Keith Coltrane
KARANTÉN
padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
|
Sharlotteáprilis 19. péntek, délután 15 óra környékénMár a harmadik hete lézeng a kastélyban, mikor a diákságot végre rá merik engedni a falura. Ő maga az egész napot meglehetős izgatottsággal tűrte végig, és ennek megfelelően az utolsó óráján, Bűbájtanon virágeső helyett gyökeres növény-záport eresztett a többiek feje fölé, úgyhogy a tanára óráról órára kezd egyre biztosabb lenni abban, hogy Keith mindezt direkt csinálja. Kicsengő után szívélyesen felhívta rá a figyelmét, hogy az ügyessége nem mentesíti a büntetőmunka alól, amivel ő maga különben teljes mértékig egyetért, bár nem mondhatni, hogy ezen a gyönyörű napon különösen megrázta volna a hír; ahogy a professzornak is mondta, őszintén örülne, ha tényleg szándékosan képes lenne ilyesmikre, de mivel azok kivételével, akiket felgyújt, a többség azért elég jókat szokott szórakozni a játékain, azt kell mondja, hogy félig-meddig így is megéri. Az elvárásoknak megfelelően az elsők között lépi át az iskola kapuját, és mély, megkönnyebbült sóhaj tör fel belőle, mikor az arca végre szemtől szemben találkozik a Nappal. Abban mindig is profi volt, hogy teljesen belelovalja magát a felszabadító szabadságérzetbe, úgyhogy most is életcéljának tekinti, hogy mindent megnézzen, megfogdosson, megszagoljon ami elé kerül, és lehetőség szerint beszélgessen is vele. Mire a boglyas térre ér, az alaktalan színes oldaltáskája már tömve van a különböző méretű és hatású édességekkel, friss kottákkal, a füle egy ingyen kipróbálható bájital hatására tűhegyesen virít, a ruhája pedig...nos, az ugyanolyan furcsa, mint induláskor; az egyszerű, fekete csőnadrágja tele van a látszólag nagyon is házilag készített kisebb-nagyobb szakadásokkal, bár úgy tűnik, hogy a nadrág belső része kék anyaggal van bevonva, ezek a szakadásoknál elég jellegzetesen látszanak. Emberi felső helyett egy kék inget vett magára, aminek a hátulja egy zongorista szmokingjához hasonlatos, kiegészítésképp pedig két kék pecsétgyűrűt és egy be nem kötött, lógó nyakkendőt vett fel - ha közelebb megyünk (már ha közelebb akarunk menni hozzá, a fültől-fülig érő, életvidám, bár kissé őrült vigyora ellenére) látszik, hogy ez utóbbi oda is van varrva az inghez, garantálva ezzel, hogy véletlenül se hagyja el a fontos díszítőelemet. - Húúú! - Egy sráchoz képest azért meglepő magasságban kurjant fel, miközben ritmusos, ugrálós járásával jól körbejárja a tér közepére kipakolt szobrot. Elég kezdetleges szobrászati munkának tartja, mindenesetre illik a hangulathoz, úgyhogy még önmagát is megkíméli attól, hogy részletekbe menően elemezze a műalkotást - helyette mondjuk remek ötletnek találja, hogy halkan dudorásszon egy vidám blues-szerű muzsikát, és letáborozzon a szobor előtt, hogy legyen ideje kitalálni, merre menjen tovább. Vajon a falu polgármestere mennyire nyitott arra, hogy Keith becsengesse hozzá egy teára?
|
|
|
|
|
Keith Coltrane
KARANTÉN
padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
|
Maryáprilis 20. szombat kora délutánA Nap szikrázóan és csodálatosan süt, bevonva mindent és mindenkit ebbe a mesés fénybe, Keith pedig úgy vonszolja ki magát a toronyból, mintha az élete múlna azon, hogy a Nap időben kimossa fejéből a látottakat. Rakoncátlan tincsei alatt egy reménykedő, de meglepően karikás szempár ül, és egyelőre még a megszokott energikus vigyora sincs vele. Az öltözéke gyűrött, mintha most kelt volna ki az ágyból, és ez egyébként pontosan így is van. Az éjszaka megint felkeresték a képek, izzadtan, véres szájjal ébredt úgy belezavarodva a takaróba, mintha kényszerzubbonyt adtak volna rá, mellette pedig megint egy vászon hevert, rajta egy kép gyors, pontos vázlatával, amire különben még most is élénken emlékszik, hiába próbálja mindenféle idétlen gondolattal az agya leghátsó kis zugába zavarni; ugyanúgy elő-előredulakodik a fejében, mint a félig önkívületi állapotban töltött éjszaka rémképei. Mindenesetre most legalább az ágyában ébredt, nem a padlón kiterülve, úgyhogy legalább a nyaka nem fáj túlzottan. Meg se nézte, hogy megy le a nagyterembe ebédelni, hajtotta a társaság utáni szörnyű vágy és az éhség, szóval a kisebzett száját már csak diáktársa figyelmeztetése után mossa meg, a legkevésbé se törődve azzal a néhány festékcsíkkal, ami a nyakán és a halántékán virít akkor is, mikor befordul a játszótérre. A kis sétától némileg lenyugodott, ha vigyor nem, de legalább egy közvetlen mosoly már szembeköszön mindenkinek, aki mellett elmegy, így az anyák se érzik feltétlen szükségét annak, hogy elhívják a közeléből a gyerekeket; a világos nadrágja, a rosszul és még így is csak félig begombolt inge, és meztelen lába a két perccel ezelőtti zaklatott arcával, zilált hajával és gondolataival nem lett volna túl jó ajánlólevél, de most már újra nincs egyedül, a gyerekek lármája és a kíséretük halk duruzsolása kellemes harmóniát teremt benne, hálásan figyel mindenre, ami nem belőle ered. - Zsupsz...- Mondja egy pillanatra elvigyorodva, és hátulról meglökve Maryt, útjának engedve a hintáját. - Téged láttalak Önismereten? - Kérdezi közvetlenül, könnyedén. Persze jól tudja a választ, mert többször majdnem őt találta el azzal a papírsárkánnyal, amit mindig Leonie-nak címzett; a probléma hatékony megoldására persze már közelebb költöztek a háztársával, bár ezzel mostanában Flaviu tanárnőnek vannak érthetetlen problémái. A mindennapi idegesítő gondok csak arra jók, hogy eltereljék a figyelmet a lelket őrlő problémákról, de legalább elég hatékonyak. Náluk már igazán csak a játék az, ami nagyobb segítséget ad.- Mary, ugye? Van kedved fogócskázni? - Kérdezi hirtelen, lelassítva a hintát, hogy elé léphessen. A szeme most egy játékos kisfiúé, a vigyora pedig végre egészen Keith-es benyomást kelt.
|
|
|
|
|
Mary Glotter
INAKTÍV
Gyermeklelkű Terrorgombóc
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
|
KeithMarynek akaratlanul is rá kellett jönnie, hogy a játszótér Bogolyfalva egyik legkellemesebb helye. Alig láthatóan ugyan, de mosolyogva figyeli a gyermekeket, ahogy azok egymással játszanak, mászókáznak, homokoznak, kergetőznek, miközben a szülők figyelik őket. A Navinésnek akaratlanul is eszébe jutnak azon emlékei, amikor ő volt ennyi idős volt, és őrá vigyáztak. Egy alkalom fordult elő csak, mikor nővére ahelyett, hogy rá figyelt volna, osztálytársaival diskurált, igaz, Mary nem is jött jól ki belőle. Viszont sok kellemes emléke is van, amit szívesen újraélne, bevallottan a rosszakkal együtt is. Ha az időt visszatekerhetné, valószínűleg meg sem állna minimum ötéves koráig. Na igen, a legtöbb ember legfeljebb egyetemista korában vágyna vissza óvodáskori éveibe, de Mary hamarabb érkezett el addig a pontig. Lehetséges ugyan, hogy ebben közrejátszik az is, hogy van egy tíz évvel idősebb nővére, és szemügyre veheti, milyen nehéz is a felnőttek élete. Részben ezért is szeretne még egy kicsit kicsi maradni. Végül is, nem tehet róla, ha a lelke gyerek maradt. Valószínűleg még tovább agyalna ezen, de egy mögüle jövő hang kizökkenti a mélázásból, s egy pillanattal később azon kapja magát, hogy emelkedik, lába már nem érinti a talajt. A nagy hirtelenségben szorosan megmarkolta mindkét kezével a hinta ülőalkalmatosságát, igaz, ezzel kicsit nehezebb volt nem leesni, mintha a kötelet kapta volna el. Első pillanatban fel sem fogta, mi történt, kicsit meg is ijedt, ám a meglepettséggel ellentétben ez hamar elillant. - Én láttalak téged, úgyhogy biztos. - felel kedvesen, mikor meglepettsége is alábbhagy. - Igen, Mary. Te pedig Keith vagy, ha jól tudom, ugye? - érdeklődik ő is. Már csak azért is, mert névmemóriája alapjáraton csapnivaló, és nem árt biztosra menni. - Fogócskázni? Hú, az igazat megvallva, azt sem tudom, mikor fogócskáztam utoljára. De most hogy mondod, igen, lenne kedvem! - vigyorog ő is. Eredetileg furcsának tartaná a kérdést, főleg, mert ez a korosztály valószínűleg "cikinek" találná a fogócskázást, meg ő sem biztos, hogy elfogadná, mert furán érezné tőle magát. Viszont ezen a napon nem, ezen a napon valószínűleg bármi hasonlóban benne lenne. De lehet, hogy ez az egész évre ki fog hatni, elvégre az iskola kezdi megváltoztatni a lányt. Példának okáért sokkal bátrabb lett, ami az emberekkel való viselkedést illeti. És más téren is változik, ezzel pedig ő is tisztában van, még ha egyelőre nem is tudja hova tenni. - És még a fogó szerepét is vállalom, ha gondolod. - teszi még hozzá, készenlétben állva, hogy a fiú után szaladjon, illetve ha az nem fogadja el az ajánlatot, elfele tőle.
|
|
|
|
|
Sharlotte Johanson
INAKTÍV
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
|
KeithruhaMár mondhatjuk szokásos napi teendőnek is, hogy minden nap - vagyis amikor "ő van beosztva" - elmegy az oviba a húgicáért. Természetesen hétköznap, a hétvégéket meg kibírják, de a péntek még határozottan olyan nap, amikor a hazaérés után még nincs sok ideje ezt-azt csinálni, hanem átöltözik, és mehet is. Nem egy túlságosan megszokott ruhában indult el, valahogy a fekete bőrnadrágok azokkal a vágásnak kinéző dizájnnal az elülső oldalukon... nem az ő stílusa, de felvette. Egyszer mindent lehet. Egész hamar oda is ért, valamint ugyanezen gyorsasággal rendelte el a kislányt, majd indulhattak is. A megszokott úton, mindig ugyanarra mennek, és ez már ezalatt a majdnem három hét alatt is, de biztosan rögzült Hanna fejében. Nem is várta, hogy mellette lépdeljen, és gépiesen, szófogadóan, akár ütemesen haladjanak, azt el sem tudta volna képzelni, így hagyta, hogy felfedezze a kicsit is az itteni dolgokat, hiszen jó idő van, és elkeveredni se tud, hiszen figyel rá azért. Futkározott is rendesen, mindent megnézve, és egyáltalán nem foglalkozva azzal, hogy a ruhája koszos lesz, az neki nem is számít, mert nem is kell. Az a lány reszortja, mint hogy a kis farmerkabátot cipelje, mivel ahhoz talán meleg van, hogy ráaggassa, mint reggel. Éppen csak egy kicsit figyelt másfelé, amíg a téren haladtak át. Az arra járókat figyelte, vagyis azokat, akik épp úgy sétálgattak valamerre, mint ők. Azt nem igazán vette észre, hogy a csöppség addig az ugráló-sasszézó sajátos kis mozgásával kezdte megközelíteni a fiút, aki a szobor melletti padon telepedett le. Nincs gond a hallásával, és viszonylag jól is beszél magyarul, valamint kíváncsi és gyerekes, vidám lélek is egyben - összetett személyiség. Ebből kifolyólag állt meg édesen mosolyogva a szöszi srác előtt, és nézte pár pillanatig, amíg meg nem szólalt kislányos, magad hangján. - Mit dúdolsz? - kérdezte, amint lefordította az itt használt nyelvre mondanivalóját. Annyira nem is nehéz, meg ilyen szempontból előnyére vált, hogy mióta beszélni tud, ezt is tanulja. Körülbelül eddigre kapcsolt Sharlotte is, és kezdte szaporázni lépteit a kis virgonc és az ismeretlen felé. Néhány másodperc telt csak el, és már ott is termett testvére mellett, kezét vállára helyezve, azzal finoman maga felé fordítva. - Mit mondtam én neked? - intézte első szavait kedvesen feléje, majd felnézett a másikhoz fordulva. - Jajj, bocsi, kicsi még és nagyon eleven, igazi gyerek - kezdett szabadkozásba, ki tudja miért. Csak így jött, meg valamiért érezte, hogy kellene legalább ezt. Bár továbbmenni csak így rögtön nem akart, valami visszatartotta. Talán a hely, ide elég sok emléke köti. Ráadásul ezek is vegyesek; találkozott itt olyannal, akit nem nevezhet a szíve csücskének véletlenül sem, meg olyannal is, aki mostanra a számára legfontosabbak közözz foglal helyet. Talán ezért gondolta úgy, hogy ha már találkozott evvel a fiúval, akkor ki szeretné deríteni, ő melyik irányba megy majd el. - Amúgy szia, Sharlotte vagyok - mutatkozott is be, csak úgy felületesen, meg az elfelejtett köszönést is pótolta. Valahogy el kell kezdeni, és ez mintha szükséges is lenne egy normális beszélgetéshez. - Leülhetek? - egészítette még ki, mivel állva sem volt sok kedve semmit sem csinálni, azért a tűsarkaknak hátránya is van. Meg valljuk be, sokkal jobb ülve, azokban a másik esetekben is ült. Addig a kisebbik szöszkét gyengéden maga elé vonta, hogy a hajával kezdjen valamit, mert sajnos azt is tönkretette, ahogy lelkesen játszott és ugrált. Ha igenleges választ kap, természetesen le is huppan, ám előtte még eszébe jutott valami. - Téged hogy hívnak? - érdeklődte még meg, rögtön a bemutatkozás és kérdése után. Gondolta, hogy amúgy is megosztja a nevét, de azért ő rákérdezett még, mert éppen így volt kedve. Hannára már nem haragudott, igazából az elején sem volt benne semmi, csak az, hogy félti, és akárkihez ne menjen csak úgy oda. Mondjuk ő nem biztos, hogy veszélyt jelent így ránézésre, de ez varázsló iskola és falu, akármi lehet.
|
|
|
|
|
Leavey Héloise Lindsey
INAKTÍV
Loise
RPG hsz: 98
Összes hsz: 488
|
~ Szülinapos ~ *Hát nem egészen erre számítottam az egészen biztos. Sohasem gondoltam volna, hogy egy srác csak úgy átemel a pad egyik oldaláról a másikra. Ez olyan romantikus, el is pirultam tetőtől talpig.* - Te is nagyon hiányoztál nekem*Szólalok meg bájos mosollyal, de alig tudom befejezni a mondandómat ajkaink máris összeérnek. Természetesen viszonozom a csókot.* - Én is szeretlek*Nyomok is egy nagy cuppanóst az arcára, majd a fejemet a vállára hajtom, de persze csak a szélére, hogy bármikor meg tudjon csókolni amikor kedve van, hiszen nekem is nagyon jól esnek a csókok. Szeretem őt és ez jó érzés. Végre valaki elfogad olyannak amilyen vagyok és ezt nem felejti el az orrom alá dörgölni. Nagyon jól esik a kedvessége és a bókjai, annyira édes. Sosem hittem volna, hogy találhatok ilyen lovagot, csak nehogy ő is kidobjon... ezt a gondolatot gyorsan el is hessegetem, ez most nem fontos.* - Igazából téged vártalak. Tudom, nem szóltam, de úgy voltam vele, hogy majd később szólok, de igazából reménykedtem benne, hogy így is megtalálsz, hogy nem szólok*Na ez így elég kuszának tűnhet, de tényleg így volt. Nem szóltam neki, mégis reménykedtem hogy eljön ide. Így kimondva elég butaságnak tűnik, de itt van és ez a lényeg.* - Köszönöm szépen*Újabb óriási puszi, majd a következő kérdésnél egy pillanatig elgondolkozom azon, hogy mit is válaszoljak, de aztán végül is jobbnak látom, hogyha a lényegre térek, úgyhogy lassan felállok Chuck öléből, majd jobb kezemmel megfogom a bal kezét és finoman elkezdem felhúzni.* - Tulajdonképpen van, gyere, mutatok valamit*Kicsit szomorú arckifejezésre próbálok átváltani, mintha valami rosszat akarnék mutatni, majd lassan odalépdelek vele a házikóhoz amiből az előbb kimásztam és picit lehúzva a fejem belépek rajta.* - Bújj be!*Még mindig nem engedem el a kezét, hogyha esetleg nem szeretne bejönni, akkor majd behúzom valahogy. Mindegy hogyan, csak bent legyen. Kívülről lehet picinek tűnik a házikó, de belülről egész tágas. Ha belépett ismét ráül az arcomra az óriási mosoly.* - Boldog Szülinapooot!*Közben persze átkarolom és most először én kezdeményezem a csókot. Persze mindegy ki kezdi, csak legyen folytatás. A torta tetején már ég a gyertya, szerencsére varázsgyertya nem csöpög a viasz belőle a tortára, viszont el lehet fújni ugyanúgy, mint a sima gyertyákat.*
|
|
|
|
|
Chuck Welch
INAKTÍV
szörnyeteg.
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
|
DrágámAzért az elég jó érzés tud lenni, hogyha figyelnek valakire tudja, hogy legalább egy ember szereti a közvetlen környezetében. Ezt éppen most tudatják Chuck-kal. A srác nagyon szereti ezt a lányt. Ha tehetné, egész nap csak vele lenne, ölelgetné és csókolgatná, de az élet sajnos nem csak ebből áll (kajálni is kell). Egy váratlan pillanatban Loise felpattan a fiú öléből, kézen fogja és elindulnak, de ki tudja merre? Erre majd a továbbiakban biztosan rájövünk. Én is nagyon kíváncsi vagyok rá, már ülök a 3D-s TV előtt szemüveggel és popcorn-nal. menet közben Chuck feltűri a pólója ujját, mert hosszú ujjú és meleg van. Így tökéletesen látszik, hogy a bal alkarja ki sem látszik a színes tetoválásokból. Azért ezt választotta, mert egy összefüggő, szép, színes minta. Na de ez most mindegy, Loise biztos észre fogja venni, reméljük nem borul ki a bili... Na de most foglalkozzunk azzal, hogy merre is tartanak ezek a fiatalok? A lány egy pillanatra megáll egy kis méretű házikó előtt, aztán be is vezényli a srácot, természetesen ő is jön. Chuck nem érti a dolgot. - De most minek?... - be sem lép az ajtón, már kérdez. Milyenek ezek a mai fiatalok? Majd mindjárt meg tudja mi vár rá, élete legjobb meglepetése, amihez hasonlóban még nem volt része. - Te vagy a legnagyobb ajándékom! - viszonozza forró csókot és nagyon érzelmesen átöleli a lányt. Egyszerre leesik neki minden. Loise egy meglepetés szülinapot rendezett neki. Milyen kedves, ehhez hasonlóra még csak családon belül került sor. Mondjuk... Ha minden jól megy, nemsokára Loise is családtag lesz. Elsőre Chuck nem is veszi észre, hogy a lány mennyit melózott, csak érez valami féle szokatlan illatot. - Hmm, szeretem a tortát - mondja, de minden folytatódik. Csak csókolja és öleli a lányt, egyszerűen nem tud betelni vele. Egy kis idő után már csak Loise gyönyörű szép szemeiben mereng és próbálja kitalálni, hogy mire gondol, persze sikertelenül. Ez valami magasabb rendű művészet. Egyszerűen nem tudja, hogy mit mondjon, mit ne mondjon; inkább az alapoknál kezdi. - Köszönöm - csak tömören, őszintén, újabb csókot adva a lánynak. - Hogy lehetek ilyen mázlista? Nagyon szeretlek - újabb vallomás, mostanság megszokhattuk a sráctól. Nem is tudja, milyen szerencséje van.
|
|
|
|
|
Keith Coltrane
KARANTÉN
padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
|
Maryáprilis 20. szombat kora délutánMeg se fordul a fejében, hogy Mary esetleg furcsának találja az ötletét, de azért olyan arcot vág, mint egy óvodás, akinek megengedte az anyukája, hogy fél órával többet játsszon. A nevére nagyot bólint, olyasformán, mint aki egyébként teljesen mellékes dolognak találja azt, hogy kit hogyan hívnak, főképp akkor, ha játék van tervbe véve. Az elnevezések, jobb híján arra jók, hogy beszélgetést tudj kezdeményezni a másikkal. - Szeretek fogó lenni. - Közli nevetve, és eridonos sportszerűséggel hagy néhány másodpercet a lánynak, hogy elfuthasson előle. Az üldözött szerepe mindig sokkal nagyobb nyomással jár együtt, neki pedig jobban esik vadásznak lenni, elvégre egész éjjel ő volt a vad. - Megállj, Black Bart, most elkaplak! A király nem tűr többé kalózokat! - Kiáltja harsányan, és amint Mary a legközelebbi csúszdához ér ő is elindul. Black Bart neve már egész kisgyermekkora óta híres volt otthon, ahogy a többi kalózé is, és Keith rengetegszer használta fel ezeket az információkat amikor kerettörténetet akart adni egy-egy játéknak. Még kardja is volt, természetesen, bár azt általában elvették tőle, mert annyira felhevült a játékban, hogy nem bírt az erejével, és a kardja a levegőben teljesen önállóan megtámadta a barátait. Most szerencsére nincs kardja, így az első kanyarig jobb híján a kezével csapkod, szerencsésen elnyerve ezzel néhány szülő bizalmatlan tekintetét, ámde befordulva egy mászóka ormótlan szikla mellett, már egy faággal szablyával folytatja a hajszát. - Nem menekülsz többet Newfoundland szigetéről! - Elhivatott királyhívőként Keith észre se veszi az akadályokat; átvágtáznak a gyönyörű tengerpart egy kicsinyke részén, egy mélységesen mély szakadék peremén és szúrós cserjék közt. A kisváros szélére érve megkerülnek néhány ártatlan polgárt, vagy idegen kereskedőt, és Keith agyán ekkor fut át egy merész gondolat - nem tűnődik sokat, tudja, hogy csak így tudja elkapni az erkölcstelen kalózt, úgyhogy rögtön le is kanyarodik az ösvényről, hogy a szablyát a szájába véve megmásszon egy hatalmas házat, aminek a szépen kimunkált, kecses átvezető hídján végigrohanva elérheti, hogy a szomszédos erkélyről egyenesen Black Bart elé pattanjon. - Itt a vége, Black Bart! Túl sok hajónkat fosztottad ki, és túl sok nőt becstelenítettél meg! - Mondja szemtől szembe, csak egy gyors vigyornak enged helyet, mielőtt szablyáját két kézzel fogva támadólag Black Bart felé fordítja és felé rohan. Persze Black Bart-nak még megvan minden esélye a menekülésre, megpróbálhatja kikerülni, vagy elgáncsolni a lovagot, Keith tudja, milyen szívósak ezek a rettenetes kalózok.
|
|
|
|
|
Leavey Héloise Lindsey
INAKTÍV
Loise
RPG hsz: 98
Összes hsz: 488
|
~ Drágaszáág ~ *Annyira jó, hogy végre ismét Chuckkal lehetek. Annyira szeretem és olyan jó vele. Annyira kedves, aranyos, figyelmes és közben egy kemény srác, aki boxol és egy zenekar tagja. Igazi álompasi, csak az a legnagyobb baj ebben az egészben, hogy annyira szép az egész, mint egy álom. És én félek, félek, hogy egyszer majd fel kell ébredjek és az az ébredés nagyon fog fájni... nem hiszem, hogy képes lennék újra túlélni egy szakítást. Ilyesmi gondolatok cikáznak a fejemben, amikor is a csinos kis babaház felé lépkedünk kézen fogva. Ám amikor bebújok a kis helységbe minden gondolatom visszaterelődik a jelenre, ami most annyira szép.* - Majd meglátod*Mondom sejtelmes hangon és kíváncsian várom a reakcióját a belépés után. Szerencsére a várt reakciót látom rajta. Örül és meglepett és ez most engem is boldogsággal tölt el. Újabb csók következik és egymás ölelése. Imádom az illatát és azt amikor ilyen közel van hozzám, ezért nem is ellenzem az újabb ölelkezés és csókcsatát. Fantasztikusan csókol. Igaz, még csak két fiúval csókolóztam életemben, de ő viszi a prímet. Igaz, Caiushoz még mindig fűznek gyengéd szálak, de neki azt hiszem már sohasem tudnék megbocsájtani és egyébként is megbeszéltük a múltkor, hogy többek vagyunk, mint barátok, de nem működne köztünk egy párkapcsolat. Én még mindig nem értem miért, de elfogadtam a fiú döntését és próbáltam továbblépni. Ez azt hiszem sikerült is, legalábbis jelen pillanatban úgy néz ki.* - Nagyon szívesen, én is nagyon szeretlek*Szólalok meg fülig érő mosollyal, majd ismét újabb csókot lehelek Chuck ajkaira.* - Kívánj valamit*Húzom oda a tortához, ami eddig sem volt messze tőlünk, de másfél méteres távolságból nehezebb elfújni a gyertyát. Persze nem lehetetlen, de így mégis jobb. A torta egyébként csokoládékrémes, csokis tésztájú, étcsokoládéval leöntve. Remélem szereti. Egyébként hoztam egy üveg pezsgőt is. Tudom, nem lehet inni hivatalosan, de egy üveg pezsgő kettőnknek nem olyan sok és hát valamivel le kell öblíteni az édességet.*
|
|
|
|
|
Mary Glotter
INAKTÍV
Gyermeklelkű Terrorgombóc
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
|
Keith
Igazán felszabadultan érzi magát, olyannyira, amilyennek régen nem. Őszintén örül a fiú kérdésének, és nem csak azért, mert újra gyerek lehet egy kicsit, mármint, most is gyerek, de olyan igazi kisgyerek. Hanem azért is, mert imád futni, szaladgálni. De nem úgy, mint aki kocog, meg sportol, sokkal inkább úgy élvezi, ha közben jól érezheti magát, nincs egyedül, és bulis az egész, meg nevettető. - Rendben, akkor te vagy a fogó! - vigyorog szélesen, majd futni kezd. Nem néz vissza, csak az első csúszdánál, ahol is látja, hogy Keith épp akkor kezd futni, de csak miután odakiabált valamit Marynek. - Dehogy kapsz! Eddig se tudtál, eztán sem fogsz, erről személyesen gondoskodom! - kiált vissza, kissé gúnyos hangnemben, a végén harsányan nevetve. Még csak most kezdték, máris élvezi a játékot. Élvezi hogy a határtalan képzelet világába szalad, mi éppen egy kalózos, üldözési jelenetet mutat be - ráadásul ő a hírhedt kalóz. Mary imádja őket, teljesen oda-vissza van tőlük, bár alapvetően nem pozitív karakterei a történelemnek. Ez azonban cseppet sem zavarja, hisz a kalózok épp úgy szerethetőek, ahogy vannak, nem? Nem csoda, hogy kiskorában nem hercegnő, hanem kalóz akart lenni. Habár később a lovagságot is bevállalta volna, de a Zorronál való tanonckodásnak sem mondott volna soha nemet. S igazból mai napig elfogadná bármelyik posztot az előbb említettek közül. Most pedig képzeletben Black Bart bőrébe bújva rohan, hogy nehogy elcsípjék. Lábait szedve ugrik keresztül egy mérleghintán hatalmas kidőlt fa törzsén, amit két falusi férfi emel fel, hogy elszállítsa. Ki tudja, talán favágók voltak, vagy a villám döntötte ki, de Maryt, azaz Blacket ez cseppet sem érdekli. Futtában ugrik, és kap el egy kötelet fáról lelógó indát, hogy átlendüljön vele a falu határát átszelő folyó felett, mi a tengerbe folyik. Ő is felkap egy kardnak tökéletesen alkalmas fadarabot, azzal rohan tovább, keresztülvágva a piactéren. Nem is sejti, hogy pillanatokkal később szembetalálkozik a levegőből elé toppanó üldözőjével. - Itt a vége, de nem nekem! - kiált vissza merészen, s egy helyben állva várja, hogy a lovag odaérjen. Épp időben ugrik el a másik fegyvere útjából, rácsapva arra sajátjával. - Ha harc, hát legyen harc! Menekülés nem kenyerem, intézzük el fér... Rátermett harcoshoz illően! - javítja ki magát még időben. Azért Mary mégiscsak nőből van, még ha férfi bőrbe bújt is ez alatt. Kihívóan tekint a másik szemébe, remélve, hogy az elfogadja az "ajánlatot". Azért még lopva körbe kémlel, hogyha a szükség úgy kívánja, könnyen nyerjék egérutat.
|
|
|
|
|
Chuck Welch
INAKTÍV
szörnyeteg.
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
|
ÉdesHát igen, a szerencse. Rengeteg kell belőle a rendes élethez, sőt, az élethez is. úgy néz ki, hogy Chuck-nak egy elég nagy adaggal adatott. Van pénze, háza, mindene, ami kellhet. A legfontosabb is, amit nem lehet vásárolni, a barátnő. Ahogy a jelenlegi dolgok állnak, pár év múlva biztosan meg fogja kérni a kezét. Addig is kitartás, nincs az messze. Ez a srác legjobb szülinapja eddig, az biztos. Az első Loise-szal, reméljük nagyon sok közös lesz még. Nem tud mit csinálni, ezért inkább csókolgatja a lányt és öleli erősen. Elég hangulatosan rendezte be a kis házikót, aranyos lett; olyan szülinapos. Nem kell sok idő és oda is érnek a tortához. Nos, hát, kívánjon valamit. Mi sem egyszerűbb ennél. Lehunyja a szemét, és a gyertyák elfújása közben kíván is valamit. ~Sose veszítsem el Loise-t.~Mi mást is kívánhatott volna? A gyertyák elfújása után ismét átöleli Loise-t és megcsókolja. - Köszönöm, ez eddig a legjobb szülinapom - vallja be töredelmesen az igazságot. Megfogja a kést és vág két szelet tortát a két tányérba, majd az egyiket Loise-nak adja, a másikat pedig jó maga fogyasztja el. Nagyon finom. Csokikrém, csokis tészta, csokiöntet, a legjobban együtt. - Ez nagyon finom. Te csináltad? - kérdezi a lánytól. A főzésről még nem nagyon beszéltek. Loise biztos tud főzni, ami Chuck-nak nagyon megy, az a vajas kenyér. Most viszont inkább hagyjuk a gasztronómiát. A fiú észrevesz egy lehűtött pezsgőt. - Most, hogy nem vagy prefektus, szabálytalankodni lett kedved? - kérdezi gúnyosan, egy csókkal fűszerezve, majd kiveszi a jéggel teli vödörből és a segédeszköz kilöki a dugót olyan hangosan, ahogyan a filmekben szokott lenni. Önt két adagot a kikészített poharakba, az egyik poharat ismét Loise-nak, a másikat pedig magának. - Hát, én mindenképpen meg szeretném neked köszönni, hogy lepaktáltál velem, mint a világ legszebb és legkedvesebb lánya... - csupa nyálas duma, ahogy mostanság megszokhattuk. És csin-csin. Ez egy jó szülinap volt, sőt, Chuck-nak az eddigi legjobb. Reméli, hogy lesz még része hasonlóban. Sokat buliztak és csókolóztak, késő este, talán hajnal pedig leléptek a hálószobáikba és egymásra gondolva hajtották nyugovóra fejüket.
|
|
|
|
|
Dwayne Warren
INAKTÍV
officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
|
Mácsai ZójaBizalmatlanul zsebre csúsztatja a kezeit. Különben semmi köze sincs ehhez a nőhöz, így lényegében, miért is foglalkozik vele? Más sem hiányzik neki igazán, mint hogy lehányják a ruháját (ó, azok a régi szép idők!), vagy még rosszabb, valaki picsogását kelljen hallgatnia. Miért nem fordult inkább vissza? Ha bedobott volna egy ártalmatlan felest, talán össze sem futnak. de az ilyesmi elkerülhetetlen. - Fel fogsz fázni - figyelmezteti óvatosan erre az apróságra, mintha az apja lenne, miközben lassan elindul utána. Nagy baj így végtére is nem lehet belőle, követi, amíg a nő a falak közé nem ér, aztán, ha bármi történik vele, valaki majdcsak gondoskodik róla. Már nem tartozik a felelősségi körébe, nem úgy, mint kinn az utcán. Sajnos, aki egyszer auror lett, az a szabadidejében is az marad. - Én is madár. Galamb. Lecsinálhatnám a szobrokat. Szórakozottan megvonja a vállát, ilyenen sosem gondolkodott, bár szórakoztató. Biztosan valami menőt kellett volna mondania. Dwayne azonban egyáltalán nem menő.
|
|
|
|
|
Keith Coltrane
KARANTÉN
padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
|
Maryáprilis 20. szombat kora délutánA lány bámulatosan hamar alkalmazkodik Keith sodró lendületéhez, és legalább akkora vehemenciával vág bele a játékba, mint a fiú. Keith teljesen feloldódik a játékban, úgyhogy egyelőre egyáltalán nem gondolkozik azon, hogy mekkora szerencséje van ezzel a találkozással, noha kétségkívül Mary jelenléte az, ami most arra biztatja, hogy körbe-körbe rohangáljon egy kalózt üldözve, mezítláb, bottal, mint holmi falusi gyerkőc, vagy mint egy megkergült művészlélek. Ízlés kérdése. Az, hogy mindez vajon Mary érdemére válik-e, vitatott. Talán meg kéne kérdezni azokat a szülőket, akik elborzadt arccal hívják magukhoz a gyerekeket, mikor azok be akarnak csatlakozni a páros mókájába. - Váhháháháhá! - Közli tartalmas mondanivalóját közvetlenül azelőtt, hogy lesújt a hatalmas kardjával. Az ocsmány kalóz ügyesen ugrik el a csapás elől, és felveszi a harcot lovagunk ellen, aki híres párbajozó lévén szívesen megy bele az új szabályokba. - Véged van, Black Bart! - Azt tervezi, hogy csak megsebesíti, egy ilyen vérengző őrült ugyanis nyilvános akasztást érdemel. Tökéletesen "szabályszerű" támadásokat indít, ahogy az udvarban tanulta; főleg a hasi és a lábi részt célozza, és mindig visszarántja a karját, hogy időben védekezhessen - köréjük pedig e sorsfordító, kemény harc közben mindenféle polgárok gyűlnek elszórtan, de néhány ház ablakából is figyelik a nagy csatát, olykor bekiabálás hallatszik. Pedig a harc nagyon kiegyenlített. Keith úgy ugrál, pörög, forog ide-oda, mint valami megveszett mókus, de talán jobban kifárad a nevetésben, amit ha akarna se tudna megfékezni. Kétségkívül eszelősen, vagy mondjuk úgy, hogy kreatívan oldja meg a közelharcos jelenetet; felugrik a lépcsőkre, a házak falára, drámaian a polgárok elé ugrik, mint aki védelmezni próbálja őket, (ez természetesen nagy népszerűségnek örvend) de egyszer még a porban is megfordul, hogy kitérjen egy, természetszerűen becstelen támadás elől. Ki tudja, ő talán gyorsabb egy kicsit, de már szinte érzi magán a sérülésekből kicsorduló vért. Mindenre fel van készülve, ha Black Bart futni akar ő is elindul, sajnos aggasztóan közel vannak már a parthoz, ahol rengeteg hajó várja büszkén, hogy kihajózhasson a nagy kékségre.
|
|
|
|
|
Mary Glotter
INAKTÍV
Gyermeklelkű Terrorgombóc
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
|
Keith  Reggel, mikor kimászott az ágyból, nem is remélte, hogy ilyen jó napnak nézhet elébe. Menekülés közben is vigyorok, néha hátra-hátra tekint. A fiú, vagyis lovag viszont meglepi kicsit, mikor előtte terem, no de ez nem lehet probléma egy vérbeli kalóz számára, igaz-e? - Csak szeretnéd! - rikkantja, hogy aztán saját fegyverével kivédje a lovag csapásait. Bár nem csak védekezik, támad ám rendesen, próbálva használni pár kalózos filmekben látott taktikát - persze arra ügyel, hogy ténylegesen ne okozzon fájdalmat a fiúnak. Nem venné a szívére, ha újdonsült játszópajtijának miatta esne komolyabb baja, akkor se, ha Uff-bácsi seperc alatt kikúrálja. Na meg haragot sem akar, szívesen játszana még egy darabig, akár máskor is. Képzelete bekapcsol, szinte tényleg látja a házakat, azt a falut, amibe beleképzelik magukat, a rémült polgárokat - bár azoknak a szülők is vígan elmennének. Pár pillanatig elnézi az ugráló fiút, de úgy dönt, belemegy a játék következő fázisába. Utána ugrál, úgy téve, mintha el akarná kapni, néha egy-két támadással fűszerezve a dolgot. Amikor aztán a lovag az egyik polgár elé veti magát, így kicsit messzebb kerülve tőle, így kiált: - Sosem kaphatod el Black Bartot! Hahahaha! - hallatszik a végén egy jóízű, vérfagyasztó kacaj - mi tagadás, ha valamihez, ehhez ért a Navinés -, és a lovagnak hátát mutatva iszkol fel egy ház tetejére. Lehet nem jó ötlet, ami a gyerekek szemszögét illeti, de onnét ugrik tovább egy két férfi által cipelt pallóra - mi esetünkben a hintát jelenti -, s arról leugorva iszkol befele a dzsungelbe. Ésszerűbb lenne a hajó felé menekülni, pontosabban ténylegesen menekülni. Merthogy ez nem igazi menekülés, csak egy csel. Egy csel, hogy maga után csalja azt a bolond lovagot, ki van olyan őrült, hogy kiálljon Black Bart ellen. Értékeli ugyan a bátorságot, de mégsem hagyhatja itt ezt a rühes kutyát büntetlenül, lecke mentesen. Az nem rá vallana.
|
|
|
|
|
Keith Coltrane
KARANTÉN
padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
|
MaryA porból felpattanva néhány őszinte pislogással adózik Black Bart tökéletesre sikerült sátáni kacajának, ami tudatosítja benne, hogy Élete Ellenségével áll szemben. A legtisztább és a legbüszkébb érzésekkel harcol a Király nevében, készen feláldozni életét a nemes célért, ennélfogva gondolkodás nélkül rohan utána a sűrű erdőbe, maguk mögött hagyva a meghökkent, éljenző polgárokat. Itt csak ketten vannak. Keith pontosan tudja, hogy mindez csapda, de ez a legcsekélyebb félelemre se elég ok, ha ha valaki igazán átszellemült. A fák kerülgetése és az elszánt koncentrálás még a nevetést is elfeledteti vele, ellenben határtalan örömet és a vadászösztön előretörésével fokozódó izgalmat érez, mikor egyre közelebb és közelebb kerül Black Barthoz. Az agya ezalatt bedobozolta, lekötözte és elraktározta a reggeli vad élményeket a pince legsötétebb sarkába, olyan mélyre, ahol már képlékeny a határ, teljesen kikerült a Tudatából, félig pedig már a Tudatalattiban lóg. Most pedig itt van a burjánzó erdő kellős közepén, ő a Lovag, előtte pedig a világ leggonoszabb embere rohan lélekszakadva, fegyverrel a kezében. Most gyerek. És ki tudja hol van az a reggeli meggyötört fiatal, bizonyosan nem is érdekel senkit, mert ő sokkal veszélyesebb, szomorúbb és vadabb, mint ez a rohangáló gyerek itt. Most ő a múlt, a gyermek pedig a jelen, aki a valóságot hitványan a múltnak dobja, mert a múlttal soha nem foglalkozik, ellenben folyamatosan igyekszik jelenné tenni a játékot. Zsupsz. Keith jó magasra ugorva kinyújtja karját egy ág felé, hogy némi plusz lendületet kérjen tőle, mert Black Bart bizony itt van tőle alig egy méterre. Durr. És ugrik. Szétvetett karral, lobogó hajjal, nagy vigyorral, egyenesen Black Bart felé. Ha minden jól megy, egyenesen rajta fog talajt, és jól meghempergeti a porban. Természetesen az érkezésnél egy jó eridonoshoz illően nem vágja rá mind a 60 kilóját, és még a kezét is előreteszi, hogy finomítsa a várt puffanást. És tényleg, tényleg, őszintén reménykedik a trükk sikerében, különben Black Bart első sorból láthatja, ahogy lovagunk szó szerint pofára esik. Az fáj. Szerencsére jó esélyei vannak, pusztán csak amiatt, hogy még az őrült kalózok is ritkán számítanak arra, hogy egy lovag sutba dobja az összes méltóságát, és Tarzan módjára hátulról leteperi őket.
|
|
|
|
|
Mary Glotter
INAKTÍV
Gyermeklelkű Terrorgombóc
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
|
Keith Szalad-szalad, egyre beljebb a rengetegbe. Magában mosolyog, mert egyre inkább élvezi az egészet, s lassan azt is feledi, hogy csak játszanak. Bár még nem teljesen, megvan még valóságtudata, eddig is megvolt, meg lesz ez után is, de fennáll a lehetőség, hogy ezt a játékot a későbbiekben kicsit komolyabban fogja venni, mint eddig. Mi tagadás, régen nem érezte magát ilyen szabadnak, és nem volt már rég ilyen felszabadult. Jó ötlet volt a játszótérre keveredni, annyi szent. Végre megint gyerek lehet, és úgy szórakozhat, mint a kicsik, ez pedig nagyon jó érzés, mi lendületet ad. Lendületet a futáshoz, a folyamatos energiatermeléshez. Mind e mellett pedig örül, hogy összetalálkozott Keithel, s ugyan akkor csodálkozik is, hogy vannak még olyan tizenévesek, akik nem tartják dedósnak az ilyenfajta mókázást. Ez külön örömöt okoz a lánynak. Néha-néha háta mögé pillant, hogy azért azzal legyen tisztában, mennyire jár közel a lovag. Sajnos, ezt nem ejti meg elég sűrűn, így csak hallhatja az egyre közeledő, sűrű léptek zaját. Szedi a lábát, ahogy tudja, igyekszik fokozatosan egyre gyorsabban haladni, de félő, hogyha még ennél is gyorsabban fog szaladni, a minimális lassítástól is orra bukik - és onnantól akármilyen gyorsan is kászálódik fel a földről, és rohan tovább, már halott ügy az egész. A lovag már túlontúl közel jár, és... ...nos, közelebb, mint remélte. Kardját még időben dobta el, és tette maga elé karjait, ezzel tompítva az esést. Nem mintha baj lett volna, ha nem megy, hisz jól bírja a fájdalmat, meg erős is. Elvégre egy kalóz legyen erős! De a reflex az reflex, az ember ha akar sem tud tenni ellene. Ő legalábbis nem tud, nem mintha olyannyira akarna. - Nem kaphatod el Black Bartot, Black Bart elkaphatatlan, fiú, ezt jól jegyezd meg! - mondja, mihelyt feleszmél meglepetéséből, majd eltolva magát a földtől hátára kényszeríti a lovagot, majd legördül róla, hogy gyorsan arrébb guruljon, felpattanjon, s kardját elkapva elszaladjon. Ha a lovag nem kapcsol még idejében, nem láthatja, ahogy Bart egy fa mögé futva mászik föl rá, hogy aztán ha a lovag közelebb ér leugorjon, és lendületből köré csavarja azt, hogy kis időt nyerjen a menekülésre, és egy fa - egy játszótéren álló jó nagy fa - lombjai között bújjon el, míg ki nem gondolja, mi legyen a következő lépés.
|
|
|
|
|
Szendrei Véda
INAKTÍV
A Navinések volt VédAnyja <3
RPG hsz: 59
Összes hsz: 5600
|
Letti <3 2 napja 3 fele* Néhány hete derült ki, hogy a középső lánya végül mégsem Lengyelországban folytatja tanulmányait. Ennek egyrészt örül, hiszen nagyon hiányoznak neki az ikrek, pedig már 20 évesek, másrészt pedig aggódik döntés mögött megbújó ok miatt. Hihetetlen, hogy így elszállt az idő. Amikor idekerült a lányok még csak 12 évesek lehetettek, ma pedig már kész nők. Mikor ő ennyi idős volt, mint az ikrek éppen Angliában dolgozott az egyik rezervátumban, ott szerencsére mesterképzés nélkül, más módszerekkel el tudta végezni, amit mindig szeretett volna. Erre manapság is van lehetőség, de a későbbi tanulmányok megkönnyítése érdekében érdemes belefogni a mesterképzésbe. Ott nagyon jó alapokat kaphatnak a későbbi iskoláikhoz a diákok, ráadásul nyernek plusz 1-2 évet a megfeszített tanulás és munka előtt. Lettinek valamiért erős honvágya támadt, maga sem érti, hogy miért pont most, amikor már lassan elvégzi az egész iskolát. Attól tart, hogy ennél több áll a hazaköltözés hátterében, mondjuk valaki megbántotta, vagy egy fiúban csalódott. Remélhetőleg nem Vivien zavarta el több 100 kilométerre, mert akkor kapni fog a fejére, azt hétszentség. A levelében arra kérte az anyját, hogy intézze el, hogy a Levitába kerüljön, ezen is nagyon meglepődött. Úgy tudta, hogy szereti a Navinét, ráadásul ott van Zoé és Zora, akiket 13-14 éves kora óta ismer, most is tartják a kapcsolatot valamilyen szinten. Ez a menekülés és lényegében új élet kezdés nagyon megrémíti. Nagyon bízik benne, hogy nem történt semmi Lettivel, vagy ha mégis, akkor azt el fogja neki árulni. Bagolyban nem mesélt túl sokat, úgyhogy most fogja kifaggatni, amennyire lehetséges. Nem akarja megrémíteni azzal, hogy letámadja a kérdéseivel, de anyaként természetes, hogy aggódik. A volt férjével amúgy sem beszélnek sokat gyereknevelési kérdésekben. Ha minden igaz Dávid is tudja, hogy Letti hazaköltözik, de azt nem tudja, hogy a férfi megint elkezdte-e a Beuxbatons-nal nyúzni a leányzót. Riri még nem tud róla, hogy a nővére ma megérkezik a kastélyba, szerették volna, hogy meglepetés legyen neki, így most az egyik tanár vigyáz rá, míg az anyukája kimegy Bogolyfalvára. Még ideje sem volt átöltözni tanítás után, gyorsan elrohant a legkisebb gyermekéért a faluba, majd megebédeltek. A kislány szeret sokáig időzni a Nagyteremben, nem sürgethette nagyon, mert különben gyanút fogott volna. Miután végeztek az ebéddel elkísérte a kollégájához, majd rohant is vissza a faluba az állomásra. Kint az idő eléggé esőre áll, de remélhetőleg megússzák azt, hogy rájuk szakadjon az ég. Az állomásra érve egyből a vágányok felé siet, majd némán megáll. Néhány perc múlva itt kell lennie a vonatnak, remélhetőleg nem fog késni, mert a szürke fellegek nem ígérnek sok jót.*
|
|
|
|
|
Erdős-Prinz Violetta
INAKTÍV
RPG hsz: 127
Összes hsz: 1266
|
Anyu <3 Nagy és jelentőségteljes döntés volt részemről, hogy hazautazok, végtére is az iskolát befejezem idén, és már majdnem három évet kibírtam távol. Annyit viszont még nem sikerült változnom, hogy a honvágyamat is leküzdjem, így mikor biztossá vált számomra is, hogy mit akarok, írtam Anyának egy levelet, amiben még külön azt is kértem, hogy a Levitába kerülésemet intézze el. Okát majd elég lesz elmagyaráznom ha látom, addig nem foglalkoztam vele. Csak ezután jött Vivi, aki már ugyan sejtette viselkedésemből, de miután még piszkált miatta egy sort elmondta, hogy megérti. Igazából szerintem az is kész csoda, hogy idáig bírtam. Nem hagyhattam ki persze azt sem, hogy apának írjak. Apának? Ez túlzás, bár azért vér szerinti rokonom. Rögtön azzal jött vissza egy másik levél, amit akkor is ránk akart tukmálni, mikor Lengyelbe mentünk ki. Én meg persze elmagyaráztam neki, hogy nem már tanítási környezetet szeretnék, hanem hiányoznak. Az egyetlen személy, aki még nem tud érkezésemről, vagyis szerintem a megbeszéltek alapján, az Riri. A kicsinek ez meglepetés lesz elvileg, amit már várok is. Meg persze Anyát is látni szeretném már, mindent, ami egykor természetes volt, s most új lesz.
A vonaton még egy pár percet tölthetek csak el nézelődéssel, mert vészesen közeledünk, én pedig izgatottan várom az érkezés és leszállás pillanatát, mert már várnak rám. Vagyis csak Anyu, de ez is nagyon lényeges, és nem tudom mit szól majd hozzám, meg a döntésemhez úgy igazán, de biztos vagyok benne, hogy ezernyi kérdést fog elém állítani még a kastélyhoz vezető úton. Eléggé el is bambulok, már csak azt veszem észre, amikor lassítunk, majd a vonat megáll, és akkor nagy sóhaj keretében állok fel, majd bőröndjeimet szedem össze gyorsan, és indulok.
Elég nehézkesen leszállva még csak arra koncentrálok, hogy egy darabban jussak le, majd már a talajon Anyát meglátva engedem el a cuccaimat, és már mondhatni futok felé. Előtte megállva egy széles mosoly keretében ölelem meg, és csupán jó néhány másodperc múlva engedem el.
- Szia.
Hirtelen nem igazán tudom, mit mondjak, így egy köszönés úgy érzem most elég sokat mond arckifejezésemmel együtt. Tényleg ötletem sincs, meg ha mondani is akarnék valamit, nem tudnék, így csak nézek rá egy darabig még.
- Hogy vagy?
Eléggé sablonos, mit mondjak, de ennyi telik tőlem, ezt is már majdnem úgy mondom, hogy hangom elcsuklik. Jó, láttam a három év alatt, de most haza jöttem, és olyan furcsa minden. Most olyan sokszor fogom látni, végre, hiszen ezt akartam.
Persze idő közben eszembe jut, hogy nem vagyok egyedül, legalábbis nem magamban jöttem, hanem hoztam a dolgaimat, és ezek jelen pillanatban pár méterre tőlem hevernek. Két szép nap fekete bőrönd, egy oldaltáska, meg a gitártartó, benne a hangszeremmel. Megint egy eléggé furcsa dolog, hogy minden belefért, bár azért méreteikhez viszonyítva talán normális. Vagy csak nekem van viszonylag kevés cuccom, de ezt kétlem. Gyorsan felkapva viszem csak közelebb hozzá egy kicsit. Eléggé érzelgős egy típus vagyok, nem tagadom, nehéz is visszafojtani, mert az egészet a nyakába zúdíthatnám. Persze ez az öröm, így vigyorgok tovább.
- Nem tudom mit mondjak. Gondolom tudni szeretnéd, miért jöttem vissza, meg a hasonló dolgokat...
Szólalok meg újra, csak közölve, hogy mit gondolok, mert tényleg ennyi az egész. Meg persze szerintem félt, de nagyon. Mikor elmentünk is ugyanez volt, most meg hogy hazajöttem. Itt újra kell kezdenem mindent, alig ismerek pár embert. Akit igen, azok lehet, hogy már elvégezték a sulit, régen nincsenek itt, vagy sose fogok velük összefutni. Tehát új ember lesz itt nekem szinte mindenki, csodálatos. De mindegy, én akartam ezt, és örülök is neki, hogy így van,, hogy itt vagyok. ruha
|
|
|
|
|
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV
Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
|
Dwayne
A válaszára prüszkölve elneveti magát. Ez a válasz volt a legjobb, amit csak mondhatott.
- Ebbe nem is gondoltam bele, de most, hogy így mondod, valóban, ez egy nagyon áldásos plusz, amiért megéri madárnak lenni. A szobrok rusnyák.
Plusz ijesztőek is, ami miatt még jobban az az érzése támad az embernek, hogy kerülnie kell őket. Elvégre mi a jó abban, ha hideg, érzelemmentes arcokat néz az ember, ahogy csak úgy állnak? Még a gondolatra is, hogy csak állnak, elfárad. Egyetlen egy sóbálvány átokra emlékszik, amit bekapott, biztos volt több is, csak ez az egy maradt meg. Tél volt, az a rendes, nagy hóval, sűrű hóeséssel. Este még csak bokáig ért, éjfél körül egy prefektus elkapta, párbajoztak, és kiütötte a prefit, de az utolsó átok őt is betalálta. Órákig feküdtek úgy, hogy nem tudtak segíteni egymáson, és ha az akkori igazgató, Lupin nem sétál egyet a reggeli havazásban, akkor lehet, hogy már ő sem lenne sehol.
- Na gyere barátom, igyunk meg valamit a letojt szobrok emlékére.
Ilyenkor nagyon közvetlen és nagyon laza tud lenni, nem is igazán fogná fel, ha most kioktatnál valamiért vagy éppen eladnák néhány főnixtojásért, mindenbe belemenne és bólogatna, így nyilván most az sem jut el a tudatáig, hogy Dwayne és ő nincsenek épp baráti viszonyban.
- Na és te, mit csinálsz errefelé?
Érdeklődik bevárva a férfit, majd elindulva újra, hogy minél előbb a kastélyba érjenek. Kezd fájni a lába ebbe a magassarkúba.
|
|
|
|
|
Szendrei Véda
INAKTÍV
A Navinések volt VédAnyja <3
RPG hsz: 59
Összes hsz: 5600
|
Kislányom <3 * Az idő egyre borongósabb, a vonat még sehol. A hangosbemondó hölgy szerint hamarosan megérkezik a szerelvény, így most már némileg nyugodtabban várakozik. Remélhetőleg visszaérnek a kastélyba az előtt, hogy rájuk szakadna az ég. Bal kezével finoman megdörzsöli a jobb csuklóját, hátha akkor kevésbé fog belehasogatni. Ez a változékony időjárás nem tesz jót neki, főleg a lehűlés. Azt valahogy sosem szerette, különösen akkor nem, amikor még friss seb volt. Nem is kellett időjárást néznie, 24 órával előtte bármikor meg tudta jósolni, ha hirtelen akár 4-5 fokot is változott a hőmérséklet, vagy akár eső volt várható. Szerencsére ez az elmúlt 16 év alatt sokat javult, ám még mindig akad némi hiba a rendszerben. Végre befut a szerelvény az érkező peronra, a szíve hevesebben ver, izgatottan kutat szemeivel a szőke kobak után a leszállók között. Letti előbb vette észre, mert Véda már csak arra eszmél, hogy a lány holmijai néhány méterre tőle a földön landolnak, és a szőkeség rohan felé. Széles mosolyra húzódik a szája, amikor megáll vele szemben a kicsi leányzó, aki már nem is olyan kicsi. Hiába 20 évesek az ikrek, neki mindig a kislányai lesznek.* - Szívem! * Mondja köszönés helyett, miközben szorosan magához szorítja a lányt. Ő is hosszú másodpercekig öleli gyermekét, legszívesebben még akkor sem engedné el, ám a szituáció így nyilvánosan eléggé kínosan hatna, ha még így időznének egy ideig. * - Jól vagyok, köszi. És Te? Hogy utaztál? Nem vagy éhes? Sajnos nem volt időm készíteni Neked semmit. * Tipikus anyai dolog ez, hogy egyből tömné a leányzót. Akart sütni sütit a fogadására, de sajnos nem szabadult el hamarabb a házvezetői tevékenységek alól, utána pedig a legkisebb Szendrei kötötte le, és már azon kapta magát, hogy indulhat a lánya elébe. * - Hadd segítsek! * Szólal meg ismét finom mosollyal az arcán. Előkapja táskájából a pálcáját, majd elmormol egy Vingardium Leviosát a legnagyobb pakk irányába, mire az felemelkedik. A gyerekei közelében teljesen máshogy viselkedik, mint a diákokkal. Ez persze természetes, elvégre mégis a sajátjai. Még a hangszíne is sokkal lágyabbá válik a hétköznapinál. Meglepődik azon, hogy Letti magától felhozza a hazajövetelét. Azt hitte, hogy majd keresnie kellesz az alkalmat, amikor kevésbé kínos előhozakodni ezzel.* - Igen, érdekel. Ugye nincs valami baj? * Kérdi aggódva, miközben fejével bök egyet, hogy lassan induljanak, mert a végén még megáznak. Miután válaszol az újdonsült Levitás magához ragadja a szót.* - Egyébként beszéltem nagyiékkal, és arra gondoltunk, hogy mi lenne, ha vennénk itt egy házat a faluban? * A nagyszülőknek van némi megtakarított pénze, amit erre a célra felajánlottak, a családjuknak is jót tenne, hogy még ha Vivien nélkül is, de együtt élnének. Lehet, hogy a lány is gyakrabban látogatna ide, ha lenne egy hely, ahol csak négyesben élnek. Nem tudnának egy kacsalábon forgó palotát venni, mert egy fizetésből azt lehetetlen kifizetni még segítséggel is, de biztosan jót tenne mindnyájuknak a közös élet.*
|
|
|
|
|
Keith Coltrane
KARANTÉN
padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
|
Mary (:A támadása remekül sikerül, hamarosan már a porban fetrengenek, "birkóznak," ám a végzetes csapás előtt Black Bart-nak csakhamar sikerül egérutat nyernie, úgyhogy a rövid közjáték után folytatódik az üldözés, elszántan, fáradhatatlanul. Most újfent nagyobb köztük a távolság, úgyhogy Black Bartnak még éppen van ideje Keith fölé kerülni, s bár a lovag egy pillanatra se téveszti őt szem elől, az indás trükk mégis meglepi, és nevetve hagyja magát körbetekerni a növénnyel. Persze ez hosszútávon nem állíthatja meg őt, éles kardjával egy gyors suhintással kettéhasítja a béklyót, amit legalább olyan szorosnak érez, mintha egy kalóz tényleg teljes erőből megkötözte volna. Aztán előreszaladva, fegyverét óvatosan maga előtt tartva keresi-keresi a gyáván menekülő vadat. - Nincs esélyed, Bart! A király emberei már bizonyára észrevették a hajódat, a koszos embereid már elvesztek, most te következel. - Kiáltja körbe-körbe fordulva és lassan lépegetve, hátha megpillant valami mozgást a környéken - és ekkor lát meg egy eltérő színárnyalatot a közelében lévő hatalmas fán. Tényleg, mintha erre futott volna... - Nincs esélyed. - Ismétli vigyorogva, és tekintetével feltűnésmentesen továbbsiklik a téren, miközben inge egy rejtett, belső zsebéből lassan előhúzza a pálcáját, és tesz még néhány lépést a fa felé. Nyilván nem sokáig húzhatja a dolgot, mert Bartnak hamar feltűnhet, hogy közeledésen nem véletlen, épp ezért három másodperc múlva már ugrik is, bal kezével egyenesen a fára szegezve a pálcáját, míg jobbal, ahogy a csatába induló hadvezérek szokták. - Wasser! - A vízsugara hosszan tartó, erős és széles, jóval keményebb, mint egy átlagos kezdő másodévesé, és bár az ágak nyújtanak némi biztonságot a bitangnak, Keith reménykedik benne, hogy így is sikerül némiképp eláztatnia, hátha legalább leüldözi a fáról. Ha nem jön be, sajnos kénytelen lesz utánamenni.
|
|
|
|
|
Mary Glotter
INAKTÍV
Gyermeklelkű Terrorgombóc
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
|
Keith Szerencsésen kikeveredik a lovag kezei közül, s ehhez hűen idejét sem vesztegetve iszkol arrébb. Jó erősen betekeri a lovagot az indával, s bár tudja, sok haszna nem lesz, mégis vicces hangulatot kölcsönöz - a hallottak alapján nem is csak a lány számára -, meg amúgy is. Az a minimális, alig pár másodperces időnyerés is hasznos lehet. Odarohan a legközelebbi fához, hogy felmásszon rá, s lombkoronájában keressen rejteket. Csupán addig, míg kiötli, mi lesz a következő lépés - elvégre nem menekülni szándékszik, míg világ a világ. Azért nem is szökik meg, hogy megleckéztesse az amúgy figyelemreméltóan bátor, egyszóval bolond lovagot. Merthogy aki szembeszáll Bartal, az csak egy ütődött lehet, annyi szent - vagy épp nem ismeri a hírhedt kalózt, ami több okból kifolyólag is lehetetlen. - Ez az, amiben a helyedben nem lennék olyan biztos. - suttog maga elé, vigyorogva a lovag kijelentésén. Ugyan még nem tudta, hogy akarja kicselezni a király emberét, mégis magabiztosan ült a fán, a fejleményeket és az ötletet várva. Abba viszont bele sem gondolt, hogy piros ingének köszönhetően pillanatok alatt kiszúrhatják. Feszülten figyelte az őt üldöző, illetve kereső lovagot, ennek ellenére azonban nem számított arra a nagy vízsugárra, ami jól eláztatta, s kis híján leesett a fáról. De szerencsére még időben jól belekapaszkodott az amúgy már kissé csúszós, korábban ülőalkalmatossággá avatott ágba. Kisebb-nagyobb nehézségek árán feltornázta rá magát, majd a fa törzsének másik oldalára mászott, hogy ne érje telibe a következő csapás. Az azonban nem jött, nincs több víz, se semmi más. Bartnak ez gyanússá válik, s lepillantva látja, hogy a lovag épp utána készül menni. Kapja hát magát, s sietve kezd feljebb mászni rajta, ami sajnálatos módon az ágak sűrűjétől, illetve itt-ott a gyengébb példányoktól nem megy olyan gyorsan, mint azt szeretné. De nem keseredik el, mászik attól egyre feljebb és feljebb, egészen a legmagasabb pontig - már az őt elbírók keretén belül értve. A fa, gyakorlatilag tetejéről pillant le, hol is járhat játszópajtija. Amennyiben már közel, előhúzza most már ő is varázspálcáját, elsuttog egy "Vingardium leviosa"-t a fától 1-2 méterre álló magas mászókának hosszú kötelére mutatva, hogy aztán lassan maga felé irányítva elkapja a végét. Ha Keith közelebb ér, a fáról leugorva, sátáni, de őszinte kacajt hallatva a mászókára lendül, majd arról lekászálódva a fához szalad, hogy a fiú ne vegye észre. Ha az üldözője lekeveredik onnan, mögé ugrik, és az idő közben a fa alatt hagyott kardja hegyét a lovag hátára szorítja. - Na, kinek nincs esélye? - kérdi dicsőséggel telített hanggal, amennyiben sikerül véghezvinni a tervet.
|
|
|
|
|
Erdős-Prinz Violetta
INAKTÍV
RPG hsz: 127
Összes hsz: 1266
|
Anyu <3 Hiába nem veszem észre rögtön, hogy a vonat megáll, leszállásnál már az első dolgom ledobni a cuccaimat és rohanni Anyához. Szinte várható tőlem ez a lépés, a távolét után, meg jó ideje nem is láttam, most pedig itt vagyok. Ezt pedig rögtön egy viszonylag hosszú öleléssel kezdjük el. Szókincsem itt viszont egészen egyszerűen elakad, tehát csak annyit kérdek meg, hogy van, és elég rövidre is zárja a dolgot, ahogy reméltem, meg persze jönnek a megszokott kérdései.
- Jól, köszi. Szuperül, bár végigbambultam az egészet. Nem, Anya, nem vagyok éhes.
A végére azért még félmosollyal és a második nem megnyomásával nyomatékosítok, de tudom hogy ez természetes tőle, mindig tömne hiszen, megszokásból is, olyan ez, hogy az a furcsa, ha nem kérdi. Persze itt most nem áll meg a világ, megyek is a csomagjaimhoz, és már csak azt veszem észre, hogy a legnagyobb lebegni is kezd, vagyis ezt tudhatom be segítségképp. Újra felé fordulva még egy halk köszivel és mosollyal jutalmazom a tettét, tényleg nem olyan egyszerű ezeket cipelni, bár én nem vártam volna el, hogy ezt tegye, csak hát ez is egy tipikus dolog, mindig segíteni akarnak a szülők. De ha már itt tartunk, akkor azt sem állom meg, hogy a hazautazásommal előhozakodjak, nincs nekem arra szükségem, hogy majd keressük a megfelelő pillanatot, rendezzük le most.
- Annyi az egész, hogy már nagyon hiányzott a hely is, Ti is, és igaz, hogy most Vivit otthagytam, de nem bírtam tovább. Dehogy, nincs semmi baj.
Megkönnyebbülés fut rajtam végig az igazi indokot kimondva. Ezt nagyon tömören már levélben is megírtam, és azt is tudhatja, milyen nagy súlya van annak, hogy én most otthagytam Vivit: elképesztően fontos nekem, olyan tipikus ikerkapcsolat a miénk, a részem szinte. De eljöttem, és legyen elég egyelőre ennyi, aztán ha a Levitás része is oly' nagyon érdekli, azt már kérdés után mondom csak el, azzal valahogy képtelen lennék így előhozakodni. Mindezt persze sűrűn felvillanó halvány mosolyok közepette mondom s teszem, még ha az égre is pillantok közbe-közbe, mi semmi jót nem ígér. Kicsit a tempón is gyorsítok, de nem kell csendben haladnunk, mert hoz is fel egy témát rögtön.
- Ez szuper ötlet. Körülnéztél már, van ami tetszik? És ezt mikorra valósulhatna meg?
A lelkesedés nem csak színjáték, tényleg nagyon örülök, hogy rögtön ilyen hírrel fogad, még ha egy kis lengyel krémest el is fogadtam volna, de hát nem baj, lesz arra még időm rengeteg, hogy a szervezetemet ennyi szénhidráttal és kalóriával ajándékozzam meg.
- Tényleg, Riri most hol van? Neki ez ugye meglepetés.. Akkor most hova megyünk először?
Szerintem érti, mire gondolok. Vagyis ha az e csöppségnek még titok, akkor ő most valahol van. Valamint szerintem először most én se fogok rohanni a kékekhez, hogy mindent megnézzek, lesz még nekem arra időm rengeteg. Először talán Anya irodája lehetne a cél, benéznék oda is, ennyi idő után úgyis olyan furcsa lesz. Meg persze a szöszi hercegnőt is látni szeretném még, így lesz itt mit tenni.
