A falu határa után kell még sétálni egy keveset, hogy az ember elérjen ide, de határozottan megéri. Mindenütt fák találhatók a tó közelében, festői sétálóhellyé változtatva a környéket. A parkban elszórva padok találhatóak, amelyek télen is melegek és hívogatóak a rájuk szórt bűbájoknak köszönhetően. A kellemes környezet tökéletesen alkalmas, ha olvasni, pihenni vagy beszélgetni szeretne az ember. A tavacska körülbelül olyan negyven perces sétával körbeérhető, attól függően, az adott ember sétatempója mennyire kényelmes. Éjjel apró fénypontok segítik a tájékozódást az erre járóknak igazán romantikussá változtatva a környezetet. A víz hirtelen mélyül, de bizonyos helyeken alkalmas a strandolásra, itt gyakran látni a nyáron pancsoló diákokat is.

Három nap! Három napom annyiról szólt, hogy felkeltem ettem, néztem az üres kandallót, fürödtem és lefeküdtem aludni. Voltak félóráim, amikor leültem az asztalhoz egy pennával a kezemben, de mindig meggondoltam magam. Nem volt kinek írni, tegnap még ki is dobtam pergamennel együtt az egészet, állandóan felforrt az agyvizem.
Ma amikor felkeltem -délben- voltam úgy, hogy most már kezdenem kellett magammal valamit. Rendetlenség volt az egész házban pedig nem volt itt senki rajtam kívül. Szóval nekiláttam pizsamában "most keltem ki az ágyból fejjel" és amilyen gyorsan csak tudtam rendet raktam. Azt illett rólam tudni, hogy nem szerettem a kupit. Ezért is nem tudtam, hogy mi lelt engem ebben a pár napban. Ahogy végeztem a takarítással újra a nappaliban telepedtem le. Hallgattam a csönd kellemes hangját. Jó darabig ott ültem mozdulatlanul aztán hirtelen felvillant bennem az a bizonyos lámpa és, mint akibe belecsapott a 220 felpattantam, felszaladtam a szobámba és kerestem valami használható göncöt. Amint megtaláltam a megfelelő szettet, rendbe szedtem magam majd felkapkodtam minden darabot. Mielőtt még visszamentem volna a földszintre a szekrényajtómba beépített állótükörben jól megnéztem magam. Egyedül a hajammal volt gondom mert nem fésültem ki, de annyira nem izgatott, siettem. Elégedett mosollyal hagytam el a házat, gondosan bezártam magam után mindent és elindultam.
Ja azt még nem is mondtam, hogy mit találtam ki? Elnézéseteket kérem. Talán nem volt nehéz kitalálni, hogy kit akartam felkeresni. Nem, nem Davidet, őt mostanában hanyagoltam. Sokkal inkább olyan személyt, akit a héten ismertem meg és elég rosszul alakultak köztünk a dolgok. Aki kitalálta annak járt az ötös hiszen Chuckról volt szó. Meg akartam vele beszélni a dolgokat, vagy csak látni akartam? Igen, talán annyi is elég lett volna.
Jó kedvűen indultam el, de amint kiértem az utcából ez eltűnt és felváltotta a tanácstalanság. Azt sem tudtam merre lakott, egyáltalán nem ismertem. Benéztem a csárdába, de ott sem találtam, pedig azt hittem, hogy ott lesz. Hát csalódnom kellett. Az lakósoron végigmentem, de nem láttam sehol sem kiírva a nevét.
A végére érve már teljesen feladtam. Nagy sóhajtozásokkal indultam el random irányba. Nem figyeltem az irányra, hagytam had vigyenek a lábaim, úgyis vissza találtam.
