Doléance Arslí na Fírinne


Pozitív gondolkodás mindenek felett! Na ez nem mindig sikerül Chuck-nak, legalábbis nem túl gyakran. Ha végiggondol eddigi impulzusain az emberek felé, akkor mostanában sokat fejlődött, ez megkérdőjelezhetetlen. Viszont még mindig vannak érdekes és érthetetlen megmozdulásai.
Miközben végignéz a diákokon -akik útközbe a rétre tévedtek-, érdekes érzés tölti be. Látja, hogy azok nem magányosak, van társaságuk. Többen jöttek, azokkal akikkel szívesen töltik együtt az idejüket. Ez hirtelen egy hatalmas űrt, egy hiányérzetet vált ki benne. Úgy érzi, hogy nincs kihez menekülnie Ráhelen kívül. Félreértés ne essék, nagyon értékeli a lányt, de ő nem barát, hanem több annál. Nincs egy olyan srác sem az ismerősei között, akivel jóba lenne. Pokolian hiányzik, hogy meg tudja osztani a gondolatait mással, esetleg tanácsot is kapna attól a bizonyos baráttól.
Na de ne kanyarodjunk el ennyire az eseményektől, mert csak egy nagy kerülő lesz belőle, közvetlen értelem nélkül. A srác a fa árnyékát élvezi, annak tövében ülve egy egészen kényelmes pozícióban, amikor valaki hirtelen átesik rajta. De várjunk csak, ez már megtörtént, csak formaság...
- Helló - csak visszaköszön a hölgynek, ha már ős is üdvözölte. Nincs túl jó kedvében, lehet, hogy ott is fogja hagyni a beszélgetést. Nem most rögtön, csak ad egy esélyt a dolognak. Miközben ránéz a nőre, rájön, hogy ő bizony már látta és nagyon ismerős neki. Ránézésre fiatalnak tűnik, de azt is megkockáztatja, hogy talán idősebb is nála. Talán, majd kiderül út közben, ha hagyjuk kibontakozni az eseményeket.
- Semmi baj - intézi el a dolgot rezzenéstelen arccal, nem fog benne nagy traumát hagyni a baleset. Volt már példa hasonlóra, de hát mindegy, ez jutott neki.
- De legközelebb jobban figyelj oda - ennyit tud hozzáfűzni ugyanazzal az arckifejezéssel, inkább hagyja is a témát. Különösebben nem érdekli.
A nő következő mondata után kicsit összeráncolja a szemöldökét. Elmaszatolni?! - gondolja magában. Szóval még nem találkozott hasonlóval? Ismét nem ő az első a sorban, aki jól megnézi a testét. Igazából nem is zavarja, már megszokta.
- Ezt nem tudod elmaszatolni - mondja magabiztos hangsúllyal, miközben jobb kezével erősen megdörzsöli a balt, hogy bizonyítsa jelképesen igazát. Reméljük, hogy hiteles próbálkozás volt. Úgy dönt, hogy nem fog kezdeményezni semmit, majd alakul valahogy a dolog. Vagy nem.

Evelin.




Ismét visszatért a gonosz, fenevad hangulat. Amikor csak törni, zúzni lenne kedve, még a saját házának keretein belül is. Nemhogy a közterületeken, belegondolni sem merhet az ember. Chuck maga sem tudja, hogy miért van megtalálhatatlanul lent a hangulata, de hát ez van. Pedig a mai napon kivételesen nem járt semmi sem a fejében, csak csinálta a kis dolgait és most ott tart, hogy este nyolc, és mégsem csinált semmit ma sem a gyakorláson kívül. Szóval miután kijön a dobszobából és megfürdik, szépen felöltözik, majd elhagyja a lakást. Úti cél most sincs, klasszikus megyek, amerre visz a lábammódszerrel, már megint. Út közben szűkül a kör, mert a kastélyba biztos nem fog bemenni -minek is menne?-, inkább a falu területén marad. Legalább is a határon belül próbál mozogni. Igazából csak sétálgat, azt sem nézi, hogy merre; csak a lába elé figyel, hogy el ne essen. Egy idő után megszűnik az utcai világítás; ekkor előveszi a pálcáját, elmormolja a varázsigét és a továbbiakban ezzel világít. Ahogy megáll a tavacskánál mérlegelni a lehetőségeket, észreveszi, hogy kicsit azért hűvös van és nem ártott volna egy pulóver a pólóra, vagy valami hasonló. Most már mindegy, túl fogja élni. Közben észreveszi, hogy olyan furcsán világítja meg a karjain lévő motívumokat a gyenge fény.
A lényeg, hogy megáll egy pillanatra, mert most itt a lehetőség lekanyarodni a tóhoz, de tovább is mehet a nem sűrűn járt úton. Úgy dönt, hogy most inkább leül egy padra, nincs kedve tovább gyalogolni. Így is tesz, közben a tavacskát nézi, már amit lehet rajta. Közben elteszi a pálcáját, már nincs szüksége a világításra, mert nem kell a lába elé néznie, hogy el ne essen. Ugyanazok a lapok, mint egy órával ezelőtt. Egyedül van megint, csak ő és a gondolatai. Remek, ismét a tömör unalom, egy tóval fűszerezve.

Evelin.




Jobban belegondolva egész jól is sikerülhetne az este. Hűvös, tópart, és Chuck a helyszínen. Ez az egyik oldal, de lehet, hogy egy pillanatnyi döntés miatt vérfürdőbe torkollana az egész buli. Reméljük nem fog sor kerülni arra, hogy ez kiderüljön. Közben megfogalmazódik benne az érzés, amit eddig nem tudott magában definiálni: hiányzik neki Ráhel. Nem tud mit csinálni, ez van. Most nem fogja felkeresni a nőt, vagy alszik, vagy a gyerekével van; ezt a fiú is tudja. Szóval inkább megpróbálja nem túlgondolni a lehetőségek tárházát. Csak mert legbelül talán tudja, hogy a dolgok megváltoztatásához elég lenne pusztán annyi, hogy felemeli hátsó felét a padról és útnak indul. Nem is tudja, hogy pontosan miért nem teszi, talán a holnapban bízik. Bárki megmondhatja, hogy ez nem a legjobb, de hát a srác gondolkodásmódjával nem lehet mit kezdeni. Erről az oldalról semmiképpen...
Megpróbál visszatalálni a gondolatok felhőjéből a Kis Tavacska partján lévő padon ülő sráchoz. Úgy tűnik, hogy sikerült neki. Végigdörzsöli egyik karjával a másikat, ezzel megpróbálva felmelegíteni magát. Ő sem tudja mire számított, mert ez is csak a másodperc töredékéig segített a helyzetét. Ezért inkább nem is keresi tovább a megoldást, annyira nem is izgatja a dolog.
Ez nem elég neki estére, a dolgok tetejébe kap egy kis meglepetést, illetve ezt pontosítva egy váratlan vendég érkezik a tóhoz. Nem tud mit csinálni, nem az övé a hely. Bár meg tudná venni, de nincs rá semmi szüksége. Fölöslegesen meg nem költi a pénzt. Nincs túl jó kedvében, de azért megpróbálja türtőztetni magát. A Chuck fülét sértő hang után megszólal, reagálva a hölgy kérdésére.
- Neked is szia - tekint fel flegmán, aztán, miután szemügyre vette a másikat, vissza is terelgeti tekintetét maga elé.
- Ezt úgy kérdezed, mintha bármi közöd lenne hozzá - ahhoz képest elég sokat beszélt egyszerre. Úgy dönt, hogy még egyszer megszólal, de neki mára ennyi volt a dolog és ha a lány nem fog lelépni, akkor ő teszi meg. Jobb esetben.
- Én a helyedbe magamat félteném - enged meg egy sátáni mosolyt, amivel elképzelhető, hogy a lányról viszont letörli a mosolyát és helyette félelem is kiülhet az arcára. Esetleg.
- Kiengednek kislányokat a kastélyból? - tesz fel egy költői kérdést, maga sem tudja, hogy miért. Amikor suliba járt, akkor is kijöttek egy csomót hülyéskedni, főleg az ellentétes nemmel karöltve. Legalábbis a Rellonban így működött, és Chuck reméli, hogy ez most sincs másképp és nem hoznak szégyent a ház nevére.

Evelin.




Lehet, hogy lassan változtatnia kellene azon, hogy nap mint nap csak unatkozik, nem csinál semmit, meg hányingere van magától és a többi embertől is. Csak reménykedhetünk abban, hogy nemsokára eljut a felismerésig, valami nem jó. Sőt, vele igazából semmi sincs rendben, de ez mindig is így lesz; csak hát kérdés az, hogy milyen értelemben. A lényeg, hogy a változtatásra valószínűleg nem most fog sor kerülni -sőt, biztos-, szóval csak mered maga elé a térdeire könyökölve és nem tesz semmi extrát azon kívül, hogy üveges tekintettel bámul maga elé. Természetesen csak addig, amíg meg nem zavarják. Kezdenek feltámadni a hullámok a tengerben, főleg befelé haladva a biztonságot nyújtó partról.
- Aha - böki oda érdektelenül a lánynak a válaszra. Már ez is haladás, nincs túl bőbeszédű kedvében. Nincs semmi baja a másikkal konkrétabban, csak semmi kedve beszélgetni. Bár, ez nem jelenti azt, hogy máskor érdekelné az, amit mond. Hát mindegy, ilyen ez a Chuck.
Ez után a lány megkerüli a padot és elé áll. Ekkor még egyszer szemügyre veszi, de nem tart túl sokáig a folyamat. A dolgok mellé társul az, hogy még csak nem is tetszik neki így ránézésre, meg úgy első körbe maximum 15-nek nézi. Meg kicsit talán furcsának is találja. Pont Chuck, milyen érdekes, nem? Pont ő, akit mindennek lehet mondani, csak hétköznapinak, vagy átlagosnak nem.
Közben kezd még hűvösebb lenni, ezért hát ismét megdörzsöli színes karjával a másikat, majd egy kulturált ásítás után megszólal.
- Nem semmi - mondja szavait érzelemmentesen a levegőbe, szokásos modorral. Úgy tűnik, hogy javíthatatlan a srác, de mindig van remény. Sokan azt mondják, hogy az hal meg utoljára. A lány ismét megszólal, Chuck szerint ennek értelme is van, de ez most mindegy. Inkább ad rá valami válasz szerűséget.
- Ahogy gondolod - hagyja a másikra, nem érdekli, hogy mi fog történni. Jelenleg kicsit sem, ez legyen a legnagyobb problémája.

Evelin.




