, és egyet előreszökkenve két kézzel elkapom a levegőben a pálcámat. Egy tizedmásodperc elég hozzá, hogy rájöjjek: valami nem okés, ugyanis a levegőben megpördült pálca a kezembe érkezve most éppen felém mutat. Gyors korrigálás közben meghallom, ahogy a diákok közül valaki felnevet, de igyekszem ezt kizárni és inkább a varázsigére koncenctrálni.
- Wasser - hagyja el a számat a bűbáj, és a - most már Zsófira mutató - pálcámmal pöccintek egyet. Kislány koromban ezzel a bűbájjal az apám gyakran szórakoztatott minket a testvéremmel, élveztük, hogy mindannyian vizesek voltunk. Nem is tudom, miért pont ez a bűbáj jutott eszembe...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Legközelebb sokkal óvatosabbnak kell lennie. Miért is gondolta, hogy ilyenkor már nincs erre felé senki, és szabadon tehet amit akar. Nem, jobban kell vigyáznia. Ez még egyszer nem fordulhat elő. Az ének valójában semmiben sem különbözik a beszédtől, vagyis de, a zenétől nem szorong annyira. Sokkal nagyobb esély van arra, hogyha valakihez elkezd közeledni, akkor előbb énekelni fog az illetőnek, minthogy hozzászóljon. De ilyen mostanában ritkán esik meg.
Pipacspiros arccal és ideges mosollyal int vissza, elvégre ismerik egymást, és nem akar bunkónak látszani. Bár ha nem ismernék egymást is köszönne valószínűleg, mert az anyukája így nevelte. Az édesanyja volt a legjobb, legszerethetőbb és legkedvesebb asszony, akivel valaha találkozott. Igyekezett, hogy lányának a lehető legtöbbet tudja átadni mindebből. Mióta nincs vele, nem telik el úgy nap, hogy ne jutna eszébe valamiről. Akár egy szó, egy illat vagy egy kép képes visszaidézni az emlékeibe. Legalább ott láthatja, ha már máshol nem is.
Ajaki még mindig kissé zavartan görbülnek, ám felfelé mutató hüvelykujjával jelzi, hogy tök jó. Nem sokszor osztja meg másokkal a zene ízlését, egyrészt mert nincs kivel, másrészt ha van is, akkor őket általában nem az érdekli, hogy milyen zenét hallgat. Pedig véleménye szerint ez rengeteg mindent elárul az emberről, de igyekszik nem felszínesen ítélkezni. Elég sok mindennel találkozott az évek alatt, hiszen muglikkal edzett együtt javarészt. A kultúrájukból ha tanult is valamit, sok minden nem maradt meg, azonban náluk, köztük felnőve tanulta meg, hogy hogyan kell manapság igazán modern módon élvezni ezt a tevékenységet. Bár Hayden kifejezetten kedveli a klasszikusabb megoldásokat is, a bakelit lemezekért egyenesen rajong. Épp ezért hallgatni sem csupa modern zenét hallgat ám, rendkívül lenyűgözik az elmúlt év tizedek változatos stílusai.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Élvezem és zavarban vagyok egyszerre. Olyan nagyon próbálok normális lenni, hogy szerintem totál hibbantnak nézek ki. De azért legalább remélem, hogy egy csinos hibbantnak. Azt mondják, hogy ha csinos vagy, bármit elérhetsz, és szerintem Móricnak tetszem. Mármint azt hiszem, szeretném, ha tetszenék neki. Mások ezt olyan könnyen csinálják, de nekem fogalmam sincs, hogy hogyan kell.  Mások nem hiszem, hogy ennyit aggódnak ezen, ők csak élnek a mának, és valójában nekem is ezt kellene csinálnom. Csak úgy...élni a mának. Rendben, ez lesz. Ahogy beérek az iglu belsejébe, eldöntöm, hogy ezt így fogom csinálni. Nem mintha tudnám, hogy hogyan kell, de részletkérdés, megoldom.
- Én azt se tudtam, hogy vannak raklapok az üvegház mellett, te meg beleépítetted az igluba. Gondoltál rá, hogy amikor felnőttek leszünk háztervező legyél?
