38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Keith Coltrane összes hozzászólása (1569 darab)

Oldalak: [1] 2 3 ... 11 ... 52 53 » Le
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. március 30. 15:35 Ugrás a poszthoz

*Megölelgeti a lányt*
Előbb-utóbb úgyis a húgomnak foglak tekinteni.  Cheesy
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. március 30. 16:14 Ugrás a poszthoz

Amíg a meleg lakásban vagy, addig nem számít.  Cheesy
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. március 30. 16:26 Ugrás a poszthoz

Micsoda intellektuális szópárbaj, kérem.  Cheesy
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. március 30. 18:44 Ugrás a poszthoz

Leonie
-tegnap éjjel 11 környékén, Keith megérkezésénél-

Senki se mondta neki, hogy gyújtsa fel az iskola leveléhez csatolt térképét. Senki se mondta neki, hogy jöjjön a legutolsó vonattal, hogy biztos eltévedjen. Csak egyetlen egy utasítást kapott, a legkülöncebbet minden utasítás közül, amit rokon csak adhat; fel kellett vennie nagybátyja hófehér köpenyét, mondván, hogy az a különösen erős spirituális hatása miatt majd segíti őt. Keith erősen gyanítja, hogy mindezt csak azért tették vele, hogy biztos feltűnjön a környéken kószáló emberkereskedőknek, ennek ellenére felvette a ruhát - főleg azért, mert hóbortos nagybátyja  olyan bűbájjal zárta le a ládáját, amit fogalma sincs miként kell feloldani.  
Szóval hófehér utazóköpenyben, méregzöld ládáját húzva indult el tökéletesen az ellentétes irányba, miközben úgy viselkedett, mintha esze ágában se lenne eltalálni az iskoláig; minden utcánál szentelt néhány percet a tökéletes, gyermeki rácsodálkozás édes érzésének, abszolút nem úgy tűnt, mintha bárhová is sietne. Ki tudja, talán 11 körül is csak véletlenül keveredett a kastély kapuja elé, ezt igazából nem lehet megállapítani, mert mióta leszállt a vonatról, vigyorog. Az, hogy a haja is égnek áll, ráadásul hajszálai furcsán önálló életet élve maguktól mozognak csak akkor derül ki, mikor a szobrok és az írás alapos szemléje után lehajtja a fejéről a csukját. Nyilván nem látja, hogy már megint mit csinál, de nem valószínű, hogy úrrá tudna lenni izgatottságán. Mennyi új élmény! Mennyi új ismeretség! Mennyi új hely! Igaz, ez a hely sokkal békésebb és kisebb, mint ahonnan jött, de 100%-ig nyitottan fordul minden felé - végigbizsereg az egész teste, ha csak arra gondol, hogy mennyi tapasztalatot fog itt szerezni.
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2013. március 30. 18:44
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. március 30. 19:10 Ugrás a poszthoz

Nekem mondod, az ilyen humor teljesen padlóra küld... Shocked
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. március 30. 20:18 Ugrás a poszthoz

Leonie

Teljes extázisban lépked a kastély felé; minden megszűnik körülötte, úgy érzi, hogy soha nem tud majd betelni az ódon kastély holdfényes látványával, ami minden lépésével csak jobban és jobban felé hajol; ő maga is él és élnek benne, Keith-nek nem esik nehezére elképzelni a fényes ablakok mögött szórakozó diákságot. Tulajdonképpen a veszett nagy izgatottság mellett egyfajta "minden rendben" békesség is kezdene beköltözni a lelkébe, amikor is valami megtámadja hátulról, neki pedig a nagy ámuldozásában esélye sincs védekeznie. A hátába csapódó testtől előrebukik, majd megbotlik a köpenyében - a ládája tehetetlenül lepuffan a földre, majd két pillanat múlva mind a két gyerek elterül a földön. Keith a teljes zavarodottság állapotában igyekszik valahogy kikeveredni a köpenyéből, miközben a támadója egy ártatlan kislány módjára sikítozik - no de mit? Ez tényleg komoly?
- És szemmel láthatólag ez neked nem tetszik...Vagy itt mindenkit kinyírnak, ha nincs állatnak öltözve? - Feleli a lány első megállapításra, először kissé morcosan, vagy inkább ledöbbenten, de a végén már vigyorog. Egyszerűen imádja az ilyen váratlan élményeket - bár a társasága általában nem szokta, a mágiája ugyanis pont az ilyen alkalmakat keresi, hogy kitörjön.
A néhány másodpercig tartó méregetés után egyszerre állnak fel a lánnyal - így még alaposabban meg tudja nézni, ki ez a pandapárti gyilkológép.
- Be. - Feleli könnyedén nevetve, miközben vigyorogva lefelé bámul a vörösre. Talán a lány nem éppen erre a hatásra számított, de Keith-nek fogalma sincs, mit jelent a mellén feszülő prefektusi jelvény - jó eséllyel ideje se volt megnézni.
- Feltéve, hogy beengedsz. Ki vagy te? Valamiféle harcos őrző-védő? Én bírom a flúgosokat. - Hallható akcentussal beszél, miközben a haja újra önálló életre kel. Izgatott, közvetlen, szemmel láthatóan mókásnak tartja a szituációt.
- Én csak Keith vagyok. - Teszi hozzá, miközben megpróbál kezet nyújtani annak ellenére, hogy a lány továbbra is bele van mászva a képébe.
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. március 30. 22:34 Ugrás a poszthoz

Leonie

A lány úgy pörög, mint egy búgócsiga, Keith fejében pedig egymást érik a találóbbnál találóbb hasonlatok rá - a lány rengeteg gondolatot elindít benne, többek között sikerül elképzelnie, hogyan ábrázolhatná egy képregény-figura képében, de ez a töprengése most leginkább az ütődött vigyorában mutatkozik meg.  
- Szóval ha jól értem, nyugodtan mászkálhatok kengurujelmezben. Nos, ez megnyugtató. Tényleg. - Ő is szentel néhány másodpercet az elmondottak felidézésének, aztán már csak azt érzi, hogy Leonie ujjai bilincsbe vonják a csuklóját. Nem gond, ő igazán nem távolságtartó típus, különben se érti teljesen, hogy miről hadovál előtte ez vörös-gömbvillám szerű jelenség. Lehet, hogy álmodik? Ha így van, kár lenne bármi ellen tiltakoznia.
- Örülök, hogy én lehetek az első áldozatod, Leonie. Mi lesz a büntetésem? - Válaszolja vigyorogva, mintha valóban megtiszteltetésnek tartaná a dolgot, még meg is hajol, miközben olyan tökéletes csuklókörzést mutat be, mint egy igazi 18. századi lord. Természetesen teljesen biztos benne, hogy a lány csak viccel, egyszerűen olyan a jelenet, mintha egy szitkomból lenne kivágva.
- De. Igazából van egy-két cucc a ládában, amit nem lett volna szabad elhoznom a nagybátyámtól. - Mondja hirtelen sokkal komolyabb, halkabb, titokzatosabb hangon, mintha valami hatalmas titkot osztana meg az ismeretlen leányzóval.
- Például elvettem néhány ecsetét, mert ő is rákapott a festésre, az enyémek pedig már régiek, de ruhákat is hoztam, őrült klassz holmijai vannak. Csss! - Szívesen belemegy a játékba, de azért az ezt követő erőszakos kézrázás kissé megfájdítja a karját.
- Ahha, Leonie Linnéa Rohr...Említették, hogy sok erre a külföldi. - De miért? Nyilván híresen jó iskola, mégsem nemzetközi, ergo az itteni diákoknak tudniuk kell magyarul. Biztos hasonlóan izgalmas történettel rendelkeznek, mint Keith, és tulajdonképpen erre akar rákérdezni, mikor Leonie-nak valami egészen más vonja el a figyelmét.
- Öhm, persze. - Mondja meglepetten, és maga is felnyúl a fejéhez. A hajszálai megsimogatják a tenyerét, ahogy majd Leonie tenyerét is meg fogják, amint lejjebb hajtja a fejét, hogy ő is könnyebben elérhesse - na nem mintha olyan magas lenne, de ez azért jót tesz a hiúságának.
- Nem mindig csinálja. Sőt, igazából attól tartok, hogy én csinálom...- Egy kicsit bizonytalan ebben a témában. A legtöbb gyerek a művészeti suli végén már képes volt annyira uralni az erejét, hogy ne keveredjenek mindenféle galibába, de Keith szemmel láthatólag nem bír ezzel a képességgel. Lángoló műtermek, kisegérré változó pirítósok, sétáló pólók, mocorgó hajszálak...
- De azért a tied se semmi. - Teszi hozzá, de ő már engedély nélkül nyúl hozzá a vörös lobonchoz.
- Úgy nézel ki vele, mint egy őrült dobos, vagy ilyesmi.
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. március 31. 00:51 Ugrás a poszthoz

