30. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: « 1 2 ... 14 ... 22 23 [24] Le | Téma száljai | Témaleírás
Csonka Zsombor
Mestertanonc Navine (H), Navinés pásztor, Navinés blogger, Valkűrök csapattag, Elsős mestertanonc


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 339
Összes hsz: 1180
Írta: 2020. augusztus 11. 17:33 | Link

Te
Először igazán


Bármilyen kérdés, amit neki szegeztek rossz volt. Akkor is ha csak a nevét kérdezték, és akkor is, mikor a szüleiről. Mert az ártatlannak vélt dolgok mögött is lehet olyan tartalom, mely majd kétségekbe sodorja. Az a csavaros elme, mely már többször megviccelte tulajdonosát újra megteheti. Azonban... nem félhet ezektől élete végéig, és ezt ő is tökéletesen tudta. Az, hogy Rarában megbízott, és közel engedte magához, már egy út volt a cél felé. A teljes gyógyulás felé. Most itt állt a következő döntés előtt, és jól kellett választania.
Amint meglátta a lány arcán végighúzódó mosolyt, érezte, hogy jól tette. Megvárta, míg a lány jól mellékucorodik, közben ő is nekidőlt a falnak, hogy kifelé fordulva a lány hátát a mellkasához érinthesse. Felülről átkarolta, és egy puszit nyomott a feje búbjára.
- Majd ha elmegyünk, megmutathatod a kedvenc helyeid. Úgy se voltam még soha ott - vetette fel Zsombor, mintha csak egy hétvégi kirándulásról beszélnének. Azonban kicsit félt, hogy újra egyedül marad. Mert Rarának fontos volt az iskola. És ő is azt akarta, hogy bekerüljön.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Ian Fraser Kilmister
Diák Levita (H), Másodikos diák



offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 91
Írta: 2020. augusztus 14. 17:49 | Link

Liza


  Már észre sem veszem, és úgy mondom a házbeli hovatartozásom, hogy más is észrevegye a házváltási szándékot. Vagyis már nem az, hiszen be van adva a kérvény, csak a végeredményre kell várnom, elfogadják e.
- Igen, házváltási kérelmet bár be is adtam. az eredményre várok, elfogadják e. Levita házban szeretnék menni, valahogy azt érzem, jobban közéjük tartozok. Navine is egy nagyon jó ház, csak nem érzem valahogy a helyem ott, szóval semmi rossz élmény, vagy valami ilyesmi nincs a döntésem hátterében. -
 Tényleg nincs rosszérzésem a Navine ház, vagy a tagjai iránt. Jobban magaménak érzem a Levitásokat. Hirtelen megijedek, egy bagoly állt meg a faház nyitott ablakában, és ugrott mellém, egy levelet ejtve az ölembe. Kíváncsian nézem meg a feladót, a bizottságtól jött, akik meghozzák a döntést.
- Elnézést, nem gond, ha gyorsan átfutom, szerintem az van benne, hogy elfogadták a házváltást. -
 Nagyon nem is várom meg a lány válaszát, ami nem egy illedelmes dolog, de nagy a kíváncsiságom is, mit rejt a levél.
 "Kedves Ian Fraze Kilmister!

Örömmel tudatjuk önnel, a házváltási kérelmét elfogadtuk.

Tisztelettel:
XXXXXXXXXX"


 Örülök neki, hiszen nem véletlen kértem. Megnyugtatom Lizát, hogy semmi baj a Navine házban, tuti jól érzi ott magát a jövőben is.
- Jó ház a Navine, de ahogy említettem, nyomós indokom volt átmenni. Gondolom még nem sok helyen voltál a kastélyban, ami az évek alatt is kiismerhetetlen lesz mindenki számára. -
 Kicsit vissza kell fognom magam, nehogy elijesszem, vagy rossz érzést tápláljak benne, hogy nem engedem szóhoz jutni
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szávai Eliza
Diák Navine (H), Edictum szerkesztő, Másodikos diák


Ez a pudli nem fog letojni
offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 103
Írta: 2020. augusztus 14. 20:43 | Link

Ian

Teljesen megértem Iant. Én a magam részéről nehezen beilleszkedő típus vagyok, legalábbis szerintem. Nem tudom, mások hogyan látnak engem, és azt hiszem, ez néha zavar is.
- Ó, értem. Ne szabadkozz, teljesen megértelek.
Melállok, odamegyek hozzá, majd végigmérem tetőtől talpig, közben olyan képet vágok, mint aki valamin nagyon töri a fejét, még hümmögetek is hozzá.
-Igen, igen...egészen Levitás fejed van. Különösen a hajad.
Nem, az igazság az, hogy ránézésre fogalmam nem volt, ki ő, mi ő. Sőt, tovább megyek. Sokszor magamról sem tudom, kicsoda, micsoda vagyok. Néha olyan érzésem van, mint Alicenak Csodaországban. De nem a pöfékelő hernyó miatt. Az mellett csak simán elmennék, egy helló kedves hernyó úr köszöntéssel. Mert persze fő az udvariasság ugyebár.
- Nem kell rossz élmény ahhoz, hogy ne érezd magad otthon valahol. Ez belülről jön. Mint amikor szerelembe esik az ember, csak ott az ellenkezője. Akkor meg azt tudod, hogy igen. Mármint hogy az az ember neked egy nagy igen. Hát mondjuk igazából lövésem nincs, mert soha életemben nem voltam szerelmes. Azt hiszem, én nem az a szerelembe esős típus vagyok, vagy ki tudja. Egyik barátnőm halálosan szerelembe esett a 12 évesen a szomszéd srácba. Valami Márkba. Ő meg persze rá sem hederített. Ez a plátói szerelem egészen 2 évig tartott. Szegény Sára, tele sírta miatta a párnáját. Meg az én kedvenc olajzöld ruhám. Ian döntése tehát teljesen érthető. Kis eszmefuttatásom végére egy bagoly érkezik Ian mellé. Elkalandozásom miatt ez a kis madár a szívbajt hozza rám, ijedtségem egy halk sikkanásban merül ki.
-Uh. Azt hiszem jól időzítettek. Nyugodta...
Ian nyitja is ki a levelet nagy izgalommal. A levél elolvasása közben a madarat bámulom, aki visszabámul. Sosem szerettem őket. Egyszer megcsípett egy. Olyan 5 éves lehettem. és el is sírtam magam. Buta, butácska madár.
-Hát..eddig valóban nem. Szeretem a kiismerhetetlenséget. De szívesen mennék valamikor barangolni a tilosban, tíz után. Az a hekyzet, hogy még a büntető munkát is bevállalnám. Persze majd a vizsgák után. Közben szépen, lassan körbesétálom a faházat, szemeimmel végigpásztázva a helyiséget, majd ismét a fiúra irányítom tekintetem.
-És Ian, ebből a megannyi helyiségből van kedvenced? Ahova akkor mész, amikor le vagy törve, mint a bili füle?


Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ian Fraser Kilmister
Diák Levita (H), Másodikos diák



offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 91
Írta: 2020. augusztus 18. 10:38 | Link

Liza


  Tetőtől talpig végigmér, nem igazán esik jól, hiszen úgy jön le ez számomra, mintha valami csodabogár lennék, vagy leprás. Gyorsan túlteszem magam rajta, és figyelek rá, amit mond.
- Nem kevés idő kellet hozzászoknom nekem is a kastélyhoz. Főleg úgy, hogy muglik közt nőttem fel, mielőtt ide felvételt nyertem. Valahogy ez vonz ebben az épületben már, hogy kiszámíthatatlan. Mindig megtud lepni valamivel. Persze a korai időben bosszantó volt, hogy eltévedtem a szeszélyessége miatt. -
 Nem hinném a külső döntené el melyik házba tesznek minket itt a suliban, de jól esik, hogy ezt mondja. Ezek szerint nem csak belsőleg vagyok Levitás.
- Van jó pár, amik közt van olyan, ahova már nem mehetek a házváltás miatt, de valamit valamiért. Levitában is vannak jó helyek, bár még nem fedeztem fel mind, de ahol voltam, az tetszik. Szerintem onnan is kerül ki olyan helyiség, ami kedvenceim közé fog emelkedni. Viszont vannak a négy ház által látogatott helyek közt is kedvencek. Ilyen a lélekszóba, társalgó. A szabadban is van nem egy. -
 Megakad a figyelmem, hogy szívesen szabályt szegne, és kimenne tíz után. Meglep, nem vitás, mert nem néztem volna ki belőle. Ilyen, amikor külső alapján mondunk véleményt a másikról. Viszont felkelti az érdeklődésemet, hogy netalántán társa legyek a dologban.
- Meglep a kis lázadó hozzáállásod, de vonz engem is a gondolat, hogy egy kicsit csibészkedjek veled. Elfogadom a kihívást. Egyeztessünk időpontot a vizsgaidőszak utánra. -
 Kacsintok a lányra mondandóm befejeztével. Nem gondoltam volna magamról sem, hogy ilyen hamar belemegyek ilyen dologba. Sohasem voltam egy mindent szabályt mindenáron betartó diák, fogékony vagyok azokra a dolgokra, amiben egy kicsit emelkedik az adrenalin szintem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szávai Eliza
Diák Navine (H), Edictum szerkesztő, Másodikos diák


Ez a pudli nem fog letojni
offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 103
Írta: 2020. augusztus 19. 15:32 | Link

Ian


A muglik közt nőtt fel információtól, pupilláim kitágulnak, és előbújik gyermeki, ártatlan lelkesedésem. Lassan közelebb avászkodok Ianhez, majd mellé telepszek, fittyet hányva arra, hogy ez neki kellemetlen, vagy sem. A kíváncsiságom evisz más irányba.
-Akkor...akkor neked vannak...vannak mugli barátaid? És mondd csak..játszottál esetleg videójátékkal is?
Mire észreveszem magam, kissé zavarba jövök, szemeim rögtön lesütöm, és kimászok a fiú aurájából.
-Bocs...bocsánat, csak tudod engem ezek a dolgok úgy érdekelnek. Közelről nem volt alkalmam megismerkedni velük. Inkább csak hallomásból.
Ian közben a kedvenc helyiről beszél, amit mint zöldfülű ittlakó, figyelemmel hallgatom. Lélekszoba. Na, az meg mi a manó. Először csak bólogatok, mondván értem, igen, nota bene, de aztán annyira hajt a kiváncsiság, hogy nem bírom magamba tartani.
-Lélekszoba? Az...valami pszichológus szoba? Közben persze csak remélem hogy nem mondtam valami eget rengető hülyeséget. Hát, maximum jól kinevet, talán még túl is élem.
A kis méltatlankodó ördögmanó kipattan a fejem mögül, és neki is kezd méltatlankodni.
-Mi az hogy meglepő? Tán nem nézed ki belőlem, hogy szeretek a tilosban járni?
Arcom hirtelen durcássá válik, de ahogy végiggondolom, végülis lehet benne igazság, így megenyhülök.
-Jól van na. Végülis... Lehet hogy jó kislányos fejem van. Szóval benne vagyok. Persze ha kibírod a társaságom.
Kacsintok, majd hátra dőlök. Tudom, hogy néha gyerekesen nyers tudook lenni,  vgy tapintatlan, de soha nem a rosszindulat vezérel. Sebbel-lobban csinálom a dolgaim, és néha csak későn veszem észre, hogy pár ember elesett. De mindig felsegítem őket, becsszó!

