Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Egy kicsit megüt a megjegyzése, hogy ne aggódjak már annyira, nem nyírják ki egymást az ellenfelek - sem a pályán, sem azon kívül. Úgy tűntem, mint aki ezen görcsöl? Biztosan egy gyáva féregnek alaknak tart. Pedig tényleg nem. Mármint, az csak olyan szarkasztikus kérdés akart lenni a gurkóval. A másik meg csak érdeklődő... Mindenki tudja, hogy félek a szellemektől. Vajon anyámasszony katonájának ismernek az emberek? Vajon tényleg az vagyok?
Aggyal felfogom, hogy túl sokat tépelődöm, de mégsem tudok ellene semmit tenni - most sem. Annyira belelovalom magam ebbe a gondolatba, hogy töketlennek tűnök Róza szemében, hogy nehéz visszazökkennem.
A szél őt szembe, engem hátba kap, fellibbenti a csuklyámat. Megigazítom, méginkább a fejemre húzom, de egy rakat tincs mindig kikandikál alóla. Megzabolázhatatlan haj.
Zavaromban persze teljesen hülyén kezdek viselkedni, és ezt tudom is magamról, csak remélhetem, hogy kívülről nem tűnök annyira furának. Elsütök egy poént a satnya alkatomról, amikor meg a fogó-kvalitásomat forszírozzuk, hirtelen előre dőlök és tágra nyílt szemmel az övébe nézek.
- Mint a sasé!
Mondom, teljesen hülyén kezdek viselkedni. Megsorozom még néhány kérdéssel, de talán jobb is lesz, ha kezdek magammal valami mást, úgyhogy kapva kapok a seprűre pattanás lehetőségén. Ennél hülyébbet még reptemben sem csinálhatok magamból.
- Persze! - vágom rá, pedig a cudar idő nem sok jót ígér. Térdemre csapok, felállok és a lejáró felé veszem az irányt.
- Odalent láttam egy ládát elöl hagyva.
Onnan beszerezhetjük a labdákat, és a tárolóban láttam a gyakorló seprűket is.
- Milyen változások? - kanyarodok vissza a korábbi beszélgetéshez, és a jelenetváltással igyekszem visszapaszírozódni egyszerű önmagammá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

#tobeornottobe
#legilimencia
#Keserűprof
#Loki

Hogy öt perce vagy fél órája magyarázott már Keserű prof, azt nem hogy Marina, de valószínűleg senki nem tudta megmondani. A mostanában egyre szürkébbre váltó kinti időjárás úgy tűnt, hogy kezdett rámenni a magyarok hangulatára. Nem is csoda, ők hozzá vannak szokva az állandó napsütéshez. Azonban akinek dán vér folyik az ereiben, az nem hatódik meg ennyitől.
Ránézett kusza jegyzetére, amelyben valószínűleg több volt a helyesírási hiba, mint egy elsős diák füzetében. Aztán jobbjára, ahol a mindig pörgő szöszi azzal küzdött, hogy ne aludjon el azonnal. Keserű meg csak magyarázta az elméletet. Összepréselte a barna a száját, és kicsit elkezdte ingatni a fejét. Aztán mint derült égből villámcsapás, felcsapta kezét a levegőbe. Még ő maga sem tudta mit fog tenni, csak hogy nem tetszik neki ez a punnyadás, és valamit tennie kell ellene. Közben könyökével megbökte padtársát, hogy ne bukjon le, amiért olyan mint egy hervadt mikulásvirág nyáron a kánikulában.
Amint megkapta az engedélyt a felszólalásra, felpattant a helyéről, közben ügyelve rá, hogy széke biztosan zajt csapjon, és mindenki felfigyeljen a változásra.
- Tudja tanár úr, azon gondolkodtam - kezdte lassan, hiszen egyenlőre fogalma sem volt róla mi fog kijönni a száján. Gondolkozz, Marina! Körbetekintett a termen. Sok szempár nézett rá, mindenki érdeklődve. Valamit muszáj alkotnia.
- Hogy mi történik akkor, ha egy legilimentor megpróbálja kiolvasni egy másik ember elméjét, de a másik emberről is kiderül, hogy legilimentor, és véletlenül pont ugyanabban a pillanatban próbálja kiolvasni annak az embernek a gondolatait, aki szintén legilimentor - rakta szépen össze a mondatot, és kezeivel közben folyamatosan mutogatott, hátha úgy értelmesebb lesz. - Akkor kinek a gondolatait hallják? Vagy egyáltalán hallanak gondolatokat? - fejezte be fejtegetését. Hogy az órához kapcsolódott-e? Nem valószínű. De legalább a tantárgyhoz igen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Mellettem kell szólnia annak, hogy az első percekben komolyan figyeltem. Értelmes jegyzetek is kerültek a füzetbe, amit magaménak mondhatok, de valahogy az ihlet teljesen elszállt. Ez nem a prof hibája - dehogyis! -, csak valahogy az érdeklődés úgy szállt el belőlem, mint Katiból a nyolcadik gyerek, szóval… nagyon könnyen. Tenyerembe támasztott arccal, bamba képpel figyelek Matyi bácsira, de fejem előre bukik néha akaratlan, ahogy az álom akar jönni, de hősiesen küzdök. Arcomat felfelé nyomom, ahogy támasztom kezemmel, külső szemmel valószínűleg úgy nézhetek ki, mint egy lecsúszott drogos, bár valószínűleg ez nem az én hibám. Jó, talán, de mindegy. Próbálok ébren maradni és, ha jegyzetelni nem is vagyok képes, de legalább figyelni és hallgatni Matyi bá’t, hogy valami azért megragadjon, amiből gazdálkodhatok majd következő órán. Vagy órákon. Vagy az év hátralévő részében. Arra kapom fel fejemet, hogy Rin meglök, így azonnal ránézek, amolyan nem is alszok, hagyjál pillantással, vaknak kéne lennem ahhoz, hogy ne vegyem észre, ahogy keze a magasban van, majd mint elefánt a porcelánboltban kel fel a székről, ahogy felszólítják. Szememet eltakarva nevetek halkan, mert Merlinre, ez botrányos lesz, de tudja, hogy bármi is legyen az, benne vagyok.
Ahogy megszólal szorítom erősebben kezemet ajkaimra, nehogy kitörjön belőlem a röhögés. Gyorsan rendezem vonásaimat, már komoly arccal pillantok fel, hogy erőteljes bólogatással erősítsem meg Rin szavait, amiket értek. Hogy lehet, hogy ezt értem, de az óra fonalát elvesztettem? Wtfdude?! - Szóval, ha egy legilimentor legilimentál, de a másik legilimentor is legilimentál, akkor lehet kiütik egymást, és senki nem legilimentál senkit, vaaaagy… - nyújtom el a szót, miközben felemelem mutatóujjamat, mielőtt folytatnám. - Mindkettő legilimentálja a másikat, csak nem látnak semmit a másikban? De ennek így nincs semmi értelme - Rinről emelem kékjeimet a tanár úrra, esküszöm, hogy már kíváncsiság csillan benne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Izgatott leszek a repülés gondolatától. Az utóbbi időszakban annyi minden mást keleltt csinálnom, hogy nem jutott rá időm. Hiányzott már. Lelkesen szinte ugrok fel helyemről, hogy aztán Hunor mellett haladva megközelítsük az eszközöket.