Leonie

Szintén meglepett arcot vág, de ő inkább azért, mert Leonie meglepődése túlságosan őszintének tűnik. Átfut az agyán, mennyire izgalmas napok várnak rá, ha itt minden diák ennyire lökött, és erre újfent kénytelen megengednie magának egy vigyort.
- Az utolsó vonattal jöttem, és elcsatangoltam a faluban. - Feleli gyermeki őszinteséggel, és ártatlanul nézi, ahogy Leonie sokadjára megragadja a csuklóját és egyre inkább belelovalja magát a kötelességeinek teljesítésébe.
- Leonie, igazán nem kell folyton fogdosnod, megígérem, hogy nem megyek el. - Jegyzi meg játékosan felkacagva, és már igazán csak a kacsintás hiányzik, de az sajnos kevésbé lenne jellemző rá. Igazából csak attól fél, hogy a lány a nagy kapkodások közepette pofon vágja magát, vagy őt.
- Nem tudom irányítani a varázserőmet. - Vallja be a kiábrándító igazságot, és most nem is mosolyog olyan ijesztően szélesen. Tulajdonképpen a varázsereje olyan, mintha önálló erőként működne benne, tőle teljesen függetlenül - azt még ő maga se tudja, hogy ez inkább a tehetségére, mintsem a tehetségtelenségére utal. Végül is ebbe a témába nincs idejük belemenni, mivel Leonie súlyos elvi vitába keveredik önmagával, az ilyen vitáknak pedig elég durva következményei lehetnek, főleg akkor, ha agresszióvá fajul az egész.
Keith jobb ötlet híján megpróbál harmadik félként becsatlakozni a beszélgetésbe egyrészt, mert róla van szó, másrészt, mert a lány akármennyire is hasonlít egy ámokfutó dobosra, meglehetősen döntésképtelennek látszik, ő pedig megígérte, hogy nem megy el.  
- Nem tudom milyenek itt a büntetések, de ha szeretnéd, leszek én az elsőd. - Valahogy egyre kevésbé tudja elvenni a mondatok perverz élét, és bár szinte sose használja ezt a humort, most mégis ad egy plusz komikumot az egész helyzetnek - ő tudja ezt, és jót is derül rajta, miközben szórakozottan bele-beletúr a vörös bozontba.  
- De cserébe vezess körbe a kastélyban, és ne szabj ki nagyon nehéz feladatot. - Teszi még hozzá a tőle hallható legártatlanabb hangon, hogy Leonie is érezze, ki tesz kinek szívességet. Az természetesen eszébe se jut, mit fog szólni a Házvezetője ahhoz, hogy rögtön a megérkezése órájában beszerzett egy büntetést.
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2013. március 31. 00:54
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. március 31. 03:36 Ugrás a poszthoz

Leonie

- Hát tudod, inkább az van, hogy sose tudom, mikor fogok önkéntelenül varázsolni. Amikor izgatott vagyok, vagy ha megijedek... - Ennél a témánál valahogy mindig sokkal zavartabb lesz, mert képtelen normális szavakkal elmondani, hogy mit csinál. Most is vakargatja bőszen a tarkóját, végül egyszerűen megvonja a vállát, mintha csak azt mondaná; végül is mindegy. Don't panic.
Valahogy Leonie is azonosulhat ezzel a felfogással, ugyanis a büntetés vállalásának hírére olyan hirtelen öleli meg a srácot, mintha legalábbis fordított helyzet lenne, és Keith éppen megkönyörült volna a tetten ért csatangolón. Sebtében viszonozza is a gesztust, nehogy a végén konzervatívnak tartsák, vagy valami.
- Tudod, félelmetesen hasonlítasz az unokahúgomra. Egy ideje nem láttam, de azért ennyit mégsem nőhetett... - Riri most konkrétan az ölelésről jutott eszébe, a kislány ugyanis híres arról, hogy bárhol és bármikor megtámadhat a szeretetével, akkor pedig nincs menekvés, megölel és kész. Csakhogy Riri legutóbb szőke volt és 4 éves, úgyhogy a vörös maximum egy súlyosan infantilis, lökött hölgyemény, aki szabadidejében esetleg leül teázni a kislánnyal - ennyi elég, hogy felbukkanjon Keith fejében a komoly felismerés; bizony ő sem fog menekülni egy hasonló délutáni programról. Mivel már több ilyenen részt vett, bátran állíthatja, hogy igen bájosan áll neki a rózsaszín.
- Eridon. - Válaszolja nyugodtan, kedvesen elmosolyodva, és újra Leonie-ra pillant. Míg a lány tipródott a megfelelő döntésen, addig a srác a kastélyt bámulva ábrándozott - hogy a felfedezni való folyosókon, vagy esetleg a ládájában fellelhető rózsaszín masnikon, azt mindenki találja ki magának. Lopva most is elnéz arra, de aztán teljesen a lány felé fordul.
- Kösz szépen. - Újra elvigyorodik, miközben kihalássza a ládáját a latyakból - még jó, hogy sötétben nem látszik, milyen koszos lett. Mikor sikerül menetirányba állítani a dögöt, Leonie bájos-kedves módon újra előtte terem. A srác arcára szinte már akkor kiül a jellemzően széles vigyor, ha látja, hogy nyílik a Pöttöm szája, ami fél óra ismeretség után azért szép teljesítmény.
- Rendben van. - Ebbe az alkuba nevetve és készségesen egyezik bele.
- Én azt teszem, amit a kedves prefektus hölgy parancsol! - Teszi hozzá merő önszorgalomból, miközben egy széles karmozdulattal a kastélyba vezető útra mutat, jelezve akár el is indulhatnának.
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2013. március 31. 03:39
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. április 1. 05:22 Ugrás a poszthoz

Adri

Határozottan kijelenthető, hogy Keith alapvetően későn fekvő, és korán kelő típus. Ez alól természetesen csak az iskola kivétel - régebben a művészsuliban kilenckor, vagy jobb esetben tízkor kezdődött a tanítás, úgyhogy ő már jó előre borzolja szőke sörényét azzal a jellegzetes aggódó ábrázatával, ha arra gondol, hogy itt már nyolckor egy padban fog ücsörögni. Nem is igazán azzal van a gond, hogy fel kell kelni, hisz legfeljebb le se fekszik, de ha tényleg minden órán ott akar lenni, akkor szinte egyszer se fogja tudni normálisan lefesteni a reggeli tájat. Mivel ez alapjáraton elfogadhatatlan a számára, a tegnap reggelhez hasonlóan ma is elindult ötkor, hogy előre kinézze magának a legmegfelelőbb helyszíneket - méghozzá teljes menetfelszerelésben.
A Bagolykőben töltött harmadik nap reggelén a Bagolyházat találta meg magának, ahol a fél órán át tartó tátogó gyönyörködés után bizony a kedves huhogók is besegítettek a festésbe; a két jókora vászonra, amit addig a hóna alatt hurcolt, két stílusú festmény került, és jó pár madárpotyadék. Ez utóbbi különben megtalálható Keith fején, nyakán, fekete nadrágján, és még az "alig" összefestékezett, a teljesség kedvéért véletlenül se egyformán letépett ujjú bő pólóján is. Mostanra azonban már visszafelé battyog, vidáman dúdolva egy Who dalt, hóna alatt a gondosan betakart képekkel, mezítláb, vállán az eszközeit, cipőjét és az elvarázsolt állványt rejtő táskával, ujjain tökéletes játékot kínáló pecsétgyűrűkkel, és bő karperecekkel.
Az esze valószínűleg még mindig valahol az Északi toronyban van, ugyanis csak négyszer fordul le rossz sarkon, töretlen lelki békével kérdezgetve az összekent arcára kissé furcsán néző diákokat, hogy merre találja a nagytermet. Mikor ez is megvan, és már egy szájából kilógó pirítóssal dúdolgat tovább, igazán nem maradt más feladat, minthogy visszatérjen a meleg Eridonba - utólag visszagondolva nem is tudja, hogy miért vette le a cipőjét, de valószínűleg már cipőben is fázott, úgyhogy a talpát érő hideg márványlap már csak bent tartja a hideget.
- O-o...- Motyogja szórakozottan, mikor a keleti szárny első emeletén bolyongva, feltehetően a lépcsőt keresve meglát egy éppen előtte rohanó leányzót. Nem is igazán figyel oda, festés után mindig olyan furcsa lelkiállapotban van, úgyhogy teljes egészében máshol járva figyeli a csodálatos festményeket, és további 2-3 falat pirítós elpusztítása után arra is rájön, hogy soha nem járt még ennél gyönyörűbb folyosón - képzeljük csak el, hogy ezek után milyen kiábrándító érzés, hogy még el se érhette a teljes extázist, de az előtte rohanó lány már rosszul lett.
Valamennyire érzékeli ő a külvilágot, az például feltűnik neki, hogy gyorsan lassulnak a léptek, úgyhogy egy pillanatra leveszi tekintetét a mennyezetről mosolygó angyalkáról, és mint kiderül, ebből az ég világon semmi haszna nem származik.
- Te jóságos ég! - Szökik ki belőle gyorsan, de a tudatalattija megint csak gyorsabbnak bizonyulnak; hirtelen annyira megijeszti ez a látvány, hogy rögtön a lány földre esése után még a kék pulcsija bal ujja is kigyullad.  
- Merlin szakállára! Ne haragudj! - És már pálcáját előkapva rohan is készségesen, hogy gyorsan eloltsa a lányon keletkezett tüzet; a festményeket azonban csak azután rakja le a földre kínos óvatossággal, miután egy jól célzott, ám kissé erősre sikeredett locsoló bűbájjal teljesen eláztatta a lányt. Az egész nem tart tovább 7-8 másodpercnél, szerencsére a pálcáját mindig kéznél tartja, de azért okozhatott egy váratatlan támadást az iskolatársának.
- Mit segítsek? - Kérdezi, miközben bocsánatkérő arccal leguggol hozzá, hogy még mielőtt véletlen kinyírná a lányt, még utoljára láthasson egy kócos, összekent arcú idiótát. Mázli, hogy erre sétált, nem?
- Ez kell? - Teszi hozzá hirtelen néhány másodperc múlva, mikor tekintetével követve a lány utolsó mozdulatát megakad a pillantása egy bájitalos fiolán, amit   roppant előzékeny módon ki is ránt a táskából.
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2013. április 1. 05:24
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. április 2. 02:16 Ugrás a poszthoz

Leonie
beköltözés, 2. felvonás, március 29. éjjel fél 12 körül.

- Váuhuhuhuhu...- Suttogja izgatottan, miközben egyre közelebb érkeznek a Kastélyhoz. A haja ennek megfelelően kel életre, és néha úgy látszik, hogy még a ládája is meg-megemelkedik egy pillanatra. Az a néhány csendes másodperc közöttük, amíg csak a tücskök zenéjét, a ritmusos lépteiket és a ládája kereke alatt ropogó kis kavicsokat hallgatták, elég volt neki, hogy ismét átjárja a beköltözés tüdőt feszítő izgalma. Őszintén szólva,  míg Leonie beszél, nem nagyon tud másra koncentrálni, de lehet, hogy ez azért van, mert a vörös folyamatosan előtte ugrál.
- Szőke és öt éves...úgy tudom szereti a túrós rétest, de nem beszélgettem vele a vakondokról. - Újra elvigyorodik és rápillant a mellette rohangáló lányra. Igazából nem is bánja, hogy elterelik a figyelmét a gyönyörködéstől, mert Leonie legalább olyan érdekes élményt biztosít.
- Szuper...mázlim van. - Jegyzi meg nevetve. Simán el tudja képzelni, hogy Leonie csak egy lökött falulakó, aki valahonnan szerzett egy jelvényt, és most poénból össze-vissza fognak császkálni a kastélyban anélkül, hogy bármelyikük is ismerné a helyet - aztán eljön a napfelkelte, Leonie eltűnik, ő meg felébred a vonaton, mert a szemébe sütött a lenyugvó Nap, és rájön, hogy az egészet csak álmodta.
A legkisebb ellenszegülés nélkül tűri, hogy a prefektus szó szerint betuszkolja őt a csarnokba és már jönne az újabb ámuldozós O, mikor -ma már sokadjára- megragadják a karját, és igen erélyes módon elkezdik kifelé húzni. Már éppen örülne, hogy legalább a ládája a kezében maradt, mikor eléri a gömbvillám, ő pedig reflexből elengedi a ládáját, hogy az jó nagy visszhangot kelthessen az egész csarnokban. A jó hír az, hogy legalább talpon maradt, Leonie pedig éppen hogy, de elkerülte a márvánnyal való kellemetlen találkozást.
- Szóval errefelé az a szokás, hogy a lányokat a karunkban visszük át a küszöbökön? Kellemetlen, állítólag még másik 500 lánnyal lakok egy helyen. - Kérdezi vigyorogva, miközben egy apró kis igazító dobás után hősiesen belép a csarnokba. A Hold szépségesen megvilágítja őket, a csarnokban csak a portrék békés szuszogását hallani, Keith pedig állatira örül, hogy Leonie nem nehezebb a súlyánál, mert komoly bajban lenne, ha egy 60-65 kg környékén járó lány vetődött volna rá ilyen hirtelen.  
- Nem sok filmet láttam életemben, de ígérem, hogy ezentúl minden küszöbön át foglak vinni. - Ehhez természetesen kijár egy katonás szalutálás, csak a tenyerét a halántéka helyett a szívére helyezi, de még ez a rövid fegyelmezettség se tart sokáig, mert megint felhangzik csengő nevetése.
- Legalább többen felfigyelnek rám és van ürügyem beszélgetni velük. A szokásos segítségkéréses duma már úgy is unalmas, így mondhatom, hogy épp most verekedtem át magamat egy csapat sárkánytojás-csempészen. - Magyarázza lelkesen, miközben beljebb húzza a ládáját, ami eddig félig kilógott a kastélyból.
- Anyának nem is valószínű, hogy feltű...azta! - Itt természetesen helyet kell szorítani a Kviddics és a Házkupa megcsodálásának, meg a freskóknak, a tudósok portréjának, a hirdetőtáblának és legfőképpen a pontversenyt jelző homokórának - Keith időközben felrohan a márványlépcsőn, zajosan maga után vonszolva a ládáját.
- Ezek a freskók a kastély alapítását ábrázolják? Gyönyörű munka. Nézd csak, Leonie... - Kérdezi ragyogó arccal, áhítatosan felfelé bámulva. Sajnos a rossz fényviszonyok miatt csak egy-egy apró jelenetet lát rendesen, de azok körvonalát lelkesen rajzolja a levegőbe, jó magasra kinyújtva bal karját és hosszú mutatóujját, mintha csak cirógatná a képeket. Ilyenkor már nem nagyon tud mit csinálni, önkéntelenül is feltör belőle egy gyönyörködő sóhaj, és valószínűleg ugyanebben reménykedik a lány esetében is, mert a neve említésekor féloldalasan rámosolyog. A művészsuliba járó összes barátjának elmesélte, hogy ahová megy, ott olyan sokat fog tanulni a festészetről, mint eddig soha, mert itt valódi, rég elhunyt művészekkel beszélhet majd.
- Arra mi van? - Kérdezi végül felocsúdva, csillogó szemekkel a nyugati kastélyrészhez vezető folyosó felé mászkálva. Most, hogy bent van, meglehetősen felfokozódott a mászkálási vágya/kényszere, és feltett szándéka, hogy Leonie-t is elcipelje magával.
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. április 3. 01:34 Ugrás a poszthoz

Adri
Április 1-je, reggel 8 után egy kicsivel

A lánynak még van annyi ereje, hogy maga igya meg a bájitalt, így Keith is megnyugszik kicsit. Amikor könnyek szöknek a szemébe megnyugtatóan elmosolyodik és hüvelykujjával finoman letörli őket a lány arcáról, amikor pedig már annyira jól van, hogy felül, Keith elvigyorodik és a térdelésből ő is kényelmesebb pozícióra vált.  
- Ó igen, ne haragudj. A vízért se. Tessék!  - Kis kutatgatás után megtalálja a táskájába dobott törölközőjét, amit szemmel láthatóan ő nem vett igénybe, úgyhogy most tökéletes szolgálatot fog nyújtani. Tény, hogy ez csak a lány kezére és arcára jó, a pulcsija vizes marad, de ez is valami.
- Nem akartalak felgyújtani...- Teszi hozzá, aztán megenged magának egy bátortalan vigyorfélét, amitől sajnos cseppet sem néz ki normálisabbnak; a festékes arc és kéz, a madárpotyadékokkal teli ruha és a meztelen lábfej még mindig elég hangsúlyos, úgyhogy az ember szeme akaratlanul is a félig felhúzott térdéről lógó kezére téved, amiben még mindig ott van a pálcája.
- Ki az a Winnetou? - Érdeklődik immár teljesen csevegő hangon, mintha nem is a folyosó közepén ücsörögnének a földön, sokkal inkább a társalgó meleg foteljeiben. Nem is valószínű, hogy feltűnik neki az a két diák, akik elsétálva mellettük jó alaposan megnézik őket. Különben aranyvérűként ő még az eredeti Winnetou nevét is csak egyszer hallotta életében, semmi más nem rémlik neki csak az, hogy valami indiánféle regényhős.
- Csak nem itt lakik Winnetou szelleme? Vagy lefestették? - Kapva kap az alkalmon, hogy esetleg egy újabb érdekes múltbéli árnnyal találkozzon; ez a lehetőség hirtelen annyira feldobja, hogy rögtön közelebb is hajol a lányhoz. Újoncok...
- Nem...- Válaszolja szórakozottan, újra felvéve az eredeti helyzetét, miközben hatalmasat dördül az ég, és az óriási ablakokat kemény kis jégdarabok kezdik verni. Keith csak néhány másodpercet áldoz a furcsa jelenségre, majd újra a lány felé fordul.
- Itt mindig ilyen az idő? Az előbb még hét ágra sütött a nap...Egy tanár elől futottál? - Keith-nek megvan az a jó tulajdonsága, hogy az emberekkel már öt mondat után is úgy tud beszélgetni, mintha régi ismerősök lennének. Az, hogy Adrinak ráadásul segített -igaz, közben fel is gyújtotta- csak elősegíti a finoman érdeklődő közvetlenségét, már csak a harcos természetű leányzón múlik, hogy a barátságosságát, vagy a hibbantságát szűri-e le ebből.
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2013. április 3. 01:38
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. április 7. 02:04 Ugrás a poszthoz

Leonie
beköltözés, 3. felvonás, március 29. éjjel fél 12 és háromnegyed 12 között.

A bejárati csarnok és a folyosó
- Igen-igen, ő lesz az, Zelei Viki. Ő a másod-unokatesóm. - Vidáman bólogat, hiszen ez azt jelenti, hogy a kislány beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és naphosszat fel-alá rohangál a kastélyban, hogy minél több bagolykövessel ismerkedhessen meg. Persze előfordulhat, hogy Leonie-hez már csak a híre jutott el, Keith-t az se érné váratlanul.  
- Találkoztál már vele? - Semmi kétsége nincs afelől, hogy a két lány remekül kijönne egymással; Leonie-t könnyebb a réten babázva elképzelni, mintsem egy unalmas mágiatöri órán a mágusok nemzetközi kapcsolatait magolva.  
Aztán, mikor már a festményeket nézik és Leonie a részletes tárlatbemutatás helyett Keith érdeklődési köréről kezd kérdezősködni, a srác nem áll meg egy aprócska pillanatig tartó csalódott tekintetet, de ezt a Vörös talán már nem is látja, hiszen időközben a titokzatos folyosó felé fordulnak.
- Imádom. Eddig egy művészeti suliba jártam otthon, ezért jöttem csak másodikban...Te foglalkozol valami ilyesmivel? - A hanghordozása az utolsó mondatig őrzi az előbbi mély gyönyörködést, majd egyszerűen hagyja magát továbbrántani és ad a lánynak egy fültől-fülig vigyort. Őszintén reménykedik, hogy fog találni olyan diákot, akivel közösen élhetnek a művészet tiszta szenvedélyének, hozzászokott már ahhoz a társasághoz - de ha Leonie véletlen nem ért ehhez, hát az se baj, majd Keith mesél neki, feltétlenül mesél, mondjuk ha túljutnak a Harsogó portrék folyosóján.
- Mi ez a hely? - Kérdi hangosan, befogva az egyik fülét. Nem túl valószínű, hogy elér a lányhoz a hangja, a portrék kellemetlen ordítozása mindent elnyel. A dumapartijuk különösen sértő most, az éjszaka kellős közepén, és bár Keith töretlen érdeklődéssel megbámul minden festett alakot, mégis kihasználja az első adandó alkalmat, hogy beforduljon egy ajtón.

Konyha

- Imádom ezt a helyet! - Közli lelkesen, az ember az arcára nézve azt várná, hogy ugrálni és tapsikolni kezdjen, de ehelyett folyton csak húúú-zik és vigyorog. Pedig a merész kijelentését még az ajtóból teszi - ahol természetesen már rutinszerűen felkapja a lányt, hogy átlépje vele a küszöböt - az igazi ámulat csak a konyha belsejében éri, mikor két manó fut oda hozzájuk, hogy kielégítsék az igényeiket. Nincsenek most itt sokan, a legtöbben a kastélyt takarítják, a konyhában csak néhány mosogat, meg seper, méretre szabott kis seprűjükkel.
- Leonie, húú! - Be kell vallani, hogy kifejezőképessége mesés, pedig az ezt követő percekben ez csak fokozódik - ügyetlenül hagyja, hogy a bőröndjét a falhoz tolják és, hogy lesegítsék róla a felismerhetetlenségig koszos, hófehér utazóköpenyét, miközben úgy forgatja a fejét, mint egy kisgyerek.
Két perccel később már az asztalnál ül, türelmesen várva a sonkás szendvicsére, a muffinra és a forrócsokira, immár kabát és bőrönd nélkül, a manókat ugyanis lehetetlenség volt lebeszélni arról, hogy felvigyék a cuccát az Eridonba - kis híján szívrohamot kaptak, ha belegondoltak, hogy Keith a sáros kabáttal összekoszolhatja a frissen suvickolt márványlapokat.
Az összes hirtelen bevált változás ellenére Keith továbbra se néz ki teljesen hétköznapinak, legalábbis az emberek általában nem feltétlenül gondolják ezt, ha meglátják őt a mostani élénk színű, furcsa alakzatokkal telenyomott selyemingében, amin ráadásul úgy tűnik, hogy a körök és a szaggatott szélű fogaskerékhez hasonlító minták kedvük szerint pulzálnak és gördülnek erre-arra az anyagon. Ezen kívül csak egy tiszta, igen újnak látszó világos trapéznadrágot visel, néhány pecsétgyűrűt és még néhány nyakláncot, amik a szokásostól kissé eltérő kivágással rendelkező ing belsejébe futnak.
- Leonie, muszáj elvinned a nagyterembe, a trófeaterembe és az erkélyre is! - Közli szenvedélyesen, miközben olyan csillogó szemmel néz az őt épp kiszolgáló manóra, mintha legszívesebben örökbe fogadná.
- Milyen érdekes helyek vannak még? Ismersz bagolyköves történeteket?
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2013. április 7. 02:08
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. április 7. 05:05 Ugrás a poszthoz

Adri
április elsején, nyolc óra után egy kicsivel

Barátságosan elmosolyodik a lány dacos büszkeségére, nem száll vitába az állításával, még csak azt se kérdezi, hogy mi a baja, hiszen egyrészt a lánynak kellemetlen lehet erről beszélni, másrészt pedig továbbra is úgy áll a helyzet, hogy Keith felgyújtotta őt. A lányt, amint egy kicsit jobban érzi magát, természetesen el is önti a düh.
- Felgyújtottalak...igen. Bocs. De legalább meglocsoltalak... - Bátortalanul megpróbálkozik egy mosollyal, aztán felemeli a pálcáját és a pulóveren tátongó lyukra szegezi - a varázsige azonban nem jön, noha nyitva van a szája, néhány másodperc múlva a pálcát is leereszti.
- Nem tudok rá javító bűbájt, de ha gondolod kifizetem...hogy mi? mesélni? ki? Nem, nem, félreérted a helyzetet, én csak...- Sóhajt egyet, majd feszültséglevezetés gyanánt összeborzolja a haját a tarkójánál. Vajon hány embernek kell majd elmesélnie ezt tanulmányai során?
- Nem bírok az erőmmel. - Böki ki végül újra felnézve a lány szemébe és zavartan elvigyorodva. Azt már inkább nem teszi hozzá, mennyire megijedt, mikor békés álmodozásából egy összeeső diáklány rántotta vissza a valóságba, így is elég flúgosnak tűnik. Ezek után kész megkönnyebbülés, hogy a lány mégis mesélni kezd és újabb információkkal gazdagítja Keith-t.
- Chaske Tsosie...- Motyogja töprengő mosollyal maga elé, önkéntelenül kijavítva a lány kiejtését; a nagybátyja többek között az indián nyelvet is ismeri, és kész volt teljes mértékben bevonni Keith-t ebbe az őrületébe is, így se a fülének, se a nyelvének nem idegen a dolog, bár egy mondatot nem tudna helyesen összerakni.
- Király ez a hely. - Összegzi végül a hallottakat; ebben az értékelésben már a tanárok plusz poénja is helyet kapott; iskolatársával ellentétben Keith-en a tiszta, hamisítatlan gyermeklelkesedés, a határtalan életöröm látszik, és mikor kíváncsian újra az ablak felé néz, már havazást lát.
- Remélem legalább igazit és jó szőröset...Vigyázz a pólómra, szerintem még fog rajta a festék. - Folytatja vigyorogva, miközben felpattan, hogy segíthessen a belé kapaszkodó lánynak. Biztos kézzel ad támaszt, míg a lány meg nem találja az egyensúlyt, de lélekben felkészül rá, hogy esetleg még szükség lesz rá.
- Esetleg van valami bevált módszered ilyenkor? Kaja, pia, alvás? Mert van nálam egy kis csoki, vagy a KH-ig is visszakísérhetlek, de felőlem szunyálhatunk egyet a párkányon is, már próbáltam, elég kényelmes. - Kérdi érdeklődve, továbbra is teljes tudatlanságban azzal kapcsolatban, hogy mi a lány  problémája - pedig őt szemmel láthatólag már nem is az ájulása foglalkoztatja, hanem a képek zsibongása. A kérdésre Keith maga is szétnéz a folyosón, és a szokásos csengő hangján el is neveti magát.
- Nem nagy tudomány. Amikor az olajjal, vagy más festékkel életre keltjük őket, akkor nem csak őket tesszük valódivá a saját világukban, hanem minden mást is. Biztos az egyik portrén egy borospince van...az gyakorlatilag kifogyhatatlan készletet ad nekik, mert a borokat is ugyanígy átvihetik egymáshoz, mint ahogy ők mászkálnak. - Feleli vigyorogva a lányra nézve, miközben tesz néha egy-egy széles mozdulatot, ha meglát egy portré kezében egy üveget.  
- Néha jó lehet festményben élni, de tudod, ezeknek az alakoknak fogalmuk sincs, milyen eleven embernek lenni. Minden mókájuk valami kidíszített élet-utánzat...Mondd csak, mit hallhattam rólad? Ilyen rossz a híred? - A csevegő stílusú, bár tulajdonképpen komoly témát érintő apró kitérése után játékos hanglejtéssel  kanyarodik vissza a korábbi megjegyzésre, hátha most már túlléptek azon a teljesen hétköznapi szakaszon, mikor Keith-nek mentegetőznie kell a képességei miatt.
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2013. április 7. 05:12
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. április 7. 18:15 Ugrás a poszthoz

Vanília
április 2.

Hajnali öt van, Keith pedig már megint ébren. Ez a negyedik napja a kastélyban és egyben az első, amikor nem magától kelt fel ilyen korán; a húga levele ébresztette, amiben egy eredeti kis Coltrane rajz található, meg egy sok jót kívánó levél, a húga jól ismert gyöngybetűivel. Persze Keith eztán már lelkesen pattan ki az ágyból; hogy is aludhatna tovább, hisz ma van első tanítási napja!
Felkapva féloldalas, alaktalan táskáját csendesen oson ki az ideiglenes szobájából, majd a toronyból; körülötte még mindenki mélyen szuszog, vagy horkol, az Eridon még főnixekkel és gonosz mágusok legyőzéséről álmodik.  
Már az iskolai talárját viseli, bár kilátszik alóla az egyik tarka, fényes inge és világos trapéznadrágja. Festés helyett a mai reggelt a kóborlásnak és 1-2 könyv beszerzésének szenteli, amit a nagybátyjával járó őrült kavalkádban elfelejtett megvenni - csak bízik benne, hogy a könyvtár már nyitva van ilyenkor.
Mélyen az órarendjébe bújva, olykor alig hallható dudorászással fordul le a sarkokon, 1-2 trükkös lépcsőt már egész ügyesen, alig odafigyelve, reflexszerűen kerül ki, mintha tényleg itt lenne már hónapok óta - ő maga legalábbis teljesen úgy érzi, hiszen épp a szünet végén jött, mikor a diákok elkezdtek visszaszállingózni a kastélyba, így egész sokukkal megismerkedhetett már a nagytermi ebédek és vacsorák közben. Otthon érzi magát.
- Szuper. - Motyogja vigyorogva, mikor a könyvtár elé ér. Csak SVK és önismereti könyvre lenne szüksége, de leginkább az elsőre, mert nagyon úgy néz ki, hogy egy biztos Weaver tanár úrral fogja kezdeni az évet - naivitását jelzi a reménykedő mosolya, ő még hisz abban, hogy Weaver egy humánus, emberszerető élőlény.
Ábrándos mosollyal bandukol a sorok között, sokkal inkább a hatalmas, fölé magasodó könyvtornyokat nézve, mintsem keményen keresgélve.
Mire szórakozottan elér a megfelelő részlegig már három könyv van nála, két művészeti és egy izgalmasnak tűnő regény. Évfolyamtársához, pontosabban évfolyamtársába érkezve már öt könyv van nála, amiket sikeresen ki is ver a saját kezéből, mikor elmélyült nézelődése közben lendületesen nekimegy a szőke lánynak.
- Ó, jézus...- Motyogja "nem igaz, már megint" arccal, miközben hátrébb lépve hagy magának néhány másodpercet, hogy túlléphessen a hirtelen sokkon.  
- Igazán sajnálom. - Még a lehajlása is tele van bűnbánattal, mikor gyorsan felpakolja magára frissen szerzett könyveit, meg esetleg azt a könyvet, amit a lány ejthetett el miatta.
- Nem gondoltam, hogy találok itt valakit...Kissé elkalandoztam. - Magyarázza már elmosolyodva, miközben érdeklődve fürkészi iskolatársa arcát. Süt róla, hogy érdekli, mi szél hozhatott erre valakit, aki nála azért sokkal normálisabbnak tűnik.    
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2013. április 7. 19:08
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. április 7. 20:34 Ugrás a poszthoz

Leonie
beköltözés, 3. felvonás, március 29. éjjel fél 12 és háromnegyed 12 között.

A lelkes üdvözlő manótömeg feloszlása után a széken ücsörögve, alkarját az asztalra támasztva, ámuldozva vizsgálja a régimódi konyha nagyságát, mikor Leonie másodpercekkel később lehuppan mellé és rögtön alapos tanulmányozás alá veti a ruháját. Keith felvont szemöldökkel, vigyorogva nézi a Vöröst, nem ellenkezik akkor se, mikor a lány a kezéhez nyúl, és a gyűrűit kezdi babrálni.
- Várj...- Kezdi rögtön, mikor a lány ráeszmél arra, mit is csinál, és villámgyorsan elengedi Keith-t, aki reflexszerűen azonnal utána kap a kezének.
- Persze, tessék. - A vigyorból egy szelídebb mosolyra vált, és a lány kezébe adja mind az öt gyűrűjét; a bal kezén hármat viselt, a kis, középső és hüvelyk ujján, kéket zöldet és türkizt, míg a jobb kezén a mutató-és gyűrűsujján pihent egy vörös-narancssárga páros.
- Ha akarod, neked adom az egyiket. - Közli széles-széles vigyorral az újdonsült ötletét. Belegondolva tényleg szívesen adja, de különösebben hiányozni se fog neki, tucatnyi gyűrű lapul még a bőrönd mélyén. Ha boldog, nagyon adakozóvá válik, márpedig ő általában boldog. Folyamatosan újra és újra felvillanyozza Leonie lelkesedése; ő maga is nevet, miközben folyamatosan tisztogatja az arcát és a haját a ráfröccsenő túrótól, aztán könnyedén harap egy falatot a rétesből anélkül, hogy kivenné azt a lány kezéből.
- Hogyhogy nem voltál még az erdőben? Mióta is vagy itt? Majd együtt elmegyünk! Hallottam, hogy hatalmas birtokon terül el a suli. Képzeld csak, micsoda képeket lehet itt festeni! - Lelkesen bólogat, miközben automatikusan ő is a lány felé nyújtja a félig befalt sonkás szendvicsét, ami még a túrós rétes után is finom. Gyorsan eszik, de már elég régen volt vacsoraidő.  
- Te voltál már a kísértetházban? - Kérdezi játékosan csábítgató jelleggel. Egyelőre nem gondolja komolyan, hogy tényleg az lesz az első, amit majd megnéz a faluban, de Leonie-nak maximum az érdeklődését sikerült felkeltenie azzal, hogy elmondta, mennyire tiltott hely.
Néhány korty forrócsoki után, ami a kinti hideg, téli este után kellemes melegséggel árasztja el, jóleső sóhajjal tolja gőzölgő poharát a lány felé. Az a furcsa érzése van, mintha még mindig délután lenne, nehéz, de izgalmas elképzelni, hogy körülöttük mindenki alszik, és maximum néhány ismeretlen, járőröző prefektusnak fognak feltűnni a folyosón rohangálva.
- Nem is tudom, Véda hogy tud megbízni Ririben. Sose téved el a birtokon? Délutánonként biztos vigyáznom kell majd rá. - Ezzel egy kicsit visszakanyarodik az előző témához; akkor az elvárhatóbbnál egy kissé lelkesebben egyezett bele a közös kifestős játékba, de úgy néz ki, hogy Leonie-nak, vagy Leonie ötleteire nem nagyon tud nemet mondani.
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2013. április 7. 20:36
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. április 13. 01:56 Ugrás a poszthoz

Leonie

Egyetértőleg bólogat és tovább majszolja a szendvicsét, pont mint egy szelíd, puha állatka, akinek fogalma sincs róla, mekkora veszélyek leselkednek rá a közvetlen környezetében - pedig Leonie határozottan az egyik legveszedelmesebb ember, akivel összehozhatta a vicces kedvű Sors, és ezt igen hamar kénytelen megtapasztalni, amikor is Gömbvillám úgy dönt, hogy elképesztő hálájának egyetlen megfelelő kifejezőeszköze Keith megcsonkítása. Szóval következik a repülő vörös mókus, ijedt, meghökkent nyikkanás, hangos puffanás, ordítás, fájdalmas sziszegés.  
- Áááááh...- Nyögi elhalóan, némi tehetetlen dühvel a hangjában, miközben elvesztve minden férfiúi büszkeségét, könnybe lábadt szemmel magzatpózba vágja magát, hogy ezzel az egyébként teljesen kiszolgáltatott pozícióval is védhesse a Sebesültet. Leonie aggódásából abszolút nem fog fel semmit, az egyetlen amit érzékel az a fájdalom és az alaktalan vörös hajkupac, ami bosszantóan csikizi az arcát, holott ő hol a hátára, hol az oldalára fordulva igyekszik csökkenteni ezt a hosszú percekig múlhatatlan, ragaszkodó szenvedést.
- Jézusom...- Nyekegi érezhetően magasabb hangon, enyhén kivörösödött arccal, mikor eljut oda, hogy észrevegye a körülötte álló manósereget. Keith ritkán érzi magát zavarban, de igen, igen, ez határozottan egy olyan pillanat az életében, aminek emléke hetek múltán is egy fájdalmas fintorral társul majd.
- Nem. Nem kell jég. - Csak pihegni tud, de a jég gondolata elég rémisztő ahhoz, hogy erőt vegyen magán és a szánalmas fetrengéséből megpróbálja feltornázni a hátát a falra. Őszintén szólva nem túl vonzó terv, hogy egy ilyen letaglózó sokk után még össze is vizezze a nadrágját, hátha azt hiszik, hogy bepisilt.
Mindenesetre némileg kiül az arcára a halálfélelem, amikor Leonie újra felé nyújtja a kezét, benne a gyűrűivel, és tartózkodó testtartással veszi át az ékszereket, lehetőség szerint úgy, hogy véletlenül se érintkezzen a bőrük - a végén legközelebb pestist, vagy maláriát kap tőle, de a legjobb esetben is csak azt tudja elképzelni, hogy Leonie hatalmas, vastag, hegyes körmöket növeszt, amiket aztán Keith mindenféle testrészébe belemélyeszt, hogy garantált legyen a hosszan tartó, kínzó halál. Hiába, egy ilyen eset után minden srác máshogy tekint a bántalmazójára.
A fájdalom mindeközben enyhül, de hangja még mindig kába.  
- Te tuti meg fogsz ölni egyszer. Mit gondolsz, meddig bírom melletted? - Nagyjából ennyi lenne a reakciója arra, hogy Leonie megitta a fél forrócsokiját, elhívta egy közös játszó délutánra Ririvel, és elmesélte a kísértetházas kalandjait. Hitetlenkedve, most először kissé nehezményezve, sötéten, kissé mérgesen néz a lányra, de ahogy csukott szemmel a falnak veti a fejét, enyhén izzadt, az arcába hulló tincsek alatt előmászik egy fájdalmas kis mosolyféle, sőt mi több, aztán egy rövid, gúnyos, prüszkölésbe fulladt nevetés után úgy dönt, egyelőre nem vág Keith-alakú lyukat az ajtón.
Ennek az egyik legfőbb oka nyilván az, hogy nem bír elmozdulni a fal mellől.
- Azon gondolkoztam, hogy Wonder Woman igazából egy szuper képességű amazon, tehát feminista, folyton férfiakat gyilkol, mégis állandóan kirakják a mellét, míg Supergirl, a cukros pompom-lány figurát folyton éretlen libának ábrázolják. - Az, hogy az agya újra felesleges dolgokkal foglalkozik természetesen egyértelmű bizonyítéka annak, hogy kezd magához térni. Talán más értelme nincs is a kijelentésének, de az ő esetében könnyen hozzá lehet csatolni azt a művészi felfogást, hogy most magán érzi a Leonie-t megszálló Wonder Woman férfiakra mért megalázó bosszúját. Ki így, ki úgy.
- Ismerem én az avantgardisták sebezhető férfi modell képét, de kérlek, ezt ne csináld többször. - Elmosolyodik? Most tényleg, még a szeme is nyitva van, és Leonie-t fürkészi vele. Épp azt próbálja elképzelni, hogyan tudná ábrázolni egy elvont kortárs művön keresztül azt a kínt, amivel a megszállt kicsi lány azt imént nyilván puszta ihlet-gyűjtő tapasztalatszerzésből megajándékozta. Lassan a merev, görcsös tartása is enyhülni látszik - kérlelően kinyújtja a karját a forrócsoki után, ő maga azonban a földön marad.  
- Ha védőfelszerelésben kell melletted járnom, kifestőt se tudok színezni, de még a küszöbön is nehezen foglak átvinni...az a minimum, hogy eztán tényleg érdekes helyeket mutatsz. - Tulajdonképpen ideje is továbbállniuk, épp ezért a közeljövőben megvalósítható tervei közé veszi, hogy a forrócsoki elfogyasztása után megpróbál felállni és úgy menni, mint egy normális ember ahelyett, hogy egy furcsa, a nyereg által bántalmazott cowboyt utánozzon.
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2013. április 13. 01:57
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. április 13. 17:22 Ugrás a poszthoz

Leonie
A beköltözés, 4. felvonás, március 30. éjfél körül

A furcsa páros vidáman pezsegve tör ki a konyhából, mintha már el is felejtették volna, hogy Keith-nek mekkora kínokat kellett bent kiállnia Leonie által. Keith férfiasabb fele az első percekben emiatt komoly lelkiismeretfurdalást érez, hiszen a férfiasság ellen elkövetett felelőtlen merénylet azért több időt és bosszúságot megérdemelne, de a vörös hamar megnevetteti, ráadásul egyáltalán nem öntötte rá a forrócsokit, amit engedékeny barátunk egyértelműen fejlődésnek ítélt. Így történhet meg, hogy amint újra járásképes lett és felállt, egy híján újra felhúzta a gyűrűit, és visszarántotta magához az újra pörgő, húzó lányt, hogy annak rendje és módja szerint felkapja, majd peckesen átlépkedjen vele a konyha bejárati ajtaján, a hátuk mögött hagyva a fejüket vakargató, ingató, mosolygó manókat.
A folyosókon és a lépcsőházban zsibongva és "randalírozva" jutnak el az első emeletig, Leonie állítása szerint a Nagyterem fel haladva, de azt még az újonc Keith is észreveszi, hogy jó néhány kitérőt ékeltek közbe, és még több festményt vertek föl, akik aztán dühösen, az öklüket himbálva bizonygatták, hogy tanárért fognak menni. A srác hirtelen érdeklődése miatt néhány tanterembe is benéznek, főleg olyanokba, amik mellett már kétszer elmentek (természetesen a Herceg hagyományt egyszer se szakítja meg), közben pedig a falikárpit mögött nyíló titkos, sötét, szűk folyosókon vágnak át és vicces hangulatban lévő lépcsőket másznak. Keith lelkesedése látszólag megtörhetetlen, a suliról érdeklődik, a diákokról, a faluról, az ott kapható érdekes holmikról, mesél az általa behozott különc cuccairól, kérdez Leonie családjáról, Leonie hajáról, ami szerinte remekül passzol az új pecsétgyűrűjéhez, közben pedig ámuldozik és mindent megfogdos, mint egy kisgyerek. Néha, egy különösen izgalmas képnél magához húzza a lányt és hosszan ecseteli neki a kort, amiben készült, és természetesen az akkor divatos festési technikákat, ezeket különben szorosan a lány mögött állva meg is mutogatja a képeken, amiktől annyira izgatott lesz, hogy egyszer véletlenül még egy nagy páncélzatot is rábír, hogy lépjen három lépést, és dobja fel a levegőbe a saját fejét.  
Mindezzel együtt beletelik egy kis időbe, míg elérik a Nagytermet, mint aktuális főattrakciót, Keith-t viszont ott annyira magával ragadja a csodálat, hogy a terem közepéig se teszi le a lányt, amikor pedig mégis, egy elegáns pördüléssel felugrik az Eridon asztalára, a már látott előzékeny csuklótekergetésével meghajol, majd a hölgy felé nyújtja a kezét.
- Egy táncot, kisasszony? - A kócos szőke lobonc fültől-fülig vigyorog a másikra, ami a lovagi viselkedésével és a szabadelvű öltözködésével logikailag valahogy sehogy se jön össze, de annyit talán már Leonie is megtudott róla, hogy Keith az élete igen sok részéből száműzte a harmóniát.  
A terem különben valóban csodaszép; a tiszta márványlapokról csillogva verődik vissza a Hold különösen erőteljes fénye, az ég nemes királykékben tündököl, csak egy-egy sötét felhő és milliónyi apró fénypont tarkítja a látványt. A Nagyteremben ennél fogva elragadó félhomály uralkodik, ami mindenre ráveti a regényesen szép, könnyű köpenyét; a robosztus kőszobrokra, a házak óriási kárpitjaira, a lebegőnek tetsző asztalokra, Leonie-ra.  
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2013. április 13. 17:24
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. április 14. 01:17 Ugrás a poszthoz

Leonie
A beköltözés, 4. felvonás, március 30. éjfél körül

Leonie némi nehézség árán, de sikeresen felmászik Keith mellé, ahol egy hosszú, romantikus pillanat után olyan intenzitással kezdik a földbe tiporni a konvencionális folytatást, mintha bizony az életüket tették volna fel e nemes cél érdekében. Leonie lármás éneklésére Keith gyorsan reagál, a legkevésbé se adja jelét, hogy bánná ezt a verziót, s mivel a szöveget nem tudja, jobb híján csak a táncban veszi részt, vadul ugrálva és pörgetve a lányt, élénken figyelve, hogy le ne essenek; nem valószínű, hogy Sebesült túlélne ma még egy csapást.
Aztán a második dalhoz érve felharsan a mélyebb tenor is, Keith pedig őszintén meglepődik ezen; nem is tudta, hogy emlékszik még a félvér barátja kedvenc meséjének a főcímdalára, pedig hajdan ők is nagyokat énekeltek...úgy 7 évesen.
- Oié állj fel, Oió szállj fel!  Énekelj egy indulót, ha a csapat útra kell, énekelj! - Kiáltozza és táncolja vidáman, a parancsszót egyenesen Leonie szemébe nézve, akivel aztán pontos duettben adják elő a következő visszhangos részt. Persze nem fogják végig egymás kezét, Keith például akkor is elengedi a lányt, mikor egy teljesen magánjellegű produkcióként végigszambázza a dal azon részét, amikor eredetileg a hangszeres rész következne. A megfelelő csípőriszálás nagy koncentrációt igényel, úgyhogy még a szemét is behunyja és ráharap az ajkára; innen rikkantja aztán az új dalt, hátulról felkapva és gyorsan megpörgetve a vöröskét.
- Itt az élet hurrikán, Mert ez Hápburg... - Ugyanolyan könnyen adja át magát a gyermeki tombolás örömeinek, mint amilyen könnyen a festőművészeti előadásokat tartotta a folyosón. Abszolút nem hozza zavarba, ha nem tud egy-egy szót, ami azért bőven előfordul, ilyenkor ugrik egy lépést, vagy felujjong.
- Míg őserdőn, tűzön-vízen átérsz, Ve-ve-veszélyben bajban vészben, Félned nem kell, ezt tartsd észben! - Énekli őszinte, mély meggyőződéssel, megpróbálkozva egy régebbi, rockabillys táncstílussal, hátha Leonie ismeri a lépéseket. Ehhez kapcsolódva jut eszébe néhány ugrálós Chuck Berry szám dalszövege, mint például a Johnny B. Good, megfelelő léggitárral és a hagyományos tánccal párosítva vagy a Let it rock kellemesen összekutyulva a Beatles- Roll over Beethoven számával, de talán még Tom Jones She's a lady-re is van energiájuk. Őszintén csodálatra méltó, hogy heves mozdulatai egyike se fajult el addig, hogy leessen és Leonie-t is lerántsa az asztalról, ahogy egyre jobban belejön az ugrálásba, annál kevésbé figyel a saját tesi épségére. A fejében szól a kíséret, a tüdejéből tőr elő a dalszöveg, a testével pedig igyekszik levezetni mindazt az energiát, ami mindezek által és Leonie (ügyködése) miatt megszületik benne.
 Aztán, hogy meddig tart az éneklés? Az attól függ, hogy meddig bírják szusszal; az biztos, hogy Keith a végén kitörő nevetéssel jól megölelgeti a lányt, aztán elégedetten elfáradva hajol meg előtte, mintha valami keringőt adtak volna elő, a következőkben pedig egy munkásember kecsességével dobja le magát az asztalra, hogy lihegve hátradőlhessen és megbámulja az eget. Ebben a pillanatban szentül hiszi, hogy jó ideig nem bír majd felkelni, de a kastélyra gondolva sehogy se tud nyugton maradni; izzadt hajjal, gyűrött ruhában és eszeveszettül kalapáló szívvel pattan fel ismét, majd vigyorogva, kissé kipirult arccal Leonie vállára helyezi a kezét, és nagy komolyan a szemébe néz.    
- Könnyű szárnyakon száll
 El se mondható érzés
Átcikázni nevetve
fénylő sötét égen át!
- A nagy hévvel énekelt dalrészlet végére már végigcsúsztatta kezét a lány karján, majd ismét felharsan hangos nevetése, és hátat fordítva a vörösnek egy könnyed ugrással a földön terem, hogy lendületes lépteivel, néhány tánclépést közbeékelve lassan elinduljon a kijárat felé.
- Mesés, mesés mesés!
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2013. április 14. 04:19
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. április 14. 05:14 Ugrás a poszthoz

Leonie
beköltözés, 5. felvonás, március 30. szerintem már bőven háromnegyed 1 Cheesy

Ez a második nagy folyosói kóborlásuk alig csendesebb, mint az első, bár most lényegesen rövidebb ideig tart eljutniuk a kívánt helyszínhez. Keith minden igényt kimerítő hosszúsággal és letörölhetetlen vigyorral válaszolgat Leonie kérdéseire, boldogan adva át neki a fődumás szerepét, amit a nagyterem előtt olyan mohón igyekezett kisajátítani. Gömbvillám nagytermi zavarát természetesen egyáltalán nem vette észre, Keith nem az a típus, akinek feltűnnének az ilyesmik.
Átlépve azonban a társalgó ajtaját, karjában Leonie-val egy egészen különös érzés keríti hatalmába; igen, kanapék. Tipikusan az az eset, mikor csak akkor tudatosul benned a fáradság, ha lehetőséget látsz arra, hogy békésen elnyúlj valami erre alkalmas puhaságon, ahol aztán semmi máshoz nem fogható boldogság árad szét benned, mint kölyökkorodban. Keith egyébként is sokszor hasonlít egy kisgyermekhez.
 Nem hisz abban, hogy ez bármelyiküknél hosszú távú érzés lenne, de Keith mindig is a pillanat embere volt. Ennek megfelelően sokkal békésebb lendülettel viszi a vöröst a kanapéhoz, akinek még csak felállnia se kell, a srác ügyel rá, hogy kényelmesen tegye le, és még a sütiért se kell messzire menni; ott hever egy bőségesen megpakolt tálca a kanapé előtt álló ezüst asztalka tetején. Kinyúl érte, megvárja, hogy Leonie kiválassza a legmegfelelőbb sütit, majd ő is a szájába töm egy csokis-kókuszos golyót és lerakja a tálcát elérhető közelségbe a kanapé elé, hogy gond nélkül falatozhassanak a nagy fetrengés közben is, mivelhogy Keith itt, a kastélyban először, egyelőre nem akar ugrálni, pörögni, mindent megfogdosni, beszélni, megismerni, tapasztalni - még arra se veszi a fáradságot, hogy átmásszon egy másik fekvőhelyre, egész egyszerűen ledobja a cipőjét, odahúzódik Leonie mellé, átrakja karját a derekán, mintha már közeli barátok volnának, és mélyen beletúrja arcát egy közeli piros párnába. Különös, megfoghatatlan megnyugvást érez, mintha nem 2 órája, hanem 2 évtizede lenne a kastélyban; azt érzi, amit a kapu átlépésekor, hogy itt még nagyszerű dolgok fognak vele történni - hiszen ez már bizonyítható is, itt van például a szerencsés találkozása Leonie-val. Minderre csak rátesz a kandallóban pattogó barátságos tűz hangja és közeli melege, ami hála a későn befutó télnek, még most is megörvendezteti őket bájos ropogásával.
Természetesen egyáltalán nem meglepő módon a szavai a legkevésbé se tükrözik a gondolatait.  
- Asszem itt el fogok hízni, minden terem folyton csak töm. Leonie, muszáj lesz gyakrabban táncolnunk, esetleg egyesületet is alapíthatnánk. - Mormogja a párnából bujkáló mosollyal, aminek igazából csak a fele látszik, mivelhogy az arca is csak félig látszik, azt is sűrűn keresztezi a kócos haja.
- Csinálhatnánk ilyen lélekfelszabadító táncórákat, amilyeneket a 60'-as években nyomtak Los Angelesben, csak ezek nem feltétlenül végződnének orgiákkal. Sok itt  az olyan szabadelvű ember, mint te?
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2013. április 14. 05:16
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. április 14. 20:08 Ugrás a poszthoz

Leonie
beköltözés, 5. felvonás, március 30. 0:45 körül

Ketten olyanok együtt, mint két rossz gyerek, akik betömtek magukba négy tábla csokit és képtelenség lenne őket lefektetni, mivel egy pillanatra se tudnak lenyugodni egymás mellett. Ha Leonie pilled el, akkor Keith csigázza fel őt néhány szavával, ha Keith, akkor meg Leonie ugrik rá, nehogy egy csepp békéjük legyen.
Így természetesen Leonie irtóra fellelkesül az új ötleten, aminek a srác elsőre igazán örül, de mikor a lány feltérdel, a szörnyű konyhai emlékképek olyan intenzitással árasztják el paranoiás gondolatait, hogy már jó előre felvinnyog, miközben védekezésképp összerándul egy pillanatra. Ezt meglepő módon különösebb figyelmeztetés nélkül Leonie is észreveszi, és kissé hátrébb húzódva fűzi tovább az őrült ötletet, Keith pedig így már nyugodt szívvel fordulhat a hátára, hogy kezeit a feje alá támasztva hallgassa Gömvillámot.  
- Igazán furcsa találkozások lennének...- A piszkos kis vigyorából messziről lerí, hogy számára minden remek és vonzó, amit a 'furcsa' kategóriába sorol; a lényeg itt is az öröm keresése, lehetőleg a legegyedibb módon, amit ki tudnak találni. Már azt is boldogság elképzelni, ahogy ketten, vagy akár egy nagy csapatban táncolnak sámánként, vagy igazi úttörőként a holdfénnyel megvilágított hatalmas teremben, időnként a réten, miközben közösen kántálják a szentigeként funkcionáló, a lehető legkomolyabban vett dalaikat addig, míg mindannyian fel nem oldódnak a hihetetlen közösségi élmény gyönyöreiben, és nem omlanak nevetve a földre. Erről a ma estéről is festeni kéne egy képet.
Míg ezen álmodozik, persze lármásan jól ki is neveti Leonie 'kemény vagyok' Rohr dorgáló próbálkozását, amire válaszul, teljesen jogosan csak egy párnát kap a képébe.
- Életcélomnak tekintem, hogy rosszá tegyelek! - Kiáltja dacosan, miközben hangosan nevetve igyekszik kikerülni Leonie újabb és újabb párnacsapását nagyjából úgy, mintha csikiznék, és már csak azt veszi észre, hogy eltűnt előle a kicsi sárga párna, a túloldalon meg puffan valami.
A lehető legnagyobb együttérzést tanúsítva segítségül az ő piros párnáját küldi Leonie arcába, ráadásul ki is röhögni, s mivel ez nem bizonyul a legkielégítőbb megoldásnak, utána dobja az összes tarka párnát, ami hirtelenjében a keze ügyébe kerül. Ezek után már csak annyi feladata van, hogy felkapjon néhány süteményt a tálcáról és elszeleljen néhány méterrel arrébb; így amint vöröske feltápászkodik, már dobhatja felé a legkrémesebb süteményeket.
- Azt hiszem te leszel erre a kedvenc prefektusom. Képzeld el, miket csinálhatunk majd a jelvényeddel! - Két órát töltött eddig a Bagolykőben, de úgy látszik ez az idő bőven elég volt, hogy megtanulja az iskola legfontosabb tételét; a kreatív szabályszegést. Fantáziáját iszonyatosan piszkálják ezek az új lehetőségek, nem valószínű, hogy ellen fog állni a csábításnak - még azt se bánná, ha Leonie minden egyes éjszaka büntetőmunkára küldené.
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2013. április 17. 17:23
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. április 18. 21:34 Ugrás a poszthoz

Leonie
beköltözés, 5. felvonás, március 30. 0:45 körül

- Még, hogy én?! - Kiáltja nevetve, de kétségtelen, hogy Leonie gonoszkodása pozitív hatással van Keith teljesítményére, a sértés után ugyanis sokkal pontosabban és gyakrabban kezd célozni. A nevetéssel különben ő is gondban van; legalább három süti ment pocsékba azért, mert a féktelen jókedv hirtelen elgyengítette koncentrálóképességét.    
- Nyáháháháhá! - Közli az egyértelműt, idétlenül körbeugrálva maga körül, mintha ezzel a vörös ugrándozását próbálná kiparodizálni. Az újabb fenyítésre már csak egy krémessel válaszol, és a süti nagyon úgy néz ki, hogy egyetért a sráccal, mert olyan szépen csapódik be a lány arcába, hogy Keith majdnem megkönnyezi csodás teljesítményét.
- Prodige! - Ujjong jócskán túlzó, nyálas, gúnyos francia kiejtéssel, és láthatólag a legkevésbé se tiltakozik az ellen, hogy Leonie 2 órán belül harmadjára is ledöntse a lábáról. A helyzet most merőben jobb, mint eddig bármikor; ezúttal látja, hogy felé futnak és fel tud rá készülni, hogy bizonyos területek ne sérüljenek többet.
Mikor a Gömbvillám nekivetődik, egy pillanatig se akarja megtartani az egyensúlyát; olyan könnyedén dőlnek hátra, mintha valami puha kanapé, vagy ágy várná őket, pedig a kandalló előtt heverő vastag szőnyeg mindent biztosít a számukra, csak a kényelmes érkezést nem.  
- Puff. - Kommentálja kissé fájdalmasan a "puff" bekövetkezésekor, de nem sok ideje marad sajnálni tulajdon hátsóját, Leonie ugyanis közelharcos módba kapcsol, és frontális támadást indít ellene.
A következő néhány perc a játékos dulakodás időszaka; Keith érezhetően nem akarja túl hamar átvenni az irányítást, úgyhogy össze-vissza hemperegnek a vörös szőnyegen, mint két lökött kölyök, az arcuktól a karjukon át mindenüket összekenve az édességgel, míg végre elérik a kandallót, és elfogy a kenni való süti - pedig tény és való, hogy teljesen kihasználták a lehetőségeiket, Keith még azután is megpróbált minél nagyobb felületet bevonni, miután már Leonie arcára került a krém.
- Szörnyen nézel ki. - Állapítja meg pihegve, vigyorogva, félig-meddig még ráhajolva Leonie-ra. Hogy állítását alátámassza, bele is túr a hatalmas vörös hajba és a lány szeme elé hív egy tincset, ami természetesen tele van tésztadarabkákkal. S amíg Leonie a prefektusi pályája legmélyebb éjszakájának a kézzel fogható bizonyítékát nézi, Keith féktelen gondolatai is, lecsillapodva kissé a játék heve után, más vizekre eveznek, és közben tekintete soká időzik a lány szemén.
Végül persze csak elneveti magát, és lefordulva pajtásáról mellé veti magát, bár a bal karját nem húzza ki teljesen alóla. Már ő maga se tudja mire gondolt az imént, de azt gyanítja, hogy egyáltalán nem is gondolkozott. Az ilyen percek mindig sokkal több veszélyt hordoznak magukban, mint egy vad nagytermi tánc.
- Továbbállunk, mielőtt elkap egy manó? - Kérdezi Leonie felé fordulva vidáman, az aggódás legkisebb jele nélkül.  
- Gyere! - Kéri, és felpattanva már nyújtja is a kezét a lány felé, hogy minél hamarabb indulhassanak. A 15 perccel előbbi fáradsága mostanra teljesen eltűnt, és határozottan sétálni akar. Igaz, hogy a tisztogatása ügyében annyit tesz, hogy egy szalvétával letörli a krém nagyját vigyorgó arcáról, de legalább a cipőjét nem felejti ott; annak összeköti a cipőfűzőjét és feldobja a nyakába.
- A célom az, hogy jó legyek
  Hű társam oldalán,
  Oly sok a harc, a küzdelem,
  De győzelem vár ránk! - Kántálja lelkesen, egy gyorsan összeállított koreográfiával összekombinálva, aminek a főattrakciója Leonie körbeugrálása, a vége pedig az ajtó kinyitása.
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. április 19. 20:08 Ugrás a poszthoz

Sharlotte
április 19. péntek, délután 15 óra környékén

Már a harmadik hete lézeng a kastélyban, mikor a diákságot végre rá merik engedni a falura. Ő maga az egész napot meglehetős izgatottsággal tűrte végig, és ennek megfelelően az utolsó óráján, Bűbájtanon virágeső helyett gyökeres növény-záport eresztett a többiek feje fölé, úgyhogy a tanára óráról órára kezd egyre biztosabb lenni abban, hogy Keith mindezt direkt csinálja. Kicsengő után szívélyesen felhívta rá a figyelmét, hogy az ügyessége nem mentesíti a büntetőmunka alól, amivel ő maga különben teljes mértékig egyetért, bár nem mondhatni, hogy ezen a gyönyörű napon különösen megrázta volna a hír; ahogy a professzornak is mondta, őszintén örülne, ha tényleg szándékosan képes lenne ilyesmikre, de mivel azok kivételével, akiket felgyújt, a többség azért elég jókat szokott szórakozni a játékain, azt kell mondja, hogy félig-meddig így is megéri.
Az elvárásoknak megfelelően az elsők között lépi át az iskola kapuját, és mély, megkönnyebbült sóhaj tör fel belőle, mikor az arca végre szemtől szemben találkozik a Nappal. Abban mindig is profi volt, hogy teljesen belelovalja magát a felszabadító szabadságérzetbe, úgyhogy most is életcéljának tekinti, hogy mindent megnézzen, megfogdosson, megszagoljon ami elé kerül, és lehetőség szerint beszélgessen is vele. Mire a boglyas térre ér, az alaktalan színes oldaltáskája már tömve van a különböző méretű és hatású édességekkel, friss kottákkal, a füle egy ingyen kipróbálható bájital hatására tűhegyesen virít, a ruhája pedig...nos, az ugyanolyan furcsa, mint induláskor; az egyszerű, fekete csőnadrágja tele van a látszólag nagyon is házilag készített kisebb-nagyobb szakadásokkal, bár úgy tűnik, hogy a nadrág belső része kék anyaggal van bevonva, ezek a szakadásoknál elég jellegzetesen látszanak. Emberi felső helyett egy kék inget vett magára, aminek a hátulja egy zongorista szmokingjához hasonlatos, kiegészítésképp pedig két kék pecsétgyűrűt és egy be nem kötött, lógó nyakkendőt vett fel - ha közelebb megyünk (már ha közelebb akarunk menni hozzá, a fültől-fülig érő, életvidám, bár kissé őrült vigyora ellenére) látszik, hogy ez utóbbi oda is van varrva az inghez, garantálva ezzel, hogy véletlenül se hagyja el a fontos díszítőelemet.
- Húúú! - Egy sráchoz képest azért meglepő magasságban kurjant fel, miközben ritmusos, ugrálós járásával jól körbejárja a tér közepére kipakolt szobrot. Elég kezdetleges szobrászati munkának tartja, mindenesetre illik a hangulathoz, úgyhogy még önmagát is megkíméli attól, hogy részletekbe menően elemezze a műalkotást - helyette mondjuk remek ötletnek találja, hogy halkan dudorásszon egy vidám blues-szerű muzsikát, és letáborozzon a szobor előtt, hogy legyen ideje kitalálni, merre menjen tovább. Vajon a falu polgármestere mennyire nyitott arra, hogy Keith becsengesse hozzá egy teára?
 
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2013. április 19. 20:12
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. április 19. 21:14 Ugrás a poszthoz

Mary
április 20. szombat kora délután

A Nap szikrázóan és csodálatosan süt, bevonva mindent és mindenkit ebbe a mesés fénybe, Keith pedig úgy vonszolja ki magát a toronyból, mintha az élete múlna azon, hogy a Nap időben kimossa fejéből a látottakat. Rakoncátlan tincsei alatt egy reménykedő, de meglepően karikás szempár ül, és egyelőre még a megszokott energikus vigyora sincs vele. Az öltözéke gyűrött, mintha most kelt volna ki az ágyból, és ez egyébként pontosan így is van. Az éjszaka megint felkeresték a képek, izzadtan, véres szájjal ébredt úgy belezavarodva a takaróba, mintha kényszerzubbonyt adtak volna rá, mellette pedig megint egy vászon hevert, rajta egy kép gyors, pontos vázlatával, amire különben még most is élénken emlékszik, hiába próbálja mindenféle idétlen gondolattal  az agya leghátsó kis zugába zavarni; ugyanúgy elő-előredulakodik a fejében, mint a félig önkívületi állapotban töltött éjszaka rémképei. Mindenesetre most legalább az ágyában ébredt, nem a padlón kiterülve, úgyhogy legalább a nyaka nem fáj túlzottan.
Meg se nézte, hogy megy le a nagyterembe ebédelni, hajtotta a társaság utáni szörnyű vágy és az éhség, szóval a kisebzett száját már csak diáktársa figyelmeztetése után mossa meg, a legkevésbé se törődve azzal a néhány festékcsíkkal, ami a nyakán és a halántékán virít akkor is, mikor befordul a játszótérre. A kis sétától némileg lenyugodott, ha vigyor nem, de legalább egy közvetlen mosoly már szembeköszön mindenkinek, aki mellett elmegy, így az anyák se érzik feltétlen szükségét annak, hogy elhívják a közeléből a gyerekeket; a világos nadrágja, a rosszul és még így is csak félig begombolt inge, és meztelen lába a két perccel ezelőtti zaklatott arcával, zilált hajával és gondolataival nem lett volna túl jó ajánlólevél, de most már újra nincs egyedül, a gyerekek lármája és a kíséretük halk duruzsolása kellemes harmóniát teremt benne, hálásan figyel mindenre, ami nem belőle ered.  
-  Zsupsz...- Mondja egy pillanatra elvigyorodva, és hátulról meglökve Maryt, útjának engedve a hintáját.
- Téged láttalak Önismereten? - Kérdezi közvetlenül, könnyedén. Persze jól tudja a választ, mert többször majdnem őt találta el azzal a papírsárkánnyal, amit mindig Leonie-nak címzett; a probléma hatékony megoldására persze már közelebb költöztek a háztársával, bár ezzel mostanában Flaviu tanárnőnek vannak érthetetlen problémái. A mindennapi idegesítő gondok csak arra jók, hogy eltereljék a figyelmet a lelket őrlő problémákról, de legalább elég hatékonyak. Náluk már igazán csak a játék az, ami nagyobb segítséget ad.
- Mary, ugye? Van kedved fogócskázni? - Kérdezi hirtelen, lelassítva a hintát, hogy elé léphessen. A szeme most egy játékos kisfiúé, a vigyora pedig végre egészen Keith-es benyomást kelt.
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2013. április 19. 21:33
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. április 19. 21:45 Ugrás a poszthoz

Kötözd be és kész.  Cheesy
Szervusztok.  Smiley
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. április 19. 21:49 Ugrás a poszthoz

Mert nem kaparhatod, mi? XD
Súlyos eset vagy.  Cheesy Ismerek olyat, aki annyira felhevült a birkózós játékban, hogy egy ideig az áldozatát harapdálta, utána magát, és kiszőrösödött, kisebesedett az a rész a csuklóján, amit harapdált.
Nem, nem én csináltam. Csak a testvérem.  Cheesy
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. április 19. 21:55 Ugrás a poszthoz

Pedig menő, úgy néz ki vele az ember, mintha csinálna valamit napközben.
Hát annyit piszkálta. Aztán szépen lassan leszokott erről - a harapásról, nem a birkózásról - és most már nem is látszik semmi.
Mikor beleégettem a hasamba a kályha domború mintáját, az is csak 4 évig látszott.  Grin
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. április 19. 22:01 Ugrás a poszthoz

Igen, az lesz, azonnal szokj le róla.  Angry
Én meg az ujjacskámmal tudtam játszani a domború mintás hasamon.  Grin
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. április 19. 22:08 Ugrás a poszthoz

Volt, olyan voltam, mint a bélyegzett tehenek...
Népies virágminta volt, egy téglalapba foglalva. Eleinte teljesen látszott, és nem tudtam rendesen fürdeni tőle, később már csak meleg vízben jött elő, mint a színváltós játékok, amik meleg vízbe dobva átalakulnak.  Grin

én meg átéltem, Amira.  Cheesy
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. április 19. 22:20 Ugrás a poszthoz

Igaz, de Eirian esetében a Keith vezetéknév... Cheesy ahogy az édes gondviselőjének is.
Különben már csak érdekes sztoriként gondolok rá vissza.  Cheesy

A bátyám nekem se okozott, mindig ő vigyázott rám/ránk. Durva lett volna, ha egy 5 évesnek nekimegy egy 17 éves... Cheesy
ó, egy fellépésem előtt 3 métert csúsztam a füvön és a betonon, mert elestem a biciklivel, a fél arcom lila lett, de jobban fájt a felhorzsolt tenyerem. A fejenálláshoz gratulálok.  Cheesy
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Keith Coltrane összes hozzászólása (1569 darab)

Oldalak: [1] 2 3 ... 11 ... 52 53 » Fel