Juhász V. Máté
INAKTÍV
ketten egy testben
RPG hsz: 41
Összes hsz: 84
|
 Az eső némán pergett, csak a pocsolyákon cseppenő vízcseppek hangzottak, ahogy egy fekete kapucnis alak taposott, vagy inkább kocogott a falu felé. Már sötétedett, a nap nem is látszott a horizonton, csak a szürkülő, sötétedő égboltot néztem. Mert hogy én voltam az az alak. Én voltam, és menekültem.
Túl sok volt az ember körülöttem, és nem emlékszek az elmúlt egy hetemre. Viktor egy feljegyzést sem hagyott, és ez nagyon idegesít. Nem, nem ez a legjobb szó rá, inkább fáj. Fáj hogy ennyire nem törődik velem, pedig egy testben élünk mind a ketten, de most valahogy figyelembe se vesz. Egy héten keresztül nem voltam jelen és fogalmam sincs hol voltam. Hova kerülök ilyenkor? Hol vagyok, amikor Viktor van a felszínen? Hol vagyok ÉN? Ki vagyok én? Én létezem, vagy én vagyok Viktor is? Ki vagyok?
És ha már az sem biztos, hogy én létezem, honnan tudom, hogy a világ létezik?
Az eső, ami a kabátomat pöttyözi, valódi? Hát a kabátom? A föld amin járok és a levegő amit belélegzek, az igazi?
Egy hétig semmi. Hol voltam? Mit csináltam addig? És miért jöttem vissza onnan? Miért nem emlékszem rá, hol voltam?!
Mintha fellegek leptek volna el, láttam magam körül a jelent. Hol vagyok? Sok szín volt körülöttem, vállaltam a vállalhatatlant. Egyszerűen csak éreztem a végtelenséget, ahogy körülnéztem kissé elvesztem az időben. Akkor már egy helyben álltam, de nem tudtam hogy hol. Hiányzok magamnak.
Keresnem kellett volna a lelkemet de nem láttam a színek és a formák között, hogy hol. Minden elnyúlt körülöttem, így hát leültem, bár nem tudtam, hogy mozgok, csak azt láttam hogy elmozdulnak a színek. Kicsodaként kéne élnem?
Minden széthúzott és összetartott, úgy láttam. Megszilárdított és felhasított. És láttam a világot, mindent úgy láttam, olyan élesen, mint még soha. Mindent megláttam ebből a világból.
|
|
|
|
|
Állia Szipenni
INAKTÍV
Árny
RPG hsz: 358
Összes hsz: 1107
|
Juhász V. MátéKellemes az esti levegő, bár még egy kicsit nyirkos az esőtől, ami nemrég állt el. De azért kellemes kint sétálni. Gyorsan, szinte futva haladok. Nagyon elegem van a mai napból, a sok vizsga és ember, már fáraszt a sok ember. Ezért is vagyok itt, mivel már majdnem teljesen sötét van, szinte egy lélek sincs itt kint. Ahogy átvágok a falun, látok egy-két ismerős arcot, de nem törődök velük, nincs sok kedvem beszélgetni. Amint lefordulok a fő utcáról, már emiatt se kell aggódnom. A sötét, mégis nyugalmas utca egy kicsit megnyugtat, ezért lassítok és körülnézek, hogy hol is az az utca, amit keresek. Egy lámpa fénykörében meg is látom a kis utca elejét. Most már csak gyors lépésekkel haladok. A kis utcában viszont már újra lelassítok. Most már teljesen nyugodtan sétálok ki a játszótérre. Nem látok senkit, szóval belépek a játszótér területére. A lámpák fénykörében kicsit furcsa ez a hely, mivel eddig csak nappal láttam. Az első pár lépésem bizonytalan, de utána már magabiztosan haladok. Az első gyávaságomat pedig azzal nyugtatom, hogy nincs itt senki. Ami hat is egy ideig, de mikor az egyik mellettem lévő fénykörben látható padon meglátok egy srácot, egy kis sikoly kíséretében ugrok hátra pár lépést. Az első pár másodperc után viszont feleszmélek és megpróbálok nem elpirulni azon, hogy megijedtem egy fiútól, aki még rám se nézett. Majd miután ez úgy-ahogy sikerült, gyengén elmosolyodom és köszönök. -Szia. A gyenge köszönés után elkezdem piszkálni a földet a cipőm orrával. Közben pedig azon gondolkozom, mit gondolhat rólam ez a srác, biztos hülyének néz.
|
|
|
|
|
Juhász V. Máté
INAKTÍV
ketten egy testben
RPG hsz: 41
Összes hsz: 84
|
\váltva\A srác két órája itt ülhetett. Nem hiszem el, hogy csak most ébredtem öntudatomra... miért nem váltott a testünk? Nem értem én ezt az egészet. Mitől függ, hogy ki van fölül?
A fejem eléggé fájt és szédültem. Ahogy körülnéztem, rájöttem, hogy a földön ülök a kőpadok mellett... Mit csinált ez a szerencsétlen srác?
Lehunytam a szemem és visszaemlékeztem. Nem is olyan későn a klubhelyiségben ült, és valaki odahívta. A kezébe nyomtak valamit és közölték, hogy varázsédesség, Máté pedig megette? Kezemet a homlokomhoz emeltem. Jézusom, hogy lehet valaki ilyen hülye...!? A rellonos klubhelyiségben elfogadni valami ételt, idegenektől. Olyan kis hülye szegény.
Felkeltem a földről, leporoltam magam, majd - kissé megszédülve - letettem magam a kőasztalra. A kapucni leesett a fejemről. Ez nem jellemző... Máté fekete ruhát húzott fel. A fekete kapucnis póló, a nadrág, sőt, még az a fekete ing is, amiben úgy festek, mint valami pszichopata gyilkos...
Mi történt azután? Csak pár részletre emlékeztem a furcsa bódulatból. Gondolom, az ott előttem az ő hányása lehet. Milyen gondolatok jártak a fejében... Ha megtalálom azt a gyereket, aki eljátszotta vele ezt a kis trükköt...
Megdörzsöltem a szemeim. Szédültem, éreztem a számban a hányás ízét és még mindig sokkal színesebb volt minden, mint ahogy én szerettem volna. Istenem, miért kellett szerencsétlen gyereknek átélnie ezt...
Mögöttem egy sikkantást hallottam, gondolatban pedig nyomdafestéket nem tűrően kezdtem el szitkozódni. A legkevésbé sem szeretnék most nőket a közelembe, de úgy embereket sem. Elegem van mindenkiből. Ha közelebb jön, szétrúgom a...
Erre meg köszön nekem. Hát ez remek. A hangja alapján nem is ismertem őt, akkor meg mit köszönget? Arra vár, hogy itt a játszótéren éjszaka egy olyan alak, mint én, jót áll magáért? Fél perce még fekete kapucniban ültem itt. Biztos jó választás volt idejönni hozzám?
Hátranéztem a vállam fölött, majd vissza. Köptem egyet a földre a számban lévő íz miatt.
- Ismerjük egymást? - hangom ijesztően hideg volt, s a szokásos fenyegető él is ott volt benne. Ejj, a lánynak nem lesznek ma este szép álmai.