Láttam Bogolyfalván igen kacsalábon forgó otthonokat is, persze mindegyik eltörpül a miénk mellett, nem csak kívülről, de szerintem belülről is, viszont így is biztos vagyok benne, hogy olyan nagyon sok pénzt adtak ki érte, hogy egy építész, aki megtervezi őket, biztos jó sokat kereshet. Vagyis, ha Móric jól keres, akkor ha úgy gondoljuk, hogy összeházasodunk, akkor talán anya sem tiltakozik majd annyira. Sőt, már most saját házat tud építeni, szóval akkor elég jó, nem? Lehet kicsit előre rohantam, még nem is biztos, hogy szeretne velem csókolózni, nem, hogy házasságra lépni.
- Köszönöm.
Angyali mosollyal az arcomon fogadom el a kezét, amibe úgy teszem a tenyerem, hogy előtte ujjaimmal finoman végigsimítok az ő tenyerén, tekintetemet végig a tekintetébe mélyesztve. Ezt a női praktikát anyától lestem el, és ő mindig olyan hatásos volt vele, hogy gondoltam, megpróbálkozom vele. Mégiscsak az ő lánya vagyok, szóval azt hiszem, van belőle egy jó nagy adag bennem is, csak felszínre kell hozni. A másik kezemmel úgy igazítom a szoknyám, hogy szépen magam alatt egyen, és semmi illetlent ne mutassak.
- Olyan ez az egész, mintha mesevilágban lennénk.
Jegyzem meg újra körbepillantva, amíg tüzet gyújt. Szinte hihetetlen, hogy ennyit tett értem, én meg igazából csak idejöttem, üres kézzel. Vajon a lányoknak is kellene hozni valamit egy randira, vagy ők csak mindig kapnak? Mert ha mondjuk mindig csak kapnak, az egy elég jó felállás. Közelebb csúszok hozzá, amíg beszél, és csak a rosszakat mondja magáról, hogy aztán egészen közelről, kicsit alulról nézzem őt, és egy újabb csábítási kísérletten próbálkozzak, bár lehet, hogy ő enne inkább, mert a kosarat nézi, de nem evés előtt kellene mondjuk csókolóznunk?
- Szerintem nagyon tehetséges vagy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Nem most szerepelt először szelfin, de most először fotózkodott buktával. Félig rágottal méghozzá, és a hozzá tartozó elkövetővel, aki láthatóan nagyon elégedett volt önmagával. Ez nem feltétlenül volt rossz tulajdonság, legalábbis Lilit nagyon szórakoztatta Ricsi attitűdje. Szerette, ha valaki nem teljesen normális. Méginkább, ha teljesen hülye.
És felismerésére, miszerint elfelejtett before fotót készíteni a buktáról, a szőke csak hangos nevetéssel tudott reagálni.
- Sebaj, legközelebb majd előrelátóbb leszel - nyugtatta meg még mindig fülig érő szájjal.
Így készültek el a fotók is, és Lili igyekezett mindhez különféle módon pózolni, volt, hogy nyelvet öltött, máskor angyali kis mosolyt vont arcára és állát összeérintett ujjaira helyezte. De egyszer egy szamárfül is befigyelt Ricsinél, ami mellé a lehető legártatlanabb ábrázatát öltötte fel.
Nem magyarázta túl bátyja csicskásságát, és Lili sem firtatta tovább, már csak azért is, mert úgy tanulta, hogy illik mindenkinek a döntését tiszteletben tartani. Bár nem volt meggyőződve róla, hogy Ricsi bátyja azzal a tudattal kelt fel egy nap, hogy mától márpedig ő csicska. Ez inkább tűnt a mobilját babráló srác elhatározásának.
Kicsit felvonta a szemöldökét, de igazán nem lepődött meg, Lili egyszerűen egy szavát se tudta komolyan venni ennek a gyereknek. Vállat vont hát.
- Jól van, akkor szia!
