36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Boglyas tér - összes hozzászólása (4885 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 9 10 [11] 12 13 ... 21 ... 162 163 » Le
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. június 3. 10:58 Ugrás a poszthoz

Robi

A nézeteik nyilvánvalóan gyökeresen különbözőek. Számára nem is a karcolások a lényegesek, sokkal inkább a megrovás, amit utána kapott, noha azt valóban el kell ismernie, varázslattal seperc alatt helyrehozható volt a "kár". Ennek sokkal inkább szellemi töltete van, presztízsről szól most az egész akció, s ezt nem óhajtja túlságosan nyilvánvalóan Robi orra alá dugni. Valószínűleg lenne a fiúnak elég logikája hozzá, hogy magától is ráérezzen, ha úgy akarja ő is. Az már Robi privát döntése, hogy a saját véleményén túl miket vesz még figyelembe és következtet ki. A Nikit ért vádakat elintézi viszonylag gyorsan és diplomatikusan. Még mindig vallja, hogy egy adott helyzetben két félt terhel mindenkor a felelősség, nem csak az egyiket, így hát nem vitatja, hogy senkinek nem lett volna kötelező sem rókázni, sem rongálni.
De ím, rátérnek a dolgok érdekesebb felére. Csendben és pontosan lejátszott mindent maga előtt, szinte látta a szobájukban ücsörögve lelki szemei előtt, miféle kimenetelekre számíthat: sorra vette az elutasítást, a kiröhögést, a gúnyolódást, s megpróbált arra is felkészülni, mi történik, ha kap egy igent. Nos persze a valóság ennél sokkalta összetettebb, rétegesebb, ahogy az a helyzetből kitűnik, elvégre Robi rögtön egy olyan kérdést dob neki, amire nem volt felkészülve. Egy pillanatra tágra nyílnak azok az íriszek a meglepettségtől, tán még el is pirul egy csöppet, melynek oka, hogy nem készült válasszal. Ezt a fiú bizonyára saját gondolatmenete megerősítéseként fogja értelmezni, de nem is baj. Ebben a percben ez bőven rendben is van, s a kislánynak valóban alkalma sincs megfelelni a fogós kérdésre, jobb is, hogy nem kap választ Robi, mert csak még jobban növelné az elképzelésébe vetett magabiztosságot a tény, hogy hebeg-habog egy kicsi lány előtte.
Tovább gurul a beszélgetés fonala az ismeretlenbe, kezd minden eltérni mindegyik helyzettől, melyet elképzelt, de történik egy pozitívum is: bekapcsol az improvizációs érzéke. Érzékel valamiféle sunyiságot, valami rejtettséget a (vélhetően) kedvesnek szánt szavak mögött. Ennek a tudatos oka valószínűleg az, hogy látta Robi reakcióját a Maid Cafén, meg most az első megnyilvánulását, amivel rögtön Nikit kereste volna, s ki tudja, mit művelne a szobatársnőjével, ha valóban Niki állna a dolgok mögött. Ez az egész bizalmatlanságot ébreszt benne, az agya innen származtatja a sunyiság sugallatát, a tudatalattijában pedig működik az a bizonyos női megérzés faktor, hogy jobb lesz óvatosnak lenni.
A kéznyújtásra pislog egy sort, de ha már működik az az improvizáció a fejében, elmosolyodik újból és belehelyezi kicsiny kacsóját Robi méretesebb tenyerébe. Furcsa, még sosem sétált senkivel az édesanyján kívül kézen fogva, de nem mondhatná, hogy kiváltott benne bármiféle reakciót. Az érzékei kezdenek élesedni most, hogy nagyjából kiszakadt az előre megtervezett szituációk világából, pontosabban Robi válaszai és reakciói kiszakították onnan.
-Részletek.... Hát persze, a részletek!- csettint egyet jobb két keze ujjával, mint aki nagy felismerést követett el út közben. Nos, ha már játék, kezd belerázódni ő is a dologba- mert ő a részéről az egészet játéknak könyveli el a balsejtelmei és előérzetei alapján. Mindegyik azt suttogja, legyen óvatos, ne vegyen semmit készpénznek, amit hall vagy lát.
-Arra célzol, meddig menjünk el, ugye?- a hozzáállása meglehetősen lazává fakul pár pillanat alatt, s a padhoz érve egyszerűen lehuppan rá, mintha egy szélfúvás pakolta volna őt oda. Egészen sima mozdulat. Ezt még Claire-től látta a közös nyaralásuk alatt. Nem is gondolta volna, hogy Claire laza, könnyed, de ugyanakkor idegesítő stílusa ennyire megragad a tudatalattijában és most talán pont ez lesz segítségére, ez a "félvállról veszek mindent" stílus.
Utoljára módosította:Katie Runa Blackwood, 2013. június 3. 11:10
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Mary Glotter
INAKTÍV


Gyermeklelkű Terrorgombóc
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
Írta: 2013. június 5. 01:33 Ugrás a poszthoz

Andrew

Tanult eleget, és igencsak unta már magát szobájában. Szobatársai is el voltak foglalva, ihlete meg kedve nem volt a rajzoláshoz, és épp aznap reggel írt szüleinek, így baglya még nem érkezett meg a válasszal, egy szó mint száz, semmi értelmeset nem tudott csinálni. Gondolkodott rajta, hogy el kéne ugrani valamelyik konyhába, és sütni valami finomat, például mézes kockát, vagy főzni túrós laskát. A faluban viszont rég volt, így úgy döntött, inkább kikecmereg zugából, s meglátogatja a szívéhez és kastélyhoz egyaránt oly közel álló települést. ~ Körül kéne nézni, biztos sok minden történt, mióta arra jártam! ~ Kapta hát magát, kék toppjára rákanyarította barna ingét, felhúzta a legelső, kényelmes farmerját, belebújt kedvenc tornacipőjébe, felvett még egy fehér pulóvert, s az utat nyaka közé véve vette célba Bogolyfalvát. Beleszimatolt az ugyan nem valami meleg, de annál frissebb levegőbe, és az otthonra gondolt. A házukra, a szüleire, nővérére, kutyájára, axolotljaira, majd beúszott a képbe szeretett unokahúga is. Végül a személyek egymást sorozatosan váltva érkeztek el a Bagolykövesekig. Az emlékeken merengve nézelődött, s lassacskán elérte a Boglyasteret is. Itt nem töltött sok időt a múltban, inkább csak átsétált rajta mindig, meg sem szemlélve a helyet. Ez hiba volt, hisz nem egy csúf része a falunak, sőt! Körbesétálta a szökőkutat, alaposan szemügyre véve minden apró részletét. Sajnos rossz szokásához híven nem nézett maga elé, így akaratlanul is – mondjuk, máshogy nem is tehette volna – nekiment valakinek.
- Bocsi! – fordult arra, reflexből a kérdéses illető után kapja, hogy amennyiben elesne, meg tudja tartani. Kicsit megijedt, nem csinált e valami kárt az illetőben, esetleges cuccában. ~ Mary, miért nem tudsz odafigyelni! ~ mondta magának mérgesen. Hiába, ez már csak ilyen. Persze nem sokszor fordul elő, hogy fellökjön valakit, de azért nem is szokatlan.
- Jól vagy?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Andrew Wikkensberg
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 5. 10:10 Ugrás a poszthoz

Lassan battyogok le a falu felé, remélem jó irányba megyek. Gondolataim kissé keszekuszák, ami érthető is szerintem, hiszen nem sok időm volt azt felfogni, egyáltalán milyen iskolába kerültem, milyen vidékre, és nem is akármilyen közegbe. Bár tett erről is említést idegenvezetőm, aki megmutatta, hol a házam és hol fogok átmenetileg lakni, amíg nem kapok rendes szobát. Lehet majd reggel meg kellene keresnem egy vezetőt. Megérdeklődőm, hogy mi a helyzet és szokás erre felé, majd a házvezetőnél érdeklődök, mert ilyen is van, ahogy kaptam az információkat. Gondolataimba merülve, csak elvétve nézek fel, ugyan merre is járok. Azt hiszem nem tévedtem el, mivel egyre sűrűsödnek a házak, így lehetséges már a falut el is értem. Szép tetszetős házak, egy nagy térre érek. Gondolom ez a főtere a településnek. Ámulok, és csodálom az épületeket, és magát a helyet. Már most tetszik, annak ellenére, hogy nem is olyan rég óta vagyok itt, és ismeretlen az egész. Hirtelen valaki nekem jött, kissé megijedtem, de ezt nem mutattam ki. egy lány volt, aki figyelmetlensége miatt véletlen botolhatott belém. Nem is bánom, hiszen valakivel találkozok itt, még ha nagyon is furcsa, hogy ilyen hamar, én nem s bánom.
 - Semmi baj. Remélem nem lett bántódásod? Nekem semmi bajom, jól vagyok. Lényeg az, hogy te is jól legyél. -
 Aranyos lány így első találkozása. Örülök annak, hogy összefutottunk. Nem érzem egyedül magam, és szeretek ismerkedni emberekkel.
 - Milyen faragatlan vagyok, még be sem mutatkoztam. Andrew Wikkensberg vagyok, első éves Navinés. Örülök a találkozásnak. Te melyik háznak vagy a tagja? -
 Láttam a lányon, hogy kissé szétszórt, de ez adott neki egy kis bájt az amúgy is szép arcának. Remélem nem siet, és beszélgetésbe elegyedik velem, akár egy rövid beszélgetés erejéig, ezért is kezdtem egy elég egyszerű kérdéssel, amit lehet már egy tucatszor feltettek neki legalább.
Utoljára módosította:Andrew Wikkensberg, 2013. június 5. 10:13
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Mary Glotter
INAKTÍV


Gyermeklelkű Terrorgombóc
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
Írta: 2013. június 5. 16:02 Ugrás a poszthoz

Andrew

Kétségtelenül és érthető módon hiányzott neki az otthon, a család. Ez nem is lenne baj, ha nem csak gondolataira, meg bizonyos dolgokra figyelne, és környezetére is vetne pár pillantást. Csak hogy ne menjen neki senkinek, mint például most.
- Jaj, nem, én jól vagyok. Bocsi, néha elő szokott fordulni, hogy neki megyek ennek-annak, de dolgozom rajta, hogy ne csináljam! - ereszt meg egy mosolyt az idegen fiú felé. Még soha nem látta - ami persze nem csoda egy ekkora suliban -, de örült neki, hogy se kárt nem tett benne, se meg nem haragudott rá. Nem épp a leggyakoribb az ilyen manapság. Legalábbis a többség nem örült, ha Mary nekiütközött.
- A Navine? Én is! - vidult fel egyből. - Biztosíthatlak, remek helyen kötöttél ki! Amúgy Mary Glotter vagyok, másodéves. - Nyújtja jobbját kézfogásra. Komolyan örül neki, hogy még egy fővel gyarapodott a házuk, s reménykedik, kedves ismerősre, illetve barátra talál az illetőben.
- Mikor érkeztél? Körbevezesselek a faluban, vagy kastélyban, illetve környékén? Van kérdésed? Segíthetek valamit? - rohamozza rögtön. ~ Mondjuk, ha varázslók a felmenői, nem sokat kell magyarázni. ~ fordul meg fejében. Ő, Mary, mugliszületésű, így időbe telt, míg beletanult. Bár utólag fény derült egy-két érdekes dologra, ami összeköti Mary családját a Johanson famíliával, és így az is kiderült, hogy ki Mary vérszerinti nagymamája, ráadásul a nő boszorkány. Így pedig nem csoda, hogy Maryből is az lett. És még több haszon a dologban, hogy még több rokonra tett szert, akit igencsak megszeretett.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Andrew Wikkensberg
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 5. 16:34 Ugrás a poszthoz

Mary

Tetszik a lányban a szétszórtsága, de már össze is szedte magát, így kezdődik is a kettőnk közötti beszélgetés. Nem az a hallgatag fajta ember, már látni rajta az első szótól fogva. Kedvelem azokat az embereket, akik szeretnek ismerkedni, és jól is csinálják, mármint kommunikatív alkatúak. Kiderül Mary a neve, és milyen szerencsésnek mondhatom magam, hogy már nem sokkal az érkezésem utáni első sétám alkalmával, már egy házbelivel futok össze, annyival nem is lehet idősebb nálam, mert kiderül, hogy egy évfolyammal felettem jár. Pár kérdést fel is tesz, e most nagyon jól esik a társasága, és  beszélgetés is.
 - Örülök, hogy nem esett bajod. Úgy egy órája foglalhattam el az átmeneti lakhelyemet, gólyalak vagy valami ilyesmi a neve, még azt sem néztem meg mi a szállásom neve, még ha nem is időzöm ott sokáig. Amit láttam a ház helyiségeiből az jött le hogy elég otthonos, bár a többi három ház belső területére is kíváncsi lennék, de egyszer biztos adódik majd egy ilyen alkalom is. -
 Eresztek el egy bizonytalan mosolyt, ha már a lány is így tett a elöbb. Mindeközben elkezdtünk, lassú sétában a tér egyik vége felé menni. Jól esnek a kérdések, csak így egyszerre soknak tűnik, de azért válaszolok rájuk. Jobb ha magányosan lófrálnék itt a faluban.
 - Jó, hogy az első ember házbeli. Ha nem probléma számodra akkor elfogadom az idegen vezetést a faluban, és a kastélyban egyaránt. Kicsit nekem még furcsa ez a világ, hiszen én mugli családból származom. Nagyszüleimig felfelé a rokonságban biztosan nem rendelkezik varázsképességekkel. Onnantól felfelé nem tudom, bár szüleim sem mondták, hogy dédszüleim azok lettek volna, a többiekről nem tudnak ők sem semmit, hiszen dédnagyapám Németországból ment át Angliába. Ezek szerint te már kiismered magad a faluban és a kastélyban, ha már engem is eltudsz vezetni. Te kedveled az iskolát, és a közeget? -
 Mesélem egy kicsit magamról is, és próbálok kommunikatív lenni. Tudok zárkózott is leni, mert néha rám jön az olyan is. Kíváncsian várom a lány reakcióját.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Mary Glotter
INAKTÍV