|
|
|
|
|
Szűcs L. Benedikta
INAKTÍV
SZŐCS tag || oroszlán
RPG hsz: 10
Összes hsz: 580
|
Pöttöm~Ma délelőtt Az itt töltött első éjszakámat sikeresen túléltem. Vagyis.... fogjuk rá. Még élek, de ha még több időt töltök a Gólyalakban, akkor vagy elmegyógyintézetbe megyek előbb-utóbb, vagy néhány sipítozó lány fog teljesen véletlenül eltűnni. Nem tudom, hogy hogyan tudnak így vihogni, meg pletykálni. Komolyan, némelyik lány rosszabb, mint a festmények, pedig azokból is láttam már katasztrófa darabot. Szóval nincs maradásom abban a szobában, minél hamarabb be kell költöznöm egy olyan szobába, ahol kevesebben vannak, és talán még normálisabb is. Persze a Gólyalakban lakók között is van néhány normálisabb személy. De mindegy. Most is már kora reggel fent vagyok, mikor még mindenki alszik, és gyorsan felöltözöm, majd kislisszanok a Levita területéről, sőt, a kastélyt is elhagyom. Na, persze nem örökre, nem megyek el innen, valahova jó messzire, csak a faluba és a kastély környékére, egy egész napos felfedezőtúrára. Szóval van egy napom, hogy szépen eltévedjek és vissza is találjak. Na, a terv első része már sikeres, mert fogalmam sincs merre járhatok. Házak. Házak vannak mindenhol. Persze ez nem olyan meglepő, hisz egy faluban vagyok, tehát az lenne a meglepő ha nem lennének házak. Már kezdem azt hinni, hogy a házak rengetege soha nem ér véget, mikor végre kikerülök a.... Boglyas tér? Igen, Boglyas tér. Elvileg. Egy öreg nénike legalábbis ezt mondta nekem. Komolyan, teljesen úgy nézhetek ki, mint valami túrista vagy mi, és a tetejében még fiúnak is néz engem, ami persze már megszokott nálam. Szóval a Boglyas téren vagyok. Akkor menjünk tovább. Jééj, hát ez meg mi? Mintha valami játszótér lenne. De jó. Hah, gyermeki én elő és futás a hintához! De rég voltam már játszótéren. És szerencsére most seeenki az égvilágon nincs itt. Jupii!! Próbálom minél magasabbra hajtani magam, amit persze ha anyuék látnának.... De most nincsenek itt, szóval szabadsááág!! kinézet
|
|
|
|
|
Állia Szipenni
INAKTÍV
Árny
RPG hsz: 358
Összes hsz: 1107
|
ViktornakA hangulatom egész kellemes volt, de most megint kezdek mérges lenni. Főleg ettől a sráctól. Kedvesen köszönök, erre ő, mintha most mondtam volna valami nyomtatást nem bírót, bunkón válaszol. Hát akkor én se leszek kedves. Gúnyos vigyor ül ki az arcomra, miután átgondoltam a történteket, már nagyon is viccesnek találom. Magamat ismerve nem csoda, hogy egy ilyen pukkancsba botlom. De ha ő így, akkor én is, elintézem, hogy leszálljon az egekből a kis srác. Még mindig gúnyosan mosolyogva felelek a kérdésre. -Nem, szerintem nem találkoztunk még.Egy kicsit várok, majd folytatom. -Szerintem emlékeznék egy ilyen pukkancs kis srácra.Egyenlőre még teljesen finom voltam, de várom, hogy mit felel. Ha tippelnem kéne, akkor most biztos mérges lesz, szegényke nem jó emberrel kezdett el bunkózni. Egy Rellonos nem jó ellenfél ehhez. Míg várom a választ, nekidőlök a lámpaoszlopnak, fél lábamat felemelem és a talpam nekitámasztom az oszlopnak, még mindig gúnyosan mosolyogva. Kíváncsi vagyok, hogy vajon mit gondol rólam, hiszen előbb még megijedtem tőle. Kár, hogy az csak azért volt, mert nem vettem észre. Túl fekete a sötétben szinte nem is látszik. De ettől még egyáltalán nem ijesztő.
|
|
|
|
|
Almásy Léna
INAKTÍV
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
|
DwayneBárki bármit mond, nagyon nehéz a csapatban legfiatalabbnak lenni. Valami oknál fogva Kornél szeret kímélni a nehezebb feladatoktól, ha ki is küld terepre a többiekkel együtt, akkor is a legegyszerűbb feladatok hárulnak rám. Kezd már szörnyen elegem lenni belőle, hogy úgy kezelnek, mint egy tanoncot, pedig már rég befejeztem az iskolát és attól, hogy nő vagyok és kissé báránylelkű, teljes értékűnek kellene tekinteniük, nem egy porcelánbabának, akit védeni kell. A kiképzésen megtanultam magam megvédeni, nem szorulok nulla-huszonnégyes testőrgárdára, aminek egy-két tagja ha tehetné, a kezeit is rajtam tartaná folyamatosan. Azt, hogy folyamatosan én állok az ugratások középpontjában, már megszoktam. Mindig engem cukkolnak, leginkább azzal, hogy egyedül élek az erdőben... valahogy nem tudják feldolgozni, hogy nekem ott jó és úgy jó, ahogy van. Így legalább nem szól bele senki sem abba, hogy mikor mit csinálok és nem nyavalyog senki sem, ha éppen fáradt vagyok és nincsen kedvem ehhez-ahhoz. Néha jó volna egy társ, de a szociális igényeimet teljesen kielégítik a kollégák is. A mai nap is eseménytelennek ígérkezett, egész addig, amíg egy igencsak csapzott bagoly be nem esett egy üzenettel. Azonnali hatállyal Debrecenbe rendeltek minket egy gyilkosság felderítésére, lerendezésére. Mint utólag kiderült, pár suhanc jó dolognak tartotta a betörést, csak azzal nem számoltak, hogy a nő otthon lesz és bizony védekezni is fog. Egyikük tök jó bulinak tartotta egy Sectumsemprával felnyitni az öreglányt, aztán hagyni elvérezni. Az ilyen rohadékok viszik a világot oda, ahová most tart. Sajnos az elmúlt időben eléggé megszaporodtak az ilyen esetek és egyre több kiskorú kerül javítóba. Kissé meggyötörve estem be a kirendeltségre megint, rögtön meg is kaptam utasításba, hogy írjam meg a jelentést. Kezdtem kissé besokallni a papírmunkától, így nem túl vidám arckifejezéssel és mint egy tank indultam meg az irodámhoz vezető folyosón.
|
|
|
|
|
Dwayne Warren
INAKTÍV
officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
|
Almásy LénaRitkán jár erre, de nem kerülheti el végérvényesen. Bár hivatalosan az Alabamai Parancsnokság állománya alá tartozik, itt tartózkodása idejére mégis az itteni minisztériumnak is tartozik bizonyos fokú elszámolással. Az efféle csere-bere munkaerő mindennaposnak számít a szakmájában, különösképp a szövetségi szervek szeretik minen országba becsúsztatni saját embereiket. Hősünk pedig ugyanennek áldozatául esett. A többiek után száll ki a liftből, orrát azonnal megcsapja a tinta és a semmibevett tisztviselők unalmának szaga. A bogolyfalvi kirendeltség, más dolga nemigen lévén az országszerte képződő aktát legnagyobb részét kezeli és szortírozza, így az aurorparancsnokságon jóval több irodai munkás kapott helyet, mint mondjuk Budapesten. A régimódi írógépek, melyek önmaguktól dolgoznak, monoton ontják papírhalmaikat, kupacokban dobálva a padlóra. Dwayne véleménye szerint a pályán parkoltatott vagy leszerepelt aurorok parkolópályája ez. Kezében egy vastagabb mappával siet előre, út közben biccent pár haloványan rémlő ismerősnek. - Léna! Hé... Léna! Hátulról felismeri a nőt, bár nem találkoztak sokat, de őt egy egyszerű oknál fogva sikerült megjegyeznie: eddig kétszer is sikerült rásóznia a papírmunka oroszlánrészét és kereket oldania a feladat elől. Sietősebb tempóra vált, hogy beérje a folyosón, mielőtt a nő eltűnne az irodája rendetlenségében.
|
|
|
|
|
Almásy Léna
INAKTÍV
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
|
Dwayne Nem én vagyok az egyetlen áldozat természetesen, rengetegen szorultak az írógépek és a papírok halmazai mögé az osztályon, mégis sikerült személyes támadásnak vennem ezt az egészet. Azt reméltem, hogy majd a legilimencia tanulmányaim kirángatnak kicsit ebből a szakmai mélypontból, de túl nagy változás eddig nem mutatkozott. Azon az állásponton vagyok, hogy egy fiatal pályakezdőnek nem az íróasztal mögött kellene aszalódnia, hanem minél több tapasztalatot kellene szereznie a nagyvilágban. Ezt persze a feletteseim nem értik meg a jelen példa szerint, miért is értenék, hiszen mindenki elvan a saját kis világában. Már-már azt hittem, eljutok az irodának nevezett kis zugomig anélkül, hogy valaki megállítana és valami ugratással vagy még egy nagy adag papírral sikerülnek az amúgy is plafonon lévő agyvizemet a csúcsra juttatni. Azt hittem, a számításaim nem jöttek be; körülbelül háromnegyed úton sikerült egy, a nevemet buzgón gyakorolgató férfinek utolérnie. Nagy sóhajjal torpantam meg, majd fordultam az ismerős ismeretlenhez. - 'napot Mr. Warren - sikerült némi szarkazmust vinnem a köszönésembe, holott én egyáltalán nem ilyen vagyok. Csupán csak rosszkor talált meg. - Remélem, hogy azt nem nekem hoztad - fejemmel biccentettem egy aprót a vaskos mappa felé, amit magánál tartott. Tudtam, hogy ki ő, természetesen. Az iskola őrzője, tanára és valami amerikai kirendeltség vagy parancsnokság aurorja. Nem igazán értettem soha sem, hogy miért éppen itt van, ezt be lehet tudni a fejletlen diplomáciai érzékemnek is.
|
|
|
|
|
Dwayne Warren
INAKTÍV
officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
|
Almásy Léna - Éppenséggel, reméltem, kisegítesz vele. Nem kertel, hiszen annyi dolga van még, nem ér rá ilyesmivel pepecselni. Otthonában sosem bíztak rá semmi ilyesmit, ami nem csoda. Finoman szólva az aprólékos odafigyelést igénylő ülőmunka nem hősünk legnagyobb erőssége. Idővel mindenki belátja, hogy jobb nem is kísérletezni ezzel, a hibái javítgatása több munkába kerül, mint elvégezni helyette az ilyet. - Nem sok különben - tekintete a mappára téved, mely hosszú hetek kínos elmaradását tartalmazza - de nekem nincs erre időm. Neked van. Ha Dwayne hibáit kellene sorba venni egy terjedelmes pergamenen, az első néhány hely egyikét az előítéletekre való hajlam foglalná. Részéről nő egészen egyszerűen, nem lehet auror. Mármint lehet, ha munkája kimerül az iktatásnál, azonban ennél többet egyre sem bízna, még véletlenül se. - Esetleg, kaphatsz cserébe valamit. Teszi hozzá még gyorsan, látva az arcán, hogy nem igazán tetszik neki az ötlet.
