Az erdő mélye felé közelítve bukkanunk egy hatalmas, fölénk magasodó öreg és korhadt fára, amelynek elsőre csak vastag törzse tárul elénk, meg egy felfelé induló lépcsőszerűség. Felpillantva egy kissé lepukkant faházikót látunk, ami szinte hívogat minket, hogy fedezzük fel.
A lelakott külső ellenére, belül igen is használatban lévőnek tűnik, valószínűleg sok diák járkál ide, más-más okokból. Mikor felmegyünk a lépcsőn és belépünk a házikóba, babzsákfoteleket látunk, egy két itt felejtett hálózsákot, véséseket a faház falában, mint „ELŐRE UNIKORNISOK!” vagy „Szeretlek Anna!”. Igazán alkalmas egy jó kis beszélgetésre, de a magányra is.

Emma McNeilly munkája

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=729586#post729586][b]Csonka-Ramholcz Zsombor - 2018.07.19. 13:17[/b][/url]

Igazság szerint nem ment be az órájára. Már kora reggel úgy kelt fel. Zsomborként. Ez pedig csak egyet jelenthetett, méghozzá, hogy a kedve igen csak rossz, mi több nincs is nagyon semmihez se lelkesedése. Ezért is gondolta úgy, hogy most az ebéd előtti utolsó óráját valamerre másfelé tölti.
Eleinte még be akart menni a navine klubhelyiségébe, de aztán rájött, hogy ott lebukhat. Így inkább a második kedvenc helyét választotta. A faházat az erdő közepén.
Már többször is járt ott, ezért nem volt nehéz megtalálnia. Felment, és szépen bekucorodott az egyik sarokba, és rajzolni kezdett. A szokásos sötét vonalakat húzogatta egymás után, szinte teljesen beleveszve alkotásába, amikor furcsa csöndre lett figyelmes. A madarak, melyek addig jókedvűen csiripelték körbe az építményt elhallgattak. A kezében megállt a szén, és csak hallgatódzott. Aztán jött a mennydörgés.
Vihar. Pont mint azon az éjjelen. Szeme megtelt rémülettel és idegességgel. Zavartan kezdte tanulmányozni a fabódét, keresve egy helyet, ahol elbújhat. Valami kicsit és szűket, talán egy szekrény alját ha van.
Minthogy mást nem talált, úgy bebújt egy szűk kis résbe, mely az egyik kanapé és tálalóasztal között helyezkedett el. Teljesen betolta magát a falhoz, és a sötét kis lyukból egyedül égkék szemei, s az azokban bujkáló félelem látszódott. Felhúzta lábát, átölelte őket karjaival. A mozdulat közepén megmerevedett, ahogy kivágódott a bejárati ajtó. Szíve nagyot dobbant, talán éppen őt keresik. Még inkább összehúzta végtagjait, és tenyere mögül figyelte az újonnan érkezettet.
Még nem találkozott vele egyszer sem. Vagy csak nem emlékszik rá. Mostanság gyakran megesik az ilyen vele. A folyosón olyanok köszönnek rá, akiknek a létezéséről sem tudott azelőtt.
A másik nem tűnik se veszélyesnek, se kutakodónak. Zsombi már kezdett megnyugodni, és lejjebb is eresztette kezeit. Testtartása lazult, figyelme inkább arra irányult, amelyre a fiúé is. El is felejtette, hogy ő éppen bújócskázik, és kinyújtotta a nyakát, hogy az egyik feliratot ő is jobban megvizsgálhassa.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=729592#post729592][b]Csonka-Ramholcz Zsombor - 2018.07.19. 14:08[/b][/url]

Ahogy a másik felkelt kényelmes ülőhelyéből, úgy kezdte el fúrni Zsombi oldalát is a kíváncsiság, hogy vajon mit látott meg. Kijjebb, és kijjebb merészkedik, mag már ő maga is el tudja olvasni a sorokat. Még éppen látja az eltűnni kezdő nevet, aztán bumm. Derült égből villámcsapás. Szinte egy újabb mennydörgéssel egy időben sikolt fel mellette a Gilbert nevű krapek. Zsombi se rest, azonnal visszakucorodik fészkébe, mint amikor a csigának megpöckölöd a házát.
Még egy ideig ott gubbaszt, és reménykedik benne, hogy Gilbert csak magában dumál valamit. Még akkor is elhiszi, hogy nem tud a létezéséről, amikor a másik konkrétan a szemeibe néz. Mintha a puszta mozdulatlansággal képes lenne előidézni, hogy megolvadjon alatta a talaj, és elsüllyedjen. Bár azt sem akarná, mert akkor tutira kikerülne a viharba.
Nincs hát más választása, be kell ismernie, hogy lebukott. Lesüti a szemeit, és kezeit kezdi el vizslatni, közben megvonja a vállait. Torkában ott a szokásos gombóc, ami miatt egyszerűen nem tud megszólalni. A pszichológus szerint ilyenkor kéne előrukkolnia a jelelőmozdulataival, de tapasztalata alapján ilyenkor az emberek nem értik meg jobban, csak még egy plusz furcsaságot hozzáírnak az amúgy is hosszú listához.
Inkább fogta a jegyzetfüzetét, ami nem sokkal volt arrébb, és jól olvashatóan felírt rá egy szót: "BUJKÁLOK".
Odamutatta a fiúnak, bár próbált a rejtekéből nem túlságosan kijönni. Még mindig nem tudta, hogy bízhat-e az ismeretlenben. Majd bal kezével - melyben még mindig ott volt a szén, a fiú felé bökött, ezzel kérdezve vissza.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=729827#post729827][b]Csonka-Ramholcz Zsombor - 2018.07.21. 20:43[/b][/url]