Gyermeklelkű Terrorgombóc
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
Írta: 2013. június 6. 22:53 Ugrás a poszthoz

Andrew

Végül nem lett baj belőle, hogy Mary nekiment a Navinésnek, a lány reményei beigazolódtak, mi szerint nem haragszik a másik. És még beszélgetni is leállt vele, így Mary még inkább felbátorodott, és örült a társaságnak. Persze imád egyedül lenni, gondolataival, és az ismerősökön, barátokon, családon, meg még sok mindenen merengeni, de a beszélgetéshez több hangulata volt.
- Csikólak. Igen, mindenki ott lakik először, amíg nem igényelhet szobát, illetve talál társakat. Igen, elég otthonos minden szeglete, én imádom. Ami pedig a többi házat illeti, nem tudni. Mindenkinek csak a saját házába van bejárása. Az itt tanulás során úgy tudom, csak egyszer lehet átkérni magunkat másikba. Azt is akkor szokás, ha megváltoztál. Máskülönben meg csak akkor juthatnál be a többi házba, ha sikerül minden bejáratot, minden embert kijátszanod. Gondolom én. - von vállat a végén. Azt mondja, ami szerinte igaz. Persze arra alapozik, amit biztosra tud, de ha esetleg téved, akkor sem nagyot. Szerinte legalábbis. Minden esetre nem szeretné félrevezetni újdonsült ismerősét.
- Egyáltalán nem, sőt! Örülök, hogy valaki végre hasznomat is veszi erre, nem csak... Vagyok. Igen, én is mugli családból jöttem. Eddig azt hittem, mindenkim mugli. De aztán, még a tavalyi évben kiderült, hogy nem igaz. Találkoztam egy lánnyal, akiről kiderült, hogy az unokanővérem, és rájöttünk, hogy közös a nagymamánk, mert... Nos, a nagyapám megcsalta az eddig vérszerintinek vélt nagymamám, és két nőtől egyszerre lett gyereke. De a nem vérszerinti nagyanyámnak meghalt a gyereke, a vérszerinti meg nem tartotta meg az övét, így a nagyapám kicserélte őket. Ezért a nem vérszerinti nagyanyám nem tudta meg, hogy a baba nem az övé, mert az övé meghalt. És az a baba, amelyikre a nagyapám kicserélte a halottat, az apukám. Ő viszont nem varázsló. Nem mondom, kusza történet... - húzta el a száját. - Bocs, nem akarlak untatni, csak jött. Igen, elég jól kiismerem magam. Nem azt mondom, vannak helyek, ahol nem voltam, vagy épp csak megfordultam, de nagyobb részt ismerek mint nem. A varázsvilágról sem tudok mindent, szerintem egy év alatt nincs honnan összeszedni ennyi információt, még akkor sem, ha itt élsz, de az alapokkal tisztában vagyok. Legalábbis, ha a suliban elmondták az alapnak nevezett részt teljes egészében, akkor igen... - bólint mellé. - Szerintem a suli nagyon király. Eszméletlenül szép a környéke, kívül-belül hangulatos, és ha sétálgatsz bent, akkor nem fogsz unatkozni sosem. Ami pedig a falut illeti, nagy kedvencem! Komolyan, ha nem lenne a falu, valószínűleg rég kipurcantam volna, még így is, hogy egy kastélyban lakhatom. - mondja, miközben lassan sétál a fiú mellett.
- Nos, merre menjünk először?
Utoljára módosította:Mary Glotter, 2013. június 6. 22:54
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Andrew Wikkensberg
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 7. 00:03 Ugrás a poszthoz

Mary


Már az ismeretségünk elején meg tudom állapítani a lányról, hogy sokat beszél, és még társul ehhez az is, hogy szeret is. Így aranyos Mary, már ennyiből is tudom, hogy jóban leszünk, értem úgy hogy egy jó barátság alakulhat ki. Az hogy sokat beszél nem zavar, most valahogy előnyére válik, hiszen egy olyan emberre talált aki hallgatja, és jó is, mivel nem kell úgy kihúzni belőle a szavakat. Egy új embernek, mint én, jó ha egy kicsit foglalkoznak vele.
 - Nem mintha szándékomban lenne már most átmenni a másik három ház valamelyikébe, még látogatás szinten sem, megnézni azokat belülről, mivel még a saját házamat sem nagyon ismerem belülről, de gondolom a Navine ház is bővelkedik jobbnál jobb helyekkel. -
 Adok még egy kis bátorítást a lánynak arra nézve, hogy számítok rá  házunkon belül is idegenvezetőként, persze nem akarok parancsoló lenni. Annyira belemelegedett ebbe, hogy nem akarom megbántani, hogy más visz majd körbe. Lehet, hogy majd egyedül is körbe nézek, de majd kiderül mit hoz a jövő.
  - Én nem tudok arról, hogy a család annak az ágában van e boszorkány vagy varázsló, akik Angliában élnek. Nagyapám volt az első a családban apai ágon aki angliai születésű. Dédnagyapa német születésű, ő költözött át a csatornán túlra. Édesanyám pedig magyar születésű és nevelkedésű. Ő Angliában tanult, ott maradt és így ismerkedtek meg szüleim. -
 Elégnek éreztem ennyit mondani Mary-nek a családomról, még nem ismerjük egymást annyira, hogy még többet megosszak vele. Lesz még alkalmam többet is elmondani neki erről és más témáról is azt hiszem. Úgy érzem nem ez az utolsó beszélgetésünk, de nem szaladok előre.
  - Nem tudom mennyire tud nyomasztó lenni a kastély, mivel csak pár órája vagyok itt, de amennyit láttam belőle, mikor jöttem le a faluba, tuti ó hely, és sok meglepetést tartogat még a számomra. A falu is tetszik, már amennyit láttam belőle, de te majd megmutatod alaposan. - Mondom kissé sejtelmesen az utolsó mondatomat. - Nem is tudom hova menjünk, hisz nem nagyon tudom miből válasszak, biztos vagyok abban, hogy ahova viszel, az nagyon is fog tetszeni. Neked vannak kedvenc helyeid a faluban és a kastélyban? Biztos vannak. Elmondod melyek ezek? Tudok ennél jobbat is, mutasd meg. -
 Mary-n látom, jó neki hogy foglalkozhat velem, aminek örülök is, hiszen így nem veszek el, és nincs honvágyam. Annak én is örülök, hogy segít, mert így jobban boldogulok, és van egy nagyon jó társaságom is a személyében.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Amira Loveguard
INAKTÍV



RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
Írta: 2013. június 14. 17:59 Ugrás a poszthoz

Ágoston és Dan

A lány halkan kuncogni kezdett azon, ahogy a "támadójuk" újságolta, milyen jól ért a gyerekekhez. Mivel Mira nem az a fajta anyuka, aki mindentől félti a gyerekét, nem volt kérdés, hogy engedje-e a közeledését Daniel felé. Úgy van vele, hogy valamikor meg kell tanulnia vigyázni magára a gyereknek, és mikor jobb ha nem piciként.
-A nevelt fiam -válaszolta mintha ez természetes dolog lenne, hogy még tizennyolc sincs, de már gyereket nevel. -Másfél éves és egyébként Daniel a neve.
Nem volt hozzászokva, hogy egy idegen csak úgy a semmiből odamegy hozzájuk. Illetve ez még inkább, hiszen vannak nénik, akik szeretik letámadni a kicsit, a lányra meg csúnya szemmel néznek, mert "lehetett volna több esze is". Az viszont még nem fordult elő, hogy egy kisebb gyerek ment volna oda, hogy pár perc elteltével elkezdjen magáról, meg a tesóiról beszélni egy kisregény felolvasására hajazóan. Kicsit csodálkozva is nézett rá, a felét nem értette meg annak amit összehablatyolt, de most próbált jó fejnek mutatkozni.
-Egyszer muszáj felnőni -vonta meg a vállát. Hát Mira bizony nagyon keveset foglalkozik azzal, hogy közeledik a nagybetűs élet, tisztában van vele, hogy amilyen talpraesettnek sikerült összehozni, megállja a helyét a nagyvilágban, vagy így, vagy úgy.
-Értem. Örülök Ágoston, én Amira vagyok. És negyedikes rellonos -mondta el magáról az infókat. Eközben a fiú az ölébe vette Mirus fiát, amit ő figyelemmel kísért, nehogy valami történjen.
-Nem vagy szomjas kis manó? -kérdezte Danieltől a feketeség, és megsimogatta a buksiját miután felállt, hogy a babakocsira pakolt táskához menjen. Elővett belőle két kis dobozos gyümölcslevet. -Ágoston, te kérsz? -felvont szemöldökkel pillantott a nagyobbacskára, és ha kérte, akkor neki oda is adta, ha nem, akkor visszatette a táskába. Danielébe beleszúrta a kis szívószálat, és átvette a fiútól, hogy megitassa.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Fandler Ágoston
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. június 14. 21:05 Ugrás a poszthoz

Amira és a pöttöm

- Őh, ne haragudj, hogy illetlenül rákérdezek, de hogyhogy csak a nevelt? Mi van az apukájával és az anyukájával? - kérdeztem tapintatosan, utóbbi kérdésem már egészen elharapva és halkan, mintha azt sem akarnám, hogy a kisbaba hallja. Ugyan tudtam, hogy az egészből egy szót sem ért, és minden bizonnyal örökre elfelejti majd ezt a játszótéri kalandot, mégis tekintettel voltam rá, ki tudja miért.
Ha a lány nem szedi le a fejem, én vidáman gyerkőcözöm tovább. Szerintem ilyenkor mindenki a kis csöppség hatása alá kerül. Megnyugszik, elgondolkodik, elvarázsolja valami megmagyarázhatatlan. Ennek következtében megáll az idő, te pedig egy új világba kerülsz, mondhatni. Különös érzés.
- Tényleg sajnálom, hogy csak úgy idejöttem. Egyedül voltál, ez az oka. Bizonyára idegesítő lehet mindenkitől az a sok dicséret és az a sok kérés, hogy hadd fogja meg, meg ilyenek. Mondjuk én csak büszke lennék, ha megbámulnák a fiam... - vontam meg a vállaimat, egy mosolyt biggyesztve.
- Amira? Furcsa egy név. Tudod, furcsa nekem ez a sok idegennyelvű diák. De legalább henceghetek, hogy én mennyi furcsa emberrel találkoztam - vigyorodtam el - Te Rellonos vagy? Hú, azok nem gonoszak? Lehet, hogy egy rossz sztereotípia, na de mégis... Eddig nem sok olyan zölddel találkoztam, mint mondjuk Te! - jegyeztem meg úgy, hogy ezen kijelentés hatására még véletlenül se kapja fel a vizet. Remélem nem fogja bizonygatni, hogy már pedig ő tényleg az a fajta, akivel nem árt vigyázni.
Épp elkezdtem volna egy kicsit jobban babusgatni a picikét, Danielt. Hülye arcokat vágtam neki, hogy megnevettessem, s közben magam is remekül szórakoztam.
- Miért nem a magyar megfelelőjét kapta? - érdeklődtem - Jah, hát... Nagyon kedves, de igazán nem innám meg Daniel innivalóját. Nyugodtan tartsd meg neki, én majd iszom máskor.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. június 15. 19:28 Ugrás a poszthoz

Ádám bácsi  Wink


Csupán tegnap kapta a levelet, Hugo majdnem a papírkosárban landolt, akkora slunggal érkezett be az ablakon a papírköteggel a lábán. Nem is sejtette egy percig sem, hogy a nagybátyja költözni akar, ráadásul ide, Bogolyfalvára, az ő közelébe. Persze az is az igazsághoz tartozik, hogy friss még az ismeretségük a hosszas levelezések dacára. Ádám bácsi észjárásáról még nem tud sokat, csak a szándéka ismert most már: ideköltözik. Vett is már egy házat Bogolyfalván állítása szerint.
Ádámmal való ismeretsége elég érdekesen indult, ugyanis, mint kiderült, a férfi és az ő édesanyja féltestvérek voltak, de ő jó ideig nem tudott egy szót sem a bácsiról, sem annak identitásáról, mármint, hogy a bácsikája lenne, mert sosem találkozott vele. Az anyja a végére már nem tartotta a magyarországi rokonokkal a kapcsolatot, Ádámot sem kereste, össze volt törve a válása után lelkileg és valahogy  lányán kívül senkit nem tűrt meg maga mellett.
Most viszont a Csontváry résznek hála tavaly szeptemberben megismerhette az eddig nem létezőnek hitt nagybátyját és elég hamar összebarátkoztak, sokat leveleztek, most pedig itt ácsorog, az állomáson, pontosabban kilépegetett már  peronokhoz és most éppen döbbenetét igyekszik legyűrni, hogy csak két sínpárost lát, amin a jelek szerint érkező és távozó vonatokat "szállásolnak el" . Az öreg bakter sztoikus nyugalma is ámulatba ejti, ahogy ott ácsorog a sínek között és mintha vezényléshez készülne, indítja el éppen az egyik járatot. Vajon Ádám megjött már? A múltkor még félhosszú volt a haja, kicsit lányos. Talán javasolhatná neki, hogy vágassák le. Egyáltalán mit mondjon neki? Ádám bácsit nem sikerült kiismernie pusztán a levelekből. Annál több kell ehhez, érzi. Ez a személyes kontaktus, ami most kialakulhatna közöttük, szükséges. Annyira örül a férfi költözésének, mégis a gyomra liftezik egyben, hiszen semmit nem tud még a nagybátyja életstílusáról, csak a jelleméből látott eddig darabkákat. Az egész várakozástól most cigánykereket hány a gyomra.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. június 15. 20:18 Ugrás a poszthoz