Lassan a végéhez közelít ez a nap is, megint piszkosul mozgalmasra sikerült... Ja, nem is. Ugyanaz, mint tegnap, vagy azelőtt, vagy még előtte. A kimozdulást is egyedül a próbák miatt ejti meg; túl szürkék a hétköznapjai. Egyedül képtelen arra, hogy ennél többet tudjon tenni a saját kedvére, de hát ez normális. Bár, épp ésszel nem tudja felfogni, miért jut neki ilyen szerencsétlen élet, minden tökéletes lenne és csak a pozitív érzelmek hiányoznak az életéből. Nem a pénz, meg a lehetőségek, mint általában az embernek, hanem a szeretet.
Közben folytatódik a kis traccsparti a tavacskánál, aminek Chuck igencsak lelkes résztvevője. Már csak a bohócsapka hiányzik a fejéről, meg a lufi a kezéből és hirtelen máris hiteles képet kapnánk főszereplőnk belső dolgairól, meg persze a helyzetről is. Csodálatosan alakul az estéje, vagy várjunk csak... Lehet, hogy más képernyőt nézünk.
- És akkor mi van? - velősen, szokásosan, miközben a padra könyököl jobb karjával. Most már biztossá válik az a kérdőjeles megállapítás, ami az előbb volt aktuális. Tényleg nem alakul túl jól az este. De hát ez van, úgy tűnik, ez jutott neki.
A következő pillanatban a lány ráterít Chuck-ra egy takarót. Hirtelen nem tudja, hogy pontosabban mit csináljon. Azt biztosan tudja, hogy nem kell neki a segítség de végül hamar kitalálja melyik utat válassza. Közben ráeszmél, hogy mi is az ő nagy hibája. A lány most ráterítette a pokrócot; meglepte. Amit igazán kerül, az az érzelmi kötődés és az, hogy tartozzon valakihez. Nyilván jól járna vele, de fél beismerni magának, hogy elrontotta. Az előbbi momentumot is érzi legbelül, hogy jól esett neki, de legyőzi a megszokás és teszi, amit tennie kell. Feláll, megfogja a pokrócot, majd finoman leteszi a lány ölébe, aki közben leült a padra kis távolságot tartva a fiútól. Jól tette.
- Köszi, de nincs szükségem rá - utasítja vissza a bizonyára jóindulatú ajánlatot és úgy is érzi, hogy neki most bármi áron, de le kell lépnie. Elég volt ez a nap, legyen itt vége.
- Én most megyek. Aztán vigyázz a szörnyetegekkel - ennyit tud kifacsarni magából. Milyen ironikus, pont ő veszi szájára a szörnyeteg szót. Elindul a tavacska területéről, aztán ki tudja, hogy merre megy még. Lehet, hogy nem a legrövidebb utat választja hazafelé.

Doléance Arslí na Fírinne




Hát, nincsenek rendben a dolgok. Főleg, hogy háttal nem kezdünk mondatot. Ez csak a jéghegy csúcsa, bár ez lenne a legnagyobb probléma. Túl sok dolog nincs rendben, túl sok mindenen kell változtatni. És itt nem elég az, hogy állj fel és ordíts. itt most nem ez a mottó szerencsés. Bár, ez is csak ilyen házilag eszkábált mondás, ami vagy létezik, vagy nem. Mindegy is, a hangsúly most nem ezen van. Jó lenne megfogalmazni, hogy min is, de ez egy túl nehéz feladat. Mondjuk úgy körvonalasan, hogy Chuck életén. Ezzel sikerült egy elég nagy feladatot letudni, már nem kell ezzel kapcsolatban megemlíteni semmit. De térjünk át inkább arra, hogy ezt az egészet megnehezíti, hogy hősünk maga is tanácstalan azzal kapcsolatban, hogy mihez kéne kezdenie elsősorban. Hosszú gondolkodás után találta ki a napokban, hogy mi hiányzik most neki igazán Ráhelen kívül. Egy barát, aki meghallgatja, ellátja a tanácsaival, vagy csak együtt kiengedhetnék a gőzt egy közös edzés, vagy bárminek a keretein belül. Régóta nincs társasága és úgy érzi, hogy ez fel fogja emészteni. Pillanatnyi örömök, jó fej társaság -néha-, akikkel talán a zene lehet közös nevező, de konkrétan nem is ismerik egymást. Csak találkoznak, úgymond munkakapcsolat. valahogy így szokták mondani, csak itt nincsenek extrák...
Haladjunk tovább és foglalkozzunk inkább a jelennel, mert ha azzal nem törődünk, akkor nem lesz jövőnk, és arra kell egy idő után eszmélnünk, hogy múltunk sem.
Szóval ismét társasága akad nem is akármilyen körülmények között, de próbál nem leragadni ennél a tényezőnél. Elkezdődik a beszélgetés, rögtön a közepébe is csöppenhetünk, ha szemfülesek vagyunk.
- Ilyet? - kérdez nevetve, egy kicsit még a fogai is megcsillannak a fa alatt üldögélve.
- Tetoválószalon - mondja kicsit lassabban, mert gondolja, hogy a nő nem értelmi fogyatékos, viszont az előbbiekből ítélve a srác szerint nem nagyon láthatott még hasonlót.
Közben a hölgy végigsimítja Chuck karját, biztosan csak "leellenőrzi" a dolgok hitelességét. Bármilyen más indok kizárt, de hát ez csak feltételezés. A másik oldalon valószínűleg jobban tudják. Na mindegy, különösebben nem zavarja; már megállapította, hogy különös tehetsége van ahhoz, hogy érdekes helyzeteket teremtsen maga körül.
Olyan kérdés következik, amin kicsit meglepődik, de azért készséggel válaszol, nem lesz semmi baja belőle.
- Nem tartom magam művészléleknek - rázza le a kérdés ragadós részét, majd azért folytatja, nehogy legyenek homályos kérdések.
- Dobos vagyok - mondja egy mosollyal a hölgyre nézve, majd hirtelen eszébe jut, hogy azt sem tudja, ki ő.
- Chuck vagyok - mutatkozik be, hiba nélkül, pont ahogyan azt az óvodában megtanítják a gyerekeknek.

Doléance Arslí na Fírinne




Micsoda érdekes beszédtéma. Tetoválások; annyira egyébként nem tartja érdekesnek a dolgot, hogy beszéljen róla, meg hogy erről kérdezgessenek tőle. De hát nem lesz belőle baja, akkor miért is ne válaszoljon készséggel? Na jó, most az egyszer legyen, de akkor érezze magát megtisztelve a hölgyemény, akivel éppen beszélget. Közben maga sem tudja miért, de hirtelen olyan érzése támad, hogy most inkább kiöntené a szívét valakinek, bárkinek. Ki akarja adni magából, hogy mit érez, mi az, ami bántja, mi az, ami miatt nem érzi jól magát. Kívülről sem egy szokványos figura, de legbelül őrjöng a megkötözött vadállat és már nagyon ki akar szabadulni. El sem lehet mondani, hogy mennyire.
Megvakarja a fültágító felett a fülét, majd megszólal.
- Örvendek - próbál összehozni egy mosoly félét, aztán ismét bámul maga elé, hogy valamennyire oldja a részéről érzett gázos hangulatot. Kicsit furcsa a szituáció, meg a nő is az. Biztos nem kattos vagy ilyenek, de Chuck szerint akkor is... Furcsa. Nem tudja megfogalmazni, mindegy is, majd később biztosan könnyebb lesz. Most inkább nem kezd el tippelgetni, majd ha okosabb lesz.
Levitás? Erre nem gondolt volna. Kicsit meg is lepődik; nem a házon, hanem hogy még diák.
- Ne haragudj, de én azt hittem, hogy már kijártad a sulit. Nem azért, csak kicsit... Idősebbnek tűnsz - ez igen. Erre is ki tudja, hogy mit fog reagálni? Elég kétesélyes a dolog, sikerült esetlegesen a haragot kivívni maga ellen, de hát mindegy. Nem szokott törődni vele, meg egy kis harag nem okozhat gondot, most már mindegy az, hogy kicsivel több-e vagy kevesebb, amellett, ami benne van, eltörpül. Na mindegy, ne térjünk el a tárgytól, mert annak nincs túl sok értelme, ha haladni akarunk.
- Igen, Earthwalker az együttes neve - Chuck véleménye szerint igencsak jól jön a témaváltás. Nem akar kellemetlenséget a dolgokból. Most nem.
- Igen, szoktunk - kis mosoly, miközben visszagondol a turnéra, vagy a sima külföldi, akár hazai koncertek emlékképeire. Igazán jó volt eddig, és ezután már csak jobb lesz, remélheti.
- Azok meg kik? Ilyen béna nevet - komolyan, hogy lehet ilyen nevet adni egy bandának? Zúzmarás Zúzók... Hamar kiheveri a dolgot. Nem is lenne rossz ötlet, amit Doléance mondott, csak itt van egy kis bökkenő.
- Az a baj, hogy a többiek muglik, és így elég nehéz lenne - hát igen, megtudva ezt az információt kár is továbbgondolni a dolgot. Meg az is tesz rá, hogy amit ők játszanak, az nem valószínű, hogy sok diáknak/tanárnak tetszene. Bár, átvehetnének pár lazább, más stílusú számot és akkor máris jó lenne. Csak itt az a fránya "de", ami mindent elront.
Miután a nő leül, elszáll előttük egy egészen érdekes pillangó, amire Chuck is odaszán egy röpke pillantást, de nem igazán köti le a figyelmét, szóval visszavándorol a tekintete Doléancé-ra. Egymásra figyelve ülnek a fa árnyékában. Érdekes...
- Amúgy... Nem tudom, hogy akkor most mióta vagy a suliban, de valamikor én is ide jártam, csak aztán máshogy alakult. Van valami érdekes a kastélyban? - közben elnéz a kastély irányába, ahonnan egy emlék tör vissza elég erősen, egy személyt megfogalmazva. Loise... Hát igen, azt a dolgot elég erősen elrontotta, de hát nincs mit tenni, ez van. Most lehetne mondani, hogy ez van, Chuck ilyen, de az nem lenne túl jó. Végül is, tényleg ilyen.

Niki
öltözet





Ritkán fordul elő, de Chuck-ot újabban nosztalgikus hangulat gyötri. Mióta visszatért, egyszer vetemedett arra, hogy besétáljon a kastély falai közé. Úgy érzi, hogy ez egy korszak volt, ami lezárult. Jobb bent tartani azt, ami odavaló, és nem kellene kiengedni, mert abból csak baj lehet. Közben egyébként ugyanúgy éli a hétköznapjait, mint eddig, csak ez is helyet foglal a gondolatai között a kispadon. A mai nap sem különbözik semmivel a többitől. Úgyis mondhatjuk, hogy ez egy "üres" nap, mert ma nem adott órát, és egyéb dolga sem akadt eddig. Szóval a szokásos dolgok: reggeli korán kelés után edzés, futás, zuhanyzás és egy jó reggeli. Bearanyozza a napot. A mai napon délelőtt kiolvasta az utolsó könyvét is, amit otthon talált. Ezután az udvaron szórakozott egy sort a tuják lemetszésével, mert azért bevallhatja magának, hogy jól néz ki meg minden, de néha azért méretre kell vágni, egységesen. Amikor végez, leül a fűbe, mint egy kisfiú és bámul maga elé; egy kicsit azért elfáradt. De hamar feltápászkodik, mert még a házban is van dolga. Közben egy kicsit meg is izzad, de nem érdekli, majd utána letusol. Lemegy az alagsorba, mert a dobszobát akarja átalakítani egy kicsit, meg kitakarítani. Milyen mozgalmas felnőtt lett ebből a Chuck-ból, talán kezd benőni a feje lágya? Azért ne hamarkodjunk el semmit, mert megbánhatjuk...
Megkönnyebbülve dől el az ágyán a megváltó fürdés után, ilyenkor édes ám a pihenés. De csak fekszik, nem bír aludni. Lehet, hogy nem elhanyagolható tényező az, hogy délután négy óra van, és ilyenkor nem igazán szokott aludni. Szóval inkább felkel reményt vesztve és az étkező felé veszi az irányt. Igencsak megéhezett a fárasztó munka után. Jól esne valami kaja. Ennek megfelelően összeüt valamit, ami szemnek-szájnak ingere, önt egy kis limonádét egy pohárba, és az étkezőasztalnál ülve elmélkedik magában. Milyen ironikus, hogy mindene megvan, semmiben nem szenved hiányt és mégis olyan egyedül van, hogy fel nem lehet fogni. Nem tud mit csinálni, ő is tudja, hogy ez így van, keserédesen mosolyogni tud csak rá egyet.
Nem tud ellenállni, muszáj elmennie a kastélyba. Nem talált ki semmi más elfoglaltságot estére, és csak ez maradt most, úgy érzi. Úgyis kell pár könyv, amit kikölcsönözhet a suli könyvtárából. Aztán szépen visszaviszi, mint a mesékben, hacsak el nem felejti. Felöltözik, aztán kilép az ajtón. Reméli, hogy este nyolckori indulással nyitva lesz a kastély és be tud jutni. Régebben simán megcsinált bármit, reméli, hogy azóta nem volt semmi változtatás a házirendben. Bár, nem az a típusú gyerek, akit bármi is érdekelne.
Szépen, komótosan sétál a bűbájos lépcsőfordulókon felfelé, és az első emeleten le is fordul a mellékfolyosóra. Azért annyira nem régen járt ide, hogy ne emlékezzen arra, hogy mi hol található. Átmászik a portré által "őrzött" bejáraton, és rögtön elő is ugranak elméjében az emlékek. Jók is, rosszak is. Ahogy halad, majdnem mindenhez tud fűzni magában emléket, ettől szép ez az egész. Egyszerűen csak lehuppan az egyik könyvespolc előtti könyöklőhöz, ahova még pár széket is mellékeltek a diákságnak. Elkezd nézelődni, de nem talál semmi érdekeset, egyelőre.

