Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Vidáman elnevette magát, mikor meghallotta, hogy a pici lány a nevét kiabálja. Rég nem örült már így neki senki, így kifejezetten megmelengette a pici szívét. erős késztetést érzett rá, hogy ölbe kapja és megszeretgesse Pollit, de az talán egy cseppet sok lett volna mindkettejüknek. Így inkább megmaradt egy konszolidált integetésnél.
- Ó, hát az igazán semmi, csak leestem a lépcsőn, de már alig fáj. Sose fuss a lépcsőkön, mert így jársz - tanácsolta a fejét ingatva. Neki sem kellett volna, de rossz szokása szerint, már megint iszonyú késésben volt. Határozottan le kellett volna szoknia az ilyesmiről, de esélyét sem látta, hogy egyik napról a másikra majd megjavul és hirtelen minden találkozójára épp a lehető legjobb időben fog érkezni. Nem ez szinte, elképzelhetetlen volt.
- Kerti virágokból nem is igazi buli, csak az ilyen vadon termőkből - nyugtatta meg egy cinkos kacsintás keretében, csak hogyha esetleg jól sül el ez a kis kalandjuk, akkor ha hazamegy szünetre ne jusson eszébe metszőollóval neki esni a kertnek sutyiban. Biztosra vette, hogy valahol a közelükben is terem vadon néhány nem védett, de szép virág, amiből esetleg több koszorút készíthet a továbbiakban is, esetleg a húgával együtt. Szívfájdító volt belegondolnia, hogy Lilla sosem beszélt ekkora szeretettel és rajongással róla, legalábbis a szemébe sosem mondott semmi kedveset.
- Biztosan nagyon szép lehet! - Erősíti meg hevesen bólogatva a lány fokhagyma virág iránti rajongását. - Tudod nekem melyik a kedvencem? A jácint. Bár abból nem lehet koszorút fonni, de mesés illata van. - Volt is belőle néhány, mind az Eridon béli, mind az otthoni szobájában. Ezen felül rengeteg korallvirágot, orchideát, különböző kaktuszokat és ki tudja még miféle más szobanövényt tudhatott magáénak. Közben elértek a lány cuccaihoz, így Sári vidáman törökülésbe vetette magát a fűben, majd várakozóan Pollira pillantott, hogy vajon ő is követi-e.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Az egyik jó tulajdonsága a csöppnyi tinédzsernek, hogy nagyon könnyen tud megszeretni másokat, ha pár kedves szót szólnak hozzá, egyből bízni kezd az emberekben. Ezzel könnyen meg is tud sérülni, hiszen rendkívül naiv és egyszerűen befolyásolható teremtés. Otthonról hozta ezt a dolgot, egész életében alig találkozott olyan emberrel, aki miatt gyanakvónak kéne lennie, a szülei kellően megszűrték számára a külvilágot, hogy a lehető legboldogabb gyerekkora lehessen.
Így a Sárival való kapcsolata is nagyon jól indul a lány közvetlenségének köszönhetően. Ő lett az Eridonban a kedvenc embere, bár többen is kedvesek hozzá, de a lánnyal tud a legtöbb időt eltölteni a házból. Meg persze Lili és Olcsi, de ők messzire vannak. A Rellon közelébe nem menne megkeresni Olcsit, mert fél a zöldektől, főleg a prefektusaiktól. Lehet úgy választották ki őket, hogy ijesztgetős versenyt tartottak és a legrémisztőbbek nyertek? Mondták, hogy rawr és elsírta magát a mumus?
- Nem fogok. – Helyesel még mindig rá-rá sandítva a lány befáslizott bokájára. – Ettől fogsz tudni táncolni? – Kérdi még mindig sajnálkozó hangon. Ő el sem tudná képzelni, hogy ha a kezeivel történne valami és nem tudna zongorázni soha többé. Ezért is nem meri nyújtogatni az ujjait, mert mi van, ha nem hosszúak lesznek, hanem baj éri őket? Egyszer próbálta még régebben, de reccsent egyet meg fájt órákig utána, úgyhogy azóta letett róla. – Úgy gondolod? Mondjuk ezek ilyen naaagyok – Mutatja a kezeivel, hogy mennyire szétterülnek a vadvirágok, mert több kicsi száruk van. – és akkor nagyobbak. Ez úgy szép, ha vastag, nem? Meg hogy így meg mindenfelé, nem egy sorban. – Magyarázza jobbjával mutatva a kívánt vastagságot, míg baljával köröz körülötte, hogy ez bizony kerek lesz és koszorú.
Játékosan kiválasztja a neki legjobban tetsző növényeket, valamelyikből kettőt is szed, hogy aztán átnyújtsa Sárinak. Nem biztos benne, hogy a lány is szeretne belőle fonni, de annyira szépek, nem tudja kisajátítani az összeset magának.
Kár, hogy nem tudja Pannával megosztani ezt a koszorút, pedig neki is szívesen csinálna egyet, de biztosan elhervadna mire Tatára érne vele a bagoly. A pipacs is olyan hamar meghal, ha leszedik, pedig gyönyörű.
Az álláig mindenféle színes virággal megrakva követi Sárit a fonóhelyre. Óvatosan a lány ölébe borít mindent, amit szedett, hogy aztán ő maga is ledobja magát háztársa mellé egy széles vigyor keretében. – Hogy kell nekikezdeni? Az erősebb szárúakat hajlítsuk meg először? – Kérdi oldalra biccentett fejjel, s finoman nekiáll a növények szárát taperolni. – Nézd, szerinted ez jó kiinduló? – Emeli fel az egyik hosszabb, keményebb szárú virágot. – Vagy először a színeket döntsük el? Én mindeeent akarok bele. – Csipogja a kezében lévő virágot szorosan magához ölelve. Nem játszik kicsiben, mindent is akar. – Te? -

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Hümmög, nem szokott még hozzá, hogy nem mindenki szemléli a világot ecsettel és palettával a kezében. Ha ügyesebb lett volna, akkor a művészeti suliban is lehetne, tör rá egy pillanatra a szomorúság, a felvételin ért kudarca felett érzett bánat. Ha nem a narancssárga cipőjét veszi fel, vagy ha nem a mókusszőrből készült ecsetet viszi lehet sikerült volna... Mindenki azt mondja, hogy majd megpróbálja jövőre, de mi van, ha jövőre már nem lesz ugyanolyan? Ha most van egy nagyon jó tanár aki nyugdíjba megy, és őt már nem fogja tanítani? Ha bezárják az iskolát? Ha... Vele történik valami egy vérvörös telihold alatt?
Borús gondolataiból egy magasba lendülő kéz rántja ki, elhessegeti a fájdalmakat, és inkább figyel, hallgatja amit Betti mond, és bólogat mellé, megtűzdelve egy-egy ühümmel és ahával. Csak olyan elegánsan mutatja, hogy figyel, ahogy hanyatt is fekszik szoknyában... - Mondjuk elég durva büntetés azért, hogy az idők végezetéig lógnia kell - húzza el a száját berzenkedve.
- Különben is, Odett azt mondta, hogy a szépség relatív, mindenkinek más tetszik, és ez így van jól - szövi tovább a gondolatmenetet, miközben felemeli a kezét úgy tesz mintha megsimogatná a csillagokat. Bár nem biztos benne, hogy mindegyiket pontosan jól látta, azért nagyjából emlékszik merre voltak, így kifeszített tenyérrel egészen biztosan érinti a megfelelőket. És hát Zina nem olyan fukar, hogy problémázzon azon, hogy így esetleg olyan csillagok is kapnak a simogatásból, akik nem fejjel lefelé lógnak. Vajon csillagokat is be lehetne fogni háziállatnak, ha elég türelmes az ember? A megfelelő képzelőerővel biztosan!
- Én eddig teljesen azt hittem, hogy a nimfák szárazföldön élnek, és a tengerekben a sellők. Ha belegondolsz a nevében is ott a fa, fák pedig nincsenek víz alatt nem? - fordítja oldalra a a fejét, várva a magyarázatot, ha érkezik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Legalább a Nap melege boldoggá tette egy kicsit, néhány percre talán el is szundikált ebben a kellemes helyzetben. Nem volt egyértelmű, hogy valóban ez történt, vagy csak kiestek neki bizonyos percek a kialvatlanság miatt, ami a szomorúság miatt gyötörte. De nem is számított igazán. Az már annál inkább, hogy valaki cseppet sem konszolidált módon, üvöltözve zavarta meg a nyugalmát, amiért bezsebelhetett szegény lány néhány morcos pillantást, mielőtt Sári feldolgozta volna, hogy mit is lát. Szóval az ismeretlen leányzó jött felé, lángoló karral, majd gyakorlatilag egy tízpontos ugrással landolt a szökőkút peremén, hogy aztán kezét a vízbe dugja. Az eridonos felkönyökölt, ez már bőven meghaladta azt a szintet, ami felett kíváncsivá vált.
