Loise
Nyugati pályaudvar.


Chuck számára szerencsére sikeresen lezárult a vizsgaidőszak; átment. Ha nem is szín kitűnővel, de akkor is átment, a lényegen nem változtat. Ezzel le is esik egy teher a válláról, már csak kettő maradt; a koncert és a bajnokság. Utóbbira még van egy kis ideje, a koncert viszont sürgősen közeledik. Chuck ezért nem tud annyira aludni az utolsó éjszakán, mert folyamatosan a számokon kattogott az agya, akarva, akaratlanul... Ezért kialvatlanul kel fel reggel, de nem is bírna visszaaludni. Elvégzi a szokásos tisztálkodás procedúrát, fogmosás, fürdés; de csak az erősítés után. Ezek után eljön a felöltözés ideje, még sem flangálhat egész nap egy szál alsógatyában. Nem is mondtam, hogy a napokban kiköltözött a gólyalakból, mert felvették egy hálószobába, ahol a társaságot pár Chuck-hoz alapjába véve hasonló ember alkotja; jó fejek, meg minden, de nem ilyen rózsaszín gyökerek, mint ami sajnos manapság lesz a diákokból... Na de maradjunk a témánál. Szóval, felvesz egy farmert és egy fekete, piros cápával díszített pólót; az egyik kedvence. Már tegnap este felé bepakolta a cuccait, hogy ne ma kelljen kómás fejjel gondolkodnia. Tehát csak felkapja bőröndjét és gitárját, körülnéz utoljára a szobában, majd elhagyja a helyiséget. A kh-tól már tegnap elbúcsúzott, eléggé hozzá nőtt az a hely; sok időt töltött ott. Szomorú a búcsú, de hát túl kell esni rajta. A félreértések elkerülése végett, nem morzsolt el egy könnycseppet sem és még csak nem is szomorkodott, hanem örült, hogy végre hazamehet; nemsokára úgyis visszajön. Komótosan elsétál a Bogolyfalvai Vasútállomásra, tíz perccel indulás előtt érkezik. Felül a vonatra és gyorsan le is csap egy fülkére, ahol egyedül lehet; becsukja maga mögött az ajtót és elhúzza a függönyt, jelezvén, hogy nem kíváncsi már társaságára. Jelenleg csak Loise-szal utazna szívesen, meg talán Elizabeth-tel beszélgetne el. Gábor horkol, Laura pedig túl sokat dumál... Előveszi MP3-ját és zenét hallgat fülhallgatón keresztül. A kastély területén meg sem próbálta használni, mert tudta, hogy nem fog működni, mert ez mugli cucc.
Pár óra múlva Chuck arra ocsúd fel a zombiskodásból, hogy a vonat el kezd lassítani. Kinéz az ablakon és megállapítja, hogy ez bizony Budapest és a Nyugati pályaudvar. Elrakja a zenelejátszót, megfogja gitárját és a bőröndjét; nagy erőlködések árán végül le tud szállni a vonatról.
És most várunk... Úgy volt megbeszélve, hogy Loise-szal itt fog találkozni, ezért lerakja bőröndjét és ráül, fogva kezében a gitárt, majd el kezd ismét zenét hallgatni fülhallgatóval és közben a piercingével szórakozik.
Nem is említettem, hogy Chuck plakátokat fog kirakni meg hirdetéseket, melyben az áll, hogy keresnek egy ritmusgitárost ég még egy szólóst. Úgy gondolták, hogy így lenne a legjobb. Aztán, hogy mi lesz ebből...
póló

Loise
Nyugati pályaudvar.


Chuck totális kiegyensúlyozottsággal ül a bőröndjén kezében a gitárral, fülében a zenével. Meghallgatja kedvenc külföldi számait példaképeitől, akik miatt hajdanán eldöntötte, hogy ő bizony zenész lesz. A másik oldalon meg az befolyásolta az életét, hogy verekedős filmeken nőtt fel, meg amikor kicsi volt, a nagyobbak sokat verték... Sikerül ismét eltérni a témától; kis idő múltán abbahagyja a zenehallgatást, feláll és berakja a bőröndbe. Ekkor megérez, valami furcsa, ám kellemes, kicsit tömény illatot. Jót sejtve megfordul és bizony nem csalódik, találkozik azzal, akivel már egy kis ideje nagyon szeretne. Kap három puszit, ő sem szégyenli viszonozni a gesztust.
- Nem, dehogy... Csak pár percet. - igazából nem nézte az időt, de biztosan nem várhatott sokat, elvégre Metallica és Guns n' Roses közben csak úgy repül az idő.
-Indulhatunk? - kérdezi udvariasan; ha Loise igent mond, akkor Chuck elveszi a lány bőröndjét -mégse ő cipekedjen- és elindulnak. Békésen, nyugodt tempóval elhagyják a Nyugati pályaudvart és a villamosmegálló felé veszik az irányt. Chuck szerencsére ismeri a belvárost, rengeteget járt errefelé koncertekre, bulikra és már teljesen az emlékezetébe ivódtak az útvonalak; reméljük nem foglalnak túl sok helyet. Itt körül-belül öt percet kell várni.
- Milyen volt Londonban? - teszi fel a kérdést kíváncsian; Chuck eddig egyszer volt Angliában, de már ezt is mondtam, nem ismétlem magamat. Idő közben megérkezik a villamos. Loise száll fel elsőnek, utána meg Chuck a bőröndökkel meg a gitárjával. Fontos megjegyezni, hogy a villamosokat szokták választani közkedvelt tömegközlekedési eszköznek a nem tiszta szándékú emberek. Eddig nem igazán érdekelte a fiút, viszont, most, hogy itt van Loise, nem szívesen keveredne verekedésbe. Ránézésre meg tudna verni mindenkit, de húsz emberre azért ő sem tud figyelni, akármilyen nagy bajnok a verekedésben. Főleg, hogy most nem csak saját maga testi épségére kell csak vigyáznia.
Leszállnak a végállomás előtt kettővel, Chuck a szeme sarkából látja, hogy nem csak ők szállnak le, hanem 3 férfi is rajtuk kívül. A fiú megszólal alig hallhatóan Loise-nak címezve.
- Ha nagyon közelednek, fuss el kb. tíz méterre, ezek nem tűnnek valami nagyon nehéz ellenfélnek. - ráadásul csak hárman vannak, de ezt már csak gondolatban teszi hozzá. Addig is elindulnak a Welch família otthona felé, már csak pár száz méter; sajnos erre nem jár busz.

Loise
Nyugati pályaudvar, aztán meg a Welch ház.