Niki




Egy jó ideje küzd azzal, hogy végre bemerészkedjen a kastély falai közé. A suli hivatalos területeire szokott járkálni; például játszótér, sétányok, rét. De ez nem ugyanaz. A kastélynak rengeteg pontjához tud valami emléket fűzni, az már részletkérdés, hogy pozitívat-e, vagy sem. A nagy sulikerülésnek nagyjából az a kiváltó oka, hogy amíg ide járt, egészen más ember volt. Mély depresszió, hányinger az emberektől, folyamatos borúlátás jellemezte az életét. Még mindig vannak visszatérő elemek az életében, de már kezdi otthagyni a dolgot. Úgy gondolta, jobb a suliban hagyni, ami megfertőzte, inkább nem kockáztat. És most mégis a könyvtárban ül, nem is könyvekkel foglalkozik, hanem a rengeteg emlék járja át az elméjét és testét egyaránt, ami most tört fel benne a körülötte lévő dolgok hatására. Kicsit fel is áll, utána az ablakhoz sétál, amit kinyit résnyire, hogy ne ezt a poshadt levegőt kelljen szagolnia. Biztos volt benne, hogy ez az, ami nem változhat. A könyvtár nyirkos, állott szaga. Igazából talán jobb is így, mert ennek is megvan a maga varázsa. Biztosan van, aki szereti. Chuck el sem tudja képzelni, hogy ez hogyan lehetséges, de majdnem 100%-ig biztos benne, hogy létezik olyan ember, aki ezt szereti. Kinéz az ablakon és egy kicsit elmélázik a gondtalan diákok látványán, akik egymást szórakoztatják a szabadban önfeledten, vagy csak éppen beszélgetnek. Mostanában ezt is nagyon tudja irigyelni. Csak akkor kell beszélnie, ha órát az valamelyik babnak; tényleg teljesen egyedül érzi magát.
Amikor kiheveri a dolgot, szép lassú léptekkel visszamászik a legutóbb elfoglalt székhez, amit nem foglalt el senki előle. Ki tette volna ezt? Jó időnk van, mindenki kint "lóg" a "barátaival". Na mindegy, ne legyünk keserédesek, Chuck-nak nem jöttek össze a dolgok. Nagyon úgy tűnik. Mély egyetértéssel könyököl végig a valamikor bőven a születése előtt összetákolt könyöklőn, majd ráhajtja karjaira a fejét. Kicsit rosszul érzi magát, nem is tudja, hogy pontosan mit várt a sulitól, de azt tudja, hogy valami extrát, valamit, ami felborítja az eddigi kis kényelmes életét...
Hirtelen valami olyan történik, amit már lassan megszokhatna, mert már sokszor eljátszották vele. De hát ez van, az ilyen balesetekre nem lehet felkészülni, ugyanis már megint nekimentek. Pontosabban a székének, ami majdnem felborult. Hát felborult volna, ha hősünk nem ül, vagyis fekszik a segítségével. És ilyenkor következne az, hogy az izom kétszer nehezebb, mint a zsír. Szokták mondani, de Chuck nem ilyen, ő inkább csendesen izmos.
- Miért nem lehet legalább egyszer odafigyelni?! - méltatlankodik reménytelenül, de annyira már nem is érdekli a dolog. Közben azért úgy dönt, hogy csak megnézi ki támadta meg. Természetesen a cipőjétől kezdni, mert végig lefelé bámult -igaz, csukott szemmel-; hamar észleli, hogy ez bizony megint egy nőnemű életforma. Amint felfelé halad a tekintete, akaratlanul is összeráncolja a szemöldökét, mert ez a láb páros bizony nagyon ismerős neki. De elképzelhető, hogy csak a gyönyörű tetoválások miatt. Közben felfelé halad és ez egész test olyan ismerős, meg a hajszín is. Már látta valahol... Úristen, elérkezett a hölgy arcához. Eléggé meglepődik, kicsit olyan fejet vág, mint aki szellemet, vagy szörnyeteget lát, de nem azért, mert nem tetszik neki, amit lát -nagyon is-, de eljutott odáig, hogy villámgyorsan felismerje.
- Niki?! - nem is tud mit mondani hirtelen, csak feláll a székről, majd egy kicsit arrébb rúgja a lábával a fatákolmányt és közelebb lép a lányhoz. Hirtelen nem tudja, hogy mit tegyen. Hogy félbeszakadt ez a dolog is. Mintha csak elvágták volna egy ollóval azt a szálat, amin ez az egész kapcsolat futott. Aztán Chuck úgy dönt, hogy lassan közelebb lép még egy kicsit és megöleli a lányt.
- Ne haragudj rám, hogy nem kerestelek - nyilván kétoldalú a dolog, de ő a férfi és neki kellett volna keresnie őt. Pedig tartották a kapcsolatot, és mégis, milyen hirtelen lett vége mindennek. közben halkan zárójelbe lehet tenni, hogy már két éve is nagyon szépnek tartotta, most viszont még szebb. De mit keres itt?
- Hogy vagy? - na jó, ez így elég béna kezdés, inkább folytatja a dolgot.
- Hogyhogy itt? Diák vagy? - próbál kérdezni, de most hirtelen össze vissza gondolkodik, és hasonlóképpen is beszél, de hát ez van ilyen szituációban. Közben megpróbálja átgondolni a dolgot; amíg diák volt, nem látta, aztán talán akkor keveredett ide, amikor kint volt? vagy új? Túl sok a lehetőség, be is fejezi inkább a gondolkodást. Illegve megpróbálja.

Tara
kinézet






Eljött az az időszak egy jó pár pihenős hónap után, hogy már meg kell gondolnia, mit mikorra időzít, mert nincs tengernyi ideje. Három hete még röhögött volna ezen, de most úgy tűnik, hogy ez a valóság. Kicsivel több próba az együttessel, pár tanítvány, akik tanulnak tőle, egy-két alkalommal többször kell elutazni Pestre és máris ott tartunk, hogy Chuck-nak bizony matekoznia kell, hogy rendes időbeosztása legyen. És bevallhatja őszintén, hogy élvezi a dolgot. Eddig alig volt bármilyen dolga, most pedig kicsit többnek érzi magát. Főleg a tegnapi buli után, ami Sopronban volt. Igencsak jól sikerült, nem okoztak csalódást a közönségnek. Legalábbis a dob mögül úgy tűnt Chuck-nak; mindegy is. Jó buli volt, és csak utána kezdődött az igazi mulatság. Eléggé tud adni a motivációnak az, hogyha egy szórakozóhely tulajdonosa azt mondja, hogy a fellépők ingyen fogyasztanak mindent. Félreértés ne essék, aki nem ismeri Chuck-ot, az nem tudja róla, hogy egészséges gyerek, meg odafigyel a kajájára is, de ez most megtörtént. Van ilyen, tovább kell lépnie. Szóval legurult egy pár ital és mindenkinek jobb kedve lett. A szomorú dolgok a másnap reggeli felkelés pillanatától kezdődtek, mert arra ébredt, hogy elaludt a szórakozóhelyen a többi bandataggal és a fiú dobja eléggé nagy károkat szenvedett, lehánytak egy bőrt, egy cin felborult és behorpadt -biztosan ráléptek-, és két másik bőrt pedig kiszakítottak. Az eddigi színes mintákat meg összefirkálták mindenféle alkoholos filccel, meg graffitivel. Piszkosul örült neki. Mondjuk úgy, hogy olyan ideges lett, hogy megfogta a hozzá legközelebb álló srácot, a falhoz lökte, és nyakát szorítva kérdezte meg, hogy ez itt kinek a műve. Az illetőnek természetesen fogalma sem volt róla, még egy kis nyomatékosítás után sem. Szóval bekötött kezekkel jött vissza a Mátrába vonattal, és a cuccának nagy részét pedig a kukába kellett dobnia. Nem a pénz miatt ideges, bármikor vesz olyan cuccot, amilyet akar, de ez akkor is az övé volt. És a legjobban az bosszantja, hogy ritkán kerül ilyen állapotba, és az alatt is a lehető legjobban megszívta. Haza kellett mennie a faluba pénzért, utána viszont indulhatott is vissza Pestre meglátogatni egy pár nagy márkát és szétnézni, aztán megvenni mindenből azt, ami az ő céljainak megfelel. Gondolom nem is kell említeni, hogy milyen piszkosul jó kedve volt közben. Mindegy is, amint hazaérkezett a vásárlásból, lecuccolt és fürdött egy hatalmasat. Majd összerakja a dobot, amikor legközelebb használnia kell, most semmi kedve hozzá. Jó buli az összerakósdi, pont ezért nem fosztja meg magát egy élménytől.
Szóval most ott tart, hogy miután felöltözik, kikanyarodik az utcából, és az azt keresztező Fő utcán indul el. Másnaposság ellen neki általában valami egyedi, nagyon finom tea szokott bejönni, éppen ezért nem is kérdés, hogy a cukrászdába fog menni. Szép időnk van, nagyon kellemes, de ezt most Chuck nem tudja értékelni. Kicsit elkezd szédülni, nem érzi a legjobban magát. Valami jó kis süteményt is kell ennie, mert ma még nem evett semmit és úgy érzi menten összeesik.
Bekeveredik a cukrászdába, gyorsan választ két töménynek tűnő, nagyobb darab süteményt, meg egy vaníliás-fahéjas teát, leül egy asztalhoz és mohón el is kezdi enni a sütiket. Nagyon hamar befejezi, aztán megtörli a száját, mert érzi, hogy csokis lehet, aztán kortyol egy kicsit a teájából -ami ízlik neki-, majd rákönyököl az asztalra és színes karjára támasztva a fejét üldögél, elgondolkodva azon, hogy ez az éjszaka egy nagy lecke volt számára.

Niki





Érdekes dolog találkozni egy olyan ismerőssel, mint Niki, akivel egy kicsit bonyolult kapcsolat alakult ki, és valamennyi idő múlva szét is szakadtak egymástól. Milyen érdekes, főleg így, pont a magányos, társaság nélküli időszakában. Semmi társaság, majdnem teljes magány. Úgy érzi, hogy mindenképpen jó fog kisülni abból, hogy találkoztak. Chuck nem hisz a sorsban; abban hisz, hogy te döntöd el azt, hogy mit fogsz elérni, és a céljaid nincsenek előre megírva. Egyedül rajtad múlik, hogy mit érsz el, minden más csak kifogás, az akadályokat pedig nem az univerzum állítja eléd... Ez a srác véleménye. Na, következzen inkább a folytatás, a mai részünkben Chuck nem könyvet fog kölcsönözni, pedig ezért jött. De hát nem panaszkodhat, nagy szerencséje van a mai nappal.
Csak nézik egymást a fiatalok egy ideig, nem is tudják pontosan, hogy ilyenkor mit is lehet tenni, vagy mit ajánlatos ebben a helyzetben. Végül Chuck kérdez, amire hamar választ is kap Nikitől.
- Értem - ennyivel tudja nyugtázni a lány válaszát arra a kérdésre, hogy mit keres itt. Éppen folytatná azzal a kérdéssel, hogy milyen irányba, de közben egyébként van sejtése és meg is kapja a választ. Szóval mégsem kérdezi meg.
- Igen, emlékszem - mondja kis mosollyal, miközben eszébe jutnak a lány festményei, amiket látott még valamikor a múltban.
- Gyönyörűen festesz - ezt most igazából kétféleképpen is lehet értelmezni, erre csak azután jön rá, miután már kimondta. Igazából a festészetre gondolt, de a másik értelmezéssel sem tud ellenkezni. Eddig is tudta, hogy Niki gyönyörű, és az a nagyjából két év sem tett rosszat neki. Felnőtt időközben, és kicsit más lett, nem rossz értelemben. Mondja ő, mintha annyival nagyobb lenne. Alig idősebb másfél évvel.
- Hát ennek örülök - tényleg örül annak, hogyha minden rendben van, feltéve, hogy őszintén mondta.
- Velem? - kérdezi egy kis nevetéssel kísérve, közben ilyen "hagyjuk" kézmozdulattal el is intézi a dolgot. Nem arról van szó, hogy nem szívesen beszélne Nikinek a dolgairól, csak még maga sem tudja, hogy mit csinál, mit akar, mihez fog kezdeni magával. Az utóbbi nem a munka, megélhetés témakör, hanem a magánélete. Fogalma sincs, hogy mi van Ráhellel, vagy hogy mikor lesz végre egy rendes barátja. A lényeg, hogy majd akkor mesél, ha kérdezik a kis dolgairól.
- Semmi baj, ugyanolyan hibás vagyok - kezd bele megint, majd fojtatja.
- Két ember kell hozzá - ezzel lezártnak is tartja a dolgot részéről. Egyáltalán nem haragszik Nikire, ugyanúgy áll hozzá, ahogyan eddig. Nagyon kedveli, talán túlságosan is.
Kicsit tovább terelődik a téma Chuck tetoválásaira, amit meg is mosolyog. Ő is nagyon szereti őket, meg volt már ember, aki mondta, hogy tetszik neki valamelyik, de Niki különös érdeklődést tanúsít irántuk.
- Csak a tetoválásaim - kis vigyorral, olyan hangnemben, ami inkább kérdéshez hasonlítható, de inkább folytassuk.
- Nekem is... Hiányoztak... a tetkóid - mondja, miközben finoman megérinti az egyiket Niki lábán. Maga sem tudja, hogy mit csinál, senki se kérdezze.
- Ezt mindenképpen a könyvtárban akarjuk folytatni? - teszi fel a kérdését, aztán folytatja.
- Elég lehangoló - mondja sajátos kis mosolyával, ami az arcán megfigyelhető.

Angelina
ma





Nyár van, sok a szabadidő. Nem mintha Chuck-nak nem lenne mindegy az, hogy milyen hónap van; de csak nyáron van meleg. Egyelőre. Egyébként mostanság nem történik vele semmi érdekes; tanít, edz, mostanság sokat sétál a szabadidejében. Teljes mértékben meg van elégedve a tanítványaival, nem panaszkodhat. Szófogadóak, végrehajtják az utasításokat, jó gyerekek, nincs velük baj. Az ég világon semmi veszélyt jelentő dologról nem tudna számot adni a babokkal kapcsolatban. Tényleg minden rendbe velük, az órák gördülékenyen folynak minden tanítványnál külön-külön; egyikkel sincs semmi probléma. Más és más sebességekkel tanulnak, kinek mi a könnyebb-nehezebb. De hát ez normális, pontosan emlékszik, hogy mi volt nehéz, még nehezebb, vagy éppen könnyű a számára. Az edzés nélkül úgy érzi nem élne teljes életet, így tud kiteljesedni, akárcsak a dobbal. Imádja mindkettőt. A sétálgatásos hobbi meg nem tudja minek köszönhető. Szokott futni a szabadban, de jólesik néha kimozdulni, ezt Chuck is bevallhatja. Na de térjünk inkább ki arra, hogy mégis mit keres most hősünk a Mátrán kívül, jelenleg éppen Budapesten? Már volt említve, hogy elég gyakran vannak fellépéseik akár az ország másik felében is, de most szerencsére a fővároson belülre kaptak meghívást. Most négy napra jöttek, mert éppen így alakult; négy külön szórakozóhely Budapesten belül. Már túl vannak az összes bulin, igazán jól sikerültek. Nem történt semmi extra igazából, minden rendben ment. Új dobja igazán elnyerte a tetszését a legutóbbi "baleset" óta. Vannak még ötletei, hogy mivel tehetné még jobbá, de azt majd ha éppen olyan kedve lesz. Szerencséje, hogy nem a pénztárcájától függ. A többiek már hazamentek, de ő úgy döntött, hogy még marad egy kicsit. Egy éjszakát még kivett abban a szállodában, ahol eddig az együttes szállt meg. Úgy gondolja, hogy ráfér egy kis relax, kis városnézés.
Szóval csak rója a köröket a belvárosban, beül egy kávéra, meg egy sütire az egyik kedvenc kávézójába. Miután megvan, eldönti hogy kiül nézelődni a Király utcába. A hagyományos, villamosos megoldást választja, némi gyalogúttal fűszerezve. Amikor odaér, leül egy padra és kinézelődi magát jó erősen. Mielőtt odaér, vesz egy újságot, amit a sztárokról szól, pletykák, ilyesmi. Nem váltott át pletykacicába -félreértés ne essék-, csak kíváncsi arra, hogy miről maradt le mostanában.
Kis idő múltán feláll, mert kicsit elülte a hátsó felét és tovább sétál ugyanazon az utcán, majd megáll egy étterem ajtaja előtt, de nem megy be. Inkább megfordul és megint az ülést választja. Kényelembe helyezi magát a felfelé vezető lépcsőkön. Nem tudja, hogy mit csináljon a maradék idejében. Közben az órájára pillant, fél kilenc. Zseniális.

Angelina




Hirtelen elgondolkodik. Lehet, hogy kár volt még egy napot maradni Pesten? Az a baj, hogy teljesen mindegy mit csinál, eléggé unja magát. Bár azért ha belegondolunk, akkor ez jogos; nem a legjobb egyedül boldogulni. Kicsit úgy érzi, elfáradt és legyalogolt a lábát. Egyszemélyes hadseregként vette be a város minden általa ismert kellemes környékét, olyan helyeit, amerre szeret járkálni. Legrosszabb esetben felmegy a szállodába egyedül, bekapcsolja a TV-t és egyedül folytatja a napot, pontosan úgy, ahogy elkezdte. Lehet, hogy neki ez jutott osztályrészül, bár nem szívesen nyugodna bele és mentségére szolgáljon, hogy dolgozik az ügyön. Kicsit döcögős a dolog, de legalább megtette az első lépéseket. Ez mindenképpen dicséretes.
Úgy dönt végül, hogy lepihen a lépcsőfokok bunkerében, ami egy bejárat egyben egy étteremhez. ott gondolkodik mindenfélén, ami éppen eszébe jut. Bevallhatja, hogy rémesen unatkozik. Eljött Pestre, de nem érzi magát jól. Sőt, elég béna napnak néz elébe; és eddig sem volt túl felemelő. Kis idő múltán melege van és úgy dönt, leveszi pulóverét. Ennek zsebéből kiesik a pálcája, gyorsan utána kap és az ölébe teszi. Egy kicsit összerezzen és megpróbál alig észrevehetően körülnézni, reméli nem látta meg senki sem. Ha mégis, akkor azt az illetőt, vagy illetőket kénytelen lesz megölni. Nincs más választása, és könnycseppet sem fog ejteni. De ezt inkább hagyjuk, senki sem vette észre a srácot. Összehajtja pulóverét, aztán úgy dönt, hogy nem is foglalkozik. Pálcával a kezében dől a falnak. Közben egy hölgy elsétál mellette és beszól, hogy miért nem tud arrébb menni. Jogos a dolog, tiszteletben tartaná, csak a modor nem tetszik neki, ahogy mondták. És innentől kezdve elképzelhető, hogy megette a fene az egészet. Azért ahogy megszólal a nő, próbálja a sípcsontja vonalába látószögön kívülre helyezni a pálcáját, hogy a nő ne lássa meg. De ez valószínűleg nem jött össze. Bőven volt elég ideje meglátni a varázstárgyat a kezében. Sosem jön össze neki.
- Valaki ma bal lábbal kelt fel - veti oda nyersen a másiknak, aki úgy tűnik, hogy nem hagyja annyiban a dolgot,mert megállt, és Chuck-ot nézi. Na most aztán megtalálták egymást. Akkor hát folytatódjék. Hősünk a térdére könyököl színes karjaival, mintha egy átlagos beszélgetésbe csöppenne.
- Ha bajod van, ne nekem, hanem annak mondd, aki megbántott - fejezi ki magát, mert ránézésre nem tűnik túl békés teremtésnek. Az egy dolog, hogy szép, de itt nem áll meg a tudomány. Közben elgondolkodik és biztos benne, hogy látta már valahol. Nem tudja, hogy honnan, de ismerős neki valahonnan.
- Találkoztunk már? - kérdez, majd lassan becsúsztatja pálcáját a nadrágzsebébe.

Niki





Ezek a fiatalok... Érdekes a szituáció, mert hosszú percekig csak bámulják egymást, nem tudnak mit csinálni. Rég is látták egymást, meg van itt minden. Chuck nem tudja megfogalmazni pontosan, hogy mi van a fejében, talán a káosz megfelelő szó rá. Kívülről ha megnézi valaki, akkor annyit lát, hogy mosolyog Nikire, de ha bele is látsz a fejébe, akkor össze vissza vonalakat látsz hatalmas pókhálókat alkotva, amik egymásba gabalyodtak, és nincs menekvés, ha beszorult valaki. Inkább lépjünk tovább arra, hogy el kell döntenie, hogy mi legyen. Az a lényeg, hogy nem tudja mit csináljon; nem tudja mi van most Ráhellel, egy ideje nem is beszéltek, egyre jobban úgy érzi, hogy ez egy futó dolog volt csak és nem lehet belőle semmi. Viszont Nikivel meg csak most találkozott. Nem akarhat tőle semmit se, ki tudja, hogy azóta nem-e összejött valakivel véletlenül. Beleszólni meg nem akar, nem az a típusú gyerek. Érik a gombóc a torkába, szóval csak nyel egyet, aztán nagy nehezem megszólal.
- Hát, itt lakom a faluban - mondja mosolyogva a lánynak. Biztosan nem éri be ennyivel, szóval belátja, hogy kénytelen még mesélni. Nem mintha nehezére esne, csak szívesebben kérdezne, mint magáról mesélne. De ez a folyamat része.
- Nemrég elkezdtem dobot tanítani itteni diákoknak - újabb szünet, de csak egy levegővételnyi.
- Azért nem kerestelek ilyen sokáig, mert amíg nem láttuk egymást, az Egyesült Államokban voltam turnézni az együttessel - mondja szelíden, közben ugyanúgy Nikit nézi, de folytatja, mert ahogy ismeri, még beszélnie kell.
- Áprilisban jöttem vissza. Azóta csak itthon koncertezünk mindenfelé - ennyi elég is lesz erről a témáról. Viszont másról meg nem tud mesélni, nem egy olyan gyerek, akinek nagy társasága lenne. Piszkosul egyedül van, egy barátja sincs; nem akarja mondani, mert tudja, hogy szégyen.
Csak mosolyogni tud, amikor Niki azt mondja, hogy ő is hiányzott neki. Ezután a lány pimaszul visszakérdez, amire hősünk úgy érzi, hogy válaszolnia kell.
- Nyilván te is hiányoztál - mondja sejtelmesen a lányra mosolyogva.
- Hát én sem - újabb mosoly. Örül, hogy akkor senki nem haragszik senkire, legalábbis ők egymásra nem.
- De, bírom... Csak most a falu szerintem jobb lenne - reméli, hogy a lány beleegyezik.
- Megehetnénk egy sütit, vagy ihatnánk egy teát, vagy a csárdába is beülhetünk ha gondolod - mond egy pár lehetőséget, hátha elfogadja valamelyiket. Oda mennek, ahová Niki szeretné.
- Hol laksz most? Itt a kastélyban? - egyszerűen csak kíváncsi, nem is tudja honnan jutott eszébe a kérdés.
- Amúgy, van itt valami, amit még nem láttál. - mondja vigyorogva, majd megfogja a pólója nyakát és kicsit lejjebb húzza, hogy a lány szemügyre vehesse egy másodpercre a tetoválást a fiú mellkasán. Amikor legutóbb látták egymást, akkor ez még nem volt meg neki. Chicago-ban csináltatta. Szóval ha minden úgy alakul, akkor elindulnak e faluba és kitudja hol kötnek ki végül.




// Folytatás Bogolyfalván //

Doléance Arslí na Fírinne




A mai nap sem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt Chuck előre eltervezte. Az a szép az egészben, hogy nem sajnálja, mert legalább megismerkedhet egy új emberrel, akit eddig nem ismert. Talán ez az egyetlen olyan dolog, amit fel tud sorakoztatni a mostanában történt negatívumokkal szemben. Elég sovány vigasz, de hát nem tud mit csinálni, csak elfogadhatja, meg értékelheti, amit tud.
Egyébként egészen szép időnk van; a nap süt, diákok lófrálnak a szabadban mindenféle csínytevést tervezve, vagy már éppen diadalittasan tervezve a következőt, mert amire eddig készültek, éppen összejött. Lehet, hogy csak Chuck gondolja ezt, közben meg sehol semmi; azért meg lehet érteni. Magából kiindulva ő öt évvel ezelőtt biztosan ezt tette volna. Nem bánna semmit, csak csinálna mindent, ami eszébe jut... Kezdenek feltörni az emlékei, ezért inkább minden figyelmet a vele szemben ülő nőnek szentel, mert még a végén baj lesz.
- Az szép. Érdekes meló lehet. Sok a munka? - kérdez hirtelen. A büdös életbe nem beszélt még bűbájfeltalálóval. Azt sem tudja mi fán teremhet a dolog, mit kell szegénynek csinálnia. Főleg, hogy a pálcáját sem gyakran használja; most éppen nála van, de gyakran még magával vinni is elfelejti. Na mindegy, folytassuk a beszélgetést.
A lány kiejtési próbálkozásán csak nevet egyet, aztán ismét figyel, de párszor még mosolyog a kiejtésen. Csak bólint, amikor a másik végül beleegyezik, hogy vicces együttesnévnek az, hogy Zúzmarás Zúzók. Még mindig nem tud belegondolni sem, hogyan lehet kitalálni ilyen béna nevet, de inkább magában tartja ezt a kis kérdőjelet.
- Gratulálok! - Sok mindent nem tud hozzáfűzni, de két év az tényéeg szép teljesítmény. Kicsit összébb húzza magát, mert azért mégiscsak egy házvezetővel beszél, akiről egyébként eszébe sem jutott volna azt feltételezni, ami a jelenlegi posztja. Nincs vele semmi problémája, de más alkatnak tűnik. Ilyen örökmozgó, derűlátó kis pillangóként tudná elképzelni, mint vaskalapos házvezetőnőként. Mindegy is, a varászvilágban bármi lehetséges, már semmin sem lepődik meg.
- Aha - szóval a Navine nyerte a kviddicskupát. Sosem volt oda a kviddicsért, legalább ennyire a Navinéért sem. De hát mindegy, egy exrellonosnak talán ez kötelessége is a tudatalattijában. Bár, neki ez bőven a tudatában volt, amíg ide járt.
- Nem, dehogy - mondja megkérdőjelezhetetlen hangnemben. Hirtelen témaváltás történik, érdekes. Na de hát folytatja inkább, mert ő sem szereti, ha valamire kíváncsi, és harapófogóval kell kihúzni az információt a másikból.
- Pesten laknak, én meg ideköltöztem. Külföldön laktam, de előtte ide jártam suliba és imádtam. Szóval ezért jöttem vissza a faluba - talán a leghosszabb mondata, amit ma mondott. Még tőle is számíthatnunk meglepetésekre.
- Nincsenek barátaim - mondja egyszerűen, mintha jelentéktelen információ lenne.

Niki




Szerencsére Chuck-nak nem kell megbánnia azt, hogy feldobja az ötletet, miszerint mehetnének máshova is, minthogy a könyvtárban ücsörögnek, vagy éppen álldogálnak. Szóval kilépnek a könyvtár régi, kopott, nehéz vasajtaját kinyitva, majd szabadteret keresve mennek kifelé a kastélyon, a megfelelő útvonalon. Nikinek kicsit bátortalanok a lépései, biztosan azért, mert már Chuck is tudja, hogy nemrég érkezett, még nem volt elég ideje feltérképezni a kastélyt. Bár ehhez lehet, hogy egy egész élet is kevés. Ismerni a kastély minden zegzugát... Hát Chuck szeretett mindenfelé mászkálni meg kiismerni magát a kastélyon, de biztos benne, hogy nagyjából a tizedét fedezhette fel eddig a sulinak, ha nem kevesebbet. Mindig azt hitte, hogy ő már mindenhol járt, de így átgondolva korántsem. Majdnem inkább sehol, de ez meg túlzás, mert azért ismeri a kastélyt legalább úgy, mint egy átlagos itteni diák. Miközben sétálgatnak lefelé a mágikus lépcsőfokokon, Chuck feltesz egy kérdést.
- Miért pont ez a suli? - kérdezi mosolyogva a lánytól miközben lépkednek tovább, és már csak akkor szólal meg, amikor kiérnek a szabadba. Mindig is imádta, amikor a friss fű illata megcsapta az orrát diákkorában, szerencsére ez még mindig így van. Annyira megszokod bent az állott, nyirkos, dohos szagot -főleg a könyvtárban-, hogy amikor kiérsz, megtelik a tüdőd friss levegővel és ezt még magad is érzékeled. Felüdítő érzés ilyenkor a lélegzetvétel nemes mestersége után nyúlni.
- És csinálsz valamit a szabadidődben a festésen kívül? - kérdez ismét, hátha van Nikinek valami új hobbija. Bár a festést nem oda sorolná, az neki mintha valami több lenne annál. Talán, mint Chuck-nak a dobolás, vagy valami hasonló. Közben lassan a falu területére érnek, a srác éppen kezdene gondolkodni, hogy hova lehetne menni, amikor Niki hirtelen játszótérre akar menni. Lehet, hogy nem túl jó ötlet... Túl sok régi emlék, túl sok ahhoz, hogy Chuck meg merje kockáztatni azt, hogy belép oda. A lány már meg is pattan a játszótér felé. A fiú is megpróbálja, de mintha valami nem engedné, egyszerűen nem viszi tovább a lába. Kicsit el is mélázik a régi emlékeken; nem akarja, hogy pont Nikivel szemben kelljen visszafojtani a vérengző fenevadat, ami benne él. Ha mással lenne itt, akkor lehet, hogy nem is akarná visszafogni magát és ejtené az áldozatait, de Niki... Ő túl jó ahhoz, hogy Chuck bármilyen veszélynek is kitegye. A lány következő mondatára csak mosolyog egyet. Egyáltalán nem haragszik rá, ő is imádta a játszóteret. Egészen addig, amíg nem volt túl sok olyan emléke, hogy nagy ívben elkerülje; túl sok olyan emlék, ami nem jó irányba befolyásolja. Nem tudja pontosan mit érez a lány iránt, szeret vele lenni, pont, mint régen, de már nem ilyen egyszerűek a dolgok. A lány következő mondatára nem tud megszólalni, csak nyel egyet és becsukott szemmel lép egyet, aztán kinyitja és úgy lépked tovább. Megpróbál semmire sem gondolni, csak a lányt nézni; több-kevesebb sikerrel. Nem azért, mert nincs mit nézni rajta, csak a másik oldalról is túl sok nyomás jön felé. Nagy nehezen sikerül elérnie hintáig, le is huppan, majd bámul maga elé. Persze, ebből az egész dologból kifelé nem látszik semmi, legfeljebb az arcáról lehet esetlegesen leolvasni, hogy nem ez a legjobb hely számára. Viszont, ha Niki ezt szeretné, akkor nem ellenkezik; nem tudná elmagyarázni normálisan, hogy mi van vele.
- Miért nem a barátoddal lógsz? - kérdezi a lánytól, miközben ránéz. Fogalma sincs, hogy van-e esetleg olyan srác, aki tetszik neki, vagy bármi, ezért inkább így teszi fel a kérdést. Nincs benne túl sok logika, de nézzetek Chuck-ra. Nem biztos, hogy mindennek kell, hogy értelme legyen.

Niki





Az utóbbi pár percben gondolkodott el azon, hogy Niki vajon miért pont ezt a sulit választotta? Csak mert azért van egy-kettő, és kell lennie valamiféle oknak, hogy a Bagolykőbe jött mestertanoncoskodni. Chuck-ot azért dugták ide anno' a szülei, mert állításuk szerint ez volt "legjobb", a legmegfelelőbb, meg ilyenek. Aztán meg lehet nézni, hogy mennyire szorgalmasan tanult és mennyire is abból él meg, amit az iskolában tanul... Segítek, nagyjából annyit tanult itt, hogyan kell végigülni egy órát, hogy ne legyen öngyilkos. Viszont itt se essék félreértés, annak ellenére, hogy rossz gyerek volt és nem igazán foglalkozott a tantárgyakkal, imádott ide járni, meg itt lakni. Napról napra mindig más kalandba botlott, vagy éppen életveszélyes helyzetbe hozta magát. De ez a korszak már elmúlt, más dolgok léptek a helyére. A művészetes kérdés meg akkor biztosan így van, régebben szeretett rajzolgatni, de úgy igazán sosem értett hozzá, meg nem is nagyon izgatta a téma. Szóval nem volt ám veszélybe a dob, hogy véletlenül hanyagolni kell. Igazából mindegy is, a lényeg, hogy Chuck visszatért a kis kiruccanásáról már egy kis ideje, és Niki is itt van. Elég kevés esélyt látott arra, hogy valaha is összetalálkoznak még, de most úgy tűnik egész máshogy fog hozzá állni a továbbiakban. Megtudja, hogy Niki sem csinál túl sok mindent, ha éppen ráér, szóval egy cipőben járnak. Ismét. Szóval akkor mindketten olvasnak, ha éppen olyan kedvük van. Nem tudja, hogy Niki mennyit olvas, de ő általában reggel, meg este szokott, és nem olyan vészesen sokat, de azért mindenképpen olyan mennyiséget, hogy büszke lehessen rá. Érdekes, hogy az olyan ember, aki nem szeret tanulni, meg nem is tanult sosem, az nem szokott olvasni sem magától. Erre Chuck ellent mond az átlagnak, már megint, ahogy szokta. Csak üldögél a hintán, alig löki meg magát néha, annyira csak, hogy a lába leérjen a földre, és ne is nagyon mozduljon a hinta túl sokat. Közben zsebre teszi a kezét, majd válaszol a lánynak.
- Hát ha nem tanítok, akkor általában magamat fejlesztem, mert nincs megállás - ismeri ám Nikit, ismét nem elégedne meg ennyivel, szóval most nagyon ki fog tenni magáért. Várjátok, mi?
- Elég sok időt fordítok arra, hogy kinézzek valahogy, szóval edzek meg futok. Meg a kajára is figyelek - milyen szerény. Ha az ember nem ismeri, akkor még azt is mondaná, hogy úriember.
- Meg a házon szoktam mindig találni valamit, amin tudnék újítani, szóval az is leköti az időmet. Meg próbákra járok az együttessel, gyakran fellépünk mindenfelé. Újabban csak az országon belül, de környező országokba is ellátogatunk néha - mondja szelíden a lányra mosolyogva, majd még megjegyez valamit.
- Amúgy én is szoktam olvasni - csak nevetni tud azon, hogy egy mondat erejéig tanárúrnak hívja, meg magázza, de nem fűz hozzá semmit.
Hősünk kérdez valamit, aztán meg is kapja rá a választ. Az az érdekes, hogy nem tudja, mit kezdjen azzal az információval, hogy nincs párja. Nem tud szomorú lenni miatta, viszont nem is mondja azt, hogy De jó! Na most aztán érdekes helyzetben van. Nem tudja, hogy mi látszik belőle, de nagyon gyönyörűnek találja Nikit, viszont ez nem ilyen egyszerű. Minden olyan bonyolult számára, egyszerűen nem ért sok mindent és néha elege van mindenből. Kezd visszatérni ahhoz, amilyen régen volt. És azt mondanom sem kell, hogy jó hír-e, vagy sem.
- Hát nem sok mindennel csinálok többet nálad - kezd bele, de már tudja, hogy ez még mindig nem lesz elégséges, szóval inkább folytatja, inkább mégsem
- Hát már elmondtam mindent, ami érdekelhet - tényleg nem jut eszébe semmi. Tudja a srác tulajdonságait, alapinformációit, szóval arról nem fog beszélni.
- Sokszor én is unatkozom. És teljesen egyedül vagyok. Van egy házam, de egyedül élek, mindenem megvan és még sincs semmim - ezt most nagyon jól esett kimondania. A jó időben kicsit elkezd fújni a szél, de épphogy csak annyira, hogy jólessen az embernek.

Niki





Nem túl jó ez a magány, és most a nem a lányokról van szó. Nincs egy barátja sem; ha tanácsot szeretne kérni valakitől, akkor a falakon kívül legfeljebb a nem létező kutyájával beszélhetné meg a problémáit. És ott van Ráhel is... Egy ideje egy helyben áll, nem halad a dolog semmit sem előre, talán inkább hátrafelé. És azt sem tudja, hogy mit akar tőle. Meg itt van Niki, egyszerűen fogalma sincs, mit csináljon. Józan ésszel végiggondolva az a legegyszerűbb, hogy aludjon rá egyet-kettőt, és jobban át fogja látni a dolgokat. Igen ám, de már jóval többet aludt rá, és már csak bonyolultabbak lesz itt minden; úgy tűnik. Na mindegy, most hosszú idő után tud beszélni valaki olyannal, aki ismeri. Lehet, hogy így nem fog begolyózni, és ad neki egy kis löketet a továbbiakban, hogy úgy viselkedjen, mint egy felnőtt férfi.
- Ja. Szerencsés vagyok - hangjában akkora szarkazmust hall még a süket is, hogy eszméletlen. Még a vak is láthatja a szarkát, ami Chuck szájából repül ki szebb jövőt remélve. Hmm... Ezt így elképzelve igencsak szép látványt adna a mutatvány. Szebbet, mint egy tűzijáték, mindenképpen. Most már tényleg ugorjunk a jáccira és a két főszereplőre, hogy alakuljon tovább a beszélgetés.
- Máskor is - velősen, de vigyorogva. Tényleg, mit keres egy páros hintánál két ellentétes nemű, szénné varrt fiatal. Messziről ez is érdekes látványt adhat arról, hogy mi van a kerítés túloldalán. Na mindegy, mindenki azt gondol, amit szeretne, bár nem biztos. Ez a varázsvilág... Itt az emberek bele is láthatnak egymás gondolataiba, ha ügyesek. Inkább ne gondolj semmire, az a legegyszerűbb. Akkor azt hiszik, hogy hülye vagy, és bizonyára nem is tévednek túl nagyot.
Újabb kis csend, aztán Chuck szólal meg, de át is adja az ecsetet Nikinek. Ám hiába, mert hamar visszakerül hozzá az irányítás. Na mindegy, nem erőlteti a dolgot, ha ez kell, akkor ez kell.
- Hát van bizony! Szeretem is - kezd bele boldogan, de aztán kénytelen szembesülnie magával és a sors ismételt iróniájával, ami megint megjelenik.
- Csak egyedül... Tökmindegy hol laksz - ez tényleg nagy igazság. Nem sajnáltatja magát, van pénze. Sok embernek ez a hátrány, neki nem. Neki valami a gyökereknél romlott el. A szülei egy szörnyeteget hoztak össze. Próbál változtatni, de pokolian nehéz, nehezen tudott megszabadulni a problémáitól, és megint úgy érzi, hogy kezdenek visszatérni. Vagy inkább ismét előbújni a rejtekhely mögül.
Niki következő mondatán csak mosolyogni tud egyet, még bármi változhat. Talán ez az egyetlen dolog, ami most vigasztalhatja őt. Úgy gondolja, hogy illendő lenne mondani valami érdemlegeset is, szóval megpróbálkozik vele.
- És mit tervezel? - kérdezi kicsit komolyabban. Kíváncsi, hogy hosszabb távon mibe gondolkodik, de inkább kiegészíti.
- Mármint a suli után? Vagy bármikor... Célok? - lehet, hogy ezt magának kellett volna feltennie előbb.

sziasztok
Hosszú idő után írok ide. Még midig úgy tűnik, hogy aki itt elbambul két percre, az halott ember D
meg ilyen málnaszedések?

Hát csaje egyszer írok ide akkor is pangás van. Megyek is aludni

Doléance Arslí na Fírinne



Azt hitte, hogy ma sem fog vele sok minden történni, csak az unalom, meg a szokásos dolgok. Úgy volt vele, hogy legfeljebb elsétál valamerre, leül valahova, vagy éppen megiszik valamit. Aztán mégsem így alakult, egy hölggyel beszélget a réten, aki -mint kiderült- a Levita házvezetője. Volt már róla szó, de mindig eszébe jut, hogy most aztán cserbenhagyták az érzékei, mert mindenre tippelt volna a nővel kapcsolatban, csak erre nem. Még hogy házvezető... Azt hitte, hogy egy egyszerű falulakó, egy végzett diák, aki mondjuk itt mulatja el a szabadidejének azt a részét, amit a szórakozásra szán. Aztán neki sem jöhetett össze túl jól, itt üldögél egy Chuck-kal.
- Aha - hagyja a nőre a dolgot, amikor a legutóbbi, félresikerült élményéről kezd el mesélni. Nem mintha nem érdekelné, csak nem tud hozzászólni a témához. Nem igazán használ pálcát, be lehet vallani, hogy nem jó varázsló. Nem ért az átlagnál jobban a bűbájokhoz, vagy éppen átkokhoz. Nem tud nagy dolgokat véghezvinni az átváltoztatás terén sem, inkább a fizikai erejére támaszkodik. A nő a következő mondata után egy Chuck számára nagyon szimpatikus varázslatot mutat be, aminek az a lényege, hogy egy madarakból álló pajzsot von köréjük. Lányos meg minden, de ötletes, és jó. Nem mintha kritizálna, volt említve, hogy ő nem ért ehhez.
- Azta! Ez nagyon király! - eléggé meglepődik, mert azért ehhez hasonlót még nemigen volt szerencséje látni.
Ez után egy kis témaváltás következik, természetesen Chuck is megszólal.
- Fogalmam sincs - mondja őszintén egy kis mosollyal, majd folytatja.
- Igazából nem hiszem. Szerintem emlékeznék - részéről lezárja ennyivel, tényleg nem emlékszik rá, hogy Dol-lal lettek volna közös órái.
- Aranyos vagy, de ez nem ilyen egyszerű - vallja be magának is, meg nyilván a másik sem gondolta komolyan, szóval mindegy is.
- Pontosan nem tudom - próbálja kikerülni a rendes válaszadást, de inkább megszólal ismét, mert most úgy érzi, hogy könnyebb beszélni róla. Talán pont azért, mert nem ismeri a nőt és így nincs is túl nagy tétje az egésznek.
- Nem pont az a gyerek vagyok, akit az emberek szeretni szoktak - nem tudja pontosan megfogalmazni, hogy mi is pontosan a baj.
- Meg hát nem is viszem túlzásba a próbálkozást - kisebb mosoly.

Doléance Arslí na Fírinne



Sosem gondolta volna, hogy egy reményvesztett, önbizalom hiányos, depresszív felnőtt lesz, aki ráadásul még paraszt is tud lenni, meg mindenért csak hibáztatni tud mindenkit. Olykor még magát is; sőt, talán ez a gyakoribb. Jelen pillanatban úgy érzi, hogy meg kell változnia. Nemrég megpróbálta, és valameddig sikerült is neki, de ez csak időszakos volt. Úgy érzi, visszatért a régi énjébe és tudja, hogy abból semmi jó nem sülhet ki. Nem akar olyan lenni, mint amilyen régen volt, elvesztett mindent maga körül, egyedül maradt. Ez volt élete eddigi legnehezebb időszaka, és soha nem akarja újból átélni azt a pillanatot, amikor rádöbben, hogy elcseszte. Egyszerűen csak nem tudja, hogyan kezdje. Mit csináljon? Mivel kezdje? Hogy csinálja? Tele van kérdésekkel, amiket nem tud feltenni senkinek, és így nagyon tanácstalan.
A nő következő mondatára nem mond semmit, csak hirtelen azt veszi észre, hogy majdnem fülig ér a szája. Elég viccesnek találja ezt a felvetést; nem szereti a sütit. Nemigazán szokott egyébként sütit enni, mert az étrend nála az, amit nem azért tart be, hogy megszegje. Sajnos ő a könnyebben hízó emberek közé tartozik, ezért próbálja mindig formában tartani magát, meg hát azért ott van az is, hogy jól akar kinézni.
- Hát... Köszi - nem tud sokat mondani, de jól esik neki, hogy a nő szerint rendben van. Betegségre utaló tünetek nincsenek, kérem a következőt.
Doléance következő mondata elülteti a bogarat a fülében, kicsit el is gondolkodik rajta. Mi van, ha csak bemeséli magának az egészet? Mi van, ha csak hozzáállás kérdése? Ezt még végig fogja rágni magában.
- Nem, nem tudtam. Talán... Benézhetek - annyira nem érdekli a dolog, de addig még van időnk, és ki tudja, talán hirtelen lesz kedve elmenni. De az meg a másik kérdés, hogy kivel menjen? Meg minek? Nem hiányzik ott senkinek. Egymagában meg nincs túl sok kedve ott üldögélni.
- Hogy micsodaa? Öreg?! - mondja gúnyos hangsúlyozással, egy kis mosoly kíséretében. Azért ő annyira még nem öreg. Ennél már csak az volt rosszabb, amikor Elena bácsinak hívta. Na akkor aztán elgondolkodott azon, hogy tehetne valami maradandót, mert mindjárt jönnek az ősz hajszálak.
- Az király - újabb mosoly.
- Biztosan feltalálod magad - mondja biztató céllal, aztán az egy másik téma, hogy ezt Doléance hogyan fogja értelmezni.
Közben elgondolkodik azon, hogy lehet, lassan mennie kéne, csak mert még szeretne edzeni egyet, meg úgy érzi át kell mennie Ráhelhez megbeszélni a dolgokat.

Valentin cucc
maszk
ma




Valentin nap; egy ideje nem ünnep neki, kint nem volt barátnője, legfeljebb csak egy este erejéig, most meg... Most azt sem tudja, hogy igazából mi a helyzet vele, mit érez pontosan, mit kellene tennie.
Nem önszántából jelentkezett erre a maszkos, giccses rendezvényre, egy ideig úgy volt, hogy a közelébe sem megy, aztán már úgy volt vele, hogy ha már így alakult, akkor miért ne? Bármikor hazamehet. És egészen jó kis álarcot hozott a bagoly, amihez viszonylag fel tud öltözni. Egyelőre ez az egyetlen motivációja, hogy részt vegyen a mulatságon, de bízik benne, hogy ott azért konkretizálódni fognak a dolgok. Lehet, hogy félúton, vagy már az elején leveszi a maszkot, esetleg végig anonim marad. Ki tudja? Kicsit azért kíváncsi, hogy vajon ki lesz a párja, ha már ilyen "vakrandira" adta a fejét. Mindegy, ezt biztosan meg fogja tudni.
Sikerül nagy nehezen felöltöznie, megcsinálni a haját, majd fel is veszi a maszkot még a tükör előtt, megigazítja és el is indul a helyszínre. Úgy van vele, ha már lúd, legyen kövér. Csak nem fognak rá furcsán nézni; Valentin nap van, ilyenkor (is) mindent szabad. Ha meg esetleg még is, akkor ugyanannyi figyelmet fog neki tulajdonítani, mint amikor eddig, ha esetleg megbámulták a tetoválásai, vagy bármi miatt. Szép időnk van, a szellő is csak lágyan fúj, ennek megfelelően csak kényelmesen battyog az udvarig, de így is odaér időre, bőven. Gyülekeznek az emberek, de nincsen éppen nagy tumultus. Végigméri az ebereket, aztán sikerül megtalálnia "párját". Elindul felé -nem igazán kell átverekednie magát az emberek között-, de közben kér egy italt, hogy azért mégse üres kézzel menjen.
Megkapja, aztán megy is tovább a hölgyhöz, majd oldalról meg is lepi, de nem túl hirtelen, szóval semmi esély szívrohamra.
- Szia! Ezt neked hoztam - adja át a rejtélyes személynek a koktélt, s közben elkezd azon gondolkodni, hogy tulajdonképpen mit is keres itt?

Valentin cucc
maszk
ma
Viko



Két napja nem hitte volna el, hogyha azt mondják neki, hogy itt lesz álarcban és itt fog megpróbálni "mulatozni" elég szűk keretek között. Más társasághoz, környezethez, meg légkörhöz szokott. Az adja neki az otthonos biztonságérzetet, ha piaszag van, körülötte üvölt a metál zene minden hangszóróból és nem kell csinálnia semmit, csak jól éreznie magát, ha meg éppen a saját koncertjén van, akkor pedig dobolnia. Idefelé volt kedve az egészhez, de mostanra már sok indok fogalmazódott meg benne azzal kapcsolatban, hogy maradjon-e, vagy lépjen le minél hamarabb. Ha már megtalálta véletlenszerű párját, akkor úgy dönt, hogy egy próbát megér. Nem akar semmit a maszk túl oldalán lévőtől, csak megpróbálja tényleg jól érezni magát; ez pedig már hosszú ideje nem sikerült neki.
Megtalálja párját, de mielőtt odalépne, kivárja a szituációt, amibe a hölgy keveredett. Ez bizony nem szép dolog: felállítják az asztaltól, mert nincs társasága és ne "foglalja" egyedül az ülőhelyet. Chuck is ismerhetné az érzést, bár hozzá nem nagyon szoktak szólni, mert nem mernek, de most itt van az álarc, és az igazságszolgáltatás pillanata is. Nem álszent, nem bevágódós, és nem is egy papucs figura, akit csicskáztatni lehet, de nem szereti az ilyen típusú megnyilvánulásokat, annak ellenére, hogy gyakran ő sem a legjóindulatúbb.
A hölgy megköszöni az italt, amire Chuck csak mosolyog, aztán az idegen be is mutatkozik. Eperlány... Szóval ezt így kell. Nem tart túl sok időbe kitalálni, hogy ő mit fog mondani.
- Én pedig a szörnyeteg vagyok - mondja egy újabb mosollyal, bár így végiggondolva lehet, hogy ez nem volt túl bizalomgerjesztő. De most miért? Csak az igazat mondta.. Ő is kortyol egyet italából, majd ismét megszólal.
- Gyere, szerezzük vissza az ülőhelyet - mondja, majd mutat az asztal felé, amit a huligánok elfoglaltak, odalép az egyik beszédesebb srác mellé, majd jól érthetően, magabiztosan, nem túl durván, de erős hanggal mondja, amit akar.
- Srácok, az előbb kitúrtatok egy hölgyet, hogy itt zajongjatok. Tűnés! - mondja egy kicsit már erősebb hangon, de még nyugodtan, közben egy másik irányba mutat. Elgondolkodik azon, hogy részéről ez a dolog annyira nem is anonim, mert ingujjai egészen könyökig fel van tűrve, és nem sok olyan ember mászkál a faluban, akinek ott nincs szabad hely a sok mintától. Na mindegy. Ez is hozzátartozik a tekintélyhez.
A fiatalok szótlanul elbattyognak, ezt valószínűleg annak tudható be, hogy a társaság fiú tagjai olyan vékonyak, mint egy gyufa, ellenfelük pedig elég jó termetben és kondiban van.
- Hát akkor üljünk le, ha gondolod... - mondja a hölgynek egy mosollyal, és az immáron üres asztal felé mutat. Ha a hölgy igent mond, leülnek és Chuck meg is próbál kezdeményezni valami beszélgetés félét.
- És az Eperlány hogyhogy úgy döntött, hogy jelentkezik erre a valamire? - ez aztán konkrét volt. Csak így tovább.

Valentin cucc
maszk
ma
Viko



Ha úgy nézzük, elég jól áll neki a maszk: amúgy is titokzatos, rejtélyes külsejét és személyiségét most még megfoghatatlanabbá tudja tenni ez a kis kiegészítő. Tiszta király... De most inkább a jelennel és történésekkel foglalkozzunk.
Visszaszerzi az asztal fölött a tulajdonjogot elég könnyen, aztán folytatódhat is a beszélgetés. Akadályok ide, vagy oda, a dolognak mennie kell, ha már vette a fáradságot és eljött erre a giccsparádéra. A titokzatos hölgy belekezd a "hagyd, találunk másik helyet" mondókába, de Chuck erre csak legyint egyet, hogy ő majd elintézi. Végül is mindegy, elintézte és ez a lényeg. Leülnek és Chuck már töri is a fejét, hogy mit kérdezzen, vagy éppen mit válaszoljon az Eperlány kérdésére. Közben azt is érzékeli, hogy egy kicsit felpezsdül és elkezdi élvezni az alapból kényelmetlen szituációt; egy kis gondolkodás után van egy olyan tippje, hogy valószínűleg az italok lehetnek megbűvölve, vagy hasonló. Addig nem is baj, amíg nem kap szerelmi bájitalt.
- Értem. Akkor biztosan nagyon kedvesek lehetnek a munkatársak - hallotta ám, hogy a hölgy elkezdett valamit mondani, ami a munkahelye volt, de talán félt, hogy így lelepleződik. Szóval bánja, hogy eljött? Vagy cikinek tartja? Vagy már a 70+-os korosztály? Á, az biztosan nem. Ha van álarc rajta, ha nincs, ennyit azért meg tud állapítani. Mindenképpen fiatal felnőttről van szó.
- Hát, pontosan eltaláltad. Ilyenkor nem vagyok felismerhető és így nincs az a rizikó, hogy legközelebb felismernek - Ha már lúd, legyen kövér. Ha hülyeségről van szó, akkor legyen nagy. Nyilván nem gondol semmit komolyan, aztán karjaira néz. Milyen okos, még hogy nem ismerik fel? Eléggé egyedi a kinézete. Úristen, mekkora értelmiség; valami másnak is kell lennie ezekben a koktélokban.
- Igazából nincs túl sok dolgom és belefér a szabadidőmbe - hogy adjon valami értelmes választ is. Közben elgondolkodik azon is, hogy mi lenne, ha rendesen tudná kezelni a kapcsolatait, és akkor azzal is tölthetné a napot, akit igazán szeret. Nem mintha nem ígérkezne jónak az este, de azért mégis.

Lilith Holloway

A buliknak vége, ahogy a nyárnak és a jó időnek is. Bár, ami most zajlik az annyira nem is mondható télnek, hanem csak ilyen identitás-zavaros ősznek.
Chuck mindig sajnálja, ha vége van a nyárnak, hiszen vége a hajtásnak, a folyamatos stressznek, a turnés, bulis, végtelen koncerteknek és beköszöntenek a szürke, egyhangú hétköznapok. Amíg ez a pár zúzós hónap vezette az életét, addig egyszer sem volt a faluba. Bezárta az ajtót és a kaput, és a csomagjaival elindult először Budapestre, majd arra lett figyelmes, hogy már Európán is túl van.
Furcsa visszagondolni arra az időszakra, amikor még csak otthon játszogattak a szomszéd srácnál, mert nekik volt mélygarázsuk. Most meg… Az apja már elfogulatlanul is büszke lehet rá. A munkásságában mondjuk biztos, de a magánéletben annál kevésbé.
Most is csak az idejét és a pénzét pazarolja a csárdában –mondjuk utóbbiból jóval több van-. Még csak az első italát issza, szóval miden rendben van. Tudja, hogy lenne jobb dolga is, mint iszogatni, de jólesik most neki az egészséges zajban gondolkodni, kicsit kiszellőztetni a fejét. Úgyis mindig egyedül van, itt legalább vannak körülötte emberek.
Érdekes, hogy amikor a munkáját végzi, akkor őrült nagy bulik vannak, mindenki szeret mindenkit, de amikor hazaér, ő a legmagányosabb. A buli dobosa, aki ránézésre kiegyensúlyozott és megfontolt; mostanra viszont teljesen kifordult magából és nyoma sincsen semmilyen jóindulatú életformának az életében. Nem hibáztat senkit, de bánja, hogy egy bizonyos nőre túl sok érzelmet pazarolt, és túl sok időt, bizalmat fektetett bele.
Amikor végez az itallal, kér egy újabbat. Körül sem néz nagyon, csak kortyol egyet, és közben egy női hangot hall meg maga mellett, amivel nem is lenne semmi probléma, de… Forrócsoki?! Egy mosollyal nyugtázza saját magának a hallottakat, majd miután lehúzza az italt, kér még egyet és a hölgy felé néz.
- Forró csoki? – Annyira nem is tudja, miért kérdezte, de nem beszólásnak szánta; kisebb mosollyal kérdezte. Olyannak találta, mintha valaki nyáron kabátba mászkálna.

Lilith Holloway

Lehet, hogy valami munka után kéne néznie? Van jó sok pénze a zenéből, de mégis, valamit csinálni, ami leköti az idejét. Úgy érzi, hogy csak telnek a napjai, de nincs meg egy napban sem az, amiért mondjuk megérte felkelni. Mostanság az összes lassan telik, izgalom, értelem és változatosság nélkül. Úgy érzi, hogy minden nap csak túlél, s közben megvan mindene a boldogsághoz, egyedül az emberek nincsenek meg hozzá a környezetében. Mára már belátja, hogy szeretné, ha őt is szeretné valaki, csak ne kelljen minden nap ugyanazt az egyedüllétet éreznie.
- Hát azt látom – karácsonyi hangulat? Rég volt már neki olyan; most is hazament a családhoz, de nem volt az igazi. Apja fáradt volt, mert csak két koncert között tudott hazajönni, és megpróbált inkább pihenni. Anyjával tudott beszélgetni, de folyamatosan csak azt kapja a szüleitől, hogy találhatna már magának valakit. Chuck is tudja, hogy ez teljesen jogos ennyi idősen, de erőltetni nem akarja. Egyszerűen csak találkozni akar azzal, aki neki való.
Lassan körbenéz, de minden a szokásos. A padló ugyanolyan poros, mint eddig volt és a béna zene hangereje sem változott. A pultos arcáról is csak annyit tud leolvasni, hogy igencsak várja már, hogy vége legyen a műszaknak. Ismerős neki az érzés; ha mostanában nem is, de tizenévesen volt, hogy nyáron felszolgált esküvőkön és eléggé elfáradt mindig a nap végére. Szóval az a lényeg, hogy el tudja képzelni, ami most a pultos fejében járhat.
- Igen, előfordult már – mondja beletörődően és elgondolkodik azon, hogy mi az, ami miatt látszik rajta, hogy „sokat jár erre”. Helyesbítenék, nem is sokat, hanem csak néha, amikor a drága ideje engedi. Leveszi a dzsekijét és maga mögé teríti a bárszékre, de a tárcáját maga elé teszi a pultra, majd végignéz magán. Mi az ami arra utal, hogy egy kocsmajáró? Tetovált karjait a pultra támasztja, aztán rá kell jönnie, hogy semmi olyat nem talál. Normálisan fel van öltözve, a tetoválás pedig szerinte nem elítélendő, ahogy a fültágítók sem, szóval inkább el is engedi a dolgot. Vagy meg kellett volna borotválkoznia esetleg?
- Ennyire látszik? – teszi fel a kérdést egy mosollyal fűszerezve.
- De ha az megnyugtat, nem vagyok piás – ezt már ő sem tudja, hogy miért mondta. Int a pultosnak és egy ”kettest” mutat az ujjaival; ennek megfelelően két adag pia csúszik elé. Az egyik úriemberhez méltóan a hölgy elé tolja bal kezével. Ez a tette nem éppen az előző mondatát igyekszik alátámasztani, de ezzel nem foglalkozik. Közben megállapítja, hogy nem néz ki rosszul a lány, de abban is biztos, hogy egy pár évvel fiatalabb nála..

Lilith Holloway

Felerősödik benne egy kezdetnek halvány gondolat: tanítás. Egyszer már elkezdte, de az nem sikerült. Pont ezért nem is valószínű, hogy akad rá jelentkező, szóval inkább el is hessegeti a gondolatot. Türelme az mondjuk lenne, szeretett tanítani, de már nem tudná akkora szívvel csinálni. Hagyjuk a témát, térjünk vissza a jövőből a jelenbe, azon belül is a csárdába.
A lány szabadkozása hallatán csak legyint egyet színpadiasan egy mosollyal, mivel nem nagyon viselte meg, amit mondott neki. Ezzel jelzi, hogy már túl van rajta, hagyják inkább a témát.
- Te viszont szerintem először jársz itt - jelenti ki a feltételezését, miután kortyol egyet a frissen rendelt italából, majd folytatja is.
- Mi szél hozott erre? - teszi fel a kérdést, ami talán elindíthatja a beszélgetést. Nem remél valami sokat, de megteszi, ami tőle telik. Legalább már érte valami impulzus a mai napon. Ha nem is túl sok, egy átlag ember nem is tulajdonítana neki sok figyelmet, neki ez most számít. Azt a következtetést már levonta, hogy a lány valószínűleg diák, azért biztosra megy. Egyszer még végignéz rajta, aztán megszólal.
- Navine? - kérdez, aztán kortyol egyet, majd int, hogy önthetnek még egyet.
- Nem is, inkább levita, ugye? - igen, ez lesz az. Érzi, hogy a korrigálása jó irányba halad. Nincs igazából célja sem a beszélgetéssel, kicsit öncélú is: nem akar egyedül lenni. És ilyenkor jön be a vak szerencse, mint a filmekben, hogy egy hölgy siet a segítségére, csak azért, hogy hősünk elfelejtse minden bánatát és jobb kedvre derüljön. Majd meglátjuk, hogy ez mennyire sikerül. Hogyha a lány válaszol neki és ismét beüt a csönd, akkor Chuck megint megszólal.
- Dobok egy sárgát - mondja, miközben feláll a pulttól, de a kabátját ott hagyja, ezzel jelezve, hogy visszajön. S közben titkon reméli, hogy partnere addig nem lécel le.
Nagyjából öt perc múlva újult erővel tér vissza és rendel két főre újabb italt.

Lilith Holloway

Úgy tűnik, hogy nem is járt rosszul azzal, hogy nem a Pub-ba ment, hanem csak ide a csárdába. Az egyetlen oka erre a tettre az volt, hogy ez közelebb van.
Miután visszatér a WC-ről, megfogja az itallapot és nézegeti a felhozatalt, hogy mit rendeljen következőnek. Nem igazán tud dönteni, szóval átcsúsztatja a mellette ülőnek.
- Mi legyen a kövi? Te választasz - adja át a lehetőséget, mert ő most legszívesebben tolna egy Whisky-t, de nem biztos benne, hogy ebben a hölgy is partner lenne.
- Ja, értem - reagál a lány válaszára. A válaszból Chuck arra következtet, hogy nem igazán szokott pihenni, vagy szórakozni, mert nem volt túl magabiztos. A srác szerint ez öreg hiba, mert nem lehet szórakozás nélkül élni. Ehhez inkább nem fűz hozzá semmit, mert nem tartja fontosnak, helyette továbblép.
A levitát valószínűleg eltalálta, mert a lány nem reagált, szóval felírhat magának egy plusz pontot. Közben elgondolkodik azon, hogyha legközelebb Pesten jár, akkor beújíthatna egy pár ruhát, mert már unja a régieket és egy részük már csak otthoni használatra alkalmas a rajtuk keletkezett sérülések miatt. Most nem külföldön vesz a turnék alatt, mert addig még sok idő van, neki pedig hamarosan elfogynak a ruhái. Eddig szponzorálták, mert jól jártak, ha ő hordja bizonyos márkák ruháit, de felbontotta a szerződést, mert egy alapfeltétel, hogy fotózásokra kellene járkálnia, amiket soha nem szeretett. Meg amúgy is, jobban szerető saját magának meghatározni, hogy mit vesz el. Erre mindig is odafigyelt, nem enged belőle.
- Dobos vagyok - mondja egy mosollyal, de nem sugall magából semmilyen nagyképűséget. Pontosan tudja, hogy eddig meddig jutott el, no meg, hogy semmivel nem több másnál csak azért, mert egyes mugli berkeken belül "híres". Azt nem tartja valószínűnek, hogy itt a faluban bárki is tudná, hogy ő kicsoda. Legalábbis a zenei világból nem, maximum régről lehet ismerős bárkinek is, diákkorából. Mondjuk ahhoz képest meggyőződése, hogy sokat változott a külseje.
- Szóval nem vagyok menő auror, vagy éppen kviddics-világbajnok - mondja gúnyosan, az utóbbi "foglalkozást" el sem tudná mondani, hogy mennyire utálja. Nincs baja a sporttal, de a kviddicst gyűlöli. Idióta, felvágós sportnak tartja, a játékosok nagy részével együtt.
- És te hányadikos vagy? - kérdezi, hogy ne csak róla beszéljenek.

Lilith Holloway

Azon gondolkodik, hogy már kezdi unni a pia ízét is; túl sokszor járt már úgy, hogy az estéit egy pár pohár, vagy üveg bánatfelejtő mellett tölti. Hiába eltérő az ízük valamennyire, nem tudna értékelni egy újabb újdonságot. Ráadásul az az igazán szomorú, hogy egy pár éve még nem is gondolt volna arra, hogy ennyire ambíció nélküli lesz az élete. Mindig is egyedül érezte magát, de reménykedett a holnapban. Mostanra már ez is megszűnt; no meg az is megváltozott, hogy régebben rendszeresen edzett, odafigyelt mindenre. Most már a külsejéért sem küzd annyit, mint akkor. Nem arról van szó, hogy meghízott, pocakot kövesztett, és már nem látja a lábujját sem, hanem csak egy kicsit látszik rajta, hogy megfáradt az élettől, huszonévesen. Bevallhatjuk, hogy nem jó érzés ennyi idősen bárkit is kiégve látni.
- Sublimal Criminals - mondja rezzenéstelenül, mert nem gondolja, hogy bármit is mondana neki a név, annak ellenére, hogy ismert; bár, inkább a mugli világban.
- Előtte az Earthwalkerben voltam - mondja ugyanolyan üresen. Az utóbbi bandára olyan semlegesen gondol vissza; csak a zene tartotta őket össze, mint együttest, ezért is bomlott fel az egész egy idő után, amikor már mindenki jól állt anyagilag és úgy látták, hogy innen már nincs tovább. Referenciának jó volt.
- De gondolom ezek nem mondanak neked semmit, szóval tökmindegy. - mondja egy mosollyal, majd kortyol a hölgy által rendelt Whisky-ből.
Soha nem volt jóba a kviddiccsel, mindig is gyűlölte, mint az alkoholmentes sört. Nem azért, mert nem tud repülni -az csak a kisebb része-, amikor sulis volt, akkor a kviddicsesek mindig többet gondoltak magukról, mint amik valójában. Pedig a kidíszített egyenruhától nem lettek erősebbek, sem okosabbak. Ezt Chuck egyszer tudatta egy eridonos hajtóval még jó pár éve, amikor valamiért belekötöttek. Pálcát rántott a másik, de Chuck azt nem szereti, azért inkább adott neki egy ájulást és gyengélkedőt erő pofont. A másik oldalon meg nyilván egy nagyobb zúzódást és pontlevonást. A pálcáját ritkán használja, most sincs nála. Nem érzi akkora nagy dolognak ezt a varázslósdit, próbálja hűhó mentesen élni az életét. Jó, persze, néha jól ön egy két hangszigetelő, vagy tértágító bűbáj.
Bólint egyet a lány válaszára, amiből megtudja, hogy harmadikos. Addig még ő is eljutott. Ötödikig járt ide, utána magánúton oldotta meg a dolgot, hogy meglegyen a végzettség. Biztos, ami biztos.
- És mi a helyzet ott a kastély falain belül? - kérdezi, mert hirtelen feltörtek a régi emlékek. Mindig csak a rossz vonzotta, meg amivel baj van és veszélyes. Nem akart soha sem menő lenni, egyszerűen rossz gyerek volt, de több tapasztalatot szerzett, mint pár unalmas felnőtt.
- Nincs kedved feldobni valamivel a hangulatot? Kezd unalmas lenni itt ez az egész. - akár ki is mehetnének. Bár, ahogy a lányra néz, nincs túlságosan felöltözve, szóval hosszabb távra csak akkor érdemes kimenni, ha előbb elmennek Chuck házába valami kabát szerűségért, meg egy pulcsiért.