33. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: « 1 2 ... 11 12 [13] 14 15 ... 23 ... 51 52 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Radits Krisztián
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 8. 19:03 | Link

Attu bácsi

Nem tudom, hogy a felnőttek szeretnek-e a földön ülni. Azt gondoltam ők nem olyanok, mint a kicsik, tehát zavarják, hogy a nadrágjuk koszos lesz. Persze Viktort egyáltalán nem érdekli, de ő nem olyan, mint a többi naaaagy. Nos, úgy tűnik Attila bácsi csőrét sem böki, ha kicsit piszkos lesz. Pedig ő komolynak látszik... Hmmm... Mindegy is. Ezen túl kell lépnem.
Eztán elhalmozom kérdésekkel. Valóban sok mindenre kíváncsi vagyok, de baj ez? Nem. Hát akkor? Bár lehetséges, hogy a bácsi nem szeret túl sokat elárulni magáról. Végül azért válaszol a kérdéseimre és még vissza is kérdez. Mivel imádok csacsogni gyorsan elhadarom a feleletem. Attu azt is elmondja, hogy ő már régen twisterezett és már nem is neki való. EZ HAUGSÁÁÁÁG. Még 60 évesen is lehet twisterezni. Azt a játékot bármelyik korosztály játszhatjaaa! Jó, az öregek számára nem biztos, hogy annyira élvezetes, de ettől függetlenül még ők is jól szórakozhatnak.
Közben én is kaptam egy csomó kérdést. Király. Hihi.
 - Áááá, értem - reagáltam az előző kijelentésére, miszerint neki már nincs szüksége esti mesére. - Igen, imádok itt lakni, bár azért néha hiányzik apu és anyu. Hát szabadidőmben játszok, a tesómmal beszélgetek, sétálgatok, olvasgatok... Persze, hogy van. És igen, jó tanuló vagyok. Olyan okos akarok lenni, mint Viktor! - vigyorgok. Most pillantok rá az órámra és látom, hogy elszaladt az idő, nekem pedig már otthon kéne lennem. Így hát felállok, de előtte kezet rázok a bácsival.
 - Köszönöm ezt a remek délutánt, ám nekem rohannom kell haza, különben kikapok. Örvendtem a találkozásnak, Attila bácsi, remélem még összefutunk valahol - rámosolyogtam, aztán már mentem is. Jó kis délután volt, az biztos.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kőrösi Ráhel
INAKTÍV


Nem tipikus anyuka
offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 101
Írta: 2014. május 8. 22:34 | Link

Noel
ruha



Három nap! Három napom annyiról szólt, hogy felkeltem ettem, néztem az üres kandallót, fürödtem és lefeküdtem aludni. Voltak félóráim, amikor leültem az asztalhoz egy pennával a kezemben, de mindig meggondoltam magam. Nem volt kinek írni, tegnap még ki is dobtam pergamennel együtt az egészet, állandóan felforrt az agyvizem.
Ma amikor felkeltem -délben- voltam úgy, hogy most már kezdenem kellett magammal valamit. Rendetlenség volt az egész házban pedig nem volt itt senki rajtam kívül. Szóval nekiláttam pizsamában "most keltem ki az ágyból fejjel" és amilyen gyorsan csak tudtam rendet raktam. Azt illett rólam tudni, hogy nem szerettem a kupit. Ezért is nem tudtam, hogy mi lelt engem ebben a pár napban. Ahogy végeztem a takarítással újra a nappaliban telepedtem le. Hallgattam a csönd kellemes hangját. Jó darabig ott ültem mozdulatlanul aztán hirtelen felvillant bennem az a bizonyos lámpa és, mint akibe belecsapott a 220 felpattantam, felszaladtam a szobámba és kerestem valami használható göncöt. Amint megtaláltam a megfelelő szettet, rendbe szedtem magam majd felkapkodtam minden darabot. Mielőtt még visszamentem volna a földszintre a szekrényajtómba beépített állótükörben jól megnéztem magam. Egyedül a hajammal volt gondom mert nem fésültem ki, de annyira nem izgatott, siettem. Elégedett mosollyal hagytam el a házat, gondosan bezártam magam után mindent és elindultam.
Ja azt még nem is mondtam, hogy mit találtam ki? Elnézéseteket kérem. Talán nem volt nehéz kitalálni, hogy kit akartam felkeresni. Nem, nem Davidet, őt mostanában hanyagoltam. Sokkal inkább olyan személyt, akit a héten ismertem meg és elég rosszul alakultak köztünk a dolgok. Aki kitalálta annak járt az ötös hiszen Chuckról volt szó. Meg akartam vele beszélni a dolgokat, vagy csak látni akartam? Igen, talán annyi is elég lett volna.
Jó kedvűen indultam el, de amint kiértem az utcából ez eltűnt és felváltotta a tanácstalanság. Azt sem tudtam merre lakott, egyáltalán nem ismertem. Benéztem a csárdába, de ott sem találtam, pedig azt hittem, hogy ott lesz. Hát csalódnom kellett. Az lakósoron végigmentem, de nem láttam sehol sem kiírva a nevét.
A végére érve már teljesen feladtam. Nagy sóhajtozásokkal indultam el random irányba. Nem figyeltem az irányra, hagytam had vigyenek a lábaim, úgyis vissza találtam.
Pár perc barangolás után a friss levegő keltette fel a figyelmemet. Annyira elkalandoztam, hogy azt sem vettem észre, hogy a tóhoz értem. Megálltam közvetlen a parton lerúgtam cipőimet, amennyire csak tudtam felhúztam a nadrágom szárát, majd leültem az egyik kőre és belelógattam csülkeimet. Néhány perces görnyedt ülés után hanyatt vágtam magam és a szép csillagos eget bámultam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aniella Zornania
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 11. 18:26 | Link

Chuck Welch


A sötét égbolton feltűnt a Hold a csillagokkal együtt, gyönyörű látványt nyújtott. Azonban eléggé hűvös volt, ezért nem ajánlatos rövidnadrágban és ujjatlanban flangálni, különben megfázhat az ember. Aminek nem igazán örülne, ugye? Habár a diákok lehetséges vágynak erre, hiszen akkor nem kell bejárniuk órákra, ami számukra csupa jót jelent, kivéve, ha túlságosan lemaradnak. Enyhén még a szél is fúj, így a kis tavacska hullámzik. A látkép mesébe illő.
Ó, nocsak, nocsak. Valaki éppen a partra evickél. Mégis ki az az elmebeteg, aki ilyenkor pancsolni akar a tavacskában? Már látom is! Ja, ő csak Aniella. A kis sellő újra ember, elvégre leszállt az éj. Anyaszült meztelen igyekszik a ki a vízből. A lábait már úgy ahogy tudja használni, ezért beletelik egy kis időbe, mire a szárazföldre ér. Mikor már a talajon ül, lassan, óvatosan felegyenesedik és  elindul a bokorhoz, ahol a ruhái találhatók. Kicsit szúr a lába, de már megszokta. Már több éve ember éjjelente, ám valami oknál fogva mindig fáj a lábikója. Rövidesen ruháit is magára kapja. Tehát egy hosszú, ódivatú, trapéznadrágot, ami nem igazán áll jól neki, azonban ezzel kell beérnie. A fölsője egy számára hatalmas sárga pólóból és ugyanekkora kék kapucnis pulcsiból áll.
Sóhajt egyet és letelepszik az egyik fa tövébe. Halkan dúdol, egy gyönyörű nótát, aminek a címét ő sem tudja. Édesanyjától tanulta, mikor még pinduri volt, azóta nem ment ki a dallam a kobakjából.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2014. május 11. 19:31 | Link

Aniella
ruha



A mindennapok egyhangúsága lehet, hogy ölni is tud; vagy leviszi a pulzusszámod a mininmumra. Chuck-kal éppen ez történik. Átlagos nap vége felé tekintget az idő, lassan naplemente. Ráveszi magát, hogy a szép időben elinduljon valamerre. Úgy dönt, hogy semmiképpen nem a kastély felé indul, hanem a faluban marad valamerre, elvégre a közelben is lehet elfoglaltságot találni, ha nagyon akar az ember.
Felöltözik, gyorsan kajál valamit. Az elsőn kicsit elgondolkodik, jó idő van, de mennyit szándékozik maradni? Annyira azért csak nem érdekli, felkap egy inget és egy hosszúnadrágot, meg egy kényelmes tornacipőt az esti hűvös idő miatt, csak ne fagyjon szét mire hazaér. El is indul otthonról, hamar kitalálja, hogy ismét kilátogat a faluhatárhoz. Azon belül pontosan még nem tudja, hogy merre, de valószínűleg a pillanatnyi hangulata fog dönteni, vagy, hogy éppen mi mellett megy el elsőnek.
Emlékszik, amikor idekerült a suliba, mekkora nagy szám volt, ha le tudott menni a faluba teázni, vagy sütizni, ha éppen kaptak a diákok egy szabad hétvégét... Azóta kicsit változtak a dolgok. Annyi nem, hogy igazi barátai még mindig nincsenek, viszont az ellentétes nemmel való bonyodalmai igencsak megszaporodtak egy bizonyos idő alatt. Ha ez eszébe jut, akkor azon gondolkodik el, hogy  ennyire rossz lenne hosszútávra a tetkós, fültágítós külső, vagy a stílusát nem bírják? Esetleg rettegnek a szörnyetegtől, ami benne lakozik? Elképzelhető, hogy az összes összeturmixolva, vaníliadarabokkal megszórva a tetején.
Hamar eléri a határt és a naplemente kárpótolhatatlan látványa odavonzza a Kis tavacskához, ha még így hívják. Nem is tudja, hogy korábban miért nem járt erre, hiszen nagyon szép látványt nyújt az idetévedőknek. Ahogy közelebb megy a helyszínhez, valami nagyon, nagyon furcsára lesz figyelmes, ami egy kicsit mintha hatna is rá. Ilyen énekhangot soha az életben nem hallott még. Az impulzus irányába indul és végül meg is találja a forrást.
- Hol tanultál meg így énekelni? - kérdezi halkan, nem akarja megzavarni az előadást. Közben végignéz a hang tulajdonosán. Szakadt, kopott, elnyűtt, nyúlt göncök. Nem éppen erre számított, kicsit furcsa is az arckifejezése. Hirtelen eszébe jut, hogy most lehet, véla, vagy sellő? Ha jól tudja, akkor ők szoktak szépen énekelni. Ez a varázsvilág, itt bármi megtörténhet.
Érdemes a végére megjegyezni, hogy már megint egy lány. Ránézésre jóval fiatalabb Chuck-nál, de akkor is lány. Ehhez tehetsége van.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aniella Zornania
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 11. 23:23 | Link