Nem tetszett neki, hogy a srác válasz nélkül hagyta. Hiszen ha még nem is szóban, akkor is elárulta a saját okát. Az lenne a fair, ha a másik is ezt tenné. Bár ha jobban belegondolt a dolgok állásába, ő tudta a másik nevét, viszont ez nem volt igaz fordítva.
Szúrós szemmel méregette a jövevényt, miközben rágott. Erre két indoka volt. Az egyik egyszerűen annyi, hogy nem bízott benne. Vagy legalábbis nem tudta eldönteni, hogy mit kezdjen vele. A másik pedig, hogy így egészen másra figyelt, és nem a kint tomboló viharra. Habár a mennydörgés nem volt a segítségére ebben, hiszen olyan hangosan morajlott, hogy félsüketnek kellett lenni, hogy el tudja magával hitetni az ember, hogy ez csak amolyan nyári zápor.
Abbamaradt a beszélgetésük, és Zsombi már kezdte azt hinni, hogy ennyivel megúszta. Visszalapozott az épp alkotott rajzához, hogy folytassa, amikor a Gilbert nevezetű fiú újra beszélni kezdett.
Összevonta a szemöldökét, nem értette, hogy mit akart tőle. Talán az esőre értette? Azt hogy a nyenyerébe csinálta volna ő? Ezt a másik tudtára is akarta adni, így előbb kimutatott az ablakon, aztán magára, és hozzáfűzött egy szót, amit úgy préselt ki a torkán.
- Soha! - erőtlen volt a szó, és rekedtes, minthogy már jó ideje nem használta a hangszálait.
Mire tisztázódott a helyzet, és Zsombi megtudta, hogy mi is a pontos tárgy amiről beszélnek, egyszerűen csak megvonta a vállát. Persze, hogy nem ő volt. De nem akarta ezt a másik tudtára adni. Ez volt az aduásza. Ez a Gilbert gyerek nem tudta, hogy mire volt képes. Vagy mire lehetett volna, ha nem fél annyira a vihartól.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=730128#post730128][b]Csonka-Ramholcz Zsombor - 2018.07.24. 22:08[/b][/url]

Nem tetszik neki a fiú, de most ugyan mit csinálhatna. Zsombi túl félénk volt ahhoz is, hogy kinyissa a száját és csacsogjon. Nem hogy nekiálljon játszani a nagymenőt.
Inkább visszafordult a füzetéhez, és tovább rajzolgatott. Ám most egy újabb műbe kezdett bele. Ha az új fiú figyeli őt, akkor ezt ő viszont is megteszi. Nézte az arcvonásokat, próbált valami történetet kiolvasni belőlük. Sajnálatos módon csak az érzékszerveire tudott hagyatkozni így, hogy képtelen volt maga megkérdezni. Aztán átfordult, és már csak az egyik oldalát látta. Olyan szomorúnak tűnt. Magányosnak. Mintha a lelke valahova máshova vágyott volna és nem ide. Vagy talán valakire. Nem is a hellyel volt a baj, inkább az emberrel. Persze Zsombi tudta jól magáról, hogy nem egy jó társaság. De ez más. Ilyet ő akkor érez, amikor a szülei gondol. Mert tudja, hogy sose fog velük újra találkozni.
Gyors firkálásba kezdett, mielőtt elmúlik a pillanat varázsa. Még akkor sem nézett fel, amikor a másik hozzá szólt. Persze, persze tudta már a nevét. Most fontosabb dolga volt.
- Zsombor. Csonka-Ramholcz Zsombor - biccentett, de továbbra sem nézett fel a lapjaiból. Majd hirtelen ledermedt. Az ujjai nem mozogtak, és hitetlenkedve nézett Gilbertre. - Én...én...én.... - Nem is hitte el. Képes volt beszélni. Csak úgy. Annyira el volt foglalva a munkájával, hogy észre sem vette. Igaz, hogy csak a nevét, de ez sokat jelentett neki. - TE! - mutatott rá ujjával, és kelt volna fel a kis sarokból, amikor újabb mennydörgés dördült, és úgy döntött inkább marad.
- Nem értheted, de... én nem szoktam ismeretlenekhez hozzászólni - mondta valamiféle magyarázatképp, és már fordult is vissza a rajzához.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=814203#post814203][b]Csonka Zsombor - 2020.07.25. 16:10[/b][/url]