Rámosolygott a másikra, majd tovább indult eredeti célja felé. Emlékezetes találkozó lett az iménti, az biztos, el is határozta, hogy elmeséli Erikának, milyen lökött útonállóval futott össze.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Zina szavai újra és újra elgondolkodtatnak. Különös hangulata van ennek az estének. Keveset hallani 14-15 éves lányokat ilyen komolyan beszélgetni. Persze mi sem ilyen gondolatokkal indultunk neki az estének. Egyszerűen így alakult. Talán a sötét, a csönd volt ránk ilyen hatással. Vagy egymás társasága, hiszen barátságunk is könyvek között kezdődött.
- Igen, igazad lehet - bólintok lassan a rellonos felvetésére. - Az életnek pont az az értéke, hogy csak egy van belőle. Hogy abból az egyből kell kihoznod a legtöbbet. - Ezt a gondolatot még olvastam valahol, egy regényben. Azóta viszont sokszor eszembe jutott, és mindig átgondolom. Idővel pedig rájöttem, mennyi igazság van benne.
A beállt csendben van kicsit időm lenyugodni. Sikerül azonban magamat visszarántanom, mielőtt magányos gondolataim közé esnék, így válaszolok is Zinának.
- Igen, eszembe jut néha - türelmesen kivárom, míg kifejti a dolgot. Én is csak lassan válaszolok, és tartok egy kis szünetet, mielőtt folytatom mondandómat. - De szerintem az emberek túl büszkék ahhoz, hogy a lények bőrébe bújjanak. Hiszen akkor alárendelnék magukat valaminek, azt meg nem tudják megtenni. Az animágiát is sokszor önös érdekekre használják. Bár az, hogy pontosan ki mit tenne egy állat vagy lény bőrében, ember függő - vonom meg a vállam.
Hosszú monológom után inkább csendben maradok, hagyom, hogy a rellonos is beszéljen, ha akar. Közben nagyon ásítok, jobbomat a szám elé téve. Az órámat a kastélyban hagytam, nem is tudom, mennyi az idő. Azt sem, mióta fetrengünk a fűben. Talán csak a szerencsén múlt, hogy senki nem talált ránk eddig. A szemeimet viszont egyre nehezebben tartom nyitva. Oldalra fordulok, hogy lássam beszélgetőtársamat. Kezeimet a fejem alá teszem, és próbálok nem elaludni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Zavarosak a gondolataim. Nem tudom mit kellene mondanom, mit kellene tennem, hogy megértse azt, amit mutatni akarok neki, ha már szavaim cserbenhagytak. Zavart vagyok. Egyszerre akarom azt, hogy szenvedjen, amiért engem akar, az érintésemet, hogy térden állva könyörögjön egy mosolyomért, míg szeretném megóvni minden szenvedéstől, ami érheti az életben. Félek, hogy a szirt rossz oldalára fogok dőlni, de még jobban félek attól, hogy onnan már nem tudok feljönni, miután a hullámok összecsaptak a fejem fölött. De ha nem ő, akkor ki lenne képes megmenteni? Szükségem van rá, ahogy őneki rám, mégis azt akarom, hogy szíve szoruljon össze a gondolatára annak, hogy esetleg elveszít, miközben szeretném, ha hozzám futna menedékért. Ha én lehetnék az, aki minden fájdalmát és kételyét képes elűzni. De ha miattam szenved, hogy lehetnék ez a személy?
Össze vagyok zavarodva.
Puha csókjára remeg meg aprón és röviden térdem. Akaratlan veszek egy mélyebb levegőt, ahogy fejét hajtja vállamra. Illata leng körbe, orromat és tüdőmet töltöm meg vele, hogy szívem hagyjon ki egy ütemet, majd álljon neki egyenletesebb ritmusban verni, mint ahogy eddig tette. Mire vágyom? Mire van szükségem? A mozdulatra pillantok le, kékjeim követik végig kezünk mozgását, elnyílt ajkaimra érkezik a csók, amit ismételten képtelen vagyok viszonozni. Ellépnék tőle, hogy legyen köztünk távolság, miközben szorosan magamhoz ölelve zúdítanám rá minden gondomat, kételyemet és bajomat. Ugyanúgy elnyílt ajkakkal hagyom, hogy visszahajtsa fejét rám, tekintetem a velem szemben elhelyezkedő ajtóra vándorol, mintha tőle várnám a választ, vagy már magát a kérdést, amire válaszolnom kellene, hogy megvilágosodhassak. Szavaira emelem fel fejemet a plafon felé, ujjaim ránganak meg ujjai között, ahogy végül a szirt rossz oldalára zuhanok.