center]Chuck Welch

Magányosan üldögélt a hideg talajon, fejét a fának hajtott, lábait kinyújtotta és dúdolt. Miközben halkan énekelgetett káprázatos hangján végig simított a combján. Szőke haja szemébe lógott, de különösebben nem zavarta. A dalra koncentrált, míg valaki meg nem zavarta. Kissé megijedt, megrezzent. Azon nyomban arrébb csüccsent, persze csak pár centitvel arrébb helyezte le popsiját. Szőke rakoncátlan tincseit megigazította, s gyönyörű kék szemeivel ránézett a srácra. Orra kicsit megrezdült, miközben egyik szemöldökét felhúzta. Elég érdekes jelenség volt számára a fiú. Még sosem látott ilyen embert. Tele van furcsa rajzokkal a karja, a füle pedig lyukas volt. Nem ismeri a tetoválás és a fültágító fogalmát, ezért meresztette ennyire a szemeit. Miután túl tette magát ezen felállt és a fának hajtotta testét, ugyanis a lába még mindig fájt, de ebben a pózban mégsem szúrta annyira. Csak most vette észre mennyivel magasabb nála az ismeretlen, idősebbnek is tűnik. Szóra nyitná a száját, de aztán ráharap az ajkára. Nem szeret az emberekkel beszélni. Annyi ocsmány dolgot hallott már róluk a rokonaitól, hogy inkább messze elkerülné őket. Ám ha távol vannak szereti őket figyelni. Szinte mindennap valami újat észlel.
 - Nem, nem tanultam... Így születtem - válaszol halkan, magas, selymes hangján. Eztán egy halovány, kissé bizonytalan mosolyra húzódnak ajkai. Kicsit izgul, zavarban van, ezért ujjair tördelni kezdi. Ez az egyik legidegesítőbb szokása, ám képtelen nem csinálni ilyen helyzetekben. Csak párszor futott össze emberekkel, de olyankor nem igazán mert beszélni, inkább elrohant. Azonban most ezt nem teheti meg, nincs hova futnia. Eddig a földet bámulta, ám ekkor felemeli az arcát és a srác szemeibe néz. Nem tudja hogyan kell beszélgetni, mit kell kérdezni, szóval elég kellemetlenül érzi magát.
 - Khm... Szeretnéd, hogy folytassam a dalt? - kérdezi kedves kis hangján. Reméli igennel felel a fiú, ugyanis ötlete sincs miről tudnának csevegni. Voltaképpen ő nem is szeretne kommunikálni a sráccal, arra vágyik, hogy egyedülj hagyja, bár ezt nyilvánvalóan nem mondhatja neki.
Utoljára módosította:Aniella Zornania, 2014. május 11. 23:27 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2014. május 12. 16:35 | Link

Aniella




Nem túl kreatív sráchoz van szerencsénk, se ötlet, se támpont. Annyit tud biztosan, hogy szabadulna otthonról. Ennek megfelelően átöltözik, készülődik, aztán el is indul a határ felé. Gondolatmenetei közben zsebre tett kézzel sétálgat a járdán, lábaival arrébb rugdosva a kavicsokat, amik az útjába kerülnek. A figyelemelterelésnek köszönhetően hamar el is ér a Kis Tavacskához, és ekkor kezdődik rövid kis történetünk, amikor egy hang odavonzza, muszáj megnéznie, hogy kiből jöhet ki ilyesmi.
A kérdésére nem túl hamar kap választ. Lehet, hogy ennek az az oka, hogy a lány úgy néz rá, hogy lassan kiesnek a szemei; mintha egy szörnyeteg állna vele szemben. Nem is lőtt túl messzire. Kicsit csalódik, amikor azt látja, hogy egy nála sokkal fiatalabb lány torkából jöttek ki ezek az énekhangok, igazán tetszett neki. De hát mindegy, túl fogja élni, nem lesz nagy trauma számára. Amikor Chuck is végignéz rajta, olyat lát, amit itt a falu területén nem igen tapasztalt még. Mindenki szépen fel van öltözve, családias hangulat a társaságokban, valami mindig történik. De itt nem, egy lány szakadt ruhában a tónál énekelget; eléggé unatkozhat Chuck szerint, ha már itt tart. Ezt pont ő mondja, aki a szabadidejében maratont is futhatna, vagy elindulhatna túra autózni is. Mindegy, annyira nem is fontos, de időközben megszólal a lány furcsán csengő, magas hangján.
Így született? Létezik ilyen? Végül is, mi oka lenne kamuzni? Nem is ismerik egymást.
- Értem, akkor igazán szerencsés vagy - intézi el ennyivel az egészet, nem tud erre mit mondani.
Ezután a lány felemeli tekintetét és Chuck-ra néz, majd fel is áll. És olyat kérdez, ami elég furcsa ilyen szituációban és félre is értelmezhető. Most egy kicsit elgondolkodik, hogy mi legyen az este kimenetele. Meddig maradjon a továbbiakban? Elég hamar döntést hoz, szerinte jót és egyelőre ez is a lényeg, amíg nem bánja meg a dolgokat. Akkor aztán futhat bárkihez, senki sem kíváncsi rá. Nem mintha a mostani helyzet ilyen véres komolyságúra fordult volna az elmúlt percekben, ez csak általánosság.
- Ahogy gondolod - ad rövid, igazából semmitmondó választ. Most aztán sokat segített. Kezdi kicsit kényelmetlenül érezni magát, ezért hátrébb lép egyet, majd egy-két gondolat után ismét megszólal.
- Figyelj, szerintem lelépek, nem zavarlak inkább - elment a maradék kedve is ettől a kis kiruccanástól. Várható is volt, meg igazából a lány is elég magának valónak tűnik. Nem éppen olyannak, aki jó társaság lenne egy ilyen kombinált gyereknek, mint Chuck. Szóval vesz egy 180°-os fordulatot és egyszerűen lelép. Ki tudja, hogy a továbbiakban merre kalandozik. A lényeg, hogy amikor már teljesen megunja a céltalan bolyongást, akkor hazafelé veszi az irányt és lepihen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aniella Zornania
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 13. 19:05 | Link

Várkonyi Arnold   

7 óra. Ez bizony azt jelenti, hogy Aniella hamarosan újra lábakat növeszt, s ki kell ülnie a partra. Akár maradhatna a vízben is, ám lábikóival még nem tanult meg úszni. És őszintén szólva, ő nem is akar megtanulni. Néha azt kívánja bárcsak ne lenne ez a képessége, csakhogy így született, és ez nem olyan, mint a mesékben az átok. Ezt az igaz szeretettel nem lehet megtörni. Semmivel sem. Ám már nagyjából elfogadta a dolgot.
Egyébiránt egész nap a stég közelében lubickolt, s nézte meg hallgatta az embereket.  Egyszercsak arra lett figyelmes, hogy egy jóvágású srác a nyelvével egy csinos lány szájában kutakodott. Ezt nem igazán értette, de rendkívülien gusztustalannak találta. Így hát inkább visszaúszott barátnőihez, akiknek ezt elújságolta. Ők kacagtak egyet, vagy meresztették a szemüket. Esetleg ha lett volna szemöldökük még azt is felhúzták volna. Aniella ilyet még sosem látott. Az emberek sűrán ölelgetik egymást, de ilyet... Megrázta fejét, majd tova úszott barátnőivel.
Jelenleg tó fenekén található barátai társaságában. Az emberekről mesél nekik, míg lábai meg nem jelennek. Reménykedik benne, hogy most sem fut össze egy alakkal. Mindig olyan hülyén érzi magát, beszélni alig mer, inkább énekel, az jobban megy neki. Egyébként nincs a tervében az, hogy felfedezi a falut. Pusztán bátortalan bemerészkedni.
Közben barátaival a vízfelszíne felé veszik az irányt. Arra várnak, hogy besötétedjen, s Aniellának megjelenjenek a lábai.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 764
Összes hsz: 6294
Írta: 2014. május 13. 19:40 | Link

Kőrösi Ráhel


Nem árt néha, ha az ember fia csakúgy, minden társaság nélkül is, egymagában kilátogat a természet lágy ölére. Felszabadulást jelenthet az minden testi-lelki bajra, meg aztán kellemes élményt nyújt az esti séta vagy a kastély melletti apró tó közelsége. Azonkívül nem egy mugli orvos, terapeuta, pszichiáter tanácsolja azt páciensének, hogy az minél több időt töltsön a szabadban. Bizonyára nem lehet badarság, ha már ennyien hisznek benne. Vagy mégis
A rellonos nem az a fajta, akinek folyton-folyvást társaságra van szüksége ahhoz, hogy jól érezze magát, vagy hogy céltalan útnak eredjen az iskola folyosóin át egészen a falu határáig. Éppen annyira kedveli a magányt, mint amennyire szeret a társaság középpontjaként a többiekkel bohóckodni, vagy már szívéhez nőtt barátaival megvitatni az élet kisebb-nagyobb problémáit, a bosszantó kviddicsállást, esetleg a kezelhetetlen nőkről alkotott véleményüket. Most is így áll a helyzet, egyedül rója a macskaköves utakat, tele forrón izzó gondolatokkal, melyek között szerepelnek emlékfoszlányok, világmegváltó ötletek és sportkérdések is, hogy még csak egy ártatlan pillanatra se érezze magát magányos, kiégett léleknek. A tóhoz érvén viszont szembesül az egyedüllét minden kínjával s boldogságával. Kacsák és bogarak zúgolódó hangján kívül csak az üres csend várja. A felismerés megállítja határozott lépteit, engedi, hogy minden gondolatát elengedve nézzen maga elé, és szívén keresztül gyomrát is görcsbe rántsa a tó fullasztó némasága. Az elmúlt időszakban soha nem engedte magához közel a nyugalmat, nem maradt társaság nélkül, aludni sem képes hosszan, hiszen olyankor is önmagára van utalva. Talán ez volna a titok nyitja, amiért évek óta nem alszik négy óránál többet? Hogy minden hajnalban őriző szemekkel figyeli a felkelő Napot?
Óvatosan botorkál közelebb a tó vizéhez, közeledtére a part szélén tisztálkodó madarak hangos hápogással úsznak arrébb. Noel először csak leguggol pár nagyobb kődarab közé, ujjaival megzavarja a vízfelszínt, majd oldalra fordított fejét vállára hajtja. Őrülten keresi elveszett gondolatait, melyek eddig zsibongtak benne, most pedig kivesztek fejéből. Elvesztette a fonalat, nem látja magát sem. Mi lett belőle?
Azután felemelkedik, pár lépésnyire sétál a víztől, hogy lefeküdhessen a fűbe, hogy elvesszen a csomókban és ma esti partneréül a csillagos eget válassza. Isten tudja csak, meddig mereng a fénylő pontokon, hogy mozdulatlan testében rémlik-e még számára a külvilág, az viszont valószínűleg a vég kezdete, hogy a tóhoz érkező lányt csak akkor veszi észre, amikor az már hozzá hasonlóan vízszintesen fekszik.
- Michelle? - mormogja alig hallhatóan, nagy nehézségek árán az oldalára fordul és köhögve, szemeit hunyorgatva figyeli meg jobban a lányt. - Hali. Hosszú nap, mi?
A haja bizonyára telis-tele gazzal, ráadásul egy idegenben látja meg a Saint-Venant lányt, jó benyomást kelthet a másikban, nem is kérdés. Idiótákat megszégyenítő bátorsággal vigyorog az érkezőre, látszik rajta, hogy hosszú ideje pihen a fűben, ahol egy kis időre még el is szunyókált, éppen ezért most azt sem tudja, hol is van pontosan.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kőrösi Ráhel
INAKTÍV


