Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Olyannyira elmerült a sárkányokról szóló fejezetekben - elvégre végre nem csak a mesebeli, hétfejű, gonosz, lányokat elrabló lényekként olvashat róluk -, hogy szinte észre sem veszi, vacsoraidő is elmúlt már. Ó de még mennyire, eszmél rá, ahogy megkorduló gyomra felett az órára les, már rég ágyban lenne a helye. Feltápászkodik a kandalló melletti kényelmes párnák közül, ahová órákkal ezelőtt ledobta magát, és egy pillanatig csak kiélvezi milyen csendes így az esti kastély. Fülel, tagadhatatlanul picit izgatottabb lesz, majd ahogy nem hall lépteket nekiindul körlete felé - kis kitérővel. Elvégre ha már egyszer késik, mindegy mennyit, nem igaz? Elmélázva topog lefelé a lépcsőkön, gondatlanul veszi be a fordulót, amikor is nem várt társaságot kap. Egy hosszú pillanatig csak pislog, fejét félrebiccentve vár, hogy most mi legyen, mivel azonban a másik nem prefektus - hacsak nem lett az egy éjjel alatt -, nem ijed meg különösebben. Köszön, halkan érdeklődik, és mikor arra jutnak, hogy egyiküknek sincs kedve igazán még aludni menni, úgy döntenek, járnak egyet.
- Nem is tudom vissza merjek-e menni, vagy várjak reggelig, hát Darwin megcsócsál amint meglát - pisszegi, miközben befordulnak a bejárati csarnokba. Vár pár pillanatot, majd mintha kommandós filmben lennének megindul lábujjhegyen az ajtó felé, és óvatosan nekifeszül, hogy lehetőleg nyikorgás nélkül nyíljon meg előttük az út. A résen, mely épp akkora, hogy kiférjenek, gyorsan bújik át, majd ha Betti is készen áll, folytathatják utukat kicsit messzebb, ahol remélhetőleg már nem szúrják ki őket első pillantásra. Egyenruhája elégnek bizonyul, bár biztosan lenne más, amiben kényelmesebben kalandozhat, a sötét talár legalább elrejti az újholdközeli, borongós, mégis nem kellemetlenül hűvös estén. Nem tudja, a másik hallott-e már Darwinról, amennyiben nem, készenáll rá, hogy a barátságos(abb) verzióval kielégítse a levitás lány tudásszomját. - Menjünk még távolabb, hogy ne látszódjunk - javasolja azért, s csak akkor telepszik le, ha Betti szerint is elég messze vannak már az esetleges kíváncsi szempároktól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Elgondolkodtató volt, amit Polli mondott, még akkor is, ha Lili egyelőre nem tudta, hogy így hívják a lányt.
- Szerintem, ha hisszük, de nincs is ott, akkor látszik. De csak nekünk. És akkor pszichológust kell keresnünk, hogy beszélgessünk vele a képzeletbeli barátainkról. Azt hiszem. Legalábbis a felnőttek ebben hisznek.
De nem kellett a hihetetlen dolgokról beszélniük, hiszen épp elég hihetetlenség zajlott előttük, körülöttük, felettük, és mindenfelé, amerre csak elláttak épp. És mivel mindketten látták, Lili arra a következtetésre jutott, hogy talán megússzák ezúttal mindketten a dilidokit.
De aztán amit hallott, na azt már nem akarta Lili elhinni.
- Nincs zongora? Pedig én láttam! A Levita toronyban tutira van egy.. vagy csak volt? - Elbizonytalanodott kissé, mert a renoválás óta nem tudta, mi van, és mi nincs, például a medencéjük is eltűnt, ami nagy fájdalom volt számára, de a zongorát direkt nem kereste, így arról nem volt meggyőződve, hogy megvan-e vagy nincs.
- Kell, hogy legyen valahol - erősködött, kicsit magát is győzködve, mert biztos volt benne, hogy látott már a kastélyban. Ha kell, felforgatja a lánnyal az egész kócerájt, remek kalandnak ígérkezett. És vihetnek magukkal elemózsia gyanánt szotyit. Vagyis majd a vidám kis csaj hoz, Lili pedig vezeti az expedíciót. Munkamegosztás, meg minden.
- Ja, hogy a Csajj-kovszki! - bólintott Lili, pont olyan fejet vágva, mint azok szoktak, akik úgy csinálnak, mintha épp eszükbe jutna valami, pedig igazából nem is.
A muzsika mindenesetre egybecsengett azzal, ahogy a másik lány dúdolni kezdett, szóval hitt neki. Hiányolta a zongorát az iskolából, és felismert egy zeneszerzőt egy alig kivehető légmozgás keltette hangsorozat alapján. Olyan hallása lehetett, mint a farkasnak, és nyilván játszani is tudott azon a hangszeren. Lili most már méginkább keríteni akart neki egy zongorát.
És még keringőzni is nekiállt! Lili arcán olyan szélesre nyúlt a mosoly, amennyire arcizmai engedték.
- Virágoknak írta? Komolyan? - annyira fantasztikusan hangzott, hogy Lili szíve szinte belefájdult a gondolatba, hogy talán nem igaz. De látva a táncoló, tapsikoló lányt nem tudta elképzelni, hogy az csak úgy fülletgetne itt ilyesmiket.
El is indultak diófát keresni, és az amúgy folyton izgága, meg mindenért lelkes Lili szinte karótnyeltnek hatott a másik lány mellett, aki Polli volt, de ezt a szőke még mindig nem tudta.
- Milyen sokat tudsz róla! Ki vagy és honnan pottyantál ide? - nevetett rá Lili. Annyira felvidult a lány társaságában, hogy egész megfeledkezett minden másról, a tanulásról, a bénaságáról a varázslatokhoz, bájitalfőzéshez... még Sáriról is kicsit.
És ekkor valóban, felfedeztek egy fát.
- Fa! - állapította meg Lili is, noha diót nem látott rajta, és az ólomkatona is elmaradt mellőle.
A szél játéka is sokkal enyhébb volt itt már, szinte csak bólogattak a muzsikaszóra a virágok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Nem, NEm, NEM! Ő egészen biztosan kiszáll ebből, ezt nem lehet megtenni Palotás Pollival. A neve Palotás, ennek megfelelően egész életében anyuék hercegnője volt, aki kicsi, ártatlan, zongorázik és aranyos, néha hisztis, de így szerették. A megértő ölelésekhez van szokva, nem pedig ahhoz, hogy piszkálja mindenféle fiú az órák közötti szünetben. Éppen Bűbájtanra érkezett meg a többi elsőssel, de a tanárnak még nyomát sem látták, így néhány buggyant évfolyamtársa kitalálta, hogy piszkálni fogják a lányokat, mert ők ettől milyen menők lesznek. Először csak azokat a népszerű lányokat kezdték csikizni, akiknek Polli a közelébe sem menne, mert látta már filmeken, hogy az ilyen kisugárzású emberek milyenek. Az, hogy mással ez történt, már eleve megviselte a lány lelkivilágát, hiszen ez nem kevés kiabálással, visítással és nevetgéléssel járt az amúgy is nagyszájú évfolyamtársai részéről.
Az összes hang egyre élesebbnek tűnik, ahogy a csöppnyi Eridonos szívverése folyamatosan gyorsabbá válik. Egyre nehezebben kap levegőt, érezte, hogy a sírás fojtogatja a torkát. A talárja zsebében szerencsére feltűnésmentesen elfér az egyik kicsi labdája, így azt próbálja meg nyomorgatni, miközben csukott szemmel vesz pár mély lélegzetet. A többiek tovább hangoskodnak, neki pedig egyre elviselhetetlenebb az ittlét. Néhány percen belül kezdődik az óra, így nem teheti meg, hogy elhagyja a helyszínt, bármennyire is úgy érzi, hogy lassan már ő is ordítana.
Ekkor alattomos, hátulról közelítő ujjak fonják át a derekát, azzal az aljas szándékkal, hogy őt is megcsiklandozzák. Új lány, kicsi is, csukott szemmel ült ott, mint egy rakás szerencsétlenség, könnyű célpontnak láthatták. Sikítva hátra könyököl, maga sem tudja, hogy hová, de célt talált, talán kulcscsont lehetett. Sírva, reszketve felpattan, hogy maga mögött tudja hagyni azt a tébolydát. Nem érdekli a bűbájtan, nem érdekli az iskola, nem érdekli, hogy nagylány. Még hall a távolban valami megjegyzést, ki sem tudja venni, hogy mit mondanak, csak szalad, maga sem tudja, hogy merre, a lényeg, hogy messze legyen a tantermektől. Végül a szertárnál lyukad ki, ahova belépve szinte semmit nem lát. Hangosan bőgve szippant egyet, no nem a levegő érdekli, csak nem szeretne minden undormányt szabadjára engedni. Igyekszik elbotorkálni az egyik legeldugodtabb részre, hogy a földre rogyva sírhassa ki a lelkét a bűbájtan helyett. Ám, ahogy a polcok között tapogatózik, véletlenül leborít egy poros bájitalos flaskát, ami már amúgy is nagyon a szélére került. A kerekded üveg egy pillanat alatt ér földet, s törik darabokra. Polli a rémülettől sikítva rántja el a kezét a polctól, ezzel leborítva egy újabb bájitalt. A két főzet a padlón összefolyva halványlila füsttel árasztja el a helyiségnek ezen részét. Az Eridonos egyszerre érez valami émelyítően édes szagot, de a torkában mégis valami savanyú árad szét. Lassan próbál hátrálni, mert kezd leesni neki, hogy ez sem a legnyugodtabb hely lesz a számára. Ekkor meglát egy lila szemmel világító kecskét, nem is olyan túl messzire. Ez… a valóság? Feltűnően jól látszik az állat a sötétben. Az ifjú hölgy lefagyva mered a nem mindennapi látványra. Nem is olyan rossz ez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Nagyon emlékezteti a Lilivel folytatott beszélgetés arra, amikor a húgával szokták megbeszélni az élet nagy dolgait az ágyban, alvás helyett, miután fellőtték a pizsit. Abban nem biztos, hogy a szüleik tolerálják az efféle viselkedést, vagy pedig ők olyan nagyszerűek, hogy nem derül ki, amikor még nevetgélnek éjjel.
- Ó, igen. Az én pszichológusomhoz is járnak olyanok, akiknek saját valóságuk van. Legalábbis ezt mondta nekem Timi néni… - Feleli elmélázva, ám most elgondolkodik. Mi van, ha neki is van egy saját valósága, ezért jár Timi nénihez, és ez az egész iskolásdi nem is a valóság? Mi van, ha nem is volt Balaton, amikor nyaraltak, csak egy alternatív valóságba csöppent?
- De én ebben a valóságban vagyok. – Teszi hozzá határozottan bólogatva, bár most elbizonytalanodott. Pannával van egy saját kis világuk, amiről szoktak beszélni, nagyon sok szereplője van már, különféle lények élnek benne. Az most hova számít?
- Nektek vaan? – Döbben meg annyira, hogy egy pillanatra még Lili szemébe is pillant, de aztán gyorsan elrántja a tekintetét, mintha mi sem történt volna. Ez azért nagyon nem igazságos az Eridonos diákokkal szemben. Áh, kit érdekel az Eridon, Pollikával szemben. A magyar ember dalol és zenél. Ahhoz kell a zongora. Pont. – Hozzátok be tudok menni játszani? Nekünk miért nincs zongora? – Eddig kimentette a házát azzal, hogy ugyan ki szeretne egy zongorát felcipelni egy toronyba, de most már fel van háborodva. A Levita toronyban van zongora. Ez felháborító! – Nekem azt mondták, hogy víz alatt van valahol egy. De én nem játszom víz alatt. – Mormogja most először szomorúan, csalódottsággal a hangjában. Hiába két nagy kedvence a zongora meg a víz, de a kettőt együtt nem lehet. Milyen hangja van már úgy? Vagy az a víz sem valóságos? – Víz alatt nem ugyanolyan, tudod? Akkor már inkább tölgyfában legyen. – Ugyan nem járt még tölgyfában, az biztos, hogy abban sokkal jobban szól bármilyen hangszer, mint víz alatt. Meg ő hisz a védőbűbájokban meg minden, de a zongorát akkor se tegyék ki ilyen veszélynek.
Az Eridonos hevesen bólogat, amikor Lili ismétli utána a zeneszerző nevét. Elég sokat tud ebben a témában, mert szívesen olvas utána annak, amit éppen játszik. Nagy szívfájdalma, hogy Lisztet még nem tud teljes pompájában játszani, csak lassabban, mert nem tud elég billentyűtávolságot lefedni a keze miatt. Elég hosszúak az ujjai egy alacsony emberhez képest, de nem elég ahhoz, hogy ennyi idősen ki tudjon teljesedni a zongorán. Bezzeg a dementorok ujjai mennyivel hosszabbak, azok egészen biztosan jól tudnának Lisztet játszani.
- Igeeen, annyira szerette a rózsáit, hogy nekik ajánlotta fel. – Csicsergi, miközben megpróbál piruettezni egyet, ahogy haladnak, hogy aztán visszatérjen a normális járáshoz. – Ha én zenét írnék… ééén… - Igazából még sosem gondolt bele, hogy ő kinek vagy minek címezve írna darabokat, ha tehetné. Senki nem tartja vissza a zeneszerzéstől, de valahogy még sosem volt rá igazi ambíciója. Improvizálni szokott, de nagyon sok elemet átvesz olyankor már ismert darabokból. – Hmm… a húgomnak írnám. Te kinek? – Tárgyakban nem mert gondolkodni, mert nagyon furcsán venné ki magát, ha a hangszigetelő füldugójának címezne zenét, vagy stresszlabda szimfóniákat szerezne.