Fejemet döntöm előre, aprót ellépve tőle hajtom fejemet vállára, hogy szaggatottan véve a levegőt hunyjam be szemeimet. Ránehezedek, amennyire testhelyzetünk engedi azt. Percek, talán órák telnek el így, mire halkan ugyan, de képes vagyok megszólalni. - Elfáradtam - rekedtes hangom tölti meg a mocskos helyiséget, halkan ugyan, de jól hallhatóan. Nem mozdulok el tőle, választ sem várok, csak kérlek ne mondjon rá semmit. Fogadja el, és maradjon így, hogy mindent rázúdíthassak akaratom ellenére, ami vállamat nyomja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Némaság költözik közénk, de mintha ezernyi szó lenne, úgy ahogy folyni őket tovább, hiszen, semmi értelme nekem folyamatosan beszélni, mert abba a végén úgy belefájdulna talán még az én fejem is, hogy nemigen maradnék békés. Ebben a pár napban mintha pihent volna amúgy is, nem húzott, nem nyomott semmit, vagy csak nem emlékszem rá és álmaimba költözött bele az a jövő, azok a pillanatok, amik talán már rég megtörténtek. Elgondolkodom néha, hogy amit a jelenben csinálok – most épp vele beszélek, vagyis inkább neki -, vagy bármi egyéb kihúzható lehetne-e a listáról, ami nincs, pedig határozottan ajánlották már egy álomnapló vezetését, közvetlen ébredés után, amikor még semmi nem illant el és nyers, éles, csak valahogy, még mindig nemigen veszem én ezt komolyan, idegen, nem én, mint egy második valaki odabent. Talán majd egyszer.
Egyelőre szeretném azt megfejteni, ami előttem van, a jelent, vagy épp azon kusza képeket, amiket vászonra akarok festeni, nem egy papírdarabra, szavakkal leírni. Pedig kedvelem, néha próbálkozom a kreatívabb írással is, de csak átlagos, nem tűnik ki. És mindegy is, hiszen nem ez a vágyam. Hogy most mi? Nem is tudom, rég el kellett volna már mennem és hagynom, mégis, van valami apró késztetés, továbbra is, hogy ne tegyem. Nincs ebben semmi különleges, semmi mély és érzés, csak egy halk hang, amely azt búgja, tovább és tovább. Ajkaimra apró mosoly kerül végül, amikor tereli, vagy inkább magáról is leveszi azt, hogy hibás lenne. A világ az, persze.
- Akkor mindenki az és senki – vonok vállat, hogy nem fogok vitázni vele, én talán azért, mert túl nyitott, ő pedig teljesen zárt, a kopogások pedig egy idő után már valóban megőrlik az embert. De csak tovább és tovább. Ahogy mozdul, úgy teszem magam is, de hűen tartva azt a távot, amely eddig pihent közöttünk, lépéseimet az övéihez igazítva követem. Hátrafordul, úgy sétál tovább, tekintetem pedig rajta, majd végül a padsorok közötti helyen pihennek.
- Vigyázz, szék – mert volt, aki csak kilökte a segge alól és annyi volt, így, ha át nem is esik rajta, navigálom, mintha jobb dolgom lenne. Eztán kapcsolok arra, mint aki nem figyelt, hogy szólt, hogy beszélt, mire csak megcsóválom a fejem. Lassan talán ennyiből is jobban értem, mintha a konkrét problémát mondaná el – már, ha létezik.