Pár perc barangolás után a friss levegő keltette fel a figyelmemet. Annyira elkalandoztam, hogy azt sem vettem észre, hogy a tóhoz értem. Megálltam közvetlen a parton lerúgtam cipőimet, amennyire csak tudtam felhúztam a nadrágom szárát, majd leültem az egyik kőre és belelógattam csülkeimet. Néhány perces görnyedt ülés után hanyatt vágtam magam és a szép csillagos eget bámultam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=289631#post289631][b]Kőrösi Ráhel - 2014.05.08. 22:34[/b][/url]

Három nap! Három napom annyiról szólt, hogy felkeltem ettem, néztem az üres kandallót, fürödtem és lefeküdtem aludni. Voltak félóráim, amikor leültem az asztalhoz egy pennával a kezemben, de mindig meggondoltam magam. Nem volt kinek írni, tegnap még ki is dobtam pergamennel együtt az egészet, állandóan felforrt az agyvizem.
Ma amikor felkeltem -délben- voltam úgy, hogy most már kezdenem kellett magammal valamit. Rendetlenség volt az egész házban pedig nem volt itt senki rajtam kívül. Szóval nekiláttam pizsamában "most keltem ki az ágyból fejjel" és amilyen gyorsan csak tudtam rendet raktam. Azt illett rólam tudni, hogy nem szerettem a kupit. Ezért is nem tudtam, hogy mi lelt engem ebben a pár napban. Ahogy végeztem a takarítással újra a nappaliban telepedtem le. Hallgattam a csönd kellemes hangját. Jó darabig ott ültem mozdulatlanul aztán hirtelen felvillant bennem az a bizonyos lámpa és, mint akibe belecsapott a 220 felpattantam, felszaladtam a szobámba és kerestem valami használható göncöt. Amint megtaláltam a megfelelő szettet, rendbe szedtem magam majd felkapkodtam minden darabot. Mielőtt még visszamentem volna a földszintre a szekrényajtómba beépített állótükörben jól megnéztem magam. Egyedül a hajammal volt gondom mert nem fésültem ki, de annyira nem izgatott, siettem. Elégedett mosollyal hagytam el a házat, gondosan bezártam magam után mindent és elindultam.
Ja azt még nem is mondtam, hogy mit találtam ki? Elnézéseteket kérem. Talán nem volt nehéz kitalálni, hogy kit akartam felkeresni. Nem, nem Davidet, őt mostanában hanyagoltam. Sokkal inkább olyan személyt, akit a héten ismertem meg és elég rosszul alakultak köztünk a dolgok. Aki kitalálta annak járt az ötös hiszen Chuckról volt szó. Meg akartam vele beszélni a dolgokat, vagy csak látni akartam? Igen, talán annyi is elég lett volna.
Jó kedvűen indultam el, de amint kiértem az utcából ez eltűnt és felváltotta a tanácstalanság. Azt sem tudtam merre lakott, egyáltalán nem ismertem. Benéztem a csárdába, de ott sem találtam, pedig azt hittem, hogy ott lesz. Hát csalódnom kellett. Az lakósoron végigmentem, de nem láttam sehol sem kiírva a nevét.
A végére érve már teljesen feladtam. Nagy sóhajtozásokkal indultam el random irányba. Nem figyeltem az irányra, hagytam had vigyenek a lábaim, úgyis vissza találtam.
