37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Boglyas tér - Dwayne Warren összes hozzászólása (74 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Le
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2013. április 11. 19:55 Ugrás a poszthoz

Dr. Mácsai Zója

Zétényknál járt. Még mindig nincs igazán ínyére a tanítás, bár a kastélyban való életet többé-kevésbé megszokta már. Még szerencse, hogy Várnai kisegítette az elmúlt évek jegyzeteivel és tapasztalataival, nem mellesleg a felesége zseniális vacsorát is főzött, így legalább volt valami értelme annak, hogy ma felkelt.
A karácsonyi vacsorának beillő fogásoktól lomhán baktat az utcákon, zsebre tett kézzel, teljesen egyedül. A papírokat, amiket kapott, már korábban felküldte a kastélyba, így lényegében mára semmi dolga sincs. Elhaladva néha bepillant egy-egy ablakon, ahonnan fény szűrődik a járdára, egykedvűen tudatva magával, hogy bizony, bármennyire is nem férfias bevallani, számára is hiányzik a saját otthona.
A térre érve megtorpan egy pillanatra, eltekint az egyik épület felé, honnan némileg erőteljesebb fények és hangok szűrődnek a éjszakai utcára. Elmorfondírozik a lehetőségen, hogy talán iszik valamit a kocsmában, de a jelenlegi kényelmes jóllakottságra való tekintettel azonban inkább folytatja az útját a kastély felé. Pedig igazán ráférne már egy kis ünneplés. Vagy gyász. Bármi, aminek életszaga lenne, nem úgy, mint a mostani kis életének.
 - 'ya alright, lady?
A homlokát ráncolva áll meg a padtól nem messze, miután kellő közelségbe került ahhoz, hogy felismerve, mi is az a világos színű kupac, amit mintha a padra dobtak volna. Márpedig egy éjszaka az utcán fekvő nő mellett nem szokás csak úgy elmenni, őt nem erre tanították.
 - Zója?
Állapítja meg végül egy hosszas hunyorgás után.
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2013. április 13. 17:57 Ugrás a poszthoz

Dr. Mácsai Zója

Az, hogy a nő láthatóan felismeri és mozogni is tud mindenképp jót jelent. Ki tudja, lehetett volna valami komolyabb baja is, akkor pedig semmiképp sem hagyhatta volna egyedül. Láthatóan így azonban csak heverészett ezen a padon ilyen... rendellenesen pozitív hangulatban.
Összevonja a szemöldökét, azzal a sanda gyanúval nézi a nőt, hogy ez márpedig nem lehet természetes jókedv. Messziről felismeri a szalonspiccet, elvégre a bátyjai, apja és, nos, ő is szokott ilyen formán szórakozni. Ellenben ez a kép, már a igaz, meglepő. Zója? Mondjuk, bárkinek lehet ünnepelni valója a faluban, lehet, hogy végre sikerült leakasztania a szögről egy apának valót a gyereklány mellé.
Ösztönösen hátrál pár apró lépést, ahogy a nő felé közeledik, nem tetszik ez neki, pláne, hogy így imbolyog járás közben. Sejtelme sincs arról, mit is akarnak tőle, így meghökkenéssel fogadja a nő gesztusát.
 - A kastélyba?
A belső, idegesítő kis hang és valahol a lelkiismerete is sugallja, hogy mégsem hagyhatja teljesen magára, azt minimum megteheti, hogy a kastélyig elmegy vele, onnan nagyobb baja már nem eshet.
Zsebre vágja a kezeit, tisztes távolságban követve indul utána. Na kézen fogni nem fogja azért.
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2013. május 3. 21:52 Ugrás a poszthoz

Mácsai Zója

Bizalmatlanul zsebre csúsztatja a kezeit. Különben semmi köze sincs ehhez a nőhöz, így lényegében, miért is foglalkozik vele? Más sem hiányzik neki igazán, mint hogy  lehányják a ruháját (ó, azok a régi szép idők!), vagy még rosszabb, valaki picsogását kelljen hallgatnia.
Miért nem fordult inkább vissza? Ha bedobott volna egy ártalmatlan felest, talán össze sem futnak. de az ilyesmi elkerülhetetlen.
 - Fel fogsz fázni - figyelmezteti óvatosan erre az apróságra, mintha az apja lenne, miközben lassan elindul utána. Nagy baj így végtére is nem lehet belőle, követi, amíg a nő a falak közé nem ér, aztán, ha bármi történik vele, valaki majdcsak gondoskodik róla. Már nem tartozik a felelősségi körébe, nem úgy, mint kinn az utcán. Sajnos, aki egyszer auror lett, az a szabadidejében is az marad.
 - Én is madár. Galamb. Lecsinálhatnám a szobrokat.
Szórakozottan megvonja a vállát, ilyenen sosem gondolkodott, bár szórakoztató.
Biztosan valami menőt kellett volna mondania. Dwayne azonban egyáltalán nem menő.
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. március 3. 12:08 Ugrás a poszthoz

Almásy Léna

Ritkán jár erre, de nem kerülheti el végérvényesen. Bár hivatalosan az Alabamai Parancsnokság állománya alá tartozik, itt tartózkodása idejére mégis az itteni minisztériumnak is tartozik bizonyos fokú elszámolással. Az efféle csere-bere munkaerő mindennaposnak számít a szakmájában, különösképp a szövetségi szervek szeretik minen országba becsúsztatni saját embereiket. Hősünk pedig ugyanennek áldozatául esett.
A többiek után száll ki a liftből, orrát azonnal megcsapja a tinta és a semmibevett tisztviselők unalmának szaga. A bogolyfalvi kirendeltség, más dolga nemigen lévén az országszerte képződő aktát legnagyobb részét kezeli és szortírozza, így az aurorparancsnokságon jóval több irodai munkás kapott helyet, mint mondjuk Budapesten. A régimódi írógépek, melyek önmaguktól dolgoznak, monoton ontják papírhalmaikat, kupacokban dobálva a padlóra. Dwayne véleménye szerint a pályán parkoltatott vagy leszerepelt aurorok parkolópályája ez.
Kezében egy vastagabb mappával siet előre, út közben biccent pár haloványan rémlő ismerősnek.
 - Léna! Hé... Léna!
Hátulról felismeri a nőt, bár nem találkoztak sokat, de őt egy egyszerű oknál fogva sikerült megjegyeznie: eddig kétszer is sikerült rásóznia a papírmunka oroszlánrészét és kereket oldania a feladat elől. Sietősebb tempóra vált, hogy beérje a folyosón, mielőtt a nő eltűnne az irodája rendetlenségében.
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. március 3. 12:37 Ugrás a poszthoz

Almásy Léna

 - Éppenséggel, reméltem, kisegítesz vele.
Nem kertel, hiszen annyi dolga van még, nem ér rá ilyesmivel pepecselni. Otthonában sosem bíztak rá semmi ilyesmit, ami nem csoda. Finoman szólva az aprólékos odafigyelést igénylő ülőmunka nem hősünk legnagyobb erőssége. Idővel mindenki belátja, hogy jobb nem is kísérletezni ezzel, a hibái javítgatása több munkába kerül, mint elvégezni helyette az ilyet.
  - Nem sok különben - tekintete a mappára téved, mely hosszú hetek kínos elmaradását tartalmazza - de nekem nincs erre időm. Neked van.
Ha Dwayne hibáit kellene sorba venni egy terjedelmes pergamenen, az első néhány hely egyikét az előítéletekre való hajlam foglalná. Részéről nő egészen egyszerűen, nem lehet auror. Mármint lehet, ha munkája kimerül az iktatásnál, azonban ennél többet egyre sem bízna, még véletlenül se.
 - Esetleg, kaphatsz cserébe valamit.
Teszi hozzá még gyorsan, látva az arcán, hogy nem igazán tetszik neki az ötlet.
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. március 3. 13:04 Ugrás a poszthoz

Almásy Léna

 - Jobb ha megszokod. A fiataloknak ez a dolga.
Megrántja a vállát, kissé türelmetlenül. Arrébb áll az útból, hogy két kolléga papírokat lobogtatva elsiethessen mellette és eltűnjenek a folyosó végi irodában. Sajnos nem tapasztalatból beszél. Zűrös időszakot éltek akkoriban, így az akadémián végezve egyhamar a terepen találta magát, tapasztalat nélkül. Adminisztrációról pedig távolról sem hallott még jó ideig, mintha mágikus módon a jelentés megírná saját magát.
Most őszintén, miért is ne?
 - Jahm. Reméltem.
Feleli könnyedén, a mappát egyszerűen kinyújtva felé. Már csak a zsebre tett kéz hiányozna, hogy megmintázza a tökéletes, irodai tahót, de ezt megbocsáthatjuk neki. Az államok kultúráját is képviselnie kell valakinek minden redneck- ősöktől örökölt viszonylatával együtt.
 - Alabamába kell postázni.
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. március 3. 13:34 Ugrás a poszthoz

Almásy Léna

 - Meghívlak valamire. De fizethetek is, amit akarsz.
Legyint szórakozottan, taln már nem is fgyel igazán a nőre. Sokáig nem lehet fenntartania a koncentrációját és így, hogy a munkát minden bizonnyal sikerül rásóznia, nem érdekli a beszélgetés tovább.
Ismét a falhoz kell húzódnia, mormogva köszön az elhaladóknak, kik most a másik irányból érkeznek. Épp lépne utánuk, hogy dolgát végezve elhagyja az emeletet, amikor az utolsó köszönésképp borítékot csúsztat át a kezébe "sürgős, fejvesztés terhe mellett elintézendő feladat" tekintettel.
Sajnos itt is megvannak a maga főnökei.
A borítékot tépi fel, futólag felpillant a nőre, tekintete végigfut a hivatalos sorokon. Kínosan elhúzza a száját.
 - Nincs elég ember nálatok, vagy mi, hogy engem küldözgetnek terepre?
Kérdi ingerülten kabátja zsebébe gyömöszölve a levelet. Neki nem ez a munkája, mégis, talán, hogy szórakoztassák, megbízzák pitiáner felaatokkal, amire mégis rámehet a fél napja. Hát ki akar suhancokat üldözni akkor, amikor már eltervezett egy egész napos, nagyszerű semmittevést?
 - Na látod, ezt is felajánlom szívesen cserébe.
Mormogja csk úgy magának, nem mintha komolyan gondolná a dolgot. Még ha az aktamanónak jól is jönne a friss levegő.
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. március 3. 17:01 Ugrás a poszthoz

Almásy Léna

Persze, hogyne dolgoznak, hogyne, csak lógatják a lábukat naphosszat. Hisz mi más oka lehet, hogy megint őt ugratják, méghozzá nem is életbevágó fontosságú feladatra. Most, hogy az iskolában tölti a napjai egy részét, a szabadideje végtelenül limitálttá vált, ha pedig itt is számot tartanak rá, saját szánalmas kis életére kevéske ideje sem marad.
A karórájára pillant a balján, mely azt mutatja, mennyi ideje maradt még a következő hivatalos teendőjéig. Elvégre van még bőven, addig talán elintézhet ezt-azt, vagy megpróbálhat aludni egyet. Érdekes módon ez jobban megy neki nappal.
 - Ide a szomszédba. Bratislava.
Int közben, mintha tényleg a szomszédról beszélne. Közel-kelet európai ismeretei jelentős hiányokat mutatnak, ezt a várost is mindössze egy pár héttel ezelőtti látogatásának betudhatóan ismeri. Az ország nevére nem emlékszik tisztán, szomszédos, annyi szent és minden bizonnyal teljesen értelmetlen.
 - Kezdő nőre? Egyedül? Persze, hogy nem.
Helyesel, ki sem hallva a leheletnyi iróniát. A nőt figyeli elgondolkodva egy ideig.
 - De ha akarsz, jöhetsz.
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. március 3. 22:06 Ugrás a poszthoz

Almásy Léna

Pillanat. Hogyne, hát ő ráér, akármeddig szívesen ácsorog a folyosón, ha arról van szó. Egészen a falnál maradva leengedett keze mellett a kopottas tapétát tépkedi türelmetlenül. Semmiképp se felejtsen el rágyújtani mindenek előtt odakinn, az ilyesmi jó hatással van az idegeire és a koncentrációjára egyaránt.
Végül megérkezik a hölgy is, a kérdésre lepillant rá, bólint egyet bizonytalanul.
 - Majd meglátjuk.
Szinte biztos benne, hogy nem fogja különösebben hasznát venni odakinn, de a visszavágásai valahogy szimpatikussá teszik számára. Tudja ő is, hogy a nagyszájú diákokból, az állandó rendzavarókból lesznek a legsikeresebb emberek, hát őket is hagyja érvényesülni általában. A józan ész határain belül, természetesen.
 - Tessék, olvasd. Én is ennyit tudok.
Ismét előveszi a gyűrött levelet, elindulva a folyosón átnyújtja neki. Kezei a zsebébe csúsznak, kifelé pedig már nem igazán köszön senkinek, örüljenek, hogy egyáltalán idejött.

folytatás Pozsonyban
Utoljára módosította:Dwayne Warren, 2014. március 3. 22:11
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. április 1. 15:31 Ugrás a poszthoz

Almásy Léna


Az ő lelki békéje is erőteljesen megtépázott mostanság, ám ezt igyekszik az egymást gyakran váltogató frontokra fogni. Inkább, mint hogy egy annál jóval kényesebb témán filozofáljon naphosszat, amjit, ahányszor az eszébe ötlik, azonnal próbálja az agya legmesszebbi sarkába száműzni.
A feje különben sznte teljesen meggyógyult már, mindössze érintésre érzékeny kissé és akkor nyilall fájdalom a tarkójába, ha hirtelen mozdulatot tesz. Katonadolog, mondani szokás, különben sem bírta volna elviselni a szobafogságot tovább. Őt nem a négy fal közé teremtették, vidéki gyerekként a szabadban a helye, ahol levezetheti azokat a fölös energiákat, amiktől máshogy nem szabadul.
Az egyik első útja a minisztériumba viszi. Villámlátogatást tervezett mindössze, hiszen tudja, kivel akadhat össze megint, amit, úgy döntött, pár napig nem szeretne. Jobb a békesség, nem igaz? Dolgozni azonban muszáj, vagyis... kellene.
Sietősen batat végig a piszkos szőnyegű folyosón, melynek minden ajtaja mögött egy-egy tisztviselő szorgoskodik. Nem néz semerre, a szembejövőknek csak az orra alatt vakkant valami köszönés-félét. Tudja, merre megy, így csak a kiszemelt ajtó előtt áll meg, hogy lendületesen benyisson.
   -  Helló - a tekintete a nőről hamar továbbsiklik a szemközti falra - Ezeket kellene megcsinálni. Nem sürgős. Köszi.
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. április 1. 16:55 Ugrás a poszthoz

Almásy Léna


Besétál, az ajtót behajtja maga mögött.
   -  Hát nekem meg sokkal jobb dolgom is van ennél.
Köti azt a fránya ebet a karóhoz, részben, mert nehezen dekódolja ezeket az ingerült jeleket, részben pedig azért, mert egy tahó. Ha olyasmivel kell pepecselnie, ami egyáltalán nem szórakoztatja, nagyon hamar elveszti a türelmét és igyekszik lepasszolni valakire, aki megteszi helyette. A papírmunkák töltögetésére pedig Léna az örökös, állandó rabszolgája, így teljesen természetesnek veszi, hogy el is készíti neki.
A terjedelmes kupacot, mely rendezetlen, kávéfoltos jegyzetekből áll össze, pár lépés távolságból egy puffanással dobja az asztalra.
   -  Majd kapsz cserébe valamit, köszi.
A beszélgetést lezártnak tekinti, mindkét keze a zsebébe csúszik, ő pedig megfordul, hogy távozzon. Jobb menekülni a robbanás előtt, ezt valahogy sejti.
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. április 1. 17:30 Ugrás a poszthoz

Almásy Léna


   -  Hééé, mégis mi bajod van, te nő?!
Meghökkenve vág vissza, a papírok egyesével csúszkálnak ki a kezéből és hullanak a cipőikre.
Nem ehhez a hangnemhez szokott. Pláne ettől a pirulós lánykától, aki olyan halk szavú a közelében. Pofonvágásként éri tehát mindez, szóra nyitja a száját, majd ismét becsukja, arca több, látható árnyalatot sötétedik.
   -  Hát nekem meg nem kellene ennyi baromságot írogatnom a jelentésekbe, ha aznap nem csesztél volna el mindent a pattogásoddal.
Mint mindig, mikor ideges, beszéde hadaróvá válik, olyan akcentust felvéve, mely nagyon érthetetlenné teszi a szavait. Megígérte, hogy nem hánytorgatja fel a múltat előtte, ő tényleg megbocsátott neki, ezt azonban alkalmanként elfelejti, ha felnyomják az agyvizét.
Az ajtóban egy kolléga csodálkozó feje jelenik meg, ám hamar felméri a helyzetet és be is csukja maga után. Nem szokás más munkahelyi balhéjába avatkozni, különösen, ha az egyik ordibáló éppenséggel ez a tesztoszterontúltengéses amerikai.
Utoljára módosította:Dwayne Warren, 2014. április 1. 17:32
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. április 1. 17:58 Ugrás a poszthoz

Almásy Léna


Hátrál egy lépést, hogy lenézve jól lássa a nőt.
   -  Hát itt ordítasz nekem, mi ütött beléd?!
Ő maga természetesen nem lehet hibás, csak a nő. Az ő kezei is ökölbe szorulnak a törzse mellett, ám ez leginkább arra szolgál, hogy meg tudja őrizni az önuralmát. Előbb üt, aztán mérlegel általában, nőkkel szemben azonban higgadtnak kell lennie, különösen, ha az a bizonyos példány nem is semleges számára.
   -  Hát legközelebb nem is foglak.
Fintorogva löki oda a szavakat, Oldalra kinyújtja a kezét, majd a legnagyobb pofátlansággal a papírokat az asztalra szórja. Szeme végig Léna arcát fürkészi és kár lenne letagadnia, a sötét arckifejezés mögött valami egészen más is van.
Élvezi, hogy a nő így felhúzza magát, ilyen hevesen rátámad, végre tanúbizonyságot tesz némi életösztönről. Az ilyen csak sokkal érdekesebbé teszi számára, így, ha nem is tudatosan, de ösztönösen jól esik felhúzni néha.
Gonosz, nagyon gonosz dolog.
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. április 1. 18:34 Ugrás a poszthoz

Almásy Léna


Az ujjait morzsolgatja ökölbe szorított kezében. Szeme összeszűkül, a türelme pengeélen táncol. Egy ilyen apró vita képes végérvényesen elborítani az agyát, minden szó, amit Léna ordítva kiejt olyan érzés, mintha egyenesen a homlokának csapódna.
Ha higgadtságát nem is, önuralmát próbálja megőrizni.
Léna azonban cselekszik.
A fehér kéz megindul, az ő izmai pedig a belé nevelt reflexszel feszülnek meg. Meglepő ügyességgel kapja el a nő csuklóját, indokolatlanul erős szorítással fonja ujjait rá, majd kényszeríti le. A nyoma valószínűleg ha nem is napokig, de órákig biztosan meg fog látszódni a vékonyka bőrön.
   -  Meg. Ne. Próbáld.
Egy rántással engedi el a nő kezét, tekintete teljesen elborult, mintha minden húr egyszerre pattant volna el.
Sarkon fordul, az ajtóhoz csörtet, egy rántással feltépi.
   - Liba.
Ennyit tesz hozzá mindössze, az ajtó pedig megremeg a csapást követően keretében.
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. április 29. 11:27 Ugrás a poszthoz

Radetzky Andor


A falon függő, míves óra monoton kattogása szép lassan megterhelt agyára megy. Ujjai ingerülten dobolnak a széle karfáján a ritmusra, tekintete maga elé, az asztal lapjára mered.
Egy auror életében sosem jelent jót, ha a főnök rendeli lábhoz. Különösképp, hogy nem a közvetlen felettese, még csak nem is Várnai, akivel könnyen dűlőre jutna, bármiről legyen szó. Határozottan sötét ügyet sejt, magában tűnődik, mi rosszat tehetett, amiért az iroda mahagóni asztala mögé kényszerítették. Civilek elleni erőszak, mulasztások és kihágások tömkelege rémlik föl benne, végül azonban egy morgással elhessegeti gondolatai közül őket.
Ha ezek miatt vették volna elő, akkor a pár héttel ezelőtti fegyelmi tárgyalásán kapta volna a büntetést. Különben pedig - a sárkányrezervátum hibbant embere igenis megérdemelte a megruházást.
Az ajtón túl lépteket hall, hátranéz, azonban a zaj hamarosan elhalad, majd elhal. Nyel egyet, az arcát visszakapja az asztal felé, összekulcsolja a kezeit. Sok kellemesebb programot is el tudott volna képzelni, mint a kényszerített megjelenés.
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. április 29. 13:50 Ugrás a poszthoz

Radetzky Andor



Kissé úgy érzi magát, mintha a halálsoron várakozna. Csapzott haza alól csak elvétve sandít föl a falon függő képekre, leginkább azonban maga elé bámul, felkészülve a legrosszabbra.
Az ajtó nyílására kelletlenül néz hátra. Nem szívleli Andort, bár racionális oka nincs erre, mindössze annyi, hogy a fickó már-már túlságosan is tiszta. Kissé megemelkedve fog vele kezet, érzi annak ápolt tenyerét, aztán ül vissza a helyére. Ösztönösen igazítja meg bőr kabátját magán, mintha próbálná legyőzni a köztük uralkodó, kínos szakadékot, ami a külsőségeket illeti, azonban nem megy sokra vele.
Egy kurta biccentéssel viszonozza a köszönést, a tekintete ekkor már a férfi előtt heverő, kikészített papírokon pihen. Várakozása alatt tűnődött rajta, hogy belepillant, ám az itteni tartózkodása alatt megtanulta már, a kíváncsiság nem kifizetődő és nem egyszer fájdalmas büntetést hordoz.
   -  Semennyit. A szövetségiek üzenték, hogy jöjjek ide.
Kissé megrántja a vállát, előrébb dől, könyökét megtámasztva a térdein. Essünk túl rajta, gondolja magában, hiszen bármi vár rá, az ellen már semmit sem tehet.
Ám arra, amit hall, végképp nem számított. Összeráncolja a homlokát, a férfi még szinte be sem fejezi a mondandóját. ő maga azonnal rávágja a véleményét, apró durvasággal:
   -  Nem. Nem, azt nem. Amerikai vagyok, a kinti kommandó tagja, nem helyezhetnek át. Az Államokat szolgálom.
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. április 29. 15:37 Ugrás a poszthoz

Radetzky Andor



Idegesen és értetlenül dől hátra, tekintete palástolatlan agresszivitást sugall.
Az agyában végigfut minden, ami az amerikai állásához kötődhet. Számára ez ugyanis nem egyszerű hivatás, hanem az életének stabil és talán leginkább meghatározó része. Az Egyesült Államokban született, először a nemzetvédelemnél szolgált, a hazája iránt elkötelezettséget pedig sokkal valódibbnak érzi, mint mindenféle hűséget, amit emberek iránt tapasztal. Dwayne ugyanis nem csak dolgozott az amerikai minisztériumban - szerette is azt.
Idegesen húzza föl a vállait, konok hallgatásba fojtja feltörő haragját. Igazságtalannak és gerinctelennek tartja azt, ami vele történik. Természetesen többször vett részt kisebb- nagyobb kiküldetéseken, a parancsokat azonban mindvégig drága Anyaföldje adta. Megnyugtatólag hatott a rétisasos pecsét a hivatalos leveleken, mintha ez lett volna, ami összeköti az otthonával. Most azonban mindezt egyszerűen, nevetve elveszik tőle.
Mogorván bólint, jelezve, hogy megértette az instrukciókat, bár egyáltalán nem biztos, hogy teljesíti is őket. Az efféle pszichológusi alkalmassági vizsgálatokkal rendszeresen elkésik, hadilábon áll az agyturkászok fajtájával is - érthető okokból. Apró agyával nehezen fogja fel, mi szükség van a gyermekkora vagy épp a nőkkel való viharos kapcsolatának firtatására egy vadidegentől, mintha ez számítana is bármit az éles helyzetek során...
A papírok után azonban nem nyúl. Karba font kézzel, mozdulatlanul bámul a felettesére.
   -  Egyáltalán melyik egységbe helyeznek? Én nem fogok vallomásokat elemezni, akkor inkább...
Cifra káromkodással fejezi be a mondatát, kifejezvén vele, mi is lenne az, amit szívesebben tenne az irodai munkánál.
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. június 23. 09:25 Ugrás a poszthoz

Komlósy Csongor



A tekintete érdektelenül időzik az állomáson vesztegelő tehervonat oldalán, fél füllel két helyi vénasszony pletykálkodását hallgatja, hogy teljen az idő. Nem mintha bármit is értene hadaró, tájszólású magyar beszédükből. Hiába, számára egy évtized sem lenne elég rá, hogy elsajátítsa a nyelvet. Így nem is erőlködik igazán.
Távolról, a hegyek közül vonatfüttyöt hall, elnyom egy ásítást. Kezd hozzászokni, hogy időről időre valami deviáns félnótás miatt kénytelen a peronon vesztegelni, akár egy elcseszett fogadóbizottság, csak hogy az illető a szabadságot megérezve nehogy a vonat alá vesse magát örömében. Na nem mintha a Zengőbarlang vagy a Balatoni Javítóintézet jómadarai közül bárkiért is annyira nagy kár lenne - ez azonban olyan vélemény, amit nem igazán hangoztathat.
Otthon futólag átnézte a fiúcska aktáit, hogy mégis tudja, kinek köszönheti a plusz munkát. Rendfenntartóként az iskolai csínytevők adatai többnyire nála landolnak, csinos kartotékokba sorakoztatva, azonban az, hogy a minisztérium előre megküldi neki, mindenképp kiváltság. Ezen kívül előrevetíti, hogy a hormonzavaros tinédzserrel még biztosan meggyűlik a baja.  
A mozdony lustán kibukkan a dombok közül, ő hátrébb áll, hogy helyet adjon az előrenyomakodó utasoknak. A széngáz szaga szúrja a szemét, pislognia kell, hogy tisztán lássa a leszállókat. Az arcmemóriája messze nem a legjobb, így hamar feladja, úgy dönt, inkább megvárja, míg mindenki abbahagyja ezt a hangyaboly- szerű mászkálást és végre elvonul a tömeg.
A vonat ismét sípol egyet, majd zötyögve továbbindul. Ekkor lép tovább ő is a váróterem mellett.
Nem nehéz kiszúrni a delikvenst, fénykép nélkül sem, elég maga elé festenie minden sztereotípiáját, és lám, a fiúcska ott kuporog a fal mellett, mint akinek a vállát az élet súlya nyomja.
   -  Hey - a cipője orrával megbökdösi a lábát kissé - majd alszol a kastélyban.
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. június 23. 22:08 Ugrás a poszthoz

Komlósy Csongor



Hátrébb lép egyet, ahogy a srác föltápászkodik. Rövid töprengéssel végigméri, mintha azt ellenőrizné, minden testrészével együtt egészben megérkezett a kastélyba, aztán viszonozza a köszönést egy kurta bólintással.
   -  Szevasz - déli akcentusú angollal beszél, elvégre a magyart érintőlegesen ismeri mindössze - Dwayne Warren vagyok, a nevelőtiszted megkért, hogy legyek a dadusod.
Akár kezet is nyújthatna, valahogy azonban mindig viszolygott ettől a fajta bemutatkozástól. Helyette mindössze int egy apót a vasútállomás kapujának irányába, jelezvén, a fiú nyomában akár indulhatnak is.
   -  Ezer dolgom van még.
Hárítja el egyszerűen a bizonyára gúnnyal tűzdelt kérdést. Egy részről botfüle van az ilyesmihez, más részről pedig az ilyesmi általában lepattan róla. Persze, mint mindenkinél, nála is túl lehet feszíteni a húrt - ekkor azonban egy atyai tarkón vágás általában helyre szokta állítani a megfelelő egyensúlyt a tinédzserekkel szemben.
Lassan ballagnak a kapu felé, lépteikbe belezördülnek a bőrödbe tuszkolt holmik. Ő maga, szokásához híven nem hozott magával többet, mint ami a zsebeibe belefért. Az időjárással kapcsolatos, béna megállapításra csak hümmög valamit, előre engedi maga előtt a srácot a kapuban, őt követve hagyja el a pályaudvart.
   -  Hagyd a bőröndöt, fölküldöm a kastélyba. Át kell néznem, hogy van-e benne valami, aminek nem kellene ott lennie.
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. június 27. 10:45 Ugrás a poszthoz

Komlósy Csongor



Átveszi tőle a bőröndöt, leteszi maga elé a földre, a farzsebéből pálcát húz elő. Egy apró intéssel bűvöli meg a tárgyat, ami először megremeg, majd nehézkes döccenéssel felemelkedik, hogy a kastély felé vegye az útját. Korábban manókat használt ilyesmire, de mióta egy szórakozott diák táskájában felrobbant valami, a kis állat pedig elvesztette a fél fülét, inkább senki testi épségét nem kockáztatja ezzel.
A mondatára ismét nem válaszol, mintha sportot űzne belőle, hogy figyelmen kívül hagyja a srácot. Persze, szokja csak meg, az élet erről szól.
   -  A nevelőd és az igazgató megkért, hogy legyek elnéző veled.
Átkel az úttesten, remélhetőleg nyomában a sráccal, útban a kastély felé. Nem sürget a léptein, azonban elég céltudatos ahhoz, hogy jelezze: egyelőre nem lesz itt semmilyen fagyizás. Azt a feladatot kapta, hogy ezt a kis csomagot szállítsa el a kastélyba, a kapuig tehát az ő felelőssége, ha esetleg meglóg. Onnantól kezdve azonban Csongor azt tesz, amit akar, annak az elsimítása már az igazgató hatásköre, ha a falakon belül tesz valamit.
   -  Baromira nem különbözöl a többi gyerektől. Itt szinte mindenki sz*r családból jött, vagy apu bántotta anyut. Pláne a zöldek közt, kész elmegyógyintézet az egész... de a javító miatt mégis rajtad kell tartanom a szemem - flegmán vállat von - Jó magaviselettel engedtek el, ha ez így marad és normális leszel, akkor itt senki sem fog zaklatni. De ha olyat csinálsz, amivel megszeged a megállapodást, a homlokodon csúszva küldelek vissza a javítóba.
Nem fenyegetőzik, a hangja is higgadt marad, ezt azonban nem árt nyomatékosítani az elején. Pláne, hogy a lánya is a kastélyban van, egyszerre személyes üggyé vált az iskola tisztán tartása a mindenféle rendbontóktól.
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. szeptember 15. 16:35 Ugrás a poszthoz

Dr. Mácsai Zója



A léptei visszhangját elnyelik a szorosan egymás mellett álló házfalak, ahogy kimerülten a kastély irányába ballag. az esték egy ideje hűvösbe fordultak már, ő azonban pólóban sétál a kihalt utcákon, valahogy furcsán lázasnak érzi a testét. a feje enyhén kóvályog, az egyik lábába néha fájdalom nyilall, ha helytelenül lép rá.
Az animágia tanulás szenvedéssel jár. Alexa mindig emlékeztette erre, amikor reszketve borogatta a kificamodott vállát vagy épp ha ezredik alkalommal eredt el az orra vére és folyt végig a ruháján. Most is épp tőle vánszorog hazafelé a beiktatott gyakorlást maga mögött tudva. Kudarcélmény. Ma semmi sem sikerült. Mióta az élete egy rándulással a feje tetejére fordult, az egyébként is gyenge koncentrációs képessége is rengeteget romlott. Nem megy, nem fog menni. Talán hagynia kellene az egészet a fenébe.
Nem egy láncdohányos, azonban egy mélyről jövő érzés azt sugallja, jó lenne egy cigi. Nagy kár, hogy rég nem hord magánál olyasmit, a lakása pedig annyira messze van, fene belé, inkább a kastélyban éjszakázik ma. Egy mordulással lép át egy nagyobb, járdaszéli tócsát, ami a tegnapi esőzés eredménye. Az útját levágni igyekezve sétál be az üres játszótér kapuján, hogy ezzel megspóroljon egy nagyobb kitérőt a kastély irányába.
A lába alatt több évtizedes homokból nő ki a nedves fű. Valaki pedig motyog a közelben. Ezek szerint nem ő az egyetlen, aki még fenn van ilyen későn, bár a nő nem úy fest, mint aki hazafelé tartana. A nő... Zója?
   -  Oszt' Minára meg ki vigyáz?
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. szeptember 15. 18:22 Ugrás a poszthoz

Dr. Mácsai Zója



Ki tudja, milyen szentimentális vagy épp önkínzó motiváció folytén, de ahelyett, hogy megfordulna és folytatná az útját, nem hogy megáll, hanem egyenesen közelebb is lépdel hozzá. Nem kellene ezt tennie, nyilvánvalóan tudja, hiszen ahányszor a nő (vagy inkább bármelyik nő?) beteszi az életébe a lábát, hónapokkal később hatalmas rumlit hagyva maga után távozik. Ám, ahogy pár pillanatnyi hezitálás után a doboz felé nyúl, egy esti cigi még tényleg nem ártott meg senkinek.
   -  Mit csinálsz te az iskolában?
Gondolkodás nélkül ül le a padra ő is, a kellőnél nagyobb távolságot tartva, mintha a volt barátnője bármelyik pillanatban rátámadhatna. Néha egészen gyerekes, ahogy viselkedik, ennyi év távlatában pedig ideje lenne beforrnia a vélt és valós sérüléseknek is. a pálcája után kutat, hogy azzal gyújtsa meg a szálat. A számára ócska, gyenge európai cigaretta fényesen felizzik a kezében.
Zója az iskolában. Volt idő, hogy erre ingerülten fejezte volna ki a véleményét, ám most túlságosan csüggedt ehhez. Szuper. Nem elég neki, hogy először a minisztériumban támadja meg azzal, hogy szereti - hahaha, mekkora marhaság! -, ráadásul a környékre költözik, még az iskolába is beeszi magát. Mormog valamit, fölnéz az égre, kifújja a füstöt.
Dwayne, kelj föl és állj tovább, minek állsz szóba vele?
   -  Ja. Gondoltam rá - oldalra pillant a nőre - Elvégre az enyém, nem?
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. szeptember 15. 19:29 Ugrás a poszthoz

Dr. Mácsai Zója



Hosszasan figyeli a fölfelé kavargó füstöt, az érzékelését próbálja inkább arra összpontosítani a sajgó végtagjai helyett. ma ismét kificamította a vállát, Alexa tette helyre, a nyoma azonban lüktet, fáj és zsibbad. Mindez azért, hogy e felejtse el a mai fontos leckét: ha nem figyel, az akár az életébe is kerülhet.
   -  Tanár...
Halkan ismétli meg a szót, a fejét a nő felé dönti, végül elvigyorodik. Tanár. nyilvánvaló, mi más is lenne az ő mindig akaratos, céltudatos Zójája. Emlékszik, majdnem másfél évtizeddel korábban, egy nagyon, nagyon meleg nyári napon egy rozoga, piros kocsi platóján elhangzott egy hasonló beszélgetés. Igen, komolyan aurornak tanultam, bizonygatta akkor némileg kihúzva magát, most végeztem, egy hónap múlva kezdek. Akkor Zója nevetett rajta úgy, mint ő most, ezen a képtelen elképzelésen.
A tekintete visszakúszik a felhőkkel szabdalt, ám csillagos ég felé.
   -  Elvégre az egyetlen gyerekem. Nem is nagyon hiszem, hogy lesz több. Valakinek meg csak tovább kellene vinni a nevet - megvonja a vállát, mintha tényleg csak ilyen praktikus okok motiválnák - De aztán nem tudom, hogy megy ez. Gondolom kell egy halom papír. Fogalmam sincs.
Utoljára módosította:Dwayne Warren, 2014. szeptember 15. 19:47
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. szeptember 15. 20:22 Ugrás a poszthoz

Dr. Mácsai Zója



Biztosan jó tanár lesz a nőből. Ezt már akkor megmondta volna, amikor röpke ideig pszichológusként dolgozott a kastélyban. A tantárgyra azonban nem kérdez rá, valahogy ebbe bele se gondol. A gondolatai leragadtak a ponton, hogy minden nap egy épületben fognak lófrálni, ki tudja, ne adj' Isten még találkozniuk is kell. Sokat. Sokszor.
Férfiember legyen a talpán, akinek ez nem okoz valamilyen problémát, különösképp akkor, ha a hivatalos barátnője egy fél világgal arrébb tartózkodik. Talán vissza se tér soha.
   -  Miért mondod most ezt?
Hirtelen, megrettenve kérdez vissza. A szál füstölög a mozdulatlanná vált kezében, ő pedig megütközve bámulja a nőt. Tessék, ő mindent megtett. Békejobbot nyújtott, hiszen idejött beszélni vele, Zója pedig veszi a bátorságot és ezzel a témával hozakodik elő. Hát tényleg semmiből sem tanul?
Tényleg nem érzi, hogy ez mennyire kényes és fájó?
Lesüti a szemét, félszegen szív bele a cigarettába. A hamu a cipője mellé hullik a homokba.
   -  Jól. Kissé... hát Léna elment. Dolgozni. Messzire. Kicsit úgy... - hiányzik? De egy férfi nem mond ilyet - furcsa még.
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. szeptember 17. 17:04 Ugrás a poszthoz

Dr. Mácsai Zója


Köhög, elfordítja az arcát a nőről. Régen volt és elmúlt az, ami köztük történt, kár rágódni rajta,, úgysem lehet megváltoztatni már. Ez persze nem jelenti, hogy a férfiúi makacssága nem késztetné arra, hogy minden bizonnyal az élete végéig látens mód utálja Zóját emiatt, mindössze csámcsogni nem akar róla többet. Még, hogy több gyerek. Ez az egy is bőven túl sok.
Beleszív a cigarettába, ingatja a fejét. Rég nem dohányzott, talán a múlt hónapban vagy azelőtt, sosem volt kifejezetten a függője ennek. Néha jól esik, ám maga sem tudná megfogalmazni, miért. A gyermekkora szagát juttatja az eszébe, ahogyan az apja pöfékelt mindig a fotelében, miközben az újságot olvasta.
Ahogy Zója hozzáér, összerezzen kissé. Anélkül, hogy ránézne, ő is elhúzza a kezét, úgy tesz, mintha semmi, de a világon semmi sem történt volna. Valójában tényleg így van.
   -  Azt mondta, visszajön. Remélem. Itt hagyta a házát meg minden, sz'al muszáj lesz.
A pad deszkáján végighúzva nyomja el a csikket, majd dobja le maga mellé a homokba. Összedörzsöli a tenyereit, végül feláll.
   -  Elkísérhetlek egy darabon. Úgyis arra megyek.
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. november 15. 20:41 Ugrás a poszthoz

Déna Holloway
egy késő őszi éjjelen



A fotócipője egy hártyásodott felszínű pocsolyába csobban, a léptei monoton dobogása töri meg a környék mély csöndjét. Utcalámpák és árnyas fák haladnak el mellette, ahogy továbbfut, élvezve, hogy a fizikai fáradtság lassan utoléri az elme tompaságát benne. A fittségre valójában sosem fektetett különösebb hangsúlyt, az élet edzette olyanná, amilyen, ne pedig holmi konditeremben való izzadás - erre azonban időről időre szüksége van, hogy levezesse a feszültséget. Hol az erdő mélyén, hol a faluban, megteszi a maga köreit. Általában éjjel, egyedül, amikor a legbékésebb a környék.
A játszótér mellett, kifulladva lassít sétára. A lélegzete párája felgomolyog az utcalámpa gömbjének fényében. Felszisszen, a jobb kezét az oldalára szorítja, igyekszik, kihúzni magát, hogy csökkentse a rekeszizmába álló görcsöt, pedig ösztönösen összegörnyedne. Érzi, ahogy a pólója a pulóvere alatt a bőréhez tapad, a teste egészen felhevült már, így mégsem fázik. Körbenéz, a legközelebbi pad felé sántikál, köhög néhányat, hosszan vesz mély levegőket, újra és újra és újra...
Hallgatja a környék csöndjét, melyet csak a légzése nyugtalan ritmusa tör meg. Egy kutya ugat a távolban, egy ajtó csapódik, különben annyira csöndes, békés és szokatlanul hideg a falu. Épp, ahogy szereti.
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. november 15. 21:38 Ugrás a poszthoz

Déna Holloway



A falu templomának távolba vesző tornya felé pillant, melynek számlapja kísértetiesen lebegő fénykorongnak tűnik a távolból. Meggörnyed kissé, kifújja a levegőt, ismét kihúzza magát, majd visszafordul a pad felé...
   -  Holy sh...!
Egészen konkrétan hátratántorodik a hirtelen riadalomtól. A padon, ahol eddig egy teremtett lélek sem ült, most egy sötét csuklyás, hullasápadt arcú lány kuporog, ahogy egy groteszk, dagadt veréb. A gyér fényben mindössze ennyit lát belőle ugyanis, semmi többet és, valljuk be, semmi különösebben ijesztőt vagy természetfelettit.
A szíve hevesebben kalapál, a pulzusa jócskán megugrik, ám hamar megtalálja a maga egyensúlyát ismét. Elfúlva lélegzik ismét, tovább tapogatva az oldalát ujjatlan kesztyűs, összefagyott kezeivel.Mintha dohányozna, kavarog minden levegővételt követően a párája.
   - Mi a... hát anyádat ijesztgesd!
Durván förmed rá, hátrébb lép egyet, a tekintetét az ég felé fordítja. Ismét megtörli a homlokát. Persze, megtanulnak hoppanálni, ezzel rögtön úgy érzik, roppant vicces felbukkanni az ember háta mögött az éjszaka közepén, ráhozva a hideg frászt. Ezek a mai fiatalok...
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. november 15. 22:24 Ugrás a poszthoz

Déna Holloway


Az orrán keresztül lélegzik, az ég felé bámulva, hagyva, hogy az oxigén jótékony hatása nyomán az oldala szúrása szép lassan alábbhagyjon. Most, hogy áll, a hűvös lassan átszivárog a pulóverén, hideg borzongásra kényszerítve a futástól leizzadt testét. A hajának kusza tincsei az arcához tapadnak, megrázza a fejét, hogy ne lógjanak a szemébe.
És akkor a lány feláll.
Dwayne-t igencsak kemény fából faragták, már ami a félelmi küszöbét illeti. Az évek során eleget tapasztalt ahhoz, hogy a veszélyekre bizonyos szintig tompává és érzéketlenné váljon. Annyiszor nézett farkasszemet pálcával vagy lőfegyverrel, hogy azt kár lenne összeszámolnia, és mégis...
Mégis ebben a lányban van valami rendkívüli. Valami egészen bizarr, valami...
Agyarak.
Ahogy a lány felé lép, ő vele szinkronban hátrálni kezd. A kezeit lassan feljebb emeli, a szája elnyílik, ahogy a légzése szaporábbá és szabálytalanná válik. A sárgás lámpafény különös árnyékba vonja a lány arcát... azt a bizonyos jelet azonban egészen biztos, hogy nem a képzelete festette a szájába. A szíve ritmusát a fülében hallja dübörögni, egy apró faág megreccsen, ahogy hátrálva rálép.
   -  Hagyj engem békén!
Szinte meglepi, ahogy végül megtalálja a hangját; meglepő durvasággal kiált rá. Ő azonban nem teljesen hülye, az életösztöne pedig tökéletesen a helyén van, hát hiába játssza meg magát, mindenkinek egészen egyértelmű, mennyire fél.
Nyel egyet, érzi a pálcáját a zsebében, ám bármennyire csábító a lehetőség, nem mer utána nyúlni. Dermedten néz farkasszemet vele, a hideg végigkúszik a gerincén, egyszer végigrázva az egész testét.
Hogy mennyire gyűlöli az éjlényeket...
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. november 15. 23:15 Ugrás a poszthoz

Déna Holloway & Adam Kensington



Gyorsan pillant a háta mögé, mintha menekülőutat keresne. A kezeit tenyérrel előre tartja a levegőben, megadva magát annak, ami következik... bár inkább a zsibbasztó félelemtől mozdulatlanná dermedve.
Sokkal szorultabb helyzetben is volt már ennél, rövid és semmitmondó élete során. Nem szabadna pánikba esnie ettől, ám ezt egyedül az a buta, dermedt agya nem tudja. A bestiák, a varázslények, minden, aminek vérszopó foga van- ezek az ő gyengéi. A fegyverektől nem fél, az átkoktól sem. Az agyaraktól annál inkább.
Ösztönösen kapja a feje elé a kezeit, ahogy a hirtelen támadt szél hulláma végigsöpör a játszótéren. Falevelek kavarognak a lába körül, ő pedig összeszorított szemmel húzza össze magát, mint az ember, aki pofont vár... ám mégsem történik semmi. Hevesen dobogó szívvel hunyorog a szemébe hullott homokszemek miatt, a mellkasa fájóan dobog...
A neohippi frizura. Ez ékelődik kettejük közé, mintha egyenesen az égiek küldték volna a segítségére. Már-már csodálkozva ereszti le a kezeit, a férfi válla fölött átnézve kapja a tekintetét a vámpír nőre, majd vissza Adam tarkójára.
És ekkor megérti. A kötelék.
A felmentő hadsereg megérkezett.
   -  A vacsorád a te jó büdös...!
Értelemszerű szitkozódással fejezi be a mondatát, magából kikelve ordítva a lányra. Mintha áthatolhatatlan pajzsot tartottak volna elé, a szánalmas kis halandó oly' gyorsan találja meg a hangját ismét. Persze továbbra is szigorúan a férfi háta mögött marad, onnan azonban, akár egy pórázon tartott kölyökkutya, bizonyára szívesen folytatná az acsarkodást.
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. november 16. 00:30 Ugrás a poszthoz

Déna Holloway & Adam Kensington


Bár kívülről igazán úgy fest, a megmentője megérkeztével egészen kinyílt a csipája történetünk egyetlen halandójának, a gyomra még mindig akkora, mint egy nagyobb fajta, éretlen dió. Akárhogy nézzük, vagy kerülgetjük a kérdést, hármójuk közül ő áll legalacsonyabban abban a bizonyos táplálékláncban, különben pedig...
A tekintete a lányról Adamre kúszik, majd lassan vissza. Majd ismét a férfire. És mi van akkor, ha ezek ketten történetesen most megbeszélik, hogy inkább összefognak és jól elfogyasszák őt? Elvégre... hát ő tényleg nem tud túl sokat ezeknek a lényeknek a viselkedéséről, de a fajhoz való hűség lehet, hogy ezekben a ragadozókban is működik. Nincs kézzel fogható garanciája, hogy a jó társaság nem ihleti meg Kensingtont ahhoz, hogy inkább mégis jól csapra verje őt és a hölggyel együtt elkortyolgassák ebben a romantikus holdfényben.
Amíg Adam a fajtársához beszél, ő alig észrevehetően hátrál egy fél lépést. Borzasztó hányingere támad, a sápadtsága az arcára is kiül, a hirtelen magabiztosság az arcán pedig egymást kergető kétségekbe fordul.
Finom a véred, hallja Adam hangját jóval korábbról. Van, akinek elég jellegtelen az íze.
Nem gondolta volna, hogy valaha ezért fog könyörögni, de a játszótér sötétjében, fél lábbal a homokozóban taposva, egyszerre azon kapja magát, magában imádkozik, hogy a kinézetére kiüljön, valójában mennyire nem tápláló és undorító  íze van.
   - Mi a sz*rt keresel itt, mi? - emeli föl ismét a hangját, Adam válla fölött szólva a nőhöz. A férfi néma felszólítását vagy figyelmen kívül  hagyja, vagy még csak észre sem vette - Kotródj el innen, vagy rád hozom az egész minisztériumot!
Boglyas tér - Dwayne Warren összes hozzászólása (74 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Fel