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ian Fraser Kilmister
Diák Levita (H), Másodikos diák



offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 91
Írta: 2020. augusztus 20. 21:25 | Link

Liza


  Kissé meglepődök, mikor a mugli világot említve nagy érdeklődést tanúsít, és nagyon közel húzódik hozzá. Az utóbbit nem bánom, csak meglepett hirtelen.
- Igen, vannak barátaim a varázstalan emberek közt, mondhatni csak közülük került ki eddig. Azért itt is kezdenek ilyen kapcsolataim kialakulni. Játszottam videójátékkal is, elég sokat. Látom érdekel a mugli világ ezen tárgyai, de vannak ennél érdekesebb dolgok is ám. -
 Kacsintok a lányra, eleresztve egy mosolyt mellé. Kissé visszafogja magáz, mikor észreveszi, hogy nagyon közel jött hozzám. Elvitte Lizát a hév. Ha érdekli, akkor mesélek róla. Lélekszoba kelti fel most az érdeklődését.
- A lélekszoba jó hely, és nincs köze ilyen pszichológus dolgokhoz. Szerintem tetszene neked. El kell jönnöd velem oda, ha van kedved. Nem akarom lelőni a poént, mert akkor nem lesz olyan meglepés a szoba titka. Van egy kis bája, azon kívül, hogy jó hely, és szeretek ott beszélni az emberekkel, így veled is ott. Lenne még pár hely, ahova veled elmennék szívesen. -
 Legyen egy kis meglepetés benne, próbálom felkelteni a lány érdeklődését, kíváncsiságát a szobával kapcsolatban. remélem ez sikerült is.
- Nem kételkedek a bátorságodban és vagányságodban, csak első ránézésre nem ezt gondolja az ember, ez van. Bejön ez a kislányos cukiság is ám nekem, attól, hogy vagány vagy. -
 Mosolyodok el az utolsó mondatomon, viccelődve kicsit rajta, amin remélhetőleg nem vesz sértésnek tőlem, de csak érti a helyzetből. Meg nem olyannak méz ki, aki mindenen fennakad.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szávai Eliza
Diák Navine (H), Edictum szerkesztő, Másodikos diák


Ez a pudli nem fog letojni
offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 103
Írta: 2020. augusztus 23. 21:25 | Link

Ian

Ian játszott ilyen játékokkal, és sok mugli barátja volt. Érdekesebb, érdekesebb. Vajon mi lehet érdekesebb? Biztos ismer számtalan izgi dolgot. Olyanokat, amikről én lehet még csak nem is hallottam. A szívem kissé hevesebben is ver, de leállítom gyermekes izgatottságom.
-Érdekesebb? Na és mi az az érdekesebb?
Jó, persze hogy azért érdekela dolog. Szívesen elmerülnék jobban a muglik világában. Hiába, számomra az ő mindennapjaik olykor érdekesebbnek tűnnek, mint amilyenek az én hétköznapjaim. Bevallom, mostanában többször érzem azt, jó lenne, ha történne velem valami izgalmas, ami kicsit felrázná a szürke napjaim. Nem tudom, az is lehet, hogy a vizsgaidőszak miatt látom így a helyzetet, de igaz, ami igaz, jól esne valami, ami kicsit feldob. Ian beszél nekem a lélek szobáról. Talán pont arra van szükségem. Ettől a gondolattól, és ahogy Ian azt mondja, szerinte tetszene nekem, elmosolyodok.
-Oké, rendben. Lelőni a poént? Hú, így tényleg felcsigázol!
"Lenne még pár hely, ahova veled elmennék szívesen"
Kedves Iantől, hiszen még csak most találkoztunk először. Talán tényleg egy új baráttal hozott össze a sors. A fiú közvetlensége miatt egyre távolabbnak tűnik az Angliából kapott bagoly, Melanie, és az egész perpatvar, versengés, vagy micsoda, ami közöttünk zajlik. Visszatér a rendbontó-jókislány dologra, kissé ércelődve, de érzem, hogy ezt is kedvesen teszi.
-Kislányos cukiság mi?
Körbe nézek, mi a a valami, ami elég kemény hogy eltaláljam, és elég puha ahhoz, hogy semmi kárt ne okozzak benne. A kispárna. A kispárna tökéletes. Felkepom, és megcélzom Iant. a párna talál, én meg nevetek.
- Szóval? Mikor megyünk abba a...lélek szobába?
Igen, a dolog annyira tetszett, hogy akár most rögtön elindulnék. De talán mégsem most rögtön kellene indulni. Újra helyet foglalok a kényelmes puffban. Lábaim keresztbe rakom, és úgy várom a fiú válaszát, mikorra is tegyem szabaddá magam miatta.
Utoljára módosította:Szávai Eliza , 2020. szeptember 10. 12:24 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Elijah Kearney
Diák Eridon (H), Színjátszós, Ötödikes diák


katasztrófamágus
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 872
Írta: 2020. augusztus 31. 22:34 | Link

Petyám ♥
nagy újságolvasásokban



- Hallod, ide tök sok mindent fel lehetne cuccolni – nézek körbe, mert amúgy mindig is tökre szerettem volna egy faházat, csak aztán sosem olyan helyen éltünk, ahol kellő méretű fa akadt hozzá. Most meg már elvileg „kinőttem” belőle, gyakorlatilag, tökre, mint ahogy múltkor a neten is néztem azt az építős műsort, simán el tudom képzelni, hogy a lakóházam egy fa tetején lesz. Nem ott lesz majd, de képzelni lehet. Kint a zöld közepén, tök zen lenne. – De tuti akik idejárnak… nos, inkább nem mondom ki mit csinálni, összebarmolnák – húzom el a számat, hogy lakat alá nem tudnánk tenni ezt a helyet, mert sokan vagyunk a suliban és ott mindig minden közkincs. Kár érte, mert felhozhatnánk a társasokat, az ő dolgaiból is és még simán ilyen lámpássort is el tudnék képzelni. Ez van, majd találunk valamit, ami nem a szoba és csak a miénk.
Nassolnivalót azért hoztam, meg társast is, mert miért ne játszunk, ha már itt vagyunk, mióta írtam anyának, többször is küldött egy-egy félét, hogy próbáljuk ki. Ez elvileg valami stratégiai cucc, sima mugli dolog, semmi mágia, tele van kártyákkal meg minden, de bontatlanul pihen még a táskában, együtt nézzük majd át, hogy jó lesz-e nekünk. A múltkori tökre bejött, a végére már egészen jól megoldottuk a rejtélyt, igaz, ahhoz több fő kellett, de megoldottuk. Most ehhez elég lesz kettő, ha jól néztem a dobozt.
- Ahh, azért azt hittem, hűvösebb lesz – jár a szellő, a levegő, de még nem az igaz. Kora ősszel lesz az, néha reggel már érezni, hogy közeleg és csíp picit, de tegnap mondjuk már hajnalban is sok volt a meleg, nemhogy nap közben. Sose szokom meg. Ledobom hát magam, lepakolok és kényelmesen elhelyezkedem. Hoztam inni is, limonádét meg vizet, később jól fog jönni, jó hideg mind még. Petya közben elhozta az Edictumot is, mindig átlessük, de folyamatosan csak fura szerelmi sokszögek meg egyebek vannak benne, már lassan én se értem, ki kivel kavar. Mint valami tévés műsor.
- Írnak valami érdemeset, vagy megint valaki becsajozott? – nem irigykedem én arra, sőt, majd lesz nekem is. Ha meg nem, így jártam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Amikor bajban vagyok, énekelek.
Aztán rájövök, hogy a hangom igazából sokkal rosszabb, mint a helyzetem.
Csepreghy Péter
Diák Eridon (H), Eridonos patrónus, DÖK tag, Színjátszós, Edictum lektor, Negyedikes diák