Nem tipikus anyuka
offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 101
Írta: 2014. május 15. 21:01 | Link

Noel


Igazán magukkal ragadtak a csillagok. Mindig is szerettem nézegetni őket, de most valahogy más volt. Máskor teljesen ki tudtam kapcsolni, relaxáltam, de most, mind ez elveszett és helyettük a folytonos aggodalom és feszültség került előtérbe. Mindez miért? Magam sem tudtam megmondani pontosan. Talán a túl sok egyedül lét volt rám káros hatással. Annyi elméletet gyártottam és mindent bemeséltem magamnak, amiket normál esetben nem tettem volna. Folyamatosan gyötörtek a gondolatok Rékával kapcsolatban. Nem tudtam mi volt vele, Fruzsiék nem írtak és én sem küldtem nekik baglyot. Na meg ott volt David és az ő párkapcsolata.  A stégen töltött este után jöttem rá, hogy bizony komoly bonyodalmakat okoztam a visszatérésünkkel. Kezdtem megbánni, hogy rávettek a költözésre, hiszen nekem tökéletesen jó lett volna a városban maradni pár utcával arrébb a családtól. De nem, nekünk ide kellett jönni. Mondjuk senkit sem szabadott okolni, hiszen a kislánynak és szerintem Davidnek sem tett jót a távolság. Nem utolsó sorban pedig ott volt Chuck. Úgy felkavart, hogy azt sem tudtam valójában, hogy hívtak. Pedig tényleg nem is ismertük egymást összesen kétszer találkoztunk mégis aggasztott, hogy mi lesz ennek az ismeretségnek a vége. Az elején még örültem, hogy találtam magamnak társaságot. Most meg azon görcsölhettem, hogy mit kellett volna tennem. Talán nem úgy kellett volna indítanom, ahogy? Vagy nem kellett volna olyan bizalmasnak lennem? Fene tudja, a lényeg az volt, hogy már elviselhetetlenül zavart ez az egész.
Kívülről mindez meg sem látszott rajtam. Halál nyugodtan néztem a csillagokat, a mellkasom épphogy csak megmozdult levegő vételnél. Nem néztem semerre se, csak a sötét égboltot figyeltem. Még az sem tűnt fel, hogy társaságot. Mormogását hallva savanyú tekintettel fordítottam felé fejemet. Most senkire sem voltam kíváncsi. Mielőtt még megszólaltam volna jobban végig néztem a fiút és amennyit láttam belőle, rögtön leszűrtem, hogy régebben itt volt, mint én.
- Neked talán nem, ha van még kedved cseverészni. –szúrtam oda neki rideg hangon. Talán normálisabb lettem volna vele, ha jobb napomon talált volna meg, de sajnos most ezt kapta belőlem üdvözlésül. Nyugodtan visszafordultam az ég felé és ügyet sem vetve rá lehunytam szemeimet. Még el is fordultam az ellenkező irányba és hangosan kezdtem szuszogni. Próbáltam úgy tenni mintha aludtam volna. Pár másodpercig sikerült is. Pontosan addig, amíg a lelkiismeretem meg szólalt. Próbált rám hatni, hogy nem kellett volna olyan elutasítónak lennem. Eleinte nem hagytam magam, majd a sok nyaggatás árán megadtam magam. Sóhajtva fordultam vissza az ismeretlen felé.
- Ne haragudj, nem akartam bunkó lenni. –forgattam meg szemeit, mintha nem lett volna igaz. Azonban sajnálatomra a hangom elárult. Az előbbi rideg hangnem eltűnt és egy kedvesebb csilingelő hang vette át az uralmat.
– Mióta vagy itt? Észre se vettelek. –hangom egy ponton elcsuklott. Pont akkor, amikor én is felkönyököltem pont úgy, mint a most már velem szemben fekvő még mindig ismeretlen fiú.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. május 16. 17:25 | Link

Aniella

Újabb végtelenül hosszúnak tűnő nap, ami után egyenesen megkönnyebbülés, hogy végre egy kicsit kikapcsolhatok. Erre pedig mi sem lenne alkalmasabb helyszín, mint a falu, annak is egy kevésbé zajos zuga, habár egy kis szerencse is szükségeltetik ahhoz, hogy ne fogjak ki egy nagyobb társaságot. Nem olvastam sehol semmit, és nem is hallottam, hogy tervben lenne valami különösebb dolog a tónál, bár sohasem lehet tudni – igazából nem is zavarna, nem vagyok magányos farkas, nem is az egyedüllét vonz, inkább a hangulata annak a kis elszeparált résznek.
Sehova sem sietek, így van időm még felugrani egy vastagabb pulcsiért, felkészülve arra, hogy estére azért lehűl a levegő, és a távolság meg nem olyan kicsi, hogy csak úgy lazán fel-le túráztassam magam ilyen meggondolatlanság miatt. Már sötétedik, amikor leérek a rétre, és az egyik üres padot kisajátítom magamnak, végignyúlok rajta, a pulcsit a fejem alá gyűrve. Na, ez így tökéletes. Nem is értem azokat, akik egész nap csak a kastélyban gubbasztanak, teljesen jó idő van, friss levegő, talán, ha a felhők és az időjárás is úgy akarja, a csillagok is látszani fognak az égen. Oké, igazából nem vagyok kifejezetten nagy hódolója a természetnek, de lássuk be, elég szemet gyönyörködtető tud lenni. Főleg, ha az embernek akad társasága, és ha ez a társaságot épp egy hölgy testesíti meg.
Csend van, csak néhány apróbb zaj monotonsága zavarja a tökéletes nyugalmat, így hamar felfigyelek a tavacska felől érkező neszre, amiről halványlila gőzöm sincs, hogy mi lehet. Érdeklődve ülök fel, próbálok fókuszálni, de az egyre nagyobb sötétben ez már nem olyan egyszerű művelet. Már törökülésbe helyezkedtem, és úgy meredek a vízfelszínre, hátha megpillantom, mi is… ó! Sellők? Nem is tudtam, hogy itt élnek sellők. Úgy értem, hogy pont itt, abban szinte biztos voltam, hogy a birtok valamelyik részén találkozhatnék velük, de mivel itt még nem fordult elő, ez újdonság számomra. Nem mozdulok végül is, kivárom, hogy mi ez a nagy mozgolódás, hisz’ beszélni csak akkor tudnék velük, ha jómagam is a víz alá merülnék, ehhez pedig egyrészt nem igazán a legmegfelelőbb az idő, másrészt nem biztos, hogy a legjobb ötlet megzavarni a nyugalmat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Alegria C. Martinez
INAKTÍV


*rainbowkiss*
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 929
Írta: 2014. május 16. 19:25 | Link

Zoli

Elmerülök a gondolataimban, de ha nincs lélekjelenlétem azt hiszem a vízben is. Ez eddig még nem történt meg, de ha ennyivel előrébb áll a kávé, mint az, hogy szárazon megússzam, még minden lehetséges. Nekem tényleg szükségem van a koffeinre, még ha csurom víz is leszek, és esetleg meg is fázok. Jó idő van, de azért annyira mégsem, hogy elázva rohangáljak idekint.
Belegondolva pedig az sem érdekel. Ha megfázok, az nekem már nem tesz be. De persze azért önkénytelenül is próbálom az egyensúlyomat megtartani, reflexszerűen csak meg akarok állni egyenesen, amikor emberi hangot hallok. Elsőre egy kicsit megilletődök, mondhatni hideg zuhanyként inkább ez ér a koncentrálás közben, mint egy esés. Lassan fordulok felé, és azalatt a néhány pillanat alatt meg is nyugszom. Még mosolygok is neki, aztán ami hirtelen eszembe sem jutott, köszönni kéne.
- Sziaaa!
Kicsit túlzottan aranyosra is sikeredhetett, de én örülök, ha ezt látják, meg most ezt is érzem.
- Köszi!
Még előbb megköszönöm, de aztán meg is fogom kezét. Elsőre nem akartam én innen sehová menni, mert azért is jöttem ide, hogy közelebb legyek a vízhez, közvetlen tudjam nézegetni.. Csak be kell látni, ha valami nem jön össze.
Segítségével kilépegetek, elég ingatag módon ugyan, de a poharamra nagyon ügyelve, és még ki is fújom magam, mert ez is koncentrációt igényelt részemről. Imádom a magassarkúmat, csak az az érzésem, hogy az nem imád engem.
- Köszi mégegyszer!
Mindenesetre itt vagyok, talajon, úgyhogy meghúzom a jól megérdemelt kávémat is, és édesen vigyorgok a valahonnan nagyon ismerős, de általam behatárolhatatlan, meg persze előttem álló személyre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Aniella Zornania
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 16. 20:50 | Link

Várkonyi Arnold


Nem kell kitűnő hallás ahhoz, hogy valaki felfedezze a tavacskából kiszűrődő zajokat. Mivel varázsvilágban vagyunk senki sem lepődhet meg azon, hogy a tóban bizony sellők keltik a morajt. Úgy látszik a padon fekvő srácot sem érdekli különösebben ez a kis zaj.
Aniella és barátai pedig a vízfelszín közelében játszadoznak, és beszélgetnek. Ők is tudják, hogy perceken belül valóban lemegy a Nap és akkor el kell búcsúzniuk barátnőjüktől. De addig is szóval tartják. Ha ellátnának a padig, akkor bizonyára kibeszélnék az ülőalkalmatosságon lévő fiút.
Az idő hamar elrohant, Aniella szinte észre sem vette, hogy immáron lábai vannak. Társai segítettek neki, egészen a stégig húzták magukkal. A lány minden erejét összeszedve feltolta magát. Ez a művelet elég hangos volt és sokáig tartott. Roppantul reménykedett benne, hogy az ismeretlen fickó nem akar segíteni neki, különben meglátja a csupasz testét, ugyanis a leányzónak ilyenkor fel kell ám öltöznie. Bizony, ő nem olyan, mint a mesékben a hableányok, ha átváltozik rajta nincsen azonnal gönc. Lábai most is fájnak, mintha ezer tű szúrná, de lassacskán megtalálja azt a bokrot, ahova ruháit rejtette. Ha a srác nem tűnik fel, akkor felöltözik. Nyakába ott lóg - mint mindig - a kavicsokból álló nyaklánca. Ma éjszaka egy térdnadrág és egy kicsit nagy sárga póló került rá. Szegénykét ha valaki meglátja, haladéktalanul tovább halad, túl szegényesnek találják. Persze ennek Aniella csak örül, legalább nem kell szóba elegyednie idegenekkel.
Halad egy kicsit, ám megpillant egy srácot a padon. Sóhajt egyet, majd elindul felé. Úgy gondolja itt az ideje barátkozni valakivel. Meg kell szoknia az embereket, nem maradhat minden áldott éjszaka csak a tavacska közelében. Be kell mennie a faluba, szüksége van egy kis izgalomra. Azonban először valakit meg kéne ismernie. Ez egy tökéletes alkalom. Odabiceg hozzá és kedvesen rámosolyog. Angyali hangján megszólal:
 - Szia. Leülhetek? - teszi fel kissé bátortalanul a kérdést. Megigazítja gyönyörű szőke haját, s kék szemeivel a srácot nézi végig. Elég jóképűnek találja, de idősnek tűnik számára.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. május 17. 00:59 | Link