- Szia - biccentett kicsit bizonytalanul. Még nem igazán tudta hová tenni ezt az egészet. Több variációt is látott maga előtt, valaki megátkozta, rossz bájitalt ivott, vagy valami egyszerű mugli módszerrel felgyújtotta a karját. De miután alaposabban szemügyre vette a víz alatt lévő testrészt és nem talált rajta semmiféle sérülést így arra a következtetésre jutott, hogy lehet, egy másik elemistával van dolga, akinek esetleg még csak most jelent meg a képessége.
- Hát téged mi lelt? - érdeklődött kicsit talán mogorvábban, mint illett volna. Na nem azért, mert felzavarta a kis csendes pihenőjéből, bár lehet ez is közrejátszott a dolgokban. Modorár magyarázatot inkább a nemrégiben történt nem túl kellemes események okozták, igazából szinte mindenkivel ilyen volt. - Tudod, hogy miért lángolsz? - tette hozzá az egyértelműség kedvéért. Meglepően örült volna, ha egy sorstárssal sodorja össze a véletlen épp ebben a nem túl vidám életszakaszban. Így legalább kevésbé érezte volna egyedül magát, talált volna valakit, aki megérti.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bólintott még egyet kettőt, hogy kifejezze egyetértését. Nem is szabadott volna, neki sem kellett volna. De ő ugye már nagylánynak számított, aki csinálhat butaságokat és megóvhatja ezektől a kisebbeket.
- Hát ma meg holnap biztos nem, de utána már gond nélkül. - Legalábbis ebben bízott. Bár nem ártott volna kicsit talán tovább pihentetnie, de lehet, hogy belehalt volna ha nem táncolhat két napnál hosszabb időn keresztül. Pocsék beteg volt, egyszerűen képtelen volt megülni a fenekén ha épp nem tűnt halálosnak az adott kórság vagy sérülés. Azért negyven fokos lázzal nyilván nem merte megkockáztatni a ficergést, de ezen felül nem igazán lehetett olyat mondani, ami megállíthatta volna.
- Igen, abszolút. - Úgy szép ha vastag, meg ha rendetlen, bár nem tudta elképzelni magát egy vaskos virágköteggel a fején, de végül is az élet mindig okozott meglepetéseket. Az egyik piros virágot úgy, mint Polli a füle mögé tűzte, bár kicsit félt, hogy letámadjak valamilyen bogarak. A többit szorgalmasan szorongatta, míg le nem ültek és be nem temette a virághalom. Úgy gondolta, ebből bőven elég lesz koszorút fonni. Alaposan szemügyre vette a virágokat, majd gyorsan szétválogatta, hogy melyik milyen fajta, csak hogy egyszerűbb legyen majd fonás közben választaniuk. - Igen, szerintem érdemesebb lenne valami vastagabbal kezdeni - mondta, és már ki is választott három különböző színű, de nagyjából azonos vastagságú virágocskát. Egyszerű hármas fonással elkezdte összefonni a szárakat, majd kisebb, vékonyabb szárú virágokat adott mindig a bal oldalon lévő szárakhoz. így egy idő után már egészen koszorúformát kezdett ölteni. Oda kellett rá figyelnie, de legalább nem okozott csalódást magának, hogy még egy ilyen egyszerű dolgot sem képes megcsinálni, ami másnak talán alapvető lehetett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Újabb közeledő ember zajára lett figyelmes, ám ezúttal tudta kihez tartoznak. Apró, de fürge lépések egymásutánja, lopva hol ugorva egy picit csak a gyorsaság kedvéért. Rara.
- Késtél - állapította meg Zsombor, de hangjában nem volt megrovás. - De tudod... rád mindig megéri várni - nyomott egy puszit a lány homlokára, és megfogta a kezét. A mesét a szobatársairól annyira nem vette be, mert aki így néz ki, nem foglalkozhat egyszerre a külsőjével és másokkal is. Vagy legalábbis nem ennyi idő alatt. De hagyta, hogy a lány abba a tudatba maradjon, hogy sikerült kibeszélnie magát.
- Egy olyan helyre, ami sokat segített, amikor még nem voltam.... - egy pillanatra összeszorította a száját, ahogy elgondolkodott a szavon. - ... olyan mint most. - Először a normális ugrott az agyába, de rájött, hogy elég túlzás lenne magát teljesen épnek neveznie.
Közben elkezdte vezetni a lányt befelé az erdőbe, egészen addig a titkos kis fáig, melynek ágai között megbújt a ház. Az ódon kis otthon úgy csillogott teljes pompájában, mintha soha nem hagyta volna el. S habár esze vissza-vissza révedt arra az időszakra, már teljesen idegenként kezdte azt megélni. Ő volt, de mégsem annyira. Se Nem Zsombor, se nem Márton. Ő csak egy Csonka gyerek.
- Amikor meséltem neked a szüleimről, biztos említettem, hogy az egész egy viharos éjjel történt. Szóval jó sokáig rettegtem tőle. És egyszer megtaláltam ezt a helyet - mutatott fel a fa ágai között. Mostanában már sokkal egyszerűbb volt beszélnie a múltjáról. Rara megértette őt, és érezte, hogy ha nehéz is, neki megéri elmondani mindent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Szégyellte magát eléggé anélkül is, hogy a fiú szóvá tette volna, de ezek után aztán végképp csoda volt, hogy nem borult lángba az arca. Hogy szó szerint vagy csak képletesen, azt inkább ne is firtassuk. Megnyugvással teli mosolyra görbültek ajkai, hogy a kedves szavak, a puszi vagy az összekulcsolódó ujjaik hatására azt talán ő maga sem tudta.
Fel tudta fogni, hogy mennyit jelenthet ez a hely a fiúnak, és igazán hálás volt, hogy most őt is elviszi oda. Bár azt már el sem tudta képzelni, hogy mit keresnek az erdőben. Úgy gondolta, hogy talán az erdei menedék felé tartanak, de aztán rá kellett jönnie, hogy az az út, nem ez az út. Néhányszor mikor a távolban megreccsent egy-egy faág, vagy zizzentek a lombok egy hajszálnyival erősebben szorította Zsombor kezét. Ha igazán töredelmesen bevallotta volna fél egy kicsit az erdőben, de úgy gondolta, hogy fényes nappal ketten csak biztonságban vannak. Végül is, mi árthatott volna nekik?
Kicsit nehezen vette észre, hogy ott fent az ágak között az folt nem csak egy folt, hanem egy aprócska házikó. Szemüveg nélkül olyan távolra már nem látott valami jól, de azért rövid megfigyelést követően már egészen ki tudta venni a formákat.
- Szeretnél te előre menni?- Valahol egy kicsit irigy volt a fiúra, ugyanakkor örömmel töltötte el, hogy neki sikerült leküzdenie ezt a félelmét. Legalábbis a szavai alapján Sári így vette le. Ő bármit megadott volna, ha szabadulhat a viharfóbiájától, de az évek múltán nem hogy csökkent, sokkal inkább erősödött a félelme. Sosem tudott teljesen konkrét választ adni, ha megkérdezték, hogy mégis mi olyan ijesztő benne. Hogy a hangos zajok, vagy a természet elsöprő eleje riasztotta-e meg egy megoldatlan rejtély maradt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Lassan haladok a sáros úton. Szerencsére voltam elég okos ahhoz, hogy bakancsot húzzak, így harisnyám és lábam tiszta mard. Meggyorsítom a lépteimet, és kissé sietősebben haladok tovább az erdei úton. A faházat legnagyobb örömömre üresen találom, így felmászva el is helyezkedem az egyik babzsákon. Cipőimet kulturáltan ledobom, ezzel kényelmesebbé téve magamnak a helyzetet. Lábaimat keresztbe rakva felhúzom. Kényelmesen elhelyezkedem, majd táskámból kihalászom a füzetemet és egy tollat. Írni kezdek. Először csak egy sort. Azt az egyet, ami már napok óta érik bennem. Egyik éjszaka fogalmaztam meg, mikor nem tudtam aludni. Az első sor után azonban elakadok, és csak nem akaródzik folytatódni a történet. A tollam végét rágva kibámulok az ablakon. Az enyhe szél rángatja a fákat. Az idő kezd kicsit lehűlni, és fülledt is a levegő. Lehet, hogy esni fog? Na de, vissza a történethez. Ismét a papírra helyezem az íróeszközt és lassan írni kezdek. "Fejét óvatosan felemelte, és..." És mi? Az agyamban mintha gát épült volna. Semmi nem jut az eszembe. Hátra hajtom a fejemet, és aprót nyögök nagy szenvedésemben.
- Gondolkozz! Gondolkozz, Betti! - motyogom magamnak.
"Fejét lassan felemelte, és megpillantotta Őt! Ez az! Mint gyors folyó a gáton, a gondolatok úgy zúdulnak át az agyamban lévő falon. Egyszeriben teljesen kirajzolódik a történet a fejemben, és írni kezdek. A szavak gyors egymásutánban jelennek meg a papíron. Mint annyi más alkalommal, most is teljesen elveszítem a kapcsolatot a valósággal. Számomra már csak a történet világa létezik, való világ valahol a messzi távolban rejtőzik előlem.