- Három éves korom óta tanulom. – Feleli az ujján is megmutatva, hogy ő bizony a kezén is tud háromig számolni, nem csak úgy mondja. – Azóta meg lehet tanulni ezt-azt. Polli vagyok, Tatán lakunk. Egy hete jöttem. Téged hogy hívnak? – Kíváncsiskodik kissé már lenyugodva, hogy távolodnak az erős dallamtól. Nagyon bepörgette az egész helyzet, lehet picit hiperaktív lett, de mindig ez van, ha jó a kedve. – Ez egy fa. – Helyesli Polli is, de diót valóban nem lát rajta. – Lehet, hogy el van rejtve a dió illúzióval, hogy ne találjuk meg? – Próbál nagyon erősen hinni, hátha átváltozik diófává ez az akármilyen fa. – Nem tudom, hogy itt lesz-e. Reméltem, hogy az egész darab megjelenik. Lehet csak karácsonykor jön a többi, ez csak előzetes? – Tűnődik fejét lecsüggesztve. Jó, hogy karácsonykor játszódik, most meg nyár van, de akkor is. Nem lenne fair, ha nem látná a csipkepalotát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Nincs órája, de később még lesz, így kicsit kóvályog az iskolában, mielőtt letelepszik olvasni egy sort, vagy befejezi a jegyzete utolsó részét, vagy csak nagypapásan előre billenti a fejét és alszik egyet. Arra jó hely a levitás kuckó, vagy Mihail szobája, amelyik épp közelebb esik, de félő, akkor a jó ég se kelti fel, elég ha akkor nincs bent órán, ha épp a kórság gyötri, az is elég pótlás, nem kell tovább menni abban, hogy halmozza egy olyan mértékig, amit képtelen behozni. Nem azért jár ide, hogy lógjon, abból eleget csinált középiskolában, majd persze a főiskolán, ahol meg szinte kötelező elem valamelyest, mint valami szint, amit meg kell ütni. Itt mondhatni eminens, amennyit tud, megy és okosodik, ő sem lesz már fiatalabb, ha már elkezdte, akkor fejezze is be. Persze, akkor sem direkt nem fejezte be, szóval mondhatni nem hibás, nem önhiba, folytatni sem tudta, valahogy az volt az utolsó gondolata akkor, hogy valaha tovább jut annál, hogy van egy érettségije meg megannyi elszalasztott alkalma, ideje.
Mióta itt van, nem enged szalasztani, habár eléggé tartott, hogy a vizsgák mégis hogy a francba lesznek meg, meglepő eredményekkel az évfolyamán belül is igen jól teljesített és ilyenkor hiányzik neki az otthon, mert minden jó vizsgája után hazatelefonált, a rosszak után is, csak más hangnemmel. Lehet, hogy gyerekes dolog volt, de sose hagyta veszni a kapcsolatot, egy pontig, amely még mindig egy szivárgó seb, amely néha feltör benne, főleg, ha egyedül van. Most szerencsés nap és holdállás miatt nem süllyed bele, sőt mi több, egészen jó a hangulata ahhoz, hogy a bájitallaborban történt incidens óta valamit alkosson. Elfogyott a főzete a jobb alvásra, illetve a kenőcs is kezd kiapadni, amivel sebeit szokta kezelni, most van idő, bőven arra, hogy feltöltse a készletet és mire eljön az idő, csak használni keljen, nem keresni. Ezért teszi el a jegyzeteit és fordul a szertár felé, amelyet már jól ismer. Talán nem is sejtik, de néha elemel innen ezt-azt, egész jó dolgokat szoktak oda betenni és nem a leglegálisabb ez, de ő meg szemérmetlen cselekszi ezt az apróságot, eddig senki nem találta be vele, meg nem is ipari mennyiség az, amit ő elvesz. Volt, hogy mikor úgy adódott, visszapakolta a saját készletéből, szóval a karma is jól áll, meg a lelkiismerete. Ennyi „rossz” belé is kell, hát nagyobb sose legyen.
Semmit sem sejt, főleg nem azt, hogy mi vár rá ott, így teljes nyugalommal dúdol valami régi rock slágert halkan, miközben az ajtóhoz közeledik. Valami motoszkálást hall ugyan, de sokszor egerek, meg elkóborolt kedvencek teszik, így nincs oka bármi mástól tartani, vagy mást remélni. Ezért is nyugodt lélekkel nyit be, hogy aztán a kicsapó felleg szinte arcul vágja, elsőre nem érzékelve, hogy van bent valaki mást, mert köhögve hátrál el kicsit és legyezi el a dolgot. Oké, ez már nem jó jel és nem jó ómen. Ment volna aludni.
- Mi a fasz... - morogja maga elé, hunyorogva lép közelebb, karjával eltakarva a száját, de ez kb annyit ér, mint halottnak a csók, de ekkor látja meg a pöttyöm kislányt. Hogy mi?
- Ijj bocs. De te... teee... mi a francot csinálsz itt? - lehet ő az, aki boszorkánykonyhát csinált a helyből és most valami furát érez? Hunyorog, a fejét rázza meg, agya valahol zsibbad egy picit. Karja akaratlan esik le, nem is figyeli, hogy a még maradék dologból most már minden gond nélkül szippant befele. Hát, már mindegy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Nem lehet azt mondani rá, hogy nem próbálkozik beilleszkedni az intézményi keretek közé, ha otthon csinálták volna például az unokatestvérei ezt a ricsajt, már egészen biztosan régen felviharzott volna a szobájukba, mert ő bizony az ilyenekből köszöni, de nem kér.
A szertár afféle biztonságos menedék lett volna a számára, hogy a tanteremtől nem túl messzire, de mégis távol a többiektől lenyugodhasson. Tudja, hogy így is szabályt szeg azzal, hogy nem az órán ül, de ez már egyszerűen nem tudja érdekelni. Soha többet nem akar visszamenni ezek közé a vadbarmok közé. Ha már barmok…
Ez a jószág itt vele szemben ugyan nem barom, de patásnak patás állat. Szerencsére vadnak sem látszik, de mindenképpen furcsa látványt kelt, ahogy a halvány ködben testet ölt, szemei pedig még élesebben világítanak ki a homályos környezetből. Az émelyítő édes kezd kellemes édessé válni, a torkában a savanyú pedig minden egyes lélegzetvételével múlik el.
Fasz…
Hallja a háta mögül, erre akaratlanul is halkan kuncogni kezd. Vicces, mert ők sosem mondhatják ezt ki otthon, se semmilyen más csúnya káromkodást, mert a szüleik azt mondták nekik, hogy baj lesz ebbűl. Ez sem érdekli már. Egyre távolabbinak hat az osztályterem emléke is, heves szívverése pedig egyre ütemesebbé válik, bár a tempója még alig lassul.
Hallja, hogy a szabad szájú fiú közelebb ér hozzá, sőt meg is szólítja. Nem biztos, hogy a ködben láthatóvá válik, de sejtelmes mosollyal, tágra nyílt pupillákkal fordul a srác felé. – Sírni akartam, de már elmúlt. Ott! – Mutat a sarokra, amit kinézett magának a sírásra, csak közbejött egy kis incidens a bájitalokkal.  – A bájitalok valahogy leestek a faszba. – Mutat ezúttal lefelé a hüvelykujjával, s közben büszkén kihúzza magát, hogy ő bizony kimondta és nincsenek itt a szülei, hogy megdorgálják. Olyan szabad, olyan könnyű. – A kecskeszellem meg kiszabadult az üvegből. Mint dzsini! – Fejezi be csicsergős hangon, ahogy hátra sandít az állat irányába, aki néhány lépéssel már közelebb lépett hozzá amíg az ismeretlen fiúval bővítette a szókincsét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Van több valóság is? - nézett egy nagyot Lili.
Arról hallott már, hogy vannak ilyen síkok, vagy mik, amiken a szellemek éldegélnek, de ezek szerint volt ilyenje a képzeletbeli barátoknak is? Azok akkor ismerik egymást? De durva lenne! Volt is ebből egy mese, amiben egy házban egy csomó elhagyatott képzeletbeli barát lakott, akik már nem kellettek a gazdáiknak. Lili most örült, hogy neki sose volt képzeletbeli barátja, mert most nagyon sajnálná, amiért magára hagyta.
- Nekem is megfelel ez - hagyta mindenesetre annyiban a dolgot. Bár mostanában eszébe jutott egyszer-kétszer, hogy jó lenne elbújni a világ elől, elfelejteni, valami egész máshol új életet kezdeni, és hasonlók, de igazából nagyon is szeretett itt lenni. Talán most nem minden volt szipi-szupi, de majd az lesz. Muszáj neki.
És ez az egész varázslatos kis kalandozás Pollival egész jól működött, legalábbis teljesen feldobta Lilkót, arcán olyan széles volt a vigyor, mint azelőtt, és emiatt eszébe se jutott másik valóságot nézni magának most.
- Asszem' van - bólogatott Lili, továbbra is győzködve magát, hogy biztos ma reggel is látta, de hát ha valaminek megszokja az ember a látványát, nem tudja megállapítani többé, hogy mikor is látta utoljára ténylegesen, és nem csak a tudatalattija mondatja vele, hogy az bizony ott volt ezúttal is.
- Persze, simán beviszlek - vágta rá. Már tudta, hogy kell embereket ide-oda becsempészni, ahova nem lenne amúgy való. - De előbb kutassuk át a sulit, mert úgy tudom, nem szabad más házbelieknek lenniük abban a házban, ami nem az övék. Bár a víz alá nem tudom, hogy megyünk.
Meg aztán azt sem tudta, hogy víz alatt hol? Mert a Levitából eltűnt a medence (de az amúgy is megint csak Levita volt, ami nem jó neki), az alagsoriban pedig nem látott, bár Laura eléggé átlátszatlanná tette a vizet, mikor ott járt, szóval talán azért.
- Tölgyfában egész biztos jól szól, a fakopáncsok meg a szúk is imádják. - erősítette meg Lili a másik elméletét, és azt is sejtette, hogy vízben csak bugyborékolást lehetne belőle kivenni, hiába tudja Spongyabob lehúzni a wc-t a víz alatt, meg horgászni menni meg minden, az csak mese.
Nagyon tetszett Lilkónak ez az egész rózsáknak zeneszerzés dolog, már hallott olyanról is, hogy van, aki énekel a virágainak, meg beszél hozzájuk, és emiatt azok boldogabbak, és jobban élnek, szebben virágoznak. Ha még egy egész balettot is írnak számukra, nem is volt csoda, hogy ilyen szép kert fakad belőle, és így táncolnak rá. Bár Liliben még mindig motoszkált egy kisördög, aki azt szajkózta, hogy csak fúj a szél, semmi több, de egyre kevésbé hitt neki a lány.
- Én.. öhm.. - majdnem kiszaladt a száján egy név, de visszanyelte, helyette imádott testvéreire terelte gondolatait és el is mosolyodott. - Én is a testvéremnek írnám. Vagyis többüknek is. Az öcsémnek, a bátyámnak, és a nővéremnek.
Vagy ha már így belejött, írna külön-külön mindüknek egyet, mert hát annyira másfélék, hogy nem is lehetne egyféle zenébe foglalni a nekik szóló ódát.
- Kapnának egy egész hangversenyt! - bólogatott elhatározásában Lilkó.
A fához érve végre eljutottak a bemutatkozásig is, ami az eddigi forgatagban, számtalan impulzus közepette egyszerűen sehogy se tudott érvényt szerezni magának, pedig ha már ilyen jól elszórakozik egymás társaságában két ember, vagyis hát, gyerek, mert még azok voltak, akkor nem árt tudniuk, hogy szólítsák a másikat.
- Én Lili vagyok, már másodéves - felelte, az indokoltnál nagyobb büszkeséggel a hangjában. Hát na, büszke volt rá, hogy nem bukott még meg.
Tekintete a fára vándorolt, ami talán dió volt, talán tölgy, de Lili számára akár pálmafa is lehetett volna, annyira nem értett hozzájuk.
- Hát nem tudom. Próbálom nem elhinni, amit látok, de még mindig ugyanolyannak tűnik, és sehol a katona - mondta a halántákát vakargatva, és tanácstalanul nézelődött, hátha van még valami árulkodó nyom.
Lili megrántotta vállát Polli kérdésére. Volt értelme, hogy csupán előzetest kaptak. Mert hát, ha annak volt értelme, amit eddig tapasztaltak, akkor minden másnak is kellett lennie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Fene eszi ezt a helyet, komolyan. Mindig van valami, nem tud csak úgy létezni, múltkor is benyitott az egyik emeleten egy szobába, mert valami éktelen visítást hallott és azt hitte, amögött az ajtó mögött nyúztak valakit, de nem, ehelyett az egész szoba vízzel volt teli. És az hagyján, hogy attól félt, ki is ömlik onnan, de nem, beledugta a kezét, érezte, hogy az tényleg víz, aztán ennyi, semmi nyoma nem maradt. Bezárta inkább és elment gondolkodni azon, hogy ha olyat talál, ahol súlytalan lebegni lehet, nem néz többet ajtók mögé.
Erre itt van most, csak ártatlan akarja intézni a dolgait, erre majdnem lebeg, mert ahogy benyeli azt a valamit, aminek íze kellemetlen és fintorogva nyammog, úgy közben hallja is, meg látja is a törpét, aki nem is törpe, hanem egy kislány, aki előtt sikeresen beszél úgy, mint valami kocsis. Basszameg. Morogja, de van annyira artikulálatlan, hogy ebből semmit sem lehet kivenni, sőt, ő sem hallja már saját hangját sem emberinek, minden tompább lesz kissé, a színek élénkek, a kislány pedig hirtelen kettő, majd visszaugrik egybe, mire a fejét rázza meg. Mi? Kezd nem érteni semmit, de arca az eddigi értetlen merevségből enged, már nem takarja, az a valami száll el, majd el is tűnik, ők meg benyelték és majd... Talán nem lesz semmi sem, talán leolvad az arcuk. Jaj nem, ez nem a Frigyláda, akkor meg fogalma sincs, saját arcát tapogatja meg, puhának érzi, pedig tudja, hogy borostás és ja. Oké. A kislány hangocskája húzza vissza a jelenbe, guggol le lassan, térdei is biztos ropognak egy sort, de úgy rugózik, mintha valami matracra huppant volna le, végül megállva hunyorog abba a sarokba, ahova mutogat.
- Sírni? Miért sírni? - annyira lehetetlennek tartja a sírást most, hogy teljesen hitetlen arccal bámul rá, sőt, persze, már ő is lassan Trabant-lámpa pupillákkal fog rálesni, bár ő nagyobb barom, lassabb, kellemesebb, repked...