Aniella

Hosszú perceken keresztül bámulom feszülten a tó felszínét, várva, hogy történjen valami, aztán belenyugodok, hogy csak a mélyén lévő lények élik békés kis életüket, most éppen közelebb a kint élő társadalomhoz, de semmi különleges nem fog bekövetkezni. Egy részem csalódott, a másik pedig, mélyen elnyomva kicsit megkönnyebbült, bár nem tudom, miféle képzetek okozzák a… hát, nem is kifejezetten félelmeimet, inkább csak egészséges távolságtartásnak nevezném, a legtöbb esetben jobb nem zavarogni, ilyen helyzetekben.
Egy mély, hangos sóhajt ejtek meg, közben engedve testtartásom merevségéből, hátradőlök, és az eget kezdem bámulni, ahol az első csillagok most már valóban esedékesek. Nem tudom pontosan, mennyi idő telik el, talán csak néhány másodperc, ugyanakkor meglehet, hogy percek is, amikor ismét a tavacska felől érkező zajokra leszek figyelmes, és rögtön odakapom a tekintetem, a stéget szuggerálva, mert mintha egyre közelebbről hallanám, amit eddig is. Ha pontosabb akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy olyan, mintha valaki úszkálna, legalábbis a folyamatos vízcsobogás erre enged következtetni. Ismét előre hajolok, és követem figyelemmel az eseményeket, amikor is egy lány kászálódik ki a tóból. Nem tudom, hogy ezen lepődök meg jobban, vagy azon, hogy a fél másodperc alatt, amíg őt bámulom, tudatosul bennem, hogy pucér, vagyis, minden jel erre mutat, és még mielőtt túl sok intim részletbe nyernék betekintést, udvariasan és tisztelettudón elkapom a tekintetem, és a térdeimet kezdem fixírozni.
Nem vagyok egy szívbajos alkat, de az még engem is képes meglepni, amikor egy teljesen csupasz leányzó mászik ki abból a tóból, amiről még azt hittem, hogy sellők sem élnek benne. Őszintén szólva nagy dilemma ez, mert szívem szerint felkelnék, és valahogy módszeresen, kerülve a szemkontaktust és a mindenféle szemmel meg a testével kapcsolatos kontaktust, segítenék neki, legalább a pulcsimat felajánlanám, de… egy pillanatra elbizonytalanodom, hogy ebben a helyzetben vajon mi a leghelytállóbb cselekedet.
- Szia! – köszönök vissza barátságosan, most már alaposabban is végig merem mérni. – Nyugodtan, gyere csak. Nem fázol? Szívesen odaadom a pulcsimat – emelem meg az imént még a fejem alatt heverő ruhadarabot, bár nincs olyan hűvös, azért ki tudja. Arrébb csúszok a padon, helyet adva a lánynak. Mégsem kéne az egész padot egymagam elfoglalnom. – Arnold vagyok, benned kit tisztelhetek? – kezdeményezem az ismerkedést első körben. A tolakodás nem szokásom, a kíváncsiságom ellenére sem, és egy új ismeretségnek sem ad túl nagy kezdőlöketet az, ha rákérdezek, mégis mi a jó fenét csinált meztelenül a tóban.  

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Aniella Zornania
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 17. 09:59 | Link

Várkonyi Arnold


Aniella fizikailag totálisan gyönge, nem lenne csoda, ha nem tudna felmászni a stégen. Azonban sikerül feljutnia, igaz, hatalmas zajt keltett, ám ő ezt szinte nem is észlelte. Viszont próbál minél előbb felöltözni, mert nem szeretné, ha bárki is meglátná pucéran. Szörnyen érezné magát. Őnem veszi észre a srácot, aki csak egy pillanatást vetett rá, majd el is kapta a tekintetét. Micsoda úriember. Aniella kis idő elteltével felöltözve lép elő. Hiába kopott a farmer térdnadrágja, s egy számmal nagyobb a pólója, ma roppantul csinosan néz ki, nem úgy, mint az ódivatú trapézgatyájában. Abban a ruhadarbban förtelmesen fest. Haját kicsit megigazítja, aztán vesz egy mély levegőt. Csigatempóban lépeget az idegen felé. Az ismerkedés nem szerepel a kedvenc tevékenységei listáján. Ám valahol el kell kezdeni, és ez az éjszaka pont tökéletes lesz. Miközben egyre közelebb ér a kiszemelt személyhez azon kezd morfondírozni miről beszélgessen a sráccal. Egy kérdés sem születik meg a fejében. Sokszor hallotta már az embereket beszélgetni az időjárásról és az iskoláról, ám ezeket ő nem tartja fontosnak. Nos, nincs több másodperce, ugyanis megérkezett a padhoz. A fiú előtt álldogál a sajgó lábain, sugárzik belőle a bátortalanság. Halkan, csilingelő hangon teszi fel első kérdését. A kedvesnek tűnő ismeretlen fiú arrébb csusszan, sőt, még a pulóverét is felajánlja. Annyire nincs hideg - igaz, a lányok általában jobban fáznak, mint a fiúk - és nem is szeretne élni az ajánlattal, ezért megrázza a fejét, majd mosolyogva ennyit mond:
 - Nem, köszönöm, egyelőre megvagyok pulóver nélkül - továbbra is aranyosan mosolyog. Ez jól áll neki. Tarkóját megvakarja, aztán elhelyezkedik a padon. A legvégében foglal helyet, még véletlenül sem akar túl közel kerülni a sráchoz. Lábait felhúzz, s térdésre teszi kicsi kezeit. Íriszeivel Arnoldot figyeli, s közben választ ad a kérdésre. Bár előbb azon agyal, hogy a rendes nevén mutatkozzon be, - amin bizonyára csodálkozna - vagy kitaláljon magának egy nevet. Mivel gyűlöli a hazugságot...
 - Engem Aniellának hívnak - böki ki. A Zornaniát nem teszi hozzá, különben a srác furcsán meresztené a szemeit, Aniella így gondolja. Ujjával a térdén köröket ír le, s közben az ajkát harapdálja, kicsit kényelmetlenül érzi magát, totálisan feszült és ezen nem igazán tud változtatni. Az égboltot kezdi fürkészni, varázslatosnak találja.
 Szereted bámulni a csillagokat? - végre nem egy erőltett kérdés szökött öi a szájából, erre valóban kíváncsi volt. Akár azt is kérdezhette volna, hogy mit keres itt, hány éves, diák-e, szereti-e a halakat. Nem, nem, nem, ezt tényleg azért kérdezte, mert érdekelte. Haladás.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. május 19. 23:32 | Link

Aniella

Elképzelni sem tudom, miből adódik ez a látható, szinte már kézzel fogható félénkség, az imént is jól kitárgyalt távolságtartás a lány felől, csak nem vagyok ennyire félelmetes. Szívem szerint leellenőrizném, hogy van- e rajtam valami, ami így bezavar a képbe, de sajnálatos módon nem hordok magammal tükröt, a víz felszíne pedig… hát, nem vagyok benne biztos, hogy elég világos van ahhoz, hogy felfedezzem az esetleges hibát, ami ilyen reakciót válthat ki a másikból. Pedig istenemre, olyan kedvesen mosolygok!
Láthatóan nem szeret rögtön a másik intimszférájába belemászni, vagy talán a sajátját félti, hát én sem fogok közelebb araszolni hozzá, nem vagyok pofátlan, megbántani meg aztán végképp nem akarom ilyesmivel. Ó, pedig mennyire rám vallana ez a cselekedet. Igyekszem valami bátorító arckifejezést magamra ölteni, valahogy szavak nélkül tudatni a lánnyal, hogy nem harapok, és annyira nagyon tolakodó sem vagyok, szóval nincs mitől tartania. Persze ez nem olyan egyszerű, bár határozottan jobban teszem, ha meg sem szólalok, míg háromszor át nem gondoltam mondanivalóm lényegét, és csak azt mondom ki, semmi többet. Rendszeresen elbaltázom a dolgokat, az ismeretlen, rendkívül aranyos és szépen csengő hangú lány előtt azonban nem kéne egyből a mélyvízbe ugrani, akármit is állítanak, az első benyomás igenis sokat számít.
- Szólj, ha fázol azért! – mosolygok, és a köztünk lévő üres helyre teszem a ruhadarabot. Nem sértődöm meg abban az esetben sem, ha egyetlen szó nélkül fogná, és magára húzná, ugyanakkor túl szerénynek tűnik még ahhoz is, hogy bevallja, ha az idő addig hűlne, amíg az neki is feltűnik. Valóban nincs olyan vészesen hideg, de ki tudja, ilyenkor még akármire képes az időjárás.
- Aniella – ízlelgetem egy pillanatra, többször azonban nem merem kimondani, a végén még totál hülyének nézne. – Nagyon szép neved van! – teszem hozzá, mert valóban így gondolom. Mindig is tetszett, hogy az iskolába sok külföldi származású jár, és magyar társaim sem feltétlenül kaptak hagyományos neveket. Az biztos, hogy egy ilyen hangzású nevet nem keverek össze mással, nem bizony, pedig annyira rossz a memóriám – már az a része, ami a neveket az arcokhoz kötésért felelős –, hogy az hihetetlen.
Érezhetően feszült, én pedig még mindig nem tudom, mit tehetnék az ügy érdekében, talán ha nem bámulom folyamatosan… rendben, a helyzet az, hogy tényleg tanácstalan vagyok. Vagy túlaktivizálom magam és bepörgök, vagy kínosan sokat hallgatok, a kettő közé nem gyakran sikerül belőnöm a dolgokat. – Hm? Ja, igen… Igen, megnyugtat. Szeretem ezt a helyet, innen tökéletesen látszanak, nem zavar be semmiféle fény, csend van, legfeljebb a természet alapvető kis neszei „zavarnak”. Egy hosszú és nehéz nap után mi sem jobb, mint lejönni és csillagbámulás közben gondolkodni – most is hosszabbra sikeredett a monológom, mint amilyenre terveztem, de ha csak helyeselek, az hogy nézett volna ki? Még mindig mosolyogva fordulok felé egy kicsit törzsből, a kezemet a háttámlára támasztva, ügyelve, hogy még véletlenül se lógjon át az ő térfelére, nem akarom megzavarni, elkergetni meg végképp nem. – Na, és te? – kérdezek rá úgy… mindenre, azért nem pontosítok, hogy hagyjam kibontakozni. Veheti ezt visszakérdezésnek, veheti annak, hogy mi járatban ennek, nem bánom, ha sikerül egy kicsit beszédre bírni. Jó hallgatóság vagyok.



Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 764
Összes hsz: 6294
Írta: 2014. május 20. 14:06 | Link

Ráhel

Nocsak, hogy felvágták a kisasszony nyelvét! Noel bizonyára vonzza maga köré a harsány lányokat, akik valami furcsa módon olyan magabiztossággal szólnak vissza neki, amit sem most, sem kastélyba kerülésekor nem tudott hova tenni. A húga is ilyen, csak rá nem úgy tekint, mint egy nőnemű lényre. Nelli semleges, aki ha bunkón viselkedik, hát mugli módjára veri meg. Sára már más, ő igazi nő, akit bár félt a férfi nemtől - hiszen tudja mit gondol és érez saját neme, ha meglát egy olyan gyönyörű fiatal nőt, mint nővére -, pontosan tudja róla, hogy nem viselkedne így másokkal. Mert egy nő igenis legyen bájos.
Felvont szemöldökkel pillant a lányra, aki viselkedése alapján akár tényleg lehetne Michelle is. Aztán gyorsan megtörik a jég, és a lány rideg hanghordozását egy jóval kedvesebb formába bújtatja. A rellonos kábán bámulja a másikat, immáron nemcsak szemöldöke, de homlokra is ráncokban áll. Nem érti a nőket, most már egyre biztosabb abban, hogy egyetlen normális sincs közöttük. Furcsák, kiismerhetetlenek és valahol nagyon rémisztőek. Nem tudni mire hogyan fognak reagálni, hogy képesek-e értelmezni a férfi gondolatait, viselkedését, vagy csak éppen akkori kedvük szerint felelnek, mondjon nekik bármit is a másik.
- Attól tartok, kezdek hozzászokni - feleli felkönyökölve, száját lemondóan félrehúzva. A kastély, főként saját háza tele van ösztönlényekkel, akik ha tudnak, sem akarnak intelligens ember módjára társalogni. De nincs mit tenni, ő is éppen olyan, mint ők, a különbség csupán annyi, hogy ő szeret emberek között lenni, szórakozni és eljárni ide-oda. Kedveli az embereket, legyen bármilyen sárkányfióka is, nem bánja, hogy nem tölti minden idejét az alagsorban meghúzódó rellonos helyiségben. - A rellonban mindenki ilyen. De téged még nem láttalak ott. Hova jársz?
Elképzelni sem tudja máshol a lányt, akinek a fúra tett első benyomásbeli stílusa miatt az kifejezetten a sárkányok közé sorolná őt. Kérdésének feltevése alatt pörgeti az emlékképeket diáktársai arcáról, de nem ugrik be neki a fűben könyöklő lány képmása. Talán csak túl sötét van.
- Még világos volt, amikor megérkeztem - mondja az égre tekintve, majd újból a szőkére emeli tekintetét. Ott fekszik mellette, de nem történik semmi. Teste és lelke is mozdulatlan marad, nem harcolnak benne ösztönök és vágyak, nélkülük is nyugodalom és elégedettség árasztja el vérét. Felismerésére egész arcát betöltő vigyorra húzza ajkait, s közben nézi az ismeretlen lány arcélét, vonásait, amelyeket még éppen kitud venni a fénylő csillagok alatt. A tudat, hogy nincs benne hódítási vágy, és a lányra, mint egy másik, egyszerű emberre tud tekinteni, egészen boldoggá teszi. Már kezdett aggódni amiatt, hogy a másik nemre, mint valami ritkaságszámba menő árucikkre tekint, amit portyázásai során muszáj megkaparintania, hogy aztán kibontva az út szélén hagyja.
- Van kedved beszélni arról, ami ennyire felbosszantott? - kérdezi halvány félmosollyal a már lecsillapodni látszó lánytól, mert úgy érzi, hogy a másik szívesen kiöntené szívét-lelkét, ha volna valaki, aki meghallgatja őt. Tessék, itt van. Bár Noel maga sem gondolta, hogy egyszer érdekelni fogja egy indulatos lány búja-bánata, most mégis úgy fest, hogy a nagy semmittevésben segítőkezet nyújt. - Ombozi Noel vagyok, csak hogy tudd, kinek mesélsz, ha mesélsz.
Nevetve emeli szabad kezét a lány irányába, hogy bemutatkozása "hivatalossá váljon". Noha a kastélyban már nem mindenki tesz így, őt még illemre tanították szülei, s nem rest annak megfelelően cselekedni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aniella Zornania
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 20. 20:32 | Link

Várkonyi Arnold


Nem szabadna ennyire félnie Aniellának, noha érthető szendeségének oka, azonban ettől fügettlenül elengedhetné magát. Legalább egy kicsit. Egyébként egyelőre nem fázik, viszont ha tovább maradnak, akkor bizonyára libabőrös lesz és akkor szüksége lesz a meleg pulóverre. Csakhogy eszében sem lesz elkérni azt a ruhadarabot, ahhoz túl bátortalan. Pedig valahogyan meg kéne változnia, különben az összes ember csak gúnyt fog belőle űzni. Ezt ő is érzi, s a srác arcáról az értetlenséget is le tudja olvasni. Biztosan azt gondolja: Ez a lány mégis miért tart ekkora távolságot. Aniella nyel egyet, felkel. Nem, nem szeretné itt hagyni a fiút, csak mellé ül. Mármint szorosan mellette foglal helyet. Valójában mégsem, kicsit arrébb csusszan, a válluk épphogy nem ér össze. Azon morfondírozik, hogy talán kicsit kedvesebb arcor is vághatna, hiszen az arckifejezéséről le lehet olvasni azt, hogy milyen kényelmetlenül érzi magát. Pótcselekvésként dobolni kezd a lábaival, nyilvánvalóan csak halkan. Mikor a fiú elmosolyodik, ő is ezt teszi, bár inkább csak megrándulnak ajkai. Muszáj lesz végre mosolyognia, mit fog róla gondolni Arnold? Bizony, az imént megtudta a nevét a fiúnak. Arnold Aniella nevét még egyszer elismételte, s kijelentette, hogy szépnek találja a nevét. Erre Aniellának egy igazi mosoly szökött az arcára. Viszont Aniella nem tud mit mondani, semmi nem jut eszébe. Kicsit szégyelli is magát a kínos csend miatt. Végül feltesz egy őszinte kérdést, mire őszinte választ vár. Meg is kapja, sőt, Arnold hosszan válaszol neki, aminek csak örülni tud.
 - Igazad van - helyesel Aniella aranyos hangján. - Igen, én is szeretem nézni a csillagokat.
Alapvetően Aniella nem arra született, hogy cseverésszen az emberekkel, ezért megy neki ilyen nehezen. Épp elég hülyén érzi magát amiatt, hogy alig mond valamit magáról, mintha valami titkolni valója lenne. Jó, van is neki. Kezd fázni. Összedörzsöli a kezét, aztán Arnoldra néz, aztán a pulcsira, végül szemeit Arnoldon pihenteti meg. Újra mosolyog.
 - Öhmm... Azt hiszem mégiscsak felvenném azt a pulóvert - megfogja a ruhadarabot, belebújik, aztén feláll és megigazítja magán. Nos, hatalmas rá, kb. a combja közepéig ér. Viszont jól áll neki és meleget ad. Ha már áll nem akar visszaülni, inkább megtornáztatja lábait.
 - Volna kedved sétálni velem? - kérdezi kedvesen. Ő roppantul örülne ha Arnolc igennel válaszolna. Hátha járkálás közben eszébe jut egy-két téma.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Jamie Marcus Wayne
INAKTÍV


ex-csárdatulaj
offline
RPG hsz: 77
Összes hsz: 711
Írta: 2014. május 21. 21:41 | Link

Thaihasy Hölgyemény

Imádom kihasználni a jó időt, úgyhogy amikor nincs semmi teendőm, gyakran kisétálok a tavacskához. Mióta egyedül vagyok a női társaságom nem sok, Sárát nem akarok zaklatni, Bogi meg olyan fura mostanában, és hiába kértem, nem jött velem sétálni, és nem beszélt róla, mi bántja. Egy idő után meguntam, hogy nem tudom kihúzni belőle a dolgokat, és a csárdán kívül nem sokat beszéltünk. Női gondok, én meg jó tesó módjára ezt tiszteletben tartom.
A hétfői napom nagyon lazának ígérkezett, a csárda zárva, én meg tizenegyig aludtam. Elliot azt hiszem suliban volt, én meg egyedül otthon. Nem is vágytam társaságra, csak egy kiadós reggelire, amit végül inkább a gyorsétteremre bíztam. Az ébredés utáni teendőimet elvégezve belebújtam a kedvenc farmeromba, meg egy fehér pólóba, és mivel fújt egy kicsit a szél, még egy kockás inget is rávettem, aminek feltűrtem az ujját. Minden egyéb agylekötő nélkül léptem ki a házból, és mentem át megreggelizni.
Nem is kérdés, egy jó nagy adag sültkrumplit kértem salátával, ezt pedig egy jó pohár ásványvízzel öblítettem le. Már majdnem szétpukkanó hassal hagytam ott az üres tálakat, majd fizettem. Jó szokásomat megtartva innen egyenesen a tóhoz lépkedtem nagyon ráérősen. Igazából lehet, hogy el kéne végezni pár fontosabb dolgot, de a lustaság ez ellen erősen tiltakozik.
Lép, lép, lép...napszemüveg felrak. Bántotta a szememet a fény amikor odaértem a vízhez. Ezen a nyitott területen a legjobb élvezni a meleget. A víz széléhez mentem, és levettem magamról az inget, hogy azt lerakjam a földre. Nem vagyok kényes, de így legalább a ruhám sem fog eltűnni, a nadrágom meg nem lesz tiszta por. Pár pillanattal később már le is huppantam rá, és nagy levegővétel közepette kiterültem a földön, kezeimet a fejem alá rakva. A szemüvegen át is hunyorogva néztem az égen úszó bárányfelhőket, és hallgattam a körülettem levő zajokat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vikohino Thaihasy
INAKTÍV


Eperlány
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 2041
Írta: 2014. május 21. 22:15 | Link