Miután összefutottak a folyosón, a következő egy órában azon agyalt, hogy vajon hova vigye el Rarát. Amikor nagy menő módjára mondta neki, hogy van egy ötlete, akkor igazából nem volt. Csak annyit tudott abban a pillanatban, hogy kettesben akar lenni a lánnyal, lehetőleg olyan kellemetlen emberek nélkül, mint a folyosós srác.
Kisvártatva kitalálta, hogy ismer egy igazán jó búvóhelyet. Már csak a meglepi részt kellett kitalálnia. Így - bár nem büszke rá -, ellógta a következő órát, átöltözött és kiszökött, hogy elrendezze a terepet. Elment egészen Bogolyfalvára, hogy bevásárolja a szükséges eszközöket, és gyorsan bedobva őket a helyre, már sietett is a megbeszélt találkozóra. Kényelmesen elhelyezkedett az egyik ablakpárkányban, és csak akkor bújt az ólmos oszlop mögé, ha az egyik tanár látta meg közeledni. Az ő tudásuk szerint Zsombornak most a navine berkein belül kéne feküdnie és majdhogynem haldokolnia. Majd holnap azt mondja, szimpla gyomorrontása volt, de mára már jobban van. De ehhez az kellett, hogy senki ne vegye észre.
- Hol van már? - kérdezte magától a fiú, ahogy már az utolsó órára siető gyerek is elhaladt mellette. Ennyi ideig nem tarthatták bent őket a tanteremben, hát elkésnének, akiknek még van órája...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=814532#post814532][b]Csonka Zsombor - 2020.07.27. 19:44[/b][/url]

Újabb közeledő ember zajára lett figyelmes, ám ezúttal tudta kihez tartoznak. Apró, de fürge lépések egymásutánja, lopva hol ugorva egy picit csak a gyorsaság kedvéért. Rara.
- Késtél - állapította meg Zsombor, de hangjában nem volt megrovás. - De tudod... rád mindig megéri várni - nyomott egy puszit a lány homlokára, és megfogta a kezét. A mesét a szobatársairól annyira nem vette be, mert aki így néz ki, nem foglalkozhat egyszerre a külsőjével és másokkal is. Vagy legalábbis nem ennyi idő alatt. De hagyta, hogy a lány abba a tudatba maradjon, hogy sikerült kibeszélnie magát.
- Egy olyan helyre, ami sokat segített, amikor még nem voltam.... - egy pillanatra összeszorította a száját, ahogy elgondolkodott a szavon. - ... olyan mint most. - Először a normális ugrott az agyába, de rájött, hogy elég túlzás lenne magát teljesen épnek neveznie.
Közben elkezdte vezetni a lányt befelé az erdőbe, egészen addig a titkos kis fáig, melynek ágai között megbújt a ház. Az ódon kis otthon úgy csillogott teljes pompájában, mintha soha nem hagyta volna el. S habár esze vissza-vissza révedt arra az időszakra, már teljesen idegenként kezdte azt megélni. Ő volt, de mégsem annyira. Se Nem Zsombor, se nem Márton. Ő csak egy Csonka gyerek.
- Amikor meséltem neked a szüleimről, biztos említettem, hogy az egész egy viharos éjjel történt. Szóval jó sokáig rettegtem tőle. És egyszer megtaláltam ezt a helyet - mutatott fel a fa ágai között. Mostanában már sokkal egyszerűbb volt beszélnie a múltjáról. Rara megértette őt, és érezte, hogy ha nehéz is, neki megéri elmondani mindent.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=814684#post814684][b]Csonka Zsombor - 2020.07.29. 02:30[/b][/url]

Ahogy megpillantotta a faágak között kikandikáló deszkákat, először fogta el valami, amit legjobban lehetett hasonlítani az otthon érzéshez. Nem volt teljesen olyan, mégis kissé megmelengette a szívét. Érezte ahogy a lány közelebb bújik hozzá, és arra gondolt vajon megérdemli-e ezt az egészet. Mikor legutóbb járt itt, még szét volt esve. Az elméje megborult, volt egy nevelőapja, aki végül becsapta. Semmi biztos az életében. Most pedig van egy választott családja. Rara, Tom és még Laura is. Nem is kellett neki több.
- Ha szeretnéd - mosolygott a lányra, és elkezdett mászni. A tetején megvárta Rarát, és a kezét nyújtotta, hogy felsegítse a végén. Végül bemehettek a kis egyszobás bunkerbe.
- Nem sok, de legalább itt senki sem fog zavarni minket. Különleges dologgal készültem neked - nézett titokzatosan, majd az egyetlen kis asztalhoz sétált. A méretéből kiindulva valószínűleg nem is azért volt itt, amire a göndör készült, de ez őt természetesen nem állította meg. Leült a földre, ugyanis így volt rendes magasságban nekik, és levette az összehajtogatott takarót a tetejéről. Így felfedve a titkot. Egy hatalmas pizzás dobozt. Azt már tudta, hogy a lány tud enni, és szeret is.
- Bon appetit, madmoiselle - vigyorgott, és ahogy kinyitotta a dobozt egy ezerszínű pizza tárult fel. - Minden szelet már ízű, mert nem tudtam milyet szeretsz - magyarázta meg a különleges helyzetet és vállrándítás kíséretében.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=815121#post815121][b]Csonka Zsombor - 2020.08.04. 23:01[/b][/url]

Elmosolyodott a lány reakcióját követően. Soha, egyetlen lányt sem látott még úgy rajongani az ételért, mint Rarát és ezt imádta benne. Nem kellett neki egyetlen salátás, kalóriaszámoló sem. Bár ha az igazat akarta megvallani, az se zavarta volna, ha a barna is ezt csinálná. Persze akkor nehezebb lenne lenyűgözni, de nem tetszene neki kevésbé.
- Az ananászos pizzát már rég be kellett volna tiltani - kontrázott rá azonnal. - Szóval nagyon örülök neki, hogy ezt mondod, mert ha szeretnéd, akkor sajnos kénytelen lennék szakítani veled - húzta el a száját játékosan. Ránézett a dobozra, és kiválasztott magának egyet, amelyiket apró rákok voltak. Mediterrán? Vagy tenger gyümölcsei? Valami hasonló neve volt.
- Meg akarod kóstolni? - ajánlotta fel, mielőtt beleharapott volna. Lehet, hogy volt ott nyolc íz összesen, de egytől se akarta megfosztani Rarát. Amennyiben a lány igenlően válaszolt, fogta a pizzaszeletet és a pereménél fordítva rajta száznyolcvan fokot a lány szájába tette a szeletet. Ha nem, ugyanezt tette a sajátjával.
- Tudod a nyelveden vannak az ízlelőbimbók. Így ha a feltéttel lefelé eszed a pizzát, akkor jobban érzed az ízeket - magyarázta meg a göndör a furcsa evési módszert, amelyet kiválasztott. Az egyik nagyon unalmas intézetbeli könyvben olvasott erről. Sajnos akkor nem tudta kipróbálni magától, de miután kijött ez volt az első dolog amit tett. És meglepő módon tényleg igaz volt. Persze attól is függött, hogy milyen minőségű a pizza, de alapjáraton az elmélettel nem volt gond.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=815123#post815123][b]Csonka Zsombor - 2020.08.04. 23:47[/b][/url]

A lány semmit nem szólhat, mert a lehető leglovagiasabb módon megkérdezte, hogy szeretne-e egy harapást a pizzájából. Pedig ha valaki megosztja veled a kajáját, azt egy igen nagy lépésnek szokták tekinteni. Habár Zsombor nem igazán volt az a habzsolháp ember. Mindesetre neki is megvoltak a kedvencei. És a pizza egy volt közülük.
- Ez igaz is lehetne, ha lenne rajta ananász. - Utálatos gyümölcs volt az a javából. Mindig legurult a szeletről, ráadásul melegen kellett fogyasztani, mert az a tésztás álom úgy a legfinomabb, de az mégis annyira természetellenes. - De általában minden más rajta marad. Csak próbáld ki - bólintott a fiú. Ahol nem spórolják le a kötőanyagot a tetejéről - magyarul a sajtot -, ott nincs ezzel gond. És ő nem hoz silány árut a lánynak. Soha.
- Nem tudom. El kell mennem kontrollra az ELMÉbe, de szerencsére már nem kell végig ott is maradnom. - Mióta megismerkedett a lánnyal, még gyorsabban megy a felépülése, legalábbis a pszichológusa ezt mondta. Az, hogy megosztotta még valakivel a történetét mindenféleképpen pozitív visszajelzés volt. Egyedül a kis incidens miatt volt félő a visszaesés. De csak azért, mert az orvosok nem tudtak semmit. Zsombor nem mondta el, hogy mitől tört rá a roham. Minden kérdésre csak megvonta a vállát; gondoljanak az orvosok amit akarnak, ő akkor se adja ki a lányt. Nem, amíg nem áll készen.
- Miért, te mit fogsz? - kérdezte. Igazából volt még valami, amire minél gyorsabban időt kellett volna szánnia, de egyszerűen képtelen volt. Nem csak megtenni, de még beismerni is, hogy egyszerűen az a dolog fenn áll.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=815187#post815187][b]Csonka Zsombor - 2020.08.06. 16:27[/b][/url]

A pizzás válaszra csak legyintett egyet. Ha nem, hát nem. Ő attól még fejjel lefele fogja magába falni az ínycsiklandozó rákocskákat.
- Idén utoljára? Miért, abbahagyod a zongorázást? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel Zsombor. Alapjáraton nem volt a kiskoncertezéses versenyes oktatás híve, de pontosan látta, hogy a lánynak ez mennyit jelent. Meg úgy alapjáraton is a hangszer maga. Sokszor az ember elveszíti a motivációját, ha valamit abbahagy. Lesznek fontosabb dolgok, és akár megígéri magának, hogy folytatja, akár nem, egy idő múlva más fontosabbá válik. Ő már csak tudja. Volt már az a zongora, akit magára hagytak az épületben porosodni.
- Oda is be kell majd szöknöm, vagy ezúttal címet is kapok, ahova mennem kell - somolygott a göndör a pizzája mögül. Nem mondja, hogy most nem tudná kinyomozni, hogy mégis mikor és hova kell mennie. De azért egy fokkal jobban néz ki, ha valaki barátja kicsit elegánsabban felöltözve hivatalosan érkezik, mint másnapos, koszos ruhában belopódzik. - És mond csak, hova akarsz bekerülni, hogy még jobban tönkretedd a lábad? - kérdezte Zsombor, de hangjában nem volt se él, se megvetés. Csak finomat jelezte, hogy nem feltétlenül van kiegyezve a balettal. Bár ha igazak akarunk lenni, akkor az egész táncdolgot kimosná az emberek emlékezetéből, hogy senki ne kényszerítse rá még egyszer.
- Várj, akkor a balett miatt hagyod abba a zongorát? - vonta újra össze a szemöldökét, ahogy lassan de magabiztosan összerakta a képet. Általában ennél gyorsabb szokott lenni a felfogása, és ezeket a kérdéseket magának rakja csak fel, de ebben az esetben kicsit bevonódva érezte magát. Nem róla volt szó, mégis valakiről, aki fontos neki. Az objektív látásmódot most képtelen volt alkalmazni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=815395#post815395][b]Csonka Zsombor - 2020.08.09. 21:58[/b][/url]

Nyugodtan hallgatta a lányt, egészen addig a szóig. Németország. Hát ez egy pokoli menet lesz, az egyszer biztos.
- Szóóóval... nekem valahogy ki kéne jutnom németbe és odatalálni a helyre, ahol a meghallgatásod lesz? - kérdezte várva, hogy a lány majd azt mondja rosszul értelmezi a helyzetet. Mert bár Rara miatt tényleg elment volna, de hogy egy mukkot nem beszélt azon az agresszív nyelven, az hótziher. És akkor már le kellett volna szerveznie az utazást, a szállást a mindent.
No az persze fel se merült benne, hogy Rara szüleivel kéne találkoznia, meg esetleg ott is aludnia náluk. Az valahogy még talán túl korai. Vagy csak Zsombor már túlságosan megszokta, hogy magáról kell gondoskodnia.
- Na jó, megvan. Szóval kell találnunk egy lakást, ahol értik a jelnyelvet. Azon már el tudok velük kommunikálni - határozta el egy pillanattal később, és arcán látszódott, hogy semmi nem képes őt eltántorítani. Ő bizony meg fogja nézni Rarát.
- De várjunk - ráncolta újra homlokát. Lassan de biztosan olyan lesz, mint egy öregember. - Mi lesz, ha felvesznek? Akkor nem mondhatsz nemet. Hiszen ez az álmod - fürkészte a lány vonásait a fiú. De semmi olyat nem talált rajta, mellyel azt akarja üzenni, hogy ott akarja hagyni. Még.
Újabbat harapott a pizzából, de már csak reflexszerű mozdulat volt, ahogy agya átlépett egy másik gondolati síkba. Próbálta magában összerakni a szálakat. Kettejüket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=815461#post815461][b]Csonka Zsombor - 2020.08.10. 19:29[/b][/url]

Szülő. Apa és anya. Együttvéve. Hogy nevelő, édes vagy mostoha az már részlet kérdés. Akkor igen, ha egyik sincs számodra. Zsombor agya megcsavarodott a gondolatra, hogy találkoznia kell Rara szüleivel. Egy szép, egész családdal, akik mindig ott voltak egymásnak.
- Én... - nyelt egyet a fiú nehezen. - Nem tudom hogy kell velük viselkednem - nézett kétségbeeséstől csillogó szemekkel a barnára. Vannak halvány emlékei milyen volt az eset előtt az élete, de arról is inkább érzések vannak, mintsem viselkedési formák. Arról pedig nem éri meg beszámolni, milyen volt Kirillel. Pláne ahogy elváltak utoljára. Annak a dührohamnak az emléke még mindig kísérti, ahogy a tű nyomai is a bőrén. S mégis ő állt hozzá a legközelebb, hogy apjának nevezhesse.
Nagyot harapott a pizzából. Nem tudta mit tegyen. Legyen gyáva? De egyszer muszáj lesz kibújnia a nyúlüregből. Majd maximum megint megnémul, mint rég. Nem, ezt jobb lesz kiráznia a fejéből. Sóhajtott egy rövidet.
- Jól van, elmegyek - határozta el, és mielőtt meggondolta volna magát ki is mondta. - Irány Németország - bólintott is hozzá.
Látta a lány gondterhelt arcát. Odanyúlt, és megfogta bal kezét. - Majd kitalálunk valamit. Mint mindig - mosolygott rá féloldalasan. Hiszen a legnagyobb dilemmán túl vannak. Sokáig tartott, de végre sikerült mind a kettőjüknek megbékélnie a köztük lévő bizsergéssel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=815493#post815493][b]Csonka Zsombor - 2020.08.11. 17:33[/b][/url]

Bármilyen kérdés, amit neki szegeztek rossz volt. Akkor is ha csak a nevét kérdezték, és akkor is, mikor a szüleiről. Mert az ártatlannak vélt dolgok mögött is lehet olyan tartalom, mely majd kétségekbe sodorja. Az a csavaros elme, mely már többször megviccelte tulajdonosát újra megteheti. Azonban... nem félhet ezektől élete végéig, és ezt ő is tökéletesen tudta. Az, hogy Rarában megbízott, és közel engedte magához, már egy út volt a cél felé. A teljes gyógyulás felé. Most itt állt a következő döntés előtt, és jól kellett választania.
Amint meglátta a lány arcán végighúzódó mosolyt, érezte, hogy jól tette. Megvárta, míg a lány jól mellékucorodik, közben ő is nekidőlt a falnak, hogy kifelé fordulva a lány hátát a mellkasához érinthesse. Felülről átkarolta, és egy puszit nyomott a feje búbjára.
- Majd ha elmegyünk, megmutathatod a kedvenc helyeid. Úgy se voltam még soha ott - vetette fel Zsombor, mintha csak egy hétvégi kirándulásról beszélnének. Azonban kicsit félt, hogy újra egyedül marad. Mert Rarának fontos volt az iskola. És ő is azt akarta, hogy bekerüljön.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=841508#post841508][b]Csonka Zsombor - 2022.01.01. 23:46[/b][/url]

Farzsebéből kikandikált a gyöngybetűkkel írt üzenet. Egy régi szellem hagyta neki a sorokat. Egy múltbeli emlék, valaki, aki látta a legrosszabb napján, de nem élte meg a legjobbat. Nem, eddig nem. De ott a közös helyiségben mikor először lépett az elmegyógyintézet falai közé. Ott volt, mikor magából kikelve a halhoz vágta a gitárját. Amikor a héten negyedszer nyugtatózták le a rátörő rohamok miatt. Egyikre se volt büszke, ahogy arra se, hogy hol némán ücsörgött az egyik sarokban, hol magából kikelve veszekedett egy másik pácienssel, csak azért, mert összekeverték a testvérével. Azzal a nem létezővel, aki a fejében élt.  Ahogy pedig a rövid utat tette meg a faház felé, az elmékek mind megrohamozták. Sóhajtott egyet, mikor már csak pár fa választotta el. Ezerszer megtette már ezt az utat. Vicces, hogy még az ELME előtt is Zsomborként tért csak erre. Mintha a hely kapcsolatban lett volna a tudatalattijával, üzent neki melyik a helyes út. Kár, hogy nem volt egyedül elég.
- Fanni? Tényleg te vagy az? - nézett felfelé a színes fürtökre. Határozottan úgy nézett ki. A régi szellem, aki visszatért hozzá annyi év után. Eddig tán el sem hitte, hogy a levél valóságos volt, hisz ők ketten egy másik életből ismerik egymást csupán. - Hogy kerülsz te ide? - ingatta a fejét, és mászni kezdett. Arcán egy félszeg mosoly játszott, mert akármennyi emlék telítette is el az agyát, egyet nem tudott arrébb söpörni. Azt, ahogy az egyik csoportos terápián Fanni megfogta a kezét, ahogy elmesélte a történetét. Erőt adott neki, amikor neki már egyáltalán nem volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=841633#post841633][b]Csonka Zsombor - 2022.01.03. 15:00[/b][/url]

Egyikőjük se volt már az a naiv kisgyerek. Az intézetben gyorsan kellett felnőniük, olyan körülmények között, amiket senki más nem tud megérteni. Éjszakánként még kísértik az emlékek, a hallott nyögések és sikoltások, amik sose akartak abbamaradni. De most ketten voltak.
Kellemes? Nem mondhatni. Mikor egy tragédia tartja össze a barátságos, az sose lehet felhőtlen. Viszont annál erősebb. Bensőséges, ahogy senki mással, éppen ezért figyelt fel azonnal Fanni hangjára Zsombor. Vonásai megváltoztak, aggodalmas és törődő lett, és még gyorsabban szedte a fokokat, mint előtte.
- Dehogy cseszted el. Nézd, hiszen itt vagyunk mind a ketten - ült le mellé. Ujjaival letörölt egy könnycseppet a lány arcáról. - Mond el mi a gond valójában - tért rá kertelés nélkül a fiú. Mindig is utálta az értelmetlen cseverészést. Főleg akkor, amikor látta a másikon, hogy nincs jól. Egy része mindenkit meg akart gyógyítani, mert magát képtelen volt. Mégis folyamatosan akadályokba ütközött.
- Beszélgessünk. Mint régen. Szeretnéd, hogy kihozzak két széket a faházból? - mosolyodott el féloldalasan. Csoportos terápia, milyen őrült dolgok is történtek azokon. - Vagy a légzésgyakorlattal szeretnéd esetleg kezdeni? - ajánlgatta. Csak egy kis nevetést akart kihúzni Fanniból. Egy vigyort, egy megremegő ajkat, hogy tudja, nem reménytelen a helyzet.
- Beszélj hozzám. Mond el - tette kezét a másikéra. Pontosan úgy, ahogy annak idején Fanni tette vele. Elkezdeni mindig olyan nehéz. A szégyen egyszerűen megbénítja az embert.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=842879#post842879][b]Csonka Zsombor - 2022.01.27. 16:57[/b][/url]

Minden ember a belső démonjaival küzd. Éjszaka előjönnek a fiókból vagy az ágy alól, és nem hagyják, hogy lehunyjuk a szemünket. Kísértenek, mint a nap közben elejtett kínos mondataink, újra és újra visszapörgetve az agyban. És aztán vannak az olyan emberek, akiknek a belső démonok valóságos alakot öltenek. Már nem csak az este sötét fátyolában rajzolódnak ki, hanem a napsütötte szoba falára is kivetülnek. Fanni és Zsombor ilyen ember volt. A déli sugarak mellett kísérték őket az éjszaka szörnyetegei, és képtelenek voltak a menekülésre. Néha egyedül voltak, néha egy baráttal. De annak a vállán is ott csücsült az elítélés vörös démona. Zsombor azonban enélkül a kis lények nélkül, őszinte kíváncsisággal hallgatja a másikat. Nincsenek tabuk, azokat már rég maguk mögött hagyták. Helyette a göndör óvó érintése maradt, mikor átölelte Fanni vállát, és magához húzta. Haját óvatosan simította meg, így csitítva a lányt.
- Nem fogsz visszamenni - jelentette ki határozottan a srác, aztán elengedte Fannit, és egy félmosollyal ránézett. Aztán el a messzeségbe.
- Egy időben én is trükköztem a bogyókkal - jelentette ki érzelemmentes hangon. - Tizennyolc lettem, az állam már nem támogatott tovább, a szüleim örökségét pedig nem vehettem át, mert a bíróság szerint nem voltam beszámítható. Nem volt pénzem a pirulákra, én pedig konok módon ahelyett, hogy segítséget kértem volna, magamtól próbáltam bájitalt kitalálni. Egyiknek rosszabb mellékhatása volt, mint a másiknak, és az egyikbe majdnem bele is haltam - ismertette a történetet röviden Zsombor. Nem volt rá büszke, Rara szerencsére azóta se tud az esetről, és nem is szándékozta elmondani neki. A szégyen leple egyszerűen túl sok mindent betakar.
Fanni szemébe nézett, mélyen, mintha a lelkéig le akarna látni. - Hiába nem akarod őket tenni, nélkülük nincs életünk. Ígérd meg, hogy nem csinálsz ilyet többet - kérte, íriszeiben az aggódás aranyló csíkokat hagyott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=843838#post843838][b]Csonka Zsombor - 2022.02.26. 00:13[/b][/url]

Ahogy a szavak kifutottak Zsombor száján, úgy érezte meg újra a reszkető félelmet, ami elöntötte testét azon a délutánon. Ha Hayden nincs ott, már nem ücsörögne Fanni mellett a faház verandáján, és valaki más mesélné neki a történetét. Egy időben bármit megtett volna azért, hogy legyen benne mersz véget vetni az egésznek. Utálta saját magát, ahogy az emberek ránéznek, az ítéletet a szemükben. De leginkább azt, ahogy magát látta. Pontosan úgy, ahogy most Fanni. Vakmerőn mindent kipróbált, amit csak ember tud, mert úgy érezte nincs veszíteni valója. Az maradt csak a fejében, hogy jobb lenne a világ nélküle.
Mégse merte meglépni az utolsó lépést. A félelem, vagy valamiféle józan ész miatt, de az utolsó percben folyton visszavonta az elhatározását. - Fanni, én... - kereste a szavakat, hogy választ tudjon adni a másiknak. Ki kellett mondania, amit már oly régóta leleplez. - Mi soha nem leszünk már normálisak. Minden éjszaka remegve ébredem fel valami rémálom miatt, mert olyan dolgokat éltünk át, amikről mások egyáltalán nem tudnak. És őszintén, szerintem nem is akarnak - ingatta meg göndör buksiját, és elhúzva a száját sorstársára nézett. Valahogy most mindent értett. Azokat a pillanatokat, amikor Rara feszülten figyeli a fel-alá járkálását, mert míg a lány képes őt elfogadni, ő nem magát. Eljön vajon a pillanat, hogy képes lesz?
- Ez most nagyon sallang lesz, de a szerelem - húzta féloldalas mosolyra a száját Zsombor. Sokszor teszi ezt, mondhatni a védjegye, de most egy kicsit mégis édesebb volt. - Éppen őrült ámokfutásban voltam. Mindent kipróbáltam, amit csak lehetett, és egyik nap fogtam magam és blicceltem a vonaton Pestig. Pont abban a kabinban volt, mint én, és segített kimagyarázni a kalauznak. Mondjuk nem hagytam neki sok esélyt - vigyorgott, alig bírta visszafogni a mellkasából áradó szeretetet, amit Rara gondolata ébresztett benne. - Éreztem, hogy van valami benne, és másnap elmentem a hangversenyére. Hogy újra lássam. Aztán a városba. Meg Big Jimhez, emlékszel rá, ugye? - emlegette fel Fanninak a férfit, akivel az első hónapokban szinte minden nap összebalhéztak valamin. Többnyire Zsombor dühkezelési problémáinak hála. - De aztán rájöttem, hogy nem csinálhatom ezt vele. Mármint tudod, azt gondoltam, hogy az olyanoknak mint mi, ez nem jár - próbálta megmagyarázni, de azt a belső késztetést, a menekülés érzését nehéz volt szavakba önteni. - Ő mégis maradt - fejezte be a történetet, és egy pillanatra elgondolkodva nézett maga elé. Vajon hol lenne Rara nélkül?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=847441#post847441][b]Csonka Zsombor - 2022.06.08. 12:56[/b][/url]

A félelem és az undor mocskos szörnyetege a bőre alá kúszott, ahogy hallgatta a felsorolást. Hónapok teltek el, mire megszokta az üvöltözést. Néha egyenesen ő volt, aki kiáltozott az éjszakában, mert félt, hogy elveszti az eszét. Nem aludt, nem evett, megdermesztette a rémület, hogy Márton újra megjelenik. Az altatótű olyan gyakran marta fel a bőrét, hogy még mindig pontosan emlékezett a fájdalomra, ami kísérte.
Reflexből nyúlt a lány válla felé, és húzta a mellkasához, miközben a buksiját simogatta. - Nem, nem vagy gyáva. Az egyik legbátrabb ember vagy, akit ismerek - vallotta meg Zsombor, aztán elengedve a törékeny testet maga elé meredve mesélte el a történetét az ELME utánról. Nem a sötét részt, az azutánit. Amikor megjelent egy fény az alagút végén, és ahelyett, hogy lelépett volna az útról, az utolsó percben kihátrált. Sokat jelentett neki Rara. A legtöbbet eddig az életében. Talán ezért fogta el reszkető félelem a gondolatra, hogy elveszítheti. Ahogy a többieket is tette.
Fannira nézett, azokra a bizakodó szemekre, és elmosolyodott. - Egymást kaparjuk össze. Csak nekem már régebben volt az ELME. De emlékszel hányszor törölted fel velem a padlót, mert a dührohamok miatt az összes temperát a földre borítottam? Vagy amikor eltörtem a gitárt? Senki más nem volt ott, hogy megnyugtasson - sorolta a keserédes emlékeket. Fanni még őrülten is sokkal épebb volt, mint Zsombor.
Elnevette magát az utolsó mondaton. Megkönnyebbülten, mert ez már sokkal jobban hasonlított arra a Fannira, akit ismer. - Nem biztos, hogy neked is a szerelem lesz a mentőöv. Lehet elég ha örökbe fogadsz egy kutyát. Vagy macskát. Sokkal egyszerűbb, hidd el nekem - bólintott Zsombor. A szíve sokszor volt nehéz a félelemtől, hogy Rara talán nem szereti úgy. Hogy a lány minimum annyira labilis, mint ő. És hát a nővérével se volt épp könnyű dolga. - Kevesebb a dráma - tette hozzá, összefoglalva az egyetlen dolgot, ami miatt talán jobb egy háziállat.
- Viszont én is szeretném, hogy találkozzatok. Szombaton lesz egy koncertünk a leprikónba. Eljössz? Akkor bemutatlak - kérdezte lazán. Még mindig furcsának érezte, hogy mások előtt gitározik. Olyan sokáig volt ez Márton dolga, hogy aztán nem merte. Aztán meg csak magának, félve, hogy az emberek rájönnek mit érez. Most pedig mindennél nyitottabban tárta a törött szívét mások elé, hogy rácsodálhassanak.