- Le. Le? - emeli meg állát és néz a polcok felé. Miért hagy valaki itt ilyet? - Nem faszba. Ne mondj ilyet – mormog rá, mert csúnya hallani egy ilyen édes hangocskától ezt, de hát... ő most ugyan úgy kimondta, tessék, száradjon a lelkén a jövő generációjának nyelvezete, amit bemocskolt. Lehuppan a földre, miután bent van már és mered előre kicsit. Még mindig túl harsány minden, nagy levegőt vesz.
- Hogy milyen kecske? Nem lehet ide kecskét hozni. Miért hoztál ide kecskét? - nem, se a szellem, se a dzsinn szó nem jut el hozzá. Egy bogarat pöcköl odébb szórakozottan, majd fejét oldalra döntve mered az apróságra. - Te igazi vagy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Én igazán rendes ember vagyok. Mindig betartom a szabályokat. Tényleg. Ez alkalommal azonban kicsit tovább maradtam a könyvtárban mint, kellett volna. Gyorsan táskámba tömöm a könyvet, és kisurranok az ajtón. Otthon volt már, hogy mikor mindenki aludt, én kiosontam az ajtón a kertbe. Elég szemfüles vagyok ahhoz, hogy elkerüljem a prefektusokat és tanárokat. Kötelességtudóan igyekszem a Levita felé, ám fáradtnak cseppet sem érzem magam.
A lépcsőn rohanva azonban belefutok valakibe. Legnagyobb szerencsémre viszont az illető sem prefektus, sem tanár. Nagy megkönnyebbülésemre Zinával találom szembe magam. Megkönnyebbülten felnevetek. Majd miután kiderül, hogy ő se fáradt még, elindulunk a bejárati csarnok felé.
 - Hát ezen én is gondolkodom. - nevetek fel. A Darwin névre azonban értetlenül nézek, hiszen a prefiket azért ismerem, ha máshogy nem, legalább névről. Ilyen nevű diák azonban nem rémlik. Az viszont biztos, hogy én is kapok majd, ha elkapnak. Nem is tudom, hogy Beliántól, vagy Karolától tartok jobban.
Alaposan körülnézek, és mikor nem látok senkit, követem Zinát. Kisurranok az ajtón, majd megfogom, nehogy becsapódjon mögöttem. Majd a lehető leghalkabban igyekszem tovább a füvön. Csak éppen annyi a fény, hogy látni tudjunk, de remélhetőleg minket már nem látnak meg.
 - Menjünk! - helyeselek, majd addig menetelek, míg biztonságban nem érzem magam.
Ott aztán megállok, és kissé kifulladva veszek egy nagy levegőt. A tüdőm megtelik az esti csípős levegővel. Megfordulok, és visszanézek a kastélyra. Egy-egy ablak még világos, ám a Levita-toronyra felnézve már nem látok fényt.
Fogom magam, és lefekszem a fűbe. Felnézek a sötét égre. Illetve annyira nem sötét, mert a Hold már majdnem teljesen kerek, és beragyogja az eget. A csillagok azért mégis látszanak, sokkal több apró fénypontot fedezek fel, mint otthon a városban.
 - Mennyi csillag! - szólalok meg, és a rellonos lányra pillantok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Lili kérdésén egy pillanatra elgondolkodik. Lehet tovább is tartott, mint egy pillanat, mert az ő ábrándjai olyan sokáig tartanak, hogy fel sem tűnik neki milyen sokáig csinálja. Nem is tudja, hogy meséljen-e a Levitásnak Pille öbölről, ahol rengeteg kismanó, tündér és varázsló él együtt boldogan. Persze ez csak két éve van így, ugyanis akkor találták ki Pannával, hogy a gonosz vámpírokat ki kéne űzniük egy szigetre. Nagy csata volt, de a varázslók győzedelmeskedtek a vérszívók fölött.
- Valós valóság? Azt hiszem egy… de az embernek lehet saját valósága úgy is, hogy tudja, hogy nem igazi.  Csak ott jobb… - Magyarázza kicsit talán nagy beleéléssel. Nincs nekik rossz életük Pannával, de valahogy mindig vonzódtak kitalált világokba, kitalált kalandok hőseivé váltak. Amióta itt van az iskolában, nagyon ritkán járt az öbölben, mert egyedül nem akarja máshogyan folytatni a történetet. Panna írta neki, hogy amikor ő ott járt minden rendben volt, de többet nem mondhat. Valószínű a szüleik olvassák, amiket leveleznek… ami szomorú.
- Nekem most most jó. De amúgy most nem. Szívesebben lennék otthon, mint itt. – Sóhajtja lehajtott fejjel, és ismét a kenguruzsebét kezdi piszkálni. Szép a kastély, mondhatni egyre kevésbé érzi magát itt rosszul, de ez akkor sem a megszokott jó élete. – Hogy kell itt megszeretni? Nekem nehezen megy. – Motyogja egészen halkan a közelükben magasodó kastély irányába pislogva. Lehet, hogy nem is akarja igazán, pedig már régen jó itt neki, csak ő nem akarja, hogy az legyen? Biztosan könnyebben menne, ha neki is lenne egy zongorája itt, mint a Levitának. Mármint az Eridonnak lenne, ő pedig csak egyfolytában használná, mást pedig nem engedne a közelébe. Körbe azért nem pisilné, hogy megjelölje a helyet, nem fiú ő, de biztosan küzdene a helyért, még ha nem is úgy, mint a kandúr macskák.
- De jóó, köszönöm! Szerintem nem tűnnék fel nekik, kis helyen is elférek. Úgy tudok osonni, mint a nindzsák! – Dalolja a zongora közelségének lehetősége miatt, közben pár karate mozdulatot is tesz, hogy látszon, mennyire kawaii nindzsa ő. – Szokott rajta játszani valaki? Vagy lehet csakazenyém, amíg ott vagyok? – Kérdi érdeklődve, elengedve a füle mellett Lili bizonytalankodását a zongora létezését illetően. – Ó… hát… van nekem a ruhámban valami csipogó, mint a boltban? Így tudják meg? – Ámul gyorsan áttapogatva a tarkójánál lévő méretet jelző címkét, hátha oda rejtették, amikor felhozták a kofferjét. Lehet, hogy ha bemenne egy másik házba, akkor becsipogna, s jönnének az aurorok érte? Vagy kerítés nőne a bejárat elé? – Előbb át kell kutatni a kastélyt és a tölgyfákat. – Helyesel kettőt bólogatva. Nem szabad magára haragítania itt mindenkit rögtön az elején. Arra lesz még 4-5 éve, hogy ha marad. De ha már ennyit kibír, akkor muszáj lenne mesterré válnia, hiszen akkor meg jön Panna elsőbe, végre együtt járhatnának suliba, ahogy most is kellene.
- Ilyen sok testvéred van?! De szerencsés vagy! Mennyi hangszert megszólaltathatsz nekik a hangversenyen! – Ámuldozik kezeit összecsapva. Milyen jó volna, ha neki is lenne még egy… ööö… két lány ott, ők már ketten lányok… két fiú. Szóval milyen jó volna, ha lenne egy Péterje meg egy Pálja. – Mi a nevük? Nekem Panna a húgom. – Témánál vannak, minden pillanatot megragad, hogy a húgáról beszélhessen, de legalábbis gondoljon rá. Nagyon sok mindent talált az iskolában, amiről instant Panna jutott az eszébe, neki is egészen biztosan tetszene itt minden így dizájnban. Az öbölben is van kastélyuk, de az nem így fest. – És milyen a második? Nehezebb, mint az első? Mit csinálnak veled vizsgán? – Faggatózik némi aggodalommal a hangjában, s közben előveszi a csillogós zselés labdáját. Már nem olyan ideges, de azért jól esik babrálni vele. – Nézd, milyen szép! Úgy szeretem. – Nyújtja át Lilinek a rózsaszín csillámporos zselével töltött, puha kis labdát.
Ő maga is próbálja erősebben elképzelni, szinte már a dió ízét is érzi a szájában, de csak nem akar összejönni. Csukott szemmel, egyhelyben próbálja utánozni katonák masírozását, hátha megjelenik az egyik és tarkón vágja, hogy nem így menetelünk. Reménykedve nyitja ki újra szemeit. Se diófa, se katona… se rétes. Pedig nagyon egyszerre igyekezett lépni a képzeletbeli katonáival. – És ha az ólomkatonák igazából aurorok? Ezt a balettot mugli ember írta. –

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Nem talált annyi igazán jó búvóhelyet a kastélyban, mint szeretett volna, mert valahogy mindig más is bujkál valahol, általában többedmagával és csókolóznak az eldugott helyeken. Vagyis egyszer talált eddig csókolózós párt rejtekhely helyett, de biztosan többen vannak meg osztódnak. Ez a hely nem lett volna olyan borzasztó, mert a sok pókháló miatt nem sokan járnak erre, normális esetben az ő kedvét is szegte volna, ha nem éppen SOS keresett volna egy helyet, ahol kiborulhat. A hely sötétsége egyben áldás és átok, mert valószínűleg nem akarja látni azt a sok pókot, hálót, koszt és ki tudja még mit, amit a hely rejt, viszont a félhomályban való tapogatózás okozott némi bonyodalmat. Hogy ez probléma-e? Mindenképpen, hiszen kárt okozott, fogalma nincs, hogy mit sikerült levernie. Ráadásul most itt gőzölög-párolog-reagál-megnyitja a tér-idő kontinuumot ez a két lötty egymással. Senki nem tudhatja. Azért pozitív hatása is van ennek a kis szerencsétlen balesetnek, hiszen látogatásának eredeti célja mára okafogyottá vált, hála annak, hogy a padlóról párolgó elegy rendkívül jó stresszoldó hatással rendelkezik. Nem szórakozna ő holmi stresszlabdával meg négy másodperces légzéstechnikával, ha ilyenje lenne bezárva valamilyen zsákba és elég lenne beleszippantania… Milyen édes illat ez…
Ja, hogy sírás? Tényleg, ez volt az eredeti célja. Egy pillanatra abbahagyja a kuncogást, ez most komoly téma, bár most semmi nem tűnik komolynak többé. – Óóó… azok az idióták. Hangosak meg csikiznek meg minden… - Legyint, mintha néhány perccel ezelőtt nem azt érezte volna, hogy ez az egyik legborzasztóbb, legelviselhetetlenebb és legfelháborítóbb dolog, ami vele történt mostanában. Csiklandozni akarnak? Hadd szóljon, ő is mindjárt rámarkol a bordájukra, nevessenek csak.  
A fehér alapon szétterülő pupilláját forgatja a srác dorgálására. Persze-persze, nem mondunk ilyeneket. Pont úgy beszél, mint az apukája, csak valamiért viccesebben hangzik. – De mondunk, most mondtad megint… - Feleli nevetve, ahogy újra meghallja a szót. Vicces ez az ismeretlen fiú, ha így folytatja még a szemébe is nézne, pedig eddig valamiféle szorongás fogta el már a gondolatától is. Egyedül Pannának képes a szemébe nézni, ő megérti. Ő csodás. Bárcsak ő is megtapasztalná ezt itt.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve ő maga is lehuppan a fiatal férfi mellé, ügyelve arra, hogy a talárja ne legyen lötyis, meg persze igyekszik meg sem vágni magát a szilánkokkal. Hát itt vannak, ő, az ismeretlen meg az a furcsa kecske. – Beeee… vagy mi vagy te… mekmek! – Ímhol láthatjuk a teremtés csúcsának egyik példányát, ahogy próbál kapcsolatot létesíteni a szellemvilágból felszállt kecskével. Az állat párat dobbant a patájával, majd szögletes pupilláiból még több fényt áraszt. – Most valami rosszat mondtam? – Fordul grimaszolva a fiúhoz. Nem gondolja, hogy megbántotta volna a jószágot, de az igazat megvallva nincs kecskéből túlzottan nagy nyelvismerete. Lehet az nem tetszett neki, hogy összekeverte egy báránnyal? – Jött ez magától. Tört az üveg, ő meg husssss, pááááooo! – Csacsogja kezével imitálva az állat világra jövetelét. Csak megjelent, mint szürke szamár a felszálló ködből.
Rendkívül elgondolkodtató Belián kérdése. Emlékszik a Lilivel való diskurzusáról, ami a valóság létezését taglalta, meg hogy minden valós-e, amit látunk. – Hmm… - Kezdi meg kifejezetten élesen hümmögve mondandóját. Még a képzeletbeli kecskeszakállát is megpödri az álla alatt, hátha imponálni tud újdonsült társának, de az továbbra is pókerarcot vág. Lehet az övét kéne megpödörnie? – Szerintem igen. De ha hiszel bennem, akkor egészen biztosan valós leszek. Én úgy emlékszem itt voltam… tudod… mielőtt leestek… a… f..öldre. – Magyarázza ujjaival esőt imitálva. Most az egyszer nem mondta ki, csak mert ő is úgy akarta. Még a kecske beköpné a szüleinél, aztán szépen lesznek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Persze, érthető és minden, hogy ide jött, ide akart jönni, kell valamikor olyan, hogy senki se találja meg. Pont ő kárálna ellene, aki ha úgy érzi, fogja magát, elsétál és az ösvényről letérve a hűs, csendes erdőben keres nyugalmat, meg hagyja magát feltölteni. Bár nem sír, néha azért kiadja valahogy a feszültséget, kitép pár csihatagot, leveleket gyilkol, vagy csak szimplán dohog, a legtöbbször mégis a rönknek, törzsnek vetett háttal, lehunyt szemmel létezik és lélegzik, hogy minden csak jobb legyen. Ilyen apró és szűk helyek ők pont nem vonzzák, de tudja, sokaknak a sötét, a szeparáció és minden más is fontos. És tök okos tudna lenni, mindenképp azt mondaná, ami úgy hangzik, csak éppen nem úgy jön ki, ha valami ismeretlen bukét nyel be és árad szét benne, hogy azt se tudja, merre van észak, nemhogy valami nyugtatót vagy valami mást nyögjön ki. Nem, erre valami ordenáré sikerül, amit még meg is ismétel a pöttöm, ő meg a fejét fogja mindjárt, miközben ingere van röhögni is közben, de érzi, hogy most köpködi le a jelvényét, mert a nagy példamutatás sehol nincs azzal, hogy a szótár nem épp valami szép, irodalmi kifejezéssel bővült. Hát, már mindegy, mondhatni, azért körbenéz, nincs-e a közelben valaki, aki jól hall mindent és majd jól rondán bámul rá, hogy mit művel. Alapvetően nem menekül az alsósok elől, de ők sem nagyon töltik vele az időt, ahhoz még mindig ijesztő talán, főleg ha még a sötét karikák árnyéka is vetül arcára, akkor meg is érti. Most semmi sincs, sőt, arca kényelmesen nyúlik és rándul, ahogy előrébb dől és fejét rázza meg.