Wayne Uraság



~ Szabadság... ~
Nagyot sóhajt, mikor végre a saját éjjeliszekrényét pillantja meg ébredés után, nem pedig az ispotálybéli, otthontalan falat. Összehúzza még magát magzatpózba, s egy darabig a napi teendőin töpreng. Kiengedték, igen, tökjó, meg minden, de most mi lesz? Visszatér a régi életéhez? Odalent várja őt a bolt, az elmaradt rendelések teljesítése, szinte minden a nyakába szakad egyik pillanatról a másikra... nem mintha amíg lábadozott, nem érte volna elég kellemetlen meglepetés. Eszébe jut Yar, a bocsánatkérési próbálkozása, és egyből össze is tudja szedni magát. Durcás ábrázattal kel ki az ágyból, ezúttal nem ügyelve arra, hogy melyik lába is ér először a padlóhoz. Kezdődik egy új nap, vissza a régi kerékvágásba. A szobájában lévő tükörből visszanéző arc egyébként sem a szokásos, mosolygós leányzót adja most vissza. Egy újabb sóhaj után végre rátér a reggeli teendőihez; zuhany, némi frizura, igényes öltözék gyanánt pedig egy eperszínű szoknya, s egy laza, fehér, hosszú ujjú vászonblúz. Ám ezúttal nem áll meg odalent a pultnál, nemnem. Kilépve a bejárati ajtón egy pár bűbájjal gyorsan bezárja az egész boltot, Kino már biztosan felébredt azóta, és munkába ment, ő pedig, hát... nem fog kinyitni ma. Csak rá tudja fogni a... gyógyulási folyamatra, igen. Ki kell most szabadulnia innen, de nagyon gyorsan. Mozogni akar, mozognia kell, iszonyúan bezárva érzi magát. Megfordul ugyan a kis buksijában, hogy fel kéne nézni a kastélyba, megkeresni a régi, kedvenc termét és addig edzeni, amíg bele nem pusztul... de azon gondolat nem akar elszállni a fejéből, hogy így több az esélye összefutni odafent Katival. Kihúzza magát, ezzel együtt pedig elhatározza, hogy semmi kedve megjátszania magát azelőtt a lány előtt. Ami történt, megtörtént, de ez nem azt jelenti, hogy minden seb be is gyógyult és el van felejtve.
~ Akkor irány másfelé. ~
Jelenti ki odabent, de megkorduló gyomra, és friss veséje szinte követeli magának, hogy mielőtt itt nagy felfedezőutakra indulna, keressen magának valami vitamindús tápanyagot. Mintha valami növény lenne, de a hetekig tartó gyógyulgatás után úgy is érzi magát... Így hát Eperlány a Fő utczán útba ejtve a cukrászdát, most egy becsomagolt, finom epres süteménnyel és egy eperturmixszal a kezei ügyében tájolja be érzékeit és veszi ulticéljául a falu határát - jó nagy ívben elkerülve az ispotályt. Útközben természetesen nemigen tudja megállni, hogy bele ne kortyoljon a még hideg nedűbe, ilyenkor bűntudattól telve pillant körbe, nehogy testvére valamelyik sarkon meglássa őt, merthát akkor lesz nemulass, hiszen mióta Kino Bogolyfalván van, ő főz rá, hogy rendesen felépüljön a szervezete. És most oda a szigorú diéta.
Egy kiadós séta után végre az ispotályhoz képest sokkal kellemesebb látvány tárul a szeme elé. Egy aprócska tavacska, de milyen szép így, tavasz végén! Pontosan ez kell most neki, szinte érzi, hogy fokozatosan töltődik fel minden egyes másodpercben.
~ Végre! ~
Hosszú idő óta először terül szét az arcán egy boldog, őszinte mosoly, s rögtön ki is szúr magának egy tetszetős padot a túloldalon, ahol majd elfogyaszthatja a reggelijét, úgyhogy gyorsabbra is veszi a tempóját... Ám csak mikor megbotlik valamiben, (vagy valakiben?) kap észhez; a elfelejtett a lába elé nézni. A turmix szétfolyik a fűben, a becsomagolt sütemény is biztosan felismerhetetlen állapotúvá vált, Viko pedig a térdét fájlalva pillant hátra megvizsgálni, mi is okozta ezt a nagy tragédiát. Azonmód felismer a furcsa formájú sziklában egy emberi formát és elkerekedett szemekkel kezd bele a bocsánatkérések sokaságába ahelyett, hogy a diétaromboló finomságait sajnálná.
- Jaj ne haragudj! Ne haragudj, tényleg, nem volt szándékos, nem láttalak, én, én, én, nem lett bajod? Jaj ne haragudj, annyira bamba vagyok, sajnálom...!
Utoljára módosította:Vikohino Thaihasy, 2014. május 22. 00:28 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


| Hullócsillag Seprű- és Kviddics Szaküzlet tulajdonos |
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. május 23. 02:29 | Link

Aniella

Lázasan agyalok azon, miféleképpen tudnék valami köztes, mindkettőnknek és leginkább a lánynak megfelelő megoldást találni a felmerülő problémára, ami úgy igazából nem is az, de Aniella láthatóan zavarban van, és legjobb tudomásom szerint ez nem a legkellemesebb érzések közé tartozik. Ez a fajta zavar azonban tőlem igen távol áll, jó, néha felüti a fejét, de alapvetően elég határozott srác vagyok, csak hát, mindenki hibázik és egy rossz lépés után sokkal nehezebb visszazökkenni és valami teljesen normálist mondani, nem hülyét csinálni magadból. És ez utóbbiban annyira profi vagyok, hogy az néha már félelmetes.
Az épphogy egy pillanatig felcsillanó, őszintének tűnő mosoly megnyugtat. Nincs minden veszve, nem én vagyok a ludas, vagy talán mégis, de nem lényeg, próbálkozom! Egy halk kuncogást ejtek meg, amikor közelebb merészkedik, ennyi kicsúszik, és nem akarom, hogy úgy érezze, kigúnyolom, vagy kinevetem, egyszerűen csak aranyos ez a bizonytalansággal keveredett bátorság, szinte látni, hogy mikor szánja el magát, és mikor veszik oda a hirtelen támadt eltökéltség. Arról fogalmam sincs, hogy most mi értelmeset tudnék közbeszólni, a lehető legjobbkor tud mindig cserbenhagyni a beszélőkém, de azt a félpillanatnyi csendet nem tartom különösebben kínosnak. Sokkal butábbnak tartom azt, amikor rögtön a kötelező köröket lefutva ugranak a nyakamba, persze akármire szívesen válaszolok, ajánlatos elővigyázatosnak lenni a kérdésekkel, a végén még képtelen leszek befogni.
 - Nem is értem, hogy lehet ilyen szép időben bent ücsörögni, annyival kellemesebb idekint – teszem még hozzá. Legalább azt már tudjuk, hogy egy közös érdeklődési körünk már akadt, biztos van még, csak mélyebbre kell ásni. Ha minden kötél szakad, tőlem a csillagokról is beszélhetünk, nagyon szívesen tartok kiselőadást a csillaképekről meg hozzájuk fűződő sztorikról, csak félek, ezzel halálra untatnám a lányt. Elűzni pedig még mindig nem akarom.
- Csak nyugodtan, nehogy megfázz! – mosolyodom el, és már nyúlnék a belebújós, kapucnis felsőért, amikor a lány kiszolgálja magát, ezzel még szélesebb mosolyt csalva az arcomra. Amint meglátom, hogy mennyivel nagyobb darab vagyok nála, ahogy lóg rajta a pulcsi, vigyorrá szélesedik a mosolyom. – Jól áll! Tényleg – nevetem el magam halkan, ilyenkor már nem illik hangoskodni, a nagy csendben pedig sokkal erőteljesebben hangzik egy teli torokból jövő kacaj.
- Ó, de még mennyire! Merre parancsolja a hölgy? – pattanok fel, az úti célról érdeklődve. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy egy kisebb sokkot okoznék neki, ha most a karomat nyújtanám felé, amibe belekapaszkodhat, ha akar, de… azért megteszem, és nem sértődöm meg, ha nem fogadja el.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Jamie Marcus Wayne
INAKTÍV


ex-csárdatulaj
offline
RPG hsz: 77
Összes hsz: 711
Írta: 2014. május 23. 15:35 | Link

Thaihasy Hölgyemény

Van jobb annál az érzésnél, ahogy a nap süt ránk, és nyugodtan fekhetünk a fűben? Na jó, talán tudunk mondani példát, de most másra sem vágytam, mint erre az élményre. A tavasz nagyon jó évszak, kár hogy egyre jobban átveszi a helyét a tél, és lassan tavasz helyett is nyarunk lesz. Azt a túl meleget ki nem állhatom. Maximum egy szép vízparton, árnyékban, három bomba csajjal akik hozzák az italokat sorra. Hmm.
Nagyon jól elgondolkodtam az élet nagy dolgain, főleg az álmodozás vette el az eszem, amiből egy durva fájdalom zökkentett ki. Amint megéreztem a fájdalmat, társult hozzá egy puffanás, én meg akaratomon kívül kissé felemelkedve a földről az oldalamhoz kaptam. A szememet csak nagy nehezen tudtam kinyitni.
- Uhh, kemény lábaid vannak - nem tudom, hogy sikerült eltalálnia egy fájdalmas pontot, de a hangomban érezhető volt, hogy nem simogatásként érzékeltem az egészet. Persze gyorsan eltekintettem a dologtól, és felpattantam, hogy a kezemet nyújtva felsegítsem a szabadkozó hölgyeményt.
- Semmi gond, nyugi. Te jól vagy? - bíztam benne, hogy nem törte ki bennem a lábát, de amíg nem az arcát figyeltem, a háta mögött feltűnt, hogy a fűben szétterül valami rózsaszínes. Összevontam a szemöldököm, és lehajoltam a pohárért, amit aztán kissé sajnálkozó fejjel néztem. Biztos, hogy ez eddig nem volt itt. - Ez a tiéd volt? Így már nehéz lesz meginni. Az meg...hát talán még menthető, ha a hangyák nem kezdték el - próbáltam kedvesen közölni vele a tényt, hogy a nasijának annyi, bár ezt talán már ő maga is megállapította.
Egy mozdulattal a közeli kukába dobtam a poharat, majd a ragacsos trutyival a kezemen a vízhez léptem, hogy lemossam.
- Légy szíves, ne lökj bele - fordítottam a fejem felé, persze vigyorogva.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vikohino Thaihasy
INAKTÍV


Eperlány
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 2041
Írta: 2014. május 23. 16:31 | Link