Pár perc barangolás után a friss levegő keltette fel a figyelmemet. Annyira elkalandoztam, hogy azt sem vettem észre, hogy a tóhoz értem. Megálltam közvetlen a parton lerúgtam cipőimet, amennyire csak tudtam felhúztam a nadrágom szárát, majd leültem az egyik kőre és belelógattam csülkeimet. Néhány perces görnyedt ülés után hanyatt vágtam magam és a szép csillagos eget bámultam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=292606#post292606][b]Ombozi Noel - 2014.05.13. 19:40[/b][/url]

Kőrösi Ráhel


Nem árt néha, ha az ember fia csakúgy, minden társaság nélkül is, egymagában kilátogat a természet lágy ölére. Felszabadulást jelenthet az minden testi-lelki bajra, meg aztán kellemes élményt nyújt az esti séta vagy a kastély melletti apró tó közelsége. Azonkívül nem egy mugli orvos, terapeuta, pszichiáter tanácsolja azt páciensének, hogy az minél több időt töltsön a szabadban. Bizonyára nem lehet badarság, ha már ennyien hisznek benne. Vagy mégis
A rellonos nem az a fajta, akinek folyton-folyvást társaságra van szüksége ahhoz, hogy jól érezze magát, vagy hogy céltalan útnak eredjen az iskola folyosóin át egészen a falu határáig. Éppen annyira kedveli a magányt, mint amennyire szeret a társaság középpontjaként a többiekkel bohóckodni, vagy már szívéhez nőtt barátaival megvitatni az élet kisebb-nagyobb problémáit, a bosszantó kviddicsállást, esetleg a kezelhetetlen nőkről alkotott véleményüket. Most is így áll a helyzet, egyedül rója a macskaköves utakat, tele forrón izzó gondolatokkal, melyek között szerepelnek emlékfoszlányok, világmegváltó ötletek és sportkérdések is, hogy még csak egy ártatlan pillanatra se érezze magát magányos, kiégett léleknek. A tóhoz érvén viszont szembesül az egyedüllét minden kínjával s boldogságával. Kacsák és bogarak zúgolódó hangján kívül csak az üres csend várja. A felismerés megállítja határozott lépteit, engedi, hogy minden gondolatát elengedve nézzen maga elé, és szívén keresztül gyomrát is görcsbe rántsa a tó fullasztó némasága. Az elmúlt időszakban soha nem engedte magához közel a nyugalmat, nem maradt társaság nélkül, aludni sem képes hosszan, hiszen olyankor is önmagára van utalva. Talán ez volna a titok nyitja, amiért évek óta nem alszik négy óránál többet? Hogy minden hajnalban őriző szemekkel figyeli a felkelő Napot?
Óvatosan botorkál közelebb a tó vizéhez, közeledtére a part szélén tisztálkodó madarak hangos hápogással úsznak arrébb. Noel először csak leguggol pár nagyobb kődarab közé, ujjaival megzavarja a vízfelszínt, majd oldalra fordított fejét vállára hajtja. Őrülten keresi elveszett gondolatait, melyek eddig zsibongtak benne, most pedig kivesztek fejéből. Elvesztette a fonalat, nem látja magát sem. Mi lett belőle?
Azután felemelkedik, pár lépésnyire sétál a víztől, hogy lefeküdhessen a fűbe, hogy elvesszen a csomókban és ma esti partneréül a csillagos eget válassza. Isten tudja csak, meddig mereng a fénylő pontokon, hogy mozdulatlan testében rémlik-e még számára a külvilág, az viszont valószínűleg a vég kezdete, hogy a tóhoz érkező lányt csak akkor veszi észre, amikor az már hozzá hasonlóan vízszintesen fekszik.
- Michelle? - mormogja alig hallhatóan, nagy nehézségek árán az oldalára fordul és köhögve, szemeit hunyorgatva figyeli meg jobban a lányt. - Hali. Hosszú nap, mi?
A haja bizonyára telis-tele gazzal, ráadásul egy idegenben látja meg a Saint-Venant lányt, jó benyomást kelthet a másikban, nem is kérdés. Idiótákat megszégyenítő bátorsággal vigyorog az érkezőre, látszik rajta, hogy hosszú ideje pihen a fűben, ahol egy kis időre még el is szunyókált, éppen ezért most azt sem tudja, hol is van pontosan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=293864#post293864][b]Kőrösi Ráhel - 2014.05.15. 21:01[/b][/url]

Igazán magukkal ragadtak a csillagok. Mindig is szerettem nézegetni őket, de most valahogy más volt. Máskor teljesen ki tudtam kapcsolni, relaxáltam, de most, mind ez elveszett és helyettük a folytonos aggodalom és feszültség került előtérbe. Mindez miért? Magam sem tudtam megmondani pontosan. Talán a túl sok egyedül lét volt rám káros hatással. Annyi elméletet gyártottam és mindent bemeséltem magamnak, amiket normál esetben nem tettem volna. Folyamatosan gyötörtek a gondolatok Rékával kapcsolatban. Nem tudtam mi volt vele, Fruzsiék nem írtak és én sem küldtem nekik baglyot. Na meg ott volt David és az ő párkapcsolata.  A stégen töltött este után jöttem rá, hogy bizony komoly bonyodalmakat okoztam a visszatérésünkkel. Kezdtem megbánni, hogy rávettek a költözésre, hiszen nekem tökéletesen jó lett volna a városban maradni pár utcával arrébb a családtól. De nem, nekünk ide kellett jönni. Mondjuk senkit sem szabadott okolni, hiszen a kislánynak és szerintem Davidnek sem tett jót a távolság. Nem utolsó sorban pedig ott volt Chuck. Úgy felkavart, hogy azt sem tudtam valójában, hogy hívtak. Pedig tényleg nem is ismertük egymást összesen kétszer találkoztunk mégis aggasztott, hogy mi lesz ennek az ismeretségnek a vége. Az elején még örültem, hogy találtam magamnak társaságot. Most meg azon görcsölhettem, hogy mit kellett volna tennem. Talán nem úgy kellett volna indítanom, ahogy? Vagy nem kellett volna olyan bizalmasnak lennem? Fene tudja, a lényeg az volt, hogy már elviselhetetlenül zavart ez az egész.
Kívülről mindez meg sem látszott rajtam. Halál nyugodtan néztem a csillagokat, a mellkasom épphogy csak megmozdult levegő vételnél. Nem néztem semerre se, csak a sötét égboltot figyeltem. Még az sem tűnt fel, hogy társaságot. Mormogását hallva savanyú tekintettel fordítottam felé fejemet. Most senkire sem voltam kíváncsi. Mielőtt még megszólaltam volna jobban végig néztem a fiút és amennyit láttam belőle, rögtön leszűrtem, hogy régebben itt volt, mint én.
- Neked talán nem, ha van még kedved cseverészni. –szúrtam oda neki rideg hangon. Talán normálisabb lettem volna vele, ha jobb napomon talált volna meg, de sajnos most ezt kapta belőlem üdvözlésül. Nyugodtan visszafordultam az ég felé és ügyet sem vetve rá lehunytam szemeimet. Még el is fordultam az ellenkező irányba és hangosan kezdtem szuszogni. Próbáltam úgy tenni mintha aludtam volna. Pár másodpercig sikerült is. Pontosan addig, amíg a lelkiismeretem meg szólalt. Próbált rám hatni, hogy nem kellett volna olyan elutasítónak lennem. Eleinte nem hagytam magam, majd a sok nyaggatás árán megadtam magam. Sóhajtva fordultam vissza az ismeretlen felé.
- Ne haragudj, nem akartam bunkó lenni. –forgattam meg szemeit, mintha nem lett volna igaz. Azonban sajnálatomra a hangom elárult. Az előbbi rideg hangnem eltűnt és egy kedvesebb csilingelő hang vette át az uralmat.
– Mióta vagy itt? Észre se vettelek. –hangom egy ponton elcsuklott. Pont akkor, amikor én is felkönyököltem pont úgy, mint a most már velem szemben fekvő még mindig ismeretlen fiú.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=296294#post296294][b]Ombozi Noel - 2014.05.20. 14:06[/b][/url]

Ráhel

Nocsak, hogy felvágták a kisasszony nyelvét! Noel bizonyára vonzza maga köré a harsány lányokat, akik valami furcsa módon olyan magabiztossággal szólnak vissza neki, amit sem most, sem kastélyba kerülésekor nem tudott hova tenni. A húga is ilyen, csak rá nem úgy tekint, mint egy nőnemű lényre. Nelli semleges, aki ha bunkón viselkedik, hát mugli módjára veri meg. Sára már más, ő igazi nő, akit bár félt a férfi nemtől - hiszen tudja mit gondol és érez saját neme, ha meglát egy olyan gyönyörű fiatal nőt, mint nővére -, pontosan tudja róla, hogy nem viselkedne így másokkal. Mert egy nő igenis legyen bájos.
Felvont szemöldökkel pillant a lányra, aki viselkedése alapján akár tényleg lehetne Michelle is. Aztán gyorsan megtörik a jég, és a lány rideg hanghordozását egy jóval kedvesebb formába bújtatja. A rellonos kábán bámulja a másikat, immáron nemcsak szemöldöke, de homlokra is ráncokban áll. Nem érti a nőket, most már egyre biztosabb abban, hogy egyetlen normális sincs közöttük. Furcsák, kiismerhetetlenek és valahol nagyon rémisztőek. Nem tudni mire hogyan fognak reagálni, hogy képesek-e értelmezni a férfi gondolatait, viselkedését, vagy csak éppen akkori kedvük szerint felelnek, mondjon nekik bármit is a másik.
- Attól tartok, kezdek hozzászokni - feleli felkönyökölve, száját lemondóan félrehúzva. A kastély, főként saját háza tele van ösztönlényekkel, akik ha tudnak, sem akarnak intelligens ember módjára társalogni. De nincs mit tenni, ő is éppen olyan, mint ők, a különbség csupán annyi, hogy ő szeret emberek között lenni, szórakozni és eljárni ide-oda. Kedveli az embereket, legyen bármilyen sárkányfióka is, nem bánja, hogy nem tölti minden idejét az alagsorban meghúzódó rellonos helyiségben. - A rellonban mindenki ilyen. De téged még nem láttalak ott. Hova jársz?
Elképzelni sem tudja máshol a lányt, akinek a fúra tett első benyomásbeli stílusa miatt az kifejezetten a sárkányok közé sorolná őt. Kérdésének feltevése alatt pörgeti az emlékképeket diáktársai arcáról, de nem ugrik be neki a fűben könyöklő lány képmása. Talán csak túl sötét van.
- Még világos volt, amikor megérkeztem - mondja az égre tekintve, majd újból a szőkére emeli tekintetét. Ott fekszik mellette, de nem történik semmi. Teste és lelke is mozdulatlan marad, nem harcolnak benne ösztönök és vágyak, nélkülük is nyugodalom és elégedettség árasztja el vérét. Felismerésére egész arcát betöltő vigyorra húzza ajkait, s közben nézi az ismeretlen lány arcélét, vonásait, amelyeket még éppen kitud venni a fénylő csillagok alatt. A tudat, hogy nincs benne hódítási vágy, és a lányra, mint egy másik, egyszerű emberre tud tekinteni, egészen boldoggá teszi. Már kezdett aggódni amiatt, hogy a másik nemre, mint valami ritkaságszámba menő árucikkre tekint, amit portyázásai során muszáj megkaparintania, hogy aztán kibontva az út szélén hagyja.
- Van kedved beszélni arról, ami ennyire felbosszantott? - kérdezi halvány félmosollyal a már lecsillapodni látszó lánytól, mert úgy érzi, hogy a másik szívesen kiöntené szívét-lelkét, ha volna valaki, aki meghallgatja őt. Tessék, itt van. Bár Noel maga sem gondolta, hogy egyszer érdekelni fogja egy indulatos lány búja-bánata, most mégis úgy fest, hogy a nagy semmittevésben segítőkezet nyújt. - Ombozi Noel vagyok, csak hogy tudd, kinek mesélsz, ha mesélsz.
Nevetve emeli szabad kezét a lány irányába, hogy bemutatkozása "hivatalossá váljon". Noha a kastélyban már nem mindenki tesz így, őt még illemre tanították szülei, s nem rest annak megfelelően cselekedni.