- Deee amúgy nem, nem mondunk. Én se mondtam – a francokat nem, már nem mossa le magáról, de menti ami menthető. Nevet a pöttyöm, ő is vigyorog, olyan kellemes és selymes minden hang, a fa, ahogy neki-nekidől az ajtófélfának épp, mert úgy dől éppen és fejét a mellette lehuppanó felé fordítja. Nagyon kicsi, hunyorog is mellé, mintha már látása se lenne a régi és olyan öreg lenne, mint aminek néha érzi magát.
- Hát az végképp nem vagyok. Mi is vagyok? Sok minden – mintha neki beszélne, azt hinné, mert ő kecskét nem lát, annyira nem kapott nagy adagot, de nem hazudna, ha kicsit mégis. Lehunyja a szemeit, átdörzsöli az arcát megint, képek ugranak elé, meg az érzet, hogy súlytalan. Oké, tudja már ezt mihez hasonlítani, rég volt, igen, megtette már életében és szélesen vigyorog, mert ezt most jónak érzi.
- Nem, sose mondasz rosszat – fogalma sincs, mire érti, megint lepillant rá, magyarázza ő, hogy mi és hogyan, a szilánkokra néz, meg a löttyre, amit a padlón áll és furcsán vibráló színekkel sokkolja. Mi ez? Bele akar nyúlni, de tudja, nem dughatja mindenbe bele az ujjait ebben a világban, mert nem illik és lehet nem lesz több ujja. Grimaszol a kupira, mindenre, hogy aztán kezét elhúzza onnan, mielőtt tényleg kretén lenne.
- Nem jön, mert itt a gonosz farkas – dünnyögi, bele sem gondolva, hogy mit mond, mennyire mondja, mintha tök természetes lenne, úgy nyögi ki, mintha most olyan lenne, mint Odett, aki ugyan ilyen könnyedséggel tette vele is és nem kapott gyomorgörcsöt. Lehet nem is esik le neki, sőt, biztos nem, de akkor jobb, ha amíg ez tart, nemigen beszél senkivel sem. Nevetgél hát, a szavaira, az egészre, térdein támasztja meg kezeit és állát ejti tenyerébe, ahogy figyeli.
- De olyan pici vagy. Nem tudom... valós vagy, csak kicsi. Én meg vén szamár. Miért nem lehetek én is kicsi? Akkor jó volt minden, vicces. Nagyon aranyos vagy, ha lenne valaha gyerekem, remélem ilyen aranyos lenne – de nem lesz, mormog, azt se tudja mit beszél. Szusszan egy nagyot, sűrűeket pislog. - Nagyon furán érzem magam – amire megint csak nevet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Az is egy megoldás lehetne, hogy a számára idegesítő embereket zárná ide be, a kulcsot pedig elrejtené a tó mélyére. Ha ők is beszívnák ezt a csodás gázt, ami a két, talán már régen romlott bájital elegyedéséből keletkezett, akkor többet nem volnának olyan borzalmas emberek. Legalábbis nem annyira, hogy menekülés közben már képzeletbeli gödröket ásson nekik, vagy legalábbis bezárja őket az öbölben a vámpíros szigetre. Mert Pannával ugyan kirakták a világukból a gonosz vámpírokat, de mégsem halhatnak éhen, valakit meg kell harapniuk. Igen, ezt mindenképpen meg kell majd írnia a húgának, kajáról is feltétlen kell gondoskodniuk, ha még nem haltak éhen.
Részéről mondjuk az is megoldás volna, hogy ha az ilyen emberek nem lennének elviselhetetlenek, nem fontos, hogy egyáltalán ne legyenek többé. Igaz, most nem érdekli semmi, felőle még akár meg is csikizhetik most, még talán a haját is engedné befonni valakinek. Ő maga tanulta meg befonni, mert senki nem érhet aranybarna fürtjeihez, de általában akkor is leengedve hordja, mert akármilyen lazán is fonja be, úgy érzi, mintha láthatatlan kezek szálanként próbálnák meg kitépni a haját.
Itt és most jó… mi több, remek. Egy ismeretlen fiatal férfivel, aki mellett valamiért biztonságban érzi magát. Lehet, hogy a kisugárzása, lehet a belélegzett gáz, mert jelenleg még az a furcsa kecske sem tölti el félelemmel, pedig eléggé kilóg a környezetből a kisugárzásával.
- Nem mondtál? Mér’ nem mondtál? – Kérdi döbbenten vigyorogva, ahogy felül, hogy jobban megnézze magának a félhomályban elvesző arcot. Jóval idősebb lehet, mint ő, de ez egyáltalán nem zavarja. Kellemes társaságban van, nem aggasztja semmi. Lehet keresi már a Bűbájtan-tanár is, már biztosan megy az óra. Vagy mégsem? Az is lehet, hogy már régen vége van, neki pedig Csillagtanon kéne csücsülnie. Ez itt és most jobb. Ha büntetőmunkát kap? Ugyan kit érdekel. Vonják le a pontokat is, úgysem ő szerezte egyiket sem, sosem volt az övé.
- Nem te mekmek. Ő mekmek! – Mutat határozottan ismét a kecske irányába. Kezd gyanússá válni neki, hogy lett egy saját valósága. De az is lehet, hogy a bájitalos flaskában élő kecskeszellem dzsini csak az ő szolgálatára áll, ezért láthatja egyedül ő. – Hány kívánságom van? – Fordul az általa látni vélt kecske irányába, vékony kis ujjaival megpróbálja megsimogatni, ám keze átmegy az általa látni vélt képen. – Hát ez komolyan szellemből van… - Ámul tátott szájjal, megerősítésként Beliánhoz fordul. Mi van, ha ő is szellem, vagy az új saját valóságának a része? Panna mérges lesz, hogy nélküle csinál itt világokat meg kecskéket. Hadd legyen. – Te mi vagy akkor? Én Polli vagyok. – Magyarázza monoton, halk beszéddel. Kezecskéjét ökölbe szorítja, hogy aztán mutatóujját kinyújtva lassan, de határozottan megbökje a fiút. Kacsóját riadtan rántja el, amikor tömör emberbe ütközik. – Te nem is vagy kecske! – Ámul tágra nyílt szemekkel. Azt szerette volna mondani, hogy szellem, de már túlzottan benne van ebbe a kecske dologban, az agysejtjei pedig már túlzottan el vannak ahhoz lazulva, hogy feltűnjön neki a nyelvbotlás. – Hol a farkas? – Hüledezik kacsóját a szája elé kapva. Ő nem szereti az ilyen kutyákat, mert gyerekkorában megugatták, amikor mentek az utcán, Polli pedig halálra volt rémülve a vicsorgó fogatól meg az óriási hangerőtől. A farkas pedig csak egy tápos kutya. Továbbfejlődött pokemon. Ösztönösen a nagyember mellé húzódik, hogy ha jönne a fenevad, akkor legyen, aki megvédje. Ő a férfi, ez a dolga. Otthon is mindig az apukáját küldik hadba a darázs ellen.
Szamár? Akkor tényleg nem kecske, jól látta ő elsőre is. Nem hiába mondták már rá gyerekként is, hogy okos, csak inkább zongorázzon, ne bájitalokat főzzön. Megy ez neki. – Én nagyobb akarok lenni. Mindenki nem vesz komolyan így, tudod? Te komolyan veszel? – Feleli lemondóan. Eleinte nem vette észre, hogy nem úgy bánnak vele, mint másokkal, de aztán ahogy kifigyelte mások beszélgetését, rá kellett jöjjön, hogy ez így van. – Ilyet? De engem nem bírnak sokan. Őt sem bírnák akkor. – Motyogja a tanterem irányába mutatva. Eleinte próbált velük beszélgetni, viszont hamar rá kellett jönnie, hogy nem vele nevetnek, hanem rajta. Vagyis mondták neki, így jött rá. – Én is. Ízek vannak a torkomban, pedig nem is rágózom. Meg minden olyan… más. – Nem szereti az intenzív ízeket, de szerencsére most még azok sem zavarják. Ez persze egy kellemes dolog, de határozottan megállapítható, hogy nem jellemző Pollira. Még a teremben maradt faszok sem zavarják. Hehe, gondolt rá és nem is tudja meg. Pofijára megint kiül a csibész mosoly, egészen bevadult fejben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Csak alig volt némi fogalma róla, miről is beszélhet Polli, de csak mert nem ugyanazokat a szavakat használta a körülírásra, mint amelyekkel Lilkó illette a dógokat gondolatban. Neki is volt képzeletbeli világa, ahová elszaladhatott, mikor épp unatkozott az igaziban, de erre persze elég ritkán került sor, és olyankor is mindig a tanulmányai látták kárát ennek.
Még mindig a fa körül legyeskedtek, és Polli közben azt ecsetelte, hogy annyira nem szeret itt lenni, ami a szőkét is kissé elszomorította. Olyan édes, vidám, szeleburdi kiscsaj volt Pollesz, nem tetszett neki, hogy rosszul érzi magát. Az ilyen szép lelkű emberek megérdemelték, hogy állandóan boldogok legyenek. Még ha az kicsit képtelenség is volt.
- Bizti menni fog, annyi csoda jó dolog van a Bagolykőn! - jelentette ki Lili. - Én mondjuk mindenhol tudok mindenfélének örülni, lehet egy darabig még a dutyiban is ellennék, tudod, számolgatnám a falakba vésett rovátkákat, drukkolnék, hogy senki se üssön agyon ma se senkit, meg ilyenek.. na de a itt soookkal klasszabb ám, mint egy böriben. Csak nyitottnak kell lenni a sok izgi dologra, még akkor is, ha aztán uncsi házi feladatokat adnak fel belőlük, vagy mégse olyan izgik, mint első nekifutásra tűnik. Vagy másodiknak. De ha aztán se lesz jó, még mindig vannak beszélő festmények, meg vándorló lovagi páncélok, a lépcsők se mindig ugyanott vannak szerintem.. elég mókás eltévedni is, mert sose tudod, mikor fedezel fel egy olyan helyet, ahol még nem is voltál, pedig ugyanarra mentél, mint tegnap!
Egész belelkesült a nagy előadás közepette, szinte meg is feledkezett róla, hogy mit is kerestek épp.
- Meg aztán ez a muzsika is itt milyen lenyűgöző volt, neeem? Hát láttál már ilyet máshol?
És még ha be is is csempészi a lányt a Levitába, ott is számtalan elképesztő dolgot fog tudni mutatni neki! Mondjuk a szobája plafonját, vagy a tárnákat! Amik persze tilosak voltak, de ettől voltak csak igazán izgalmasak.
- Szerintem nem bánná senki, ha kisajátítanád - bólintott Lili a lányka érdeklődésére. Tényleg nem tudta, valóban ott van-e az a zongora, de amíg biztosan tudta, hogy ott van, addig senkit se látott játszani rajta, szóval könnyen lehet, hogy Polli gond nélkül befoglalhatná.
Nem tudta, honnan derülhetne ki, hogy ott járt mindenesetre. Mikor Sárit berángatta, később se koppintott senki az orrukra, és ő maga is gond nélkül ott aludhatott Laylánál, másnap nem éppp a büntetését kiróvó prefi goromba ábrázatára ébredt.
A tesóira terelődött a szó, akiket Lili valószínűleg sokkal jobban szeretett, mint amennyire ők szerették őt, de a szőkét az ilyen részletek sosem foglalkoztatták. Örült nekik, és főleg annak, hogy ilyen sokan voltak! Nem szívesen lett volna egyke, az olyan szomorú.
- A Panna tök szép név! Illik a Polli mellé - mosolygott rá Lili. - Nekem van egy nővérkém, Víta, egy bátyám, Nimród, és egy öcsém, Tibi, de őt csak Sütinek hívjuk.
Még a kezén is mutatta a tesókat, a legidősebb Süveges volt Lili hüvelykujja, Nimi a mutatóujja.. Tibike meg a kisujja.
A fát közben továbbra is hiába szugerálták, hogy mutassa meg valódi alakját, nem kezdett róla dió potyogni, és a katona se kopogott oda melléjük ólomcipőjében. Lili kezdte a dolgot feladni, de amíg elcseverésztek Pollival, nem hagyta abba a fára meredést. Kivéve, mikor a másik lányra kellett pillantson egy-egy mondat közepette.
- Hááát.. több a tanulnivaló. Azt még nem tudom, hogy a vizsga is  nehezebb lesz-e, az előző év végén az LLG tanárnéni nagyon durva feladatot adott, azt hittem elbőgöm magam, és egy elázott papírost adok be neki a végén.
Hitetlenkedve megrázta a kobakját, de mivel nem szerette volna elijeszteni Pollit, gyorsan folyatta:
- De aztán vettem egy nagy levegőt, eszembe jutott valami, és utána azon kaptam magam, hogy szinte füstöl a tollam, úgy írok.
Átvette a fura állagú valamit Pollitól, és kíváncsian megnyomkodta. Nem tudta miért, de úgy érezte, igazán szerencsés, mert ezt nem mindenkinek adná csak úgy a kezébe a másik lány. Hálás mosollyal adta vissza.
- Tényleg nagyon szép! És puha is! - lelkendezett.
Ólomkatona továbbra sem volt sehol, Polli hiába próbált lépkedni helyette, mintha így akarná a posztjára visszacsalni. És már a zene is egészen elhalkult. A szél sem fújt, szóval talán mégiscsak lehetett összefüggés, ahogy Lili először sejtette.