|
|
|
|
|
Almásy Léna
INAKTÍV
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
|
Dwayne- Ó hogyne, én mindig mindenkit kisegítek. Lassan fel kellene csapnom tündérkeresztanyának - bosszankodtam egy sort, bár teljesen feleslegesen. Az emberek többségét általában nem szokta meghatni az ilyesfajta reakció, akkor miért pont egy Dwayne-hez hasonló vegye fel a dolgot? - Igen, időmilliomos vagyok. Kár, hogy ezt nem fordíthatom igazából arra, amit szeretnék - vontam meg a vállam. Tényleg csak megszokás kérdése az egész. A nők tényleg elég sok előítéletbe botlanak, ha aurori pályáról, karrierről álmodoznak. A férfiak szerint ugyanis egy nő nem lehet elég kemény ehhez a hivatáshoz, közel sem bírnak el annyit, mint ők. Általános badarság, köztudott, hogy a nőneműek sokkal több fájdalmat, terhet bírnak el, mint hímtársaik. - Gondolod, hogy engem ennyivel meg lehet győzni? - kérdeztem egy angyali vigyor kíséretében. Az év kilencvenöt százalékában nem kellett volna könyörögnie, hogy elvállaljam a jelentéseinek leiktatását, kiegészítését, postázását, most viszont ellenállásba ütközött. Egyszerűen csak nem volt kedvem megint éjszakába nyúlóan szemet folyatni csak azért, hogy másnak a dolgai rendben legyenek. Az én ügyeimet mikor rendezi el valaki is helyettem?
|
|
|
|
|
Dwayne Warren
INAKTÍV
officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
|
Almásy Léna - Jobb ha megszokod. A fiataloknak ez a dolga. Megrántja a vállát, kissé türelmetlenül. Arrébb áll az útból, hogy két kolléga papírokat lobogtatva elsiethessen mellette és eltűnjenek a folyosó végi irodában. Sajnos nem tapasztalatból beszél. Zűrös időszakot éltek akkoriban, így az akadémián végezve egyhamar a terepen találta magát, tapasztalat nélkül. Adminisztrációról pedig távolról sem hallott még jó ideig, mintha mágikus módon a jelentés megírná saját magát. Most őszintén, miért is ne? - Jahm. Reméltem. Feleli könnyedén, a mappát egyszerűen kinyújtva felé. Már csak a zsebre tett kéz hiányozna, hogy megmintázza a tökéletes, irodai tahót, de ezt megbocsáthatjuk neki. Az államok kultúráját is képviselnie kell valakinek minden redneck- ősöktől örökölt viszonylatával együtt. - Alabamába kell postázni.
|
|
|
|
|
Almásy Léna
INAKTÍV
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
|
Dwayne - Fiataloknak? Úgy tudom, nem sokkal teszel rajtam túl - hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esett rosszul, amit mondott, ugyanakkor tudom, amit tudok. Jó irodai dolgozó révén utánanéztem már egy kicsit a kollégának és történetesen tudom, hogy alig pár évvel idősebb nálam. Lehet, sőt biztos, hogy tapasztalata többszöröse az enyémnek, az évekkel dobálózni akkor sem szép dolog. - Várom az ajánlatod - feleltem hűvösen, ahogy elvettem a mappát a kezéből. Egyszer tényleg a jó szívem fog a sírba vinni, ezt mindenki tudja. A falhoz préselődtem, amikor a többiek szintén egy halom irattal vágtattak végig a folyosón. Olyan szörnyen szűkösek a terek, mintha az ember egy börtönben lenne. Nem tudom, talán egy számomra észrevehetetlen Ügyfélszolgálat, lelki szemetesláda felirat van a hátamra ragasztva. Más ötletem nincsen, talán csak az, hogy messziről lerí rólam, hogy a szolgálatra teremtettek... vagy csak mert nő vagyok és a nőket szeretik alárendelni, birtokolni és ugráltatni. Talán nekem is egy olyan országban kellene munkát vállalnom, ahol megbecsülik a gyengébbik nem munkáját is.
|
|
|
|
|
Dwayne Warren
INAKTÍV
officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
|
Almásy Léna - Meghívlak valamire. De fizethetek is, amit akarsz. Legyint szórakozottan, taln már nem is fgyel igazán a nőre. Sokáig nem lehet fenntartania a koncentrációját és így, hogy a munkát minden bizonnyal sikerül rásóznia, nem érdekli a beszélgetés tovább. Ismét a falhoz kell húzódnia, mormogva köszön az elhaladóknak, kik most a másik irányból érkeznek. Épp lépne utánuk, hogy dolgát végezve elhagyja az emeletet, amikor az utolsó köszönésképp borítékot csúsztat át a kezébe "sürgős, fejvesztés terhe mellett elintézendő feladat" tekintettel. Sajnos itt is megvannak a maga főnökei. A borítékot tépi fel, futólag felpillant a nőre, tekintete végigfut a hivatalos sorokon. Kínosan elhúzza a száját. - Nincs elég ember nálatok, vagy mi, hogy engem küldözgetnek terepre? Kérdi ingerülten kabátja zsebébe gyömöszölve a levelet. Neki nem ez a munkája, mégis, talán, hogy szórakoztassák, megbízzák pitiáner felaatokkal, amire mégis rámehet a fél napja. Hát ki akar suhancokat üldözni akkor, amikor már eltervezett egy egész napos, nagyszerű semmittevést? - Na látod, ezt is felajánlom szívesen cserébe. Mormogja csk úgy magának, nem mintha komolyan gondolná a dolgot. Még ha az aktamanónak jól is jönne a friss levegő.
|
|
|
|
|
Almásy Léna
INAKTÍV
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
|
Dwayne- Hagyjuk ezeket a felesleges köröket - ezt a csatát már akkor elvesztettem, amikor nem folytattam az utam az irodához. Egyáltalán nem lepődtem meg, amikor egy borítékot nyomtak a férfi kezébe. Ez a tapasztaltak körében teljesen normális, a naponta két-három ilyen üzenet is átlagos. A megszaporodott bűncselekmények miatt mindenkinek sok a dolga, ennél fogva a jelentések száma is megsokszorozódott és akkor ismét témánál vagyunk. - Nézz körbe, itt mindenki tényleg dolgozik - kihangsúlyoztam minden egyes szót. Már nem célozgatás végett, csak úgy. Nem rá haragudtam, inkább a világra, meg azokra, akik felelős pozíciókban a lábukat lógatják és közben ezreket keresnek. Megbecsülik őket, istenítik őket, pedig a piszkos munkát azok az emberek végzik, akik ezeken a helyeken össze vannak zsúfolva és ki vannak zsákmányolva. - Valóban? De ha igényt is tartanék erre a felajánlásra, nyilván nem bíznád rá pont egy nőre. Egy kezdő nőre - tettem hozzá, majd aktáját hozzá fogtam a másik kupac kitöltendő és postázandó papírhoz. Majd eljön az én időm is előbb vagy utóbb. Senki sem kezdte profiként, nem sok olyan mágus van, akit azonnal kilöktek a kereszttűzbe, gyilkolni, üldözni. - Hová kell menned? - nem bírtam ki, hogy ne tegyem fel a kérdést. Mindig is kíváncsi természet voltam, ez talán a legrosszabb tulajdonságom.
|
|
|
|
|
Dwayne Warren
INAKTÍV
officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
|
Almásy LénaPersze, hogyne dolgoznak, hogyne, csak lógatják a lábukat naphosszat. Hisz mi más oka lehet, hogy megint őt ugratják, méghozzá nem is életbevágó fontosságú feladatra. Most, hogy az iskolában tölti a napjai egy részét, a szabadideje végtelenül limitálttá vált, ha pedig itt is számot tartanak rá, saját szánalmas kis életére kevéske ideje sem marad. A karórájára pillant a balján, mely azt mutatja, mennyi ideje maradt még a következő hivatalos teendőjéig. Elvégre van még bőven, addig talán elintézhet ezt-azt, vagy megpróbálhat aludni egyet. Érdekes módon ez jobban megy neki nappal. - Ide a szomszédba. Bratislava. Int közben, mintha tényleg a szomszédról beszélne. Közel-kelet európai ismeretei jelentős hiányokat mutatnak, ezt a várost is mindössze egy pár héttel ezelőtti látogatásának betudhatóan ismeri. Az ország nevére nem emlékszik tisztán, szomszédos, annyi szent és minden bizonnyal teljesen értelmetlen. - Kezdő nőre? Egyedül? Persze, hogy nem. Helyesel, ki sem hallva a leheletnyi iróniát. A nőt figyeli elgondolkodva egy ideig. - De ha akarsz, jöhetsz.