 Nincs annyira vészes időnk. Hűvös van, szürke az ég, de nem ködös, és nem is fest úgy, hogy alkonyat előtt ránk szakadna. Na nem mintha értenék a meterológiához, de a szél sem fújt túl erősen. Mindenesetre fura érzés fog el - Szerintem egyelőre maradjunk meg a kvaffnál - vetem fel az ötletet, kapucnimat ledurva a fejemről.  Hangosan nem ismerem be, csak magamban érzem a bizonytalanságot a többi labda kapcsán. Jó lesz nekik még a lábádan pihenni. - A játékvezetőnkkel kapcsolatban, de többet szerintem még s... - megakadok, hiszen kezem alatt a fa tároló ajtaja nem akar mozdulni. Nincs bezárva, hiszen felső részénél rés van - Beszorult. - állapítom meg a helyzetünket. Feltűröm a pulóverem ujját, majd erősen nyomni kezdem az ajtót, de az éppen csak mozdul. - Nagyszerű. - motyogom az orrom alatt - Megpróbálod? - fordulok Hunor felé. - Addig idehozom a kvaffot!- hátrálok sietősen. Remélem mire visszaérek már mehetünk is fel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Pislognom kell egy pillanatig, hogy biztosan ne essek bele a csapdába, amit Lau valószínűleg még csak nem is tudatosan állított nekem. Képes lettem volna habozás nélkül elismerni, hogy veszélyes vagyok? Óh igen, már csak azért is, mert jól hangzik az, hogy "Masa a veszélyes" meg a "Veszélyes Masa", de még épp időben bevillan, hogy eredetileg mintha nem pontosan így értettem volna.
- Neeeem - nevetek fel végül amikor rájövök mit kavartunk meg. - Úgy értem még a prefektusi kinevezés előtt voltam visszafogottabb, aztán... elromlottam? - mondandóm vége kérdésbe megy át, és mint valami cuki kisállat, oldalra biccentem a fejem, mintha így fülemen keresztül a fejembe szállna a válasz a kérdésemre.
Annyira... Annyira nem is vicc a felvetésem, egy-két büntivel több vagy kevesebb nekem már tényleg nem igazán oszt vagy szoroz. Próbára tenném a tanári és prefektusi kar kreativitását? Mondanám, hogy igen, de az a baj, hogy ennyire még nem vagyok nagymenő szabályszegő. Nem is tervezek az lenni igazából.
- De várj, a mestertanoncoknak sem szabad, csak őket a prefik nem büntethetik meg csak tanárok, nem? - próbálom visszaidézni emlékeimet, amik alapján én bizony találkoztam már MT-kkel takarodó után, és általában a tanárokhoz is lettek kísérve. - Várj, inkább hagyj meg abban a hitben, hogy nem szabad, mert ha kiderülne, hogy akkor és oda megyek ahová akarok, azt hiszem nagy bajban lenne a kastély. - Mosolygok, látszik, hogy viccelek, de a kérés komoly. Van amit jobb nem tudni, hiszen ha járkálni akarok, akkor így is fogok, vállalva a büntetést, ami ezek szerint vagy érkezik majd, vagy nem.
- Abban biztos lehetsz, hogy szívesen sétálok veled - vigyorgok mindentől függetlenül hát. - Majd azt mondom neked, hogy tanár vagyok, és el kell hinned, akkor pedig már biztosan nem büntethetsz. - Ördögi csodaterv, én mondom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

kicsit praktikusabban - cipzár fel, nyaklánc nincs
A hűvös hajnali levegő elsőre kifejezetten rosszul esik a tüdőmnek, a kapun kilépve nem tagadom, elgondolkozok azon, hogy visszafordulok még aludni - vagy még egy pulcsiért. Végül aztán megacélozom magam, és az átriumban végzett nyújtást kárba veszni nem hagyva indulok meg sebes léptekkel az épülettől kicsit távolabb lévő, már sokunk által alaposan kitaposott ösvényre. Még korán van, egyelőre senkit nem látok errefelé. Ettől még nem biztos, hogy első lennék, emlékeztetem magam, ahogy lépteim megereszkedett fűszálakat hagynak maguk után. Még nem kezdek el futni, várom, hogy szemeim teljesen kinyíljanak, pulzusom rendesen meginduljon, és elmúljon ez a kora reggelekre jellemző félkómás állapot, mely minduntalan vissza próbál csalni a kényelmes melegbe.
Ráfordulok az ösvényre, pár lépés után pedig fokozatosan növelni kezdek a tempón, egy idő után ösztönösen váltva át kocogásba. A halk dobbanások, szuszogó lélegzetem és ruhám súrlódása az egyetlen amire odafigyelek, egyébként engedem, hogy izmaim össze-összehúzódjanak, elernyedjenek. Fejem kiürül, ahogy a hideg levegő kizavarja belőle az álmot, szemeimből kitörlöm azt az egy-egy könnycseppet, melyet az ősz odacsalt. Nem gondolkodok, legalábbis ha mégis teszem, nem tudnám megmondani, hogy min, lepillantok lábam elé, majd hosszan csak előre tekintek, élvezem, ahogy fokozatosan válik egyre könnyebbé a mozgás, a légvétel. A nap lustábban dereng, mint ahogyan én kikászálódtam az ágyból, és a füvön is dér ül még - van abban valami különleges, hogy előbb vagyok talpon magánál a természetnél. Az ösvényen itt-ott mintha lábnyomokat vélnék felfedezni, ám azt nem tudhatom, hogy nem tegnapról maradtak-e még itt. Találgathatnék, nyomozva a rejtély után, de helyette inkább ismét feljebb tekintek, hagyva, hogy saját lábnyomaim eltapossák az idegeneket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nem tudom, milyen átszerveződés lehet a kviddicsben, nem sok információ jut ki a tárgyalóikból. Mindenesetre most sem fog kiderülni számomra, mert Róza megakad a mondat közepén.
- Ez fura - közelebb állok az ajtóhoz. Vagyis inkább a lányhoz, mert éppen köztünk áll, és taszít egy újabbat a szertár bejáratán. Teljesen beszorult.
- Ühüm - egyezem bele, és elengedem a kvaffért igyekvő Rózát, fél kezem meg már a farzsebemnél jár. Előhúzom a pálcám.
- Alohomora - próbálkozom először, de előre tudom, hogy nincs értelme, mert nem a zárral van gond.
Meglököm az ajtót. Ahogy gondoltam.
Ujjaimmal pördítek egyet a pálcán. Pördítek még egyet, de csak olyan átkok jutnak eszembe, amik az ajtó jelentős részét is vinnék magukkal. Volkov nem lenne rám büszke.
- Hát oké, akkor legyünk muglik - mormolom, és hármat hátralépek. Elrugaszkodom, és futólépésben nekirontok jobb vállammal a deszkáknak.
A vártnál jobban fáj, de a tároló megadja magát.
- Siker! - kiáltok fel, de nem tudom, hallótávolságon belül van-e a lány. Kitárom a szertár ajtaját, és bal kezemmel a jobb vállamat masszírozva besétálok a gyéren megvilágított helyiségbe. Azért a repülésben nem fog akadályozni. A seprűk bal oldalt sorakoznak, rögtön felmarkolok annyit, amennyit tudok. Ismerem az iskolai seprűket, lehet, hogy nem lesz szerencsénk az elsővel.
Hét nyéllel a kezemben indulok kifelé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

- Hű. Mint a komoly urak – nézem, ahogy olvassa, lapozza azt az újságot, tényleg úgy, ahogy kell, nem pedig ahogy én szoktam, hogy megfordítom és elolvasom a hátoldalát, aztán kész is, ennyi érdekelt. Nem nagyon politizálok, a sport sem nagyon hoz lázba, a bulvár meg ezek főleg nem, jó, mondjuk ez az újság nem is olyan. Ez kicsit más, másabb, van benne minden, de mégsem olyan komoly, mint amit tényleg a komoly emberek olvasgatnak, mert abban nincsenek nagyon arról sorok, ki kivel jön össze vagy hasonlók. Nem nagyon szerepelek benne ilyenekben, szerencsére, mert rettentő kínos lenne ki is magyarázni, hogy mégis mi a franc igaz belőle és mi nem. Nem nekem való az a hasáb, meghagyom az állandó szereplőknek. Vagy valami olyasmi.