Wayne Uraság


Amikor átesik a fiún, térdére zuhan, a kezeiből pedig kipotyognak a finomságok. A tápláló reggelije oda, de ő most inkább a srác testi épsége miatt aggódik, nehogy kiderüljön, hogy véletlenül a szemét sikerült valamijével eltalálnia. Nem is törődik azzal, mikor a számára ismeretlen, bár ismerős arcú férfi is a jólléte felől érdeklődik. Aggódó pillantásokkal keresi a másik bőrén az esetleges véraláfutásokat, bár ettől a nagy vizsgálástól elpirul, hiszen elég félreérthető cselekedet volt. Ekkor jut csak az eszébe, hogy ráadásul szoknyában van és úgy repült egyet a levegőben... Összeszorítja a száját, s magától feláll, nem fogadja el a segítségnyújtó kezet. Gyorsan leporolja a szoknyáját, de nem nagy mozdulatokkal, nem akarja még jobban kínos helyzetbe hozni magát. Ez az ő formája, elhagyta egy srác, egy másikon meg így áll bosszút, akaratán kívül... Szoknyájából előveszi a cseresznyefa pálcáját, hogy mentse még a reggeliből, ami menthető, de az idegen ebben a pillanatban dobja bele egy közeli kukába. Pedig egy intéssel bele tudta volna tenni a pohárba, mondjuk az is igaz, hogy akkor talán néhány bogárral lett volna fehérjedúsabb. Ez vagy a sors akarata, vagy a nővére itt figyeli valahol és morogva tesz neki keresztbe. Amíg a fiú a vízhez megy a kezét lemosni, Viko gyorsan megpróbálja a térdéről lesöpörni a fűnyomokat, ám a pultos ekkor hátrafordítja a fejét és egy számára éles megjegyzést intéz felé. Eperlány keresztbe fonja a kezeit és félmosollyal az arcán nyújtja ki a nyelvét. Esze ágában sem volt még belelökni is szerencsétlen áldozatát a tóba, bár ha már így felhozta... Neeeem, nem olyan gonosz ő. Egy pálcaintéssel magához húzza a becsomagolt süteményt, majd kibontja a papírt. Hát, a sütemény talán még menthető, ám a külleme borzasztó lett. De legalább néhány eper túlélte az esést. A levitációs bűbáj segítségével átlebegteti a fiú felé, a tó fölé az egyik gyümölcsöt, azon még van egy kis tejszínhabos krém is. Ha a srác még ott megpróbál utána nyújtózkodni, csak akkor nem pottyan bele, ha nagyon ügyes.
- Ez a tiéd. De csak, mert... ~ nem láttál semmi olyat, amit nem kellett volna. ~ - ismét elvörösödik a feje - nem lett bajod. - Fejezi be az így értelmetlennek tűnő mondatot hadarva. Akár sikerül a másiknak kicsenni a levegőből az epret, akár nem, Viko odalép mellé, és szoknyáját óvatosan maga alá igazgatva leül, majd majszolni kezdi a süteményből menthetőket. Halványan elmosolyodva nyújtja oda a másiknak, aki ilyenkorra vagy a vízben van, vagy sikeresen mellette. Nem olyan irigy ő, mint elsőre tűnik.
- Kérsz? Ez a legkevesebb, ha már beléd botlottam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


| Hullócsillag Seprű- és Kviddics Szaküzlet tulajdonos |
Aniella Zornania
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 23. 18:13 | Link

Várkonyi Arnold

Aniella és Arnold egy nem igazán érdekfeszítő témát boncolnak. Szerintem az emberek 10%-a cseveg a csillagokról és az égboltról. A többiek bizonyára találnak más közös témát, ami még élvezhető is lehet. Azonban Aniellát érdekli a dolog, meg is kérné Arnoldot, hogy meséljen még, de inkább hanyagolja a témát. Attól tart, hogy az új ismerőse valószínűleg nem erről akar dumálni. Halvány lila gőze sincs milyen témát hozzon fel. Ez az egyik oka annak, hogy magára ölti a srác hatalmas pulcsiját. A másik pedig az, hogy fázik. Miközben feláll, s próbálja megigazítani a pulóvert a fiúval együtt tör ki nevetésben. Bizonyára viccesen festhet a ruhadarabban. Egyébiránt Aniella rendkívül aranyosan nevet, ha ő kacag mindenki másnak vagy mosolyognia, vagy vele egyszerre nevetnie kell. Ez az egyik legszebb tulajdonsága. Igaz, szerinte a nevetése bűn csúnya, ám ezen nem tud változtatni. Tehát a pulóver szinte elnyeli a lányt. A haját megigazítja, a ruhadarab ujját pedig próbálja feltűrni, de nem sikerül neki. Így hát hagyja, hogy belepje az egész kezét.
Úgy tűnik Aniella kezd feloldódni, mint a kockacukor a meleg italban. Miután jól kikacagta magát, sóhajt egyet és megkérdezi Arnoldot, hogy volna-e kedve sétálni egyet. Mázlijára a fiú igennel felel, s azon nyomban fel is pattan a padról.
 - Hmmm... Menjünk arra! - előhúzta mutató ujját, s az erdő széle felé mutatott vele. Eztán meglepetten nézett először a srác karjára, majd Arnoldra, majd vissza a karjára. Végül halványan elmosolyodott, s fiú karjába kapaszkodott. Egy parányit kicsi volt hozzá képest, de Aniella ezzel nem igazán foglalkozott. Aranyosan ránézett Arnoldra, egyre jobban érezte magát.
 - És... mesélj valamit magadról - szólalt meg végül Aniella. Szimpatikusnak találta a srácot, igazi úriembernek. Egy pillanatig nem is értette miért mondták a sellő barátai az emberekről, hogy gonoszak és szívtelenek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2014. május 29. 15:33 | Link


Turnman Kati

A mai nap végre újat fog hozni. Sajnos sem időm, sem lehetőségem nem volt élesben gyakorolni a melodimágiát, hamarosan pedig talán több emberrel is fogom. Lédával való megismerkedésünk nagyon sokat lendített előre a hangulatomon, a szöszi rellonos felszabadított valami alól, ami meggátolta, hogy türelmesebb legyek, meg élvezzem az iskolát. Ja, igen, ez is eljött. Bár lehet, hogy a kviddics-MM-Léda szentháromság vezetett idáig, de végül is teljesen mindegy. Viszont azt nem szeretném, ha túlságosan is rám szállnának mindenféle hülye ötlettel, vagy pletykáljanak rólam. Valahogyan azt sosem bírtam, ráadásul Tildával is találkoznom kéne, mert mostanában túlságosan elkerüljük egymást, aminek semmi értelme. Néha visszasírom a napokat, amikor táncolhattam az idegein büntetlenül, most meg alig látom. Majd változtatok ezen is valamit. Most a kis tavacska felé tartok, ahol Turnman Katival találkozom majd, egy kis gyakorlás erejéig. Azon kívül, hogy MM-es semmit sem tudok róla, ja, de mégis, azt, hogy Mestertanonc az egyszarvúsoknál. Írtam neki levelet, hogy mi lenne ha segítene nekem – nagyon sok mindenkinek írtam, sikertelenül – gyakorolni, ő pedig válaszolt meglepetésemre. Közben meg is érkezem a kis tavacskához, egy földig érő sötétebb egyberuhába. Senki sincs a környéken, úgyhogy leülök a padra, amíg meg nem érkezik Kati és elkezdem olvasni az Edictumot. Igaz, lassan megjelenik az új, de nem szoktam olvasgatni, általában csak átfutom a pletykarovatot. Viszont a múltkoriban benne volt Kati, akit várok, kíváncsi vagyok, hogy hogyan alakult a dolog közötte és Palarn között, aki „meglepetésre” megint úgy tűnik, hogy lányt cserélt. A lapok szinte maguktól nyílnak ki a pletykarovatnál, én pedig elkapom a kezemet, mert valami ragacsos izé kicsap belőle, majd elpattog az erdő felé.
- Szórakozzatok tudjátok kivel – morgolódom, majd olvasni kezdem a cikket. Gyorsan odaérek Katihoz, hiszen az első rész nekik van szentelve. Fogadhatnék is Palarnra ezentúl, hiszen úgy tűnik, hogy a kviddicsboltosunkat faképnél hagyta, az új lány kedvéért. Ezt én nem tudom megérteni, de hát pasiból van a gyerek, kár erőltetni a megértését. De legalább Katitól kérdezhetek majd, ha nagyon uncsi lesz az együtt töltött időnk. Miközben haladok tovább nem is figyelem, hogy jön-e valaki, egészen belemélyedek a többi cikkbe is. Remek ez a mostani szám!
Utoljára módosította:Gryllus Annabell, 2014. május 29. 15:33 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. május 30. 00:59 | Link

Annabell

Nevetés. Ez volt az első reakcióm, amikor elolvastam az eridnos lány levelét. Hogy én segítsek neki melodimégiát gyakorolni? Én? Teljesen elképzelhetetlennek éreztem a szituációt, önmagamat meg egyszerűen alkalmatlannak a feladatra. Meg egyébként is valahogy rémlett, hogy ő fizikais, tehát velem nem megy sokra. Mit tudnánk gyakorolni? Az csak egy dolog, hogy bejegyzett melodimágus lettem, de ettől még nem tudok mindent. Igazából büszke vagyok magamra, mert mikor én kezdtem, nem is igazán volt más tanonc, akivel segíthettünk volna egymásnak, úgyhogy tényleg csak a szorgalmamon múlt, hogy ott tartok, ahol. Azon kaptam magam, hogy hirtelen már azon agyalok, mi mindent lett volna jó anno valakivel együtt gyakorolni. Összességében fellelkesültem a dolog iránt.
Szóval most lelkesen és jókedvűen sétálok a kis tavacska felé, ahová a találkozót megbeszéltük. Hoppanálhattam volna ugyan, de aztán úgy voltam vele, hogy ezt a pár száz métert igazán meg tudom tenni a kastélytól a tóig, mert ennyi mozgás amúgy is kell. Kicsit szaporázom a lépteimet, mert nem szeretném, hogy sokat kelljen rám várnia. Közben gondolatban összeszedem azt a kevéske infót, amim Annabellről van. Eridonos, a könyvtáros nőci húga és melodimágus. Nagyjából ennyi. Hamarosan ki is szúrom, ahogy a padon üldögél és újságot olvas.
- Ez egy szenny - jegyzem meg, mikor közelebb érve felismerem, hogy az Edictum májusi száma van a kezében. A szavaim ellenére, a hangom könnyed, komolytalan, szinte vidám. Globálisan azért nem így vélekedek az újságról, néha tényleg vannak benne érdekes dolgok, csak a pletykarovatért nem vagyok kifejezetten oda. Nem is olvastam, hogy legutóbb mit írtak rólunk. Ha megtenném, valószínűleg csak felidegesíteném magam.
- Szia - pótlom az elsőre lemaradt köszönést, miközben leülök mellé a padra és magam mellé dobom a táskám - Remélem, nem vártál sokat. És amúgy, most akkor te kábé milyen szinten vagy? A fizikais varázslatokkal sajna annyira nem vagyok képben - ezt mondjuk megkérdezhettem volna - meg kellett volna kérdeznem - levélben, de már mindegy. Van egy pár ötletem, még ha nem is tűnik úgy, hogy nagyon készültem volna. Egyébként pedig hátha van valami konkrét dolog, amit gyakorolni szeretne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2014. május 30. 09:49 | Link