Csak akkor eszmélek fel, amikor recsegést hallok. Valaki mászik felfelé?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

A tanórák mind ugyanúgy telnek; a professzor hangja kivehetetlenül mosódik össze a diákok halk sutyorgásával, a táblán megjelenő képletek és magyarázaton érthetetlen zagyvaságnak és lényegtelennek tűnnek. Kezében serceg a penna, ahogy cél nélkül szánkázik az előtte heverő pergamenen, azt a kósza illúziót keltve, hogy figyel, hogy a többiekkel együtt dolgozik és tanul. De őszintén szólva, alig képes bármi is felkelteni a figyelmét. Minden órán csupán
a maga előtt lévő üres padra bámul, próbálja odaképzelni öccsének talárba öltöztetett testét, piszkos szőke tincseit és a mosolyát, aminek jelentését csakis Domi tudhatta az adott pillanatban. De a szék üres volt.
Valamiféle kimondatlan egyezség született évfolyamtársai között, hogy szabadon hagyják azt a helyet. Kedves gesztusnak tartja, de szükségtelennek. Hisz már sosem foglalhatja el Teó azt a helyet, csak a hiánya szorítja össze a szívét és mar a húsába minduntalan, mikor rápillant az ablakon beszűrődő aranyos fénycsík által megvilágított helyre. Mintha angyali glóriát próbálna rajzolni fivére szőke fejére. Elviselhetetlen.
A saját életedet éld Dom, ne az enyémet kutasd.
Órák után kirobbant a kastély fullasztó tömegéből és fejhallgatóval a fején indult el a közös helyük felé. A zongora éles és egyszerre lágy hangja kiűzött minden gondolatot a fejéből, csak a gyász csontig hatoló hidege volt kéretlen útitársa. Lépteit zaját elnyomta a fülében doboló zene ritmusa, ajkai között lehelete is némán járt-kelt. A faház elé érve megtorpant és úgy nézett fel a magasban az épület roskatag falaira, mintha épp az imént dobták volna ki onnan és visszavágyna a kellemes melegbe. Az emlékek úgy szaggatják a bensőjét, mint vitorlát az ordító orkán. Elviselhetetlen.
Halkan zihálva lépked felfelé, egyre közelebb és közelebb a nevetések és a közösen eltöltött percek színhelyére. Az ajtó végül panaszos sóhajjal engedi útjára és Domi nagyot nyelve lép a napfény áztatta kis térbe. Tekintete egyből a barna kobakra siklik, amit a nap sugarai arany glóriába vonnak. Egy tünékeny pillanatra megáll az idő, lélegzete bennreked, ami gátat vet a hömpölygő érzelmek összemosódó árjának. A pillanat hamar tovatűnik, a valóság a lelkébe mar. Feketéi alig időznek a lányon, csupán némán biccent, ha ránéz, majd a falnak dőlve áll neki keresni valamit a tekintetével. Valamit a falakon, a beléjük vésett emlékekben. Valami, ami csak az övék. Az övék volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Csak a testem van a kis erdei faházban, az agyam meg valahol teljesen máshol. Gondolatban messze, Nagy-Britanniában járok, valamikor a 19. század végén. Fejemben éppen egy átok által ketté törött fa reccsenése hangzik. A hanghoz viszont valami más is társul. Valami sokkal hangosabb, élethűbb. Beletelik pár másodpercbe, míg rájövök, hogy az a hang bizony nem a fejemben szólt, hanem a valóságban. Visszatérek a jelenbe, és lassan felemelem a fejem. A létra nagyokat reccsenve küzd, hogy meg tudja tartani azt aki éppen igyekszik fel rajta. Az ajtóban egy szőke kobak jelenik meg, majd lassan a hozzá tartozó test is. A fiú szörnyen ismerősnek tűnik, de nem jut eszembe honnan.
- Szia - válaszolok a biccentésre csendesen.
Majd ismét a papíromra nézek, és folytatom az írást. Nem úgy tűnik, mint aki beszélgetni kíván, így nem is zargatom. Eltelik 5-10 perc, míg csenben ülünk egymás mellett, és mindenki csinálja a maga dolgát. A gondolataimat azonban nem tudom teljesen visszafordítani az íródó történetemre, és visszakalauzolni Skóciába. Egyre csak azon gondolkodom, ki lehet a srác, miért annyira ismerős. Persze ebben a kastélyban éjjel-nappal össze vagyunk zárva, így könnyedén meglehet, hogy elmentünk már egymás mellett, egymás mellett ültünk reggelinél, közösen várakoztunk egy tanárra. De nem. Egyik szituációra sem emlékszem, ahol ez a szőkeség lett volna mellettem. Talán levitás és a klubhelyiségben találkoztunk. Igen, ez már ismerősebb. Hogy is hívják? Mintha valami "T" betűs neve lenne. Tomi? Vagy Tivadar? Nem, nem, valami más volt. Teó! Ez az!
Ekkor, mint villám hasít belém a felismerés. Természetesen hozzám is eljutott a hír, hogy a múlt nyáron elvesztettünk egy levitást. A gyomrom egészen apróra szűkül össze, ahogy rájövök, hogy ez a fiú bizony Teó egyedül maradt ikertestére. Pár percig csak ülök ott, a szemem sarkából a srácot figyelem. Nem ismertem nagyon a testvérét, de emlékszem, egyszer kisegített egy házi dolgozatban, mikor elakadtam azzal. Mindig nagyon kedvesen mosolygott mindenkire, és akik ismerték, igen bátornak is mondták.
Hirtelen felállok. Lassan leteszem a holmimat, és óvatosan a fiú mellé sétálok.
- Szia - köszönök rá ismét, most már beszélgetés indító jelleggel. Intek is egyet, hogy felfedezzen, ha esetleg nem hallana a zenétől. - Én Betti vagyok, levitás másodéves. És te? - kérdezősködöm csak, hogy ne a semmiből induljunk. De aztán rátérek a lényegre, mert úgy érzem, nincs értelme tovább hárítani. - Te vagy Teó testvére, igaz? - próbálok tapintatos lenni, de egy ilyen téma nehéz, akárhonnan közelíti is meg az ember. Ha pedig valaki tudja, mi a gyász, az én vagyok. Na meg sokan mások is ebben az iskolában. A varázslótársadalomnak sajnos sok veszteséggel kellett szembenéznie az idők során, és még most sem teljesen veszélytelen mágiával élni, még ha most már nem is a mugliktól kell félnünk. Abban reménykedem, hogy tudok beszélni a fiúval, és esetleg tudok segíteni neki. Talán egy másik diák jobb hallgatóság, mint egy terapeuta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Ahogy megpillantotta a faágak között kikandikáló deszkákat, először fogta el valami, amit legjobban lehetett hasonlítani az otthon érzéshez. Nem volt teljesen olyan, mégis kissé megmelengette a szívét. Érezte ahogy a lány közelebb bújik hozzá, és arra gondolt vajon megérdemli-e ezt az egészet. Mikor legutóbb járt itt, még szét volt esve. Az elméje megborult, volt egy nevelőapja, aki végül becsapta. Semmi biztos az életében. Most pedig van egy választott családja. Rara, Tom és még Laura is. Nem is kellett neki több.
- Ha szeretnéd - mosolygott a lányra, és elkezdett mászni. A tetején megvárta Rarát, és a kezét nyújtotta, hogy felsegítse a végén. Végül bemehettek a kis egyszobás bunkerbe.
- Nem sok, de legalább itt senki sem fog zavarni minket. Különleges dologgal készültem neked - nézett titokzatosan, majd az egyetlen kis asztalhoz sétált. A méretéből kiindulva valószínűleg nem is azért volt itt, amire a göndör készült, de ez őt természetesen nem állította meg. Leült a földre, ugyanis így volt rendes magasságban nekik, és levette az összehajtogatott takarót a tetejéről. Így felfedve a titkot. Egy hatalmas pizzás dobozt. Azt már tudta, hogy a lány tud enni, és szeret is.
- Bon appetit, madmoiselle - vigyorgott, és ahogy kinyitotta a dobozt egy ezerszínű pizza tárult fel. - Minden szelet már ízű, mert nem tudtam milyet szeretsz - magyarázta meg a különleges helyzetet és vállrándítás kíséretében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Kellett nekem már megint Ivett-állapotba kerülni, és oktalan a folyosón mászkálni éjszaka… meg ismételten bagózni. Az utóbbi időben egyszer többször produkálok olyan dolgokat, amiket egy évvel ezelőtt még biztosan nem tettem volna meg. Mélyet sóhajtok önostorozásom közben, majd halkan káromkodva nézek fel a könyvből, miután elolvastam azt a bizonyos, semmit-nem-segítő mondatot. Nem vagyok túl jó az ilyenekben. Talán előtte egyeztetnem kellett volna Beliánnal, elvégre ő a nagy botanikus géniusz a szemeimben, de mégsem tettem, ezért tessék; csináld úgy Drinóczi, ahogyan gondolod. Maximum heteken belül kirohad az össze fa, ami az udvarban található, aztán küldhetnek még egy büntetőre, s végül azt sem zárnám ki, hogy még Gyógynövénytanból is megbuktatnak, amiért ennyire béna vagyok egy fametszéshez.
Az ágakat vizslatva teszem karba kezeimet, így sikeresen meg is szúrom magam a metszőolló hegyével, amire egy újabb, csatakiáltásnak megfelelő „argh” hagyja el idegességtől pirosló ajkaimat. Ám ekkor összeugrik a gyomrom. Nem csupán a hirtelen jött hangtól – hiszen a lépteket nem is hallottam – hanem leginkább attól, hogy agyamba hatol az ismerős hang. Az ismerős hang, amit oly’ régóta szakszerűen kerülök, elvégre ez Masához tartozik, akinek… akinek igazán tartoznék egy vallomással. Vagy nem tartoznék? A fene se tudja. Mondanom kellett volna már régen? És mégis mit mondanék? Szia Masa, ne haragudj, de belehabarodtam a volt fiúdba? Merlinre!
Így veszek egy mély levegőt, majd azt kifújom, s úgy fordulok egy erőltetett mosollyal a lány irányába. – Hát, hellóbelló! – ezt a fajta köszönésiformát sem használtam még életemben sem, s az, hogy ennyire megörülök neki, szinte egy lúzer feliratot varázsol izzadó homlokomra. – A-aha – válaszolok végül, majd esetlenül felé mutatom a metszőszerszámot. Ám amikor érzem, hogy egyre gázabb vagyok, inkább leengedem magam mellé, és a már megkínzott fára emelem zöldjeimet. – Értesz hozzá? – bizonyára. – Mert nekem halvány fogalmam sincsen, hogy mihez kezdjek vele – egy jól megtépázott ágra nézek, majd lelkiismeret-furdalással teli szemeimet Masára emelem. – Te amúgy… ööö… mi járatban? – kérdem végül, hiszen ha a mészárlásomra érkezett volna, akkor nem csevegne velem ennyire kedvesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Akkor az még kibírható. – Helyesel pont úgy, mintha számára nem lett volna néhány héttel ezelőttig elképzelhetetlen, tragikus és elviselhetetlen, ha két-három napig nem zongorázhat. Teljesen a mindennapjai részévéve vált, gyakorlatilag azóta zongorázik, amióta emlékei vannak. Gyerekkorában kezdődött ez a szerelem, amikor egy játék szintetizátorral órákon át lekötötte magát minden egyes nap onnantól kezdve, hogy megkapta szülinapjára. Néhány hét után az elalvásához sokszor elénekelt egyszerű gyerekdalocskára kísértetiesen hasonlító dallamot kezdett játszani a csöppnyi hangszeren. Polli és a zene onanntól kezdve elválaszthatatlanok. Erre itt meg 1.5 hétig nem fért hangszerhez, mert a víz alattitól kiverte a frász. Jó a zongora, jó a víz, de nem együtt. A teába sem tesz az ember ketchupot méz helyett. –  De azért vigyázz! Nehogy legközelebb egy hét is legyen. - Hiába új élet, új én, azért ennek az új, türelmesebbnek mondható énjének is sok már hét nap, a fölött pedig még mindig elfogadhatatlan.
Hálásan mosolyogva pillant Sárira, ahogy a lány egy újabb virágot tűz a hajába. Minek is neki koszorú, ha már most tele pakolják mindenféle földi jóval. – Neked is! – Sikkantja nevetve, majd a lány ölében található virágtömeg közül kiválaszt egy szép lilát, ami csak egy virágból áll és barátnője hajába teszi. Alsó ajkába harapva mereng el egy rövid időre, ahogy tekintete a nem túl távolban focizó fiúkra téved – igazából csak kinézett egy pontot. Panna is biztosan örülne egy virágnak a hajába. Az övébe valamilyen sárga illene. Ha hazamennek, biztosan fognak együtt is ilyet csinálni, akkor már Polli is gyakorlott nagytesóként fogja tudni vezetni húgát ebben a csodaszép műveletben.
Polli egyszínű alapot képzelt el, így kiválaszt három sárgát Pannának, amiknek elég hosszú a szára ahhoz, hogy össze tudja fonni. Picit bénázik azzal, hogy elég feszes legyen a fonás, sosem dolgozott még ilyen növénnyel, de egy-két lebontott rész után lassan összeállt egy szép, tojásdad valami, amit utólag próbál még helyrehozni, finoman a nyelvére harap közben, annyira koncentrál. Amilyen precízek az ujjai a zongoránál, most olyan kis esetlenek.
Amint sikerült kerekíteni a formán Sárié mellé teszi, hogy összenézzék. – Nekem a tied jobban tetszik. – Mondja kicsit csalódottan, ahogy egy félig leszakadt levelet leszed a sajátjáról. Nem hiába, nem tett jót a fon-bont-fon váltakozás. Sandított ő többször is Sári munkájára, de nem sikerült jól követnie a lány taktikáját. - Neked milyen a következő sor? - Kérdi ujjacskáit a virágok között jártatva, végül megakad a tekintete egy hosszú szárú piroson. - Nézd, Eridon! - Teszi össze az eddig kész valamit a -még- ép virággal, majd igyekszik ügyesen áttekerni rajta. A fonást ezen a soron kihagyja inkább.
Ahogy csinosítgatja – menti a menthetőt- a koszorúját, a közeli virágoknál egy hangosan zúgó darázs jelenik meg, gyorsan cikázik egyik virágról a másikra. Polli kicsit összehúzza magát az éles zúgástól, de egyelőre elég távol érzi a kis lényt, nem kezd el pánikolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Szó szerint könnyeden rajzolgatok én is a lap sarkára. Na, az enyém persze nem olyan szép. A pálcikaember-művészet úttörője vagyok. Újdonsült és ideiglenes képességemmel (rontásommal?) kicsit nehéz pörgőmozit csinálni a füzet szélére, de már túl vagyok öt kockán, mire Ajsa ismét hozzám fordul.
- Persze! - suttogom vissza és közelebb hajolok a rajzához. Magyarázatára kismillió kérdés felsorakozik agyamban, de visszafogom őket.
Ez Ajsa első rajza, amit látok. Nekem pedig az első, szofisztikált gondolatom rá: EZ DURVA!
Részletgazdag fekete táj tárul a szemem elé. A másik gondolatom kíséri: vajon mi zajolhat egy lányban, aki ilyen borzasztó komor tájat rajzol?
A középen fent lévő alak egyre nagyobbodik: valami repül felénk. Közelebb hajolok, hogy jobban lássam. Egyre gyorsabban növekszik: közeledik. Tempósan.
Örülök, hogy csak képen látom a sárkányt. Nem tudom, bárki hogy rajonghat ezekért a fenevadakért őszintén, élőben. Ahogy felénk fordul és tátja a száját, mégis megdermedek egy kicsit. Ez szörnyen valóságos! Csak eddig jutok a gondolatban, a rémes szájból tűz tör ki, én pedig ösztönösen felugrok a székben.
Vagyis szépen... lassan... a körülményekhez teljesen oda nem illően ellebegek a székem támlája fölött, egyenesen hátrafelé. Számat tátva, kezeimmel lassan kalimpálva próbálom megőrizni egyensúlyom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Mint utólag belegondolt jobb is volt így, mert hiába volt elég hosszú a szoknyája, mégsem szerette volna ha valami véletlen következtében a fiú belát alá. Egy ideje már kínosan ügyelt arra, hogy a szoknyák, ruhák és rövidnadrágok ne engedjék láttatni a fenekét, bármilyen helyzetbe is kerül. Minden gond nélkül elérte a fa tetejét, és elkapta a feléje nyújtott kezet, még ha nem is lett volna rá szüksége. Egy minden szónál többet érő hálás mosollyal köszönte meg a gesztust, mielőtt beléptek volna az aprócska helyiségbe.
- Abban biztos vagyok. - Hiszen ez az egész kettejük között annyira különleges volt, hogy azt nehezen lehetett volna szavakba önteni. Így aztán nem kételkedett abban sem, hogy ez a délután is valami váratlant tartogat majd. Követte Zsombort az asztalhoz, majd példát véve róla leült a földre. Szépen elrendezgette élénksárga szoknyáját maga körül, mert azt azért nem hagyhatta, hogy csak úgy álljon a ruhadarab, ahogy épp sikerült neki.
-Mein Gott Istenem - motyogta amint lekerült a terítő a pizzás dobozról. Nem volt kifejezetten éhes, de ahogy megcsapták a különböző szeletek különböző ínycsiklandó illatai rögtön megjött a kedve, hogy beleharapjon a legjobban kinézőbe. - Hogy ismerhetsz ennyire? - kérdezte vigyorogva, mielőtt alaposan áttanulmányozta volt, melyik milyen ízű. Ez volt a lehető legjobb dolog, amivel meglehetett lepni. A kaja, ráadásul nem is akármilyen hétköznapi étel, hanem egy ilyen csoda.
- Egyébként egyedül az ananászosat nem szeretem, a többi jöhet. -A gyümölcs meg a pizza két olyan dolog volt, amit külön-külön nagyon szeretett, de együtt azért már kevésbé. Hosszas tanakodás után végül egy sima sonkás-gombás szeletet választott magának. - Jó étvágyat! -  szólt, mielőtt nekilátott volna a módszeres pusztításnak. Megpróbált visszafogottan és kulturáltan étkezni, több-kevésbé sikerült is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Lélegzetvételeinek neszét elnyomja a fülében doboló dallam. Fogalma sincs, hogy a lejátszási lista elején vagy végén jár-e, vagy esetleg ugyanaz a szám megy azóta, hogy kilépett a kastély sötétjéből a nap fürdette udvarra. Nem is érdekli, csakis azért van rá szüksége, hogy jótékonyan elzárhassa a külvilágtól, hogy csakis annyit fogadjon be belőle, amennyit el is tud viselni. Nem akarja hallani fivére suttogását az elméje mélyén, nem akar beszélni róla. És mégis... mégis kutat utána, a közös emlékek után, mert hiába teltek el hónapok, képtelen elfogadni a tényt. Egyedül maradt.
Feketéi zizegve pásztázzák a televésett szavakat, kutatja azt az egyet, amit ők hintettek a kéregbe még elsősként, mint örök bélyeget. Az év elején találtak rá erre a kis erdei menedékre és vált hamar központi helyszínné az életükben. Amikor csak tehették, kiosontak ide, hogy némán lehessenek egymás mellett, furcsa intimitásban, vagy épp a szófolyamuktól legyen élénk és vibráló a kis házikó. Lehetett éjjel, mikor a csillagok és a Hold fénye sütötte orcájukat, vagy nappal, mikor a nap sugarai töltötték meg élettel a kis helyiséget, mindegy volt. Mindegy volt, mert ott voltak egymásnak. Egyedül maradt.
Ahogy tekintete beleakad az ismerős karcolatba, lábai önkéntelenül vezetik oda elé. A gombóc a torkában egyre csak nő, amit szorgosan próbál lenyelni és a gondolatok árja helyett elveszni a dallam lágyan ringató karjai között. Balja kissé tán reszketve indul meg, hogy lassan, óvatosan, akárha acsargó kutyát próbálna nyugtatni, érintse meg a rajzot. Egy csillagokkal tűzdelt korona, körülötte pár kósza hangjegy, amik egyes egyedül nekik jelentett bármit is és állt össze egy teljes egésszé. Tekintete rebben, ahogy fantazmaként megjelenik előtte Teó mosolya, ráncba szaladt homloka, ahogy mérnöki precizitással karcolja a vonalakat a fába...
Összerezzen a fókuszpontján kívüli mozgásra és kapja fejét annak irányába. Szemöldöke hirtelen szökik a homloka közepére és tolja le a fejhallgatót a nyakára, utat engedve újra a valóság áradatának.
- Domonkos - mondja kissé rekedtes hangon. Kissé késlekedik a válasz, nemigen akaródzott megszólalnia, végül mégis győzedelmeskedett az udvariasság. Egészen addig, míg meg nem hallja testvére nevét idegen ajkak közül, idegen hangon. Állkapcsa megfeszül erre az egy szóra, balját maga mellé ejti a falról, megszakítva ezzel a múlttal való kapcsolatot.
- És? - A faház visszaveri hangjának éles csattanását. Erőteljesebbre sikerül ez az egy szó, mint eredetileg tervezte, de nem visszakozik. Feketéit kissé összeszűkítve szegezi a lánynak. Mit akarhat még? Egyedül maradt, hát nem elég?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Vannak dolgok, amiket nem veszíthetek el az életben. Ilyen a nyakláncom, az anyához fűződő emlékeim, a tudásom. Egyik nélkül se tudnék igazán élni, mert már nem lennék önmagam. Viszont, ha téged, Benő, ha téged veszítenélek el, akkor minden tudásom, emlékem, ékszerem hiábavaló volna, mert akkor elveszíteném önmagam. Én általad vagyok teljes, általad vagyok egész. És tudom, hogy az elmúlt hetekben én voltam az, aki rombolt, és nem épített, hogy mindig én vagyok az, aki rombol és nem épít.
Most viszont itt vagyok nálad, az ágyadon fekszem, és élvezem, ahogy Marci és Murci végigfekve rajtam pihennek, ezzel nem kicsit melegítve engem is. Még Morci sem ugat most, hiszen nem vagyok a közeledben. Pedig ott lennék, hogy érezd, képes vagyok a barátod lenni. Hogy érezd itt vagyok, hogy igazán itt vagyok neked. Hogy meg fogom találni a helyem a világban, de addig is, amíg keresem, többé egyetlen napot sem töltök majd nélküled. Hogy tudd, hogy tapasztald, hogy most újra az leszek, akit a legjobb barátodnak hívhatsz. Most már nem állhat közénk semmi. Legalábbis jelenleg képes vagyok még magammal szemben is pozitívan vélekedni.
Érzem, ahogy a két hatalmas szőrpamacs alatt lassan engem is elnyom az álom. Megnyugtató szuszogásuk-hortyogásuk mellett olyan jól esik le-lehunyni a szemem. Jól esne pihenni, de ugyanakkor jól esik téged is nézni, ahogy ügyködsz, és arra törekszel, hogy minél hasznosabb legyen az az elem. Senki se szeretné, ha az unikornis csikók kiszöknének. Mi tagadás, valóban kár lenne értük. Ajkaim elnyílnak, kérdezni szeretnék, de az agyam egyre tompább. Fokozatosan nyom el az álom, álmomban nem vagyok máshol, itt vagyok veled, itt fekszem, rajtam a kutyák, és álmomban még Merci is odatelepedik a lábamhoz. Pontosan erről tudom, hogy ez csak egy álom. A két bunda simogatása lelassul, végül kezeim lehanyatlanak, bele a szőrrengetegbe, és mire felém nézel, azt hiszem, elnyomott az álom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Talán az asztronómia az egyetlen tantárgy, amire képes is odafigyelni. Az óra végére az előtte heverő lap nem csupán firkálmányokkal van tele, hanem érdemi jegyzet foglal el rajta előkelő helyet. Feketéi a táblára és a tanárra tapadtak végig, csupán olykor-olykor pillantott el Kisvirág felé, hogy lássa, nem tűnt-e el a világegyetem egyik csücskében két tejútrendszer között. Kicsi kora óta vonzzák az égitestek, különleges képessége, hogy fejből meg tudja mondani a bolygók átmérőjének méretét vagy, hogy hány félévnyi távolságra vannak a Földtől, illetve egymástól. Talán ez az egyetlen közös vonás benne és az édesapjában. Ez volt a hármójuk titkos klubja. Ez a klub pedig pár hónapja talán örökre feloszlott.
Az óra végén, míg mások egyből pakolászni kezdenek, hogy sietősen távozva kihasználhassák a szünet rohanó másodperceit, ő komótosan halássza elő telefonját a zsebéből, ami legalább négyszer zavarta meg jegyzetelés közben, némán jelezve, hogy valaki igencsak hiányolja. A helyzet abszurditását csak fokozza, mikor az életre kelt képernyőn az apja neve jelenik meg a szövegbuborékban. Nagyot sóhajtva zárja le ismét a telefont, olvasatlanul hagyva a talán aggódó, talán fontos, talán semmitmondó üzeneteket. Hisz a bizalmi kör már rég feloszlott.
Ahogy feláll a székről, még pont látja Margaréta ezüstös tincseit, ahogy kitáncolnak az ajtón. Csendben szedegeti össze a holmiját, majd lép oldalt a padok közti keskeny folyosóra. Hátába belefúródik valami tompa, kemény tárgy, lába nem érinti a földet, mert valami útját állja. Fél pillanattal később csattanás visszhangja tölti ki az üressé vált teret.
- Bocs - mondja, szinte csak reflex gyanánt, ahogy lelép a évfolyamtársa lábáról és táskáját a vállára vetve indul el kifelé, nem foglalkozva semmi mással, csak az ismét ujjai közé kúszó telefonnal és a rajta vibráló olvasatlan üzenettel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nosztalgikus mosollyal gondolt vissza, hogy hány meg hány sérülést szerzett, és hogy ha előadás volt, akkor mindegy volt, hogy izomszakadás, zúzódás, vagy ficam, ha nem volt gipszelve és meg tudott állni a lábán akkor fel kellett lépni és arcára kedves mosolyt, vagy legalább elszántságot varázsolni, hogy a fájdalom legapróbb jelét se lássa rajta a közönség. Talán épp ezért ment tropára már mindkét bokája, térde és csuklója. Egyszerűen nem volt idejük regenerálódni az egyes sérülések után, amit idővel igencsak meg fog érezni magán. De hát nem gondolt a jövőre, csak az számított, hogy akkor és ott mi volt. - Volt már olyan is, de látod, még egyben vagyok - felelte kuncogva. Mikor végigjárta azt a borzalmas kálváriát, akkor ideje sem maradt volna táncra, nem is nagyon akart gondolni rá. Közel három hónapig nem tett egyetlen lépést sem a terem felé, de aztán mikor visszatért, mintha sosem ment volna el. Úgy tűnt, olyan ez neki mint a biciklizés - nem tudta elfelejteni.
Finoman megigazította a hajába került lila csodát, hogy ne hagyja el útközben. Szerencsére a rengeteg haja segített abban, hogy ne essen ki belőle a törékeny virágszál.
Kedves mosollyal fogadta a bókot, kivételesen jól jöttek, hogy olyan hosszúak és vékonyak voltak az ujjai. Így ügyesen tudta hajtogatni a virágszárakat abba az irányba amelyikbe épp szükséges volt. Azzal viszont nem értett egyet, hogy az övé szebb lett volna, mint Pollié. Egészen más volt, de semmivel sem szebb, vagy jobb. - Ha szeretnéd neked adom. És akkor elküldheted az egyiket Pannának. Biztosan találunk módot, hogy egyben odaérjen - ajánlotta fel. bár szívesen megtartotta volna a fonatot, de valamiért úgy érezte, így lenne helyes. Végül is, egy kilencéves kislánynak talán valóban nagyobb szüksége volt egy virágkoszorúra, mint neki tizenhét évesen. Néha egészen elfelejtette, hogy neki már komolyan kellene viselkednie, és nem úgy, mint egy kislány. Mert hát gyakorlatilag már felnőtt. De nem érdekelte, hogy mások ezt várnák el tőle, ő továbbra is inkább csak ment a saját feje után és tette, amit jónak látott. - Szerintem ugyanilyen. És milyen szép az a piros. Nagyon jól fog állni neked - dicsérte meg már előre cinkos vigyorral Pollit. Mert valóban, Sári úgy gondolta, a piros remekül állt a kicsi lánynak, éppen passzolt a hajához és a szemszínéhez is.
Nem igazán foglalkozott a döngicsélő darázzsal. A pókokon kívül egyik rovar sem hozta rá a frászt, tudta, hogyha nem tesz hirtelen mozdulatokat előbb-utóbb megunják, hogy ott szálldossanak és odébb repülnek. Így hát nem foglalkozott különösebben a dologgal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

  Mostanában nem nagyon mozogtam a kastélyban, a tantermeken és a nagytermen kívül. Az utóbbi időben a Navine ház falai közt tengettem az időmet, ami nem gond, csak így a nyár derekán igen azért a szabadban is kellene lenne. Így kapok magamra valamit és pótlom az elmaradásomat. Nem sietek, szépen lépdelek lefelé a lépcsőn, nem sok diákkal találkozok a saját házam, és a kastély falai között. Elég ingerszegény időszakon vagyok túl, társasági életem is csak a legminimálisabb emberi érintkezésekre korlátozódtam, ami nem jó. Persze, ez rajtam múlik, és van is rá igényem, a tanulás és egyéb dolgok nagyon elvonták a figyelmem. Ahogy kilépek a nagykapun, megcsap a meleg. Gyorsan el is döntöm, hova is akarok menni. Víz mellé, vagy fás részre, ahol van árnyék. Az erdőre esik a választásom, aztán majd eldől, hogy átmegyek a tavacskához.
 Erdő felé veszem hát az irányt, céltudatos léptekkel megyek, mivel tűz a nap eléggé. Jó hűvös csap meg, ahogy beljebb érek a fák közt, ez nagyon jól esik nekem. Magam körül nézelődve veszem észre ahogy feljebb emelem a fejem egy faházat, ami egy öreg vastag törzsű korhadt fán van. Szemre való építmény, ami hamar felkelti az érdeklődésemet. Kicsi félelmem van, hogy mennyire lehet stabil az építmény, látva az alapot adó fát. A kíváncsiságom nagyobb annál, hogy ez visszatartson engem a felfedezésbe. Felmegyek a lépcsőn, és meglepődve tapasztalom azt, hogy az alapot adó fa, és a rajta lévő ház külseje igen megtévesztő, hiszen a belső nagyon otthonos, és jó állapotban van. Látom a feliratokat, ebből elég felkapott helynek tudható be. Nem vagyok ellene az ilyeneknek, némelyik nagyon mulatságos, hozzátartozik a firkálás a diáksághoz. Én is művészkednék, ha lenne mit írni. Lehuppanok a babzsákokra, ami kényelmes, és igen jól esik benne elhelyezkednem. Innen is jól eltudom olvasni társaim üzeneteit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Fejem hátravetem, a levegőt elnyűtten fújom ki számon. A körülöttem lévő susmorgás, a pennák karcoló hangja a papíron lassan egybeolvad a tanár mély, dörmögő baritonjával, akár csak légyzümmögés lenne. Remegő kezekkel túrok belel a hajamba, a nikotin utáni vágyam percenként egyre erősödik. Kéne egy cigi.
Hirtelen csapom le az eddig a kezemben tartott íróeszközt, ezzel a tintát szanaszét fröcskölve az amúgy is egyre kacifántosabb, lassan már macskakaparásra emlékeztető betűim halmazára. Azt mondják, hogy az ember írása tükrözi gazdájának lelkiállapotát. Hát akkor nálam elég nagy zűr lehet, hisz egy pillanatra az előttem ülő srác is hátrasandít, de miután vetek rá egy mostanában eléggé rám jellemző menj vissza édesanyádba pillantást, gyorsan meggondolja magát, szája tátva marad, majd amilyen gyorsan felém fordította székét, olyan tempóval el is tűnik. Ekkor esik csak le, hogy az órának már vége. Bámulok még ki egy darabig a fejemből, tekintetem az ablak felé fordítom, melyen a kinti világ halvány fénye szűrődik be. Elmosolyodom, Benettnek biztos tetszene a látvány.  
Aztán leesik. A valóság hidegzuhanyként árasztja el testemen, a gyengéd érzelem arcomról lefagy, kezeim ökölbe szorulnak. Benett nem részese már az életemnek. Csak töredékekre emlékszem abból a napból, mikor összevesztünk, az alkohol sajnos tompítja az emlékeimet, abban viszont biztos vagyok, hogy egy hatalmas nagy barom lehettem, mivel azóta egyszer sem találkoztam vele. Mintha sosem lett volna, úgy eltűnt. Hogy bánom e…? Nem. Egyáltalán nem. Vagyis…, nos ez bonyolult. Magam sem tudom, mi ütött belém, vagy, hogy mit akartam a sráctól. De úgy látszik, már egyikünk sem fogja megtudni.
Az utolsó papír is belekerül a táskámba, amit aztán lomhán feldobok a hátamra, majd indulnék is tovább, fejemben eldöntve, hogy én ugyan nem fogok bemenni a következő órára, inkább elszívok egy slukkot, mikor is valakibe beleütközök. A doboz viszont kipattan az egyébként sem csúszás biztos ruhám ujjából, s miután a srác lelép a lábamról, sikeresen rátapos az éltető nikotin tárolójára, majd, mint aki jól végezte dolgát, megpróbál lelépni.
- Áááácsi – fogom meg reflexből a távolodó alak alkarját, majd csavarok rajta egyet, hogy érezze, nem fogom csak úgy elfelejteni ezt. Sose kezdj ki egy nikotinfüggővel. – Mégis mit gondolsz, hová mész? – Sziszegem, fogaim közt szűrve ki a szavak nagy részét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Jó kérdés volt, ezen bizony el kellett gondolkodnia Lilinek. Elvégre valóban, ez egy régi kastély volt, alagsorral, baljóslatú folyosókkal és ki tudja, mi minden rejlett még odalent a medencén és a Rellon házon kívül. Talán egy tömlöc. Vagy kínzókamra! Esetleg valami még borzalmasabb, mondjuk egy verem, telis-tele csontokkal!
Lili megborzongott, és hevesen megrázta a fejét.
- Szerintem nincs. Vagy ha mégis, már rég lezárták, és tilos oda bemenni, mert ijesztő meg veszélyes és egyébként is, biztos valami háromfejű kutyát őrizgetnek ilyen helyen, ami csak addig cuki, míg elképzeled.
Ő legalábbis rémesen cukinek képzelte el a várbörtönben tartogatott bestiát, ami persze nem is volt, vagy talán mégis? Nem, biztos nem. Kivéve, ha mégis, de akkor tuti.
- Mindent is megmutatok - ígérte komoly ábrázatot öltve, de a szája széle azért remegett a visszafogott vigyorgás miatt. - És a lépcsőktől se kell félj, nem tudnak balesetet okozni, figyelnek az épp rajtuk állókra, becsszó!
Ezt persze nem tudta, honnan is veszi, legalábbis mondani senki nem mondta, viszont ezeddig nem hallott róla, hogy bárki is a mélybe zuhant volna, vagy agyonnyomta volna egy ügyetlen lépcsősor.
Ugyan nem volt nagy zenerajongó Lili, mondhatni mindegy volt neki, mire táncolhat, csak legyen hangos és dallamos és pörgős, így nem tudta megmondani, hogy örülnének-e háztársai, ha Polli sokat játszana nekik a zongorán, úgyhogy csak vállat rántott.
- Nem tudom, talán. Nem hiszem, hogy zavarná őket, egész nyugis ház a Levita, tele vidám emberkékkel. Emberkék. Érted. Hehe.
Lili ellenben kezdte kicsit unni a fa körül sztrázsálást, és noha Polli kitartóan lépkedett körülötte, a szőke lány már másfelé nézelődött. Illetve elkezdett azon is tűnődni, vajon mit akart épp csinálni, mikor közbejött ez az egész zenés-szeles attrakció. Aminek persze nagyon örült, hogy nem hagyta ki. Jókor volt jó helyen, és még ezt a lelkes lányt is sikerült megismernie. És úgy sejtette, remekül ki fognak jönni később is egymással.
A lány kérdésére aztán kicsit meghökken, és értetlenül bámul vissza rá.
- Nem, miért lenne a süti a kedvenc kajája? Mármint persze szereti a sütit. Meg a Tibi csokit is. Tééényleg, azt viszont azért szereti, mert ugyanaz a neve, mint neki, pedig a Boci jobb. De azt mondta, csak ezért nem akarja, hogy Bocinak szólítsuk, így inkább maradt a másiknál.
Ez Lili számára teljesen logikus gondolatmenet volt, a család többi tagja azonban elég furán nézett rájuk, mikor ezt megvitatták kisöccsével.
- Nem ilyenek általában a tancik, eskü. Neki épp biztos fájt a feje, mikor írta a vizsgát, vagy leesett a tölcsérről a kedvenc fagyija, és már csak a benne maradt béna vaniliát nyalhatta ki, vagy mondjuk ráléptek a fülére, ilyesmi. Elvégre a legendás lényekről tanít, biztos szereti is az állatokat. Az olyan meg nem lehet rossz ember.
Nem tudta, sikerült-e megnyugtatnia Pollit, de nagyon remélte. Tényleg kár lett volna az évet lezáró vizsgák miatt elvenni a kedvét a Bagolykőtől, ami egyébként tök jó hely volt. Néha úgy érezte, mintha nem is iskolába járna, hanem kikapcsolódni, medencézni meg seprűn lovagolni, faluban császkálni, vagy mondjuk véletlenül tönkretenni egy barátságot azzal, hogy belezúg a másikba.
Kicsit elszontyolodott, de épp Polli miatt nem akarta, hogy ez meglátszon rajta, ezért ismét kitűzte vigyorgós ábrázatát.
- Nagyon szuper a varázslabdád - bólogatott csodálattal a tekintetében. Neki ugyan nem sokszor volt stressze, nem is tudta, honnan kell szerezni, de ettől még igenis klassznak tűnt a nyomkodós cucc.
Vizeslabda csata?? Lilinek fogalma sem volt honnan szedte ezt a lány, de annyi biztos, hogy megihlette őt vele.
- Hűű! De klassz! Mondjuk nem tudom, hogy a muglik miért félnének a vizeslufitól, szerintem tök jó móka! Nincs kedveeed? Asszem' van a szobámban némi lufi, megtöltjük őket és csatázunk mindvizesedésig!
Igaz, Pollika nagyon szép ruhában volt, szóval Lilinek voltak kétségei felőle, hogy belemegy-e a játékba, de ha igen, akkor már szaladt is a kastély felé, felvértezni magát lőszerrel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

  Nagyon mókás felíratok vannak a falon, megmosolyogtató. Vannak köztük nagy igazságnak tűnő is. Ilyen, mint például "szeretlek Erzsi, haver vagy János", mintha egy blues dalból idéztek volna. Nagy zajra vagyok figyelmes, megijedtem, ez nem vitás. Egy lány jött be nagy lendülettel, ami egy tüsszentésben végződött. Elnézést kért a zavarásért, bár nem teszi ezt. Örülök a társaságnak, mert a szobatársamon kívül nem nagyon volt más beszélgető partnerem.
- Egészségedre. Egyáltalán nem zavarsz, örülök, hogy jött valaki. Így van társaságom. Ülj le valahova. -
 Hellyel kínálom a lányt a faházban. Észbe kapok, hogy nem mutatkoztam be neki. Kicsit zavarba jövök ettől, de hamar túllépek ezen, és pótlom a hiányosságot.
- Ian Fraser Kilmister vagyok, másodéves. Navine tagja vagyok még. Most vagyok itt először, pedig nem ez volt az első utam erre. Ebből látszik, hogy nem nagyon figyeltem eddig. Jó kis búvóhelynek látszik.... -
 Utolsó mondatomat elharapom, hiszen nem nagyon tudom az első találkozásunk alkalmával, hogy milyen poénokat ért, és szeret a lány. Szép lány, meg kell hagynom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Eljött a napja a kirándulásnak, és én már órákkal korábban éberen feküdtem az ágyban, minthogy kelni kellett volna. Járt az agyam, listba vettem mindent, gondolkodtam, mit felejtettem el, vagy mire nem készültem még fel. Ez volt az első ilyen jellegű programom, legalábbis, aminek én álltam a vezető szerepében. Hogy izgultam, az enyhe kifejezés volt.
A reggeli kávét csak megszokásból ittam meg, nem volt rá szükségem, és mikor végül reggel nyolc előtt tíz perccel már ott álltam az iskola kapuja előtt, a megbeszélt gyülekezőhelyen, úgy rugóztam lábamon, mintha nem is egy csészével, de rögtön öttel döntöttem volna le a torkomon.
Az utazóbőröndömön ültem, előttem egy jelenléti ív lebegett, és valahányszor befutott valaki, pálcámmal megböktem a papíron a nevét, mire a tinta pirosból feketévé változott. Az érkezőket mosolyogva köszöntöttem, és egy közelben álló terülj-terülj asztalkán tej, kakaó, tea és kávé, valamint némi péksüti várta őket, ha esetleg nem tudtam volna még reggelizni. Ugyanakkor nem volt túl sok semmiből, mert az utazásunk módja várhatóan némileg felkavar majd egy-két edzetlen gyomrot, és nem szerettem volna, ha valaki már az elején rosszul van. Illetve nem szerettem volna, ha egyáltalán bármikor rosszul lenne bárki! De nem voltak irreális elvárásaim szerencsére.
Reméltem, hogy időben megérkezik majd mindenki, az időkeret nem volt szűk, a földön felvő elnyűtt esernyő még nem működött. Volt idő köszönteni egymást, enni néhány falatot, csacsogni is egy keveset.

// Álmodói tudnivalók: a gyülekezés itt kezdődik, aki időben érkezik, nyugodtan írhat már ide is, hogy megjön, köszön, beszélget, eszik-iszik, izgul, várja az utazást, satöbbi ^^ Amint készén állunk, zsupkulccsal fogunk utazni az első szálláshelyünkre, illetve az ott található szellemlakta helyszínre. Az újabb tudnivalókat, lehetőségeket mindig helyben megkapjátok majd.
Szeretettel köszöntök mindenkit a kiránduláson! ^^ //

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

ruha x dúdolat
Én, akit máskor úgy kell kiimádkozni az ágyból, most már Lysander ébresztő nagylábujjonnyalása előtt is úgy ülök fel, mint akibe az éjszaka apró szellemmanók még picuribb rugókat kötöttek volna izmok helyett. Persze, észben tartom, hogy nem mindenki kel ilyen hajnali hajnalon, nem mindenki van oda meg vissza a ténytől, hogy én tanulmányi kirándulásra megyek, így nem is csapok nagy zajt. A táskámat már előző este összekészítettem, addig tömködtem amíg minden elfért egy hátizsákban. Persze elraktam pár szatyrot, ilyen vászonfajtát, hogy ha valamiért több hely kéne meg tudjam majd oldani - és igazából már most érzem, hogy a fülemen is ezek fognak lógni hazafelé. Olyan szép masnit kötök a cipőmre, amit selyemszalagként bármelyik kishercegnő szívesen viselne a hajában, és ahogy végül kalapomat is fejemre vágom, a naptej után nyúlok. Némán tátogva az elalvás előtt is hallgatott dalt sertepertélek jobbra-balra, próbálva nem átesni a táskán, és a hozzá kötött hálózsákon. Hozzá kötöttem igaz? Azt hiszem, de nem hajolok le megnézni, és különben is épp maszatos a mancsom a krémtől.
A vállam, az arcom befehérezem, majd a tubust letéve az asztalka szélére - lábjegyzet magamnak, ne hagyjam itt - nekiállok szépen elkenegetni mindet. Az ablakon kibámulva még úgy veszem egészen időben vagyok, így ráérősen kezdek zümmögni is, megfeledkezve magamról, a felesleget meg végül a combomra kenem, random mintákba. Nem szoktam amúgy ilyesmit használni, de most éget a kirándulás szelleme - hahahahahah - és nagyon rá vagyok készülve. Még sebtapaszt is raktam el a... szóval valahova. Talán a nagyzsebbe?
Ásítok, jólesőn megnyújtózva, majd megcsipkedem picit az arcom, és nagyot bólintva felkapom a zsákom, hogy kisasszézhassak a szobából. A lassan záródó ajtón át szomorúan pislog utánam a nyitva hagyott naptej, a hálózsák, és Lysander, aki valamilyen érthetetlen oknál fogva még akkor is szeret, ha néha véletlen ráfekszem a farkára.
