Az erdő mélye felé közelítve bukkanunk egy hatalmas, fölénk magasodó öreg és korhadt fára, amelynek elsőre csak vastag törzse tárul elénk, meg egy felfelé induló lépcsőszerűség. Felpillantva egy kissé lepukkant faházikót látunk, ami szinte hívogat minket, hogy fedezzük fel.
A lelakott külső ellenére, belül igen is használatban lévőnek tűnik, valószínűleg sok diák járkál ide, más-más okokból. Mikor felmegyünk a lépcsőn és belépünk a házikóba, babzsákfoteleket látunk, egy két itt felejtett hálózsákot, véséseket a faház falában, mint „ELŐRE UNIKORNISOK!” vagy „Szeretlek Anna!”. Igazán alkalmas egy jó kis beszélgetésre, de a magányra is.

Emma McNeilly munkája

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=816490#post816490][b]Elijah Kearney - 2020.08.31. 22:34[/b][/url]

- Hallod, ide tök sok mindent fel lehetne cuccolni – nézek körbe, mert amúgy mindig is tökre szerettem volna egy faházat, csak aztán sosem olyan helyen éltünk, ahol kellő méretű fa akadt hozzá. Most meg már elvileg „kinőttem” belőle, gyakorlatilag, tökre, mint ahogy múltkor a neten is néztem azt az építős műsort, simán el tudom képzelni, hogy a lakóházam egy fa tetején lesz. Nem ott lesz majd, de képzelni lehet. Kint a zöld közepén, tök zen lenne. – De tuti akik idejárnak… nos, inkább nem mondom ki mit csinálni, összebarmolnák – húzom el a számat, hogy lakat alá nem tudnánk tenni ezt a helyet, mert sokan vagyunk a suliban és ott mindig minden közkincs. Kár érte, mert felhozhatnánk a társasokat, az ő dolgaiból is és még simán ilyen lámpássort is el tudnék képzelni. Ez van, majd találunk valamit, ami nem a szoba és csak a miénk.
Nassolnivalót azért hoztam, meg társast is, mert miért ne játszunk, ha már itt vagyunk, mióta írtam anyának, többször is küldött egy-egy félét, hogy próbáljuk ki. Ez elvileg valami stratégiai cucc, sima mugli dolog, semmi mágia, tele van kártyákkal meg minden, de bontatlanul pihen még a táskában, együtt nézzük majd át, hogy jó lesz-e nekünk. A múltkori tökre bejött, a végére már egészen jól megoldottuk a rejtélyt, igaz, ahhoz több fő kellett, de megoldottuk. Most ehhez elég lesz kettő, ha jól néztem a dobozt.
- Ahh, azért azt hittem, hűvösebb lesz – jár a szellő, a levegő, de még nem az igaz. Kora ősszel lesz az, néha reggel már érezni, hogy közeleg és csíp picit, de tegnap mondjuk már hajnalban is sok volt a meleg, nemhogy nap közben. Sose szokom meg. Ledobom hát magam, lepakolok és kényelmesen elhelyezkedem. Hoztam inni is, limonádét meg vizet, később jól fog jönni, jó hideg mind még. Petya közben elhozta az Edictumot is, mindig átlessük, de folyamatosan csak fura szerelmi sokszögek meg egyebek vannak benne, már lassan én se értem, ki kivel kavar. Mint valami tévés műsor.
- Írnak valami érdemeset, vagy megint valaki becsajozott? – nem irigykedem én arra, sőt, majd lesz nekem is. Ha meg nem, így jártam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=817964#post817964][b]Elijah Kearney - 2020.09.29. 05:34[/b][/url]

Jó lenne nekünk egy hasonló hely, de itt, az iskola területén nehezen leltünk eddig olyat, a szobánkon kívül, amit úgymond tényleg csak mi használnánk. Gondoltam arra, hogy mondjuk gyakorlásnak, mágiával valami tákolmányt emelek, hátha, de sem a saját, sem pajtásom életét nem untam meg, így aztán kitartóan kutatok mindig. Aztán lesz ami lesz, igazából itt is nagyszerűen el tudunk játszani valamely társassal, vagy csak simán chill és dumálunk, de ugye, tuti valaki nevetgélne mászna ide, mert itt szoktak smárolni és jól kinéznek minket aztán. Előre fintorgok erre az egész jelentre, pedig nem is történt meg, plusz semmi bajom sem a lányokkal, sem pedig a csókkal, csak inkább a helyzet „kínossága” az, amely kicsit fura. Mert nem vagyunk elsőévesek, minek játszunk olyan vacakokkal – szerintük. Én már elfogadtam, hogy nem vagyok átlag, szóval, lógva lehet hagyni, köszönöm. Épp elkapom Petya lendülésének utolsó mozzanatát, amikor abból lép felém és kezét érzem vállamon, amely mosolyt csal a fintor helyébe, bólintok hát.
-Igazad van. De nem hiszem, hogy egyszerű lenne. Ugye nem tudunk itt ülni mindig – mert így is látni rajzocskákat a falon, még ha a tipikus, városi graffitik egyikét sem, vagy épp cigicsikkek, azokat lent láttam a földön, legalább kipöckölik, semmi olyat. Vagy tök rendesek és összepakolnak maguk után.
- Huh hát... Sok mindent. Isznak, cigiznek, smárolnak és a többi. Egyszerűbb csendes helyen, ide lehet egy prefi se jár ki – vonok vállat. Vagy kijárnak ők is mulatni, ez már csak ilyen. Helyezkedek kicsit, nem akarok semmibe se belenyúlni, óvatos vagyok. Épp az egyik nasit bontanám ki, amikor Petya sutyorgását hallom meg. Pislog fordulok oda, időm nincs közelebb menni, de látom.
- Azta.. Mi.. – és ennyi, Petya felsikolt, belőlem is kivált egy meglepett kiáltást. A mókus előugrik, ott sincs, engem jobban Petya hangoskodása riasztott meg, az a kis állat meg ma miattunk nem alszik. Észre se vettem, hogy a karomra markolt, mert annyira a mókus pontjára nézek meredten, majd elnevetem magam, hamar csatlakozik hozzám ő is.
- Erre én se. Azt hittem, kisegér – nem félek én attól sem, csak ha nagyon bambulok és hitetlen, akkor zavar meg. Petya is megnyuszik végül.
- Ahh, miket – nézek az ellátmányunkra. Van mit. – Hoztam egy rakat sós rágcsát, innivalót hozzá. Van cukorka is, de savanyú – tekintve, hogy nem eszek édességet, mert nem szeretem. – Illetve anya küldött egy kártya alapú társast. Megnézzük? – pakolok is ki, minek csak beszéljek róla ugyebár. Innen nézek fel rá.
- Vágom, akkor csak a szokásos pletykahad – legyintek egyet, semmi különös.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=822295#post822295][b]Elijah Kearney - 2020.11.30. 22:49[/b][/url]

