Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Végre megint jó idő volt, vagy legalábbis éppen nem esett néhány órán át, így Lili ismét kisurrant gyakorolni a kviddicspályára. Na nem az ünnepelt varázslósportot, aminek a póznákat és a szurkolói páholyokat emelték, de a maga választott szenvedélyét, amiben talán sosem lesz kimondottan jó vagy ügyes, de legalább őt boldoggá tette.
Ezúttal az egyik oldal kapuinál gyakoroltak néhányan, és az egyik szurkolói páholyban is volt egy kisebb tömörülés, így Lilkó őket kerülve inkább csak a túlfélen repkedett, és egyensúlyozott az iskolai akrobatika-seprűn, mígnem újból takarásba nem került a Nap az égen, figyelmeztetve őt, néhány mellékes dörrenés kíséretében, hogy hamarosan bőrig fog ázni, aki a szabad ég alatt marad. Szeszélyes egy időjárás volt, annyi biztos, de a szőke már felkészülten erre huppant vissza fenekével a seprűre, és irányította lefelé azt.
Gyorsan átöltözött, és már szaladt is a pálya melletti kis házikóhoz eltenni a seprűt. Mikor már közel ért, jutott eszébe, hogy a pálcáját már megint nem tette el, miután az öltözőben valahova lerakta, hogy rá ne üljön, de seprűstől visszafordulni csacskaság lett volna, szóval megszaporázta lépteit, és kézzel rántotta fel a szertár ajtaját, kicsit sietősebben is a kelleténél, mert nyomban ki is borult rajta pár seprű, és egy agyonhaszált kvaff is gurulni kezdett hirtelen támadt szabadságát élvezve.
- Héé, jössz vissza! Te kis nyomi piros labda - nevetett rajta a lány, mert mindig is mulatságosnak találta a mélyedéseket a sporteszközön, mintha azokat a sok pofozgatástól szenvedte volna el. Pedig nem is ezt a labdát kellett ütővel csépelni.
Gyorsan a hóna alá nyalábolta a menekülő kvaffot, megtámasztott a vállával egy-két dőlingélő seprűt, amit pedig ő vett ki korábban, azt szabad kezével fogva húzta maga után. Így totyogott be a helyiségbe, ami most valahogy sokkal szűkösebbnek tűnt, mint egy órával ezelőtt. Mintha a tértágítő bűbáj rosszalkodott volna.
Mindenesetre így is volt még hely, ha nem is sok, így Lili vállat vont - persze csak fejben, mert nem kockáztatta, hogy megint megszökjön egy-két sporteszköz -, és beljebb szlisszolt. Az tornász-seprűkből nem volt sok odabent, és azok is egész hátul, a levitás pedig mégsem teljesen ok nélkül került a kék házba, szerette volna oda visszatenni az eszközt, ahová való, így kicsit tovább tartott az elpakolás, mint tervezte, de szerencsére egyelőre nem hallotta, hogy az eső elkezdte volna verni a tetőt a feje felett.
Csak aztán el ne felejtsen még a pálcájáért is visszaszaladni az öltözőbe!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nem csak napokig, de hetekig titkoltam ittlétem, és nem azért, mert haragszom rá, vagy azért, mert nem akarok a közelében lenni. Minden vágyam az, hogy vele legyek. Minden vágyam az, hogy érezzen engem. Nyuszi. Olykor az ablakból néztem, ahogy sétál, vagy máskor egy fán gubbasztva figyeltem órákon át, ahogy nevetve, és leomló aranyló hajával lágyan játszik a szél. Irigye vagyok mindennek, ami hozzáérhet. Irigye a szélnek, irigye a talárnak, de még a süteménynek is, mely ajkaihoz ér, ahogy harap belőle.
Nyuszi a mindenem. Az igazi, mély, örökké tartó tökéletesség. Szívem szerint egy tükörbe zárnám, ahonnan sosem szabadulhat, én viszont bármikor beléphetnék a tükörbe, ahol megalkothatnánk a világunkat. Kettőnk életét. Mert ő csak úgy lehet az enyém, hogyha tudom, nincs más opciója. Mert, valahol mélyen, félek. Félek, hogyha közel engedem magamhoz, idővel menekülni akarna tőlem, hogy sosem lenne örökké az enyém. Egy idő után hittem, hogy Cara az életem állandó szereplője lesz, de nem így történt, Cara elhagyott, és Layla is megtenné. Nem lehet másé, de nem akarom bántani, nem akarom, hogy ne éljen tovább ezen a világon, mert a világ csakis úgy lehet teljes, ha ő létezik.
Érte készen állok a halálra. Tudom, hogy abban a percben, amelyikben bántanám őt, végeznem kell magammal. A világnak rá van szüksége, nem szűnhet meg, mert ha kiveszik belőle a tökéletesség, végleg megérett a pusztulásra. De kinek hiányoznék én? Egy selejt. Egy senki. Idővel ő is, ahogy Cara is, elfelejtene, mert lenne más, olyan, akire szeretne emlékezni. Talán egy fejezet lehetnék az életében, csakhogy én sosem engedném, hogy az utolsó oldalra lapozzon. Erőszakkal tartanám a fejezet vége előtti lapon, és kikövetelném, hogy sose érjen véget a fejezet. Bántanám. Szomorú lennék, hiszen fájdalmat okoznék neki, de tőle már rég nem csak a játék kell csupán, ám nem hagyhatnám, hogy mással játsszon.
Ahogy a júniushoz képest meglehetősen hűvös délutánon a Navine lelátóján elhelyezkedve az eget kémlelem, csak remélni tudom, hogy nem ma jön el a halálom napja. Nem érzem úgy, hogy képes lennék őt bántani, de nem is láttam napok óta. Kerültem, hogy csituljanak érzéseim, de csak erősebbek lettek. Aprószemű láncra ezüst-arany cikeszt készíttettem, azonban egyik szárnyat mielőtt elküldtem volna a baglyot neki, elszedtem, és a zsebembe rejtettem. Az üzenet hozzá csak annyi: "Valakit a kviddicspályán felejtettél", és tudom, hiszen néztem őt, hogy nem rám vár, hogy a göndör hajút reméli, amikor majd elolvassa a sorokat, de remélem, hogy nem lesz szomorú, mikor nem őt, hanem helyette engem lát majd ott. "Négykor" írtam a lap hátuljára, és reménykedve, hogy felbukkan, idege-izgalommal vizslatom az eget. Imádkozom. Sosem csináltam még ilyet, és nem tudom, hogy vajon örömmel tölti-e el. Hogy én örömöt jelentek-e a számára. Talán igen. Most még.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Muszáj elfintorodnia. Az univerzum? Remek kilátások, ha arra kell bíznia magát, hogy a nagy semmi majd megszánja. Ezt mégsem mondja ki, bár nincs is szükség rá, csak az arcát kell megnézni és lerí róla, hogy ettől nem lett nyugodtabb. Hatnia kell az eseményekre, teljes fókuszra kell törekednie és akkor Fortuna elbújhat majd, mert megnyeri magának az egészet.
- Tehát, ha ma nem kapom el, az még jó is, mert legközelebb jobban fogok neki örülni? Ki hiszi el ezt a marhaságot? - hangosan felnevet, csilingelő hangját pedig könnyedén repteti tovább a szél. Bercinek nyilván igaza van egyébként, hiszen sportember, kviddicsezett is, valószínűleg nem csak úgy kitalálja ezeket a bölcsességeket. Ettől függetlenül Oravecz Bertalan vagy Bertalan Coelho megidézése teljes mértékben szükségtelen. Még szerencse, hogy így szerette meg a másikat és enélkül már nem is lenne igazi a kettősük: itt, a Bagolykőben, ő az edzője. Legfőképp ugyan szociális kapcsolatokban tréneli, de elég az.
- Mondjuk el kell ismerni, hogy elég helyes - arcán enyhe pír jelenik meg, mely elárulja, hogy igazat beszél. Nem volt alkalma túl sokat csevegni a férfival, de őszinte csodálattal nézte szemének világát és az ennyi év után is még mindig tökéletesen kidolgozott izomzatot - persze, csak mint sportember a sportembert. Semmiképp sem mint tinilány a férfit. Khm.
- De hát én nem is...! - befejezni viszont már nem tudja, mivel a rellonos odahajol és tényleg megharapja. Nevetve kiált fel és szinte azonnal oda is kap, noha fájdalmat nem okozott neki a másik. Ha lelátna oda, megnézné, így csak hinnie kell, hogy amit Berci mond, igaz: billogot kapott. Ettől a gondolattól ismételten kipirul arca, de ez betudható a nevetésnek is szerencsére, így nem kell kínosan magyarázkodnia. - De aztán hasson! - incselkedőn fenyegeti meg, majd leereszti végre karját teste mellé. Nem számít rá, hogy a légkör hirtelen megváltozik és a fiú egyszer csak szerelmet vall, a semmiből.
Ajkai enyhén elnyílnak, íriszei megremegnek: Berci szereti. Fogalma sincs, mit kéne mondania, hiszen ha van is olyasmi, ami kikívánkozna, az már nem illendő. Ha szereti is, ha szeretné is, már foglalt, már házas, ő pedig soha nem bántaná Editet azzal, hogy olyasmit tegyen vagy mondjon, ami árthat neki. Nem zúzná szét őket saját önző, kislányos érzései miatt - még akkor sem, ha e pillanatban nagyon is felnőttesnek és komolynak tűnnek. De vajon tényleg azok?
- Csak nem gondoltam, hogy tényleg szerethetsz - nagy nehezen böki ki és mikor a szavak elhagyják ajkait, szemei elkerekednek. Mit mondott egészen pontosan? Hogy nem szerethető? Hogy viszonozza, csak sohasem gondolta, hogy ez az egész valósággá válhat? Egyáltalán milyen érzés szerelmesnek lenni? Nem tudja, csak abban biztos, hogy szíve nagyon erősen dobog, légzése pedig szaggatottá válik. Annyi kép, annyi gondolat suhan most át elméjén, s egyiket sem valósíthatja meg, mert vagy nem elég bátor, vagy nem elég tisztességtelen hozzá. Így csak félénken Berci nyaka köré fonja kezeit, lábujjhegyre áll és szorosan magához öleli. Ebben az egyetlen gesztusban benne van a válasza: a köszönet, a viszonzás és az elutasítás. Amennyire szép, annyira keserű is egyben, de nem akarja megbánni, hogy itt és most nem adta a másik tudtára, sohasem volt egyedül ezzel. Bár barátok és Layla-nak ez így mindig tökéletes volt, el tudná képzelni kettejüket, bár Edit éteri fényére gondolván jobbára elveti ezt a fantáziálást. Csodás lány és bizonyára nagyon boldoggá fogja tenni a rellonost, ennek pedig nem állhat útjába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Ez egy elég kemény edzés volt. Egyelőre a Viharmadarak, a győztes nagy királyok, azaz mi még együtt edzettünk, hogy ne tunyuljunk el. Nagyon kíváncsi vagyok, hgy a következő szezonra hol fogok játszani és kik lesznek a csapattársak. Igen fura lenne ugyeni egy Lóránt-Zipphzar terelőpáros... főleg úgy, hogy Márk lemondta a következő szezont, na miért? Mert tanulnia kell. Mit is mondhatnék... nem lepődtem meg. De legalább Karcsikával rendben van, még ha bájitaltanon egy kicsit provokáltam is a szerencsés flótást. Őszintén nem értem azóta sem, hogy Karola miért csókolt meg a bulin - nem kell ezt túldimenzionálni amúgy, mert már nem volt józan teljesen -, de azért fura nem? Összejövök valakivel és megcsókolok egy másikat. talán tapasztalatot akart szerezni? Én nem tudom. Most, hogy végeztünk az edzéssel, már minden visszakerült a helyére, csak a seprűm nem. A többiek eldugták, csak mikor visszatértem a zuhanyzásból láttam, hogy nem vitték el a többivel. Theon még jól ki is röhögött, "lesz egy utad kapitány" mondta. Nem mondom, pofán akartam verni, de a többiek is jót röhögtem, így elfogadtam, hogy most a nagyszájú rellonos nyert. Nevettem hát velük, és áldurcásan kivonultam a kezembe kapva a seprűt a szertárhoz. Theonnal együtt néhányan velem jöttek, szolidaritsból. Hittem én, mert amint beléptem, rámcsukódott az ajtó a sötétben. Ráadásul megbotlottam és... nekiestem valami puhábbnak, mint bármi, aminek ott kellett volna lennie. Konkrétan egy embernek, de fogalmam sincs ki az, és rá is esek. Nem tudom mennyire, de abból ítélve, hogy nem vagyok kistermetű és vékony, biztos nem esett jól neki. Kívülről röhögés hallattszik, ami viszont a legnagyobb gond, hogy ez a röhögés távolodik.
- Bocs, nem gondoltam, hogy ma ennyire viccesek - egyébként olyan sok helyünk nincs, mert valamiért teli volt az egész raktár, legalábbis úgy él az emlékezetemben. Lemászok gyorsan róla és dörömbölni kezdek az ajtón. Érzem, hogy a másik szerencsétlen, akivel bazártak, a közvetlen közelemben van, enm jó ez így...
- Jó volt, köszi, de van itt más is. Szét fogja verni a hülye fejetek - kiabálom, de nem jön válasz. Rácsapok mérgesen az ajtóra, majd megpróbálok óvatosan visszafordulni. - Ne haragudj, olyan gyerekesek néha - nekidőlök az ajtónak és várom, hogy ki lehet a másik. Legalább nem fogok egyedül raboskodni és hátha van nála pálca, hogy kijussunk, mert nálam ugye nincs...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Kapott egy üzenetet, hogy ma négykor legyen a kviddicspályánál, de aláírást nem talált a kis levélkéhez. Nocsak, vajon ki küldhette? Kivel szokott ott találkozni? Hát van ugye Csenge és Lili, de megbeszélték, hogy nem érnek rá, ezért ma nem edzenek együtt. Petyusnak nem ilyen az írása, hanem jóval egyszerűbb, mondhatni gyerekesebb, Berci pedig biztos inkább meglepné, semmint ilyesmit tegyen. De akkor ki lehet? Talán Soma! A legutóbb úgyis beszélték, hogy picit repkednek a seprűn és csinálnak egyensúly gyakorlatokat, talán épp itt az ideje.
Szinte szökellve közeledik, útközben pedig vidáman mosolyogva köszön ismerőseinek. Kviddicsesnek lenni menő. Azzal, hogy elkapta a cikeszt a második meccsén, majdnem kupához juttatta csapatát, s noha le is csúsztak róla, azóta a kis aranyost mindig magánál hordja. Nem csoda hát, hogy Goldie (így nevezte el a győztes cikeszt - a szerk.) is hasonlóan jókedvűen szálldos körülötte, le nem maradva tőle. Hiába a borongós, valamivel hűvösebb idő, ez nem szegheti kedvét: fénysugárként halad egészen a pályáig, hogy aztán felsiessen a lelátóhoz. Még épp nincs késésben, de ha nem húz bele, már abban lesz és bárki is várja odafent, bizonyára fontos neki, hogy a navinés pontosan érkezzen. Amikor végre felér, szinte hunyorognia kell, de gyorsan beazonosítja meglepetését, aki nem más, mint...
- Nate! - boldogan kiált oda és szaladni kezd, hogy aztán pontosan a fiú előtt fékezzen le és hátul összekulcsolt kezekkel mosolyogjon fel rá. De hát mit keres itt? Az őszinte öröm csak úgy világít íriszeiben, hisz sok mindenre számított, csak arra nem, hogy ő itt lesz. De érhetné ennél nagyobb boldogság ma? Kötve hiszem. - Te széltoló, már megint titokban osonsz utánam? Hát hihetetlen! - váltottak ugyan levelet, de nem találkoztak a fotózás óta, pedig megígérték, hogy innentől majd többet látják egymást. Mégis, nem volt ideje arra, hogy elszakadjon a tanodából, bár nagyon szeretett volna. Kissé tétovázik, mielőtt izgatottan kitárná karjait, hogy a fiú, ha szeretné, akkor ölelésébe burkolózhasson.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Biztos vagyok benne, hogy eljön, hiszen nem feltételez semmi rosszat sosem. Egyetlen sor mögött sem látja a valóságot, hogy a másik vágya olyan erős, hogy örökké rabul ejtené őt. Ha rá gondolok, félek magamtól. Félek az ingerektől, amiket kivált belőlem, félek attól, hogy mit tennék vele. Félek attól, hogy fájna neki, mert nem értené, hogy én így tudom őt szeretni.
Örökké. Nyuszi örökké csak az lesz, amit nem érinthetek. Mások azt hiszik, vagyis, ha tudnák, ha a fejembe látnának, azt hihetnék, hogy nem tudom, hogy veszélyes vagyok. Csakhogy, én tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy amiket érzek, amikre vágyom, nem egészséges dolgok. Sosem voltam álszent, sosem forgattam a szemem és sóhajtottam, csendben hallgattam végig minden kötelező iskolai előadást arról, hogy mit jelent, ha valakit zaklatnak, mit jelent a bántalmazás, mi az egészséges felnőtt-gyerek kapcsolat, és olyanok, akik sosem élték át, elmondták, hogy mit kellene éreznie annak, aki átélte.
Sosem szólaltam meg, mert nem értettem egyet azokkal a nézőpontokkal, amiket ők hoztak elő, és tudom, hogy ha megtettem volna, akkor azonnal rámálltak volna, keresték volna a jeleket rajtam vagy a környezetemben lévőkön, hogy megtalálják a bántalmazottat, hogy megmentsenek egy ártatlan lelket. Csakhogy, én akkor már rég menthetetlen voltam. Ahogy Cara elhintette bennem a játék szeretetét, melyet én csak évekkel később értettem meg, ahogy Mrs Bournaby tanított a jelek felismerésére, ahogy a nők, akik meghatározták az életemet állandóan ledomináltak, úgy váltam én magam is szörnyeteggé. Ha pedig szörnyeteg vagy, nem akarod, hogy a jóság észrevegye azt, mert a jóság táplál téged, a lelked, a vágyad. Magadnak akarod, be akarod kebelezni, azt akarod, hogy a fénye csak téged ragyogjon be, hogy esélye se legyen másnak. Mert ő a tiéd. Nyuszi az enyém.
- Lebuktam.
Felelem mosolyogva, de odabent a páni félelem uralkodik el, hiszen valóban ezt tettem. Titokban figyeltem őt az elmúlt hetekben, vágytam rá, a testem öntudatra kelt többször is, el akartam rabolni, játszani szerettem volna vele. Nem egyszer indultam el, hogy megteszem, és nagyon kevésen múlt az, hogy most nem valamely ház pincéjének padlóján térdelek, miközben aurorok fogják rám a pálcát. Akarom őt. Állandóan. Nappal az utcán látom őt, éjjel az álmaimban látom őt. Ha felkelek magam mellett látom, a tükörbe nézve átkarol. Vacsoránál olykor szórakozottan két poharat veszek elő, mintha ott lenne. Beszélek hozzá, mintha velem akarna lenni, mintha velem lenne. Akarom. Kell. Nem csak egy képen, nem csak az elmémben. Érinteni akarom. De félek, ha megérintem, értéktelenné válik számomra, már nem fogom őt akarni, már nem fog számítani, vagy túlságosan is fog, és akkor a szörnyeteg valóban elrabolja majd. Azok, akik beszélnek róla, nem tudják mit tesz az erőszak egy kisgyerekkel, azok, akik beszélnek róla, nem tudják mit tesz az erőszak egy kamasszal, és azok, akik beszélnek róla, nem tudják mit tesz egy fiúval, ha elutasítja az anyja. Én tudom. Szörnyet teremt.
~ Szörnyeteg vagyok. ~
Mégsem látod. A jó sosem győzedelmeskedik, a filmek csak illúziók, a valóságban a rossz győz. És én győznék, éppen ezért tartom távol magam, mert most, legalábbis egyelőre, fel tudom fogni, hogy mit jelent az, hogy én képes lennék bántani is őt, hogy az enyém legyen. Óvatosan karolom át, nem akarom, hogy érezze az igazi erőt, ami bennem lakik, és az illendőnél hosszabb csókot nyomok a homlokára, akaratlan ott felejtve ajkaimat az édes,  puha bőrön.
- Megtaláltad az ajándékot?
Kérdezem szelíden. Nem az enyém, de olyan, mintha. Egy pillanat elég, hogy hetekig táplálkozzak belőle. Egy pillanat elég, hogy táplálkozzak. Nem akarom bántani, de bántani fogom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

De még mennyire, hogy le! Figyelve a mosolyát ismét felsejlik benne az a pizsiparty, kettesben Lilivel. Azért fiúk biztosan sokan szeretnek. Vajon Nate szereti Őt? Nagyon különös kérdés, melyre nem tudja a választ. Berci kimondta a réten, de már akkor is tudták, hogy ez csupán egy lelket könnyítő, kedves vallomás volt, mely nem sodorja őket viszonyba, csupán megerősíti barátságukat. De mi történne, ha Nathaniel érezne hasonlóképp? Fogalma sincs.
- Mondjuk amíg ilyen kellemes meglepetések érnek, nyugodtan osonkodhatsz - széles mosolya beragyogja arcát, a felhők mögül erőtlenül kikandikáló napsugarak pedig nevetve csillannak meg szőke, tincsein. Talán tényleg hihetetlen, hogy létezik olyan emberi lény, mely ennyire ártatlannak és kedvesnek hat, melyből nem áramlik csúfság és rosszindulat, csupán a színtiszta kíváncsiság, naivitás és szeretet. Mert Layla nagyon tud szeretni: az úton átszaladó sünit; a kerítés mögött ugató kutyát; a lányt, aki kisminkelte a fotózáson; a versenytársát, akit bátorított, hogy ne adja fel; egy elhagyott, megtört fotós fiút, akit végül bizalmába fogadott és angyalszárnyaival őriz. Nem tudja, mi rejtőzik Nate múltjában, s nem is faggatta soha, csak abban biztos, hogy védeni akarja minden szörnyűségtől, ami még érhetné. Kevés barátja van, kevés ember van, aki önmagáért, ezért a semmivel össze nem téveszthető tisztaságért szereti.
Ahogy a fiú karjai köré fonódnak, kissé lábujjhegyre emelkedik, hogy nyakát átkarolva hozzá bújjon, majd engedelmesen húzódik távolabb, hogy a csók homlokát érje. Akaratlanul is lehunyja szemét és kellemes melegség járja át testét, hisz itt biztonságban van, vigyáznak egymásra. Amikor ketten vannak, senki és semmi nem bánthatja őket. Nem is tudatosul benne, hogy a szokottnál tovább tart a pillanat, a kérdésre pedig felpillant Nate-re.
- Természetesen meg - hátrébb lépve felsője alá nyúl és kihúzza az arany láncot, hogy jól látható legyen. Amikor megkapta, annyira örült neki, hogy menten fel is vette, de végül eldugta, nehogy pletykák induljanak meg róla és egy titkos hódolóról. De most, hogy itt nem találhatnak rájuk, bátran mutatja meg. - Viszont nincs meg egy szárnya. Te rejtetted el, ugye? - mosolyogva pillant fel rá és kíváncsian, oldalra billentett fejjel várja a választ. Most érzi azt először, hogy ez többet jelent egy baráti gesztusnál, ettől pedig hevesebben ver szíve. Nate, szeretsz engem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Elgondolkozva hallgatom éjjeli beszélgetőtársamat. Néha meglepő, mennyire átlagos dolgok is léteznek a varázslóvilágban. Valahol azt hittem, itt mindenkinek olyan munkaköre van, amiről egy mugli még álmodni sem mer, és most ettől valahogy az egész szitáció és varázsvilág sokkal inkább valóságosnak és normálisnak tűnik, mint eddig. Hiszen még riporterek is vannak.
- Melyik volt az érdekesebb? - kérdezek vissza. Nem akarok  túl személyeskedő lenni, bár nagyon érdekelne, hogy miért hagyhatta ott a helyszíni tudósítást. Visszafordulva a graffitihez, újabb és újabb színeket viszek fel, már nincs olyan sok hátra belőle, sőt.
Gondolkodás nélkül hátrálok egy lépést, ahogyan ő  közelebb jön. Semmi gondom vele, szimpatikus, egyszerűen csak rossz berögződés - eleve a finn hagyományok miatt cseppet távolságtartóbb vagyok, másrészt pedig a nyolcker után az ember lánya szeret tartani pár lépést mindenkitől. Mintha egy fokkal erősebben érezném a festék illatát. De be kell vallanom, hogy van igazság a szavaiban - bármennyire is nem érdekel, mennyire fogadnak el a többiek, hosszú évek lesznek ezek úgy, hogyha egyáltalán nem is próbálkozom, és a felvetése erősen csábító volt.
- És ezt hogy lehetne elérni, hogy legálisan fessek az iskolán belül? - kérdezek rá a mondanivalója számomra leginkább ingatag részére. Elképzelhetetlennek tűnik, hogy nem büntetnének meg, ha bent elkezdenék dekorálni. Értem én, hogy nem a legjobb módszer az éjszaka közepén kint keringeni, de akkor éppen megfelelő megoldásnak tűnt, hogy kiszakadjak. Viszont látszólag hozzá van szokva ahhoz, hogy tanácsokat ad, vagy legalábbis nagyon jó benne, mert én is elkezek hinni abban, hogy tényleg van b verzió. -Amúgy dolgoztál pszichológusként is? - vetem fel, félig elviccelve az egészet, félig komolyan.
- Elektra.. szép név - jegyzem meg - Olyan görög feelingje van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Az éjszaka csendjében az a jó, hogy meghallja az ember azt is, amit napközben talán észre sem venne. Elektra tanult hallani. Kihallani a szavak mögött rejtőző szándékot, a hangokba rejtett érzelmeket és tanult látni. Meglátni az arc kiszögelléseiben a származást, kifigyelni a mozdulatokból a cselekedeteket és a történésekhez való viszonyulást. Ezért nem lepi meg, hogy a lány hátrál. Távolságot tart. Jó szokás, főleg az ő helyzetében. De azt is érzékeli, hogy a kíváncsiság legalább olyan domináns most az ifjú művészben. - Az oknyomozás - válaszol hangjában nevetéssel - Olyan kalandokban volt részem, hogy el sem hinnéd - kis szünetet tart és megmozgatja a nyakát nagyot nyögve ezzel is érzékelteti, hogy ő bizony már nem épp mai bútordarab - Manapság már jobban szeretek interjúkat csinálni - bólogat lebiggyesztett ajakkal és kicsit eltűnődve. Ezután felvet egy ötletet, ami láthatóan elgondolkoztatta a lányt. Olyannyira, hogy kérdezzen is felőle - Először vesd fel a házvezetődnek - javasolja, miközben beletúr hosszú sötét hajába - Légy őszinte és mond el, hogy szeretnél helyesen cselekedni és mivel művész vagy ezért azt találtad ki, hogy kifestenél pár termet - néz az egyre szebb alkotásra - De arról ne szólj, hogy ma kinn jártál. Ne vágd el magad alatt a fát azelőtt, hogy felmásznál a tetejére - hangja bölcsen cseng, ám amikor Linnea újabb kérdést tesz fel fejét rázva ismét felnevet - Nem-nem, csak jól ismerem az emberek viselkedését és én sem voltam az a minta Rellonos annak idején - löki el magát a fától és kicsit távolabb sétál. Kezd fáradni. Ezért úgy dönt ajánlatot tesz a lánynak. - Figyelj, mára tedd talonba a flakont. Visszakísérlek a kastélyig, beszélgetünk és közösen kifundáljuk, hogy pontosan, hogy is festhetnél anélkül, hogy ki kellene szökdösnöd. Rendben? - kérdésében anyai jóindulat és némi elgyötörtség vegyül. Ilyenkor már lezuhanyozva, pizsamában szokta olvasni az altatónak használt épp aktuális romantikus könyvét. A lány azonban még mielőtt felelne megjegyzést tesz a nevére. - Mert az, görög. A felmenőim egy része onnan származik - ad magyarázatot, majd megvárja a lány válaszát. Amennyiben Linnea beleegyezik valóban betartva szavát addig kíséri a tanoda épületének közelébe, míg azt a lebukás veszélye nélkül teheti. Ezután veszi csak hazafelé az irányt, s miután megérkezett első dolgaként Imolához siet és puszit ad az igazak álmát alvó gyermeknek, aki mindennél fontosabb a számára, majd ő maga is nyugovóra tér.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Néha azt hiszem, hogy mellette rendes emberré válhatnék. Hogy mellette, ha ő mellettem lenne, lenne esélyem arra az életre, amiben nincs kín, nincs bűntudat, nincs szenvedés. Néha azt érzem, hogy ő a kulcsa mindennek, hogy miatta létezem, hogy ő értem él, és hogy világi törvény, hogy nekünk együtt kell lennünk. Néha azt érzem, hogy ez rendben lenne így, de mindig, hogy elhiszem, hogy Nyuszi egész emberré tudna tenni, jön a hang a fejemben, mely eltántorít.
Layla egy földöntúli, angyali jelenség. Layla egy csoda. Gyönyörű, természetes, sugárzó, élettel teli. Én csak akkor élek igazán, amikor mellettem van, megváltoznak a rezgéseim, ösztönösen kihúzom magam, máshogyan látok mindent. Állítom, hogy azok a képeim a legjobbak, melyeken ő szerepel, vagy melyek elkészültekor ő is jelen volt. Minden más csak túlélés annak reményében, hogy egy nap újra láthatom. Hogyan is rombolhatnék le én magam egy olyan égi csodát, mint ő, egy olyan emberrel, mint én? Nincs jogom, nem mehetnék még csak a közelébe se. Az első illetlen gondolatnál kellett véget érnie az életemnek.
Felrémlik előttem a Roxfort, akaratlan is a mellkasomhoz érintem a kezem. A lepattanó átok miatt szétszakított bőr, a heges csíkok, melyek emlékeztetnek arra, hogy nem sikerült eddig egy kísérletem sem. A könyörgés, hogy ne mentsenek meg, mert én meg akarok halni, azt akarom, hogy véget érjen minden. Nem akartam élni, de aztán jött ő, jött a nő, és már nem tudom, hogyan kell nem életben maradni. Persze, eddig sem ment túl jól a dolog.
Halvány mosolyom mögött ugyan húzódott némi bűntudat, mert eddig rosszul éreztem magam azért, amiért utána leselkedek, ám most ez, ahogy kimondja, hogy osonhatok utána, egy csapásra elmúlik, mosolyom pedig szélesebbé válik, mivel gyakorlatilag engedélyt adott, hogy a bűnös tevékenységet folytassam. Fogalmad sincs, hogy mégis mit eresztettél ki a palackból, Nyuszikám, de köszönöm.
A testemet átjáró melegség olyan boldoggá tesz, melybe csak egy jó embernek lehet igazán része. Én, azzal, hogy idecsábítottam őt, elvettem valakitől a boldog pillanatot, de nem érdekel. Nem vagyok jó ember, nem is hiszem, hogy valaha leszek, mert amik a fejemben vannak, amik velem történtek, mások szerint elítélendőek. De nem nekem. Nekem a legkevésbé sem.
- Én.
Felelem végül játékosan, de nem akarom húzni az időt, így ahogy előre nyúlva, remegő szívvel, adrenalin lökettel a testemben a füle mögé tűrök egy tincset, finoman végigsimítva füle és arca élén, kettőnk közé helyezett tenyeremben már ott is van a kis ezüstszárny.
- Neked készíttettem, talán lehetne a kabalád a következő idényben. És olyan lenne, mintha itt lennék veled mindig. Nem tudom, hogy örülnél-e ennek.
Vajon ha többet nem látna, szeretné az ékszert? Eszébe jutnék? Talán, ha majd meghalok, akkor viseli egy ideig, majd örökre elteszi, mert emlék, és ötven év múltán, amikor ráakad, felidéz engem. Egy hazugságot. A helyzet az, hogy jobban járna így, én mégis ott tartok még, hogy magamnak akarom őt egészen. Ellopnám tündöklő fényét, hogy más ne is akarja őt. Ragaszkodom hozzá, és még nem tudok búcsúzni. Nyuszi éltet az első pillanattól, nélküle halott lennék. Még sok fénye van, még földöntúli, és én gyakorlatilag elszívom, mert kell, mert éreznem kell. Érzem, ahogy fokozatosan egyre mohóbbá válok. Akarom. Még többet akarok. Mert szeretlek, Nyuszi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Szüksége volt erre. Egy kis egyedüllétre, némi figyelemelterelésre. És jobb nem is jutott eszébe, mint a seprűakrobatika gyakorlás, mert bizony itt oda kellett figyelnie, nem járhatott fejben máshol. De persze az időjárásnak bele kellett szólnia a tervébe, és bár legszívesebben figyelmen kívül hagyta volna a dörrenéseket, tudta, ha megint megázik, az nem segít a gondolatai megzabolázásában. Épp ellenkezőleg.