Ezzel a felspilázott energiával robbanok ki a kapuhoz is, közelebb szökdécselve a tanárnőhöz. - Jó reggelt, itt vagyok, Zippzhar Mária Stella, Levita, Negye- Ötödév - karattyolok amíg nevemet keresi, és nos... igazából utána is. - Mindent elhoztam, ezer százalék, ú az ott nekünk van? Köszönjüük - s azzal már rá is repülök a kis asztalra, hogy megkóstoljam a kipakolt finomságokat. Jó, azért hagyok mindenkinek, nem kell aggódni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Most talán még az sem zavarna, ha eleredne az eső. Itt az is kellemesen meleg, elviselhető, néha szinte felüdítő, amikor a hideg cseppek elérik a bőrömet. Persze, csak most, amikor majd jön a hideg idő, meg a hó, akkor majd szeretnék megint angol földön lenni, bár tagadhatatlan, azzal sincs bajom, ha hófehér a táj, csak vakít. Vakít és kevésbé élvezem, mint mondjuk az őszt, ami lassan de biztosan halad majd felénk. De mi most a jelenben vagyunk, a jelenben fekszünk a fűben és ráz ki a hideg, amikor ismét megérzem a lábamon a mászkáló apróságot. Nem bántom, így ő sem mar belém, mintha ennek az egésznek a békéssége még rá is hatna, most nem kell harcolni, csak menni, menetelni előre.
Rápillantok, arra, akit már akkor tudtam, hogy sosem akarok elengedni, amikor először láttam meg. Aki félt talán akkor, amikor kiderült, hogy ő nem egyedül van, hogy ő benne mi és kik rejlenek. Hogy ennek a félelemnek semmi jelét nem látom, hogy megbízik bennem és bármi van, ketten oldjuk meg. Nekünk hiányzik az eső, mégis, tudom, talán a többieknek is. Anna… Anna legalább felveheti azon ruháit, amik keveset takarnak és amikről, róla, nem tudom elszakítani a tekintetem. De most nem Anna van, hanem Vivi. És egy pillanatra sem bánom, sosem, senkit. Megtanultam elfogadni, a türelem néha nem sikerül, de elrejtem, ha véletlen érzem.
- Átérzem. Akadnak érdekes… alakok – tudom, hogy neki még jobban nehezebb, sajnos a társadalom nincs ahhoz hozzászokva, mely őt jelenti és nagyon figyelek arra, hogy ne érje semmi, ne támadják, mert akkor… Akkor én is támadok. Nem. Nem lehet baj. – De a tananyag furcsaságán kívül, nincs más gond. Megnézted milyen az a… Levita? – haragszok még mindig a botra, még ha amúgy mi ketten lakunk, egy helyen, legalább ebben is egyek lennénk, viszont már képes voltam valamelyest elengedni. Vajon mindenkinek tetszik? Domencio vajon bírja, ha épp ő vezet? Bár talán ritka, mégis, megeshet. Abban biztos, hogy Rachel rettentően élvezi. Érzem ujjait a tincseim közt babrálni, mégis maga a kérdés az, amelytől ugrik egyet bensőm. Sok mindent mond és sok mindent teszünk, amit nem mondhatok ki és amitől nem rándulhat arcom sem. Semmim, igazából.
- M-mm. Kicsit kevesli az időt, sok itt az új, ismerkedne. Meg, ő Anna – mosolyodom el, hogy ne aggódjon, hogy nincs semmi. – Adj időt a dolognak, le fog apadni a haragja. Ahogy Rachel pörgése. Úgy hallom, ő is élvez itt lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

A tanulmányi- és osztálykirándulások sosem voltak a kedvenceim. Ez talán betudható annak, hogy a társaságból erősen kilógtam, és nem is mertem közel kerülni hozzájuk, hiszen nem voltam teljesen ura még a mágiámnak, és érzelmileg sem voltam éppen a toppon azokban az időkben. Erre a kirándulásra viszont most magamtól jelentkeztem, hiszen nem ülhetek csak a könyvtárban az elkövetkezendő években.
Beletömök még egy kardigánt, majd összehúzom a sporttáska cipzárját. A legtöbb holmit már előző este bepakoltam, csak ez az egy darab maradt csak ki. egészen korán ébredtem. Nem is igazán az izgalomtól, inkább az izgulástól. Kisebb gyomorgörccsel keltem, és vagy egy tíz percig csak ültem az ágyon, és a kirándulás lehetséges kimenetelein gondolkodtam.Aztán valahogy - ki tudja hogyan? - sikerült kikászálódnom, és rávenni magam, hogy jó lesz ez a dolog. Valamiképpen. Csak még nem tudom miképp.
A szoba közepén állva még utoljára átveszem a fejemben a listát, hogy mindent bepakoltam-e. Felidézek minden pillanatot, és egy-egy dolgot még ellenőrzök is, nehogy véletlenül itt maradjon. Majd a fejemre teszem a napszemüvegemet, és a sporttáskám felkapva kilépek az ajtón. Egyelőre egyedül indulok lefelé a kapuhoz, és azon gondolkozom, vajon kivel fogok ott találkozni. Senki sem említette, hogy tervezne jönni a kirándulásra.
Lassan ballagok lefelé a lépcsőn, és hasonló tempóban csoszogok a tanárnő felé. Talán a félelmem az, ami ennyire visszahúz, ami miatt nem tudom elengedni magam. Veszek egy nagy levegőt, és lassan kifújom, hogy megnyugodjak kicsit. Olyasmikkel próbálom magam nyugtatni mint: A legtöbb szellem egész barátságos; vagy: Biztos minden rendben lesz. Na, majd meglátjuk.
- Jó reggelt! - lépek végül oda a gyülekezőkhöz, holott megfordul a fejemben, hogy inkább mégsem megyek el. De aztán győzött a kíváncsiság és a tudásszomj. Majd amint meglátom a tanárnő kezében a névsort, rögtön mondom is a nevemet: - Harmat Bettina, Levita, második - diktálom a már jól begyakorolt formát. Nézem, ahogy nevem pirosból feketébe fordul, majd arrébb lépek.
A táskámat ledobom egy üres helyre, és a felállított asztalkához lépek, hogy izgulásomat evésbe fojtsam. A tekintetem átsiklik a középen fekvő, kopott esernyőn. A látvány viszont nem segít rajtam, csak még apróbbra húzza a a gyomromat. Évek óta nem utaztam zsupszkulccsal, és az utolsó emlékem nem szép a dologról. Kezemben egy sütivel letelepedek a táskámra, és ott ülve figyelem tovább az érkezőket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Annyira kivoltam a mai indulástól, hogy éjjel nem bírtam elaludni. Hajnali 3-kor ütődtem ki, és ennek köszönhetően háromnegyed 8-kor a Levita kandallója előtti kanapén, magzatpózban nyöszörögve próbáltam ellenállni az engem keltegetőknek, mert az ébresztőmet nem hallottam meg.
Szerencse, hogy előző este mindent bepakoltam. Miután megértettem, hol vagyok, mennyi az idő és mi a mai program, csak le kellett nyúlnom a táskámért a kanapé mellé, fellendítettem a hátamra, és már mentem is fogat mosni.
Igen, táskában. Ne kérdezzétek.
Aztán immáron friss lehellettel eszembe jutott, hogy nem pizsamát terveztem hordani a jeles napon, úgyhogy mielőtt a portréajtó becsukódott volna és a szfinx egy hatodfokú kétismeretlenes egyenlettel nehezítette volna meg a dolgom, visszafordultam átöltözni.
A háztársaim ma reggel is sziporkáztak. Míg fel-alá masíroztam dolgom végzendő a klubhelyiségben, legalább három "Úgy nézel ki, mint aki kísértetet látott." megjegyzést, és egy "Haláli lesz!"-t kellett ellegyezgetenem.
A Levita házszelleme, A Kishölgy is be volt zsongva. Le akart kísérni a gyülekezőre, amely ötletétől a frász is kitört rajtam. Amúgy mint ember, teljesen rendben vagyok vele, de... az... életmódjával sajnos nem tudok azonosulni. Szerencsére Csengettyű látta ezt rajtam és annak ellenére, hogy ő is cukkolóim között volt, elterelte az átlátszó lény figyelmét, hogy kisurranhassak az ajtón, és megszökhessek a szellemes társaság elől. Ilyen fiatalon meghalni! Teljesen kivagyok ettől.
No, valahogy így esett, hogy fél órával a gyülekező kezdete után, de még a lejárta előtt befutottam én is a Bagolykő kapujához.
Lejelentkeztem a tanárnőnél - akit nem is ismerek, mivel nem vettem föl ezt a tantárgyat, elsősként nem is tehetném -, majd rávetettem magam a reggelire.
Egy fél diós patkóval a számban még a nap is vidámabban sütött. És hogy mit keresek itt, ha frászt kapok a szellemektől és nem is tanulom a tárgyat? Ez remek kérdés, aminek Harmat Betti a felelőse. Ahogy forgolódom, meg is pillantom a lányt az asztal túloldalán, a táskáján ülve. Nem lehetett biztos benne, hogy tényleg eljövök.
- Meglepetés! - mosolyodom el bár a gyomrom görcsben van, és intek neki a diós patkóm másik felével.