- Hű. Mint a komoly urak – nézem, ahogy olvassa, lapozza azt az újságot, tényleg úgy, ahogy kell, nem pedig ahogy én szoktam, hogy megfordítom és elolvasom a hátoldalát, aztán kész is, ennyi érdekelt. Nem nagyon politizálok, a sport sem nagyon hoz lázba, a bulvár meg ezek főleg nem, jó, mondjuk ez az újság nem is olyan. Ez kicsit más, másabb, van benne minden, de mégsem olyan komoly, mint amit tényleg a komoly emberek olvasgatnak, mert abban nincsenek nagyon arról sorok, ki kivel jön össze vagy hasonlók. Nem nagyon szerepelek benne ilyenekben, szerencsére, mert rettentő kínos lenne ki is magyarázni, hogy mégis mi a franc igaz belőle és mi nem. Nem nekem való az a hasáb, meghagyom az állandó szereplőknek. Vagy valami olyasmi.
Hagyom is, hogy lapozgassa, addig rendezkedek, lehet dugtam a táskába képregényt, nekem az való, fogalmam sincs, mert mire odaérnék, addigra kész horror lesz az egész és előjön a rém, aki csak egy apró állatka, semmi több és mégis, még nekem is hevesen ver a szívem, mondjuk, lehet attól, hogy Petya ennyire megijedt és hangot is adott neki. Ez már csak ilyen, ahogy oldalamra fogok és szusszanok egy nagyot, amint elhárult a „vész”.
- Semmi gáz – mert előttem aztán nem kell szégyellni, ha berepül ide valami tollas, én sem leszek nyugodtabb, sőt, rosszabb, szóval látott már ő is így engem eleget, hiába próbálom ezt magamból kinevelni, mert nevetséges, amint eljutok oda, hogy felsétálok a baglyokig, kinyitom az ajtót, csak az a következő emlékem, hogy a lépcső aljában zihálok. Nem megy ez nekem.
- Na, halljam az izgalmat – pakolok tovább, miközben ropit halászok elő és letelepszem mellé, kényelmesen, magam mellé pakolva a táskát, hogy kéznél legyen. Elhelyezkedek, szememmel az újság lapjára sandítok és kibontom a sósat, hogy rágcsálva figyeljem, mi is az az izgalmas.
- Hűha. Furcsa dolgok, ez tényleg izgalmasnak hangzik – bólogatok, megállok még a rágásban is, ahogy folytatja a sorok olvasását, egy bizonyos pontig. Azt hiszem épp, hogy csak nyelnie kell, inni vagy csak simán egy hatásszünet, aminek gondolatára közelebb is hajolok.
- Mi az? – pislogok, mert nem értem, min akadt ki ennyire. Mi a baj. Egyszeriben elfehéredik az arca, mintha pánik kergetné, mint engem amikor… aztán… - Petya, Petya, mi a baj? – ő elejti az újságot, én meg a ropit dobom rá. Közelebb kúszok, hogy finoman ragadjam meg a vállát, biztosítva arról, itt vagyok, csak semmit sem értek. Nem engedem el, de látom, hogy mindjárt kiborul és én tehetetlen vagyok. A gyomrom rándul görcsbe, amikor felveszem a lapot és olvasom ott, ahol abbahagyta. Aztán, nekem is lassan össze áll a kép.
- Megmentette a nőt a… Helvey… ő nem a…? Ő nem az a haverod, ugye? – de nagyon úgy néz ki. Tudom én, hogy van egy idősebb srác, aki nagyon speciálisan van itt, se mágia, se semmi és nagyon jóban vannak, mesélt róla, vagy épp hogy mikor mi történt. De hogy… ezek szerint vérfarkas? – Biztos csak elírták, nyugi, nyugi. Mély levegő, tudod – visszadobom a lapot a földre és próbálom valahogy megnyugtatni szegényt.