|
|
|
|
|
Szendrei Véda
INAKTÍV
A Navinések volt VédAnyja <3
RPG hsz: 59
Összes hsz: 5600
|
Lettim <3*A leányzó sosem volt valami túlzottan beszédes teremtés, talán csak a családja társaságában. Ahogy Vivien mesélte, az alapján már barátkozóbb, mint amikor a Bagolykőben tanult. Ez az előnyére várt, a nyitottság nagyon sokat számít egy új helynél. Mert bár hiába tanult itt 3 évet és éltek az iskola falai között előtte 1 évet, akkor is újdonság lesz neki az egész. A tanári kar meg a diákok is roppantmód lecserélődtek azóta, mióta elköltöztek néhány évvel ezelőtt. Csodálta is érte a lányokat, hogy milyen ügyesen helytálltak az első hónapoktól kezdve, mert a lengyel nyelvvel voltak gondjaik, eléggé törték és mégis meg tudták tanulni (egy kis segítséggel) az iskolai tananyagot. * - Azt nem csodálom, nagyon messze van a Czarnoksięstwo. * Valamiért lengyelül állt a szájára az ottani varázslóképző neve, pedig van rá magyar szó is. Hihetetlen rossz a közlekedés ilyen nagy távokon. Akinek nincs zsupszkulcsa, vagy nem tud hoppanálni elég rosszul jár az ilyen nagyobbtávú utazások során. Érdeklődve figyeli a lány magyarázatát. Meglepően egyszerű választ kapott Lettitől, szinte gyanúsan egyszerűt. Nem mutatja, hogy nem teljesen hiszi el, amit hall, inkább csak bólint egyet. Lettinek nem szokása hazudni, de akkor is hirtelen jött ez az egész.* - Örülök, hogy itt vagy! * Feleli boldog hangon, miközben finoman elmosolyodik.* - Vivien mit szólt? *A levelében már kifejezte nemtetszését, de nem tudja, hogy mennyire verte ki a balhét az ikrének. Mindig is ő volt a nagyobb szájú, nem szokta véka alá rejteni a véleményét. * - Fogalmam sincs, remélem minél hamarabb. Nem néztem még egy házat sem, hirtelen jött ez az egész. *Nem szokott a lakósoron járni, egyedül a tóhoz mennek le Ririvel. Az nagyon hangulatos hely, emiatt is sokat kacérkodott már a gondolattal, hogy ott vesznek házat, ám kettőjüknek felesleges lett volna. Igaz, talán akkor az ikrek gyakrabban járnának haza.* - Hátha Vivit is haza tudnánk csábítani, ha lenne egy szép házunk... nagy kerttel. * Teszi hozzá tűnődve. Eddig is minden vágya volt, hogy együtt tudja a családot, ám ez a középső leányzó érkezésével csak erősödött. Az ég közben nagyot dörrent, úgyhogy- miközben figyel a kofferre, nehogy odavágja valahová- megszaporázza a lépteit. * - Nem tudja, azt hiszi, hogy valami Navinés dolgom van, azért vigyáznak rá. Nagyon fog örülni! * Kimondhatatlan lesz nézni, ahogy visítozva a nővérére veti magát, pláne, amikor kiderül, hogy ez nem csak egy látogatás lesz.* - Hozzá megyünk. Úgyis Andrásnál van. * Feleli tömören, majd rájön, hogy mostantól már nem így kell emlegetnie a lánynak a tanárokat. Ririnek eddig sem tette, mert ő is így nevezné a kollégákat, ami elég kellemetlen volna ránézve.* - Rédey professzornál, a házvezetődnél. * Egészíti ki az előbbieket. Praktikusan oldotta meg a dolgot, így nem kell annyifelé járkálni, bár András egy ideig nem fog Letti közelébe férni, de ellensznek addig.* - Őt még nem ismerted, nagyon aranyos tanár. Teljesen lecserélődött egyébként a tanári kar, alig vannak már a régi időkből. * Őt is másfelé sodorta az élet átmenetileg, de jónak tűnik ez a munkahely. Szemmel láthatóan megbecsülök, a diákokkal sincs baja. Már csak a családja hiányzik magamellől és minden tökéletes volna.*
|
|
|
|
|
Nagy B. Dominic
INAKTÍV
Animágus / Érett Sárkány
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
|
ÁgostonIsmét lejöttem a faluba, mert nagyon is megtetszett ez a hely. Még bőven van olyan része, amit nem fedeztem fel, szóval ideje, hogy ezt is megtegyem. Ugyan a vasútállomást már ismerem, hiszen én is a vonattal érkeztem az iskolába, de nem volt időm jobban megismerni azt a helyet. Kíváncsi vagyok, hogy mennyivel másabb, mint egy mugli állomás. Csak átsétáltunk rajta, és kb ennyi volt belőle a látnivaló. Abból a két percből, meg nem igazán volt alkalmam megtudni, hogy mit merre találok. Meg jól jön az ismeretszerzés, hiszen, amikor haza kell majd mennem, akkor innen fogok indulni, és meg kell tudni, hogy melyik vonatra kell felszállnom majd. Feltéve, ha egyáltalán több vonat van, és nem egy, mert ugye ezt sem volt alkalmam megfigyelni rendesen. Átsétálok a téren, és egyenesen az állomás bejáratával találom magamat szemben. Eddig nem mutatott semmi újat, a mugli világban is van ilyen hatalmas bejárat. Vagy csak nekem tűnik annak, mert ilyen kicsi vagyok!? Na mindegy, menjünk be rajta. Tiszta olyan, mint egy minifalu. Mindenféle üzlet található itt, de leginkább az a kis büfé csalogat. Az ínycsiklandó szendvicsek finom illata, megcsapta az orromat, és akaratlanul is megkordult a gyomrom. Ha már itt vagyok, akkor megkóstolok egyet, csak azt nem tudom, hogy elfogadják-e a mugli pénzt. Bár szerintem nem, de egy próbát megér. Sajnos nem hoztam magammal annyi varázslópénzt, hogy kifussa egy szendvicsre valót. Pénzváltó, na azt persze nem látok, de ez az én szerencsém. Odasétálok a büféshez, és mivel nem nagyon tudom meggyőzni, így megkérdezem, hogy merre találhatók egy olyan helyet, ahol tudok pénzt váltani. Amint elmagyarázza a dolgokat, már indulok is, hogy minél előbb le tudjam csillapítani a hasam hangját.
|
|
|
|
|
Fandler Ágoston
INAKTÍV
RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
|
DominicÁgoston színre lép...*Pirosló arccal, mindkét kezemben jól megpakolt bőröndökkel kecmeregtem föl a vonatra, amely ha minden jól megy elvisz a mágustanodába. Már napok óta izgatottan vártam, hogy én is bekerülhessek és elkezdhessem tanulmányaimat. Mégis olyan szörnyűek voltak az előkészületek... Totál kiborított. Gondolj csak bele, anyukád és te összeszeded a legfontosabb holmikat a szobádból! Mivel mugli [igen, asszem ezentúl így kellene beszélnem a többiekről] kütyüket nem hozhatok be, kénytelen vagyok a képregényeimre, könyveimre, újságaimra hagyatkozni. Ezeket követi egy halom emléktárgy és kellék, melyek a tanulásban segítenek majd. És a ranglistámon az utolsó helyen álló ruhadarabok, abból is elég sok. Hogy fogom én ezt kibírni?! Ennyi időre még sosem mentem el otthonról... És mi lesz a szobámmal? Remélem nem verik szét, amíg távol vagyok. Jövőre már levédem valami tuti riasztóbűbájjal, hogy ne mehessenek be. Akkor aztán nyugodt lennék. A szokásos szituáció: anya mosolyog és könnyezik, apa büszkén mellette, a tesóim pedig ravasz tekintetüket rám szegezve bámulnak. Én csak szégyellősen integetek a vonat ablakából. A helyemen ülök, a cuccaimat már elrendeztem magam körül, így kényelmes útnak nézek elébe. Aztán, amikor elérkezett az idő, a személyvonat kipöfögött a pályaudvarról. Ki, az ismeretlenbe... Nem nagyon emlékszem, hogy mi is történt az utazás alatt. Egy ideig unott arccal bámultam kifelé a fejemből, legtöbbször a kilátást csodálva. De mivel csomó szántóföldön és erdős réten mentünk végig, amikre marhára nem vagyok kíváncsi, inkább elfeküdtem az üléseken és szundítottam egyet. Mellettem úgysem ült senki... Az utolsó pillanatban riadtam fel, amikor megállt a vonat. Ijedten az ablaküveghez pattantam és az állomás nevét kiíró táblát kezdtem keresni. Miután megtaláltam, sietősen, már-már kapkodva elhagytam a vagont. Nem utaztak túl sokan aznap a faluba, ezért nyugodtan kihajíthattam a peronra a bőröndjeimet. Miután ezt megtettem, lelkesen én is leugrottam a vonatról, összeszedtem a motyómat és érdeklődve néztem körül. ~ Klassz hely! Mintha kirándulni mennék! ~ Egészen megnyugodtam. Persze azért a szívem még mindig dobogott, de már nem annyira. Felvettem a táskáim, s gurulós bőröndjeim magam után húzva terepszemlét tartottam. Úgy éreztem, mintha szabad lennék. Mintha nem sietnék sehová sem. Furi. Odabattyogtam az egyik padhoz és leültem, mert ezzel a sok cuccal a hátamon nem sokáig bírom, a végén még megizzadok. Azt sem tudtam, merre kell menni, amire már anyát is figyelmeztettem, de ő azt mondta, könnyen odatalálok. Na, persze... De már nem vagyok olyan kicsi, majd megkérdezem az egyik pénztárban, hogy mi a helyzet. Vagy... ~ Talán az a fiú eligazíthat. Egész barátságosnak néz ki... ~ Felkaptam a cuccaimat és odarohantam hozzá. Közben a hajam felborzolta a szél, szuszogtam, izgatott voltam és nem tudom, hogy mi ütött belém. * - Hali! Te biztos egy diák vagy, ugye? Meg tudnád mondani, merre van az iskolához vezető út?
|
|
|
|
|
Nagy B. Dominic
INAKTÍV
Animágus / Érett Sárkány
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
|
ÁgostonElbóklászhattam, vagy 20 percig, mire megtaláltam a pénzváltót, de ez már csak mellékes, hiszen megvan az az összeg, ami kell a szendvicsért cserébe. Sőt, még többet is váltottam, hogy később ne kelljen megtennem. Visszasétáltam a büféshez, és mosolyogva adtam oda neki azt az összeget, amiért cserébe megkaphattam az ínycsiklandó ételt. Boldogan mentem ki a peronra, hogy megnézzem a vonatokat, miközben falatozok. Éppen időben, mert most érkezett meg vonat, és ha jól látom, akkor pár új diák is jött rajta. Emlékszem, mikor még én szálltam le róla hatalmas csomagokkal, de ha azt veszem, ez nem is olyan régen volt. A nagy nézelődés közepette, elfogyasztottam a szendvicsemet, és mivel már nem volt olyan izgalmas kint lenni, elindultam visszafelé. Illetve indulnék, mikor valaki leszólít. A hang irányába fordulok, és meglepetten veszem tudomásul, hogy az illető, kb egy fejjel magasabb, mint én. – Hali. Igen, diák vagyok, és éppenséggel tudom, hogy merre kell menni. Én is visszafelé tarok. –válaszoltam a kérdésére, és kicsit jobban végignéztem rajta. Elsősnek kicsit magas, de nem kizárt dolog. Nem lehet mindenki olyan pöttöm, mint én. A csomagjaiból ítélve, most fog beköltözni a suliba. Ez egyre izgalmasabb találkozás, és nem is tűnik olyan bunkónak, így elsőre. – Segítsek a csomagokkal? –kérdeztem, miközben az említett bőröndökre böktem. Ha engedi, akkor elveszek tőle egyet, és lassan elindulok kifelé az állomásról. Azonban foglalkoztat egy kérdés, de nem tudom, hogy mennyire venné rossz néven, ha megkérdezném tőle. Szerintem, csak azok a személyek nem tudják, hogy merre kell menni, akik eddig nem is tudtak a varázsvilágról, mint például én sem. De ez csak az én feltételezésem, lehet, hogy neki meg elfelejtették elmondani a szüleit, hogy merre találja a sulit. Azonban, az is igaz, hogy síri csendben nem mehetünk végig az utcákon, így összeszedem a bátorságomat, –ha már ez a nevem– és megkérdezem tőle, de előtte még mást is. – Egyébként Nagy Bátor Dominic vagyok, és elsős a suliban. Téged hogy hívnak? –közben nyújtottam felé a jobb kezemet is, hogy kezet rázhassak vele, ha elfogadja. Amint erre megkaptam a választ, felteszem az igazi kérdést, ami jobban foglalkoztat. – Ne vedd tolakodásnak, de ugye te is mugliszületésű vagy? Mert, általában a varázslócsalád sarjai tudják, hogy merre kell menni a suli felé, de lehet, hogy tévedek. –vontam meg aprón a vállamat, és közben ráfordultam arra az utcára, ami egyenesen az iskolába fog minket vinni. //A játék folytatása itt találhat meg! //
|
|
|
|
|
Vincent F. Leroy
INAKTÍV
RPG hsz: 34
Összes hsz: 643
|
Gergely fiam
Május 17.
16:00Egészen hozzá szokott ahhoz, hogy ő legyen a Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztályának vezetője. Külön irodája van amit mindig tisztán tartanak a manók, hanem ő maga, nem esik kétségbe egy kis piszoktól. Ez így van most is, hisz a tegnap rendelt ebédje maradványait takarítja az asztaláról. Gyors mozdulatokkal dobja bele a kukába majd helyet foglal az asztal mögött, új székében. Papírt vesz elő, pennáját tintába mártja. Megfogalmazott levelét egy bagolyra köti ami fiához, Gergőhöz fog kerülni, minden áron. Leginkább azt írta le, hogy négy órára legyen a minisztérium földszintjén. Onnan majd elirányítja a titkárnője, Isabella az ötödik emeletre. Háromnegyed négykor az előbb említett titkárnőt hívatja magához. A cukrászdába küldi, megfelelő sütemény és innivaló után. Nagyon is szüksége van a cukor bevitelére ezekben az órákban. Mint valami kisfiú, igen, ezzel tisztában van. Pár perccel később megjelenik a bagoly a megrendelt dolgokkal, amit ügyesen eloldoz Vincent a lábától. Szabadjára engedi, mert neki külön számlája van vezetve a cukrászdában amit hónap végén szokott fizetni. Négy óra előtt öt perccel nyugodtan dől hátra székében összeszedni gondolatait. Mindent tudni akar ami a fiával történik, legalábbis azt a részt ami a viselkedését befolyásolta. Ismeretes előtte már a csárdában elművelt dolga. A csapost fogja hamarosan elkapni egy atyai beszélgetésre ha folytatódni fog a dolog. Barátaira is fényt derített nagyjából. Nem kellett sokáig kutatni utánuk, hisz majdnem az orra előtt volt az egész. Csupán össze kellett álljon képpé az amit leművelt Gergő. Tovább gondolkodik, mély levegőket véve. Nyugodt marad, az ajtót nézve. Mintha arra akarná rávenni, hogy nyíljon már ki és kísérjék be fiát. Ez idő alatt lent, a földszinten az ajtó mellett strázsál Isabelle. Semmi kedve az egészhez, de amit a főnök mond azt meg kell csinálni. Elvileg a kisfiú felkísérése után már szabad, így mosolyt varázsol ajkaira. Kis szoknyáján lesimít egy gyűrődésnek vélt fodrot. Fehér blúzán ott díszeleg a kis kártya ami megmutatja melyik osztályon is dolgozik. Nem mintha szüksége volna rá, mert eléggé feltűnő jelenség a vörös hajával és azzal a vidám természetével. Egészen addig vár amíg megjelenik a fiú, még ha késéssel is. - Szia! Biztosan te vagy Gergő, én Isa vagyok. Mr. Leroyhoz foglak kísérni, gyere. -Szólal a fiúra mosolyogva. Bemutatkozik neki és majdnem Vincentnek mondja a főnökét. Valójában semmi más kapcsolat nincs Mr. Leroy és Isabelle között, mint munka. Kihelyezett titkárnő, mert így látta jónak a kihelyezett minisztérium vezetője. Közben a hosszabb utat választja Isa, a lépcsőn kezdi felkísérni a kisebbik Leroyt. Az ajtó előtt megállva bekopog, várva a válaszra, hogy bemehetnek. Kissé sietni szeretne, mert randija van az egyik titkárral a kettővel lejjebb lévő osztályról. És, mint tudjuk a munkakapcsolatok fontosak, mert csak így lehet nagyobb pozícióba jutni.
|
|
|
|
|
Leroy Lasch Gergely
INAKTÍV
Elhagyott a Dzsházmin
RPG hsz: 136
Összes hsz: 1955
|
VincentÚjabb nap, újabb elviselhetetlen órák. Vasárnap van és nem mehetek be a kastélyba, mert ma nincs órám és Janey itt tart, mint valami állatot. Legszívesebben kitörném az ablakot és elszöknék innen, de nem vagyok olyan marha, hogy ezt megtegyem. Tisztában vagyok azzal, hogy Janey sokkal, de sokkal erősebb nálam és nem buta. Szóval semmi értelme megszökni, mert rosszabbul fogok járni. Ezért egész álló nap az új szobámban voltam. Nem rég lett kész a házunk és máris berendezkedtünk. Nagyon szép és óriási ez a villa. Tegnap hallottam, hogy anya és apa veszekedtek. Nem voltam kíváncsi a vita tárgyára, úgyhogy mikor reggel Janey hozott nekem egy kis reggelit, meg sem kérdeztem, hogy mi történt. Komolyan, olyan, mintha egy rab lennék, aki megölt valakit ezért nem mehet sehova. Pedig csak beszóltam a tanáraimnak, Janey-vel nem beszéltem túl szépen és tilosban jártam, ja és kocsmáztam, amire a mai napig nem emlékszem. Valamiért nem is akarok, ki tudja miért. Még a délelőtt folyamán egy bagoly kopogtatott az ablakomon, ezért kinyitottam azt. A kis állat lábán egy levél volt. Levettem róla a papírt, majd elolvastam. Vincent volt, beszélni akar velem, ezért arra kér, hogy négy órára legyek a minisztériumban. Még sosem látogattam meg őt a munkahelyén. Mindig csak elsétáltam a nagy épület előtt. Hát, most be kell mennem. Mikor Janey legközelebb jött engem ellenőrizni megmondtam neki, hogy négy előtt még engedjen ki, mert el kell mennem a minisztériumba. És nem, nem azért, mert valami rosszat csináltam, hanem azért, mert Vincent megkért rá. Janey beleegyezett. Hamar eljött a négy óra, addigra már fel is öltöztem. Fekete térdnadrág és egy fekete póló a mai öltözékem, ahhoz pedig egy sötétebb színű cipő párosult. Janey kinyitotta az ajtót én pedig lassan lesétáltam az emeltről. Van tíz percem, az bőven elég. Most lenne arra alkalmam, hogy elmenjek, de úgyis elkapnának. Anya is megmondta, hogy egy lépéssel mindig előttem fog járni. Nos, ebben nem kételkedem. Mikor kiléptem a házból, úgy éreztem, hogy szabad vagyok, legalábbis tíz percre. Most szívok egyet a friss levegőből, majd sietős léptekkel haladok tovább a nagy épület felé. Pár perc alatt odaérek. Belépek és rögtön egy csinos nő fogad engem. Ja, persze, a titkárnője... szóval ezért nem jár haza. - Igen, én lennék. - mondom félvállról, miközben végig mérem a titkárnőt. Hajajjaj, ha Janey látná... Felsétálunk a lépcsőn és közben minden próbálok alaposan szemügyre venni. Vincent igen szép helyen dolgozik. Mikor megérkezünk Isa bekopogtat és várjuk, hogy apám beszólítson minket. Miután ez megtörténik belépek és a nő egyedül hagy minket. - Mit akarsz? Apám... - mondom gúnyosan az utolsó szót.
|
|
|
|
|
Douglas Burton
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Tiffanyegy szombati délelőttön Megegyeztek Lexivel, hogy amíg ő elintézi a bevásárlást, Doug elviszi Blankát a játszótérre. Az ötlet persze azonnal elnyerte a törpilla tetszését, úgyhogy szinte végigvonszolta a férfit egészen az úti célig.
A játszótér tele volt gyerekekkel és szülőkkel, ahogy az általában lenni szokott, de a kislányt ez egy cseppet se aggasztotta. Bátran szaladt oda a kedvencéhez: a csúszdához. Mázli, hogy egy ilyen mágikus játszótéren gyakorlatilag figyelnie se kell a gyerekre, hiszen a védőbűbájok megteszik helyette. Persze, ennek ellenére ő alig bírta levenni a szemét a kislányról. Ledobta magát az egyik kő ülőalkalmatosságra, rátámaszkodott alkarral az asztalra és árgus szemekkel figyelte Blanka minden mozzanatát. Néha azért megesett, hogy a tekintete másfelé is elvándorolt, mint például most is.
Egy csinos, hosszú, barna hajú, nem éppen anyuka típust szúrt ki magának szemben egy padon. Persze ez a hölgyeménynek is hamar feltűnt, aki zavarában azt se tudta mi tévő legyen. Küldött egy halvány mosolyt a férfinek, aztán az arca elé emelte az újságját és tovább folytatta az olvasást.
Doug felsóhajtott, majd újra a csúszda felé fordította hideg, kék tekintetét, Blanka azonban 5 perc elteltével se bukkant elő mögüle.
- Remek. - dörmögte maga elé, miközben felpattant a kőpadról.
|
|
|
|
|
Tiffany Elswood
INAKTÍV
RPG hsz: 135
Összes hsz: 1504
|
DouglasSzombaton, délelőtt Tiffany tudta, hogy úgy sem fogja elszánni magát a tanulásra. Nem volt hozzá türelme, meg az utóbbi időben így is a Tusán járt egész nap az esze. Szokatlanul sokat rágódott rajta, hogy merjen vagy ne merjen benevezni. Mondjuk nem is tudta pontosan, mitől félte annyira. Hogy talán meghal? Vagy hogy nem telljesít elég jól? Megrázta a fejét, majd feltápászkodott az ágyból. Megint korán kellt. Neki a fél kilenc még hajnalt jelent, de mivel tudta, hogy már úgy sem tud visszaaludni, a szerkényéhez vonszolta magát. Mielőtt kinyitotta volna a sötét faajtót, kipillantott az ablakon, és halvány mosollyal állapította meg, hogy egész jó idő van. Örült, hogy végre lemondhat a vastag cuccokról, annak ellenére, hogy télen szinte sose vette fel őket. Egy minta nélküli fekete toppot, egy szoros, világos kék farmert és a fekete converset rángatott fel magára. Áthúzta a kefét vagy kétszer a haján, hogy az ne hasonlítson teljes mértékben egy viharverte fészekre, majd megindult. Úgy már az első emeleten tarthatott, mikor csodás ötlete támadt, és rohanva indult meg a földszint fele. Szép az idő, és rég nem volt a faluban. Tökéletes. Közben még berontott a szobájába is egyszer, és kedvtelenül ugyan, de felkapta a bűbájtan könyvét. A tölgyfaajtó mögött napos, meleg tavaszi szellő fújdogált. Ahogy a lány kiért belekapott vörös hajába, ő pedig sietős léptekkel indult meg bagolyfalva felé. Ebédre vissza akart érni, de tudta, az sem baj, ha nem jön össze, majd lemegy később a konyhába. Egy 15 perc alatt ért le a faluba, és pár másodpercig tétovázott, majd határozott léptekkel indult meg a játszótér felé. Akármennyire hidegnek látták a többiek, Tiff hihetetlenül gyerekes volt. Imádta a játszótereket, a kicsik pedig talán az egyetlen dolog voltak, amiket a lány még magánál is jobban szeretett. Levetette magát az egyik árnyékban lévő padra, törökülésbe helyezte magát, és nekikezdett olvasni. Néha fel-fel pillantott, hogy mosolyogva végig hordozza tekintetét a gyerekeken, majd visszatért a tanuláshoz. -Mit olvasol? -szólt egy gyerekhang közelről, Fany pedig majd eldobta a tankönyvét. Nem vette észre mikor a kis szőke lány a padhoz lopakodott, de elnevette magát. -Hát elég unalmas....tankönyv -fintorgott mosolyogva, és belenézett az ugyan olyan jég kék színű szempárba, melyből még is melegség áradt.
|
|
|
|
|