- De ha mugli írta, honnan tudott az aurorokról? Nem amnéziázták meg?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Hű. Lehet most kellene felállnia és elvonulni, igen, be a szobába, mindegy melyikbe és kiterülni a földön, érezni és kihajtani magából mégis ezt az egész nem oda illő dolgot. De nem lehet, tagjai nem engedik, itt kell ülnie, érezni, hogy feje egyszerre nehéz és könnyű, ajkai folyamatosan felfele görbülnek, mélyet lélegez, most már csak a dohos, bezárt levegő ürül, az, amelyet a polcok őriznek, a por, a pergamen bomlása meg ki tudja, mit szórtak be még ide. Van itt minden, ha nagyon előre néz, akkor még egy bakancsot is lát, aminek orrát kimarta valami. No igen, a bájitalok harapnak, minden harap és támad, ez egy rohadt világ, otthon csak a háztartási sósav, meg a zsíroldó, amihez kesztyűt kellett húzni, amikor zsebpénzt akart és sikált mindent is, itt bezzeg, már az sem elég. Lát papírokat, ha rágyújtana, márpedig nagyon kell neki, akkor felrobbannának, megégnének, kiégne az egész és ugyan ha egyedül lenne, kockáztatna, de itt a pöttyöm, ránéz és nem mer ilyet, nem akar, nem akarja az ő lehetőségét elvenni, hogy nagy legyen és okos. Mert benne, ebben a kicsi lányban is több a mágia, mint benne valaha lesz, és ilyenkor mindig irigy kicsit, hogy kezét emeli fel, int egyet, olyan jedi-módra és semmi nem rendeződik, a törött vacak se megy odébb, így nemes egyszerűen lábával löki arrébb, majd azt, mivel hosszú ahhoz, hogy a polcig érjen, a fába törli, vagyis inkább húzza le, mintha saras lenne. Nem, épphogy színes, nézi is a cipőt, pislog és semmit se ért. Ez mégsem olyan, mint mikor tilosban és zöldre gyújt rá az ember, ez inkább a másik, a kettő egyvelege, ez... A mágia.
- Mert... nekem nem szabad. Én itt prefektus vagyok, nekem kell példát mutatni, nem bazdmegolni meg ilyenek. Fúj – ne is hallgasson rá, azt se tudja mit beszél. Tényleg figyel amúgy erre, pedig ordenáré, sose fogja vissza magát, hát a neten is mit néz, az atya sem fogja vissza magát, sosem tette, hiába mondták, de ő nem lány, a lányoktól ez pedig iszonyat ronda. Csúnya dolog, bár sose szólal fel ellene, inkább meglepődik. Nem tudja. Káromkodik most valaki körülötte? Agya furcsa módon össze-vissza cikázik és gondol, nagyon kuszán és valahogy most érzi át, érti meg, hogy mikor Baj magyaráz neki erről, akkor milyen lehet. Beleszédül, furcsa, de most kellemes, fel akarja keresni a nőt, bárkit, Mihail-t, a nyakába omlani és beszélni, sokat, szeretni. Majd enni. Enni is muszáj. De most nem ehet, beszél hozzá, megint hunyorog egyet, mert mekmek, de merre? Ez fura, furán beszél most a kicsi.
- De hol? Nincs – mert tényleg nincs ott semmi, csak valami kupac, ha jól látja, akkor kihasznált, rozsdás üstök, könyvek halmán, amiket már megrágott az egér, megevett a doh és tuti, ha kinyitja, szétmállik, vagy legalább minimum penészes. Fintorog, mintha már meg is fogta volna, meg kellene mozdítania a halmot és megrázza magát. Az nem kecske, nem birka, csak szemét.
- Nem tudom miről beszélsz. Meg milyen szellem. Tudom, hogy vannak szellemek – mert amikor először látta, felkiáltott, ez senkit nem lepne meg, mert hát, nos, ő még mindig mugli. De itt se szellem, se kívánság, de felőle kívánhat, bár nem tudja teljesíteni. - Oké, nem értem. De nem baj, mert... nem zavar. Semmi sem – hagyja, hogy megbökjék, fel is nevet rá, puha az egész mindene, mintha alig érezne bármit. - Polli? Sose találkoztam Pollival – na ha eddig neki volt különleges neve, akkor már nem. Polli, biztos nem magyar. Érdekes. - Én meg Belián – bök magára, mintha nyomatékosítani kellene, hogy róla van szó, nem másról, nem a képzelt akármiről. - Éééés nem, nem vagyok kecske, a farkas vagyok, csak most... jól nézek ki – néz le magára, se karmok, se bunda, se semmi, csak ő, poros, pókhálókat szedett össze, ragadt a ruhára, de semmi más. Nem ijesztő, nem ugat, csak fecseg minden nélkül. Ez nem ő, ő nem ilyen és ennyire nem bolond. Tudja, hogy más, mint a többi pasi, más a gondolkodása, de ez már akkor is abszurd. Mormog egyet.
- Rettentően komolyan – emellett mégsem, mert mégis gyerek és most ő is furán viselkedik. De ő mindig komolyan vesz mindent, aztán vicceli el, de tény, van benne valami. A kicsiket nem szokták komolyan venni, alapvetően ez valami kódolás a nagyokban, pedig általában ők még igazat is mondanak, ha nagy a baj, gond, a többit nem kell számolni. - Leszel nagy, csak még kell idő. Egy kicsi – hogy méretre mennyire, azt nem jósolhatja meg, de a kor már indokoltabbá teszi majd idővel, bár, ő mikor még az egész előtt volt, épp nem volt komoly nagykorúként sem, de nem számít.
- Mi? Nem bírnak? - billen oldalra a feje, kicsit meginog, még mindig jót írnak. - Miért nem bírnak? - a gyerekek sokszor gonoszok, gondolná ezt, de most nincs értelmes gondolata. Lábfeje mozog egy fejében élő ritmusra, dölöngél is hozzá. - Édes és savanyú, nekem ízlik. Lehet vattacukor vagy az a búcsús savanyú. Nem tudom... nem kellene gyengélkedőre menni? És ha veszélyes? - de semmi ilyet nem érez, csak megint nevet. Fejét a falnak dönti, lustán nyújtózik. Nem is a földön ül. Lebeg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Azt hiszem, a combomon hangyák mászkálnak, vagy csak elzsibbadt, de az sem baj, ha most ösvény vagyok számukra, hogy most rajtam keresztül vezet az útjuk. Fülemet fűszálak csikizik és tincsei, a sötét, puha tincsek, ahogy a másik oldalt ujjaim játszanak vele lustán, kellemesen folynak ki ujjaim közül, majd veszem vissza, cirógatom, becézgetem szinte, szavak nélkül, mégis azzal a távval, amit ilyenkor tartok, amikor lelkem egy másik fele mutatkozik. Nincs bennem harag soha, sem siettetés, hogy más legyen. Ma ő kell nekem.
Hátam alatt kilapulnak a fűszálak, eltörnek, hajolnak, föld koszolja fehér felsőm, de cseppet sem számít, igaza volt hiszen, ez a rét szép és kellemes, az egész birtok kellemes, a színek és formák jót tesznek a szememnek. Örülök, hogy itt van, még ha valahol bosszant is az, hogy nem egy helyre kerültünk, nem egy színben mutatkozunk. Végtére is, nem élünk itt, ez tény, a kék kellemes a sárgával, abból zöld lesz, olyan zöld, mint amilyen az alattunk pihenő gyep színe, amelynek illata ivódik bele bőrünkbe, ruháinkba, lelkünkbe. Nem akartam kijönni, haza kívántam menni, elvégre ha már tanulok, van leckém is, akad, és ott a másik hely is, amely többet követel és kíván, mint ennek kezdeti szakasza, haladni kell az úton, amely ki van jelölve nekem, haladni akarok, ő pedig mindig emlékeztet, pihenni kell. Pihenni is kell, muszáj, különben ha túl sokáig égek magas hőfokon, akkor vége az egésznek, akkor hamar kiégve találom magam valahol mélyen, elárvulva. Ez fájna, így megint fejem hajtva engedelmeskedtem a húzásnak.
- Hiányzik az eső - az illata, az állaga és a fülledt, párás levegő. Itt minden száraz és a nap éget, még mindig erre emlékeztetem magam, pedig még mindig itt vagyunk és nem is tervezünk visszamenni. Egyelőre. Kényelmes így, de száraz.
- Sikerül beilleszkedni azért? - fejem feje mellett, lábaink mutatnak más irányba, de egymás mellett vagyunk. Árnyékban, csak lábfejem égeti a nap, kellemes így, a hangyákkal együtt. Kifeküdtünk ide, csendben, néha szólalunk meg, közben létezünk. Mert léteznünk kell. Örökké.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Teljesen más lenne neki itt és most ebben a világban, ha Panna is vele lehetne. A szülei is hiányoznak neki, őket is nagyon szereti, de a Pannával való kapcsolatuk valami egészen más. Azt mondták rájuk, hogy szimbózisban vagy miben élnek egymással. Először nem értették, hogy mit jelent, aztán megnézték a Némó nyomában című mesét, és akkor sem. Aztán végül is csak elmondták nekik, hogy ez olyan, mint Némó meg a tengeri rózsa. Akkor még mindig nem értették, úgyhogy utána valami méregről meg zseléről magyaráztak, meg hogy a bohóchalat megvédi a tengeri rózsa, cserébe pedig ő hagy neki enni. Polli utána a nyálkás dolgokat, szóval továbbra sem érti ezt a példát, de az a lényeg, hogy kölcsönösen jót tesznek egymással és kiegészítik egymást. Ezért nem érti, hogy az ő kapcsolatuk hogyan lehet most már egyszeriben túl sok, meg miért kell külön élniük.
Egyszerre izgalommal, de valahol mégis belső borzongással hallgatja, hogy milyen itt az élet. Nemigen van ő hozzászokva ennyi fegyelemhez, amit itt kérnek tőle. Eléggé jól tanult magántanulóként, de ott hozzá volt igazítva minden, itt meg egyszerre új a tananyag és egy egész osztályt kapott maga köré, akik elterelik a figyelmét.
- De ugye itt nincs börtön? – Kap a szájához. Az ilyen régi kastélyoknak mindig van börtöne, mint ez is itt. – Én szerintem xilofont csinálnék a rácsokból. – A bögréjével azért nem csörömpölne rajta, mert az már borzasztóan hangos lenne, azt meg senki sem szereti. – Vándorolnak a lépcsők? De az rémisztő! – Hüledezik a fejét csóválva. Egyrészt nagyon izgalmasan hangzik minden, amiről barátnője mesél, meg annyira más, mint amiben eddig élt, de pont ezért ijesztő az egész a számára.  – Megmutatod majd egyszer a klassz dolgokat? – Kérdi reménykedve. A rossz dolgokról próbál nem tudomást venni, de van egy olyan érzése, hogy ha marad is a suliban, ezek bizony nehézzé fogják tenni az itteni életét. Túlzottan rosszul viseli az ilyen változásokat. – Ilyet nem láttam még. Remélem más balettot is megcsinálnak így. Akármicsoda is volt ez.- Helyesel a szobor irányába pislogva. Jól tolja ahhoz képest, hogy meg sem tud moccanni. Neki sokkal több erőfeszítésre van szüksége ahhoz, hogy szépen játsszon. De ha megpusztul sem lesz olyan ujja, mint egy dementornak, pedig akkor már játszhatná a La Campanellát is olyan tempóban, ahogy azt illene már ennyi év után. – Remélem, én is. Szerinted szeretnék, ha játszanék nekik sokat? – Ez mondjuk csak részben igaz, mert leginkább magának gyakorolna. Annyira nem is szeret közönség előtt előadni, mert zavarban van a sok embertől meg a fényektől, hangoktól, köhögéstől meg cukorka papírtól – egyáltalán ki zabál cukrot egy koncerten?! Nem szereti az embereket. Vagyis de, ha nincsenek sokan egy helyen egy időben. Akkor lényegében szívesen lóg velük.
- Igen, én is úgy szeretem. Jó lehet ennyi testvérrel… legalább lenne itt nekem is egy… egy nagy. – Mennyivel könnyebb lenne itt most neki, hogy ha legalább egy Palkója lenne az Eridonban. Egészen biztos benne, hogy egy nagyfiúval is majdnem ugyanilyen közel lennének egymáshoz, még ha kicsit idősebb volna is. Pannával is 5 év van köztük, mégis gyakorlatilag olyanok, mint az ikrek – sajna magasságban is. – Süti? Miért, az a kedvenc kajája? – Kérdi fejét oldalra biccentve. Polli amúgy sem érti, hogy ki adna egy olyan nevet a gyerekének, amiben egy alkoholos ital neve van. Itt tudta meg az iskolában, az ő neve meg állítólag papagájnév. Mindig is úgy tudta, hogy a Polli egy különösen édes kislánynak való, bájos név, aminek ő úgy érzi, hogy tökéletesen eleget is tett.
- Híí, ilyeneket csinálnak itt a tanárok? – Nyafog alsó ajkába harapva. Ez így nagyon nem lesz jó, az ő tanár nénijei és bácsijai – főleg bácsijai- nem tűnnek ilyen gonosznak. – Én félek a lényektől. – Ismeri be tekintetét lesütve. Legalábbis a legtöbbtől fél, aki hangos, nagy meg harap. Meg hirtelen mozdul. Nem gondolta volna, hogy maga a tanár is a harapós kategóriába tartozik ennél a tantárgynál. – Büszke vagyok rád, én biztosan sírtam volna gondolkodás helyett. – Igen, Pollika hajlamos könnyen kiborulni stresszhelyzetben, ő maga sem tudja, hogy mit fog leművelni vizsgán. Valószínűleg hányni fog meg sírni. Vagy kirohan mielőtt ez megtörténik – talán az a legegyszerűbb. Esetleg lehányja a tanárt, ha olyan, mint ez a néni.
Lili orra hegyére pillantva mosolyog vissza rá. – Ez a kedvenc stresszes labdám. Elveszi a stresszt, ha nyomkodod. – Súgja oda a legrejtélyesebb hangján. Az igazság az, hogy folyamatosan ezzel játszik, és ez igazából egy sima mugli gumilabda, de szereti azt hinni, hogy csodát tesz. Mert a csodákban mindig hinni kell, a végsőkig.
- Azt nem tudom, hogy megázott-e. Lehet megfürdették az aurorok vizes lufival és akkor nem mesélt. – Fogalma sincs, hogy mit jelent az a szó, de a megázást ismeri, ő is sokszor fekszik ki otthon a kertbe az esőben, mert megnyugtató, ahogy esnek rá a kövér esőcseppek. – Nagy vizeslufi csata lehetett. – Hallott egy angol bácsiról, akinek csata közben halt meg a kishúga – ez a történet mindig a szívébe markol. Ha ők is lufikat dobáltak volna átok helyett, akkor még lehet mindig élne a lány. Néni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Talán fel sem fogja, hogy mi történik vele most éppen, hiszen ilyenekre senki nem készítette fel a hónapok során, amikor mindenféle szituációt átbeszéltek, hogy hogyan kellene viselkednie, ha például azt akarják, hogy a szemébe nézzenek, vagy olyan esetben, ha hangzavart tapasztal, de muszáj maradnia. De az, hogy olyan dolgokat lélegez be, amiről talán még maga a bájitaltan-tanár sem tudja megmondani, hogy lejáratuk és keveredésük után mit csinálnak a szervezetükben. A vitathatatlan pozitív hatását már érzi, a negatívat meg majd csak az idő tudja megmondani. Mármint most érezni, hogy valami nem stimmel, főleg a kecske kapcsán, de egyébként egyáltalán nincs olyan rosszul ő, sőt. Amióta idejár talán csak Lilivel érezte magát ennyire klasszul az udvaron. Mondjuk ott is valami egészen furcsa dolog történt, még ha imádta is.
Fejét oldalra biccentve figyeli, ahogy a nagyfiúnak nem sikerül a varázslat. Ebben nincs semmi furcsa, pálca nélkül neki sem menne. Biztatóan mosolyogva húzza elő a talárja belsejébe varrt pálcatartóból az ő méretével arányos, aprócska világosbarna fadarabot. Kezeihez képest picit kicsi, hiszen méretéhez képest hosszú, rugalmas ujjacskái vannak, de a magasságához képest tökéletes.
Ülve próbál előrehajolni, hogy jobban hozzáférjen a foltos lábbelihez, ám a mozdulattól kissé megtántorodik. – Jaj… elhagytad a pálcád? Nya, várjá’. Suvickusz! – Mormogja oda, ahol a színt látja. A beszéde kezd összefolyni, de még elég érthetően mondta ahhoz, hogy a folt eltűnjön. Amikor megtörténik mosolyogva, magát kihúzva fordul Beliánhoz. Annyira nem szokott sokat varázsolni, úgyhogy nagyon büszke arra, amit elért. Nem sokáig tudja magát úgy tartani, úgyhogy amint lehet visszazuhan a Levitás mellé a piszkos polcoknak dőlni. Hajával sikerül lesepernie némi port is a polcokról, ráadásul a hirtelen mozdulattól megkoccant néhány üveg a polcon. Kerek szemekkel pislog a hang irányába, de úgy látja, hogy semmi komolyabb nem történt.  – Ha megint leesik, neked is lehetett volna kecskéd. – Kuncogja, de azért félrehúzódik kicsit, nem akarja ő felrobbantani a kócerájt. Vagyis, amikor nagyon ideges volt, akkor felmerült benne, de aztán eszébe jutott Lili meg Olcsi, értük kár lenne.
- Te prefektus vagy? – Arra még nem is gondolt, hogy ezért megint csak bajba kerülhet. Nem nagyon ismer prefektusokat, de az nyilvános tény, hogy velük mindenkinek vigyázni kell, mert rászólnak az emberre meg mennek beárulni a szegény kicsiket a tanároknak. – De nem is baszd megoltál eddig, azt mondtad, hogy fasz. – Értetlenkedik ezúttal mosoly nélkül. Normális esetben nem mondana ilyeneket – na jó, maximum, ha direkt húzni akarná, de ez most egyáltalán nem az a helyzet. Pollit és Pannát összeségében jól nevelték otthon, elég romlatlanok ahhoz, hogy maximum csak elméleti szinten létezzenek ezek a szavak a szókincsükben.  – Pedig most ott áll mögötted. Nem látod, hogy világít a szeme?! – Erősködik tovább. Észre sem vette, hogy amikor varázsolt elindult a kecske világot látni. Nem fél tőle különösebben, ha ránéz, ami furcsa, mert normális esetben az ilyen nagy állatoktól frászt kapna. – Lehet nem szellem amúgy, hanem dzsini. Nem tudom, hogy teljesít-e kívánságot. – Kérdőn pillant az állatra, aki úgy csinál, mintha semmit nem látna és nem hallana az egészből. Ha egyszer neki jelent meg, akkor miért nem segít, vagy valami? Meg kéne dörzsölnie az üveget, amiből előjött? Nem érez félelmet, hogy megvágja a szilánk, de egy kis hang a fejében csak visszatartja attól, hogy rámarkoljon a szilánkokra. Komoly arccal, csendben fürkészi egy ideig a szebb napokat látott flaska nyomát, majd hümmögve visszafordul Beliánhoz. – Én meg Beliánnal. Hogy becéznek? Lián, mint a Tarzanban? – Tekintetébe ismét visszatér a csillogás, ahogy úgy érzi, hogy most eltalálta a helyes megoldást. Picit lányosnak érzi ezt a becenevet, de a fiú szőrös arca tökéletesen illik egy Tarzanhoz. Tarzanborzas. – Farkas? Át tudsz változni igaziból? – Nem kéri meg, hogy mutassa meg, mert fél a farkasoktól, de hallott már korábban is animágiáról, amit egy nagyon klassz dolognak tart. – Szerinted nekem mi lenne az animágusos alakom? – Kérdi a varázspálcájával játszadozva, finoman körözve a szédülés miatt, amit észre sem nagyon vesz. Ő nyuszira gondolt, mert az egyszerre izgága és gyáva, pont, mint ő.
Nem érzi az iróniát abban, amit Lián mond neki. Normális helyzetben is nagyon ritkán esik le neki, hogy ha valaki nem mond valamit teljesen komolyan, de most egy fokkal a föld felett jár, így még annyi esélye nincs kiszúrni az iróniát, így inkább csak büszkén kihúzza magát, hogy végre sikerült valakit meggyőznie. – Mikortól számít valaki nagynak? Nekem azt mondják, hogy a 14 már nagy… de még mindig gyerekként kezelnek… - Él a gyanúperrel, hogy ehhez köze van a magasságának meg finom, gyermeteg vonásainak is. Valószínűleg azért küldték ide nagyosodni, hogy komolyabban tudja mindenki venni minél hamarabb. Mindenki Panna életkorához hasonlította őt, amiben ő nem lát semmi rosszat. Semmi baj nincs egy 9 éves emberrel.
- Nem tudom miért nem. Tudod… ők mások. -Motyogja, ezúttal kicsit tényleg elszomorodva, a földön túli érzés csökken a kipárologott gázelegy mennyiségével. A löttyök lassan elreagálnak egymással, de azért még mindig van belőlük, de már kevésbé sűrű, ami felszáll – Vagy én vagyok más. Nem értjük egymást jól. – Ehhez szerinte annak is van köze, hogy rengeteg külföldivel találkozik, már csak órán is. Angol meg japán tanárai vannak, az egyetlen magyar is Franciaországban nevelkedett. Egyszeribe meg kell szoknia sok idegen embert, ráadásul több közülük idegen országok szülöttje, vannak itt elemi mágusok meg mindenféle emberek, akiket el sem tudott képzelni.
Hangosan cuppogva ízlelgeti ő is az ízeket, próbál rájönni, hogy mire emlékezteti. – Szerintem is vattacukor… de ... – un szofisztikált cuppanó hangok- a nyelvem hátulján az olyan citromos. Nekem sok együtt az íz, de nem rossz. – Feleli még mindig a semmit ízlelgetve a szájában. Egyre jobban zavarja, ahogy egyre többet szórakozik az ízek elemzésével. – De ha követ a kecske, be fogják őt is engedni? – Tűnődik a fiú mellett álló jószágot bámulva. Neki akkor is valóságosnak tűnik. Nem szereti az ilyen ispotályos helyeket, kislány korában túl sokat járt ott. – Ott mit csinálnak? – Az már pozitív jel, hogy kezd visszatérni bele az aggodalom, de ha jobban belegondol jobban fél a bajtól, amit ezzel okozott, mint a veszélytől. Olyan nyugodt lett pár pillanat alatt, ráadásul lett egy menő kecskéje, vattacukrozhat anélkül, hogy kirohadnának a fogai, miért lenne ez veszélyes? Egy újabb balhé, amihez köze volt rémisztőbbnek tűnik a fejében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Szóval csapatkapitány. Azt hiszem, hogy egy kicsit túlzásba eshettem, amikor Volkov professzornak a motivációimról beszéltem, mert egyből csapatkapitánnyá tett. Megvallom őszintén, egyrészről igen elégedett vagyok, hogy én, Vajda Olívia csapatkapitányként jelenhetek meg a pályán, másrészt van két tényező, amitől azért kicsit nagyon remegnek a térdeim. Az egyik, hogy egy csomó fiú csapattársam lesz, legalábbis az alapján, amit a válogatón láttam, másrészt a másik csapat kapitánya a példaképem, Layla Robillard. És akkor ne legyek ideges, ugye?
Ricsit megkértem, hogy jöjjön el velem, mert még nem vagyok nagykorú a mugli világban, és vegyen nekem alkoholt - tök ciki, tudom, de tele vagyok hátrányokkal - és ezekkel felszerelkezve, idegesen a lebukás veszélyétől, hogy itt alkohollal teli táskával mászkálok, jutok el a faházig. Oké, az első lépés megvan, illetve a harmadik, mert először alkoholt vettem, aztán baglyokat küldtem a leendő csapattársaimnak, és most itt vagyok, hogy kipakoljam az üvegeket, a rágcsát. Azt hallottam, hogy a kviddicsesek csinálják a legjobb bulikat, szóval ez most az első lépés, ugyebár.
Mivel van még egy bő fél órám a megbeszélt időpont előtt, gyorsan feldobok pár díszt - lányból vagyok, de ítélkezz -, kipakolom az innivalókat a rágcsákat és egy kicsit összekapom magam is, hogy tényleg úgy nézzek ki, mint egy ember. Rendben leszek. Komolyan. Felelősségteljes felnőtt vagyok, egy Vajda, aki most sok nála nagyobb hímneműt fog koordinálni. Profi vagyok. Esküszöm. Hogy én mindig belekeveredek valamibe!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Mivel órákig ülök sokszor egy helyben, nem épp a legkényelmesebb tartásban, tunyulok el néha az egész közben, előtt, vagy csak képtelen vagyok mozogni valami fura, ébrenléti paralízis miatt, valamit nem árt, ha mozgok is. Van bent egy terem, telis-tele padokkal és súlyokkal, de valahogy az sem az igazi. Amit találtam sem az, de ez tűnt a legaktívabbnak, mert őszinte leszek, nem érdekelnek a köpkövek és sakkozók észjárásai, nem is sport, semmi az, csak felidegesítene és ott hagynám. Én nem vagyok logikus, hektikus a gondolkodásom, egyszer fent, nagyon fent, majd középen, lent, aztán meg ott van a fura állapot és a többi, szóval, lehet semmire sem fognak menni velem, ám legyen. Majd kialakul, ez még csak ilyen, hogy is nevezik, igényfelmérés. Valami olyasmi. Megnézzük egymás arcát, előre eldöntődik, ki kit nem kedvel, kivel akar nagyon együtt mozogni, aztán ha mégis működik a rakás együtt, akkor csodálatos.
Kisebbnek próbáltam én a focit, csak a térdem mégsem bírja annyira a futást, véznább voltam, ami rajtam van hús, az más miatt, magam miatt, hogy ne legyek tohonya és hatalmas, mint egy kint megismert és élő alak, aki lassan bútor lesz a saját házában és mindenhol kitölti. Aztán fene tudja, néha annyira fáj, hogy felöklendezek mindent és mint valami kórság, úgy mar folyamatosan, ma azonban úgy érzem, ezek egyike sem veszélyeztet. Egyelőre. Fogalmam sincs mit akarnak, hogyan akarnak, felöltözöm, Vivi segít, kék, zöld, sárga, ezek vagyunk mi, külön-külön, meg együtt, mókásnak találom, ide pedig jó lesz. Mivel bizonyára nem este nyolcig tartó pizsiparti, én készülök mindenre. Egyelőre a sárga dzsekit csak karomon lógatom, de majd jó lesz, ha csíp az este és hazafelé igyekszem.
Faház. Egyelőre efelé teszem, és bár furcsállom, de egyben érdekes is. Meghívóm is van félig, zsebemben pihen összehajtogatva, nem tisztje a lánynak, hogy ismerje ábrázatomat. Persze, egy háztársam magyarázta el, hogy ezt tényleg merre találom, de ennyi belefér, keveset vagyok én ahhoz erre. Aztán el sem tévedek, ilyen a szerencsém, meg az is, hogy szinte senkit se látok. Első lennék? Meglepő, az idő relatív, de inkább pontosan vagyok, mint előbb és később. Most már mindegy, hiszen távolabb számoltam a helyet, meglátszik, nem a matek az erősségem. Köhint egy aprót, belépkedve nézek körbe a díszítésen, a kínálaton, majd arcomra kerül a mosoly, ahogy közelebb lépkedem hozzá. Vajda. Az ő neve sokat ér, úgy hallottam, vigyázni kell rá majd odafent is.
- Hello, én volnék Alex – lépek elé és nyújtom kezem, hogy megrázhassam, vagy csak fogjam pár pillanatig az ujjait kínos csendben. Ahogy sikerül. - Remek lett a hely, és csodásan festesz ma. Szóval... mennyire jöttem korán? - a dzsekit egyelőre félreteszem, biztos helyre, de hogy lássam is. Kellenek a színek a végére, de most meggyulladnék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Elkapja az értetlen pillantást, és fel is rémlik benne, hogy magyarázatot kéne adnia, azonban ez a sok izgalom közepette végül elmarad. Érdekesebb a furcsa árnyék a falon, a meglazult tincs, ami egyik pillanatról a másikra hull ellőre a lezser copfból, a csikorgó talpú cipő, az egyenruha gombjába beleakadó köröm. Egy biztos, ügyesen és óvatosan kell kalandozniuk, elvégre büntetőmunkában tölteni az újhold csodás, felszabadító órái közül akár egyet is? Pazarlás. A rét még nem harmatos, Zina pikk-pakk megérezné, ha az lenne, vékony cipőjén átütne a nedvesség. Még szerencse, hogy száraz a gyep, így gondolkodás nélkül veti le magát a másik lány mellé. No nem mintha nem lenne hozzászokva alkalmi meghűlésekhez, a vele járó köhécseléshez, orrfolyáshoz, elvégre télben, sárban, hóban, fagyban, viharban egyaránt négykézlábra kényszeríti a bunda, ha akarja, ha nem.
- Szépek bizony - sóhajt fel ő is, és egy pillanatra a lány felé fordítja fejét, majd visszanéz az égre - olyan kár, hogy amikor megpróbáljuk őket lefesteni nem maradnak ugyanilyen gyönyörűek - töpreng kíváncsian. Jobb lábfeje a bal fölé mozdul, és addig addig ügyeskedik, míg a cipőből ki tud bújni, s immár harisnyás lábát eresztheti vissza a fűbe. Bagolyhuhogást és mára már elnyílóban lévő estikék édes illatát hozó szellő simít végig rajta, Zina pedig jólesőn szippantva üdvözli az este jegyeit. Ő maga észre sem veszi, de halvány mosoly játszik az arcán, a szabályszegés izgatottsága - maga sem gondolta volna - de nagyon jól esik neki, felpezsdíti, és nem, esze ágában sincs aludni menni, amikor ezt is érezheti bosszús forgolódás helyett.
- Ismersz csillagképeket? Én csak a göncölöket... - kérdez, s réved el, forgolódva pásztázza az égboltot, hátha kiszúr egy ismerős festékpettyet a fekete vásznon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Gomba, Gomba, Gomba; nincsen semmi gondja; Ha az eső esik rája; nagyra nő a karimája; Az esőt csak neveti, van kalapja, teheti.
Kicsi korában talán az ilyen mondókák miatt szerette meg annyira a hűsítő, nyári zivatarokat, talán azért, mert annyira szereti a vizet, a fürdést, a közös tóparti nyaralásokat, sőt még viszonylag a strandokat is, de ott zavarta az emberek közelsége meg hangereje.
A húgának sokszor mondták a rokonok, ritkán látott ismerősök, hogy nősz, mint a gomba eső után, Pollinak ezzel szemben inkább csak a haját dicsérték meg, vagy hogy mennyit fejlődött a zongorajátéka. Mindig várta, hogy majd neki is mondja a nénikéje, hogy „Íííííííííj, mekkorát nőttél mióta legutóbb láttalak! Lassan lehagyod már Pannát!”, de ez nagy bánatára csak egyszer történt meg, hogy megdicsérték a magasságát, akkor is hallotta Panna, hogy szólt előre az anyukájuk, hogy mondja már, mert nagyon jól esne Pollikának. Úgyhogy ez nem ér. Ezután 20 percig nem is szólt a szüleihez, hiszen hazugság volt. Talán ezek voltak azok az idők a gyermekkorában, amikor szenvedélyesen megszerette az esőben való tapicskolást. Szívesen nézett szét a kertben, figyelte, hogy fent az égen szállnak a viharfelhők, lent a földön a rejtekükből előbújó gilisztákat meg csigákat, akiket nagyon szeretett kézbe venni, ám amikor rájött, hogy mennyire nyálkásak ettől a szokásától eltekintett. Ha talált üres csigaházakat, mindig félretette őket, mert meggyőződése volt, hogy azokat már kinőtték előző gazdái, és a meztelen csigák azért meztelenek, mert éppen az új otthonukat keresik. Így eső idején Polli és Panna mindig ott voltak a gyűjteményükkel, hogy felajánlják a kertjük csupasz csiga lakóinak, ám azok vagy kikerülték, vagy csak átmásztak rajta.
Ez a nyár olyan esős, mint amikor 7 éves volt. Akkor volt először, hogy Panna már olyan nagy volt, hogy megengedték neki, hogy hosszabb időre kimenjen nővérével az esőbe játszani. Sajna most húga nélkül, de nem kisebb lelkesedéssel indul neki a birtok felfedezésének. A kedvenc, ananászmintás esőkabátját azért felkapja, mert azt nem szereti, ha a ruhája teljesen elázik, ő meg megtaknyosodik utána napokra.
Az udvarra kilépve örömmel fogadja, hogy a rét a szokásosnál jóval kihaltabban várja – szerencsére nem sok ember szeret az esőben kint mászkálni. Ha nagyokat dörögne meg villámlana, akkor valószínűleg nyüszítve menekülne vissza az Eridonba, viszont szerencsére most ilyen nincs, így magabiztosan indul meg egy távolabbi rész felé, ahonnan nem látszik már a kastély bejárata. Egy rögtönzött mozdulattal lecsapja magát a nedves fűbe. Kezeivel végig simít a nyirkos gyepen, behunyt szemmel mély levegőt vesz a friss esőillatból, majd egy még inkább spontán gondolattól vezérelve csillaghalként terül szét a földön. Nem hiszi azt, hogy bármilyen csakrája van itt a Földnek és energiát kap ebből, egyszerűen csak jól esik neki, ahogy az arcán végig folynak a kövér esőcseppek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A sok lehullott esőnek azért megvan a pozitív hatása, hiszen amikor éppen nem borul a szürkeség leple az iskola környékére, akkor minden szép színes. Na, nem azért, mert felvette a minden hepi szemüvegét, hanem mert sok növény nagyon szereti az esőt, amit egy száraz nyár folyamán nemigen kapnak meg vadvirágok lévén. Most még azelőtt kapnak egy kiadós zuhanyt, mielőtt elhervasztaná őket a tűző napfény.
Ez szóba is került tegnap este az Eridonban, Pollika épp a szokásos esti teáját hörpölgette (bár ugyanez a teája reggel meg délben is) egy fotelbe belefúrva csöpp testét, és hallgatta, hogy mit beszélnek a többiek. Tervezték a nyarukat, hétvégét, bánták a sok eső miatt elmaradt programot. Ha épp nem szívták le az órákon az évfolyamtársai, és nem hallik a klubhelyiségből feltűnően nagy hangzavar, akkor szívesen mulatja az idejét a többiekkel. Egyre bátrabban mer közbeszólni a társalgásokba, sőt vannak olyanok, akiknek szívesen tölti a társaságában az időt. Néhány nagyobb diákkal már egyenesen mosolyogva köszönnek, sőt igyekeznek bevonni a beszélgetéseikbe alulméretezett társukat. Sári megkérdezte, hogy mit fog csinálni ebben a szép, meleg időben, ő pedig maga sem tudja, hogy honnan jött neki, meg miért ezt mondta, de gondolkodás nélkül rávágta, hogy virágkoszorút szeretne fonni, mert még a toronyból is látszik a színesen tündöklő rét. Végül szó szót követett és megbeszélték, hogy ma az órák után ott találkoznak és együtt készítenek koszorút.
Egyébként még sosem csinált ilyet, fonni azt tud, úgyhogy csak remélni tudja, hogy ez elég lesz. Vállán a napi tankönyvével, még talárban lép ki az utolsó óra után az udvarra, sietősen szedi lépteit, szeretne azelőtt odaérni, hogy a többség befoglalja a legjobb helyeket órák után. A nap égeti picit a bőrét, de inkább a vakító napfény zavarja a sötét folyosók után. Hunyorogva szemeli ki az egyik legrejtekesebb helyet, ahol mindenféle szép színes virág meg szúrós bogáncs nő. Hátizsákját hanyagul a földre ejti, talárját pedig egy hasonlóan hanyag mozdulattal ejti rá. Érdeklődve pislog a választékra, van itt fehér, lila, sárga meg szúrós növény is. Egy szép fehéret – egynyári seprence- hamar le is szakít és mosolyogva a hajába tűzi. Pannára gondol, ő is biztosan szívesen fonna virágokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Egy pillanatra déjá vum támad, talán egy könyveben olvashattam hasonló sorokat, mint amik Lau száját hagyják el, olyan ismerős, furcsán bizsergős. Nem foglalkozom azonban vele sokáig, hagyom, hogy az érzés lecsengjen bennem, valószínűleg a frissen ébredés van rám ilyen nyugtató, nem mindennek utánajárós hatással rám. Mármint úgy értem ennek hála nem akarok mindennek utánajárni, amikor máskor lehet tenném. Már el is felejtem a szavakat, így felírni sem tudnám, hogy utánanézzek, de legnagyobb meglepetésemre nem zavar, hogy elesek a lehetőségtől. Elengedem azt.
- Igen igen - bólogatok lelkesen, szinte látom magam előtt a búvárruhába öltözött lányt, ahogy tengeri uborkák és kagylók simogatása közben ücsörög a mélyben, egy feneketlen fenéktelen fenekes mély nagy víz legalján, mosolyogva. Mert természetesen a mosoly az fontos, ha elképzelek valakit, annak mosolyognia is kell. Kicsit mintha ezzel szeretném nekik bevonzani a jókedvet. - Maximum kimélyíted kicsit a tavacskát, hogy így bvuuu vbáá - és mutatom kezeimmel, hogyan gondolom, elkezdem vízszintesen húzni, majd nagyon meredek v-alakban le, és felvezetem az ujjaimat. Igen. valószínűleg nem csinálnának ilyet, de mélynek mély nem?
- Ih, előre látom, a néven napokat, heteket vagy akár órákat, izé hónapokat is elgondolkodnék - sóhajtok, miközben elkezdenek peregni a szemem előtt a hangzatosabbnál hangzatosabb jelzős szerkezetek. Menő lenne. - Csak valószínűleg annyira zavarban lennék a kamerák előtt, hogy egy idomított makinál is ügyetlenebbül sikerülnének a dolgok - szontyolodok el. Nem mindenkinek való a nagy, kitüntetett figyelem. Furcsa ez tőlem, aki előszeretettel ugrál a folyosó közepén fűszoknyában és jack-o-boxos kalapban? Evvan.
- Hát ez nem csak rajtam múlik - sóhajtok, de közben a hangocska a fejemben azt mondja egyre-másra, hogy csak annyit kéne tennem, hogy elmondom Bencének az igazat arról ami történt, és máris igaz lenne az állításom. Addig.. addig de, igazából rajtam múlik. - Én nagyon bízom benne, hogy ki tudunk alakítani valamit ami mindkettőnknek jó, mert... ezen nincs mit szépíteni, ha nem is úgy, mint barát barát, de mint barát, nagyon nagyon nagyon hiányzik. - Beszédem lelassul, megfontoltabbá válik, szoknyám szegélyével játszó körmeim csendesen kapirgálják az anyagot. Értékelem, hogy azt mondta, nem kell válaszolnom, de nyilván azért kérdezte mert érdekli... és ebben nincs olyan amire ne válaszolhatnék. Ha azt kérdezné mégis miért történt, már terelnem kéne, de addig... nincs okom ne nézni fel egy bátortalan mosollyal, még ha nem is igazén vidám téma ez a legújabb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Mintha csak dézsából öntenék. De legalább az ég nem dörög, és nem is villámlik. Igaz, akkor talán még jobban megszaporázná a lépteit, mert nem akarná, hogy éppen belé csapjon a villám, ahogy igyekszik átszáguldani a réten. Mert amúgy ő nem fél a villámoktól és az azt kísérő hangzavartól. Sőt... Már egész kicsiként is örömmel, és teljes nyugodtsággal nézte az ablakból az égi háborút. És azóta is, mikor vihar közeledik, ő kiül az ablakba, és nézi a villámokat. Néha már csak egy tál popcorn hiányzik, és kész is a mozi.
Na igen, de ez csak akkor jó, mikor z ember lánya be van a lakásban, a saját szobájában, vagy úgy egyáltalán valami fedett helyen. De ha épp kint, a szabad ég alatt, az erdő mellett sétálva éri az eső, az már annyira nem bulis. De már teljese mindegy. Mindegy is, hogy mennyire szalad, ennél jobbn már nem tud elázni. Még az se lenne számára nagy csoda, hogyha holnapra teljesen lebetegszik.
Úgy szalad, mintha csak kergetnék. Abban a reményben, hogy mihamarabb átszeli a rétet, és hamar visszaér a kastélyba. Iyenkor örülne, ha képes lenne ő is a varázslásra. Hisz csak egy kis vízlepergető bűbájra lenne szüksége, és már nem is lenne gondja az esőre. De sajnos ez a kiváltság neki nem adatott meg így kénytelen egyedül megküzdeni  vízcseppekkel, és hagyni, hogy azok teljesen átáztassák a ruháját, és a haját.
Azonban még ebben a nagy sietségben is ézreveszi a szeme sarkából azt a lányt, aki épp akkor terül el a vizes fűben. S hiába akar továbbmenni, a kíváncsisága erősebb. Tudni akarja, hogy ki az az eletemült, aki ilyenkor akar napozni. így hát vesz egy nagy kanyart, s meg sem áll a lányig. Ott pedig csak szépen föléjahol, eltakarva a kilátását.
- Ugye tudod, hogy az eső csak a növényeket növeszti meg? Az emberekre nincs ilyen hatással... - guggol is le végül mellé, hogy annyira ne kelljen felnéznie rá a másiknak. Mert azt mégsem karja, hogy megfájduljon szegény lány nyaka.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Mivel késve értem vissza a kastélyba, így be se kellene mennem sárkánytanra, de utálok hiányozni, akkor már inkább késsek. Tíz perce megy még csak, talán semmiről se maradtam le. Igaz se a ruhám, se az arcomon viselt smink nem alkalmas arra, hogy iskolai oktatáson vegyek részt, de ez most nem érdekel, mert tanulni akarok. Ráadásul éppen ma maradnék le, amikor a kedvenc sárkányomról az Antipoduszi Opálszeműről van szó? Hát nem! Imádom a gyönyörű Új-Zélandon honos gyönyörűségemet. Ha kicsit kések is, akkor is, az óra nagy részében ott lehetek.