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 632
Írta: 2020. szeptember 3. 13:49 | Link

My Elijah
mit mond az Edictum? | mivagyunk.jpeg

Úgymond jampiskodva, kezemben egy húsz oldalú dobókocka kulcstartót lóbálok, noha kulcs nincsen hozzá. Félig nyitott szájjal rágózva, megjátszott férfias fintorral nézek szét a faházban. Elismerő görbe kerül hamarosan ábrázatomra, miközben Eli ki is mondja, amire gondolok. Csak bólogatni tudok, majd idővel elhagyom a teátrális viselkedést, és máris az egyik ablak mellett termek. Hosszú ujjaimmal a párkányt markolva hajolok ki rajta, hogy az alattunk elterülő zöld területet kezdjem el vizsgálni. Egyre jobban dőlök kifelé, arcomra gyermeki vigyor ül ki. Sőt még kacarászok is néhányat, miközben azt veszem észre, hogy egyre csak dől a világ, s éppen mielőtt elveszíthetném egyensúlyomat egyenesedek ki, és kitágult pupillákkal fordulok barátom felé. Ő szerencsére nem sok mindent vett észre a mutatványomból, mert nézelődött és helyezkedett, így kissé zavartan krákogva sétálok mellé, hogy jelentőségteljesen ráfoghassak a vállára, és megszorítsam azt.
De akkor sem hagyhatjuk, hogy rossz kezekbe kerüljön – szólal meg belőlem a hősjelölt. Felsőtestemet kihúzom, pocakomat kitolom és szemeimet a szokásosnál jobban összeszűkítem. – Mit gondolsz? Mit csinálnak itt… azok, akik idejárnak? – idézem Elijah-t. Hüvelyk- és mutatóujjammal összecsípem államat, így egy kis vágatot varázsolva rá, majd szájamat elhúzva sétálok az egyik sarokba. Egy párna van hanyagmód odahajítva, ezért boldogan elmosolyodva rúgom arrébb, hogy egy számomra kedvező helyre tehessem, amikor a párna megmozdul. Közelebb hajolok. – Eli… - suttogom, majd néhány másodperc elteltével egy mókus szalad ki alóla szélsebesen. – Á! – sikoltok fel, akár egy kislány, és máris barátom mellett termek, akinek úgy markolok rá alkarjára, mintha egy sárkányt láttam volna. Szaggatottan veszem a levegőt, és széles tenyeremet színpadiasan terítem szét mellkasomon.
Azt a k… – pihegek. – Hát erre nem számítottam – kacagok, majd inkább Elit követve csücsölök le. – Miket hoztál? – kérdem, miközben farzsebemből előkapom az Edictum legújabb számát, és amolyan Kisvajda módon kezdem el olvasgatni azt.
Egyelőre semmi – vonom meg a vállam, és tovább bújok a sorokat. Ehhez a számhoz nem tettem sokat, mert az iskolai dolgaim miatt nem jutottam el a szerkesztőségbe.
Utoljára módosította:Csepreghy Péter, 2020. október 21. 13:17 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kiss-Herczeg Domonkos
Diák Navine (H), Harmadikos diák



offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 131
Kedves Betti
Írta: 2020. szeptember 10. 12:49
| Link

A nap sugarai tűztek be az ablakon


A faház máris sokkal kisebbnek tűnik. A nap elbújt egy kósza felhő mögé, eltakarva az éltető, aranysárga sugarakat és nem hagyva mást, csak szürke, komor színeket. Mintha egy pillanat alatt veszett volna ki az élet a kis építményből és az egész világból. Pontosan akkor, mikor a lány megszólalt. A fejhallgatóból olykor kihallatszik egy-egy erőteljesebb passzus, de erőtlenül hal el az összes leütött hang. Nem figyel rá, eddig sem tette és már az eddig betöltött óriási szerepétől is meg lett fosztva; már csak tehetetlenül pihen a nyakában, míg Domonkosnak ismét szembe kell néznie a rideg valósággal, ami elől az ódon falak közül menekült ide.
Feketéi résnyire szűkülve figyelik a megszeppent lányt, hogy végül egy halk sóhajjal, erőnek erejével engedje el a feszültséget, amit az imént keltett benne életre. Biccent egyet összeszorított ajkakkal és tekintetét elszakítja az arcáról, hogy a falra függessze újra. Mégis mit csináljon a részvéttel? Visszahozza a testvérét? Nem. Tettetett sajnálattal fordul felé mindenki, látja a szánalmat a tekintetek kereszttüzében, de senki sem gondolja komolyan. Hogyan is tehetnék? Senki sem érezheti azt a lelket szaggató, égető fájdalmat és ürességet, ami benne uralkodik.
Engedd, hogy megértsék. Engedd, hogy segítsenek, Dom.
Kezeit suta mozdulatokkal dugja a zsebébe. Egyetlen egy ember van, aki képes megérteni a fájdalmát itt, ahol olyan egyedül van. Egyetlen ember, aki tényleg ismerte a testvérét, akivel Teó nem csak az udvariassági formulák miatt volt kedves, hanem beengedte az életébe is. Ezáltal mindkettejük életébe. De ő most nincs itt. Most egyedül kell szembenéznie az egész világgal... és Betti szavaival, ami újra és újra feszültséget von a tagjaiba.
Élesen szívja be a levegőt és szorítja össze a szemét. Legszívesebben sarkon fordulna és kimenekülne a fullasztó térből, de... ez volt a mentsvár. Ez volt az a hely, ahova ketten jártak, elzárkózva minden és mindenki elől. Teó még azelőtt megtanult egy lakatoló bűbájt, mielőtt órai anyag lett volna, így tényleg kettesben uralhatták a teret. Ha meghallottak valakit, aki be akart jutni, lélegzetvisszafojtva tapasztották feketéiket az ajtóra, míg zsörtölődve odébb nem állt, hogy végül a nevetésük tölthesse be a faház belsejét...
Hirtelen csapja tenyerét az évek alatt simára koptatott fára, elrejtve a kíváncsi tekintet elől a csillagokkal tűzdelt koronát. A csattanás hangja erőteljes visszhangot vet a hirtelen beállt csöndben.
- Közöd sincs hozzá! - rekedt hangja élesen hasít a levegőbe, tekintetét haragosan emeli ismét a lányra. Szinte hallani véli ismét Teó gyengéden megrovó szavait, de nem engedi felszínre törni azt a tudatában. Nem akar beszélni róla, nem akar se boldog, se keserű emlékeket megosztani illetéktelenekkel. Ez az ő küzdelme, senki másé. Egyedül van a saját démonjaival szemben.
- Őket is a szemed láttára ölték meg!? - gondolkodás nélkül buknak ki belőle a szavak, ahogy ráförmed Bettire. A falnak támasztott keze immár ökölbe szorulva feszül a sima fának. Mellkasa gyors ütemben emelkedik és süllyed, majd ahogy ráeszmél, hogy mit is mondott, hirtelen reked benn a levegő. Feketéit hatalmasra tárja, úgy mered a lányra, az arcára, a kósza könnycseppre. Nem tud megmozdulni, a végtagjait mintha ólomba öntötték volna.
Dom... mit művelsz?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Elijah Kearney
Diák Eridon (H), Színjátszós, Ötödikes diák


katasztrófamágus
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 872
Írta: 2020. szeptember 29. 05:34 | Link

Petyám ♥
nagy újságolvasásokban




Jó lenne nekünk egy hasonló hely, de itt, az iskola területén nehezen leltünk eddig olyat, a szobánkon kívül, amit úgymond tényleg csak mi használnánk. Gondoltam arra, hogy mondjuk gyakorlásnak, mágiával valami tákolmányt emelek, hátha, de sem a saját, sem pajtásom életét nem untam meg, így aztán kitartóan kutatok mindig. Aztán lesz ami lesz, igazából itt is nagyszerűen el tudunk játszani valamely társassal, vagy csak simán chill és dumálunk, de ugye, tuti valaki nevetgélne mászna ide, mert itt szoktak smárolni és jól kinéznek minket aztán. Előre fintorgok erre az egész jelentre, pedig nem is történt meg, plusz semmi bajom sem a lányokkal, sem pedig a csókkal, csak inkább a helyzet „kínossága” az, amely kicsit fura. Mert nem vagyunk elsőévesek, minek játszunk olyan vacakokkal – szerintük. Én már elfogadtam, hogy nem vagyok átlag, szóval, lógva lehet hagyni, köszönöm. Épp elkapom Petya lendülésének utolsó mozzanatát, amikor abból lép felém és kezét érzem vállamon, amely mosolyt csal a fintor helyébe, bólintok hát.
-Igazad van. De nem hiszem, hogy egyszerű lenne. Ugye nem tudunk itt ülni mindig – mert így is látni rajzocskákat a falon, még ha a tipikus, városi graffitik egyikét sem, vagy épp cigicsikkek, azokat lent láttam a földön, legalább kipöckölik, semmi olyat. Vagy tök rendesek és összepakolnak maguk után.
- Huh hát... Sok mindent. Isznak, cigiznek, smárolnak és a többi. Egyszerűbb csendes helyen, ide lehet egy prefi se jár ki – vonok vállat. Vagy kijárnak ők is mulatni, ez már csak ilyen. Helyezkedek kicsit, nem akarok semmibe se belenyúlni, óvatos vagyok. Épp az egyik nasit bontanám ki, amikor Petya sutyorgását hallom meg. Pislog fordulok oda, időm nincs közelebb menni, de látom.
- Azta.. Mi.. – és ennyi, Petya felsikolt, belőlem is kivált egy meglepett kiáltást. A mókus előugrik, ott sincs, engem jobban Petya hangoskodása riasztott meg, az a kis állat meg ma miattunk nem alszik. Észre se vettem, hogy a karomra markolt, mert annyira a mókus pontjára nézek meredten, majd elnevetem magam, hamar csatlakozik hozzám ő is.
- Erre én se. Azt hittem, kisegér – nem félek én attól sem, csak ha nagyon bambulok és hitetlen, akkor zavar meg. Petya is megnyuszik végül.
- Ahh, miket – nézek az ellátmányunkra. Van mit. – Hoztam egy rakat sós rágcsát, innivalót hozzá. Van cukorka is, de savanyú – tekintve, hogy nem eszek édességet, mert nem szeretem. – Illetve anya küldött egy kártya alapú társast. Megnézzük? – pakolok is ki, minek csak beszéljek róla ugyebár. Innen nézek fel rá.
- Vágom, akkor csak a szokásos pletykahad – legyintek egyet, semmi különös.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Amikor bajban vagyok, énekelek.
Aztán rájövök, hogy a hangom igazából sokkal rosszabb, mint a helyzetem.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Évfolyamelső - 2020 tavasz/nyár
offline
RPG hsz: 135
Összes hsz: 274
Írta: 2020. október 4. 13:58 | Link

Domonkos
Ne kiabálj!
Ruha

Nem számítottam rá, hogy szavaim ilyen agresszívvá teszik majd. Persze mindenkiben máshogy dolgozik a gyász. Míg én visszahúzódóvá, zárkózottá váltam, Szofi hisztis lett, Dominik pedig ingerlékenyebbé vált. Ennek ellenére megijedek a heves reakciójától. Következő szavaim üresek, hiába gondolom komolyan. Talán érzi, hogy mellette vagyok, segíteni akarok. Ellenben a részvét szavakban kifejezve nem jelent semmit. Csak üres mondatok, melyeket az emberek udvariasságból mondanak a kínos helyzet kitöltése érdekében. Furcsa felismerni, hogy most a másik oldalon állok. Most én vagyok a zavarodott másik, aki nem érti, mi zajlik le Domonkos lelkében. Aki nem tudja mit mondjon, mit tegyen, amivel kimenti magát. Furcsa érzés most a másik oldalon állni. Annak idején én is gyűlöltem ezeket az embereket. Meggyőződésem volt, hogy nem tudják miről beszélnek, és nem is érdeklem őket. Hosszú időbe telt megértenem, hogy segíteni akarnak, csak nem tudják hogyan. Nem tudják, mi zajlik bennem legbelül, min megyek keresztül.
Zavartan szám szélébe harapok, ahogy a falra csap. Aha. Szóval ezek személyesebbek mint gondoltam. Teljesen igaza van. Pontosan tudom, hogy egy mély sebet téptem fel újra. Egy emléket, amihez a legkevésbé sem volt közöm. Ami csak az övé és Teójé. Ami összeköti őket. Emlékszem, sokan azt akarták, meséljek nekik szép emlékeket a szüleimről. Merthogy az majd segít, majd nem szomorkodni fogok tőle, hanem szépen emlékszem majd rájuk. Magamban persze elküldtem mindet melegebb éghajlatokra, és leráztam mindenkit, aki ezt kérte tőlem. Az első pár évben, pláne hónapban, a szép emlékek a legfájdalmasabb sebek. Azok, amikről tudja az ember, hogy soha többé nem él már át hasonlót. Magamba roskadok a felismeréstől, hogy én is olyanná váltam, mint azok a távoli rokonok, ismerősök, akiket a hátam közepére sem kívántam abban az időszakban. Aztán összeszedem kicsit magam, hogy ismét megpróbálkozzak beszélgetni a fiúval.
A hirtelen reakció azonban széthasít bennem valamit. A szavak jelentése lassan tudatosulnak bennem. A döbbenet, az empátia nehezedik rám. Könnyeim már nem csak saját sebeim miatt potyognak. Nem ismertem a teljes történetet. Honnan ismertem volna? Most viszont egy hatalmas pofonként ért a dolog. A babzsákon ülve a tenyerembe temetem az arcom, a könnyeim már patakokban folynak, a vállamat pedig rázza a zokogás. Nem tudom elképzelni mit érez Domonkos. Ő sem tudja, én mit érzek. Nincsen joga üvölteni velem ezért. Már nem tudok neki válaszolni. Nem is akarok. Ha azt hiszi, neki nagyobb a fájdalma, mint az enyém, nagyot téved. Könnyeim egyik fele azonban érte hullik. Nem tudhatom, milyen lehet látni, ahogyan az, aki a világon mindennél kedvesebb számodra, eltávozik. Csak a mély fájdalmát ismerem, azt tudom elképzelni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Csepreghy Péter
Diák Eridon (H), Eridonos patrónus, DÖK tag, Színjátszós, Edictum lektor, Negyedikes diák


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 632
Írta: 2020. október 21. 13:37 | Link

My Elijah
mit mond az Edictum? | mivagyunk.jpeg

Sokat tanulmányoztam annak idején, hogyan is kell férfias felnőttember módjára újságot olvasni. Összehúzom ajkaimat, szinte biggyesztem, miközben államat kicsit megemelem. Látszik, ahogyan ízlelek minden egyes betűt. Majd, amikor nemtetszésemet szeretném kimutatni, kissé fintorogva felhorkanok. Elvégre valahogy így láttam Vajda Ricsitől, amikor még a little creep korszakomat éltem vele kapcsolatosan. Mindent el akartam tőle lesni, hogy akkora sikerem legyen, mint amilyen neki is van. Little did I know, hogy azért nem minden a férfias viselkedés. Biztosan úgy is kellene kinéznem, mint a híres-neves Kisvajdának. Esténként sokat „feszítettem” csigatestemmel a tükör előtt, a lehető legférfiasabban vicsorogva, de valahogy sosem éreztem, hogy akár egy lapcsücsökbe hajtott név lehetnék a férfiról szóló lapon. Ez azonban már elmúlt. Azóta Lilivel átalakult a kapcsolatom. Még jobb lett, mint amilyenre valaha számítottam. S a szívem is már másért dobban; nem csak amikor meglátom, hanem ha csupán rá gondolok összerándul a gyomrom. Ha látom a folyosón, hogy rossz kedve van, akkor kötelességemnek érzem a felvidítását, hiszen ha nem teszem, akkor még enni is képtelen vagyok. Természetesen Elijah az első számú ember az életemben, elvégre bros before… hogy is van ez? Jaj, nem. Nem úgy értem. Édes Merlin! Csak azt szeretném mondani, hogy a fiú barátsága mindennél többet ér számomra.
Bocs – mondom zavartan, miután a férfiasság legkisebb morzsáját is lepöcögtetem a vállamról, és barátom felé fordulok. Érdekelnek az édességek, a sós rágcsák, a társasjáték. De először is itt az ideje annak, hogy megmutassam a nagyközönségnek, mire is emlékszem a régi újságolvasós időkből. – Ja, olyasmi… – vonom meg a vállam, majd kék szemeimet Elijah-ra emelem. – De úgy néz ki, hogy most lesz valami izgalom – harapom be kisfiús izgalommal alsó ajkamat. Visszabújok az újságba, de még a betűket falva intézem szavaimat a fiúhoz. – Adj valami sósat – vigyorgok gyanútlanul, majd kezemmel mutatom neki, hogy üljön le mellém, mert hatalmas sztorit találtam. – Azt írja, hogy furcsa dolgok történnek, és a kormányoknak cselekedni kell – izgatott vigyorom még mindig letörölhetetlen. Kicsit arrébb húzódok, hogy Eli le tudjon telepedni mellém, majd tovább olvasom hangosan a cikket, amíg. Hirtelen elhallgatok. Egy nevet látok a cikkben. Egy nevet, aminek nem kellene ott lennie. Ez teljességgel lehetetlen. Lesápadok, s közben érzem, hogy nem jár a levegő a faházban. Eddig is ennyire fújta a szél a házikót, hogy földrengésszerűn kezd alattunk mozogni? Össze-vissza kezdem venni a levegőt, majd magyarázat nélkül ejtem ki az újságot ujjaim közül. A vaskos hírlap puffan egyet a lábunk előtt, miközben kék szemeimben egyre gyűlni kezdenek a krokodilkönnyek. Nem értem… nem értem.
„…aki csak a tanoda egyik diákjának, Helvey Belián Balázsnak köszönhette életét, aki szintén vérfarkas alakjában küzdött meg ismeretlen fajtársával.”
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kiss-Herczeg Domonkos
Diák Navine (H), Harmadikos diák



offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 131
Kedves Betti
Írta: 2020. november 12. 20:56
| Link

A nap sugarai tűztek be az ablakon


A faházban a napsugarak kergetni kezdik egymást, ahogy szülőanyjuk a felhők takarásába vonul, majd újult erővel robban ki közülük, fénybe borítva az egyre szűkebbnek tűnő teret. A fénypászmák incselkedve cirógatják a kettős bánat-árnyékolta arcát, bolondos játékra csalogatva őket, de kérésük mindkét részről viszonzatlan marad. Domonkos számára az idő és a tér megszűnik létezni. A kimondott szavak megmásíthatatlan ténye von béklyót végtagjai köré és azok visszhangja tépázza lelkét és szorítja össze a folyamatosan túlélésért küzdő szívét. Tágra nyílt feketéi a semmibe merednek, légcsövét marja a megrekedt levegő. Mintha testetlenül, mégis mázsás súllyal zuhanna megállíthatatlanul a sötét ködfátyol borította, csontot törő talaj felé, amiben zöld villámok cikáznak minduntalan.
Nincs semmi baj, Dom. Beszélj róla, jobban leszel.
Szemei lecsukódnak, miközben tüdeje reszketegen, sípolva megtelik levegővel. A szemhéjak adta óvó sötétségben tűélesen rajzolódnak ki a felszínre törő emlékképek. Kívülről látja magát, ahogy a nappali takarásában mozdulatlanul, némán áll, testvérére meredve, aki kettejük helyett próbált helytállni. Tisztán hallja a félőrült szavakat, amik, mint kígyó a zsákmányára tekeredve, préselte ki belőle a cselekvés kényszerének minden morzsáját és ösztökélte Teót arra, hogy megvédje. Dobhártyáját szaggatja megkésett kiáltása, majd…
Feketéi kipattannak mielőtt az utolsó foszlányok is utat találnak maguknak. Levegő után kapkod, ahogy próbálja kipislogni a képek maradékát. Most mondta ki először… annyiszor próbálták beszédre ösztökélni, mondván, az majd segít neki feldolgozni a történteket. Annyian próbálkoztak, mindig hasztalan. És most, egy óvatlan pillanatban, Betti akaratlan törte át benne azt a bizonyos gátat, utat engedve a pusztító árnak, ami képes lehet ledózerolni mindent, ami eddig képes volt egyben tartani őt. Ami képes volt meggátolni, hogy egy könnycseppet is hullajtson azóta.
A sírás nem tesz gyengévé. Nézz rá, Dom.
Tekintete lassan siklik fel Betti arcára. A benne dúló elemi vihar csitulni kezd a lány arcán lehulló könnycseppek láttán. Hangosan nyel egyet, ádámcsutkája vad táncot lejt közben, az eddig a falat támasztó ujjai remegve szántanak a szőke tincsek közé. Ő tette. Pontosan tudja, hogy miatta maszatolja az arcát a szomorúság. A bűntudat elegyedik bensőjében a könnyek iránti irigységgel, hisz az ő szeme még ezek után is száraz. Pedig egy pillanatra elhitte…
Kezeit zsebre vágva, suta léptekkel dönti romba a kettejük között húzódó szakadékot. Szóra nyílnak ajkai, de a hangja a torkára forr, a gondolatban született bátorság válik semmissé. Ujjai marokba szorulnak a zsebek rejtekében és reszelősen szívja tele tüdejét oxigénnel.
- Sajnálom, hogy kiabáltam... - halk sóhaj ez mindössze csupán, ami eggyé válik Betti hüppögésének zajával. Komor pillantása fogva tartja a törékeny, kuporgó alakot a lábai előtt. Állkapcsa megfeszül, majd elernyed, ahogy újra nyel egyet és szusszanva engedi el a bűntudat keserű érzését, mert tudja, pontosan tudja, hogy a hibája ellenére, Teó büszke lenne most rá.
Büszke vagyok rád, Dom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Elijah Kearney
Diák Eridon (H), Színjátszós, Ötödikes diák


katasztrófamágus
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 872
Írta: 2020. november 30. 22:49 | Link

Petyám ♥
nagy újságolvasásokban



- Hű. Mint a komoly urak – nézem, ahogy olvassa, lapozza azt az újságot, tényleg úgy, ahogy kell, nem pedig ahogy én szoktam, hogy megfordítom és elolvasom a hátoldalát, aztán kész is, ennyi érdekelt. Nem nagyon politizálok, a sport sem nagyon hoz lázba, a bulvár meg ezek főleg nem, jó, mondjuk ez az újság nem is olyan. Ez kicsit más, másabb, van benne minden, de mégsem olyan komoly, mint amit tényleg a komoly emberek olvasgatnak, mert abban nincsenek nagyon arról sorok, ki kivel jön össze vagy hasonlók. Nem nagyon szerepelek benne ilyenekben, szerencsére, mert rettentő kínos lenne ki is magyarázni, hogy mégis mi a franc igaz belőle és mi nem. Nem nekem való az a hasáb, meghagyom az állandó szereplőknek. Vagy valami olyasmi.
Hagyom is, hogy lapozgassa, addig rendezkedek, lehet dugtam a táskába képregényt, nekem az való, fogalmam sincs, mert mire odaérnék, addigra kész horror lesz az egész és előjön a rém, aki csak egy apró állatka, semmi több és mégis, még nekem is hevesen ver a szívem, mondjuk, lehet attól, hogy Petya ennyire megijedt és hangot is adott neki. Ez már csak ilyen, ahogy oldalamra fogok és szusszanok egy nagyot, amint elhárult a „vész”.
- Semmi gáz – mert előttem aztán nem kell szégyellni, ha berepül ide valami tollas, én sem leszek nyugodtabb, sőt, rosszabb, szóval látott már ő is így engem eleget, hiába próbálom ezt magamból kinevelni, mert nevetséges, amint eljutok oda, hogy felsétálok a baglyokig, kinyitom az ajtót, csak az a következő emlékem, hogy a lépcső aljában zihálok. Nem megy ez nekem.
- Na, halljam az izgalmat – pakolok tovább, miközben ropit halászok elő és letelepszem mellé, kényelmesen, magam mellé pakolva a táskát, hogy kéznél legyen. Elhelyezkedek, szememmel az újság lapjára sandítok és kibontom a sósat, hogy rágcsálva figyeljem, mi is az az izgalmas.
- Hűha. Furcsa dolgok, ez tényleg izgalmasnak hangzik – bólogatok, megállok még a rágásban is, ahogy folytatja a sorok olvasását, egy bizonyos pontig. Azt hiszem épp, hogy csak nyelnie kell, inni vagy csak simán egy hatásszünet, aminek gondolatára közelebb is hajolok.
- Mi az? – pislogok, mert nem értem, min akadt ki ennyire. Mi a baj. Egyszeriben elfehéredik az arca, mintha pánik kergetné, mint engem amikor… aztán… - Petya, Petya, mi a baj? – ő elejti az újságot, én meg a ropit dobom rá. Közelebb kúszok, hogy finoman ragadjam meg a vállát, biztosítva arról, itt vagyok, csak semmit sem értek. Nem engedem el, de látom, hogy mindjárt kiborul és én tehetetlen vagyok. A gyomrom rándul görcsbe, amikor felveszem a lapot és olvasom ott, ahol abbahagyta. Aztán, nekem is lassan össze áll a kép.
- Megmentette a nőt a… Helvey… ő nem a…? Ő nem az a haverod, ugye? – de nagyon úgy néz ki. Tudom én, hogy van egy idősebb srác, aki nagyon speciálisan van itt, se mágia, se semmi és nagyon jóban vannak, mesélt róla, vagy épp hogy mikor mi történt. De hogy… ezek szerint vérfarkas? – Biztos csak elírták, nyugi, nyugi. Mély levegő, tudod – visszadobom a lapot a földre és próbálom valahogy megnyugtatni szegényt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Amikor bajban vagyok, énekelek.
Aztán rájövök, hogy a hangom igazából sokkal rosszabb, mint a helyzetem.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Harmadikos diák


Évfolyamelső - 2020 tavasz/nyár
offline
RPG hsz: 135
Összes hsz: 274
Írta: 2020. december 16. 13:46 | Link

Domonkos
Ne kiabálj!
Ruha

A levegőt szikázó feszültség tölti meg, a csendet pedig vágni lehetne. Egyikünk sem szól, de annál több érzelem és gondolat cikázik bennünk és köztünk. Nem tudom ő mire gondol pontosan, és ő sem tudhatja, hogy én mit gondolok. Azt viszont mindketten érezhetjük, hogy valami nagyon kellemetlen, de különleges helyzetet teremtettünk. A fal azonban nem omlott le közöttünk, továbbra is ott tornyosul a feszültség. A feszültség azokból a falakból, amit mindketten magunk köré építettünk. Mert az biztos, hogy ebben hasonlítunk. Ugyanazt az áthatolhatatlan falat húzta maga köré, amit egykor én is, és amit a mai napig nem sikerült teljesen lebontanom. Mert ezt a falat nem lehet kívülről áttörni, Belülről kell megnyitni, beengedni rajta másokat. Ez viszont egy hosszú, nagyon hosszú folyamat. Íme, itt állok én, és bár sokat fejlődtem, mióta a Bagolykőben vagyok, az elmúlt öt évben nem sikerült teljesen lebontanom azt a falat. Talán sosem sikerül teljesen.
A könnyek viszont áttörnek a falon. Nálam legalábbis. Mintha égetnék az arcomat, ahogy lassan lefolynak rajta. Ahogy pedig a kezembe hajtom a fejemet, mintha egy buborékba kerülnék. Egy buborékba az egész faházzal. Mert Domonkost ki akarom zárni, ám nem tudom. Hiába érzem, hogy utálom, nem tudok rá nem figyelni. Talán az empátia? Nem tudom. Mindenesetre része a buboréknak, és tudom, hogy egyikünknek sem lenne jó, ha most felállnék, és otthagynám egyedül.
Hallom a fiú lépteit, minden levegővételét. Hallom, hogy mennyire bizonytalan. És hallom azt is, ahogy megszólal. Nem erőlködik nagyon. Nem tudom azonban figyelmen kívül hagyni a bocsánatkérését. Lassan kifújom a levegőt, és felemelem a fejem. A szemeim pirosak, arcomon pedig csillognak még a könnycseppek.
- Semmi baj - hangom nagyon halk, és kicsit rekedt is. - Én meg sajnálom, hogy beletapostam az emlékeidbe. Tudom, hogy milyen rossz. Bocsánat - egy-egy könnycsepp még mindig lecsordogál az arcomon. Ám ez nem gátolja meg azt, hogy a köztünk lévő fal repedezni kezdjen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 14 ... 22 23 [24] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék