Chuck Welch

A sötét égbolton feltűnt a Hold a csillagokkal együtt, gyönyörű látványt nyújtott. Azonban eléggé hűvös volt, ezért nem ajánlatos rövidnadrágban és ujjatlanban flangálni, különben megfázhat az ember. Aminek nem igazán örülne, ugye? Habár a diákok lehetséges vágynak erre, hiszen akkor nem kell bejárniuk órákra, ami számukra csupa jót jelent, kivéve, ha túlságosan lemaradnak. Enyhén még a szél is fúj, így a kis tavacska hullámzik. A látkép mesébe illő.
Ó, nocsak, nocsak. Valaki éppen a partra evickél. Mégis ki az az elmebeteg, aki ilyenkor pancsolni akar a tavacskában? Már látom is! Ja, ő csak Aniella. A kis sellő újra ember, elvégre leszállt az éj. Anyaszült meztelen igyekszik a ki a vízből. A lábait már úgy ahogy tudja használni, ezért beletelik egy kis időbe, mire a szárazföldre ér. Mikor már a talajon ül, lassan, óvatosan felegyenesedik és  elindul a bokorhoz, ahol a ruhái találhatók. Kicsit szúr a lába, de már megszokta. Már több éve ember éjjelente, ám valami oknál fogva mindig fáj a lábikója. Rövidesen ruháit is magára kapja. Tehát egy hosszú, ódivatú, trapéznadrágot, ami nem igazán áll jól neki, azonban ezzel kell beérnie. A fölsője egy számára hatalmas sárga pólóból és ugyanekkora kék kapucnis pulcsiból áll.
Sóhajt egyet és letelepszik az egyik fa tövébe. Halkan dúdol, egy gyönyörű nótát, aminek a címét ő sem tudja. Édesanyjától tanulta, mikor még pinduri volt, azóta nem ment ki a dallam a kobakjából.

Chuck Welch

A sötét égbolton feltűnt a Hold a csillagokkal együtt, gyönyörű látványt nyújtott. Azonban eléggé hűvös volt, ezért nem ajánlatos rövidnadrágban és ujjatlanban flangálni, különben megfázhat az ember. Aminek nem igazán örülne, ugye? Habár a diákok lehetséges vágynak erre, hiszen akkor nem kell bejárniuk órákra, ami számukra csupa jót jelent, kivéve, ha túlságosan lemaradnak. Enyhén még a szél is fúj, így a kis tavacska hullámzik. A látkép mesébe illő.
Ó, nocsak, nocsak. Valaki éppen a partra evickél. Mégis ki az az elmebeteg, aki ilyenkor pancsolni akar a tavacskában? Már látom is! Ja, ő csak Aniella. A kis sellő újra ember, elvégre leszállt az éj. Anyaszült meztelen igyekszik a ki a vízből. A lábait már úgy ahogy tudja használni, ezért beletelik egy kis időbe, mire a szárazföldre ér. Mikor már a talajon ül, lassan, óvatosan felegyenesedik és  elindul a bokorhoz, ahol a ruhái találhatók. Kicsit szúr a lába, de már megszokta. Már több éve ember éjjelente, ám valami oknál fogva mindig fáj a lábikója. Rövidesen ruháit is magára kapja. Tehát egy hosszú, ódivatú, trapéznadrágot, ami nem igazán áll jól neki, azonban ezzel kell beérnie. A fölsője egy számára hatalmas sárga pólóból és ugyanekkora kék kapucnis pulcsiból áll.
Sóhajt egyet és letelepszik az egyik fa tövébe. Halkan dúdol, egy gyönyörű nótát, aminek a címét ő sem tudja. Édesanyjától tanulta, mikor még pinduri volt, azóta nem ment ki a dallam a kobakjából.

Aniella
ruha



A mindennapok egyhangúsága lehet, hogy ölni is tud; vagy leviszi a pulzusszámod a mininmumra. Chuck-kal éppen ez történik. Átlagos nap vége felé tekintget az idő, lassan naplemente. Ráveszi magát, hogy a szép időben elinduljon valamerre. Úgy dönt, hogy semmiképpen nem a kastély felé indul, hanem a faluban marad valamerre, elvégre a közelben is lehet elfoglaltságot találni, ha nagyon akar az ember.
Felöltözik, gyorsan kajál valamit. Az elsőn kicsit elgondolkodik, jó idő van, de mennyit szándékozik maradni? Annyira azért csak nem érdekli, felkap egy inget és egy hosszúnadrágot, meg egy kényelmes tornacipőt az esti hűvös idő miatt, csak ne fagyjon szét mire hazaér. El is indul otthonról, hamar kitalálja, hogy ismét kilátogat a faluhatárhoz. Azon belül pontosan még nem tudja, hogy merre, de valószínűleg a pillanatnyi hangulata fog dönteni, vagy, hogy éppen mi mellett megy el elsőnek.
Emlékszik, amikor idekerült a suliba, mekkora nagy szám volt, ha le tudott menni a faluba teázni, vagy sütizni, ha éppen kaptak a diákok egy szabad hétvégét... Azóta kicsit változtak a dolgok. Annyi nem, hogy igazi barátai még mindig nincsenek, viszont az ellentétes nemmel való bonyodalmai igencsak megszaporodtak egy bizonyos idő alatt. Ha ez eszébe jut, akkor azon gondolkodik el, hogy  ennyire rossz lenne hosszútávra a tetkós, fültágítós külső, vagy a stílusát nem bírják? Esetleg rettegnek a szörnyetegtől, ami benne lakozik? Elképzelhető, hogy az összes összeturmixolva, vaníliadarabokkal megszórva a tetején.
Hamar eléri a határt és a naplemente kárpótolhatatlan látványa odavonzza a Kis tavacskához, ha még így hívják. Nem is tudja, hogy korábban miért nem járt erre, hiszen nagyon szép látványt nyújt az idetévedőknek. Ahogy közelebb megy a helyszínhez, valami nagyon, nagyon furcsára lesz figyelmes, ami egy kicsit mintha hatna is rá. Ilyen énekhangot soha az életben nem hallott még. Az impulzus irányába indul és végül meg is találja a forrást.
- Hol tanultál meg így énekelni? - kérdezi halkan, nem akarja megzavarni az előadást. Közben végignéz a hang tulajdonosán. Szakadt, kopott, elnyűtt, nyúlt göncök. Nem éppen erre számított, kicsit furcsa is az arckifejezése. Hirtelen eszébe jut, hogy most lehet, véla, vagy sellő? Ha jól tudja, akkor ők szoktak szépen énekelni. Ez a varázsvilág, itt bármi megtörténhet.
Érdemes a végére megjegyezni, hogy már megint egy lány. Ránézésre jóval fiatalabb Chuck-nál, de akkor is lány. Ehhez tehetsége van.

center]Chuck Welch

Magányosan üldögélt a hideg talajon, fejét a fának hajtott, lábait kinyújtotta és dúdolt. Miközben halkan énekelgetett káprázatos hangján végig simított a combján. Szőke haja szemébe lógott, de különösebben nem zavarta. A dalra koncentrált, míg valaki meg nem zavarta. Kissé megijedt, megrezzent. Azon nyomban arrébb csüccsent, persze csak pár centitvel arrébb helyezte le popsiját. Szőke rakoncátlan tincseit megigazította, s gyönyörű kék szemeivel ránézett a srácra. Orra kicsit megrezdült, miközben egyik szemöldökét felhúzta. Elég érdekes jelenség volt számára a fiú. Még sosem látott ilyen embert. Tele van furcsa rajzokkal a karja, a füle pedig lyukas volt. Nem ismeri a tetoválás és a fültágító fogalmát, ezért meresztette ennyire a szemeit. Miután túl tette magát ezen felállt és a fának hajtotta testét, ugyanis a lába még mindig fájt, de ebben a pózban mégsem szúrta annyira. Csak most vette észre mennyivel magasabb nála az ismeretlen, idősebbnek is tűnik. Szóra nyitná a száját, de aztán ráharap az ajkára. Nem szeret az emberekkel beszélni. Annyi ocsmány dolgot hallott már róluk a rokonaitól, hogy inkább messze elkerülné őket. Ám ha távol vannak szereti őket figyelni. Szinte mindennap valami újat észlel.
 - Nem, nem tanultam... Így születtem - válaszol halkan, magas, selymes hangján. Eztán egy halovány, kissé bizonytalan mosolyra húzódnak ajkai. Kicsit izgul, zavarban van, ezért ujjair tördelni kezdi. Ez az egyik legidegesítőbb szokása, ám képtelen nem csinálni ilyen helyzetekben. Csak párszor futott össze emberekkel, de olyankor nem igazán mert beszélni, inkább elrohant. Azonban most ezt nem teheti meg, nincs hova futnia. Eddig a földet bámulta, ám ekkor felemeli az arcát és a srác szemeibe néz. Nem tudja hogyan kell beszélgetni, mit kell kérdezni, szóval elég kellemetlenül érzi magát.
 - Khm... Szeretnéd, hogy folytassam a dalt? - kérdezi kedves kis hangján. Reméli igennel felel a fiú, ugyanis ötlete sincs miről tudnának csevegni. Voltaképpen ő nem is szeretne kommunikálni a sráccal, arra vágyik, hogy egyedülj hagyja, bár ezt nyilvánvalóan nem mondhatja neki.

Aniella




Nem túl kreatív sráchoz van szerencsénk, se ötlet, se támpont. Annyit tud biztosan, hogy szabadulna otthonról. Ennek megfelelően átöltözik, készülődik, aztán el is indul a határ felé. Gondolatmenetei közben zsebre tett kézzel sétálgat a járdán, lábaival arrébb rugdosva a kavicsokat, amik az útjába kerülnek. A figyelemelterelésnek köszönhetően hamar el is ér a Kis Tavacskához, és ekkor kezdődik rövid kis történetünk, amikor egy hang odavonzza, muszáj megnéznie, hogy kiből jöhet ki ilyesmi.
A kérdésére nem túl hamar kap választ. Lehet, hogy ennek az az oka, hogy a lány úgy néz rá, hogy lassan kiesnek a szemei; mintha egy szörnyeteg állna vele szemben. Nem is lőtt túl messzire. Kicsit csalódik, amikor azt látja, hogy egy nála sokkal fiatalabb lány torkából jöttek ki ezek az énekhangok, igazán tetszett neki. De hát mindegy, túl fogja élni, nem lesz nagy trauma számára. Amikor Chuck is végignéz rajta, olyat lát, amit itt a falu területén nem igen tapasztalt még. Mindenki szépen fel van öltözve, családias hangulat a társaságokban, valami mindig történik. De itt nem, egy lány szakadt ruhában a tónál énekelget; eléggé unatkozhat Chuck szerint, ha már itt tart. Ezt pont ő mondja, aki a szabadidejében maratont is futhatna, vagy elindulhatna túra autózni is. Mindegy, annyira nem is fontos, de időközben megszólal a lány furcsán csengő, magas hangján.
Így született? Létezik ilyen? Végül is, mi oka lenne kamuzni? Nem is ismerik egymást.
- Értem, akkor igazán szerencsés vagy - intézi el ennyivel az egészet, nem tud erre mit mondani.
Ezután a lány felemeli tekintetét és Chuck-ra néz, majd fel is áll. És olyat kérdez, ami elég furcsa ilyen szituációban és félre is értelmezhető. Most egy kicsit elgondolkodik, hogy mi legyen az este kimenetele. Meddig maradjon a továbbiakban? Elég hamar döntést hoz, szerinte jót és egyelőre ez is a lényeg, amíg nem bánja meg a dolgokat. Akkor aztán futhat bárkihez, senki sem kíváncsi rá. Nem mintha a mostani helyzet ilyen véres komolyságúra fordult volna az elmúlt percekben, ez csak általánosság.
- Ahogy gondolod - ad rövid, igazából semmitmondó választ. Most aztán sokat segített. Kezdi kicsit kényelmetlenül érezni magát, ezért hátrébb lép egyet, majd egy-két gondolat után ismét megszólal.
- Figyelj, szerintem lelépek, nem zavarlak inkább - elment a maradék kedve is ettől a kis kiruccanástól. Várható is volt, meg igazából a lány is elég magának valónak tűnik. Nem éppen olyannak, aki jó társaság lenne egy ilyen kombinált gyereknek, mint Chuck. Szóval vesz egy 180°-os fordulatot és egyszerűen lelép. Ki tudja, hogy a továbbiakban merre kalandozik. A lényeg, hogy amikor már teljesen megunja a céltalan bolyongást, akkor hazafelé veszi az irányt és lepihen.