|
|
|
|
|
Almásy Léna
INAKTÍV
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
|
Dwayne - Pozsony - mormogtam, nem is a férfinek, sokkal inkább magamnak. Jártam már ott nem is egyszer, gyakorlatok alkalmával. Nincs olyan messze, mégis más világ, mint Bogolyfalva. Ennél a helynél minden izgalmasabb lehet csak. - Pillanat.Ajánlatára nem szóltam egy szót sem, hátat fordítottam neki és a mappákkal együtt az irodámba siettem. Egy hanyag mozdulattal az asztalra dobtam őket, majd egy cetlire rövid üzenetet firkantottam. Igyekeztem minél előbb végezni a művelettel, hogy ne legyen Dwayne-nek ideje meggondolnia magát. Az üzenetet az ajtón kilépve egy sietős léptű tanonc kezébe nyomtam. Kornél talán nem lesz olyan mérges, amiért csak úgy fogtam magam és engedély nélkül leléceltem, ha meg igen, hát a következményekkel ráérek később is foglalkozni. - Nos, én készen. Biztosan akarsz egy koloncot a nyakadba? - küldtem felé egy sötét pillantást, ahogy visszaértem mellé. Nem gondoltam volna, hogy csupán jófejségből visz el egy olyan útra, ami számára rutin és fél kézzel is elintézheti. - Részletek? Mire számíthatok? - biztos voltam benne, hogy előbb vagy utóbb magától is felhozta volna a dolgot, de én jobban szeretek mindennel előre tisztában lenni. A levele nyilván a fontosabb információkat és instrukciókat tartalmazta. Igen, a logikám néha páratlan...
|
|
|
|
|
Dwayne Warren
INAKTÍV
officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
|
Almásy LénaPillanat. Hogyne, hát ő ráér, akármeddig szívesen ácsorog a folyosón, ha arról van szó. Egészen a falnál maradva leengedett keze mellett a kopottas tapétát tépkedi türelmetlenül. Semmiképp se felejtsen el rágyújtani mindenek előtt odakinn, az ilyesmi jó hatással van az idegeire és a koncentrációjára egyaránt. Végül megérkezik a hölgy is, a kérdésre lepillant rá, bólint egyet bizonytalanul. - Majd meglátjuk. Szinte biztos benne, hogy nem fogja különösebben hasznát venni odakinn, de a visszavágásai valahogy szimpatikussá teszik számára. Tudja ő is, hogy a nagyszájú diákokból, az állandó rendzavarókból lesznek a legsikeresebb emberek, hát őket is hagyja érvényesülni általában. A józan ész határain belül, természetesen. - Tessék, olvasd. Én is ennyit tudok. Ismét előveszi a gyűrött levelet, elindulva a folyosón átnyújtja neki. Kezei a zsebébe csúsznak, kifelé pedig már nem igazán köszön senkinek, örüljenek, hogy egyáltalán idejött. folytatás Pozsonyban
|
|
|
|
|
Lipovszky Dóra Villő
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Anna és a Mesélő /fogalmam sincs, miért hittem, hogy nem én jövök?! bocsánat a késésért/A kérdésem úgy hat a lányra, mint derült égből villámcsapás. A viccelődést szeretem, és most pont meg tud nevettetni az orros dologgal ő, akit nem tudom, kicsoda, de a hangja már ismerős. Amikor a nevemen szólít, akkor kicsit nézek, igen, biztos, hogy ismerem, de tényleg fogalmam sincs, ki ő. - Ismerjük egymást? Cincogom, mert egyszerre szégyellem magam és várom kíváncsian, hogy kivel is találkoztam. És ezen amíg nem válaszol nem tudok napirendre térni, ami pedig elég hosszadalmas folyamat lehet, ha rajtam múlik. Hogy mit is keresek a játszótéren, csak egy vállvonást ér meg számomra, meg egy nagyon rövidke mondatot, de semmit többet. - Jó időnek nézett ki, és hiányzott már a levegő. Ha még nem tudnám meg a nevét a lánynak, hirtelen leesik. Ő volt, akinek hála majdnem feldobtuk mindketten a talpunkat, aztán még jót vihorásztunk a gyengélkedőn, míg a bácsi helyrehozott mindkettőnket. Nem fogom sosem elfelejteni, az biztos. Első nagyobb volumenű esemény az itteni életemben, amikor se szülők, se nagyszülők, rosszabb esetben pedig se a testvéreim. - Már nem akarok meghalni, és a kedvem is egyre jobban javul az itt töltött időm alatt. Már vannak ismerőseim, és kezdek beilleszkedni is. Bár ettől még messze vagyok. És te lemondtál már a hirtelen, ellenőrizetlen kóstolásokról? Vigyorodom el, mikor az egyébként kellemes hidegben felkerekedik a szél, hogy felkapva a hópelyheket keringőzzön velük. A hajam még szerencse, hogy össze van fogva, most biztos, hogy a számból kéne kiszedni minden egyes szálat. Megigazítom a sálam, mert kezdek fázni, amikor is a szemem sarkából látom, hogy papírcetli repül ki a hinta egyik csövéből. Nem akarom megfogni, még csak nem is izgat a dolog, mert ismerem én ezeket a cserfes kis papírokat. Nem akarok még egyszer ráfázni sem, így csak magamban könyörgöm, hogy vigye el innen messzire azt a pergament, papírt, tudom is én, hogy mit. Felkapja egy újabb szellő, meg még egy, ami az ölembe hullajtja. Becsukom a szemem, nem akarom látni, mi fog történni, aztán csak az egyiket hunyorogva mégiscsak meglesem, mi van rajta. Hiába, a kíváncsiságom győzedelmeskedik, vesztemre. Csak annyit látok, hogy álmok, meg teve, aztán máris olyan érzésem támad, mintha valaki a szemhéjamra akasztott volna egy kötelet és húzná lefelé. Az érzés, ami ekkor körbevesz, rémisztő. Az előbb még fáztam, most meg már melegem van. Elaludtam, és álmodom? Lassan nyitom ki a szemem, mert túlságosan tisztán látom magam előtt a napot, aztán mikor ez be is bizonyosodik, egy nagy puszta, sivár, kopár homoktenger felett, akkor az első dolgom, hogy leveszem a kabátom és a téli kiegészítőim, amiket aztán a kabát ujjába teszek, a kabátot meg a karomra fektetem, hátha meg akar viccelni ez az izé. Magam mellé pillantok, és jééé, tényleg Anna van mellettem, bár lehet, hogy ez csak a képzeletemben van így, a játszótéren viszont nem ő volt velem. Felé fordulok, a távol nem érdekel, a hangom pedig kissé megfáradt, kissé aggodalmas, meg kissé izgatott. Utóbbi csak egészen picit. - Már megint életveszélybe kerültünk? Vagy most kivételesen megússzuk? Nevetem el magam, de csak kényszeres "hisztis nevetés"- sel, és remélem, hogy nem olyan lesz ez az esemény, mint a múltkor, amikor majdnem távoztunk e földről. Csak Annára figyelek, hátha neki van ötlete, hogy mi a fészkes fenét kellene most csinálnunk, mert nekem bevallom, most halvány lila gőzöm sincs.
|
|
|
|
|
Radits Krisztián
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
#Benedikta Végre eljött az első tavaszi hónap. Juhú! Vissza lehet pakolni a szekrénybe a meleg kabátokat, s helyettük előkerülnek a dzsekik. Cool. Persze, jó a tél, (elvégre akkor van karácsony, ami az én kedvenc ünnepem) de jobban szeretem ha a Nap süt. Mindig nekem kell havat lapátolni. Pfúj. Borzasztó volt. Ha belegondolok hányingerem támad. Utálom, ha házimunkát kell végeznem, inkább videojátékozok. Az a nekem való! Bár itt nincs semmilyen elektronikai eszköz, ezért be kell érnem könyvekkel és kártyákkal. UNCSIIIIII! Legalább az Előkészítőben nem unatkozom, elhülyülök a barátaimmal, itthon meg Viktor nevettet, játszik, s tanul velem. Imádom a tesómat. Jó ötlet volt ide jönni, sokkal élvezetesebb itt az élet, mint Dunakeszin. Igaz, még nincs annyi barátom, de szerintem sikerülni fog szerezni néhányat. Elvégre vicces vagyok, jó fej és aranyos. Ki ne haverkodna velem? Az Előkészítőbe sokan járnak, szóval nem lesz nehéz egy kedves srácot találni, akivel elmehetnék nyáron fagyizni meg ilyenek. Szóval délelőtt van, már felöltöztem, egy kockás ing van rajtam, amit Viktor választott ki. Ja, és csőfarmer fedi pipaszárlábaimat. Viktor persze mindig előadja, hogy mikor ő kicsi volt még nem volt menő a csónaci, én viszont képtelen lennék olyan gatyákat hordani, mint amilyeneket ő vett fel kölyökként. Ultragáz. Pfejj. Mivel legutóbb nem tartottam be a szavamat, így bátyókám nem nagyon akart elengedni a játszótérre. Egyedül. Nagyon félt engem, amit megértek, nem is szeretek egyedül császkálni, de a játszótér nincs messze, csak kettőt kell köpni. Szóval szépen ránéztem és elengedett. Hihi. Az én irtó cukker csoki barna szemeimnek senki nem tudom ellenállni, főleg, ha úgy nézek velük, akár egy kiskutyus. Így hát jelenleg Bogolyfalva macskaköves utcáit járom, céltudatosan haladva a játszótér felé. Itt annyira cool játékok vannak, az összeset kipróbálom. Pillanatokat alatt megérkezek, (na jó, beletelik negyed órába) s rögtön a hinta felé rohanok, mikor megpillantok egy érdekes kinézetű lányt (?). Olyan, mint egy fiú ésés... Köszönjek neki, vagy ne? Elvégre nem is ismerem. Csak nézek rá a nagy boci szemeimmel és gondolkodom. - Őőő... Szia! - nyögöm ki végül, majd beülök a mellette lévő játékszerbe. Remélem nem néz idiótának. Ó, olyan bénának érzem magam. Vajon Viktor megengedné, hogy üdvözöljem? Nem tudooom. Nyajh.
|
|
|
|
|
Szűcs L. Benedikta
INAKTÍV
SZŐCS tag || oroszlán
RPG hsz: 10
Összes hsz: 580
|
PöttömSzabadság!! Igen, ezt érzem most, itt, a játszótéren. Na, nem azért, mert eddig még sosem engedtek ilyen helyekre, mert már sokszor voltam játszótéren. Sokkal inkább azért érzek szabadságot, mert végre nem kell nap mint nap anyu és apu parancsolgatásait hallgatnom. Csináld ezt, menj ide-oda, ne csináld azt.... ésatöbbi, ésatöbbi. Ez már nagyon idegesített, de végre mindettől megszabadultam és azt csinálok, amit akarok. Vagyis majdnem, bár olyan nagyon nagy hülyeségeket nem fogok csinálni, hogy bajba kerüljek, bár... ki tudja. Most a legfőbb boldogságomat, bármily meglepő, ez a hinta okozza, de csak azért, mert ilyen magasra még sosem mentem, mert sosem engedték. Anyáék szerint túl életveszélyes és kieshetek, meg blablabla. De most ők nincsenek itt, így nem is szólhatnak rám, szóval szabadsááág!! Nagyon jól elvagyok, egészen addig, míg meg nem hallom egy kisfiú bátortalan hangját, azonban bármerre fordítom a fejem, nem látom sehol. Persze ennek valószínű az az oka, hogy még mindig hajtom a hintát, így határozottan megpróbálom letenni a lábam a földre, hogy megálljak. Na ettől tuti szétment a cipőm talpa, de az legyen a legkisebb gond, úgyis van még jópár cipőm, eggyel kevesebb van, kit izgat. A lényeg, és ami fontosabb is, sikerül megállnom és észrevennem a fiúcskát, a mellettem lévő hintában. Nagyon cuki kis kölyök és kicsit mintha meg lenne szeppenve. Ennyire furán nézek ki? Vagy mi? Mert tuti miattam néz így a kis Tökmag. Egy pár percig csak némán nézem őt, úgy, amitől egyes emberek zavarba jönnek. Hát igen, valamit tanultam a bátyámtól ezalatt a néhány év alatt. Yeah! Ő szokott így nézni rám, meg még sok mindenkire, hogyha valamit el akar érni, vagy valamit meg akar szerezni, és ez néha már félelmetes. De be szokott válni, bár... nekem nem mindig. - Szevasz, Tökmag! - köszönök végül, mert azt az elején elfelejtettem, de így, egy kis fáziskéséssel ezt bepótolom, majd csak nézek némán ismét a srácra, de már egy picit kedvesebb arccal és még egy apró mosolyt is villantok.
|
|
|
|
|
Podmaniczky Andine
INAKTÍV
Daloló fecske
RPG hsz: 37
Összes hsz: 194
|
Grace – Az utolsó felvonásCsípős hideg van, lazán öltözött, kabátja leginkább csak kiegészítő, sokan nem segít azon, hogy a hűvös a csontjáig hatol. Mégsem fázik annyira, hiszen fűti az új, az ismeretlen, és a boldogság, hogy egy olyan helyen tanulhat tovább, ahol azt tanulhatja, amihez igazán ért. Táncot, éneket és színészetet választott, de menet közben néhány zenei fakultációt is szeretne felvenni, a nyári gyakorlatot pedig ez egyik legnagyobb mágikus színi társulatnál tölti majd, ahova a házvezetője ajánlotta be. Ha minden jól megy, híres lesz és ismert, csilloghat. Amióta az eszét tudja, erre vágyott, és most olyan közel van hozzá, hogy nem tud olyanok miatt aggodalmaskodni, mint a hideg. A másik szuper dolog, hogy nem egyedül megy, Grace is vele tart az ismeretlenbe, és a házban, ahova beköltözik, egymással szemben kaptak kis lakást, így mindig lesz valaki, akihez fordulhat, és szrencsére az iskolában is lesz ismerős arc, még akkor is, ha nem sok közös órájuk lesz. Az elmúlt két hetet otthon töltötte, újra végigsétált az ismert győri utcákon, ellátogatott a kedvenc fagyizójába, és sokat beszélgetett a szüleivel és a testvéreivel, hogy mi lesz ezután. Érzi a törődést és érzi a féltést is, amit akkor is érzett, amikor kiderült, hogy ő boszorkány, egy varázstalan családban. Amikor a testvéreiről is kiderült, már ismerős volt a helyzet a szüleiknek is, így nem fogadták olyan rosszul. Kicsit fáradt, az éjjel szinte semmit sem aludt. Az elmúlt két napban összeszedte az itteni cuccait, az éjszakát Milannál töltötte, kibeszélték az elmúlt éveket, hiszen most el kell válniuk, ami furcsa, hiszen az elmúlt években szinte testvéri kötődés alakult ki közöttük, volt mit átbeszélniük. Aztán eljött a hajnali három, elment zuhanyozni, megcsinálni a haját és az aznapi sminkjét, majd kiválasztotta a ruháját, hogy felöltözzön. Közben a fiú reggelit készített, ami nagyon jól esett a sok egészségtelen kaja után, amit az éjjel magukba tömtek. Friss tojásrántotta, gazdagon megpakolva minden földi jóval és narancslé. Mikor a reggelit elpusztították már szinte hat óra volt, így táskáját a vállára véve elindult az ajtó felé. Tértágítóval megáldott, nehéz bőröndjét a fiú vitte utána. Korábban felajánlotta a lánynak, hogy kikíséri, de a búcsú így talán még nehezebb lenne. Tudja ő is, hogy most valami megváltozik kettejük között, a távolság próbára teszi a barátságukat. Három lépést tesz, majd megtorpan, és visszasiet a fiúhoz, hogy egy hosszú, forró csókot adjon neki, olyant, amilyen az első együtt töltött alkalmak egyikén volt. Milan viszonozza, majd nevetve öleli át. Hajnal van, még csak ébredezik a természet, de szinte biztosak benne, hogy a kukkoló néni – Margitka vagy Marcsika a neve – a túloldalon mindent tökéletesen lát. Most azonban nem érdekli őket. Kibontakozik az ölelésből, visszasiet a csomagjához, majd egy intéssel nekiindul ismét az állomás felé vezető útnak. Lassan múlik el hat, de mire odaér negyed hét is. A vonatuk húsz perc múlva indul, hat negyvenkor. Már bent áll, hiszen itt várakozik húsz percet, ám nem száll fel, amíg nincs itt a másik fél, hiszen a peronon könnyebben megtalálják egymást, mint egy hosszú vonaton.
|
|
|
|
|
Szombat Anna
INAKTÍV
*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
|
Dóra és a Mesélőnk/Sivatagi-show első felvonása/
Hogy ismerjük-e egymást? Milyen kérdés ez? Egy pillanatra nem tudja eldönteni, hogy ez most jó jel, vagy éppen sértésnek vegye, hogy nem ismeri fel a lány őt.
- Anna... tudod... csokis süti meg ilyesmi... - kezdte kicsit óvatosan, miközben folyamatosan Dóra arcát fürkészte. Még mindig nem volt biztos benne, hogy nem csak szórakozik vele. Talán így akar bosszút állni a múltkori dologért, vagy csak unatkozik vagy... tényleg nem ismerte meg.
Jobban belegondolva azonban nem is lehet olyan meglepő a dolog. Talán túl sok a téli felszerelés. Elvégre akkora kabát van rajta, hogy akár két ember is elférne benne, na meg a sál! Még az otthonban kapta. Elvileg valami segélyszervezet küldte, ahol ruhákat kötnek a rászorulóknak. Úgy is nézett ki: kissé lukacsos volt, néhol hibás és nagyon nagy. Vagy négyszer tekerte körbe a nyakán, de még így is bőven lógott mindenfele.
Miközben jó hosszan végiggondolta ezt, Dóra már rég túllépet a felismerésen, és a válaszából ítélve be is azonosította őt. Vagy mindenesetre a bemutatkozás megtette a hatását.
- Nem is tudom, azóta még nem találkoztam elhagyatott dolgokkal, de azért meggondolom, mielőtt bevállalnám - vigyorodott el szélesen. Ezek szerint mégsem haragszik rá, bár az is lehet, hogy ez csak célozgatás a múltkorira. Úgy dönt, inkább az előbbi verziót fogadja el igaznak. Így azért egyszerűbb a beszélgetés.
Alig fejezi be a mondatot, mikor a szél feltámad és lássanak csodát, a kilométeres sál az arcában köt ki, jó alaposan megtekeredve. A lyukakon keresztül kicsit kilát, de inkább becsukja a szemét, ugyanis a szél nem csak a sálat, de a porhót is erőteljesen az arcába fújja. Még jó, hogy a haját legalább a pomponos sapkája lefogja, így legalább azt megúszta. Így is épp elég feladat valahogy megoldani, hogy a hosszú anyagot a helyére igazítsa.
Bár a szél metsző hideget hoz magával, mégis elálmosodott egy pillanatra. Talán az egész napos kószálás teszi. Azon kezdett járni az agya - miközben harciasan bajlódott a sállal -, hogy talán vissza is megy a kastélyba, mikor a hideget egy pillanat alatt váltotta fel a forróság. Még a szél is elállt, úgyhogy sikeresen megszabadította magát kígyózó fogvatartójától. Egy pillanatig azt hitte, elaludt a hintában, de akkor nem fordulna ez meg a fejében. Látott már ilyesmit, a tévében, na de hogy ő is itt álljon egy igazi sivatagban... Na, ez tényleg elég álomszerűnek tűnik. Egy szerencséje volt, hogy nem csak ő keveredett ide, ugyanis Dóra közvetlenül mellette állt.
- Hoppanáltunk? Én még nem tudok... - Az álom után a második gondolata. Akkor már az álomra több esélyt látott.
- Életveszély? Ugyan! Kézben tartom a dolgokat!
Megpróbált magabiztosnak tűnni, bár abban már kevésbé volt biztos, hogy ez kívülről is látszott. Remélte, hogy a legközelebbi találkozása a lánnyal már nyugodt lesz, de úgy tűnik, ha ezek ketten itt összekerülnek, vonzani kezdik a furcsaságokat. Végül is nem olyan rossz dolog ez...
Kezdett egyre melegebb lenni, így fogta magát és Dóra példáját követve megszabadult téli bundáitól - bunda alatt értendő a kabát és a sál is -, majd valami fogódzó után nézett. Homok, homok, homokdomb, homokbucka, homok dűne, homokvölgy, ember két tevével, homokhegy, homokdomb... Várjunk csak, ember két tevével! Na, ez már valami!
- Menjünk, kérdezzük meg... merre kellene mennünk, hátha ő tud valamit - mutat a férfi irányába és megküzdve a homokkal a helyes irányba indul el. Remélte, hogy Dóra is látja. Nem akart csak képzelődni, hisz... mégiscsak kézben tartja a dolgokat!
|
|
|
|
|
Simfel Kristóf
INAKTÍV
Büfékocsis Vadalma úr
RPG hsz: 40
Összes hsz: 212
|
Haru
Gyönyörű tavaszi délután, munka után érdekes, hogy nem sötétedett be egyből. A levegő is kellemes, a madarak is csiripelnek, hát kell ennél több? Igen, jó lenne, de most kár a múlton keseregni. Úgy dönt, ma egy kicsit másfajta útvonalon megy haza, mint amin egyébként szokott, úgyhogy a Minisztériumból kilépve a másik irányba veszi az útját, sétálása közben pedig gondolataiba mélyülve kotorássza ki aktatáskájából a túró rudit, hogy megjutalmazza magát vele a fárasztó nap után. Amikor a keze ügyébe kerül, elégedetten csomagolja ki a piros pöttyös csomagolást, hogy aztán a szájában élvezhesse a mugli édességet. Amíg ezt a műveletet elvégezte, észre sem vette, hogy tett egy kört a főtéren, és már megint a lakósor felé tart. Szájában a túrós finomsággal, tarkóját megvakarva pislog egy párat, aztán úgy dönt, hogy inkább a következő ház utáni utcán lefordul. Ismerd meg hazádat - tartja a mondás, és amúgy sem volt sok ideje mostanában csak úgy sétálgatni a faluban. Illetve ideje lett volna rá, csak lusta volt hozzá. Ej-ej Kristóf, szedd össze magad. Már majdnem az utolsó falatnál tart, amikor meglátja a játszóteret. Szégyenszemre megfordul a fejében, hogy le kéne csúsznia a csúszdán, de hát mit szólnának hozzá az erre járó gyerekek és felnőttek? Egy tisztviselő, akinek példát kéne mutatnia... A háta mögé les, hátha erre jár valaki, de a sötétedés előtti órában csupán egy párt lát elsétálni egymásba fonódva a lakósor felé. Visszafordul a játszótér felé, szemeivel kiszúrja a legközelebbi hintát, ami talán az ő súlyát is elbírná. Ha nem, akkor maximum összekapja egy varázsigével, de ezt most muszáj. Ha meg valaki meglátja... hát... legalább nem az egyik mászókáról csimpaszkodva, vagy az egyik alagútba beszorulva, a hivatali ruhájában kapják rajta. Lassan elindul, néha még ugyan a háta mögé lesve, hátha erre jár valaki, akkor azt mondhassa neki, hogy csak eltévedt. Aztán végül csak begyorsítja a lépteit, s mikor feleszmél, már mindent eldobva magától a hintában lengedezik és hajtja magát magasabbra és magasabbra. - Víííííííííííííí! - kiabál a boldogságtól, végre megint egy kicsit gyereknek érzi magát, és a legfontosabb, hogy egyre nagyobb magaslatokat legyen képes elérni az önerejéből, közben pedig igazi Kristófosan kacarászik.
|
|
|
|
|
Haru Smith
INAKTÍV
RPG hsz: 55
Összes hsz: 67
|
KristófA délutáni műszak egyik kellemetlen hozzátartozója, hogy aránylag későn ér haza, illetve, hogy sokkal nehezebb elindulnia, mintha reggel a megszokott ritmusban tenné a dolgát. Halk sóhajjal pillant az égre, mialatt elgondolkodott az elmúlt napon. Már ha csak azt számba veszi, hogy most nem volt semmilyen probléma, esetlegesen gyermeki kajacsata, vagy csínyek áradata, akkor valóban egészen kellemesnek lehetett mondani. Na nem mintha bármikor is baja lett volna a gyerekekkel. Nagyon szerette őket, persze igyekezett megtartani azt a távolságot ami ahhoz kell, hogy a fegyelem megmaradjon. Hosszú idő után találta meg igazán azt, hogy a gyerekekkel jobban meg tud lenni, mint esetlegesen a vele egykorúakkal. Na nem mintha bármi baja lenne a saját, vagy idősebb, fiatalabb generációval, egyszerűen egy ideje nem túl nyitott másokkal szemben. A gyerekekkel szemben viszont semmilyen távolságot nem kell tartani. Nem kell félni attól, hogy mást látnak, mint amit mutat. Gondolatai emiatt teljesen szerteágaztak, mialatt a túródesszertjét majszolta. Mindig is nagyon szerette, szinte gyermeki boldogsággal "falta" azokon a napokon, amikor megtehette. Éppen befejezte s a közterületi szemetesbe dobta a kisebb édesség csomagolását, amikor nevetés ütötte meg a fülét. Felkapta a fejét az ismerős hangra, s arra indult meg, mialatt a következő mozdulattal igazgatta vissza a táskája a vállán. Amint egyre közelebb ért, minden lépésnél, mindegyik lépés végén, a csendben meghallotta a saját szívdobbanását. Nem értette, miért lett feszült, mintha bármi titka is lett volna.... Ám, csak ahogyan egyre közelebb ért, tudatosult benne, hogy a múltja nem engedi el leginkább..... Megtorpant döbbenten. Kék szemei nagyra tágultak s csak nézték a férfit, aki éppen egy öt éves gyermek szintjén vijjogott a hintán. A ruhája, kinézete és viselkedése elégé ellentétes volt, így pedig még zavartabb az egész szituáció. .... Nem tud ettől megszabadulni.....Miért nem ? A következő pillanatban hirtelen lendületből fordult meg, majd ment tovább előre. Nem akart még közelebb kerülni a játszótérhez, sőt, leginkább szerette volna elkerülni azt, aki éppen saját tulajdonának tekinti. Nem akart vele még találkozni. Nem csak mert túl sok kérdés fogalmazódott meg benne, hanem mert nem tudta, hogy éppen miként tudna reagálni a másik kérdéseire - már ha lennének- vagy cselekedeteire. Az is lehet, hogy észre sem veszi, vagy nem emlékszik rá. Ez ebben a pillanatban hihetőbb, s maga az emberi elme - vagy női elme- másik zavaros oldala, hogy maga a célszemély sem éppen tudja eldönteni, ennek a lehetőségnek örülne, vagy sem. Arcát elfordította, táskáját vissza húzta a vállára s szinte abba kapaszkodott, mintha csak abból kérne egy kis erőt a következő percekhez. Nem kell sok...csak egy kicsit tovább megy. A férfi játszik - na persze, hogy játszik... - nem fogja észrevenni. Narancssárga, hosszú haja kiengedve újra és újra dőlt hátának, mialatt talán ő dramatizálta túl, de még térdig érő, világos szoknyájában is azt érezte, mintha ólomból lennének a lábai. - Nem sok...csak egy kicsi....Motyogta azzal, egy pillanatra apró kis fény villant a fejében s jobb kezével a pálcájára fonta ujjait. Egy kis orra esés nem ártana neki, de végül nem tette meg.
|
|
|
|
|
Simfel Kristóf
INAKTÍV
Büfékocsis Vadalma úr
RPG hsz: 40
Összes hsz: 212
|
Haru
A felhőtlen gyermeki boldogság kimossa elméjéből a mai hivatalban eltöltött nap történéseit. Lábával és hátával hajtja magát egyre magasabbra és magasabbra, míg lassan eléri a hinta maximum magasságát. Innen ha kiugrana, biztosan a lábát törné, de előtte minimum azt képzelné, hogy tud magától repülni, kezeit szárnynak gondolva érkezne arccal a talajnak. Persze ez nem történik meg, Kristófnak van annyi esze, hogy ne legyen olyan tévhite, hogy most egy madár lett belőle... Mert ugye nem...? Nem hát, hiába olyan gyerekes, amilyen, nem bolondult még meg. Csak az, hogy öltönyben most is ott kacarászik a magasban, egy kicsit őt is összezavarja. Mikor lehetett utoljára játszótéren...? Egy pár év azóta biztosan eltelt már. A tavaszi délután kellemesen ölelő meleg fuvallata kezd lehűlni, egy fél órán belül sötét lesz, akkor pedig nem árt majd hazafelé venni az irányt. Addig is ki kell élvezni ezt a csodálatos pillanatot, szemeivel keresi azt a pontot a talajon, amihez viszonyítani tud, hogy milyen magasra is sikerült feljutnia... amikor észrevesz egy lányt a játszótér felé vezető úton. Narancs színű haján ősziesen törik meg a tél utáni napfény, és bár csak hátulról látja, nagyot dobban a szíve és döbbenten kapaszkodik a hinta láncába. Ez ő... A lendület gyengül, mígnem a lábával fogja meg a földet, hogy ne menjen tovább. Mit keres itt? Miért van itt? Jó, igen, tudta, vagyis... pletykákat hallott, hogy Haru itt van a faluban, de amióta ideköltözött, sose futott össze vele. És mégis itt van, mondhatni karnyújtásnyira tőle. Nagyot nyel, továbbra is az édes szépség hátát bámulva. Oda kell mennie hozzá. Meg kell szólítania. Annyi év telt el azóta, mégsem képes odamenni és köszönni neki? Nem ronthatja el megint... A szíve a torkában dobog, feláll a hintából és visszakozva magában pár lépést tesz a nő felé. Mit mondhatna? Hogy sajnálja, hogy megbánta az akkori döntését, hogy ő az egyetlen nő az életében, akit igazán szeretett? Görcsben álló gyomorral terem a lány mögött. - Bocsánat hölgyem, még szabad az egyik hinta, ha leülni volna kedve. - mondja nyugodt hangon, bár magának inkább úgy tűnik, hogy végig nyöszörgött.
|
|
|
|
|
Haru Smith
INAKTÍV
RPG hsz: 55
Összes hsz: 67
|
KristófA hangra megtorpant s maga elé nézett. Apró sóhajjal, mialatt lehunyta a szemei rázta kicsit meg a fejét. Éppen csak annyira, hogy a másiknak még ne tűnjön fel. Vajon miért nem sikerült úgy meglépnie, hogy nem veszi észre? Miért kell ez mindkettejüknek? Amint újra előre nézet kék szemeivel, most a távot pásztázták. Lehetnének többen is az utcán, csak úgy elvegyülne egy picit .... Ezt meg tudná tenni egy városban, de itt, egy falun nem biztos, hogy túlságosan hatásos lenne. A másodperc tizedben átfutott két megoldás is a fejében, végül a nyugodt kérdésre egy nyugodt választ adott. Nem ismerte fel.....talán, vagy csak megint a szokásos heppjeit vette fel. - Köszönöm, de inkább hazamennék.Nem mert megfordulni, pedig nagyon is jól tudta, hogy ez illetlenség. Az anyja ezekre megtanította, volt ,hogy órákig képes volt az asszony ott ülni az asztalnál, hogy a lánya végre megjegyezze ezeket az "apróságokat". Most valószínűleg azt vágná a fejéhez, hogy "Erre tanítottalak, te lány?" vagy, "Egy nő viselkedjen mindig helyén! Ha sértett is ne alacsonyodjon le!" . Bármennyire is jutottak eszébe ezek az anyai tanácsok...nem segítettek. Egyáltalán nem, mivel nem is ide tartoztak. Ha megfordult a férfi felismeri, ha felismeri akkor biztosan beszélnie kell vele. Abból meg nem tudja mit várhat. Arról nem is beszélve, hogy az a nőszemély nagyon is kedvelte ezt a marhát! Igaz a főztjét már nem.... de annyit nem találkoztak, hogy ezt jobban ki is vesézzék. Két legyintéssel hessegette el a fejénél a levegőt. Vagy legalábbis ennek tűnt, míg ő ezeket az össze-vissza gyűjtött foszlányokat tüntette véglegesen el. A sok heves különböző érzés, gondolat után végül megdöntötte egy parányit a fejét s felé fordult. No persze nem teljesen, épp csak egy kicsit. Jönnek az udvarias körök. - Nahát..Szia Simfel. Remélem,hogy jól vagy. - Már amennyire szükséges. - Nem rég költöztél erre ? - Miért pont ide ? Nem elég nagy Magyarország? Amint a válaszokat megkapta, ha a férfi megtette, bólintott rá s ismét magához vette a szót. - Ha nem bánod, szeretnék hazamenni. - Jobb helyzetben. Nem tudom eldönteni, hogyha most elvigyorodsz akkor aranyosnak találnálak, ami felér jelenleg a halállal, vagy éppen megszületne ismételten az a késztetés, hogy képen vágjalak.... Elmosolyodott de nem mondta ki a szavakat. Inkább. De....még él benne a sértettség, azért amit nem értett meg a másikkal szemben, s amit azért is ítélt kellemetlennek, mert tudta, hogy ő sem igazságos a másikkal szemben. Nehéz...nagyon nehéz.
|
|
|
|
|
Mesélő
Mesélő
RPG hsz: 812
Összes hsz: 1287
|
Dóra és AnnaAz arcul csapó meleg érzete téríti magukhoz a lányokat, akik nem csak meglepve, de megijedve is lehetnek az eseménytől, amit még biztosan nem tudnak hová tenni. Elméleteket szőhetnek, de maguk is hamar eljutnak addig, hogy cselekedni kell, mert más út nem igazán van. Anna tűnik a vezérnek, legalábbis ő próbál felkerekedni, de itt minden erőre szükség lehet. A javaslata, ami érinti Ghaffart, a tevékkel vonuló férfit, bár kissé délibáb gyanús lehet, mégis egy remek kiindulási alap. Ekkor vehetik észre a közeledéskor, hogy a papír, az a jellegzetesen megsárgult levél, ott pihen a teve oldalára kötözve. Ha a papír önmagában nem is gyanús, de kifelé van feltekerve és a kacifántos írás biztosan derengeni fog a lányoknak. A homokfúvás és a meleg pillanatok alatt szipolyozza ki belőlük a folyadékot, és kelt bennük kényszert arra, hogy valami folyadékot vegyenek magukhoz. Illetve, próbáljanak meg. Mégis csak egy sivatagról beszélünk. Itt a legközelebbi tócsa is egy délibáb, vagy felszárad, mire odaérnek. Az elsőre barátságtalannak tűnő férfi számukra tök érthetetlen halandzsába kezd, amit gyorsan lezár, majd végignéz a lányokon. Biztos ők is és Ghaffar is érzékeli, hogy ez így nem működik, ekkor a hozzá közelebbi lányhoz, Dórához fordul és az egyik teve irányítását rá bízza, majd a vörös leányzóra néz, aki mintha a tevéjét vizslatná. Az amúgy is merev tekintetén felkúszik a szemöldöke, és mint a filmekben, a reklám utáni ugrások alatt, úgy kezd el hirtelen érthetően beszélni a lányokhoz. Álmunkban bári megtörténhet. - Mit kerestek az útvonalamon? Itt mindennek ára van. Víz kell? Fizess érte! Információ? Azért is. Vázolja fel tömören a tényállást, közben tekintetét járatja köztük, egy pillanatra sem feledkezve meg róla, hogy az állatokat is ellenőrizni kell. Rutinosan áll a teve minimális árnyékába, abba a kevésbe, amit éppen a nap állása megenged, hogy még nem vonul, pihenhessen egy keveset. Amint a lányok a lényegre térnek, nem fél elkezdeni velük alkudozni róla, mivel fizethetnének neki bármiért. A szabadulás első kulcsa a kezében van, amit ő jól tud, szándékosan nem is említi meglepetésként a jelenlétüket, csak azt, hogy az útját keresztezik, de a lányoknak rá kell jönniük, hogyan tovább. Hiszen a mardosó szomjúság, a meleg és a tudatlanság kezd elhatalmasodni rajtuk, még ha „kézben is van tartva” minden mozdulat esetleg. Gúnyos vigyor kúszik a rosszarcú fickó arcára, majd közelebb hajolva, szinte sértve az aurájukat kezd bele. - A nevem Ghaffar, milyen kincsetek van kislányok? Ekkor, ha a zsebükbe nyúlnak, Anna különösen csillanó ékköveket talál benne, elég aprókat egy kis tasakban, Dóra pedig szintén egy kis tasakot, ami egy üvegcsét rejt, de valamiért nem tudja kihúzni a zsebéből.
|
|
|
|
|
Lipovszky Dóra Villő
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Anna, Mesélő Annával csak egymásra nézünk, meg a sivatagban gyalogló férfire, aki egyre közelebb jön hozzánk. Nagyon remélem, hogy abban igaza van Annának, hogy nem vagyunk megint halálközeli állapotban, és azt is, hogy ő kézben tartja a dolgokat. Hirtelen a kis fejembe szökik az a pár sor, amit utoljára olvastam, mielőtt idekerültem, majd elkerekednek a szemeim, pont akkorra, mire az a mogorva fószer elér minket és máris gorombáskodik. De előtte még a kezembe nyomja az egyik teve kantárját, merthogy kettő állata is van. Kicsit jobban megfigyelem az állatokat, és szegények úgy tele vannak pakolva, mint a szamarak nálunk. Az egyik oldalát kicsit tüzetesebben megvizsgálom, hogy van-e valami, amit esetleg elcsórhatnék, de a sok durva anyagon és egy darab papíron kívül semmit nem látok, így nem is foglalkozom vele tovább. A szememet inkább a férfire emelem, és elgondolkodom rajta, hogy ő biztos tudja, hogy mit ezen a helyen, hiszen elég gyakorlott lehet már. Rögtön utánzom a mozdulatait, Annát is odarántom magam mellé, hogy valamennyire fedjen minket a szárazságtűrő állat árnyéka, ha nem érti, miért tettem, akkor a napra mutatok, nem szólok semmit, hiszen a torkom majd kiszárad, de hát a kastélyban ittam... Ami azt jelenti, hogy emögött vagy mágia áll vagy csak szimplán piszok nagy balszerencsénk van. Az agyam is kezdi feladni a létezésének reményét, de azt inkább attól, ahogy Ghaffar, merthogy így hívják, a mi dolgainkra rá nem kérdez. De Isten látja lelkemet, tőlem semmit sem kap. De héééjjj! Lehet, hogy tudom a megoldást. - Tudod mit? Akkor máris jössz egy kis vízzel, ami mindkettőnknek elég, mert a tevéd kantárját egy ideje már fogom. Én segítettem neked, akkor most te segíts nekünk. A többiről utána beszélhetünk. Válaszolok vissza, remélve, hogy Anna nem fog valami szögesen ellentétes dolgot kitalálni. Ha meg igen, majd elmegyünk és közösen megbeszéljük, Ghaffar hallótávolságán kívül. Most viszont csak várom, hogy akkor mi is lesz Ghaffar válasza a kissé lehet, hogy pimasz és botor megjegyzésemre.
|
|
|
|
|
Szombat Anna
INAKTÍV
*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
|
Dóra és a Mesélőnk/Sivatagi-show második felvonása/
Mire odaértek a férfihoz, dőlt róla a víz, még a szája is kiszáradt ebben a nagy melegben. Úgy tűnt, a Napnak már-már gyilkos sugarai érik a földet. Már kezdett csak arra gondolni, hogy menjenek vissza a játszótérre, ahol elég hűvös van. Aztán a férfi elkezdett valami fura nyelven hadoválni nekik, és Anna úgy nézett rá, mint akinek elmentek otthonról.
- Szuper, az egyetlen ember erre nem ért magyarul... - súgta oda Dórának, és míg a férfi tovább magyarázott, elkezdte felmérni a terepet. A vándor nagy turbánt hordott, sötét bőre és sötét szeme volt. De Annát jobban érdekelte az a két állat, ott a közelben. Még sosem látott tevéket, csak képeken és ezek bizony sokkal rondábbak voltak élőben. Álmatag képük volt, lassúnak és lomhának tűntek. A férfi jól megpakolhatta mindkettőt, bár ez csak viszonyítás kérdése. De ami szembetűnt neki, az a sárga papír, ami a teve oldalán lógott. Ez még nem is lenne furcsa, de ki az, aki szöveggel kifele tartja a papírt?
Addig elmélkedett, míg a férfi egyszer csak meg nem szólalt ismét, immár tisztán és érthetően magyarul. Anna már éppen hálásan nézett volna rá, ha a mogorva férfi nem kéri számon tőlük, hogy eltévedtek. Kezdett egyre idegesebb lenni, és mielőtt még visszaszólhatott volna, Dóra közölte a feltételeiket.
Már nem is volt olyan mogorva, amikor meghallotta a pimasz, ám annál okosabb választ. Vigyorogva odaállt Dóra mellé, és hogy magabiztosabbnak és lazábbnak tűnjön, a kezét a zsebébe süllyesztette. Akkor érezte meg az apró kavicsokat a kezében. Legalábbis érintésre kavics formájuk volt, és ami a lényeg, hogy nem is kevés volt belőle a zsebében. Egy pillanatra elkerekedett a szeme, de remélte, hogy Ghaffar ezt nem vette észre. Megmozdulni sem mert az izgalomtól és félt, hogy ha az arab esetleg rájön, hogy nem csak kabát és sál van náluk, kirabolja őket és ott hagyja őket szomjan halni a sivatag közepén. Először csak kapják meg a vizet, amit Dóra kért, utána pedig még alkudozhatnak. A biztonság kedvéért azért óvatosan készen létbe helyezte pálcáját, és fejben végigment azokon a varázslatokon, amiket esetleg itt alkalmazhatnának.
|
|
|
|
|
Mesélő
Mesélő
RPG hsz: 812
Összes hsz: 1287
|
Dóra és AnnaKapzsi mosoly kúszott arcára, azzal várta a reakciókat a fickó, ám nem egészen zajlott ez olyan könnyen, mint várta. A barna hajú lány csípős és lényegretörő megjegyzése majdhogynem az állát is a homokig küldte, de a pillanatnyi meglepettség után, komor, és kimért tekintettel meredt a magukat nyeregben érző kettősre. Gondolatai közé méreg kúszott, ami szép lassan járta át és kerítette agyát hatalmába, éppen ezért is fogott dühösen neki. - Ez nem így működik! Vagy nem akartok kijutni innen? Arcára visszatért a pofátlan vigyor, amit annyira szeret magában. Egyik kezével leszedte a kulacsot, másikkal pedig a teve oldalán lévő papírt kapta le. A vízeskulacsot feléjük nyújtotta, ám mikor azt átvették volna, visszahúzta, majd beszélni kezdett. - Csak azért, hogy lássátok nagylelkűségem. De ha ez is kellene… Kitekerte a kezében lévő papírt, ami innentől már tiszta volt a lányoknak, hogy ugyan az, amit nem olyan régen olvasgattak. Bár a nap kissé megszívta, és egy-egy sor homályba vész már rajta, de még két szöveges szakasz tisztán kivehető belőle. - Azt nem adom ennyiért… Mit tudtok felajánlani cserébe? Jól gondoljátok meg, ez a kiút, az meg a halál. Mutat a sivatagra úgy általánosságban, majd kikapja a teve kantárját a lány kezéből, tekintetét pedig a zsebében matató vöröskére szegezi. Érzi, hogy ott valami nem stimmel, de a lány szerencséjére, vélhetően, fogalma sincs róla mi. Kapzsisága nem tud valami mélyen eluralkodni, a határozottság láttán, és annak, hogy furcsa módon plusz ruhákat hordanak többnyire maguknál, így, amint felajánlanak neki valami tetszetőset, morogva, de a papírt átadva fogja őket útjukra engedni, de nem akárhogyan. - Örüljetek, hogy ennyivel megúsztátok! A papírt kezükbe véve, amelyikük irányítása alá veszi azt, láthatja a folytatólagos feljegyzést, ami elolvasásakor, már előre negatív érzés kerülgetheti őket, vajon most mi következik? Egy része, hála a napsugaraknak már olvashatatlanná vált, vagy annyira macskakaparással van odavetve, hogy eleve kibogozhatatlan. De végül ezt sikerül értelmesen összerakni: Szavanna közepén törtem magamnak utat,
oroszlánt követve, ki zsákmányt kutat.
Hatalmas elefánt elöl ijedten futottam,
dühödten támadott, mert kölykét zaklattam. Ekkor a testük elnehezülőnek érzik, hirtelen szemhéjuk ismét lecsukódik, mintha a talaj csúszna ki a lábuk alól. Egyszerre kellemes és kellemetlen, a maga egyszerre könnyed és veszélyes módján. ***Felébredve apróbb vágásokat és sebeket éreznek magukon, hiszen egy cserjés kellős közepén fekszenek valahol. A korábbi körülményektől láthatóan kellemesebb, főleg, mivel ha elég figyelmesek, vízcsordogálást, valami kis patakot vagy folyót észlelhetnek a közelben.
|
|
|
|
|