Runám Kiss

Ismerőseim és főként családtagjaim már rengetegszer a szememre vetették, hogy meggondolatlan vagyok, és ebben mindannyiszor igazat is adok nekik. A költözésen és az egyelőre ideiglenesre tervezett visszavonuláson sem agyaltam túl sokáig, hirtelen ötletként jött mind a kettő. Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy már egy ideje megcsömörlöttem a soha véget nem érő edzésektől és meccsektől. Kezdett elegem lenni a rajongókból és az újságírókból és a kviddics, amiért annak idején annyira rajongtam, ma már szinte csak nyűgnek tűnik. Ezek az érzések a kiégés csalhatatlan jelei voltak számomra, ezért azonnal a visszavonulás mellett döntöttem. Persze nem volt ilyen egyszerű otthagyni a csapatot és a fővárost, de valamit valamiért. A szerződésem lejárt, én pedig nem szándékoztam meghosszabbítani.
Most pedig egy vonaton ülök, és hamarosan megérkezem Bogolyfalvára, ahol, ha a következő néhány évben nem is, de pár hónapban biztosan élni fogok. A ház elméletileg teljesen készen van és már a bútorok is a helyükön. Én csupán a konyha berendezésébe szóltam bele, a többi helységnél csupán irányt mutattam a lakberendezőknek. Még a rajongóim többsége sincs tisztában vele, hogy a kviddics mellett van egy másik szenvedélyem: a sütés. Alig várom, hogy birtokba vehessem a konyhát és készíthessek valami édeset.
De előtte még vár rám egy próbatétel, jobban mondva az unokahúgom, Runa. Úgy beszéltük meg, hogy az állomáson fog várni. Ő a húgom, pontosabban féltestvérem, lánya és szinte csak a levelezésünkből ismerem. Talán, ha egyszer találkoztam vele eddig és akkor derült ki, hogy ő nem is tudta, hogy létezem. Mindenesetre a kislány szimpatikusnak tűnt, levelezni kezdtünk és az ő személye nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ezt a falucskát választottam pihenésem helyének. Szeretném jobban megismerni és idővel talán magamhoz is venném őt.
Gondolataimat a vonat fékezése akasztja meg. Megvárom, míg megáll, majd felállok, a vállamra dobom a táskámat és leszállok a közlekedési eszközről. Közben tűnődve végigsimítok a hajamon, ami jelenleg nagyon rövid, hiszen a hosszú haj akadályozott volna a meccseken. Idényen kívül azonban mindig meg szoktam növeszteni és legutóbb, mikor Runával találkoztunk még hosszabb volt. Ennek ellenére remélem, hogy fel fog ismerni, bár ezt némileg akadályozza a napszemüveg, ami még Pesten került a szemem elé, a rajongókat megtévesztendő. Most azonban már felesleges, így egy hirtelen mozdulattal lekapom és körbenézek. Nem kell sokáig keresgetnem, szinte egyből kiszúrom a kislányt.
Magabiztos léptekkel odasétálok hozzá és rámosolygok, próbálom oldani a feszültséget, elvégre nem ismerjük egymást túl régóta és személyesen alig találkoztunk. Fogalmam sincs hogyan viszonyul az érintésekhez, de azért egy gyors öleléssel megpróbálkozom, ha megengedi.
- Szia Runa! Mi újság? Hogy megy a suli? Mesélj valamit! Irtó hosszúnak tűnt ez az út – nyögök fel és nyújtózok egyet, mert a hosszú egy helyben üléstől elgémberedtek a tagjaim.
Beszéd közben jelzem, hogy indulhatnánk is akár a ház felé, majd lassú léptekkel sétálni kezdek a lány balján. A szemem sarkából szemügyre veszem unokahúgom külsejét, miközben hallgatom őt, ha kérésemnek eleget téve mesélni kezdett. Körülbelül egy fejjel lehet alacsonyabb nálam, hosszú fekete hajú és nagyon sápadt. Ez utóbbi tulajdonság lehet persze a svéd származás miatt is, de azért egy pillanatra ráncolom a homlokom és azonnal eldöntöm, hogy ezentúl rengeteget fogunk a szabadban találkozni.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. június 16. 12:01 Ugrás a poszthoz

Ádám bácsim  Cheesy

A percek lassan gördülnek az időfolyamon, s mintha még le is lassultak volna csak azért is, hogy növeljék a gyomrában fokozódó idegesség hatóidejét. A nagybátyjával összesen egyszer találkozott és akkor is nem több, mint fél órára. Utána az apjával kellett mennie, vissza Angliába, míg a felvételi levelét meg nem kapta, de nem felejtette el a magyar férfi jellegzetes vonásaiból azokat, melyek az anyjánál is felfedezhetőek voltak. Valahogy természetes, hogy inkább az ragadt meg a fejében, amit már ismert, semmint az, amit még nem. Így most a várakozás perceiben, ahogy felidézni próbálja, milyen volt élőben látni Merkovszky Ádámot, elég nehéz dolga van. A képek szerinte nem ugyanolyanok éppen, mint élőben megszemlélni valakit, ezért is próbálja kiszorítani az agyából a kviddiccsel foglalkozó magazinok által nyújtott képeket Ádámról.
Végre begördül a vonat, vagy legalábbis egy adott vonat, ami lehet, hogy a nagybátyjáé, de az is lehet, hogy nem. Pár perc várakozás ezt a kétségét is eloszlatja, mikor felfedezi a felé haladó férfit csomagjával és napszemüvegével a kézben. Ugrik egyet az a háborgó gyomor és lassan ezután elkezd lenyugodni kicsit. Csak a haja változott meg kicsit: múltkor még elég hosszú volt, most viszont rövidre van nyírva, de ez cseppet sem csorbít az összképen. A helyzet olyan furcsa, nem is tudja, mit mondjon Ádámnak, mikor az odaér hozzá, ám az ölelés, amit kap (mert esze ágában sincs leállítani, s őszintén szólva amilyen kis esetlen, nincs is alkalma megállítani benne a férfit), végképp feloldja a gombócot a gyomrában, ezzel párhuzamosan mintha a torka szárazsága is elpárologna az éterben. Végigfut az arcán egy gyermetegen boldog mosoly, s közben lanyhán ugyan, de viszonozza az ölelést, mert többre nincs ideje, csak egy futó gesztus volt az egész, indításként.
-Úgy tűnik, nagyon unatkozhattál. Szia Ádám bácsi.- kuncogja el magát egy kicsit, párhuzamosan irányba fordulva a váró bejáratával és felzárkózva Ádám mellé.
-Hmm, sokminden van, de a legnagyobb dolog az, hogy mágustusa zajlik a kastélyban. A barátnőm, Leen is benevezett és be is került a bajnokok közé. Meg az a fiú, akiről írtam neked, Alex is. Igazán el sem tudom dönteni, kinek szurkoljak. Hatan -el tudod hinni?-, hatan is bekerültek a házunkból.- az arca egész kipirul az izgalomtól, ha belegondol, hogy a háztársainak mennyi kalandban lesz részük. Ő valahogy nem erre van kitalálva, úgy hogy inkább megmaradt mentornak, bár lényegében csak Leenben igyekszik majd a lelket tartani. Túl sokat nem tudna hozzátenni egy már harmadéves leányzó tudásához.
Beszéd közben kiérnek lassan a Boglyas térre. Igyekszik összeszedni a gondolatait, de ahogy haladnak, eszébe villan az az érdekesre sikeredett találkozása is Várffy Robival. Pont ebben a zónában volt és minden bátorságát össze kellett szedje hozzá. Nem nem, ez most nem is idevágó téma volna. Inkább csacsog tovább, hogy Ádámnak legyen elég ideje felfrissülni a járástól. Hosszú lehetett az a vonatút Pesttől idáig.
-A tanulás egészen jól megy, szerintem. Igaz, minden tantárgyat felvettem, úgy hogy egy halom vizsgám lesz a végén. Talán nem kellett volna abszolút mindet...- sóhajt egy rövidet, de aztán megint visszaköltözik a kedves mosoly az arcára. Lényegében nem bánja a döntését, ezzel is csak nyer, tudást, amit nagyra értékel és szeret.
-De most rajtad a sor! Mesélj, hogyhogy elköltöztél a fővárosból? Nagyon hirtelen jött a hír.- ez persze nem egy rossz dolog, nem is olyan hangsúllyal mondta, csak nagyon kíváncsi és ez is érdekli. Persze nem kötelező a válasz, csak ezt nem tette hozzá.
Utoljára módosította:Katie Runa Blackwood, 2013. június 16. 12:01
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. június 18. 10:19 Ugrás a poszthoz

Runám Kiss

Runa csicsergős hangját hallgatva ellazulok: pont olyan, amilyennek a levelei alapján tűnt. Mondjuk, nem tudom, mire számítottam, de van jó pár ismerősöm, akik írott verzióban sokkal elviselhetőbbek, mint élőszóban. Runa szerencsére nem ilyen ember, így megnyugodva hallgatom élményei ecsetelését.
Tetszik, ahogy kipirult arccal izgatottan mesél a tusáról, ami kellemes emlékeket idéz fel bennem a Roxfortról. Én és a csapattársaim kevésbé örültünk az eseménynek a kviddics szezon elmaradása miatt, de később igazán jól szórakoztunk, bár a barátaim közül senki nem volt elég idős ahhoz, hogy részt vegyen rajta.
Örülök annak is, hogy vannak barátai, és hogy igazán boldognak tűnik ebben az iskolában. Kicsit féltettem, mikor megtudtam, hogy ide fog járni, hiszen ő életében elég keveset volt Magyarországon, számára ez egy teljesen más kultúra, bár az is igaz, hogy Bagolykőre rengeteg külföldi és félvér diák jár. Most, látva a kislányt, megállapíthatom, hogy teljesen feleslegesen aggódtam.
Kérdése nem ér váratlanul, de azért egy pillanatra összeszorul a gyomrom, ami nálam egyenesen elképzelhetetlen reakció. Én, a többszörös válogatott, a zuhanásos cikeszelkapók legvakmerőbbike, akiről azt tartják, hogy soha semmitől nem ijed meg és a saját élete árán is megszerzi csapatának a győzelmet, szóval én Merkovszky Ádám beijedtem. És, hogy mi okozhat egy ilyen embernél lábremegést? Nálam épp az, hogy a múlt hónapban tudtam meg, hogy van egy tizenhét éves lányom. Nemcsak Runa, hanem az ő Bagolyköves jelenléte is erősen hatott arra a döntésemre, hogy ide költözzek. Persze Runának még nem mondtam el ezt, elvégre azt sem tudom, hogy ő akar-e találkozni velem. Ha igen, akkor majd összeismertetem a lányokat.
- Úgy döntöttem, egy időre szüneteltetem kviddicskarrierem és pihenek egyet. Talán megtanulok zongorázni vagy gitározni, most lesz rá időm. Az is megfordult a fejemben, hogy megírom az önéletrajzomat, de lehet, hogy ez harmincnégy évesen kicsit még korai - felnevetek, mert az ötlet egyszerre tűnik abszurdnak és hívogatónak - Miért pont ide? Hát, mert itt vagy te például – mosolygok rá és egy pillanatra kedvet érzek hozzá, hogy megborzoljam a haját, de végül nem teszem. A tinilányok nagyon oda tudnak lenni, ha valaki hozzá mer érni a hajukhoz és annak, aki összekócolja azt, nem kegyelmeznek. Legalábbis ezek az eddigi tapasztalataim.
Közben megérkezünk a ház elé, ezért előszedem a kulcsaim, majd Runának is adok egy másolatot a bejárati ajtóhoz.
- Csak, hogy akkor is be tudj jönni, ha esetleg nem vagyok itthon – magyarázom a gesztust – Esténként és hajnalban futni szoktam, és valószínűleg néha majd teszek pár kört a környéken seprűnyélen is. Ha esetleg egy ilyen alkalomkor toppannál be, akkor se kelljen rám a küszöbön várnod.
Kinyitom, majd belököm az ajtót és előre engedem a kislányt, van még számára néhány meglepetésem.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Hegyi Nikoletta
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 18. 22:25 Ugrás a poszthoz

Apu

Még ha a mágusok között élek is, sőt magam is annak vallom magam, akkor is megdöbbentő, hogy az élet miket produkál, még nevelő apám ép elméjében is kételkedtem, mikor legutóbbi levelét elolvastam. Megírtam neki, hogy miket tanulok, hogyan haladok és okosodom, szerintem, erre semmi reakció a részéről, sőt olyat írt, hogy egy darabig csak bámultam magam elé, az ágyamon ülve. Szokás szerint, szerencsére egedül voltam, ezért nem akart senki egy stimulával feléleszteni, bár lehet, hogy kellett volna. Azt írta apám, hogy felbukkant a homályból az igazi apám, a nemző apám, nevezzük csak így, és látni szeretne. Mindenesetre nem akar ajtóstól rontani a házba, vagyis a lelkembe, szeretné tudni, hogy akarom-e én is látni őt. Várja a válaszomat. A bagoly valóban még ott ült a párkányom, elzavarni sem tudtam volna, de a gondolkozás, most akadályokba ütközött.~ Eltelt 17 év, a legszebb 17 évem, és eddig hol a fenében volt? Látni akar? Mi vagyok én? Múzeumi tárgy? ~ Feldúltan kezdtem járkálni a szobában, de aztán, mikor kissé lenyugodtam, feltört belőlem a kíváncsiság, no meg más is. Dühös voltam rá, hogy nem érdekeltem idáig, most pedig itt van, döngeti a mellkasát, hogy megjöttem, én vagyok az apád.~ Remek. Lásson csak meg! majd megmondom neki, hogy mit gondolok róla. Nem lesz kedve többé errefelé dugni a orcáját. ~ Levelet fogalmaztam az igenlő válasszal, és a napok a találkáig gyorsan teltek, ám haragom semmivel sem csökkent, sőt talán nőtt is. A "nagy" napon, "kicsinosítottam" magamat, felvettem a legszakadtabb cuccomat, a legócskább cipőmet, egy óriási pólót, ami úgy lógott rajtam, mint tehénen a gatya, összeborzoltam a hajamat, és a tükörbe nézve, elégedett voltam a látvánnyal. Még egy-két kosz foltot mázoltam az arcomra, és utamat a Játszótér felé vettem, idehívtam ugyanis családnézőbe az öreget. ~ Remélem, hogy ha meglát ilyen slamposan, és koszosan, kimenekül a világból. ~ Fokozandó a hangulatomat, még néhány arra szaladgáló kiskölyköt is elijesztettem, aztán beleültem az egyik hintába, és vártam. ~ Ajánlom neki, hogy ne késsen egy percet sem, mert nem várok rá, az fix. Vártam eleget. ~
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. június 18. 23:16 Ugrás a poszthoz

Kicsi lányom <3

Nem vagyok gyáva. Legalábbis életem eddigi 34 évében még soha senki nem vetette ezt a szememre. A meggondolatlanságomat, felelőtlenségemet és megbízhatatlanságomat sokszor felemlegetik családtagjaim, de a bátorságom vagy inkább vakmerőségem soha nem kérdőjeleződött meg. Akkor mégis hogy lehet, hogy jelenleg beijedve kuporgok egy bokor alatt? Nem kell meglepődni azon, hogy egy felnőtt férfi mit keres a jól rejtő, zöld növényzet hűs árnyékában, ugyanis kutyalakban fekszem a játszótér mellett. Jól elbújtam, így most sehonnan nem lehet megpillantani, én azonban jól belátom az előttem elterülő teret és a játékokat.
Na, persze a kérdés még mindig adott. Miért is rejtőzködöm, ha nem vagyok gyáva? Természetesen azért, mert félek, egy kicsit, de tényleg csak egy cseppet. Épp csak annyira, hogy tegnap nem bírtam elaludni, mert egész este ez a találkozás járt a fejemben. Vajon milyen lesz? Mit fog szólni hozzám? Mond egyáltalán valamit, vagy csak szimplán leköp és odébb áll? Hajlandó lesz meghallgatni? Különben is, mit mondhatnék neki? Az, hogy eddig nem is tudtam róla, az igazság, de nem hiszem, hogy felmentő erejű. Sokat gondolkoztam azon, hogy, ha tudtam volna róla, akkor mit csinálok, így már rengeteg különböző válaszom van rá, de persze ezek csak utólagos spekulációk és már sosem fogjuk megtudni, hogyan reagáltam volna rá.
Saját magam élve elemésztését a lányom – nagyon furcsa még kimondani, sőt gondolni is ezt a szót – megjelenése szakítja félbe. A nevelőapjától kaptam egy képet róla, nehogy összekeverjem valakivel, mert az nem lett volna egy szerencsés kezdés. A képpel ellentétben, a valóságban a lány eléggé slamposan öltözködött fel és nagyon dühösnek is tűnik, amit megpróbál néhány gyereken levezetni, láthatóan eredménytelenül. Ahogy az arcára nézek, egy pillanatra elszégyellem magam: miért kellett ezt tennem? Nem lett volna jobb mindenkinek, ha békén hagyom? Persze ez is a meggondolatlanságom miatt van, sosem bírok semmit alaposan végiggondolni.
Azonban most már mindegy. Niki itt van, nekem pedig minden tőlem telhetőt meg kell tennem. Nem azért, hogy szeressen, hanem, hogy jobban érezze magát. Ismerem azt az érzést, hogy nem kellesz valamelyik szülődnek. Édesanyám bár bizonyára kedvelt, de sosem volt igazán velem és nagyon könnyen lemondott rólam apám javára. Öt éves koromig, amíg apám újra nem nősült, sokszor éreztem rosszul magam amiatt, hogy talán én vagyok a rossz és egyedül az én hibám, hogy anyám elment. Ma már persze ostobaságnak tűnik a dolog, de akkor nagyon fájt.
Ezen tapasztalat ellenére sem fogom soha megtudni, hogy milyen árvaházban élni és, hogy neki miket kellett átélnie az elmúlt 17 évben. Ezért tehát itt az idő, hogy a lányom elé álljak és felfogjam a haragját, hagyjam, hogy kiélje rajtam a dühét, mert akkor hátha megkönnyebbül és én végül is ezért akartam vele találkozni. Látni akartam, elvégre mégiscsak az én lányom, illetve segíteni akartam neki és még most is akarok. Akaratomat és szívemet ily módon megacélozva visszaváltozom emberi formámba és elindulok a lányom felé. Nem tud elijeszteni a dühös arckifejezése, és a csak az én tiszteletemre öltött „harci” öltözéke sem.
- Szia, Merkovszky Ádám vagyok, az apád – megállok előtte és egy pillanatra elbizonytalanodok, hogy most hogyan tovább, de aztán folytatom, elvégre magabiztosságért sosem kellett a szomszédba mennem – Bocsáss meg, amiért csak így hirtelen feltűntem, de szeretnélek megismerni. Anyád csak a múlt hónapban hozta tudomásomra, hogy létezel – ennek kicsit magyarázkodás szaga van, így azonnal visszakozok – Persze ez nem ment fel semmi alól. Egyértelműen felelőtlen, meggondolatlan és megbízhatatlan vagyok.
Az utolsó pár szóval szinte a szájába adom a szitkokat, amivel eláraszthat és, amit én tűrni fogok. Mindegy mit mond vagy tesz, ki kell bírnom, elvégre megérdemlem a megvetését.
Utoljára módosította:Merkovszky Ádám, 2013. június 18. 23:48
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Hegyi Nikoletta
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 19. 00:36 Ugrás a poszthoz

APU < egy fél szívet már kaptál.

~ Mekkora ökör vagyok, hogy belementem ebbe az őrültségbe. - szidtam magamat, magamban, már megbántam ezt az egészet, és nem is rá voltam olyan dühös, inkább a saját hülyeségemre. Most már inkább azt kívántam, bárcsak ne is jönne el, pedig belül tudtam, hogy ha nem tenné meg, végleg összetörne bennem valamit. Nem tudtam, hogy mi az, csak éreztem, hogy jóvátehetetlen dolog lenne. Semmi nem mozdult, és a játszótér lassan kihaltnak számított, áldásos közreműködésemnek is hála, csak a szél mozgatott meg itt-ott egy-egy bokrot.  ~ Mit fogok majd érezni, ha előttem fog állni? Más lesz, mint amikor a nevelő apám állt előttem? Milyen lesz? Honnan tudom, hogy tényleg ő az? Nem kaptam róla képet sem. "Hegyi" apu, akit mindig is az igazinak fogok tekinteni, elmulasztotta, direkt vagy véletlenül? Nem tudom.~ Csomó kérdés motoszkált bennem, kétségek, indulatok hullámzottak feldúlt lelkemben, és félelem is. Nem tudtam, hogy ebben az állapotomban mit fogok neki mondani, mivel fogok nekiesni, mit fogok reagálni, és ő mit fog rám, ebben az öltözékben? ~ Lehet, rossz ötlet volt...de nem, mégsem. Lásson meg így! Ha rondán, koszosan is kellek neki, akkor ...nem, azért ilyen egyszerűen nem ússza meg. Nem menekülhet meg könnyen, 17 év után. Milyen lelke van egy olyan embernek, aki elhagyja a gyerekét? És most akar egy találkozás alatt mindent, az elmaradt 17 évet pótolni. Letörölni az elsírt könnyeimet? Neeem, ő biztosan nem ejtett értem egyetlen könnycseppet sem. Most is késik, tessék...nem volt elég 17 év. ~ Teljesen belemerültem az önsajnálat mocsarába, ahogy szoktam, és észre sem vettem, hogy egy férfi állt egyszeriben előttem. A meglepetéstől teljesen lefagytam, csak ültem mereven, azon a hülye hintán, szinte azt sem hallottam, hogy mit mond. A nevét sem értettem, elkerülte a figyelmemet, csak egy szó volt, ami megmaradt, és visszhangzott bennem, ide-oda pattogva kábult tudatomban: apád...apád...apád...Szinte rátapadtam az arcvonásaira, kerestem magamat benne, magamban, pedig érzéseket, amit éreznem kellene, szeretet, vagy ilyesmi...de nincs találat. Tovább beszélt közben, szemeim összeszűkültek, haragos pillantásaimtól sem tántorodott el. Persze, mitől is félne? Ha másban nem is, de biztosan jobb mágus, mint én. Ebben fölényben van, de semmi másban...
- Hogy képzelted, hogy ennyi év után, csak megjelensz, és közlöd, hogy te vagy az apám? Tudod, egyáltalán, hogy mit takar ez a szó? Ismersz te egyáltalán engem, úgy ahogyan csak egy apa ismerheti a lányát? Majdnem felnőtt vagyok már. Mit akarsz? Azért jöttél, hogy újra elmenj? Hát tessék! Szabad az út! Láttál, most már elmehetsz! - Ömlöttek belőlem a szavak, megállíthatatlanul. Nem a düh dolgozott bennem, hanem a csalódottság, és a keserűség. Nem érdekelt, hogy mivel bántom meg, csak meg akartam bántani, ahogy ő is bántott engem, azzal, hogy 17 év után csak az arcomba vágja, hogy ő az apám. Nem tudtam parancsolni az érzéseimnek, és csak ontottam rá a bántó szavakat.
- Hol voltál, amikor egyedül voltam? Hol voltál, amikor szomorú voltam? Hol voltál, amikor szükségem lett volna rád? Csak rád? Egy igazi apára, akinek a vére az ereimben csordogál? - Nem bírtam tovább a könnyeket visszafogni, és zokogni kezdtem. Már nem szóltam, nem  is jött volna ki hang a torkomon, csak rázkódtam a zokogástól, közben éreztem, hogy remegek. A várakozás, és az elmúlt napok feszültsége tört ki most rajtam.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. június 19. 01:11 Ugrás a poszthoz

Kicsi lányom <3

Miközben beszélek, lányom arcát nézem és várom, hogy történjen… valami. Valami, amitől Niki több lesz, mint a többi ezer kislány, akikkel eddigi életem során találkoztam. Valami, amitől apának érezném magam, az ő apjának. Persze semmi ilyesmi nem történik, helyette megkapom lányom teljesen jogos dühét és keserűségét. Én pedig kiállom, elvégre ezért vagyok itt, végre a szemembe vághatja azt a rengeteg szomorúságot és haragot, ami az évek során felgyűlt benne. Kérdéseket intéz felém, melyekre nem tudok, de nincs is lehetőségem válaszolni.
Mit jelent apának lenni? Fogalmam sincs, tudomásom szerint sosem voltam az és, ha a múlt hónapban az anyja nem jön el hozzám, ma is abban a hitben élnék, hogy nekem még nincs gyerekem. Abban a pillanatban mikor megtudtam nem éreztem semmit, csak hatalmas üresség töltötte be a szívem és homály lepte el az elmém. Később a düh ezeket elsöpörte, iszonyatosan mérges voltam arra a nőre, aki megfosztott attól, hogy apa lehessek, jobban mondva, hogy Niki apja lehessek. Nem volt joga ahhoz, hogy eldöntse, nem tudnám felnevelni a gyereket. Lehet, hogy ma nem lennék híres kviddicsjátékos, de ismerném az előttem álló lányt.
Mit akarok? Őszintén nem tudom. Talán szeretnék visszakapni valamit abból a 17 évből, amit úgy vesztettem el, hogy nem is tudtam róla. Meg akarom ismerni a lányomat, szeretnék neki olyan dolgokat tanítani, amiket csak én mutathatok meg neki. Büszkén ki akarom jelenteni, hogy ő az én lányom és azt is szeretném, ha egy nap apjának szólítana.
Hol voltam? Egy álomban talán, egy rózsaszín ködfelhőben lebegtem, de káprázatom színes buborékát a „Van egy lányod” mondat kipukkasztotta. Végre felébredtem abból az álomból és most itt vagyok, végre láthatom őt és nem tudom, hogy mit csináljak. A kérdései fájnak, de a múlton már nem változtathatok, viszont tenni akarok valamit itt és most, a jelenben. Valamit, amitől Niki több lesz, mint a többi ezer kislány, akikkel eddigi életem során találkoztam. Valamit, amitől apának érezném magam, az ő apjának. De nem tudom, hogyan reagálna rá, ha hozzá érnék. Szeretném elapasztani a könnyeit, de nem tudom, hogy fogjak hozzá. Nem tudom, mivel lehetne megnyugtatni, nem tudom, minek örülne, nem tudom, mi az, ami csillapíthatná a fájdalmát. Nem tudok róla semmit.
Jobb ötlet híján előveszek egy zsebkendőt és felé nyújtom. Másik kezemmel óvatosan, szinte csak ujjheggyel megsimogatom a feje búbját, persze csak, ha hagyja, és nem rántja el azonnal a fejét. Végül mégis megpróbálok válaszolni a kérdéseire, bár tudom, hogy ezekre a kérdésekre nincs helyes válasz:
- Apának lenni felelősséget jelent, felelős vagy egy ember életéért, te alakítod a múltját és jelenének fontos tényezője vagy. Vigyázol rá és óvod, ugyanakkor hagyod, hogy maga is tapasztalatot szerezhessen. Ha kell szigorú vagy, de ha szükség van rá a gyengéd oldalad is képes vagy megmutatni. Az apaság a közös játékról, a nevetésekről, a könnyekről, a megosztott bánatról, a mesékről és az álmokról szól – egy pillanatra abbahagyom a beszédet, mert magabiztosnak akarok látszani, de ez a torkomat fojtogató gombóctól nehezen megy. Nyelek egyet és mélyen a lány szemébe nézek: - Nem te vagy az egyetlen, akit megfosztottak valami fontostól, de te szenvedtél a legtöbbet ez alatt a 17 év alatt. Engedd meg kérlek, hogy mostantól én vigyem helyetted ezt a terhet, vagy legalább cipeljük együtt. Szeretném kiérdemelni, hogy egyszer majd lányomnak szólíthassalak.
Érzem a könnyeket a szememben, de addig pislogok, amíg az érzés el nem múlik. Nekem, mint annak az embernek, aki a szenvedéseit okozta, nincs jogom elsírni magam. Egyedül ahhoz van jogom, hogy a földre hullva a bocsánatáért esedezzek. Viszont azt is a tudomására akartam hozni a kis beszédemmel, hogy nem ő az egyetlen, akinek fáj ez az egész. Szeretném megölelni, de biztos vagyok benne, hogy ő nem így érez, szóval csak állok és várom az újabb szidalmakat, a kérdéseket és a vádakat.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Hegyi Nikoletta
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 19. 02:38 Ugrás a poszthoz

APU <3 Itt az egész. Smiley

~ Kemény a szívem? Igen. Miért? Mit kellett volna tennem? Volt mitől megkeményednie, bár szerettek, és én is viszont, nem is szenvedtem hiányt semmiben, de most érzem csak, hogy mégis mi az, ami járt volna nekem, de nem adatott meg. Miért vagyok más? Miért nem kellettem a saját szüleimnek? De legfőképpen, ha eddig elvoltam nélkülük, most miért kellett NEKI idejönnie? ~ Folytatódtak a kérdések és vádak, de már csak a könnyek görcsös patakja mögött, csendben, hallhatatlanul, mégis ott voltak minden könnycseppben, szavak nélkül, hangok nélkül, néma vádakként sorakoztak minden porcikámból. A szónoklatát is így hallgattam végig azt, amikor arról beszélt, hogy mi az, hogy apa. A levegővételnél azonban megjött a hangom, régi énem visszatért, a sírást újra a düh váltotta fel. A felém nyújtott zsebkendőjét, viszont elfogadtam, legalább valami tőle, hacsak egy darab rongy, akkor is. Viseli a teste melegét, az illatát, a keze érintését. A keze érintését, amit a fejemen is éreztem. Nem húzódtam el, de szavaim ellentétei voltak a test reakcióinak. Záporoztak újra a gúnyos szavak.
- Gratulálok! Ezt jól betanultad! Elméletből ötös. A gyakorlat meg nulla. Ne nevezd magad így apának, és engem sem a lányodnak! Nincs hozzá semmi jogod. Ha ott lettél volna, amikor lázasan feküdtem az ágyamban, vagy írtál volna egy képeslapot legalább a születésnapomra...Persze, értem én...nem tudtál rólam. Jó kis indok...így, hogy kérhetem rajtad számon az elmúlt 17 évet? Ne válaszolj! Nem érdekelnek a válaszaid, sem a magyarázkodásod. Megvagyok nélküled. - Láttam, vagy talán csak érzékeltem, hogy hangja ködösebbé vált, a szemébe is könnyek gyűltek, de nem érdekelt. Csak egy idegen volt. Még csak az, semmi több. Miközben a zsebkendőjével a saját könnyeimet törölgettem, mélyen az orromba szívtam illatát, amennyire bedugult szaglószervem ezt engedte. Automatikus cselekvés volt, valahol bent a mélyben repedezett a páncél, de ettől csak még jobban megijedtem. Nem akartam közel engedni magamhoz, megszeretni pedig semmiképpen nem. Egyszer már megéltem az elvesztése fájdalmát, egyszer már itt hagyott, még ha olyan kicsi is voltam, hogy nem emlékszem rá, de a zsigereimben megőrződtek az emlékek, azt is tudtam, persze nem tudatosan, hogy tényleg ő az. Most itt van, de ki garantálja, hogy nem megy el újra? Tekintetét az enyémbe fonta, és folytatta. ~ Mily megható, de nem inoghatok meg. ~ Ha ledől a barikád, amit magam köré építettem, védtelen maradok. Nem szabad. Gonosz húzás, és kegyetlen tőrdöfés, mikor e szavakkal nyújttam felé a zsebkendőjét.
- Tessék a könnyeim! Viheted - aztán magamban tettem hozzá: Apa. Nem sírtam már olyan keservesen, mint az előbb. Az érzelmek zápora elcsendesült, csak egy-egy cseppje gördült végig az arcomon vékony, tiszta csíkot mosva összemázolt ábrázatomra. Lábaim nem bírtak tartani, nem is erőltettem, leroskadtam a földre, szinte előtte térdelve.
- Nem tartóztatlak - mondták ajkaim, de közben belül valaki azt kiáltotta: Ne menj el!
- Majd értesítelek, ha kiérdemelted, hogy annak szólíthass. - mondták a szavak és odabent valaki hozzátette: Apa!
- Mégis, hogy akarod elkezdeni az apaságot? - kérdezték mindketten egyszerre.
Utoljára módosította:Hegyi Nikoletta, 2013. június 19. 02:43
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. június 19. 08:58 Ugrás a poszthoz

Kicsi lányom <3 Nagyon örülök Kiss

Nem vártam, hogy pár, bár teljesen komolyan gondolt és átérzett szótól majd hirtelen minden megváltozik és mosolyogva omlunk egymás karjaiba. Sőt azt is tudtam, hogy ez a találkozás mindkettőnknek nagyon fájdalmas lesz, de most, hogy itt állok vele szemben és érzem azt a bánatot és látom, hogy milyen messze van az a mosoly, egy pillanatra görcsbe rándul a gyomrom.
Lehet, hogy már sosem fog megbocsátani nekem. Az ő helyében én se lennék velem megértő vagy szolidáris, elvégre én léptem le és nem számít, hogy tudtom nélkül vagy szándékosan. Sőt talán így még rosszabb is, elvégre most kit utáljon, ebben a helyzetben most ki a rossz? Mondhatnám, hogy az anyja, de nem akarok minden felelősséget rá hárítani, én sem voltam és most sem vagyok egy olyan ember, akire nyugodt szívvel bármit rá lehet bízni.
A lányom szavaiból csöpögő gúny kevésbé zavart, mint az arcán végigfolyó könnyek. Mit csinálok? Már megint bántom őt. Mondhatom, szép kis apa vagyok. Mikor Niki felém nyújtja a zsebkendőt, szinte reflexszerűen veszem el tőle és teszem zsebre. Persze nem azért, hogy megőrizzem a könnyeit, hiszen a síró lány látványa és a tehetetlenség érzése már örökre belém ivódott, sokkal inkább az motivál, hogy úgy érzem, ezt kell tennem. Nem dobhatom el csak úgy a „könnyeit”, mert az majdnem olyan lenne, mintha őt utasítanám el. Mikor lányom a földre roskad, először mellé térdelek, majd le is ülök. Kartávolságon belül maradok, de azért úgy, hogy a közelségem ne zavarja őt.
- Ezt úgy veszem, hogy egyelőre nem is küldesz el – válaszolok neki, miközben megpróbálom visszafojtani az érzést, hogy szeretném megsimogatni a fejét.
Az apává válásomról szóló értesítésre csak bólintok, de valahol mélyen belül végre megnyugszom. Ebben a mondatban benne van a lehetősége annak, hogy egyszer majd apának fog szólítani. Nem küldött el a fenébe, mint ahogy vártam, sőt talán egyszer majd barátságosabb is lesz velem. Persze addig még rengeteg idő el fog telni, de én tudok várni, mostantól én fogok várni helyette.
- Szeretnélek megismerni – válaszolom magától értetődően – Jelenleg semmit nem tudunk egymásról és én ezen változtatni szeretnék. Néhány napja ide költöztem a faluba, ennek több oka is volt és az egyikkel majd szeretnélek megismertetni.
Itt természetesen Runára gondolok, a két lánynak egyelőre fogalma sincs egymásról. Úgy gondoltam, hogy ha Niki nem hajlandó beszélni velem, akkor nem fogom magam ráerőltetni, ezért Runának sem akartam addig bemutatni, amíg nem tisztázunk egy-két dolgot. Viszont azt sem szeretném, ha a két lány kölcsönösen azt hinné, hogy a másik miatt jöttem ide. Mind a ketten szerepet játszottak a döntésemben, meg persze maga a hely eldugott volta is fontos szempont volt. Persze azért ezt sem gondolkoztam túl, hiszen maga a költözés is hirtelen ötletként jött. Csupán felírogattam az előnyeit és a hátrányait a dolognak és mind a két lány az előbbi kategória legfontosabb pontjaként szerepelt a listán.
- Talán, ha van kedved, mesélhetnél magadról, de persze semmi sem kötelező. Én már annak is örülök, hogy most itt lehetek veled.
Bár a lány már kifulladtnak tűnik, azért biztos van még benne annyi szufla, hogy elzavarjon, ha valamivel megbántottam. De azért remélem, hogy most már megpróbálhatunk beszélgetni is, az eddigi félig-meddig egyoldalú kommunikáció helyett.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Hegyi Nikoletta
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 19. 12:44 Ugrás a poszthoz

Apu imádlak  Kiss

Egy nyugodtabb pillanatomban rájönnék arra, hogy tulajdonképpen mennyire önző is vagyok, és olyat várok el tőle, és olyanért vádolom, amit nem tehetett meg eddig, hiszen nem tudott rólam semmit. Már azért is hálás lehetnék, hogy vette a fáradtságot, hogy eljött ide, megkeresett, elém állt, és bevallotta, hogy ki ő. Nagy bátorság kellett ehhez, mert hagyhatta volna annyiban az egészet. Sokan így tettek volna a helyében. Minek bonyolítani az életet, önmagában is tele van nem kevés nehézséggel, de ő még tetézte a gondjait velem. Az sem lehetett kellemes, mikor megtudta, hogy van egy nem is olyan kicsi lánya, akit nem látott felnőni, nem látta az első esetlen lépéseit, lemaradt az legelső kimondott szaváról, ami talán az volt, hogy "apa". Nem fogta soha a kezét, nem simogathatta, nem ültethette az ölébe, ezek már elmúltak, soha vissza nem hozhatók. És felmerülhetne bennem az is, hogy igen, ő itt van, de az anyám? Még mindig sehol. Ő nem volt képes megkeresni, pedig éveken keresztül tudhatta, hogy hol vagyok. Persze vele szemben sem lehetek hálátlan, hiszen megszült, nélküle nem lennék, de ez édes kevés, azt gondolom. Szóval gondolhatnám ezeket is, és talán majd nem sokára el is jutok idáig, de túl nagy még a sokkhatás, ami ért, ahhoz, hogy az önsajnálat, és az önzés helyét átvegye az empátia, de valahol mélyen már készülődött a megváltás, mindkettőnk megváltása. Jól esett a közelsége, de ezt magamnak sem vallottam volna be, és az is, hogy mellém ült. Akartam volna, hogy megérintsen, hiszen annyi mindent kihagytunk, sok a pótolnivaló, de makacsságom nem engedte meg, hogy közeledjek. Tegye meg ő az első lépést. És aztán a másodikat, meg a harmadikat, aztán lehet, hogy egyszer majd busásan fogom viszonozni a fáradtságát, az áldozatát, amiről még nem is tudtam, hogy mekkora.
- Vedd, ahogy akarod! - vontam meg a vállaim, de már éreztem belül azt a fájdalmat, amit ő is érezhetett a szavaim hallatán. Ráemeltem a tekintetemet, és az arcát fürkésztem. Nem láttam mást, csak fájdalmat, és szeretetet. Nem sírtam már, a harag is elszállt, meg akartam őt érteni, és igen, ismerni is. Meghaltam volna, ha most felállt volna, és elmegy, pedig ezt joggal gondolhatta volna a viselkedésemből.
- Rendben. - nyugtáztam a közeledését, ezzel zöld utat adva úgy, hogy közben ne érezze túl biztosnak a helyzetét. Még nem történt semmi, ennyi egy idegennek is kijár, és bevallom, amennyit eddig láttam belőle, kíváncsivá tett. Sót, egyre inkább azt éreztem, hogy van közöm hozzá, és fordítva, és nem akartam véget vetni a még ki sem alakult kapcsolatunknak.
- Megérdemelsz egy esélyt, beszélgethetünk...apu. - Ebben az utolsó szóban nem volt sem gúny, sem cinikus felhang, csak egy próba, hogy milyen ezt kimondanom neki. Izgatott az érzés, ami ezzel járt, és persze az is, hogy hogyan fogadja majd. Ettől függött, hogy hogyan tovább, és talán még egy ölelést is engedek neki, ha akarja. Ha ennyire kedves, és megértő, nem lehetek én sem sokáig tapló, nekem is van szívem, nem sokáig bírom már tartani az álarcot, amiről azt gondoltam, hogy megvéd, de mitől is?
- Negyedikes vagyok, hírhedten híresek a csínyjeim, és a szemtelenségem. Rám férne a nevelés, mert nevelőapám, elég szabadon hagyott. Meg is látszik. Nem akarok nagy terheket rakni a vállaidra, hiszen hirtelen szakadtam a nyakadba...apa. - Elmondtam a rosszakat magamról, szembesüljön előbb azzal, a többi már könnyebb lesz.
- Örülök, hogy itt laksz. Te? Mivel töltöd a napjaidat? -
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. június 19. 13:34 Ugrás a poszthoz

Kicsi lányom <3 ezt is megértem \o/ Kiss

Már nem érződik olyan puskaporosnak a helyzet, mint a beszélgetés kezdetekor, így kezdek visszatalálni a megszokott hangomhoz, de egyelőre hagyom őt beszélni. Kíváncsi vagyok rá és tudni akarom, hogy mi minden történt vele eddig, hogy miket szeret és miket nem. Vannak-e barátai, esetleg ellenségei. Valójában mindent tudni akarok róla, meg akarom ismerni, amennyire csak engedi.
Aztán megtörténik… egyszerűen csak kimondja azt a számomra oly fontos szót. Némán mozdulok és közben hallom, hogy beszél hozzám és nevetni szeretnék, mert az alapján, amit mond, nagyon hasonlít rám, de most csak be akarom fejezni azt a mozdulatot. Kinyújtom felé a kezeim és óvatosan, de gyorsan magamhoz húzom, aztán csak ölelem szorosan az én kicsi lányom. Kimondta és ezért én most végtelenül hálás vagyok. Még, ha nem is gondol még rám úgy, de talán képes lesz megbocsátani, és egyszer talán tényleg az apja lehetek. A szám közvetlenül a füle mellett van, ezért nagyon halkan szólalok meg:
- Én is hírhedten rossz gyerek voltam a felnőttek szempontjából, imádtam olyasmit csinálni, amiért büntetést kaphattam. Bár a legtöbbször nem kaptak el. Örülök neked – az utolsó két szót csak suttogom, aztán elengedem Nikit, ha eddig eltűrte a közelségem és nem lökött bele a legközelebbi bokorba.
Gyengéden kisimítok egy tincset az arcából és hitem szerint gyengéden mosolygok rá, de fogalmam sincs, hogy ő milyennek láthatja az arckifejezésem. Csak abban vagyok biztos, hogy most hihetetlenül boldog vagyok: 34 éves koromban végre családom született. Nem akarom túl hosszúra nyújtani a beszédszünetet, így válaszolok a kérdésére, de én most már annak is nagyon örülnék, ha csak nézhetném őt.
- Jelenleg futással, főzéssel és ihletkereséssel. Otthagytam a fővárosi csapatot és a válogatottat is, szóval most már nem a kviddics teszi ki az életemet, bár a repülés hiányzik – szívesen mesélek még magamról majd, ha kérdez, de én is kíváncsi vagyok rá, ezért én is felteszek párat – A sulival hogy állsz? Hallottam idén itt rendezik meg a tusát. Jelentkeztél rá?

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Hegyi Nikoletta
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 19. 15:51 Ugrás a poszthoz

Apu!  Kiss Kiss Kiss Kiss Kiss


Lassan olvad  jég, ami csak bennem létezett, őbenne az elejétől fogva csak az őszinte kíváncsiság volt, hogy ki is lehet az ő kicsi lánya? Mennyire hasonlít rá, és mennyire ütött az anyjára? Biztosan van bennem belőle is, de egyelőre ezt a részem inkább titkolnám, bár hozzám tartozik, mint fához az árnyéka, és nem ítélhetem el, hiszen róla sem tudok semmit. Váratlan a várt ölelés, számítani nem számítottam rá, pedig mindennél jobban vágytam. Teljesen felengedtem a karjaiban, megszűnt létezni minden más, karom lassan csúszott a dereka köré, és egy mély sóhaj is elhagyta az ajkaimat. Ezzel együtt dőlt le talán az összes gát, ami még volt bennem vele szemben. Örültem neki, hogy itt lehetek. Megdobbant a szívem, amikor rádöbbentem, hogy mennyire hasonlítunk. Ezt Hegyi apuval nem éreztem, hiszen nem húsa és vére voltam. Hiányzott a közösség érzése, hogy a szereteten túl más is összekapcsol minket, valami óriási kozmikus erő, amibe ha belegondoltam, már megborzongtam. Mindig is vonzott a világ misztikuma, ami egyben a teremtés misztikumát is magában foglalta.
Jó volt a karjában, nem akartam idő előtt kibontakozni belőle, de aztán nagy nehezen elengedtem. Ha minden igaz, és tényleg a faluba költözött, sokat láthatom. Igen, talán naiv vagyok, és idealista, könnyen hittem neki, ki is használhatná ezt a tulajdonságomat, de most nem gondolkoztam ezen. Akartam vele lenni, addig amíg az ellenkezője be nem bizonyosodik, mármint, hogy nem bízhatom meg benne. Hallgatom, ahogy mesél magáról, és a kviddics említésekor, kétféle érzés kúszik a gyomromba. Az első, hogy mindig is éreztem, hogy apámnak köze lehetett ehhez a sportághoz, bár ez nem örökölhető, de mégis. Máskülönben megmagyarázhatatlan volt, a bennem támadt rajongás. A másik pedig a kellemetlen élmény, mely még most is kíséri a mindennapjaimat, ahányszor csak reptan órám van Markovits tanár úrral, és tudtam, hogy apa nem lesz ezért büszke rám. Ezért sem.
- Te is kviddicseztél?! Akkor ebben is hasonlítunk, mert én is. - mosolyodtam halványan el. Úgy látszik ez a nagy felfedezések napja lesz, és a többi azonosság is ki fog derülni, ami még közelebb visz minket majd egymáshoz.
- De már abbahagytam.- toldottam meg a mondatot. Örültem volna, ha nem kérdez rá az okára, nem akartam még vele beszélni erről.
- Egyre több a közös bennünk, remélem, hogy nem bánod?! - Mind jobban felszabadultabban mosolyogtam, amikor eszembe villant az öltözékem, magyarázattal tartoztam neki.
- Ja! És ne hidd, hogy így szoktam öltözködni, csak miattad volt minden, neked akartam tetszeni. Remélem sikerem volt nálad. - nevettem, aztán folytattam - Van szebb ruhám is, legközelebb abban látsz majd, jó lesz, apa? - Ezzel az ártatlan kérdéssel egyben a jövőt is felvázoltam, hogy lesz még folytatás, fogunk még találkozni, ha ő is úgy akarja, és reméltem, hogy így akarja. Nem bírtam volna ki egy újabb csalódást, hogy elmegy, és megint nem látom.
- Csak mentor vagyok a tusán, nem jelentkeztem, tudod, olyan vagyok, mint a hangyaboly, nyüzsgök, ha kell, ha nem. Nem kell mindenhol ott lennem.  Azt mondtad a faluba költöztél. Hol? Merre és mióta? Milyen a házad? Megnézhetem majd egyszer? - záporoztak belőlem a kérdések.Míg válaszolt, ha válaszolt, egy ötlettől vezérelve papírt halásztam elő a zsebemből, és ceruza is volt nálam, hála Istennek! A következő irományt kanyarítottam a lapra:

Értesítés
!
Kedves Merkovszky Ádám, a mai nappal engedélyezem, hogy az ön mellett ülő tüneményes barnaságot, lányának szólíthatja. Az engedély visszavonásig szól.


Aztán a mai dátum, és az aláírásom. Majd átadtam NEKI, és izgatottan vártam, hogy mit szól majd hozzá.
Utoljára módosította:Hegyi Nikoletta, 2013. június 19. 16:01
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. június 19. 21:52 Ugrás a poszthoz

Kicsi lányom <333 Kiss Kiss Kiss

Úgy érzem, boldogságomat nem lehet hova fokozni, de lányomnak még mindig sikerül meglepnie. Niki ugyanis nemcsak, hogy nem lök el magától, de hozzám is bújik, és először érzem a találkozásuk óta, hogy örül annak, hogy itt vagyok. Ezután, ha akarnám, se tudnám levakarni az arcomról a boldogságtól oda kiülő vigyort.
Azon viszont kicsit csodálkozom, hogy nem ismer fel, nem mint apját, hanem mint kviddics bajnokot. Nem mintha zavarna, csak furcsa, elvégre saját bevallása szerint ő is űzte ezt a sportot. Persze lehet, hogy csak hobbiszinten, vagy ő éppen a külföldi csapatokat jobban bírja. Ezért nem is hibáztathatom, elvégre bár a magyarok is jók, de azért messze nem tartozunk az élvonalba. Most, hogy eljöttem még kevesebb esélyük lesz a feljebbjutásra, úgyhogy most bizonyára nagyon utálnak.
Elkalandozásom közben azért figyelek Nikire és feltűnik az arckifejezése, amit akkor vág, amikor a kviddics abbahagyásáról beszél. Szeretnék rákérdezni, de még nem érzem úgy, hogy olyan bizalmas viszonyban lennénk, hogy nekem öntse ki a lelkét. Majd szépen lassan, apránként mindent meg fogok tudni róla, már ha rajtam múlik.
- Igen, kviddicseztem, a múlt hónapban vonultam vissza. A pesti csapatban játszottam, fogó vagyok. Egyre több hasonlóságra derül fény – mosolygok rá és kicsit megborzolom a haját, bár egy pillanatra tétovázom, elvégre az a tapasztalatom, hogy a tinilányok nem szeretik, ha összekócolják a hajuk. Niki azonban már eleve kócosan érkezett, valószínűleg az én elijesztésem céljából, szóval remélem, nem veszi zokon, hogy kicsit káoszosabbá alakítom a frizuráját.
Nem szólok neki, hogy már kaptam róla képet és az alapján sejtettem, hogy nem éppen ilyen az ízlése, helyette inkább vele nevetek:
- Szerintem elsöprő sikert arattál, ez lesz a legújabb divat – rákacsintok, majd eláll a szavam, attól, amit hallok, illetve inkább attól, amit sejtek a szavak mögött. „Legközelebb.” Ezek szerint nem ijesztettem el végleg és még később is látni akar. Vigyorom tovább szélesül, már-már félek, hogy körbeéri a fejemet.
- Ha szép ruhában jössz, akkor otthon látogass meg, abban nem lehet csak úgy leülni a játszótéren a földre – burkolt invitálás a házamba, és talán sikerül egy ilyen alkalommal összeismertetnem Runával is. Csak remélni merem, hogy kedvelni fogják egymást, bár az is lehet, hogy már ismerik is.
- Büszke vagyok rád, biztosan nagyon jó mentor leszel – simogatom meg a kezét. Magam sem tudom, hogy miért érek hozzá, talán azért, mert egyfolytában oldhatatlan vágyat érzek arra, hogy magamhoz öleljem és többet el se engedjem. Ezt a késztetést vezetem le a kisebb érintésekkel.
- A Macskabagoly utczában lakom és még csak pár napja utaztam ide. A házat lakberendezőkre bíztam, egyedül a konyha az én „munkám”. Egyébként modern, barna és eléggé agglegényes atmoszférája van – beszéd közben a zsebembe nyúlok és előhúzok onnan egy apró tárgyat, amit Niki kezébe helyezek – Bármikor meglátogathatsz, amikor kedved tartja. Ha netán nem lennék otthon, ezzel a kulccsal be tudsz jutni, így nem kell a küszöbön várnod rám.
Remélem, nem gondolja elsietett lépésnek a kulcsot, engem egyedül a praktikum vezérelt az elkészítésekor. Nem gondoltam volna, hogy az én meglepetésemnél lehet jobb még ezen a napon, de természetesen Niki ebben is legyőz. Könnyeimmel küszködve olvasom végig az üzenetét és ebben a pillanatban nem kelthetek túl férfias benyomást, de jelenleg ez nem is célom. Az egyetlen, amit szeretnék az, az, hogy kibírjam sírás nélkül. Teljesen meghatott a lányom kedvessége, aranyossága.
Niki arcát eléggé homályosan látom, mikor kinyújtom felé a kezem. Megsimogatom a feje búbját és halkan köszöntöm:
- Örülök, hogy találkoztunk, kicsi lányom.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Hegyi Nikoletta
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 20. 01:21 Ugrás a poszthoz