Chuck egy ideje már csak erre várt; Loise-szal lenni, és most végre megadatik számára. Jobban megismerheti, beszélgethet vele korlátlanul, ilyesmi...
- Értem, ennek örülök. - reagál a londoni beszámolóra.
Zökkenőmentesen érnek el a villamoshoz, ahol egy kicsit többen utaznak a megszokottnál. Biztos szezon van, vagy csak rossz napot választottak. Ilyenkor bizonyára a vezetőknek is nehezebb dolguk van. Az emberek hangoskodnak, "rosszul" viselkednek, na meg ilyenkor több is a lopás. Fel sem tűnik az embernek ilyen tömegben. Hamarosan elérkeznek ahhoz a megállóhoz, ahol Chuck-éknak le kell szállniuk, ha csak nem akarnak visszafelé gyalogolni totál fölöslegesen.
Igen ám, de a villamosról leszáll a fiatalok után 3 idősebb szerzet, ami önmagában nem is baj; viszont a tinik után mennek. Chuck ismeri a szomszédait, de őket még nem látta soha sem. Nem jó rögtön a legrosszabbra gondolni, hogy rossz szándékkal jönnek, de hát manapság mit feltételezhet az ember ebben a világban? A srác tudatja az infót Loise-szal, akinek elég erősen látszik a félelem az arcán, nem ártana megnyugtatni.
- Nyugi, nem lesz gáz. Találkoztam már ezeknél nagyobb ellenfelekkel is, és itt vagyok.- csak ennyire futotta. Viszont lehet, hogy lehetett volna ezt egy kicsit halkabban is mondani, mert miután kimondja, közeledni kezd a 3 alak; most már biztosan nem jó szándékkal érkeztek.
- Fuss! - adja ki a parancsot, nem árt, ha Loise biztonságos távolságban van.
Chuck-ban nincs félelem, jól felszívja magát és megfordul. Az egyik ismeretlen a zsebébe nyúl, de úgy néz ki, hogy ez lesz a veszte. Chuck megfogja a kezét -amivel a zsebébe nyúlt volna-, kicsavarja hátrafelé és élő pajzsként maga elé rántja, nagyon gyorsan felméri az erőviszonyokat. Meg is van a gyilkos ötlet, nem kellett sokat várni. A foglyul ejtett fickót egy precízen irányzott rúgással mozgásképtelenné teszi; a rúgás a térdét éri. Amikor összeesne, mert nem bírja a testsúlyát, odalöki a másik férfihez és most arra jön egy rövid kínzás, aki üresben maradt; Chuck-nak gyorsan kell cselekednie, hiszen ott van mellette a két másik ember. Szerencsére van egy kis ideje, mert összezavarodtak, és már csak az egyik mozgásképes. Mondjuk, a másik is, de ő már csak kúszásban, és úgy is nehézkesen... Maradjunk a tárgynál: Chuck hármat lép előre -gyorsan- és lendületből felkapja a sípcsontjánál a férfit, másik kezével a vállát fogja, majd kibillenti az egyensúlyából és a földre borítja. Már ütné is, de a másik oldalról gyorsan meg is érkezik, akihez Chuck még hozzá sem ért; na majd most. Lépne egyet felé, de a földön fekvő belekapaszkodik a lábába, ezért nem tud. Inkább kitér az első ütés elől, de megfogja az erővel meghajtott kezet és a férfi saját ereje által töri ki a csuklóját egy apró mozdulattal, aki lehajol, mert fáj neki. A végső kiütés érdekében arcon rúgja oldalról... Nincs ideje ünnepelni, mert az egyik még a lábát fogta az előbb, ebből már sikerült kiszabadulni. Beáll bokszállásba, most már minden erejét egy emberen tudja kitölteni. A másik bátortalanul botorkál Chuck felé és üt párat, de hősünk nem adja könnyen magát. Kitér az ütések elől, de a legutolsó után, amikor a másik féloldalasan áll, mert erőt fejtett ki, akkor Chuck könyökkel megelőlegez egy orrtörést, aminek következtében a másik mindkét kezét az orrához rakja- mert attól jobb lesz. Ezzel védtelenül hagyva egész testét. Chuck már nem akar sokat bajlódni, ezért kirúgja a bokáját és még mielőtt a másik eleshetne, a fiú teljes erőbevitellel, ökölbe szorított kézzel kiüti, melynek következménye enyhe eszméletvesztés.
- Mehetünk - mondja lágy hangon, ezt már Loise-nak címezve. Nem tudja, hogy Loise lelkében most mi történhet. Fel fogta-e már? Vagy azt hiszi, hogy Chuck egy utolsó, agresszív állat és otthagyja. Szerencsére az utóbbit még nem teszi meg és lehet, hogy nem is fogja már. Ezért csak megöleli a lányt, hogy érezze, nem is olyan agresszív, na meg jól is esik, nem szokott ölelkezni.
- Mondtam, hogy nem lesz baj. - az ölelés után felveszi a bőröndöket és indulásra biztatja Loise-t. Nem sokat mennek, kb. 100m-t és el is érik a Welch család házát. Chuck nem hozott az iskolába kulcsot, úgyis csak elhagyta volna. Lerakja a cuccokat a földre és megnyomja a csengőt. Most pedig várunk...

Loise
Immáron otthon.


Ez a kis bunyó viszonylag jó tesz Chuck-nak. Bemelegítésnek megfelel, habár a bajnokság még pár nappal odébb van; rég nem bunyózott. Mostani iskolájában erre nem nagyon van lehetőség, maximum párbajozni, de abban nem valami jártas, legalábbis még nem próbálta. A kis akció végén Loise-hoz siet és megöleli; ezzel érezteti, hogy nem is olyan agresszív. Azért azt meg kell hagyni, hogy ezek az ellenfelek kritikán aluli teljesítménnyel "küzdöttek". Mintha hagyták volna magukat, hogy lehet így elindulni? Ekkora tudással? Chuck most sem csalódik a környékben, de hát ez van. Most ért haza, máris kezdődnek az utcai támadások. Pont, mint tavaly télen. A rablók kihasználták a korai sötétedést és a hazafelé tartó gyerekekkel próbálkoztak, több-kevesebb sikerrel. Egy idő után leálltak, amikor már minden gyerek Chuck-kal akart hazamenni iskola után. A legszebb az egészben, hogy a rendőrség mosta kezeit és azt mondták, hogy "nem tehetnek semmit". Ez a legegyszerűbb, de erről majd talán később. Most a Welch család otthona előtt vagyunk két tinédzser társaságában. Chuck csenget, de közben azért társalog Loise-szal, legalábbis próbál. A beszélgetésből azt szűri le, hogy viszonylag kiheverte a dolgot, aminek örül. Nem tudhatja, hogy milyen élmény ez egy olyan embernek, aki nem szokott összetűzésekbe keveredni, legalábbis erőszakosokba.
- Értem. Jó neked, egyszer el kell kezdeni. - ennyit reagál a lány mentegetőzésére, hogy miért ijedt meg. Semmi baj, ez normális. Egész jól viselte a körülményekhez képest. Még mielőtt elfelejtené, megenged magának egy kérést Loise-szal szemben.
- Ha lehet, ne említsd ezt a dolgot a szüleimnek, maximum apának, de fölösleges. Volt idő, amikor ez normális volt... - nem kezd el konkrétan beszélni a régi rossz időkről, amit én sem részleteznék. Rossz volt és kész. Loise kérdez, Chuck pedig válaszol.-milyen meglepő
- Nem szóltam, kijelentettem. - mondja egy kis mosollyal, ami a szája szélén húzódva rövidesen el is tűnik onnan.
Egy kitetovált, magas férfi lép ki a bejárati ajtón a kapu felé sétálva.
- Szia apa! Az idő kegyes volt hozzád. - egy kis szemtelenkedés, még mielőtt az öreg megszólalhatna. Kézfogással köszöntik egymást, majd Chuck rögtön a tárgyra is tér.
- Fater, ő Loise, akiről meséltem az itt alvással kapcsolatban. - bemutatja őket egymásnak. Utána elindulnak befelé a házba, hamar el is érik az ajtót és belépnek rajta.
- Hogy hogy itthon vagy? Ritkán fordul elő. Történt valami érdekes, amíg elvoltam? - buknak ki belőle a kérdések. Érthető, egy ideig távol volt tőlük. Erre az apa válaszol.
- Most nincs turné. Közvetlen a te koncerted után másnap indulunk Kanadába egy egy hónapos turnéra. Semmi érdekes, anyád szerintem mindjárt jön, elment boltba- ilyen érdekesek szoktak lenni köztük a beszélgetések. Majd az apa ismét megszólal.
- Találkoztam Gáborral és azt mondta, hogy egy órra múlva itt lesznek Laurával próbálni.
- Oké. - Chuck lepakolja a cuccokat a lépcsőhöz, majd Loise-hoz fordul.
- Nem vagy éhes? Én már igen. - na, meg kell kérdezni. Éhen ne halljanak.

Loise
Otthon.


Kis várakozás után a minta apuka, Brian, beengedi a diákokat a lakásba. Nem is baj, hogy vártak, addig is tudtak nyugodtan beszélgetni. A köszöntés után az apuka szépen, fokozatosan eltűnik a színről; nagyon helyes, tudja, mit kell ilyenkor tenni. Chuck-nak volt kitől tanulnia. Bele sem gondolt még abba, hogy az apja egy híresség világszerte, igaz, ma már egyre kevesebben rajonganak az igényes zenéért. Megelégednek a leginkább robotkommunikációra emlékeztető zenével; habár, van egy-két jó abból a műfajból is. Viszont Chuck nem igazán szokott ilyeneket hallgatni, csak ha társaságban van, és ezt kívánja a nagyérdemű…
De most hagyjuk a zenét, úgyis nemsokára lesz talpalávaló a próba miatt. Na szóval, fater eltűnt, csak ők ketten vannak a konyhában. A srác leülteti a lányt az asztalhoz, ő maga pedig már menne a hűtőhöz kajáért, amikor a bejárati ajtó kinyílik és belép rajta valaki. A gyerekek nem tudhatják, hogy ki az, mert a konyhában vannak, és onnan nem esik rálátás az előszobára. Chuck rögtön megnézi, hogy ki jött, és igen, az anyukája.
- Szia anya! Hoztál pizzát? Király! – elveszi az ételt, ami még meleg –anyu frissen hozta- és már tálalja is.
- Történt valami érdekes, amíg el voltam? Apa mondta, hogy nemsoká’ megy külföldre turnézni. – Valamit elfelejtett. Mit is? Ja, tényleg.
- Anya, bemutatom Loise-t, Loise, ő itt anya. – nem túl nagy szám, de hát most ez is megteszi.
- Jó étvágyat! – egy kis mosoly. Chuck csak az után vesz egy-két szeletet a pizzából, amikor már Loise is vett.
- Ja, nem nagy szám. Megszoktam, hogy basszeros az apám. Várjunk csak… Akkor te ismered a KoRn-t? – kérdezi meglepetten, viszont örül.
- Miért, a te szüleid mivel foglalkoznak? – kérdezi kíváncsian, miközben egy fél pizzát fogyaszt, igazán gusztusos lehet.
Nem tudnak túlságosan sokáig beszélgetni, mert megérkezik Laura és Gábor. Nélkülük semmit sem ér a csapat; Laura is basszust szolgáltat, Gábor meg dobol, korához képest elég jól.
- Sziasztok srácok, már hiányoztatok… - a beszélgetés megy a maga módján. Nem is részletezném, csak egy kicsit.
- Loise, ők itt Laura és Gábor, srácok, ő Loise. – a sablon marad ugyanaz. Csak a nevek változnak. Egy kicsit még beszélgetnek, aztán kezdődhet is a próba.
Mind a négyen elindulnak a pincébe, ahol már évek alatt kialakították a tökéletes próbahelyet. A fiú nagy dilemmába van, melyik gitárral játsszon majd a koncerten? Azzal is fog majd próbálni.  Chuck átnyújtja a srácoknak a papírt, amin a számok vannak lejátszásra; mindenki egyet ért.
- Melyik gitár legyen? – kérdezi a többiektől, majd amikor eldöntik szavazás alapján, akkor Chuck megfogja a választott hangszert. Nem minden számot fognak játszani a koncerten, csak a zúzósabbakat, meg a jókat. Kezdődjön is a buli…
- Ne húzd ki a gyufát,
Mert a világ összeomlik
Az az egy kis fadarab tartja,
De lassan az is már lebomlik…


Az először énekelt dal
egyik gitár
másik

Loise
At home.


- Értem. Deák Eszter; ismerős név, de még soha sem hallottam a hangját, legalábbis úgy tudom. - reagál Loise válaszára, nem sokkal ezután megérkeznek a többiek.
.Egész jó hangulat, Chuck eddig nem is gondolkodott rajta, hogy milyen lesz az első próba a kihagyás után. Semmi különös, mintha csak tegnap váltak volna el. Azért jó érzés újra együtt lenni és együtt zúzni az alagsorban; viszont ez így mégsem ugyanaz. Most van közönség is, annak ellenére, hogy próbálnak. Chuck reméli, hogy Loise nem unja a próbát, mert mondjuk távol áll tőle ez a kultúra. Az utóbbi nem valószínű, mert felismerte a fiú apját, ami azt jelenti, hogy hallott már metált. Azt, hogy akaratán kívül vagy sem, már nem fogjuk kideríteni...
- Hol van a vészfék?
Mert valamibe kapaszkodni kell.
Tőled nem kell a részvét,
Ne játssz tovább, tudom úgysem érdekel.
Elvesztek az álmok, a mesék,
Térden csúszva, hol a büszkeség?
Négykézláb a földön kúszva, ne mondd, hogy semmiség!
Talán a legkeményebb számuk. Laura szelíd tekintetéből ki sem lehetne nézni, de ő írta a szöveget és nagyon eltalálta. Nem fogom boncolgatni, hogy miért; hiszen tudjátok. Ha kíváncsiak vagytok, akkor hallgassátok meg.
Ezután a szám után kicsit öblítenek, eléggé izzasztó a próba és hamar meg is szomjaznak. Viszont a kis szünetek után mindig új számok következnek, pontosan tíz. Kicsit több, mint egy óra gyakorlás után végeznek, kilépnek az átlátszó fallal körülvett szobából -ami azt a célt szolgálja, hogy ne süketüljenek meg a szomszédok-, Chuck Loise-hoz fordul.
- Remélem nem okoztunk csalódást. Már kicsit izgulok a mai koncert miatt. - hát, ennyire futotta. Semmi érdekes, csak felesleges rizsa, meg a többi.
- Nem ülünk ki a teraszra? - teszi fel a kérdést és várja a többiek válaszát. Ha a fiú egyedül volt régebben otthon, gyakran ott töltötte az idejét és nézte a tájat.

dal

szép estét mindenkinek

van köztünk online?

örülök neki


(ki kell jönni a 3 szónak)

Loise
Még mindig otthon.


Chuck még nem tapasztalt soha életében annál jobb érzést, mint amikor zenélhet és ezt teljes felszabadultsággal végezze. Koncentrálhat arra, hogy elnyerje a közönség tetszését. A legjobb érzés egyszerre gitározni és énekelni, csukott szemmel, mert úgy a menő; de csak ha tudja az akkordokat fejből. Chuck úgy érzi, hogy csak egy perc volt a próba, pedig nem. Kicsit több, mint egy óra. Ha az ember olyannal foglalkozik, amit szeret, roppantmód hamar telik az idő. Megtörli izzadt arcát, majd elhagyja a próbatermet Loise és a tagok társaságában. Iszik a vizéből -amit direkt a próbára vitt-, majd reagál Loise-nak címezve.
- Örülök, hogy tetszett. - mondja egy vigyorral az arcán és elindulnak fölfelé az alagsor lépcsőin. Úgy veszi észre, Loise egész jól ki fog jönni Lauráékkal; ennek örül. Egy kicsit beüt a testébe és az elméjébe a lámpaláz, de amint elkezdenek beszélgetni, eloszlik az érzés és újabbak lépnek a helyébe, kevésbé rosszak.Ránéz az órájára és válaszol.
- Hát... Hat óra van, fél 8-kor indulnunk kéne, hogy oda érjünk és legyen időnk a hangtechnikára meg ilyenek... Te tudod mikor mész átöltözni, majd mi is megyünk átvenni az "Egyenruhát", de kb. indulás előtt 10 perccel. - ad kielégítő választ a lánynak, majd amikor felérnek, a terasz felé veszik az irányt; Chuck kinyitja az ajtót, majd utolsónak helyet foglal Loise mellett a hintaágyon.
- Ti nem izgultok? Én egy kicsit igen... - be sem tudja fejezni a mondatot, Gábor rögtön elkezdi idegesíteni, jellemző.
- Csak nem betojtunk? - érzékeltetve, hogy csak viccel, de Chuck úgy dönt, hogy most nem üt vissza a szavakkal társának. Nehogy megsérüljön a keze a koncert előtt, az tragédia lenne. Ki dobolna akkor? Majd... Majd holnap jól megdolgozza. Inkább váltsunk témát; akarna valamit mondani, de Laura megelőzi egy elég kényes, de jó kérdéssel.
- Ti most jártok? -  a kérdés durva tőrként döf a két főszereplő elméjébe, ugyanis ez egy nagyon jó kérdés. Úgy néz ki, Laura eddig tudta kerülgetni a forró kását, nem tovább.
- Hát ez elég furcsa kérdés. - mondja Laurának, utána viszont a címzett Loise, mert úgy kerek a dolog.
- Mert nekem nagyon tetszel, de nem tudom, hogy most mi van. Te hogy vagy vele? - a szín tiszta igazság. Chuck eddig még egy lány iránt sem érzett ilyen ismeretlen érzést, mint most Loise iránt. Ha meglátja összeszorul a gyomra és csak arra tud gondolni, hogy szorosan magához ölelje és megcsókolja; szívesen megtenné, de nem akarja elkapkodni a dolgot. Lehet, hogy ez túl gyors tempó a lánynak és nem akar semmit sem elsietni, ami egyébként teljesen normális; nincs benne semmi rendellenes. Sajnos Chuck-nak még nem volt dolga egy lánnyal sem és most egy kicsit leragadt, de hát egyszer el kell kezdeni, nem?...
- Vágom... - reagál Laura tőle megszokott lazasággal, ezt Chuck már megszokta, ezért nem is csodálkozik. Ő is ilyen volt nem régen; elég meredek gyerek, de azóta neveltek bele egy kis jó modort, már amennyit lehetett.(Természetesen nem az apja)
Viselet, lány/fiú

Sharlotte Johanson
A tanév kezdete...