Ellenben, ha nem is sikerül sietős készülődése ellenére időben végezni, ezúttal nála volt a pálcája, hogy megszárítkozhasson, esetleg valami más, jelenleg eszébe sem jutó varázslattal megvédje magát az esőtől. Ezért is cipelte magával az edzésre és pakolta folyamatosan maga mellé, hogy meglegyen, és épp ezért nem is értette, hogy most hogy volt képes mégis az öltőzőben felejteni. Mindegy, a lényeg, hogy még emlékezett rá, és ha gyorsan elpakolja a seprűt, még van ideje visszaszaladni érte. Legalábbis így képzelte.
A seprű a helyén volt, így Lili elindult kifelé, ám a következő pillanatban egy közelebbi dörrenés rezegtette meg kissé az épület falait, és jó néhány sporteszköz is átvette azt, kísérteties szinfóniát játszva tartójukban. A fények pislákoltak egyet-kettőt és elaludtak, Lilkó pedig átesett egy sisakon. Az ajtó ekkor kinyílt és fény szűrődött be, így a lánynak volt lehetősége felkecmeregni, és megkönnyebbült mosollyal arcán elindulni a kijárat felé. Micsoda szerencse, hogy valaki épp jött! Sőt, nem is csak egy valaki, de több. Néhány fiú, bizonyára azok, akik a túlsó félen dobáltak korábban a karikákra.
Már épp rájuk akart köszönni, mikor váratlanul bevágódott az ajtó, majnem teljes sötétségbe borítva a szertárat, és a következő pillanatban a lány azt érezte, hogy valaki nekiesik, és a földre viszi.
Viszonylag kevésbé ütötte meg magát, mint arra számítani lehetett, hiszen a srác termetesebb és súlyosabb is volt nála, viszont ami egy kicsit jobban zavarta a ténynél, hogy rajta fekszenek, az az volt, ahol az illető kezei pihentek épp.
- Izé.. - motyogta, de több nem nagyon jött ki a torkán, mert azért mégiscsak belészorult kissé a levegő a hirtelen földre kerüléstől, és még össze kellett szednie magát.
A srác mindenesetre lemászott róla és szólongatni kezdte társait. Akik nyilván bezárták ide, a távolódó nevetésből ítélve nem is csak néhány pillanatra. Kellett egy-két pillanat még Lilkónak, hogy túltegye magát a kezdeti meglepettségen és felismerje társát a sötétben. Legalábbis a hangját, mert látni nem látta, szeme még nem szokott hozzá a majdnem teljesen sötét helyiséghez.
- Bence..? - kérdezte, miközben felült, és kezeit összevonta melle előtt. - Van még itt valaki más is?
Nem tudta, hogy róla beszélt a srác, a hülye fejek szétverése nem tartozott kedvenc elfoglaltságai közé. Pláne, hogy nem teljesen volt biztos benne, hogy kell megállapítani, melyik fej hülye, és melyik nem az. A gondolat persze butaságnak hangozhatott, de Lili biztos volt benne, hogy a srácok, akik bezárták ide Bencét, em mind akarták ezt, némelyiküket talán csak a csordaszellem vezérelte, vagy az ötletgazda elismerésének kivívása.
Mondjuk ez most nem segített rajtuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Én elhiszem.
Az élet más területén ugyan, de tényleg elhiszem. Ha kettőnket nézem és Editet, elhiszem. Layla sosem lett az enyém, pedig akartam, igazán vágytam rá, de annyira rossz volt mindig az időzítés, hogy az hihetetlen. Sosem volt ott a jó pillanat, aztán, amikor lett volna esélyem, megkaptam Editet, és bár gyűlöltem a gondolatot, mert a tisztesség nálam előrébb való mint az, hogy mit is akarok én valójában, mégis tudom, hogy ez így helyes. Az érzelmeim átalakulóban vannak, és noha még mindig tudom, hogy szerelemmel szeretem Layla-t, már szerelemmel szeretem Editet is. Csak, más szerelemmel. Layla a tökéletesség, az, akivel életem végéig boldog lehettem volna. Edit a rejtély, a fekete szemek mélyén ülő érzelmek kiismerhetetlen erdejében kóválygok, és tudni akarom, hogy van-e helyem az erdőben. Tudom, ha nem én, akkor más lett volna, és sosem néztem volna úgy a szemébe, mint az első alkalommal. Én már akkor, ott a hülye családi vacsorájukon elvesztem benne, és akkor nem érezném azt, hogy nem akarom másnál tudni, mert nem érdekelne. Csakhogy Edit az én feleségem, és én már el sem tudom képzelni, hogy nem vele vagyok, hogy nem hozzá vagyok hű, úgy is, hogy ő nem érez irántam talán semmit. Szóval igen. A következőnek tudsz jobban örülni. Ezért is kell elmondanom mindent, addig, amíg még el merem, és bár nem így és nem most akartam, nem úgy, hogy előtte játékosan harapdálom őt, és nem úgy, hogy meccse lesz órákon belül, ami miatt eleve izgul, de ha most nem, akkor soha. Én sosem voltam a jó időzítések embere, miért éppen most legyek az. Nem igaz? Muszáj összetörnöm a szívem, azzal, hogy elmondom az érzéseimet. Muszáj elmondanom, hogy elutasíthasson, mert ő olyan, mint én, tisztességes. Belém belém nevelték a szüleim, olykor pofonnal, máskor az égő arcom simító hűvös, puha ujjakkal, ő pedig jónak született. Tökéletesek lettünk volna együtt.  
- Attól még, hogy Radetzky a vezetéknevem, van szívem.
Felelem csendesen, halvány, szomorkás mosollyal. Nem értem, hogy miért nem vette észre. Azt hittem, látta végig, csak nem érzett ugyanúgy. Kedves, jóindulatú, szelíd. Nem lenne képes bántani engem, és talán azért is nem szólt semmit. De jogos a gondolat, én mindig éltem a világom, és sosem engedtem, hogy az emberek igazán meglássák a szívem. Pedig ott volt. Neki ott volt, de úgy tűnik elkönyvelte, hogy én nem tudok szeretni. Tudok, ami azt illeti, nagyon is, jobban, mint hittem, mint valaha feltételeztem volna. Azt hiszem, ebben a pillanatban Layla-t már majdnem képes vagyok elengedni. Most még fáj, de fájnia is kell, hogy végleges legyen. Talán mégiscsak van egy olyan pillanat, amit eltaláltam? Meglepő lenne. Lelövöm a poént, Layla nem kapja el a cikeszt, én pedig örök életemre bűntudatot fogok érezni, amiért az okkamik nem lettek bajnokok.
- Köszönöm.
Suttogom a fülébe, ahogy szorosan magamhoz ölelem, most utoljára szerelemmel. El kell őt engednem, mert tudom, hogy mind a kettőnk második választása tökéletes lesz. A családomban megfulladt volna, nem lettem volna képes egy ennyire jó lelket megmenteni, és, bár Edith miatt is aggódom, neki legalább a családi alapja olyan, hogy ismeri a farkastörvényeket. De Layla, édes, angyali szépségem, téged megölt volna az, ami ott van. Néha én is belehaltam. Neked egy szeretettel teli család tagjává kell majd válnod egy nap. A magamfajtára nem szabad időt pocsékolnod. Vigyázva, hogy a seprűn maradjon, ne billenjen ki, tartom őt, miközben lelépek róla. Még mindig a kezét fogom, ahogy már a földön állva, szembe fordulok vele.
- Maradj a barátom, és hogy érezd, hogy komolyan gondolom, nálad hagyom a seprűmet.
Ha valaki, ő tudja, hogy mit jelent számomra ez a seprű. Tíz éves voltam, amikor elkezdtem Botonddal megépíteni. Ezt a seprűt az első vesszőtől az utolsó bűbájig együtt csináltuk. A legerősebb kötelékem a halott bátyámhoz ez a seprű, amibe belevéstük a neveinket, amivel annyi kalandot megéltünk. Én pedig most hátrahagyom. Lezárok egy szakaszt az életben, itt hagyom életem fő művét életem szerelmével. Nem tolakodón, hanem végtelen szeretettel a szemeimben felemelem kissé a balját, hogy csókot nyomjak a kézfejére. Búcsúzom attól, ami sosem vált valósággá, és köszöntöm azt, ami megerősödik közöttünk, a barátságunkat. Mert a barátságunk örök és megmásíthatatlan. Nekem Edit mellett van a helyem, és lesz valaki, aki annyira szerencséssé válik egy nap, mint én. Valaki, aki Layla társa lesz.
- Csak ne törd össze magad nagyon. A többi nem számít. Védd a csuklód és a bokád. Hagyatkozz Henrikre. Rendben Kisnyuszi?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nem igazán vagyok oda a sötétért. A varázslónép szereti a világost, ahogy a muglik is, nem vagyunk mi baglyok, akik akkor vadásznak. Persze, jó fenn lenni sokáig, meg ilyesmi, de ha bezárnak egy sötét, szűk helyre, azt azért nem szeretem. Márpedig ez történt, a drága gurkók, kvaffok, seprűk és tisztítószerek közé lettem besegítve. Emellett, ha ez még nem lenne elég kellemetlen, volt már benn valaki, és kézrátétellel érzékeltem, hogy lány. Ultraciki! Egyedül azért nem bánom, hogy sötét van, mert nem látja, hogy mennyire elvörösödtem. Zavartan mászok le róla szó szerint és kérek bocsánatot, majd zavaromat a mérgembe forgatom és szidom a többieket. Tudja a nevem a lány! Remélem nem valami hülyeség, hogy bezárnak egy lánnyal és hátha lesz valami, vagy pont egy olyan lánnyal zártak be, aki... na mindegy. Mivel ismerős a hangja, és nem olyan, mint a Diáé, egyelőre nem tartok tőle.
Nem nincs, csak mi, ha te még nem tudsz másról. Lili! Te vagy, igaz? - azonnal vidámabb leszek, de nem kell hozzá két másodperc, hogy még jobban szégyelljem magam. A kis csajszi igazán nem érdemelte meg a kéretlen tapizást.
- Mondd, hogy van nálad pálca és hipp-hopp kijuttatsz minket, és... nos, nem hiszem, hogy szétvered a fejüket, ahogy az előbb mondtam. Persze lehetsz mérges, mert ártatlan áldozat vagy. Biztos nagyon vicces lehet kintről - vallom be elég csalódottan ahhoz, hogy ne hangozzon viccesnek, mint, ahogy akartam. Valamiért bánt, hogy kétszer is elbántak velem, de legalább Lilit bírom.
- Úgy tűnik, mi csak sötétben futunk össze - ráadásul most szó szerint. Sóhajtok, és várom, hogy megadja a kijutáshoz szükséges varázslat az ajtóra. Egy bombardával, ha más nem kijutunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Egyre jobban kíváncsivá tesz beszélgetőtársam élettörténete, főleg, hogy mit is érthet azalatt, milyen kalandokban volt része a munkája során. De mivel már így is sokkal többet elmondott, és sokkal... személyesebb hangnemet ütött meg, mint én tettem, ezért rövid hezitálás után úgy döntök, beletörődök ennyi információba a témáról. Majd ha egyszer véletlenül még összehoz vele a sors, talán kifaggathatnám, viszont nem ilyen formában, szinte még teljesen ismeretlenül.
- Jól hangzik - ismétlem meg újra - , egy csomó ember életét megismerheted - teszem hozzá elgondolkozva. Biztos, hogy nem egy nekem való munka lenne, tekintve, hogy néha az alapvető társalgások sem úgy sikerülnek, ahogyan szeretném, viszont mindenkinek megvan a maga sztorija, amit megkapó lehet hallgatni és tudatni a világgal.
Elektra ötlete nem hangzott rosszul, sőt, szinte már egy teljesen logikus lépésnek tűnik. Nem igazán ismerem jól a házvezetőt, de az első benyomás alapján nem tűnt emberevőnek, talán jól kezelné az egész "alkotni akarok mindenféle üres falra" helyzetet.
- Persze, nem is gondoltam, hogy ezt elmondanám - biccentek a fa felé De köszönöm a segítséget, lehet megfogadom. Ha nem jön be, még mindig él a kiszökés opciója - vonom meg a vállam vigyorogva. Rellonos volt? Ez meglepett.
- Várj egy pillanatot, de amúgy oké - felelem az ajánlatára. Gyorsan húzok még pár színes árnyékoló csíkot a fára. Végigmérem. Nem tökéletes, de majdhogynem teljesen kész van, és eléggé felismerhetőnek tűnik. Ha mást nem, most legalább hagytam magam után valahol egy kis nyomot.  Mivel Elektra hangja elég fáradtnak tűnik, hallgatok rá, összeszedem a flakonokat, és visszadobálom a hátitatyómba.
- Mehetünk - nézek a lányra, és felkapom a cuccomat.- Sajnálom, hogy eddig feltartottalak, de azért örülök neki, hogy maradtál velem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Teátrális sóhajom talán egész az igazgatói irodáig elhallatszik, sőt, miattam lebbennek meg a pálmafalevelek Afrikában, és érnek be a... hm. Afrika a pálmás kontinens, vagy keverem valamivel? Mindegy.
- Túl igaz. Akkor örökké hétvége - ásítom el magam kényelmesen, határozottan elutasítva még a gondolatát is annak, hogy az utóbb felvázolt eset azt jelentené, hogy hétvégén kéne órákra járni. Hű, ez még gondolati szinten is borzalmasan hangzik, sírhatok?
Bólogatok, ahogy megismétli a kérdést, bár míg rajta ború látszik, az én szemeim csillognak. Biztos vicces lesz! Mármint ha csak abból indulunk ki, hogy ott állunk majd egymás hegyén-hátán fura ruhákban, és arra várunk, hogy megtanuljunk ritmusra lépegetni. Toty toty, mint a kiskacsák. - Hát szerintem biztos nem mondják azt, hogy akkor is táncolj, ha nagyon nagyon nagyon nem akarsz, de miért hagynád ki? - mosolygok bátorítóan. - Biztos tök buli lesz. Hajnalban kelés a próbákra, kényelmetlen ruhák és cipők, ideges vicsor mindenki arcán, ah - széttárom a karom - csak belegondolok és fülig ér a szám.
- Szerintem mi - vonok vállat, miközben lábaim lassan dobolni kezdenek, ahogy lábfejeimet ritmusosan egymáshoz ütögetem. Kezdek ébredezni, indulnak a kerekek, kezdődik a mocorgós időszakom. Igen igen, tudom, másnéven hiperaktív, nem kell zazerálni. Azt ugyan még nem mondták - vagy csak nem figyeltem -, hogy hogy lesz ez a táncpár dolog, nem tudom ki kérne fel... vagy kit kérhetnék fel, és jobban belegondolva egy kicsit zavarbaejtő is a kérdés, de egyelőre figyelmen kívül hagyom. Majd gondolkodok rajta ha eljön az ideje, nem igaz? Mindenesetre töprengésemből Lau is segít kiszakadni, újabb kérdésére hümmögve vetem hátra a fejem, hogy csak úgy koppan a falon. Jó, nem olyan koppan-koppan, fájni legalábbis nem fáj.
- Meg akarom nyalni a könyököm - viccelem el a kérdést csípőből, még fel is emelem balom, hogy lássa, jelenleg még nem elsajátított partitrükkről van itt szó. Egy pár pillanatig kiélvezem az arcomra ülő vigyort, aztán azonban picit visszább veszek, és hümmögve próbálom megválaszolni rendesen is a kérdését. - Fogggalmam sincs. Már az auror sem hangzik olyan jól. Lehet, hogy egyelőre maradok általános mesterképzésen, hogy nyerjek még pár évet kitalálni.
Furcsa, hogy ahogy közeledik a választás ideje mennyivel kevésbé vagyok ideges, mint mondjuk másodikban, amikor berongyoltam Dimi bácsi ajtaján. Azt hiszem elfogadtam, hogy nem kell sietnem? Rájöttem, hogy idő mire körvonalazódik előttem? Vagy csak bebeészelem magamnak, hogy ne legyek parában? Úúú, lehet titkon hipnozitázátáltak, hogy ne aggódjak, csak nem emlékszem mert azt is elfelejtettették velem. Az tök menő lenne, úú, meg kell tudnom ki volt! - És te?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

– Pixel! – kiáltok elcsukló hangon és figyelem, ahogyan az egyre csak cseperedő crup kölyök úgy kezd rohanni, mintha puskából lőtték volna ki. Megköszörülöm torkomat, majd egy újabb próbálkozás hagyja el ajkaimat. – PIXEL! Állj meg! – azonban neki esze ágában sincsen megállni. Így egy kelletlen nyüszítéssel engedem le karjaimat magam mellé, s a markomban szorongatott kis csomagra tekintek. Sejthettem volna, hogy nem lesz egyszerű megtalálni Laylát, hiszen annyi felé lehet. Táncolhat valahol, edzésen lehet, barátnőkkel ebédelhet, tanulhat, és még sorolhatnám. Orromat nyúlmód ide-oda mozgatva mélyedek el gondolataimban, hogy hogyan is legyen a továbbiakban, de végül egy újabb nyűgös nyögéssel megindítom lomha lépteimet, és Pixel után indulok. Már apró pontnak sem látom őt, eltűnt. – Nem hiszem eeeeeel – morgom szinte mindennemű artikuláció nélkül, majd elindulok abba az irányba, ahol a legutóbb láttam őt. Megnyírt, göndör tincseim közé kap a szellő, amire lehunyom szemeimet és elvarázsolt, földöntúli mosollyal teszek meg néhány lépést. Mielőtt újra felnyitnám kékjeimet halkan dúdolni kezdek egy, a minap hallott dalt, s a végére fütyörészve, bal kezemet zsebre vágva – hiszen jobbomban még mindig ott lapul a csomag – bámulok a Napba, majd meghallom a távolban vakkantó kiscrupomat.
Ijedten kapom ki zsebemből balomat, majd a hang irányába kezdek futni. Már megint kire ugorhatott ez a túlbuzgó varázseb? Layla?
Kiskutyamód döntöm oldalra a fejem, miközben szemeim boldogan csillannak a napfényben. Ajkaim az eddigi összeszorított zaklatott tartásából lágyulni kezdenek, és végül egy hatalmas, fogszabályzós vigyorrá ívelnek. Fújok egyet, mintha egy szakadékot szeretnék átugrani, majd elindulok a páros felé. Kékjeim sokáig csodálják a bűbájos kantáros nadrágot, aminek szárán Pixel próbál éppen felmászni. Amikor felém tekintenek, akkor látványosan lóbálni kezdem karjaimat intés gyanánt a levegőben.
– Pixel – szólok a crupnak finom rosszallással, miközben Laylára, majd parterére emelem tekintetemet. A fiún tovább időzik szempárom, amihez ártatlanmód bárgyú kis mosolyom párosul. – Sziasztok – köszönök vidáman, jobb kezemet a hátam mögé rejtve. Ott megcserélem, és bal kezembe helyezem a csomagot, hiszen jobbomra szükség lesz a köszönéshez. – Menő a kantárosod – kacsintok a lányra, s érzem, hogy pólóm nyaka egyre szűkebbé válik. Arcom kissé kipirosodik, és közelebb hajolok hozzá, hogy egy kedves puszit nyomhassak jobb orcájára. Egy pillanatra jobban elbambulok, s kékjeim az övéi között cikáznak boldogan. Végül felrázom magam, és az ismeretlen barát felé fordulok. Letekintek kezemre, majd a fekete szemekbe fúrom sajátjaimat.
– Petya vagyok – mutatkozom be indokolatlan jó kedvvel, s várom, hogy elfogadja köszöntésemet. – Nem sokáig zavarok, nyugi – mosolygok kisfiúsan. – Csak egy percet kérnék Laylával, ha szabad – valóban nem szeretnék udvariatlan lenni, de ha már végre megtaláltam őt – elvégre miatta indultunk útnak –, odaadnám a dobozt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Nagyon iskolaellenes vagy most, ahogy látom. Van valami különösebb oka? – vetem fel a meglátásomat óvatosan. Igen, kábé ha két perce beszélgetünk, és két mondatból nekem tökre ez jött le. Nem az, hogy teljesen normális módon ki nem állhatja a hétfőt, mint mindenki más. Sem pedig azt, hogy nagyon örülne neki ha egyáltalán nem kéne órákra járnia. Ami szintén tökre általános dolog az iskolások között. Nem, én valahogy ezeket simán odébb söpröm és valamiféle összeesküvés elméletet vélek itt felfedezni. Bőven lenne rá oka szerintem a lánynak ugyanis. Már azok alapján, amiket ugye tudok. Hát még amiket nem tudok. De a lényeg, hogy szerintem ha egyszer a fiú, akivel jár házat vált, és egy körletbe vannak, meg egy évfolyam is, szóval sok közös óra … és akkor beüt valami és szakítanak … nos, ez eléggé meg tudja nehezíteni a mindennapokat. Legalábbis azokat, amikor ki kell dugnia az orrát mondjuk a szobájából.
- Ez egyre rosszabbul hangzik – kezdek el lesápadni, ahogy ő ecsetelgeti azt a bulit. Hajnalban kelés? Ez viccnek is rossz. Én … sokszor dolgozom mostanában késő estig, utána még tanulni szoktam. Pompás lesz ezek mellett jóval korábban kelni. Mert nem, nem fogok kevesebb műszakot vállalni, valamiből fizetni kell a lakbért is ugyebár. A tanulást sem akarom elhanyagolni. Akkor már inkább kihagyom az egészet. – Ha nem mi választhatunk, akkor kizárt, hogy én részt vegyek benne.
Jegyzem meg látványosan megforgatva a szememet. Remélem, hogy Masának leesik ennek az oka. Pánikrohamot kapnék ha valaki megpróbálna megérinteni. Jó, nem biztos, elvileg, mondom elvileg talán tudnám uralni a dolgot, valamennyire. De … de … a helyzet az, hogy nem is akarok mással táncolni, mint a barátommal. Igyekszem ugyan megérteni, hogy a levitás lány szerint mégis mi a jó ebben az egészben de nem megy. Túlságosan beparáztatott ezzel most. Lépjünk tovább gyorsan.
- Na, hajrá! – vigyorodom el rögtön, ahogy válaszol, kissé félrebillentett fejjel nézve a sikertelen produkciót. – Gyakorold sokat és menni fog.
Biztos menni fog, vagy nem? Nem képes ilyenre az ember?
- Ó, vagy válts alakot, és akkor simán megy! – kiáltok fel hirtelen, ahogy eszembe jut ez a megoldás. Háh, ennyi. A mosoly még kitart egy darabig, az arcomon díszeleg miközben bólogatva hallgatom a fejtegetést. Aurorság, ez érdekes. Nem is emlékszem, hogy ezt eddig említette volna.
- Nem is tudtam, hogy az a szakma érdekelt. Miért vetetted el? – érdeklődök tovább. Nem könnyű szakma annyi szent. Viszont izgalmas, mozgalmas. – De persze, van még időd kitalálni. Meg, akár válthatsz is gondolom, ha mégsem jönne be az amit elkezdtél tanulni.
Profin tudok én tanácsokat adni, miközben én … miközben én … miközben nekem eszembe se jut, hogy vissza fogom kapni ezt a kérdést. Csak tudnám, hogy miért nem, mikor eléggé adja magát.
- Én … nem tudom. Gyógyító nem leszek, az tuti. A pincérkedés jól megy, de nem hiszem, hogy ez lenne a hivatásom. Talán, elemi mágia felé indulok tovább mesterképzésen, azt legalább tuti, hogy élvezem csinálni és jó is vagyok benne. Bájitaltanban is jó vagyok, de azt nem élvezem. Az csak az elemizés miatt megy könnyen – felelem kibámulva az ablakon. Mondjuk, ez úgy egész tűrhető opciónak hangzik. Az, hogy azon belül hova meg mire megyek, nos majd meglátjuk. De szívesen foglalkozom a vízzel az egyszer tuti.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nem nagyon díjazta Lili sem a sötétet, legalábbis úgy nem, hogy minden második mozdulattal vagy beletérdelt, vagy -könyökölt valamibe, vagy kis híján megint a földre esett, miután megbotlott egy eldőlt seprűben, vagy elgurult kvaffban. Márpedig miután Bence leszállt róla, ő is elindult az ajtó felé, hátha segíthet, és még csak sokat sem kellett ehhez sétálnia, a leszűkült tér miatt. Mi a fene történhetett a tértágító bűbájjal?
- Aha, én vagyok - feleli ösztönösen bólogatva, mintha ugyan látná őt a srác. Nem igazán tudja, melyik a jobbik eset, hogy vele zárták össze, vagy ha egy idegennel tették volna, akit később talán meg sem ismer. Megnyugtatta jelenleg, hogy Bence az, akit igazán normális, rendes fiúnak ismert meg, de tartott tőle, hogy később kínos lesz erre visszaemlékezni.
Odapréselődött Bence mellé, hogy ő is verje kicsit az ajtót, bár ha a srác dörömbölése nem hatotta meg a kintieket, az ő kopácsolása se fog sokat számítani. Mindenesetre meg kellett próbálja. Pálca ugyanis..
- Nincs nálam - sóhajtotta csalódottan, és most, ha lehet méginkább bánta, hogy nem ment előbb vissza érte az öltözőbe. Igaz, akkor eleve nem lenne ide beszorulva és úgy szüksége sem lenne rá, de a végeredmény ugyanaz lenne.
- Tényleg vicces amúgy - szalad ki száján egy halvány kis nevetés, főleg a helyzet képtelensége miatt. Mekkora ennek a valószínűsége, hogy éppen rossz a bűbáj a szertáron, és éppen nincs egyiküknél se pálca? Azt persze tudiuk kellett a Móka Mikiknek, hogy Bencénél nincs, Lilivel viszont nem számolhattak, így ez valóban a sors furcsa humorának számlájára írható.
- Jól vagy amúgy? Nincs klauszfóbiád vagy nem félsz a sötéttől vagy ilyesmi? - érdeklődött, miközben tett egy lépést hátra, de csak annyit ért el, hogy beleütközött egy seprűnyélbe, ami jól megütötte a hátát.
- Au!
Néhány seprű el is dőlt, némelyik a fején koppant, vagy a földön, és egy nehéz doboz is a lábuk mellett csattant. Lili egy pillanatra levegőt is elfelejtett venni, mert bár nem látta, volt egy tippje, mi lehet a tartalma. És nem díjazta volna, ha ezen a szűk helyen kinyílik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Egyvalami jó van legalább az egészben, hogy nem egy ismeretlen tartózkodott itt a szertárban, Egyébként vicces lenne, mert idefelé jövet senkit sem láttam bejönni, habár az ajtó nyitva volt. De sokszor hagyják mások is nyitva, mert elfelejtik... na, mindegy, most nem erről van szó. Legalább Lili az, és vele egész jóban vagyok. Legalábbis az én olvasatomban. A fiúk ugyan bezártak, de nem számítottak arra, hogy más is lesz itt, szóval hajrá Lili, robbantsd ki a bejáratot és szabadok vagyunk. Persze, miért is lenne ennyire egyszerű az egész?
- Ó, ne már! Az, hogy engem tőrbe csaltak még hagyján, de, hogy szerencsém sincs veled ebből a szempontból, az már nem vicces - fintorgok, bár tök mindegy a sötétben úgysem látszik semmi. Tök jó, össze vagyok zárva valakivel és semmi helyünk sincs, ráadásul Lili "kopogása" csak még jobban elszomorít. Jó, nem annyira, hogy kétségbe essek, de na, nem sokat tud tenni ellene. Ha esetleg egy másik srác lenne, talán nekirohanhatnánk az ajtónak, de a törékeny lánnyal nem tervezek ilyesmit. A fájós váll egyikünknek sem kívánatos eredmény a végkifejletet elnézve.
- Jól hát, csak bosszantó. Nem nincs semmi ilyen fóbiám, meg sötétbajom, szerencsére. Ugye neked sincs? - a hangom aggódóbra vált, mert eddig főleg magammal voltam elfoglalva, mintha Lili csak egy kellemetlen potyautas lenne az ügyben. Kicsit fel kell ráznom magam ebből az állapotból, mert így nem haladunk sehova. Sóhajtok egyet, de valami jól fejbe vág, tippre egy gurkóütő lehet és szinte egyszerre au-zok fel Lilivel.
- Óvatosan már, nem lenne jó egy olyan ládát felnyitni, amiben van egy gurkó, nem? - ez csak egy költői kérdés volt, de minden bizonnyal kapok majd rá választ is. Valamit ki kellene találni gyorsan, mert kezd kínossá válni, hogy ha "nem verünk le semmit, akkor meg hozzásimulok egy csajszihoz" dolog. Mármint alapvetően nem zavarna, de nem hiszem, hogy Lili erre vágyna, vagy legalábbis nem velem.
- Amúgy minden oké? Téged sem kaptak el reggel a prefik az erkélyen, igaz? - addig is, amíg agyalok, próbálom oldani a feszültséget. A szemem kezdi megszokni a sötétséget, de csak halvány kontúrokat látok, valami fény érkezik be, de éppen csak ad valami támpontot a szemeinknek. Egy kicsit odébb rugdosom a sportszereket, amiket levertünk, hogy legyen helyünk, amit nem tudom hogy képzelek, de nagyon erősen tudok képzelni...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A kérdésre legyintek, nem iskolaellenesség ez, csupán morgok magamban egy sort ezen a gyönyörű reggelen, ennyi az egész. - Ugyan - s ezzel annyiban is hagyom a kérdést. Szeretek én órákra járni, de még a legelvetemültebb levitásoknak is vágya néha pár nap... hét szünet, nem vagyok ezzel én sem máshogy.
- Szerintem mi, ha ez megnyugtat - nevetek fel, mert bár biztos nem lehetek benne, hiszen eddig egyik évben sem érdekelt eléggé ahhoz, hogy utánakérdezzek, megnézném ki az a tanár aki szétválasztja Lauékat. Mármint, így nem mondta ki, de valószínűsítem, hogy ez áll a dolog hátterében, pillantása pedig csak elméletemet igazolja. Tudom, hogy nincs egyszerű dolga, ha számomra olyan természetes és alapvető is a fizikai kontaktus, megértem, hogy ezzel ő nincs így. Persze, nem érzem azt amit ő, sőt, szerintem nem is fogom, de érteni, érteni meg lehet.
- Meglepődnél ha innentől kezdve csak kinyújtott nyelvvel mennék mindenhová - rázom meg a fejem széles vigyorral, elképzelve a jelenetet. Masa a nagyteremben a könyökéről próbálja lenyalni a lekvárt hátha az édesség jó motiváció, és ellazulnak miatta az ízületek. Masa a tanóra felénél elkezd nyújtózkodni, kifogása, hogy "de Tanár Úr, muszáj, ha nem csinálom sose leszek elég hajlékony hozzá". Masa minden éjjel óránként beállít egy ébresztőt, hogy felkeljen ugyanezen céllal. Masa, ahogy... makiként... megnyalja... hmmm. HMMM. - Ezt ki fogom próbálni - pislogok előbb döbbenten magam elé, majd egyre lelkesebben bólogatok, előkelő helyet találva az ötlet számára a képzeletbeli listámon. Most csak azért nem ugrok neki, mert az egyenruhám nincs elbűvölve, nem szeretnék a folyosó közepén meztelenkedni, viszont a pálcámat sincs kedvem előbányászni. Ha a lustaság fájna...
- Nem tartott sokkal tovább mint a pilóta, vagy az állatkerti gyűrűsfarkú - legyintek, hogy igazából nem olyan komoly ez mint amilyennek hangzik. - Nem vagyok elég megbízható én az ilyesmihez - vonok vállat somolyogva, és már repül is vissza a labda, nehogy Lau kimaradjon a jóból. Hümmögve bólogatok válaszára, egy apró mosoly is arcomra szökik az elemi említésére. Furcsa, mennyire az élete része, bár ha úgy vesszük valószínűleg nekem is az lenne, ha a helyében lennék, és olyan szoros kapcsolatot ápolnék vele, mint ő teszi. Szép, nézni is szép, de átélni még különlegesebb lehet. - Jó tervnek hangzik. De amúgy elemivel mit tudsz csinálni? Mármint gondolom az nem... munka, hogy apró vízgolyókkal lövöldözöl rám az erdőben, szóval így mi az ami az?
Széles gesztusokkal próbálom kifejteni mit is szeretnék kérdezni, és bár nem vagyok biztos benne, hogy értelmesen fogalmaztam meg amit akartam, de reménykedek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Hát ez a reggel kihívás volt.
Már letöröltem az arcomról a vigyort, mert most káros szerek ismeretén ülök Ajsával. Az ember gyereke akármennyire is a fellegekben jár, annyira nem szállhat el, hogy ne járjon be az órákra.
Szóval arra keltem, hogy túlontúl könnyű vagyok. Mármint hogy annyira könnyű, mint egy tollpihe; mint akire nem hat a gravitáció. Annyira nem ijedtem meg; hamar hozzászokik az ember a furcsaságokhoz itt. Minden héten van valami különös a Levitában: elátkozott gólyák, buborékbűbájjal és rókázó rágcsával őrültködő ötödévesek, különös lények rohangásznak fel-alá. Szóval az első gondolatom az volt, hogy ma én vagyok a soros. A többiek is hasonlóképpen vélekedhettek, ők sem lepődtek meg, csak jót szórakoztunk a készülődés közben. Néhány háztársam tök jófej volt és türelmesen megvárta, amíg eljutok a nagyteremig, együtt jöttek velem. Nehéz az erőmet csoportosítani, lassan megy a mozgás. A leghatékonyabbnak az bizonyult, ha nagy huppanásokkal közlekedtem. De mivel mind az ugrás, mind a földet érés sokkal lassabban megy, nem sok idő maradt a reggelire.
Az első órán Parszek tanár úr megnyugtatott, hogy nem lehet nagy gáz, de azért elküldött szünetben a gyengélkedőre. Ott kiderült, hogy valószínűleg a tegnapi cukorka okozta, amit valaki a tányérom mellé készített. Hihetetlenül finom volt, úgyhogy simán megérte. Azt mondta a gyógyító, pár napnál tovább nem fog tartani. Ennek azért örülök, még ha a hirtelen jött lebegés szerzett is egy pár új ismerőst nekem.
- Vajon ki rakta oda? - motyogok magamban.
Hopp. Ezt tényleg kimondtam. Felkapom a fejem, a tanárnő nem hallotta-e meg. Ha a szavaimat nem is, a megkorduló gyomromat biztosan. De kínos!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nem volt különösebben ideális a helyzet, de egészen szokatlan sem, legalábbis mostanában Lili többször is találta már magát ehhez hasonlóan intim körülmények között valakivel, és egyik sem volt egészen szándékos. Legalábbis úgy nem, hogy nem direkt mászott mások aurájába, egyszerűen csak így alakult.
De a jelek szerint Bencét jobban felzaklatta és zavarta a dolog, és Lili egy kissé meg is illetődött a srác kifakadásain. Bele is lehelt a tenyerébe, hogy megszagolja, talán büdös? Igazából a karját csak azért nem emelte fel, hogy a hónalját is megszaglássza, mert amint mozdult egyet, beverte a könyökét, egy ilyen mozdulatot pedig nem mert megkockáztatni, főleg azután nem, hogy kis híján a lábára esett egy nehéz láda, benne agresszív lakóival.
De legalább Bencének sincs baja a sötéttel és fóbiák sem gyötrik, láthatóan egyedül az bosszantja, hogy össze lett zárva Lilivel.
- Jó, tudom! - vágta rá Lili még ijedségétől emelkedett hangon, és óvatosan arrébb lépett a ládától, egyenesen nekiütközve valami puhábbnak, de csak mert nem volt fából. Azért emberi mellkasnak izmos, és ennélfogva egész kemény volt.
- Ó, bocsi. Amúgy nem, nincs fóbiám meg a sötétben se félek, csak az zavar kicsit, hogy pont ilyen színe van a gurkóknak is.
Persze tudta, hogy a sötét nem egy szín, de leginkább arra célzott, hogy most minden feketének tűnik, és az agresszív ladba is fekete volt. Kezdett kicsit hozzászokni a szeme a látási körülményekhez, így már lassan ki tudta venni a az ajtón beszűrődő fény által gyengéden megérintett alakokat. Így már ki tudta venni Bencét is, legalábbis a körvonalait, és hogy milyen magasságban helyezkedik el a feje, és egyéb részei.
- Hm..? Hogy mi? - kérdezett vissza értetlenül, és beletelt néhány pillanatba, mire megértette, miről kérdezi őt a fiú. Amikor először találkoztak, vagyis amikor utoljára, akkor a Levita kilátójában éjszakáztak.
- Jaa, hogy ja! Nem, nem kapott el senki se. Csenge kérdezte, hol aludtam, egy másik lány meg rávágta, hogy biztos egy fiú ágyában, de hiába magyaráztam nekik, hogy akkor annak a fiúnak az én helyemen kellett volna velük aludnia, nem? De nem értették.
Nem akart megint leverni valamit maga mögött, és félt, hogy megbotlik a ládában, ha arrébb megy, így jobb híján inkább Bence mellkasára tette kezeit, mert a nyakába nem akart kapaszkodni, de valami bizonságérzésre azért szüksége volt, és ezzel tudott előállni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Ez a reggel teljesen nyugodtan és normálisan indult. Ma már természetes magabiztossággal mentem az óráimra. Tudtam merre van a nagyterem és hogy onnan, hogyan jutok el a következő órámra. Haladok mormoltam lelkesen és képzeletben a levegőbe bokszoltam, de csak képzeletben, mert megérkeztem a káros szerek ismeretére és nem akartam, hogy mindenki agyalágyultnak nézzen. Na igen, egészen eddig volt nyugis és normális a helyzet. Nem sokkal az óra kezdete előtt ugyanis Hunor belebegett az ajtón. Azt hiszem egy fél pillanatra az állam is leesett, mármint szó szerint nem csak képletesen. Hunor teljes nyugalommal és egy nagy vigyorral az arcán beköszönt, majd nagy nehezen el jutott mellém, aztán leült.
A tanár persze nem nagyon zavartatta magát. Érzékelve, hogy az utolsó diák is megjött az órájára felállt és belekezdett a kissé száraz és monoton órájába. Az óra elején Hunor suttogva elmesélte, hogy most miért is lebeg. Vagyis hát nem lebeg, csak nem úgy hat rá a gravitáció, mint normál esetben. Életemben nem hallottam arról, hogy valakire ilyen hatást gyakorolna néhány cukorka. Közben fejben feljegyeztem magamnak, hogy minden édességet alaposan meg kell vizsgálni mielőtt megenném. Még a végén áttetsző leszek, vagy oroszlán üvöltést hallatok. Mivel őt nem nagyon zavarta a dolog, így én sem aggódtam különösebben miatta. Majd pár nap és elmúlik.
Persze, ezt az órát is azért vettem fel, hátha valami ilyesmiről tanulhatunk, de sajnos tévedtem. Nem baj, legalább nem érdekli a tanárt, hogy figyelünk-e, így tudok rajzolgatni mint most is. Na jó, csak titokban a pad alatt. Annyira mégsem vagyok szemtelen. Meg így legalább senki nem látja, még talán Hunor sem, mert ő jelenleg a gondolataiba mélyedt. Ilyenkor akár egy háború is kitörhetne mellette, azt sem venné észre. Na jó az talán nem, kuncogok fel halkan. De néha azért se kép se hang. Aztán egyszer csak megkordult a gyomra és ő újra köztünk van. Ijedten körbenéz, de senki nem teszt megjegyzést.
- Éhes vagy? Van nálam egy szendvics amit későbbre tartogattam. Kéred? - kérdezem tőle együttérzően, mégis csak nehezen indult a reggele és nem tudott rendesen enni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Ha kollektív röhögés nem is tört ki, azért Ajsa figyelmét felkeltette a hasamban dúló háború. Neki szendvicse van! Nekem is lehetett volna annyi eszem, hogy elrakok két lekváros pirítóst a reggelinél. Nem baj, megérte órára jönni, ma is tanultam valami hasznosat a jövőre vonatkozóan. Kösz, Ajsa.
- Á, nem, köszi. Nem akarom elzabálni a kajád - suttogom oda, amikor úgy ítélem, a tanárnő nem fogja hallani.
Valójában azt sem tudom, szabad-e enni az órán. Eddig még senkit nem láttam. Az általánosban tilos volt, ezért fel sem merült bennem, hogy itt lehet. Előveszem inkább az üvegem a táskámból, és eltüntetem a benne lévő víz felét. Ez ellötyög odabent egy darabig.
Államat a kezembe támasztva bámulom tovább az előadást. Protoanemonim, protoveratrin A, protoveratrin B... azt hittem, érdekesebb lesz ez a tantárgy. Az az egy nyugtat, hogy ehhez csak seggelni kell majd. Néhány szinte kimondhatatlan idegen szó egy varázslóiskolában heti három bűbájtan után nem tudja megfeküdni a gyomrom.
Mi lenne, ha az ember kitalálna egy pálcamozdulatot, és kipróbálná ezeket a szavakat, mint varázsigéket? Ez jó!
Lecsapok a füzetemre - vagyis a terv ez, de új antigravitációs valómban inkább csak kínosan lassan ráteszem a tenyerem -, amibe a jegyzetelést már egy ideje abbahagytam, és felfirkantom az ötletet. Ebből jó sztori lesz!
- Rajzolsz? - suttogom oda lehajtott fejjel a padtársamnak. Nem látom, mit csinál, csak a ceruza ütemes mozgását.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Ez egy tökéletes vasárnap délután volt, a körlet lakóinak nagy része úgy döntött, hogy a szabadban tölti a napot, rengetegen mentek le fagyizni a közeli varázslófaluba, így ennek köszönhetően béke és csend honolt a teljes toronyban. Polli nagyon élvezte ezt a ritka helyzetet, amikor nem kellett viselnie a hangszűrős füldugóját, mert hosszú távon igencsak bántja a fülét. Maratoni, 1.5 órás fürdést rendezett annak örömére, hogy senki nem dörömbölt az ajtón, hogy húzzon már onnan. Otthon is mindig sokáig fürdött, de sajna itt erre nincs lehetőség, ahogy mondták is neki előre.
Kora estére elkezdtek visszaszállingózni a nagyobb szájú társai, a felsőbb évesek szobájából pedig feltűnően hangos, már-már medvebőgésre emlékeztető nevetések hallatszottak ki, amitől Polli egyre rosszabbul kezdte érezni magát. Szájába dobott kettőt a kedvenc rágójából, markában pedig elrejtette az egyik kattintgatós mütyürkéjét, és heves szívdobogások közepette leviharzott a toronyból némi friss levegő és csend reményében.
Léptei feltűnően gyorsak, alacsony termetéhez képest pedig feltűnően hosszúak. Mire kiér az iskola nehéz ajtaján, már sokkal jobban érzi magát. A meleg, friss esti levegő megcsapja az arcát, ami egyből egyfajta kellemes érzéssel árasztja el. Az udvaron szállingóznak néhányan, de nagyobb hangoskodás csak a rét távlatából hallatszik. Sokkal nyugodtabban szeli a távot, bár maga sem tudja pontosan, hogy hová viszi a lába. Egészen eddig úgy vágtatott végig, hogy senkit és semmit nem nézett, de egy kellemes, halk zene ütötte meg a fülét, melynek forrását mindenképpen szerette volna meglelni. Lehetséges, hogy talál valakit, akiről beszélgethetne a zongorákról, vagy bármilyen komolyzenei darabról. Azt mondták neki, hogy ne erőltesse ezt az embereknél, de ha már valaki eleve zenél, akkor miért ne? Már legalább két napja nem beszélt senkinek ilyenekről. Alapos forráskutatást végezvén egy ismerős lányon akad meg a tekintete. Kettőt kattint a játékával, majd úgy dönt, hogy közelebb lép hozzá. Amit ekkor lát, az annyira menő, annyira földöntúli, annyira…még a rágó is majdnem kiesett a szájából a látványtól, pedig még bőven van íze. Az udvaron a virágok egy csoportja táncol, akrobatikázik, vidáman ugrálnak egymáson, miközben valamiféle zene meg-meg szólal időnként.
Ámulva, kezével finoman a levegőben legyezve pattan a szőkeség mellé.
- Ezttecsináltad? – Kérdi egy levegővel eldarálva, miközben barna szemeivel megbabonázva figyeli a látványt. – Nézd! – Mondja a három virágra mutatva, ahogy a levelüket karnak használva táncolnak. – Eszméletlen! -Zárja rövidre miközben baljával erősen csavarja a pólója alját, mert máshogy nem tudja visszafogni az örömét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Az amúgy sokszor unalmas és értelmetlennek, mi több, végtelenül haszontalannak és fájdalmasan kimerítőnek tűnő, sőt, mit tűnő, egyenesen úgy viselkedő tanulást Lili nagyon szerette úgy feldobni, hogy a réten, vagy egy fa tövében kuksolt, egy párnán vagy pulcsiján, ilyen meleg időben meg már akár pléden ülve. Igaz, főleg azért szerette így csinálni, mert így aztán mindent művelt, csak épp tanulni nem tanult.
Nézte a többi diákot, hallgatta a beszélgetéseiket, veszekedéseiket, vagy a sokkal érdekesebb állatokat figyelte, a madarakat, a hangyákat, a kígyókat.. ó, jó, az csak egyszer volt, és sikítva el is menekült, szóval nem felemlegetendő példa. Viszont még az is klasszul lekötötte, hogy milyen kellemes a hűs szellő, ami mezítlábas lábát simogatja, vagy épp hajszálait fújdossa arca elé. Vagy épp, hogy milyen klasszul áttetszőek lesznek az ujjai, ha a Nap elé teszi a pracliját, kitakarva az amúgy vakító égitestet. Könyvei pedig mindeközben zavartalanul pihentek mellette. Néha persze rájuk lesett, hogy még nem lapozta-e túlzottan messzire az aktuális anyagtól a lapokat a szél, és ilyenkor úgy tett, mintha el is olvasna pár sort. Persze nem másokat, magát etette ezzel, és egész sikeresen, ami valljuk be, aggasztó.
Végül is mikor viharosabbá erősödött a szél, úgy döntött, ideje zártabb részt keresni, mert így az imitációs játék teljesen hihetetlen, hacsak nem tudja azt is bekamuzni magának, hogy ennyire gyorsolvasó lett (a lapok úgy peregtek, hogy egykettőre kiolvasottnak tűnt a hatszáz oldalas tömör tananyag).
Nem a főbejáraton át, hanem a Fénylő Lelkek Udvarának keresztelt, boltívekkel szegélyezett kis kerten át indult befelé, ám ahogy épp elmélázva nézegette a virágokat, fülét különös, zeneszerű hang ütötte meg. Persze nem valódi zene volt, legalábbis nem olyan, amit bármilyen általa ismert hangszer adott volna ki magából, hanem a természet zenéje, ha úgy tetszik. A szél az oszlopok közt süvített, és a szökőkút közepén stázsáló varázslószobor is mintha úgy fordította volna tagjait, hogy azok közt átfújva megszólaltassa a levegőt. És ha ez még nem lett volna elég, az ide-oda kavargó, mindenen megforduló, megperdülő fuvallatok virágok egész sorát táncoltatta meg, volt, amit a levegőbe is emelt, és úgy forgatott, mint egy keringőben a páros női (avagy legalábbis szoknyás) felét pörgetik meg, míg más szirmos növénykéket egymáson ugráltatott, azt a látszatot keltve, mintha növény-akrobaták lettek volna, egy cirkuszi fellépésen.
Lili elámulva rakta le cókmókját egy padra és belegyalogolt a virágok kavalkádjába, mintha azt remélné, hogy őt is felkapják. Ekkor, forgolódván pillantotta mag a másik lányt, aki nem kevésbé lenyűgözötten nézte a csodát, ami talán varázslat volt, talán csak a természet véletlenje, mindenesetre lenyűgőzö látványt nyújtott.
- Én azt hittem teeee..! - felelte Lili kissé emeltebb hangon, mielőtt a lány mellé lépett volna, mert tartott tőle, hogy a szélkavalkád elnyeli hangját, és azt is tovarepíti táncolni.
Követte a másik ujját a mutatott irányba, és úgy elkerekedett a szeme, hogy azt már csak vigyorra húzódó ajkai múlták felül. Ez bizonyosan varázslat volt!
- Ez annyira menőőő! Szerintem biztos gyakorolnak. Fellépnek a Tölgyfa színházban, és Napraforgó uraság fogja szotyiban fizetni a jussuk.
El is kezdett dolgozni fantáziája, és a lecke, meg a tanulnivalók olyan távoli gondolattá csökevényesedtek fejében, hogy valószínűleg itt is fogja a padon felejteni az egészet, ha majd továbbáll.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Annak ellenére, hogy a napjaim nagy részében egy rohadék dög vagyok, vannak egész kedves pillanataim is, és igen, olyan kedves pillanataim is vannak, amikor nincs oda Damy. Jellemfejlődés, hölgyeim és uraim, valami ritka pokemon, amire a családtagjaim azt mondták, hogy esélytelen, hogy birtokoljam. Ha pokemon GO-ztál már életedben, tudod, hogy van pár esélytelen példány, mert kellene, de mintha nem is lenne belekalibrálva a játékba. Na nálam ez a bizonyos jellemfejlődés ekkora misztikum pont, és akkor lehet jönni itt azzal, hogy biztos ezért van apakomplexusom, meg alakult ki a hőskomplexumom akkor, amikor kicsit meghaltam az erdőben. Amúgy azóta tök jól vagyok, pedig még pszichológushoz is elküldtek. Hát komolyan mondom... nem is mondom inkább.
Na de a lényeg, hogy nekem tervem van. Egy olyan terv, amihez szükségem van a szépfenekű Henrikre, szóval túl azon, hogy egész óra alatt meg a popóvizit, gondolkodok is ám, mert igen, erre is képes vagyok. Csengő szól, Odett ugrik, és kivételesen nem én vagyok a leggyorsabb gepárd a csapatban, sőt, ami azt illeti, ahelyett, hogy kiözönlenék a folyosóra, áthelyezem a székhelyem, méghozzá a gyönyörű szemű asztalára.
- Csókolom, kérdezni szeretnék egy hajmeresztőt.
A lábaimat szépen keresztbe teszem - úrilány vagyok, a szoknyám meg azért elég rövidre lett "véletlenül" szabva -, és még lopva a kezét is megsimítom, hát az is milyen szép neki. Bevallom, amikor láttam őket Damy-vel összemosolyogni a kviddicspályán, hát én is elmosolyodtam egy picit a fejemben lejátszódó gondolaton, de ilyeneket tanárral állítólag nem szabad megosztani. Nekem jó volt, párszor, az a lényeg, nem?
- Nem is kertelek meg nem udvarolok. Egy csomó könyvet végigböngésztem, de eléggé ellentétesen írnak erről a témáról, meg belemennek ilyen lélekhasításos dolgokba, amiktől a frász is kijön rajtam. Szóval figyeljen.
Amikor az utolsó ember is kimegy, és kulturáltan becsukja maga mögött az ajtót - na lesz ebből még pletyka, csak szólok -, komolyabb hangnemre váltok, mintha nem is én lennék. Sose mondtam, hogy normális vagyok.
- Létezik-e bármilyen mágia, akár okkult vagy fekete, amivel a stílusomat kicserélhetem valaki máséval, úgy, hogy az alap lényem megmaradjon? Szóval én egy eléggé spontán és nyitott ember vagyok, ezt szeretném átadni valakinek és cserébe megkapni az ő letargikus búskomorságát. Vagy akár csak egy részét. Mondjuk, ha csak egy része cserélődne, az király lenne, de ha az egész, azzal sincs baj. Szóval, érti, hogy mit szeretnék?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Túl azon, hogy hivatalosan Dante a padtársam, megesik az a rémes eset, hogy nincs közös óránk vagy ő éppen nem jelenik meg rajta. A padtárs a fizetség azért, mert nem a farkasölőt szedem, hanem az ő kísérleti bájitalait. Hát most na, vérfarkas vagyok, szóval idő kérdése, hogy elpatkoljak, így aztán a dolog egy érdekes orosz rulettbe csapott át. Ma túl éltem, de mi lesz holnap? Rendesen izgalmas játék, és azt hiszem, hogy nem vagyok normális.
Ahogy az sem teljesen van rendben - hű, de szép a magyarom ma is -, hogy ennyire vonzódom Ambrózy tanár úrhoz. Mondják, hogy sokat akar a szarka, mert hát ugye az én Volkovom megvan még nekem rendesen, de, hogy mellé még egy Ambrózy-m is legyen, na az már elég nagy luxus. Viszont elméletben érdemes eljátszani a gondolattal, hogy ez a két szép szál...
- Mit írtál a kettesre?
Egy hosszú pillanatig lehunyom a szemem, és kezdem azt sejteni, hogy alkatilag gyenge vagyok én az ilyen Henrik-féle férfiakra, és igen, köszönöm, a pszichológusom éppen most épít medencét a kezeléseim árából, szóval nem kell azt mondani, hogy talán pszichológushoz kellene fordulnom. Persze, a kérdést kicsit hangosabban teszem fel - hát nem tanítottak meg suttogni, jó! -, így naná, hogy vagy nyolc szempár, köztük Henrik is ránk szegeződik, én pedig nem félve tőle, érdeklődőn vonom fel a szemöldökeimet, miközben ajkaim közé veszem a tollat. Ő járkál tovább, én meg végre foglalkozhatok Daryával.
- Szóval...
Próbálom csendesebben, de hát na, én pont annyira vagyok navinés, mint Kazanov, mármint nem ő, hanem az idősebb verziója. Talán ezért is nincsenek annyira jóban, pedig én imádnám, ha olyan apám lenne, mint amilyen neki van. Isten bocsássa meg az irigységem, ugyebár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A szemem sarkából látom ahogy lecsapja a kezeit és magamban felkuncogok, hát izgalmas néhány napja lesz. Lehet kéne súlyokat szerelnie a kezeire, lábaira, akkor jobban menne ez a gravitáció dolog.
- Igen, lett egy ötletem. -felelem tömören Hunorra nézve. Azt hiszem egy kicsit zavarban vagyok, még senki nem látta ahogyan rajzolok. Bár biztos vagyok benne, hogy Hunor nem látja mi történik a kezeim alatt, azért egy kicsit mégis csak fura. A rajzolás énem egy része, és most olyan mintha Hunor ennek egy rejtett részét látná. De attól még rajzolok, nem hagyom abba. Nem is igazán tudnám. Ilyenkor le kell rajzolnom azt ami ott lapul az álmaimban, különben egészen addig fog kísérteni míg meg nem teszem.
A mostani rajz egy kietlen domb felett repülő lényt ábrázol. Innen nem lehet megmondani, hogy mi lehet az. De túl sok jót nem ígér. Kicsit félek, hogy mi lesz a vége. Néha a rajz elkészültével a papíron lakó lények és dolgok életre kelnek és bepillantást engednek a másodperc tört részeibe amikor a rajz játszódik. Ez lehet egy-egy boldog perc, de lehetnek sötét dolgok is.
Látom az arcán a kíváncsiságot. Talán jobb ha nem egyedül tudom meg a végkifejletet.
- Nem sokára kész. Szeretnéd majd látni? -kérdezem.