Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Nem is kétséges, hogy Lili puszta jelenléte is megnyugtat. Ahogyan érzem a hátamat érintő ujjakat, hálás melegség járja át a lelkemet, de egyelőre még annyira kellemetlen a hányinger, hogy ennek egy ideig még nem tudok hangot adni. Orvosságot ugyan eszem ágában sem volt betenni, mert ahhoz eléggé felkészületlen vagyok ilyen helyzetekben, de a víz is tökéletesen megteszi.
– Ühüm – bólogatok két korty között, majd csillogó kékjeimet az ő szemeibe fúrom. Igazán kíváncsi vagyok erre a helyre, mert Lili csupán annyit mondott nekem, hogy menjünk el kirándulni. Nagyon régen jártam már a kastély birtokán és Bogolyfalván kívül máshol. Igazság szerint édesanyámat is évezredekkel ezelőtt ölelhettem magamhoz, de ezekben a pillanatokban meg is fogalmazódik bennem, hogy hamarosan haza kell látogatnom. Egy nagyot nyelve dobom vissza táskámba a flaskát, majd izgatottan, Lili felé fordulva indulok meg mellette.
– Angyali Menedék – ismétlem, ízlelgetem a nevet. – Hát ez valami ku… - húzom el a szájamat, mert tudom, hogy nem szabad káromkodni hölgytársaságban. – Gyönyörű – tekintek körbe, miközben valódi illatorgia támadja meg széles szaglószervemet. – Ó – tátom el játékosan szájamat. – Várnak bennünket? De izgalmas – villantom meg fogszabályzómat. – És… mit lehet itt csinálni? Számháborúzni ketten nem nagy buli, de ha jön a tulaj, akkor talán beszállhat, ha akar – vonom meg csapzott kis vállaimat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ahogy szavai simogatják elmém, akaratlan csukódnak le szemeim és húzódnak mosolyra a fénylő vörös ajkak a porcelánnak tűnő arcon, amit én viselek, mégsem lehet soha az enyém. Pár röpke másodpercig hagyom, hogy hangja visszhangot verjen egész lényemben, majd határozott mozdulattal csukom össze a zsebórát és csúsztatom vissza a zsebembe, hogy eleget tehessek a kedves utasításnak és a bárszékről lecsusszanva olvadjak bele a tömegbe. Mielőtt megtehetném, hallom Donát erőteljes hangját, amire megtorpanok. Széles mosoly költözik orcámra, a vállam fölött pillantok vissza arcára, ami egyszerre tükröz bosszúságot és értetlenséget, majd zöldjeim a pohárra siklanak, amiben ott pihen az érintetlen második kör. Látom, ahogy mutató- és hüvelykujját összedörzsöli, várva a fizetséget az italokért, amire majdnem felnevetek. Az ingert lenyelve érintem meg a tudatát, nem titkolva személyazonosságom többé. Pillanatokon belül elnyílnak ajkai, ahogy engem bámul, majd biccent egyet felém és megy vissza a dolgára, nyugtot hagyva számomra. Egyszerűen képtelen vagyok megunni...
Ahogy az iroda felé haladok tömegen át, gondolataim minden lépéssel egyre közelebb visznek a probléma gócpontjához. Arcomról lassan lehervad a mosoly, tekintetem komollyá válik, ahogy a lehetőségeket latolgatom. Futó pillantást vetek csak Lórántra, ahogy elhaladok mellette, elmém végigcirógatja az övét és szemem sarkából még látom, ahogy megborzong. Nem kérdez semmit, nem állít meg, még csak utánam se pillant, mikor végre elérem az irodát és határozott léptekkel haladok keresztül a küszöbön. Hátam mögött némán csukódik a tömör faajtó, tökéletes némaságba zárva kettőnket.
Egy pillanat erejéig viszonozom mosolyát, majd lépek az ablakon túli fény áztatta mező elé. Tekintetem lehunyom egy pillanatra, szinte érzem, ahogy az aranyszőke hajszálaimat is táncot lejt a szellő... véleményem szerint már nem sokáig.
- Blake nagyobb kutya, mint gondoltuk - kezdek bele kertelés nélkül. Karjaimat mellkasom előtt fonom össze, fejem kissé előre biccentem, ahogy már az este folyamán annyiszor megtettem, újra felidézzem magamban Ilian kétségbeesett arcát és rémült szavait. - Ilian lebukott. Nem csak piti bájitalokkal és drogokkal üzletel, elég erősen benne van a keze a fegyverkereskedelemben is. Iliant az egyik raktáruk előtt meszelték le... - mondom szárazon a tényeket, hogy végül oldalt lépjek és végre Alfira emeljem tekintetem.
- Ügyesen elrendezte, nem hozta magára feleslegesen a figyelmet és nem tudták meg, hogy kinek dolgozik... - de... de mégis aggódom és ez tökéletesen kiolvasható a tekintetemből. Nem akartam közel engedni magamhoz, mégis kötelességemnek éreztem, hogy felkaroljam... mi van, ha a segítségem egy olyan útra terelte, ahonnan nincs visszaút?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Örülök, hogy a kis kalandunk nem itt ér véget, hanem van még azért folytatás, de nagyon sajnálom szerencsétlent és azt hiszem, visszafelé inkább vonatozni fogunk. Lehet, hogy hosszan tart és csak késő este érünk vissza Bogolyfalvára, de sokkal biztonságosabb a gyomrunknak. Vagy, esetleg veszek itt valami bio gyógymódot magunknak, mert azért én se szeretném, de teljesen kifordulna a pocakom a helyéről azért, mert egyik helyről a másikra hoppanálunk. Figyelem az arcát, ahogy beérünk a helyre, és egyből érzem, hogy olyan, mintha egy láthatatlan erőtéren jöttünk volna át, az egész testem elkezd jóleső nyugalommal bizseregni.
- Reméltem, hogy tetszeni fog.
Vallom be vidáman, mert megnyugtat, hogy nem egyből fintorog rá vagy giccsesnek tartja, mert nagyon fontos a véleménye, szeretném, hogy amikor elmesélem neki a nagy hírt, akkor ne arra gondoljon, hogy fúj, de giccsparádé lesz ez. Nyilván mivel ez egy Vajda esküvő lesz, szó sem lehet arról, hogy kicsi lesz, de ha már nagy, akkor szeretném, hogy olyan legyen, ami szép és amiben én is benne vagyok. Szerintem ez a hely gyönyörű és annyira benne érzem magunkat, annyira látom, ahogy a feldíszített fák és téli virágok között sétálok abban a gyönyörű ruhában, ami évek óta a szekrényemben pihen, hogy egyszerűen képtelen vagyok azt mondani, hogy ne itt legyen az esküvőm.
- Igen, de előbb szeretnék kicsit körbe nézni, megtapasztalni a hely varázsát. Korábban még nem voltam itt, viszont nagyon sok képet láttam már a helyről, és volt egy olyan érzésem, hogy ez tökéletes. Egy örök emléknek gondolom azt, ami itt történik, de éreznem kell, hogy valóban olyan-e.  
Sejtelmesen elmosolyodok és kacsintok egyet, viszont az izgalom az jól érződik rajtam, hiszen emberek, itt lesz az esküvőm, ha minden jól megy.
- Nem most lenne a buli, de még idén. Télen. És nem számháborúznánk.
Lépek be a pavilonba, és a tóra pillantva kiszélesedik a mosolyom, ahogy végül a kék szemekbe mélyesztem a zöldjeimet.
- Azért szerettem volna eljönni velem ma ide, mert szerettem volna végig sétálni veled ezen az ösvényen és szeretném, ha az évben később szintén végig sétálnál velem, hogy az út végén átadj a vőlegényemnek.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Kellett neki az a bátorító mosoly. Semmi több, csak egy mosoly elég volt, hogy azonnal jobb hangulatba hozza. Nem mintha azelőtt rossz kedve lett volna, de ilyen helyzetekben mindig örült minden bátorításnak.
Talán épp ez az aprócska gesztus adott neki erőt ahhoz, hogy végig csinálja az egyéni produkcióját is. Talán ha nem lett volna ott Zsombor és nem akart volna bizonyítani neki, akkor a sérülés után otthagyta volna az egészet. Vagy legalábbis lényegesen leegyszerűsítette volna a koreográfia végét. De így volt kiért és volt miért dolgoznia, küzdenie és harcolnia. A jutalmul járó ismerős taps megmelengette a szívét, jó érzésekkel távozott a színpadról, hogy aztán meglephesse kedvesét.
- Zsombooor - kuncogott ahogy lábai elemelkedtek a talajtól. Úgy érezte magát, mint kislánykorában talán. Felszabadult volt és boldog, mindenkinél boldogabb. A fiú társaságában alapvetően is rendszerint így érezte magát, nem még ebben az eufórikus pillanatban. Alig érezhetően megbillent, ahogy talpa ismét a földdel találkozott, a bokájának nem tetszett a hirtelen pozícióváltás. – Örülök, hogy tetszett, de ezt most bekéne kötnöm, mielőtt rosszabb lesz – pillant kissé bocsánat kérően először a fiúra, majd a lábára, csak hogy ő is értse, miért lép ki az ölelésből és teszi le a fenekét egy székre. Azért nem felejti ám el magában még háromszor elismételni a fiú szavait. Gyönyörű. Csodálatos. Tehetséges.
Okos lány lévén mindig van nála egy adag fásli és fájdalomcsillapító kenőcs. Leoldotta lábáról spicc cipőjét, hogy aztán a táskájából előhalászott kellékekkel stabilabb állapotba hozza sérült végtagját. Felvette kedvenc hosszúszárú pöttyös zokniját és a legkényelmesebb tornacipőjét nem törődve azzal, hogy milyen látványt nyújthat. Így legalább kényelmesen érezte magát és a többi nem számított. Fejével intett a göndörnek, hogy üljön oda mellé, ha esetleg eddig még nem tette volna meg. - A többiek milyenek voltak? - kíváncsiskodott. Bár tudta, hogy érdemleges választ valószínűleg nem fog kapni, de azért próbálkozott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

A hirtelen jött köztük lévő fezsültséget elkezdte magában érezni. Az érzékszervei mintha kiélesedtek volna, a szívdobogása felgyorsult, izmai akaratlanul megfeszültek. Erőszakosan nyugtatta magát, ugyanazt a légzés technikát használta, mint mikor elkapta a pánik. Küzdött a benne munkálkodó elemi ösztönnel, hogy megvédje magát egy be sem következett támadástól. Egyébként is negatív kitörésű volt a vadmágiája, általában akkor nyilvánult meg, hogyha hirtelen jött stresszhelyzet érte, mint az első alkalommal is. Flynnért viszont jobban aggódott. Hiába próbált megnyugodni ő maga, ha az állatot nem tudta lenyugtatni. Nem is tudta eldönteni, hogy ettől rettegett inkább, hogy rátámad a sárkányleopárdra, vagy őrá támadnak rá. Egyiknek sem lett volna kifejezetten boldog vége.
- Azt tudtam, hogy elemista vagy, de azt nem, hogy hydromágus – bólintott egy aprót, hogy ő is képben van. A kettejük közt vibráló levegőből mondjuk kitalálhatta volna már, ha lett volna annyi esze és lélekjelentléte. Túlzottan lefoglalták a pesszimista végkimenetelek, hogy mi minden sülhet el rosszul ebből a kis folyosói találkozásból.
- Én Sára, ő pedig Flynn – eresztett meg egy mosolyt a navinés felé. Egyelőre megbizonyosodott arról, hogy nem lesznek problémák, így már nem volt annyira feszült mint az előbb. Mintha Flynn is visszább vett volna magából. – Még sokat kell tanulnia. Tavaly év végén került csak hozzám – pislogott le sárkányrókájára. Benito sokkal nagyobbnak tűnt, ránézésre úgy sejtette, hogy már jóval régebben van Laura mellett, mint mellette Flynn. Mondjuk ezt a néhány hónapot nem lett volna nehéz überelni. – Mióta van nálad? – kérdezett rá végül, mert csak kíváncsibb volt annál, mintsem hogy visszafogja a kérdést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

- Cicát és teknőst is tarthatsz egyszerre, szerintem nagy bajuk nem lenne egymással. – Vagyis véleményem szerint a teknősök meg a macskák jól megvannak egymással, a teknős nyugodt habitusa jól kiegészíti a macskák örök játékosságát. Már ha épp olyan a macsek, mert vannak ám olyan lusta disznók, akiknél még a tekik is sokkal izgalmasabbak és energikusabbak. – Ez a narvál téma tök izgi! Majd ha nagy leszel lehet egy ilyen akváriumszobád, tudod – vigyorgok rá. Mekkora menő lenne már! Esküszöm, állandóan nála lógnék, csak hogy láthassam, hogy hogy úszkál a kis, vagyis inkább nagy állatkája. Szerintem ez valamilyen életcélja lehet neki is, nem lennék meglepve. Mondjuk az szerintem tök menő, hogyha ilyen álmai vannak.
Nem igazán hallom, hogy mit akar kérdezni, mert én mint egy szuperhős repülök rá a macskára, akit egy pillanatra meg is érintek, azonban elszalad, mielőtt ténylegesen magamhoz ölelhetném. Na igen, szép nagyon koppanok, mert a kő kemény amire én ekkora lendülettel ráesek. – Sose voltam jobban – nyögöm félig fájdalmasan félig nevetve. Én az az ember vagyok, aki olyan jókat tud derülni a saját nyomoromon. – Nevess ki nyugodtan, nem fogok megsértődni – kuncogok, miközben ülő helyzetbe tornázom magam. Tudom, hogy most nevethetnéke van, hiszen ki a fenének ne lenne, mikor valaki aki előtte mellette sétált egyszer csak repül egyet majd koppan a kövön? Én olyan gátlástalanul röhögnék ki bárkit miután felsegítem, hogy azt öröm lenne nézni. És nem zavar, hogyha rajtam nevetnek, ha okot adok rá.
Úgy látom, nincs nagy bajom különösebben, csak egy kicsit poros lettem, meg lehet, hogy lesz néhány lila és zöld foltom holnapra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Most mondjam el, hogy tényleg a fejem? Vajon mindenkivel ilyen értetlen vagy csak velem? Mindegy is, aprót bólintok a visszakérdezésére, hogy a fejem. – Csak vicceltem, nem fogok hányni – jelentem ki makacsul. Nincs annál rosszabb, ezért ha csak nem muszáj nem lovallom bele magam nagyon. Ritkán esik meg, hogy visszaköszön az előző étkezés, nem véletlenül.
Kérdéseit kell néhány perc, hogy ténylegesen fel tudjam dolgozni. A koncentráció jelen pillanatban nem éppen az erősségem. – Azt hiszem úgy három órája, olyan, mintha mindenhol fája de leginkább talán elöl és oldalt és folytonosan fáj, nem csak lüktet – összegzem végül lassan. Nem bánom, hogy faggat, csak éppen az zavar, hogy nem tudok rá értelmesen, azonnal válaszolni. Nem szeretem, hogy így leszedál egy kis fejfájás. – Nem vettem be semmit és egy kicsit szédülök, igen – bólintok ismét. Jobb kedvem nem lesz, de ahogy telik az idő már egyszerűen nincs energiám hogy agresszíven lépjek fel vele szemben. Hálásnak szánt pislogásokkal nézem végig, ahogy kérdezősködés közben nekiesik a bokámnak, hogy legalább annak a  végére járjunk. Haladunk, haladunk.
Utolsó kérdésére nem válaszolok, csak óvatosan lábra állok és hagyom, hogy segítsen eltámolyogni a legközelebbi ágyig. Azt hiszem, tényleg jobb lesz hogyha lefekszem, legalább addig amíg a gyógyszer nem érkezik meg. Remélem, hogy ennyi kérdésből már ki tudta találni, hogy mivel tud segíteni rajtam, mert lehet, hogy itt pusztulok el, ha nem. És igen, ahogy a fejem a párnára kerül már lebeg is hozzánk az aprócska fiola, amit ha átnyújt nekem gondolkodás nélkül döntök magamba, hogy aztán visszafeküdjek.
- Köszönöm. – Kivételesen nem esik nehezemre, hogy hálás legyek neki, mert éppenséggel megmentett a további szenvedéstől. Pedig úgy jöttem ide, hogy na majd most hogy megmondom neki, csak azzal nem számoltam, hogy lehet, hogy ez az egész még rosszabb lesz, mire ideérek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Talán majd legközelebb. Bólintok, hiszen ki tudja, lehet leszek én még jóban a baglyokkal. Ha nem is az összessel. Marci válaszából egy kis aggodalom hallatszik ki. Nem a legkellemesebb.- Hát, sajnálom. A legközelebbibe beleírhatnád, hogy képzeljétek, találkoztam egy bolondos fruskával, akinek az alsóneműi lógtak mindenhol, és baglyokkal veszekedett. Huh, képzelhetitek! Ha valami vidámat szeretnél belecsempészni, itt vagyok!  
Igazából van, amikor szeretek magamból kis bohócot csinálni. Mások kedvéért. Nem szeretem, ha valaki szomorú. Akkor, ha netán én is szonorú vagyok, inkább megpróbálom átfordítani jóra, viccesre. Tudom, hogy a szomorúsűgnak meg van a maga helye, feladata, de sosem árt mellé egy kis nevetés, hogy amikor egyedül vagy, önmagaddal a némasággal, akkor is fel tudj nevetni, vagy mosolyogni. Az elűzi a démonokat. Marci pedig olyasvalakinek tűnik, aki megérdemli ezeket a kósza ajándék kacajokat. - Szüleidnek írtál?
Tudom, hogy lehet, most én is belenyúltam valami kellemetlenbe. Eszembe jutott Rózi, akinek nem volt egyszerű köre szüleivel a varázsló dologban. Mugli világból hirtelen belecsöppenni nem kis dolog lehet. Nem kisebb a szülőknek sem. De bízom benne, hogy idővel minden mugli szülő megbékél a dologgal. A család az család. Tartson össze. Kusza világunkban egy kellemes otthon bázis. Ha ez a talaj meginog, onnantól minden nehezebb. - Ó, vacsoráig simán végzünk. Főleg mert éhes vagyok, és nem szeretem megvárokzatni a hasam. Közben pedig ha eszembe jut valami, kérdezz bátran. Nem mondom, hogy mindenre tudok is válaszolni, de igyekszem.   Az első napom első percei azzal teltek, hogy megtaláljam a hálókörletem. Egy festmény nagyon szívélyesen eligazított, csak épp az ellenkező irányba. Persze egy kis téblábolás után gyorsan megtalálam. Marci kérdése kicsit elgondolkkodtat. Igazából még nem gondolkoztam el ezen úgy igazán. - Hát..Szeretem az atmoszféráját, a környezetet. A faluban bóklászni ősszel, vagy csak a kasély előtti réten leülni egy padra. Néha kilopózni és édességet falni. Szeretem, hogy találtam barátokat. Azt is szeretem, hogy kicsit elkülönültem a családomtól. Én vagyok a nagytestvér, és otthon néha sok minden hárul rám. De itt... Egy pillanatra elhallgatok. Marcira nézek, aztán folytatom. - Szóval itt most csak Liza vagyok. Nem a nagytesó. Nem tudom érthető e, amit mondok. Neked vannak testvéreid? Tudom, hogy egy egyke élete más. Vagy ha nagyobb testvére van...milyen jó is lehet az! - Igen, igen, a cuccaim. Elnézünk a déli szárnyra?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Juhász Laura egy őrülten kedves lány - fogalmazódik bennem a gondolat. Eddig is gyanús volt, de amikor engem kezd vigasztalni, pedig én hoztam őt ilyen kellemetlen helyzetbe, akkor megszilárdul ez a sejtés.
- Hát jó, de felelősnek érzem magam. Le is beszélhettem volna róla, ha tudom, hogy ez a helyzet.
Mindketten tudjuk, hogy egy szerelmes pasast egy bérénekes erkölcsi intelmei nem hatották volna meg.
- De legalább az már biztos, hogy legközelebb jobban odafigyelek, hogy mit vállalok el.
Még akkor is, ha egy galleon ütné a markam érte.
Egy kicsit zavarba jövök, amikor arról beszél, hogy milyen visszafogottak a párjával. Mintha a diszkrét intimitásról még beszélni is kínos lenne. No meg... még sosem volt senkim, mit tudhatok erről?
Már belekezdenék, hogy sajnálattal közöljem, nem fedhetem fel a srác kilétét, mikor arról beszél, ötlete sincs, ki az. Szerencsére azzal folytatja, hogy nem fog róla faggatni, így becsukom a számat.
A beszélgetésünk valahogy könnyedbe vált át észrevétlenül, Laura sokkal vidámabbnak tűnik. Egy alkalommal szélesen elmosolyodik, engem viszont éppen meghökkentenek szavai.
- Engem? Miért reméled, hogy engem küld? - pislogok sűrűn. Ahhoz képest, ami benne játszódhatott, jóval kedvesebben fejezte ki nemtetszését a dalválasztás és az egész szerenád-dologgal szemben. Azért olyan botor nem vagyok, hogy még kétszer beleálljak a húrt feszegető bábu szerepébe.
Bár mivel mi már úgyis tudjuk, hányadán állunk, legalább több kényelmetlen meglepetés nem érné. Ellennénk, játszanék neki valamit...
Megszülető ötletemet egy kérdés szakítja félbe.
- Nem is tudom, mióta gitározom. Talán három éve. Honnan tudtad, hogy nem ez az első? - nézek rá furcsán.
Talán legilimentor? Az megmagyarázná, miért ilyen elnéző velem: látja, hogy nem rossz szándékkal jöttem. Akárhogy is, azért válaszolok, nincs abban semmi.
- A kisebbik bátyámtól örököltem az első gitárt, ő mutatta meg először, hogyan kell játszani. Ez a második, simítom meg szeretettel a fekete testet magam mellett. A nagynénémtől kaptam karácsonyra, mert látta a család, hogy én nem fogom egyhamar abbahagyni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Nem hagyhatom, hogy véget érjen. „Semmi, semmi. Csupán múló rosszullét” jeligével túl is lendülök a dolgon, de igaz, ami igaz; hazafelé útra biztosan szükségem lesz egy bájitalra, amivel kibírom ezt a megterhelő utazásformát. Hosszú ujjaimat zsebre vágom, és úgy sétálok tovább Lili mellett, el-elmosolyodva, miközben a minket körülvevő parkot figyelem. Szavakkal nem lehet leírni, hogy mennyire kellemes a Menedékből áradó energia. Mélyet szippantok a levegőből, és az izgalmasabbnál izgalmasabb illatokra néha elsóhajtom magam egy aprócska nyögdécselés kíséretében.
– Nagyon is – fordítom vissza boldog arcomat Lili felé, és láthatóan jobb színem van, mint néhány perccel ezelőtt. Visszakerülni látszik a megszokott vidám pír, és szemeim is ismét úgy világítanak, mint ahogyan azt elvárnánk tőlük. – Biztosan Laylának is tetszene – csücsörítek elgondolkodva. Újabb randevúra kellene hívnom, és ez a hely tökéletes lenne hozzá. Gondolataimból barátom szavai rángatnak vissza a gyönyörű valóságba. Madarak csivitelnek, néha el kell hessegetnem ugyan egy-egy rovart, de engem nem zavarnak, sosem bántom őket. Mondjuk, félek a családjuk bosszújától, ám magamtól sem szívesek oltok ki egy életet sem. Színpadiasan szimatolok a levegőbe.
– Én eléggé tökéletesnek érzem – bólogatok, és figyelem, ahogyan Lili elindul a pavilon irányába. Én csak fejemet oldalra biccentve, kezeimmel zsebemben kísérem végig lépéseit. Kíváncsi vagyok. Tényleg van valami apropója az ittlétünknek?
– Aww, Lili! Nemár – húzom el sértődötten az ajkaimat. – És… máskor? – fogalmam sincsen, hogy miért nem egyezik bele a játékba, hiszen mindig olyan jól elszórakozunk, és… várjunk csak! Mi ez a sejtelmes vigyor? Viccel velem. Sunyi mosoly száguld végig ajkaimon, és éppen előre lépek, jobb kezemet kivéve zsebemből, és mutatóujjamat a levegőbe emelve, amikor ő folytatja a mondatot, én meg… – Vőlegény – ízlelgetem a szót még teljes sötétséggel szemeimben, majd hirtelen tátogni kezdek, akár egy partra vetett sügér, és eszeveszett mód kezek mutogatni Lilire. – Te és Vajda… ti… ti összeházasodtok? – tágulnak ki szemeim megmagyarázhatatlan boldogsággal vegyülve. És ekkor esik le a végén kimondott kívánság. Nagyot nyelek. Szemeim könnytől csillogva kezdenek remegni, majd ledobom a földre az oldaltáskámat, és odaszaladok Lilihez. Hosszú karjaimmal átölelem a derekát, és arcomat nyakába fúrom. Nem tudok még megszólalni; ez életem legcsodásabb napja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Körbepillantok. Nekem már természetes, hogy a falat kaméleon festék fedi, mely olyan színt vesz fel, ami a napszakhoz és a benn tartózkodók kedvéhez idomul. Elmosolyodom és visszafordulva a fiúhoz tartom barátságos arckifejezésemet - A szemednek nincs baja. Ez a fal tényleg színváltó - mondom megnyugtató hangon. Minden új, minden szokatlan. De izgalmas is egyben. Jó lenne kicsit a helyében lenni. Nem vagyok irigy, mert én is rá tudok csodálkozni még sok dologra, de ennyi friss élmény azért már nem ér engem, pedig az érzés jó nagyon. Ezután újabb kérdésekkel bombáz, megfogadva tanácsomat, hogy addig tegye míg ilyen csend és béke van itt a gyengélkedőn. - Például az, hogy a házadnak pontokat gyűjtesz azzal ha jól tanulsz és egy verseny van ezen az alapon, ami egész évben tart és az évzárón mindenki a győztes házat ünnepli - mesélem a házkupa lényegét - Aztán persze, ha valami butaságot vagy csínyt követsz el, akkor le is vonhatnak pontokat. Szóval inkább ne járj tilosban, vagy legalább ne vegyék észre se a tanárok, se a prefektusok, vagyis azok a diákok, aki mint őrszemek figyelnek rátok, többiekre - magyarázom és kicsit szégyenlem magam, hogy nem tudok szent lenni és csak azt mondani, ami helyes. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy büszke vagyok rá, de anno pár kis kihágásom nekem is akadt. Viszont kihasználva angyali ábrázatomat mindig csak legyintettek rájuk. Ne gondoljon senki nagy dolgokra. Azért az alaptermészetem nem volt sokkal másabb. - Nem alkudozunk! - emelem fel mutatóujjam és összevonom szemöldökömet. Nem nagyon, csak annyira morcosan, hogy tudja itt az én szavam a perdöntő. Szeretek biztosra menni és érezze fekve most magát virgoncul, ha felkel akár össze is eshet a megváltozott gravitáció miatt. Marad a kis fenekén, ez a végszavam. - Az nem kérdés, hogy vissza fogsz jönni - teszem még mellé, hogy ezt is tisztázzuk. Meg kell néznem majd a sebét és legalább arról is mesélhet, hogy milyen volt az első pár napja. Ahogy majd beszámol legalább én is úgy érezhetem, hogy újra diák vagyok. Vicces helyzet lenne, bár amikor ide érkeztem annak néztek. Most is civilben könnyen beolvadhatnék a mestertanoncok közé. Lehet egyszer kipróbálom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Aznap először korán reggel jöttem ki. Előkészültem, elrendeztem mindent, helyet csináltam, mert megkértek. Mert a család többi tagja velem ellentétben még elfoglalt volt. Órákat töltöttem kint, észre sem véve, hogy rendesen átagytam, az csak akkor tudatosult bennem, mikor hazaérve, Sebi egy gőzőlgő forrócsokit nyomott a kezembe. Megkérhettem volna, hogy tartson velem. Nem tettem. Máig ragaszkodok ahhoz, hogy meglegyen nagyival a közös időnk, még ha most is képtelen voltam egyetlen szót is kimondani. Csak néztem a vidáman mosolygó nőt a képen, talán órákig.
Aztán este a családdal. Megvallom, hatalmas nyugalom lett úrrá rajtam, mikor apám a karját nyújtotta, amit habozás nélkül fogadtam el. Ha mellettem van, mindig azt érzem, történhet bármi. Akkor láttam először az új gondnokot. Halvány mosolyt erőltettem az arcomra, szerettem volna neki megköszönni azt, amit ezért a helyért tesz, de apám kimért biccentése megállított ebben. Azokat a vonásokat rajta ritkán látom, így még a sírhoz haladva, visszatekintettem a férfire. Fogalmam sincs, ki lehetett ő, amiért apa ellenszenve ilyen hirtelen megmutatkozott. Nem mertem rákérdezni, nem tartottam illőnek. Egyedül Sebi tekintetét kerestem, s mikor kérdő tekintetemre, egy vállvonás volt a felelet, elengedtem.
Már nem félek a sötéttől. A temető sokkal szebb ilyenkor este, és nyugodtabb. Általában ezért választom a nap ezen szakát arra, hogy kilátogassak. Pedig nem érzem jól magam, mintha lázas is lennék, de nem tudnak úgy az ágyhoz szegezni, hogy egy napot is kihagyjak. És kíváncsi is vagyok, voltaképp nem érzem jól magam amiatt, hogy hátsószándékkal jövök ide. Nagyanyám sírja mellől tökéletesen látom, hogy a gondnok rezidenciájában még világos van, s sűrűn pillantok arra, mikor a földet egyengetem, vagy épp a virágokat és a mécseseket rendezgetem. Hamar kezd úrrá lenni rajtam a csalódottság, hogy talán ma mégse futok össze azzal a különös férfivel, aki képes volt apám arcára olyan ridegséget varázsolni. Azt a kis hangot figyelmen kívül hagyom, aki szüntelen suttogja, pont ezért nem kellene utat engednem a kíváncsiságomnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Egyáltalán nem szeretett konfrontálódni, sőt, igazából az emberek többségével szóba állni sem, de Zsombor látszatra pont nem olyannak tűnt, mint akit Lilla eleve leírna. Nem volt unszimpatikus az ábrázata, nem sugárzott magából olyan felsőbbrendűséget, vagy tahóságot, amitől Lillának alapból viszketni kezdene a tenyere. Szóval alapesetben valószínűleg tökéletesen normálisan elbeszélgettek volna valami tagyanyagról, vagy a varázsvilág működését illető problémakörről. Ezt azonban felülírták a körülmények, különösképp az, hogy ez a srác intim közelségbe kerülhetett a húgával.
Egy dolog nem szeretni valamit, és egy másik elkerülni, és utóbbiban, ha konfliktusról volt szó, nem jeleskedett különösebben a levitás lány. Kiváltképp, ha Sáriról volt szó. Úgyhogy durván nekiment Zsombornak, kertelés nélkül a szemébe mondta, hogy mit gondol, a legkevésbé se bánva, hogy amúgy jobb szerett nem lenni a figyelem középpontjában, ahová most nagyon is be sikerült magukat rántania. Heves reakciókra számított, szitkozódásra, még átkozódásra is, arra, hogy a navinés bizony ki fogja kérni magának, és egy pontig be is vált a jóslata, de aztán kiderült, hogy nem ok nélkül nem jeleskedett a jövendőmondás tudományában.
Meghökkent, szemöldökei kissé összehúzódtak, és feje is kicsit megbillent, Zsombor arcát fürkészve. Arra számított, hogy ez lesz az a pont, amikor el lesz küldve a picsába, ehelyett a másik lényegében elismerte, hogy Lilla nem alaptalanul aggódik.
- Kezeled..? - kérdezte szinte suttogva a szavakat. Majdnem hozzátette, hogy "de micsodát?" de gyorsan kapcsolt, hogy most nem ártana úgy tennie, mint aki tudja, miről van szó. Nyilvánvaló volt, hogy valamibe sikerült beletenyerelnie legutóbbi szavaival, és visszakérdezése így, ebben a formában még nem fedte fel, hogy nem tudja, mibe. Csak hogy kételkedik a hatékonyságában.
Viszont Zsombor hirtelen hangszínváltozása és az a bizonytalanság, ami az arcára kiült, és hangjába keveredett, cseppet sem nyugtatta meg Lillát. Épp ellenkezőleg. Arca még szigorúbb, még fenyegetőbb lett, ahogy tekintetével pásztázta a srác ábrázatát.
Végül megcsóválta a fejét, mint aki nem hisz a fülének.
- Bizonyára rettentően megszerethetted ezalatt a pár hónap alatt... és biztos vagyok abban is, hogy szentül hiszed, hogy titeket egymásnak teremtettek, és sose lennétek boldogok egymás nélkül, de képzeld csak, ez egy tündérmese. Az emberek találkoznak, együtt vannak, aztán már nem, és ezt ismételgetik.
Méghogy szereti! Fogalma sincs róla, milyen valakit annyira szeretni, hogy hajlandó legyen az ember a végletekig maga ellen fordítani akár, ha cserébe biztonságban tudhatja. És ha kell, ő bizony Sári és Zsombor közé fog állni, ha úgy látja, hogy ez a srác nem jó a húgának. Ha a legkisebb jelét mutatja, hogy bármi módon bántaná őt. Márpedig az, ami az imént a felháborodását képes volt elnyomni, olyasminek tűnt, ami bajt jelent.
A könyvtáros a háta mögött megköszörülte a torkát. Sorra került, de Lilla egyelőre nem mozdult, Zsomborra függesztette tekintetét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Teát, köszönöm. Megfigyeltem, hogy nagyon sokan fogyasztanak kávét a településen, de én nem tudom, hogy miért kedves ez az ital olyan sok embernek.
Mondjuk sokan talán azt nem értik, hogy én miért szeretem a teát. Nagyon sokféle van otthon, szeretem variálni az ízeket. Főleg teafüvek, az ízeket én keverem a hangulatomnak megfelelően. Tudom, ez kétoldalú játszma, mert nem biztos, hogy mindig tökéletesen alakul az ízvilág, de aki nem kísérletezik, az sosem tudja meg, hogy mi a csodás benne. Olyan ez, mint a házasság. Én magam ismertem az alapjait, tudtam, hogy milyen a házasság az elméletben, de a gyakorlat sokkal másabb.
Megismerni egy másik embert, beengedni a személyes teredbe, elfogadni, hogy ő másmilyen, ám a másik feled, valaki, akivel egy nap majd teljesen összecsiszolódtok rémisztő. Vannak napok, pillanatok, amikor úgy érzem. Konrád az a férfi, akit nekem szántak, míg máskor idegennek érzem, olyannak, akit sosem fogok igazán megismerni, akinek ha egyszer a bizalmasa lennék, ha ismerném a lelkét, meghalnék.
Ahogy a tea nem tökéletes minden alkalommal, úgy a mi életünk sem az minden nap. Ám engem úgy neveltek, hogy mindig, minden körülmények között tisztelettel beszéljek a férjemről. Ő a családom, ő az, aki felel értem. Tisztelem őt, szeretem. Igaz szeretettel, úgy, ahogy embert még nem szerettem. Ez nem szerelem, a szerelem múlandó ábránd, ez más, mélyebb, intimebb. Éppen ez csal mosolyt az arcomra.  
- Tudom és nem vagyok híve az anyagi segítségnek, szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy ha egy nagyobb pénzösszeget adományoznak, az tényleg oda kerül, ahol szükség van rá, de szívesen vásárolok, adományozok eszközöket, játékokat, virágokat. Olyat, aminek értelme van. A koszorúk készítése közben hasznosnak éreztem magam, úgyhogy azt hiszem, kölcsönös segítségnek is nevezhetjük őket.
Mert valóban, tudtam, hogy minden perc, amit velük foglalkozom, jó célt szolgálnak. Szeretnék majd otthoni díszeket is készíteni, de korán van még a karácsonyi készülődés, így minden kreativitásomat most ebben éltem ki.
- A férjem a legapróbb lépéseket is tiszteli, ő olyan ember, aki szereti a részleteket, szereti látni, ahogy a gépezet beindul. Úgy vélem, magát az indulást sokkal jobban élvezi, mint azt, ha valami tervszerűen működik.
Arra, hogy sétáljunk körbe, bólintok egyet, egy "remek ötlet" kíséretében, és amerre vezet, arra indulok én is. Egy-egy nevet felismerve. Sok kihalt varázslócsalád egy-egy tagja fekszik itt, vannak kripták a távolban, van dolog, erről már hallottam korábban, ám mielőtt beléphettem volna ide, Mr. Selwyn megérkezett és elkezdett csodát tenni.
- Ha gondolja el tudok jönni máskor is segíteni. Most a saját projektemmel megrekedtem, az engedélyekre várok. Addig szívesen segítek önnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Lágyan csóválja meg elsőre a kérdésre fejét.
- Sehogy sem lehet. Nézd, az emberek, mármint, akiknek semmi kórság nem nyomja a lelküket, azok is megvadulnak, kegyetlenkednek. Ha őket sem tudják megfékezni… - hiszen csak elég abba belegondolni, mennyien ülnek börtönökben vagy ahol még van kivégzés, annak halálsorán. Lehetetlen, hogy most ez evolúciós berögződés vagy épp mi és hogyan romlik el, olyan kérdés, amiről napestig lehet vitatkozni. Nem ezért jöttek, nem filozófusok ők, hogy ezen kelljen vitatkozni, csupán csak a kérdésre fókuszál.
- Segítséggel? Hogy aki nem teheti meg, az is hozzájusson a bájitalhoz, vagy csak, hogy ne kezeljék szörnyként. Nem tudom, hogyan lehetne, arról tudniuk kellene mindenkiről, akit megfertőztek valaha és fognak – nem tudja, hogy hogyan lehetne és, hogy van-e rendszer arra, hogy mindenkiről tudhassanak. Fogalma sincs és ezt nem is ő fogja ma megmondani. Talán nincs is tökéletes segítség. Nála sem volt, sőt, tökéletes példája volt annak, hogy mennyire felkészületlen érte őket egy másik világ áldozata. De nem egyedüli, nem ő az egyetlen, aki a mai napig él a világban. Csak van, ahol biztos okosabbak voltak. Felnevet végül, a hasonlat találó és nagyon is kedvelt. Nem titok, hogy az egyik kedvenc űreposza, ami, mugliknál nem is olyan ritka.
- Pontosan, pontosan. Nem is tudtam, hogy ismered – meglepte persze, mikor ilyennel találkozik, aztán jön rá, hogy erre is sokan használnak már mobilt, mindent. Érdekes, hogy nem a mugli világba olvadt bele a mágia, hanem fordítva.