Be kellett következnie ennek az időszaknak is- elkezdődött a tanév. Ilyen szörnyű tényt megállapítani is undorító, sebaj, ennek az évnek is egyszer csak vége lesz, bízzunk benne. Chuck sikerrel vette a tavalyi év akadályait: annak ellenére, hogy év közben érkezett, egész jól haladt a többiekkel, átment a vizsgákon. Nem éppen K-val, de nem ez a lényeg. Rátalált a lányra, aki iránt többet érez, mint barátság. Ilyenre eddig gondolni sem mert volna, bekövetkezett nála az az időszak, amikor nem csak úgy van, hanem érez is valami furcsát, valami húsba hasító féltést, esetleg féltékenységet, vagy szerelmet más iránt. Megnyerte a régi iskolájában a bunyó bajnokságot megint, ám idén volt a legnehezebb dolga. A konkurencia elég nagy volt, de a szabálytalanságok ellenére is ráállhatott a dobogó legfelső fokára. A sok program között időt tudott szakítani arra, hogy csináltasson pár tetkót is. Élete első koncertjét is nagy zúzásnak tudhatta be. Nem  voltak kevesen a rendezvényen és örömet tudtak okozni mindenkinek; ennek nagyon örül. Pont jól jött egy kis plusz híresség, amikor plusz tagokat keresnek a bandába. Kellene még egy ritmusgitáros, még egy szólós és még egy énekes; akkor aztán a punk-rockból végre áttörhetnének metálba. Esetleg jöhetne egy album is, de ez már a jövő zenéje...
Egyszóval nagyon összejött neki a nyár minden tekintetben.
Jó ezeket végiggondolva sétálni a játszótér felé. Szeret ott lenni; kikapcsolhatja az agyát és ott nem kell semmire sem gondolnia. Nézheti a madarakat, vagy ha épp olyan napszakban van akkor a naplementét, esetleg a többi kisgyerek önfeledt játékait és ilyenkor mindig belegondol, hogy egész másképp alakult volna az élete, hogyha úgymond "lett volna gyerekszobája". Szerencsére nem volt és hamar felnőtt, megértette, hogy igazából miről szól az élet és hogy mire nem szabad időt pazarolni, esetleg mire kell...
Kis idő múltán eléri a játszóteret és leül szokásos helyére, a kétszemélyes hinta egyik ülésére zsebre tett kézzel -mert kicsit hideg van- és a piercingét piszkálja a nyelvével. Egyszer le ne harapja.
Rossz belegondolni, hogy vége a szünetnek és soká térhet haza... Nem is a honvágy miatt, hanem két legjobb barátja máris hiányzik neki; legalább itt van Loise, aki pótol számára minden szükséget és ez jó. Van egy biztos pont számára itt a suliban, így könnyebb lesz boldogulnia.
Lassan jön a hó és a dermesztő hideg. Szereti a telet, nem túl fázós és szereti nézni, ahogy az emberek szétfagynak mellette; mintha valami vámpír lenne, akire a világ hatásai nem érvényesek és csak kívülről figyelné a többiek problémáit. De ez nem így működik, nem vonhatja ki magát csak úgy a forgalomból, annak súlyos következményei lennének.

szép estét kívánok mindenkinek
hogy vagyunk ?

értem. Visszaolvasva kb. képben vagyok. jobbulást!

Azt azért megkérdezném, hogy a játékunk ugrott vagy majd írsz ha jobban leszel?

Loise


Lassan vége a próbának, ami jól sikerült és lesz még jobb is élesben, a koncerten. Miután végeznek, kiülnek a teraszra és beszélgetés veszi kezdetét, szinte minden témát érintenek. Biztos azért, mert már régen találkoztak és Chuck is kíváncsi, hogy mi volt amíg nem tartózkodott a közelben és ugyanez visszafelé. A legkényesebb téma mégis az, amikor Laura rákérdez arra, hogy tulajdonképpen most mi van Loise és a srác között; végül jól jöttek ki belőle. Chuck kapott egy puszit a szájára meg egy ölelést, ezeket viszonozta.
- Szerintem is. - Az őszinte ölelés és a puszi után olyan érzelmi hullám megy át Chuck-on, mint még soha; legalábbis nem emlékszik ilyenre. Na de hát hamar átsiklik rajta a hullámvasút és megy tovább céltalanul, reméljük megtalálja még a fiatalokat.
Ez után Loise bejelenti, hogy neki öltözni kéne és felmerül többek közt a kérdés, merre van lehetőség átöltözni? Igazából bárhol.
- Remélem a fürdőszoba megfelel, várj... Megyek veled. - a mondat után felállnak és elhagyják a teraszt, a fürdőszoba felé véve az irányt. A terasz felől két fajta hang összemosódása hallatszik, valamiről nagyon beszélgethetnek... Amikor elérik a fürdőszobát, Chuck megfogja a lány kezét és megszólal.
- Örülök, hogy itt vagy. Sokat jelentesz nekem. - mondja és teljesen átöleli a lányt, mintha valaha elveszíthetné, pedig ez nincs így... Nehezen, de végül elengedi a kezét és kinyitja a fürdőszoba ajtaját és beereszti a lányt.
- Megyünk mi is átöltözni. Lent majd megvárunk. - rövid időre nem láthatja Loise-t, reméljük túl fogja élni és nem vetemedik semmi ostobaságra végelkeseredettségében. Összegyűjti Laurát és Gábort, majd kiveszi egy edzőtáskából a kivasalt, összehajtott, tiszta ruhát és odaadja két társának, majd maga is felkapja. Nem vonulnak félre sehova, csak lazán bent az előtérben váltanak öltözéket, majd megállapítja, hogy akire bízta a tervezést, jó munkát végzett.
- Jó lesz ez. Punk-nak megfelel. - jelenti ki és egy pillanatra belegondol, hogyha lecseng ez a koncert és esetleg jönnek új tagok, akkor átcsapnak metálba és Chuck írni fog egy-két angol dalt is. Az angolt is már anyanyelvi szinten tudja, hiszen külföldön nőtt fel. Ha lesznek új tagok, ha nem, a "korszakváltás" megkezdődik.
- Ja... - érkezik a késői reagálás mindkét oldalról. Szerencsére Laura sem szégyenlős, volt már szerencséjük ruha nélkül lenni, ráadásul most csak egyforma nadrágot vettek fel meg egy pólót, a melltartó rajta maradt, szóval nem történt eget rengető bűn Chuck felől. Ez náluk már megszokott, hiszen kiskoruk óta ismerik egymást.
Beszélgetnek többek között arról, hogy mi történt addig, amíg Chuck el volt és hogy most mi a helyzet Loise és a fiú között. Ez igazából még össze-vissza helyzet; viszonylag az elején vannak, később többet tudunk nyilatkozni, addig is búcsúzunk a fő műsorvezetői páholyból...
Loise elkészül az öltözéssel és az eredmény nagyon ott van. Chuck nem tud mást mondani, csak az első reakcióját.
- Azta... Nagyon szexi. Metál! - Hát igen. Az őszinte "szavak" többet érnek, mint a művészi megfogalmazás. A lényeg ugyanaz, a fiú szerint Loise nagyon dögös és alkalomhoz illő a ruhája. A többiek is megdicsérik körül-belül hasonlóan.
Miután Chuck kigyönyörködi magát, lassan elindulnak.
- Szerintem indulhatunk. Fater kint vár a kocsiban és azt mondta, hogy a dobot már szétszedte és berakta a csomagtartóba. Akkor a két gitárt viszem én... - fél perc leforgása alatt odaérnek az autóhoz, ami egyébként sokba fájt az apjának, de nem számottevő a családnak. Szép, fekete sportautó, oldalára gravírozva nagy betűkkel, hogy KoRn. Beülnek az autóba, majd elindulnak. A rádióban valami modern gépzeneszerűség szól, amit nem lehet szó nélkül hagyni.
- Aha... Szóval ezzel hangolódunk az estére. - Gábor ül előre és veszi az adást, hogy át kéne kapcsolni, meg is teszi...
A koncert nagyon jól zárul; annyira, amennyire még álmában sem gondolta volna. Elsöprő sikert arattak, sikerült megugraniuk életük első nagy ugródeszkáját, ám jön majd a folytatás.