Kati

Az Edictum most magával ragadott, mindegyik cikke tetszett, nem tudom, hogy miért. Talán az izgalom az, ami falja velem a sorokat. Nagyon szeretném elsajátítani a melodimágiát olyan szintre, hogy büszke lehessek magamra, sőt az sem lenne baj, ha Kahlil is az lenne. Már csak azért, mert ő a házvezetőm és még sosem bizonyítottam neki, általában kivonom magam az eridonos feladatokból, mégis kedvelem őt. Furcsa is lenne, ha bármikor is elmenne, nem tetszene a dolog, nem hiszem, hogy bárki mást meg tudnék szokni az Eridon élén. Szinte már eggyé vált az Eridonnal, nélküle szegényebb lenne ház, még akkor is, ha ez általában nem érdekel.
„Ez egy szenny”
Felkapom a fejem, a hajamat pedig a szemem elé fújja a feltámadt széllöket, így még nem látom, hogy ki szólt hozzám. Lány hang, próbálom melodimágikus szemmel nézni. Félresöpröm megzabolázatlan tincseimet, és Kati szemeibe nézek. Csak ő lehet, azért ennyire nem vagyok agyalágyult, láttam a tavalyi tablón is.
- Helló! – nézem, ahogy lazán leül mellém, mintha rég nem látott barátnők lennénk. Bárcsak Léda is ilyen fesztelen lenne, azt igazán tudnám értékelni. Mondjuk mellette én sem ilyen vagyok, és olyan jó lenne. De ha már Kati így kezdi, akkor talán lesz közös nevező.
- Eléggé kezdő szinten, sajnos nem tudtam még eleget gyakorolni. Egy-két dolog már megy, de szeretnék tovább fejlődni. Te voltál az egyetlen, aki elvállata a segítséget a gyakornokok közül, úgyhogy előre is köszi – a beszédem a szokásos, nem túl kedves, de nem is lekicsinylő, inkább mondjuk úgy, hogy tényszerű. Nem ismerem őt, nem fogok egyből lebratyizni vele.
- Arra gondoltam, hogy az Umbrát segíthetnél gyakorolni, a fluctifragus már egész jól megy – na, igen, de majd meg őrültem, mire sikerült olyan szintre elérnem vele, hogy az már nekem is megfeleljen. Nagyjából bevackoltam magam a könyvtár egy nagyon zárt területére – igen kiköveteltem Tildánál, na és? – és napokig szenvedtem vele, vagy hetekig nem tudom, de a tanulmányaimat félredobva belevetettem magam az MM rejtelmeibe. Mondjuk Tilda annyira nem örült, hogy néha szájharmonikáztam is, de nem nagyon zavart.
- A fenébe, azt zárt térbe kell, igaz? Akkor menjünk – fel is pattanok és kérdően nézek rá, már-már parancsolóan. Pedig biztosan idősebb nálam, de nem vagyok az a türelmes típus, pedig kellene a melodimágiához. Igaz, fejlődtem ebben is, de na.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nemes L. Izabella
Független boszorkány, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21706
Írta: 2014. június 7. 18:52 | Link

Évi
14. 06. 10.
ruha



  Nyár. Meleg. Ezek az első gondolatok, amik lezajlanak a nyári hónap elérkezte előtt. Szerettem ezt a három hónapot, hiszen ilyenkor nincs iskola meg ilyenek, most még is szomorkás hangulatom volt. A levél, amit otthonról kaptam igen csak ijesztő volt, hiszen anya nem árulta el, hogy mi az a "nagy baj", amiről beszélt. Hiába írtam vissza, mintha a föld nyelte volna el őket, másfél hónapja egy levél sem érkezett tőlük. Az időm nagy részét a szobámban töltöttem és vagy zongoráztam, vagy pedig készültem a vizsgákra, de inkább az előbbi. Főleg a hangulatomhoz illő kottákat szedtem elő és azokat zongoráztam. Már-már a depresszió kapujában álltam, amikor végül erőt vettem magamon és kiléptem a burokból.
  Ki kellett szabadulnom a kastélyból, így miután kiértem a falak közül a falu felé vettem az irányt. Szerettem Bogolyfalvát, a szüleim tervezték is, hogy ideköltöznek, de végül elvetették az ötletet, hiszen itt nincs akkora terület, mint otthon a birtokunkon. Egy egyszerű türkizes szoknyát viseltem, fekete topánkával. Amíg a macskakövön sétálgattam, azon filóztam, hogy vajon mi lehet az a nagyon nagy baj, ami miatt nem kaptam egyetlen egy levelet sem. A birtokot biztos nem vehették el, hiszen rendesen fizettük a számlákat... gondolom. Ez biztos nem lehetett baj, hiszen anyu és apu is jól keresnek.
  Aput sem rúghatták ki, hiszen honnan is rúghatták volna ki, ha állattenyésztő?  Az nem olyan munka, amiből csak így leépítés szintén dobálják ki az embereket, szóval ezt is kizárhatjuk. Anya munkája is hasonló, csak ő állatorvos és hát beteg állat mindig van. Újabb lehetőség kizárás. Vivi? Vivi! De neeem, ő pedig főiskolán van, biztos, hogy nem lehet vele baj... bár... áhh nem, hagyjuk is! Megráztam a fejem és elrúgtam egy kisebb kavicsot. Észre sem vettem, de lassan kiértem a faluból. Lefordultam egy úton és meglepetten pillantottam fel, amikor vizet láttam magam előtt. Ijedten hőköltem vissza, hiszen kis híja volt annak, hogy belesétáltam volna a vízbe.
  A tavacskától nem messze egy padot néztem ki magamnak, amin még senki sem ült. Így jobban körülnézve rajtam kívül talán csak a halak voltak itt a tóban. Sehol senki. A padhoz lépdeltem és leültem rá. Közben végig a csillogó vízfelszínt néztem, ami egy felszínre törő halacskától hullámzani kezdett.
Utoljára módosította:Nemes L. Izabella, 2014. június 7. 18:53 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nyári Évi
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. június 7. 19:11 | Link

Imádom a nyarat. ÉS hamarosan vége a sulinak is. Hiányozni fog a kastély és a sok barátom és iskola társam akiket megismertem ebben az évben. Azt hiszem ideje lenne egy kicsit körülnéznem.
- Hova menjek?-gondolkodtam. Aztán eszembe jutott. A kis tóhoz megyek. Év elején voltam ott egyszer.Nagyon szép hely, és megnyugtató. Gyorsan felvettem egy saru szandált egy narancssárga rövidnadrágot és egy narancs ujjatlan felsőt és elindultam. Szeretek ezen az úton menni.  Úgy éreztem hogy a szokásosnál hamarabb értem a tóhoz . Vagy mégsem? Gondoltam  körbe járom a tavat.    sétáltam és elgondolkoztam,hogy milyen is lesz ez a nyári szünet? Olyan sok minden történt.  Nem is vettem észre,hogy nekimentem a padnak csak akkor mikor már átestem rajta.

- Auu. hogy az a jó...........-káromkodtam. Aztán észre vettem,hogy a padon ült Iza.- Oooooooo. Iza. Szia. Hogy vagy? Minden rendben? Ne haragudj, nem figyeltem. Az én hibám. Ugye nincs semmi bajod?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Akiket igazán szeretünk, azok haláluk után sem hagynak magunkra minket. Ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban."
Nemes L. Izabella
Független boszorkány, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21706
Írta: 2014. június 7. 19:41 | Link

Évi
14. 06. 10.
ruha



  A tény, hogy nem tudom, anya milyen bajról írt, nagyon is felidegesített, ami meglátszott rajtam. Az órákon kissé ingerült voltam és nem is teljesítettem megfelelően, a lányokkal alig beszéltem, elfelejtettem dolgokat, satöbbi. Alig ettem valamit, ennek ellenére nem vesztettem a súlyomból, pedig azt mondják, hogy a stressz jó fogyáshoz. Na persze. Akkor én vagyok az élő példa rá, hogy ez nem igaz. Ma is kicsit ideges voltam, de a friss levegő, mint mindig, most is megnyugtatott. Lejjebb csúsztam a padon és behunytam a szemem. A lófarokba kötött hajamból kilógott egy tincs, amit pedig a szél előszeretettel fújdogált a szemembe, ahogy most is.
  A távolból lépteket hallottam, de nem nyitottam ki a szemem. Hát igen, nekem fantasztikus fülem van, mindent meghall, csak azt nem, amit kellene. Arra sem figyeltem, hogy a léptek egyre közeledtek, aztán végül valaki átesett rajtam. Ijedtemben a szemeim felpattantak és hirtelen előredőltem az a valaki pedig valószínűleg lecsúszott a két lábamról. Elég szépen elkáromkodta magát, aztán ám nézett. Zihálva pillantottam vissza rá, de nem ismertem fel. Ő viszont ismert, hiszen a nevemen szólított. Ez van, ha az ember nem ismeri az alsóbb éveseket. Azt viszont tudtam, hogy Levitás, hiszen nem egyszer láttam már a klubhelyiségben.
  - Szia. Öhm... bocsánat, de hogy is hívnak? - Egyszer úgy is megkérdeztem volna. - Én jól vagyok, bár te most estél át rajtam. Veled minden rendben?
  Ha tényleg legurult az ölemből, akkor most felsegítettem, és belenéztem a szemeibe. Tényleg nem ismertem fel, sőt, fogalmam sem volt róla, hogy kicsoda valójába ő.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nyári Évi
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. június 7. 20:01 | Link

Iza kicsit furcsán nézett rám mikor megkérdeztem mikor minden rendben van-e?
Nem ismert engem. De  kedves volt és felsegített. És kedvesen kérdezte meg hogy mi a nevem.
- Ohhhh........... öhm én Évi vagyok. Örülök,hogy megismertelek. -Nyújtottam a kezem. -Ne haragudj elgondolkodtam,nem is vettem észre, hogy itt van ez a pad. Év elején nem volt még itt. Gondolom nem tudod honnan ismerlek igaz? A nagyobbak meséltek rólad. . Igen jól vagyok. Csak a karom fáj egy kicsit.  Na mindegy majd biztos jobban lesz. Biztos jól vagy? Nem rúgtalak meg?

Azt hittem Iza  kiabálni fog velem, de nem. Nem szólt egy hangos szót sem. Eléggé meglepett. Múltkor mikor neki mentem az egyik nagyobbnak hála a drága osztálytársaimnak az nagyon kiakadt mindenféle szót mondott aminek a felét nem értettem. Talán jobb is.  Iza nem látszott mérgesnek,de úgy láttam valami nyomasztja. A szeme olyan furcsa volt.

- Öhm.. Ne-ne haragudj a kérdésért,nem akarlak megbántani,de úgy látom ,hogy valami bajod van. Látszik a szemeden. Nem muszáj elmondani,csak....... - nem tudtam befejezni a mondatomat. Mit is képzelek egy sokkal idősebb Levitás majd pont nekem? Egy béna kis elsősnek mondja el a dolgait. Ugyan már. Nem akartam, hogy megharagudjon még jobban, mert az biztos, hogy nem nagyon örül az ember ha átesnek rajta. Meg ha megzavarják, ezért nem fejeztem be a mondatom. Nem tudtam  semmit sem mondani. Annyira szégyelltem magam.
Utoljára módosította:Nyári Évi, 2014. június 8. 15:16 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Akiket igazán szeretünk, azok haláluk után sem hagynak magunkra minket. Ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban."

Oldalak: « 1 2 ... 11 12 [13] 14 15 ... 23 ... 51 52 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa