Thaihasy Hölgyemény

Imádom kihasználni a jó időt, úgyhogy amikor nincs semmi teendőm, gyakran kisétálok a tavacskához. Mióta egyedül vagyok a női társaságom nem sok, Sárát nem akarok zaklatni, Bogi meg olyan fura mostanában, és hiába kértem, nem jött velem sétálni, és nem beszélt róla, mi bántja. Egy idő után meguntam, hogy nem tudom kihúzni belőle a dolgokat, és a csárdán kívül nem sokat beszéltünk. Női gondok, én meg jó tesó módjára ezt tiszteletben tartom.
A hétfői napom nagyon lazának ígérkezett, a csárda zárva, én meg tizenegyig aludtam. Elliot azt hiszem suliban volt, én meg egyedül otthon. Nem is vágytam társaságra, csak egy kiadós reggelire, amit végül inkább a gyorsétteremre bíztam. Az ébredés utáni teendőimet elvégezve belebújtam a kedvenc farmeromba, meg egy fehér pólóba, és mivel fújt egy kicsit a szél, még egy kockás inget is rávettem, aminek feltűrtem az ujját. Minden egyéb agylekötő nélkül léptem ki a házból, és mentem át megreggelizni.
Nem is kérdés, egy jó nagy adag sültkrumplit kértem salátával, ezt pedig egy jó pohár ásványvízzel öblítettem le. Már majdnem szétpukkanó hassal hagytam ott az üres tálakat, majd fizettem. Jó szokásomat megtartva innen egyenesen a tóhoz lépkedtem nagyon ráérősen. Igazából lehet, hogy el kéne végezni pár fontosabb dolgot, de a lustaság ez ellen erősen tiltakozik.
Lép, lép, lép...napszemüveg felrak. Bántotta a szememet a fény amikor odaértem a vízhez. Ezen a nyitott területen a legjobb élvezni a meleget. A víz széléhez mentem, és levettem magamról az inget, hogy azt lerakjam a földre. Nem vagyok kényes, de így legalább a ruhám sem fog eltűnni, a nadrágom meg nem lesz tiszta por. Pár pillanattal később már le is huppantam rá, és nagy levegővétel közepette kiterültem a földön, kezeimet a fejem alá rakva. A szemüvegen át is hunyorogva néztem az égen úszó bárányfelhőket, és hallgattam a körülettem levő zajokat.

Thaihasy Hölgyemény

Van jobb annál az érzésnél, ahogy a nap süt ránk, és nyugodtan fekhetünk a fűben? Na jó, talán tudunk mondani példát, de most másra sem vágytam, mint erre az élményre. A tavasz nagyon jó évszak, kár hogy egyre jobban átveszi a helyét a tél, és lassan tavasz helyett is nyarunk lesz. Azt a túl meleget ki nem állhatom. Maximum egy szép vízparton, árnyékban, három bomba csajjal akik hozzák az italokat sorra. Hmm.
Nagyon jól elgondolkodtam az élet nagy dolgain, főleg az álmodozás vette el az eszem, amiből egy durva fájdalom zökkentett ki. Amint megéreztem a fájdalmat, társult hozzá egy puffanás, én meg akaratomon kívül kissé felemelkedve a földről az oldalamhoz kaptam. A szememet csak nagy nehezen tudtam kinyitni.
- Uhh, kemény lábaid vannak - nem tudom, hogy sikerült eltalálnia egy fájdalmas pontot, de a hangomban érezhető volt, hogy nem simogatásként érzékeltem az egészet. Persze gyorsan eltekintettem a dologtól, és felpattantam, hogy a kezemet nyújtva felsegítsem a szabadkozó hölgyeményt.
- Semmi gond, nyugi. Te jól vagy? - bíztam benne, hogy nem törte ki bennem a lábát, de amíg nem az arcát figyeltem, a háta mögött feltűnt, hogy a fűben szétterül valami rózsaszínes. Összevontam a szemöldököm, és lehajoltam a pohárért, amit aztán kissé sajnálkozó fejjel néztem. Biztos, hogy ez eddig nem volt itt. - Ez a tiéd volt? Így már nehéz lesz meginni. Az meg...hát talán még menthető, ha a hangyák nem kezdték el - próbáltam kedvesen közölni vele a tényt, hogy a nasijának annyi, bár ezt talán már ő maga is megállapította.
Egy mozdulattal a közeli kukába dobtam a poharat, majd a ragacsos trutyival a kezemen a vízhez léptem, hogy lemossam.
- Légy szíves, ne lökj bele - fordítottam a fejem felé, persze vigyorogva.

Állia

Fejfájósan indult a mai nap. A változó időjárás rosszabb mint a nők, komolyan. Tőlük sosem fájt a fejem még, de most, hogy egyik pillanatban lesül rólam a nadrág, a másikban meg a vihar elől menekülök be az udvarról, már afelé a pont felé terel, hogy orvoshoz forduljak. De amíg ez nem szükséges, addig elég a jó hideg víz, és a pihenés. Na de pár napja kaptam egy kölyökkutyát otthonól, mert hogy így megtanulom a felelősséget... Köszi anyu és apu, de a nyakamba varrtatok már két gyereket, meg az unokatesóimat. Ennek ellenére első pillantásra beleszerettem a kislányba, olyan édesen nézett rám a boci szemeivel, hogy huh.
Szóval fejfájással küzdve álltam be a zuhany alá, míg Fleur az ágyam mellett pihent. Azt mantráztam magamban, hogy "nem fáj a fejed, nem fáj a fejed", és tessék, ahogy a hűvös zuhany alól kiléptem, tényleg kicsit csillapodott. Világoskék pólóba, és rövid farmernadrágba bújtam. Átcsoszogtam a szobámba, és amint elvettem a szekrényről a pórázt, a kis dög felpattant, majd egy pillanattal később már a lábamat kaparta.
- Aucs Fleur, ennyire nem kell örülni - bosszankodva mormoltam az orrom alatt miközben rátettem a nyakörvet. Nos, elvileg én sétáltatnám őt, de hát hogy is van abban az esetben, mikor a kutya kezd el lerángatni a lépcsőn? Ő sétáltat engem? Na nem...
Igyekeztem visszafogni, ugrálva, nyüszítve kaparta az ajtót a földszinten, de cipő nélkül nem indulhatok el. Egy perc volt, hogy felvegyem a fehér tornacipőmet, és egy pálcaintés, hogy némi jutalomfalat kerüljön a zsebembe, amivel tudom valamennyire szabályozni az újdonsült háziállatomat.
Lassacskán belejöttünk ebbe is, és már egész szépen jött mellettem anélkül, hogy megfojtotta volna magát a nyakörvvel. Hamar kiértünk a tóhoz, de ebben a nagy melegben még az árnyék is kegyetlenül rossz volt. Gondolkodás nélkül eresztettem kicsit szabadon Fleurt, ő meg a tavacskához ment szaglálódni. Persze követtem, és a pólómat levetve leültem mellé. Elég közel voltunk már a vízhez, így lassacskán a cipőmtől is megszabadultam, és a tó vizébe dugtam a lábaimat. Mennyei felfrissülés.

Állia

Az idő szép, a tó szép...mi az kérem szépen, hogy egy lány sincs itt, aki még szebbé tenné a dolgokat? Kicsit elméláztam a dolgokon, lábam a vízben volt, Fleur meg ott szaglászott mellettem. Nem tudom mi volt a vízben a talpam alatt, de csiklandozott. Nem láttam semmit amikor lenéztem, úgyhogy nem tulajdonítottam neki sok figyelmet, inkább hátradőltem, kitámasztva magam a kezeimmel.
Folyamatosan hallottam, ahogy a fű meg a többi zörög mellettem a kutyám tappancsaitól meg az orrától, és persze a szimatolását is. Aztán egyszer csak már nem. Elbambultam. A fejemet odakaptam, és körülbelül kieső szemekkel néztem, hogy hol a kis dög. Alig van nálam pár napja, máris elveszítem...
Felpattantam, és vizes lábakkal tettem meg pár lépést. Nagy vonalakban körbepásztáztam a tavacska környékét.
- Fleur! Gyere vissza! - kissé kétségbeestem, bár ez nem látszott az arcomon. A tenyerem is izzadni kezdett, és ezt már nem lehetett a melegre fogni. Tőlem jobbra fekete rohanó foltot pillantottam meg, és a szikla lezúgott a szívemről ahogy az agyam rögzítette, ez a kutya, és jön vissza, nem veszett el. Csak hoz valamit a szájában. Összevont szemöldökkel guggoltam le hozzá, és vártam, hogy odaérjen. Boldogan, mintha valami nagyon jó dolgot tett volna, ült le elém, és várta, hogy elvegyem a szájából a papírokat. Kihúztam, de még mielőtt megnéztem volna, egy barna hajú lányt is megláttam, aki szintén futott.
- Szia! Ezek a tieid? - felegyenesedtem, és megvártam, hogy odaérjen, és felé nyújthassam a papírokat. - Sajnálom, egy pillanatra nem figyeltem, és elrohant mellőlem. Nagy bajt okozott? - bocsánatkérő pillantással néztem a lányt, és lenéztem a minket bámuló Fleurre olyan ejnyebejnyésen.
- Esetleg kárpótolhatlak valahogy, vagy örök harag lesz?