Hajam hátravetve, kifújva a berekedt levegőt, felemelt fejjel, határozott vonásokkal nyitom ki a terem ajtaját, és természetes könnyedséggel vonulok végig a termen, hogy az édesapám által írt igazolást Miss Brown-nak adjam. Kettő van belőle, papa gondoskodik arról mindig, hogy megfelelően igazolva legyenek a távolmaradásaim. A családi események egy máguscsaládban igencsak fontosak, mi pedig szeretjük maximálisan kiélvezni ezeket az összejöveteleket. Ádám is ott volt, én pedig úgy csüngtem a bátyámon, mintha az életem múlt volna rajta. Amióta háza, Vivienne minden idejét leköti, és az elmúlt éveket külön országban töltöttük. Fontos perceket hagytam volna ki, ha itt vagyok és nem otthon, ezt mindenki megértheti.
Az elfogadott igazolás után megfordulva a helyem felé indulnék, ám Csongi mellé valamiért beült Ryan, így én kénytelen leszek az ő helyére ülni. Csakhogy ez a hely éppen Lucas mellett van. Hát ez... mesés. Az ajkaim megrándulnak egy pillanatra, ahogy felmérem, hogy csak ez az egy lehetőségem van, és a láncomra fűzött köveket ujjaim közé véve, elindulok felé. Érzem, ahogy bizsergek a ténytől, hogy a közelébe lehetek, és feszélyezett-idegesség is urrá lesz rajtam, amiért a legutóbbi találkozásunk után mellette vagyok. Mondanom kellene valamit, de egyelőre csak némán kipakolom a könyvemet, a füzetemet, és hosszan kifújom a bent tartott levegőt. Le kellett volna mennem, hogy átöltözzek, és akkor ez az egész nem történik meg. Annyira ciki lesz ez a fél óra, hogy nagyon. Csak ne szólj be...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Valószínűleg minden normális ember menekül be az esőről, de legalábbis fedett helyről próbálja meg élvezni az illatát meg a látványát. Polli nem ilyen, egészen kicsi korától kezdve az összes pocsolyába bele kellett ugrani, mert ha nem, akkor sírt és hisztizett. Volt idő, amikor a szülei igyekeztek követni az időjárás előrejelzéseket annak érdekében, hogy tudjanak tervezni Pollival kapcsolatban. Gyerekkorában nem volt vele könnyű, volt egy nagyon édes énje is, de akaratos volt, és sokszor omlott össze egy külsős szemmel aprónak tűnő dolog miatt. Ezt a szüleinek és Pollinak együtt kellett megtanulniuk kezelni, hogy mára olyan tudjon lenni a helyzet, mint amilyen.
Polli is normális, egyszerűen csak szeret dolgokat, és azokhoz ragaszkodik. Ha az a stresszlabdája, akkor az, ha egyetlen egyféle tea egy életen át, akkor az, ha pedig az esőben ázni – ésszel, mert van kabátkája, akkor bizony az.  
Egészen belemerül a szürke felhők táncába, még az sem zavarja, hogy néhány esőcsepp lefolyik az orrán a testhelyzete miatt. Vajon Tatán is esik most az eső? Panna nélküle is kimegy játszani ilyenkor vagy hallgat a szüleikre, akik mindig mondogatják, hogy maradjanak már odabent?
Ekkor egy hang rántja vissza a valóságba. Először fel sem fogja, hogy mit mondtak neki, arra gondol, hogy prefektussal, esetleg tanárral van dolga, ám a hang gazdája hamar leguggol mellé, így be tudja azonosítani, hogy az egyik évfolyamtársa az. Ha jól látta órán a talárját, akkor a Levitába járhat. Arcán döbbenettel ül fel, hogy arcuk nagyjából egyforma magasságban legyen, de akkor is elnéz a lány szemei mellett.
- Igen, sajnos erre már rájöttem… - Sóhajtja, a gúnyt észre sem véve. Otthon beszéltek már ilyenekről, így fel sem merült benne, hogy esetleg szívatnák vagy ilyesmi. Merengve csodálja a táj szépségeit. – Én csak szeretem az esőt, a levegőt… még a csigákat is, csak megfogni nem, mert undik. – Mutat fél méterrel maga mellé, egy igyekvő kis éti csigára, aki egy közeli pitypang levelét készül éppen megcsócsálni. Ezen a szép zöld réten bizonyosan jó sokan lesznek. – Próbáld ki! – Javasolja, ahogy visszavetődik az ázott gyepre. Feje még a dús fű ellenére is koppan a kemény talajon. Polli nem lát ebben semmi furcsát, ezzel nőtt fel. Afféle „edd meg a karfiolt is”-féle dorgálásnak fogta fel a „minek mész már ki megint?” kérdéseket a szüleitől. Remélhetőleg Kiara sem fogja teljesen árammal -de legalábbis tökkel – ütöttnek nézni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Kitörő dühét?
Pillantok rá hitetlenkedve, úgy, mint aki nem tudja, hogy elmentek-e neki otthonról, vagy elmentek-e neki otthonról. Kazinak nincs kitörő dühe, ő a világ legjámborabb embere. Komolyan, még sosem mondta ki, hogy "Angyalom", úgy, hogy megálljon az ütő is bennem, emellett nagyon jól esik beszélgetni vele és nagyon jó az ölelése is. De ezeket persze nem hozom fel a védelmére, mert nem akarom, hogy félreérthető legyen, vagy, hogy Darya-nak rosszul essen, hogy én ilyen emlékeket őrzök az apjáról. Mikhail Kazanov különleges figura, de elképzelni se tudom, hogy esetleg dühkezelési problémái lennének. Nekem ez az egész olyan lehetetlennek hat.
- Az biztos. Neki is kéne valami normális fickót találni. Vagy, lehet, hogy éppenséggel ő lesz a mostohaanyukád.
Szerintem mondjuk nem járna rosszul vele, de azért tegyük hozzá, hogy egy piszkos kis mosoly ott pihen az ajkaimon. Én csípném, ha lenne egy ilyen egyesülés a navinéban, tök jól összeillenek. Darya összejönne Matyi bá-val, nekem ott van alapból Damy, és akkor elmondhatnánk, hogy mindenki boldog és Várffy mentes. Hát nem lenne mesés? Dehogynem! Mondjuk akkor már a nagy összehozásba keríthetnénk valakit a szépszeműnek is, aki megint felénk pillant, és meg olyan szépen nézek rá, hogy attól képtelenség, hogy ne olvadjon el a szíve. Valahol mélyen szeretném azt hinni, hogy szeret, de legalábbis nem csak agyérgörcsöt kap tőlem.
- Ez a beszéd!
Elégedetten sóhajtva pillantottam le a lapra, ami egy határozottan várokozáson felüli tudásról árulkodik. Ha még tanultam is volna, akkor lehet, kiváló is lehetnék, de mivel végigpofáztam a vizsgát, ezért csak elfogadható lesz valószínűleg.
- De előbb megengedem, hogy leírd azt, amit leszerettél volna még a lapra, addig a tekintetemmel megerőszakolom Henriket, utána mehetünk.
Legyen neki is jó, nekem is jó. Fontos a barátságunkban az egyensúly, és senki se mondhatja, hogy nem teszek meg mindent az ügy érdekében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

A szégyenlős köszönésre automatikusan pirul ki mindkét, egyébként sem sápadt orcám. Figyelem Layla vonásait, és büszkén kijelenthetem, hogy örül nekem. Vagy éppenséggel valamiben megzavartam, ezért a megilletődés. De inkább maradjunk az első opciónál, hiszen én is a föld felett járok néhány méterrel, hogy megtaláltam. Sőt, egy új barátot is találok mellette, aminek szintén kifejezetten örülök. Nem szeretném, hogy a lány magányosan tengesse a napjait a kastély falai között, s a birtokon egyaránt, amikor én éppenséggel nem tudom megvédeni. Elvégre én azért vagyok. Hős lovag szeretnék lenni, aki nem engedi, hogy bántódása essen Laylának. Ahogyan bizonyára ez a fiú sem. Nem vagyok azért teljesen vak; látom rajta, hogy nem repes az örömtől, hogy én is megjelentem a találkozójukon, de tényleg nem szeretnék sokáig zavarni. Csak meg kellett ragadnom az alkalmat. Megérkezett a bátorságom, és ilyenkor kell meglépni bizonyos dolgokat, nem igaz?
Kékjeim vidáman mosolyognak vissza Nathaniel bemutatkozására, és bocsánatkérőn biccentek is felé egyet. Nem szeretném elvenni a mókájukat, ezért gyors leszek és lényegre törő. Csak a francért izzad ennyire a tenyerem. Vastag ajkaimat megnyalva fordulok Layla után. Szívem hatalmasat dobban, ahogyan az eddig lesütött szemei megtalálják az enyémekhez vezető utat, és még nagyobbat nyelek. Olyan egyszerű volt fejben lezongorázni ezt a helyzetet… vissza kell nyernem a bátorságomat. Így szélesen elmosolyodok, szemeim pedig jellegzetesen összeszűkülnek ennek következtében.
– Tudod… Layla – kezdem, és szabad kezemmel megvakarom izzadó tarkómat. Tekintetem mélyen és mérhetetlen kedvességgel fúrom az övébe, majd megemelem a dobozkát tartó másik kezemet. Kissé hanyag a csomagolás, nem vagyok benne annyira jártás, de egy idétlen masnit is kötöttem a tetejére, amin apró cikeszek sorakoznak egymás után. – Arra gondoltam – itt torkot kell köszörülnöm, mert mintha valami letelepedett volna hangszálaimra. – Hogy ezzel az aprósággal kedveskednék neked – minden szavam gyermekin bájos, mégis valami más is meghúzódik mögötte, ami tőlem kifejezetten szokatlan. Férfias? Attól azért távol van, de már valamivel felnőttebb módon csillan meg bennem valami. – Tessék – nyújtom át izgatottan, s ahogyan ujjaim az övéhez érnek finom borzongás szalad végig hátamon. Egy pillanatra Pixel után nézek, de ő éppen Nathanielt tartja fogságban. Körülötte ugrál és csahol, ezért megkönnyebbülten mosolyogva fordulok vissza Layla felé.
Ha nem kezdi el bontogatni, akkor biztatni kezdem, hogy tegye meg, s amikor kinyílik a kis doboz, egy egyszerű kis poharat talál benne. Magyarázkodni kezdek.
– Ugyan nem teljesen igaz mindkettőnk posztjára, de… - itt a dobozba nyúlok, és kiveszem a pohárkát, hogy a rajta lévő feliratot a lány felé fordíthassam. – Tudod, mondják angolul, hogy she’s a catch – vonok vállat, és Layla kezébe nyomom a poharat. – Nálam van a pohár párja. Azon az áll, hogy he’s a keeper – angol kiejtésem esetlen, de teljesen érthető. – Azt szeretném kérdezni, vagyis… el szeretnélek hívni egy piknikre. Amikor rárérsz – mosolygok szégyellősen. Már látom magam előtt, ahogyan a két kis pohárból szürcsöljük egy kockás pléden a limonádét, és mindenféle aprósüteményt eszünk. – Mert úgy gondolom, hogy – húzom ki magam. – You are a catch and I want to keep you – emelem rá bájos komolysággal a tekintetemet. Bizonyára nem én vagyok az egyetlen, aki udvarol neki, elvégre csodás lány. A legcsodásabb. De ha most nem teszem meg, akkor később nagyon bánni fogom, hogy nem szedtem össze a bátorságom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem az a dolgozatíratós fajta, már csak azért sem, mert ilyenkor mindig extra munkát kell fektetnie a diákok átrugdosásába következő évfolyamba, másrészről otthon kell ülnie a papírok felett, amikre néha olyasmiket írnak, amit jobb lenne nem látni. Ma is csak azért jutott erre a döntésre, mert a diákság kimondottan beszédes kedvében van így a nyár közeledtével: mindenki szünetre akar menni, szórakozni, rendet bontani, ő viszont ezt nehezen tolerálja. Ennek köszönhetően írják most ezt a csodálatos dolgozatot, Henrik pedig laza, kényelmes léptekkel rója a sorokat, adott esetben be is segít annak, akinek nem megy igazán. Hozzáteszem, mestertanoncok esetében ilyesmi nem dívik, de hát ő már csak ilyen cukorborsó, ugyebár.
Van azonban egy páros, akiket szíve szerint szana-széjjel ültetne, ugyanis Darya és a kisAngyal egész dolgozat alatt fecsegnek. Néha-néha rájuk pillant, ezzel is jelezvén, hogy kezd fogyni a türelme, de csak megy tovább a susmus. Nem meglepő módon elhatározza, hogy kideríti, mégis miről beszélgetnek, így egy aprócska kis bűbáj segítségével megélesíti hallását, hogy értse az elhangzó szavakat, amik őszintén, bárkit vörösbe borítanának. Az egy dolog, hogy megtudta, milyen csodás feneke van, de volt itt terítéken minden: tanár-diák kapcsolatok, kurvák, sztripperek... És persze a mai fiatalok. Az utolsó csepp a pohárban mégis az, mikor elhangzik, Odett meg kívánja erőszakolni, pusztán a szemével. Ekkor összepréseli ajkait, megcsóválja fejét és egyenesen a lányok felé indul. Most kéne valami frappánsat mondat, mi? Na az nincs.
- Angyal Odett, Darya Kazanova, kérem a dolgozataitokat - kinyújtja kezét, hogy azonnal odaadhassák a lányok, majd miközben várakozik, kedvesen a navinésre mosolyog. Ez az a fajta görbe, amitől ilyen esetben meg kell riadni, mert semmi jót nem jelent. - Megelőzvén, hogy bárki-bárkit megerőszakoljon bárhogyan is, mindketten fogjátok magatokat és bevonultok a terem két különböző sarkába és ott fogtok ácsorogni a csodaszép fehér falat nézve, miközben elgondolkodtok azon, melyik említett tanárnak milyen segítséget fogtok nyújtani az elkövetkezendő egy hónapban. Nyilvánvalóan Várffy fog leginkább örülni Nektek. Elmélkedhettek, hogyan könnyítsétek meg a mindennapjaikat. Na gyerünk - biccent fejével és komótosan elindul vissza a tanári asztalhoz, hogy helyet foglaljon, majd szemével végigkísérje a további eseményeket. Nagyon szívesen alkalmaz sóbálvány átkot is, ha menekülni készülne a két jó madár, viszont, ha rendes gyerekek lesznek, talán megússzák ennél komolyabb következmény nélkül. A dolgozataik úgyis trollt érnek.