Hagyom is, hogy lapozgassa, addig rendezkedek, lehet dugtam a táskába képregényt, nekem az való, fogalmam sincs, mert mire odaérnék, addigra kész horror lesz az egész és előjön a rém, aki csak egy apró állatka, semmi több és mégis, még nekem is hevesen ver a szívem, mondjuk, lehet attól, hogy Petya ennyire megijedt és hangot is adott neki. Ez már csak ilyen, ahogy oldalamra fogok és szusszanok egy nagyot, amint elhárult a „vész”.
- Semmi gáz – mert előttem aztán nem kell szégyellni, ha berepül ide valami tollas, én sem leszek nyugodtabb, sőt, rosszabb, szóval látott már ő is így engem eleget, hiába próbálom ezt magamból kinevelni, mert nevetséges, amint eljutok oda, hogy felsétálok a baglyokig, kinyitom az ajtót, csak az a következő emlékem, hogy a lépcső aljában zihálok. Nem megy ez nekem.
- Na, halljam az izgalmat – pakolok tovább, miközben ropit halászok elő és letelepszem mellé, kényelmesen, magam mellé pakolva a táskát, hogy kéznél legyen. Elhelyezkedek, szememmel az újság lapjára sandítok és kibontom a sósat, hogy rágcsálva figyeljem, mi is az az izgalmas.
- Hűha. Furcsa dolgok, ez tényleg izgalmasnak hangzik – bólogatok, megállok még a rágásban is, ahogy folytatja a sorok olvasását, egy bizonyos pontig. Azt hiszem épp, hogy csak nyelnie kell, inni vagy csak simán egy hatásszünet, aminek gondolatára közelebb is hajolok.
- Mi az? – pislogok, mert nem értem, min akadt ki ennyire. Mi a baj. Egyszeriben elfehéredik az arca, mintha pánik kergetné, mint engem amikor… aztán… - Petya, Petya, mi a baj? – ő elejti az újságot, én meg a ropit dobom rá. Közelebb kúszok, hogy finoman ragadjam meg a vállát, biztosítva arról, itt vagyok, csak semmit sem értek. Nem engedem el, de látom, hogy mindjárt kiborul és én tehetetlen vagyok. A gyomrom rándul görcsbe, amikor felveszem a lapot és olvasom ott, ahol abbahagyta. Aztán, nekem is lassan össze áll a kép.
- Megmentette a nőt a… Helvey… ő nem a…? Ő nem az a haverod, ugye? – de nagyon úgy néz ki. Tudom én, hogy van egy idősebb srác, aki nagyon speciálisan van itt, se mágia, se semmi és nagyon jóban vannak, mesélt róla, vagy épp hogy mikor mi történt. De hogy… ezek szerint vérfarkas? – Biztos csak elírták, nyugi, nyugi. Mély levegő, tudod – visszadobom a lapot a földre és próbálom valahogy megnyugtatni szegényt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Egy dalt dúdolok, amit fogalmam sincs mikor tettem utoljára. A labdát halvány mosollyal ajkaimon a kezeimbe veszem, visszacsukoma  láda fedelét és fejemet azon töröm, honnan ismerős ez a dallam. Nem rémlik, de éppen amikor idegesíteni kezdene, Hunor hangja megüti a fülemet. - Ügyes vagy - villan pillantásom arcára, ahogy igyekvő léptekkel közeledek felé, majd értetlenül szuggerálom a kezében lévő seprűszámot. – Jönnek mások is? – kérdezem őszinte kíváncsisággal végigmérve a darabokat – Már értem – teszem fel a kezemet elmosolyodva – nem a legfrissebb darabok.
Elveszem a legszimpatikusabb járgányt, majd a vonalhoz sétálok vele, és a vörös bőrrel a hónom alatt. Még egyszer végigmérem az eget az időjárást fontolgatva, de csak nem fog esni! Mindesetre a kapucnimat fél kézzel megigazítom, hogy a lehető legkönnyebb legyen majd a seprűn a fejemre húzni azt. Semmilyen bűbájt nem alkalmazok a ruhámon, habár a cipőmre ráfér majd egy suvickol később.
 – Emlékszel az első repülésedre? – kérdezem Hunortól, miközben lassan emelkedni kezdek és vele összehangolódva, mellé érve követem mozgását. Kissé feljebb húzom a fa elejét, hogy hamarabb kerüljünk egy vonalba a karikákkal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Könyvem és jegyzetem felsőtestemhez ölelve gyorsítok már eleve igyekvő lépteimen. Kivételesen nem azért a nagy rohanás mert időre oda szeretnék érni valahova, sokkal inkább azért, mert kezeim közül csúszni kezd a füzetem és a könyvem kupaca. Éppen csak elérem az udvarban a padot, hogy lecsúsztassam őket rá. A mai napom még sűrűbb, mint a korábbiak. A holnapi napom sem fog különösebben máshogy zajlani, ahogyan az azutáni sem, és a naptáram kezd egyre inkább fodrosodni. Egy pillanatnyi időt sem akarok magamnak hagyni, hogy fölösleges időpocsékolásként teljen, mert azt türelmetlen, elkalandozott gondolataim követik és arra nincs szükségem. Tényekre van szükségem, ahhoz azonban a válasz üzenet kell a családomtól. Már ha még egyben van egyáltalán. Gyűlölöm, hogy üzengetve kell megbeszélnünk, márpedig nem kértek haza, én meg csak azért sem megyek. És tessék, megint ezen töröm a fejem! Helyette inkább vászontáskámba lesek. Valahogy csak bele tudok még illeszteni egy-két füzetet. Kényelmesen elhelyezkedem a padon, de fel is ugrom elhúzott szájjal. Hideg. Nem meglepő, lehettem volna okosabb. Húzok egyet meglazul copfomon, ahogy meglátom közeledni a háztársam nyúlánk alakját. Amikor tekintetünk találkozik, intek neki, de pillantásom tovább szökik, és azonnal kíváncsiság csillan meg benne. – Sziasztok – apró mosoly jelenik meg szám szélén, ahogy előrébb dőlve lesem meg az állatot. Hallottam már róla, de még nem találkoztunk a kaméleonnal, sőt eddig semmilyen kaméleont nem láttam élőben.– Mi járatban erre? – nézek fel a fiú arcára. - Ugye tudod, hogy egy kishaver közlekedik veled? - teszem fel költői kérdésem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Látszik, hogy meghökken a csokornyi seprűn, és már nyitom a szám, hogy megmagyarázzam, de mire belekezdhetnék, leesik neki is, miért hoztam ennyit.
Odanyújtom neki a zsákmányt, ő kiválaszt egyet, a maradékból pedig én is kihúzok egy szimpatikusat. Amelyiknek a legépebbnek tűnnek a farokvesszői. A többit ott hagyom a falnak támasztva egyelőre.
A kisebbik bátyám Szalamandra-Szentegyeden repülőseprű-készítést tanul egy mestertől. Most először látom meg a potenciált a szakmájában, és nekem is kedvem támad hozzá.
- Fel lehetne újítani ezeket a csoffadt tüzifákat - utolsó gondolatomat hangosan is kimondom, azzal fél lábamat átvetem a seprűn, és álltamban elrugaszkodom. Megindulok fölfelé, és meglepődve tapasztalom, hogy se jobbra, se balra nem hord a járgány. Megsarkantyúzom, és egy rövid sprint után, pár méterrel később éleset fékezek.
A fékező bűbáj megkopott, de nem annyira lomha, mint Jólsep-R 7 létére számítottam.
- Ez nem is rossz! - kiáltom át Rózának vidáman.
Együtt emelkedünk a karikák magasságába, már rég elhagytuk a ványadt seprűket. Odalent látom a két Eridonost lobogó kapucnival a pálya túloldaláról a szertár felé ballagni.
- Az első repülésemre? - utalok vissza Róza kérdésére. - Hát... lehettem vagy három éves, úgyhogy amire emlékszem, szerintem csak azért, mert a szüleim annyiszor elmesélték már. Karácsonyra kaptam egy gyerekseprűt, mert akkoriban mindenképpen repülni akartam, és a bátyámét nem bírtam el. Nagyon vicces volt, van róla fotó!
Látom magam előtt a képet, ahogy teljes hároméves erőmmel próbálom felhúzni a seprűt, ami persze meg sem mozdul.
- Szóval ahogy megkaptam az első sajátot, egész karácsony este nem akartam róla leszállni. Hisztiztem, hogy a seprűn lebegve akarom megenni az ünnepi vacsorát.
- Te emlékszel a tiédre?
Közben nyújtom a kezem a lány felé, hogy dobja a kvaffot. A szél hullámokban borzolja a hajamat, de még nem olyan erős, hogy a seprűt is dobálná.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Most, hogy újra seprűnyelet fognak kezeim jövök csak igazán rá milyen jó ötlet volt Hunortól, hogy kijöjjünk. A lábaimat stabilabban helyezem a tartóra és némileg lassítok, hogy ne legyen akkora menetszelem, hogy se ne halljak, se ne tudjak tőle megszólalni. – Abszolút! – válaszolom Hunornak, kissé jobbra húzva a seprű orrát. Kissé „pöfékelve” akarja tenni, amit szeretnék, de egy laza dobáláshoz megfelel, nem megyek le másikért, hiszen annyival jobb egyik sem lehet. Helyette a történetét hallgatom, miközben kényelmesen haladunk a karikák irányába. Elképzeltem a fiút három évesen a nagy kék szemeivel és a szöszke hajával, ahogy egy varázslócsalád tagja és megjelenik előttem egy karácsonyi kép. – Látnom kell majd rólad egy ilyen fotót! – mondom neki határozottan, majd elcsendesedek, hiszen folytatja. Jobb karom eközben mozog és a vörös bőrt legurítja egészen a combomig, hogy aztán kényelmesen tenyerembe fogjam. Na, ez az érzés a levegőben, amibe kapaszkodtam tavaly és ami most is felbukkan, csak a helyzetet nézve kevésbé intenzíven. Attól még örülök neki, azt hiszem. Halkan nevetés hagyja el ajkaimat a történet folytatásán – Képzelem, nem csodálom, szerintem én se szálltam volna le róla – főleg amilyen kitartóan tudok ragaszkodni – Persze. Tavaly, repüléstanon. Kissé lekezelően gondoltam rá, hogy ez valóságos, de utána felültem és az elméletre hagyatkozva megtettem az első körömet a többiekkel. - Amit csináltam, nem volt nagy szám, de tekintve, hogy előtte a létezéséről sem tudtam büszke vagyok az eredményre. - Igaz, majdnem nekimentem egy srácnak, de túléltük mindketten – vonom meg vállamat és Hunorra lesek. Elmosolyodok mozdulatán, bal kezemmel erősebben ráfogok a nyélre - Na, de kezem jár, nem a szám – mondom hangosan, ahogy a kvaffot felé, némileg elé dobom, hogy rágyorsítson. Én is így teszek miközben figyelem elkapja e a passzomat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A padló halkan nyöszörög Kende lábának járása alatt, ahogy a székén hintázva szemöldökét vakarja. Nem érti, hogyan képesek a pedálok az első sorokban pislogás nélkül hallgatni a dögunalmat, ami elhagyta új oktatója száját. Teljes mértékben szenved tőle, és a kényelmetlen székétől is. Nem ehhez van szokva. Nagyon nem.
 Számára legkényelmesebb pozícióját veszi fel. Bal bokáját felemeli jobb térdére, eközben széles vállával előredől az asztalra, csak a nyakába lógó apró kődarabbal nem számol, ami hangosan koppan a fán. Általában gyors a reflexe, de most olyan szinten alfában volt, hogy több diák is felé pillantott. Hát és aztán? Ez a látványos szenvedése mellé csak i-t tett a pontra. Bocsánatkérőn emelte meg a kezét az év közben közéjük keveredett gyerek, aztán szemét forgatva karjára dőlt. Nem a nyaklánca az egyedüli kiegészítője, több ujján is gyűrűket hord, ha aznap ahhoz van kedve, és ezen a napon így kelt. A hideg fém csak még inkább lassú pislogásra késztette. Este is olyan jót aludt végre! Majd a csaj mellette megmondja miről maradt le, vagy adhatna neki egy párnát.
 Egyre hosszabbak és hosszabbak azok a lélegzetvételek, halkan ásít egyet félig alkarjába, félig nem, majd ellazulnak tagjai és szuszogásba kezd. Elaludt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

#tehetséggondozó
#kíváncsiszerzet
#bűbájtan
#Kende

Finite Incantatem. Igen, már mindenki tökéletesen tudta, hogy ki és mikor találta fel, és hogy miért. A mögöttes kis történéseket, sőt még az is le lett tisztázva, hogy a világ másik felén mi zajlott éppen akkor, mikor a varázslat megszületett. Mindenki mint a korhadozó virágok dőltek erre meg arra, Marina biztosra vette, hogy minimum a fél osztály kicsit se figyel oda, ha nem alszik egyenesen.
Mint a mellette ülő gyerek. Épp csak pár nappal ezelőtt sétált be, mint akié a világ, és halál nyugodtan leült Marina mellé. Igazából csak szerencséje volt, hogy padtársa éppen úgy gondolta kihagyja azt az órát. És hát mondani se kell, hogy a legközelebbi alkalommal már Mae maga küldte melegebb tájakra a kis bacitenyészetet. Inkább elviseli a totál ismeretlen szőke gyereket, minthogy elkapjon valami magyar bacit.
Visszatérve a jelen szituációra ott volt az órán Mae, aki mellett Kende édes deden szundikált. És hát mi a világ legjobb ötlete ilyenkor? Naná, hogy összefirkálni a másik arcát. Először a lány még csak félve rajzolta fel a kackiás bajszot a fiú szája felé, de ahogy látta a szöszi még csak kicsit se figyelt fel a mozgolódására, szóval aztán tovább folytatta a művészkedést.
Folytatta egy összenőtt szemöldök megrajzolásával, egy bajesz jó hosszú lehúzásával. Éppen egy könnycseppet rajzolt fel a fiú szeme sarkába, amikor megszólalt az órát jelző csengő.
- Héj Csipkerózsika. Ideje felébredni - taszajtotta meg a fiú karját Marina, és kajánul vigyorgott a másikra. - Kicsit elaludtad a fejed - vonogatta a szemöldökét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Repülnek a halak? Vagy, nem is! Inkább ő merül valami fordított akváriumban. Nevetnie kell a csiklandós érzéstől, de ha nevet, megfullad. A víznek nincsen szaga, ez meg olyan, mint a tinta. Merülni kezd, hiszen minden egyre feketébb lett, ahogy halad, halad és halad a mélybe, mígnem éles zörgés csapja meg fülét és karja egy hínárnak csapódik.
Megrezzen, nyelve csettint mielőtt óceánkék szemei rávillannának a hatalmas mosolyra. A csaj olyan fejet vág, mint a csupa fogas emoji. Jól van, a barna begerjedt rá. Ez természetes. Mint egy oroszlán, amikor üvölt, olyan elánnal ásít kihúzva magát és mindeközben a very happy lányra sandít, meg annak kezére, ahogy óvatosan félre tesz valamit. Marinara fintorog, annak szavaira, amíg nyújtózkodik. Az ablak felé fordul. A téli gyenge napsütés mellett arca tükröződik vissza rá.
 Kende olyan nevetésben tör ki, hogy akik már elhagyták a termet is hallják őt a folyosóról. – Szép munka! – nevet a lány vállát megveregetve – Legközelebb valami ijesztőbbel is előrukkolhatsz –   Ment már neki a lányokkal való hülyéskedés, elvégre, van egy húga, akivel évekig össze volt kényszerítve a kúria kapui mögött. Emellett Kende amúgy sem egy lobbalékony természetű srác. Benyálazza ujját és két szemöldöke között maszatolni kezdi a tintát. Rápillant sötét hüvelykujjára és előre nyúlva nevetve egy csíkot húz a barna arcélének vonalán. Halványan, de a tinta ott landol – Na, így egészen indián hercegnős vagy – mosolyog szélesen – Egye fene lehetünk együtt hercegnők. – legyint, közben teljes testével Van Gogh felé fordul, bokáját még mindig térdén pihentetve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

#tehetséggondozó
#kíváncsiszerzet
#bűbájtan
#Kende

Bárki is állítja, hogy egy ilyen csínytevés után rosszul érzi magát, hazudik. Marina majd kiugrott bőréből, hogy végre meghallhassa a fiú reakcióját a művére. Mert hát valljuk be, elég zseniálisan nézett ki az éppen idősödő férfi, akinek valószínűleg még szakálla sincs, nem hogy pajesza. Szőkének induló, majd feketében összefutó szemöldökéről már nem is beszélve.
A fiúval együtt mosolyodott el, és ahogy visszafordult felé unalmának elszenvedője, csak lazán megvonta vállait.
- Gondoltam itt a második heteden még nem élcelődök veled annyira. Egész évben mellettem fogsz ülni, lesz még rá alkalmam - jelentette ki magabiztosan. Az 'élc' szót elég viccesen ejtette ki, talán az egyik legnehezebb magyar szavak közé tette volna amúgy is.
- Jajj ne, csak rontasz a helyzeten - nevetett a barna, ahogy a maszatolást nézte. Már nem csak egy csíkban, de konkrétan a szélrózsa minden irányába hol erősebb, hol halványabb tintanyomok éktelenkedtek. Aztán nézzenek oda, már a lány sem úszhatta meg az összekenést. Hangosan nevetni kezdett, az sem zavarta, ha a tanár még bent volt az órán.
- Várj, ahhoz kell... - kezdte, de a mondatot elvesztette, ahogy a tollal igyekezett a két szeme közé a homlokára egy pontot tenni. Még be is kancsalított, és kissé kidugta nyelvét a száját, ahogy koncentrált. - Így! Sokkal hercegnősebb vagyok - mutatta meg magát Kendének, mintha eddig nem lehetett volna látni, hogy mire készül. - Marina Darik hercegnő szolgálatodra a messzi indiából - hajolt meg a a fiú előtt teátrálisan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A fiú egyáltalán nem bánja, hogy új padtársa hülyéskedni kezdett vele. Igazából, most csak jobban érezi mennyire örül, hogy vele egykorúakkal töltheti az idejét, arról nem is beszélve, hogy Marina meglehetősen szép. Az unalmas órákban ennyi jó biztos lesz. Ahhoz meg sok sikert kíván, hogy vele annyira élcelődjön, hogy ki is akassza. – Game on – nyújtja előre a kezét egy kézfogásra, még szélesebben elmosolyodva a csaj akcentusán, aztán mélyebben nevetve, amikor belegondolt ez a mozdulat a kifestett fejével hogy néz ki. – Adok majd alkalmat rá. Nem most aludtam be utoljára.
 Összevonta - jelenleg - összenőtt szemöldökét. Indián lány kontinenst tévesztett. Kende viszont annál jobban szórakozik Marina illegető mozdulatain, hogy ezt közölje vele. Amúgy is, kit érdekel indián vagy indiai? Hercegnő így is úgy is, aztán jó az! Amikor a csaj már hajlong, Kende mosolya megváltozik, kissé cinikusabbá talán, de ez nem Marinának szól, sokkal inkább a sznob mozdulatnak. Ilyen felsőbbrendű viselkedésből már most kiváló vizsgát csapna ki. Tehát gyorsan testtartást vált és kihúzott háttal, megemelt állal tekint le a lányra, arcát igyekszik komornak tartani, de alig bírja ki nevetés nélkül – Reiner Kende miniszteri bittosból – nyomja meg a t-betűt - avanzsált hercegnő, hmmmmmm – sóhaj - fogadja a furcsán fehér indiait – orrhangja és beszéd közben elhúzott szája teszi a hangzást tökéletessé. Újra összegörnyedt nevetését szabaddá engedve. - Csak vannak ebben a suliban jó arcok. - mondja a lánynak széles mosolyával arcán, miközben táskájáért hajolva felkel a katasztrofális székről, amibe még bele is rúg egy kicsit, hogy az a helyére csússzon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Az első sorban ült, ahogy mindig, előtte két külön füzettel. Az egyik felett egy megbűvölt toll sercegett serényen, szóról szóra leírva minden szavát a professzornak, míg közvetlenül a keze ügyében egy másikkal saját észrevételeit jegyezte föl, oda-odanézve, de többnyire Ardai tanárnőn tartva tekintetét.
Mikor aztán gyakorlati részhez értek, gyorsan megfogta az önálló életet élő írószert, és lefektette a füzetre. Pálcát húzott, és követte az utasításokat.
Szinte sosem lankadt a figyelme órákon, nem húzta a száját semmire, és nem zavartatta magát azon sem, ha valami nem sikerült, akár többszöri nekifutásra sem. Tudta, hogy nem elsősorban a varázstudása, amivel kitűnik, nem volt született zseni, minden sikeréért keményen meg kellett küzdenie. De épp ezért tudta, hogy ha elég sokáig próbálkozik valamivel, előbb-utóbb menni fog.
A transzformációs bűbájokkal egyébként többnyire egész jól boldogult elsőre is, elvégre ha már valaki önnön magát képes volt egy szempillantás alatt egy ötven kilóval könnyebb, anatómiájában teljesen eltérő madárrá alakítani, annak már illett a kisujjában lennie az ilyesminek. De ettől még nem bízta el magát, nem hitte azt, hogy nincs már semmi, amit taníthatnának neki.
Újabb elméleti részbe kezdett a professzor, így Lilla a füle mögé tűzte pálcáját, mert már az előbb is majdnem azzal kezdett el jegyzetelni, és gyorsan hegyére állította a kis önműködő tollát.
Ám ekkor véget ért az óra, Lilla pedig kissé bosszúsan csukta össze füzeteit. Nem értette, hova siet már megint mindenki, és miért nem hagyják, hogy a tanár gondolatai végére érjen. Mindegy, megrázta a fejét. Mindig ez volt.
Összeszedelőzködött, majd kissé értetlenül forgolódni kezdett, még szoknyáját is megtapogatta, a zsebet keresve rajta, ami persze nem volt neki, épp csak a füle mögé nem nézett.
- Hol a fenében van a pálcám...?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

#tehetséggondozó
#kíváncsiszerzet
#bűbájtan
#Kende

Felhúzta fél szemöldökét, és féloldalas mosolyra húzta száját is. Lehet, hogy ez a bűbájtan mégse lesz olyan unalmas óra, mint ahogy az első félévben érződött. Loki nélkül egészen kevés móka jutott erre a tárgyra, de az új fiú ígéretesnek tűnik. Szinte azonnal csapta bele saját mancsát a másikéba.
- Tetszik ez a hozzáállás - mosolygott gonoszkásan. Mostantól nem is lesz valószínűleg egy nyugodt perce se a srácnak. Lehet lehetősége se újabb elalvásra, ha sokat basztatja.
Kirázta a hideg is, mélyen a csontjaiban érezte a merő undort, amit a hirtelen stílusváltás okozott. Megjelent előtte apja és annak barátjainak képe, ahogy elbeszélgetnek a nagy semmiről, közben pedig olyan vicceket mondanak egymásnak, aminek semmi értelme.
- A jó arcok mintapéldányával találkoztál - bólintott a lány, ahogy maga is felállt a padból. - De igen, akad még egy kettő úton útfélen - sétált ki a folyosóra, ahol a többi diák érdeklődve nézték a párosukat. - Van egy ikerpáros, Móricéknak hívják magukat, de még jobban illik rájuk a morons elnevezés. Szőkék, magasak, és ha jót akarsz magadnak elkerülöd őket. Most képzeld el, az a nyomorék előbb teszi a müzlit a tálba, és csak utána a tejet. Hát elázik az összes finom falat - ingatta a lány a fejét, még a szemei is kikerekedtek. Ezt a vitát nem egyszer lejátszották már a sráccal reggeli közben, szóval elég élesen benne van a fejében a kép, ahogy Móric csámcsogva hívja fel Mae figyelmét rá, hogy a müzli bizony még így is ropog.
- Mi a következő órád? - tette fel a kérdést a barna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Nekem meg a pötty a homlokodon – bandzsít a lánynak. Egy laza mozdulattal pólója nyakrésze mögé rejti az előre bukott követ, és miután előadták magukat a lányt követve indul meg a folyosóra. Na de, ha már egyszer ilyen gyönyörű sminket kapott, akkor megadja a módját és oldalasan kicsusszan egy akkor éppen gyanútlanul haladó diáksrác elé. Hátrahőkölve torokból nevet a gyerek arckifejezésén, majd annak haját megkócolva kikerüli. Mivel Marina minden szavára figyel felvont szemöldökkel sandít felé, ahogy mellé toppan. Mintha csak őt jellemezték volna, bólogat serényen, aztán izmos karját a lány vállára helyezi. – Szar vagyok matekból - ami inkább szövegértés, de arra még csak gondolni se akar - de azt mondod az új haverjaim – mosolya elszélesedik –a Te legjobb haverjaid? Csak mert úgy érzem a kreativitásunknak kevés lesz ez az egy óra kiscsillag – szembe fordul Marinaval, hogy a teremre mutathasson és bevesse óceán kék tekintetét. – Hát még hallgatni ezt az akcentust - Nagyokat pislog rá a levakarhatatlan vigyorral.
Felnevet és meglesi tenyerét, de hupika, ott már nincs nyoma tintának, nem úgy a fején. - Halvány lila sincs. – közli vállat vonva – Az is lehet, hogy veled tartok, így mások is látják milyen szépek vagyunk együtt – még meg is hullámoztatja összenőtt szemöldökét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

#tehetséggondozó
#kíváncsiszerzet
#bűbájtan
#Kende

Sok rossz tulajdonsága volt Marinának. Többek között a modora, hogy a felelősségre magasan tett vagy hogy egyik alapelve volt, hogy "a szabályok azért vannak, hogy megszegjék őket". De egyik kiemelkedő jellemzője volt végtelen lazasága és nyitottsága akár az új emberekhez is.
Így lehet, hogy az átlag lányoktól eltérően egyáltalán nem lepődött meg, sőt még csak el sem kezdett pirulni a srác karjának érintésétől. Keze reflexből mozdult, és fogta meg a másikét, és fejét felé fordította. - Attól függ mennyire fogsz jól viselkedni - húzta féloldalas mosolyra a száját a lány.
Halvány lila sincs. a halvány lila az tutira egy szín. A nincs pedig a van-nak az ellentéte. Tehát ha nem halvány lila, akkor erős lila? Ő maga szerette a lila színt, de a világért nem jött rá, hogy ez mégis hogy a fenébe kapcsolódik a srác órájához. Esetleg színekkel jelölte az óráit a fiú? Ennek így semmi értelme Marina.
Mielőtt azonban megfájdult volna a barna feje a hirtelen agyalástól, már meg is kapta a választ Kendétől. - Higgy nekem, ha azt mondom, hogy nem akarsz még egy órát ezzel a tanárral. Igen, olyan szerencsém van, hogy duplázok vele. Szóval menj csak, lost boy, és találd meg a csoporttársaid és add hírül, hogy a csodálatos Marina Darik kegyeibe fogadott - nyomott egy puszit a szőke arcára, majd ujjaikat összefűzte, és kibújt a fiú öleléséből. Nem mondta, hogy nem volt helyes a maga cuki módján. Talán egy ideig húzni is fogja majd az agyát, mert miért ne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Na már most Kendére totálisan ráfértek a haverok, meg az új ismerősök. Utóbbi két hetében nem sok olyan emberbe futott bele, akivel el tudta képzelni a lógást vagy aktívabb tevékenységet a művészeteknél meg az olvasásnál. Abból kapott eleget, kösz szépen. Inkább menne ki, még a hidegben is felfedezni milyen a környék. Hallotta mennyi mindenre van lehetőség a kastély körül, de szívesebben tapasztalná végre meg saját maga. Az lenne a plána, ha ehhez társasága is lenne. Marina úgy fogadja közvetlenségét, amitől megcsillant fehér foga - Jó vagyok suhancnak, bízz bennem – bizonygatja kis gödröcskéjét előbújtatva arcán.
Grimaszol a tanár hangjára visszagondolva. Még aludni se lehetett tőle rendesen! A kényelmetlen székről nem is beszélve! Ő aztán oda vissza nem megy! A csaj mozdulatára figyel fel és lepillant szemeibe – Ez esetben – mozdul keze és az összefűzés helyet elkapja Marina kacsóját, majd egy apró puszit ad rá. - See you in Neverland sweetheart! – mondja felegyenesedve és forgolódik egy kört a termét keresve mielőtt megindulna csodásan kipingált fejével. Az más kérdés, hogy azt sem tudja hova vagy mire megy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Valahogy mindig elfelejtem, hogy Róza mugli származású. Talán mert olyan keményen tanul és olyan tehetséges, hogy a tanórákon abszolút nincs hátrányban.
Rövid ideig elnevetgélünk első repülésünk történetein, de aztán kezdődik a munka, végül is ezért jöttünk.
Nyújtom a kezem a kvaffért, de a mesterlövész nem adja olyan olcsón. Ha ki akar velem szúrni, korábban kell felkelnie!
Visszafordulok a seprűm nyeléhez, lejjebb nyomom az orrát és előre is hajolok, hogy a hulló labda útjába kerüljek. Elkapom a levegőben.
Egy rövid ideig vigyorogva pörgetem a kezemben a labdát, és visszakormányozom magam Rózával egy szintbe. Mit csináljak vele?
Végül amilyen erősen csak tudom, megküldöm felfelé, hogy egy jó magas ívben repüljön a lányhoz. Ha akarja, elébe megy, ha akarja... hát, meglátjuk, ebben a szélben az ölébe hullik-e.
Én addig is folytatom utunkat a karikák felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Marina & Móric
Miért is keltem én ma föl?
Az ember azt gondolná, hogy a víziók felkeltik még a legrosszabb csontok érdeklődését is, ha másért nem is, akkor azért, hogy elábrándozhassanak róla, ahogy uralmuk alá hajtják a világot a képzeteikkel. Erre persze nem lennének képesek, mielőtt bárki felbuzdulva rohanna, hogy megalkossa Észak-Korea kettő pont nullát, de a tömeges legilimentálás már két embernél is elég menő azért. Legalábbis Matykó szerint mindenképp, erről árulkodik átszellemült arca is, ahogy éppen egy anekdotát mesél a harmadikosoknak. Egy Steve nevű férfi élete bontakozhat ki azok előtt akik figyelemmel kísérik szavait; a férfi gátlástalan politikai karrierje, törtető személye, céljai. Olyan ügyesen használta a legilimenciát, olyan jó érzékkel választotta ki, kinek a fejébe bújjon bele, hogy szinte pillanatok alatt találta magát a legbefolyásosabb emberek körében.
Matyi bá már éppen elérkezne a fordulathoz, amikoris legnagyobb meglepetésére egy kéz emelkedik a magasba. Kiszakad gondolatai közül, és érdeklődve pislog kettőt, mint aki épp akkor csöppent vissza a valóságba. Hiába tart éppen mondat közepén, int a lánynak, hogy mondja csak, egészen fellelkesül, hogy valakinek kérdése támadt a témával kapcsolatban. Naiv bácsi a Matyi bácsi.
Türelmesen várja, hogy megtudja mire is szeretne kilyukadni a lány, ujjait maga előtt összefűzve dől neki asztalának, érdeklődő tekintettel. A kérdés feltevése közben elmereng, tekintete valamivel Marina fölé siklik, ahogy nem is igazán őt figyeli, hanem a vázolt helyzetet vizualizálja. Móric interpretálására ismét lesandít, és bár nem mutatja, de örül az érdeklődésnek. Megtehetné, hogy egyszerűen megválaszolja a gyerekek kérdését, ám a termen végigfutó érdeklődés láttán inkább úgy dönt, belefér az órába egy kis gyakorlat. - Szeretnétek kipróbálni? - kérdi hát meg a két fiatalt, felkészülve rá, hogy éppen szörnyet készül kiereszteni a palackból. De hát mind tudjuk, a dolgok jobban rögzülnek, ha magunk jövünk rá a válaszokra, és ha magunk próbáljuk ki, teszteljük elméleteinket. Első szinten a legtöbben képesek lehetnek a varázslat alkalmazására, tehát ha egy kicsit is szeretnék, számukra sem jelenthet akadályt. Nos? Készen álltok a katasztrófára?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Megfigyelem mozgását, így tekintetem kezeit, vállát, és néha elpillantva a kvaffot lesik. El fogja kapni, így visszább veszek, hogy ne kerüljünk olyan távol egymástól, ha passzolna, hosszú legyen. Mosolyogva az égre emelem a tekintetem, amíg örül magának, igaz, vele együtt én is, hiszen a csapaton kívül még nem igen voltam így kint, játszani, csak úgy. Jó volt látni, hogy ő is jól szórakozik. De az örömködésnek hamar véget vetek, elvégre várakozom, mi lesz a következő lépése. Furfangos a fiú! Olyan ívbe indul meg a labda fel, hogy megkapaszkodva ráhasalok erre a katasztrofális seprűre. Komolyan, ha végeztünk mást sem hallgat majd tőlem, csak kritizálást, mert ez a járgány, ez... hagyjuk is. A vörös bőr szeli a levegőt, ahogy jobb kezem előre nyúl érte és tenyeremnek pattan, elsőre nem kapom el, de haladva előre, karommal átfogva a testemhez tudom húzni. A szívem heves dobogása kissé lassul, ahogy biztonságban tudom. Újra előrébb hajolok, és ahogy dobó távba kerülök, pontos passzt igyekszem adni a fiúnak, beszámítva, hogy a szél szórakozhat velünk. A menetszél miatt nem tudok odakiáltani, így azzal jelzem neki: várom a rádobást, hogy ahogy csak bírok a karikákhoz igyekszem, hogyha érkezik a labda, ne kelljen lebénázni összeszedni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Gondolataimba merülten lépdelek előre komótosan. Rajtam a téli hosszú kabát, vállamon Kamcsi karmának biztonságot kereső szorítása. Bármennyire is kapaszkodik belém, nem tesz kárt a szövetben. Ha így tenne, valamelyik bűbájjal könnyedén meg tudom javítani az anyagot. Ezúttal nincs időm, se kedvem arra, hogy a birtokig vigyem le, a hideget egyébként se viseli jól, de meggyőződésem szerint szüksége van egy kis friss levegőre ahhoz, hogy amennyire csak egy kaméleon tud, felélénküljön. De a legfőbb szempont természetesen az, hogy ne gémberedjen el a szárnya. Erre a testrészére kell a legjobban ügyelnem.
Kisétálok a boltívek mögül. A terep megfelelő arra, hogy egy kicsit szabadon tudjam őt engedni. Az időjárás nekünk kedvez, kissé enyhébb napunk van az ilyenkor általában elvárhatónál. Egy háztársam kivételével valamennyi diák a bent tartózkodást választotta, s a kerengő félhomályából sem tűnik úgy, hogy figyelne az a bizonyos szempár. Tehát nincs itt. Elmúlt. Erről néha még mindig megfeledkezem, olyan furcsa érzés, hogy végre megkönnyebbülhetek, hogy el se hiszem igazán.
Integetek Améliának, de nem számolok azzal, hogy beszélgetni is fogok vele, amíg fel nem teszi ő a kérdését. Láthatóan zavarba jövök tőle, de nem ő az első, akire nagy hatást gyakorol a háziállatom. Azt hiszem, büszke gazdájaként egy ideig ettől függetlenül nem fogom megszokni az ezzel járó népszerűséget.
- Remélem nem zavarunk a levegőzésben. Egy kicsit kihoztam, hogy repüljön. Képzeld, a múltkor beverte a fejét a körlet plafonjába... Azóta félek a kastélyban reptetni - tördelem zavartan az ujjaimat, aztán megveregetem Kamcsi hátát, aki néhány centire a levegőbe emelkedik, de egyelőre még a közelemben marad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Figyelmen kívül hagyom, hogy hiányoztam neki. Nem érdekel, most nem, amikor csak annyira van szükségem, hogy a nevemet nyögdécselje a poros, nehéz és dohos levegőbe, mert én úgy döntöttem. Nincs beleszólása, nem mintha amúgy adnék neki bármibe is, de most valahogy még a lehetőséget sem akarom megadni neki, hogy legalább megpróbálja. Feje mellett támasztom meg alkaromat, másik kezem járkál fel s alá a meleg bőrön, ahogy nyakszirtjébe harapva morranok fel. Feljebb tolom az anyagot, mert minél előbb hozzáférhetek bőréhez, minél előbb teljesen meztelenül áll előttem, annál hamarabb lehetek elégedett, és most arra van szükségem. Hisztis vagyok, elégedetlen, komolyan nincs másra szükségem, minthogy akaratomnak megfelelően mozdítsa félre a fejét, hogy jobban hozzáférhessek a nyakához.
Arcomra simított kezének engedelmeskedve emelem fel fejemet. Kékjeim villannak, ahogy közelebb hajol, minden mostani érzelmemet abba a csókba sűrítem, amire invitál. Az ajtóra támasztott kezem szorul ökölbe, másik kezemmel szorítok rá derekára, ahogy hevesen és vággyal telve csókolom ajkait, teljesen az ajtónak préselve a most olyan törékenynek tűnő testet. Jobb térdemet támasztom két lába közé, miközben ő elválik tőlem. Értetlen pillantásomat emelem rá, nyelvem hegyével nyalom végig alsó ajkamat, hogy végül látványosan húzzam fel felső ajkamat, amivel egyértelműsítem mégis mennyire nem tetszik, ami most történik. Lehunyom szemeimet, ahogy szívem akar kiugrani a helyéről, csak immár a kezdeti hevességgel vegyített vágy helyett a düh miatt. Komolyan ennyire sokat kértem? Ennyire teljesíthetetlen a kérés, hogy csendben tegyen eleget annak, aminek én akarom, és utána menjünk mindketten amerre kell? Szőke tincseim közé fúrom ujjaimat, miközben halkan nevetek fel, amiből fokozatosan lesz hangosabb és hangosabb, és éppenséggel nem az őszinte fajtából.
- Igen - villan hideg tekintetem rá, már mosolytalan arccal lépek el tőle. - Az, hogy megkérdezted történt-e valami. Miért kell ezt…? Miért nem tudsz csak csendben beleülni a helyzetbe? - hangom érzelemmentesen csattan a falakon, a szűk helyiség egyáltalán nem segít azon, hogy jobban érezzem magam, hogy igyekezzem visszanyelni azt, ami kitörni készül belőlem, hiszen csak mi vagyunk itt. Nincs ami megzavarna, nincs ami kizökkentene, mert csak ő van. Csak ő áll előttem, és félek, hogy kevés ahhoz, hogy visszatartson. Tényleg elhittem, hogy most az egyszer kérdések nélkül megúszhatom az egészet, csak egyszerűen belesimul az érintésembe, beledől a csókjaimba, megkönnyíti az egészet, hogy egy óra múlva sokkalta boldogabban léphessek ki innen a tudattal, hogy este újra láthatom, és ott folytathatom, ahol abbahagytam. Túl sokat kértem, ebben már biztos vagyok. De ha nem tőle kérek ennyit, akkor mégis kitől tehetném?
Túl sok opcióm lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Második alkalommal nem nehezíti meg a dolgom, egyszerű passz következik. Elkapom a labdát, és nem vesztem közben szem elől Rózát sem, látom, ő rágyorsított, míg én a kvaffot vártam. Nincs már ötven méter a karikák és köztünk, még egy passz belefér. Hadd élje ki a hajtó-örömöket - gondolom magamban, és felgyorsítok én is.
Már emelem a kezem, hogy dobjak, amikor a seprűm kettőt rángat. Az orrára csúszom, és jobb híján Róza felé hajítom a labdát, hogy két kézzel kapaszkodhassak. Annyira előre kerülök, hogy megindulok lefelé seprűstül, és kell egy másodperc, hogy visszatornásszam magam hátra.
Szent egek! Nem volt nagyon időm megijedni. Mire eljutna a tudatomig, hogy lezuhanhatnék, már megoldottam a problémát. De azért utólag belegondolva...
Reményeim szerint Róza azóta már karikákra dobott, némileg alulról érkezem hozzá, kezemmel okét mutatok. Minden príma, csak megbokrosodott a tüzifám egy pillanatra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nehéz elhinni, hogy Masa veszélyes lenne. Ez a szó meg a lány tökre nem illenek össze. Tudok olyan embereket, akik kapcsán rögtön ez ugrik be, de az nem Masa. Eleven, rosszcsont, néha szétszórt … ezek a szavak jobban passzolnak sokkal. De szerintem Dana sokkalta „veszélyesebb”. Ő aztán mindig benne van/volt valamilyen balhéban. Masánál meg szerintem csak úgy alakulnak a dolgok, hogy belecsöppen, vagy ilyenek. De nem ő keresi a bajt. Ugye?
- Tehát neked a prefektusi lét nem tett jót – bólintok egyet, hogy oké, most már értem. Ez is érthető, a prefektussággal szabadság jár együtt, hiszen szabadon garázdálkodhatunk a kastélyban, járőrözés címszóval. Van akire így hat, van akire úgy. Van akire sehogy. Bízom benne, hogy én az utóbbiak táborát gyarapítom.
- Én úgy tudom, hogy rájuk nem vonatkozik a kijárási tilalom. Ha így van akkor nekik szabad. De most már nem vagyok benne biztos. A lényeg, hogy én nem kaphatlak majd el akkor – tényleg belekavarodtam most már ebbe. De jó lesz utánajárnom hiszen továbbra is prefi vagyok és nekem bizony tudnom kell, hogy mi is a helyzet. – Oké, akkor majd sétálgatunk, de nem éjszaka, hiszen azt neked nem szabad. Semmikor sem.
Rögtön belemegyek a „játékba” miszerint a lány higgye továbbra is azt, hogy nem szabad. Azzal tuti nem követünk el hibát, ha ehhez igazodunk. Aztán körbepillantok a továbbra is üres teremben, az órámra is ránézek és összevonom a szemöldökömet.
- Most vagy az van, hogy mindenki késik, a diákok és a tanárok is; vagy elmarad az óra és minket erről elfelejtettek értesíteni, vagy pedig nagyon rossz helyre jöttünk. Már tíz perce elkezdődött az óra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Jó azért meg kell hagynunk, hogy a veszélyességnek is több fokozata van. Én például legveszélyesebb hangulatomban sem vagyok olyan para mint egy mérgező csápokkal és bénító pillantással felszerelt fúriafűz, ellenben magasan lekörözöm a házukat magukon hordó legmuglibb-legártalmatlanabb éticsigákat. Már ez nem egy sértés akart lenni csigucik, ne támadjatok meg a... Az éles kis házaitokkal(?) vagy a csikis nyálkátokkal, mert biztos tudtok ti is nagyon kellemetlenek lenni, de el kell ismernetek, hogy van azért egy... Rangsor.
- Anya azt mondta a kamaszkor - kotyogok közbe ártatlan fejjel, és olyan angyali hanggal, hogy szinte látom Brigiék szüleit ahogy töltik ki az adoptációs formanyomtatványokat. Finoman küldöm a jeleket Launak, hogy neeeeem, a bátorítás nem jó ötlet, nagyon nem jó ötlet, és szerencsére veszi is a lapot, megóvva a kastélyt mindenestés garázdálkodásaimtól. Viccelek, vasárnap azért pihennék én is. Vagy hétfőn. Kedden. Valamikor egész biztos. - És ugyebár nem akarnám, hogy meg kelljen büntetned, mert nem szeretnél - toldom még meg nyomatékosan, csak hogy biztosan rögzítsük a dolgokat.
Én teljes nyugiban örvendek a nyugalomnak, ami bennünket körülvesz, és bizony eszembe sem jut elgondolkodni azon, hogy lehet, hogy már elszaladt az idő annyira, hogy társaságot kellett volna kapnunk. - Eh - kapom fel a fejem egy fokkal éberebben, és körülnézve próbálom megállapítani amit már amúgy is tudunk. - Szerintem - kezdem lassan - utóbbi. - Nos. Magamnál annyira nem lenne meglepő, de hogy Lau is eltévessze a helyszíneket? Somolygok magunkon, azonban biztos ami biztos lekászálódok az ablakpárkányból, hogy aztán bolha-elefánt szökdelléssel kis vért juttathassak lábaimba. - Akkor van kedved ellógni a többi részét is? - kérdezem vigyorogva, majd válaszától függetlenül, fütyörészve indulok meg a folyosón. Persze csak a szám nagy, a belső levitásom nem hagyja a restséget, egy gyors órarend-csekk után ellenkezés nélkül kanyarodok rá a tanteremhez vezető folyosóra, hogy ott aztán heves szabadkozások közepette kapcsolódhassunk be az aznapi fejtágításba.