- Nem intő jel – miért lenne az? Ezt sose értettem, sosem fogom, bár nem vagyok mindenkinek való és ahogy mindenki sem való nekem, az egyedül ácsorgókra fel lehet figyelni könnyen és sokszor, meg is van rá az ok. Komoly ok. – Az az ő dolguk, hogy nem teszik. Lehet lemaradnak valamiről, én viszont annyit láttalak már, miért ne alapon, semmit sem vesztek. Csak időt, de az most nem számít. Nem tudom, mit hagynék ki, ha nem próbálom meg – bár ez kicsit furcsán hangzik, azonnal fel is tartom a kezem. – Nem, mielőtt jössz vele, nincs semmiféle listám arról, kiket akarok felszedni – mert nem erről van szó. Tovább lépkedve pillantok vissza arcára. – Engem nem érdekel a tömeg véleménye, de azt hiszem, ez süt rólam. Máshogy gondolkodom. Én szeretnélek megismerni és amennyire ezt mondod, még jobban. Miért nem engeded? Nem lehetsz örökké egymagad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Á. Á, mi? Á, mint tudta, hogy erről akarok vele beszélni, és ő már fel van készülve erre a beszélgetésre teljesen, vagy á, mint erről nem akar beszélni és eltereli a témát, hogy ne is kelljen. Vagy esetleg á, mint már megint a saját hülyeségeimmel traktálom, mikor a legkisebb gondja is nagyobb annál, hogy én már megint mit szúrtam el az életében. Esetleg á, mint már megint itt tartunk, és megint neki kell megoldania minden problémám és dolgozni a bizonytalanságomon, mert ez nekem tizenplusz év alatt sem sikerült. Á, mi?
Beszél. Beszélni kezdett. Meglepetten és főleg megrökönyödötten zökkenek ki az önbizalmam egyre romboló gondolatmenetemből, zöldjeim azonnal arcára siklanak, tekintetét keresve. Némán hallgatom kifejtését, különösen örülve a hosszának; hangja minden egyes kiejtett szóval nyugtatja az idegeimet, és mire a Nadiás részhez érünk, van bennem annyi erő, hogy elmosolyodjak a randevú említésére. Hiányzott. Hiányzott a tekintete, a mosolya, hogy állandóan talál okot rá, hogy piszkálhassa a hajam, hogy még ennyi idő után is feltétlenül bízik bennem, hogy még mindig bele tudja csempészni mondandójába azt az aprócska, talán másoknak jelentéktelen szót, ami számomra meghatározza az egész személyiségét. Testem szinte ösztönösen mozdul, ellököm magam az asztaltól és magamhoz húzom, hogy ismét átölelhessem. Arcom a nyakába fúrom, karjaim szorosan fonódnak a vállai köré. Érzem a dobogó szívem csillapodni, a fülemben doboló vér lassan megszűnik, mert tudom, hogy nem haragszik.
- Nagyon hiányoztál – hogy ezt most az elmúlt pár hétre, vagy pár évre értem, magam sem tudom. Itt van, nem megy el, hozzá kellett volna már szoknom, mégis félek, hogy egy nap megint szó nélkül eltűnik, és csak egy kósza levelet hagy maga mögött. - Sajnálom, hogy előbb tudtam meg, mint te. Először nem is hittem neki – lesütött szemmel húzódok el tőle, és kerülöm a tekintetét. Nadiától is elnézést kell kérnem. - Nem tudtam elhinni, hogy valahol, valakit teherbe ejtettél, hogy mindent itt hagytál, de máshol új életet kezdtél, aztán azt is ott hagytad. Nadia is olyan hirtelen mondta ki, hogy az agyam egyszerűen csak kikapcsolt, és aztán megígértette velem, hogy nem mondom el neked, és… Nem akartam elárulni, de nem akartalak téged sem árulni – már csak a szám tudom húzni a kialakult helyzetre. Ők már tovább léptek, megbeszélték a dolgokat, és minden jól alakult, ahogy a nagy könyvben az meg van írva. Zétény nem haragszik, már nem. Felpillantok rá, egyik kezem még mindig a vállán nyugtatva. - Mesélsz a kislányodról?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Csendesen figyeli a másik ténykedését, az apró „show-t”, amit alakít a zuhanás mellé, mert neki tény, hogy mindjárt jönnek az infarktus jelei, de úgy tűnik, jobban viselte meg, mint azt, akivel megtörtént az eset. Nagyot sóhajt, megpróbál nem majrés lenni, de olyan hirtelen történt, hogy nem lepi meg, hogy így reagált.