- Igen, volt egy „idézésem” és megvolt a beszélgetés – jó régen volt, igencsak rég, mégis élénken él benne az a nap. Esett, mégsem attól reszketett. – Nem keresett, egyelőre, csak a szokásos jelenésre mentem. Csak annyit tudok, hogy… az incidens óta, valamin dolgoznak – húzza el a száját, mert azt az újságban olvasta és jó kérdés, hogy mire jutottak, vagy mire fognak. – Az meg, hogy milyen érzéseim voltak… Bah. Rettegtem, azt hittem a halálsorra megyek. Hogy vége mindennek, de kellemes csalódás volt az egész. Még ha… - harapja el a mondatot, majd legyint. Nem akarja, hogy leírja, tud már arról, hogy Sándort ezért mi érte, nem akar megint bűntudatot, pedig van. Nehéz. Inkább nyúl újabb süteményért, falatozza inkább, várva az újabb kérdést, amely végül úgy csapódik közéjük, mint valami meteor. Váratlan és gyorsan. Leengedve a kezét, kis szünetet hagyva mered maga elé, ahogy keresi a választ, ahogy csak gyorsan, de átpörgeti magában a szavakat. Végül, elmosolyodva pillant fel a nőre.
- Nem kemény. Sokáig azt választottam, akit és amit elvesztettem. Szeretnék visszakapni pár dolgot, egyszer talán, de… - kicsit elmereng a távolba, pár pillanatra. A szüleit, a testvérét, csak őket. Hogy minden mást? Nem mondana nemet, de csak rájuk vágyik. Ölelésre, kimondott szavakra. – Nem lennék már az, aki előtte voltam. Talán sosem voltam az. Nehéz, furcsa, de ha még nem egészen, de azt érzem; ez vagyok én.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Elhagyva a bagolyházat és újra a lépcsőket róva, immár lefelé, az is eszembe jutott, mit nem szeretek. A lépcsőt. Ezt a rengeteg lépcsőt. Foylton le, fe, aztán megint le és újból fel. Ahogy lefele szedjük a lépcsőket, némán haladok mellette. Akarnék kérdezni, de elnyelem magamban. Furcsa valaki mellett némán haladni, de nekem jól esik. Úgy tűnik, az anyukája neveli valamiért. Nem tudom, csak elhagyta az apja őket, vagy esetleg már nincs közöttünk. Nem tudtam lereagálni, ebből fakadt a csend, amit végül a folyosón megtörök. Csak félhangosan, kicsit a bajszom alatt motyogom, óvatosan Marcira pillantva.
- Sajnálom. Biztos nehéz lehet. Újabb kis zavart csend a részemről, a cipőm orrát kezdem bámulni, és póbálok kikeveredni zavaromból.
- Őszintén? Újból Marcira szegezem a tekintetem. Egy ideig nézem, majd bólintok, hogy hát legyen. - Nem gonoszak. Csak a legtöbbjüknek nem volt rózsaszín a gyerekkora. A személyiség meg hát alakul. És ha rossz hatások értek, rossz irányba alakul. Egyfajta védekezési mechanizmus. Vagyis eddig én így érzékeltem. De akikkel én beszélgetek órákon, teljesen jófejek, és te sem tűnsz egy nárcisztikus baromnak. Úgy látszik, én nem vonzom őket, csak a kedves félét. Ezen meg is örülök, mert tényleg, eddig senkibe nem botlottam, aki rajtam akarná leverni a dühét, vagy ilyesmi. De ha így is lenne, nem nagyon lehet kihozni a béketűrésemből. Bár egyszer kiíváncsi lennék, valaki képes e rá. Csak úgy brahiból. A folyosó kihaltnak tűnik. Teszek pár lassabb lépést, közben pásztázom a lépcsőfordulót, a földet, a plafont, de egyelőre semmi. Nem ez a legrövidebb folyosó, még simán van esélyem ruhát találni. Szurkolok annak, hogy Marci és az anyukája jó családként éljenek. Mi nagy család vagyunk, de a nagycsaládosoknál sem garantált a béke.
- Nos, nekem három kisebb tesóm van. Van egy húgom, aki 7 éves, és két öcsém, ők ikrek, még csak három évesek. Így vagyunk mi négyen. Van, hogy elképzelem, hogy egyke vagyok. Néha tetszik az ötlet, néha megijeszt. Lépek még kettőt, mikor a folyosón elalszik az összes fény. Megtorpanok. Már kint sincs világos, nem szűrődik be fény az ablakokon keresztül sem. Véletlenül belerúgok valamibe, ami csörömpöl, és valahova messzire elgurul. Hallgatózni kezdek, de csak a légzésem hallom.
-Marci? Marci, itt vagy még?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Demeter Hunor - 2020.11.03. 14:50

tök klassz, hogy kiderítetted de... hol alul meg hol az emeleten? én nem lelem a témalinket a kirakott hírben és kicsit el vagyok kavarodva. azért nem nagyon kérdeztem eddig utána, mert nem hiszem, hogy tudnék menni. viszont érdekelne

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Hősnőnk nem ért egyet a fiatalemberrel. A maga részéről hisz abban, hogy mindenkinek meg kell adni az esélyt a változásra és mindenkit megéri megpróbálni megmenteni. Mondhatni hőskomplexusa van, ám ennek ellenére tiszteletben tartja Belián vélekedését. Ezért nem kezd vitázni, hiszen most a fiú szavai számítanak. - Talán úgy lehetne, mint ahogyan az AIDS betegeket vagy az alkoholistákat kezelik. Anonim gyűlésekkel, ingyen ispotályi rendelésekkel és a bájitalok könnyebben hozzáférhetővé tételével valóban javíthatnának a helyzeten - állapítja meg egy kicsit elgondolkozva, inkább magához beszélve, így ezeket a szavakat le sem jegyzeteli. Filmes utalása célt ér, hiszen a fiatalember meglepetten konstatálja, hogy Elektra ismeri a Csillagok háborúját. Az újságírónő egy pillanatra kilép hivatalos mivoltából és elmosolyodik. - A magam részéről inkább a Star Trek: Voyager híve vagyok, de láttam, azt hiszem legalább kétszer a Star Wars összes részét a tavaly kijött Skywalker korával bezárólag - mondja olyan egyszerűen, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga és megvonja vállát. Kevesen tudják róla, hogy nagy mugli zene, sorozat és mozikedvelő. Azt pedig még kevesebben, hogy rajong Clark Kentért, vagyis Superman, a szintén mugli képregényhős emberi alteregójáért. Egy aki ismeri titkát azt ígérte meg is tartja. Ezután a Sándorral és a minisztériummal kapcsolatos kérdéseire kap szép sorjában választ. - Még ha, mi? - akad meg az írásban hősnőnk és kíváncsian felnéz a papírról a fiú arcára. Valamit el akar mondani, mégis titkolni igyekszik. Látszik a szemében és az arcán. Apró jelei vannak, de Elektra ezeket jól ismeri. Nem akarja faggatni, nem is fogja tovább nyüstölni, ha azt mondja nem akar róla beszélni. Mivel azonban belekezdett, de elharapta a mondatot egy próbát tesz. Ugyanis amit kimond az ember azt jó eséllyel nem akarja magában tartani. Ezt tanítják meg az elsők között a beszédelemzőknek. A vokálisan manifesztálódó gondolat mindig szándékot feltételez. Sokan ezt freudi elszólásnak becézik, és valóban magához a személyhez igen sok köze van a fogalomnak amit megneveznek általa. Minden esetre hősnőnk kíváncsian várja mit is kottyantott el majdnem Belián. Ezt követően a legnehezebb kérdésre beszélgetésük során Elektra olyan választ kap, amilyet feltételezett és szíve mélyén talán remélt. A fiatalember az önelfogadás útján jár és valódi belső erőről tesz szavain keresztül tanúbizonyságot, amiért hőnőnk felnéz rá és tiszteli. - Azt hiszem, már csak annyit szeretnék megtudni, hogy mit üzennél azoknak akik esetleg most tartanak még az elején ennek a folyamatnak? Mivel biztatnád őket vagy mire hívnád fel a figyelmüket? - teszi fel az utolsónak szánt kérdést. Ez is legalább olyan fontos mint az eddigiek voltak, ha nem fontosabb egy hajszállal. Elegendő anyagot gyűjtött, hogy akarata szerint az igazságot mesélje el a vérfarkas kórról egy vérfarkas szemén át nézve az állapotot. Viszont szívesen maradna kapcsolatban a fiúval több okból kifolyólag. Az egyik az, hogy saját módján vigyázhasson rá és Sándor mellett legyen még valaki, akire támaszkodhat, ha szükségét érzi. A másik pedig, inkább civil dolog, de aki ismeri a Star Warst és hasonlókat az rossz ember nem lehet, így legalább végre ő is tudna úgy beszélni valakivel a filmekről, hogy nem úgy néznek rá, mint Dana Scully Fox Mulderre, amikor az az Ufókkal kapcsolatos teóriáit sorolja. Ilyen ízléssel a varázsvilágban élni igazából kihívás. Egy szó, mint száz, néha ráférne egy műkedvelő beszélgetőtárs.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- Azt erősen kétlem, de próbálkozz csak - még a hangom is komor, és kapásból fel tudnék dolgokat hozni, amiért én elítélem ezt, de nem teszem. Nem akarom megsérteni ezzel Balázst, és még most is tiszteletben tartom, hogy ő ezt az életet választotta, ahogy akkor is azt tettem, mikor bejelentette. Még annak ellenére is, hogy nem volt könnyű.
- Hogy lassan felnőtt lesz. Ennyi. Mindenkinek van egy olyan időszaka, amikor nem kér a családból, mert szeretné egyedül megismerni azt, ami körülveszi. És ez rendben is van. Nekem kicsit előbb jött, mint Lédának, és ráment a kapcsolatom apámmal, de sose tudnám azt mondani, bármelyik döntésemet megbántam volna - én ezt így gondolom, miután rendeződtek köztünk a viszonyok. Úgy gondolom, az összes hiba amit vétettem, kellett ahhoz, hogy most itt tartsak. Semmit nem csinálnék másképp, annak ellenére se, hogy sokszor nem bírtam a tükörbe nézni.
Hogy most a szavai nyugtattak meg, vagy a vállamra került keze, arról fogalmam sincs. Nyugodtabb lettem, az tény, de ugyanolyan merev tekintettel meredek magam elé, miközben magamban próbálok megoldást keresni.
- Vagy csak téged kerültek el... ne csinálj úgy, mintha évszázadnyi szakadék állna kettőnk között - dühít ez is. Nem tudom, hogy azért céloz ilyesmire, mert tart attól, hogy újra olyasmit mondok neki, amit nem kellene, vagy szimplán magával akarja elhitetni, hogy még mindig az a kislány vagyok, aki akkor szerelmet vallott neki. Nem tenném ezt másodszor is. Van büszkeségem.
- Erre egyáltalán nem gondoltam. Hidd el, ha csak felvetődött volna a dolog, arról tudtam volna. Inkább olyasmire, hogy megint összezörrent apjával, ő nagyon vaskalapos, és vicces, hogy pap létedre, te befogadóbb vagy - gyanítom az öreg még most se nézi jó szemmel, hogy ilyen szoros a kapocs köztünk Lédával, de ez ilyen, neki vajmi kevés beleszólása van, ezt értésére is adtam. Szerintem azóta se jártam náluk. Nem mintha hiányozna.
- Te most komolyan azt kéred, kémkedjek a legjobb barátnőm után, és játszak spiclit? - hitetlenül nevetem el magam, várva arra, mikor nevet ő is, tudatva velem, hogy csak viccnek szánta az egészet, de a szemei még mindig komolyan fürkésznek, így az én nevetésem is alábbhagy. S bár kellemes az érintése, lefejtem a vállamról a kezét lassan, majd felállok.
- Oké, de héj - sétálok az ajtó felé, azonban egyszer csak visszafordulok, hogy újra a szemébe tudjak nézni.
- Már nem vagyok az a kislány, aki beállva szerelmet vallott neked... ne kezelj úgy - ez abból is látszik, hogy képes vagyok a fejéhez vágni a sérelmem. Nem csak leszegett fejjel elkönyvelem, a szemébe sose leszek más.
- Nyugodalmas jó éjszakát, Atyám - ennek ellenére nem tudom kihagyni, gúnyosan bököm a jó kívánságom végére, még utoljára végignézve mielőtt elhagynám a szobát. Az ajtó pedig szinte azonnal csukódik mögöttem, s a furcsa csend után, egyből a fülembe szöknek a kocsma jellegzetes zajai. Mennyire utálom én ezt a helyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

a bál után

Nem mondom, hogy ura vagyok a helyzetnek, a gondolataim szerteszét, és zavart is vagyok. Egyedül abban vagyok biztos, nincs az a pasi, amiért cserben hagynám az egyik legfontosabb személyt az életemben, aki éppen...
- Repülöööök Ráheeeeel - felnyögök, nem olyan hosszú az út alapjáraton, de egy instabil, részeg Lédával - és őszintén ajánlom neki, hogy csak alkohol legyen benne - az út hossza megsokszorozódik.
- Léda... az egy fa... - rántom el, a fejem fogva. Ilyenkor eszembe jut, hogy ha én is ilyen voltam, mennyire jó fejek a többiek, hogy mindezt átélték a kedvemért, bár kevéske emlékeim szerint, én jobbára csak sírtam. Nehéz őt a járdán tartani, vagy épp meggátolni, hogy elüsse a mellettünk elhaladó hintó. Olyan furcsa érzésem lesz, amikor meglátom. Lehet, nem volt igaz, hogy nem akarom tudni, ki ő? Lehet igazából tudni akartam, és hagytam kicsúszni a kezeim közül az alkalmat? Nem, jobb ez így. Tuti nem lenne túl boldog, ha rájönne, akivel az estét töltötte, egy huszas mestertanonc...biztos, hogy idősebb volt nálam. Te jó ég, csak ne az egyik prof legyen... komolyan. Bár, a ruhám azért elrejtette a tetoválásom, esélytelen, hogy valaha is rájöjjenek, ki volt az...
- Ugye? - észre se veszem, hogy a kérdés hangosan is kicsúszik az ajkaim közül, majd elvigyorodok, mikor Léda megnyugtat úgy, hogy fogalma sincs, miről van szó.
- Az a srác egyébként... büdös volt a szája - grimaszol, mire én csak elnevetem magam, megnyugodva, hogy a csárda fényei feltűnnek, és hamar a körvonalak is.
- Úristen, Ráhel ne kérlek, csak ide hozzá ne - felvonom a szemöldököm, tudja, hogy nincs abban a helyzetben, hogy ő most bármit is kérjen. A kezére is erősebben fogok, mert képes, és megszökik, de folytatom az utam, nem törődve az ellenkezésével.
Felcibálom a lépcsőn, és ha jól sejtem, mire az ajtóhoz érek, az már nyitva lesz, mert Léda üvöltése konkrétan az egész emeletet felveri.
- Meglepetéééés - veszem elő az angyali mosolyom, aztán kivételesen invitálás nélkül lépek be az atya szobájába, és fektetem le Lédát egyből az ágyára. A lány már a küszöbön földnek vágta a táskáját, nem mintha meghatott volna.
- Nem akarok itt lennnniiiiii - nyöszörög, de én állom ezt.
- Az senkit nem érdekel... kivennéd a táskájából a ruhát? Mindig van nála váltó - ezt már a bátyának címezem, aztán a kezemre nézek, mert valami nagyon zavaró tényező lett. Leszedem a csuklómról a nyamvadt maszkot, és az ágy szélére dobom.
- Meg kellene víz is... jó nagy kancsó - egyelőre csak Lédával foglalkozom, amellett, hogy rohadt dühös vagyok rá, aggódom is, mert így látva a szemét, már biztos vagyok benne, nem csak pia uralkodik a lány agya felett.
- Káromkodhatok anélkül, hogy vezekelnem kelljen egy hétig? - a kérdést végre Balázsnak címzem, és  rá is nézek most már.
- Igen, ő a kis húgod - nem, nem hülyülök, arcomon egyetlen apró jele sincs annak, hogy ezt poénnak szánnám. Egyszerűen elvárom, és jogosan, hogy segítsen, mert én az a fél voltam, aki most Léda, fogalmam sincs, mit kell csinálni. Már azon túl, amit már mondtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Te is úgy gondolod? Szerintem először az ér dagadna, aztán úgy végignézne rajtunk, hogy mi ezt tényleg komolyan gondoljuk-e. Ááá tuti elcseszném, már az első pillantásánál elfogna a röhögés - ahogy most is, pedig csak a szemem előtt zajlik le az a jelenet.
- Az benne a lényeg, sok puccos ember, puccos és vastag pénztárcával. És ha őket megnyered, már nem kell amiatt aggódnod, hogy munkanélkül maradsz - legalább is a tapasztalataim ezt mutatják, de hát tudom én, hogy egy ilyen lehetőségre nem mostanában számíthatok. Én ahhoz még zöldfülű vagyok.
- Ebben az állításban, tudod mi a legszebb? Az a pár kivétel, aki mégse - pedig azt hittem, majd jól helyre tesz, hogy ilyen kicsúszik a számon, vagy valami. Egyetértésre semmiképp nem számítok tőle, ezért talán ki is ül egy picit a meglepettség az arcomra.
- Aaaaz egy következő beszélgetés lesz, hidd el... akkor esetleg meg is mutatom, csak sajnos a kastély annyira nem modernizálódott, hogy itt legyen net, be kell érnem a mentett videóimmal - mert hogy akármit lementeni nem szoktam, csak olyanokat, amik nagyon tetszenek, vagy megihletnek.
- Persze, itt van velem, vagyis a faluban, ott lakok igazából. Nagynéném lánya odaadta az egyik régi játéklovát, hogy legyen lakója... tök exkluzív ám - már amennyire egy pár éves lány, be tudja azt rendezni. Ahhoz képest tényleg jól néz ki.
- Nekem mindig vegyes érzéseim voltak vele kapcsolatban. Ha úgy a közelben volt, elhittem, hogy fontos az aranyvér, és én is felvettem egy stílust, hogy tartsam a lépést, de egyébként csak egy arrogáns seggfejnek hittem, aki nem tudja, merre van arccal - megvonom a vállam, egy kamasz véleménye már igazán nem mérvadó, lehet VZR is visszább vett már az évek folyamán. Nem.. az fura lenne, főleg, hogy a biznisz megy nekik.
- Nagyon sajnálom, biztos egy érvágás volt... mondjuk, főleg ha diák voltál... nézhetted azt, mekkora buli van lent - az tényleg nagyon rossz lehetett. Sose állnék tanárnak, nekem az ilyen nem megy. Boldival is engedékenyebb vagyok a kelleténél, pedig most van abban a korszakban, hogy szorosabbra kel fogni azt a gyeplőt.
- Na figyu - döntök úgy, hogy teljesen felé fordulok jelezve, hogy ez most egy komoly dolog lesz.
- Én nem hozom fel többet, és nem rohanok az edictumhoz, se az igazgatóiba... ha a tanár úr se fogja azt gondolni, fel akartam szedni. Nem szeretném úgy indítani az évem, hogy elterjed a pletyka, fűztem a tanárom azért, hogy jobb jegyet kapjak, és biztos tudja, milyen ez a suli... meg a diákok - nyújtom ünnepélyesen a kezem, mert ha elfogadja, akkor ez így lesz. Én ezt lezárom mindenféle sérelem nélkül, hisz nem szenvedtem semmit, pár pillanaton kívül, ami miatt most igazán zavarba kéne lennem, de hát mégse.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

- Rudolf.
András? Érdekes elgondolás, de nem hiszem, hogy én olyan Andrásos lennék. Habár ezt ugye nem nekem kell tudnom, hanem annak, aki engem lát, én hiába nézek bele az üvegbe, csak azt látom, amit mindig, Farkasházy Rudolf arcát. Bennem nem sok különleges van, sem lovagszerű nem vagyok, sem jóképű, inkább az átlagos férfit képviselem. Hogy bánom-e? A legkevésbé sem, hiszen nem magammal akarok kitűnni a tömegből, sőt, még csak kitűnni se szándékozom. Így igazán elégedett vagyok a nekem szánt fizimiskával, és a ténnyel, hogy nem kell megküzdenem azzal, aki vagyok.
- Akkor… üdv a felnőttek világában.
Pillantok rá mosolyogva, miközben két üvegcsét felemelek és a megfelelő polcra sorolom be őket. A bájitalok és alapanyagok sosem voltak olyanok, melyekkel ne tudtam volna foglalkozni, miközben beszélek valakivel. Hogy miért is hagytak el? Nos, azt hiszem, pontosan ezért. Mert nem figyeltem a másikra száz százalékosan. De megtanultam a leckét, azt hiszem.
- Bár ez is inkább hozzáállás kérdése szerintem. Én világéletemben Rudolf voltam, gyűlölöm a becézést, ellenben az egyik legkedvesebb barátnőm Lizi, és mégis felnőtt, sőt polgármesterné. Szóval, hogy hol az igazság ebben, az azt hiszem, fejben dől el.
De ezt mindenkinek magának kell megítélnie. Ha van olyan beceneve, melyet szívesen használ, akkor természetesen kész vagyok rá, hogy én is azon szólítsam, ami a szívének kedves. Nekem mindegy, nem szoktam ilyen apróságokon fennakadni, mint, hogy ki hogy legyen megszólítva, de mivel magamról tudom, hogy utálom a becézést, tudom, hogy másnak is fontos tud lenni, hogyan szólítják.
- Igen.
Nem. A helyzet az, hogy én nem igazán voltam kamasz, mert már akkor is nagyon határozott elképzelésem volt a jövővel kapcsolatban. Eridonosként meglepően nehezen szocializálódtam, így ahhoz csapódtam, aki szintén egy nehezen szocializálódó Eridonos volt, mi elvoltunk egymásnak. De nem mondhatom, hogy én nem voltam hülye kamasz, mert akkor mindenki furcsán néz rám, ezt már megállapítottam. A mandragóra történetére elmosolyodva biccentek, nem szoktam ilyen mesékkel áltatni, de ezt kifejezetten aranyosnak gondoltam, úgyhogy nem kizárt, hogy valóban ezt fogom mondani. A szívességkérésre felpillantok rá érdeklődve, de ahogy az tanácsba fordul, megint csak bólintani tudok. Nem igazán vagyok jó az emberi kapcsolatokban, de kivételesen ez egy olyan helyzet, ahol nem kell azt mondanám, hogy a bátyám kiváló pszichológus.
- Legyen ott. Más ilyenkor nem nagyon kell. Az embereknek, ha nincsenek erős kötelékeik a rokonaikkal, meg kell tenniük az apró lépéseket, hogy ez megváltozzon. Legyen ott, beszélgessen, kérdezze néha a múltról. Hogyan vette rá a nagymamáját, hogy randevúzon vele. Hogyan készültek az ünnepekre. Meséljen ön is kedves emlékeket, akár mindkettejükről, akár csak a nagyapjáról. Apró lépésekkel erősítse meg a kapcsolatot kettejük között, és legyen mellette, ameddig csak él. Én ezt tudom javasolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója