Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

Nem gondoltam, hogy ez pont ma fog megtörténni, de ha már így esett, hát lássuk mi lesz belőle. Kettős érzelmeim vannak, mert amúgy szívesen megölelném, meg el is löknémmagamtól, meg aztán ki is osztanám, hogy mindig ő papolt a hűségről, meg ilyesmikről. Végül is mindegy már, csak ő még nem tudja, kicsit sajnálom is miatta, de most kivételesen nem az én hibám az egész.
- Persze, gondolod nem jöttek hozzám ezzel? Mondjuk nem tudtam elképzelni, de ezek szerint nem hazudtak - húzom el a számat, mert ugye pletykák eddig is voltak, de, hogy melyik igaz, melyik nem, csak a résztvevők tudhatták. Valamennyire még a rellonost is irigylem, jó csajt kapott meg, de... nem tudok józanul gondolkodni, telhjesen elszomorít az eset. Persze védekezni kezd, hogyivott és ez egyébként jó érv lenne, csak most nem érdekel. Tudom, hogy akkor nagyon befolyásolható és igazán elengedi magát, a srác meg biztos kihasználta ezt. De most akkor ezt fogadjam el, őt meg vissza? Akkor soha többé nem ihat, mert bármikor megtörténhet. Persze nem tudom a teljes sztorit, de ettől még igaz az okfejtésem, nem? De.
- Ha nem tűnök el, nem feküdtél volna le vele? Utána tűntem el, hogy több helyről visszahallottam. Persze megkérdezhettelek volna, de akkor most hol állnánk? - teszem szét a kezem, és érzem, hogy vörösödök a csalódástól. Lemondóan és szomorúan nézek a kékjeibe, ahogy ő is teszi. Csalódott vagyok, de ő is az lesz nemsokára. Valahogy mégsem érzek eziránt se igaz, sem pedig kárörömöt.
- Én is - a nyakamba kapszkodik és majdnem megemelem a kezem, mert szívesen vigasztalnám. De nem köphetem szembe magam, hogy pont ebben nyújtok vigaszt neki. Hibázott, elismerte, de megbocsájtani most biztos nem fogok. Főleg, hogy azóta van más az életemben. Aztán elhúzódik, talán jobb is így, nem fáj annyira.
- Mit kell még ezen megbeszélni? Egyszeri alkalom volt? Vagy most nekem kéne megbocsájtást gyakorolnom? Szerintem nem ugyanaz a helyzet, mint korábban és van még más is - sóhajtok, de kitörlök egy könnycseppett a szeme alól. Mégis hozzáértem, hogy lehetek ennyire gyenge?
- Lilivel összejöttünk - mondom ki a szavakat, amik furcsán hatnak. Tényleg összejöttünk volna? Úgy gondolom igen, és örülök neki. - De nem bosszúból, vagy ilyesmi. Én nem akarlak szándékosan bántani - ez még rosszul is hangozhatott, de mit tegyek? Ez igaz volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

Szégyelltem előtte magam, rossz volt ezt így hallani, meg szembesülni azzal is, hogy ezek szerint erről többen is tudnak. Úgy éreztem, hogy egy kanál vízben meg tudnám fojtani Rolandot, de most épp nem ő állt velem szemben, hanem Bence, akinek úgy éreztem, magyarázattal tartozom. Annyira váratlanul ért, hogy tud az igazságról, hogy nem is készülhettem fel erre. Zavaromban tényleg csak annyit tudtam kinyögni, hogy sajnálom, és megölelni, mert őszintén bántam a dolgot. Még sem tudtam visszaforgatni az idő kerekét.
Láttam tekintetében a csalódást, és fájt, ahogy rám nézett. Nagyon bántam a dolgot, s talán valahol a lelkem legmélyén tudtam már, hogy ennek vége, mégis rákérdeztem, hogy tudjam, meg tudjuk-e beszélni.  Tekintete mégis oly csalódásról árulkodott, ami szavak helyett is tudtomra adta válaszát.
- Nem tudom…talán meg tudnánk beszélni a dolgokat, az érzéseinket és…- tényleg ki akartam mondani, hogy talán kereshetnénk megoldást, hogy újra együtt lehessünk, de Bence mondott valamit, hogy van még valami. Feszülten álltam ott elette, még mindig könnyes szemekkel, érintése hiába melengetett, éreztem, hogy van valami. Csak azt nem gondoltam, hogy az a valami egy valaki, akit úgy hívnak, hogy Lili. Még csak nem is Lilla, hanem Lili. Lili. Nem a Kovács Lili, meg nem is tudom, hogy milyen Lili, hanem Lili. A Süveges Lili.
Teljesen ledöbbentem, olyan rosszul érintett a felismerés, hogy még a kezét is eltoltam, s riadtan húzódtam hátrébb. - Mi ez most hogy? - el sem akartam hinni, hogy egykori levitás barátnőmmel jött össze. Hogy tehette ezt Lili? Na és Bence?
Szomorúságtól, s értetlenségtől kavargó kékjeimet felé emeltem, éreztem, hogy idegesség lesz úrrá minden porcikámon, ezért is szorítottam karjaimat a testem köré. - Azt mondod, hogy összejöttél az egyik barátnőmmel, és nem bosszúból? Hogy tehettetek ilyet Bence? - megint csak sírás fojtogatta a  torkom, s igen, mindazok ellenére, hogy mit tettem, nem tudtam elfogadni azt, hogy egy barátnő így elárulja a másikat, vagy hogy Bence ezt tegye velem.
- Ezzel most azt akarod mondani, hogy szereted őt?…És mióta, mióta tart ez az egész? - az első döbbenet után, mire felocsúdtam, kérdéseim lettek, melyekre választ akartam. Eddig sem voltam boldog, de most úgy éreztem, hogy összedől a világ körülöttem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

Nem tudtam nem elmondani neki Lilit. Azért az mégiscsak nagy szemétség lett volna tőlem, ha eltitkolom, vagy máskor az orra alá dörgölöm. Ez van, így alakult, vagy bármi más baromság. Persze ő próbálta menteni a menthetetlent, amikor még nem mondtam ki a fő okot, hogy miért nem lehetünk együtt. Nagyon furcsa, mert a vonzódás, főleg úgy, hogy itt van mellettem, teljesen megmaradt. De ez nem újdonság, máskor is éreztem már ilyet korábbi barátnőimnél.Gondoltam, hogy nem fog szó nélkül elmenni, pedig talán az lett volna a legjobb az ő szemszögéből. Inkább visszatámad, hogy még fájdalmasabb legyen mindkettőnknek. Az összefogott kar és a vádló szempár ismerős volt már korábbról, de most mégis súlytalannak tűnt.
- Még te mersz ilyet kérdezni, hogy hogyan tehettem ilyet? - emelem fel a szemöldököm, de a csalódottság továbbra is megmaradt. Hogy szeretem-e Lilit? Biztosan, különben nem jövök össze vele. De ez a gyönyörű nő most szépen összezavarja az érzéseimet. Amíg nem találkoztunk, minden olyan egyértelmű volt, most... nem tudom. Persze kitartok Lili mellett, hiszen aranyos, kedves és valójában tényleg szeretem. De nem fogom ezt most kimondani neki... talán nem volt elég a fájdalom? Nekem már nagyon. A szemeimet újra a vitrinre szegezem, amíg összegyűjtöm a gondolataimat, majd újra ránézek.
- Egy ideje, komolyabban egy hete, de nem hinném, hogy magyarázattal tartozom. Nem érzem magam hibásnak, mégis szarul érzem magam. Legalább tudom, hogy mit érezhetett Babett. Szerintem hagyjuk ezt abba és egymást is egy darabig. Mennem kell, késő van. Szia - mondom, és azonnal elfordulok, majd el is indulok a levita felé. Mégsem bírtam ki arcomon érzem a könnyem, de nem törlöm le, amíg el nem tűnök egy olyan folyosón, ahol már nem láthat. Hát ez rohadt gáz volt, beszélnem kell Lilivel is. Most nagyon hiányzik az ölelése és nagyon sajnálom, hogy Karolával szakítani kellett. Ez sem normális, ahogy én sem vagyok az, számtalanszor biznyítottam már. Megszaporázom al épteim és amilyen gyorsan csak tudok elrohanok a levitába, ahol legalább egyedül lehetek. holnap pedig felkeresem Lilit...sőt, írok neki mindjárt. Talán tud majd valami okosat mondani, remélem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Kár lenne tagadni, hogy a dicséret mindig is fényezte egóját, ez most sem volt másként, egy büszke mosoly húzódott meg arcán a lány dicséretére.
- Mi van nálad? - húzta feljebb szemöldökét, befejezve a lány szavait, mert ugyan csak tréfálkozott újdonsült ismerősével, azért valami jóféle dologra még ő is vevő lett volna. Imádta az étcsokoládét, az abból készült bonbonokat, de ha tündérport vetettek volna az orra alá, azzal is szívesen élt volna. Ki tudja, lehet, hogy az ártatlannak tűnő mosoly mögött egy igazi vadmacska lapul meg.
- Szóra sem érdemes, ez csak cigi - még sem egy házat vett neki, és nem is a vagyonát szórta szét, ahhoz azért még nincsenek annyira jóban. De ha már úgy hozta a sors, hogy Marcellnek nem kellett egyedül szívnia az erkélyen, jobbnak látta kitalálni, hogy mi lapulhat a korábbi, búskomor testtartás mögött. Nem azért, mert érdekelte volna más nyomora, de ha ezáltal új információkhoz juthatott, azok minden pénzt megértek. Egy jó kis szaftos pletykával lavinát lehetett elindítani, és olyanok orra alá borsot törni, akik útban voltak.
Kisterpeszben állva, immár szembe a lánnyal, fürkészte a szeplős vonásokat, közben slukkolt és oldalra fújta a füstöt, hogy ne tűnjön már első alkalomra egy igazi kreténnek. Pedig volt az a helyzet, mikor arcon lehelte volna a füsttel, mondjuk ágyban, párnák közt. Elengedve az aktuális gondolatfoszlányokat, bólintott a sztorira, jelezvén hogy figyel, de érezte, hogy ez nem az igazság. Aztán az is lehet, hogy de és tényleg csak arra bolyongott a lány, ám Marcell megérzései mást súgtak.
- Én is csak benéztem -villantott egy mosolyt, miközben tekintetével a lány barnáit mustrálta, hátha az veszi a lapot. - Szar az egész, nincs bulihangulat. Mindenütt puncs meg limonádé, keringőző párocskák, tök unalmas - tényleg annak érezte, nem volt meg a társasága ahhoz, hogy egy igazán jót mulasson. Hiányzott neki Amerika.
Egy újabb slukk után belső zsebéből kihúzta flaskáját és kortyolt az italból, aztán a lány felé nyújtotta. Lángnyelv volt benne, a tértágító bűbájnak hála nem is kevés. - És milyen név dukál ehhez a hajzuhataghoz? - nem volt egy félénk, visszahúzódó egyén, meg is érintette a lány hajszálait, ujjait végig húzta a színes tincseken, ahogy közelebb lépett hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