Apu  Kiss Kiss Kiss Kiss

El sem hiszem, ilyen a mesében sincs, szinte a föld felett lebegek. Mi ez? Ekkora örömet még soha életemben nem éreztem, mintha az összes születés és -névnapom, na meg az összes karácsony is ma lenne. Az ajándék különleges, nem sokan kapnak egy apát a 17. születésnapjukra. A csomagolás is rendben van, ahogy végig néztem rajta feltűnés nélkül, jól néz ki. A blokkot is eldobom, nem fogom visszacserélni ünnepek után. Nagyon reméltem, hogy nem kell csalódnom benne. Éreztem, hogy örömet okozott neki az ölelésem, meg hogy hozzábújtam, ez az érzés bennem is ott volt. Nem tudtam, hogy mi ez az egész, és hogyan csinálta, de teljesen elvarázsolt a személyisége.  Ebben viszont nem hasonlítottunk. A kviddics közös pont volt, mindkettőnk életében szerepet játszott, bár az övében inkább, mint az enyémben
- Te is abbahagytad?! Biztosan jó játékos voltál. Miért hagytál fel vele? Nem kell ám válaszolnod, ha kellemetlen a kérdés. Én hajtó voltam, és az év újonca, már azt sem tudom, hogy melyik évben. - Örültem, hogy nem kérdezett rá, én miért nem játszom már, és nem akartam fájó emlékeket feszegetni esetleg. Észre sem vettem, és utálatom egy pillanat alatt fordult át, egy mély szeretetbe. Sokan különösnek gondolhatnák, sőt lehet, hogy tényleg az, de megkedveltem. Apa csak egy van, s bár nekem kettő, őt is közeledni éreztem a szívemhez. Együtt nevettünk az öltözékemen, pedig biztos furcsa lehetett neki az elején. Egy perc sem telt bele szinte, és a kezemben volt egy kulcs. A házának a kulcsa.
- Bármikor mehetek hozzád? - csillant fel a szemem a lehetőségre. - Köszönöm, hogy annak ellenére, hogy nem is ismersz, és ahogy az elején beszéltem veled, így megbízol bennem, és ne haragudj a bántó szavakért! - Most rajtam volt a sor, hogy megöleljem. Megérdemelt egy kis extra bónuszt, olyan sok szitok után. Sőt még egy meglepetéssel is készültem, igaz hirtelen ötletként, de ez már csak így működik nálam. Átnyújtottam az engedélyt, hogy lányának tekinthet, amire teljesen elérzékenyült. Zavarba is jöttem. Nem akartam ennyire felzaklatni, de azért jólesett neki, és így nekem is.
- Nekem van mit köszönni apu! - mondtam, és ezúttal a kezét simogattam meg. Majd el akarván terelni kicsit a szót az érzelmek túláradásáról, újabb kérdéssel bombáztam.
- Itt végeztél te is a Bagolykőben? Mi volt a kedvenc tantárgyad? - Érdekelt minden, ami kapcsolatos volt vele, és izgalmas volt az is, hogy belegondoltam, talán ugyanazokat a folyosó köveket koptatta ő is, mint most én. Hallgattam, ahogy mesélt, és csak egyre több fontos kérdés motoszkált a fejemben.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. június 20. 21:30 Ugrás a poszthoz

Kicsi lányom <3

- Jah, mondhatjuk, hogy jó voltam, de inkább pontosítsuk arra, hogy jó vagyok – nevetek fel – Nem tervezem, hogy nagyon hosszú ideig távol maradnék a kviddics világától, csak kellett egy kis szünet. A rajongók, a meccsek és az edzések kezdtek kicsit az idegeimre menni és úgy éreztem, hogy egyfolytában csak a kötelességem teljesítem és magamért soha nem teszek semmit. Nem akartam megutálni a játékot, ezért inkább tartok egy kis pihenőt. Hm… hajtó? Néha egy-egy edzésen én is megtapasztalhattam azt a posztot, de nekem nagyon nem fekszik. Egészen más képességek kellenek hozzá, de ezek szerint te tehetséges vagy ezen a téren, ha megkaptad az év újonca címet.
Elég kimerítően válaszolok a kérdéseire, ami egy kicsit aggaszt, mert hát nem azért vagyok itt, hogy csak rólam folyjon a szó. Másrészről viszont szeretném, ha megismerhetne, teljes mértékben ki akarom elégíteni a kíváncsiságát.
- Persze, bármikor, amikor kedved tartja. Később majd esetleg a barátaidat is elhozhatnád, szívesen megismerném őket. De persze, ha nem akarsz felvállalni előttük azt is megértem – emelem fel a kezeim magam elé szinte védekezőül egy pillanatra. Nem igazán jön be a gondolat, hogy esetleg szégyellni fog, de azért ezzel az eshetőséggel is számolnom kell, és eddig nem voltam olyan apa, akivel dicsekedni lehetne.
- Nincs semmi gond. Megérdemeltem és számítottam is rá, hogy nem fogsz egyből a nyakamba ugrani – mosolygok rá megnyugtatóan. A szavai fájtak, de igaza volt, ráadásul már nem vagyok kisgyerek, a helyén tudom kezelni a dolgokat és különben sem vagyok az a sértődős fajta.
- A lányom vagy, még szép, hogy megbízom benned – nézek rá, talán kicsit hökkenten, mert nekem ez teljesen egyértelmű volt. Na, igen: felelőtlenség, meggondolatlanság, megbízhatatlanság triumvirátusa, bár ebben az esetben csupán az első kettőről van szó. Nem igazán gondoltam bele a dologba, mert nekem magától értetődőnek tűnt.
Az ajándéka nagyon meghat, a simogatása pedig jól esik, de azért megkönnyebbülök, mikor nyugodtabb vizekre evezünk és a téma inkább a múltamra terelődik.
- Nem, én Roxfortos voltam – rázom meg a fejem tagadólag – Szüleim úgy gondolták, hogy az lesz nekem a megfelelő hely. Talán azt is remélték, hogy egy külföldi iskolában, majd megnevelnek. Nem igazán sikerült nekik – nevetek fel kicsit gonoszkásan – A kedvencem? Azt hiszem az átváltoztatástan, a tanár kitüntető figyelmének hála rengeteget tanultam, még az animágiát is elsajátítottam. Te melyiket szereted? Milyenek a tanáraid? Van, akit különösen kedvelsz?

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Hegyi Nikoletta
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 22. 11:55 Ugrás a poszthoz

Apu drága  Kiss Kiss Kiss Kiss

"Apu" Sokszor kimondtam már ezt a szót, de most mégis más, sokkal közelibb, még akkor is az, ha akinek mondom, semmit nem tud rólam, és én még annyit sem róla. Az idő mindent megold, és egyelőre csak a felületi témákat feszegetjük, lassú, de izgalmas feladat egymás megismerése. Hálás vagyok neki a szeretetéért, amiért még semmit nem adtam cserébe, a figyelméért, hogy eljött ide, még ha nem is csak miattam. Érdekelt, hogy ki lehet az, akit meg kell ismernem, de nem sok kedvem volt hozzá, most Őt akartam megismerni, elég feladat volt ez most nekem, és gondolom, hogy neki is én.
- Az én tehetségem a kviddicsben, nem is nevezhető annak. Csak játszottam, semmi extra. Jó akartam lenni, de nem ment. Rajongók? Akkor híres lehetsz, és én meg semmit sem hallottam rólad. - Elszomorított, hogy volt olyan, aki sokkalta többet tudott róla, mint én, pedig az én apám, és már nem adom senkinek, még a rajongóknak sem. Sportolói múltjáról, jelenéről, ha ilyen híres, csak van valami a könyvtárban, majd felkészülök belőle a következő órára.
- Új tantárgyat veszek fel - kacsintottam apára - az a neve, hogy "Apa, mint sztár". Hamarosan ebből is lesz egy K-m, mint általában, ha valami érdekel. Azt a sok rajongódat pedig most felcserélted egyre? Nem szeretném, ha csalódnál benne. Szorgalmas diákod leszek, apu.- bújtam hozzá kicsit. Élveztem a közelségét, ki akartam használni minden percet, amit vele tölthetek. Lehet, lesz majd olyan időszak is, amikor a hátam közepére nem kívánom, ha előveszi az apai szigort, nem tudom, hogy hogy fogok reagálni rá.
A faluba nem nagyon szoktam lejárni, de most új dimenziók nyíltak meg a lehetőséggel, hogy ott is lesz egy otthonom, ahová mehetek, és ami többet jelenthet nekem sok minden másnál, nevezetesen, az Ő háza, amire nagyon kíváncsi voltam már.
- Komolyan bármikor? És esetleg lesz ott külön szobám is, hogy néha ott alhassak? Nem leszek a terhedre, csak a közeledben szeretnék lenni. Hallani a szöszölésed, veled reggelizni, vagy csak ott lenni veled. És ne gondold, hogy szégyellnélek, nagyon büszke vagyok rád, mert te vagy a Világ legtökéletesebb apája. Kicsit késtél, de majd behozod. - nevettem el magam, éreztetve vele a dolog froclizós oldalát is. Bizalmat szavaztam neki, mint ahogy ő is nekem, és innentől már csak az van hátra, hogy mindketten megdolgozzunk érte. Erre elsőnek szép gesztus, otthonának a kulcsa, amit kicsit meghatódottan, de határtalan örömmel vettem át tőle, és süllyesztettem a legmélyebb zsebembe, hogy nehogy elhagyjam. Apa szemében is látom csillogni a könnycseppeket, de bennem valahol már motoszkál egy kellemetlen kérdés, amit fel kell tennem, de nincs még itt az ideje, ezért a múltra terelem a szót. Meg voltam róla győződve, hogy ő is idejárt, ebbe a suliba, ahova én is, de tévedtem.
- Roxfort?! Pedig az nagyon jó suli, a szüleid helyében, én is azt választottam volna, ha legalább olyan rossz kisfiú voltál, mint én, kislány. Te is tudod akkor, hogy unalmas jónak lenni, és megértéssel fogadod majd, ha hetente más-más tanár rendel be, hogy a viselt dolgaimról értesítsen. - eresztettem meg e legbájosabb mosolyomat. Igen, ebbe még nemigen gondoltam bele, hogy egy apa közelsége nem csak habos torta. Ajaj!
- A tanár kitüntető figyelmét is a rosszaságodnak köszönhetted? Ááá, és animágus is vagy?! egyre inkább büszke vagyok rád. Nincs másnak ilyen remek apukája. - tekintettem fel rá, csillogó szemekkel. - Na, és mesélj! Milyen érzés az átalakulás, és mi az állatalakod? - Ez az új téma, feledtette velem egy időre a kényes kérdéseket, de biztosan sor kerül azokra is.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. június 25. 16:00 Ugrás a poszthoz

Kicsi lányom <3

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd boldog leszek attól, hogy egy kis falucska játszóterének földjén üldögélhetek és beszélgethetek egy lánnyal. Persze akkor még nem tudtam, hogy van egy lányom, akivel ezt az örömöt jelenleg átélhetem. A kviddicses múltja láthatóan nem egyszerű, ennek ellenére azért én megpróbálom biztatni egy kicsit.
- Szerintem elég, ha élvezted, én mindig a játék öröméért játszottam, és mikor az utóbbi időben már csak az lebegett a szemem előtt, hogy minden áron nyernünk kell, akkor úgy éreztem ideje pihenni egy kicsit. Ha később újra akarod kezdeni, akkor én melletted állok, ha akarod, gyakorolhatok is veled. Rajongók… Nem igazán sikerült megkedvelnem őket, illetve a legtöbbel nincs bajom, csak a házamhoz jövő, becsöngető és a rám fényképezőgéppel leső típusokat nem bírom. Nem is vagyok kötelező tananyag – borzolom meg kicsit a haját – Most majd hallhatsz rólam, amennyit szeretnél.
- Nagyon jól jártam. Kicsit sem érdekel a többi rajongóm, elég vagy nekem te. Viszont a vizsga piszok nehéz lesz ám – kacsintok rá – sosem lettem volna jó tanár.
Niki hozzám bújik, én pedig átkarolom addig. Megfordul a fejemben, hogy szeretnék egy puszit nyomni a homlokára, de még tétovázom.
- Komolyan bármikor – bólogatok, de további kérdéseire csak titokzatosan mosolygok. Nevelőapjával kicsit szövetkeztem a háta mögött, így a szoba és a fürdő már rég készen van, elméletileg olyan, aminek Niki örülni fog, de egyelőre nem akarom lelőni a meglepetést. Ha elküldött volna és nem fogad el apjának, akkor egyszerűen bezártam volna a szobát és elfelejtem. Örülök, hogy nem így történt.
- Inkább én vagyok rád büszke és koránt sem gondolom magam a tökéletes apának, főleg nem a legtökéletesebbnek, ahhoz túl sokat késtem, viszont boldoggá tesz, hogy te így gondolod – összeszedem a bátorságomat, azt a legendásat, és nyomok végre egy puszit a kislányom homlokára. A következő mondatai azonban nem árasztanak el határtalan örömmel.
- A rosszasággal nincs baj és nem is hiszem, hogy nekem kéne papolnom, úgyhogy csak annyiban egyezzünk ki, hogy a heti rendszeresség helyett legyen kétheti, az igazgató urat pedig egyelőre nem szeretném személyesen megismerni – húzom össze a szemöldököm és vágok hozzá komoly fejet, majd hirtelen felnevetek és rákacsintok – De a lényeg az, hogy ne kapjanak el és akkor nincs gond.
Az animágiához kapcsolódó kérdéseknek örülök, bár nem mindegyikre tudok kimerítő választ adni.
- Háát igen – vakarom meg szabad kezemmel a fejem – Eléggé rossz gyerek voltam, és a tanárom úgy gondolta, hogy az energiáimat fordíthatnám a tanulásra. Csak éppen az anyagot már betéve tudtam, így az nem is tudott motiválni, az órák meg irtó unalmasak voltak, így hát feldobtam őket – elég sok emlék eszembe jut, aminek hatására egy csibészes vigyor terül el az arcomon – Aztán kitalálta, hogy legyek animágus. Kezdetben nem érdekelt, de aztán megláttam benne a lehetőséget: még több csínyt követhetnék el büntetlenül. Így aztán nekiálltunk gyakorolni és ma már bármikor képes vagyok állatalakot ölteni. A végére kicsit meg is komolyodtam, nehéz volt megtanulni, még nekem is, pedig akkoriban én voltam az egyik legjobb diák a Roxfortban. Az átalakulás… mivel olyan gyorsan történik… meg hát nem is szoktam ezzel foglalkozni, nem igazán tudom.
Az alakomat úgy döntök, megmutatom neki, mert így legalább már fel fog ismerni úgy is és nem megy el mellettem, ha a faluban esetleg összefutnánk. Ez előfordulhat, mert szeretek kutyaként mászkálni a környéken, könnyebb így felfedezni, mint emberként. Pár pillanat múlva már, mint husky szemezek a lányommal, fejemet az arcához dörgölöm és hagyom, hogy ha akar, megsimogathasson. Megvárom, hogy kigyönyörködje magát bennem, majd visszaváltozom és várom a véleményét.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Hegyi Nikoletta
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 28. 02:15 Ugrás a poszthoz

Legdrágább Apu   Kiss Kiss Kiss Kiss Kiss

Miközben az öreg, akarom mondani apu dumáját hallgattam, a kviddicsről papolt, savanyú képpel meredtem magam elé. ~ Mennyiszer hallottam már ezt a süket szöveget?! Hát nem azért sztár valaki, mert nyerni akar?! Ha valaki nem akar nyerni, az nem is fog, ez pszichológia, és ezek szerint apu sem ért mindenhez...sőt. ~ A gyakorlási lehetőség sem dobott fel, csak kényszeredetten mosolyogtam. Nem akartam mindjárt megbántani az elején, lesz még arra rengeteg idő, ez is egy keserű gondolat volt a fejemben, de  az igazság azért mindig előbuggyant belőlem, hisz nem is én lennék, ha nem így lenne.
- Kedves vagy apu, de ketten nem olyan mulatságos, különben is azt hiszem, hogy nem fogok már kviddicsezni ebben a büd...izé...életben soha. És biztosan jó tanár vagy, ha engem érdekel a tantárgy. - Végre egy kicsit más vizekre eveztünk. Kerülnöm kell a kviddics témát, de sajnos egyszer rá fog kérdezni, de én a jobb soha, mint azonnal elvét vallottam erről. Hozzábújtam, jó volt élvezni a közelségét. Már úgy éreztem, hogy senki nem választhat el tőle, és mintha ezer éve mellettem lenne, bár még a vonásai sem rögzültek bennem. Kételkedve tapogattam a kulcsot a zsebemben, az ő házának kulcsát, ahova, mint mondta bármikor mehetek. Nem is hittem el. Majd, ha tényleg ott fogok állni a ház előtt, a kulcsot a zárba illesztem, és nyílni fog a a kapu, akkor majd talán elhiszem, hogy mindez nem álom, hanem valóság, és valóság az a puszi is a homlokomon.
- Jó, tényleg sokat késtél, rendben, akkor nem is vagy olyan tökéletes, tévedtem.- közöltem vele kicsit álnok mosollyal az arcomon, kezdett kiütközni belőlem rosszabbik énem, pláne, hogy a rosszalkodásról esett szó. Nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni már az elején, de csak jó, ha hamar megszokja, később nem lesz gond belőle.
- Miért ódzkodsz ennyire az igazgató úrtól? Nagyon aranyos kis emberke, olyan, mint a nyári Mikulás. - nevettem teli szájjal. Nem volt ez a legudvariasabb viselkedés tőlem, de tényleg olyannak láttam.
- Egyezzünk ki apu a másfél hétben, és igyekszem, hogy ne kapjanak el, de jónak lenni unalmas. - húztam el a számat. Ő aztán tudhatná, hisz nem volt jó gyerek, akkor tőlem miért várja e?! De azért elhatároztam, hogy jobban fogok vigyázni magamra. Aztán el is mondta, hogy nem volt egy angyal, bár most az. Aztán mikor az animágiára kerül a szó, meg is lep azzal, hogy a szemem előtt átalakul. Még soha nem láttam ilyet. Az egyik pillanatban még az apám ült mellettem, a földön, a következőben pedig egy kutya, csodás zöld szemmel. Épp olyan csodással, mint amilyen az ő zöld szeme is. Mélyen belenéztem, mintha az emberi értelem szikráját keresném benne, de csak a kutyaszemek tekintettek vissza. Hozzám dörzsölte a fejét, én pedig megvakargattam a füle tövét, közben úgy beszéltem hozzá, mint egy kutyához szoktam.
- Ugye szereted, ha vakargatják a fülecskédet?! Csodásak a szemeid, és nagyon édes vagy. - Belefúrtam az arcomat a szőrébe. Furcsa érzés volt, hogy az a szőrmók itt előttem, akinek a fülét vakargattam, az apám.  Aztán egyszer csak visszaalakult, és újra emberi alakban ült mellettem.  
- Hát ez csoda volt apu. - lelkesedtem.
- Tényleg te voltál? - Hitetlenkedve simogattam meg a füle tövét neki is, ugyanúgy, ahogy az előbb a kutyának, és közben széles vigyor terült szét az arcomon. Elképzeltem, ahogy együtt sétálunk a faluban, és pórázon vezetem az apámat. Ördögi gondolataim biztosan kiültek az arcomra is. Vajon rájön, hogy mi járhat a fejemben?
- Van nyakörved is? -
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Yarista Palarn
INAKTÍV



RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. június 28. 18:39 Ugrás a poszthoz

Amanda <3
a Tusa első hosszú szabad hétvégéje

Elérkezett az idő, itt a hosszú hétvége, amire kimehetnek és azt nyilvánvalóan most nem tanulással szeretné eltölteni. Már régóta tervezget egy hosszabb kirándulást Mandával, de sajnos mindketten elfoglalt diákok, főleg mostanában. Amandát lekötötte a DÖK elég rendesen, Yaristának meg ott voltak a feladatai: a kviddics, az animágia, most meg már a Tusa is. Volt még valami, ami elég sok idejébe került ezen kívül, ennek a kirándulásnak a leszervezése, illetve a „kellékek” összeszedése. Nagyjából a havi zsebpénze, meg a tartaléka ment rá, de egyáltalán nem bánta, a lényeg, hogy jól érezzék magukat. Amandának semmit nem mondott erről, és ha kérdezte, hogy mit csinálnak majd a hosszú hétvégén, kitérő válaszokat adott, többnyire a kviddicsre hivatkozva. Persze, az is igaz, hogy lenne mérkőzése a hétvégén, de Legrától külön engedéllyel távol maradhat – nyilván meglesz ennek a böjtje majd -, nem fontos meccs a hétvégi. Már ezen is meglepődött ő maga is, hogy kihagy egy meccset, pláne egy lány miatt. Úgy gondolja mégis, hogy megéri neki, meg nem árt egy kis pihenés. Az úti cél kiválasztásánál is rengeteget gondolkodott, majd végül egy napfényes tengerpartra esett a választása, a Maldív szigetek partjaira. Lefoglalta a szállást, mindent elintézett, amit csak el lehetett és csavart egy kicsit az odaérkezésen. Legalábbis Amandáén.
A terv az, hogy a lány nagyon meglepődjön majd, és ehhez egy kicsit gonosz, de édesen gonosz tervet eszelt ki a fiú. Viszont valami olyasmit kellett tennie, amire Amanda ráharap, különben fuccs az egésznek. A terv elkészült, Yarista már korán reggel elutazott aznap, és mindent előkészített Valenciában.

***

A sárkányfészekbe egy bagoly kopogtat be, igen ingerülten. Majd mivel válasz nem érkezik, valahogy bejuttatja a levélkét, amit hozott. Bámulatos, ahogy a baglyok a kézbesítés problémáját meg szokták oldani. A bagoly lelép, és ha Amanda megtalálja az üzenetet, el fog csodálkozni. A Mágiaügyi minisztériumból jött, hivatalos pecséttel.

„Tisztelet Amanda Meggie Philips!

Értesítjük önt, hogy egy önhöz közelálló személy – Yarista Palarn - bűncselekményt követett el. A fent nevezett személy eltulajdonított öntől egy nagyon értékes ékszert, viszont, amit a bűnelkövető nem tudott az az, hogy az ön családja bűbájt bocsájtott erre a tárgyra. Kérjük jelenjen meg a mai napon, a bogolyfalvi minisztériumi kirendeltségünk, második emeletén, hogy a tárgyat azonosítsa, és ez által a fiatalkorú bűnöző megkaphassa méltó büntetését.
A megjelenését kérjük időzítse, 13-14 óra közé.

Valondovszky Sándor
Auror”


Tökéletesen igazinak látszik a levél, még az egyszerű felkutató bűbájok is igazinak mondják, így vélhetőleg Amanda barátja nagy pácban lehet. Ha Philips kisasszony körbenéz az ékszerei között, valóban eltűnt egy értékes családi ékszere, legalábbis ott nincs, ahol legutoljára hagyta…
Utoljára módosította:Yarista Palarn, 2013. július 4. 23:28
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Amanda Meggie Philips
INAKTÍV


Pillangó ~ || Királylány ~
RPG hsz: 232
Összes hsz: 7402
Írta: 2013. július 1. 23:55 Ugrás a poszthoz

Yari
Ruci.

Az utóbbi hetek eléggé tartalmasan teltek, hiszen volt izgalom, öröm, kimerültség, düh, fáradtság, meg minden hasonló benne. Először is teljesen leszívta az energiáit a DÖK-ös szervezés és a tanulás, utána jött a kviddics, mint egy pozitív töltet, hiszen az első mérkőzést nagyon jól vették, a Navinés fogójuk még a cikeszt is elkapta, arra igazán nem lehet panasza. A prefektusi teendőit is közben végzi serényen, igyekszik megfelelő és hatékony lenni, eddig nem is sikerült, ő legalábbis úgy véli, meglógnia előle egyik szabályszegőnek sem. Talán még élvezi is ezt, hogy rendet tehet, nem mintha ő nem kóstolt volna bele ebbe a világba új kisdiákként, de most a másik oldalon áll, ahhoz mérten kell néznie a dolgokat.
Nem indult olyan rosszul a nap számára, de ezzel így van a Tusa kezdete óta körülbelül, hiába van túlterhelve szinte, Jo munkássága rendbe szedte őt és a szervezetét. A sok teendőnek köszönhető talán, hogy ideje se nagyon akadt az elmúlt napokban gondolkodni dolgokról, pedig aztán lenne miről. Egy borítékkal, a legfrissebb Edictummal, egy bögre kakaóval indul a DÖK bázisa felé, apróságokat még meg kell beszélnie a lányokkal, a versenyzők meg már biztosan elkezdték a pihenőt, mert kaptak egy szabad hétvégét. Lehet Yarral is összefutnak, de biztos akad más, eddig be volt szegény zárva, na igen, a gondolataiban kellően ironikus, belelesett már a pletykarovatba és ha jól sejti Hajnitól amit kért, az sem az ellenkezőjét fogja alátámasztani. A megbeszélés lezajlik, de mielőtt távozna, még kiveszi a képet meg az Edictumot is. Felemelt szemöldökkel nézi. Egyszerre csalódott és dühös, de nem feltétlenül a cselekményre. Mi az, hogy őt egy… fú, jobb, ha ki se mondja hová tartozóra cserélik le! Előjött az az igazán egoista, minden magának akaró énje, lennének kérdései, de akihez lenne az nincs se közel, se távol elérhetően. Belegyűri táskájába majd így ebédidő múltával két szendvicset szerezve, meg egy almát elindul a szobája felé.
Belépve egy levélre lesz figyelmes, ami elég hivatalosnak tűnik. Leül az ágyra, aztán két harapás között kibontja, majd elkerekedett szemekkel nyeli le az adott falatot, egy minimális fuldoklás kíséretében. Szemöldöke felfelé kúszik és elképzelése sincs, hogy mégis mi az isten történik most. Elolvassa a sorokat, de a kezdeti döbbenet még a gondolatait is blokkolja, a fiókját kezdi nézegetni, mert nem akar hinni az olvasottaknak. Odasétál és erőteljes kutakodásba kezd, de semmi. Megnézi az alatta lévőt is, majd a ládáját. Semmi. Kezd mérges lenni, nem picit. Fújtat egy kört majd összeráncolt homlokkal vágja bele táskájába a levelet, a Hajnitól kapott képet, a másik szendvicset, meg pár holmiját. Most van fél kettő, jobb későn, mint soha alapon elindul, hogy utánajárjon, mi folyik itt. Nem öltözik át, ma már egyszer megtette, csak felkapja táskáját, amibe egy-két holmija van, majd belebújik egy balerinacipőbe és elindul a pincéből. Elég feldúltnak látszik, de igyekszik ezt nem kimutatni, nem kívánja a fürkésző tekinteteket magán érezni, köszöni szépen e nélkül is jó lesz.
Egyelőre nem igazán fogta fel mi is a helyzet, meg még igazán azt sem, hogy hogyan lett ebből ekkora ügy. Mi a frásznak kellett az Neki? Meg mire jó ez az egész? Ennyire nem lehet bolond! Lassan megérkezik a kirendeltségre, a portán elmondja miért jött, majd meg sem áll a második emeletig, de egyelőre elképzelése sincs mit vagy kit keressen, meg mi a frász ez, utálja, ha nem tud valamiről, némileg a meglepetéseket is. Valószínűleg ezt a Valondovszky Sándort kellene keresnie, de egyelőre nem igazán talált olyan személyt, aki eligazítaná jobban, igen elfoglaltak. Szóval ott ácsorog a második emeleten várva, hogy felvilágosítsák.
  
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Boglyas tér - összes hozzászólása (4885 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 9 10 [11] 12 13 ... 21 ... 162 163 » Fel