- Ő már egy szebb helyen van, ahol… hát nem olvad el. Béke poraira – tart egy apró „gyászbeszédet”, ha már elnézést kértek az áldozattól és a bűnös felmentésre került. Szavait apró vigyor kíséri, halovány, de legalább ott van, majd tovább figyelve őt, végül valóban megnyugszik, amikor humorosan körítik azt, hogy nincs semmi komoly. Amúgy sem tudna sok mindent kezdeni azon kívül, hogy felkapja és ordítva rohan a gyengélkedőig, mert neki a leukoplast és társai jutottak csak, mint gyógyító „mágia”, bár az is hatásos, de törésre nemigen hatásos, csak lélektanilag lehetne, de… mindegy.
- Ennek örülök, tudok varrni gombot, szóval, akkor csak azt mondhatom, szedd össze magad? – elmélkedik szinte hangosan, majd végül, bujkáló mosollyal bólint és fogadja el a tényt, hogy nincs itt semmi gond. Repült, borult, esett ő már rosszabbakat is, szóval ez igazán kevéske is volt hozzájuk képest. Az eldobott dekkre nem is gondol, csak amikor utána kapkod és felszisszen a látványra.
- De, de, de, de… hát ne szedd össze – még mutogat is, hogy ne, de annyit is ér a dolog. A harsány színekben pihenő alak mit sem törődve kap az alkalmon, ő pedig a homlokára csap, hogy tessék, így rontja meg az alsóbb évfolyamosokat. – Most meg kellene büntesselek, de miattam csinálod – mormog pár sort, hogy mi a francot tegyen, körbe is néz, mintha figyelő szemektől tartana. Igen, ő hibázott, hát majd nem ide jár akkor. Majd bebújik valamelyik wc-be, ott úgyis annyian bagóznak, hogy fel se fog tűnni.
- Nem örülök, hogy bagózol. Nem olyan jó dolog. Meg nem is adhatnék, meg ilyenek – kedve lenne újat gyújtani, de azzal köpné szembe saját magát. Inkább csak ácsorog, rágja a nyelvét és inkább próbálja elengedni az egészet, mert valahol annyira szürreális. Normál esetben már röhögne, a hóban ülne talán és füstölne ő is. De nincs normál eset és ahogy a hangja üti meg a füleit, az megint látványos. Franc.
- Hogy nekem? Miből gondolod? Dehogy fáj – könnyebb tagadni, ugyebár. Ösztönszerűen kaparja ujjain a bőrt, rág nyelvére, ahogy megpróbálja elhessegetni a dolgot. – Az egy klumpa? – pillant el a lábai felé, és ezzel tökéletesen témát terelve. De átlátszó vagy, Helvey.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem sietett igazából sehová, de mégis úgy indult meg. Elvégre hozzá volt szokva, hogy nem pocsékolja az idejét, nem megy sehova ráérősen, nem időzik semmivel tovább, mint szükséges. Így volt ezzel a beszélgetéssel is, ezért vette már akkor távozóra, mielőtt még viszlátot intett volna. Azt lehet útközben is.
Ám Burton nem tágított, ahogy Lilla elindult, úgy szegődött a nyomába, kísérte őt az ajtó felé, sőt, még egy útban felejtett székre is figyelmeztette.
- Kösz - biccentett a lány, és a helyére lökte az ülőalkalmatosságot, miközben a navinés szavait hallgatta. Önkéntelenül, hiszen az apró kis akadály még további maradásra késztette őket. Pillanatnyi haladék, de épp elég volt. Elég, hogy elgondolkodtassák a lányt, hogy tekintetét, kék szemeit ismét Alexander arcára fordítsa, fürkészően pásztázza azt, keresve az apró rezdüléseket, jeleket, melyek elárulnák, hogy vajon csak szórakozik-e vele.
Eszébe jutott egy eset, mikor tizenhat évesen először randira hívta egy srác. Nem tetszett neki, nem is érdekelte az egész felhajtás, mégis gondolkodás nélkül igent mondott, mert úgy érezte, végre normális emberként kezeli valaki, sőt, talán még vonzódik is hozzá. Megcirógatta a kis béka segge alatt pihenő önértékelését. De aztán persze kiderült, hogy egy csínyről van szó, és csak a bolondját akarták járatni vele. A közelben figyelő lányok körberöhögték, Lilla pedig soha többé nem hitt senkinek, aki közeledni próbált hozzá.
De Alexander valóban más volt, mint az átlag suttyó férfi. Művész - gondolta Lilla belső szemét megforgatva.
- Az idő drága - szólalt meg némi rágódás után, megenyhültebb hangon. Már elhatározta magát, de nem volt benne biztos, hogy nem fogja később megbánni következő szavait. - De ha nem sajnálod, nem bánom.
Mit is? Hogy folytassa? Mit akar épp engedni? Nem volt a szavak embere, persze, de utált rébuszokban is beszélni.
- Nem randi! De.. csinálhatunk valamit együtt.
Nem szívesen ismerte el, de most, hogy hallotta kimondva, valóban nem akart örökké egyedül lenni. Pedig jó érzékkel űzött el magától mindenkit. Valószínűleg Alexander is így fog járni. De ő figyelmeztette...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Lusta, ráérős léptekkel haladok vele, hiszen lerohanni sem kellene, illetve fellökni sem, hiszen nem az a cél, hogy minél előbb kiérjek a teremből, oda valahova, ahol ezután lennem kell. Laza mozdulattal igazítom meg vállamon a táska szíját, hogy aztán biccentsek csak arra, hogy megköszöni, ahogy szóltam. Semmiség, mégis több, mert a hátunk mögé nincs szem, olyan folt, amelyet senki sem lát és amelybe ha egy gazdátlan szék költözik, az esetek nagy részében fájdalmas lecke. De ez nem, ahogy lazán tolja be és halad tovább, én pedig vele szemben állva, miközben látom, hogy rám pillant, ahogy hosszabban, szinte kutatóan pillant rám, keres valamit vagy csak realizálja, hogy itt vagyok. Fogalmam sincs, nem látok és láthatok mindent, a fejébe főleg nem, azonban állom a tekintetet, érdeklődő, kérdő pillantásom vetül csak rá, hogy mit szeretne, hogyan, vagy épp csak ez a momentum kellett ahhoz, hogy lassan elérjük csendesen az ajtót. Majd kiderül, majd történik valami, én is kikerülöm a széket, majd lépdelek tovább, mintha örök kíséretem lenne a feladat, nem az, hogy szavakat húzzak ki belőle.
- Lehet, de mindenkinek annyi, amennyit szán arra a bizonyos dologra – erre már előkerül apró mosoly az ajkaimra, amely nem gúny, szimplán csak egy kifejezése annak, hogy valóban komolyan gondolom, hiszen, az idő racionális, beosztható. Ha kell, akkor erre, ha kell, akkor másra. A festmények alkotása sincs időhöz kötve, van, ami szinte pár perc, van, ami napok kérdése akár, sőt, van, amit hetek óta nem fejeztem be és lehet, sosem lesz kész, de nem azért nem, mert nem szánok rá időt. – Nem sajnálom – miért tenném? Akkor nem ajánlom fel, nem hozom szóba, nem hitegetem, hanem egyszerűen nem mondom, mást mondok. Nem sajnálom, nem fogom. Nem válaszol arra, miért nem engedi, nem is biztos, hogy van is rá válasza, vagy ki tudja mondani. Nem erőltethetem, azonban az, amit mond, meglep. Arcom szinte felvillanyozódik és mégsem, meglepett és örömteli jegyek bújnak rajta, ahogy egy nyújtott lépéssel egy kicsit közelebb kerülök hozzá.
- Nem randi és csinálunk. Rendben van, benne vagyok. Most hétvége? – ha már hirtelen ment bele talán, ha csak rájött vagy épp ki akarná próbálni, milyen nem egyedül, nem hagyhatom veszni az alkalmat. – A faluban – egészítem ki az előbbi kérdésemet, hogy ha tényleg szeretné, még messze sem kellene menni. Ötleteim majd akadnak.