Dühös tekintetünk találkozott egymással, mindkettőnkben dúltak az érzelmek, s hasonló mód haragudtunk a másikra. S noha az én hibám jelen pillanatban nagyobb volt, mint Bencéé, az mit sem változtatott a tényen, hogy az egyik legjobb barátnőmmel szűrte össze a levet. Mondhatta azt, hogy nem bosszú, meg ne értsem félre, de zavaros gondolataimat csak még jobban felkavarta ez a hír, mely sűrű ködfátyolként borította el józan gondolataimat. Nagyon szíven ütött a hír, annak sem örültem volna, ha kiderül, hogy a tanulmányi úton összejött valami csajjal, de az még jobban fájt, hogy Lili volt ez a lány. Nem is tudtam, miért sírjak, azért mert elveszítettem Bencét, vagy azért, mert hátba szúrt Lili. Kérdésére reagálni sem tudtam először, felháborodásomat inkább magamban tartva, összepréseltem ajkaimat, s csak a szememben gyűlő könnycseppekből láthatta, mennyire fáj ez az egész. Inkább el is fordítottam a fejem csalódottan, oldalra bámultam pár másodpercig, de néhány gondolat nem hagyott még nyugodni. Tudnom kellett, hogy mikor és mióta tartott ez az egész Lilivel. S bár választ kaptam, nem lettem boldogabb, a helyzetemen ez már nem segített. Két számomra fontos ember árult el engem, s két szívemhez közel állót veszítettem. S ha ez még nem volt elég ahhoz, hogy a padlón érezzem magam, Bence kemény szavakkal zárta le velem a beszélgetést. Megszólalni sem tudtam, csak erőtlen néztem, ahogy hirtelen elfordul és magamra hagy. Arcomon egymást követve szaladtak lefelé a könnycseppek, néhány lépés után az egyik félreeső sarokba húzódva engedtem útjára a felgyülemlett érzéseket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

- Pedig az alga is elég jó. Mondjuk ez függ a bőrtípusodtól. Mondjuk, most hogy mondod, nem is tudom, miért is olyan jó az alga... Olyan különleges mert zöld, asszem...
Úgy csevegett, mintha csak Roxyval beszélték volna ki Zalánt. Sosem akarta igazán bevallani, de azok a csajos esték alatt igenis megkedvelte őt, és így egy csomó pletykát is megtudott. Úgy tűnt, Roxy képes figyelni rá.
Egészen elpirult, ahogy Mae megálljt parancsolt a beszéde közben. Fel sem tűnt már neki, hogy ismét róla beszélt. Elpirult a felkent krém alatt, és elfordította az arcát.
- Hogy mi? Ki? - adta be a totál zavartat, mint aki nem is tudja, miről beszél a másik, de zavarában összekente a ruháját a csillámos krémmel, miközben a doboz sörért nyúlt. Amíg iszik Mae úgysem fogja zavarni, nem?
Majdnem felnevetett a kijelentésre. Szép ember. Ő nem csakhogy szép volt, de menő is. Annyira, hogy eddig megszólítani sem merte, pláne, hogy felette van pár évfolyammal. Ilyenkor hogy menjen oda hozzá az ember?
- Nem, nem, én nem is beszéltem senkiről. Figyelj inkább a maszkodra, mielőtt elkened - jelentette ki, miközben elkezdte a sajátját is befejezni. Egészen összeszorította a száját, nehogy véletlen kimondja a kommentet, ami ott csücsült már a nyelve hegyén és próbált utat törni magának.
- Egyébként meg negyedikes... - alig hallhatóan jegyezte csak meg, épp csak annyira, hogy a komment a nyelve hegyéről eltűnjön és ne csiklandozza tovább őt. Ha meg Mae nem hallotta, csak extra szerencse.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Adél arcába szép lassan visszatér valamiféle szín, ő pedig ezen megnyugodva végül, elgémberedett lábakkal feegyenesedik mellőle. Elmondhatatlanul kényelmetlenül érzi magát most. Egyrészt: még mindig semmi oka és alapja sincs beavatkozni, még akkor sem, ha groteszk érzése támad a lány szavaival kapcsolatban. Egész egyszerűen, a munkaköri leírása nem terjed ki erre. Másrészt azonban, a lány rokona, vagy mi a pokol, akkor is, ha először találkozik vele, ő pedig úgy néz rá, mintha beleszartak volna a rántottájába.
Legegyszerűbb megoldásként eldönti tehát: neki most kell egy cigi. Hátrébb lép, Adél válaszára fény villana pálca végén, ő pedig a korlát oldalának dőlve gyújt rá.
   -  Ez a huszonegyedik század. Nem kell hozzámenned.
Üres kezének mutatóujjával a kőkorlátra rakódott, száraz mohát kapargatja maga mellett. Ő már csak tudja, miről beszél: három gyereke született, mégis nem sokkal a második előtt vette feleségül Zóját, akkor sem amiatt, mert kényszerítették rá. Persze, a magafajtának könnyű: félvérként, apai ágon a tisztavérű családok páriájának tagjaként a kutyát nem érdekli már a házassága. Ennek pedig roppant mód hálás. Nehezen dolgozná fel, ha Minát vagy Alice-t egyszer egy ismeretlen férfinak kellene átadnia az oltár előtt.
   -  Nem, nem vagy büntetésben, csak menj lefeküdni, jó? - legyint türelmetlenül - És. Ha szükséged van valamire, tudod. Az irodában megtalálsz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Mit mondhatna? Hogy pengeélen táncol? Már így is túl sokat járt a szája teljesen feleslegesen. Hozzá fog menni Willhez, hogy megkapja a pénzét, ami őt illeti, ami az új élete záloga az igazi szerelmével. Majd szép csendben elválnak, ahogy megegyeztek, és mindenki megy a maga útján tovább. Addigra megszüli a gyermekét, és ha minden jól megy, az első három évben Jean-Paul fog vigyázni rá, míg össze tudnak házasodni.
- Alapesetben igaza van. De az aranyvérűek nem a huszonegyedik században élnek. Nekik még mindig a fajtisztaság a fontos. Az apám a legjobb példa erre... Akármennyire szépen csomagolja a mondandóját, mindenki tudja: ő az egyik legelkötelezettebb védelmezője az aranyvérnek. Ha férjhez megyek, az csakis aranyvérű jelölttel tehetem meg. - Nincs választása, valószínűleg Dwayne is hamar rájönne erre, ha el kellene merüljön egy napig az aranyvérű pocsojában. Ilyen szempontból Dwayne kifejezetten szerencsés: nem kötik a felső tízezer őrült szabályai.
Jólesően szusszant egyet a számára abszolút kedvező válaszra. Az ártatlan félmosoly ott játszik az arcán, ahogy felnéz Dwayne-re, inkább elégedetten semmint hálásan. Nem tudja, mit gondoljon róla. Még mindig ott motoszkál az agyában Ilya hangja: ne bízz bennük. Gyilkosok. Talán csak Dwayne másként dolgozik, mint a családja többi tagja. Nem árt résen lenni vele kapcsolatban, akármilyen más benyomást tett rá, mint amivel a családja ijesztgette gyerekkora óta.
- Köszönöm. - Az biztos, hogy egy Warren felajánlott jóindulatát nincs oka egyelőre visszautasítani, de készpénzre venni sem. Elraktározza magában, hogy alkalomadtán talán beválthatja ezt a futólag tett megjegyzést.
Mindenesetre megfogadja Dwayne tanácsát és tényleg nem időz itt tovább az erkélynél. Lassan visszasétál a hálójába a Rellonban még kissé ingatag lábakon, de egyenletesen haladva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

#csajoseste
#sütimegminden
#énvásároltambe
#Léda

Őszintén, már nem is figyelt rendesen arra, amit csináltak. Surtr már nem először tapasztalta meg ezt az őrült viselkedést, amit Marina jelenleg mutatott magából, így mint egy öregember, szép lassan lemászott a lány válláról, végig a karján, hogy felderítő útra induljon. Nem, nem lett volna szabad neki, és ha Mae nem Lédával van, valószínűleg nem is engedi neki, de így nem volt mitől félnie. Hiszen a másik tartani fogja a száját. Úgy, ahogy ő jelenleg képtelen rá.
- Kit érdekel a maszkom, amikor emberi szerelmek forognak kockán - dramatizálta túl a helyzetet Marina, és esdeklőn a másikra nézett. - Nah, kérlek. Csak egy kicsit. Egy apró információval is megelégszem. Sőt, elmondom neked én kivel akadtam össze múltkor - próbálkozott a lány. Igazából neki annyira nem volt nagy dolog. Mármint bejött neki Ádám, de az, hogy make outoltak, még nem jelentett semmit. Majd az idő eldönti mi lesz velük. És mielőtt bármit mondhatott volna, végre megérkezett a várva várt információ.
- Negyedikes. Remek. Az… várjunk csak…. - kezdett el számolgatni az ujjain a lány, mint egy óvodás. De biztosíthatok mindenkit, nem volt agyalágyult, csak a Roxfortból jött, és ott másképp vannak az osztályok. Három év alatt pedig még nem sikerült átszoknia. Vagyis négy. Mert hogy: - Én is negyedikes vagyok - esett le végre neki a tantusz. Nem a legélesebb kés a fiókban.
- Na várjunk, kik vannak nálunk. Várj szűkítsünk. Rellonos? Navinés? Jajj csak azt ne mond, hogy Eridonos - fintorgott a lány. Mármint alapjáraton nincs velük baja, csak nem is mondhatni, hogy nagy haverságba van velük. Ez valami elemi erő lehet, mert egyetlen rellonos társát se hallotta egy jófej eridonosról csevegni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Majdnem felnevetett, ahogyan Mae kérlelte őt, de sörösüveggel a szájában bizony annyira nem volt szerencsés. Egyszer látta, amint panzióban a szilveszteri bulin valaki egyszerre próbált inni és nevetni. Nem volt egy szerencsés kombináció.
Látványosan megforgatta a szemét, ahogyan barátnője számolni és dramatizálni kezdett. Nem azért, mert tényleg megforgatta volna, hanem azért, hogy kisebb legyen rajta a nyomás. Hisz ez nem nagy dolog. És egyébként is, még nem is váltott vele két szót sem.
- Eridon? Nem, nem. Mi a baj az eridonnal amúgy? - Őszinte kérdés volt, bár nem ismert onnan túl sokat. Ők általában népszerűen voltak, Léda pedig... Nos, neki nem keresték sokan a társaságát. Pedig kedves lány volt ő, amikor akart. Csak hát nem mindig akart.
- Nem is olyan fontos ez.... Hagyjuk a témát. - Még adott magának egy-két komolyabb lehetőséget, hogy el tudja terelni a témát, de nyilván a rellonost innenről kezdve le sem lehetett vakarni a kérdésről. - Hidd el, hogy szóra sem érdemes az egész!
Még egy korty a sörből, és már kezdte egészen megérezni. Olyan könnyed volt a feje, és nem is szorult össze a szája az ízére. Vajon ilyen lehet részegnek lenni? Neeem, attól még biztosan messze van, de tapasztalatlanként azért kellően jól érezte már magát.
- Na jó, ha elmondom, akkor ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek. Meg nem is szekálsz miatta, jó? - Tényleg nem akarta, hogy az egész iskola a szájára vegye. Jó volt neki így, hogy nem ismert sok mindenkit, így nem foglalkozott vele senki. - Szóval navinés. És játszik egy bandában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

A kérdésre túrok ismét kabátom zsebébe, hogy a zacskót kezdjem el kihúzni. Persze ez nem ilyen egyszerű. Megakad minden létező dologban, így kissé bénázok, mire végre a kezeim között tarthatom a zacskót, benne a három muffinnal. Még szerencse, hogy nem Cone áll előttem, mert akkor életem végéig hallgathatnám ezt is.
- Van muffinom - mosolyodom el szélesen, ahogy a zacskót emelem feljebb, hogy a saját szemével is meggyőződhessen róla, majd engedem vissza. Ha a kijelentésem esetleg nem lett volna egyértelmű. Istenem, de kellemetlen. De legalább ad tüzet, így immár parázsló cigivel tudok a korlátnak dőlni. Igen, tudom, bátor vagyok, hogy az én képességeimmel megmerem ezt tenni, de hát... túléltem egy borostyán támadását - mondjuk - innentől már bármi jöhet! Azért nem bármi, mert valószínűleg megijednék, de bizonyos határokon belül mindenre vevő vagyok. Esküszöm.
- Oh, hát én... - kapom el róla kékjeimet. - Hát én azért tudtam volna élvezni, de egyedül nem volt olyan muris. Mindenki a párjával van, tudod - mosolyodom el kedvesen, ahogy Amélia és a levitás fiú képe csúszik be elém. Úgy tűnt, jól szórakoznak. Eszembe jutott, hogy odamegyek köszönni, de nem akartam zavarni, így inkább összekaptam három muffint és eljöttem. Ha már Kende nem volt ott, úgy éreztem esélytelen, hogy bárkivel is jól érezhessem magam. Oké, Cone is eszembe jutott még készülődés közben, hogy bepróbálkozok, de elképzeltem egy bálon és olyan hangosan kezdtem el nevetni, szerintem még a fiúk is hallották a körletükben.
Gondolataimból a felém nyújtott laposüveg zökkent ki. Pár másodpercig megszeppenve nézem, majd nyúlok érte és húzom meg. Arcomra azonnal kiül a grimasz, fél szememet becsukva köhécselek kicsit. Nem is lesz olyan rossz ez az este, ha így folytatjuk.
- Jaj, ne haragudj - rázom meg magam. - Margaréta vagyok. És te? - nyújtom felé jobb kezemet. - Nem láttalak még a kastélyban - milyen remek tényközlő lennék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

#csajoseste
#sütimegminden
#énvásároltambe
#Léda

A visszakérdezésre egy pillanatra kitágultak a pupillái, de aztán elkapta a fonalat. Nem eridonos. Akkor jó. - Nincs velük semmi nagy gondom. Legalábbis nem az itteniekkel. Csak ők olyan maguknak valók. Mármint összetartanak, vagy ilyesmi. Igazából nincs is sok ismerősöm onnan. Csak Lili, de ő nemrég váltott házat, előtte levitás volt, és én úgy is ismertem meg, szóval az nem számít. Meg Nelly. Ő mondjuk aranyos - ismerte el, ahogy egyre jobban beleásott a gondolataiba. Száját ide-oda húzkodta egy kicsit, miközben próbálta beindítani a rozsdás szerkezetet. Aztán inkább csak a sörért nyúlt, és elengedte a témát.
Miközben ivott, a doboz pereme fölött sandított Lédára, azt üzenve a szemeivel, hogy a másik igenis el akarja mondani. Mind a ketten tudták, hogy ez a dolog ki lesz ott mondva, szimplán csak idő kérdése volt, és ha Léda előbb kiböki, előbb túl lesznek rajta. Talán. Mert hogy Marina az ilyesmire nagyon rá tudott pörögni.
- Dán becsületemre esküszöm, hogy nem mondom el senkinek, és nem teszek undok megjegyzéseket. Azokat amúgy se tennék - tette a szívére a jobbját, és a levegőbe a balját a lány.
- Navine negyedik. Kende? Várj nem, ő nem ért a zenéléshez. Istenem mennyi sztorit mesélt róla, hogy adták fel a tanítói a hangszertanítást - nevetett a barna magában. - Akkor az a furcsa gyerek. Domonkos. Egyszer összefutottunk. Kaptam tőle cigit - bólintott a rellonos, jelezve, hogy sikeresen beazonosította a tagot. Legalábbis reménykedett benne, mert mást nem tudott névről. Nem a legjobb a memóriája ilyen téren, csoda, hogy a tag megmaradt neki.
- És mond csak, mi tetszik benne? - húzta fel egyik lábát a lány, hogy átölelve azt hallgassa tovább a történetet. Mindent tudni akart.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

X  Ahogy festek.   X  Zenebona   Piros-zöld tincseim is vannak, csak hátul.