Sharlotte Johanson


Most van idő elgondolkodni a nyáron. Minden összejött, de tényleg; a legjobbat tudta magából kihozni és nagyon jó élményekkel gazdagodott. Most nem részletezném Chuck sikereit, hiszen már megtettem. Nem szeretek önismétlő lenni.
Nem is a sikerein, vagy az élményein, hanem azon gondolkodik, hogy hogyan tovább. Bandatagokat keresnek, nem lenne hátrány, ha itt a kastélyban lenne olyan személy, aki megfelelő személy lenne nekik, viszont ez szinte lehetetlen. Mindenki a tanulással, a barátokkal, a kviddiccsel és egyéb hülyeségekkel foglalkozik, a zenére nincs idejük. Szóval ezt felejtsük is el, hogy a suliból kerítünk ritmusgitárost és szólóst, lehetetlen. A legjobb dolog, amit az ember tehet az talán az, hogy hagyja kibontakozni az eseményeket és majd csatlakozik, netán beleszól, ha alkalmasnak találja; megfelelő időben. Nem tud sokat gondolkodni, mert valaki rátör merengése közben, talán jobb is így. Azt mondják a kósza népek, hogy nem egészséges túl sokat gondolkodni; mindegy, hogy a múlton, vagy a jövőn?
- Szia. - kongó ürességgel, érzelmek nélkül hasít a fiú szava, talán még meg is fagy, ha nem vigyázunk. Ez kavarog most benne: a jéghideg tehetségtelenség, ami bizonyos idő után felőrli az embert, megszorongatja és nem hagyja nyugodni. Minden pillanatban, amit egyedül tölt, csak az adott problémájára tud gondolni és ez mérhetetlenül idegesítő, annak ellenére, hogy nem tehet róla.
- Chuck Welch - talán az is hozzájárul rossz kedvéhez, hogy nincs barátja a kastélyban 'Liz-en kívül; főleg, hogy fiú barátja nincs. Nem is ismer egyet sem, maximum látásból, ezen lassan változtatnia kell, különben beláthatatlan következményei lesznek. Elizabeth-tel sem találkozott még a suliban idén, egyszer majd csak összeakadnak.
Nem válaszol a lánynak azzal kapcsolatban, hogy zavarja-e vagy sem; nem akarja ok nélkül megbántani. Most nincsen társasági kedvében, egy ember társaságában lenne szívesen, ő pedig nem már, mint Loise. A lány kezet nyújt, de ő nem tesz semmit, vagy leül, vagy sem, az már a másik fél dolga. Ha túl hideg a hinta, akkor nagyon sajnálja, nem tud mit csinálni. Amúgy biztosan új, még nem látta egyszer sem.
Ilyen érzések még soha sem kavarodtak benne, ez biztosan valami furcsa betegség mellékhatása, amire még nem tudják a gyógymódot, csak annyit, hogy halálos betegség.

szép estét!
Előre is boldog karácsonyt!
hogy vagyunk ?

gyá nálunk most kezdődik az ajándékozás

én is ingyen vonatozok, ennek ellenére kb. kéthavonta 1x szoktam

Sharlotte Johanson


Nem lehet mindig a múltban élni, el kell engedni. Nem ugyanazt jelenti egyszerűen visszatekinteni a szép emlékekre, vagy hogy csak azon töprengeni, hogy mit rontott el az ember és mit nem. Eljött egy újabb mérföldkő Chuck életében, tovább kell lépnie és nem szabad a múlton egészségtelenül sokat gondolkodnia; a sírba vinné és azt nem akarhatjuk.
A cél érdekében befejezi sajátos gondolatmenetét, részben azért, mert rádöbbent a hibájára, na meg társaságot kap a játszótéren. Úgy tűnik, hogy a csípős, hűvös idő másnak sem szegi kedvét a szabadban való barangolástól. Chuck nem válaszol túl szűkszavúan, de rájön, hogy lehetne egy fokkal barátságosabb is, elvégre ha elszigeteli magát a külvilágtól, nem nagyon fog barátokat szerezni a meglévő kevésen kívül.
- Tehát a nevem kimondása és a szűkszavúságom azt jelenti, hogy bunkó vagyok? Kettőnk közül ki van felháborodva ok nélkül? Egyébként szerintem nem mondtam semmi különöset, nem hogy goromba voltam. - tisztáz saját részéről magabiztosan, ám hangjában nem cseng semmi rosszindulat, nem úgy, mint a másik fél hangjában.
A lány következő rosszindulatú kérdése elég bántó, de Chuck nem fog összekuporodva sírni, mert megbántották; keményebb ő annál.
- Képzeld, vannak... De ha szerinted ilyen bunkó vagyok, akkor mi a ******ért érdekel? - mondja kicsit több indulattal a hangjában, majd a lányra néz, mert nem érti a logikáját; de hát ilyenek a lányok. A barát szóról eszébe jut Laura, Liz és Gábor, no meg persze Loise is, de iránta egészen mást érez...
Hirtelen elkezd azon gondolkodni, hogy furcsák ezek a lányok és teljesen máshogy gondolkodnak, mint a fiúk. Ez a lány is felkapta a vizet azért, mert Chuck "csak" köszönt neki és bemutatkozott, nem ugrálta rögtön körbe, igényel-e esetleg egy párnát a formás hátsó fele alá, hogy meg ne fázzon, mert a barátja nem örülne neki ma este... Inkább tereljük át a szót más témára. Annak érdekében, hogy Chuck nehogy boldogtalanságot okozzon, megszólal magától és nem kérdésre válaszol egy kis szünet után.
- Akkor most mi a bajunk egymással? - kérdezi, mert nem tud kiigazodni a szituáción: addig világos, hogy rossz kedvében nem volt bőbeszédű és ezzel az eget rengető bűnnel kiverte a biztosítékot a lánynál. Igazából nem nagyon érti ezt a dolgot, de kíváncsi a lány reakciójára és hátha ezután még valami jót is ki lehet hozni ebből a helyzetből.

Sharlotte


Tényleg nem jó a múlton gondolkodni, legalábbis túl sokat. A legjobb ha csak visszaemlékezünk a szép emlékekre és továbblépünk új élményekre szomjazva az élettől. Szerencsére erre Chuck is ráébredt nem is olyan régen; nem volt egészséges, ahogyan gondolkodott. Most viszont ne ezzel foglalkozzunk, hanem a játszótérrel, no meg, hogy a fiú nincsen egyedül. Kapott egy pillanatnyi társaságot, egy elég ideges, feszült lány társaságával jutalmazták meg.
- Előfordul. - zárja le a vitát és örül, hogy a lány belátta, nincsen igaza. Ez egy furcsa kezdés volt; szexi lesz, ha ezután akarnak egy jó, szaftosat beszélgetni. Valahol el kell kezdeni, semmi kétség.
Ezután Chuck is a kifejezéstelen arcról a barátságosabb formára vált át, de nem fogja körbeugrálnia másik félt, azt már nem. Csak egy valakinek akar minden szempontból tetszeni... Ránéz a lányra és meg kell állapítani, hogy nem néz ki rosszul, de ennél többet nem mondhat, mert már megvan az a személy, akiért dobog a szíve örökkön örökké; inkább befejezem a nyálaskodást és haladjunk tovább. Sharlotte-nak kicsit metálos beütése van, de lehet, hogy ez már Chuck sara, hiszen ő mindenkiben a jót, vagy a jó zenét látja; már amennyire  lehet. Ez után csend következik, viszont ezt követően nem sokkal a lány végül feltesz két kérdést, amelyekre roppant egyszerű a válasz, de biztosan ő is csak biztosra akar menni.
- Tippelj... Rellon - bizonyára a lány valami hasonlóra számított, legalábbis biztosan nem Levitára vagy Navinére, maximum Nirvanára...
- Másodikos vagyok. Na és te? - válaszol, majd kérdez vissza, mint ahogy azt illedelmes embereknél szokás, csak ki ne szabaduljon a szörnyeteg, mert az elől nincsen menekvés. A lényeg, hogy a lánynak nem kell tartani semmitől, Chuck nem eszik lányokat, csak ha kifejezetten megkérik rá, de az esetek 99%-ában nem így történik,csak egy egyszerű torokharapás, mintha holmi vámpír lenne. Szerencsére nem vérevő, hanem egresszív ragadozó, aki csonttöréssel bénítja meg ellenfelét, aztán pedig végleg elpusztítja. Lehet, hogy bűn volt hagyni a szüleinek, hogy küzdő-sportoljon és tökéletesre fejlessze a tudását ezen a téren... Sajnos ezzel is rengeteg embernek fájdalmat okozott, kérve-kéretlenül. Legjobb példa erre a nyáron megtartott bajnokság, ahol megint megvédte a dobogó legfelső fokát, nehogy illetéktelen személy lépjen a helyére.
- Szereted a zenét? Bocs... ez hülye kérdés. Milyen zenét hallgatsz? - teszi fel a kérdést, ami nála nagyon sokat jelent, mert a bunyón kívül csak a zene foglalkoztatja, na meg persze Loise, de ez nem fontossági sorrend. A lányért bármelyik foglalkozást odadobná, de az úgy nem lenne jó, mert nem lenne teljes az élete.

szaisztok!
megint/még mindig boldog karácsonyt!  
Uh, telefon téma *-* én lecsapnám a tanárt ha elvenné

nálunk bagoly, Marilyn Manson meg protkós van

Sharlotte Johanson


Érdekes beszélgetésbe csöppenünk; eleinte elég barátságtalanul viselkedik mindkét fél, aztán végül megenyhül a szívük és elkezdenek viszonylag normálisan beszélgetni. A lány válaszol: navinés és másodikos. Viszont valamit nem ért, ezért meg is kérdezi.
- Hogy hogy kéne? Megbuktál, vagy mi? - kérdezi kicsit értetlenkedve. Chuck hamar a kedvenc témájára vált, a zenére. A lány jó műfajjal kezd, aztán folyamatosan csökkenti a színvonalat, amely elkezd zuhanni és végül menthetetlen állapotában meghal. Chuck azon kezd gondolkodni, hogy egy ember hogyan szerethet ennyi műfajt, aminek jó része meg sem felel a zene fogalmának; de hát, ő tudja mit szeret, ezt csak ő döntheti el. A lány visszakérdez, ezért Chuck válaszol, ha már felteszik neki is a kérdést.
- Hát én dióhéjban Punk-rock, metál, nu metal, metalcore és death-metal rajongó vagyok. Van egy bandánk is, amivel korszakváltásra készülünk... - hamar rájön, hogy be kéne fogni, mert a részletek nem érdekesek és fölösleges azzal traktálni a másikat, ami több, mint valószínű, hogy nem érdekli. Most jöjjön valami más téma. Nem kell túl sokat gondolkodni, hogy feltörjön hősünkben valami nagyon elmés.
- A sporttal hogy állsz? - teszi fel a kérdést kíváncsian, mert érdekli a válasz. Hirtelen eszébe jut, hogy a koncert után két nappal barátaival kipróbáltak egy nagyon jó mugli sportot, amit focinak hívnak és ilyen furcsa szerkóba kell átöltözni, még sisakot is kell viselni. Rögtön megtetszett Chuck-nak, mert elég agresszív sport, szinte mindent lehet benne. Nekimenni a másiknak, lecsapni, stb... Egyszóval király volt, jól kifáradtak, ez is örökre szóló élmény marad. Kedvence akkor is a szervezett bunyó marad, abban az egyben verhetetlen... Ismét elkalandoztunk, térjünk vissza a játszótérre Sharlotte-hoz. Kezd elég hűvös lenni, hűvösebb a kelleténél. Újabb témán gondolkodik, viszont úgy érzi, lassan fel kéne állni és sétálni, mert fázik a hátsó fele. Még bírja a hideget egy kis ideig, de nem túl sokáig, majd valamikor feláll. Zsebre dugja ismét a kezét; azért hűvös van pulóverben. Hiába, a Metallicás minta sem védheti örökké. Tetkós, izmos teste meg aztán végképp nem, csak a háj melegít. Na jó, nem ártana valamiről beszélni is, nem csak a gondolatokban merengeni.
- Mivel foglalkoznak a szüleid? - ez az ártatlan kérdés egy kis gondolkodás után kicsit gáznak hallatszik. Na mindegy, most már nem változtathat a kimondott szavakból formálódott kérdéseken. Az ő anyukája valószínűleg most is a Minisztériumban húzza az igát, apja meg még külföldön "metálkodik" és ezzel sokszorosát keresi, mint felesége. Sebaj, az a lényeg, hogy sok pénzt visz haza. Furcsa, hogy Brian a basszust szolgáltatja, Chuck pedig szólós és énekes; érdekes.

sziasztok!
ki hogy van? utálom a felvételit

Loise <3


Volt már veletek olyan, hogy valamennyi időre kivontátok magatokat a közéletből és nem vettetek részt semmiben, semmi érdekeset nem tettetek? Na, Chuck most egy egész tanévig tette. Konkrétan nem csinált semmit; bejárogatott órákra, de teljesen elhagyta magát lelkileg. A testét elég keményen edzi a mai napig, de a lelki élete nulla lenne, ha Loise-szal nem tartaná a kapcsolatot. Semmivel sem tanult többet a kelleténél, egy vizsgát sem sikerült megírnia úgy, hogy továbbengedjék. Ennek a következő tanévben fogja meginni a levét... Ennek a korszaknak vége! Mától megpróbál visszailleszkedni a környezetbe és nem a 4 fal között kuksolni, várni a csodát. Edzés után megfürdik, utána pedig megpróbál felöltözni valami elfogadható ruhába. Felvesz egy fekete, mintás pólót, egy farmert és egy tornacipőt. Pálcáját a zsebébe dugja, kezdődhet is a portya. Hamar átvág a lépcsőházon és kilép az udvarra. Elég meleg van, ennek megfelelően a nap is süt. Elférne egy sapka a fején, de most már mindegy, nem fog visszafordulni. Inkább elkezd gondolkodni azon, hogy merre menjen. legyen mondjuk a játszótér, úgyis mindig ott szokott találkozni Loise-szal, ha beszélgetni szeretnének vagy csak élvezni egymás társaságát. Chuck-nak pusztán az is elég lenne, ha egész nap a lányt ölelhetné és érezné a lány hajának illatát, puha arcának érintését... Ez mindent feledtet vele és örökké vele tudna lenni. Csak sajnos az élet nem ilyen; mindenkinek meg vannak a maga harcai, próbatételei, amiket muszáj megvívnia, illetve nem érdemes előle elbújnia.
Ezeken agyalva Chuck-nak az út közben elönti a szívét a hiány, a szerelem és az az érzés, hogy mindenképpen Loise-szal szeretne lenni. A srác elég sok mindent elbaltázott egy tanév alatt; plusz egy év itt a suliban, még mindig nincsenek barátai; Liz-zel is régen találkozott, ki tudja mi van vele... lassan elkezdhetné ápolni a kapcsolatait, mert barátok, ismerősök mindenkinek kellenek.  Hazudik, aki azt állítja, hogy neki nem kell. A fiú végül odaér a játszótérhez és csak leül egy padra, mered a semmibe. Nézi a végtelent, a felhőket, hallja a madárcsicsergést, látja a kék eget, de nem tudja, mit tegyen. Lépjen le. Menjen körbe többször is a kastélyon és keresse meg Loise-t? Utóbbi nem tűnik rossz ötletnek, de végül elveti. Egész kicsi az esélye annak, hogy megtalálja. Még mindig meleg van és eléggé süti a nap a hátát, legalább nem a szemét süti. Chuck  elkezd gondolkodni, de min is? Persze, hogy Loise-on. Hálás lehet annak a valakinek, aki összehozta őket és soha sem fogja elengedni. mekkora kincs ez a lány, ha nem ismerné, valószínűleg már lelépett volna, vissza Budapestre, a régi sulijába, és akkor talán minden ugyanolyan lenne, mint régen, talán...
Azt mondják, nem érdemes a múlttal foglalkozni. Neki is egyszerűbb lenne, ha nem rágódna ennyit a történteken, hanem nekimenne egyenesen a jövőnek, nem hátra-hátra kacsintgatva.

Az Enyémm


Hát, nem éppen a legjobb érzés az ember születésnapján egyedül ücsörögni, dehát Chuck-nak ez jutott... Ismétt idősebb egy évvel, lassan ki kéne találni, hogy mit szeretne kezdeni magával. Tervei vannak, de ki tudja mi lesz belőlük?
Hirtelen azon kezd el gondolkodni, hogy nem-e gáz lesz az,hogy véletlenül otthagyta indulás előtt lakótársainak a szoba közepén a szennyest; legalább lesz egy kis izomszag. Mindegy, ennél fontosabb témák is vannak a gondolkodáshoz. Egyszer csak megpillant egy Edictumot. Minő véletlen, éppen a mostani. Kinyitja és elkezdi olvasgatni. Szokásosan ebben sincs benne, addig jó, amyg nem írnak róla semmi hülyeséget. Hiszen az újságok általában nagyítanak a dolgokon... Elég unalmas újság, inkább összegyűri és eldobja. Na vajon mit csináljunk? Szegény srác szétunja magát a padon, nem tudja mit tegyen. Azon gondolkodik, hogy lelépjen, amikor hirtelen egy kis zajt hall maga mögött, de nem nagyon figyel oda. Biztos valami kisállat, vagy valamelyik diák nem találja a helyét. Szerencséjére nem; a legjobb, ami jelenleg történhet vele.
- Nagyon hiányoztál! - fogja meg a lány kezét, utána pedig a derekát hátulról és finoman átemeli a pad egyik oldaláról az ölébe, lágyan átöleli és megcsókolja.
- Szeretlek - fejezi ki érzelmeit. Azt mondják, hogy ezt nem lehet elégszer elmondani egy párkapcsolatban, ki tudja? A legnagyobb szülinapi ajándék, hogy Loise itt van vele, az ilyen pillanatokért bármit megtenne.
- Hogyhogy errefelé? - teszi fel a kérdést és nem engedi ki a lányt az ölelés fogságából, inkább még megcsókolja párszor. Most végre érzi a lány kellemes illatát és élvezheti ahogy belelóg a haja az arcába. Ezt nem lehet kifejezni, aki már érzett így, az megérti a fiút. Egyszerűen egy megnyugvás, kiszorít minden problémát...
- Nagyon szép vagy, mint mindig - dicséri meg Lioise-t, mert azt a látszatot kelti, mintha készülne valamire. Nem a leghétköznapibb viselet.
Chuck most már csak a lány kezét fogja, aki a srác ölében ül.
Nem régen találkoztak, de olyan mintha már rég óra nem látták volna egymást; mindegy is, most itt vannak egymásnak, ez a lényeg. Chuck azon kezd el gondolkodni, hogy ennek a hirtelen találkozásnak, nincs-e véletlenül valami köze ahhoz, hogy ma van a szülinapja. Ez majd később kiderül, addig is töltsük valamivel az időt. Mondjuk azzal, hogy meglessük a fiatal pár meghitt, romantikus beszélgetését.
- Van valami újdonság? - tesz fel egy kérdést, majd egy kicsit elgondolkodik azon, hogy milyen lesz Loise-szal a jövője. Itt szeretne lakni a faluban, vagy valami kevésbé nyüzsgő helyen, minimum két gyereket szeretne, egy fiút és egy lányt, a többit meg majd meglátjuk.
Mekkora fejlődésen megy keresztül ez a gyerek? nemrég még undorodott a szerelemtől, most meg elég keményen a csapdájába esett. Nem valószínű, hogy valaha is ki fog szabadulni. Ez a valami elég kemény és ha egyszer belekerül az ember, onnan már nincs menekvés. Hacsak nem rendelkezik az illető valami természet feletti erővel, vagy valami hasonlóval.

Drágám


Azért az elég jó érzés tud lenni, hogyha figyelnek valakire tudja, hogy legalább egy ember szereti a közvetlen környezetében. Ezt éppen most tudatják Chuck-kal. A srác nagyon szereti ezt a lányt. Ha tehetné, egész nap csak vele lenne, ölelgetné és csókolgatná, de az élet sajnos nem csak ebből áll (kajálni is kell).
Egy váratlan pillanatban Loise felpattan a fiú öléből, kézen fogja és elindulnak, de ki tudja merre? Erre majd a továbbiakban biztosan rájövünk. Én is nagyon kíváncsi vagyok rá, már ülök a 3D-s TV előtt szemüveggel és popcorn-nal. menet közben Chuck feltűri a pólója ujját, mert hosszú ujjú és meleg van. Így tökéletesen látszik, hogy a bal alkarja ki sem látszik a színes tetoválásokból. Azért ezt választotta, mert egy összefüggő, szép, színes minta. Na de ez most mindegy, Loise biztos észre fogja venni, reméljük nem borul ki a bili...
Na de most foglalkozzunk azzal, hogy merre is tartanak ezek a fiatalok? A lány egy pillanatra megáll egy kis méretű házikó előtt, aztán be is vezényli a srácot, természetesen ő is jön. Chuck nem érti a dolgot.
- De most minek?... - be sem lép az ajtón, már kérdez. Milyenek ezek a mai fiatalok? Majd mindjárt meg tudja mi vár rá, élete legjobb meglepetése, amihez hasonlóban még nem volt része.
- Te vagy a legnagyobb ajándékom! - viszonozza  forró csókot és nagyon érzelmesen átöleli a lányt. Egyszerre leesik neki minden. Loise egy meglepetés szülinapot rendezett neki. Milyen kedves, ehhez hasonlóra még csak családon belül került sor. Mondjuk... Ha minden jól megy, nemsokára Loise is családtag lesz. Elsőre Chuck nem is veszi észre, hogy a lány mennyit melózott, csak érez valami féle szokatlan illatot.
- Hmm, szeretem a tortát - mondja, de minden folytatódik. Csak csókolja és öleli a lányt, egyszerűen nem tud betelni vele.
Egy kis idő után már csak Loise gyönyörű szép szemeiben mereng és próbálja kitalálni, hogy mire gondol, persze sikertelenül. Ez valami magasabb rendű művészet. Egyszerűen nem tudja, hogy mit mondjon, mit ne mondjon; inkább az alapoknál kezdi.
- Köszönöm - csak tömören, őszintén, újabb csókot adva a lánynak.
- Hogy lehetek ilyen mázlista? Nagyon szeretlek - újabb vallomás, mostanság megszokhattuk a sráctól. Nem is tudja, milyen szerencséje van.

Édes


Hát igen, a szerencse. Rengeteg kell belőle a rendes élethez, sőt, az élethez is. úgy néz ki, hogy Chuck-nak egy elég nagy adaggal adatott. Van pénze, háza, mindene, ami kellhet. A legfontosabb is, amit nem lehet vásárolni, a barátnő. Ahogy a jelenlegi dolgok állnak, pár év múlva biztosan meg fogja kérni a kezét. Addig is kitartás, nincs az messze.
Ez a srác legjobb szülinapja eddig, az biztos. Az első Loise-szal, reméljük nagyon sok közös lesz még. Nem tud mit csinálni, ezért inkább csókolgatja a lányt és öleli erősen.
Elég hangulatosan rendezte be a kis házikót, aranyos lett; olyan szülinapos. Nem kell sok idő és oda is érnek a tortához. Nos, hát, kívánjon valamit. Mi sem egyszerűbb ennél. Lehunyja a szemét, és a gyertyák elfújása közben kíván is valamit.
~Sose veszítsem el Loise-t.~
Mi mást is kívánhatott volna? A gyertyák elfújása után ismét átöleli Loise-t és megcsókolja.
- Köszönöm, ez eddig a legjobb szülinapom - vallja be töredelmesen az igazságot.
Megfogja a kést és vág két szelet tortát a két tányérba, majd az egyiket Loise-nak adja, a másikat pedig jó maga fogyasztja el. Nagyon finom. Csokikrém, csokis tészta, csokiöntet, a legjobban együtt.
- Ez nagyon finom. Te csináltad? - kérdezi a lánytól. A főzésről még nem nagyon beszéltek. Loise biztos tud főzni, ami Chuck-nak nagyon megy, az a vajas kenyér. Most viszont inkább hagyjuk a gasztronómiát. A fiú észrevesz egy lehűtött pezsgőt.
- Most, hogy nem vagy prefektus, szabálytalankodni lett kedved? - kérdezi gúnyosan, egy csókkal fűszerezve, majd kiveszi a jéggel teli vödörből és a segédeszköz kilöki a dugót olyan hangosan, ahogyan a filmekben szokott lenni. Önt két adagot a kikészített poharakba, az egyik poharat ismét Loise-nak, a másikat pedig magának.
- Hát, én mindenképpen meg szeretném neked köszönni, hogy lepaktáltál velem, mint a világ legszebb és legkedvesebb lánya... - csupa nyálas duma, ahogy mostanság megszokhattuk. És csin-csin.
Ez egy jó szülinap volt, sőt, Chuck-nak az eddigi legjobb. Reméli, hogy lesz még része hasonlóban. Sokat buliztak és csókolóztak, késő este, talán hajnal pedig leléptek a hálószobáikba és egymásra gondolva hajtották nyugovóra fejüket.

Krisztián


Chuck viszonylag megszokta, hogy ismételten Magyarország az otthona. Azon belül is a falu, ami egy hirtelenebb váltás. Nem a suliba kell visszamennie, hanem a saját házába. Akkor kel, amikor akar, azt csinál, amit szeretne. Mondjuk, ez majdnem mindig ugyanaz. A háznak egy különleges sajátossága, hogy az alagsorba ki van alakítva egy (mágikusan) hangszigetelt dob szoba. Itt gyakorol akár órákat is naponta. Igazán felüdítő, reméljük, hogy ez nem csak a kezdeti lelkesedés az új lakhely és a felszerelés bűvölete miatt. Viszonylag sokat mászkál, mert nem csak otthon kell gyakorolnia. A banda többi tagjával is találkoznia kell, nem utolsósorban próbálni. De hát ez a kötelesség belefér, más úgy sincsen ezen kívül. A magánórák nem túl nehezek, be tudja osztani úgy az idejét, hogy a tanulásra is jusson egy pici. Most viszont úgy érzi, hogy ki kell mozdulnia. Nevetséges tulajdonsága, hogy az új lakhelyén szeret félmeztelenül, vagy éppen alsógatyában mászkálni. Biztosan ezzel éli ki, hogy ennyi idősen van egy teljes egészében saját háza. Próbál felsőbbrendűnek tűnni, főleg, hogy egyedül lakik (még). Beteges. Szóval fel kell öltözködnie, cipőt választani, ilyesmi. A haját belőni, fültágítókat a helyére tenni. Miután ez megtörténik, kilép az ajtón, bezárja az ajtót és a kaput maga mögött, aztán pedig a kastély területe felé veszi az irányt. Nem lesz túl nehéz odatalálni egyik kedvenc helyére, a rétre. Hirtelen megcsapja a friss fű illata, elsétál a kviddicspálya mellett, aztán a mulatozó diáksereg mellett elsétálva megpillantja a helyet, ahová elindult. Régi emlékek, szép gondolatok. Egészen jó élményeket adott neki ez az iskola, bár ezt valószínűleg mindenki elmondhatja, aki valaha is ide járt, esetleg még mindig. Eléri a rétet, még sóhajt egy nagyot mielőtt elindulna felé, aztán ünnepélyesen átlépi a határt. Most éppen nincsenek is sokan, nem kihalt, de kellemes sus-mus, pont nem fáj tőle az ember feje. Leül egy fa tövébe, hátát a fa törzsének támasztja és így már mindjárt kényelmes is. Pálcájával a kezében gondolkodik, lehet tippelgetni, hogy mire. Segítséget nem adunk!

mai stílus

Krisztián


A rét az jó. Jó, mert van egy kis hangulata. Chuck kedvence, oda minden hangulatban lehet menni, olyan, mint a játszótér, mindig megvár. Mondjuk, most szívesen lenne Loise-szal akárhol, csak vele lenne. Ez a friss levegő jót tesz hősünknek, egészen jó kis gondolatmeneteket alkot a szabadban, bár a végeredmény ugyanaz. Még mindig kétségek között van és ez nem egy egészséges dolog. Ha így folytatja, fel fogja emészteni a tanácstalanság és az idegesség. Az kéne még, dilidoki. Hirtelen kibillenti egy kósza gondolat. A srác nagyon szereti a muglikat, főleg a zene és az öltözködés, a tetkók meg a stílusuk miatt. Hozott magával egy csomó jó könyvet, jó lenne ide kiülni és itt is olvasgatni. A négy fal nem biztos, hogy mindig olyan jó, meg itt olyan nyugalmat ad a zöld, a természetesség. Meg így nyár felé a hűvös, pont tökéletes szellő, ami néha belekap a hajába, és érzi, hogy nincsen egyedül ezen a világon...
Ebből a gondolatmenetből egy még érdekesebb jelenség zökkenti ki. Hirtelen meglát egy kis srácot, aki úgy futkározik, mint egy mérgezett egér. Nyugtázza egy na mindegy! gondolattal, aztán le is veszi róla a tekintetét. A következő pillanatban viszont meghall egy fiatalosan csengő, nyugodtságtól, könnyedségtől kicsattanó, barátságos hangot. Bizony, a kisgyerek megszólította őt. Hirtelen arra tud gondolni, hogy itt tartunk? Ide jutott, hogy gyerekek keresik a "barátságos" külsejű emberünket lassan 19 évesen?
- Neked is szia - úgy gondolja, hogy nem halva született ötlet az alapoknál kezdeni. A legelején, mondjuk a köszönésnél. A srác szabályosan kipakol minden féle terülj-terülj asztalkámat és megkínálja Chuck-ot is. Értékeli, meg minden, de ez egy elég kellemetlen szituáció tetkós alanyunk szerint. Ezek szerint a kisgyereknek nincs túl sok barátja, pont mint neki. Elszomorító látni, hogy nem csak nála van így, akkor is, amikor az embernek a leghiperaktívabbnak kellene lennie. Mondjuk ez a gyerek pont úgy néz, ki, mint akit ettől nem kell félteni.
- Kajáljál nyugodtan, én már ettem otthon - enged meg egy kisebb mosolyt. Nem akarja elküldeni a gyereket, nem szeret síró gyereket látni, akinek ő okozott fájdalmat... Hirtelen beugrik, hogy honnan volt ez a gyerek ismerős. Nem, az nem lehet, vagy mégis.
- Nincs neked véletlenül valakid, akit Radits Viktornak hívnak? - teszi fel a kérdést egy kicsit érdeklődően, bár reméli, hogy a gyerek nem fog rajta lógni túl sokáig.
- Hogyhogy erre? - velősen, de érthetően.