- De akkor igazából senki sem normális, csak azok a sznobok, akik ők maguk is - húzta el a száját és mélyen magában szintén megvetette az ilyen nevelőket, akikről Teddy is beszélt. Ahhoz, hogy agymosott zombi legyen valaki, elég egy lobotómia is, persze ez betiltott beavatkozás már. Ezzel sajnos valóságos szobanövényeket tudtak csinálni az emberekből. Undorító dolognak tartotta a lányka.
Két arcára csapott kezeivel, úgy festett, mint maga a Sikoly című kép.
- Hát akkor mi biztos a varázsvilágban? Ha van semmi, akkor lennie kell valaminek is! - vigyázat, hatalmas filozofálások következnek a kislány fejében. Az élet nagy kérdései fordulnak meg abban a koponyában. Melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Mi a célja az életnek? Miért ragad az ember nyelve a fagyos oszlophoz? Milyen lesz a Föld ötszáz év múlva? Mennyi ideje lehet hátra az emberiségnek? És létezhetnek valódi zombik?
Fejben szorgosan jegyzetelte, a másik tapasztalatait a cigarettával kapcsolatban. Büdös, káros és köhögsz tőle, de mégis kell a szervezetednek. Oké. Ki kell próbálnia egyszer.
- Összepisálják - ismételte meg ezt az egy szót kacagva és el is morzsolt egy könnycseppet mellé.
- Hát... majd, ha felértünk az eridonba, ott az erkélyen kipróbálnám. Most itt nem - az kell még neki, hogy beájuljon a füsttől és megint a takonyba hempergőzzön. No-no senior.
- Nem inkább... arra? - mutatott az ellenkező irányba. Fogalma sem volt, de a prefi szó hallatán szedni kezdte a lábait.
- Akkor inkább egy árnyék legyen - nyekeregte s arra folytatta az útjuk, amerre Teddy mutatta.
- Lehet igazad volt... kezd ismerős lenni a folyosó ezen része - jelentette ki, míg a falakat bámulta. Ezeket a festményeket máskor is látta már.
- Ha a folyosó végén jobbra fordulunk,  akkor elvileg kijutunk és onnan egyszerű az út - állát dörzsölve elmélkedett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

A napi negyedik kávéját issza, ami tekintettel arra, hogy még csak délután kettő van nem valami jó arány. De ma már legalább nincs több órája, kis öröm is öröm ugye, mint tudjuk. A harmadéves csoportja totálisan kicsinálta. Egyszerűen olyanok voltak ma, mintha megbolondultak volna. Szinte biztos, hogy valamiféle front van, vagy ilyesmi, mert nem csak ők voltak bolondok, hanem amúgy mindenki más is, csak mindenki más nem volt képes megütni azt a mércét, amit ők felállítottak. Szóval most szüksége lenne úgy három szabadnapra, ehelyett az ablakban áll, és a kávéját kortyolgatja. Van egy csomó javítanivalója, amit szeretne letudni még azelőtt, hogy elmegy Flóriért. Legalább a tanári csendes, így, hogy a legtöbb kollegának órája van, vagy már hazament. Erre van szüksége, kávé, csend és nyugalom, a javítanivalók pedig majd kellemesen elterelik a figyelmét is arról, hogy mennyire ideges volt eddig. Bár már ez a kis koffein is segít, érzi, ahogy az agyát elborító vörös köd lassan felszáll.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Figyelmesen hallgatom, fejem néha oldalra biccentve - bár nem feltétlenül reagálok azonnal, minden egyes szót elraktározok elmémben. Akár egy hatalmas kirakósnál, gyűjtöm a darabokat, amíg elkezd körvonalazódni bennem, melyik hova illik.*
- Kevéssé ismert tény, de a pszichológusoknak gyakran szintén van terapeutájuk. Az pedig, hogy a stigma ellenére valaki hozzánk fordul, inkább a bátorság jele,-*fűzöm hozzá, megnyugtatásként. Olyan dolgoknak leszünk tanúi, amit néha felfogni is nehéz. Amire semennyi képzés nem készít fel, de amikor egy hús-vér ember esik be a rendelőbe, nyakunkba zuhan a helyzet valódi súlya.
- Ha szeretnéd, sort keríthetünk néhány kommunikációs gyakorlatra, hogy tiprás nélkül lehess őszinte,-*mosolygok rá kávém mögül, mert gyakran visszatérő motívum ez. Bólintással nyugtázom, hogy bele is vetjük magunkat, kikészítve kütyümet, hogy szükség esetén jegyzetelhessek és ne akkor kelljen előkaparni.
- Ezt bontsuk le egy kicsit,-*emelem fel a kezem, mert kezdetnek remek, csak tömény. Mielőtt tovább mennénk, szeretném kikerekíteni a történetet, az összefüggések kedvéért.*- Miféle gondolatokról van szó? A koncentrálásban zavarnak vagy más aspektusában a festésnek?-*tekerek vissza az első részhez, mert nem mindegy, hogy intruzív gondolatokról beszélünk vagy valami enyhébbről.
- Konkrétan ezzel az "ugrással" vagy a döntéshozatal folyamatával szeretnél foglalkozni? Esetleg mindkettővel?-*kérdezek aztán, mert a választól függően tudom terelni a beszélgetést és előkészíteni az eszközöket, amiket akár ma megoszthatok és el is kezdhet alkalmazni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

- Azok se normálisak. A világ őrült, az meg, aki ilyeneket talál ki, főleg. Csak ő a folyamat azon felén van, hogy dirigálhat – Teddy-ből nehezen nézik ki, de sok mindent megért és teljesen komolyan fog fel. A helyzetüket a házaspárnál nagyon is, a világot, csak nem akarja mindig tudatni is azzal, hogy neki ilyen fele is van. Szeret az lenni, ami, szereti, hogy nem akarja visszafogni magát, mert azt mondták és mer más lenni, szabad és laza. Az, hogy emiatt őrültnek nézik, már más kérdés. Annyira sosem, hogy kapjon egy csinos, fehér kabátot, szerencsére. A többi meg nem is számít. Mintha már-már tudatosan építené fel ezt és valahol tényleg így van.
- Ööö – na ez a fogós kérdés negyven milláért. Felezzünk! Ja, itt nem lehet. Megvakarja az állát, majd nagyon okos tekintettel áll elé. Ha lenne szemüvege, most azt igazgatná meg, de még szakálla/bajsza sincs, hogy megpödörje. - Nos, vannak biztos dolgok. Aaa nagy mágia törvényt megtanultam, mert persze rögtön ezt akartam tenni: a pénz meg a kaja nem jön csak úgy a semmiből. Sajnos. Na ez biztos, mint ahogy itt állok – mert na, amikor valakivel közlik, hogy helló, a varázslat igaz, akkor – ha nem kattan meg és habzik a szája élete végéig – egyből arra gondol: EZAZ. Itt a lehetőség. Majd varázsol magának, mint nyuszit szokás a kalapból, egy valag pénzt és… ja nem, nem, ez nem így működik. Csak hamisat lehet másolni, gagyit, de csak úgy a semmiből? És aztán tök csalódás, ennek is semmi értelme.
- Aha. Nem láttál még alkeszt? Jó undorító fajta – párat ő már igen. Főleg, mióta beengedik olyan helyekre mugliéknál, ahol a keményebb arcok vannak. Addig isznak, míg állni se bírnak, jönnek a különböző helyeken távozó dolgok, meg minden. Jó mocskos kívülről, bentről viszont egy ideig buli. Hát na, hányt már ő is, de előtte tök jól érezte magát. - Miért, itt nem jó? Nincs senki. De okkké, ha visszatalálunk, randi az erkélyen – jegyzetel fejben, majd a kérdésre áll meg és néz arra, amerre mutat. Jókat kérdez ma, komolyan. Megvonja a vállát, hogy felőle arra is lehet, amelyik szimpatikusabb, mégis az ő megérzésére hagyatkoznak.
- Félsz a prefiktől? - pislog felé, de persze vigyorogva. - Olyanok, mint a fogatlan kutyák. Kioszt valami tré feladatot és azt hiszi, ő a világ ura – pont telibe érdekli ez őt. Nyújtózkodik egyet és vidáman kurjant egyet elfojtva, hogy ismerős a terep. És tényleg. Erre már járt ma!
- Simaliba, igen. Vagyis még lépcsőfordulók kellenek, de ja. Báááár, balra nem rövidebb?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

X  Ahogy festek.   X  Zenebona   Piros-zöld tincseim is vannak, csak hátul.

Ha lett volna Kornéliánál más jegyzetfüzet a zsebnaplóján kívül, akkor szorgosan jegyzetelte volna mindazt, melyet Teddy bölcsen osztott meg vele. Ő felsős volt Kori pedig nem, biztos jobban tudta a dolgok menetét, mint a lány. Ebben egy percig sem kételkedett.
- És szerelmet sem! – jelentette ki izgatottan. Igaz, mugli családból származott a lány, de a tévében akárhány varázslós filmet vagy sorozatot nézett, mindből az ömlött, hogy szerelmet és holtak feltámasztását szigorúan tiltott bűvészkedni. Nem szabad baszakodni a természettel és az univerzummal, ezt a lányka is tökéletesen tudta.
- Láttam már, nem is egyet. De azok nem pisiltek be csak irtó büdik voltak és hánytak meg nem tudtak egyenesen járni – jellemezte gyorsan pár szóban azokat a lokál alkoholistákat, akiket Pityunak és Józsinak neveztek szülei. Állandóan a közeli garázsbolt ajtajában gubbasztottak a Mátyás keserűjüket szorongatva egy üveg olcsó sörrel együtt reggelente.
- Nem mert… mert ott jobb. Nem tudom megmondani. Az erkélyen szeretném – felelte félénken, ahogy a cigaretta kipróbálása mellett döntött. Hajtotta a kíváncsiság és nem a folyosón akarta, ahol mindenféle festmények lennének szemtanúi egy „kiskorú megrontásának”.  Természetesen, semmi olyan dolog nem történne, hacsak a cigarettába kóstolás nem számít annak.
- Nem félek csak... csak nem akarok büntetőmunkára menni. A legutóbb is Gábriel bácsinál takarítottam, amiért kint mászkáltam éjszaka és leköptem a Bibircsókos banya portréját papírgalacsinnal – nevette el magát, az egyébként teljesen megérte a vadőrlak kipucolását. Megérdemelte a vén szipirtyó.
Kiértek végre. Nem akarta elhinni, vagyis de. El akarta hinni és el is hitte.
- Jó lesz erre! A végén visszamegyünk arra a fránya folyosóra! – karolt bele Teddy felkarjába.
- Menjünk a megszokott úton és akkor egyenesen mehetnénk az erkélyekre is, mit szólsz? – pislogott rá nagyokat, ő nem mondott le tüdője rombolásáról. Túlságosan kíváncsivá vált.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Csípőre vágott kezekkel figyelte, amint az utolsó diákja is elhagyta az elméleti tanterem óráját. A hangsúly azon van, hogy elmélet, mégis az egyik elemista tanonc hatalmas lelkesedéssel megmutatta milyen az, amikor képes a tolltartót röptetni. Az óra közepén. A tárgy cipzárja elengedett és abból minden toll, radír és egyéb holmi hangos csatamással szanaszéjjel szóródott a székek és padok között. A diák szerencséje, hogy a férfi nem egy csapkodós, temperamentumos alkat. Semmi gond, erre is vállalkozott, azért cserébe, hogy a kölyköknek segítsen végighaladni a nem túl sima, de legalább kalandos úton. Ujjai bőrövére fonódtak, hogy megerősítse magán, mielőtt még magához vette a bőrkötésű mappáját, és megindult volna a tanári szobába. Kellett neki egy kávé. Ahogy pedig az keze ügyébe került, barna pettyes pillantása a kollégájára esett. Mindössze köszönőviszonyban voltak addig, így némi vacillálás ütötte fel a fejét Ezrában. Érdekes ez. Pozitív aura ide vagy oda, még mindig tart néha az interakcióktól. Azzal a különbséggel, hogy immáron felnőtt ember, - mégha kicsit férfiús természete meg is látszik rajta - így kortyolt egyet, majd szabad kezét zsebébe süllyesztve közelebb lépdelt a férfihoz. Út közben biccentett egy aprót Ardai tanárnőnek, majd állt meg a másik mellett.
- Húzós nap? - mosolyodott el kedvesen, de inkább megértően, magából némi nyugalmat sugározva. - Én jelenleg úgy érzem, hogy az arabok összes kávéja is kevés lenne - pedig még csak nem is tudta, hogy a másik nála mennyivel jobban a koffein rabja. - Nem igazán beszéltünk még. Zámbori Ezra Valdemár vagyok, az elemisek vezetője - nyújtotta kezét egy kézfogásra. Mégsem ronthatott pusztán ajtóstól a házra. De egészen biztos volt benne, hogy ő a lovári anyanyelvű kollégája.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Ráncosodik a homlokom. Nemcsak azért, mert egyre sűrűbben húzom fel a szemöldökeimet, hanem a biológia törvényszerűségei miatt is, az idő előrehaladtával. Három betű. VAV. Lehetne öt is - mumus. A torkom köré csavarodó, lassú és alattomos fojtogatásba kezdő határnap. Döntési kényszer. Szokatlanul nagyszámú álmatlan éjszaka, s a többire is csak felületes alvás jut. Olykor teljesen leizzadva riadok fel hajnalban. Olyan, mintha visszafejlődnék. Fogyok, befelé fordulok, elmegy az étvágyam, ha arra gondolok, hogy újabb mérföldkőhöz érkezem. Pedig nem volt olyan régen, hogy betettem ide a lábam. És ez a gondolat egyre többször férkőzik a fejembe. Szóval ördögi körben vagyok benne, és fogalmam sincs, miként törhetném meg a körforgást. Szemem alatt táskák, hangom rekedtes, de a szemeim még csillognak, ugyanolyan élénken, mint mindig, akárhányszor belenézek a szobámhoz legközelebbi mosdó tükrébe.
A tanév végéhez közeledve, ha van is jó dolog, ami megesik velem ilyenkor, akkor az az évadzáró előadás. Egy kis töltet, amibe kapaszkodhatok. De persze hatalmas felelősség is, hiszen nekem kell koordinálni a tagokat. Mégiscsak engem tettek meg vezetőnek. Hogy idén ne ússzak el a teendőkkel, a szokásosnál korábban kezdem az előkészületeket. S a rendkívüli tanévem miatt, méltóságomat félretéve, nem vagyok rest segítséget kérni. Remélhetőleg a legjobbtól.
Hátul vagyok, az öltözőknél. A színpadi bársonyfüggönyök mögötti, biztonságos világban. Ide gyakran vonulok el, ha egyedül szeretnék lenni. A többiek mindenhol máshol bújják szövegkönyveiket. Nekem nem kell, mert rövid jelenetekben, afféle beugrósként tűnök fel. Hiába fejlődtem az évek alatt, a reflektorfénybe még mindig nem vagyok való.
Az idei darabot mi találtuk ki. Keveredik benne Jancsi és Juliska, Piroska és a Farkas, na meg a Hófehérke, meg egy csomó más mese. Egy kamaszodó varázsló-testvérpárról szól, akik beteg nagymamájuknak mennek gyógyfőzetet készíteni, a bonyolult bájital alapanyagainak felkutatásához azonban át kell vágniuk egy varázslatos, egyesek szerint elátkozott erdőn, ahol kétes hírű boszorkányok is megfordulnak. Remélem, nem sikerült túl bonyolultra a történet, de nekünk bejön.
Ehhez keresek háttérembereket. Alex azt hiszem, hogy megfelelő erre. Mikor meghallom, hogy megérkezett, csoszogva megindulok a színpadhoz felé.
- Örülök, hogy eljöttél! Köszi még egyszer - húzom össze magam szerényen, ahogy bátortalankodva kezet nyújtok neki. - Figyelj, eléggé szorít minket az idő... Hoztál akkor terveket, ugye? - pillantok a székre tett holmikra. Mintha sürgetni akarnám. Pedig nem. De valahol mégis jobb lenne letudni ezt az egészet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Szeretem a kihívásokat, a kreatív dolgokat, még ha azok kicsik is. Egy ilyen kis színpadról is indulhat el valaki az olyan nagy felé, ami előtt ezer ember ül és csak őt akarják látni. Nem egy történet kezdődik úgy, hogy az iskolai körökben kezdte, aztán egy szem jókor, jó időben pillantja meg és nincs megállás. Nem tudom, hogy innen van-e, volt-e valaki, aki hasonlóképp járt, nem is fontos. Az a fontos, hogy amire felkértek, az meglegyen. Egy művész mindenben vásznat lát, hát még a kimondott szavakban ne látná meg. Lehetnék sznob, aki elfordult volna, amikor a srác odalépett hozzá és elmondta, hogy mit szeretne megmutatni. Lehetnék az, aki ilyen kicsinyes dolgokra nem ad, de az nem én lennék. Nem ismerik a nevem világszerte, pontosan olyan kicsi vagyok és eldugott helyen, mint ez a színpad és ha ezzel sem bírok, magammal sem fogok. Ha ezt elutasítom, vagy később másokat, akkor azzal sem fogok tudni mit kezdeni, amikor nagy nevek vagy a nagy világ akar tőlem bármit is látni.
Ezért is, ahogy megállok és ahogy jobban figyelem, lassan felöltözik a színpad. Színekkel, formákkal, egy világgal, aminek részletei ott hevernek a lapokon, nem is olyan messze tőlem. Remek. Éppen elmélyülten hümmögök, amikor megjelenik Benett is. Elillannak a formák, a színek, minden és szép lassan a jelen áll a helyébe, az én tekintetem esik a srácra. Az ő arca is vászonra való, annyi szent, de erről nem szólok semmit, csak a szám szegletébe ül egy mosoly.
- Hello – biccentek fel, angol úriassággal. - Már miért ne jöttem volna el? Amit megígérek, azt be is tartom, ne aggódj – és ne szabadkozz, az az én dolgom, lenne, ha a helyzet azt kívánná. Finoman fogok rá a kezére majd rázom meg és engedem is el végül. Tartózkodó, bátortalan, látni rajta, el akar tűnni a világ elől szinte, de én látom és látni is fogom.
- Hoztam bizony, többet is – veszem fel a füzetet és nyújtom felé. - Vannak részletek, van összkép, többféle. A színek változtathatók, azokban nem vagyok a legjobb. De nézd át és kérdezz, ami nem érthető – jegyzeteltem is mellé, anyagok nevei, felállások, bármi, ami eszembe jutott, már csak az a kérdés, ő lát-e bármiben lehetőséget egyáltalán. Mert nos, benne van a pakliban, hogy nem egyre gondoltunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Ha tudná szegény lány, hogy agyi szinten bőven nem ott van, ahol kellene, el nem hinné egy büdös szavát sem. Amúgy se kellene, de valamiért az emberek meghallgatják. No nem mindenki, de a mindenki amúgy is le van szarva.
- Ja igen, azt se nem – vagyis lehet, ha azt a nyomoroncot élete végéig szerelmi bájitallal, átokkal, vagy bármi más szarral tömi, de ennyire nem akar ő belemenni. Vannak még dolgok, mintsem elvesztett végtagok helyére se jön új, vagy épp másmilyen, meg egyéb finomságok. Ja, tökre elolvasta és meg is maradt. Mi jöhet még? K-t kap a vizsgáin? Napersze. Attól azért nem fél.
- Egyre megy, mindegy hol jön ki, valami kijön. Valahol. Egy volt tanárom azt mondta, rám is ez a sors vár majd. Lehet lassan el kéne kezdenem, hogy időben odaérjek – igazából neki nincs szüksége alkoholra, ha akar, így is eléggé őrült és parti-állat. Az meg még az ő elborult kis elméjében se megfelelő opció, hogy ilyen vége legyen, ennyire nem beteg. Vannak persze olyan képzeletei, amik igencsak… merészek, de neki még a kukás meló is jó lesz, de csóró nem akar lenni. Abból sok van, ő meg, mint most is látható, nem tucat termék.
- Akkor erkély jelenet lesz, Júliám. Ahogy kívánod – bár ő nemigen jó Rómeó, szóval el is engedi a hasonlatot és lépked tovább. Benne nincsenek meg azok a gátak, amik a másikban igen, de ezzel nincs gond, mert bár tud kérni és akarni, azért van határ és nem fogja beleerőszakolni a másikat. Az nagyon nem ő lenne.
- Hogymiiiiii?! - röhög fel azonnal, ahogy összecsapja a kezeit. Mit művelt? Az agyát eldobja. - Ez zseniális. Az a banya meg is érdemli, de komolyan. Mit követett el? - az már más kérdés, hogy mi volt a büntetés meg ezek, senkit se érdekel. A köpködés igen. Tipikus. Mindjárt arra kanyarodik ő is, bár papír nélkül csak jó turhásat tudna, de az mellékes. Az is elmegy.
- De azon a folyosón nem fog megenni senki – hagyja mégis, hogy belé karolva vezessék a jó irányba, rajta ne múljon. - Jójó, akkor erkély, megyünk már. Csak majd óvatosan, nehogy megegyen a szörny – vigyorog felé, ahogy ha minden igaz, rákanyarodik az eridonos úthoz vezető szakaszra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Nem is tudom, hogy nevessek-e, vagy éppen dühös legyek, esetleg sírjak. Mondjuk, mindegyik teljesen jogos lenne, egyrészt, másrészt pedig hozzám illő, hiszen ahogy az én hangulatom változni képes, úgy nem változik semmi más sem. Mos, ahogy a tanári felé haladok, még nem döntöttem el, hogy igazán melyiket is szeretném. Talán mindegyiket egyszerre, de az biztos, hogy Brightmore meg fog halni, mert megölöm, esküszöm. Lassan azért fogom festeni a hajam, mert megőszülök tőle. Fun fact, a múltkor láttam egy őszes csillanást benne, így most az egész hajam hidrogénszőke, melyet drámai hullámokkal bolondítottam meg, és mely így csak a hátam felső harmadát takarja. Imádok szőke lenni, de a vörös az én örök szerelmem.
- BRIGHTMORE!
Tudtam én, hogy itt van! Jó, láttam erre jönni, és nem volt kedvem a folyosón találkozni vele, éppen ezért meghagytam az a béke illúziójába ringató három percet neki, amíg visszaér, lepakol, leül, és azt hiszi, hogy ez a mai is csak egy unalmas nap. Hát nem az kisbarátom, el kell, hogy mondjam neked, nem az. A szememben lévő bosszús csillanást szerintem jobban ismeri, mint én magam, és bár látom, hogy mások is vannak bent, most fontos, hogy rá koncentráljak csak, mert különben elszáll a dühöm, amit érzek iránta. Így is komoly problémáim vannak, mert a hullámzás a "ki tekerem a nyakad, te gyökér"-től egészen a "de szexik vagyunk ma is"-ig terjednek, és elég nehéz koncentrálni, amikor az ember nem tudja eldönteni, hogy szeresse vagy gyűlölje. Esküszöm, hogy a Netflix összes nőknek szóló romantikus filme vagyok egy személyben ilyenkor.
- Ez mi?!
Az asztalára csapok egy láthatóan más kezéből kitépett dolgozatot, de már javítva volt, és az aki a mennydörgőhöz hasonlított. ENGEM?! Nem vagyok olyan, mint egy magyar mennydörgő, csak szólok.
- Négy pont? NÉGY? Én neked csak NÉGY PONTOT ÉREK?!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Az előkészített dolgozatok felett görnyedek a tanáriban minimum negyven éve - Payne jól mondja, három perce maximum -, ahol halkan megy a duruzsolás. Ez az év vége valahogy sokkal jobban megviseli az idegrendszeremet, mint az előző, és még hat évfolyamot le kell vizsgáztatnom, amikbe beletartoznak a végzősök is. Persze a kérdés ott van fölöttem, hogy a kérdéssor így túl egyszerű, egy kis szívatás nem árthat, hogy küzdjenek meg az átmenőért, de közben meg... végzősök. Tökömnek csináljak plusz munkát, amikor megszabadulhatok tőlük. És pontosan ez az érv az, ami megadja a végső löketet és kihúzok két húsz pontos kérdést. Na tessék! Senki nem mondhatja, hogy nem vagyok kurva jó fej!
Bár a nevemet ordítva meghallva, szerintem Payne ezzel éppenséggel vitatkozna. A pennát nyugodtan leteszem, kissé hátradőlök, majd hajolok ki, hogy a hang irányába tudjak nézni. Amit meg is bánok, ahogy tekintetünk találkozik egy pillanatra, ami éppen elég ahhoz, hogy még a székemet is hátrébb toljam az asztaltól. Ajaj, itt vér fog folyni. Lassan pislogok az elém lecsapott dolgozatra, amin egyébként egész szép eredmény villog, ahogy elnézem a tetején az összpontszámot.
- Ez egy Várakozáson felüli vizsgalap egy nyolcadikostól - felelem a feltett kérdésre, majd nézek fel rá, ahogy fölöttem tornyosulva áll, és rá kell jönnöm, nem ez volt a helyes válasz. Mármint de, csak ő nem erre gondolt, de úgy szeretem, amikor szívhatom a vérét.
- Vigasztaljon a tudat, Payne, hogy a hetedikeseknél ötöt. Tiszta jó fej vagyok, nem tudom mit vagy úgy oda - vonom meg vállaimat nemtörődöm stílusban, majd nézek ismét a lapra. - És még el is baszta. Nem is a Mennydörgő vagy. Látod? Még pontot sem kapott rá - bólogatok lehunyt szemekkel ahamozva, végül ismét felfelé nézek rá, ujjaim lustán dobolnak az asztalon, ahogy hátradőlök.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Rohadtul vicces fiúnak gondolod magad, ugye Brightmore?
Mert valljuk be, az. De jelen pillanatban, itt és most, rohadtul irritál. Ez a szép a szerelemben, hogy megőrülsz a másikért, majd a másiktól. Hát nem csodálatos, ahogy az őrület szélén egyensúlyozva, állandóan karban tartja az agyad és a figyelmed? Nem, egy pillanatig sem lankad. Pedig vannak helyzetek, amikor remek lenne. Mint most, amikor ki vannak élezve a receptoraim arra, hogy miként cselekedik, és amint meghallom a szemtelenséget a hangjában, úgy vágom tarkón. Nem nagyon, de érzékletesen. Mielőtt bárki megsajnálná, szereti, és ha nem, akkor majd megszereti ezt a bánásmódot.
- Öt pont? ÖT! Istenem, mekkora szerencsés ember vagyok, hogy ilyen csodálatosan nagylelkű férjem van nekem, hát az öt pont, az valami frenetikusan fantasztikus. Komolyan Denis, hát most volt egy mini orgazmusom, a négy még csak a vágyat keltette fel, de az öt… na az feltette az í-re a pontot.
Jó, hát az ilyen dolgokat akár kettesben is megbeszélhetnénk, de olyan mindegy, mert ebben a kastélyban mindenhol van egy szem, ami mindent lát, meg egy fül, ami mindent hall, csak azt tudnám, hogy mégis hogyan tud közlekedni, mert az orra már biztos hatalmasra dagadt attól, hogy mennyi mindenbe beleütötte már.
- Ó nem? És akkor mégis mi vagyok Denis? Melyik imádott sárkányhoz hasonlítod a hárpia feleségedet? Ez a megoldás, ugye? A feleséged nem is sárkány, hanem hárpia.
Bosszúsan fonom össze magam előtt a kezeimet, mert az biztos, hogy mondjuk vele ellentétben Reményi Tivadar nem azzal szórakoztatja a diákjait, hogy a feleségét írja bele a vizsgájába. Milyen ízléstelenség már, de tényleg! Méghogy én sárkány! A felháborodáson túl jelen pillanatban egyáltalán nem kívánom meglátni a romantikus összefüggést, mely szerint a legjobban a sárkányokat szereti, és én vagyok az ő sárkánya. Jelen pillanatban csak kapja be, keresztbe, de tövig. Köszönöm szépen.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Megvolt az oka, amiért aggódtam kissé, hogy mégsem jön el. Léteznek sztereotípiák a művészekről. Ezeknek persze nem hiszek, elvégre magam is jól bánok a ceruzával, s a kastélyban töltött évek alatt nem csak versek, novellák íródtak titkos naplóim lapjain, de számos egész jó rajzocska is helyet kapott rajtuk. Szóval különösebb elfogultság nélkül mondom, hogy szorult belém némi művészi hajlam, tehetség. De ez közel sem lett eléggé felfejlesztve ahhoz, hogy egy színpadi díszletet fabrikáljak. Időm sincs rá. Kedvem se. Elég nekem, hogy koordinálom a csapatot. És persze a hivatalos indok maradhat az, hogy nem akarom mástól sem elvenni a lehetőséget. Még rám fogják, hogy despota vagyok. Azt pedig nem szeretném...
De tudom, hogy Alexander elfoglalt lehet, hiszen művészetis tanonc is, meg a mestertanonci élet is kemény egyszerre. És biztosan vannak más megbízásai is. Simán benne van a pakliban, hogy lemondja. Még most sem dőlhetek hátra, elvégre a tervezés szakaszában vagyunk, egy képlékeny stádiumban. Ez most kicsit olyan, mintha meg kellene alázkodnom előtte. Én vagyok a kiszolgáltatott fél, ő pedig diktál. Akármit, csak vállalja el mert sok múlna rajta az előadáson. Nagyon szeretném, ha a csapatunk teljes körű tagjává válna, de ezt még nem fedem fel neki. Szóval, kisebb bizonygatására az ígéretének betartásáról megkönnyebbülten fújom ki a levegőt. Aztán némileg kínosan, de elnevetem magam.
- Hát jó, csak tudod, tényleg nem akarom, hogy terheljünk, vagy valami... De ha elvállalod, és lemegy az előadás, vajsört, csokit, bort, akármit megadok - ha ez nem hangzik félreérthetően. És remélem, hogy nem hangzik. Kihúzom magam, ahogy a munkára kezdek koncentrálni legbelül. Átveszem tőle a füzetet, ujjaim nagy gonddal fonják körbe a külső borítót, s kezdik lassan fellapozni az alkotások színes oldalait. Hosszabbra hagyott fürtjeim közül néhány belelóg a képbe, de mivel a kezeim foglaltak, ezért csak oldalra döntött fejjel tudok menekülni előlük. Mindenesetre elégedetten hümmögök, s a szemem sarkából azért figyelem, hogy kritikus tekintetemre mit reagál. Vajon megszokta már, hogy elemzik, s ha igen, izgulós fajta? A kritika engem például képes megölni.
- Szóval... Igen, az alapok szerintem jók. Én nem akarom amúgy se, hogy a háttér állandóan váltakozzon, mert az neked is több munka, meg a nézőket is kevésbé érdekli. Ezt egyébként akkor lehet mágiával is ötvözni, vagy abszolút érintetlennek akarod őket? Az erdőnél például, ha a fák lombjai enyhén mozognának, az még nem lenne rossz... Vagy esetleg helyette egy elmosódott hatás? Vagy valami 3D technika? - kérdezgetem őt, bár hanglejtésem egyre bizonytalanabb, mert közben az arcát lesem, mennyire tévedek nála rizikós területre. Lerí, hogy fogalmam sincs amúgy, mi fekszik neki, de talán nem elvárható.
- Amúgy, mióta is festesz, mármint úgy hivatalosan? Mert hát gondolom gyerekkorodtól fogva kísérleteztél... - terelem kissé kevésbé szakmai dolgokra is a szót, ahogy szemeimmel még mindig elsősorban a lapokra koncentrálok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Bútor- és pergamenillat jellemzi általában a tanári levegőjét. Ám az év végi stressz visszafogása végett néhány kolléga levendula illatú gyertyákat tett az iroda legindokolatlanabb pontjaira. Az aroma ugyan nyugtató hatású, mégsem a legjobb módszer, hiszen álmosít is. Én pedig nem aludtam túl sokat előző éjszaka. Forgolódtam, hogyan is jelenek meg újra a nagynyilvánosság előtt. Visszatérésem óta csupán az Eridon tornyáig voltam hajlandó mutatkozni. A tanárit még megpróbáltam elkerülni. Most mégis itt ülök az asztalomnál, az émelyítő levendulaillatban, és a fölém magasodó Rudolfra emelem fekete szemeimet. A szemüvegem visszatükrözi a mennyezeti világítás fényét, s én magam is némiképp hunyorítva intézem szavaimat barátom felé. – Tehát… a következő év – kezdem kissé vontatott hangnemben. – Azt hiszem, hogy lesz néhány dolog, amibe érdemes lenne belenézni, mielőtt bármilyen új intézkedést bevezetnénk – folytatom karcos hangomon, miközben fészkelődni kényszerülök székemben, hogy meggörnyedve elérjem fiókomat. Kissé megakad először a régen használt asztalzseb, de rántok rajta egyet, így egy halk nyögést hallatva máris kezembe kerül egy boríték, amit először Rudolf felé mutatok, majd elé is helyezek. – Az ilyenekhez hasonló esetek ellen kellene valami komolyabb „dekrétum” – beszéltem neki ugyan valamelyik nap erről az esetről, de mondtam, hogy akkor fogja igazán érteni, hogyha megmutatom neki a levelet is. – Ezt egy anyuka írta nekem. Azt állítja, hogy a gyermekét annyira megviselte az iskolában terjengő halálhír… itt gondolom, rám célzott… hogy Julcsika Carrie White-tá változott, és ezért gyújtotta rá majdnem a társaira a Bagolyházat – forgatom meg a szemeimet, majd nagyot puffanva dőlök hátra a székemben. Jobb kezemmel leveszem szemüvegemet, a balnak ujjaival pedig orrnyergemre csípek. – Valamivel le kell foglalni ezeket a kölyköket, mert úgy néz ki, hogy túl sok a felesleges energia – fejezem be végül a dolgot, amikor is hatalmas hangzavarra leszek figyelmes. Ha bejön ide az anyuka, akiről az imént beszéltem, akkor máris bátran ugrok Rudolf mögé, hangosan sikongatva védelméért. Azonban ez csak Cath. Vagyis… elnézést, nem úgy értettem, hogy „csak”. Kérlek, ne bánts! Szemüveget tartó kezem a levegőben marad, és értetlenül táguló pupillákkal figyelem őket. Szótlanul, tekintetemmel kérdezve nézek újra Rudolfra, amolyan „mi a fene folyik itt” módon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Érdeklődve pillantok fel rá a dekrétum szónál, és nem azért, mert nem hittem volna, hogy ismeri a dekrétum szót, hanem mert meglepett, hogy egy átlagos évtervezésnél használja a dekrétum szót. Mondjuk, jobb lenne, ha én nem lepődnék meg semmin, tekintve, hogy még mindig nem fejtettem ki azt a verziót, hogy elképzelhető, hogy talán a dániai út nem csak egyetlen hónap lenne, hanem évek. Mert ha így lenne, akkor neki kéne tovább vinnie a házat, és megoldani mindent. Valljuk be, sem ő, sem én nem tudtunk olyanok lenni, mint amilyen Sárközi vagy Emily voltak, az ő attitűdjük, közvetlenségük, gyerekszeretetük és kamaszkezelési módszereik példaértékűek, de saját magam nem tudok olyan lenni, mint ők.
- Hm. Nos, véleményem szerint, ha az elkövetkezendő időben arra törekszünk, hogy ne legyél újra átmenetileg halott, az egy jó kiindulási pont lehet ahhoz, hogy a gyermekeink ne váljanak ön-és közveszélyessé.
Tudom, hogy amit Julcsi csinált nem éppen szerencsés, és hatalmas mázli, hogy nem történt nagyobb baj, de annak a kislánynak eleve egy komolyabb pszichológusi körre lenne szüksége, és nem csak azért, amit Hege feltámadását követően csinált. Valahogy az egész gyerekből az az attitűd jön le, hogy ő nem igazán van rendben, de az anyja ezt soha életében nem vallaná be.
- Emma talán beszélhetne vele.
A nőre pillantok, aztán akaratlan is Cathre, aki éppen csak nem rúgta be az ajtót. Vihar a paradicsomban? Szeretnék a saját dolgommal foglalkozni, de valljuk be, az életem éppen annyira sivárrá vált, hogy kell ez a kis plusz, amit egy ilyen dráma jelenthet.
- A nők nem szeretik, ha a szenvedélyünk tárgyaként azonosítjuk őket?
Bukik ki belőlem az őszinte kérdés, és mivel én is megtettem, és lám csak van is egy félresiklott kapcsolatom... volt kapcsolatom a történetből, sose késő tanulni. Na nem mintha sorban állnának a nők, vagy, ha sorban is állnak, én vagyok banálisan alkalmatlan, hogy ezt észrevegyem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

A vizsgaidőszak kezdete óta végre egy nyugodt nap. Kényelmesen ülök a tanári szoba jobb sarkában elhelyezett kis asztalomnál. Nem sokat beszélgetnek ezen a részen. Csendes. Éppen ezért is kedvelem annyira. Ettől az évtől kezdve új szembe szomszédot kaptam, akivel ugyan néha egymásra tekintünk, eddig még ennél több kontakt nem volt közöttünk. Én nem vagyok egy szószátyár; nem szeretek az időjárásról vagy éppen az előző napi kviddics mérkőzésről beszélni. Az előbbit felesleges témának tartom, míg az utóbbi hidegen hagy. Most is éppen egy Rejtő Jenő könyv foglal le, amíg vissza nem térek a számmisztika világába. Ebédelni nincsen kedvem még; egy hatalmas adag szalonnás tojásrántottával indítottam a futás után a mai napot. Iszom is a vizet azóta, mintha testem kilencvenkilenc százaléka ebből állna, s minden pillanatban a pótlásán lennék. Ezért is dőlök előre eddigi pozíciómból az asztal irányába – szokásos olvasó pozitúra; hátra dőlve, lábaimat keresztül vetve, kissé lejjebb csúszva a széken, s jobb kezemet a karfán könyököltetem. Annak ujjai ajkaimat takarják, eközben bal, méretes tenyeremben tartom az aprócska kötetet. Ebből hajolok a vizeskancsó irányába, de nem érem el, így – ráfogom a reggelre és varázsló mivoltamra a dolgot – inkább visszadőlök, és amíg befejezem az oldalt, addig jobb kezem ujjaival intek, fejben elmormolva a varázsigét. A kancsó megemelkedik, megdől, és egyenesen kissé vízköves vizespoharamban landol annak tartalma. Szemeimet hunyorítom szemüvegem hiányában, majd gyermeki módon felkacagok, amikor a párbeszéd utolsó mondatához érek a Piszkos Fredben. „Kitartás! A kocsmáros azt mondta, hogy amíg nem hoz orvost, hagyjam bent a kést, mert különben elvérzek. A kocsmáros ért ehhez, mert itt már öltek orvost is. Régi étterem.” Ritka pillanat, hogy ilyen derűsen ücsörgök itt, de most tényleg nem történt semmi olyan, ami zavar…hatna… Nyílik az ajtó, és hurrikánszerűn veti be magát Catherine, hogy aztán az említett állatok összesét varázsolja lelki szemeim elé. Hátra hőköl a fejem. A vízről is elfeledkezek, csak könyvem mögül pillantok ki egy másodpercre ebben a kissé meggörnyedt testtartásban, hogy smaragdzöld tekintetem találkozzon a velem szemben ülő Helláéval.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Minden nap itt ülnek, egymással szemben a tanári legvilágosabb sarkában. Csendben. Nem fecsegnek, nem diskurálnak. Mert a férfi elvan a maga dolgával. Olyan ritka, kivételes tulajdonsága ez az erősebbik nem eme szemnek sem kellemetlen és hatalmas példányának, mely imponáló. Hella sem szeret cseverészni, azonban eljutott arra a pontra, hogy talán mégis jó lenne, ha valamit megtudhatnának egymásról, a másik nevén és szakosodásán kívül. Ezért egy ideje tanulmányozni kezdte az asztalaik túlfelén ülőt. Akvamarin szín írisze most is rajta pihen, ahogy visszafelé sétál az ablak mellett álló polc felől. Kezében teáját tartja, melynek kardamom illata jellegzetes. Earl Gray van a jellegtelen edény mélyén. Leül székébe, amit maga alá húz és egyenes háttal, szigorú tartással kortyolgatja az innivalót. Figyeli. Látja, hogyan dönti magába a vizet a férfi úgy, mintha ezer sivatag volna a gyomra helyén. Szomját oltja és olvas. Felkuncogására Hella csak rosszallóan megrázza fejét. Aztán berobban a hurrikán és a békés percek szerte foszlanak. Kolleginájuk csap perpatvart és folytat állóháborút, hogy a helyiség zeng belé. Hella szemeit forgatva fordul el az egésztől, mivel hidegen hagyják az efféle drámák. Eleme azonba hirtelen küld számára figyelmeztetést, hogy ez nem csak vihar egy kis kanál vízben. Valami történik, vagy inkább történni fog, aminek kapcsolata van a vízzel. Odakapja pillantását az érzet forrása felé. A másodperc tört része alatt szembesül azzal,  hogy a Sándor által megbűvölt kancsóból ömlik a víz, egyenesen mindkettejük iratai felé tartva. Eláztat mindent, mert kollégája nem figyel oda arra, amit csinál. A professzornő gyorsan cselekszik. Ujjainak kecses mozdulatával felemeli a folyadékot, majd visszaparancsolja a kannába, de úgy hogy egy pár cseppet a férfi arcára fröcsköl. - Felettébb örömömre szolgálna, ha arra koncentrálna, amit éppen tesz - jegyzi meg szigorúan - Szerencséje, hogy közbe tudtam lépni, még időben. Így egyikünk holmijában sem esett kár - teszi hozzá, kritikusan préselve össze, sötétvörösre festett ajkát. Sosem tudta megérteni, hogy miért tudja ennyire lekötni az embereket más emberek vitatkozása. Mértéktelen exhibicionizmus ez a kollegina részéről, sőt egyenesen neveletlenség, hogy nyílt színen rendez jelenetet. Hová fajult a világ, hogy így intézi a másokra nem tartozó ügyeket. Döbbenet...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

A kérdésre csak totális egyetértéssel arcomon bólogatok. Most mit tagadjam? Bár le akarnám szögezni, hogy nem viccnek szántam egyébként, hiszen látja, ott van a papíron a kérdés, de hát hadd adja ki magából, amit annyira akar. Úgyis megvárom. Leginkább azért, mert nincs más választásom, másrészt meg azért, mert pár órán át még nem hagyom el a kastély falait. Remek nekem. Még csapkod is. Automatikusan húzom össze magam a tarkómat ért csapásra.
- És ha fájt volna?! - csattanok fel drámaian, tenyerem is csattan az asztalon, de egyáltalán nem olyan erősen, mint alapvetően csinálnám, ha a helyzetet komolyan lehetne venni. De nem lehet. Merlinre, zseniális a műsor, amit Payne letol, és van egy olyan sanda gyanúm, hogy a körülöttünk lévőek is minimum annyira élvezik ezt, mint én. Ja, mert én nagyon. Talán túlságosan is.
- Na, ugye? Szívesen - bólogatok vigyorogva immár hátra dőlve, arra, hogy mennyire remek férj vagyok, majd akadok meg. - Szeretnél rendes orgazmust is, nem csak minit? Megoldhatjuk - dörzsölöm meg arcomat szemtelen vigyorral, ujjaim továbbra is asztallapon járnak, mintha csak teljesen hétköznapi témákat beszélnénk meg a tanári közepén. Mintha senki nem lenne körülöttünk. Ember, most mit szégyelljem magam? Pazar vagyok, ez nem titok, és büszkén fel is vállalom.
De mondjuk lehet a türelmem hamar elfogy. Megállok minden mozdulatban, villanó kékjeimet emelem Payne arcára.
- Niamey-t ebből hagyd ki! - lesz erőteljesebb a hangom, hogy pár pillanattal később, mély levegőt véve ismét felvegyem az előző stílust. - De ha ennyire érdekel, Perui viperafogú vagy. Remélem a diákok is látják ezt most, mert tényleg úgy visítasz jelenleg - vakarom meg államat. - Nincs kedved bejönni valamelyik órára szemléltetni? - dőlök hátra még jobban, karomat vetem át a szék támláján, és ugyanúgy szemtelenül vigyorgok a feleségemre. Ha tudom, hogy ez ennyire tetszik neki, esküszöm előbb beletettem volna vizsgakérdésnek. Minden pillanatot megér.